Már kapható a 2008-as Kalendárium. Áll a város karácsonyfája TUDÓSÍTÁS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET NOVEMBERI ÜLÉSÉRŐL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Már kapható a 2008-as Kalendárium. Áll a város karácsonyfája TUDÓSÍTÁS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET NOVEMBERI ÜLÉSÉRŐL"

Átírás

1 2007. december 4. XV. évfolyam 24. szám KÉTHETENTE MEGJELENÕ, INGYENES KÖZÉLETI FOLYÓIRAT MEGJELENIK: Békés, Bélmegyer, Kamut, Murony, Tarhos településeken Már kapható a 2008-as Kalendárium Nagy érdeklődés mellett egy jó hangulatú rendezvényen lapunk átadta a nagyközönségnek 2008-as Kalendáriumát. Jutalmaztuk a cikkek szerzőit, valamint azokat, akik a Mi Madzagosok pályázatra fotókat vagy irodalmi műveket küldtek be, és ezek a kiadványba bekerültek. A műsorközlő Szegfű Katalin, a kiadvány szerkesztője és egy ifjú színészpalánta, Szabó Orsi volt. Az ezer példányban megjelent as Békési Újság Kalendárium ezen a rendezvényen volt először megvásárolható, ezzel a lehetőséggel sokan éltek is. A rendezvényt a város polgármestere és alpolgármestere is megtisztelte jelenlétével. A Kalendárium előszavát Tóth József professzor, Békés díszpolgára írta. A kiadvány kiemelten foglalkozik az 1978-as nagy földrengéssel, a kosárfonás hagyományával, az idén bezárt Békés-Murony vasútvonallal, az artézi vízfogyasztás egészségügyi hatásával, az év egészében ránk kerti munkákkal. Ezen kívül még felsorolhatatlanul sok érdekes olvasnivaló kínálja magát a mindössze 595 forintban kerülő 160 oldalas kiadványban. Megvásárolható a következő helyeken: Békési Könyvtár, Biotermékek Boltja, Antikvárium, Barta kisposta, Zsinóros Közösségi Ház, Fa- Kuckó játékbolt, Ezüsttoll papírbolt, Omniához közeli újságos pavilon, Fantázia lakástextil bolt, Kreatív Ház, Juhos Fotó, Fess Rotschild, Civil Szervezetek Háza, Ódium lottózó, Cerka papírbolt, Idősek Otthona, Electric műszaki szakáruház, Lagzi Cukrászda. Továbbá a református, a római katolikus és a baptista templomok, imaházak iratterjesztése. TUDÓSÍTÁS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET NOVEMBERI ÜLÉSÉRŐL Pénzügyi kérdések és politikai vita Pénzügyi, gazdasági kérdések játszották a fősze - repet a békési képviselő-testület november végén megtartott ülésén. A városban jövőre nem emelik a helyi adókat. Áll a város karácsonyfája December elsején az önkéntes tűzoltók felállították, a Nefelejcs Közhasznú Egye - sület tagjai pedig feldíszítették a város 12 méter magas karácsonyfáját. Ezen a Széche - nyi téri helyszínen lesznek azok a rendezvények, melynek során advent vasárnapjain gyertyát gyújtanak, az egyházak képviselői emlékeznek az adventre, valamint városi óvodások és iskolások adnak karácsonyváró műsort. Az Adventi Gyertyák programok vasárnaponként mindig délután háromkor kezdődnek. Az első ilyen rendezvény december 2-án sok látogató előtt, kiváló hangulatban zajlott. A díszvendég a Mikulás volt. A leghosszabb, személyeskedő politikai vitával tarkított napirend keretében a helyi politikusok a település jövő évi gazdasági koncepciójáról tárgyaltak. A szakmai anyag alap vető célként határozza meg a takarékos gazdálkodást, az intézményi feladatok és a la kossági szolgáltatások szinten tartását, a folyamatban lévő beruházások befejezését, valamint lehetőségek szerint új fejlesztések beindítását. A település vezetése jövőre jelentős, 400 millió forintot meghaladó összeget szán fejlesztésekre, az elképzelések kö - zött a szennyvízberuházás hitelének törlesztő részlete a legnagyobb, szám szerint 105 millió forintos tétel. Emellett azonban a Békés-Mezőberény kerékpárút megépítésének önkormányzatot ter helő költségei, és a belvízrendezés előkészítése is kiemelt hangsúlyt kap az elképzelések között, de több mint hárommillió forintot fordítanak majd a gyepmesteri telep fejlesztésére is. Különböző új pályázatok mellé pedig önerőként 122 mil lió forintot különítenének el. Az előterjesztés elfogadását jelentős politikai vita övezte. Szalai László (MSZP) például üres ígérethalmaznak nevezte a dokumentumot, miközben hangsúlyozta, minden koncepció annyit ér, amennyi megvalósul belőle. A szocialista politikus később számon kérte a fürdő és az uszoda ügyét. Amire válaszul Mészáros Sán - dor (Fidesz - Jobboldali Össze - fogás Békésért) replikázott, felhívva a figyelmet, hogy olyasmit kér számon, amit az MSZP-s városvezetés 12 év alatt nem tudott megvalósítani. Izsó Gábor polgármester viszont úgy vélekedett, hogy a lehetőségekhez mérten a legjobb előterjesztés született. Kiemelte, hogy az MSZP- SZDSZ kormány elsősorban a pirosba öltözött településeknek juttat a pályázati pénzekből. Később azután a gazdasági koncepcióhoz nem igazán kapcsolódó fürdő és uszoda ügyéről folyt a vita hosszú perceken keresztül. Az egyre inkább személyeskedő szócsatát Erdős Norbert alpolgármester terelte vissza eredeti medrébe azzal, hogy elmondta, a kormány jövőre az ideinél 85 millió forinttal kevesebb normatívát juttat a városnak. Pataki István ugyanakkor úgy fogalmazott, nem lehet állandóan a kabinetre mutogatni. A testület végül elfogadta az előterjesztést. Nem emelkednek jövőre a helyi adók Békésen erről már az egyik következő napirend tárgyalásakor döntött a grémium. A helyi iparűzési adó 1,9 százalék, míg a kommunális adó 8 ezer forint marad. Január elsejétől némileg emelkednek a Körös Volán helyi járatainak bérlet és menetjegy árai. A buszjegy 110, a tanuló és nyugdíjas bérlet 960, az összvonalas bérlet 2900 forintba kerül majd 2008-tól. A város életében szintén fontos döntésként, a testület közbeszerzési eljárást indított a Békés-Mezőberény kerékpárút megépítésére. A grémium emellett rendeletet alkotott a kegyeleti kérdésekről. Papp Gábor

