Gólyatábori. I. évfolyam, 0.szám szeptember 5. különszám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gólyatábori. I. évfolyam, 0.szám 2010. szeptember 5. különszám"

Átírás

1 Gólyatábori I. évfolyam, 0.szám szeptember 5. különszám

2 hello! Kedves BKF-esek! Köszöntöm az elsőéveseket, mint csapatunk új tagjait, és természetesen a már kevésbé zöldfülűeket is! Nagy tanév áll előttünk. A BKF két karral kezd 2010 szeptemberében, a Heller Farkas Turisztikai és Gazdasági Karral és a Kommunikációs és Művészeti Karral. Nagy lett a BKF. Ebben a tanévben ünnepeljük fennállásunk 10. évfordulóját. Az induláskor kettő szakon 180 hallgatóval rendelkező intézményben immár közel 7000 diák tanul középiskolában, felsőfokú szakképzésben, felsőoktatási alapképzésben, mesterszakokon és másoddiplomás szakirányú továbbképzésben. Több mint 700 munkaerőpiaci szervezettel állunk szerződéses viszonyban és több mint 50 nemzetközi felsőoktatási intézménnyel működünk együtt. Hogy mindez mit jelent? A folyamatos választás és versenyzés kényszerét, valamint a legfontosabb képességek és készségek elsajátításának lehetőségét! Aki tanulni akar, annak a BKF egyedülálló lehetőséget kínál a szakmai tudás és az induló kapcsolatrendszer megszerzésére. Aki tovább akar tanulni, annak a főiskolán belül számos lehetősége nyílik erre. Értékünk a nyitottság, amely intézményen belül a szakok és képzési formák között számunkra természetes. A dinamikus növekedés és szakmai erősödés biztos alapokat ad számunkra, ami a mai világban igencsak megbecsülendő. De ez a fejlődés csak akkor tartható fenn, ha jól szervezetten, fegyelmezetten működünk, betartjuk a rendet. Legyenek ebben partnerek, és akkor az időnket arra tudjuk fordítani, ami hasznos és élvezetes. Ezt lehet kezdeni a gólyatáborban, majd folytatni a főiskolán, ahol feltétlenül helyük van a jó ötleteknek és kezdeményezéseknek. Ápolják értékes hagyományainkat, és teremtsenek újakat! A bkfm, a Marketing Team, a Kommód várja a lelkes munkatársakat, és a HÖK is csak akkor tudja betölteni a szerepét, ha részt vesznek benne a hallgatók! A régi szép időkben volt színházunk, énekkarunk, természetjáró közösségünk, fotószakkörünk Most lesznek ifjú alkotóművészeink, akiktől nagyon sokat várok: mutassák meg, hogy mit tudnak, formálják a BKF életét, hangulatát, ízlését, megjelenését, és hassanak a teljes hallgatói közösségre. A BKF jó médium lehet egy ütős designhoz. BKF-es tanulmányaikat a beiratkozáskor már elkezdték. Az évnyitó is mutatott belőlünk valamit, és most itt a Kommód különszáma egy halom hasznos ismerettel. Tanulmányozzák szorgalmasan. Kívánok felrázó gólyatábort, eredményes, jó hangulatú, kellemes meglepetésekkel teli tanévet, és csináljunk együtt egy szuper 10 éves BKF-et! Vass László rektor Gólyatábori különszám A BKF hallgatói lapja szeptember 5. Elérhetőség: 1147 Budapest, Nagy Lajos Király útja 1-9. Főszerkesztő: Czenkli Dorka, Kőhalmi Anett Olvasószerkesztő: Dr. Fenyves Katalin Képszerkesztő: Grau Mónika Szerzők: Bor Teri, Fábián Kristóf, Munkácsi Edit, Szűcs Gergely, Tóth Orsolya Fotó: Tálos Zsófia, Hernádi Levente Tördelő: Papp Viktória Nyomda: SzocioProdukt, 3526 Miskolc, Blaskovics u

3 hello! hello! Új utakon Tabula Rasa! Illusztráció: Kőhalmi Köszöntő Drága Gólya! Reformkor van a BKF-en! Széchenyi meg Kossuth valószínűleg büszkék lennének ránk, ha látnák mi folyik itt, Gyöngyösön. Tavaly, év végén új HÖK alakult, kétheti rendszerességű küldöttgyűlésekkel és aktív elnökségi tagokkal. A csapat rögtön egy nagy megmérettetéssel találta szemben magát: a 2010-es gólyatábor megszervezésével. Októbertől új főszerkesztőt keresnek a bkfm online rádió élére. A komoly pályázati feltételeknek megfelelő nyertes évi több százezer forintos költségvetés sorsáról határozhat. És hát itt vagyunk mi. Az iskolaújság, amely eddig komm néven futott, most arculatot vált, és új szerkesztőés szerzőgárdával belecsap a lecsóba. Új kinézet, új tartalom, fix megjelenési nap. Mindhárom csoport igyekszik megtartani elődeinek jó szokásait, de saját ötleteivel turbózza fel azokat, azaz hagyományteremtés és hagyományőrzés folyik egyszerre. Ez a sok váltás és nóvum azért jó nektek, gólyáknak, mert olyan autonóm fórumoknak lehettek ezáltal tagjai, amelyeket a véleményetekkel és munkátokkal saját szájízetek szerint formálhattok. A Kommód amelynek gólyatábori különszámát most a kezedben tartod október 4-én, hétfőn jelenteti meg első lapját. Az újságban lesz kitéphető havi iskolai és kulturális programfüzet, galéria- és kocsmabemutató, tudósítás az erasmusos hallgatók részéről, cikkek az aktuális iskolai dolgokkal kapcsolatban (mint tárgyfelvétel, gólyabál, BKF-szülinap), de egy hangyányit foglalkozunk a minket körülvevő politikai élettel is. Itt a gólyatáborban is megtalálhatsz bennünket, szívesen várunk ötleteiddel, és akár jelentkezéseddel együtt. Ahhoz, hogy a Kommód szerzője lehess, és egy igazi újságéhoz hasonló szerkesztőségben dolgozhass, nem kell mást tenned, mint küldened 3 különböző műfajú cikket a ahonnan néhány napon belül értesítünk. Kőhalmi Anett Nap Fotó: Tálos Ezekben a percekben, napokban kezded meg főiskolai pályafutásodat. Ezt te is tudod. Amit azonban nem tudsz még, hogy gondosan, mindenre kiterjedően kialakított prekoncepciód a főiskolás léttel kapcsolatban vajon hol fog beigazolódni, és hol hagy majd cserben. Semmi mással nem kell foglalkoznod az elkövetkezendő három napon keresztül valójában, mint hogy ezt kiderítsd: a tábor keretein belül, néhány előre meghatározott szabály és program mentén. Csapatba osztottunk téged, mely csapat valamilyen híres mese, animációs film után kapta a nevét. A csapattársaid kerülnek minden bizonnyal a legközelebb majd hozzád. Vedd a bátorságot, és ismerj meg közülük minél többet minél hamarabb, hogy a kihívásokkal, az őrült nagy bulizásokkal és az izgalmas felfedezésekkel könnyebben birkózzatok meg együtt. A gólyatáborban az általános erkölcsi és viselkedési mércék már rögtön a pályaudvaron jellemzően torzulnak, és mire a szórakozás hevébe értek, és óriásit tomboltok újdonsült társaitokkal, teljesen elrugaszkodnak a hétköznapoktól. Ne ijedj meg! A melletted lévő leányzó nem azért fog megválni a szokásosnál több ember előtt a ruhájától, mert szemérmetlen, és a közelben lévő idegesítő hősjelölt srác sem keni majd be tejszínhabbal a teljes testét 800 ember előtt, amikor hazaér. Ők bizonyára tudják, hogy ami a GT-ben történik, a GT-ben is marad, és itt képes az ember olyan dolgokat megélni és végignézni, amiket talán soha máskor nem lesz módja, s amelyeket sosem fognak rosszindulatúan a fejéhez vágni. Mostanra bizonyára tudod, kész kis törvénykönyvvel készültünk a rendezvényre. Bár elsőre ijesztőnek tűnhetnek a dogmák, és a betartásukért felelős securitysek, valójában az egyik legfontosabb tényezőért, a biztonságért felelnek, hogy mindenki épségben és értéktárgyai birtokában szállhasson majd le erről a pszichedelikus hullámvasútról. Ha nem rongáljátok a technikai hátteret és egymás arcberendezést, valamint nem szöktök ki a táborból miért is tennétek, hiszen itt minden megtalálható az ételtől, italon át az óvszerig akkor hosszú távon ők lesznek a legjobb barátaitok. ;) Reméljük, izgatott vagy, több ezer felsőéves irigykedik most rád, amiért első ízben éled majd meg a gólyatábort. Használd ki a lehetőségeidet! Azokban az órákban, amikor nem színes programok hada várja, hogy az őrületbe kergessen, fedezd fel a tábor egyéb területeit. Jelentkezz írónak, vagy rádiósnak, figyeld a felsőbb évesek munkáját, regisztrálj minél több arcot, merülj el a Balatonban, és légy akkor is büszke magadra, amikor sérült hangszálaiddal alig vagy képes megkérdezni züllött tükörképedtől, mi történt előző éjszaka ne feledd, értelmiségipalánta vagy, és Magyarország legnagyobb magánkézben lévő főiskolájának gólyája! Vigyázz magadra! Őrület! Szűcs Gergely HÖK-elnök 4 5

