III. évfolyam, 4. szám december

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "III. évfolyam, 4. szám 2009. december"

Átírás

1 III. évfolyam, 4. szám december Meghívó a karácsonyi kézműves délelőttre december 19-én, délelőtt 8-11 óra között, Mány Község Önkormányzata és a Hársfadombi Általános Iskola szeretettel meghív minden óvodást és iskolást szüleikkel együtt az általános iskola épületébe, ahol kreatív kézműves foglalkozások keretében, közösen készülődünk a karácsonyra! A barkácsolni vágyók természetes anyagokból (ágak, bogyók, csuhé, gyapjú) és papírból készíthetnek karácsonyi díszeket, ajándéktárgyakat, díszíthetnek mézeskalácsot! Gyertek el, jól fogjátok érezni magatokat! Meghívó a Falukarácsonyra és vásárra Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt december 20-án megrendezésre kerülő Falukarácsonyra és kézműves vásárra. A rendezvény 15 órakor kezdődik a Polgármesteri Hivatal előtt, ahonnan Ugron Zoltán polgármester úr köszöntőjét és az egyházak megemlékezését követően, közösen vonulunk át a Művelődési Központba. A gyermekek Betlehemes előadása után teával, forralt borral, sütőtökkel és parázson sült krumplival, valamint a kézműves vásár forgatagával szeretnénk ünnepi hangulatot varázsolni a mányi lakosok szívébe. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

2 2 MÁNYI HÍREK MÁNYI HÍREK Mány Község Ingyenes Tájékoztatója Kiadja: Mány Község Önkormányzata Szerkesztő: Tót Zoltánné Megjelenik 800 példányban három havonta TARTALOM Tartalom, hirdetés 2 Önkormányzati hírek 3-4 Játszóház a plébánia épületében 5 Polgárőrség, településőrök 6 Tánccsoport hírei 7 Hársfadombi hírek 8 Mesevár óvoda hírei 9-10 Egyházi hírek Sport hírek Süssünk finomat 15 Könyvtári sarok 16 Művész világ 16 Köszönjük a Pro-Vobis műhelynek a templomdombon elhelyezett ajándék szemétgyűjtőket. Famunkák, kerámiák, szitázás T: A Tehetség Alapítvány a Gyermekekért köszöni minden kedves támogatójának, hogy adója 1 százalékával a mányi Mesevár Óvodát támogatta. A 2008-ban felajánlott összeg Ft volt. A felajánlott összegből az óvodakertbe 2 db egyensúlyozó játékot vásároltunk Ft értékben. A fennmaradó összeget a törzstőke gyarapítására fordítottuk. Adományaikat a jövőben is örömmel fogadjuk! Alapítvány kuratóriuma Hirdetési tarifák A Mányi Hírek-ben 1 oldal Ft (180x257mm) 1/2 oldal 5.000Ft (180x126mm) 1/4 oldal 2.500Ft 887X126mm) 1/8 oldal 1.250Ft (87x60mm) Az árak az áfát tartalmazzák. Várjuk közérdekű hirdetéseit. Hirdetésével támogatja lapunk megjelenését. Hirdetés feladás: Polgármesteri Hivatal Mány, Rákóczi u. 67. Telefon: 22/ Fax: 22/ Aktuális híreinket folyamatosan megtekintheti honlapunkon: A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje: Hétfő: 8 16 óra Szerda: 8 17 óra Péntek: 8 13 óra LAPZÁRTA A következő számunk lapzártája: március 30. Kérjük minden rovatvezetőnket, írást leadni szándékozót, szíveskedjen ezt a határidőt minden körülmények között betartani! Várjuk olvasói leveleiket, írásaikat, melyet leadhatnak az önkormányzatnál, vagy Tót Zoltánnénál ben: A határidő után beérkezett írásokat nem áll módunkban közölni. Megértésüket köszönjük.

3 III. évfolyam, 4. szám 3 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Beszámoló a polgármester tevékenységéről a két testületi ülés közötti időszakban Tisztelt mányi polgárok! Több jó hírrel is szolgálhatok az őszi hónapok eseményeivel kapcsolatban. A Volánbusz zrt a gyakorlat szerint javarészt tartja az ígéretét, miszerint a sofőrök a vonatok beérkezése után 2 percet kell várjanak, hogy az utasok átszállhassanak, de a kiíráshoz képest maximum 4 percet várhatnak. Így megoldott a csatlakozás a vasúttal. Másik probléma is megoldódott: a hajnali, Budapest felé tartó járat is bemegy a Kossuth utcán, így a munkába járók átszállás nélkül, egyből a buszukra tudnak felszállni. Köszönettel veszem, ha a polgárok tájékoztatnak, amennyiben a sofőrök mégsem tartják a szabályt, de minden esetben kérem, hogy pontosan adják meg melyik napon, melyik járat ment el, és hány óra hány perckor érkezett be a vonat. A másik jó hír, hogy végre megkapta a szükséges engedélyeket az Oroszlán Patika és így október vége óta már megint lehet Mányon gyógyszerhez jutni. Sajnos az ÁNTSZ nem járult hozzá a délutáni plusz nyitva tartáshoz, így más megoldást keres a gyógyszerész azokra az esetekre, ha véletlenül délelőtt nincs készleten valamilyen gyógyszer. Megtörtént a Rákóczi út építésének egy éves garanciális javítása. A Vajda utcánál lévő aszfalthibákat, néhány helyen a szegély csorbulását és a buszmegállók környékén keletkezett süllyedéseket javították ki. Kihasználva, hogy a géppark felvonult, kiszállási díj nélkül kijavíttattam a Gazdabolt előtti igen veszélyes alámosást is. Ez még mindig a csatornát építő ÁMK garanciális munkája lenne, de továbbra sem tudjuk utolérni őket, nem reagálnak felszólító leveleinkre. Szép közösségi eseményeink is voltak: Október 4-én elhelyeztük a 48-as emlékművünk alapkövét, a következő hétvégén volt a hagyományos szüreti bál, és október 23-án az 56-os emlékműnél tartottunk megemlékezést, Márton napon hagyományos lámpás felvonulásokat tartottak az oktatási intézményeink. Ezúton is köszönöm a sok munkát, időt és pénzt, amit ezeknek az ünnepeknek a megszervezésében és lebonyolításában részt vevők a község javára fordítottak. Külön kiemelem a Mányért Egyesületet, a Lovas Egyesületet és a Hársfadombi Iskolát, a Mesevár Óvodát mint az ünnepek főszervezőit. Szeptember 27-én kaptam meg az MMG felszámoló biztosának levelét, amelyben azonnali hatállyal, szeptember 31.-re felmondta a fogorvosi rendelő biztosítását. Azonnal felvettem a kapcsolatot Csabdi polgármesterével, és közösen az ÁNTSZ-szel és az OEP-pel. Az ÁNTSZ azonnal felszólító levelet küldött a két önkormányzatnak, hogy haladéktalanul biztosítsuk az ellátást. Az OEP pedig visszavonta a finanszírozását a fogorvosnak. Levélben kértük Bicske város önkormányzatát, hogy amíg megoldás születik erre a helyzetre, a sürgősségi eseteket a fogorvosi rendelőikben lássák el. Mire megszületett a válaszuk, addigra az ÁNTSZ ideiglenes jelleggel kijelölte Mány lakosai számára dr. Tamam Assaad fogorvos urat, hogy szári rendelőjében lássa el a betegeinket. November végén sikeresen szerződést kötöttünk a bicskei Bogyai Károly utcában található rendelővel, hogy amíg végleges megoldás nem születik, ők lássanak el minket, de még nem kapták meg a szükséges engedélyeket. Amint átvehetik a szolgáltatást, értesíteni fogjuk a lakosságot. November 14-én egy nagyon fontos, Mány jövőjét meghatározó nap volt. Hogyan fejlesszük Mányt a romló gazdasági helyzetben? címmel munkatalálkozót tartottunk az iskola épületében. Erre a képviselőtestület tagjain kívül meghívtam az intézmények vezetőit és helyetteseiket, a civil szervezetek vezetőit, az egyházközségek vezetőit valamint a falu jelentősebb vállalkozóit. Az úgynevezett nyitott tér módszerével lezajlott találkozón nagyon sok olyan megvalósítható fejlesztés körvonalazódott meg, amelyek mögé felelősök is kerültek. Ezért nem egyszerű ötlethalmaz keletkezett, hanem konkrét megoldások, melyek egy részéhez egyáltalán nem kell agyagi forrás, más részéhez kell valamennyi, de viszonylag könnyen megszerezhető, és persze vannak olyanok is, amelyek csak pályázat útján kivitelezhetők. Külön örömömre szolgál, hogy a résztvevők közül azóta többen megkerestek, hogy még tovább gondolták az ott elkezdett terveket és továbbfejlesztették a koncepciókat. Folytatás a következő oldalon

