Tatabányai Múzeum 2011

Átírás

1

2

3 Tatabányai Múzeum 2011 Tatabánya 2012.

4 Tatabányai Múzeum 2011 Tatabányai Múzeum Évkönyve II. Sorozatszerkesztő: Fűrészné Molnár Anikó Szerkesztő: Kisné Cseh Julianna Kiss Vendel Lektor: Czajlik Zoltán, Kemenczei Tibor Angol fordítás: Tóth Zsuzsanna Borítóterv: Vágó-Lévai Katalin Készült a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával Kiadja: Tatabánya Megyei Jogú Város Tatabányai Múzeum H Tatabánya, Szent Borbála tér 1. Telefon: 36 (34) tbmuzeum@t-online.hu Felelős kiadó: Fűrészné Molnár Anikó HU-ISSN

5 Tatabányai Múzem Évkönyve 2. 3 Tartalom - Contents Eichardt János Kutasi Csaba: Oroszlány a Vértes ölében (Oroszlány: a Town embraced by the Vértes)... 5 Groma Kata: Csónakfibulát tartalmazó sír Tatabánya-Dózsakertből (Bestattung mit Navicellafibel in Tatabánya-Dózsakert)...37 Tokai Gábor: A Kárpátokra vonatkozó ókori ismeretek (Ancient knowledge on the Carpathian Mountains)...51 Simonik Péter: Egy elfeledett közösség. Adalékok Tatabánya, Felsőgalla, Alsógallai Izraelita Fiókhitközség megalakulásának és működésének történetéhez (A Forgotten Community. Additional Information of the Formation and Operation of the Jewish Community of Tatabánya, Felsőgalla and Alsógalla)...67 Kiss Vendel: A munkásságra nevelő hatással lenni. A bányatársulat által irányított népművelés céljai, eszközei és eredményei a tatabányai bányatelepen a két világháború között ( TO EDUCATE WORKERS The objectives, tools and achievements of the Mine Company in the Tatabánya mining site between the two World Wars)...77 Horváth István: A tata-tóvárosi angolkert forrásai kísérlet Budapest vízellátására (Springs in the English garden of Tata-Tóvároskert an attempt to supply Budapest with water)...85 Vámosi László: 85 éve született Brém Ferenc tatabányai szobrász- és éremművész (On the 85th Anniversary of the Birth of Ferenc Brém, Sculptor and Medallic Artist from Tatabánya)...93 Kovács Éva: Múzeumpedagógia a Tatabányai Múzeum Szabadtéri Bányászati Múzeumában és Ipari Skanzenében ( ) (Museum education in the Open Air Museum of Mining and Industry of the Tatabánya Museum from 2006 to date)...107

6

7 Tatabányai Múzem Évkönyve 2. 5 Oroszlány a Vértes ölelésében Eichardt János Kutasi Csaba (Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája, Oroszlány Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc) Kutatástörténet Az Oroszlányi-medence és a közeli Vértes észak, északnyugati oldalának kutatástörténete jól szemlélteti, mennyire hiányos bizonyos élőlénycsoportok vagy élőhelyek kutatása. A Vértes vegetációját ugyan számos kutató vizsgálta már, de ezen adatok és gyűjtések többsége a déli oldalra vonatkozik. Csak néhányan végeztek megfigyeléseket és adatgyűjtéseket a hegység északi, északnyugati oldalán. A térség első botanikai jellegű adatait Kecskéd településhez kötötten Feichtinger említi még a 19. század végén. 1 Őt követte Láng, aki a Vértesből először közölt a babér boroszlán (Daphne laureola) és az erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens) jelenlétéről adatokat, majd Keller J. Vértessomlói megfigyeléseiről tesz említést. 2 A Vértes előterének és magának a hegységnek a kutatása Boros Ádám tevékenységének köszönhető, aki 1920 és 1968 között számos publikációt adott ki e térség növényvilágáról. 3 Később Ujvárosi Bokod növényzetét mérte fel, 4 míg Szőcs a Vértes bükköseit kutatta. 5 Az erdőgazdálkodással kapcsolatban tanulmány jelent meg Majer A. tollából, 6 aki a berkenyéket és erdőgazdasági jelentőségüket vizsgálta. A botanikusok érdeklődése bár megnőtt a Vértesalja iránt, valójában a Bársonyosról (kistáj) 1956-ban kiadott Borhidipublikáció az első, melyet a homoki gyepekről írt. A térségről az 1980-as évektől jelennek meg újabb és újabb közlemények és adatok, 7 többek kö- 1 Feichtinger Láng 1914.; Keller J Boros Ádám gyűjtései: Boros 1920, 1925, , , , 1957; publikációi: Boros 1933, 1937, 1938, 1949, 1954a, b. 4 Ujvárosi Szőcs 1971a és b, Majer Ambrus 1988.; Barina 2000 és 2001.; Isépy 2004.; Keller 1995, 1998.; Kézdy 1994.; Pinke et al ; Riezing 2001, 2002, 2003, 2006 a, b, 2007, 2008.; Riezing Óvári valamint Nagy Baranyai zött Majkpusztán, a Majki-hegyen is folytak cönológiai felvételezések. 8 Pókokkal foglalkozó (arachnológiai) tanulmányok főleg a hegység déli oldalával kapcsolatban készültek. Legjelentősebb összegzés Loksa Imre nevéhez fűződik, aki hazánk karszt-bokorerdeinek kutatása során a Vértesben Csókakő és Csákvár pókfaunáját is vizsgálta. Eredményeit 1966-ban 500 oldalas monográfiában tette közzé. 9 A Vértes déli előteréből vannak még adatai Szinetár Csabának Vértesboglárról, és Horváth Rolandnak a Csíkvarsai láprétről. Az Oroszlányi-medence pókfaunájáról Eichardt János írt szakdolgozatot. 10 E vizsgálat a pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) populációváltozásait írja le a városból és környékéről tól kezdődött kutatásai a Nagy-tiszta és a Som-hegy füves élőhelyeihez kötődnek. A korábbi rovartani szakirodalmakban jórészt csak egyes fajok lelőhely-adatainál találkoztunk vértesi adatokkal. Az utóbbi évtizedben nőtt meg örvendetesen a hegység rovarfaunáját tárgyaló szakmai cikkek száma. Leginkább ezekből nyerhetünk betekintést Oroszlány környékének rovarfaunájába. A fentieken kívül egyes múzeumok anyagai között is találunk városunkból és környékéről származó, ízeltlábúakról szóló anyagot. Így például a gyöngyösi Mátra Múzeum futóbogár-gyűjteményében számos oroszlányi adat található, a bogarakat Podlussány Attila az 1970-es években gyűjtötte Mindszentpusztán. 11 Szintén Mindszentpusztáról, valamint a pusztavámi Pátrácos-tetőről származtak azok a példányok, melyek alapján Retezár Imre 1974-ben új változófutrinka alfajt írt le a Vértesből, 12 nevezetesen a vértesi változófutrinkát (Carabus scheidleri vertesensis). Ez az alfaj a Vértesen kívül a Bakony magasabban fekvő területin is elterjedt. 8 Kutasi Loksa Eichardt Hegyessy Szél Retezár 1974.

8 6 Eichardt János Kutasi Csaba Mindezen eredmények ellenére Oroszlány rovartani szempontból legjobban kutatott területe mégsem Mindszentpuszta. Kutasi Csaba, a Bakonyi Természettudományi Múzeum rovarásza től, mintegy egy évtizeden keresztül gyűjtött bogarakat és poloskákat Majkpusztán és környékén. A területen található futóbogarakból külön szakcikk is született. 13 A Vértest tárgyaló publikációk részeként kerültek közlésre a holyvák 14 és a poloskák. 15 Majkpusztai adatok adják a gerincét a Védett bogarak a Vértes-hegységből és környékéről című cikknek is. 16 Számos majkpusztai adat szerepel további, a Vértest tárgyaló szakcikkekben, így Szeöke Kálmán lepkékről 17 és Haris Attila levéldarazsakról 18 íródott dolgozatában. A rovarokon kívül más ízeltlábú állatokat is vizsgáltak Oroszlány környékén. Kontschán Jenő, aki jelenleg az MTA zootaxonómiai kutatócsoportjának tagja, a 2000-es évektől magasabb rendű rákokat gyűjtött a területen. 19 Később talajatkákkal kezdett foglalkozni, a hazai faunát tárgyaló cikkeiben számos oroszlányi adat szerepel. 20 A hazai kaszáspókok adatait közlő dolgozat is sok majkpusztai adatot tartalmaz. 21 Majkpusztán és Mindszentpusztán kívül azért természetesen más területeken is folytak rovartani vizsgálatok, többek között a Labanc-dűlőn és a Kőhányás-erdőben gyűjtött nappali lepkéket Kontschán Jenő. 22 A vértesi levéldarázs adatok között is szerepelnek további oroszlányi lelőhelyek. 23 Poloskákat és bogarakat gyűjtöttek Új-Mindszent és a Kiss Ferenc erdészház környékéről is. Eichardt János pókokkal foglalkozó kutató az Oroszlányi Gimnázium és Szakképző Iskola biológia tanára rovartani vizsgálatokat végzett 2006-ban és 2007-ben a Labanc- és a Svandabergi-patak mentén. A kétéltűek és hüllők kutatása hiányos, pótlására szükség lenne, hiszen nedves és vizes élőhelyekben gazdag a terület. 13 Kutasi Szél Ádám Harmat et al Kutasi Szeöke Haris Kontschán 2001, 2001a, 2002, 2004a és Kontschán Berczik Kontschán 2002a, 2003, 2004, 2006, 2007, és Salmane Kontschán 2005, Lengyel Murányi Kontschán Haris A térségből, Majkpuszta madárvilágáról Szvezsényi számol be éveken át tartó megfigyeléssorozatának eredményeiről. Olyan madárkülönlegességeket figyelt meg a területről, mint a jégmadár és a darázsölyv. 24 Oroszlány faunájának tárgyalásakor mindenképp szólnunk kell Orbán Ferenc és Orbán Ferencné által írt, a város természeti értékeit bemutató ismeretterjesztő kiadványáról. 25 A fontos, hiánypótló kiadványnak rovartani szempontból csak az róható fel, hogy a közölt fajlistához a friss rovartani szakcikkeket nem használta fel. Az Oroszlányi-medence és a Vértes északnyugati oldalának élővilága Oroszlány az Által-ér völgyében található. A város Tatabánya után a kistáj második legnagyobb települése. Magyarország kistájainak térképén is jól látható, hogy a Vértes peremvidéke mintegy körbeveszi a várost, így a címben szereplő megállapítás találó megfogalmazása a terület elhelyezkedésének. Az Által-ér völgyében az egykori erdei vegetáció ma már csak nyomokban látható, jelentős, közel 40%-os a szántóterületek aránya. Ezeken a kulturterületeken főként búzát, őszi árpát, kukoricát, napraforgót és lucernát termesztenek. A kistáj területének negyedét erdők alkotják, ezek jellemzően cseres- és gyertyános-tölgyes, valamint ártéri erdők. Természet közeli élőhelyek még a vízfolyások mellett kialakult vízparti vegetációmozaikok és a száraz gyepek. 26 A várostól délkeleti irányban fekszik a törésekkel szabdalt, szerkezetileg töréses röghegység, a Vértes. A jégkorszakban e törésvonalak kiszélesedtek, medencéket hoztak létre, melyek közül az egyik az Oroszlányi medence. A hegység felszínét felsőtriász kori dolomit és a főleg észak, északnyugati oldalán található dachsteini mészkő alkotja. 27 A közigazgatásilag Oroszlányhoz tartozó több terület, például Majkpuszta is, már a Vértes peremvidékén található. Alapkőzete mélyebben található középidőbeli (kréta időszak) mészkő, dolomit, márga és az eocénben keletkezett agyag, jégkorszaki lösz és homok. A várostól délre, délkeletre a Vértes lankái kezdődnek. A hegygerincet elválasztó közigazgatási határ (Fejér megye és Komárom-Esztergom megye 24 Szvezsényi Orbán Orbán Döményi Orbán Orbán 2004.

