30/1997. (X. 11.) NM rendelet a javítóintézetek rendtartásáról. I. Fejezet Általános rendelkezések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "30/1997. (X. 11.) NM rendelet a javítóintézetek rendtartásáról. I. Fejezet Általános rendelkezések"

Átírás

1 A jogszabály mai napon (2012.I.16) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 30/1997. (X. 11.) NM rendelet a javítóintézetek rendtartásáról A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Bvtvr.) ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - az igazságügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el: I. Fejezet Általános rendelkezések 1. (1) A rendelet hatálya kiterjed a javítóintézetre (a továbbiakban: intézet), a bíróság által javítóintézeti nevelésre utalt, továbbá az előzetes letartóztatás céljából ott elhelyezett fiatalkorúra (a továbbiakban együtt: fiatalkorú), valamint az intézetben foglalkoztatott személyre. (2) Az intézet a gyermekvédelmi rendszer részeként, az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter felügyelete és közvetlen irányítása alatt működik. Az intézetet az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium tartja fenn. (3) A büntetés-végrehajtásért felelős miniszter szakfelügyeletet gyakorol az intézet felett a bírósági határozatok végrehajtását illetően. (4) E rendelet alkalmazásában fiatalkorú az, aki a tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizenkilencediket nem. 2. (1) E rendelet célja a javítóintézeti nevelés, valamint az előzetes letartóztatás javítóintézetben történő végrehajtásának részletes szabályozása. (2) Az intézet teljes ellátást biztosít a fiatalkorú számára, és ellátja gondozását, nevelését, felügyeletét, továbbá oktatását, képzését, munkafoglalkoztatását, valamint az ügyeivel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat. A fiatalkorúnak a társadalomba való sikeres beilleszkedése érdekében az intézet előkészíti elbocsátását, és figyelemmel kíséri további életútját. 3. (1) A javítóintézeti nevelés és az előzetes letartóztatás végrehajtása során a fiatalkorúval emberi méltósága tiszteletben tartásával, életkori szükségletei figyelembevételével kell bánni, és a törvényben meghatározott korlátozások kivételével gondoskodni kell jogai minden megkülönböztetés nélküli biztosításáról, védelméről. (2) Az intézetben a leányokat a fiúktól el kell különíteni. Az intézet működése 4. (1) Az intézet szervezeti felépítését és működési rendjét a szervezeti és működési szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) határozza meg. (2) Az SZMSZ-t az intézet igazgatója készíti el és a pedagógus munkakörben foglalkoztatott, továbbá a nevelő-gondozó munkát közvetlenül segítő felsőfokú végzettségű munkatársak (a továbbiakban együtt: nevelőtestület), valamint a vezető munkakörben foglalkoztatott dolgozók véleményezik. Az SZMSZ a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. (3) Az intézet működéséhez jogszabály által előírt vagy egyébként szükséges belső szabályzatok elkészítéséről és kiadásáról az intézet igazgatója gondoskodik. 1

2 5. Az intézet igazgatója belső szabályzatban határozza meg a fiatalkorú a) egészségügyi gondozására, így különösen az orvosi vizsgálatokra, a betegszobán való elhelyezésre, a gyógyszerelés rendjére, b) biztonsági elkülönítésére, c) letétjének őrzésére, d) tulajdonát képező ruhaneműk raktározására, e) munkafoglalkoztatására, f) zsebpénzének kezelésére vonatkozó előírásokat. 6. (1) Az intézet belső életének rendjét a házirend tartalmazza. A házirendben kell megállapítani különösen: a) a napi- és hetirend végrehajtásával, a tanulással, a munkafoglalkoztatással, az önkiszolgálással és a szabadidő eltöltésével kapcsolatos feladatokra, b) a fiatalkorúaknak egymással, valamint az intézet dolgozóival, valamint a 48. (4)-(5) bekezdésében és a 67. (2) bekezdésében meghatározott személyekkel és a hozzátartozókkal való kapcsolattartás módjára, c) a látogatás rendjére, d) az intézetből való eltávozás és visszatérés rendjére, az intézeten kívül töltött idő alatt követendő magatartási szabályokra, e) a vallásgyakorlásra, f) az intézetbe bevihető személyes használati tárgyak körére, tárolásának módjára és azoknak, valamint az intézeti tulajdonnak a megbecsülésére és védelmére, g) a zsebpénz felhasználására, h) a ruházattal, ágyneművel való ellátásra, valamint azok tisztítására és javítására, i) a tisztálkodási szerekkel való ellátásra, j) a dohányzásra, k) a zárt jellegű intézetrészleg működésének rendjére vonatkozó előírásokat. (2) A házirend egy példányát mindenki által látható helyen kell kifüggeszteni. 7. Az intézet nevelési alapdokumentuma a nevelőtestület által elfogadott, az intézetben folyó nevelés célját, alapelveit, módszereit tartalmazó szakmai program. Az intézeti tanács 8. (1) Az intézeti tanács döntéselőkészítő testület, amely javaslatot tesz a) az igazgatónak - a fiatalkorú zárt jellegű intézeti részlegben történő elhelyezésére, illetve az elhelyezés megszüntetésére, - a fiatalkorú utógondozó részlegen való elhelyezési kérelme ügyében; b) a büntetés-végrehajtási bírónak a fiatalkorú ideiglenes elbocsátására vagy annak mellőzésére. (2) Az intézeti tanács elnöke az igazgató. Tagjai: az igazgatóhelyettesek, az otthonvezető, a munkafoglalkoztatás vezetője, a szakértői csoport vezetője, a növendékügyi iroda vezetője, az orvos, valamint a fiatalkorú csoportnevelője, pszichológusa, osztályfőnöke, szakoktatója vagy munkavezetője, utógondozója. Munkakörök, képesítési előírások 2

3 9. (1) Az intézetben elhelyezett fiatalkorúak felügyeletét, gondozását, nevelését, személyiségkorrekcióját, oktatását, képzését, munkafoglalkoztatását, utógondozását, az ügyeikkel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat az 1. számú mellékletben megjelölt munkakörökben, legalább az ott meghatározott létszámú dolgozó látja el, a munkaköri leírásban foglaltaknak megfelelően. (2) A feladatellátás érdekében további munkakörök is létesíthetők. Az egyes munkakörök ellátásához szükséges képesítési előírásokat a 2. számú melléklet tartalmazza. A rendkívüli események 9/A. (1) A javítóintézeti nevelés és az előzetes letartóztatás végrehajtása során bekövetkezett rendkívüli eseményről haladéktalanul értesíteni kell az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumot, valamint a büntetés-végrehajtás törvényességi felügyeletét ellátó illetékes gyermek- és ifjúságvédelmi ügyészt. (2) E rendelet alkalmazásában rendkívüli eseménynek minősül minden olyan esemény, amely a javítóintézet rendjét súlyosan sérti vagy veszélyezteti, így különösen a) a fiatalkorú szökése, b) az intézet területén elkövetett bűncselekmény, c) a fiatalkorú öngyilkossági kísérlete, balesete, halála, d) az intézetben kiépített, alkalmazott biztonságtechnikai eszközök, berendezések, felszerelések fiatalkorú által történő megrongálása, e) minden olyan, a fiatalkorú által előidézett jelentős esemény, amely az intézet rendjének szándékos megzavarására irányul. (3) Az értesítésnek tartalmaznia kell a) a bejelentést tevő nevét, beosztását, telefonszámát, b) a rendkívüli esemény helyét, időpontját, c) a rendkívüli esemény leírását, d) a rendkívüli esemény elhárítására tett legfontosabb intézkedéseket. A családi pótlék felhasználása 9/B. (1) A javítóintézet igazgatója gondoskodik a javítóintézeti nevelésre utalt és az előzetes letartóztatás céljából ott elhelyezett, gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló fiatalkorú családi pótlékának személyre szóló felhasználásáról. (2) A javítóintézet igazgatója kezdeményezi a fenntartónál vagy a javítóintézet gazdálkodásáért felelős szervnél, hogy intézkedjen azon letéti számla megnyitásának engedélyezése felől, amelyre a családi pótlékot folyósító szerv a családi pótlék összegét a fiatalkorú ellátásának kiegészítésére folyósítja (a továbbiakban: családi pótlék letéti számla). (3) A (2) bekezdés szerinti engedély megadását követően az önállóan működő és gazdálkodó javítóintézet igazgatója, a közös igazgatású intézmény vezetője vagy a javítóintézet gazdálkodásáért felelős szerv vezetője megnyitja a családi pótlék letéti számlát. (4) Ha a közös igazgatású intézmény vezetője vagy a javítóintézet gazdálkodásáért felelős szerv vezetője nyitotta a családi pótlék letéti számlát, annak számát közli a javítóintézet igazgatójával. (5) A javítóintézet igazgatója vagy a közös igazgatású intézmény vezetője - az SZMSZ mellékleteként - szabályzatot készít a családi pótlék személyre szóló felhasználása során követendő eljárásról. Közös igazgatású intézmény esetén a szabályzatot a javítóintézet igazgatójának bevonásával kell elkészíteni, és külön kell rendelkezni az egyes javítóintézeti egységekre vonatkozó szabályokról. 3

4 (6) A javítóintézet igazgatója a) a fiatalkorú véleményének, szükségleteinek és magatartásának figyelembevételével gondoskodik a családi pótlék személyre szóló felhasználásáról, amelynek során lehetőség van legfeljebb az éves gyámi számadási időszakon belül többhavi családi pótlék összegyűjtésére és együttes felhasználására, illetve - a c) pontban szereplő beszámoló elkészítésével egyidejűleg - a fel nem használt összeg gyámhatósági fenntartásos betétben történő elhelyezésére, b) a 6. számú melléklet szerint kimutatást vezet a családi pótlék személyre szóló felhasználásáról, c) évente, a gyámi számadás elkészítésének időpontjához igazodóan a családi pótlék személyre szóló felhasználásáról beszámolót készít, amellyel egyidejűleg lezárja az b) pont szerinti kimutatást, d) a b) pont szerinti kimutatás másolatát és a c) pont szerinti beszámolót megküldi a gyámnak, a hivatásos gyámnak vagy a vagyonkezelő eseti gondnoknak, e) a helyszíni ellenőrzések során - a (8) bekezdésben meghatározott kivételekkel - bizonylattal, ideértve a csoportos számlát is, igazolja a családi pótlék felhasználását, f) gondoskodik a családi pótlék letéti számlán a fiatalkorú tekintetében összegyűlt családi pótléknak fa) gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermek javítóintézeti nevelése megszűnésekor a gondozási helyként kijelölt gyermekotthon, illetve bentlakásos szociális intézmény családi pótlék letéti számlájára utalásáról vagy a nevelőszülőnek történő kifizetéséről, fb) a fiatalkorú szülői felügyelet (gyámság) alá kerülése esetén a törvényes képviselőnek történő kifizetéséről, fc) a nagykorúvá vált fiatalkorú javítóintézeti nevelésének megszűnésekor, a részére történő kifizetéséről. (7) A 6. számú melléklet szerinti kimutatáshoz és a (6) bekezdés c) pontja szerinti beszámolóhoz nem kell csatolni a (6) bekezdés e)pontja szerinti bizonylatokat. (8) A javítóintézet igazgatójának nem kell bizonylattal igazolnia a) a családi pótléknak az 5. számú melléklet szerint nyilvántartott zsebpénz kifizetésére felhasznált részét, b) a családi pótléknak az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 10%-át meg nem haladó mértékben felhasznált részét, c) a családi pótléknak a gyámhatósági fenntartásos betétbe befizetett részét. (9) Ha a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló fiatalkorú a javítóintézetből egybefüggően egy hónapot meghaladó időtartamra önkényesen eltávozik, ennek időtartamára az utána járó családi pótlék letéti számlára utalt összegét a javítóintézet igazgatója - a fiatalkorú családi pótléka személyre szóló felhasználásáról szóló beszámolónak a (6) bekezdés d) pontja szerinti megküldésével egyidejűleg - átutalja a fiatalkorú gyámhatósági fenntartásos betétjébe (fizetési számlájára). (10) A gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló fiatalkorú gyámja, hivatásos gyámja, vagyonkezelő eseti gondnoka és a javítóintézet fenntartója ellenőrizheti a családi pótlék személyre szóló felhasználását. 4