4 hazai Épületmustra Szippantók Itt megáll az ész, te meg mész tovább,/ De ész nélkül hova mész, ha beverik a pofád? A fenti kizárólag a nektek szánt sorok lejegyzését követő Gangxta koncerten történő részvételem okán. Meglovagolva címünk, illetve idézetünk, kiszivárogtatom a beavatottak féltve őrzött titkát: intézményünk három töltőállomással rendelkezik, hol belátástok szerint, különböző szinteken és módokon szippanthattok a tudomány morfiumos kendőjéből, átadva magatok egy észveszejtő utazásnak. Rózsa utca, Egressy út, Nagy Lajos király útja. A területi kulcsszavak. Ha birtokában vagytok a repülés tudományának, korlátlan lehetőség nyílik megközelítésükre. Főhadiszállásunk a Nagy Lajos király által fémjelzett aszfaltkifutó koronás fője. Itt a tápláléklánc kiragadott megfelelő részlete, szakmai jövőről való gondoskodás, szellemi kalandtúrára alkalmas nyomtatott pallérozó eszközök gyűjteménye, problémaelhárító brigád áll rendelkezésre*. Fellelhető és tanulmányozható korlátolt mértékű szelektív szemétgyűjtés. Gyakorolhatod a tescót az étkező széles közönsége előtt, pingpongozhatsz, ahol akarsz, ráadásul még itt is. Kávé-, bank-, italautomata dobja mindig a megfelelőt. A fénymásolót a Főépület portájánál találjátok. Figyelem! Tudtommal még senki sem rántatta 2D-be tomporát ezen a helyen! Jó megoldások esetén jövök egy sörrel! Környéken intézett ünnepélyes díjátadás öt percen belül kivitelezhető a Mimozában vagy a Zöld kancsóban, ahol gyakori a BKF-es diák. Egyéb rendkívül fontos teendőid intézésére lábnál az Árkád, a Sugár, netalán az IKEA. Ingyenes parkolási lehetőség az épületek előtt/mögött ami felkiáltójellel nyomatékosítva nem az épület alatt elterülő mélygarázsra vonatkozik! <- felkiáltó jel. A kerékpártároló is ezen a helyen gubbaszt. Fotó: Grau Vezeték nélküli internetkapcsolat mindhárom támaszpont területén zizzenthető, kihelyezett masinák az Egressyn kívül mindkét töltőállomáson találhatóak. A Rózsa utcai területeken jelenleg átfogó turpisság zajlik. Az egység egészhez viszonyított savbázis egyensúlyának finomhangolása zajlik. Információs kémeim szerint kommunikációs fellegvárunkhoz hasonló felszereltséget ölt majd a ceruzák sercegésére. Külön HÖK, valamint Hallgatói Információs iroda, továbbá idegenforgalmi és turisztikai könyvtár szolgál majd az efféle ízlésűeknek. A többi folyamatosan alakul, egyebet nem tudok mondani. Az Egressy úti komplexum különleges színfoltja az egyre több karral bíró felsőoktatási polipnak. Zugló zöldövezet. Az udvarban lévő síoktatótól (külön cég) a közeli bolt falának támaszkodó, zsenge virágszálakat szakértő öregúrtól a jó sörök boltján keresztül a terület mögött megbúvó csendes Sárkányos játszótérig tolongó lehetőségek ölelésében mosolygó arccal magasodik a harmadik bástya. Négy emelet, két nagy előadó, pillanatokkal ezelőtt modernizált tornaterem, öltözőkkel. A hallgatóinfós feladatokat az Iroda dolgozói látják el, helyszínen alakult HÖK-gárda nincs. Különös jelenség: az iskola felé vezető járdaszakasz, amely megirigyelte az útba eső strand vizét, és hullámzásba kezdett. Irigységre adó ok, az FSZ-es tollasoknak külön gólyatábort szervez az Egressy úti intézmény. A teljes másnapi morning show érdekében cukrászda, gyógyszertár és különböző igényű kocsmák tekeregnek a környéken. Amennyiben valóban kígyóznak, ne ülj autóba, pedig tárolása ingyenes. Az itt látott étlap tájékoztató jellegű, múlhatatlan kérdőjelek felcsillanása esetén ami részünkről eredmény, kanyarodj egy felszolgálóhoz. Példának, érdeklődésed középpontjában az állna, akadálymentesítettek-e épületeink azt felelném: azok. A lehetőségek adottak amihez ti is adhattok. Kellemes és hasznos időtöltést az elkövetkező években! Kris *büfé, étkezde; Karrier Centrum; (központi) könyvtár; Hallginfo 6 7