4 4 MÁNYI HÍREK ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A jelenlegi pénzügyi válság különösen sok embert hozott súlyos helyzetbe. A Polgármesteri Hivatalban is egyre-másra jelentkeznek olyanok, akik eddig még soha nem kértek támogatást. Ez a helyzet is indokolta, hogy jegyző asszony szerkesztésében kiadtunk egy füzetecskét, amelyben a mányi polgárok által igénybe vehető szociális ellátásokat mutattuk be. A füzet olyan lehetőségeket kínál, amelyek összegét a kincstártól utána visszaigényelhetjük, illetve mi csak közreműködők vagyunk, a kifizetés nem tőlünk történik. Ezáltal nem terhelik a község kasszáját, viszont segíteni tudunk a polgárokon. A Polgármesteri Hivatal előtt a karácsonyi ünnepkör idejére egy betlehemet állítottunk fel, hogy rátekintve a karácsony lelki tartalma is eszünkbe jusson. Ezúton köszönöm a munkáját az istálló elkészítéséért Szabó Zoltánnak és fiának Tibornak, illetve az alakok és a jászol kivitelezéséért Fuchs Orsinak és a Hagyományőrző Néptánccsoport tagjainak! Ugron Zoltán polgármester Tisztelt mányi Polgárok! Tájékoztatom Önöket, hogy október 1-én hatályba lépett a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló évi CXL. törvény módosítása. A módosítás egyik célja az volt, hogy a közigazgatási eljárás menetét a bírósági eljáráshoz igazítsa. Ennek értelmében minden olyan eljárási cselekmény esetén, amelyhez valamilyen joghatás fűződik legalább úgynevezett végzést kell kiadni. Emiatt előfordulhat, hogy olyan esetekben, amikor korábban szóban, vagy levélben tudtunk kapcsolatot tartani Önökkel, most többoldalas hivatalos szövegezésű végzést kapnak. A végzés tartalmát jogszabályok határozzák meg, abban kötelezően a jogszabály szövegét kell idéznünk. Tudjuk, hogy Önök közül sokan még csak kapcsolatba sem kerültek a hatóságokkal, ezért ezek a szigorú tájékoztatások, felhívások, figyelmeztetések felháborodást, rémületet, értetlenséget okozhatnak. Minden ilyen esetben kérjük Önöket, keressenek meg bennünket személyesen vagy telefonon, és az ügyben készséggel adunk felvilágosítást. Tisztelettel: Dr. Majoros Ildikó jegyző A szelektív hulladékgyűjtésről A Saubermacher Kft. a nyáron térítésmentesen nyújtotta a mányiak részére a sárga zsákokban történő szelektív hulladékgyűjtési szolgáltatást. Szeptemberben elkészült egy statisztika, ami szerint Mányon igen aktívak voltunk a környezetünk védelmében: a szolgáltatásban részt vevő többi településhez képest a legnagyobb százalékban vettünk részt a gyűjtésben. A szolgáltató az akciót követően egy igen magas árral jelentkezett amit a Képviselőtestület nem fogadott el, majd a múlt hónapban egy újabb árajánlatot adott. E szerint is havonta több, mint 600ezer forintot kérne az eddigi havi 1,2 milliót meghaladó számlája mellett (!) a lakosok által elvégzett munkával, az ő tárolókapacitásának felszabadulásával és a válogatott hulladék értékesítéséből származó többletbevétellel járó tevékenységének elvégzése fejében. A Képviselőtestület azon az állásponton van, hogy nem áll módunkban újabb, ekkora anyagi terhet magunkra venni a szemétszállítással kapcsolatban. Különösen annak fényében, hogy a "normál" szemétszállítás havi költségének a jelentős részét is a település költségvetéséből finanszírozzuk, hiszen a lakosságra kirótt, havi 1000,- Ft díj a felét sem éri el a közpénzből általunk fizetett összegnek, de a tulajdonosok közel egyharmada (!) még ezt sem fizeti be, így éves szinten majdnem 10 milliós összeggel támogatjuk a lakosság felé ezt a szolgáltatást. Ezért az ajánlatot nem fogadjuk el, és kérjük a Saubermachert, hogy más megoldást találjon a kimutatott vesztesége ellensúlyozására. Remélem, hamarosan találunk olyan megoldást, amely alapján mi, akik a környezetünk megőrzéséért szívesen áldozatokat is hozunk, megnyugtató módon és áron tudjuk elhelyezni az újrahasznosítható hulladékainkat. Addig kérem megértésüket és türelmüket! Ugron Zoltán polgármester

5 III. évfolyam, 4. szám 5 Játszóház a plébánia épületében Örömmel adom hírül, hogy december 7-én, hétfőn reggel 8 órakor megnyitotta kapuit a 2-3 évesek korosztályának délelőtti közös elfoglaltságát biztosító JÁTSZÓHÁZ! Reggel 8-tól déli 12 óráig van nyitva, két gyesen lévő mányi pedagógus, Péter Katalin és Borók Erzsébet foglalkozik ebben az időben a kicsikkel. A Játszóház nyitott az óvodába nem járó, 2 évesnél idősebb, szobatiszta gyermekek számára. Mány azon kevés település közé tartozik, ahol azzal az örömteli gonddal kell szembenézni, hogy az óvodai kapacitás nem elegendő a szolgáltatást igénybe venni szándékozók számára. Ezért a Mesevár Óvodába tavasszal az idén jelentkezők közül azokat, akiknek édesanyja egy még kisebb gyermekkel otthon van, nem tudtuk felvenni. A többi gyermek elhelyezésére is csak úgy van lehetőségünk, hogy az Oktatási Hivatal külön engedélyével túlléphettük a maximális csoportlétszámokat. A probléma felmerülése óta dolgozunk azon, hogy megoldást találjunk erre a helyzetre. Önkormányzatunk szeretné, ha minden mányi kisgyerek részesülhetne a közösségbe tartozás élményében és nevelő hatásában, valamint minden anyuka élhetne azzal a lehetőséggel, hogy mivel arra érett korú gyermeke a nap egy részét közösségben tölti jobban tudjon a háztartás és a kisebb gyermek gondjaival foglalkozni. Mivel az elmúlt évek során minden évben több mint 30 gyermek született falunkban, ez nem egy egyéves gond, hanem középtávon fenn fog maradni. Ezért egy olyan megoldást kellett találnunk, amely az így kiszoruló évente kb. 15 gyermek családjának nyújt segítséget. Az idén érintett édesanyákkal is beszélgettem a kérdésről, és ők úgy nyilatkoztak, hogy számukra az is nagy segítség lenne, ha hároméves gyermekeiket csak délelőttönként tudnák felügyeletre bízni, és délután már megint otthon lennének. Az óvoda épületének bővítésére nincs anyagi lehetőségünk. A rendelkezésünkre álló önkormányzati lakások óvodává történő átalakítása is sokba kerülne. A jelen és várható gazdasági helyzetben tehát nem gondolhattunk aekkora beruházásokra. Ugyanakkor a katolikus plébánia épülete kihasználatlanul, üresen állt, és az egyház helyzetét ismerve köztudott, hogy nem is várható, hogy egyhamar helyben lakó plébánosa legyen Mánynak. A plébánia helységei tágasak, az elmúlt évek során felújították és minden további átalakítás nélkül alkalmasak arra, hogy ott egy úgynevezett játszóházat működtessünk. Sok előkészület és a püspökséggel történt hosszas egyeztetés után december 3-án egy hármas megállapodás született. Ennek értelmében a Mányon az idősek gondozásában és a családsegítésben illetve a gyermekjóléti szolgáltatásban már évek óta az Önkormányzat együttműködő partnereként ismert Segítő Kéz Társulás a tevékenységét egy Játszóház működtetésével bővíti. A helységeket a Katolikus Egyházközség térítésmentesen biztosítja a plébánia két szobájának, illetve a közös helyiségek használatának átadásával; a két pedagógus munkadíját és a működtetés költségeit pedig az Önkormányzat állja. A Játszóház kihasználtságát a hármas megállapodás értelmében folyamatosan figyeljük, és a működés során szükséges változtatásokat azonnal megtesszük. A tavasz folyamán minden bizonnyal ki fog derülni, hogy valóban jó ötlet volte ez a jelenlegi helyzetre, vagy más megoldás után kell néznünk. Így törekszünk arra, hogy ésszerű gazdálkodással, a rendelkezésünkre álló csekély költségvetésünkből a Mányon élő családokat egyformán segítsük. Ugron Zoltán polgármester