9 Oroszlány a Vértes ölelésében 7 a száron jelennek meg. A töveit gyakran összekeverik a hasonló megjelenésű, ám tejnedvvel rendelkező erdei kutyatejjel (Euphorbia amygdaloides). Egyes helyeken tömegesen virágzik a tölgyesekben a kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum), mely szintén a Dunántúli-középhegység jellegzetes tavaszi növénye. Májusban bont virágot az illatos gyöngyvirág (Convallaria majalis), a különleges virággal rendelkező kontyvirág (Arum maculatum; I. tábla 6.), majd június elején a Majkon is nagy számban virágzó, védett turbánliliom (Lilium martagon; II. tábla 7.). A legszebb virágaink közé tartozó kosbor-fajok is előfordulnak erdeinkben: például a fehér madársisak (Cephalanthera damasonium), a szárazabb erdőfoltokban és irtásokban nyíló madárfészek-kosbor (Neottia nidus-avis; II. tábla 9 10), vagy a hasonló élőhelyen, de ritkábban megjelenő bíboros kosbor (Orchis purpurea; II. tábla 8.) és a bodzaszagú ujjaskosbor (Dactylorhiza sambucina). Szintén májusban virágzik a kosbor-félék közül legnagyobb állományban jelenlévő agárkosbor (Orchis morio; II. tábla ) is, melynek számos színváltozata teszi különlegessé a fajt, valamint a zöldes sarkvirág (Platanthera chlorantha; II. tábla 13.), mely a ligetes, üde erdők ritka faja, s jelentéktelennek tűnő virágzatával könnyen elbújik a kíváncsi szemek elől az erdők szegélyében. A hegység változatosságát mutatja, hogy az erdőségek közé bokorerdők és sziklagyep-foltok ékelődnek be. Ezek a füves élőhelyek számos ritka fajnak adnak otthont. E sziklagyepek közül Oroszlányhoz legközelebb a Nagy-tiszta (418 m) található. Délies jellegű, meredek lejtővel és viszonylag nagy területével kitűnik a hegység északnyugati oldalán. Az élőhelyen több védett faj is előfordul a sziklai vegetációban, melyek közül egyesek tipikusan a Vértes déli oldalán jelennek meg tömegesen. Ilyen az apró nőszirom (Iris pumila; III. tábla 17.), a piros pozdor (Scorzonera purpurea; III. tábla 15.), valamint a természetes előfordulású, védett magyar zergevirág (Doronicum hungaricum; III. tábla 14.), és az árvalányhajak egyetlen nem védett faja, a kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata). E mozaikos élőhelyen találjuk az ajakosok közé tartozó sarlós gamandort (Teucrium chamaedrys), a mezei zsályát (Salvia pratensis) a csabaírét (Sanguisorba minor) és a magyar szegfűt (Dianthus pontederae). Fehér virágaival ott díszlik az ernyős sárma (Ornithogalum umbellatum), a védett epergyöngyike (Muscari botryoides) és a sárga virágú közönséges napvirág (Helianthemum ovatum). De számos más virág is jelentős állománnyal bír a sziklás, lejhatára) csupán emberi szempontból létező vonal, s nem az élővilágot elválasztó biológiai gát. A hegység észak-északnyugati oldala sokszínű erdőtársulásaival tűnik ki a más, hasonló jellegű hegységekhez képest. A hegyoldal magasabban fekvő területein a hűvösebb klímát kedvelő bükk (Fagus sylvatica) és a rejtettebb részeken a kocsányos tölgy (Quercus robur) egyedei alkotnak hol sűrűbb, hol ritkább, ligetesebb szerkezetű erdőfoltokat (I. tábla 1.). A legnagyobb állományt a csertölgy (Quercus cerris), a klímazonális társulásalkotó kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) és a közönséges gyertyán (Carpinus betulus) alkotja (I. tábla 2.). A cseres-kocsánytalan tölgyesek (a továbbiakban cseres-tölgyesek) képviselik hazánk legnagyobb kiterjedésű zonális erdőtársulását. A m-es tengerszint feletti magasságokban (délies kitettség esetén akár 600 m-ig is), tehát a dombés hegyvidékeinken találhatók. A csertölgy a magyar dendroflóra szubmediterrán jellegű eleme, ami legszembetűnőbben az alacsonyabb fagytűrésében nyilvánul meg. Törzseik kemény téli fagyokon hosszirányban gyakran megrepednek. A sérülés általában csak a szíjácsig, ritkábban a gesztig hatol, és nem okozza a faegyedek pusztulását. Az erdészeti és faipari szaknyelv fagylécnek hívja azt a feltűnő fahibát, ami a cserfák törzsén e fagyrepedések begyógyulását követően ormosan kidomborodó hegszövet formájában messziről látható. 28 Ültetett és tájidegen erdőalkotó fajként jelenik meg a hegy lábánál a feketefenyő (Pinus nigra) és a szintén behurcolt, majd invazívvá váló fehér akác (Robinia pseudoacacia). Az akác alkotta erdők aljnövényzete néhol még jelzi az eredeti társulás nyomait. Tavasszal, lombfakadás előtt számos hagymásgumós növény jelenik meg, s borítja be szinte öszszefüggő virágszőnyegként a talajt. Ekkor nyílik az odvas keltike (Corydalis cava; I. tábla 3.), a törpe keltike (Corydalis pumila), a hóvirág (Galanthus nivalis), a bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides), a salátaboglárka (Ficaria verna) és a galambvirág (Isopyrum thalicroides). Áprilistól virágzik a levélrózsás, sárga szirmú tavaszi kankalin (Primula veris; I. tábla 4.). A Vértes bükk elegyes erdeinek jellegzetes védett meleg kori reliktum növénye a babérboroszlán (I. tábla 5.), mely az egyik tipikus jelzőnövénye a Dunántúli-középhegység bükköseinek (Daphne laureola). Virágai jellegtelen zöld színűek, melyek 28 Riesing 2011.