5 hazai Hol volt Egy kis történelem Hány éves a fősuli? Mikor egyesült a Hellerrel? Hányan járunk ide? Milyen szakok vannak pontosan? ezekre a kérdésekre egy vérbeli BKF-esnek illik tudni a választ. Nézzük, hogyan is kezdődött közel tíz évvel ezelőtt a történet. Egészen 2000-ig nyúlnak a gyökerek vissza, amikor a BKF Kommunikációs Alapítvány által létrehozott Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola elnyerte a működéséhez szükséges akkreditációt. Ezzel 2001 szeptemberében megnyitotta kapuit az intézmény, elkezdődhetett az oktatás. Az első évben még 126 hallgató koptatta a Főépület padjait, kommunikációt és üzleti kommunikációt hallgatva. Két év múltán, 2003-ban újabb szakkal bővült a BKF kínálata. Az érdeklődők már nemzetközi kommunikációra is jelentkezhettek. Ezzel egy időben a főiskola elnyerte a felnőttképzési akkreditációt is, minek köszönhetően a Magyar Televízióval együttműködve televíziós újságíróképzését is elindította. Ettől az évtől a nyelvek is kiemelt szerepet kaptak a BKF életében. A suli ECDL képző- és vizsgaintézményként is működik, mindezek mellett Nyelvi Lektorátusa szakmai és általános nyelvi képzéseket is szervez. Fotó: Grau 2004-re a hallgatók létszáma már meghaladta az ezer főt, és mind a mai napig folyamatosan bővül. A növekvő igények kielégítésére újabb szakokat indított a főiskola, így a felvételizők a korábbiak mellett már európai közszolgálati és üzleti szervező képzésekre is jelentkezhettek. Ettől az évtől élvezhetjük a vezeték nélküli internetet a suliban, mivel ben a főiskola egész területére kiterjedő WIFI-hálózatot építettek ki re a legelső BKF-es évfolyamból legelső BKFes diplomás évfolyam lett, s megépült a kis Colosseum, azaz a Körépület. Főiskolánkon 2006-tól bolognai rendszerű képzés indult, minek köszönhetően a kínálat új alapszakokkal bővült: nemzetközi gazdálkodás, közszolgálati közgazdász, gazdálkodás és menedzsment, valamint kommunikáció és médiatudomány. A Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája tavaly egyesült a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolával, ezzel létrejött Magyarország legnagyobb magánkézben lévő főiskolája. Az intézményben üzleti, kommunikációs, turisztikai és művészeti képzéseket lehet hallgatni. Az integrációval a diákok létszáma is megnőtt, mára meghaladja a hatezret májusában pedig már 10 éves lesz a suli, s ennek a szülinapnak már te is részese leszel! Torta, tűzijáték, fergeteges hangulat, 100 százalék BKF! Munkácsi Edit HFF Idegenforgalomban a jövő Napjainkban egyre fontosabb szerepet játszik a turizmus, mivel az emberek is gyakrabban utaznak: szélesítik látókörüket és újabbnál újabb ismereteket szereznek a világról. Éppen ezért fontos, hogy ebben egyre több szakember legyen a segítségükre. A Heller Farkas Karon indított szakokon mindent meg lehet tanulni a turizmus, avagy a gazdasági élet rejtelmeiről. A hallgatók nemcsak az idegenforgalommal kapcsolatos szakmák elméleti tudnivalóit sajátíthatják el, de személyes tapasztalatokra is szert tehetnek. Kezdetben elméleti képzéseken vesznek részt három évig, majd a gyakorlati félév során, a gyakorlati helyükön élesben is hasznosíthatják hat szemeszteren át szerzett tudásukat. Az iskolában eltöltött három év alatt mindenre megtanítják a hallgatókat, ami ahhoz szükséges, hogy a későbbiekben az idegenforgalom terén helyezkedhessenek el. Eleinte olyan alaptantárgyakat tanulnak, mint például a mikro- vagy makroökonómia, illetve általános képet kapnak a világ gazdasági életéről. A későbbiekben szakosított tárgyakat hallgatnak, amelyek egyre inkább kapcsolódnak a turizmushoz, majd az ötödik szemeszterben már szakirányt is választhatnak. A választék az egészségturizmustól, a területfejlesztésen át a rendezvényszervezésig és az animáció-rekreációig terjed, kit melyik érdekel. Az utolsó félévben következik a szakmai gyakorlat. Az iskola több céggel is kapcsolatban áll, így megfelelő gyakorlati helyet tud biztosítani a hallgatóknak. Sokan mégis maguk keresnek gyakorlati helyet több-kevesebb sikerrel. A tapasztalatok azt mutatják, hogy végül szinte mindenkinek sikerül valahol eltöltenie ezt a fél évet. Ha azonban valaki inkább önállóan kezd keresni, ajánlatos először alaposan utánanéznie a kiszemelt helynek. Vannak ugyanis olyanok, amelyek nagyon komoly elvárásokat támasztanak a hallgatókkal szemben, és az is előfordul, hogy egyes munkahelyek nem hajlandók fizetni a gyakorlati idejüket töltő diákoknak. Így érdemes komolyan mérlegelni, megéri-e ott dolgozni. A turizmusban persze elengedhetetlen a nyelvtudás, éppen ezért a hat szemeszter alatt minimum két szakmai nyelvvizsga letétele is alapkövetelmény. Ezeket elég középfokon megszerezni, de mindenki maga dönti el, milyen magas szintű képzettséget szeretne elérni, hi- fotó: Grau szen több nyelv ismeretével a további lehetőségek is egyértelműen jobbak. Mindazoknak érdemes belevágnia, akik kellő affinitást éreznek a turizmus iránt ez ugyanis olyan szakma, amelyet csak szívvel-lélekkel lehet csinálni. Tóth Orsy HFF 8 9

6 hazai HÖK Hallgatói Önkormányzat fotó: Tálos A Hallgatói Önkormányzatnak valamennyi hallgató tagja, részese. Ez azt jelenti, hogy közreműködésével és új ötletekkel mindenkinek lehetősége van erősíteni a közösséget. Miért jó neked a HÖK-ös? Védi az érdekeidet. Képvisel. Tartja a kapcsolatot az iskola vezetőségével. Azon dolgozik, hogy a főiskola még jobb hely legyen. Miért jó neki, hogy HÖK-ös? Rengeteg tapasztalatot szerez. Folyamatosan nő a kapcsolati tőkéje. El sem hinnéd, milyen érdekes arcokkal hozza őt össze a sors egy gólyatábor szervezése során, miközben a szabályok csiszolásán agyal, vagy új sportlehetőségek után kutat. Ha segítség kell, vagy van egy jó ötleted, keresd őket bátran! A HÖK az első számú érdekképviseleti szerv a főiskolán, amely a diákok érdekeinek védelmezése mellett legfontosabb feladatának a hídépítést tartja az iskola vezetősége és a hallgatók között. A HÖK aktív tagjai a hallgatók által megválasztott, különböző képzési formákról, karokról, szakokról bekerült képviselők és az általuk megválasztott, különböző témaspecifikus pozíciókban tevékenykedő elnökségi tagok. A tanulmányi alelnökök tanulmányi kérdésekben segítenek, tartják a kapcsolatot az intézetvezetőkkel, és közreműködnek velük a szabályzatok fejlesztésében. Amennyiben a hallgatónak észrevétele van a képzéssel vagy egy oktatójával kapcsolatban, velük érdemes felvennie a kapcsolatot. A kulturális és sportalelnökök az igények felmérése után különböző programokat és edzéseket szerveznek. Új ötlet esetén őket érdemes megkeresni. A diákjóléti és gazdasági alelnökök a HÖK pénzügyeinek intézése mellett a szociális támogatásokkal és ösztöndíjakkal foglalkoznak. Az ezekkel kapcsolatos szabályokkal, jelentkezési formákkal és határidőkkel kapcsolatban ők a legkompetensebbek. Alakulóban van egy külügyi stáb is, amelynek vezetője az erasmusos és egyéb szervezeteken belül külföldön tanulni kívánók igényeit méri fel, tartja velük a kapcsolatot, és segíti az előremenetelüket. A külföldről érkező hallgatókkal is ennek a stábnak a tagjai foglalkoznak az adott szemeszter folyamán. A felügyelőbizottság tagjai a belső működés minőségi ellenőrzéséért felelnek. A HÖK átfogó vezetői, az elnök és általános alelnök a főiskola két karáról kerül ki és a szenátusi ülés tagja. Az önkormányzatnak a Nagy Lajos király úti campuson található az egyik irodája a Kisház alagsorában, a másik a Rózsa utcai campus épületének 402-es termében. A hallgatóknak az önkormányzattal a kapcsolatot személyesen az irodákban, valamint online, különböző felületeken van lehetőségük felvenni. az önkormányzat Facebook-oldalán nyomon követhetők a legújabb fejlemények a hallgatói élettel kapcsolatban, és lehetőség van megtekinteni a tagok listáját, elérhetőségeit. az önkormányzat microblogjára folyamatosan kerül fel hasznos tartalom. Ha valaki akár reklámszinten szeretne megosztani hallgatótársaival valamit, ezt is megteheti: Általános cím: (behatárolható téma esetén a területtel foglalkozó személyt kell keresni.) Szűcs Gergely 10 11