6 6 MÁNYI HÍREK Településőrök November 15-e óta két fő településőr járja Mány utcáit. A lehetőséget az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium pályázatán nyertük. A pályázat alapján állják a fizetésüket járulékokkal együtt és a felszerelésüket. Azért választottuk őket, mert a plakátokon kifüggesztett, ben is terjesztett és a honlapon is meghirdetett pályázatra határidőre jelentkezők közül ők voltak a legalkalmasabbak. Kevés jelentkező volt. Valószínűleg azért, mert minimálbérért esőben, fagyban egész nap az utcán gyalogolni nem mindenki szeretett volna. Azóta több jelzés is érkezett hozzám, hogy a kiválasztott személyek nem igazán ismerik a falu lakosságát, és őket sem ismerik az emberek, nincs meg az a közbizalom irányukba, mint ami megvan a közismert személyekkel kapcsolatban. Szeretném megnyugtatni a Mányért aggódókat, hogy a településőrök a munkájukat folyamatos felügyelet mellett végzik, támogatást kapnak a Polgármesteri Hivataltól, a körzeti megbízottól és a polgárőrség vezetőitől is. A feladathoz sem feltétlenül fontos, hogy őket ismerjék, hanem az a cél, hogy kiszűrjék a gyanús és szabálytalan személyeket. Ebben az esetben még hasznos is, ha nincs személyes kötődésük, hiszen határozottabban léphetnek fel. Ugyanis nemcsak a betörések megelőzése a feladatuk, hanem a kiképzésük végeztével Mány közterületeinek ellenőrzése is rájuk hárul majd. Ennek ellátása során ellenőrzik majd a közvilágítás működését, az utak, árkok állapotát, figyelmeztetik a közterületeket szabálytalanul használókat stb. Az első hetek elmúltával megállapíthatom, hogy a fiúk nagyon nagy lelkesedéssel végzik a munkájukat. Naponta többször jelentést tesznek a megfigyelt idegen autókról, a kertek alatt közlekedő személyekről, a házalókról, kéregetőkről. Ezeket a személyeket ha lehetőségük van rá megszólítják, magyarázatot kérnek tevékenységükre és szakszerű személyleírást, járműleírást rögzítenek őrnaplójukban. Olyan eset is volt, hogy intézkedésükhöz szükségesnek ítélték és igénybe vették a körzeti megbízottunk segítségét is. Én nagyon meg vagyok elégedve eddigi munkájukkal. Bízzanak Önök is bennük! Ugron Zoltán polgármester Polgárőrség hírei Tisztelt mányi lakosok! Az év vége közeledtével az ember próbálja összefoglalni az elmúlt idő eseményeit, sikereit, kudarcait. Mi is így teszünk, amikor értékeljük az évet. Örömteli, hogy újra felállhatott a polgárőrségünk és többen vagyunk, mint amikor abbahagytuk. Sajnos a korosztályon nem sikerült javítani (a 40 felettiek nem aktívak) de reméljük jövőre talán őket is sikerül megszólítani. Eredményként értékelhetjük, hogy sikerült kiépíteni bázisunkat a Polgármesteri Hivatalban, elkészítettük az épület ajtaján a postaládánkat. Ugyancsak sikerként éltük meg, hogy taglétszámunk meghaladja az 50 főt. Szolgálatunk lassan kitölti a teljes hónapot, napi minimum 2 fővel. Sajnos a bűnügyi statisztikán még nem látszanak eredmények, de sejtettük hogy nem onnét folytatjuk ahol 2004-ben abbahagytuk. A jövőben szeretnénk erősíteni a szomszédok egymásért mozgalmat, ahol figyelünk a szomszédunk, ismerősünk értékeire is. A program leglényegesebb eleme az, hogy nem kíván semminemű életvitel változtatást az abban résztvevőktől, de feltételezi az alapvető emberi normák betartását, hiszen az egymást segítő közösségi környezet biztonságának ez az alapja. Néhány példa: A legtöbb házból, lakásból jól szemmel tarthatók a közelben parkoló autók. Gyakorlatból tudjuk, hogy néhány embernek mindig feltűnik, ha a házuk előtt (vagy még a szomszéd háza előtt is) vagy közelében idegen autó áll - főleg, ha még személyek is várakoznak benne. Ezeket az észrevételeinket mielőbb osszuk meg szomszédainkkal! A ház hátsó részére is kivezethetjük a csengő jelzését - így a kertben dolgozva is mielőbb reagálhatunk arra, ha minket keresnek - elkerülve annak látszatát, hogy senki nincs otthon. Különösen figyelünk a szomszéd házára, amikor tudjuk, hogy nem tartózkodik otthon, és ha mozgást észlelünk, felhívjuk telefonon, hogy ő érkezett-e haza hamarabb mint gondoltuk, vagy idegen jár nála. Folytatás a következő oldalon

7 III. évfolyam, 4. szám 7 Az év végével sajnos a bűnözői kör is készül az ünnepekre. Legyünk még óvatosabbak az utcákon, boltokban, ne hagyjuk őrizetlenül értékeinket még egy pillanatra sem. Az év végével mi is fokozottabb szolgálatot teljesítünk így próbálunk hozzájárulni a békés ünnepekhez. Továbbra is várjuk a belépni szándékozókat és észrevételeiket, megfigyeléseiket. Kérjük, ezeket dobják a Polgármesteri Hivatal ajtaján lévő dobozba! Végezetül engedjék meg,hogy a Mányi Polgárőr Egyesület nevében mindannyiuknak békés, boldog ünnepeket, és eredményekben gazdag új évet kívánjak! Csizmadia Zsolt a Mányi Polgárőr Egyesület elnöke Maaner Eulen tánccsoport hírei A Maaner Eulen tánccsoport az elmúlt negyedévben szokásához híven nem unatkozott. A litvániai Europeade után nem volt idő a pihenésre, a szokásos 3 hetes szünetet nem is tudtuk megtartani, hiszen anynyi volt a felkérés, hogy nem engedhettük meg magunknak a lazítást. Bejártuk az utóbbi hónapokban ismét a környéket, Csobánkától kezdve Pilisvörösváron át Zámolyig. A tánccsoport meghívást kapott Erdélybe, az őszi szünet elején 6 pár utazott Mezőbándra, hogy bemutassák az erdélyi barátoknak és ismerősöknek a mányi sváb táncokat. Az utazás és a fellépés a résztvevők szerint nagyon jól sikerült, rengeteg élménnyel gazdagodtak a táncosok és reméljük, hogy egyszer az egész csoportnak adódik alkalom, hogy elutazzon Erdélybe. E mellet szeptembertől elindult az új utánpótlás tánccsoport, nagy örömünkre igen sok fiatal jár a próbáinkra és erőnkhöz mérten 3-an terelgetjük őket, Ábel Anikó, Molnár Péter és jómagam. A gyerekek nagyon ügyesek és rengeteget fejlődtek az elmúlt 3 hónapban, reményeink szerint a január 23-i sváb-bálon már be is mutatkoznak. A csoportot megkérte a Polgármester Úr idén, hogy készítsen egy betlehemet a falunak a hivatal elé. Kezdetben nem volt egyszerű lelkesíteni a táncosokat, mivel legtöbben inkább a lábukat szeretik járatni (no meg a szájukat), de azt utolsó pillanatban aztán sokan belendültek, előkerült Bokodiéktól a szalmabála, Nagyéktól az emberalakok, Fuchséktól az anyagok és november utolsó szombatján nekiálltunk a Szent Családnak. Természetesen nem volt könynyű feladat Józsefhez és Máriához méltó fejet formálni harisnyából és szalmából, és bevallom őszintén, sokat nevettünk, mire az angyalunk haja is a fejére került. A hideg, esős délelőttön Bauerék gondoskodtak forró teáról és szendvicsekről, és nagyon megörültünk a díszlethez kapóra jött fenyőágaknak is. Nagyon izgultunk, hogy vajon vasárnap estig kész lesz-e az istálló, ahová beköltöztethetjük a családot. Pontban este 6-ra aztán le is gördült a várva-várt lakóhely, amit aztán táncpróba után be is rendeztünk. A csípős hideg ellenére Advent első estéjén alig akaródzott hazamenni, a táncosok csak ácsorogtak az istálló és a Szent család előtt, gyönyörködtek benne és az összetartozás érzése ölelte körül a betlehemet és az előtte állókat. Ezzel a betlehemmel szeretnénk megköszönni Mány Község Önkormányzatának támogatását illetve mindazoknak a segítséget, akik nélkül a csoport nem működhetne ilyen sikeresen, és kívánunk szeretetteljes, békés, boldog ünnepeket és reményteli új esztendőt. Wir wünschen gesegnete Weihnachtsfeiertage und ein hoffnungsvolles, glückliches, neues Jahr! Fuchs Orsolya

