Összekötni az elszakadt szálakat

Átírás

1 Szentgotthárdtól Sátoraljaújhelyig Összekötni az elszakadt szálakat A magyar településhálózat várható változásai az európai uniós csatlakozás és a schengeni határok megnyitása utáni évtizedben Az ÖN-KOR-KÉP júniusi számában részletes ismertető jelent meg a Mosonmagyaróváron, augusztusban megrendezendő XIII. Országos Főépítészi Konferencia programjáról. A konferencia címe, témája: Határtalanul, melyet Mosonmagyaróvár sajátos elhelyezkedése és a schengeni határnyitás involvált, az Országos Főépítészi Konferenciák történetében rendhagyó módon helyzet- és tényfeltáró metodikát kíván. Az Európai Unió mely új lehetőségeket teremtett Magyarország számára egyre nagyobb hangsúlyt fektet a partnerségre. A régiók Európájában a határ menti területek átértékelődnek. Kialakulnak az együttműködés keretei, a határon átnyúló kapcsolatok viszonyrendszerei. Szomszédaink építészeti hagyományai, sajátos értékei mellett a közös gondolkodás, a párbeszéd kerül előtérbe. A XIII. Országos Főépítészi Konferencia célja a kölcsönös megismerés/megismertetés mellett, hogy felkeltse ennek az együttgondolkodásnak a határtalan érzését a főépítészeket is érintő témákban. A meghívott előadók tapasztalataik átadásával, országhatáron túlról is bizonyítják, hogy a schengeni határnyitás hatásai nemcsak a külföldi utazásaink során váltak érzékelhetővé, hanem a területfejlesztés, a környezetvédelem, az új, innovatív megoldások alkalmazásában a regionális fejlesztési stratégiák kapcsolatrendszerében is egyre nyilvánvalóbbak ma már. A határtalan földrajzi és mentális erőtér energiáinak nemzetünk és szomszédaink hasznára fordítása új hozzáállást kíván meg lelki, gondolati és gyakorlati síkon is. Hosszú távú közös sikerességünk szellemi és anyagi értékteremtése érdekében alaptéziseink az átalakulási folyamatban legyenek a rábaközi tudók alaptörvényei: A dualitás alaptörvénye Tiszta érzelmi szellemünk legyen értelmünk ellenőre. A jó szomszédság alaptörvénye Mindent szabad, ami nem árt másnak, vagyis embernek, állatnak, növényvilágnak. A konferencián aktuális, a főépítészeket is érintő szakmai előadások hangzanak el kiemelten fókuszálva a schengeni határnyitás hatásaira, felvezetve a plenáris ülésen lezajló kerekasztal-beszélgetést és a témák szekciókban való részletes megvitatását. Közreadjuk Sári István, Pesterzsébet főépítésze szekcióban elhangzó vitaindító hozzászólását. Tisztelt Konferencia! Bizakodással és kétkedéssel vegyes izgalommal vártuk az európai uniós csatlakozást követő schengeni határnyitást, minden bizonynyal azért, mert úgy éreztük hogy, életünkben jelentős változások következhetnek be. Jobb lesz, vagy rosszabb, vagy csak más, és milyen területeket érint elsősorban. Így vagy úgy számos, akkor még nehezen megválaszolható kérdés vetődött fel, de ma már jóval tisztább a kép. Megítélésem szerint ezekre a kérdésekre csak egyenként, a probléma természetét értékelve, elemezve, a horizontális és vertikális összefüggésekre tekintettel lehet érdemi válaszokat adni. Arra gondolok itt, hogy egy adott állampolgárt másként érintett a csatlakozás, mint munkavállalót, mint családapát, családanyát, mint vállalkozót, másként befolyásolta érvényesülését, kulturális érdeklődését politikai beállítottságát és így tovább Szűkebb szakterületünkön, az urbanisztikán belül is jelentős változások történtek, elég ha most csak a nemzeti fejlesztési terv vagy a nemzeti fejlesztési stratégia megvalósítására utalunk. Ami azonban számomra igazán izgalmasnak tűnik és ennek személyes okai vannak az a magyar településhálózat várható változása a csatlakozás és a határnyitás utáni évtized időszakában. A sors úgy hozta ugyanis, hogy az első általános rendezési tervet Sátoraljaújhely városára készítettem, amely önhibáján kívül az ország egyik északi kapuja lett, miután Trianonban egy tollvonással a Ronyvát jelölték ki határfolyónak, így egy kevésbé