5 II. Fejezet A javítóintézeti nevelés végrehajtása Befogadás 10. (1) Javítóintézeti nevelés elrendelése esetén a bíróság értesítése és intézkedése alapján a fiatalkorút a 3. számú mellékletbenmegjelölt intézet felveszi. Bírósági értesítés hiányában az intézet megtagadja a fiatalkorú befogadását. (2) Befogadáskor az intézet megállapítja a fiatalkorú személyazonosságát. Az intézet a befogadást megtagadja, ha az előállított, vagy önként jelentkező fiatalkorú nem azonos a bírósági értesítésben megjelölt személlyel. (3) A befogadás megtagadásáról és annak okáról az előállító szervet és a javítóintézeti nevelés végrehajtásáról rendelkező bíróságot haladéktalanul értesíteni kell. (4) Ha a fiatalkorú a bíróság értesítésében megjelölt időpontban az intézetben nem jelent meg, erről az intézet igazgatója a bíróságot tájékoztatja. (5) A javítóintézeti nevelés az intézetbe való felvétel első napjával kezdődik, és időtartama az intézetből történt engedély nélküli eltávozás idejével meghosszabbodik. (6) Ha a fiatalkorún a befogadáskor külsérelmi nyomot észlelnek, vagy a rendőrségi fogdából, büntetés-végrehajtási intézetből, másik javítóintézetből átkísért fiatalkorú azt állítja, hogy bántalmazták, haladéktalanul orvosi vizsgálatot kell végezni, jegyzőkönyvet felvenni, melynek egy példányát az átkísérést végrehajtó szervnek, illetve a törvényességi felügyeletet ellátó ügyésznek meg kell küldeni. 11. (1) A javítóintézet ideiglenesen fogadja be a fiatalkorút, ha a személyazonossága kétséges, illetve, ha a bírósági értesítés hiányos. (2) Ideiglenes befogadás esetén a javítóintézet haladéktalanul intézkedik a személyazonosság tisztázása, a hiányos irat kiegészítése vagy pótlása iránt. (3) Az ideiglenes befogadás az arra okot adó körülmény megszűnéséig, de legfeljebb tizenöt napig tarthat. 12. (1) Ha a javítóintézeti nevelés végrehajtására jelentkező fiatalkorú az intézetbe magával hozza felügyelet nélkül maradó gyermekét, az intézet igazgatója a) haladéktalanul megkeresi a székhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét - hivatali időn kívül a rendőri szervet - a gyermek ideiglenes hatályú beutalása végett, vagy b) engedélyezi a fiatalkorú kérelmére a gyermeknek a vele történő együttes elhelyezését ( a továbbiakban: együttes elhelyezés). (2) Az együttes elhelyezést akkor lehet engedélyezni, ha a) a fiatalkorú nyilatkozik arról, hogy gyermeke gondozását vállalja, b) a gyermek törvényes képviselője hozzájárul a gyermek intézetben történő elhelyezéséhez. (3) A fiatalkorú kérelmére az intézet igazgatója akkor is engedélyezheti az együttes elhelyezést, ha a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezett vagy átmeneti nevelt, feltéve, hogy az intézetbe kerülés előtt is a fiatalkorú gondozta, nevelte a gyermekét, és az elhelyezésnek megvannak a (2) bekezdésben foglalt feltételei. (4) Ha a fiatalkorú a javítóintézeti nevelés ideje alatt gyermeket szül, és kéri, hogy gyermekét vele együtt helyezzék el, az intézet igazgatója engedélyezheti azt, ha az elhelyezésnek megvannak a (2) bekezdésben foglalt feltételei. (5) Az együttes elhelyezésről az intézet értesíti a fiatalkorú lakóhelye szerint illetékes városi gyámhivatalt, és újszülött esetében kéri az esetleges gyámrendelést. (6) A gyermeke gondozását ellátó fiatalkorú számára olyan napirendet kell előírni, amely lehetővé teszi a gyermeke gondozásával kapcsolatos feladatainak az ellátását. Arra az időre, 5

6 amíg a fiatalkorú iskolai oktatáson, szakképzésen vesz részt, a gyermeke felügyeletéről az intézet gondoskodik. (7) Ha a fiatalkorú befogadásakor közli, hogy kiskorú gyermeke felügyelet nélkül maradt, az intézet erről haladéktalanul értesíti a kiskorú lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét vagy hivatali időn kívül a rendőri szervet. 13. (1) A befogadáskor az intézet átveszi a fiatalkorútól azokat a tárgyakat, amelyeket nem tarthat magánál. Az átvett tárgyakról az intézet tételes felsorolás alapján átvételi elismervényt készít, és gondoskodik azok biztonságos megőrzéséről. (2) A fiatalkorú nem tarthat magánál olyan tárgyat, amely veszélyezteti az intézet rendjét, biztonságát, saját vagy mások életét, testi épségét. Letétbe kell helyezni továbbá a fiatalkorú értéktárgyait és a nála lévő készpénzt. Az átvett készpénzt egyezer forint értékhatár felett pénzintézetben, betétben kell elhelyezni. Az egyezer forint alatti készpénz, valamint a betétben történő elhelyezésig az egyéb készpénz megőrzését a pénzkezelési és házipénztári szabályzatban meghatározottak szerint kell biztosítani. (3) A fiatalkorú a törvényes képviselője hozzájárulásával, és az intézet igazgatójának engedélyével az intézetben saját ruháját használhatja. Amennyiben a fiatalkorúnak nincs megfelelő ruházata, vagy nem kívánja a saját ruháját használni, befogadáskor el kell látni intézeti ruházattal, és gondoskodni kell - a fiatalkorú kérésének figyelembevételével - a leadott saját ruha raktározásáról vagy a törvényes képviselő részére történő megküldésről. (4) A fiatalkorú által magával hozott gyógyszereket az egészségügyi részlegre kell leadni. (5) Ha a fiatalkorúnál fegyvernek minősülő tárgy, lőszer vagy kábítószer van, azt át kell adni az intézmény székhelye szerint illetékes rendőri szervnek. 14. (1) Az intézet a befogadott növendéket törzskönyvi nyilvántartásba veszi, és személyi adatlapot állít ki róla. Az intézet a törvényben meghatározottak szerint adatszolgáltatást teljesít, és felelős az adatvédelmi szabályok betartásáért. (2) A fiatalkorúról az intézet fényképet készít, és a 4. számú melléklet szerinti azonosító kártyát állít ki. 15. (1) A befogadáskor tájékoztatni kell a fiatalkorút a) a javítóintézeti nevelés végrehajtásának rendjéről, b) a jogairól és azok gyakorlásának módjáról, valamint kötelezettségeiről, c) a jutalmazás és büntetés rendjéről, d) az intézet házirendjéről. (2) Ha a fiatalkorú nem tud olvasni, a tájékoztatást szóban kell megadni. A tájékoztatás megtörténtét és annak tudomásulvételét írásban kell rögzíteni. (3) A befogadást követő három napon belül tájékoztatni kell a fiatalkorút a javítóintézeti nevelés kezdő és utolsó napjáról, valamint az ideiglenes elbocsátás első lehetséges időpontjáról. 16. (1) Az intézet a fiatalkorú befogadásáról - a befogadás és a várható elbocsátás napjának megjelölésével - három munkanapon belül írásban értesíti: a) az első fokú ítéletet hozó bíróságot, b) a fiatalkorú lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, c) az átmeneti vagy tartós nevelt, valamint az ideiglenesen elhelyezett fiatalkorú nevelésbe vételét vagy ideiglenes elhelyezését elrendelő gyámhivatalt, d) a fiatalkorú törvényes képviselőjét, e) az átmeneti nevelt, az ideiglenes hatállyal elhelyezett fiatalkorú vér szerinti szülőjét, f) az átmeneti vagy tartós nevelt fiatalkorú esetében a gondozását, nevelését végző gyermekotthont vagy nevelőszülőt, g) a fiatalkorú számára kirendelt pártfogó felügyelőt, h) a Belügyminisztérium illetékes szervét. 6

7 (2) A törvényes képviselőt és a vér szerinti szülőt tájékoztatni kell az őket érintő rendszabályokról, így különösen a levelezés, a csomagküldés, a telefonbeszélgetés, a látogatás rendjéről, valamint a fiatalkorú eltávozásra, szabadságra menetelének lehetőségéről, és tájékoztatást kell kérni a fiatalkorú esetleges egészségi problémájáról, korábbi gyógykezeléséről. (3) Ha a bíróság nem küldte meg a szükséges iratokat, - így különösen a bírósági határozatot, a fiatalkorú családi körülményeiről készített környezettanulmányt, az iskolai bizonyítványát, a szakértői vizsgálat eredményét - az intézet a befogadásról szóló értesítéssel egyidejűleg kéri a bíróságtól azok haladéktalan megküldését. (4) A befogadásról szóló értesítéssel egyidejűleg az intézet megkeresi az illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, az aktuális helyzetnek megfelelő környezettanulmány elkészítése és annak az intézet részére történő megküldése végett. (5) Az átmeneti vagy tartós nevelt fiatalkorúról készített pedagógiai és pszichológiai vélemény, valamint az egészségi állapotára vonatkozó adatok beszerzése érdekében az intézet megkeresi a nevelésbe vételt elrendelő gyámhivatalt, ezzel egyidejűleg tájékoztatást kér a fiatalkorú eddigi életútjáról és családi kapcsolatairól. (6) A kirendelt pártfogó felügyelőtől tájékoztatást kell kérni a fiatalkorúnak a pártfogolás alatt tanúsított magatartásáról. 17. (1) Ha a bíróság által megküldött iratokkal együtt a fiatalkorú személyazonosító igazolványa nem érkezett meg és azt nem is hozta magával, az intézet gondoskodik annak beszerzéséről. (2) A fiatalkorú személyazonosító igazolványát elbocsátásáig az intézetben kell őrizni. Elhelyezés 18. (1) Az újonnan érkezett fiatalkorú elhelyezésére az intézet befogadó csoportot működtet, ahol a fiatalkorú a végleges csoportba helyezéséről szóló döntés meghozataláig - legfeljebb azonban egy hónapig - tartózkodik. (2) A fiatalkorú személyiségének, neveltségi szintjének, értelmi képességeinek, egészségi állapotának feltárása érdekében, az intézet szakértői csoportot működtet, melynek pszichológus, gyógypedagógus, orvos tagja végzi el a szükséges vizsgálatokat. (3) A szakértői csoport a vizsgálat eredményei alapján javaslatot tesz az igazgatónak a végleges csoportba helyezésre és jelzi, ha a fiatalkorú fogyatékossága miatt gyógypedagógiai nevelésre szorul, vagy személyiségzavara, egészségi állapota miatt sajátos nevelést, oktatást, gyógyítást igényel. (4) A végleges csoportba helyezésről - az intézet szakmai programjában meghatározott szempontok szerint - az igazgató vagy e feladattal megbízott helyettese dönt. 19. (1) Az intézetben a fiatalkorú nevelését, gondozását, a szakmai programban meghatározott elvek szerint kialakított kisközösségekben (a továbbiakban: csoport) kell biztosítani. Egy csoportban legfeljebb tizenkettő fő helyezhető el, illetve az értelmi fogyatékos, szenvedélybeteg, a súlyos beilleszkedési zavarokkal, személyiségzavarokkal küzdő fiatalkorúak számára létrehozott speciális csoportokban legfeljebb nyolc fő. (2) A csoport számára háló- és tanulószobákat, közös nappali szobát, valamint vizesblokkot kell biztosítani, melyet a mindennapi életvitelhez szükséges bútorokkal, berendezési tárgyakkal, eszközökkel kell felszerelni. Egy fiatalkorúra legalább öt négyzetméternyi háló-, illetve tanulószobának, egy csoportra legalább harminc négyzetméternyi közös nappali szobának kell jutnia. (3) Az intézetben ki kell alakítani a) az egészségügyi ellátás céljára orvosi rendelőt, valamint betegszobát, 7