8 8 MÁNYI HÍREK Rónay György:Advent első vasárnapja Advent az iskolában Amikor a fák gyümölcsöt teremnek, tudhatjátok, hogy közel van a nyár. Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg korcs ágaimon más, mint a halál? Amikor jelek lepik el a mennyet, álmunkból kelni itt az óra már. De ha hozzám jössz, pedig megüzented, angyalod mégis álomban talál. Meg akartál rajtam teremni, rossz fán; Nem voltál rest naponta jönni hozzám. Ajtóm bezártam. Ágam levetett. Éjszakámból feléd fordítom orcám: boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám! Szüless meg a szívemben, Szeretet! Tisztelt Szülők! Kedves Nagycsoportosok! Közös elhatározásunk, hogy megkönnyítsük az iskolára való felkészülést. Bár szeptember még messze van, de tudjuk egyre több szó esik a családokban az iskoláról, s mi is úgy tekintünk már a nagycsoportosokra mint leendő elsőosztályosokra. Ezért januártól több alkalommal szeretnénk közös találkozókat szervezni az iskola épületében, ahol játékos foglalkozások keretében közelebbről is megismerhetjük egymást. Örülnénk, ha ezekre a játékokra a szülők is elkísérnék gyermekeiket. Az aktuális programról az óvodában átadott külön levélben értesítjük Önöket. Sok-sok szeretettel várunk Mindnyájatokat: Sáros Györgyné igazgatónő Kalmár Zsuzsa vezetőóvónő Kádár Krisztina osztályfőnök

9 III. évfolyam, 4. szám 9 Márton nap az óvodában November elején napokon keresztül süteményillat lengte be délelőttönként az óvodát. Apró, kicsi kezek gyúrták és szaggatták azt a tésztát, amiből délceg libasütemények születtek. Hol ebből, hol abból a csoportból csendültek fel a német nyelvű dalok, az óvónők próbálták a bábelőadást, a polcokon sorra gyülekeztek a kicsi lámpások, készültünk a Márton napra A Szülői Közösség segítségével szereztük be a libazsírt, a tököket, szülők segítettek a kifaragásában, a cukrászdától kaptuk a citromlevet, és a Kifli Bt. ajándékozta a kenyeret. A megemlékezés előtti napon, és délelőttjén pedig sorra hozták a szülők a nagyobb és nagyobb dobozokat, tálcákat, tálakat, melyek finomabbnál finomabb süteményekkel voltak megrakva. Délelőtt a nemzetiségi óvodapedagógusok a Márton napi legendát elevenítették meg a gyermekeknek egy zenés bábelőadásban. Ebédre sült libacombot kaptunk párolt káposztával.. Csak az időjárás látszott dacolni velünk. Előtte hétvégén csak esett és esett, és hétfőn is csak esett és esett, és kedden is. De délután fél ötre mégis megállt a szél, és elállt az eső, csak egy órára, mintha a felhők mögül a fényesedni látszó csillagok kíváncsiak lettek volna a lámpásokkal teli óvodára, az apró bolyongó fényekre, a sok-sok gyerekre és szülőre, és hallani akarták volna ők is: Ich geh mit meiner Laterne A lámpás felvonulás után közösen fogyasztottuk el a hagyományokhoz illő libazsíros kenyeret, és a jövő évi bőség reményében a sok finom süteményt is. Bőségben pedig biztos nem lesz hiány. A közös készülődés izgalma, a siker öröme tett gazdaggá minket. És az otthonról kapott süteményekben nem csak az anyai és nagymamai konyhák remekműveit küldték el, hanem melegséget, a családi szeretet melegének egy sugarát is. Kalmár Zsuzsanna óvodavezető Ki is az a Mikulás? Az adventi időszak egyik fénypontja Szent Miklós emléknapja, azaz a Mikulás napja. A világ minden táján ismert ajándékosztó Miklós püspök tulajdonképpen két Kis-Ázsiai legendás szent alakjából formálódott. Az egyik Szent Miklós Myra (török kikötőváros) püspöke volt, és a IV. évszázadban élt, a másik Szent Miklós a myrai Sion kolostor apátja, később Pinara (török város) püspöke volt, és a VI. évszázadban élt. Mindketten nagyon jószívűek és segítőkészek voltak, legendák sora dicsőíti őket. Szent Miklós tisztelete a VI. századig vezethető vissza. Európában minden idők legismertebb szentjeként tartják számon, nemcsak az ortodox, hanem az evangélikus és a katolikus templomok is megemlékeznek róla. Ázsiában és Amerikában is nagy tiszteletnek örvend. A tizennégy segítő szent tagja, templomok oltárképeinek gyakori alakja. Hajósok, kereskedők és gyermekek védőszentje. A névnapjához kötődő ajándékosztás hagyományát, a myrai püspök egyik igen ismert legendájával hozzák öszszefüggésbe. Élt egyszer egy ember, akinek a három eladó lányát nem akarta senki feleségül venni, mert olyan szegények voltak, hogy nem tudott velük hozományt adni. Az apa végső elkeseredésében lányait az utcára küldte, hogy a nászhoz szükséges pénzt a testükkel keressék meg. Egy éjjel Miklós püspök a város utcáit járta, hogy szokása szerint alamizsnát osszon a koldusoknak, mikor meghallotta a lányok keserves sírását. Közelebb ment és nagyon elszomorította, amit hallott, de ugyanakkor a szívét öröm is elfogta, mert a lányok a keresztények Istenéhez fohászkodtak csodáért. Miklós gyorsan visszatért a kolostorba, és egy ládából három ökölnyi nagyságú színarany gömböt vett ki, amit néhány nappal azelőtt egy gazdag kereskedőtől kapott hálából. Mire visszaért a házhoz a lányok már aludtak, így az ablakon át halkan, óvatosan az ágytakarójukra gurította az aranygolyókat. A három lány másnap nagy boldogságra ébredt, és nem győztek hálálkodni Istennek, amiért ilyen nagy csodát tett velük. Szent Miklós kultuszát Németországba a X. században hozták magukkal kereskedők. Folytatás a következő oldalon