7 Az első féléved Bejelentkezési időszak augusztus 2. (10:00) augusztus 30. (24:00) Tárgyfelvételi időszak augusztus szeptember 5. Nappalis tantárgyfelvétel augusztus szeptember 1. Levelezős tantárgyfelvétel szeptember szeptember 5. Oktatási időszak szeptember december 18. Tréningek időpontja nappali tagozatos hallgatóknak Tréningek időpontja levelező tagozatos hallgatóknak október október november 6 7. Őszi szünet november november 5. Vizsgaidőszak december január 22. UV hét január január 29. Záróvizsga időszak január február 4. 23:30 BULI hajnalig 2 helyszínen Helyszín: Party Sátor, Alakulótér: KARAOKE 23:00 Fellépő: Mary Pop Kids Helyszín: Party Sátor 22:30 Eredmények közzététele LEDFAL!!! Egészen másnap estig, a következő frissítésig időközönként meg fog jelenni az éppen aktuális pontverseny állása a LEDFALON! 22:00 Fellépő: Kiss Ádám Helyszín: Alakulótér 21:10 22:00 Közös játékok: Alakulótér 21:00 Közös találkozó az Alakulótéren A késésért pontlevonás jár! 20:00 20:45 Szieszta-szadabidő 19:00 20:00 Vacsora: 2. turnus 18:00 19:00 Vacsora: 1. turnus 14:00 19:00 Akadálypálya: 2. turnus 13:00 18:00 Akadálypálya: 1. turnus 13:00 14:00 Ebéd: 2. turnus 12:00 13:00 Ebéd: 1. turnus 9:00 12:00 Csapatos játékok, ismerkedés 8:00 9:00 Reggeli + készülődés A reggeliket a házfelelősök viszik házhoz 8:00 Keltés Idő MI? Részletek Szeptember 6. HÉTFŐ 12

8 Szeptember 5. VASÁRNAP Idő MI? Részletek 6:00 Találkozó a Déli pályaudvaron 6:00 7:30 Regisztráció + csapatok összeállása Minden gólya keresse a csapattáblákat! 7:41 Vonat indulása Déli pu. Vonatút: 3:19 perc 11:00 Vonat érkezése Fonyódliget 12:00 12:45 Szállás elfoglalása + kipakolás 12:45 Közös találkozó az Alakulótéren 13:00 Csapatlogó leadásának határideje Alakulótéren kell leadni. 13:00 14:00 Álatlános tájékoztató a GT-ről! HÖK elnök Szűcs Gergely prezentálásában Rövid ismertető a táborról, Állandó feladatok ismertetése Táborvezetők bemutatkozása. Moon általános eligazítása Általános tájékoztató a Biztonsági Szabályzatról. bkfm, és Kommód bemutatkozása Röviden bemutatkoznak a kül. Iskolai csoportok.. Mr és Mrs Gólya Jelentkezés Csak a tájékoztatók után lehet jelentkezni! Egy csapatból akár többen is! Helyszín: Alakulótér: Szervezői pulpitus Szavazni lehet az Alakulótéren ill. a Szervezői Bázison. Mindenki egyszer szavazhat! 14:00 15:30 Csapatépítés, Ismerkedés 15:30 20:00 Fakultatív programok, játékok a tábor különböző részein Minden állomáson egy adott csapatból résztvevő játékos után egy pont jár a csapatnak. 15:30 18:00 Starndolási lehetőség Kijárat az Alakulótér felöl!! 16.00: Strandon vizespóló verseny A jelenlévők szavaznak, +10 pontot kap a nyertes csapata. 18:00 19:00 Vacsora: 1. turnus 19:00 20:00 Vacsora: 2. turnus 20:00 20:45 Szabadidő szieszta 21:00 közös találkozó az Alakulótéren A késésért pontlevonás jár! 21:10 22:00 Játék + gólyaeskü 22:00-től Buli az Alakulótéren 22:30 Eredmény közzététele LEDFAL!!! --> Egészen másnap estig, a következő frissítésig időközönként meg fog jelenni az éppen aktuális pontverseny állása a LEDFALON! 22:30 Fellépő: Engine Helyszín: Party Sátor Fellépő: ZoliNemIszik Helyszín: Party Sátor 23:30 BULI hajnalig 2 helyszínen Helyszín: Party Sátor, Alakulótér: KARAOKE

