A gabonasikló (Pantherophis guttatus guttatus Linné, 1766) tartása és szaporítása

Átírás

1 A gabonasikló (Pantherophis guttatus guttatus Linné, 1766) tartása és szaporítása Írta és fényképezte: Kósa Gábor Azt hiszem, nemigen akad olyan terrarista, vagy egyéb hüllőkevelő ember hazánkban, aki ne ismerné, vagy nem hallott volna erről a látványos, és viszonylag egyszerűen gondozható kígyófajról. Írásomat ajánlom azoknak, akik most tervezik eme állat tartását illetve szaporítását. A faj leírása: A vörös gabonasikló (Pantherophis guttatus guttatus) a pikkelyes hüllők rendjén (Squamata) belül a kígyók alrendjébe (Srepentes), ezen belül a valódi siklók (Colubridae) családjába tartozó kúszósikló faj. Nemzetségének a neve (Pantherophis) viszonylag újkeletű, az Elaphe genus 2003-ban történő felosztása révén jött létre. Közepes termetű sikló, az átlagos példányok 1 méter körüliek, a legnagyobb példány 180 cm feletti hosszúságot ért el. A hímek általában hosszabbak, mint a nőstények. Színezete rendkívül változatos. Az alapszín leginkább világos, vöröses, sárgás vagy szürkés. A hátoldalon sötétebb vörös, feketével szegett nyeregfoltok láthatóak, az oldalakon hasonló, de kisebb foltok vannak. A haspajzsok lehetnek majdnem egyszínű vörösessárgák, feketés pajzsokkal vegyítve, de sokszor fekete-fehér, zongorabillentyűzethez hasonló mintázatot mutatnak. A fej és a test mintázata egyedi, gyakorlatilag nincs két teljesen azonos mintázatú egyed. Elterjedés, élőhely: A gabonasikló az Észak-Amerika lakója. A törzsalak New Yerseytől Key Westig található meg, észak-déli irányban. Floridában végig az óceán mentén, nyugaton a Mississippi folyóig, északnyugaton körülbelül Tennesseeig ér az elterjedési zónája. Természetes élőhelyei a ritkásabb fenyő- illetve lombhullató erdők, ezek szélei, erdővágások. Általában egy-egy farakás, vagy kidőlt fa alatt üti fel tanyáját. Emellett szívesen kúszik fel a vastagabb ágakra is napozás vagy zsákmányszerzés céljából. Gyakran feltűnik emberi települések közelében, mezőgazdasági épületekben, az ott elszaporodott rágcsálók után kutatva. Aktivitása nem napszakhoz kötött, éjszaka

2 vagy nappal is mozoghat. Leginkább a hőmérséklet az, ami szabályozza, mikor jár zsákmány után. Így hát tavasszal és ősszel inkább nappal, a forró nyári napokon az esti órákban látható. Tartása: Mint írásom elején említettem, a gabonasikló tartása, gondozása egyszerűnek mondható. Ha az alapvető életfeltételeit kielégítjük, hosszú évekig terráriumunk lakója lehet. Egy kifejlett pár férőhelyének alapterülete lehetőleg érje el a 80 X 40 cm-es méretet, a magassága cm legyen. Ha ennél nagyobb lakást tudunk biztosítani, az természetesen csak előny lehet. Egy állat esetén a terrárium paraméterei valamivel kisebbek lehetnek. A berendezés a megfelelő talaj kiválasztásával kezdődik. Sokféle lehetőség közül lehet választani, a kígyó igényeinek figyelembe vételével. Legáltalánosabban használt talajkeverék a balti tőzeg virágfölddel vagy fenyőkéreg zúzalékkal keverve. Tisztán egyik sem tökéletes, mivel a tőzeg ha egyszer kiszárad, nehezen veszi fel újra a vizet, a virágföld egy esetleges túlöntözés alkalmával ragacsos sártengerré válik, a fenyőkéreg pedig szárazon porzik, ami nem túl előnyös. Használható aljzatnak még aprószemu kavics (nehéz tisztán tartani), újságpapír (nem túl dekoratív), laboratóriumi rágcsálókhoz használatos