10 10 MÁNYI HÍREK A középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg a szentről. Kezdetben a kolostori iskolák legifjabb diákja alakította Miklóst. Később ezt a szerepet a felnőttek vették át. Ebből alakult ki aztán a szokás, hogy az ünnepnap előestéjén Szent Miklós házról házra jár, és vizsgáztatja, dicséri, ajándékokkal halmozza el a gyerekeket, vagy éppenséggel megfenyíti, megbünteti őket. Ezt az utóbbi feladatot az idő múlásával átvette a Mikulást kísérő alak, akit leggyakrabban Knecht Ruprecht névvel illetnek, de a Schwarzer Peter, Großteufel, Hanstrapp, Pelzmärtl, Hans Muff, Krampus, Klaubauf elnevezések is gyakoriak. Ruprecht egy igazán ijesztő, durva lény: testét bozontos szőr fedi, arcát ördögmaszk takarja, lábán nehéz csizmát visel, kezében virgácsot tart. A néphit szerint a rossz gyerekeket zsákba dugja és elviszi magával. Igazi érdekesség viszont, hogy egyes régiókban, például Szászországban Ruprecht nem kellemetlen fickóként él a köztudatban, hanem ő maga a karácsonyi ajándékok hozója. A mi hagyományaink szerint a Mikulás december 5-ről 6-ra virradó éjjel érkezik. A gyerekeknek illik kifényesíteni a csizmácskákat (ez alkalomból anyunak sem árt, csak a példa miatt), és kitenni az ablakba, hiszen a Mikulás abba teszi majd az apró ajándékokat, nassolni valókat. Sok családban tejet és kekszet is tesznek az asztalra, hogy a szegény, fáradt Mikulás megpihenhessen és feltöltődhessen, mielőtt tovább indul ilyenkor a szülők éjjel jótékonyan belemajszolhatnak, beleihatnak a kikészített finomságokba, hogy a gyerekek lássák: fáradozásuk nem volt hiábavaló. Kell-e, szükséges-e, szabad-e a kegyes hazugság, még akkor is, ha varázslatot, izgalmat hoz a kicsik életébe? Sokféle formája van a Mikulás-mítosz megjelenésének. viszont mindenkinek szüksége van egy kis izgalomra, csodára, mítoszra- és főleg ünnepre. Nem feltétlenül az ajándékokra, hanem a rítusra. Nem csak a gyerekeknek, de ha jól csináljuk, nekünk, szülőknek is. Ez az ünnep szólhat a közös sütés-főzésről, készülődésről apróbb meglepetésekről is. Sokan pedig vallási oldalról közelítik meg a decemberi ünnepeket, bennük fel sem merül, hogy másképpen is lehetne. deutschnet.hu nyomán Adventi naptár a Mesevár Óvodában december 4. Mikulás ünnepség csoportonként december Fakopáncs vásár egész nap december 11. december 12. Luca napi pogácsa Adventi gyertyagyújtás és vásár 15. Gyertyagyújtás és koncert Plätchen und Tee Vásár és barkácsszoba December 18. Óvodai Karácsony Közös műsor a tornaszobában Ajándékosztás a csoportokban december 23. Nevelés nélküli munkanap A gyermekek, a szülők és az óvoda testülete nevében köszönetet mondunk a Mikulásnapi adományokért és közösségi munkáért. Mikulásnak: Gáspár Ferenc Mikuláscsomag: Mohácsi család és Kürti család Egyéb ajándékok: Mohácsi család és Moldován Regina

11 III. évfolyam, 4. szám 11 KATOLIKUS HÍREK Karácsonyi vásár! Ünnepi akció! Pontgyűjtő füzet! Részletfizetés 0% THM mellett! És ez még nem minden: ha kettőt vásárol, ajándékba adunk egy CD-t! Advent első vasárnapján, november 29-én új egyházi év kezdődött, s egyben a karácsonyi ünnepkör, a megtestesülésben közénk érkező Krisztus várása. Az advent a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik. A magyar nyelv Úrjövetnek is nevezi ezt az időt. A fenti két bekezdés nagyon üti egymást, nem illenek össze. Pedig mindkettő a decemberünkről szól, a Karácsony előtti hetekről. Az egyik az, amitől harsog a világ, hirdetik a rádiók, a tévécsatornák, az újságok, szórólapok. A másik pedig arról szól, ami tulajdonképpen a lényege az időszaknak, amit egyre inkább elfelejtünk, háttérbe szorítunk, háttérbe szorítanak a harsány reklámok, a pénzéhes üzletemberek. Közeledik a Karácsony. Készülünk, gondolkodunk, próbálunk ajándékokat találni szeretteink számára. És egyre többször sóhajtunk fel: erre nem telik! Az egyre emelkedő rezsiköltségek mellett, változatlan fizetésből sok esetben leépítve a munkahelyről, munka nélkül, nem könnyű kikalkulálni az idei karácsonyt Ha a reklámok szerint készülünk, valóban nem sikerülhet. Ettől szomorúak, elkeseredettek, majd dühösek leszünk. Dühösek a világra, a körülményekre, mindenre, ami miatt ide jutottunk. És dühünk végül már olyan lesz, hogy észre sem vesszük és már pont azokkal viselkedünk otrombán, akiknek az ajándékot akartuk megvenni: családtagjainkkal, szeretteinkkel veszünk össze különféle apróságokon. Készüljünk másként! Készüljünk jobban a tanítás szerint! Várjuk a Szeretet megszületését családunkban! Ehhez tegyük oda a mi kis apró szeretet-csomagjainkat: egy kis segítségnyújtást a házimunkában, egy-egy kedves szót, néhány mosolyt, csöppnyi lenyelt igazságtalanságot! Ha a szívünkkel készülünk a pénztárcánk helyett, akkor ez ki fog sugározni a családra. Ha nem egy drága videojátékot veszünk a gyereknek, amivel csak ő tud egymaga szórakozni, hanem egy társasjátékot és leülünk vele mi is társasozni, akkor könnyen lehet, hogy szebb lesz a szentestéje neki is, nekünk is. És meg fog születni a családban a Szeretet. Hittanórák kiknek? melyik nap? hánykor? hol? ki tartja? ovisok kedd 15:30-16:00 Óvoda Kristek Ancsa és Kanzsalics Marcsi 1-2. osztály szerda 13:00-13:30 Iskola Márton atya 3-4. osztály hétfő 13:30-14:15 Iskola Guba Imre osztály hétfő 15:00-15:45 Plébánia Ugron Zoltán és Guba Judit felnőtteknek hittan / találkozó kéthetente kedden 20:30-22:00 Plébánia Guba hp. és Kristek hp.

12 12 MÁNYI HÍREK REFORMÁTUS HÍREK Őrködjetek éjjel Kik hallották meg először a Megváltó születéséről szóló örömhírt? A pásztorok. Miért? Mert Isten úgy látta jónak, hogy éppen ilyen megvetett emberek legyenek az első hirdetői a karácsonyi evangéliumnak. És nyilván azért is, mert ők akkor is ébren voltak, amikor mások aludtak. Őrködtek éjjel a nyájuk mellett (Lukács ev. 2,8) Aki virraszt az éjszakában, az megszólítható, annak vételre van állítva a szíve, s alkamas különleges feladatok elvégzésre is mások érdekében. Így indulhattak el ezek a pásztorok karácsony éjszakáján Betlehembe, ahol megtalálták a kis Jézust, így meggyőződhettek arról, hogy igaz volt az angyalok híradása: valóban megszületett a világ Megváltója. Visszafelé pedig elhirdették ezt a nagy újságot mindenkinek. Olyan szépen lüktet ez a három szó a karácsonyi történetben: elmentek megtalálták elhirdették. Mi ma sötét lelki-szellemi éjszakában élünk, ahol nagy altatás folyik: ne legyen kedve se ideje senkinek gondolkozni, kérdezni, Isten dolgaival foglalkozni, a végső kérdésekre választ találni. Tudunk-e mi virrasztani? Imádkozni akkor is hittel, amikor más alszik, őrizni értékeket, amikor a világ tékozol, Isten előtt hordozni olyanokat (vezetőket, csládtagokat ), akiknek még nincs kapcsolatuk vele, készen állni minden olyan szolgálatra, amire Isten csak a lelkileg felébredteket használja. Tudjuk-e ébreszteni az alvókat? Van-e olyan mondanivalónk, ami segít az embereken, s amit csak azok tudnak elmondani, akik már megtalálták Jézus Krisztust? Aki átélte, az tudja hitelesen hirdetni: karácsonykor Szabadító született, aki a bűnösöknek bocsánatot, a csüggedőknek reményt, a roskadóknak erőt, kötelékeinkből szabadulást, minden benne hívőnek, tartalmas, értelmes, örök életet ad. Adventi vasárnapok: november 29. Advent első vasárnapja december 6. Advent második vasárnapja december 13. Advent harmadik vasárnapja zenés adventi istentisztelet: Rézfúvós kamaraegyüttes (Kiss Ferenc vezetésével) december 20. Advent negyedik vasárnapja Az istentiszteletek alatt, mint mindig, a legkisebbeknek gyermekmegőrzést, az iskolásoknak gyermekistentiszteleti foglalkozást tartunk. Ádvent második vasárnapjától újból megnyílik a gyülekezet iratterjesztése, lehetőség van karácsonyi képeslapok, könyvek naptárak megvásárlására. Karácsonyi istentiszteletek: december :00 Karácsony esti istentisztelet a hittanos gyermekek műsorával december :00 Ünnepi úrvacsorás istentisztelet december :00 Ünnepi áhítat a legátus szolgálatával december :00 Ünnepi úrvacsorás istentisztelet a legátus szolgálatával Ó és újévi istentiszteletek: december :00 Óévi hálaadás január 1. 10:00 Újévi könyörgés