nemes vagy inkább nemtelen gesztussal levágva a város öt utcáját. Ezzel aztán Újhely egyszersmind elvesztette a síkvidéki fejlesztési lehetőségét, teljes északi vonzáskörzetét, előbb megyeszékhely, majd a háború után kárpótlásként kapott járási központ szerepét is. Vagyis mindent, ami az egészséges fenntartható fejlődéshez szükséges. Sok évvel később, már a rendszerváltozás után, Sopronba kerültem, és itt egy másik tér és időbeli fázist élhettem át a mindennapok során, érzékelve a határvidék sajátos problémáit. Ekkor Sopronban már csak barátaim meséltek vidám és kevésbé könnyed-szomorú történeteket a vasfüggöny mögötti időszakról, de nyomai még akkor is tapasztalhatók voltak, a manőver út, az őrtornyok, az elhagyott NDK-s tárgyak mind-mind emlékeztettek ezekre az időkre. Ugyanakkor a város mindennapi élete teljesen megváltozott. Délelőtt tizenegykor a várkerületen, több lett 32

2 a sógor, mint a soproni. Ez teljesen érthető, hiszen ki ne utazna pár kilométert a piros vonattal, vagy autóval, hogy schillingért tízszer hússzor annyi árut vegyen, vagy szolgáltatást kapjon, mint otthon. Így aztán később már nemcsak az osztrák jött, hanem a magyarok is az ország minden részéből, mert kellett a butikos, a vendéglős, sok-sok fodrász, kozmetikus, fogorvos, nőgyógyász, sőt még főépítész is. A határ átlépése ekkor már nem hascsikarásszerű görcsöt, felfokozott izgalmi állapotot okozott, csupán fél- vagy többórás unalmas várakozást jelentett. Megváltoztak hát a társadalmigazdasági, familiáris és interperszonális kapcsolatok. Számos ikervállalkozás jött létre a határ két oldalán, a rokonok és barátok, családok ismét összejártak. A határ mente A város fejlesztési lehetőségei is megváltoztak, mert ha kis késéssel is, de bekapcsolódott a Phare CBC (Cross Boarder Cooperation) Határon átnyúló európai uniós programokba. Ez a fejlesztési lehetőség azon települések számára adott, amelyek egy uniós országgal határosak, és a határtól maximum 60 kilométeres körzetben találhatók. Kissé élcelődve azt mondhatjuk, hogy azért preferálja az unió ezen sáv intenzív fejlesztését, mert el akarja takarítani a szemetet a kertek alól. Úgy vélem, fontos tudnunk, hogy hazánk felvételével ez a pénz továbbment a schengeni határtérségbe, tehát Borsod-Abaúj- Zemplén, Szabolcs-Szatmár- Bereg és Hajdú-Bihar megye területére. Sopronból hét évi szolgálat után Esztergomba vezetett utam, ahol a határvidék fejlesztési problémakörének egy újabb dimenziójával ismerkedhettem meg ismét. A városnak az elmúlt ötven évben szinte minden rosszat el kellett viselnie, amelyre egyáltalán gondolni lehet. Az érseki székhely, a Magyar Róma korábban bűnös klerikális városnak számított, és alig-alig jutott fejlesztési lehetőséghez, vagy ha mégis, abban nem volt köszönet. Lásd a Bazilika mellé a déli Kanonok-sor épületébe ipari üzemet, az északi épületbe (orosz) katonaságot telepítettek. A rendszerváltás után a helyzet itt is gyökeresen megváltozott, méghozzá Sopronhoz hasonlóan a Phare-program segítségével. Ma már valóság a megépült Mária Valéria híd, amelynek révén a város ismét határhelyzetbe került, újra összekapcsolta azt, ami összetartozik, a Dunakanyar ikervárosát, Esztergomot és Párkányt. A hídon megindult a gépkocsi és gyalogosforgalom, ma már jól érzékelhető, hogy aligha tévedtek azok a közlekedési szakemberek, akik a főutcával megegyezően hét tízezer egységjármű napi forgalmat becsültek előre a hídon. Ugyanakkor azt is megjósolták, hogy a csatlakozás után ennek négyszeres növekedése várható, amelyet ez a műemlék jellegű híd már nem tud majd elviselni. Szükségessé válik tehát egy új, nagy kapacitású, kombinált vasúti-közúti híd megépítése, egy új észak déli európai közlekedési folyosóhoz kapcsolódva. És most, a csatlakozás utáni évtizedben ismét rendkívül nagy változások várhatók a jelenleg határ menti települések és térségek életében. A teljes nyugati és északi határ lényegében végleg