pormentes, steril forgács, és újabban megjelent kukoricaszár őrlemény is. A talaj legfontosabb tulajdonságai, hogy jó nedvszívó, és lehetőleg pormentes legyen. A berendezési tárgyak közül a legfontosabb egy a sikló méretének megfelelő búvóhely, vizesedény és egy-két kényelmes mászóág. A rejtekhely a kígyó biztonságérzetét növeli, a mászóágakon pedig szívesen közlekedik kedvencünk, illetve hasznos segítséget nyújt a vedlésnél. A búvóhelynek megfelelő az állat méretéhez illő fakéregdarab, virágcserép, papírhenger, stb.. Elsődleges szempont, hogy a rejtekhely mérete illeszkedjen a kígyó méretéhez. Ha az állat belebújik, összetekeredve érjen hozzá a rejtekadó alkalmatosság legalább két falához. Ez nagymértékben növeli a biztonságérzetét. A mászóágak a sikló vastagságának lehetőleg kétszerese legyenek. A megfelelő stabilitás fontos, mivel a felboruló faágak sérülést okozhatnak. Az ágakat célszerű a terráriumba helyezés előtt forró vízzel lemosni, és valamilyen kígyóra veszélytelen rovarölővel (pl. Frontline) kezelni. Ha a terrárium hátterezett, a siklók szívesen mászkálnak a megfelelően kialakított falon is. A vizesedény, ami egyben itatóként is szerepel, lehetőleg akkora legyen, hogy a kígyó beletekeredve elférjen benne. A gabonasikló hőigénye nappal C éjszaka a hőmérséklet lecsökkenhet C -ig is. A fiatal állatok esetében azért éjjel se nagyon csökkenjen a hőmérséklet 25 C alá. A terráriumot helyezzük a szoba világosabb részére, de közvetlen napsugár ne érje, mivel az üveglapokkal határolt kígyólakás pillanatok alatt melegházzá változik, és a lakók hőgutát kapnak. A megfelelő meleget a terrárium méretéhez és a szoba hőmérsékletéhez megválasztott izzókkal és/vagy talajfűtővel érhetjük el. A lámpákat úgy kell elhelyezni, hogy a kígyók ne tudjanak rátekeredni, mivel komoly égési sérüléseket szenvedhetnek. A talajfűtőt pedig ne tudják kitúrni, vagy a fűtőszálak közé betekeredni, mivel ez is balesetveszélyes. A terrárium szellőzése a tetőn vagy a rövidebb oldalakon elhelyezett aprószemű fémhálón keresztül

3 történjen. A lakásban lévő átlagos páratartalom megfelel a gabonasikló részére is, esetleg hetente kétszer enyhén bepermetezhetjük a terráriumot állott vízzel. A kígyókhoz telepíthető néhány stabilabb szobanövény is, bár a nagyobb példányok előbb utóbb letiporják, tönkreteszik ezeket. Táplálás: A gabonasiklók a természetben rágcsálókkal, apró madarakkal és madárfiókákkal, illetve tojásokkal, néha gyíkokkal (főleg a fiatalok) táplálkoznak. A terráriumban fő táplálék a kígyó méretének megfelelő egér. Ezenkívül kaphatnak fiatal patkányt, hörcsögöt, sokcsecsu egeret is. A táplálékállatokat célszerű előre elpusztítva felkínálni, az esetleges sérülések elkerülése végett, illetve humánus okokból. Kígyóink szívesen megeszik a naposcsibét is, viszont ez esetben az ürülékük a szokásosnál hígabb és bűzösebb lesz. Madarakkal, mint a csibe is, könnyen szalmonellás fertőzést juttathatunk állatainkba, ezért lehetőleg ne használjuk őket takarmánynak. Általában igen falánk állatok, sokszor többet hajlandóak elfogyasztani, mint amit képesek megemészteni. Ennek általában az elfogyasztott táplálék visszahányása a következménye. A fiatal siklókat és a növendékeket kb. hetente kínáljuk meg a méretüknek megfelelő egérrel, alkalmanként 1-3 példányt felkínálva. A kifejlett állatokat 7-10 naponta etessük 2-3 nagyobb egérrel. Ez a