13 III. évfolyam, 4. szám 13 SPORTHÍREK A Mányi TK számára a november végével eljött a szezonzárás pillanata. Mérlegre téve csapataink idei teljesítményét, kijelenthető, hogy sikerült egy sportszakmai szempontból eredményes évet zárnunk. Az egyre romló gazdasági és társadalmi válságban sikerült talpon maradnunk, tudtuk folytatni az előző években elkezdett utánpótlás nevelési programunkat, nem mellékesen pedig felnőtt, ifjúsági és serdülő szinten is sikerült jó csapatokat összekovácsolnunk. Felnőtt csapatunk tíz év után először, bronzérmet szerzett a nyár végeztével a bajnokságban, sajnos az utolsó forduló, utolsó percében kapott góllal maradtunk le a feljutás lehetőségéről. Az ősznek is változatlan összetételben vágott neki a csapat, mégis a szezon elején kissé beragadtunk a rajtnál. Az októbernovemberi jó hajrának (5 győzelem, 1 döntetlen) köszönhetően mégis sikerült az élbolyhoz felzárkóznunk, így hetedik helyen, 6 pontra a dobogótól várjuk a tavaszi folytatást. A csapatot szeretnénk lehetőség szerint megerősíteni, hiszen a folyamatos fejlődés mellett a tavaszi cél az, hogy újra dobogón végezzen ez a fiatal társaság. Ifi csapatunk négy év után, 2009 nyarán bajnokságot ünnepelhetett, egy jó szellemű, céltudatos gárda forrott össze a mányi és bicskei fiúk elegyéből. Itt sem volt a nyáron nagy játékos mozgás, viszont a korcsoportok váltásával, és a sérülések miatt többször hagytuk el vesztesen a pályát. Viszont így is sikerült az ötödik helyet elérnünk az ősz végére. Télen biztos erősödni fog a csapat, és harcba száll valamelyik érem megszerzéséért. Serdülőink egyre érettebb játékot produkálva, és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, több nagyarányú győzelmet arattak a szezon során, és megismételték tavaszi remek szereplésüket, amikor is bronzérmesek lettek. Sok nagyon tehetséges, a focit, sportot szerető gyermek rúgja a labdát egyesületünk színeiben, és ez ad valós értelmet a munkánknak. Az elmúlt évben két nagy sikerű, és tartalmas ping-pong versenyt szerveztünk, hagyományteremtő célzattal, és mindenképpen szeretnénk a jövőben is ezeket a jó hangulatú kupákat megrendezni. Továbbra is gőzerővel zajlik az ovisok és a kisiskolások megszerettetése a sportággal, ennek fejlesztése érdekében megállapodás köttetett az egyesület és az Óvoda között, miszerint edzőink rendszeresen fognak foglalkozásokat tartani a nevelési idő keretében, az egyesületi edzések mellett. Ez egy nagyon jó kezdeményezés, hiszen a mai gyermekeknek igenis lehetőséget kell adni ahhoz, hogy megfelelő keretek között, de mégis kötetlenül mozoghassanak. Reméljük hamarosan maga a társadalom is eljut odáig, hogy felismerje, a sport függetlenül a milyenségétől, sportágaktól- az egyik legfontosabb alkotóeleme a pozitív emberi kapcsolatoknak, és az egészségnek egyaránt. Ez a jövő fő mottója a Mányi TK-nál is. Szeretnénk a jövő évben megvalósítani azt, hogy minden korosztályban lehetőség szerint tudunk csapatot indítani, minden sportolni vágyó fiatalnak, valamilyen sportágban képzést tudjunk nyújtani. Sajnos a létesítményhelyzet a fejlődéshez elengedhetetlen, hiszen ez határozza meg, hogy a hozzánk kerülő gyermek és fiatal, hogy érzi magát. Ebben sajnos nem állunk jól. A sportpálya felújításra vár, amelyet szeretnénk az iskolával és az óvodával karöltve közösen megvalósítani. A cél egy olyan sporttelep létrehozása, amely alkalmas lehet az iskolai sportok, felmérők lebonyolítására, és a kisgyermekeknek is szórakozási lehetőséget nyújt. Ezen fáradozunk, és az önkormányzattal karöltve, reméljük középtávon sikerül ezt a fejlesztést is véghezvinni. Természetesen addig is aki mányi mezt visel, és falunkat képviseli mindent meg fog tenni azért, hogy talpon maradjunk, és a létfenntartásunk mellett a lehető legjobb eredményeket érjük el. A következő év a jubileum éve, hiszen a mányi sport fennállásának 80. évét ünnepli 2010-ben. Ezt az évfordulót szeretnénk emlékezetessé tenni, hiszen a múlt megismerése és méltó megünneplése nélkül a jövőnk is szegényebbé válik. Szeretnénk a jövő év tavaszán egy jubileumi sportbált rendezni, majd júniusban egy olyan ünnepélyes vacsorát szervezünk, amelyre a mányi sporthoz kötődő valamennyi érintettet meghívnánk. (Sajnos nagyon sokan már nem érhették meg ezt a jubileumot..). Nyár közepén, napközis rendszerű gyermek focitábort szervezünk (előreláthatóan 5-10 éves korig), amelynek célja, hogy tehermentesítse egyfelől a szülőket, másfelől még jobban elmélyítsük a gyerekekben a sport iránti alázatot és szeretetet. Folytatás a következő oldalon

14 14 MÁNYI HÍREK Összegezve van teendő bőven, és hisszük azt, Sajnos a sport, úgy mint minden más, rengeteg pénzt, hogy az a rengeteg energia és munka, amit energiát, munkát igényel. Úgy érzem aki a mai világ- sokan beleteszünk a helyi sportélet felvirágoztatásába, nem ban áldoz a szabadidejéből, pénzéből és egészségéből a hiábavaló. közössége és faluja fejlődésére, az minden tiszteletet és Ezúton is szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet elismerést megérdemel. mondjak mindazoknak, akik az elmúlt évben is, anyagi és erkölcsi, gyakorlati támogatásukkal hozzájárultak az egyesület Köszönjük működéséhez. Hajrá Mány! Felnőtt csapatunk Ifjúsági csapatunk Serdülő csapatunk Varga Mihály Mányi TK

15 III. évfolyam, 4. szám 15 Keksz sünik Hozzávalók: 10 dkg margarin; 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor; kb. 4 dl tej; 50 dkg darált háztartási keksz, 10 dkg hosszúkás csíkokra vágott mandula, 2 csomag vaníliás cukor; 5 evőkanál kristálycukor Elkészítése: A kekszet a kétféle cukorral, a puha (szobahőmérsékletű) margarinnal, a kakaóporral meg a tejjel összegyúrjuk. Akkor jó, ha összeállt, és a cukor is elolvadt benne. ( Én porcukrorral készítettem. ) A masszából nedves kézzel kb. 32 db, diónyi nagyságú gömböt formálunk, melyeket azután kicsit hosszúkásra, amolyan süni alakúra formálunk. A mandulával úgy tűzdeljük meg, mintha ezek lennének a süni tüskéi. Be lehet vonni olvasztott csokoládéval de anélkül is nagyon mutatós, egyszerű süti. Elkészíthető úgy is, hogy a süniket meghempergetjük kókuszreszelékben és azután helyezzük el a tüskéket és a szemet. A szemeket felvert tojásfehérjéből, francia drazséból, olvasztott fehér csokoládéból is készíthetjük. Somlói torta Hozzávalók : 12 tojás 12 evőkanál kristálycukor 12 evőkanál finomliszt 2 teáskanál kakaópor 1 evőkanál darált dió 1 csomag sütőpor Krém: 1/2 vaníliarúd 5 evőkanál finomliszt 15 dkg kristálycukor 5 tojás 8 dl tej 1 evőkanál zselatin Öntet: 10 dkg kristálycukor 10 dkg mazsola 1 dl rum 15 dkg dió reszelt citromhéj Elkészítése: A tésztát 4 részletben készítjük el. A tojásokat kettéválasztjuk, a tojássárgát a cukorral kikeverjük. A fehérjét kemény habbá verjük, a két masszát lazán összekeverjük, azután négyfelé osztjuk. Az egyikhez 3 evőkanál sütőporral elkevert lisztet, a másikhoz 3 evőkanál darált diós, sütőporos lisztet, a harmadikhoz és a negyedikhez ugyancsak 3-3 evőkanál kakaóssütőporos lisztet keverünk, majd a piskótákat 22 cm-es kivajazott vagy kisütőmargarinozott, kilisztezett tortaformában külön-külön megsütjük. Az egyik kakaós piskótalapot a tortaformába helyezzük, és finoman meglocsoljuk a rumos öntettel. Rákenjük a krém harmadát, és megszórjuk rumba áztatott mazsolával, meg durvára vágott dióval. Befedjük a sima piskótával, locsolunk, kenünk és szórunk. Erre a diós lap kerül, amit ugyancsak meghintünk az öntettel, rákenjük a maradék krémet, rászórjuk a maradék diót és a mazsolát, majd betakarjuk a másik kakaós lappal. A tortát hűtőbe tesszük, amíg megszilárdul. Tálalás előtt kivesszük a formából, és a tetejét kakaóval díszítjük. Krém: a krémhez a tojások sárgáját a liszttel, és egy kevés tejjel palacsintatészta sűrűségűre kikeverjük. A többi tejet a cukor felével, és a félbevágott vaníliával felforraljuk. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. A felforralt tejet a lisztes-tojásos-tejes masszához öntjük, és lassú tűzön, kevergetve sűrűre főzzük. Végül belekeverjük a tojáshabot, és a kevés langyos tejben feloldott zselatint. Öntet: az öntethez a cukrot 1 dl vízben sűrű sziruppá főzzük, majd amikor kihűlt, összekeverjük a rummal, és a reszelt citromhéjjal.