2 december 4. Mi lesz a gyilkos sorsa? Szép lassan megnyugszik a közvélemény a november 24-én este történt emberölés sokkját követően. Mint ismert, a 48 éves békési B. András a Kölcsey utca - Csabai utca kereszteződésében szurkált meg egy 58 éves asszonyt, aki a helyszínen meghalt. A közvéleményt leginkább az háborította fel, hogy az elkövető egy héttel korábban is követett el hasonló jellegű bűncselekményt, ám akkor elengedték. B. Sándort az emberölést követően a helyszínen elfogták, beismerő vallomást tett, de megbánást nem tanúsított. Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, azóta előzetes letartóztatásba he - lyezték. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűn - ügyi Osztálya folytatja a nyomozást, várhatóan több, így elmeszakértő bevonásával. A jelenlegi információk szerint pénzéért néhány ezer forintért ölte meg a bizonyára számára ismeretlen nőt. Tettét követően bement a közeli kocsmába, hogy innivalót és cigarettát szerezzen magának. Kiderült, hogy B. Sándor a felelős azért a bűncselekményért is, amely november 17-én történt a Malom asszonykert utcában, amikor 10 cm pengehosszúságú zsebkésével súlyos sérülést okozott egy 60 éves férfinak. Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanújával indították az eljárást, de elengedték, mert nem álltak fenn az őrizetbe vétel feltételei. Szintén ő vágott fejbe egy Malom asszonykertben traktorjával szántó férfit is, akinek sérülése nyolc napon belül gyógyul. Erre a szörnyű tragédia előtt 1-2 órával került sor. A közvélemény úgy ítélte meg, hogy már az első eset után nem lett volna szabad kiengedni B. Sándort, így az emberölés nem történt volna meg. Immár mindenkit az izgat, hogy milyen büntetést szabhatnak ki B. Sándorra. Dr. Hajdú Antal ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója ezzel kapcsolatban a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy várhatóan nyereségvágyból elkövetett em beröléssel gyanúsítják meg, melynek büntetése 10 évtől életfogytiglani lehet. A bűnügyi igazgató még leszögezte, hogy közbiztonság tekintetében Bé - kés megye nyugodt térség, ezen belül is csendesnek mondható Békés városa. Gyilkosságra évtizedek óta nem derült fény Békésen, de emlékezetes, hogy a mostanihoz hasonló eset volt március 24-én este, amikor emberölési kísérlet történt. Rövid hírek városunkról Az Egyesített Egészségügyi Intéz - mény és Rendelőintézet II. sz. Bel - gyógyászati szakrendelése cukorbeteg ellátóhely akreditációt kapott. Dr. Gulyás Zsuzsanna főorvosnő és munkatársai (dietetikus, diabetes nővér) állnak pénteki napokon a városunkban és környékén élő cukorbetegek rendelkezésére. A rendelést háziorvosi beutalóval lehet igénybe venni. Őszi hangversenyen lépett a gyerekek elé a városi óvodák ének-zenei munkaközösségének tagjaiból összeállt óvónői kórus. Vezetőjük Kocsorné Krizbai Anna. A művészeti élvezeten túl a gyerekek nagy örömmel vettek részt a különböző zenei feladatok megoldásában. A Békési Kistérségi Általános Isko - lában megrendezték a közös pályaválasztási szülői értekezletet, melyre 18 középiskola képviselőjét hívták meg Békésről, Békés - csabáról, Mezőberényből és Gyuláról. A be - mutatkozás után az iskolák képviselői a szülőkkel személyes megbeszéléseket folytattak. Békés legnagyobb nyugdíjas egyesülete, a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egye - sülete november 17-én nagyszabású évzáró ebédet rendezett nyugdíjas találkozóval egybekötve, a békési Dübögő Étteremben. A rendezvényen 201 fő vett részt. Ebéd előtt Balázs Imre elnök köszöntötte a résztvevőket, kiemelten Erdős Norbertet, Békés és térsége országgyűlési képviselőjét, továbbá a békési mozgáskorlátozottak, a békési kosárfonók egyesületeinek vezetőit és tagjait, a kamuti, a muronyi és a bélmegyeri nyugdíjas klubok vezetőit és tagjait. Az ebéden megjelentek a vendéglátóhely tulajdonosai is. A jó hangulatról Petneházi Géza gondoskodott, a rendezvény egészen késő estig tartott. Az egyesület vezetése arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nyugdíjasok Házában szervezendő szilveszteri rendezvényre baráti társaságok jelentkezését várják. Hétfőnként délelőtt 10 órától továbbra is hallgatható a Torony Rádióban a Lelki szósz című félórás vallási műsor, az Evan gé - likus Missziói Központ adása. Uram, fogadd be őt, a sok jó közül volt... ÉLÕ BOLYGÓ Újra a téli madáretetésről Tél van, ami azt jelenti, ismét eljött az ideje annak, hogy megvendégeljük az énekesmadarainkat a kertünkben. Eddig viszonylag enyhének mondható az időjárásunk, de már megfigyelhetjük kertünkben a