9 23:30 BULI hajnalig 2 helyszínen Helyszín: Party Sátor, Alakulótér: KARAOKE 23:00 Fellépő: Soreii&Poolek Helyszín: Party Sátor 22:30 Eredményhírdetés - Alakulótér 20:00 22:30 FINÁLÉ - Alakulótér Előadások bemutatása, Mr és Mrs Gólya eredményhírdetés 20:00 Közös találkozó az Alakulótéren A késésért pontlevonás jár! 19:0 19:45 1. turnus csapatainak ráadás idő Lehet az előadást próbálni! 19:0 20:00 Vacsora: 2. turnus 18:00 19:00 Vacsora: 1. turnus 14:00 19:00 Akadálypálya: 2. turnus 13:00 18:00 Akadálypálya: 1. turnus 13:00 14:00 Ebéd: 2. turnus 12:00 13:00 Ebéd: 1. turnus 12:00 Mr és Mrs Gólya szavazás VÉGE Helszín: Szervezői Bázis Ebédig Csapatoknak ráadás idő 1. turnus: 1 óra, 2. turnus: 2 óra Lehet az előadást ebédig próbálni. 10:00 11:00 Tantestület + MHT bemutatkozik Tanárok rövid bemutatkozása, majd szakonkénti általános tájékoztatás. 10:00 Közös találkozó az Alakulótéren A késésért pontlevonás jár! 9:00 09:45 Előadás végső próbálása 8:00 9:00 Reggeli + készülődés A reggeliket a házfelelősök viszok házhoz. 8:00 Keltés Idő MI? Részletek Szeptember 7. KEDD Nincs stílusod Elhiheted. Már mindenhol kerestük A bkfm online rádiónak nincs stílusa. Miért? Ismerd meg őket, próbáld ki te is, milyen az élet a mikrofon túlsó oldalán! A BKF online rádióját, a bkfm-et 2007-ben hozták létre a hallgatók a főiskola anyagi támogatásával. A légkör barátságos, fiatalos, a vezetők pedig nagy hangsúlyt fektetnek a szabad véleménynyilvánításra. A bkfm aktív műsorvezetővel dolgozik, minden nap 2-3 ember ül a mikrofon mögött. Ha bkfm-es vagy, tartozol valahová. Itt mindenki számít: műsorkészítők, riportalanyok, hallgatók egyaránt. Jengázást közvetítenek, koncerteket, workshopokat, twisterpartyt szerveznek. Tehetséges fiatalok élőben zenélnek a stúdióban. A bkfm teret enged neked is. A jelentkezők belekóstolhatnak, hogyan kell rádióműsort szerkeszteni, oldottan beszélni különféle témákról, interjút, konzervműsort (felvételt) készíteni. Megismerkedhetnek a dolog technikai részével is, tehát rutinra tehetnek szert, ami a későbbiekben nagy előnyt jelent, referenciaként szolgálhat. A stúdió nagyon jól felszerelt, akiknek nem lenne elég az audioélmény, webkamera segítségével, vizuálisan is nyomon követheti az élő adásokat. A műsorok interaktívak: telefonon és internetes fórumokon is lehet megjegyzéseket küldeni, így a rádióhallgatók nemcsak hozzászólhatnak az aktuális adáshoz, de alakíthatják is azt. Élőben minden hétköznap 17 órától 19 óráig hallhatjátok a bkfm-et, a nap további 22 órájában zenét szolgáltat a rádió. Minden szakról jelentkezhettek műsorvezetőnek. Szerkeszd a saját műsorod, fotó: Hernádi hozz vendégeket, szórakoztass, nyűgözz le! Ne aggódj, függetlenül attól, hogy gólya vagy, nem kávét kell majd főznöd! A csapat valódi tagokat keres, s miért ne lehetnél épp te a következő bkfm-es? Hol keress? A gólyatáborban Nincs stílusod feliratú pólóban. A Körépület 205-ös termében, amely maga a stúdió. Közösségi portálokon: facebook, iwiw, twitter. Rajongj, írj, kérdezz! A rádiót a vagy oldalakról érheted el. Munkácsi Edit 17

10 hazai Üdvözlettel: A BKF vezetősége Olvassátok el figyelmesen ezt a néhány gondolatot, amelyet nagy szeretettel írtak nektek, csak nektek! Reméljük, így számotokra is kiderül, hogy már nagyon vártunk benneteket tanárok és hallgatók egyaránt! Dr. Vass László rektor A gólyatábort nem szokta beárnyékolni a tanévkezdés, ellenben a tanévkezdést meg szokta vidámítani a gólyatábor. Ez remélem változatlanul így lesz most is. De ez a gólyatáborunk már egy nagy főiskola tábora, amelybe két jó felsőoktatási intézmény adja bele az erejét. A Heller Farkas Főiskola integrálódott a BKF-be, mert ez mindkettőjüknek jó. Kívánom, hogy a gólyatáborban a Helleres és a BKF-es hallgatóknak is legyen kétszer annyira jó együtt, mint külön-külön lenne. És ne feledjék: a kommunikáció univerzális, a jelentősége pedig minden helyzetben meghatározó. Gyakorolják csak bátran minden formáját, tiszteletben tartva egymás emberi méltóságát. Dr. Szuchy Róbert adjunktus A tanulás rengeteg munkát, energiát és kitartást igényel. Ám mint minden jó befektetés, a tanulásba fektetett erőfeszítések is megtérülnek majd. Dr. Javorniczky István a sajtó-szakirányok vezetője, az újságírás-tárgyak felelőse Amikor harminchárom évvel ezelőtt friss diplomásként az akkor legjobbnak tartott magyar napilap újságírója lettem, megtiszteltetésnek éreztem, hogy a szerkesztőség tagja lehetek, s ha kérdezték, hol dolgozom, büszkén mondtam a lap nevét. Amikor végzett diákjaink boldogan újságolják, hogy melyik szerkesztőségben sikerült elhelyezkedniük, arcukon ugyanazt a megelégedettséget és jó érzést fedezem fel, amit hajdanán magam is éreztem. Örülnek, és mi, tanáraik is örülünk kezdeti sikereiknek, annak ellenére, hogy az újságírás sajnos nem ezekben az években éli virágkorát. Az újságírás-tárgyak tanárai igyekeznek a szakma minél színvonalasabb művelésére felkészíteni a diákokat, akik felelősségüket átérezve, szakmai alázattal és méltósággal készülnek erre a pályára. Bízom benne, hogy elődeikhez hasonlóan önök között is szép számmal lesznek ilyenek. Dr. Róka Jolán Kommunikáció és médiatudomány szak vezetője»nem elég tudni alkalmazni is kell. Nem elég akarni csinálni is kell.«(johann Wolfgang von Goethe) Ez a bölcs mondás kísérje végig főiskolai éveiket, amelyeknek élvezzék és fordítsák hasznukra minden percét. Sok sikert kívánok mindehhez! Dr. Papp-Váry Árpád a Marketing és Üzleti Kommunikációs Intézet igazgatója Nem az számít, hogy milyen jó vagy, hanem az, hogy milyen jó akarsz lenni. A BKF-en kihozhatod magadból a maximumot: olvass sokat, kérdezz sokat, ismerkedj sokat, beszélgess sokat, és persze bulizz is sokat. Használd ki életed legjobb éveit! Birta Brigitta 18 19