8 b) az étkeztetés céljára konyhát és közös étkezőhelyiséget, c) a szabadidő hasznos eltöltésére, közösségi tevékenységekre alkalmas helyiségeket, így különösen könyvtárat, szakköri szobát, d) sportolásra alkalmas termet és sportpályát, e) vallásgyakorlásra alkalmas helyiséget, f) a látogatók fogadására, továbbá a kapcsolattartásra jogosult más személyekkel történő érintkezés céljára alkalmas helyiséget, g) a terápiás foglalkozásokhoz szükséges csoportszobát. (4) Biztosítani kell a fiatalkorúak iskolai oktatásához, szakképzéséhez szükséges tantermeket, továbbá a munkafoglalkoztatáshoz a megfelelő berendezésekkel, gépekkel, eszközökkel felszerelt foglalkoztatókat. 20. (1) Az ön- vagy közveszélyes magatartást tanúsító fiatalkorú biztonsági elkülönítése érdekében ki kell alakítani olyan helyiséget, ahol a fiatalkorú magatartása rendeződéséig elhelyezhető. A helyiséget úgy kell kialakítani, hogy ott-tartózkodása alatt a fiatalkorú ne tehessen kárt magában. (2) Az elkülönítést a fiatalkorú felügyeletét ellátó dolgozó kezdeményezésére, az igazgató, illetve távollétében az ügyeletes vezető írásban rendelheti el. Az elrendeléssel egyidejűleg intézkedni kell a fiatalkorú haladéktalan orvosi vizsgálatáról. Az elkülönítés az orvos által szükségesnek tartott ideig, de legfeljebb 24 óráig tarthat. Amennyiben a fiatalkorú magatartása ezt követően sem rendeződik, a pszichiátriai kezelését a pszichiáter szakorvos rendelkezése szerint a biztonsági elkülönítőben, vagy az intézet egészségügyi részlegén vagy fekvőbeteg-ellátó intézményben kell folytatni. (3) A pszichiátriai kezelés a biztonsági elkülönítőben legfeljebb negyvennyolc óráig tarthat. Ellátás 21. (1) A fiatalkorú számára naponta ötszöri, az életkorának megfelelő, de legalább egyszeri alkalommal meleg étkezésről, illetve orvosi javaslat alapján kímélő ételről kell gondoskodni. (2) A fiatalkorú számára biztosítani kell a) fehérneműt, valamint az évszaknak megfelelő hétköznapi (otthoni és utcai) felsőruhát és cipőt, továbbá sportruházatot, b) a munkavégzéshez munkaruhát, védőruhát, védőfelszerelést, c) hálóruhát, ágyneműt, törülközőt, papucsot, d) tanszereket és egyéb iskolai felszerelést, e) tisztálkodási és testápolási szereket, f) sporteszközöket, játékokat. (3) A ruházat tisztítása, javítása az intézet feladata. A ruházat mosásában, javításában - a házirend előírásai szerint - a fiatalkorú is részt vesz az önkiszolgáló tevékenység keretében. 22. (1) A fiatalkorút el kell látni rendszeres havi zsebpénzzel, melynek összegét a fiatalkorú magatartása, szorgalma figyelembevételével a nevelő javaslatára az intézet igazgatója havonta állapítja meg. (2) A havi zsebpénz legalacsonyabb összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (a továbbiakban: nyugdíjminimum) 15%-a, legmagasabb összege a nyugdíjminimum 20%-a. Az engedély nélküli távollét idejére zsebpénz nem jár. (3) A zsebpénzről a nevelő az 5. számú melléklet szerinti nyilvántartást vezeti. A zsebpénz kezelése a zsebpénzkezelési szabályzat szerint történik. (4) A fiatalkorú a zsebpénzéből, valamint indokolt esetben a letéti pénzéből szükségleti cikkeket szerezhet be. A vásárlás történhet az intézetben működtetett boltban, illetve az intézeten kívül, az e feladattal megbízott intézeti munkatárs közreműködésével. 8

9 Gondozás, nevelés, felügyelet 23. (1) Az intézetben folyó nevelés célja a fiatalkorú társadalmi beilleszkedésének elősegítése, ennek érdekében beilleszkedési zavarai enyhítése, pszichés állapota rendezése, iskolázottsága, szakmai képzettsége fejlesztése, az alapvető erkölcsi normák elfogadtatása, az egészséges életmódra való felkészítése. A nevelés során kiemelten kell foglalkozni az alkohol és a kábítószer veszélyeivel, a szexuális élet problémáival. (2) A nevelő egyéni nevelési tervet készít a fiatalkorú számára a befogadásakor készített szakértői vizsgálatok megállapításai, családi kapcsolatairól beszerzett tájékoztatás, az intézetbe kerülése előtt készített pedagógiai, pszichológiai vélemények, valamint a befogadást követően tapasztalt viselkedése és az egyéni beszélgetések során szerzett információk figyelembevételével. Ha a fiatalkorúnak egyéni pszichológiai gondozásra is szüksége van, a pszichológus egyéni gondozási tervet készít. (3) Az intézetben olyan kompenzáló és korrigáló nevelést kell a fiatalkorú számára biztosítani, amely egyidejűleg törekszik a fiatalkorú megelőző életútja hiányainak pótlására és a fiatalkorú bűnelkövetésének hátterében rejlő hibás viszonyulási rendszer kijavítására. (4) A nevelés fontos eszköze a okban szabályozott jutalmazás és a 44. -ban szabályozott büntetés. (5) Gondoskodni kell arról, hogy a fiatalkorú hozzájusson ahhoz a terápiához, amely személyiségfejlődésének korrekciójához, személyiségzavara, beilleszkedési zavara enyhítéséhez, szenvedélybetegsége gyógyításához szükséges, illetve, hogy a fogyatékos fiatalkorú megfelelő gyógypedagógiai ellátásban részesüljön. (6) A nevelés során intézeten belüli és kívüli programokkal kell elősegíteni a fiatalkorú műveltségi szintjének emelését, ismereteinek bővítését, képességeinek kibontakoztatását, a szabadidő hasznos és kulturált eltöltését. Gondoskodni kell az egészséges fejlődését biztosító, mozgásigényét kielégítő sportolási lehetőségekről. 24. (1) Lehetővé kell tenni, hogy a fiatalkorú az intézeten belül a házirendben meghatározott időben és módon, szabadon gyakorolhassa vallását. A fiatalkorú az egyháza képviselőjével ellenőrzés nélkül tarthat kapcsolatot. A kapcsolat felvételét bármelyik fél kezdeményezheti. (2) A fiatalkorú vallási hovatartozásáról az intézet nyilvántartást nem vezethet, az ezzel kapcsolatos adatokról tájékoztatást nem adhat. (3) Elő kell segíteni, hogy a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó fiatalkorú az intézetben is megőrizhesse kisebbségi önazonosságát, ápolhassa hagyományait, hozzájuthasson a kisebbség kulturális értékeihez. 25. A fiatalkorúról a nevelő pedagógiai, a pszichológus pszichológiai véleményt készít a) a hatóságok megkeresésére, b) az ideiglenes elbocsátás tárgyában, a büntetés-végrehajtási bíró számára készített előterjesztéshez, c) a zárt részlegbe helyezésre vonatkozó előterjesztéshez, d) a végleges elbocsátás előtt. 26. (1) Az intézet gondoskodik arról, hogy a fiatalkorú hozzájusson a megelőző és gyógyító egészségügyi ellátáshoz, valamint az előírt gyógyszerekhez és gyógyászati segédeszközökhöz. (2) A fiatalkorú számára biztosítani kell a rendszeres tisztálkodáshoz szükséges feltételeket. 27. Az intézeti dolgozók megfelelő munkaidő-beosztásával gondoskodni kell - az ébresztőtől a takarodóig - a fiatalkorú folyamatos felügyeletéről, tevékenysége irányításáról, valamint éjszakai nyugalma biztosítása érdekében a hálótermek rendszeres ellenőrzéséről. 9

10 Oktatás, képzés 28. (1) Az intézetben folyó oktatás, képzés célja a fiatalkorú iskolai hiányosságainak pótlása, megkezdett tanulmányainak folytatása, és a munkaerő-piaci esélyeit növelő képzettség megszerzése. (2) Az alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező fiatalkorút - ha tanköteles - be kell íratni általános iskolába, ha a tankötelezettsége megszűnt, kérelmére biztosítani kell, hogy általános iskolai oktatásban részt vehessen. A fogyatékos fiatalkorú számára a fogyatékosság típusának megfelelő iskolai oktatást kell biztosítani. (3) Ha a fiatalkorú tanítási év közben érkezik, lehetővé kell tenni, hogy haladéktalanul bekapcsolódjon az oktatásba. A bármely okból hátrányos helyzetben lévő, a beilleszkedési zavarral, tanulási nehézséggel, magatartási rendellenességgel küzdő tanuló felkészülését egyéni foglalkoztatás keretében segíteni kell. 29. (1) Ha a fiatalkorú középiskolai tanulmányait nem fejezte be, kérelmére lehetőséget kell teremteni arra, hogy magántanulóként pedagógus segítségével folytathassa tanulmányait a középiskolában. (2) Azt a fiatalkorút, aki általános iskolai tanulmányait befejezte, életkora, érdeklődési köre, képességei és egészségi alkalmassága figyelembevételével be kell vonni az intézetben folyó szakképzésbe, melyet a szakképzésre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kell szervezni. (3) A szakképzés szervezhető iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli oktatás formájában. 30. (1) A fiatalkorú és törvényes képviselője közös kérelme, valamint a közoktatási vagy szakképzési intézménynek a fiatalkorú felvételére kötelezettséget vállaló nyilatkozata alapján a javítóintézet igazgatója engedélyezheti, hogy a fiatalkorú az intézeten kívül folytassa tanulmányait. (2) Az igazgató előírja, hogy a fiatalkorú mennyi időt tölthet az intézeten kívül, és milyen szabályokat kell betartania. A szabályok ismételt vagy súlyos megszegése esetén az igazgató az engedélyt visszavonhatja. Az igazgató lehetőséget biztosíthat arra, hogy a fiatalkorú magántanulóként folytathassa tanulmányait. (3) A tanulmányok folytatása céljából az intézeten kívül töltött idő alatt a fiatalkorú az azonosító kártyával és az intézet által kiállított - az intézeten kívüli tartózkodásra jogosító - engedéllyel igazolja magát. Önkiszolgáló tevékenység, munkafoglalkoztatás 31. A fiatalkorú az önkiszolgálás keretében - a házirendben foglaltak szerint - gondoskodik a háló-, tanulószobák, a közös nappalik, a hozzájuk tartozó folyosók és fürdőhelyiségek takarításáról, környezete rendben tartásáról. Az önkiszolgáló tevékenységet a fiatalkorú díjazás nélkül végzi. 32. (1) Az intézet a munkafoglalkoztatás keretében a következő lehetőségeket biztosíthatja a fiatalkorú számára: a) munkavégzés az intézmény működési körén belül, b) munkavégzés más gazdálkodó szervezetnél, c) részvétel az intézet vállalkozási tevékenységében. (2) A munkafoglalkoztatás ideje: a) tizenhat éven aluli fiatalkorú esetében nem haladhatja meg a heti húsz órát, b) tizenhat éven felüli fiatalkorú esetében nem haladhatja meg a heti negyven órát. (3) A munkafoglalkoztatás során biztosítani kell az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit, és a fiatalkorút ki kell oktatni a munka-, tűz- és balesetvédelmi szabályokra. 10