kismadarakat, amint élelem után kutatgatnak egyik ágról a másikra ugrándozva. Mint már korábban is írtam ebben a rovatban a téli madáretetéssel kapcsolatban, ez az egyetlen módja annak, hogy a kemény hideg időszak beálltával az itt maradt madaraink átvészeljék a telet biztonságosan. Sok helyen már láttam különféle kismadarakkal ellepett etetőket, ami azt bizonyítja, hogy a természetes táplálék nagyrészt megszűnt. Nagyon fontos, hogy aki madáretetésbe kezd, annak egészen a tavaszi időszakig szükséges etetni az oda szoktatott kismadarakat. A díszállat kereskedésekben megvásárolható igen széles skálájú. Köleseken át egészen a faggyúgolyóba olvasztott magvakig mindenféle eleséget kaphatunk kifejezetten téli madáretetés céljából. Ezek kiválóak ak - kor is, ha nincsen lehetőségünk madáretetőt készíteni vagy vásárolni, ugyanis hosszabb ideig elegendő. Sokan úgy tartják, hogy az avas szalonna is kiváló, az azonban nekik is ártalmas, vigyázzunk az ilyen élelmek kihelyezésével! Ha valaki kíváncsi ezeknek a kismadaraknak a viselkedésére, vagy csak egyszerűen igazán közelről szeretné nézni őket, amikor az etetőre repülnek eleségért, akkor érdemes az ablakpárkányra kihelyezni a napraforgót. Igen hamar megszokják, és az ablak mögül nézhetjük őket, amint a hidegben járkálnak eleségért. Nemrégiben volt szerencsém felfedezni egy olyan helyet, ahol egy idős bácsi nap mint nap az ablaka elé kihelyezett etetőre járó kismadarakban gyönyörködik. A madarak szemmel láthatóan annyira megszokták, hogy elhúzott függöny mellett sem félnek tőle a cinkék. Ez annak köszönhető, hogy évek óta eteti őket ugyanazon a helyen, és már ismerik őt a madárkák. Nagy előnye a fedett etetőknek, hogy nemcsak etető funkcióként szolgál, hanem éjszakai pihenőhelyként. Mindenféleképp figyeljünk arra, hogy olyan helyre rakjuk az etetőket, ahol a macskák nem tudnak észrevétlenül rárontani a kismadarakra. Ajánlott nyíltabb részre kihelyezni az etetőket. Pap Zsolt BÉKÉS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK LAKOSSÁGI FELHÍVÁSA BÉKÉS VÁROS Polgármesteri Hivatala ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy Békés város közigazgatási területén december 17. és 21. között rágcsálóirtást lesz. Az irtással kapcsolatban felmerülő igényeiket december 17-én 12 óráig adhatják le a Polgármesteri Hivatal Információs irodájában, illetve a Kossuth utcán lévő autómosó alkatrész üzletében. Békési Mentálhigiénés Szolgálat Iszákosok, drogosok részére foglalkoztatási rehabilitáció, internetes névtelen tanácsadás: bekesmenta2@anet.hu Játékgépezõk, gyógyszerfüggõk, dohányosok sóvárgás és agresszió kezelése. Múzeum köz 1. I/4. Civil Ház Köszönet mindenkinek, akik Szeretett tesvéremet Szabó Györgyöt Utolsó útjára elkísérték. Nővére és családja

3 2007. december 4. Luca-napi kézműves vásár Tavaly a Széchenyi téren volt kisebb kézműves vásár, melyet a Nefelejcs Közhasznú Egyesület hívott életre hagyományteremtő céllal. Idén egy kedvezőbbnek tűnő helyszínen, a Galéria au - lájában lesz hasonló vásár. A vásár kezdetét Luca-napra időzítették, nem véletlenül. Eh - hez a naphoz a magyar néphagyományban számos hiedelem és kedves szokás kapcsolható. Ezek felelevenítésére is vállalkozik a Nefelejcs Békési Kultu - rális és Hagyományápoló Köz - hasznú Egyesület. A vásárban faárut, játékot, gyertyát, mézeskalácsot, karácsonyi kony hai Közlekedésbiztonsági verseny A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Városi Baleset-megelőzési Bizottsága idén is meghirdette a Közlekedés Mesterfokon közlekedésbiztonsági versenyt. A versenyben csapatonként egy-egy iskolaigazgató, polgármester és jegyző indulhatott. A vetélkedőt 10 csapat részvételével november 21- én rendezték meg Mezőhegyesen, és a békési csapat nyerte. Az elméleti KRESZ-tesztlapot közösen oldották meg, az ügyességi pályát pedig a segédmotor-kerékpárnak minősülő elektromos autóval kellett teljesíteni. Dr. Pilkei Pál közlekedési pszichológus A baleset megelőzés legfontosabb tényezői mi magunk vagyunk címmel tartott érdekes előadást. A Deákné Domonkos Julianna, Szilágyi Julianna, Kálmán Tibor összetételű békési csapat egy évig őrizheti a legjobbnak járó vándorserleget. A Békési Rendőrkapitányság tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy Gúti Sándor 42 éves békési lakos november 26-án hétfőn a délelőtti órákban lakásáról ismeretlen helyre távozott. Aki Gúti Sándor hollétéről bármilyen információval rendelkezik, kérik hívja a 107-es segélyhívószámot vagy a Békési Rendőrkapitányság 66/ es telefonszámát. Felvételre keresünk pályakezdő elektronikai műszerészt. Feltételek: érettségi, B kat. jogosítvány, erkölcsi bizonyítvány, leinformálhatóság, legalább 3,8-es tanulmányi átlag. Előny: hegesztési ismeret. Fényképes szakmai önéletrajzot a következő címre kérünk küldeni: iroda@kulich.hu. textíliát, mézet, békési hímzést, továbbá egyházi kiadványokat lehet majd megvásárolni. Va la - mennyi kézműves, nívós termék. A vásár hivatalos megnyitására, december 13-án délután három órára várják a Lucákat a helyszínre. Mind annyiuknak aján dékot adnak. Ezen kívül a vasárnap estig tartó vásár során naponta délután négy és öt óra között