10 8 Eichardt János Kutasi Csaba tős területen, úgymint a kakukkfű (Thymus sp.), a fehér somkóró (Melilotus albus), az enyvesszegfű (Viscaria vulgaris), a lila ökörfarkkóró (Verbascum phoeniceum; III. tábla 16.) és a védett magyar repcsény (Erysimum odoratum). Erdei tisztásokon és ligetesebb erdőkben fordul elő a koratavasszal elsők között virágzó védett fekete kökörcsin (Pulsatilla grandis spp. Nigricans; III. tábla ). Állománya meglehetősen stabil, ami talán annak köszönhető, hogy egyedei a korai virágzással és a viszonylag szórtabb elterjedésével rejtettek maradnak az emberi szem előtt. A hegység magasabb régióiból lejjebb ereszkedve szárazabb tölgyesek, valamit ültetett feketefenyvesek és akácosok váltják fel a bükkösöket és a gyertyános-kocsánytalan tölgyeseket. Elegyfaként megjelenik a virágos kőris (Fraxinus ornus) és a patakokat kísérő, társulás alkotó mézgás éger (Alnus glutinosa). A hegylábnál az erdőket végleg felváltják a legelők és a rétek. A két élőhely típus határán cserjést alkotó egybibés galagonyák (Crataegus monogyna), kökények (Prunus spinosa), gyepűrózsák (Rosa canina), bibircses és csíkos kecskerágók (Euonymus verrucosus és E. europaeus), valamint a nitrogénben gazdagabb helyeken a bodzák (Sambucus nigra) teszik változatossá az átmenetet. A fentebb már említett, védett magyar zergevirág (Doronicum hungaricum) a Majki-hegy cseres-tölgyesében is előfordul. Az erdőszélen található növényfajok közül fontos génalaptartalék az aszúszegfű (Tunica prolifera) és a kis ezerjófű (Centaurium minus). A hegylábnál lankákkal és kisebb dombokkal tagolt sík területre érünk ki. Ezek a kőtörmelékes, homokos vagy agyagos talajú legelők és rétek adják a következő élőhely-típust, melyek növény- és állatvilága teljesen eltér az erdei társulásokétól. Az Oroszlányhoz legközelebbi legelőkön (Hamuházi-dűlő, Labanc-dűlő, Kövecses, Homokdűlő-legelő, Községi-legelő stb.) kétféle állattartáshoz alkalmazkodott legelőt különböztethetünk meg. A juhok legeltetéséhez a taposás tűrő és legeléstűrő fajok alkalmazkodtak a legjobban, ezek a rövidfüves legelők. Ilyen az angolperje (Lolium perenne), a pusztai csenkesz (Festuca rupicola), a homoki csenkesz (F. vaginata) és a tarackbúza (Agropyron repens). A másik legelőtípus a hosszúfüves legelő, mely szarvasmarhák legeltetésére alkalmas. Itt fordul elő a franciaperje (Arrhenatherum elatius), mely kaszálórétek jellemző faja, és a nedvesebb részeken a mezei komócsin (Phleum pratense), mely a patakvölgyek szegélyében tömegessé is válhat (pl.: a Labanc-berek mentén). A legelőket átszelve több patak is tart az oroszlányi tó (tavak) felé, melynek végállomásaként annak vízutánpótlását biztosítja. A Labanc-patak égerliget-erdeivel kísérve torkollik be a Pénzes-patakba, majd együtt folytatják útjukat a vasúti tó felé. A másik nagyobb vízhozamú patak a Svandabergi-patak, melynek a vizét két forrásegyüttes adja. A legkisebb patak a Kertalja-patak, mely az Alkotmány utcai házak kertvégéből ered. Jelentősebb élővilággal az első három kis vízfolyás rendelkezik. A Labanc-patak a hegylábi forrásokból ered (IV. tábla 20.). Középső szakaszán, ahol a legelő síkjára kiér, egy kisebb kiterjedésű berek alakul ki, s itt virágzik a mocsári sás (Carex acutiformis), a mocsári gólyahír (Caltha palustris; IV. tábla ), a réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi) és a keserű kakukktorma (Cardamine amara). 29 A patakot a város határának közelében a XX-as akna rekultiváción átesett meddőhányója szegélyezi. A meddőhányó élővilága szegényes, egyedi talaj- és klimatikus viszonyai miatt általában szárazságtűrő és mészkedvelő fajok tudnak megtelepedni rajta. A rézsűk növényzetét főleg az ezüstfa (Eleagnus angustifolia) és a gyepűrózsa (Rosa canina) adja, de megjelent egy-két nyárfa (Populus sp.) is közöttük. A Svandabergi-patak két forrása közül a nagyobb ág felső folyásának patakvölgyét csertölgyes égeres erdősáv kíséri, amit a kiskertek alatt patakparti égerliget vált fel. Aljnövényzete hasonló a Labanc-patak középső folyásán tapasztaltakhoz (IV. tábla ). A kisebbik ágat akácos szegélyezi, majd rövid szakasz után a kiskerteket ölelve éri el a fő folyást. A város határától mindössze egy kilométerre található Majkpuszta. Az itt kanyargó Majki-patak (régebbi nevén: Bug-ér) egyes szakaszait mesterségesen kiszélesítették, és tavakat hoztak létre. A legkisebb tó 2, a középső 4, a legnagyobb pedig 5,1 hektáros, ez utóbbi a remeteség alatt található (IV. tábla ). Mindhárom tavon lehetőség van horgászatra. A patakot égeres kíséri, míg a remeteség alatti legnagyobb tó szegélyét nagy kiterjedésű nádas szegélyezi. A legkisebb tó előtt egy ingoványos, békabuzogányos (Sparganium erectum) sásos társulás alakult ki, melyben a réti füzények (Lythrum salicaria) lila virágai díszlenek. Majk különlegességei közé tartozik a kolostorpark és a kastélypark, melyben olyan fakülönlegességeket találunk, mint a mexikói ciprus (Cupressus lusitanica) és az oregoni álciprus (Chamaecyparis 29 Riesing 2007.

11 Oroszlány a Vértes ölelésében 9 lawsoniana). Sajnos 2008-ban az utolsó senyvedő állapotban lévő mamutfenyő (Sequia sp.) is kipusztult. 30 Bokod és Oroszlány között található a Vértesi hőerőmű hűtőtava, amelyet 1961-ben az Által-ér felduzzasztásával hoztak létre. A jelentős méretű, 135 hektáros tó a hűtő funkció mellett horgásztóként is üzemel, partján stégek sorakoznak. A környékbeli horgászok körében kedvelt tó vize sosem fagy be teljesen. Szegélyében nádasok és gyékényesek felváltva sorakoznak, egyes stégek között tündér- és tavirózsák lebegnek a víz felszínén. A Bokodot Oroszlánnyal összekötő út másik oldalán található a 4 hektáros bokodi Öreg-tó, amely természetes partjával, nádasaival az állatvilág számára is jó búvóhelyet nyújt. Nem szabad megfeledkeznünk a város környékén és a Vértesben található gombafajokról sem, hiszen néhány gombafaj hasznossága és étkezésünkben betöltött szerepe vitathatatlan. Így a tölgyekkel együtt élő ízletes vargányától (Boletus edulis; V. tábla 30.) kezdve a réteken, legelőszéleken megtalálható mezei és erdőszéli csiperkéig (Agaricus capestris és A. arvensis) több fajuk is jelen van tágabb környezetünkben. Erdeinkben van egy faj, mely halálos mérgezést is okozhat, ha valaki tévedésből leszedi és elfogyasztja. Ez a gyilkos galóca (Amanita phalloides; V. tábla 26.), melyet az erdőszéli és a mezei csiperkével, egyesek fiatal példányait a bimbós pöfeteggel is összetévesztik. Pedig, ha valaki egy kicsit figyelmesebben megnézi a galócát, láthatja, hogy bocskora és gallérja is van, valamint a lemeze nem rózsaszínű vagy barna, hanem fehér. 31 Más gombafajok is előfordulnak erdeinkben, így a szürke és lila pereszke (Tricholoma protentosum és Lepista nuda), a réteken és a legelőkön boszorkánykört alkotó mezei szegfűgomba (Marasmius oreades), a ritka óriás pöfeteg (Calvatia gigantea v. Langermannia gigantea) vagy az őszszel tömegesen megjelenő nagy- és piruló őzlábgomba (Macrolepiota procera és M. rhacodes; V. tábla 27.). Erdeinkben korhadt fatörzseken bukkanhatunk rá nyáron a nyári laskagombára (Pleurotus pulmonarius;), míg az őszi időszakban a késői laskagombára (P. ostreatus; V. tábla 28. ). Sorolhatnánk még azon gombákat, melyek tágabb környezetünkben fellelhetők, például a gyapjas 30 Orbán Orbán Tanuljuk meg felismerni e mérgező fajt, mivel városunkban már többször is okozott halálesetet a fogyasztása! tintagomba (Coprinus comatus; V. tábla 29.) vagy a mesegomba, a légyölő galóca (Amonita muscaria), az ehető piruló galóca (Amanita rubescens), a többféle galambgomba (Russulaceae család). Nincs mód e lapokon az északnyugati Vértes változatos állatvilágának teljes körű bemutatására, ezért csak néhány, ám annál fontosabb vagy érdekesebb faj ismertetésére szorítkozhatunk. A hegység nem csak természetvédelmi és turisztikai, hanem vadászati és erdészeti szempontból is jelentős. Sok mindennek köszönhető ez a helyzet, hiszen a települések jobbára csak a hegylábnál terülnek el. Az intenzív bányászati és erdészeti tevékenység ellenére a hegység magasabban fekvő részein még szinte érintetlen területeket is találunk. Az Észak-Vértes turisztikai vonzereje a számos várromnak és egykori kolostornak is köszönhető (pl. Vitányvár, Várgesztes, Gerencsér-vár, Majk, Vértesszentkereszt). Hajnaltól estig egy adott erdőrészben a napszaktól függően más-más állatot láthatunk, hallhatunk. Pirkadatkor gímszarvasok (Cervus elaphus; VI. tábla ) és őzek (Capreolus capreolus) jelennek meg az erdei utakon és tisztásokon, időnként csörtető vaddisznó (Sus scrofa; VI. tábla 34.) csorda szeli át a cserjést. Mezei nyulak (Lepus europaeus) ugrálnak ki a legelő szélére, muflonok (Ovis aries orientalis; VI. tábla 33.) járják az erdei ösvényeket. Az éjszakai vadászatról visszatérve rókák (Vulpes vulpes) és borzok (Meles meles) pihennek a kotorékukban. Ahogy a Nap emelkedik az erdő fölé, úgy kelnek a madarak, dalukkal betöltik az erdő minden szintjét. A citromsármány (Emberhiza citrinella), az erdei pinty (Fringilla coelebs), a vörösbegy (Erythacus rubecula), az ökörszem (Troglodytes troglodytes), a széncinege (Parus major) és a különösen nagyhangú feketerigó (Turdus merula) ébreszti az erdő lakóit. Egerészölyv (Buteo buteo) emelkedik a felszálló meleg légáramlatokkal (termik) a magasba, hogy kiszemelt áldozatára minél magasabbról és a lehető legjobb szögből csapjon le. Néha, a hegy északi oldalának erdei és legelői felett köröznek párban a hollók (Corvus corax), melyek a déli oldalról repülnek át élelmet keresni. Az erdő mélyén szajkók (Garrulus glandarius) lármázzák fel az erdőt, ha arra jár valaki, figyelmeztetve a veszélyre, bármi legyen is az. A fekete harkály (Dryocopus martius) hullámos röptével szeli át a két fa közötti távolságot. Zöld küllő (Picus viridis) fürdik az erdei vöröshangyák (Formica rufa) milliós egyedszámmal rendelkező bolyában, hogy a jótékony savfürdővel