nőstényekre vonatkozik, a hímek ennél valamivel ritkábban kapjanak enni, mivel hajlamosabbak az elhízásra. Általánosságban elmondható, hogy a megfelelő méretű táplálékállatot a gabonasikló néhány perc alatt eltünteti. Ha zsákmány nagyobb, tovább tart a nyelés. Ilyen esetben csak egy egeret kapjon a kígyó, mivel ilyenkor is megnő a visszahányás esélye. Természetesen alapvető, hogy a takarmányállatok egészségesek, és jó kondícióban lévők legyenek. Kerüljük a koszos, szemmel láthatóan beteg zsákmányállatok feletetését. Ha több kígyó lakik egy terráriumban, mindenképpen csipeszről adjuk nekik a táplálékot, vagy az egyik példányt különítsük el az etetés ideje alatt. Amíg a siklók esznek, figyeljük őket, mert amelyik példány hamarabb befejezi a táplálkozást, elveheti társától a zsákmányt, rosszabb esetben az egérrel együtt lenyelheti a lakótársát is. A gabonasiklók könnyen rászoktathatók a fagyasztott táplálékra is. Ez esetben a mélyhűtőből kivett egeret szobahőmérsékletűre, vagy méginkább testmelegre melegítjük, és így adjuk oda kígyónknak. Lehetőleg a mélyhűtött egereket ne tároljuk tovább fél évnél tovább még - 18 C -on se, mivel ennyi idő

4 alatt a fagyasztott takarmányok esetében is elindulnak avasodási folyamatok, amelyek károsak lehetnek állataink egészségére nézve. Ha élő, illetve frissen leölt egérrel etetjük a gabonasiklót, nincsen szüksége további vitamin vagy ásványianyag kiegészítésre. Ez alól kivétel az éppen tojásait lerakó nőstény, mivel a tojásrakás alkalmával nagy mennyiségű kálcium ürül ki a szervezetéből. Szaporítás: A gabonasiklók szaporítása is egyszerűnek mondható. Állataink kétéves korukra ivarérettek, de ajánlatos a harmadik évet megvárni a tenyésztésbe vétellel, mivel a korai tojásrakás mindenképpen káros a nőstény kígyóra és az utódokra nézve is. Ha szaporítani szeretnénk őket eloször is tudnunk kell, hogy a birtokunkban lévő állatok valóban pár-e. kifejlett kígyóknál ez viszonylag egyszerű, mivel a hím példányok farka nem keskenyedik azonnal a farokvég irányába, hanem egy ideig azonos vastagságot mutat. A hímek farka azonos testhossz mellett hosszabb, mint a nőstényeké. Ez a farokban rejtőző párzószervnek, a hemipénisznek köszönhető. Fiatal példányoknál ez a különbség még nem ilyen kifejezett, de avatott szem több állat összehasonlításával tud dönteni az állat nemi hovatartozását illetően. Érdekességként említem, hogy a fiatal amelanisztikus és snow színváltozatoknál a kígyó farkát erősebb lámpa felé tartva elég jól átlátszik a hemipénisz, vörös résznek

5 mutatkozva a faroktőnél. A legbiztosabb módszer kérdéses esetekben a kígyó megszondázása. Hím példányok esetében a szonda akár 15 farokpajzs mélységig is felcsúszhat, a nőstényeknél csak maximum 4 farokpajzsig jut el. Hozzá kell tennem, hogy a szondázást minden esetben olyan személy végezze, akinek van e téren megfelelő tapasztalata, mivel egy rossz mozdulattal könnyen kárt lehet tenni a megvizsgálandó siklóban. Megbízható módszernek tekinthető, ha megszámoljuk az állat farok alatti pajzsait (subcaudalia). Hímek esetében 70 feletti értéket kapunk, nőstényeknél általában közötti pajzsot láthatunk. Ha jó kondícióban vannak a gabonasiklók, november, december táján érdemes eltenni őket telelni. A telelés előtt minimum 3 hétig koplaltassuk állataikat, hogy emésztőcsatornájuk teljesen kiürüljön. Ha ez nem történik meg, a telelés alatt a gyomorban vagy a belekben maradt táplálékmaradvány rothadásnak indul, és a kígyó elhullását okozza. Ha letelt a koplalási periódus, a hőmérsékletet fokozatosan csökkentsük a telelési értékre, és a terrárium megvilágítását is hanyagoljuk. Nálam a gabonasiklók általában két hónapot telelnek teljes sötétségben, 8-13 C -os helységben. A telelés alatt egyesével, vagy ivar szerint szétválogatva vannak elhelyezve. Fontos, hogy száraz közegben pihenjenek, de legyen náluk egy kis edényben víz, amit lehetőleg ne tudjanak felborítani. A telelés alatt hetente-kéthetente célszerű megtekinteni őket, hogy az esetlegesen kiborult vagy elfogyott vizet pótoljuk, illetve az átnedvesedett almot kicseréljük. Két hónap pihenő után el lehet kezdeni a siklók felébresztését. Ez nagyjából a telelésre való felkészítés fordítottja, vagyis a hőmérsékletet fokozatosan felemeljük, és ezzel egyidejűleg a kígyókat világos helyre (a terráriumukba) helyezzük. Az etetést a felébresztés utáni második héten lehet elkezdeni, de az első pár alkalommal a szokásosnál egy mérettel kisebb zsákmányt kapjanak a könnyebb emésztés érdekében. Ajánlatos a hímeket 1-2 héttel hamarabb felkelteni, hogy a telelés utáni első vedlésük lehetőleg hamarabb megtörténjen, mint a nőstényeké. Miután állataink felkeltek, normálisan táplálkoznak, az erőnlétük is rendben van és a nőstény levedlett, össze lehet őket ereszteni (már ha eddig nem lettek volna együtt tartva). Lehetőleg a nőstényt helyezzük a hím terráriumába. Ideális esetben negyed órán belül elkezdenek párosodni. A párzás más kígyófajokhoz viszonyítva rövid, negyed órától egy órás időtartamig terjed. Ezután a nőstényt elkülöníthetjük a hímtől, de ha nincs több pároztatásra váró egyed,

6 együtt is maradhatnak. Megjegyzendő, hogy teleltetés nélkül is szaporodhatnak gabonasiklóink, de szerintem a természetes életritmusuk megtartása érdekében hasznosabb, ha beiktatjuk a téli pihenőt. A sikeres párzás után a nőstény étvágya megnő, az elkövetkező két-három hétben annyi táplálékot kapjon, amennyit hajlandó elfogyasztani. Egy idő után (a harmadik hét vége felé) a várandós sikló befejezi a táplálkozást, mivel a testében fejlődő tojások a testüreg jelentős részét elfoglalják, nem sok helyet hagyva a gyomornak se. Körülbelül a párzástól számított egy-másfél hónap múlva a sikló levedlik, és 5-8 napon belül lerakja a fészekalját. Ha a kígyónk levedlett, célszerű behelyezni hozzá egy akkora földnedves tőzeggel lazán megtöltött cserepet vagy dobozt, amiben kényelmesen össze tud tekeredni. Itt a nőstény sikló körkörös mozgással kialakít egy üreget, amelyben lerakja tojásait. Fontos, hogy ilyenkor a hím ne legyen mellette, mivel befurakodva a párja mellé, széttúrhatja az egész fészekaljat. A tojások száma függ a nőstény méretétől és korától, 6-33db között változhat. Átlagos fészekaljnak a darabszám nevezhető. A tojásokat lehetőleg minél hamarabb tegyük keltetőbe. Eloször is ki kell venni őket a tojásrakó edényből, és egy nedves vermikulittal (1:1 tömeg arányban víz : vermikulit), kertészeti perlittel vagy tőzeggel megtöltött muanyag dobozba helyezzük át őket. Fontos, hogy a tojások ugyanabba a helyzetben legyenek átpakolva, ahogy a nőstény lerakta őket. Ha a fészekalj össze van ragadva, ne próbáljuk szétválasztani. Ha nincs, a láthatóan terméketlen (nem fehér, kisebb a többinél, formátlan) tojásokat távolítsuk el a többi közül. A keltetőt legegyszerűbben egy kisebb akváriumból lehet elkészíteni, amit 1/3 1/2-ig megtöltünk vízzel, és akváriumfutővel a hőmérsékletet 28C -ra beállítjuk. Ebbe egy állványon vagy polcon a víz fölé behelyezzük a tojásokat tartalmazó dobozt, és lefedjük az egészet egy üveglappal. Ez ideális esetben enyhén ferdén van feltéve, hogy a lecsapódó pára ne csöpögjön vissza a tojásokra. Ha pár csepp mégis

7 rájuk esik, az általában nem okoz problémát. 28C -on a kelési idő kb. két hónap. Ha mindent jól csináltunk, és a tojások is termékenyek, a kelési arány a 100%-ot is elérheti. A kis siklók a tojásokat a tojásfogukkal hasítják fel. Miután ez megtörtént, rendszerint a következő éjszakán bújnak ki a tojásból. A frissen kelt jövevények cm-esek. A gabonasiklóra jellemző, hogy az első fészekalj lerakása után két hónappal másodfészekajat is produkálnak. Ez általában kisebb méretű, és rosszabb arányban tartalmaz termékeny tojásokat, mint az első adag. Az utódok felnevelése: A siklócsemetéket a kikelés után egy tiszta, megfelelően szellozo műanyag edényben a legjobb elhelyezni, papírtörlő aljzattal. Ivóvíz legyen előttük, de a papírjuk mindig legyen száraz. Az ajánlott hőfok továbbra is 28C. A világrajövetel utáni második hét elején levedlenek, és ideális esetben elkezdenek táplálkozni. Első zsákmánynak az újszülött vagy maximum két napos egér a legjobb. Az első alkalmakkor 5 naponként etessük a siklógyerekeket, és ahogy fejlődnek, úgy toljuk pár nappal kintebb az etetések között eltelt időt. Eddig az "elmélet". Sajnos gyakran előfordul, hogy a kis gabonasiklók nem hajlandóak elkezdeni táplálkozni. Ilyenkor első lépésként egyesével helyezzük el őket műanyag salátás dobozokban. Éjszakára tegyünk be hozzájuk egy-egy minél apróbb szopósegeret. A legtöbb egyed ilyen módon előbb-utóbb elfogyasztja az első egerét. Ha nem eszi meg reggelre, vegyük ki a kisegeret, és pár nap múlva próbáljuk meg újra. Ha továbbra sem hajlandóak enni, egy agyoncsapott, és ollóval vagy egyéb eszközzel kivéreztetett orrú egérkét kínáljunk fel nekik. Ezt, ha nem is biztosan, de nagy valószínűséggel elfogyasztják. Ha egy-másfél hónaposan még mindig nem esznek, fontolóra kell venni a mesterséges táplálásukat. Ennek két lehetséges módja van. Az egyik, és elterjedtebb a tömés. Ehhez egy elpusztított újszülött egérre, egy kis fém vagy műanyag pálcára (ezzel a legegyszerubb kinyitni a kis kígyó száját) és egy kicsit vastagabb pálcára vagy csipeszre (az egér letolásához) van szükség. A kisegeret vízzel megnedvesítve, fejjel előre a kígyó szájába tesszük, és jobbról-balról tologatva lesegítjük a páciens torkába. Ha az egér eltünt a sikló torkában, óvatosan lemasszírozzuk a falatot az állat első harmadáig. A másik módszer az úgynevezett "pinkie-pump" technológia. Ehhez a kisegeret pépesíteni kell, és egy fecskendő plusz egy muanyag cső segítségével az állat gyomrába lehet juttatni a masszát. Saját tapasztalat alapján gabonasiklóknál az első módszer jobban bevált, mivel a folyékony táplálékot lényegesen gyakrabban visszahányhatják, mint az egész szopósegeret. A mesterséges táplálást is 5 naponta célszerű ismételni, közben persze időnként kínáljuk meg őket, hátha meggondolják a dolgot, és enni kezdenek. Szerencsére a fészekaljak nagy részénél csak kis hányadban fordul elő a táplálékvisszautasítás, bár láttam már példát mindkét végletre.