fellépések, játékok, hagyományőrző bemutatók várják az Anyakönyvi hírek Házasságot kötöttek: Bo - zso nyi Elemér és Lakatos Mariann. Elhunytak: Csató János (65 évesen), Domokos József (59), Nagy Ferencné (90), Virág János Istvánné (69), Domokos Sándorné (84), ifj. Pocsaji István (51), Nagy Istvánné (93), érdeklődőket. Ennek a programnak a neve: Főtéri Lucázások. Meg lehet majd kóstolni a Luca-napi pogácsát, melybe papírlapokat rejtenek, így kiderülhet, hogy ki lesz a pogácsát vásárló jövendőbelije. Luca-szék készítési bemutató is lesz, valamint felelevenedik az időjárás előrejelzésére szolgáló Luca-hagyma, és a Lucabúza lassan feledésbe merülő népszokása is. Folyamatosan forró teát osztanak. A Luca-napi kézműves vásár a főtéren december ig óra között tart nyitva. Sz. K. Kökéndy József (71), Dr. Kovács Imréné (95), özv. Fehér Istvánné (84), Kovács Jánosné (70), Szabó Lajosné (44), Szegfű János (87), Lehoczki Mihály (71). Mennyire prózainak tű nő szó. Pedig micsoda mélységeket takarhat! Amikor a békéscsabai KÉSZ meghívásának eleget téve készülni kezdtem az ott megtartandó előadásomra, Erzsi - ke, az asszisztensnőm megkérdezte, hogy miről fogok beszélni. Mire azt válaszoltam, az építkezésről. Cso - dálkozva nézett rám, ezért elmeséltem, hogy a belső, lelki építkezésre gondolok. Hiszen ma, ebben a mindent, minden értéket rombolni akaró érában, mely sem értékrendet, sem családot már nem kímél, igenis építkeznünk kell. Tudnunk kell, hogy a TV képernyője, a számítógép monitora nem üdvözít, az égre is fel kell néha nézni. Félre a média ká bításával, magunk ban, embertársainkban, a természetben keressük az értékeket! Az építkezés e téren lehet belső, lelki, és külső, társadalmi. A világ globalizált. Egyetlen ellenszerünk ezzel szemben a lokalitás, a helyi értékeink megőrzése, védelme, hirdetése. Az országot egy törpe, akarnok, liberális kisebbség uralja, ennek megtörésére kell a politikai pártokon, a jobb és baloldalon átívelő, az egyszerű, de jó embereket felölelő új többség. Ehhez pedig létre kell hozni, életben kell tartani és erősíteni kell kis helyi közösségeinket, civil szervezeteinket, egyházközségeinket, és el kell utasítani, taszítani ma gunk tól a fá - sultság ördögét, Sziszi fusz - tól a kitartást kell eltanulni, de tech nológiáján javítani kell, így sikeresek lehetünk. Tanuljuk meg, hogy mi vagyunk az egyház, és igenis merjünk politizálni és részt venni a minket és hazánkat érintő döntésekben. Hallassuk bátran szavunk és merjünk tenni! És nem félni! Az építkezés alapja, a tégla, mi vagyunk. (Köz ben vigyázzunk azért a téglákra ) Habarcsunk a hit. Így építhetjük fel családunk fészkét, közösségünk házát, országunk palotáját, nemzetünk jurtáját, lelkünk hajlé- Jegyzet Építkezés Pálmai Tamás 3 kát, a templomot, és sosem fe ledhetjük közben, hogy egyik sem állhatna Krisz tus istállója nélkül. S mind ezt tegyük alázattal, mert ha - nem mit sem ér. Atyáink segítenek, mi is segítsük őket. Együtt va gyunk, kö - zösségként, ke rek egész. Hitünk megérzősének módszerei pedig igen változatosak.(azt mondják elesni emberi dolog, fekve maradni ördögi, felkelni pedig isteni tett.) Az egyik módszer az ima, mellyel tisztán tartjuk lelkünk, erősítjük magunk és másokon is segíthetünk. A másik az adott viselkedési, cselekvési minták eltanulása, például L. Kis Szent Teréz, Árpádházi Szent Erzsébet, Batthyány Strattmann László. Egy harmadik pe - dig, megtanulni adni, hisz az ember akkor a legtöbb, lélekben leggazdagabb, ha adhat. Legyünk kovász, erjesztő és egyben összetartó erő, mint például a KÉSZ. Tanuljuk meg, hogy folyamatosan kisebbségben vagyunk, ha kitartóan képviseljük elveinket, még a saját politikai táborunkban is. Legyünk konokul kitartóak: orra bukva az avaron, menni tovább mégis... Hisz óriási a hátterünk : minden kínunk, bajunk, keservünk semmi, nulla Jézus Krisztus szenvedéséhez képest. Ő a mérce. A soha el nem érhető, de aki fele mindig törekednünk kell. Végül folyamatosan le kell győznünk az állandó kísértést. Ebben a jól szervezett közösségünk segít. Mert Ez az az erő, mely az együttlét tudatos formáinak keresésén keresztül, a szájból túlcsorduló, de a szívekbe írt hit kiteljesedéséig tart. Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen. Összetartásban rejlik csak erő. Más ember földjén nincs számodra hely. (...) Isten ma is a régi. Te hagytad őt el, te s a többiek, s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá, s a múlt hibáit le nem törlitek: magyar földön nem lesz új Magyarország. Gaz és szemét nem terem nemzetet! S a gyűlöletet nem mossa le semmi, csak az összetartó igaz szeretet! /Wass Albert/