12 10 Eichardt János Kutasi Csaba az élősködőitől megszabaduljon. Csuszkák (Sitta europaea) járják a fatörzseket, hogy a kéreg alól kiszedjék az ott megbújó ízeltlábúakat. Az erdő éjszakai állatai közül a macskabagoly (Strix aluco) és az erdei fülesbagoly (Asio otus; VII. tábla 35.) jellegzetes hangjukkal törik meg az erdő csendjét. Aki szereti a dolgokat más szemszögből is szemlélni, annak érdemes a gyepszint magasságába leereszkedni. Kis türelemmel szemünk elé tárulhat egy másik világ, mely csak akkor és annak mutatja meg a szépségét, aki hajlandó kivárni a megfelelő pillanatot. Láthatjuk az avar közt megbúvó futrinkákat (Carabus sp.), a lehullott leveleken futkosó farkaspókokat (pl.: Pardosa alacris), a virágokat látogató méheket és darazsakat stb. Júliusban, a tölgyesekben szinte tömegesen jelennek meg párzási szándékkal a szarvasbogarak (Lucanus cervus; VII. tábla ). A hímek egymással vetélkedve döntik el, kié legyen a kiszemelt nőstény. A szarvasbogarak (Lucanidae) családjának fajait könnyen felismerhetjük hosszú nyelű, erősen térdes csápjukról, melynek utolsó ízei lemezszerűen kiszélesednek. A szarvasbogár az idősebb tölgyesekben sokfelé előfordul. Feltűnő ivari kétalakúsága, a hím rágói a nősténnyel ellentétben agancsszerűen megnövekedtek, s ezzel együtt akár a 10 cm-t is elérheti. Lárvája öt éven keresztül idős tölgyekben fejlődik. Rokona, a kis szarvasbogár (Dorcus parallelepipedus) jóval gyakoribb, korhadt fában a környék minden erdős területén megtalálható. Erdei ösvényeken, utakon és csapásokon gyakorta figyelhetünk meg álganéjtúró bogarakat (Geotrupes sp.), amelyek hasznos munkájukkal eltüntetik a nagyobb állatok ürülékét, hogy majd abba lerakott utódaik fejlődni tudjanak. Természetesen végtelenségig lehetne sorolni az ízeltlábú fajokat, melyekkel kirándulások vagy csak egyszerű túrázások során találkozhatunk. A hegységből eredő patakok élővilága is feltárhatja szépségét, ha a patakvölgyeket óvatosan közelítjük meg. A Svandabergi-patak egy ritka és védett halfajnak, a kövi csíknak (Barbatula barbatula) ad otthont. Megjelenése időszakos, nem minden évben találkozhatunk egyedeivel ugyanazon a patakszakaszon. Gyakran láthatunk a környező erdeinkben erdei békát (Rana dalmatina; VII. tábla 38.), mely az avarban az elhullott levelekhez hasonló bőrével tökéletesen beleolvad a környezetébe. Ráakadhatunk a ritkán fellelhető barna ásóbékára (Pelobates fuscus) is, mely igyekszik kihasználni az erdő nyújtotta táplálkozási lehetőségeket, hogy a téli időszakot a talajban át tudja vészelni. A bányaművelés hozadékaként visszamaradt tavak tavasztól nyár elejéig zengnek a békakurutytyolástól. A vöröshasú unkák (Bombina bombina) rövidebb vagy kissé hosszabb unkogásukkal, míg a kecskebékák (Rana esculenta; VII. tábla 39.), a tavi békák (Pelophylax ridibunda) és a kis tavibékák (Pelophylax lessonae) jellegzetes kuruttyolásukkal hívják fel magukra a figyelmet. A hüllők közül az aszfaltozott erdei utak mentén gyakran sütkérezve találkozhatunk a lábatlan gyíkkal, más néven kuszmával (Anguis fragilis). Sajnos sokan kígyónak vélik, de elég egy kicsit jobban odafigyelni az állat bőrére, mely kékes pöttyökkel szegélyezett, illetve a fejét alaposan szemügyre venni, mely inkább szögletes, mint lapított. Valódi és néha félelmetesnek is tűnő kígyónk az erdei sikló (Zamenis longissimus; VIII. tábla 41.), mely másfél méteres is lehet, s ha veszélyben érzi magát fejét felemelve, fenyegetően sziszeg. Csak fele ekkorára nő meg a Majkpusztán is előforduló rézsikló (Coronella austriaca; VIII. tábla 40.), melynek mintázata emlékeztet a keresztes viperára, ezért a kirándulók gyakran mérges kígyónak hiszik. A nyíltabb, naposabb erdei tisztásokon a zöldgyíkot (Lacerta viridis) és a kisebb fürge gyíkot (Lacerta agilis; VIII. tábla 43.) is láthatjuk. Az előbbi veszély esetén akár két méteres magasságba is felmászik egy cserjére vagy kisebb fatörzsre. A mélyművelésű bányák bezárását követő rekultivációk eredményeképp több bányató is létrejött a Vértesben. Mellettük más tavakat is kialakítottak. Ilyenek Oroszlány és Vértessomló között a homokbányai tavak, Vértessomló és Várgesztes között a külfejtési tó. E vizekben mocsári teknős (Emys orbicularis) és vízisikló is előfordul (Natrix natrix). A hegység egyes részein az erdőségek közé sziklagyep-foltok ékelődnek. Az oroszlányi községhatár közelében lévő, de már Gánthoz tartozó Nagytiszta nem csak ritka növény-, hanem ritka állatfajoknak is otthont ad. Sziklás-füves, valamint cserjés élőhelyei a fű között megbújó élővilág legjelentősebb ízeltlábú csoportjainak nyújtanak menedéket és táplálkozó helyet. E fajok legtöbbje a bogarak, a pókok, a sáskák, a szöcskék, a lepkék, a darazsak és a legyek közül kerül ki. Ritka faj a magyar aknászpók (Nemesia pannonica), mely elsősorban a déli oldal sziklagyepjeinek lakója. E faj jellegzetessége, hogy csapóajtóval rendelkező, általában függőleges tárnában várja az arra tévedő rovarokat. Hozzá hasonló életmódot folytat a tölgyes torzpók (Atypus affinis; VIII. tábla ), csak e pók vízszintes, ujjnyi szövedékben

13 Oroszlány a Vértes ölelésében 11 kifejlett szitakötők közül feltűnik a sávos szitakötő (Calopteryx splendens) és a nagyméretű laposhasú acsa (Libellula depressa; IX. tábla 50.). A pókoknak természetesen, mint mindenhol, itt is számos faja él. A nyíltabb cserjés, magas-füves részeken a koronás keresztespókon (Araneus diadematus) kívül a négyes keresztespók (Araneus quadratus) és a ritkább márványos keresztespók (Araneus marmoreus; IX. tábla 51.) is megtalálható. A patakot kísérő erdők aljnövényzetében farkaspókok (Lycosidae sp.) riadnak meg lépteink nyomán és keresnek menedéket az elhullott levelek között. A nádasokban állaspókok (Tetragnatha sp.) feszítik ki hálójukat az este eljövetelével. Majkpuszta környékén az 520 hazai futóbogárfaj mintegy 40%-a előfordul. A család nagytestű fajai hazánkban védettséget élveznek, jóllehet számos fajuk az erdők talaján mozgó rovarok leggyakoribb képviselői. Ezek a gyorsmozgású, ragadozó bogarak rendszerint alkonyatkor indulnak zsákmányszerző körútra, étrendjükön meztelencsigákat, rovarlárvákat, férgeket és kisebb ízeltlábúakat találunk. Oroszlány környékéről eddig összesen 16 védett futóbogár-fajt sikerült kimutatni. A futóbogarakra jellemző, hogy veszély esetén bűzös váladékot bocsátanak ki, ilyen szempontból legaktívabbak a nevükkel is jelzett bűzfutók (Chlaenius sp.). Tíz hazai fajuk közül öt előfordul a Majki tavak növényzettel benőtt partvidékén, ahol sokszor kövek, fadarabok alatt húzzák meg magukat. A fajok közül a szegélyes bűzfutó (Chlaenius festivus) országosan is ritka, nagyon dekoratív faj: zöldesen csillogó szárnyfedőjét sárga szegély övezi. Legnagyobb futóbogarunk a bőrfutrinka (Carabus coriaceus), ez a faj a dunántúli kékfutrinkával (C. germari; IX. tábla 52.) és a ligeti futrinkával (C. nemoralis) együtt Majkpuszta és Mindszentpuszta erdeiben mindenütt megtalálható, az utóbbi faj a Labanc- és a Svandabergi-patak égereseinek is lakója. A domború futrinkát (C. glabratus; IX. tábla 54.) és a selymes futrinkát (C. convexus) Majkpuszta magasabban fekvő területein és a patakvölgyi égeresekben figyelhetjük meg. Az aranypettyes futrinka (C. hortensis; IX. tábla 55.) hazánk erdeinek egyik leggyakoribb futóbogara, szárnyfedőin nevéhez hűen 3-3 sor aranyos gödröcskét visel. Majkpusztán üde gyertyánosban, valamint az oroszlány környéki patakok égerligeteiben él. A száraz gyepeket kedvelő érdes futrinka (C. scabriusculus) a Majki-hegyen és Pénzes-forrásnál levő szántók szélén fordul elő. Vízparti ligeterdőkben él az egyik leggyakoribb futrinkánk, a mezei futrinka (C. granulatus). A hasonló megjelenésű rebújik meg, majd ha az arra tévedő ízeltlábú rálép, a szövedéket átszúrja csáprágójával s megbénítja azt. A hegység két ritkaságának számító pókfaja a piroslábú döcögőpók (Ballus rufipes) és a védett bikapók (Eresus cinnaberinus). Ezek kifejezetten a déli lejtők lakói. Nem tekinthetők gyakori fajnak, hiszen az előbbi legközelebbi előfordulása a Sas-hegyen (Budai-hg.) van, míg az utóbbi főként a Vértes déli oldalának lakója. Egyes fajok nemcsak a sziklagyepekben, hanem a hegylábi legelőkön is gyakran előfordulnak. Ilyen a sziklagyep és a legelő fűtakarójában megbújó védett sisakos sáska (Acrida hungarica; IX. tábla 48.) és a nyíltabb, növényzettel kevésbé fedett talajon saját tárnája bejáratánál gubbasztó, szintén védett pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa; IX. tábla 49.). A száraz területeken ritka, szórványos előfordulású holyvákkal is találkozhatunk. Ilyen faj a száraz gyepek, legelők jellegzetes faja a kurtaszárnyú ganajholyva (Philonthus nitidulus). Oroszlányon a Labanc-dűlőben, a legelőn korhadó növényi maradványokon, fadarabok és kövek alatt fordul elő. A hegység füves élőhelyei több színpompás lepkének is élőhelyet biztosítanak. Láthatunk itt Atalanta lepkét (Vanessa atalanta), citromlepkét (Gonepteryx rhamni), hajnalpír lepkét (Anthocharis cardamines) és kis Apolló lepkét (Parnassius mnemosyne) is. Az araszolólepkék hernyóinak jellemzői, hogy haslábaik hiányoznak, így jellegzetesen araszolva mozognak. Számos fajuk él Oroszlány környékén, egy fajuk természetvédelmi szempontból igen jelentős. Hazánkból írták le 1861-ben a magyar téliaraszolót (Erannis ankeraria). Ez a fokozottan védett, pontomediterrán elterjedésű faj hazánkban éri el elterjedésének északi határát. Az idős karsztbokorerdők az élőhelyei ennek az egész országban lokális előfordulású fajnak. A Vértesben több helyről, így Majkpusztáról is előkerült. Oroszlány egyik kiemelt turisztikai látványossága a várostól keleti irányban található majki kamalduli remeteség. Majkpuszta változatos élővilága akár külön tanulmányt is megérdemelne. A cseres-tölgyesek, gyertyános-kocsánytalan tölgyesek és éger-ligeterdők önmagukban garantálják a gazdag állatvilágot. Korábban a folyami rák (Astacus astacus) a Majki-patakban is élt, az újabb kutatások során már csak a remeteség alatti, legnagyobb tóban sikerült kimutatni. 32 A patakban rengeteg bolharák (Gammarus sp.), tegzeslárva és kérész-, valamint szitakötőlárva éli mindennapos életét. A 32 Kontschán 2001.