11 hazai mht Marketing Hallgatói Team Az MHT 2005 óta működik, azokat a hallgatókat várva, akik kipróbálnák magukat rendezvényszervezésben. Ahogyan Vincze Máté az MHT facebookos oldalán fogalmaz: Kétkezi munkától a rendezvényszervezésen és a tájékoztatóanyagtervezésen át egészen a főiskola jövőjét érintő kérdésekben való állásfoglalásig nyitott a játszótér. Ez foglalja össze legjobban, milyen feladatokkal nézhet szembe az a diák, aki belép ebbe a csapatba. Az MHT segít minden munkában, amely a marketingigazgatóság alá tartozik, legyen az az iskola születésnapjának lebonyolítása, konferencia vagy diplomaátadó. Az MHT tagjai aktívan vesznek részt e fontos rendezvényekben, munkájukkal segítik a marketingigazgatóságot. Minden évben ők állnak a BKF pavilonjában az Educatión (évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás), ők fogadják a frissen felvetteket a felsőoktatási ponthatárok nyilvánosságra kerülésének ünnepén, a Pont Ott Partin, és ők segítik az érdeklődőket a nyílt napokon. Az MHT tagjai nemcsak rengeteget tanulhatnak arról, hogyan kell megszervezni egy rendezvényt, de arra is lehetőséget kaphatnak, hogy teljes feladatkörű szervezőként vegyenek részt egy-egy eseményben, megtapasztalva, hogy mi mindennel is jár ez. Az MHT feladata az is, hogy akik először találkoznak az iskolával, minden információhoz hozzájussanak, és láthassák, mit is nyújt ez az intézmény, ezzel segítve őket az iskolaválasztás fontos döntésében. Munkájuk során a hallgatói team aktív tagjai ingyenesen juthatnak el szakmai konferenciákra, akár külföldre is, hiszen elsősorban az MHT tagjai közül választják ki azokat, akiknek lehetősége nyílik részt venni ezeken. Azoknak, akik a legaktívabban vesznek részt az MHT munkájában, az iskola különféle jutalomprogramokat szervez, például közös bowlingozást a Sugárban. A gólyatáborban megtalálod az MHT sátrát, ahol választ kaphatsz minden további kérdésedre. Hogyha tényleg érdekel ez a szakma, és szeretnéd megtudni, tényleg neked való-e, jelentkezz a Marketing Hallgatói Teambe! Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, hogy egy jó társaság részeként szakmai gyakorlatot szerezz! Ne feledd, a főiskoláról kikerülve, amikor munkát keresel, már az önéletrajzodban jól mutat, hogy van gyakorlatod a rendezvényszervezésben, te már a főiskolán megszerezted a kellő tapasztalatot! Ha felkeltettük az érdeklődésedet, a jelentkezéshez neveddel és telefonszámoddal írj egy t az címre, illetve keresd sátrunkat a táborban! Bor Teri Út a sikerhez? Kérj útlevelet! Tehetséges vagy? Szeretnéd, hogy ezt mások is tudják? A BKF igazolja neked! Jelentkezz, és vegyél részt a műhelymunkában! A BKF tehetségműhelyek elindításával szeretne kiemelt lehetőséget nyújtani legmotiváltabb és legkreatívabb diákjainak, akik több tudásra és gyakorlási lehetőségre vágynak. Tehetséges és ambíciózus hallgatói, akik a júniusi felvételi vizsgán ezt kiérdemelték, szeptembertől öt műhelyben sajátíthatnak el elméleti és gyakorlati többletismereteket, amelyek később pályájukon komoly előnyt jelenthetnek számukra. A Marketingműhelyben elsajátíthatod a szakma gyakorlati alkalmazásait, igazi projektekben, élő kutatásokban, szakmai konferenciákon vehetsz részt. A szakma fenegyereke akarsz lenni? Rajta, jelentkezz! A Médiaműhely azokat a hallgatókat várja, akik az újságírás új formáit keresik, és van kedvük azon gondolkodni, milyen lesz a médiamunka a közeljövőben. Ha szeretnéd tudni, mi az a one man crew, ha szerkesztőségbe vágysz, és igazi hírjunkie vagy, legyél te is médiamunkás. Ne feledd, minden nagy sztori egy rövid hírrel kezdődik! Téged is vár a Társadalomtudományi műhely, ha érdekel a világ, jobban akarod érteni a magyar társadalom sajátosságait, ha kíváncsi vagy az emberekre, és a könyvek sem riasztanak. Ez lennél te? Legyél itt műhelytag! A Menedzsmentműhely tagjai közelebb kerülhetnek a tudományos világhoz, megismerhetik a kutatói életpálya sajátosságait, és megtudhatják, hogyan kell igazán sikeressé tenni egy vállalatot. Ha erre vágysz, itt a helyed! A Turizmusműhely a turizmus iránt érdeklődők bázisa, akik szeretnének többet tudni, hozzájárulni a fejlődéshez, és egyszer vezetői lenni ennek a szakmának. Magadra ismersz? Jelentkezz! A VALID (Velünk alakítsd lehetőségeid, ismereteid, diplomád!) pályázat megnyerésével létrejött műhelyekben legfeljebb tíz diák vehet részt s végezhet intenzív munkát a főiskola jeles oktatóinak irányításával. A műhelyekbe azok jelentkezhetnek, akik a BKF valamelyik szakjának első két félévét sikeresen teljesítették. A műhelymunkáért a hallgatók kreditet kapnak, elvégzésével pedig egy igazolást, amelynek révén a munkáltatók tudni fogják, más vagy Ha sikerre és elismerésre vágysz, nem akarsz egy lenni a sok diák közül, legyél az az egy! Informálódj a honlapon (www.bkf. hu/hallgatóinknak), a Karrier Centrumban, vagy a kihelyezett szórólapokon. Még gólya vagy, de nemsokára te is jelentkezhetsz. Legyél képben, mi folyik az iskolában! Élj a lehetőségekkel, és légy más! Czenkli Dorka 20 21

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Élve az Médiatanács által elfogadott és február 1-től 45 napon át érvényben lévő javaslattételi lehetőséggel, az alábbiakban összefoglaljuk a Közszolgálati

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

Hallgatói Külügyi Testület

Hallgatói Külügyi Testület BME Hallgatói Külügyi Testület A sikerhez vezető út HKT a nemzetközisgben relik Oldal 2 Hallgatói Külügyi Testület (BME HKT) A HKT a Műegyetemen működő nemzetközi tevékenységekkel foglalkozó diákszervezetek

Részletesebben

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. Tartalom. Impresszum. Szolnoki Főiskola 1. 2012. február - március. Kedves Olvasó!

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. Tartalom. Impresszum. Szolnoki Főiskola 1. 2012. február - március. Kedves Olvasó! Bevezető Tartalom Kedves Olvasó! Tavaszköszöntő hírlevelünkkel a jó idő is megérkezett. Hírek-események - Visszatekintő rovatunkban köszöntjük az új Alumni tagokat, friss Öregdiákjainkat. Áprilisban két

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába!

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! Facultas Humán Gimnázium Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! 2014/2015 2 FACULTAS Elérhetőségek: Facultas Humán Gimnázium OM azonosító: 200304 1078 Budapest, Hernád utca

Részletesebben

Tartalom. Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? Mit kérdezz meg az Educatio-n?

Tartalom. Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? Mit kérdezz meg az Educatio-n? Továbbtanulási kisokos 2012 Tartalom Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? 3 Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? 6 Mit kérdezz meg az Educatio-n? 9 Mire figyelj egy nyílt napon? 12

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,

Részletesebben

A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely

A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely WALDORF HÁZ PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET 1075 Budapest, Asbóth u. 17. Tel.: 1-4610090; 30-3287448; Fax: 1-4136866; E-mail: waldorfhaz@waldorf.hu A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely 2010. január 29-31.

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Mi is érdekel? Hol tanuljak tovább? Milyenek a bejutási esélyeim? Milyen szakmával tudok jól elhelyezkedni vagy továbbtanulni? 2 Biztos

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

Pályázat. Gazdasági Alelnök. Pályázó: Péntek Máté. Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Neumann János Informatikai Kari Részönkormányzat

Pályázat. Gazdasági Alelnök. Pályázó: Péntek Máté. Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Neumann János Informatikai Kari Részönkormányzat Pályázat Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Neumann János Informatikai Kari Részönkormányzat Gazdasági Alelnök Pályázó: Személyes adatok: Név: Kristóf Neptun kód: EERIVO Szak: Mérnök Informatikus Évfolyam:

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kedves Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk leendő diákjainkat, szüleiket, osztályfőnökeiket a 2015-2016. tanévben indítandó osztályainkról.

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23.

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23. A évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 Miről lesz szó? 1. Helyzetkép 2. Milyen teendőik vannak még a felvételi

Részletesebben

KOLLÉGIUMI KÖRÖK krk.martos.bme.hu

KOLLÉGIUMI KÖRÖK krk.martos.bme.hu Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar KOLLÉGIUMI KÖRÖK 1 krk.martos.bme.hu KEDVES HALLGATÓK! Az alábbi dokumentumban összegyűjtöttük a Karunkon működő öntevékeny

Részletesebben

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen 2013. június Üzletágaink, tevékenységünk www.job.hu www.rehabjob.hu www.tele-scope.hu www.brandjob.hu

Részletesebben

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN. Fiatalokat célzó rendezvénymárkánk, afféle anyabrand, melynek égisze alatt több rendezvénysorozat is fut.

MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN. Fiatalokat célzó rendezvénymárkánk, afféle anyabrand, melynek égisze alatt több rendezvénysorozat is fut. 1 MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN Budapesti székhelyű cégünk immár 6 éve foglalkozik a 16-28 közötti korosztályt célzó rendezvények szervezésével. Jókai téri irodánkból évente közel 200 rendezvény megszervezését

Részletesebben

Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet

Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet 2. Számú Melléklet Pályázati adatlap A sikeres pályázat érdekében minél részletesebben töltsd ki az adatlapot. A megadott információkkal minél precízebben próbáld megfogalmazni gondolataidat, szándékodat.

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó!

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó! Kedves Olvasó! Bevezető Az Alumni hírlevél különszámával jelentkezünk. Jelenlegi hírlevelünk célja, hogy értesítést és információt adjunk a Szolnoki Főiskola keresztféléves képzéseiről. Képzési kínálatunkban

Részletesebben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-8137 http://tokhok.elte.hu eb@tokhok.elte.hu. ELTE TÓK HÖK Rendkívüli Elnökségi ülés

1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-8137 http://tokhok.elte.hu eb@tokhok.elte.hu. ELTE TÓK HÖK Rendkívüli Elnökségi ülés JEGYZŐKÖNYV ELTE TÓK HÖK Rendkívüli Elnökségi ülés IDŐPONT: 2014. szeptember 8. HELYSZÍN: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar fsz. 2. terem AZ ÜLÉS KEZDETE: 18:00 ELŐZETESEN KIKÜLDÖTT NAPIRENDI PONTOK: 1. Aktualitások

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2013. november 8. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

Tisztelt (leendő) partnerünk!

Tisztelt (leendő) partnerünk! Tisztelt (leendő) partnerünk! Engedje meg, hogy a következő néhány sorban felhívjuk figyelmét egy általunk kínált lehetőségre, amely bizonyára felkelti érdeklődését. Kéréseivel, kérdéseivel kapcsolatban

Részletesebben

Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről.

Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről. Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről. A Junior Internet projekt honlapja magyar nyelven a következő címen érhető el: http://www.juniorinternet.hu

Részletesebben

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA 2011. január 11. Színház az egész világ - Drámapedagógiai műhely 2011. január 12. Természettudományokról másképp Természettudományi műhely 2011. január 13. Vissza a múltba

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár

DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár Van egy tervem, tudom, mit kell tennem, de ha egyedül vagyok itthon, könnyen félredobom a tervemet. Ha egy olyan személy egyengeti

Részletesebben

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap A felvételi és érettségi kapcsolata 2008. november 13. Előadó: Végh Tamás, felvételi iroda A Bologna-rendszer A Bologna-rendszer néven ismertté vált többciklusú képzés három,

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:

Részletesebben

1. Ukrán nyelv 4. 2. Biológia Profil 140. 1. Ukrán nyelv 4 2. Világirodalom Profil 4 1. Ukrán nyelv 4. 2. Matematika Profil 140. 1.

1. Ukrán nyelv 4. 2. Biológia Profil 140. 1. Ukrán nyelv 4 2. Világirodalom Profil 4 1. Ukrán nyelv 4. 2. Matematika Profil 140. 1. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a 214/215. tanévre felvételt hirdet: Nappali tagozatos felsőfokú szakképzésre (molodsij szpecialiszt): Szak A vizsgatárgyak A tantárgy státusa Minimálisan

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska

Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska 2015. március 17. Duális képzés kecskeméti modellje definíció 1. A duális felsőoktatás a felsőoktatási intézmények és az érintett

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014/2015

Érettségi vizsga 2014/2015 Érettségi vizsga 2014/2015 1. Érettségi tantárgyai Öt tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, és az öt közül négy kötelezően előírt: - Magyar nyelv és irodalom - Matematika - Történelem - Idegen nyelv Az

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

A jövő hídja 2013. Budapest Győr Szeged Debrecen

A jövő hídja 2013. Budapest Győr Szeged Debrecen 2013 A JÖVŐ HÍDJA A jövő hídja 2013 Budapest Győr Szeged Debrecen (TERVEZET) kiemelt támogatóink A 2011. és 2012. évi rendezvényeken Összefoglaló Immáron harmadik alkalommal rendezzük meg Magyarország

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

A Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) levelező képzésének kurzusai a 2011/2012-es tanév 2. (tavaszi) szemeszterében

A Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) levelező képzésének kurzusai a 2011/2012-es tanév 2. (tavaszi) szemeszterében A Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) levelező képzésének kurzusai a 2011/2012-es tanév 2. (tavaszi) szemeszterében Általános információk Legutóbbi módosítás: 2012.02.11. FONTOS!!! Az alábbi dokumentum

Részletesebben

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga!

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga! Tisztelt Kolléga! A Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Bizottsága elsõ alkalommal rendezi meg az idén a Fiatal Hypertonologusok Fórumát. A szeptember eleji hétvégére tervezett rendezvényen a szakmai továbbképzés

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell, hogy legyen (Széchenyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A KözösALAPON program pályázatot hirdet közösségi alapítványok létrehozásának támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A KözösALAPON program pályázatot hirdet közösségi alapítványok létrehozásának támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A KözösALAPON program pályázatot hirdet közösségi alapítványok létrehozásának támogatására Jelen felhívás célja, hogy segítséget nyújtson a Szándéknyilatkozatok (pályázatok)

Részletesebben

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,

Részletesebben

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Közösségért szervezett nap tippek a hatékony szervezéshez Előszó A Telenor felelős vállalatként fontosnak tartja, hogy a legkorszerűbb mobiltechnológiai szolgáltatások

Részletesebben

A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget!

A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget! Védónó szakirány A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget! SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Veronika, a kismama mindent tudott a szülésről, mert jól felkészítették rá.

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22.

Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. 1.Mi is az a beiskolázási marketingtevékenység? A felsőoktatási

Részletesebben

XXXIII.NKE-KTK GT'14 - Gyakran Ismétlődő Kérdések Tartalomjegyzék

XXXIII.NKE-KTK GT'14 - Gyakran Ismétlődő Kérdések Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Mi az HÖK?... 3 Mi az a GT?... 3 Mit jelent az, hogy ÁF?... 3 Ki az a mentor?... 3 Mi az a Gólyacsapat?... 3 Honnan tudok információt szerezni az egyetemről?... 3 Honnan tudok információt

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS MODERÁTOR SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS MODERÁTOR SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS MODERÁTOR SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2015 A tételsor 1. Ön egy televíziós politikai vitaműsor vezetője. A meghívottak a legnagyobb hazai pártok vezetői.