4 december 4. Olvasóink mondták KÉSZÜL MÁR A KARÁCSONYRA? FARAGÓ KLAUDIA békési diák Lassan idő van, s elkezdem beszerezni a karácsonyi ajándékokat. Az el - múlt években szüleimnek egy-egy parfümöt, a kis testvéreimnek apróságokat vettem. Összesen talán 10 ezer forintom lesz ünnepi bevásárlásra, de talán elég lesz. A lényeg az, hogy együtt legyünk. Általában töltött káposzta, húsleves és egyéb finomságok ke - rülnek az asztalra. SZABÓ MÁRIA csabaszabadi eladó Rengeteg embernek kell ajándékot vennem, köztük a tizenegy éves kisfiamnak. Még nem kezdtem el a meglepetések beszerzését, de azt hiszem, hogy a kérdés, hamarosan aktuális lesz. Persze nem kell nagyobb, csak kisebb gesztusértékű ajándékokra gondolni. A szeretet valóban a legfontosabb, nem hiszem, hogy másnak jelentősége lenne. NAGY BETTINA FRUZSINA békési diák Még nem igazán vettem semmit karácsonyra, bár lassan valóban itt az ideje a készülődésnek. Álta - lában együtt vesszük meg a meglepetéseket, vagy kikérjük egymás véleményét, mire is lenne igazán szüksége. Nálunk is húsleves és töltött káposzta, és számos édesség kerül az asztalra. Összességében általában jól sikerült a karácsony. VARGA PÁL békéscsabai zenész A nejemmel és egyéves ikerfiaimmal, Marcellal és Adriánnal már nagyon várjuk az ünnepet. Azt hi - szem, sikerül majd meghitt, kellemes hangulatban töltenünk a karácsonyt. Az ajándékok beszerzésével én személy szerint nem szeretek kapkodni, szerintem csak néhány hét múlva szerzem be a faalá valókat. Fontos ünnepnek tartom a karácsonyt. Karácsony Falva Ünnepi játék és ajándékvásár a Zsinóros Közösségi Házban. December Minden nap óráig. EGY A SZÜKSÉGES DOLOG Jézus, Mária Márta és Lázár házánál vendégeskedett. Volt aki szorgalommal készítette a szükségleteket és volt aki Jézust hallgatta. Sokszoros dilemmája a mai embernek, hogy nincs idő a gyerekre, nincs idő a családra, nincs idő önmagamra, nincs idő Jézusra! Mária a mindennapi szükségleteket félretéve kész volt egy kis időt kiszakítva a láthatókról a láthatatlanokra figyelni. Fontosabb volt számára Jézust hallgatni mindennél. Az Ő ígéretei számára már akkor célba érkeztek. Jézus közelében teljesen megelégedett. Őt hallgatva nem az ígéretek, nem a jutalom jelentette a motivációt. Neki a Mester maga jelentette a megoldást. Tudta, hogy testvére vagy akár a világ is félreértheti, de ő a jobb részt választotta, mely el nem vétetik tőle. Kevésre van szükség, valójában egyre, Krisztust befogadni! Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, és a többiek mind megadatnak néktek. Balog Tibor Ha a témával kapcsolatban kérdése van, vagy beszélgetni szeretne, írjon szerkesztõségünkbe levelet vagy t akár jeligével is, és a rovat szerkesztõi, öt békési keresztyén felekezet lekészei és tagjai megválaszolják. A nagy találkozás Az 1961-ben végzett 8/B osztály tanulói a régi jó iskolai szellem emlékére emlékezve elhatároztuk, hogy nekünk találkozni kell! Igaz, hogy 1961 már 45 éve volt, de akkor is találkozni kell gyermekkori társainkkal. Tudni kell, hogy mi van velünk és kedves tanárainkkal. Akikhez olyan sok szép emlék fűzött bennünket. Osztályfőnökünk Tasnádi Joli néni, kedves tanáraink, Dr. Szúdy Gézáné Zsófi néni, Vámos Lászlóné Emma néni, Makra Gáborné Sárika néni reális, szigorú, emberséges embereket nevelni tudó tisztességes tanárok. Ezt bizonyítja az is, hogy szigorú nevelési alappal igazi, becsületes, dolgos, családokat nevelő emberekké váltunk. Belénk nevelték a szeretetet, az igazságot és az összetartást. Ezért csak nagy tisztelettel tudunk irántuk köszönetet mondani. Az összetartozás jeleként könyvelhető el az is, hogy 44 főből 35-en megjelentek az ország minden tájáról. Ketten sajnos meghaltak közülünk, öten külföldön tartózkodtak és csak két személy maradt érdektelen. Tisztességes emberek lettünk, sokan három gyermeket neveltünk fel, tisztességes magyar állampolgárt a Magyar Nemzetünknek! A találkozás szervezője Kósáné K. Szabó Juli volt, akinek köszönetet mondunk áldozatkész munkájáért. Köpéné Bakos Magdolna BEMUTATKOZÁS MAGUNKRÓL! Az üzletünket nyolc hónappal ezelőtt nyitottuk azzal a nem titkolt szándékkal, hogy minél több gyógyulni, és az egészségét megőrizni vágyó embernek tudjunk segítséget nyújtani a termékeinken keresztül. Üzletünkben megtalálhatók a lelki problémákra megfelelő könyvek, kazetták, CD-k. Azokról, nekik ajánljuk a különféle szakácskönyveket, és mindezekhez megtalálhatók a lisztérzékenyek, cukrosok, és teljes kiőrlésű lapanyagok és termékek. Mindezek elkészítéséhez ajánljuk a Linea edénykészletet és nemrég érkezett kuktáinkat is, amikben ízletesebb és tápértékben gazdagabb ételt tudunk főzni. Természetesen szükségünk van a vitaminokra, és táplálék kiegészítőkre is az immunrendszerünk helyre állításhoz ill. szinten tartásához is. Mindezek után már csak jól megérdemelt pihenésre van szükségünk, amit a nálunk megtalálható faágy és a benne lévő biomatrac tesz lehetővé, és ahhoz, hogy ne fázzon és az álma is jobb legyen, a Merinói gyapjú garnitúra biztosít, és ha ezt most megveszi kap mellé ajándékba egy mágneses lepedőt, aminek köszönhetően csökkennek a reumás panaszai, fájdalmai és ezek után megszűnnek az álmatlan éjszakák és fáradt ébredések. Mindezeket biztosítja és garantálja a Hegyesi Gyapjú Kft, a Biotermékek Boltja dolgozói. Áldozzon az egészségére, mert Önből csak egy van, és más nem gondol Önre! Hegyesi László ÚTON KARÁCSONY FELÉ Gőzerővel készülnek a karácsonyra a Tanoda program hallgatói is. A fiatalok a délutáni foglalkozásokon szebbnél szebb ünnepi díszeket varázsolnak tanáraik segítségével. Nyilván egyfajta plusz motivációt jelent mindannyiuk számára, hogy a legsikerültebb