14 12 Eichardt János Kutasi Csaba je. A hímbogár fején nevéhez hűen szarvat visel, azonban a nőstény csak három bütyökkel büszkélkedhet. Ez a ritka, védett bogárfajunk földalatti gombákban él. A cincérek (Cerambycidae) családjába tartozó fajok csápja általában hosszú, alkatuk nyúlánk és jellegzetes, cirpelő hangot hallatnak. Lárváik fákban, dudvák szárában, vagy a talajban gyökerek között, gyökerekben élnek. A nagy hőscincér (Cerambyx cerdo; X. tábla 56.) lárvája idős tölgyfákban fejlődik négy éven keresztül. A Majki-hegy tölgyerdőiben régen gyakran pillanthattuk meg, mára állománya megritkult. Időnként az idősebb tölgyesek részleges letermelése után a napfénynek kitett fákban kedvező élőhelyet talál, amin jellegzetes rágásképei árulkodnak jelenlétéről, a repedezett kéreg alatt a kifejlett bogarat is fellelhetjük. Leginkább farakásokon pillanthatjuk meg a Majkpuszta tölgyeseiben és a Mindszentpuszta környéki bükkösökben is megtalálható gyászcincért (Morimus funereus; X. tábla 58.). Ez a röpképtelen faj hamvasszürke szárnyfedőjén 2-2 bársonyfekete foltot visel. A bükkösök jellemző cincérfaja a havasi cincér (Rosalia alpina; X. tábla 59.). Egész testét sűrű, hamvas kékesszürke szőrzet borítja, előtorán és szárnyfedőin bársonyfekete foltokat találunk. Nagysága (3,5 cm) és színezete révén Európa legszebb bogarai közé tartozik. A Mindszentpuszta környéki bükkösökben is előfordul. Nedvesebb gyepekben, így a Gesztesi-patak mentén is előfordul a melegkedvelő hengeres szalmacincér (Theophilea subcylindricollis), amely az 1970-es évektől terjedő faj hazánkban. A cincér lárvái (pondrók) a tarackbúza (Agropyron repens) szárában fejlődnek. A kifejlett bogár 1 cm-nél valamivel kisebb, nevének megfelelően keskeny alkatú, színe pedig fénylő kékesfekete. A feltűnő színezetű bíborcincér (Purpuricenus budensis) az alföldeket szegélyező dombvidékek lakosa, ez a védett, viráglátogató faj a Majki-hegyen a szelídgesztenye porzós barkavirágzatából lakmározott. A Majki-tavak sekély, növényzettel benőtt részein él a csíkpoloska (Ilyocoris cimicoides). Ez a hazánkban szélesen elterjedt faj veszedelmes ragadozó, a vízi rovarokon, csigákon kívül még a kis halakat is megtámadja. Szúrása az embernek is fájdalmat okoz. Nem érdemes csupasz kézzel megfogni a ragadozó vízi-skorpiót (Nepa cinerea) sem, amely magyar nevével ellentétben az előző fajhoz hasonlóan a poloskákhoz tartozik. A csíkpoloskánál gyakoribb, az állóvizek sekély mocsaras részein vadászik. Ritkább és inkább csak a nagyobb tavakban fordul elő a vízi botpoloska (Ranatra linearis), amely hoszzes- (C. ullrichii) és ragyás (C. cancellatus) futrinkák egyik biztos lelőhelye a Majki tavak környéke. A terület legérdekesebb védett futóbogara a dunántúli vízifutrinka (C. nodulosus), amely sajátos módon, víz alatt mászkálva kutat zsákmánya után. Erre a ritka fajra a Majki-tó, a Pénzes-forrás, és a Labanc-patak vízparti égereseiben akadhatunk. A Mindszentpuszta környéki erdőkben él a vértesi változófutrinka (C. scheidleri vertesensis), kidőlt bükkfák leváló kérge alatt vadászik zsákmányára a lapos kékfutrinka (C. intricatus; IX. tábla 53.). A hernyók túlszaporodását gátolja az aranyos bábrabló (Calosoma sycophanta), amely zsákmányáért a fára is felmászik. A behurcolt kártevő lepkefajok megfékezésére az 1900-as évek elején betelepítették Észak-Amerikába, ahol mára már honosnak tekinthető. Környékünkön a Majki-hegyen találták. Rokona a kis bábrabló (C. inquisitor) szintén áldásos tevékenységet folytat, Majkpusztán és Mindszentpusztán is megtalálható. Hernyójárásos években mindkét faj állománya megnövekszik, ekkor gyakrabban kerülhetnek a szemünk elé. Két hazai fajuk van a cirpelőfutóknak, melyek közül az egyik Majkpusztán is előfordul. A fekete cirpelőfutó (Cychrus caraboides) hegyvidékeink erdeiben, valamint patak menti égerligetben fordul elő. Jellegzetesen megnyúlt fejükkel és hosszú rágóikkal könnyen megragadják a házaikba menekült csigákat. A ganéjtúró bogarak (Scarabaeidae) védett fajai közül a Majki-hegyen a holdszarvú ganéjtúró (Copris lunaris) is előfordul. Fejpajzsa félhold alakú, melynek közepén a hím hátrahajló tülköt visel. Ivadékgondozásuk figyelmet érdemel. Kora tavasszal a földbe 20 cm mélyen kamrát ásnak, ahol a lehordott trágyadarabokból lepényt gyúrnak. A bogárpár együtt marad, július végén a nőstény az érett lepényből kis galacsinokat gyúr, melyekbe petét rak, s ezeket kikelésükig őrzi. Az orrszarvú bogár (Oryctes nasicornis) hímje fején tülköt visel. Erre a nagy közel 5 cm-es sárgásbarna bogárra a Majki-hegy tölgyeseiben akadhatunk. Fejlődhet korhadó tölgyekben, valamint kertészetek, fűrésztelepek komposztjában is. Korhadó tölgyekben fejlődik a smaragdzöld színű pompás virágbogár (Cetonischema aeruginosa) is akadhatunk. Ez a bogár a legnagyobb hazai rózsabogárfajunk, egy-egy kifejlett példánya akár a 3 cm-t is elérheti. Rokon fajainak többségével szemben nem viráglátogató, a lombkoronaszintben tartózkodik, ezért ritkán találkozhatunk vele. A Majki-hegyről ismerjük a szarvas álganéjtúrót (Bolbelasmus unicornis) is, amely az álganéjtúró bogarak (Geotrupidae) képviselő-

15 Oroszlány a Vértes ölelésében 13 szú, növényi szárhoz hasonló alakjával, könnyen elbújik a vízinövények között, áldozatait lesből ejti el. Ez az érdekes rovar az oroszlányi tóban is él. A holyvák (Staphylinidae) a bogarak egyik legfajgazdagabb családja, szinte mindenütt előfordulnak, sok vízparti faj is akad közöttük. Ezek közül jellegzetes megjelenésükkel tűnnek ki az apró méretű szemesfutók (Stenus sp.). Az idetartozó fajok közös jellemzője, hogy összetett szemei aránytalanul nagyméretűek. A Majki-tavak partján él a hazai Vörös Könyvben szereplő ritka lápi szemesholyva (Stenus kiesenwetteri). A kétéltű szemesholyvát (Stenus fornicatus) a Vértesben csak a Gesztesipatak vízparti területeiről ismerjük. Ez a szórványos előfordulású, ritka faj hazánkban jórészt csak a nagyobb mocsár- és lápvidekeken fordul elő. A Kiss Ferenc erdészház melletti tóparton él a ligeti szemesholyva (Stenus excubitor), amely a hegyvidék és a dombvidék erdős tájainak jellemző, ritka állata. A Bokodi-tó partján sorakozó nyárfák barkáiban fejlődik az egyenesorrú hang ormányos (Dorytomus filirostris) lárvája. A hangormányosok, nevükhöz hűen potrohuk és a szárnyfedőik összedörzsölésével hangadásra képesek. A tóparti homokos területeken, nyár elején, alkonyatkor repülnek a kávébarna színű pusztai cserebogarak (Anoxia pilosa). Lárváik növények gyökereit rágják, a kifejlett bogarak viszont már nem táplálkoznak. A különböző rovarfajok jól alkalmazkodnak a különböző életterekhez, így a négyfoltos kéregfutó (Dromius quadrimaculatus) teste lapított, a kéreg alatti életmódhoz idomult. Ez a színes faj a majki patakvölgyet övező tölgyek kérge alatt fordul elő. A tavak homokos partjain több helyütt korongszerű gömböcfutókat (Omophron limbatum) pillanthatunk meg, amint sebesen futnak járataik felé. Hazánk faunájára új atkafajként került elő Majkról, erdei avarból a Podocinum pacificum nevű nyűgatka. 33 Ez a ragadozó faj előszeretettel viteti magát álganéjtúró fajokkal (Geotrupes sp.). Megjelenése elég feltűnő, mivel első pár lába nagyon hoszszú és vékonyabb a többinél. Étlapján ugróvillások, kisebb atkák és rovarlárvák szerepelnek. Majk madárvilága semmivel nem marad el a Vértes más erdeinek madárvilágától től ig Szvezsényi László terepi megfigyelései alapján több védett és ritka madárfajt írt le a területről. A Majki-patak mentén (a Bugér-forrástól) és a mesterséges tavaknál figyelte meg a következő madarakat, melyeknek listája a teljesség igénye nélkül a következő fajokat tartalmazta: kis vöcsök (Podiceps ruficollis), búbos vöcsök (Podiceps cristatus), bakcsó (Nycticorax nycticorax), cigány réce (Aythya nyroca), csörgő réce (Anas crecca), héja (Accipiter gentilis), karvaly (Accipiter nisus), kabasólyom (Falco subbuteo), fogoly (Perdix perdix), haris (Crex crex), jégmadár (Alcedo attis), búbos banka (Upupa epops; X. tábla 60.), zöld küllő (Picus viridis), szürke küllő (Picus canus), nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides), nádirigó (Acrocephalus arundinaceus), cserregő nádiposzáta (Acrocephalus sicrpaceus), foltos és énekes nádiposzáta (A. schoenobenus és A. palustris), örvös légykapó (Muscicapa albicollis), barázdabillegető (Motacilla alba), sárga billegető (Motacilla flava), tövisszúró gébics (Lanius collurio; X. tábla 61.), és még sorolhatnánk tovább. 34 A megfigyelt madarak közül mára egyesek teljesen eltűntek, vagy csak nagyon ritkán kerülnek szemünk elé. A város déli oldalán elterülő rétek, legelők és telepített erdők szinte körbefogják a nádasokkal szegélyezett oroszlányi hűtőtavat, vagy más néven a Bokodi-tavat. Mivel e tó horgászoknak nyújt lehetőséget kedvenc időtöltésükhöz, rengeteg halfajt telepítettek az igények kiszolgálására. A tóban fogható halfajok a következők: ponty (Cyprinus carpio), amur (Ctenopharyngodon idella), csuka (Esox lucius), fogassüllő (Sander lucioperca), lesőharcsa (Silurus glanis), dévérkeszeg (Abramis brama), vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus), ezüstkárász (Carassius auratus gibelio), aranykárász (Carassius carassius), balin (Aspius aspius), pettyes busa (Hypophthalmichthys nobilis), fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix), törpeharcsa (Ameiurus nebulosus, korábban Ictalurus nebulosus), fekete sügér (Micropterus dolomieu), naphal (Lepomis gibbosus), szélhajtó küsz (Alburnus alburnus), compó (Tinca tinca), bodorka (Rutilus rutilus). Védett fajként nádasok szegélyében fordul elő a tüskés pikó (Gasterosteus aculeatus) és az Által-érből néha felúszó selymes durbincs (Gymnocephalus schraetzer). Természetesen nem csak a Bokodi-tóban lehet ezekkel a halfajokkal találkozni, hiszen a város környékén, így Majkon is, a tavak hasonló lehetőségeket biztosítanak a horgászni vágyóknak. A Vértes lábánál, annak egyik kisebb lankáján terül el Oroszlány. A hegység erdei szinte körülölelik a várost, kelet felől a Majki-erdő, míg nyugatról az aszfaltozott utakkal behálózott tölgyesek határolják (XI. tábla ). 33 Kontschán Ujvári Szvezsényi 1979.

16 14 Eichardt János Kutasi Csaba Ha valaki már látta Oroszlányt légi felvételekről, akkor feltűnhetett neki, hogy zöldterületekben gazdag város. Központjában a Haraszt-hegy áll, melynek területén a gondozott parkerdő és a volt Vidámpark, majd a megszűnt gyermek-kreszpálya részen egy kissé vadregényesebb erdőfolt található. A parkerdő túloldalán a szintén rendezett katolikus templom és a sírkert fekszik. A tömblakások között parkok, játszóterek és az utcákat kísérő fasorok teszik szellősebbé a várost. A falurészen és a Borbálatelepen található kertes házak gyümölcsfái és veteményesei is hozzájárulnak a város összképéhez. A parkok és utcák ültetett fái között találhatunk kis- és nagylevelű hársakat (Tilia cordata, T. platyphyllos), korai és hegyi juharokat (Acer pseudolatanus és A. platanoides), ezüst juharokat (Acer saccharinum), platánfákat (Platanus occidentalis), bokrétafákat (vadgesztenye: Aesculus hippocastanum), nyugati ostorfákat (Celtis occidentalis), és nemes-, valamint jegenyenyárfákat (Populus hibridek). A tóparton szomorúfűzek (Salix alba nemesített változatai) és nyárfák nyújtanak árnyékot a látogatóknak és horgászóknak. A Haraszt-hegyen, a város parkjaiban és a magánházaknál az említett fákon kívül különböző nyitvatermők is előfordulnak, például jegenyefenyő (Abies alba), nyugati tuja (Thuja occidentalis), fekete és erdei fenyő (Pinus nigra és P. sylvestris), különböző boróka fajok (Juniperus sabina, J. virginiana), vörösfenyő (Larix decidua), és lucfenyő (Picea abies). A város ligetes erdei és rendezett gyepjei többnyire az ember igényeinek megfelelően kialakított mesterséges élőhelyek. Előnye ennek a környezetnek, hogy a gondozásukat tekintve kis energia-befektetést igényelnek. Ez csak néhány fajnak kedvez, így a tájidegen és/vagy invazív fajok könnyen betörhetnek és elszaporodva kiszoríthatják az őshonos fajokat. Sajnos rendezett környezetünkben, minden óvintézkedésünk ellenére megjelennek ezek a fajok, melyek akár népegészségügyi problémát is okozhatnak. Ilyen például a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), mely észak-amerikai eredetű, s nálunk szinte minden elhagyott vagy gyomos élőhelyen megtalálható. Gyepjeink leggyakoribb fajai közé tartozik az angolperje (Lolium perenne), a lóhere és a fehérhere (Trifolium pratense és a T. repens), a csomós ebír (Dactylis glomerata), valamint a repkény (Glechoma hederacea). A sportpályákon, játszótereken taposástűrő fajok telepednek meg, úgymint a lándzsás és a réti útifű (Plantago lanceolata és a P. media). A városi tavak partján nád (Phragmites australis), sárga vagy másik nevén mocsári nő- szirom (Iris pseudacorus), ágas békabuzogány (Sparganium erectum) és bodnározó gyékény (Typha latifolia) töveivel találkozhatunk más vízi vagy partmenti növényekkel együtt. Minden város állatvilága valamennyire tükrözi a körülötte lévő területek élővilágát. Oroszlány szerencsésnek mondható, elhelyezkedése garantálja a természet közelségét, amit a városon belüli parkoknak, a sok zöldterületnek, patakjainak és a tavainak köszönhet. Ennek legjobb bizonyítéka a sokféle madár, melyeket többfelé láthatunk városszerte, a tóparttól egészen a parkokig. Leggyakoribb madárfajaink a feketerigó (Turdus merula), az énekes rigó (Turdus philomelos), a tengelic (Carduelis carduelis) és a széncinege (Parus major; XII. tábla 66.), de találkozhatunk a parkolóban futkosó búbospacsirtával (Galerida cristata; XII. tábla 67.), vagy a házi rozsdafarkúval (Phoenicurus ochruros) is. A fecskék egyedszáma (füsti- és a molnárfecske Hirundo rustica és Delichon urbica; XII. tábla ) a 2007-es és a 2009-es évek pusztulásait követően lecsökkent, így más fajok vették át a szerepüket. Ilyen a szürke légykapó (Muscicapa striata), mely akár két fészekaljat is kinevel egy szezon alatt a bőséges rovar-tápláléknak köszönhetően. A parkokban a balkáni gerle (Streptopelia decaocto) és a házi veréb (Passer domesticus) hangját hallhatjuk a nap bármely időszakában. A Haraszt-hegyen (Öreg-hegy) a sárgarigó (Oriolus oriolus) különleges éneke hangzik fel időnként, míg a tóparton és a sportpályákon a dolmányos varjak (Corvus corone cornix) károgását hallhatjuk. A tó szigetein tőkésrécék (Anas platyrhynchos) fészkelnek, majd úsztatják fiókáikat. A tó felett néha feltűnik egy-egy szürke gém (Ardea cinerea) vagy a nagy- és kis kócsag (Egretta alba és E. garzetta) egy-egy példánya. Ritka alkalmak egyike, ha valaki láthatja a héját (Accipiter gentilis) városi környezetben, vadászat közben, hiszen e faj alkalmanként énekesmadarakra és akár naposcsibékre is lecsap. Öreg fákon és fa villanypóznákon kopogtatva keresi a kéreg alatt megbúvó rovarlárvákat a nagy fakopáncs (Dendrocopos major). Téli vendégek is felbukkannak csapatostul vagy magányosan a parkok kopasz ágain. A szőlőrigó (Turdus iliacus) és a fenyőrigó (Turdus pilaris) késő ősszel, míg a csonttollú (Bombycilla garrulus; XII. tábla 69.) februárban jelenik meg. Ritkábban kerül szemünk elé, s általában hangjáról könnyebben felismerhetjük a süvöltőt (Pyrrhula pyrrhula; XII. tábla 68.), melynek piros-fekete tollruhás hímjei és barna-fekete nőstényei kisebb csapatokban ér-

17 Oroszlány a Vértes ölelésében 15 keznek észak felől. A város felett, főleg hideg telek idején hatalmas csapatokban repülnek a vetési varjak (Corvus frugilis), majd szállnak le a parkok fáira vagy a várost körülvevő legelőkre, szántásokra. A világszerte egyre fogyatkozó kétéltűek több faja is él városunkban. E nyálkás bőrű, egyesekben undort keltő fajok vizes élőhelyek közelében élnek. A tavakban kis tavibéka (Pelophylax lessonae) és a kecskebéka (Rana esculenta), a kiskertek és parkok bokrai és fái között zöld levelibéka (Hyla arborea; XIII. tábla ), míg a talajon főleg éjszaka mozgó barna és zöld varangy (Bufo bufo és Bufo viridis) egyedeivel találkozhatunk. A hangjuk jellegzetes, minden fajnak egyedi, ezért könnyű azonosítani őket. A város talán egyik legrejtettebb állatcsoportja az ízeltlábúak. Bár sok fajt hagyományból és közönségessége miatt sokan ismernek, mégsem mondható el, hogy mindent tudunk róluk. Sok emberben felvetődött már az a kérdés, vajon miért félünk annyira az ízeltlábúaktól. Több okot is fel lehet sorolni, de talán a legfőbb az eltérő testfelépítésük és a viselkedésük. Vannak közöttük kedvesnek tartott és kellemetlennek, vagy viszszataszítónak vélt fajok is. Ám ha vesszük a fáradságot, és nem rögtön elutasítva szemléljük ezeket az élőlényeket, biztos megtaláljuk bennük a szépséget, sőt a hasznosságukat is. Az egyik legősibb csoportot alkotó pókok nem büszkélkedhetnek a legkedveltebb állatok címével, bár emberi szempontból végzett tevékenységüket elismerjük. Városi környezethez jó pár faj tudott alkalmazkodni és elterjedni. Az egyik legnagyobb, védett fajunk a pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa; XIII. tábla ) is megtalálható Oroszlányban és annak környékén. Jellegzetes függőleges tárnáját ott fúrja, ahol a talaj lazább szerkezetű és a növényzet kevésbé fedi a területet. Ilyenek a sportpályák és parkok, néha játszóterek. Tartja a mondás ne nyúlj hozzám, én sem bántalak, tipikusan a fajra jellemző viselkedést takar, hiszen a faj ha ingerlik, akkor hevesen támadhat és akár fájdalmasan megcsípheti az embert. Mivel többnyire éjszakai aktivitású, ezért ritkán láthatók kóborolni vagy a tárnájuk bejáratánál gubbasztani. Egy másik faj, mely az előzőnél jóval kisebb, a városi hamvaspók (Dyctina civica). Ahol megjelenik, otthagyja nyomát. Fonadéka kezdetben fehér, majd ahogy telítődik zsákmánymaradványokkal és porral, egyre szürkébbé válik. Mivel a házfalak vakolat-szemcséi tökéletes helyek számukra, ezért sokszor az egész épületet beborítják. Magasfüves vagy kaszálatlan részeken főleg augusztusban találkozhatunk a darázspókkal (Argyope bruennichi; XIII. tábla 76.). Látványos megjelenése figyelmezteti a ragadozókat mérgező vagy ehetetlen mivoltára. Hálójának jellegzetessége, hogy cikk-cakkos fonadékot fon bele a pók, mely az UV tartományban látó rovarok (pl. méhek) számára érzékelhető. A házak körül, cserjéken, verandák felső szögletében főleg az augusztustól októberig tartó időszakban nagy, kerek hálót készítő koronás keresztespókot (Araneus diadematus; XIII. tábla 77.) fedezhetünk fel. A házakban csupaszpók (Scytodes thoracica) ejti el zsákmányát különleges módszerével, azaz nem hálóval vagy egyszerű rárontással, hanem ragadós fonalat lövell cikk-cakkos sugárban az áldozatára, s ragasztja azt le, hogy ne tudjon menekülni. Hűvösebb, nyirkosabb, de néha szárazabb helyiségekben, lakásokban is álkaszáspókok (Pholcus phalangoioides és P. opilionides) csüngenek laza, finom szövedékű hálóikban, s várják a repülő rovarokat. A házi zugpók (Tegenaria domestica) és a háromszöges faggyúpók (Steatoda triangulosa) is tökéletesen alkalmazkodó faj, egyedei szinte csak antropogén környezetben fordulnak elő. E fajok csáprágója oly kicsi és gyenge, hogy az emberi bőrt nem képes átharapni. Pókcsípést egyébként általában vékonyabb bőrfelületen vagy a gyerekek bőrén tapasztalhatunk. A tóparton és a patakok mentén különböző szitakötőket, légi vadászokat és acsákat láthatunk. Vadászati stratégiájuk jellemzője, hogy a repülő rovarokat levegőben ejtik el. A rovarvilág legjobb felbontású összetett szemével rendelkeznek, s többek között ennek köszönhetik vadászati sikerességüket is. A szitakötők közül gyakran előfordul a gyakori légivadász (Coenagrion pulchellum; XIV. tábla 78.). A parkokban és a nyíltabb füves részeken sáskák és mezei tücskök (Gryllus campestris) ciripelését hallhatjuk, míg a nyári éjszakákon a lombkoronából felhangzó éles ciripelés a zöld lombszöcskétől (Tettigonia viridissima) származik, melynek rokona a farkos lombszöcske védett (Tettigonia caudata). Az előbbi fajok főleg növényi eredetű táplálékot fogyasztanak, ezzel szemben a lombszöcske ragadozó, s ha betéved olykor-olykor a nyitott teraszon keresztül lakásunkba, vigyázva kell kiterelni vagy megfogni, mivel védekezésképpen erős rágójával átharaphatja bőrünket. Lepkéket szinte mindenhol kertekben és a nagyobb parkokban láthatunk repülni. Számukra

18 16 Eichardt János Kutasi Csaba egy-két fontos dolog létezik a világon: legyen gazdanövény, melyre petéiket lerakhatják és legyen nektárt adó virág, melyekből a kifejlett rovarok táplálkozhatnak. A látványos fajok közül a nappali pávaszem (Inachis io) és az atalanta lepke (Vanessa atalanta) egyedeiből láthatunk több példányt is. A kardoslepke (Iphiclides podalirius; XIV. tábla 80.) és a fecskefarkú lepke (Papilio machaon; XIV. tábla 79.) főleg kertes házaknál jelenik meg. Éjszaka, lámpafénynél találkozhatunk nyárfaszenderrel (Smerinthus populis L.; XIV. tábla ), övesbagollyal (piros övesbagoly: Catocala nupta) és különböző bagolylepkékkel (Noctuidae fajok). A nagy éjjeli pávaszem egyedei (Saturnia pyri) nagyon ritkán mutatkoznak meg, s városi környezetben kifejezetten ritka vendégnek számítanak. A városból sem hiányozhatnak a rovarok legnépesebb csoportjának képviselői, a bogarak. Májusban jelenik meg a talán leglátványosabb és egyben legnépszerűtlenebb bogár, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). Szürkületi repülésének a denevérek örülnek a legjobban. A járdákon a fekete gyalogcincér (Dorcadion aethiops) keresi párját, miközben az emberek lába alatt próbál meg észrevétlenül kereket oldani. A gyepterületeken találjuk meg a nagytestű zömök futrinkát (Zabrus spinipes), amely közeli rokonához, a gabonafutrinkához (Z. tenebrionides) hasonlóan növényi részeket fogyaszt. A fekete olajosbogár (Galeruca tanaceti) júniustól ősz végéig van jelen a városi gyepekben, időnként nagyobb tömegben is megjelenik. A parányi fűcincér (Phytoecia pustulata) cickafarkon él, a parkokban is előfordul. Az utak szélén időnként feltűnik a védett dunántúli kékfutrinka (Carabus germarii) is. Tavasszal a parkok virágzó fáit, bokrait tömegesen veszik birtokba a lágytestű bogarak. Az egyik legfeltűnőbb és leggyakoribb fajuk a piros testű, fekete szárnyfedőjű suszterbogár (Cantharis rustica), az útszéli gyomtársulások ernyővirágzatú növényeit pedig nyáron a feketevégű lágybogarak (Rhagonycha fulva) lepik el. A parkokban vagy a tóparton növő idős fűzfákon is felfigyelhetünk a fémesen csillogó, védett pézsmacincér (Aromia moschata) jelenlétére. Ez a bogár a ragadozók számára riasztó pézsmaillatot termel, melyet tápnövényéből, a fűzfa leveléből szintetizál. Nappal kövek alatt rejtőzik a sima csigarabló (Ablattaria laevigata), ami éjszaka a városi csigákra, férgekre vadászik. A pincékbe és a földszinti lakásokba is begyalogol a közönséges bűzbogár (Blaps lethifera). Ez a nagytestű, fekete faj röpképtelen, szárnyfedőinek vége farokszerűen ki- húzott. Éjszaka mászkál, és ha megzavarjuk, nevéhez hűen erős szagú váladékot bocsát ki. Június végén szarvasbogarak (Lucanus cervus) zümmögő reptét lehet hallani a levegőben, s néha landolását követően az adott egyeddel is találkozhatunk. Ritka városi vendégként fel-felbukkan az orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis) is. Az orgonabokrok virágzását követően egészen júliusig a rózsabogarak (Cetonia sp., Potosia sp.) mélyhangú zümmögő repülésétől hangosak a bokrok. A poloskák közül is sok faj alkalmazkodott városi környezethez. A verőköltő bodobács (Pyrrhocoris apterus) tömegét láthatjuk legtöbbször hársfák tövében, hiszen annak magját szívogatva jutnak táplálékhoz. Szaporulatuk együtt marad a kifejlett egyedekkel. Az útszéli platánfasorok nyújtanak élőhelyet a platánbodobács (Arocatus longiceps) számára, amely 13 éve tűnt fel először hazánkban, azóta sokfelé elterjedt. Gyümölcsösökben és néha a kerti asztalon kinnfelejtett gyümölcsökön mászkál a zöld színű bogyómászó poloska (Palomena prasina). Kellemetlen vendég, hiszen bűzmirigyeinek váladéka keserű ízt hagy a gyümölcsön, s így az már veszít élvezeti értékéből. A háztájak bosszantó vendégei közé tartoznak a fájdalmas, néha allergiás tüneteteket is adó darazsak. Sajátosságuk, hogy a méhekkel ellentétben a fullánkjuk sima és többszöri szúrásra is alkalmas. Több fajuk is előfordul városunkban. A franciadarázs (Polistes gallicus; XIV. tábla 83.) kisebb-nagyobb papírfészket készít hullám-palák, vagy ereszek alá. Természetes környezetben a sűrű növényzet közé rejti fészkét, és bőszen védi minden idegentől, vagy betolakodótól. Hozzá hasonló, de kisebb és zömökebb a német darázs (Vespula germanica) és a kecskedarázs (Vespula vulgaris). Mindkét faj föld alatti gömbszerű papírfészket készít magának. E darazsak mindegyike ragadozó, ám az utóbbi fajok néha dögökre vagy az asztalon hagyott gyümölcsökre és húsokra is rájárnak. A legnagyobb darázsfaj, mely veszélyt is jelenthet az emberekre, a lódarázs (Vespa crabro). Akár három egymás utáni csípése súlyos allergiás tüneteket, gyengébb szervezetűeknek és gyermekeknek halált is okozhat! Szerencsére ritkán kerülünk vele konfliktusba, bár az emberi környezetben nem kívánt jövevényeknek számítanak, főleg a méhészek körében, hiszen a méhkas teljes állományát képesek kiirtani a lárvákért és a kincset érő nedvért, a mézért. A levéldarazsak (Tenthredinidae) a növényevő darazsak csoportjához tartoznak, számos kerti károsító is akad közöttük (pl. füstösszárnyú levéldarázs (Caliroa limacina), egyes fajai viszont

19 Oroszlány a Vértes ölelésében 17 kifejezetten ritkák. A Vértes faunájának vizsgálata során több mintavételezés is történt városunk környékén. 35 A Kőhányás-erdőben hölgypáfrányon (Athyrium filix-femina) egy ritka levéldarázs faj is előkerült (Aneugmenus temporalis). A faj lárváját az úgynevezett álhernyót eddig csak saspáfrányról (Pteridium aquilinum) ismerték. Az emlősök közül is több faj tudott az emberi környezetbe beilleszkedni vagy ahhoz alkalmazkodni. Nappal vadon élő emlősökkel ritkán találkozhatunk. Azok a fajok, melyek az emberi környezethez alkalmazkodtak, általában éjszakai aktivitásúak, rejtőzködő életmódúak. Azokban a parkokban, ahol a tölgyek és fenyők több egyede is előfordul, a vörös mókus (Sciurus vulgaris) nyomaira lelhetünk, bár gyakran csak a lecsupaszított tobozok és makkmaradványok árulkodnak jelenlétükről. A városi parkokban és a kertekben néha feltűnik a keleti sün (Erinaceus roumanicus). Szuszogva keresi a gerincteleneket és a lehullott gyümölcsöket. A városok és falvak leggyakoribb bentlakó emlőse a nyest (Martes foina). Padlásokon és néha a kertek szerszámos-kamrájában is fészket alakít ki. Kellemetlen szomszédságként élik meg azok, akiknek volt már szerencséjük hallgatni éjszakánként a padláson futkosó nyesteket. A nagy pele (Glis glis; XV. tábla 84.) éjszakai látogatója a kiskertek gyümölcsöseinek, s néha a házak ereszét vagy lugasok fakeretét használják mászókának. Van egy emlőscsoport, mely kizárólag éjszaka aktív: a denevérek. Hanglokációval tájékozódnak és keresik a repülő rovarokat. Oroszlányban több fajuk is előfordul, például a korai és a kései denevér (Nyctalus noctula és a Eptesicus serotinus) vagy a törpedenevér (Pipistrellus pipistrellus). Tömblakások közötti résekben pihennek nappal, s csak szürkületkor hagyják el helyüket. A kiskertek környékén gyakran felbukkan egy-egy vörös róka (Vulpes vulpes; XV. tábla 85.), mely potenciális zsákmányt keres, legyen az akár valamilyen hulladék vagy kisrágcsáló Haris A képek készítői: Eichardt János: 1.; 2.; 3.; 5.; 7.; 10.; 11.; 12.; 13.; 14.; 15.; 16.; 17.; 18.; 19.; 20.; 22.; 23.; 24.; 25.; 27.; 28.; 29.; 30.; 35.; 36; 38.; 42.; 43.; 44.; 45.; 46.; 47.; 48.; 49.; 62.; 63.; 76.; 77.; 80.; Egresy István Péter: 75.; Horváthné dr. Harmat Beáta: 39.; 65.; 83.; 84.; Kutasi Csaba: 21.; 31; 34.; 37.; 40.; 41.; 52.; 53.; 54.; 55.; 56.; 57.; 58.; 59.; 60.; 61.; 66.; 67.; 68.; 69.; 70.; 79.; 81.; Stepancsics Gusztáv: 26.; Fénnyel festők Klubja, Oroszlány: 32.; 33.; 50.; 64.; 78.; 85. Segítségüket ezúton is köszönjük. Oroszlány: a Town embraced by the Vértes János Eichardt Csaba Kutasi Our town, Oroszlány lies surrounded by forests and meadows on the northmost slopes of the North of the Vértes Mountains. Its population is less than 20,000. The town is fortunate to have many green areas, parks and tree lanes thus it may seem that the town and the natural habitats of the mountain are intricately intertwined. Only a few studies deal with the research of habitat clusters on the North or Northwest parts of the Vértes or in Oroszlány, although its biological diversity due to its rare and unique species, and to its forests, meadows, streams and lakes is as great as that of other Vértes regions. Oroszlány is situated in the valley of Által-ér; it is the second largest town of the micro-region (the first one being Tatabánya). As the map of Hungary s micro-regions shows, the edge of the Vértes almost surrounds the city hence the title of the study. Although an administrative border runs along the Vértes near Oroszlány, this study ignores it, since for habitats and animals there are no such borders. If you start your walk at the ridge of the mountains, you cross beech forests and Turkey oak and oak forests, and then pastures and meadows before arriving to the town. The fauna and flora of our varie gated forests offer beautiful scenes for lovers of nature. In spring, the small open areas in the forests are covered with carpets of flowers. Tourists can hardly find a place to step on on the ground covered with Corydalis, snow drops and Anemone. From May on, you can enjoy the sight of beautiful species belonging to the Orchid family: the Lady Orchid, the Green-winged Orchid and the rare Bird s Nest Orchid. As for the fauna, you can spot Rosalia Longicorn and stag beetle in the beech and oak forests, respectively; while large wild game appear during dawn or for the patient observer on hidden clearings. Walking downwards, you will reach the grasslands where you can have a look at the habitats at the feet of the hill. In the grasslands, in the habitats of protected species, Iris Pumila and the rare ladybird spider live. The alder groves along the streams stretch as far as the lakes in the town. On these pastures, intertwined by small streams, sheep and Hungarian grey cattle graze. The undergrowth of the alder groves has adapted to the swamp conditions. In these areas

20 18 Eichardt János Kutasi Csaba you can spot the protected Carabus Nodulosus or in the mating period the agile frog. Majk, a settlement situated on the edge of the Vértes, could be a subject of a separate study due to its great environmental and cultural values. The artificial lakes and the alder forests of Majki-patak is a most interesting subject of researchers of plant biology or zoology. Results of research on entomology, ornithology and other fields of taxonomy evidence the extraordinary biodiversity of the region. As you arrive to the town, you see parks, squares, tree lanes and the system of lakes. At first, it is difficult to believe how many species of plants and animals coexist with us in this partially artificial environment. Trees are mute witnesses of the changes of the environment, while the presence or absence of certain bird species reflects them very quickly. As for other creatures, human beings tend to notice them only if there is a direct contact, which, in most cases, is a negative experience for humans. This fact is especially true if we have prejudice or do not have adequate knowledge. While we think that the majority on the living beings who live in their natural habitats are in their proper place, we find it difficult to tolerate their presence in the manmade environment, no matter how well they adapted to it. But these species are useful, even if they do not seem to be so at the first glance. Being aware of these facts, we decide not to destroy but simply to avoid them. Let s protect our natural values, because this is what makes our habitat diverse, and this is what offers us rest we can enjoy when we quit our everyday activities for a while. Irodalom Ádám 2004 Ádám L.: A Bakony és a Vértes holyvafaunája (Coleoptera: Staphylinidae) In: A Bakony Természettudományi Kutatásának Eredményei 28 (2004.) Barina 2007 Barina Z.: A Vértes és környéke florisztikai kutatásának eredményei I. Kitaibelia 12 (2007) Barina 2008 Barina Z.: Adatok a Dunántúli-középhegység és környéke flórájához. Flora Pannonica/Jurnal Phytogeography and Taxonomy/ 6 (2008) Boros 1934 Boros Á.: A Vértes-hegység növényzetéről. Magyar orvosok és természetvizsgálók 1933-ban Budapesten tartott 41. vándorgyűlésének munkálatai. Bp. 1934, Boros 1954a Boros Á.: Florisztikai Közlemények IV. BotKözl 45/3 4 (1954) Boros 1954b Boros Á.: A Vértes, a Velencei-hegység, a Velenceitó és környékük növényföldrajza. FöldÉrt 3/2 (1954) Döményi 2010 Döményi Z. (szerk.): Magyarország kistájainak katasztere. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet Bp Eichardt 2000 Eichardt J.: Adatok a pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa C. L. Koch, 1838) biológiájához (szakdolgozat) BDTF. Levéltár. Haris 2010 Haris A.: Sawflies of the Vértes Mountains (Hymenoptera: Symphyta). Natura Somogyiensis 17 (2010) Harmat et al 2007 Harmat B. Szeőke K. Kutasi Cs.: Poloskafajok (Heteroptera) a Vértes hegységből. A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 24 (2007)