megszűnik, a több évszázada zárt kapuk ismét megnyílnak, a világvége jellegű zsáktelepülések kapcsolatokhoz jutnak, saját és vonzáskörzetük mozgástere alapvetően megváltozik. Ezért településről településre, kistérségről kistérségre elemezni szükséges a kapcsolatok várható változását, és javaslatokat kell tenni a meglévők javítására vagy újak létesítésére. Más szóval: Össze kell kötni az elszakadt szálakat, össze kell szőni a településhálózatot a határ menti területeken, Szentgotthárdtól, Sopronon át Sátoraljaújhelyig. Ez rendkívül aprólékos munkát és rengeteg helyismeretet, lokális információt igényel, ezért csak az önkormányzatok, civil szervezetek, a térségekben működő tervező szervezetek bevonásával lehet elvégezni. A terv csak akkor lehet sikeres, ha a korábbi határ két oldalán lévő térségek érdekeinek egyenrangú figyelembevételével készül, megfelelő egyeztetéssel a döntések lehetőség szerint konszenzussal történő meghozatalával történik. Ezért a kicsiből a nagy felé kell a tervezés rendszerét felépíteni, érvényesítve a szubszidiaritás elveit. Ezután történhet a teljes határvidéket átfogó egységes terv kidolgozása, amelynek feladata az esetleges érdekütközések kiküszöbölése, a regionális és országos érdekek érvényesítése. Korábban, a nyolcvanas években rendszeresen üléseztek a Határ-menti Albizottságok, ezek vagy hasonlók megszervezése mindenképpen időszerű lenne. Fontos feladat ezért az Európai Unió támogatását megnyerni, miután határon átnyúló hatású tervezésről van szó, amely mindkét fél részére egyaránt hasznot jelenthet. Javaslom tehát mielőbb megkezdeni a határon átnyúló kistérségi fejlesztési tervek készítését. Regionális szint Eltávolodva kissé a határvidéktől, a problémát regionális szintre emelve, még érdekesebb a településhálózat és a hálózati kapcsolatok megváltozásának kérdése. Arra gondolok itt elsősorban, hogy a magyar városhálózat a monarchia idejében kialakult logikus és jól működő hierarchikus rendszere a vesztett háborúk és főként Trianon után, teljes mértékben kénysze július augusztus ÖN KOR KÉP 33

3 rűen átalakult. Az alapvető változást Bécs és Budapest egymást kiegészítő munkamegosztása, sőt még a fejlődést generáló rivalizálása a vasfüggöny miatt is teljes mértékben megszűnt. Budapest mellett szükségessé vált a hajdani regionális ellenpólusok helyett a határokon belüli központok létrehozása, illetve megerősítése. Ez volt annak idején az öt nagyváros koncepció lényege. Így fejlesztették ki régióközponttá Kassa helyett Miskolcot, Pozsony helyett Győrt, Nagyvárad helyett Debrecent, Arad helyett Szegedet, végül pedig Zágráb helyett Pécset. A tipikusan redisztribuciós településfejlesztés e kényszerű lépése fél évszázadra meghatározta a késleltetett magyar városfejlődést. Ennek az erőltetett koncepciónak jegyében került sor a megyék (Borsod-Abaúj- Zempl é n, Győr-Moson-Sopron stb.) összevonására is. Ezek a közigazgatási kényszerházasságok eredményeként létrejött, kreált megyék mind a mai napig magukkal vonszolják az összevonásukból adódó ellentmondásokat és az ebből fakadó települési, térségi és személyes ellentéteket. Kérdezzék csak meg, hogy ezekben a megyékben vajon miért tartják annyira számon, hogy a közgyűlés elnöke éppen győri vagy soproni, borsodi vagy zempléni, szabolcsi vagy beregi ember. Nem is beszélve arról, hogy Esztergomban hogyan vélekednek arról, hogy a megye nevében Komárom van elől, a megyeközpont meg éppen Tatabánya. Jelzem, a régióközpont pedig Székesfehérvár, ahova sem közvetlen főút, sem vasútvonal nem vezet Esztergomból. Bizonyára sokan tudnának hasonlókat mesélni azok közül, akik ma is ilyen összevont megyében élnek. Minden kormányzat iszapbirkózást folytat a közigazgatási reformmal kézzelfogható eredmény nélkül. Történelmi tapasztalatok tanulsága szerint bizton számíthat a kudarcra, a teljes sikertelenségre az, aki bármilyen okból (hazafias eszméitől vezérelve, puszta racionalitásból, vagy éppen ellenkezőleg, netán ökológiai, ökonómiai szempontok szerint), bármilyen módon, vagy bármikor meg akarja változtatni, reformálni a magyar közigazgatási rendszert. Így volt ez Széchenyi István, Táncsics Mihály, Kossuth Lajos, Magyary Zoltán, Erdei Ferenc, Bibó István és még sokan mások esetében is. Köztudott, hogy a következő évtized Magyarország számára is szükségszerűen a régióépítés időszaka lesz, amely ráadásul egybeesik a már ezer éve esedékes és halaszthatatlan közigazgatási reform végrehajtásának megkezdésével. Több évtizedes terület- és településtervezői munkám során az ország számos településén megfordultam, mint tervező, vagy mint a közigazgatásban tevékenykedő főépítész. Ezért a javaslatom, jórészt személyes tapasztalatokon alapul, de természetesen igyekeztem összehangolni a legújabb európai uniós követelményekkel. Meggyőződésem, hogy Magyarországon a régióépítést a megyerendszer átalakításával kell kezdeni, de nem úgy, ahogy azt eddig a szakértők elképzelték vagyis a megyék számának csökkentésével, netán megszüntetésével, hanem éppen ellenkezőleg, annak növelésével, vagyis kvázi a történelmi megyerendszer visszaállításával. Javaslatom lényege ezért nem más, mint: a magyarországi történelmi megyerendszer, európai uniós reorganizációja, revitalizációja a régióépítés érdekében más szóval, hogy a régiók szervezése a lehető legnagyobb hatékonysággal történhessen. Ezen a helyen természetesen nincs mód a javaslat teljes részletességgel történő kifejtésére, de néhány legfontosabb indokát az alábbiakban megkísérlem öszszefoglalni. Visszaállítandó megyehatárok Nem schengeni határ Határon átnyúló kistérségi átalakítási lehetőség 34

4 A közigazgatási kényszerházasságok felbontása Köztudott, hogy az ötvenes években kötött közigazgatási kényszerházasságok nem váltották be a hozzájuk fűzött gazdasági reményeket, mára pedig egész egyszerűen okafogyottá váltak. Ezért ezek megszüntetésével kell a közigazgatás újraszervezését kezdeni. Tehát Győr-Moson- Sopron megye helyett Győr megye, Moson megye, Sopron megye, vagy Borsod- Abaúj-Zemplén helyett Borsod megye, Abaúj megye, Zemplén megye, Szabolcs- Szatmár-Bereg helyett Szabolcs megye, Szatmár megye, Bereg megye és így tovább. Miért van erre szükség? Könnyen belátható, hogy például a Közép-dunántúli Régióhoz sorolt Esztergom, amely Komárom(!)- Esztergom megyében van (ki tudja, miért van Komárom neve elől?) melynek, központja Tatabánya (!) és a régióközpontja Székesfehérvár (!), ahova közúton is legalább négy óra, vasúton pedig közel hat óra alatt lehet eljutni. Ugyanakkor Budapesttől mindössze negyven perc az átlagos eljutási idő. Amennyiben Esztergom megye önálló lenne, szabadon választhatná a központi régióhoz történő csatlakozást. De említhetjük Sopron példáját is, amely állandóan Szombathely felé gravitál és Győrrel rivalizál. Az önállóvá váló kis megyék központjai visszakaphatnák valóságos térségi szervező szerepüket, például Esztergom, Komárom, Mosonmagyaróvár, Balassagyarmat, Sátoraljaújhely stb. A javaslat lehetőséget biztosít a tényleges regionális mozgások figyelembevételére. Arra gondolunk itt, például a Közép-Európa északi eurorégió központja Kassa, az Észak-magyarországi Régió központja Miskolc, alközpontjai Eger, Encs, Sátoraljaújhely és más városok. Ráadásul ezen városok nagy része a jelenlegi határok mentén található és a történelmi vármegyék átnyúlnak ezeken a határokon. Ez kedvező lehetőséget teremt a határon túlnyúló kistérségi együttműködés erőteljes intenzív fejlesztésére kiemelt uniós források igénybevételével. Megszervezhető, pl. a határon átnyúló Hollóháza Sátoraljaújhely Sárospatak Tőketerebes Királyhelmec kistérség. De a nyugati végeken is hasonló a helyzet, pl. a Sopron Kismarton Bécsújhely mikrorégióban. Tapasztalataim szerint a javaslatot kedvezően fogadnák a hajdani megyeszékhelyek, mert ez státusuk elismerését identitásuk, érdekérvényesítő képességük erősítését jelentené. A határon túlnyúló kistérségek újraszervezése, pedig a korábbi vonzáskörzet belső működésének kiteljesedését eredményezné. A javaslat politikai fogadtatása kedvező lehet, megfelelően előkészített, differenciált logikai, didaktikai tálalásban. Hány régió és hány megye legyen Magyarországon? Mert a települések szabad választásán alapul, hogy önkormányzatot működtetnek, vagy kistérségit, és helyben csak minimális létszámú kirendeltséget. Közigazgatási, jogi és pénzügyi értelemben csak a régió rendelkezik teljes körű jogosítványokkal és apparátussal. Ebből a törvényben meghatározott jogköröket és feladatokat oszthat le a kis megyei és kistérségi szintre. A rendszer lehetőséget ad egyes feladatok részleges privatizációjára (PPP) elsősorban kht.-k, esetleg bt.-k formájában. Ebben a kérdésben (is) rendkívül megoszlanak a vélemények. Elvben lehet egy régió is, a teljes ország területe, de ez összemossa az egyes országrészek közötti fejlettségi különbségeket, két nagy régió (K Ny) kérdés, hogy egy ilyen modell politikailag vállalható lenne-e? A három régiós Kelet Közép Nyugat, talán már igen, de az biztos, hogy ez a most kényszerek hatása alatt kialakított hét régiós modell messze a legrosszabb, mert az integráció helyett polarizál, dezintegrál. Ezért a kis megyékből önkéntes alapon, kényszerek nélkül, alulról szerveződő modell ajánlható. Ez valamivel egyszerűbb kérdésnek látszik, hiszen kellő támpontot adnak hozzá a történelmi topográfiai térképek. Ezért most ezen a helyen azt mondhatjuk annyi kis megye állítható vissza, amennyi a történelem során földrajzilag, gazdaságilag kialakult, és amenynyinek határai ma is fellelhetők, értelmezhetők, azonosíthatók, és élvezi a térségben élők támogatását, illetve igénylik létrehozását. Mit hoz vajon a jövő? Főépítész-településtervezőként nem szívesen bocsátkozom jóslásokba, de kivételesen, talán csak a konferencia és az estleges vita kedvéért megpróbálkozom vele, még akkor is, ha férfi létemre a világhírű jósnő Kasszandra sorsára jutok. Az előbbiekből következően azt gondolom, hogy az uniós határok erőteljesen átrajzolják a regionális központok kapcsolatrendszerét és munkamegosztását. Az autópálya-program és a vasútfejlesztés révén lerövidülnek az eljutási idők, így Budapest jelenlegi országhatárokon belüli központi szerepe csökkenni fog. Az öt nagyváros, de még más középvárosok is például Székesfehérvár, Kecskemét stb. akár lakó- és munkahelyi alternatívát jelenthetnek a fővárosnak, és az agglomeráció elszívó hatása továbbra is érvényesül. Ugyanakkor Budapest európai értelemben vett központi szerepe mindenképpen növekedni fog az uniós intézmények és a külföldi állampolgárok betelepülése miatt is, igazi multinacionális világvárossá válik. Más a helyzet a jelenlegi régióközpontokkal, miután július augusztus ÖN KOR KÉP 35

5 várhatóan versenyhelyzetbe kerülnek a jelenleg határon túli társaikkal. Komoly rivalizálás várható Győr és Pozsony, Kassa és Miskolc esetében, míg Debrecen, Szeged és Pécs esetében ennek felerősödése a közeljövőben még nem várható. Ebből következik, hogy célszerű lenne előre átgondolni és egyeztetni a lehetséges regionális munkamegosztást a központok között annak érdekében, hogy az egyes ágazatok fejlesztése ne egymás hatását lerontva, hanem éppen ellenkezőleg, egymást erősítve valósuljanak meg. Ösztönözni kell a gazdasági szervezetek közötti együttműködést, például a kassai és a diósgyőri acélmű között. A regionális együttműködés azonban csak a térinformatikai rendszerek jelentős fejlesztése révén valósulhat meg, Tisztelt Konferencia! Az elmondottakat vitaindítónak szántam, és remélem, hogy néhányan ezt komolyan is veszik, és vitáznak is majd állításaimmal. A vita előmozdítja talán a magyar településhálózat korszerűsítését, haladását az európai uniós követelmények felé. Az út rögös, de a nehézségek ellenére hiszek a fejlődésben, mint ahogyan ezt egy tőlem sokkal okosabb ember, Neumann János fogalmazta meg valamikor, és az így hangzott: a haladás ellen nincs orvosság. Sári István, Pesterzsébet főépítésze Elfogadták az új Országos Területrendezési Tervet Az Országgyűlés június 9-én elfogadta az új Országos Területrendezési Tervet (OTrT-t). Az OTrT a legfontosabb területrendezési jogszabályunk, amelynek ötévenkénti felülvizsgálata jogszabályi kötelezettség. Az OTrT kijelöli a fejlődéshez hosszú távon elengedhetetlenül szükséges műszaki infrastruktúra létesítmények pontos helyét, előírásokat tesz a területfelhasználásra vonatkozóan, amelyekkel a potenciálisan káros következményekkel járó fejlesztéseket korlátozza. Az OTrT az ország egész területére határozza meg az egyes térségek területfelhasználásának feltételeit. Ez a műszaki infrastruktúrahálózat összehangolt térbeli rendjét jelenti, különös tekintettel a fenntartható fejlődés, a területi, táji, természeti, ökológiai és kulturális adottságok megőrzésére, az erőforrások védelmére. Az OTrT szoros kapcsolatban van az ország hosszú távú területfejlesztési koncepciójával, valamint az ágazati és regionális fejlesztési programokkal, de feladatát és műfaját tekintve eltér ezektől. Az OTrT keretében ugyanis nem arról születik döntés, hogy egy adott létesítmény megvalósítása mikor és milyen pénzügyi konstrukcióban legyen, hanem arról, hogy a létesítmény vagy beruházás megépítése egy adott helyen indokolt-e. Nem tartalmaz tehát adatokat és előírásokat (rangsorolást, ütemezést és költségbecslést), hanem egy hosszú távon elérendő jövőképet vázol fel. Az OTrT-nek, mint területrendezési tervnek szabályozó erejéből adódóan hosszú távú és kiszámítható célokat kell tartalmaznia, amely alapul szolgál a helyi és megyei területrendezési terveknek. Az új jogszabály meghatározta a fejlesztések irányait, a többi között infrastruktúra-energetikai kérdésekhez nyújtott szabályozást. A törvény kiemelt területei: Az országos gyorsforgalmi közúthálózat hosszú távú fejlesztési koncepciója. Meghatározta a meglévő és tervezett 50 MW és annál nagyobb erőműveket, a villamosenergia-átviteli hálózat elemeit és a nemzetközi szénhidrogén szállítóvezetékek nyomvonalát. A Nemzeti Erdőtelepítési Programmal összhangban szabályozta az erdőtelepítésre alkalmas területeket. Az agrárágazatot érintő újdonság, hogy új elemként bevezette (a kiváló termőhelyi adottságú szántóterületek mellett) a kiváló termőhelyi adottságú erdőterületek fogalmát. A páneurópai ökológiai hálózat rendszerével összhangban (NATURA 2000 területek) szabályozta az országos ökológiai hálózatot. Lehatárolta az országos tájképvédelmi területeket. A kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő területekre bevezette az övezet fogalmát. Az Országgyűlés elfogadta a kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi területek meghatározását, amelybe az ország védelmi képességét meghatározó, a NATOtagságból eredő, valamint a nemzetközi szerződéseiben vállalt kötelezettségei teljesítéséhez szükséges objektumok és területek tartoznak. A törvény figyelembe veszi, hogy Magyarország európai uniós tagságával számos hazai jogszabály is módosult. Ezzel párhuzamosan a fogalommeghatározás is kibővült. Olyan újonnan bevezetett fogalmakkal is találkozhatunk, amelyeket más jogszabályok (pl. magterület, ásványi nyersanyag gazdálkodási terület, együtt tervezhető térség) eddig nem határoztak meg. Az OTrT figyelembe vette az időközben elkészült területrendezési terveket. Így a budapesti agglomeráció, valamint a megyei területrendezési tervek tervezési tapasztalatait és javaslatait. Az OTrT felülvizsgálatával párhuzamosan készült el a Balaton-törvény módosítása is. A két terv tartalmilag összehangolt felülvizsgálata lényeges szempont volt. A törvény elfogadását több éves szakmai előkészítő munka és részletes parlamenti vita előzte meg. (Forrás: A rovatot Zábránszkyné Pap Klára szerkesztette. 36