darabok felkerülnek a Zsinóros Ház fenyőfájára, amit néhány nap múlva állítanak fel a népszerű közösségi intézményben. Ugyancsak a Mégis Van Remény Egyesület Tanoda programjával kapcsolatos hír, hogy Mikulás ünnepséget is rendeznek a résztvevő diákok számára. Csipkék és adventi koszorúk kiállítása Szemet gyönyörködtető karácsonyt idéző kiállítás látható a Kulturális Központ kápolnatermében december 20-ig naponta 9-16 óra között. A mezőberényi Díszítőművészeti Kör recehorgolással készült csipkéivel, főleg terítőkkel, futókkal, valamint ünnepi horgolt tárgyakkal, például karácsonyfadíszekkel, szalvétatartókkal; míg a békési Hegyesi Gáborné virágkötő adventi asztali koszorúival és ajtódíszeivel áll az érdeklődők elé. A kiállást Balog Gáborné textilműves nyitotta meg. Sz. K. Adó 1 százalék A Békési Gyermekmosoly Alapítvány köszönetet mond azoknak, akik személyi jövedelemadójuk egy százalékát felajánlották. A befolyt összeget Ft-ot a játszóudvar felújítására fordítottuk. A Békés-tarhosi Baráti Kör köszönettel vette az SZJA 1 százaléka támogatását mindazoknak, akik feléje fordultak 2006-ban. A Ft összeget az egyesületünk működési céljaira használtuk fel Békés, Fáy A. u. 4. Fsz. 1. Telefon/Fax: 66/ Mobil: 20/ building@fre .hu Épület és föld ingatlanok közvetítése teljes körû ügyintézéssel Hitelközvetítés Albérletközvetítés Ingatlanok hivatalos becslése rövid határidõvel! Ügyfélfogadás: hétköznap de h-ig; du h-ig, szombaton de 8-12 h-ig. Eladó Családi Házak Békésen a központ közelében 8 szo - bás, 320 m²-es, új építésű, tetőteres, kp.-i gázfűtéses, EXTRA kivitelű családi ház 4 fürdőszobával. Vállalkozásra is alkalmas pl. idősek otthona)! Irányár: Ft. Ikt. sz.: 06/021. Békésen a malomvégi részen 4 szo - bás, 110 m²-es, tetőtér-beépítéses, kp.- i vegyes és gázfűtéses, EXTRA kivitelű, összkomfortos családi ház. Irányár: Ft. Ikt. sz.: 06/035. Eladó Tömblakások: Békésen a központ közelében IV. em.- i, 2 szobás, 56 m²-es, egyedi gáz - fűtéses (konvektor), erkélyes, felújított lakás. Irányár: Ft.-. Ikt. sz.: 06/001. Békésen a központban IV. em.-i, 2 + ½ szobás, 74 m²-es, tömbfűtéses, erkélyes, egyedi árammérőórával ellátott lakás. Irányár: Ft.-. Ikt. sz.: 06/028. Békésen a központban I. em.-i, 3 szobás, 70 m²-es, kp.-i gázfűtéses, egyedi mérőórákkal ellátott lakás. Irányár: Ft.-. Ikt. sz.: 06/036. Békésen a központban fsz-i, ½ szobás, 64 m²-es, egyedi gázfűtéses (konvektor), EXTRÁN felújított lakás. A lakáshoz garázs, pince- és padlásrész is tartozik. Irányár: Ft. Ikt. sz.: 07/028.

5 2007. december 4. Kupagyűjtéssel Donát érdekében Lapunk megjelenésekor utazik ismételten Kijevbe a Moldován család, hogy a 2003-ban születésekor sérült Donáton újabb őssejt beültetést végezzenek el. A kisfiúnak többszöri újra - élesztés után sikerült stabilizálni az állapotát, azon ban az oxigénhiány következtében súlyos agykárosodás lépett fel. A család abban bízik, hogy az őssejt beültetés javíthat állapotán. 5 Idén májusban történt az első beültetés. A kedvező jeleket az eltelt félévben már észrevette a család és a gyógypedagógusok. Figyelmesebb, é b er ebb, ko m munikatívabb, kiegyensúlyozott lett Donát. Ez ad reményt a családnak és mindenkinek, aki szívén viseli a kisfiú sorsát. Az ismételt utazás és kezelés anyagi vonzata kétmillió forint, melyet az S.O.S Alapítvány segítségével gyűjtögetnek, szinte forintról forintra össze. Az alapítvány országos gyűjtésén túl sokan segítetett az édesanya, Moldován-Garas Helga testnevelő tanár iskolájából, a Farkas Gyula Közoktatási Intézményből is, ahol hónapok óta tart a műanyagkupak-gyűjtés. Egy hulladék újrahasznosító cég átveszi a műanyag kupakokat 50 Ft/kg-os áron. Óriási mennyiség gyűlt össze eddig. Júliusban két és fél tonna (!) kupakot szállítottak el, ami 130 ezer forintot jelentett a családnak, azóta újabb egy tonnát gyűjtöttek az iskolában. Sok magánszemély, vállalkozó, egészségügyi, oktatási és szociális intézmény hozta vagy küldte el kupakjaikat a Csuta-tábor AJÁNDÉKOK A TÁMOGATÓKNAK Talán minden idők legmeghittebb, legbensőségesebb, legemberibb, leginkább lélekkel teli összetartás volt az idei Csutatábor. E nemzetközi hírű találkozója csupa szép és meleg lelkű művészeknek, akikkel fél szó után már ezer éve ismerősnek érezte magát az ember. Hasonlóra sikeredett ennek a záróakkordja is, az elmúlt hétvégén megtartott sorsolási ünnepség is, melyen a tábort támogatók nyerték el segítő szándékuk megérdemelt jutalmát. Igazi lazító, kosaras délután és est volt, örömteli arcok, jó békési pálinka és kolbász, és rengeteg beszélgetés. Valódi emberi építkezési lehetőség, könnyed környezetben. Isten éltesse tehát a tábor létrehozóját, családját, művész barátait és az őket támogatókat is! Jövőre, veletek ugyanitt! Pálmai Tamás Évet zártak a nyugdíjas véradók November 10-én a Nyugdíjas Véradók Egészségmegőrző Egyesülete megtartotta közgyűlését, amelyet évadzáró ebéd követett. A tagság teljes létszáma, mintegy 100 fő vett részt a közgyűlésen. A meghívott vendégek a következők voltak: Erdős Norbert alpolgármester, országgyűlési képviselő; Szűcs Gáborné a Civil Szervezetek Háza és Nyugdíjas Ház koordinátora; Nagy László országgyűlési képviselő. Nyeste Sándorné, az egyesület alelnöke beszámolt a tagságnak a évben rendezett programokról. Elmondta, hogy pályázati úton csak a Polgármesteri Hivataltól kapott támogatást az egyesület, azonban a rendezvényeken résztvevő tagok céltámogatásából májusban Anyák Napját, márciustól novemberig pedig havonta egyegy egészségmegőrző napot rendeztek különböző termálvizes egészségcentrumokban. Október elsején egy jól sikerült or - szág házi látogatáson is részt vehettek. célra. Nemcsak Békésről, hanem az egész megyéből érkezik segítségnyújtás. A gyűjtés tovább folytatódik. Kérjük, aki csak teheti, segítsen. Sz. K. A Farkas Gyula Köz - oktatási Intézményben a kupakon kívül azzal is segítenek, hogy az 1 és 2 forintos érméket - melyeket valószínűleg a jövő évben kivonnak a forgalomból - gyűjtik a diákok és tanárok körében. Helló Meló! A Mentálhigiénés Egyesület 100 órás munkaképesség fejlesztő tréninget indított szenvedélybetegek részére békési és békéscsabai helyszínen az ESZA Kht. támogatásával. Az ösztöndíjas tréningen 20 fő szenvedélybeteg vehet részt. A kiválasztás már megtörtént, a tréning sorozat december közepéig tart, majd az egyéni mentorálás során a résztvevők tanácsadást vehetnek igénybe. A pályázati program segíti a résztvevők munkavállalási esélyeinek növelését, a közösségbe történő visszailleszkedésük sikeresebb megvalósulását. Közösségi ház az általános iskolából Újabb munkahelyeket te - remt Békésen a Szent Lázár Alapítvány. A Hunyadi té - ren elnevezet Esély ház - ban harminc-öten kapnak állást. A szervezet már évek óta számos megváltozott munkaképességű és pszichés problémákkal küzdő álláskereső számára biztosít pénzkereseti lehetőséget Békésen. A Szent Lázár Alapítvány jövő év közepéig harmincöt ember alkalmazását tervezi az új, amúgy önkormányzati tulajdonú intézményben. A beruházás helyszínéül szolgáló Hunyadi tér környékén sok a hátrányos helyzetű ember, éppen ezért is vállalták, hogy a foglalkoztatottak harminc százaléka a helyi cigány lakosság köréből kerül ki. Kéz - műves és népművészeti termékeket készítenek majd. Ezúton köszönjük mind azoknak a megjelenését, akik feledhetetlen halottunkat, Dr. Kovács Imrénét (1912) utolsó útjára elkísérték, és fájdalmunkban osztozva részvétet nyilvánítottak. A gyászoló család Epebajok, köves gondok 1. rész A jóízű, bőséges étkezés utáni puffadás, erőteljes, kényelmetlen teltségérzet, a vállgödrök vagy a bordák felé sugárzó fájdalom, esetleg hányinger, láz jelezheti az epekövek megjelenését a szervezetben. Nők között kétszer olyan gyakran fordul elő ez a betegség, mint a férfiaknál. Néma kövek Az epekövek fele az évek során gyakorlatilag semmilyen panaszt nem okoz. A szakorvos álláspontja a tünetmentes, véletlenül felfedezett kövekkel kapcsolatban az, hogy jobb békén hagyni. Különösebb kezelésre nincs szükség azon kívül, hogy az étrenden a panaszok megelőzése érdekében változtatni kell. Az epekövek másik fele azonban olyan erős fájdalmakat, s társult, nagyon súlyos betegségeket okozhat, hogy azok kezelése elengedhetetlen (gyógyszer, esetleg műtét). Az epe útja Az epe nélkülözhetetlen, összetett emésztőnedv, amelyet a máj választ ki. A májból az epehólyagba kerül, ahol egy ideig tárolódik, besűrűsödik, majd az étkezéseket követően a közös epevezetéken keresztül a vékonybél kezdeti szakaszába ürülve elősegíti a zsírok emésztését. Folytatjuk FARKAS GYULA KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon 5630 Békés, Hőzső u. 39. Telefon/fax: 66/ Békési Oktatási Központ (5630 Békés, Hőzső u. 39.) Gimnáziumi Képzés: Rendvédelmi (közbiztonsági) osztály Utazás és turizmus (idegenforgalmi ismeretek) Médiaismeretek (kommunikáció) Általános tantervű gimnázium Szakközépiskolai képzés: Általános mezőgazdaság Mg. gépészet Informatika Faipari osztály Szakiskolai képzés: Mezőgazdasági gépész Kerékpár- és motorszerelő Szociális gondozó és ápoló Asztalos Bolti eladó Érettségi utáni szakmai képzés: Általános mezőgazdasági technikus (2 éves képzés) Mezőgazdasági gépész (2 éves képzés) Faipari technikus (2 éves képzés) Számítástechnikai szoftverüzemeltető szak (1 éves képzés) KÉPZÉSI AJÁNLAT Dévaványai Oktatási Egység (5510 Dévaványa, Mezőtúri út 2.) Gimnáziumi képzés: Rendvédelmi (közbiztonsági) osztály Szakiskolai képzés: Asztalos Mezőgazdasági gépész Szobafestő-mázoló, tapétázó Szociális gondozó és ápoló Bolti eladó Dévaványai Oktatási Egység (5510 Dévaványa, Mátyás u. 1.) Szakiskolai képzés: Mezőgazdasági munkás Parkgondozó Kerti munkás Tarhosi Oktatási Egység (5641 Tarhos, Békési út 7.) Speciális szakiskola: Kosárfonó Seprű-és kefegyártó Lakástextil-készítő Faipari fajátékkészítő Számítógép-kezelő és használó Mezőgazdasági munkás Kerti munkás Parkgondozó NYÍLT NAPOK IDŐPONTJA ÉS SZÍNHELYEI Valamennyi oktatási központban a képzésnek megfelelő helyszíneken: december 1. (szombat) óráig december 12. (szerda) óráig A felvett tanulóknak valamennyi oktatási központban igény szerint kollégiumi férőhelyet biztosítanak. SZÍNVONAL, EGYÜTTMŰKÖDÉS, HATÉKONYSÁG