16 Kedves Olvasók! Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat Ennyi kis fény tán a világnak. Odakint szörnyű nagy a kétség, Odakint szörnyű a sötétség. Közeleg legszebb ünnepünk, a Karácsony. A hétköznapok gondját kicsit félretéve, megállunk, számot vetünk az elmúlt évvel, és reménykedve tekintünk az új esztendő elé. Most talán alkalom nyílik a pihenésre, és arra is, hogy egy- egy könyvet kezünkbe véve néhány órát olvasással töltsünk. Családi körben, gyerekeinkkel együtt vagy csak saját szórakozásunkra. Fontos, hogy élményt jelentsen az olvasás, a gyerekek is szívesebben forgatják a könyvet érdeklődésből, mintsem kényszerből. Mindenki számára van megfelelő téma, csak meg kell találni, innen pedig már csak egy lépés a megfelelő könyv. Kellemes program lehet a karácsonyfa alatt talált könyveket együtt nézegetni, beszélgetni róla. Gyerekeink számára elengedhetetlen a példamutatás! Olvasási kutatások is igazolják, hogy az olvasó szülők gyerekei maguk is érdeklődnek a könyvek iránt, és rendszeresen olvasnak. Ezáltal könnyebbé válik számukra a tanulás, mivel a szövegértés, lényegkiemelés náluk már sokkal hamarabb kialakul, mint nem olvasó társaiknál. A könyvek szeretetére, és tiszteletére nevelést már a legkisebbeknél el lehet kezdeni, mindig az ő igényeikhez alkalmazkodva. Keltsük fel bennük az olvasás nyújtotta élmények iránti olthatatlan vágyat és az eredmény nem marad el. Már Széchenyi István is arra figyelmeztet, hogy a nemzet jövője a gyermekek erkölcse. Szeretném felhívni a figyelmet a nyitva tartási rend változására: kedd: 15h 18h; péntek: 8.30h 11.30h Mindenkinek áldott, és szeretetteljes Karácsonyt, valamint boldog, és olvasmányokban gazdag új esztendőt kívánok! Nyilasné Simon Katalin könyvtáros Színházajánló: Vígszínház: A kertész kutyája MŰVÉSZVILÁG Múzeumajánló Szépművészeti Múzeum: A szépség alkímiája Budapesti Bábszínház: Faust Pesti Színház: A nő vágya Tűzraktér: Zsiráfivóhely Néprajzi Múzeum: Hétköznapi történetek Iparművészeti Múzeum: Oszmán török szőnyegek Merlin Színház: Halálkémény Nemzeti Galéria: München magyarul Kellemes szórakozást Tót Emese

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss és sokoldalú Minden évben elérkezik az idő, amikor újra megsüthetjük kedvenc karácsonyi

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

POLGÁRMESTERI PROGRAM

POLGÁRMESTERI PROGRAM POLGÁRMESTERI PROGRAM Készült a 2010. október 3-i önkormányzati választásra B e m u t a t k o z o m: Kalmár Tibornak hívnak. Születésem óta, 48 éve élek Sárszentmihályon. A t a r t a l o m b ó l: 1998-ig

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

- Zsuzsi - - Ramóna -

- Zsuzsi - - Ramóna - Fahéjas-almás zabpehely szelet répával - Zsuzsi - 1 bögre (2,5 dl) zabpehely 3 ek méz vagy xilit 1 tk őrölt fahéj 1 rúd vanília pár csepp vaníliás aroma 1 db nagyobb alma 1 db nagyobb, vagy 2 kisebb sárgarépa

Részletesebben

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony

Részletesebben

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2015.01.109:00-13:00 Harsányi Zsuzsa grafikus kiállítása 2015.01.16-02.23 Háza és Magyar Kultúra

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2012. évről

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2012. évről POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. évről Pogány, 2013. február 20. 2 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Pogányért Alapítvány Számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Receptgyűjtemény. Házi készítésű sütemények versenye 2012. december 14.

Receptgyűjtemény. Házi készítésű sütemények versenye 2012. december 14. Receptgyűjtemény Házi készítésű sütemények versenye 2012. december 14. 2 Ezt süsd ki/meg! célja az volt: hogy elősegítse a generációk közös időtöltését. A szeretet ünnepének közeledtével a különböző tradicionális,

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért Közösségi programok az intelligens Ruzsáért TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0046 Projektzáró kiadvány A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága az Új Széchenyi Terv keretében

Részletesebben

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le 1. Adventi Hírnök 1. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog az első gyertya láng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. 2. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog már két kis gyertya láng!

Részletesebben

Balatonkenese: 2014 május 1

Balatonkenese: 2014 május 1 2014 Figyelem! Iskolánkban az idei nyáron is szeretettel várjuk azokat a kutyás gazdikat, aki a Balaton parton töltik a nyarat kedvencükkel! A hétvégi szabadidejüket szeretnék együtt eltölteni, kutyaiskolai

Részletesebben

V. Aprósütemények. Barackmag. http://www.suticakeshop.hu/ Előkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 Cra

V. Aprósütemények. Barackmag. http://www.suticakeshop.hu/ Előkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 Cra V. Aprósütemények Barackmag A sütőt előmelegítjük 180 Cra A barackmag formákat kikenjük vajjal. Elkészítési idő: 1 óra 30 perc Mennyiség: 24 db Nehézségi fok: közepesen nehéz Tésztához: 25 dkg liszt 25

Részletesebben

Visszatérő kulturális események:

Visszatérő kulturális események: Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.

Részletesebben

Mandulavirág Óvoda Csopak. :Kossuth u. 26. 8229. : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu. Közzétételi lista

Mandulavirág Óvoda Csopak. :Kossuth u. 26. 8229. : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu. Közzétételi lista :Kossuth u. 26. 8229 : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu Közzétételi lista 2014-2015 229/2012 (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról értelmében az

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 09/1.

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 09/1. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 09/1. Damjanich János Általános Iskola 2117 Isaszeg, Madách Imre u. 1. TÉMAHÉT "ADVENTI-HÉT" 2012. december 17. - 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 2- án tartott rendkívüli nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 2- án tartott rendkívüli nyílt üléséről. 290/5/2015. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 2- án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Határozat: 45/2015.(VI.2.)kt.határozat

Részletesebben

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út

Részletesebben

Mindenki másképp csinálja Mi, Decsen, így csináljuk

Mindenki másképp csinálja Mi, Decsen, így csináljuk Mindenki másképp csinálja Mi, Decsen, így csináljuk Iskolánk /jelenleg Bíborvég Általános Művelődési Központ Általános Iskola Decs/ 2000-től junioros iskola, ekkor csatlakoztunk a JAM Alapítványhoz. Integrált

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ELNÖKE E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. február 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló a fogászati alapellátás 2008. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV- 2012.

RENDEZVÉNYTERV- 2012. RENDEZVÉNYTERV- 2012. Időpont Rendezvény megnevezése Helyszín Célok, várható eredmények Célcsoport Részt vevők várható száma Szakmai felelős Tervezett költség (nettó) JANUÁRTÓL - PÜNKÖSDIG Január 20. Magyar

Részletesebben

Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület. Kedves Olvasónk!

Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület. Kedves Olvasónk! i KIF NFO 5.szám 2011. ősz K I F I Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület www.kifinet.hu info@kifinet.hu Kedves Olvasónk! A KIFI működéséről kívánunk ezúton is tájékoztatást adjunk mindazok számára, akik

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Mesemondó verseny nagycsoportos óvodásoknak - intézményi 20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője március 7. Szent Lajos u. Óvoda 14.30

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

A Szent Gellét Alapítvány 2011. évi tevékenysége

A Szent Gellét Alapítvány 2011. évi tevékenysége A Szent Gellét Alapítvány 2011. évi tevékenysége Célunk: Hátrányos helyzetűek - sérültek, lelki problémákkal küzködő fiatalok, árvák, idősek, nagycsaládosok -, iskolás korúak és fiatalok szociális, kulturális,

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

Budapest XX. kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1

Budapest XX. kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1 Budapest XX. kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium Diákönkormányzat munkaterv 2014/2015. tanév Iskolánk diákönkormányzata a DÖK SZMSZ által szabályozott keretek között, választott vezetőik

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Budapesti Farkasok AFKE. 2013. május 2. Budapesti Farkasok AFKE 1204 Budapest, Tátra tér (Új Piaccsarnok) I/15-16. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. május

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda A tanítási év rendje a 2014/2015-ös tanévben SZEPTEMBER

Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda A tanítási év rendje a 2014/2015-ös tanévben SZEPTEMBER SZEPTEMBER 1. hétfő 1. Első tanítási nap 2. kedd 2. 3. szerda 3. "ÉVREKÉSZ" tanévkezdő projekt 4. csütörtök 4. 5. péntek 5. 6. szombat 7. vasárnap 8. hétfő 6. 2015 Katolikus naptár - rajzpályázat 9. kedd

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

Szellemi cipó gyermekeknek

Szellemi cipó gyermekeknek Szellemi cipó gyermekeknek Berde Mózsa Kör egy éve Pontosan 2012. június 1-jén, több hónapos tervezés és gondolkodás révén indult útjára a Turulmadár Ifjúsági Iroda keretében, a Berde Mózsa Kör. A nehéz

Részletesebben

Küldetés. 10. összejövetel

Küldetés. 10. összejövetel Küldetés 10. összejövetel 67 Előkészítés Rendezzünk el körben annyi széket, ahányan vagyunk! Középre tegyük a Szentírást és egy gyertyát! Készítsünk ki papírokat és íróeszközöket, hogy az egyéni és közös

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Ismét itt a Karácsony. Múlik az Advent, a szép ünnep várakozással

Ismét itt a Karácsony. Múlik az Advent, a szép ünnep várakozással Kedves Olvasóink! Makó Város Önkormányzata 2002 óta minden évben megrendezi a Nagyanyáink süteményei elnevezésû, jó hangulatú, játékos receptversenyét, amely az idõsebb korosztály tudásának egy sajátos

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP

KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP Kedves Diákok! Kedves Kárpát-medencei REFISEK! Szeretettel köszöntünk benneteket a 2014/2015. tanévben! Kívánjuk, hogy érezzétek jól magatokat iskolátokban, legyen

Részletesebben

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője!

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője! Csajági Református Általános Iskola Hited és tudásod hazád jövője! A falu és az iskola elhelyezkedése, története: - Csajág Veszprém megye délkeleti csücskében, a Séd, a Sió és a Balaton által közrefogott

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

A Váci Római Katolikus Egyházmegyéhez tartozó, Csömör nagyközségben működő Karitász szervezet ALAPSZABÁLYA

A Váci Római Katolikus Egyházmegyéhez tartozó, Csömör nagyközségben működő Karitász szervezet ALAPSZABÁLYA A Váci Római Katolikus Egyházmegyéhez tartozó, Csömör nagyközségben működő Karitász szervezet ALAPSZABÁLYA Általános rendelkezések 1. A szervezet neve: Csömöri Szent Rita Karitász Közösség 2. A szervezet

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Óvodánk pedagógiai programjáról. Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket (Mk. 10,14)

Óvodánk pedagógiai programjáról. Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket (Mk. 10,14) BEMUATKOZUNK 2011. szeptemberétől lehetőségünk nyílt arra, hogy a szülők számára, akik a gyermekeiket vallási és világnézeti meggyőződésük alapján hitben kívánják nevelni, felajánljuk óvodánkban a keresztyén

Részletesebben

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása

Részletesebben

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA Rábaköz-Hanság Működési, utazási és Kiss József Turisztikai anyagköltség (Hanság Big Band) Szent Anna Plébánia Énekes Gitáros Csoportja

Részletesebben

I. Utazással, kíséréssel és befizetéssel kapcsolatos tudnivalók

I. Utazással, kíséréssel és befizetéssel kapcsolatos tudnivalók Tisztelt Szülő! Ezúton tájékoztatom, hogy a 2015. évi nyári napközis tábort ebben az évben is a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban szervezzük meg. A tábor 8 héten keresztül négy turnusban kerül lebonyolításra.

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014.09.01.

Különös közzétételi lista 2014.09.01. Különös közzétételi lista 2014.09.01. 1., A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Osztály Tantárgy Tanítja Végzettsége Szakképesítése Óvoda Óvodai csoportfoglalkozások Óvoda (Autista) Összevont

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató

Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük hamarosan betölti a bűvös életkort, iskolás lesz. Önök is, gyermekük is örömteli várakozással, izgalommal, s talán némi szorongással néznek a jövendő és az első tanévnyitó elébe.

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: a Képviselő-testület 2013. június 25-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Beszámoló a Vecsés Tájékoztatásáért Közalapítvány 2012. évi munkájáról Előterjesztő: Szlahó

Részletesebben

REGE KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. ÉV Budapest, 2006. május 24. Elfogadva: KGy 3/2006 (05.24) 1. A szervezet alapadatai Elnevezés: Rege Kulturális Egyesület Képviselő: Vajna Balázs

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Gyerekesély Program Hírlevél

Gyerekesély Program Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2014. III. Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

Eseménynaptár 2013-14-es tanév Augusztus. Szeptember

Eseménynaptár 2013-14-es tanév Augusztus. Szeptember Augusztus 27-28-én 9-11 Gólyatábor az elsősöknek Szeptember 2.( hétfő) 8 00 Évnyitó ünnepély 4. 17 00 Szülői értekezletek 1. osztály 5. 17 00 18 00 Szülői értekezletek 4. osztály Lovaglós szülői ért. 5.6.

Részletesebben

Egyesületek éves beszámolójának tartalmi pontjai

Egyesületek éves beszámolójának tartalmi pontjai Beküldési határid : 2013. január 31. (Régióvezet nek és NOE Titkárságnak is!) Egyesületek éves beszámolójának tartalmi pontjai 1. Adatok a. Egyesület neve: NASOE, Nagycsaládosok Solymári Egyesülete b.

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2009. évi Közhasznúsági jelentése

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2009. évi Közhasznúsági jelentése KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2010. május. 17. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra 01.22. Szép Magyar Beszéd verseny Sarkad Könyvtár 01.23. Szegedi

Részletesebben

KÖSZÖNET. Zánkai tábor 2014

KÖSZÖNET. Zánkai tábor 2014 Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete 2120 Dunakeszi Garas utca 24 fsz 1 Telefon : 06-70-421-3473 noe.dunakeszi@gmail.com Zánkai tábor 2014 Oldal 1 Tisztelt Kísérőink, Önkéntes segítőink! A Dunakeszi

Részletesebben

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó,

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó, Manó úr Hát, ha éppen tudni akarod, arról a magas hegyről származom mondta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Hogy miért jöttem le erre az alacsonyabb hegyre? folytatta, még mindig kérdés nélkül nos,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. A Piliscsévi Szlovák Önkormányzat 2014.02. 05-én (szerdán) 09.00 órakor megtartott kihelyezett üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. A Piliscsévi Szlovák Önkormányzat 2014.02. 05-én (szerdán) 09.00 órakor megtartott kihelyezett üléséről. PILISCSÉVI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT J e g y z ő k ö n y v Készült: Helye: A Piliscsévi Szlovák Önkormányzat 2014.02. 05-én (szerdán) 09.00 órakor megtartott kihelyezett üléséről. Piliscsévi Aranykapu Egységes

Részletesebben

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra.

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A vendégek érkezését megelőző készülődés része, hogy

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben