43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet 1. Az állatok tartásáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet 1. Az állatok tartásáról"

Átírás

1 43/2001. (12.18.) Kgy. sz. 1 Az állatok tartásáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 16. (1) bekezdése alapján, illetve az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. 36. (5) bekezdése alapján az alábbi helyi et alkotja. A célja, hogy biztosítsa az állattartáshoz fűződő lakossági érdekeket, meghatározza a települési, az építésügyi, a környezetvédelmi követelményeket, továbbá kijelölje az állattartásra alkalmas, illetve arra nem használható területeket, meghatározza az állattartás céljára szolgáló melléképületek, építmények elhelyezésének feltételeit, rögzítse az állattartással kapcsolatos állategészségügyi, közegészségügyi szabályokat. A szabályainak alkalmazása során figyelembe kell venni az állatok védelméről és kíméletéről szóló évi XXVIII. törvény, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvény, a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm., a veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM előírásait is. I. FEJEZET Általános rendelkezések A hatálya 2 1. (1) A területi hatálya kiterjed Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közigazgatási területére. (2) A személyi hatálya kiterjed minden olyan természetes személyre, valamint szervezetre, aki vagy amely állatot tart, illetve akinek vagy aminek a tulajdonában, használatában álló ingatlanon állat él. (3) A tárgyi hatálya kiterjed: haszonállatok és kedvtelésből tartott állatok (együttesen: állatok) tartására minden olyan ingatlanra, épületre, építményre és melléképítményre, ahol állattartás folyik. 2.. A hatálya nem terjed ki: cirkuszra, állatkiállításra, vágóhídra, engedéllyel működő állatfelvásárló telepre, ebbefogó telepre, fegyveres testületek és rendvédelmi szervek állattartására, díszállat-kereskedőre, veszélyes és védett állatokra. (2) 3 (3) 4 (4) 5 1 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz., 22/2003. (06.23.) Kgy. sz.., módosította a 7/2011.(02.15.) önkormányzati, a 23/2012.(05.05.) Kgy., a 33/2012.(09.19.)Kgy. 2 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz. Rendelet, a 33/2012.(09.19.)Kgy. 3 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 4 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 5 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz..

2 II. fejezet Az állatok tartásának általános szabályai 3. (1) Hódmezővásárhely város területén állatot tartani, hizlalni, tenyészteni (továbbiakban tartani) az egészségügyi, állategészségügyi, élelmiszerekről szóló, építésügyi, környezetvédelmi (levegő- és víztisztasági, zajártalom elkerülése) szabályok betartásával lehet. III. (2) 6 (3) 7 (4) 8 Tilos állatot közterületen tartani és legeltetni, az ingatlanról felügyelet nélkül kiengedni. 4. (1) 9 (2) 10 (3) E ben szabályozott állattartási ügyekben első fokon Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármestere (továbbiakban: polgármester) másodfokon Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése jár el. (4) 11 (5) (1) E alkalmazása szempontjából haszonállat minden olyan állat, amelyet fogyasztásra, vagy haszonszerzés céljára tartanak, illetve tenyésztenek. (2) 13 Haszonállatfajok besorolása: a./ nagy haszonállat: ló, szarvasmarha, bivaly, szamár, öszvér b./kishaszonállatok: juh, kecske, sertés c./ egyéb kisállatok: baromfi félék (tyúk, gyöngytyúk, lúd, kacsa, pulyka, sport-, dísz- és húsgalamb), házinyúl, prémes állat (nutria, csincsilla, angóranyúl, sarki és ezüstróka, nyérc, görény) d.-e./ 14 (3) 15 (4) 16 6 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.., hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 7 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 8 Módosította a 23/2012.(05.05.) Kgy. 9 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 10 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 11 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 12 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 13 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 14 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 15 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 16 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz..

3 III. fejezet Haszonállat elhelyezésére és állattartó épületekre vonatkozó szabályok 6. (1) Az állattartás céljára szolgáló épület építési jogszabályokban foglaltak alapján létesíthető. Nagy- és kishaszonállatok csak a közegészségügyi, állategészségügyi és építésügyi előírásoknak megfelelő körülmények között, arra alkalmas épületben (istálló, ól) tartható. Haszonállat tartására szolgáló létesítmények (istálló, ól, kifutó, trágyatároló) alkalmasságának, illetve építésének feltételeit az érvényben levő előírások alapján az építési hatóság - új épület létesítéséhez a szükséges engedélyezési eljárás keretében - határozza meg. (2) 17 Az állattartás céljára szolgáló építmények, melléképítmények előírt védőtávolságai: megnevezés szomszédos lakó-és zártkerti pihenő épülettől(m) ásott kúttól (m) fúrt kúttól (m) csatlakozó vízvezetéktől kerti csaptól (m) nagy haszonállat ólja, kifutója kishaszonállat ólja, kifutója kisállatok ólja, kifutója trágyatároló A védőtávolságot az építmények és az állattartásra szolgáló építmények, melléképítmények legközelebbi pontja között, légvonalban kell mérni. E alkalmazásában építmény az ól és istálló, melléképítmény a kifutó és a trágyatároló. (3) 18 Az ingatlan területén állatok elhelyezésére és tartására szolgáló épületet, illetve építményt létesíteni kizárólag a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város helyi építési szabályzat előírásai szerint lehetséges. (4) 19 (5) 20 A (2) bekezdésben foglaltak e hatályba lépését követően irányadóak. A korábbi hatályos jogszabályoknak megfelelően létesített építményekben, illetve a 10 évnél régebbi építményekben is tartható haszonállat. Amennyiben a trágyatárolót a korábbi hatályos jogszabály ok-nak megfelelően létesítették, illetve az 10 évnél régebben épült, a trágyatárolás céljára tovább-ra is használható, feltéve, hogy az állattartás egyéb feltételei fennállnak (1) (2) 24 (3) Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 18 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 19 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 20 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 21 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 22 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz., hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 23 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 24 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 25 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz..

4 (4) (1) 28 (2) 29 (3) 30 IV. fejezet Haszonállattartás állategészségügyi, közegészségügyi, köztisztasági szabályai 10. (1) Az állatok elhelyezésére szolgáló helyiségeket könnyen tisztítható, hézagmentes szilárd burkolattal kell ellátni. Naponta egyszer ki kell takarítani és gondoskodni kell a rendszeres fertőtlenítésről, amelyeket havonta legalább egyszer megfelelő fertőtlenítőszerrel kell elvégezni. Az állattartó a kártékony állatok (legyek, rovarok, rágcsálók) irtásáról köteles gondoskodni. (2) Az állattartó köteles gondoskodni állatainak megfelelő takarmányozásáról, és gondozásáról. Állatai egészségének megóvása érdekében köteles az állat-egészségügyi rendelkezéseket megtartani és az állatok megbetegedése esetén állatorvosi igénybevételről gondoskodni. (3) 31 Az állatok etetésére csak olyan takarmányt szabad felhasználni, amely az állat, illetve közvetve az ember egészségét nem veszélyezteti. Az állatok etetésére használt takarmányt és konyhai hulladék higiénikus tárolását biztosítani kell. Az állatok etetéséhez használt kellemetlen szagú takarmányt zárt, illetőleg fedett állapotban kell tárolni. 11. (1) 32 Ha jogszabály szigorúbb tartást nem ír elő, a szerves trágyát zárt, a csurgalékvíz és a trágyalé összegyűjtésére szolgáló gyűjtőcsatornákkal és aknával ellátott szerves trágyatárolóban kell tárolni. (2) A tároló beteltével, de legalább évente kétszer - tavasszal és ősszel - a felgyülemlett trágyát ki kell szállítani és a tárolót fertőtleníteni. (3) A város belterületi részén tilos olyan tartástechnológiát alkalmazni, amely lehetővé teszi, hogy a trágya szilárd részéhez olyan mennyiségű víz keveredjen, amelyet az már nem tud megkötni (hígtrágyás tartástechnológia), és így folyékony halmazállapotú trágya keletkezik, ami már nem képes a természetes érési folyamaton keresztülmenni. (4). Állattartásból eredő szagártalom csökkentéséről magasba terelt szellőzéssel, védőnövényzet ültetésével, rendszeres takarítással, a trágya mésztejes locsolásával és az alomanyag rendszeres cseréjével az állattartó köteles gondoskodni. 26 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 27 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 28 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 29 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 30 Megállapította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 31 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 32 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz..

5 12. (1) 33 Az állattartó a 41/1997. (V. 28.) FM 46. (1) bekezdésében meghatározottakon kívül elhullott állatot annak elszállításáig köteles elkülönítve, hűvös helyen, letakarva tárolni, majd azt az ATEV telep konténerébe, mint engedélyezett állati hulladékgyűjtő helyre kiszállítani. Nagy haszonállat elhullása esetén köteles e tényről az ATEV-et 12 órán belül elszállítás céljából értesíteni. Az állati hulladék ártalmatlanná tételéről a tulajdonos, ha az ismeretlen, az önkormányzat köteles gondoskodni. Önkormányzat szerződést köt az ATEV Fehérjefeldolgozó Rt.- vel kötelező feladatának ellátására. (2) Az állattartást eltiltó jogerős határozat végrehajtása esetén az állat hatósági úton történő elszállítását, szükség esetén pedig kényszerértékesítését is elrendelheti az állattartást eltiltó hatósági szerv. V. fejezet Méhek tartása VI.fejezet Veszélyes állatok tartásának szabályai (4) 37 (5) 38 VII.fejezet Galambok tartására vonatkozó szabály VIII. fejezet a) (4) 40 (5) 41 (6) 42 A kedvtelésből tartott állatokra vonatkozó rendelkezések 33 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 34 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.., hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 35 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 36 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 37 Megállapította a 7/2011.(02.15.) önkormányzati, hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 38 Megállapította a 7/2011.(02.15.) önkormányzati, hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 39 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 40 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz. Rendelet, hatályon kívül helyezte a 23/2012.(05.05.) Kgy. 41 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz. Rendelet, hatályon kívül helyezte a 23/2012.(05.05.) Kgy.

6 (7) 43 (8) 44 (9) 45 (10) 46 (11) 47 (12) 48 (13) (1) 50 (2) 51 (3) 52 (4) 53 (5) 54 (6) 55 (7) 56 Ebet póráz nélkül futtatni a belterület lakott területre eső részén csak a Hódtói városrészben, a Tóalj utca 67. szám alatt lévő zárt telken lehet. (8) 57 (9) IX. fejezet Kóbor állatok begyűjtése (1) E alkalmazása szempontjából kóborállatnak minősül minden olyan állat, amely Hódmezővásárhely közigazgatási területén, házingatlanon kívül, felügyelet nélkül található. 42 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 43 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.., Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 44 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 45 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 46 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 47 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 48 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 49 Hatályon kívül helyezte a 23/2012.(05.05.) Kgy. 50 Hatályon kívül helyezte a 23/2012.(05.05.) Kgy. 51 Hatályon kívül helyezte a 23/2012.(05.05.) Kgy. 52 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 53 Hatályon kívül helyezte a 7/2011.(02.15.) önkormányzati 54 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 55 Hatályon kívül helyezte a a 33/2012.(09.19.)Kgy. 56 Módosította a 22/2003. (06.23.) Kgy. sz.., módosította a 7/2011.(02.15.) önkormányzati 57 Hatályon kívül helyezte a 23/2012.(05.05.) Kgy. 58 Hatályon kívül helyezte a 7/2011.(02.15.) önkormányzati 59 Hatályon kívül helyezte a 7/2011.(02.15.) önkormányzati 60 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 61 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 62 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 63 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz..

7 (2) Az ebbefogó a város közigazgatási területén köteles befogni a gazdátlan, kóbor ebeket. Befogás után a városi ebbefogó telepre szállítani és ott őrizni a befogott ebeket. Az ebbefogó köteles megfelelő körülmények között tartani az ebeket, és számukra a szükséges gondoskodást biztosítani. Az ebbefogó köteles az értékesítéssel, ártalmatlanítással kapcsolatos feladatokat ellátni. (3) A befogott ebet tulajdonosa a tulajdonjog igazolása mellett 14 napon belül kiválthatja. A tulajdonjog igazolása oltási könyvvel vagy törzskönyvvel történik. 14 nap elteltét követően a tulajdonjog igazolása nélkül is kiváltható az eb. Az ebbefogó köteles a 14 nap elteltét követően legalább 7 napot várni az állat ártalmatlanítása előtt. Kiváltás csak a felmerült tartási, szállítási, és az esetleges egyéb igazolt költség megtérítését követően lehetséges. A napi tartási költség összege 400,-Ft + ÁFA, amely évente a várható infláció mértékével emelkedik. Vegyes és záró rendelkezések A betartásáról a jegyző gondoskodik (1) E kihirdetése napján lép hatályba. (2) A hatálybalépésével egyidejűleg a 2. (2), (3), (4) bekezdése, 4. (1), (2), (5) bekezdése, 5. (3), (4) bekezdése, 6. (3) bekezdés második fordulata, (4) bekezdése, 7. (3), (4) bekezdése, 8. -a, 10. (3) bekezdésének azon része, hogy "valamint a sertéstartáshoz használt konyhai hulladék forralásának lehetőségét", 14. -a, 16. (10) bekezdése, 19. -a, 20. -a, 22. (4) bekezdése és 1. számú melléklete hatályukat vesztik. 1. számú melléklet: Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.., a 7/2011.(02.15.) önkormányzati, hatályon kívül helyezte a 23/2012.(05.05.) Kgy. 65 Módosította a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz.. 66 Hatályon kívül helyezte a 18/2003. (05.19.) Kgy. sz..

43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet 1. Az állatok tartásáról

43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet 1. Az állatok tartásáról 43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet 1 Az állatok tartásáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. (1) bekezdése alapján, illetve az országos

Részletesebben

(Egységes szerkezetben)

(Egységes szerkezetben) KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK a 12/2015.(V.13.) rendelettel módosított 26/2012.(IX.12.) önkormányzati rendelete az állattartásról (Egységes szerkezetben) Kunhegyes Város Önkormányzati

Részletesebben

43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet1 Az állatok tartásáról I. FEJEZET Általános rendelkezések A rendelet hatálya2

43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet1 Az állatok tartásáról I. FEJEZET Általános rendelkezések A rendelet hatálya2 43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet 1 Az állatok tartásáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. (1) bekezdése alapján, illetve az országos

Részletesebben

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 32/2012. (X.5.) Önkormányzati rendelete. az állatok tartásáról. / egységes szerkezetben /

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 32/2012. (X.5.) Önkormányzati rendelete. az állatok tartásáról. / egységes szerkezetben / Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2012. (X.5.) Önkormányzati rendelete az állatok tartásáról / egységes szerkezetben / Hatályos: 2012.10.01.-től Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 5/2000. 1111.29.1 Ö.r. számú rendelete AZ ÁLLATOK TARTÁSÁRÓL

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 5/2000. 1111.29.1 Ö.r. számú rendelete AZ ÁLLATOK TARTÁSÁRÓL KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 5/2000. 1111.29.1 Ö.r. számú rendelete AZ ÁLLATOK TARTÁSÁRÓL Ezen rendelet 2000. március 29. napján kihirdetésre került. Kövegy, 2000. március 29. Dr Bagi Mária jegyző 1 Kövegy

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2004. (II. 27.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E.

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2004. (II. 27.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E. Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2004. (II. 27.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Moha község Önkormányzati Képviselőtestület 5/2004/V.01./ számú rendelete az állatok tartásáról és védelméről. Moha község Önkormányzati Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések

I. fejezet. Általános rendelkezések Zsombó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2011.(IX.28.), 12/2012.(V.31.) Ör., 16/2012.(IX.28.) rendeletével módosított 16/2007. (XI.30.) Ör. számú rendelete az állattartás helyi szabályairól

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 32/2006. (XI. 30.) számú rendelete az állatok tartásáról

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 32/2006. (XI. 30.) számú rendelete az állatok tartásáról Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 32/2006. (XI. 30.) számú rendelete az állatok tartásáról Kihirdetve: 2006. november 30. Józan Judit jegyző Módosítva: Hatályos: 19/2009. (V.28.)

Részletesebben

Csólyospálos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/2004.(VI.25.) KT. számú rendelete az állattartás szabályairól

Csólyospálos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/2004.(VI.25.) KT. számú rendelete az állattartás szabályairól Csólyospálos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/2004.(VI.25.) KT. számú rendelete az állattartás szabályairól (8/2012.(V.31.) rendelettel módosítva) (Egységes szerkezetbe szedve) Csólyospálos

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. A rendelet hatálya

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. A rendelet hatálya Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 23/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. I. Fejezet. Általános rendelkezések

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 23/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. I. Fejezet. Általános rendelkezések Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 23/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról (egységes szerkezetben a 14/2012.(III.29.), 24/2012.(V.23.), 34/2012.(IX.27.) önkormányzati rendeletekkel)

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 30/2005. (X. 29.) számú r e n d e l e t e. az állattartás helyi szabályozásáról

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 30/2005. (X. 29.) számú r e n d e l e t e. az állattartás helyi szabályozásáról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2005. (X. 29.) számú r e n d e l e t e az állattartás helyi szabályozásáról Hajdúsámson Város Önkormányzata az 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2003.(VI.26.) számú rendelete az állatok tartásáról

CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2003.(VI.26.) számú rendelete az állatok tartásáról CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2003.(VI.26.) számú rendelete az állatok tartásáról Csörög Község Képviselı-testülete az Önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 16..(1) bekezdésében kapott

Részletesebben

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 15/2003. (VII.08.) sz. rendelete Az állatok tartásáról

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 15/2003. (VII.08.) sz. rendelete Az állatok tartásáról Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 15/2003. (VII.08.) sz. rendelete Az állatok tartásáról Egységes szerkezetben a 10/2008. (IV.15.) 7/2010. (IV. 14.) 1/2011. (I.24.) és a 13/2012. (V.20.) és a 21/2012.

Részletesebben

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2008.(XII. 17.) rendelete. az állattartásról. Általános rendelkezések

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2008.(XII. 17.) rendelete. az állattartásról. Általános rendelkezések JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2008.(XII. 17.) rendelete az állattartásról Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény és végrehajtási

Részletesebben

27/1999. (XII. 16.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. Az állatok tartásáról

27/1999. (XII. 16.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. Az állatok tartásáról 27/1999. (XII. 16.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete Az állatok tartásáról Módosítva: a 43/2000. (XI. 30.), ÖKT. rendelettel, a 36/2003. (VIII. 28. )ÖKT. rendelettel a

Részletesebben

Lébény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól

Lébény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól Lébény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól Lébény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

EGYSÉGES SZERKEZETBEN. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések Törökbálint Nagyközség Önkormányzata 1 29/2000. (XII. 27.) rendelete az állatok tartásáról a módosító 12/2004. (IV. 16.), 41/2004. (XI. 22.), 16/2005. (VIII. 29.), 15/2009. (III. 4.) és 30/2010.(XII. 20.)

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 30/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 30/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /12. (X.01.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2005. /VII.1./ Önkormányzati rendelet 1, 23/2005./IX. 22./ Önkormányzati rendelet 2, 13/2012./V.24/ önkormányzati rendelettel 3 módosított 19/2004.

Részletesebben

Hatályos 2012. október 1-től

Hatályos 2012. október 1-től Pacsa Nagyközség Önkormányzat 11/2003.(VI.26.) sz. rendelete az állattartás helyi szabályairól 6/2004./IV.20.) sz., 16/2009.(XII.21.) sz. 15/2012.(V.24.), 20/2012.(IX.19.) önkormányzati rendelettel módosítottan

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére ELŐTERJESZTÉS CÍME, TÉMÁJA: Javaslat Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Epöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályozásáról

Epöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályozásáról Epöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályozásáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló

Részletesebben

Vámosmikola Község Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2004.(VI.15.) rendelete az Állattartás szabályairól

Vámosmikola Község Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2004.(VI.15.) rendelete az Állattartás szabályairól Vámosmikola Község Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2004.(VI.15.) rendelete az Állattartás szabályairól Vámosmikola Község Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2004.(VI.15.) rendelete az Állattartás

Részletesebben

I. Általános rendelkezések és fogalom-meghatározások 1.

I. Általános rendelkezések és fogalom-meghatározások 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1996. évi 13. számú önkormányzati rendelete a haszonállatok tartásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV tv. 16. -ában kapott, felhatalmazás

Részletesebben

25/2009. (IX.30.) önkormányzati rendelete. Általános rendelkezések 1.

25/2009. (IX.30.) önkormányzati rendelete. Általános rendelkezések 1. KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 25/2009. (IX.30.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

NÁDASD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/1995. (V.05.) számú rendelete

NÁDASD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/1995. (V.05.) számú rendelete NÁDASD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/1995. (V.05.) számú rendelete AZ ÁLLATTARTÁSRA SZOLGÁLÓ MELLÉKÉPÜLETEK ELHELYEZÉSÉNÉL BETARTANDÓ VÉDŐTÁVOLSÁGOKRÓL ÉS AZ ÁLLATTARTÁSSAL KAPCSOALTOS EGYÉB

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 24/2004. (IV.16.) rendelete az állattartás szabályairól

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 24/2004. (IV.16.) rendelete az állattartás szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 24/2004. (IV.16.) rendelete az állattartás szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében és a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kamond Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2004./IX.15./ rendelete. az állatok tartásáról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Kamond Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2004./IX.15./ rendelete. az állatok tartásáról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 Kamond Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2004./IX.15./ rendelete az állatok tartásáról Kamond Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (III.25. ) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól egységes szerkezetben*

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (III.25. ) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól egységes szerkezetben* Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (III.25. ) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól egységes szerkezetben* Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések

I. fejezet. Általános rendelkezések Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 24/2010.(VI. 30.) sz. rendelete az állattartás helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 31/2010.(IX.15.) és a.../2012. (IV....) önkormányzati

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének. 30/2005. (X. 29.) számú r e n d e l e t e. az állattartás helyi szabályozásáról

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének. 30/2005. (X. 29.) számú r e n d e l e t e. az állattartás helyi szabályozásáról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2005. (X. 29.) számú r e n d e l e t e az állattartás helyi szabályozásáról Hajdúsámson Város Önkormányzata az 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

1.. /1/ A rendelet célja a haszonállatok, ebek és más kedvtelésből tartott állatok /a továbbiakban: állatok/ tartásának helyi szabályozása.

1.. /1/ A rendelet célja a haszonállatok, ebek és más kedvtelésből tartott állatok /a továbbiakban: állatok/ tartásának helyi szabályozása. Magyarszék Község Önkormányzat 7/2012. (VI.12.) Önkormányzati Rendelete A haszonállatok, ebek és más kedvtelésből tartott állatok tartásáról szóló 5/2008. (VI.3.) sz. rendelet módosításáról A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 23/ 2003. (X. 29.) rendelete az állatok tartásának szabályairól. Kunhegyes Város Képviselőtestülete az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

PANNONHALMA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/2007. (IX.26.) RENDELETE

PANNONHALMA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/2007. (IX.26.) RENDELETE PANNONHALMA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/2007. (IX.26.) RENDELETE AZ ÁLLATTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL Egységes szerkezetben Pannonhalma Város Önkormányzata a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi

Részletesebben

Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének. 7/2007. (VI. 25.) számú rendelete. Az állattartás helyi szabályairól

Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének. 7/2007. (VI. 25.) számú rendelete. Az állattartás helyi szabályairól Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 7/2007. (VI. 25.) számú rendelete Az állattartás helyi szabályairól Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testülete az Alkotmány 44/A.. (2) bekezdése és a

Részletesebben

KISBÉR VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2010. (II.22.) sz. rendelete. Az állatok tartásáról

KISBÉR VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2010. (II.22.) sz. rendelete. Az állatok tartásáról KISBÉR VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2010. (II.22.) sz. rendelete Az állatok tartásáról Kisbér Város Önkormányzatnak Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányát meghatározó 1949. évi XX. tv. 44./A.

Részletesebben

Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (VI.27.) sz. rendelete az állattartásról

Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (VI.27.) sz. rendelete az állattartásról Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (VI.27.) sz. rendelete az állattartásról Lábatlan Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított

Részletesebben

Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2004.( VII.01. ) rendelete. az állattartás egyes helyi szabályairól

Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2004.( VII.01. ) rendelete. az állattartás egyes helyi szabályairól Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2004.( VII.01. ) rendelete az állattartás egyes helyi szabályairól Balatonrendes község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Mártély Község Önkormányzati Képviselő-testületének 28/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete. az állattartásról

Mártély Község Önkormányzati Képviselő-testületének 28/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete. az állattartásról Mártély Község Önkormányzati Képviselő-testületének 28/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete az állattartásról Mártély Község Önkormányzati Képviselő-testülete az országos településrendezési és építési

Részletesebben

/2010. (VIII.) számú Gyermely Község Önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL (TERVEZET)

/2010. (VIII.) számú Gyermely Község Önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL (TERVEZET) /2010. (VIII.) számú Gyermely Község Önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL (TERVEZET) Gyermely község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 23 /1997. (X.3.) számú R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL. (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 23 /1997. (X.3.) számú R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL. (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 23 /1997. (X.3.) számú R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Edelény Város Önkormányzata az 1990. évi LXV. tv. 16.. (1)

Részletesebben

Kistolmács Község Képviselő-testülete. 11/1999. (XII. 21.) sz. rendelete. az állattartásról. (módosításokkal egységes szerkezetben)

Kistolmács Község Képviselő-testülete. 11/1999. (XII. 21.) sz. rendelete. az állattartásról. (módosításokkal egységes szerkezetben) Kistolmács Község Képviselő-testülete 11/1999. (XII. 21.) sz. rendelete az állattartásról (módosításokkal egységes szerkezetben) I. Általános rendelkezések 1. A rendelet célja, hogy a gazdasági élet követelményei,

Részletesebben

Tura Város Önkormányzatának 14/ 2001.(X.27.)rendelete az állattartás helyi szabályairól

Tura Város Önkormányzatának 14/ 2001.(X.27.)rendelete az állattartás helyi szabályairól Tura Város Önkormányzatának 14/ 2001.(X.27.)rendelete az állattartás helyi szabályairól Tura Város Önkormányzatának Képviselô-testülete (a továbbiakban: képviselô-testület) az Alkotmány 44/A. (2) bekezdése

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 16/2004. (XI.30.) KT. Rendelete. az állattartásról. (A 10/2012.(V.31.) KT. Rendelettel egységes szerkezetben)

Kacsóta Községi Önkormányzat 16/2004. (XI.30.) KT. Rendelete. az állattartásról. (A 10/2012.(V.31.) KT. Rendelettel egységes szerkezetben) Kacsóta Községi Önkormányzat 16/2004. (XI.30.) KT. Rendelete az állattartásról (A 10/2012.(V.31.) KT. Rendelettel egységes szerkezetben) Kacsóta községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

(1) E rendelet hatálya a (2) bekezdésben megállapított kivétellel kiterjed Szeghalom város közigazgatási területén:

(1) E rendelet hatálya a (2) bekezdésben megállapított kivétellel kiterjed Szeghalom város közigazgatási területén: SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. /X.19./ számú. rendelete az állattartásról Szeghalom város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Nagyoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2010. (XI.05.) rendelete. az állattartás helyi szabályairól

Nagyoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2010. (XI.05.) rendelete. az állattartás helyi szabályairól Nagyoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010. (XI.05.) rendelete az állattartás helyi szabályairól Nagyoroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő - testület)

Részletesebben

Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004./VII.30./ rendelete. az állatok tartásáról.

Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004./VII.30./ rendelete. az állatok tartásáról. Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004./VII.30./ rendelete az állatok tartásáról. Karakószörcsök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

12./2004(VI.30.)ÖK. sz. Képviselőtestületi Rendelet az állattartásról

12./2004(VI.30.)ÖK. sz. Képviselőtestületi Rendelet az állattartásról 12./2004(VI.30.)ÖK. sz. Képviselőtestületi Rendelet az állattartásról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének az 1990. évi LXV. Tv. 16. (1) bekezdésének felhatalmazása alapján az állatok

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011. (XI.2.) rendelete az állattartásról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011. (XI.2.) rendelete az állattartásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011. (XI.2.) rendelete az állattartásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A (2) bekezdésében biztosított

Részletesebben

ÓCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 15/2007./X.05./ számú RENDELETE Az állatok tartásáról 1 I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.. II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2..

ÓCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 15/2007./X.05./ számú RENDELETE Az állatok tartásáról 1 I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.. II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2.. ÓCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 15/2007./X.05./ számú RENDELETE Az állatok tartásáról 1 I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.. Ócsa Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének..../2010. (...) önkormányzati RENDELETE. az állattartásról. (tervezet)

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének..../2010. (...) önkormányzati RENDELETE. az állattartásról. (tervezet) Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének.../2010. (...) önkormányzati RENDELETE az állattartásról (tervezet) Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület)

Részletesebben

I.fejezet Általános rendelkezések

I.fejezet Általános rendelkezések Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2004.(VII.29.) rendelete az állattartás helyi szabályairól (módosításokkal egységes szerkezetben) Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat az

Részletesebben

27 / 2003. (XII. 15.) RENDELETE

27 / 2003. (XII. 15.) RENDELETE BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT K ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27 / 2003. (XII. 15.) RENDELETE AZ ÁLLATTARTÁSRÓL Balatonszemes Község Önkormányzatának 27/2003.(XII. 15.) számú rendelete Az Állattartásról Balatonszemes

Részletesebben

Kemence Község Önkormányzatának. 4/2010.( II.16.) rendelet. az állattartás helyi szabályairól

Kemence Község Önkormányzatának. 4/2010.( II.16.) rendelet. az állattartás helyi szabályairól Kemence Község Önkormányzatának 4/2010.( II.16.) rendelet az állattartás helyi szabályairól Kemence Község Önkormányzatának 4/2010.( II.16.) rendelet az állattartás helyi szabályairól Kemence Község Önkormányzata

Részletesebben

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 22/2004. (VII.27.) SZÁMÚ R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 22/2004. (VII.27.) SZÁMÚ R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 22/2004. (VII.27.) SZÁMÚ R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL Szólád Község Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület) az Alkotmány 44/A. (2) bekezdése és a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 20-ai rendes ülésére.

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 20-ai rendes ülésére. Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány Kossuth L. u. 18. titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040., Fax: 24/521-056. www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat

Részletesebben

Nagybakónak Község Önkormányzati Képviselő-testületének. A 5/1999.(III.01.) rendeletével módosított 4/1991.(V.24.) önkormányzati rendelete

Nagybakónak Község Önkormányzati Képviselő-testületének. A 5/1999.(III.01.) rendeletével módosított 4/1991.(V.24.) önkormányzati rendelete Nagybakónak Község Önkormányzati Képviselő-testületének A 5/1999.(III.01.) rendeletével módosított 4/1991.(V.24.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetben Az állattartásról 1. A rendelet hatálya kiterjed

Részletesebben

Kaposmérő Községi Önkormányzat

Kaposmérő Községi Önkormányzat Kaposmérő Községi Önkormányzat 15/2004.(V.1.) önkormányzati r e n d e l e t e az állatok tartásáról (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 5/2011. (II.16.) rendelettel.) Kaposmérő Község Önkormányzat

Részletesebben

(egységes szerkezetben) Általános rendelkezések. Az állattartás általános szabályai

(egységes szerkezetben) Általános rendelkezések. Az állattartás általános szabályai Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő testülete 1/2013. (II. 1.), 10/2012.(VI. 01.) rendeletével módosított 8/2007.(IV.13.) rendelete az állattartás helyi szabályairól (egységes szerkezetben) Tiszakürt

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések A rendelet hatálya 1. (1) A rendelet területi hatálya Dombóvár város közigazgatási területére terjed ki.

I. fejezet Általános rendelkezések A rendelet hatálya 1. (1) A rendelet területi hatálya Dombóvár város közigazgatási területére terjed ki. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2008.(VI.30.), 31/2009.(IX.10.) (egyes önkormányzati rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról), 22/2012. (V. 30.) (az egyes önkormányzati rendeletek

Részletesebben

Bak Község Önkormányzati Képvisel -testülete. 4/2008. (II. 16.) önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS, EBTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL

Bak Község Önkormányzati Képvisel -testülete. 4/2008. (II. 16.) önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS, EBTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL Bak Község Önkormányzati Képvisel -testülete 4/2008. (II. 16.) önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS, EBTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL A módosításokkal: 9/2012. (IV. 27.) ÖR, 15/2012. (X. 05.) ÖR egységes

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK* 20/2001. (VIII. 06.)** Ök. r e n d e l e t e 1. az állattartás szabályairól.

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK* 20/2001. (VIII. 06.)** Ök. r e n d e l e t e 1. az állattartás szabályairól. VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK* 20/2001. (VIII. 06.)** Ök. r e n d e l e t e 1 az állattartás szabályairól. (Egységes szerkezetben!) Vásárosnamény Város Önkormányzatának (a továbbiakban:

Részletesebben

Tata Város Polgármesterétől 2890 Tata, Kossuth tér 1. Tel.: (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgármester@tata.hu

Tata Város Polgármesterétől 2890 Tata, Kossuth tér 1. Tel.: (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgármester@tata.hu Tata Város Polgármesterétől 2890 Tata, Kossuth tér 1. Tel.: (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgármester@tata.hu Szám: I/1- /2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

Arló Nagyközség Önkormányzatának 11/2004. (III.29.) önkormányzati rendelete. az állattartásról

Arló Nagyközség Önkormányzatának 11/2004. (III.29.) önkormányzati rendelete. az állattartásról 1 Arló Nagyközség Önkormányzatának 11/2004. (III.29.) önkormányzati rendelete az állattartásról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.. (1) bekezdésében megállapított jogkörét gyakorolva

Részletesebben

Sand Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999.(VII.05.) Kt. számú rendelete az állatok tartásáról. Bevezető rendelkezések

Sand Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999.(VII.05.) Kt. számú rendelete az állatok tartásáról. Bevezető rendelkezések Sand Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999.(VII.05.) Kt. számú rendelete az állatok tartásáról Sand Község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

AZ ÁLLATTARTÁSRA SZOLGÁLÓ MELLÉKÉPÜLETEK ELHELYEZÉSÉNÉL BETARTANDÓ VÉDŐTÁVOLSÁGOKRÓL ÉS AZ ÁLLATTARTÁSSAL KAPCSOLATOS EGYÉB FELTÉTELEKRŐL

AZ ÁLLATTARTÁSRA SZOLGÁLÓ MELLÉKÉPÜLETEK ELHELYEZÉSÉNÉL BETARTANDÓ VÉDŐTÁVOLSÁGOKRÓL ÉS AZ ÁLLATTARTÁSSAL KAPCSOLATOS EGYÉB FELTÉTELEKRŐL 1 Isaszeg *Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2003. (III. 26.) számú rendelete (Egységes szerkezetben a 27/2012.(VI.19.), 35/2012.(IX.19.) rendelettel) AZ ÁLLATTARTÁSRA SZOLGÁLÓ MELLÉKÉPÜLETEK

Részletesebben

5/2007.(II.5.) BÉR község Önkormányzati rendelet. az állattartás helyi szabályairól

5/2007.(II.5.) BÉR község Önkormányzati rendelet. az állattartás helyi szabályairól 5/2007.(II.5.) BÉR község Önkormányzati rendelet az állattartás helyi szabályairól Bér Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004. (V.28.) rendelete. az állattartás helyi szabályairól

Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004. (V.28.) rendelete. az állattartás helyi szabályairól Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004. (V.28.) rendelete az állattartás helyi szabályairól Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testülete ( a továbbiakban: képviselőtestület

Részletesebben

Csabacsüd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (V.1.) KT. számú. R E N D E L E T E (egységes szerkezetbe foglalva)

Csabacsüd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (V.1.) KT. számú. R E N D E L E T E (egységes szerkezetbe foglalva) Csabacsüd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (V..) KT. számú R E N D E L E T E (egységes szerkezetbe foglalva) Az állattartásról Csabacsüd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat 4/2009. (II. 27.) sz. rendelete az állattartás egyes helyi szabályairól

Abony Város Önkormányzat 4/2009. (II. 27.) sz. rendelete az állattartás egyes helyi szabályairól Abony Város Önkormányzat 4/2009. (II. 27.) sz. rendelete az állattartás egyes helyi szabályairól (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 14/2010. (V.31.), 19/2012. (V.21.), 31/2012. (XI.05.) és 1/2013.(I.31.)

Részletesebben

Uzsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályairól

Uzsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályairól Uzsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályairól Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Piliscsaba Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (X. 21.) számú rendelete az állattartásról

Piliscsaba Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (X. 21.) számú rendelete az állattartásról Piliscsaba Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (X. 21.) számú rendelete az állattartásról Piliscsaba Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32 cikk. (2) bekezdésében

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. október 31-ai ülésére 4. NAPIREND

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. október 31-ai ülésére 4. NAPIREND E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. október 31-ai ülésére 4. NAPIREND Tárgy: Az állatok tartásáról szóló új önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a képviselő-testület 2011. július 26-án megtartásra kerülő ülésére az állattartás helyi szabályairól szóló rendelet megalkotásáról

ELŐTERJESZTÉS. a képviselő-testület 2011. július 26-án megtartásra kerülő ülésére az állattartás helyi szabályairól szóló rendelet megalkotásáról Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011. július 26-án megtartásra kerülő ülésére az állattartás helyi szabályairól

Részletesebben

UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (IX. 28.) r e n d e l e t e. Az állattartás helyi szabályairól 1

UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (IX. 28.) r e n d e l e t e. Az állattartás helyi szabályairól 1 UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (IX. 28.) r e n d e l e t e Az állattartás helyi szabályairól 1 Uzsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. a 8/2000.(IV.1.) és a 10/2004.(V.14.) rendelettel módosított. az állattartás szabályozásáról szóló

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. a 8/2000.(IV.1.) és a 10/2004.(V.14.) rendelettel módosított. az állattartás szabályozásáról szóló Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 8/2000.(IV.1.) és a 10/2004.(V.14.) rendelettel módosított az állattartás szabályozásáról szóló 13/1999.(XII.15.) rendelete egységes szerkezetben Eplény

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének évi 13. számú önkormányzati rendelete a haszonállatok tartásáról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének évi 13. számú önkormányzati rendelete a haszonállatok tartásáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1996. évi 13. számú önkormányzati rendelete a haszonállatok tartásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV tv. 16. -ában kapott, felhatalmazás

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzat képviselő-testületének. 2/2014 (II.6.) rendelete. az állattartás helyi szabályairól

Bodrog Község Önkormányzat képviselő-testületének. 2/2014 (II.6.) rendelete. az állattartás helyi szabályairól Bodrog Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2014 (II.6.) rendelete az állattartás helyi szabályairól Bodrog Község Önkormányzatának képviselő-testülete az Alaptörvény 32. Cikk (2) bekezdésében,

Részletesebben

I.FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ÉS FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK

I.FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ÉS FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK PÉTERI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2004. (IX.29.) RENDELETE AZ ÁLLATTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL [Egységes szerkezetben a módosító 13/2005. (IX.28.) és a 7/2012. (V.31.) számú önkormányzati

Részletesebben

Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2004 (VI.05.) rendelete az állattartásról 1

Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2004 (VI.05.) rendelete az állattartásról 1 1 Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2004 (VI.05.) rendelete az állattartásról 1 Bogyiszló Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi

Részletesebben

CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2008.(I. 20.) rendelete az állatok tartásáról.

CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2008.(I. 20.) rendelete az állatok tartásáról. CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2008.(I. 20.) rendelete az állatok tartásáról. Csörög Község Képviselő-testülete az Önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 16..(1) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

Község Önkormányzata Képviselıtestületének 19/2004. (IX. 24.) rendelete

Község Önkormányzata Képviselıtestületének 19/2004. (IX. 24.) rendelete Község Önkormányzata Képviselıtestületének 19/2004. (IX. 24.) rendelete Az állatok tartásának szabályairól [Módosítva a 18/2009. (IX. 29.) ÖR-rel] (Egységes szerkezetben!) Tiszaszentimre Község Önkormányzat

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1998. (IV. 29.) rendelete az állatok tartásáról * Általános rendelkezések

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1998. (IV. 29.) rendelete az állatok tartásáról * Általános rendelkezések PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1998. (IV. 29.) rendelete az állatok tartásáról * Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 7/2004. /IV.30./ RENDELETE. Az állatok tartásáról.

JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 7/2004. /IV.30./ RENDELETE. Az állatok tartásáról. JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 7/2004. /IV.30./ RENDELETE Az állatok tartásáról. Jászszentandrás község Önkormányzati Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.

Részletesebben

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 4/2002. ( II. 28. ) számú R e n d e l e t e. az állatok tartásáról

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 4/2002. ( II. 28. ) számú R e n d e l e t e. az állatok tartásáról Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2002. ( II. 28. ) számú R e n d e l e t e az állatok tartásáról ( egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2004.(VIII. 30.) számú rendelettel

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2012. (X.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az állattartási hely kialakításáról

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2012. (X.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az állattartási hely kialakításáról SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2012. (X.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az állattartási hely kialakításáról Szigetszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004. (XI.25.) Ökt. rendelete az állattartásról. Általános rendelkezések 1.. 2..

Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004. (XI.25.) Ökt. rendelete az állattartásról. Általános rendelkezések 1.. 2.. 1 Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004. (XI.25.) Ökt. rendelete az állattartásról Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testülete az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény és

Részletesebben

Doboz Nagyközség Önkormányzatának 20/2009. (XI.27.) sz. rendelete az állattartás szabályairól. A rendelet hatálya és célja

Doboz Nagyközség Önkormányzatának 20/2009. (XI.27.) sz. rendelete az állattartás szabályairól. A rendelet hatálya és célja Doboz Nagyközség Önkormányzatának 20/2009. (XI.27.) sz. rendelete az állattartás szabályairól Doboz Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többszörösen módosított

Részletesebben

a helyi állattartási rendeletek felülvizsgálatáról

a helyi állattartási rendeletek felülvizsgálatáról E LŐTERJESZTÉS a helyi állattartási rendeletek felülvizsgálatáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda jegyző Tisztelt

Részletesebben

PILIS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 17/1997. (X. 07.) sz. önkormányzati rendelete. az állatok tartásáról

PILIS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 17/1997. (X. 07.) sz. önkormányzati rendelete. az állatok tartásáról PILIS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 17/1997. (X. 07.) sz. önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Hatályba lépés napja: 1997. október 7. Ezen önkormányzati rendelet a helyben szokásos

Részletesebben

az állatok tartásáról

az állatok tartásáról M A GY A R KE S Z I KÖ Z S É G K É P V IS E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 4/2000. (II.15.) számú rendelete az állatok tartásáról Magyarkeszi Önkormányzati Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. torvény

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 18/1991. (IX.11.) számú RENDELETE. az állattartásról

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 18/1991. (IX.11.) számú RENDELETE. az állattartásról SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 18/1991. (IX.11.) számú RENDELETE az állattartásról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 2/1988. számú tanácsrendelettel és a 9/2006 (III.28.) rendelettel Szerencs Város Képviselőtestülete

Részletesebben

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATII KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK AZ ÁLLATTARTÁSS HELYII SSZABÁLYAIIRÓL SSZÓLÓ 211/2003..((VIIII.. 03..)) KT.. sszzámú RENDELETÉNEK A 17/ /2005.(IX.. 01..)) RENDELETTEL,, valamint

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009.(IX.16.) rendelete. a helyi állattartásról

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009.(IX.16.) rendelete. a helyi állattartásról Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009.(IX.16.) rendelete a helyi állattartásról Nagyhalász Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.

Részletesebben

A Szeremle Községi Önkormányzat. 8/2004. (VI.1.) számú rendelete az állattartásról (egységes szerkezetben 2004. augusztus 4.

A Szeremle Községi Önkormányzat. 8/2004. (VI.1.) számú rendelete az állattartásról (egységes szerkezetben 2004. augusztus 4. 1 A Szeremle Községi Önkormányzat 8/2004. (VI.1.) számú rendelete az állattartásról (egységes szerkezetben 2004. augusztus 4. módosításokkal) A Szeremle Községi Önkormányzat az állategészségügyről szóló

Részletesebben

NAGYRÉCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. Egységes szerkezetben 2.

NAGYRÉCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. Egységes szerkezetben 2. NAGYRÉCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. Egységes szerkezetben 2. Nagyrécse Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Az állattartás szabályairól

Részletesebben

Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2008. (VII. 2.) számú R E N D E L E T E. az Állattartás Helyi Szabályairól

Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2008. (VII. 2.) számú R E N D E L E T E. az Állattartás Helyi Szabályairól Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2008. (VII. 2.) számú R E N D E L E T E az Állattartás Helyi Szabályairól Vámosgyörk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2012. (X.24.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÁLLATTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2012. (X.24.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÁLLATTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2012. (X.24.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÁLLATTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL Atkár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2012. (X.24.) önkormányzati

Részletesebben