11 (4) A fiatalkorú nem végezhet egészségre ártalmas munkát, és nem osztható be éjszakai munkára. 33. (1) A munkafoglalkoztatásért a fiatalkorút díjazásban kell részesíteni. A díjazás óránkénti mértéke nem lehet kevesebb a kötelező legkisebb órabér 30%-ánál. (2) A munkafoglalkoztatás rendjét, a díjazás mértékét és megállapításának szempontjait a munkafoglalkoztatási szabályzat határozza meg. 34. (1) A fiatalkorúnak és törvényes képviselőjének közös kérelmére, valamint a munkáltatónak a fiatalkorú alkalmazását vállaló nyilatkozata alapján az intézet igazgatója engedélyezheti, hogy a fiatalkorú az intézeten kívül végezzen munkát. (2) Az intézeten kívüli munkavégzésre, az intézeten kívül folytatott tanulmányokra vonatkozó szabályok az irányadók. Jutalmazás 35. (1) A fiatalkorú magatartásáért, illetve a tanulásban, a munkában elért eredményeiért, továbbá rendkívüli helyzetben tanúsított helytállásáért jutalomban részesíthető. (2) A jutalmazás célja a pozitív viselkedésmódnak, továbbá a hibák leküzdésére, a hiányosságok pótlására irányuló erőfeszítésnek az elismerése, megerősítése, ezáltal a fiatalkorú helyes irányú személyiségfejlődésének elősegítése. (3) A jutalmazás - a szakmai programban meghatározottak szerint - igazodik a fiatalkorú életkorához, személyiségéhez, értelmi színvonalához, és arányban áll a jutalmazandó magatartással. 36. (1) A jutalmazás lehet egyéni vagy csoportos, ez utóbbi valamilyen együttes tevékenységért, eredményért adható. (2) A jutalmazás formái különösen a) nevelői (osztályfőnöki, szakoktatói) dicséret, b) igazgatói dicséret, c) tárgyjutalom, d) korábban kiszabott fegyelmi büntetés elengedése vagy enyhítése, e) egyéni vagy csoportos kulturális vagy sportprogram biztosítása, f) kimenő engedélyezése, g) eltávozás engedélyezése, h) szabadság engedélyezése. (3) A (2) bekezdés a) pontjában foglalt jutalmazási forma alkalmazása a nevelő, az osztályfőnök vagy a szakoktató, a (2) bekezdés b)-h)pontjában foglalt jutalmazási formák alkalmazása az igazgató vagy erre felhatalmazott helyettese hatáskörébe tartozik. A (2) bekezdés b)-f)pontjában foglalt jutalmazási formák alkalmazására a nevelő, az osztályfőnök vagy a szakoktató tesz javaslatot, a g)-h) pontokban foglalt jutalmazási formák alkalmazására a nevelő, az osztályfőnök és a szakoktató közösen tesz javaslatot. 37. (1) Kimenő a házirendben foglaltak szerint, hetente egyszer, legfeljebb tíz órai időtartamra engedélyezhető feltéve, hogy a fiatalkorú legalább egy hónapja az intézetben tartózkodik. (2) Eltávozás évente hatszor engedélyezhető, alkalmanként legfeljebb öt napra, amelybe az utazás ideje is beleszámít. Az első eltávozásra a befogadást követő második hónap után kerülhet sor. (3) Szabadság évente összesen két alkalommal, az iskolai téli szünet idején legfeljebb tizenkettő nap, az iskolai nyári szünet alatt legfeljebb huszonegy nap időtartamban engedélyezhető, feltéve, hogy a fiatalkorú legalább két hónapja az intézetben tartózkodik. A 11

12 karácsonyi ünnepekre legfeljebb öt napra az a fiatalkorú is hazaengedhető, aki legalább egy hónapja tartózkodik az intézetben. 38. (1) A szabadság engedélyezése előtt be kell szerezni a fiatalkorút szabadsága alatt fogadó szülő, gyám vagy más hozzátartozó nyilatkozatát arról, hogy a fiatalkorú lakhatását, ellátását, felügyeletét a szabadság ideje alatt biztosítja, továbbá vállalja az utazás költségeit, és gondoskodik a fiatalkorú visszatéréséről az intézetbe. (2) Az átmeneti nevelt fiatalkorú vér szerinti szüleihez a - nevelésbe vételt elrendelő - gyámhivatal hozzájárulásával engedhető szabadságra. A fiatalkorú lakhatásának, ellátásának, felügyeletének biztosítására, az utazás költségeire és az intézetbe való visszatérés biztosítására az (1) bekezdésben foglaltak megfelelően irányadók. (3) A szabadság engedélyezéséről - megjelölve annak időpontját - értesíteni kell a fiatalkorú lakóhelye szerinti települési önkormányzat jegyzőjét. 39. (1) Közeli hozzátartozó igazolt súlyos betegsége, halála esetén az igazgató öt nap rendkívüli - a jutalmazásba be nem számítható - eltávozást engedélyezhet, melybe az utazás ideje is beleszámít. (2) Beteg fiatalkorú gyógyulása érdekében szakorvosi vizsgálat és javaslat alapján betegszabadság engedélyezhető. 40. (1) A kimenő, az eltávozás és a szabadság ideje alatt a fiatalkorú az azonosító kártyával, valamint az intézet írásbeli engedélyével igazolja személyazonosságát és intézeten kívüli tartózkodásának jogosságát. (2) A kimenő, az eltávozás és a szabadság során a fiatalkorú a házirendben meghatározottak szerint költhet a zsebpénzéből, illetve a letéti pénzéből. (3) Az eltávozás és a szabadság időtartamát, valamint a fiatalkorú tartózkodási helyét a személyi adatlapjára fel kell jegyezni. Engedély nélküli eltávozás 41. (1) A fiatalkorúnak az intézetből vagy engedélyezett távolléte alatt a kijelölt tartózkodási helyéről való engedély nélküli eltávozása, továbbá az engedélyezett távollét lejártával az intézetbe való vissza nem térése szökésnek minősül. A szökés fegyelmi vétség. (2) A fiatalkorú engedély nélküli eltávozása esetén a felügyeletével megbízott személy, illetve engedélyezett távollétről való vissza nem térés esetén a fiatalkorú csoportnevelője jelentést készít az igazgató számára. A jelentés alapján az igazgató haladéktalanul megkeresi a büntetés-végrehajtási bírót a fiatalkorú körözésének elrendelése érdekében, és egyben közli a fiatalkorú személyi adatait, személyleírását, a szökésekor viselt ruházatát, a szökés körülményeit és a vélt feltalálási helyét. (3) A szökésről az intézet értesíti a fiatalkorú törvényes képviselőjét, átmeneti nevelt esetében a vér szerinti szülőt is, valamint a fiatalkorú lakhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét és a kirendelt pártfogó felügyelőt. 42. (1) A szökött fiatalkorúnak az intézetbe való önkéntes visszatéréséről - a körözés visszavonása végett - a büntetés-végrehajtási bírót haladéktalanul, de legfeljebb huszonnégy órán belül értesíteni kell. (2) A fiatalkorúnak az intézetbe történő visszaszállításáról körözés elrendelése esetén az intézet, elfogatóparancs kibocsátása esetén a rendőrség gondoskodik. Az intézet a szökött fiatalkorú visszaérkezéséről mindazokat értesíti, akiket a szökésről értesített. (3) A szökésből visszaérkezett fiatalkorú csak a szükséges egészségügyi ellenőrzések után térhet vissza a csoportközösségbe. (4) A szökésből visszakerült fiatalkorú ellen fegyelmi eljárást kell indítani. 12

13 (5) A szökés időtartamát, valamint a visszaérkezés módját a fiatalkorú személyi adatlapjára fel kell jegyezni, a szökésben töltött idő a javítóintézeti nevelés idejébe nem számít be. Fegyelmi eljárás 43. (1) Fegyelmi vétséget követ el a fiatalkorú, ha kötelességét neki felróható módon megszegi, illetőleg vét az intézet házirendje ellen. (2) A fegyelmi vétséget elkövető fiatalkorú felelősségét fegyelmi eljárás keretében kell vizsgálni. Az eljárást a fegyelmi vétség elkövetésétől, illetve ismertté válásától, szökés esetén a fiatalkorúnak az intézetbe történő visszakerülését követő három napon belül meg kell indítani, és öt napon belül be kell fejezni. Az eljárást háromtagú fegyelmi bizottság folytatja le, amelynek tagjai az e feladattal megbízott igazgatóhelyettes, a növendékügyi előadó, továbbá a fiatalkorú csoportnevelője vagy indokolt esetben az igazgató által kijelölt nevelő. (3) A fegyelmi bizottság feltárja a vétség elkövetésének okát, módját, körülményeit, a fegyelmi eljárás alá vont fiatalkorú indítékait és felelősségének mértékét. (4) Az eljárás során meg kell hallgatni a fegyelmi eljárás alá vont fiatalkorút és az ügyben érintett más fiatalkorút vagy intézeti dolgozót. A meghallgatásról a fegyelmi bizottság jegyzőkönyvet készít, melyet minden meghallgatott aláír. 44. (1) A fegyelmi bizottság írásba foglalt határozattal - fegyelmi büntetést szab ki, ha a fiatalkorú felelőssége megállapítható a vétség elkövetésében, - az eljárást büntetés kiszabása nélkül lezárja, ha a fiatalkorú felelőssége nem állapítható meg. (2) A határozat tartalmazza a fiatalkorú nevét, személyi adatait, a fegyelmi vétséget, a kiszabott büntetést és annak indokolását. A fegyelmi határozatot a bizottság ismerteti a fiatalkorúval. A fegyelmi bizottság határozata ellen a fiatalkorú az intézet igazgatójánál panasszal élhet. Az igazgató a panaszt egy héten belül megvizsgálja és a határozatot helybenhagyja, vagy a kiszabott büntetést megsemmisíti, vagy más büntetést szab ki. (3) A büntetésnek igazodnia kell a vétség súlyához, a fiatalkorú személyiségéhez, életkorához. A büntetésnek továbbá figyelemmel kell lennie arra, hogy hányadik fegyelmi vétségét követte el a fiatalkorú, és tanúsít-e őszinte megbánást. (4) A büntetés nem lehet megszégyenítő, megalázó. Nem alkalmazható testi fenyítés, élelem és ruházat csökkentése vagy megvonása. Kollektív büntetés nem alkalmazható, csoportosan elkövetett cselekedetért csak az abban részt vevő fiatalkorúak büntethetők. 45. (1) A fegyelmi vétséget elkövető fiatalkorúval szemben kiszabható fegyelmi büntetések: a) igazgatói megrovás, b) egyes társas szórakozásokból meghatározott időre való kizárás, c) kimenő meghatározott időre való megvonása, d) eltávozás meghatározott időre való megvonása, e) szabadság meghatározott időre való megvonása, f) zárt jellegű intézeti részlegben való elhelyezés. (2) Az (1) bekezdés c), d) és e) pontjaiban írt büntetések együttesen is alkalmazhatók. (3) A büntetés kiszabását, a fiatalkorú személyi adatlapján fel kell tüntetni. Zárt jellegű intézeti részleg 46. (1) Ha a fegyelmi eljárás során megállapítást nyert, hogy a fiatalkorú az intézet rendjét súlyosan megsértette, a fegyelmi bizottság indítványozza az igazgatónak az intézeti tanács összehívását. 13

14 (2) Az intézeti tanács az eset összes körülményeit és a fiatalkorú eddigi intézeti életútját megvizsgálja, a fiatalkorút meghallgatja, és javaslatot tesz az igazgatónak a fiatalkorú zárt jellegű intézeti részlegben való elhelyezésére vagy annak mellőzésére. Amennyiben az intézeti tanács nem javasolja az elhelyezést, vagy javaslata ellenére az igazgató mellőzi a fiatalkorú elhelyezését, úgy a fegyelmi bizottság más büntetés kiszabásával zárja le az ügyet. (3) A zárt jellegű intézeti részlegen elhelyezett fiatalkorú viselkedéséről a részleg csoportnevelője havonta nevelői véleményt készít, amelyben javaslatot tesz az intézeti tanácsnak az elhelyezés meghosszabbítására vagy megszüntetésére. (4) Az intézeti tanács a nevelői véleményt figyelembe véve, a fiatalkorú meghallgatása után indítványt tesz az igazgatónak a további elhelyezésre vagy annak megszüntetésére. Az igazgató az elhelyezést megszünteti, ha a fiatalkorú magatartása és az elhangzott vélemények alapján úgy ítéli meg, hogy a javítóintézeti nevelés szigorúbb végrehajtására már nincs szükség. (5) A zárt jellegű intézeti részleg rendjét a házirend határozza meg. Az elhelyezés ideje alatt a fiatalkorú intézeten kívüli programon nem vehet részt, kimenőre, eltávozásra - a rendkívüli eltávozást kivéve -, valamint szabadságra nem mehet. Az elhelyezés időtartamát a fiatalkorú személyi adatlapjára fel kell jegyezni. Kártérítés 47. (1) Az intézetben okozott kárért a fiatalkorú a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályai szerint felel. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a) gondatlan károkozás esetén a kötelező legkisebb munkabér - a károkozás napján érvényes rendelkezések szerint megállapított - egy havi összegének 50%-át, b) szándékos károkozás esetén az okozott kár, legfeljebb azonban a kötelező legkisebb munkabér - a károkozás napján érvényes rendelkezések szerint megállapított - öt havi összegét. (3) Az intézet a fiatalkorúnak okozott kárért vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel. A kártérítésre a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni azzal a kiegészítéssel, hogy az intézet a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt, ha azt a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. Kapcsolattartás 48. (1) Az intézet szorgalmazza, hogy a fiatalkorú a kapcsolattartásra jogosult hozzátartozóival megfelelő kapcsolatot tartson. Elősegíti, hogy az átmeneti vagy tartós nevelt kapcsolata ne szakadjon meg a gondozását korábban ellátó gyermekotthonnal vagy nevelőszülővel. (2) Az intézet félévente tájékoztatja a fiatalkorú törvényes képviselőjét, átmeneti nevelt esetében a vér szerinti szülőjét is, továbbá a fiatalkorú lakóhelye szerinti települési önkormányzat jegyzőjét a fiatalkorú magatartásának, szorgalmának alakulásáról, jutalmazásáról, fegyelmi büntetéséről. (3) Az átmeneti nevelt fiatalkorú nevelésbe vételét elrendelő városi gyámhivatalt az intézet tájékoztatja - a (2) bekezdésben foglaltakon túl - a fiatalkorú és szülei közötti kapcsolattartás alakulásáról. 14

15 (4) A fiatalkorúval - az intézet házirendje szerint - kapcsolatot tarthat egyház, társadalmi szervezet, alapítvány erre felhatalmazott képviselője, valamint az a magánszemély, akinek - kérelmére - az intézet igazgatója engedélyt ad. (5) Lehetőséget kell teremteni arra, hogy a fiatalkorúval felvehesse a kapcsolatot a védője, valamint a jogszabályok által az emberi, állampolgári, valamint a nemzeti és kisebbségi jogok védelmére feljogosított szervezet tagja. 49. (1) A kapcsolattartás a) levelezés, b) telefonbeszélgetés, c) csomagküldés, d) látogatás, e) a fiatalkorú részére a szerint engedélyezett kimenő, eltávozás és szabadság formájában történik. (2) A levelezés korlátlan gyakorisággal és terjedelemben történhet. A fiatalkorú által írt, illetve a részére érkezett levelet legkésőbb két napon belül továbbítani, illetve kézbesíteni kell. (3) A fiatalkorú a házirend előírásainak megfelelően használhatja az intézet által kijelölt távbeszélőt. (4) A fiatalkorú részére küldött csomagot a fiatalkorú a csoportnevelő jelenlétében bontja fel, aki ellenőrzi, hogy a csomag nem tartalmaz-e az intézet rendjét, a fiatalkorú vagy társai egészségét, biztonságát veszélyeztető tárgyat. Az ilyen tárgyakkal kapcsolatban a 13. -ban foglaltak szerint kell eljárni. 50. (1) Látogatást a fiatalkorú részére legalább havonta egy alkalommal kell engedélyezni. A látogatást az intézet erre kijelölt helyiségében kell lebonyolítani. (2) A fiatalkorút egy időben négy személy látogathatja. A látogatók élelmiszeren kívül egyéb tárgyat csak engedéllyel adhatnak át a fiatalkorúnak. (3) A látogatás félbeszakítható, ha a fiatalkorú vagy látogatója a látogatás rendjét megsérti, és a szabálysértő viselkedéssel figyelmeztetés ellenére sem hagy fel. (4) A látogatást félbe kell szakítani, ha a fiatalkorú vagy látogatója magatartása az intézet biztonságát közvetlenül sérti, vagy veszélyezteti. (5) A látogatások rendjét a házirend szabályozza. Az igazgató indokolt esetben rendkívüli látogatást is engedélyezhet. Előállítás, kihallgatás 51. (1) Büntetőügyben történő idézés alapján a fiatalkorút az intézet a megjelölt helyre és időre előállítja. (2) Értesítésre a fiatalkorút akkor kell előállítani, ha megjelenését ő vagy védője kéri. 52. (1) A fiatalkorút az intézetben a nyomozó hatóság vagy hatósági ügyben eljáró más szerv - az igazgatóval egyeztetett időpontban - kihallgathatja. A kihallgatáson történő részvétel céljából megjelenő törvényes képviselőnek, valamint a védőnek az intézetbe történő belépését engedélyezni kell. Ha a nyomozó hatóság igényt tart rá, az intézet kijelölt dolgozójának a kihallgatáson gondozóként részt kell vennie. (2) Az igazgató a nyomozó hatóság részére - írásbeli megkeresésük alapján - engedélyezheti a fiatalkorúnak nyomozati cselekmények lefolytatása céljából történő kiadását. A nyomozati cselekmények lefolytatását követően a fiatalkorút haladéktalanul vissza kell kísérni az intézetbe, rendőrségi fogdán nem lehet elhelyezni. Elbocsátás 15

16 53. (1) Az elbocsátás előkészítése során az utógondozó tájékoztatást kér az intézet illetékes munkatársaitól a fiatalkorú magatartásáról, iskolai eredményéről, munkavégzéséről, személyiségállapotáról, valamint továbbtanulásra, munkavégzésre való alkalmasságáról, és meghallgatja a fiatalkorút az elbocsátás utáni terveiről. (2) Az utógondozó felkeresi a fiatalkorú családját, a településen gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézményt vagy személyt (a továbbiakban: gyermekjóléti szolgálat), valamint a területileg illetékes pártfogó felügyelőt annak érdekében, hogy megismerje a fiatalkorú számára az elbocsátás után rendelkezésre álló lakhatási, munkavégzési vagy továbbtanulási lehetőségeket, egyidejűleg tájékoztatást ad a fiatalkorú magatartásáról, iskolai előmeneteléről, elbocsátás utáni terveiről. (3) Az utógondozó - a gyermekjóléti szolgálat és a pártfogó felügyelő segítségével - előkészíti, megszervezi és segíti a fiatalkorú családjába való visszatérését, vagy ha ez nem lehetséges, önálló életének megkezdését. A családjába visszatérni nem tudó fiatalkorú részére az utógondozó lakhatási lehetőséget keres. (4) Az utógondozó felveszi a kapcsolatot a munkaügyi központtal a fiatalkorú munkába állítása vagy átképzése ügyében. Ha a fiatalkorú folytatni kívánja tanulmányait, felkeresi azt az oktatási vagy szakképzési intézményt, ahol lehetőség látszik a fiatalkorú beiskolázására. 54. (1) Az ideiglenes elbocsátás esedékessége előtt két hónappal az intézet előterjesztést készít a büntetés-végrehajtási bíró (a továbbiakban: bv. bíró) számára a fiatalkorú ideiglenes elbocsátása tárgyában. (2) Az előterjesztésben az intézeti tanács a fiatalkorú magatartása alapján javaslatot tesz a bv. bírónak a) a fiatalkorú ideiglenes elbocsátására, vagy b) a javítóintézeti nevelés folytatására. (3) Az előterjesztésben javaslatot kell tenni az ideiglenes elbocsátás időpontjára és arra, hogy a pártfogó felügyelet ideje alatt milyen magatartási szabályok megállapítása segítené hatékonyan a fiatalkorú helyes irányú fejlődését. (4) Ha az intézeti tanács a javítóintézeti nevelés folytatását kezdeményezi, javaslatot tesz az újabb bírói meghallgatás időpontjára. (5) Ha a bv. bíró a fiatalkorút nem bocsátotta el ideiglenesen, és új határnapot tűzött ki a meghallgatásra, az általa megjelölt időpontban a fiatalkorú ügyében kiegészítő véleményt és javaslatot kell előterjeszteni. 55. (1) Ha a bv. bíró elrendeli a fiatalkorú ideiglenes elbocsátását, az intézet igazgatója erről haladéktalanul értesíti a fiatalkorú lakóhelye szerint illetékes fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatot a pártfogó felügyelet ellátása céljából. Ezzel egyidejűleg az intézet igazgatója megküldi a bv. bírói végzést, valamint a fiatalkorúról készített nevelői véleményt is. (2) A fiatalkorú ideiglenes elbocsátásáról és annak időpontjáról az intézet értesíti a) a fiatalkorú lakóhelye szerinti települési önkormányzat jegyzőjét, b) az átmeneti vagy tartós nevelt fiatalkorú nevelésbe vételét elrendelő gyámhivatalt, c) a fiatalkorú törvényes képviselőjét, d) az átmeneti nevelt fiatalkorú vér szerinti szülőjét. (3) Ha a fiatalkorú nem a lakóhelyén kíván tartózkodni, illetve a bv. bíró magatartási szabályként a fiatalkorú tartózkodási helyéül nem a lakóhelyét jelöli meg, a tájékoztatást és a szükséges mellékleteket az új tartózkodási hely szerint illetékes fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatnak is meg kell küldeni. (4) Ha a fiatalkorút véglegesen bocsátja el az intézet, az elbocsátás időpontjáról az esedékesség előtt két hónappal az intézet tájékoztatja a fiatalkorú lakóhelye szerinti települési önkormányzat jegyzőjét, és megküldi a fiatalkorúról készített nevelői véleményt. 16

17 (5) Ha a fiatalkorút az intézet véglegesen elbocsátja, az elbocsátásról, s annak pontos időpontjáról az intézet értesíti a javítóintézeti nevelést elrendelő bíróságot. 56. (1) Az elbocsátáskor a fiatalkorú részére kell kiadni a letéti pénzét, a letétként kezelt értéktárgyait, a saját ruházatát, továbbá a személyazonosító igazolványát, iskolai bizonyítványát, valamint az elbocsátó levelét. Az ideiglenes elbocsátottnak fel kell hívni a figyelmét arra, hogy negyvennyolc órán belül jelentkezni köteles az illetékes fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatnál. (2) Az elbocsátás előtt a fiatalkorúnak le kell adnia az intézettől személyes használatra kapott ruházatát, ágyneműjét, a tanszereket és egyéb cikkeket. (3) A fiatalkorú rászorultsága esetén, kérelmére az igazgató az elbocsátáskor készpénzsegélyt, utazási vagy ruházati segélyt adhat. (4) Az intézet az elbocsátott fiatalkorút törvényes képviselőjének vagy az általa megbízott személynek az intézet székhelyén adja át, vagy a törvényes képviselő írásbeli kérésére egyedül útnak indítja. Ha a törvényes képviselő a fiatalkorúért nem jelenik meg, az intézet rövid úton értesíti a fiatalkorú lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, illetve átmeneti vagy tartós nevelt esetében a nevelésbe vételt elrendelő gyámhivatalt, és huszonnégy órán belül gondoskodik a fiatalkorú lakóhelyére, illetve a gyámhivatal által kijelölt gondozási helyre történő kíséréséről, és ott meggyőződik a fiatalkorú megfelelő elhelyezéséről. Utógondozás 57. (1) Az intézet utógondozó részleget működtethet azon elbocsátott fiatalkorúak számára, akik a családjukba nem térhetnek vissza, és az elbocsátás idejére nem sikerült számukra lakhatási lehetőséget és megélhetési feltételeket teremteni. (2) Az utógondozó részlegben helyezhető el az a fiatalkorú is, aki tanulmányait szeretné befejezni az intézeti oktatásban, képzésben. (3) Az utógondozó részlegen való elhelyezésről - a fiatalkorú írásbeli kérelmére - az intézeti tanács javaslatára az igazgató dönt. (4) Az utógondozó segítséget nyújt a fiatalkorú számára a lakhatási és megélhetési feltételek megteremtéséhez és a fiatalkorú önálló életének megkezdéséhez. (5) Az utógondozó részleg működését az SzMSz mellékletét képező utógondozási szabályzat, illetve a részleg házirendje szabályozza. (6) A részlegen való elhelyezést az igazgató megszünteti a) a fiatalkorú kérelmére, b) ha az elhelyezés okai megszűntek, c) ha a fiatalkorú a részleg rendjét ismételten súlyosan megszegi. (7) Az intézetből elbocsátott fiatalkorúról az intézet nyilvántartást vezet, és a pártfogó felügyelő jelentései alapján figyelemmel kíséri életkörülményeinek alakulását. A fiatalkorú kérésére segítséget nyújt - a pártfogó felügyelővel együttműködve - problémái megoldásában. Visszafogadás az intézetbe 58. (1) Ha az ideiglenesen elbocsátott fiatalkorú javítóintézeti nevelésének folytatását vagy ideiglenes foganatba vételét rendelték el, a fiatalkorút az az intézet fogadja vissza, amelyikből elbocsátották. (2) A visszafogadással kapcsolatos eljárásra a befogadásra vonatkozó rendelkezések az irányadók. 17

18 III. Fejezet Az előzetes letartóztatás végrehajtása 59. (1) Az előzetes letartóztatás végrehajtására a javítóintézeti nevelésre vonatkozó szabályokat az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (2) A bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig az ügyész, ezt követően a bíróság (a továbbiakban: rendelkezési jogkör gyakorlója) rendelkezik az előzetesen letartóztatott fiatalkorú a) elkülönítéséről az ugyanabban az eljárásban letartóztatottaktól, b) levelezése és látogatása ellenőrzéséről, c) levelezésének, a látogató fogadásának és a csomagküldemény átvételének korlátozásáról, d) más intézetbe való átszállításáról, e) polgári egészségügyi intézményben való elhelyezésről, kivéve, ha arra orvosilag indokolt sürgős esetben kerül sor. (3) A fiatalkorú előzetes letartóztatásának megszüntetéséről a bíróság, illetve a vádirat benyújtásáig az ügyész is rendelkezhet. (4) Az intézet gondoskodik a rendelkezési jogkör gyakorlója rendelkezéseinek végrehajtásáról. Ha a bírói vagy ügyészi rendelvény az előzetes letartóztatás végrehajtására vonatkozó valamely kérdésben nem tartalmaz rendelkezést, az intézet az általános jogszabályi előírásoknak megfelelően jár el. (5) Ha az intézet az előzetes letartóztatás végrehajtása alatt a rendelkezési jog gyakorlójának jogkörébe tartozó döntés szükségességét észleli, erről őt haladéktalanul értesíti. Befogadás 60. (1) A 3. számú mellékletben megjelölt intézet a fiatalkorút az előzetes letartóztatást elrendelő és a javítóintézetben történő végrehajtásról rendelkező bírósági határozat, valamint az 59. (2) bekezdésében meghatározottak által kiállított rendelvény alapján fogadja be. (2) A fiatalkorú az intézetben saját ruháját viselheti. A fiatalkorúról azonosító kártyát nem kell kiállítani. (3) Az intézet az előzetes letartóztatás lejártának az idejét nyilvántartja. (4) A fiatalkorú felügyelet nélkül maradt kiskorú gyermekével kapcsolatos intézkedéseket a) a nyomozás befejezéséig a nyomozó hatóság, b) a nyomozás befejezése után, a vádirat benyújtásáig az ügyész, c) a vádirat benyújtását követően a bíróság teszi meg. 61. (1) A fiatalkorú befogadásáról a 16. (1) bekezdésében meghatározottakon kívül értesíteni kell a) az előzetes letartóztatást elrendelő bíróságot, b) a fiatalkorú lakó- vagy tartózkodási helye szerint illetékes rendőrkapitányságot, c) az ügyészt, a vádirat benyújtásáig. (2) A fiatalkorú személyazonosító igazolványát a fogvatartási hely megváltoztatásáig, illetve szabadulásáig az intézetben kell őrizni. Ellátás 62. (1) A fiatalkorút csak akkor kell ellátni ruházattal, ha nincs megfelelő saját ruhája. (2) A fiatalkorú zsebpénzellátásban nem részesül. 18

19 (3) Ha a fiatalkorú nem rendelkezik letéti pénzzel, az intézet biztosítja számára havonta legalább két levél továbbításának postaköltségét. Felügyelet 63. A fiatalkorú felügyeletéről a 27. -ban foglaltakon túl technikai eszközökkel is gondoskodni kell. Oktatás, képzés, munkafoglalkoztatás 64. A fiatalkorú intézeten kívüli oktatásban, képzésben, munkafoglalkoztatásban nem vehet részt. Jutalmazás 65. (1) Az előzetes letartóztatásban levő fiatalkorú számára intézeten kívüli program, kimenő, eltávozás és szabadság, betegszabadság nem engedélyezhető. (2) Ha a rendelkezési jogkör gyakorlója engedélyezte a fiatalkorú számára, hogy felügyelettel meglátogassa súlyosan beteg hozzátartozóját, illetve részt vegyen hozzátartozója temetésén, megkeresi az intézet székhelye szerint illetékes rendőri szervet a fiatalkorú kísérése érdekében. Szökés 66. Előzetes letartóztatásban levő fiatalkorú szökéséről az intézet igazgatója haladéktalanul értesíti az intézet székhelye szerinti rendőri szervet és azt a megyei, fővárosi főügyészséget is, amelynek a területén a fiatalkorúval szemben a büntetőeljárás folyamatban van. Kapcsolattartás 67. (1) Az intézet gondoskodik arról, hogy a fiatalkorú a hozzátartozójával vagy a (2) bekezdésben nem említett más személlyel ellenőrzés mellett érintkezzen. (2) Az ellenőrzés nélküli érintkezés lehetőségét kell biztosítani - az intézet házirendje szerint - a fiatalkorú és a) védője, b) a jogszabályok által az emberi, állampolgári, valamint a nemzeti és kisebbségi jogok védelmére feljogosított szervezet tagjai, c) vallásgyakorlás céljából az egyház képviselője, d) a kirendelt pártfogója, e) hazája Magyarországon akkreditált diplomáciai, konzuli képviselője, ennek hiányában az érdekei képviseletét ellátó állam képviselői között. (3) A látogatásból ki kell zárni azt, akivel a fiatalkorú kapcsolattartását a rendelkezési jogkör gyakorlója nem engedélyezi, illetve azt akinek magatartása a fiatalkorú vagy az intézet biztonságára veszély jelent. (4) A fiatalkorú látogatása ellenőrzésének részletes szabályait a házirend tartalmazza. (5) A levelezés biztonsági okokból szúrópróbaszerűen ellenőrizhető. Az ellenőrzés célja annak megakadályozása, hogy a fiatalkorú a biztonságát vagy az intézmény biztonságos működését sértő vagy veszélyeztető eszközhöz, információhoz jusson, illetve ilyen információt továbbítson. 19

20 (6) A fiatalkorúnak a hatóságokkal, továbbá a jogszabályok által az emberi, állampolgári, valamint nemzeti és kisebbségi jogok védelmére feljogosított szervezetekkel és a védővel való levelezése nem ellenőrizhető. Ha gyanú merül fel arra nézve, hogy a fiatalkorú részére érkező levelek nem a feladóként feltüntetett hatóságtól, szervezettől vagy a védőtől származnak, a levelet a fiatalkorú jelenlétében kell felbontani, és arról jegyzőkönyvet kell felvenni. (7) Ha az ellenőrzés során a biztonságot sértő tárgyat vagy információt találnak, a levél nem továbbítható, illetve kézbesíthető. A levél továbbításának, illetve kézbesítésének a megtagadását a fiatalkorúval közölni kell. (8) A telefonbeszélgetés ellenőrzésére az (5)-(7) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a beszélgetés biztonsági okból megszakítható. A végrehajtás helyének megváltoztatása 68. (1) Ha a fiatalkorú tartósan szembeszegül a javítóintézet rendjével, vagy társai, illetve az intézeti dolgozók testi épségét, az intézet biztonságát súlyosan veszélyeztető magatartást tanúsít, az intézet igazgatója erről értesíti az ügyészt, és kéri az előzetes letartóztatás végrehajtási helye megváltoztatásának indítványozását. (2) Ha a bíróság az előzetes letartóztatás végrehajtási helyének megváltoztatását rendeli el, az intézet a fiatalkorú átszállítása érdekében megkeresi az intézet székhelye szerint illetékes rendőri szervet. (3) Átszállításkor az intézet a fiatalkorú előzetes letartóztatására vonatkozó iratokat, a fiatalkorútól átvett tárgyakat, értéktárgyakat, személyazonosító igazolványt is átadja a rendőri szervnek a büntetés-végrehajtási intézet részére történő továbbítás céljából. Előállítás, kihallgatás 69. (1) Büntetőügyben történő idézés alapján az intézet megkeresi a bíróság székhelye szerint illetékes rendőri szervet a fiatalkorúnak a megjelölt helyre és időre történő előállítása, majd az intézetbe visszaszállítása érdekében. A nyomozó hatóság részéről kért előállítás a rendelkezési jog gyakorlójának idézése alapján történhet. (2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni akkor is, ha a bíróság értesítése alapján a fiatalkorú vagy a védője kéri az előállítását. 70. A fiatalkorút a nyomozó hatóság - a rendelkezési jogkör gyakorlójának engedélyével - az igazgatóval egyeztetett időpontban az intézetben is kihallgathatja. 71. A fiatalkorúnak a nyomozó hatóság részére történő kiadását a rendelkezési jogkör gyakorlója engedélyezi. 72. (1) Az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorút az intézet a bíróság határozata alapján - legfeljebb öt napra - adhatja ki büntetés-végrehajtási intézetben vagy rendőrségi fogdában való ideiglenes elhelyezés céljából. (2) A bíróságnak az előzetes letartóztatásról a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig a fiatalkorú - huszonnégy órát meg nem haladó időtartamban - az ügyész rendelkezése alapján is kiadható büntetés-végrehajtási intézetben vagy rendőrségi fogdában való elhelyezés céljából. (3) Az intézet a fiatalkorú fogva tartása során felmerült lényeges körülményekről írásban tájékoztatja a büntetés-végrehajtási intézet vagy a rendőrségi fogda vezetőjét. 73. (1) A javítóintézetben végrehajtott előzetes letartóztatás ideje alatt a fiatalkorú szállítása, kísérése a rendőrség feladata. (2) Szállításkor, kíséréskor az intézet egy napi hideg élelemmel látja el a fiatalkorút. 20

Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015.

Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015. Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015. Szakmai Program 6.sz. szabályzata Hatályba lépett: 2015. A fegyelmi eljárás rendje, részletes szabályai Vonatkozó jogszabályok: 2013. évi CCXL. törvény 374-376. 1/2015.(

Részletesebben

Zsebpénzkezelési Szabályzat 2015.

Zsebpénzkezelési Szabályzat 2015. 2015. Szakmai Program 13. sz. szabályzata Hatályba lépett: 2015. A Fiatalkorúak zsebpénzkezelési szabályzata: - a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról

Részletesebben

Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015.

Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015. Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015. Rendészeti Szabályzat 3. sz. melléklete Hatályba lépett: 2015. A szabályzat hatálya Kiterjed a Javítóintézet minden dolgozójára, és növendékére.

Részletesebben

A javítóintézetben alkalmazott rendészek kiegészítő képzése. tansegédlet 2015. Büntetés-végrehajtási Szervezet

A javítóintézetben alkalmazott rendészek kiegészítő képzése. tansegédlet 2015. Büntetés-végrehajtási Szervezet Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központja 1108 Budapest, Újhegyi út 9-11. Tel.: 261-7011 Fax: 431-0180 A javítóintézetben alkalmazott rendészek kiegészítő képzése tansegédlet 2015. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Gyermekvédelmi ellátás rendszere II.

Gyermekvédelmi ellátás rendszere II. TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere II. Előadó: Kátainé Lusztig Ilona gyermekjogi képviselő 2013. október

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

Az utógondozói elhelyezés Szabályzata 2015.

Az utógondozói elhelyezés Szabályzata 2015. Az utógondozói elhelyezés Szabályzata 2015. A Szakmai Program 5. sz. melléklete Hatályba lépett: 2015. I. Utógondozói elhelyezés Személyi hatálya Kiterjed az utógondozói elhelyezésben részesülő fiatalkorúakra

Részletesebben

Tájékoztató a városi gyámhivataloknak a gyámhatósági jogszabályok 2011. január 1-i változásairól

Tájékoztató a városi gyámhivataloknak a gyámhatósági jogszabályok 2011. január 1-i változásairól Tájékoztató a városi gyámhivataloknak a gyámhatósági jogszabályok 2011. január 1-i változásairól 2011. január 1. napján hatályba lépett a 2010. évi CLXXI. törvény, mely módosította a gyermekek védelméről

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonpro

MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonpro MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója - mint a társaság képviselője

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA

BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA Magántanulói jogviszony létesítésének és tanulói jogviszony szüneteltetésének szabályzata 2017. 1. Jogszabályi háttér A nemzeti

Részletesebben

A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN

A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN 1998. július elsejétõl új egészségügyi törvény szabályozza a betegjogokat. Fõbb rendelkezései meghatározzák, milyen jogok illetnek meg minket a gyógykezelésünk

Részletesebben

G y e r m e k e i n k

G y e r m e k e i n k G y e r m e k e i n k védelmében delmében A jegyzői i gyámhat mhatóság g feladat és hatásk sköre Jogszabályi háttér 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, 149/1997.(IX.10.)

Részletesebben

I. számú melléklet. 2. számú táblázat Rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesített gyermekek száma kor szerinti eloszlásban:

I. számú melléklet. 2. számú táblázat Rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesített gyermekek száma kor szerinti eloszlásban: 29 I. számú melléklet 1. számú táblázat 0-18 éves gyermekek korcsoport szerinti megoszlása 2004. év 2005. év korosztály férfi (fő) nő (fő) összesen férfi (fő) nő (fő) összesen 0-2 éves 2265 2122 4387 2364

Részletesebben

A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata

A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata dr. Sipos László PhD docens A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata Digitális oktatási segédanyag Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2015. A gyermeki jogok testi, értelmi, érzelmi,

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember T A R T A L O M J E G

Részletesebben

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete Ikt. sz.: RH/206-7/2014 A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete 2014. augusztus 28. Tartalomjegyzék 1. A szabályzat célja...

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. HATÁLYBA LÉPÉS: - 2012. 09. 01. - 2013. 01. 01. - 2013. 09. 01. -2014. 09. 01. 2016. 01. 01. TANKÖTELEZETTSÉG az óvoda 3

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői

Részletesebben

Az elkövető kiskorú védelembe van-e véve?

Az elkövető kiskorú védelembe van-e véve? 1 Megelőző elrendelése vagy mellőzése Bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható v. vádolt a gyermek Elzárással is sújtható szabálysértés miatt szabálysértési eljárás alá vonták a gyermeket

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 4/1998.(II.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 4/1998.(II.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/1998.(II.1.) számú r e n d e l e t e a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényből adódó feladatok végrehajtásáról (egységes

Részletesebben

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.

Részletesebben

A gyermekek védelmének helyi rendszere

A gyermekek védelmének helyi rendszere 1 Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IX.12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete "a gyermekek

Részletesebben

MAKÓ VÁROS NÉPESSÉGÉNEK ALAKULÁSA. MEGNEVEZÉS Állandó lakosok száma: Születések száma:

MAKÓ VÁROS NÉPESSÉGÉNEK ALAKULÁSA. MEGNEVEZÉS Állandó lakosok száma: Születések száma: 1 / 6 2. sz. melléklet MAKÓ VÁROS NÉPESSÉGÉNEK ALAKULÁSA MEGNEVEZÉS 2000 2001 2002 2003 Állandó lakosok száma: 26090 25908 25893 25825 Születések száma: 245 214 230 245 Halálesetek száma: 413 358 360 379

Részletesebben

Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév

Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. OM:035472 Igazgató: Aranyiné Farkas Magdolna Magántanulói szabályzat 1.) Jogszabályi

Részletesebben

Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a

Részletesebben

A gyermek elhelyezésének folyamata, különös tekintettel a szakértői bizottság tevékenységére

A gyermek elhelyezésének folyamata, különös tekintettel a szakértői bizottság tevékenységére TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/III A gyermek elhelyezésének folyamata, különös tekintettel a szakértői

Részletesebben

2. sz. melléklet. Adatkezelési Szabályzat

2. sz. melléklet. Adatkezelési Szabályzat 2. sz. melléklet Adatkezelési Szabályzat 1 Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Adatkezelési Szabályzata Készítette: Boros Lajosné igazgató 2 ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Kövy Sándor Általános

Részletesebben

SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL Sajóvámos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA 2. sz. melléklet A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA Név:. Születési hely:. Születési idő:... Anyja neve:. Lakcím: település: utca/házszám: irányítószám: Értesítési cím (ha eltér a lakcímtől): település: utca/házszám:

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Egyes tételeknél szükséges - az Alaptörvény, - a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.), - a büntetőeljárásról szóló

Részletesebben

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA 2. sz. melléklet A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA Név:. Születési hely:. Születési idő:... Anyja neve:. Lakcím: település: utca/házszám: irányítószám: Értesítési cím (ha eltér a lakcímtől): település: utca/házszám:

Részletesebben

Képviselői, illetve polgármesteri és alpolgármesteri vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos eljárási S Z A B Á L Y Z A T

Képviselői, illetve polgármesteri és alpolgármesteri vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos eljárási S Z A B Á L Y Z A T 50/2004.(VI.18.) rendelet 7. sz. melléklete Képviselői, illetve polgármesteri és alpolgármesteri vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos eljárási S Z A B Á L Y Z A T A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Hatósági intézkedés fajtái, az eljárások rövid bemutatása

Hatósági intézkedés fajtái, az eljárások rövid bemutatása TÁMOP-557-08/1-2008-0001 TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/II Hatósági intézkedés fajtái, az eljárások rövid

Részletesebben

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND 1. Bevezető rendelkezések: A házirend szabályai-mint a törvény felhatalmazásán alapuló intézményi belső jogi normák-kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban

Részletesebben

KÖZÖS SZABÁLYOK A GYÁM ÉS A GONDNOK SZÁMADÁSÁVAL KAPCSOLATBAN

KÖZÖS SZABÁLYOK A GYÁM ÉS A GONDNOK SZÁMADÁSÁVAL KAPCSOLATBAN KÖZÖS SZABÁLYOK A GYÁM ÉS A GONDNOK SZÁMADÁSÁVAL KAPCSOLATBAN Számadás fajtái: - rendszeres számadás - eseti számadás - végszámadás Számadásra kötelesek: - hivatásos gyám - hivatásos gondnok - gondnok

Részletesebben

b) szociális foglalkoztatás: az ellátottak Szt. szerinti szociális foglalkoztatása,

b) szociális foglalkoztatás: az ellátottak Szt. szerinti szociális foglalkoztatása, 92/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet a fogyatékos személyek alapvizsgálatáról, a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatról, továbbá a szociális intézményekben ellátott személyek állapotának felülvizsgálatáról

Részletesebben

31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete

31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete 31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete a rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról, valamint az egyéb gyermekvédelmi ellátási formákról szóló 67/1997. (XII.29.) sz. önk. rendelet módosításáról

Részletesebben

A tankötelezettség teljesítéséről újra

A tankötelezettség teljesítéséről újra A tankötelezettség teljesítéséről újra 2012. március 22. dr. Rácz Julianna DMJV PH Családvédelmi Osztály vezetője Az iskola teendői igazolatlan mulasztás esetén a) első mulasztás: szülő értesítése b) ismételt

Részletesebben

5. Hatályon kívül helyező rendelkezések. 6. Hatályba léptető rendelkezések

5. Hatályon kívül helyező rendelkezések. 6. Hatályba léptető rendelkezések 89036 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 222. szám 29. E rendelet 15. (7) bekezdésétől eltérően a közigazgatási szerv 2014-ben a 2014. január 1-jei állapotnak megfelelően köteles adatot szolgáltatni legkésőbb

Részletesebben

A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata

A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

2 82/A. (1) A bíróság a 82. -ban foglaltakon kívül kivételesen, a társadalombavalóbeilleszkedés elősegítéseérdekében elrendelhetiapártfogó felügyeleté

2 82/A. (1) A bíróság a 82. -ban foglaltakon kívül kivételesen, a társadalombavalóbeilleszkedés elősegítéseérdekében elrendelhetiapártfogó felügyeleté om~iés Hivatala iwm nyszi rn :-q4 a+i. sti. Érkezett: 2005 JúN 13. i~üi4!~lpp?#?iepáa eeee..epbeóó Ebóbeel éi~i' ` :? ;srnrrrru mü~~prr,~iriiüüinsrsl ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ T/16127/ képviselői módosító

Részletesebben

Tájékoztató leendő nevelőszülőknek és érdeklődőknek

Tájékoztató leendő nevelőszülőknek és érdeklődőknek Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat 5600 Békéscsaba Degré u. 59. Tájékoztató leendő nevelőszülőknek és érdeklődőknek 1 A nevelőszülők nemes hivatásáról

Részletesebben

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete. a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete. a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról A belügyminiszter /2014. ( ) BM rendelete a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG. Mindig a vizsga napján hatályos törvényszöveget kell a vizsgázónak ismernie.

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG. Mindig a vizsga napján hatályos törvényszöveget kell a vizsgázónak ismernie. Egyes tételeknél szükséges B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat 15/2007. (VI. 27.) önkormányzati RENDELETE

A Tolna Megyei Önkormányzat 15/2007. (VI. 27.) önkormányzati RENDELETE A Tolna Megyei Önkormányzat 15/2007. (VI. 27.) önkormányzati RENDELETE a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakellátások formáiról, igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról A Tolna Megyei

Részletesebben

ÁPOLÁSI DÍJ. Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó

ÁPOLÁSI DÍJ. Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó ÁPOLÁSI DÍJ Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó (Ptk. 8:1.. (1) bek 2.pont) részére biztosított anyagi hozzájárulás. ALANYI JOGÚ ÁPOLÁSI DÍJ:

Részletesebben

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a katonai szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének eljárási szabályairól A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú

Részletesebben

Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8./2006.(III.28.) számú rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8./2006.(III.28.) számú rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8./2006.(III.28.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2. Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó

Részletesebben

Gyermekvédelmi Gyámi Csoportvezető: Varga Gabriella. A gyámi csoport feladatai és működése

Gyermekvédelmi Gyámi Csoportvezető: Varga Gabriella. A gyámi csoport feladatai és működése Gyermekvédelmi Gyámi Csoportvezető: Varga Gabriella A gyámi csoport feladatai és működése A családjogi törvény fogalmazása szerint, Az a kiskorú, aki nem áll szülői felügyelet alatt, gyámság alá tartozik.

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI 1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről Itt az egészségügyet részletesen szabályozó törvényből két területet emelünk ki, az egészségügyi szolgáltatások szakmai követelményeire

Részletesebben

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1.. Vásárosdombó Község Képviselő-testületének 2/2008.(I.11.) számú r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 1./2006(II.8.) számú rendelet módosításáról Vásárosdombó Község Önkormányzatának

Részletesebben

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. 2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FEGYELMI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 2. Készítette: Monoki László FB. elnök Jóváhagyta: Bukta László elnök 1 1. Szabályzat célja és hatálya (1) A szabályzat

Részletesebben

Gyámok részére. Tájékoztatás!

Gyámok részére. Tájékoztatás! Gyámok részére Tájékoztatás! A gyám, amennyiben vagyont kezel, az előző naptári évre vonatkozó számadását minden év február 15-éig köteles a gyámhivatalhoz benyújtani (rendszeres számadás). A számadás

Részletesebben

9. Az elítéltek jogai és kötelességei. Az elítélt nevelése*...59 9.1. Az elítéltek jogai...59 9.1.1. A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelő

9. Az elítéltek jogai és kötelességei. Az elítélt nevelése*...59 9.1. Az elítéltek jogai...59 9.1.1. A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelő TARTALOMJEGYZÉK A Kiadó előszava...3 I. Büntetés-végrehajtási jog...4 1. A büntetés és intézkedés végrehajthatósága, intézkedés a végrehajtás iránt és a végrehajtást kizáró okok. A szabadságvesztés végrehajtásának

Részletesebben

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi szervezetek alapképzése Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi kötelezettség A polgári védelmi kötelezettség személyes kötelezettség az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Egyes tételeknél szükséges a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.), a büntetőeljárásról szóló

Részletesebben

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET! (honlapra) Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása Budapest,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete 16/2010. (02.18.) Öh. sz. határozatával vizsgálta felül és fogadta el új

Részletesebben

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE A gyermekvédelem önkormányzati rendszeréről, az önkormányzat által biztosított pénzbeli ellátásokról valamint a gyermekvédelmi

Részletesebben

CSERKESZŐLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2013. (III. 26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól

CSERKESZŐLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2013. (III. 26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól CSERKESZŐLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2013. (III. 26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Cserkeszőlő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere

Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere dr. Nagy Károly főosztályvezető Munkahigiénés Főosztály OMFI 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység végzésének

Részletesebben

A fővárosi és megyei kormányhivatalok által évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok által évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák. A fővárosi és megyei kormányhivatalok által 2018. évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák. Sorszám Jelentés a pártfogó felügyelői tevékenységről 1. Pártfogó

Részletesebben

Egyéni vállalkozó orvosok/egészségügyi dolgozók alkalmassági vizsgálata

Egyéni vállalkozó orvosok/egészségügyi dolgozók alkalmassági vizsgálata Egyéni vállalkozó orvosok/egészségügyi dolgozók alkalmassági vizsgálata dr. Nagy Károly osztályvezető Munkahigiénés Osztály Nemzeti Munkaügyi Hivatal 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység

Részletesebben

bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is.

bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is. Szilvásvárad községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2008.(VI.25.) RENDELETE a gyermekvédelem helyi végrehajtási szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva a módosítására hozott 22/2008. (VIII.

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 8105 Pétfürdő, Hősök tere 10., Telefon: 88/476-211, fax: 88/476-042 Adószám: 18926631-1-19 OM 100522 E-mail: kolping@kolpingpet.hu TÉRÍTÉSI

Részletesebben

Bevezetés a jogvédelem gyakorlatába I. Az ellátottjogi képviselő működési területe és feladatrendszere Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő

Bevezetés a jogvédelem gyakorlatába I. Az ellátottjogi képviselő működési területe és feladatrendszere Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Bevezetés a jogvédelem gyakorlatába I. Az ellátottjogi képviselő működési területe és feladatrendszere

Részletesebben

Arany János Kollégiumi Program (AJKP)

Arany János Kollégiumi Program (AJKP) Tisztelt Osztályfőnök/Pályaválasztási Felelős! Az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezéshez szeretnénk tájékoztatást nyújtani a leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszok segítségével. Milyen

Részletesebben

A magántanulói jogviszony

A magántanulói jogviszony Magántanulói jogviszony jellemzői: A magántanulói jogviszony Beiratkozási kötelezettség. Félévkor és év végén osztályozóvizsga. A magántanuló az iskolával tanulói jogviszonyban áll. Megilletik ugyanazok

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. december 14. napján.) Siófok Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről (kivonat)

2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről (kivonat) 2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről (kivonat) 1. Ki lehet önkéntes? (4. ) - aki a 10. életévét betöltötte 2. Milyen tevékenységet láthat el önkéntes? (4. ) - amelyre vonatkozóan

Részletesebben

Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról

Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2006.(II.10.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról

Részletesebben

Magyar joganyagok - 92/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet - a fogyatékos személyek alap 2. oldal 2. 1 (1)2 Az 1. (1) bekezdése szerinti vizsgálatokat (a t

Magyar joganyagok - 92/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet - a fogyatékos személyek alap 2. oldal 2. 1 (1)2 Az 1. (1) bekezdése szerinti vizsgálatokat (a t Magyar joganyagok - 92/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet - a fogyatékos személyek alap 1. oldal 92/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet a fogyatékos személyek alapvizsgálatáról, a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatról,

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.

Részletesebben

A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata

A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata dr. Sipos László PhD docens A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata Digitális oktatási segédanyag Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2017. A gyermeki jogok testi, értelmi, érzelmi,

Részletesebben

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény egyes rendelkezéseinek 2013. január 1. nappal történő módosításáról 1./ 2013. január 1. naptól a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

bekezdés] vagy a vádemelés elhalasztását [Be. 222. (2) bekezdés] megelőzően kezdte meg.

bekezdés] vagy a vádemelés elhalasztását [Be. 222. (2) bekezdés] megelőzően kezdte meg. 42/2008. (XI. 14.) EüM-SZMM együttes rendelet a kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatás szabályairól A büntetőeljárásról

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi felügyelettel kapcsolatos

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 10/2008.(IX.16.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi ellátásokról

Részletesebben

HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS

HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL Budakeszi Város Önkormányzata, mint a Pitypang Sport Óvoda, a Budakeszi Szivárvány Óvoda, a Budakeszi Bölcsőde, a Mosolyvár

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Egészségügyi

Részletesebben

Magyar joganyagok - 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - az egészségügyi tevékenys 2. oldal 3. (1) Egészségügyi tevékenység végzésére csak az olyan eg

Magyar joganyagok - 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - az egészségügyi tevékenys 2. oldal 3. (1) Egészségügyi tevékenység végzésére csak az olyan eg Magyar joganyagok - 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - az egészségügyi tevékenys 1. oldal 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi alkalmasság vizsgálatáról

Részletesebben

8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól

8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól TISZASZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Pedagógiai Szakszolgálat Levélcím: 6800 Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Tel/Fax: 62/221-906 H Á Z I R E N D

Hódmezővásárhelyi Pedagógiai Szakszolgálat Levélcím: 6800 Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Tel/Fax: 62/221-906 H Á Z I R E N D Hódmezővásárhelyi Pedagógiai Szakszolgálat Levélcím: 6800 Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Tel/Fax: 62/221-906 H Á Z I R E N D I. Bevezető rendelkezések 1. Az intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Pedagógiai

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

tanév rendje

tanév rendje 2017-2018. tanév rendje A tanulók gyakorlati napjai: páros héten: csütörtök-péntek, képzési idő 7-7 óra páratlan héten: péntek, képzési idő 8 óra Az alább megnevezett időpontokban lévő események, szünetek,

Részletesebben

A nappali ellátás igénybevételének módja

A nappali ellátás igénybevételének módja Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14 / 2018. (VI.1.) önkormányzati rendelete A Reménysugár Fogyatékosok Napközi Otthonában igénybe vehető nappali ellátásról és azok térítési díjáról Dabas

Részletesebben

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/I. A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek

Részletesebben

Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)

Részletesebben

II. Tisza-tavi Horgász Tábor. Házirend

II. Tisza-tavi Horgász Tábor. Házirend II. Tisza-tavi Horgász Tábor Házirend 1. A HÁZIREND MEGHATÁROZÁSA, CÉLJA, HATÁLYA, MEGISMERÉSE 1.1 A házirend a poroszlói Horgász Tábor, továbbiakban: tábor, működésének és igénybevételének rendjét tartalmazza

Részletesebben

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról BÁTAAPÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról A gyermekvédelmi

Részletesebben

GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja

GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja 1 Tájékoztató a mini bölcsődei ellátás igénybevételének módjáról A mini bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás részeként,

Részletesebben