Részletesebben

A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke A RENDEZVÉNY KIEMELT TÁMOGATÓI:

A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke A RENDEZVÉNY KIEMELT TÁMOGATÓI: A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke Dr. Solti László, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora Dr. Gémesi György, Gödöllô Város Polgármestere

Részletesebben

Felvételi eljárási rend

Felvételi eljárási rend Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

Miért dolgozna éppen Dániában radiológusként? 5 érvünk is van rá:

Miért dolgozna éppen Dániában radiológusként? 5 érvünk is van rá: Miért dolgozna éppen Dániában radiológusként? 5 érvünk is van rá: 1. A munka és a magánélet egyensúlya Az infografika és a kreatív vizualitással bemutatott mutatók iránt érdeklődők kedvéért: http://www.oecdbetterlifeindex.org/topics/work-life-balance/

Részletesebben

EGYENES ÚT AZ EGYETEMRE A 14 21 éves, biztosan továbbtanuló fiatalok oktatási tematikus lapja A lap profilja: felkészülés a kétszintû érettségire felnõttképzés a felsõoktatás világa tanulási technikák

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

KISOKOS. Első évfolyamos hallgatók részére SEMMELWEIS EGYETEM. Egészségtudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat 2015 / 2016

KISOKOS. Első évfolyamos hallgatók részére SEMMELWEIS EGYETEM. Egészségtudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat 2015 / 2016 E T K H Ö K S E M M E L W E I S E G Y E T E M KISOKOS Első évfolyamos hallgatók részére SEMMELWEIS EGYETEM 2015 / 2016 Semmelweis Egyetem Tel.: +36 1 486 5888 E-mail: hok.seetk@gmail.com Web: https://se-etk.hu

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati napló Élményeim, tapasztalataim: Közösségi szolgálati napló Név:... Oktatási azonosító:... Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen

Részletesebben

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére.

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére. 1 Mi a képzés célja? A hallgatók a képzés során elsajátított ismereteik és készségeik birtokában alkalmazni tudják az adatfelvételi és számítógépes Mi lesz akkor a diplomámba írva? szociológia BA szociális

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az

Részletesebben

Juttatási és térítési szabályzat kari kiegészítése

Juttatási és térítési szabályzat kari kiegészítése Juttatási és térítési szabályzat kari kiegészítése 104. A hallgatók részére nyújtható támogatások I. A hallgatói normatíva juttatásának jogcímei a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 9. szám 2013. március 11. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 9. szám 2013. március 11. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 9. szám 2013. március 11. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL

15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL 2015 15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL Álláskeresői e-book Álláskeresői e-book kiadványunkban hasznos tippeket adunk az álláskeresőknek, hogy sikeresek legyenek a keresésben és később

Részletesebben

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába!

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! Facultas Humán Gimnázium Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! 2014/2015 2 FACULTAS Elérhetőségek: Facultas Humán Gimnázium OM azonosító: 200304 1078 Budapest, Hernád utca

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség a tanórákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 9. oldal KommON BME Kommunikációs Szakkollégium Szakkollégiumunk

Részletesebben

Január 11. Január 12. Az idén is magas ponthatárok várhatóak

Január 11. Január 12. Az idén is magas ponthatárok várhatóak Január 11. Az idén is magas ponthatárok várhatóak http://www.monitormagazin.hu/cgi-bin/monitor/index.cgi?view=ck&tid=97&nid=104679 A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem a legjobb és legszínvonalasabb

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

a) börze (erre iskolai osztályokat várunk) b) szakmai fórum (erre az oktatási intézmények közszolgálatos felelőseit, intézményvezetőit várjuk)

a) börze (erre iskolai osztályokat várunk) b) szakmai fórum (erre az oktatási intézmények közszolgálatos felelőseit, intézményvezetőit várjuk) Tisztelt Intézményvezetők, kedves Kollégák! A Pro Kultúra Liszt-központja egy Közösségi Szolgálati Börzét szervez a soproni középiskoláknak. Részvétel esetén 2 óra igazolható az érettségihez szükséges

Részletesebben

NYÁRI TÁBOR- ÉS PROGRAMAJÁNLÓ GYERMEKEKNEK 2016.

NYÁRI TÁBOR- ÉS PROGRAMAJÁNLÓ GYERMEKEKNEK 2016. NYÁRI TÁBOR- ÉS PROGRAMAJÁNLÓ GYERMEKEKNEK 2016. Kedves Szülők és Gyerekek! Az előző évekhez hasonlóan idén újra összegyűjtöttük azokat az információkat, amelyek segítségével megkönnyíthetjük a választást

Részletesebben

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA Szolnoki Főiskola Szolnok Ikt.szám: SZF/4840/2012. Üi.: Takács Katalin NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden FSZ képzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2012. szeptember 10. és 11. Az Információs

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Üdvözlettel: Dr. Tóth Tibor Igazgató

Tisztelt Olvasó! Üdvözlettel: Dr. Tóth Tibor Igazgató Tisztelt Olvasó! 3 Nagy szeretettel köszöntöm Önt a Facultas Humán Gimnázium 2012/13. évi tájékoztatójának megjelenése alkalmából. Gimnáziumunk 2003 óta aktívan közreműködik a magyar közoktatásban és feladatának

Részletesebben

*Magas szinten biztos nyelvtudás Tar Dorina 12.H nagyon sokat tanulhatok mindenki a felsőfokúra hajt Horváth Dia

*Magas szinten biztos nyelvtudás Tar Dorina 12.H nagyon sokat tanulhatok mindenki a felsőfokúra hajt Horváth Dia *Magas szinten és érdekesen sajátíthatom el a német nyelvet. Ezen kívül gondolkodás nélkül tanulhatok külföldön, hiszen biztos nyelvtudás a végeredmény. (Tar Dorina 12.H Goethe Intézet Projektverseny,

Részletesebben

Érettségi-felvételi tájékoztató. 2015. január 28.

Érettségi-felvételi tájékoztató. 2015. január 28. Érettségi-felvételi tájékoztató 2015. január 28. Érettségi vizsgatárgyak Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Idegen nyelv Választott tárgy idegen nyelv, földrajz, informatika, testnevelés, szakmai

Részletesebben

Tisztelt Munkaadó! Pannon Állásbörze 2011 Ősz Pannon Egyetem, Aula 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. 2011. november 8.

Tisztelt Munkaadó! Pannon Állásbörze 2011 Ősz Pannon Egyetem, Aula 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. 2011. november 8. Szolgáltatások a rendezvényen Standtérkép Megjelenés módja, feltételei Megrendelőlap Pannon Állásbörze 2011 Ősz Pannon Egyetem, Aula 8200 Veszprém, Egyetem u. 10 2011. november 8. Tisztelt Munkaadó! 2011.

Részletesebben

Mindenki másképp csinálja Mi, Decsen, így csináljuk

Mindenki másképp csinálja Mi, Decsen, így csináljuk Mindenki másképp csinálja Mi, Decsen, így csináljuk Iskolánk /jelenleg Bíborvég Általános Művelődési Központ Általános Iskola Decs/ 2000-től junioros iskola, ekkor csatlakoztunk a JAM Alapítványhoz. Integrált

Részletesebben