6 december 4. Zöldségkertészek szakmai képzése AZ EU FIZETTE, A GAZDÁKNAK NEM KERÜLT SEMMIBE Hét előadásból álló képzést szervezetek nemrégiben Békésen olyan gazdáknak, akik hajtatott zöldség termesztéssel (fólia, üvegház) foglalkoznak. Nemzet - közi támogatással hasonló képzéseket az ország 17 helyén hívtak életre, köztük négyet megyénkben. A program fő célkitűzése az volt, hogy korszerű ismereteket adjon a gazdáknak a környezetet kevésbé károsító, korszerű, csökkentett vegyszermennyiséget vagy esetleg teljesen vegyszermentes technológiát alkalmazó növényházi termesztési eljárásokról. A tanfolyam szervezésébe a helyi Kisgazda kör és a Békés és környéke Bio - kultúra Kht. is segítséget nyújtott. E két egyesület klub délutánjainak keretén belül voltak megtartva az előadások, melyeknek színhelyét a Civil Szer vezetek Háza biztosította. A heti rendszerességgel megtartott képzéseken olyan témákról hangzottak el előadások, mint például a különböző talajfertőtlenítési eljárások és készítmények ismertetése, a hajtatott zöldségkultúrák növényvédelme, egyes termésnövelő anyagok ismertetése, a zöldségkultúrákat károsító vírusbetegségek és az ellenük való védekezés, a biológiai növényvédelem lehetőségei a kertészetben. Téma volt a hajtatott zöldségkultúrák speciális tápoldatozási anyagai, módszerei, a környezetkímélő tápanyagellátás alapelvei, a zöldségnövények baktériumos és gombás betegségei és az ellenük való védekezés, a talajlakó kártevők és az ellenül való védekezés, valamint egy teljesen zárt rendszerű talajfertőtlenítési eljárás ismertetése és a kijuttató eszköz bemutatása. Az előadásokon mindig számos érdeklődő gazda jelent meg, sokan az összes foglalkozáson részt vettek. Fog lal - kozásról foglalkozásra gyarapodott a hallgatóság létszáma. A Környezetvédelmi és Víz ügyi Minisztériumban szán dék mutatkozik arra, hogy ez a gazdaképzés folytatódhasson, akkor, ha sikerül pályázati forrást találni ilyen célra. Mivel a helyi gazdák körében ez az előadássorozat nagyon kedvező fogadtatásra talált, ezért, ha lesz mód a folytatásra, akkor lehetséges, hogy jövőre Bé késen újabb képzés kezdődhet. Növény- és talajvédelmi kérdésekben megkereshető a Békés megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Nö - vény és Talajvédelmi Igaz - gatósága, Békéscsaba, Szarvai út 79/1. Telefon: 66/ Talajvédelem: Botyánszki Csa ba, Gyomírtás: Molnár Ferenc, Kórtan: Csenki Éva, Állati kártevők: Vasas László. A beteg növények egyszerű vizsgálata díjmentes. Építési telkek, kertek, üzletek: BÉKÉSEN, belvárosi, 947 m 2 -es építési telek eladó, vagy Békésen 2+fél szo bás lakásra elcserélhető. Irányár: 8 millió BÉKÉS, Tavasz utcában 867 m 2 - es építési telek. Irányár: 3,5 millió BÉKÉSEN, Vásárszélen 35 m 2 -es üzlet Irányár: 7,0 millió+áfa BÉKÉSEN, Vásárszélen 70 m 2 -es üzlet Irányár:13,5 millió+áfa Lakások: BÉKÉSEN, Veres Péter téren 54 m 2 -es, 1+1/2 szobás, harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 5,8 millió BÉKÉSEN, Veres Péter téren 55 m 2 -es, 2 szobás, harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 6,2 millió BÉKÉSEN, Karacson 59 m 2 -es, negyedik emeleti 2 szobás lakás. Irányár: 6,7 millió BÉKÉSEN, Karacson 59 m 2 -es, ne gyedik emeleti 1+1/2 szobás lakás. Irányár: 6,8 millió BÉKÉSEN, Karacson felújított 1+2 szobás, 59 m 2 -es lakás. Irányár: 8,5 millió BÉKÉSEN, felújított 60 m 2 -es, 2 szobás társasházi lakás. Irányár: 8,5 millió BÉKÉSEN, Kossuth utcában 38 m 2 -es, 1 szobás negyedik emeleti lakás. Irányár: 6 millió BÉKÉSEN, Fáy utcában felújított 54 m 2 -es, 1+1/2 szobás lakás. Irányár: 7,4 millió BÉKÉSEN, Karacson felújított 59 m 2 -es, 2 szobás, negyedik emeleti lakás eladó. Irányár: 7,2 millió BÉKÉSEN, Karacson 59 m 2 -es, negyedik emeleti 1+1/2 szobás lakás. Irányár: 6,8 millió BÉKÉSEN, Karacson 59 m 2 -es, 2 szobás, második emeleti lakás. Irányár: 8,7 millió BÉKÉSEN, Széchenyi téren 65 m 2 -es, 2+1/2 szobás lakás. Irányár: 7,5 millió BÉKÉSEN, Szarvasin felújított 65 m 2 - es, 2+fél szobás harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 9,0 millió BÉKÉSEN, Széchenyi téren felújított 61 m 2 -es, 3 szobás harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 9,2 millió BÉKÉSEN, Kossuthon 59 m 2 -es, 2+1/2 szobás, második emeleti lakás+18 m 2 -es garázs. Irányár:9,0 millió+2,0 millió BÉKÉSEN, Kossuthon felújított 76 m 2 -es, 3 szobás, harmadik emeleti lakás. Irányár: 9,3 millió BÉKÉSEN, Széchenyi téren 56 m 2 -es, 2 szobás második emeleti lakás eladó. Irányár: 9,6 millió BÉKÉSEN, Széchenyi téren 69 m 2 -es, első emeleti lakás + Karacson 17 m 2 - es garázs. Irányár: 9,8 millió+1,2 millió BÉKÉSEN, Fáy utcában felújított 59 m 2 -es, 2+fél szobás, első emeleti klímás lakás eladó. Irányár: 11,5 millió BÉKÉSEN, Kossuth utcában 3 szobás, 77 m 2 -es, harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 8,5 millió Családi házak: BÉKÉSEN, Rosszerdőn 82 m 2 -es, 2 szobás családi ház sürgősen eladó. Irányár:2,5 millió BÉKÉSEN, Szécsénykertben 2 szobás ház eladó. Irányár: 4,3 millió BÉKÉ- SEN, Zsibongó téren 50 m 2 -es, 2 szobás nyaraló. Irányár: 5,0 millió BÉKÉSEN, 2 szobás, 90 m 2 -es tanya, 6 m 2 -es pincével. Irányár: 6,5 millió BÉKÉSEN, felújított 85 m 2 -es, 2+1/2 szobás családi ház. Irányár: 6,8 millió + 2 Ha szántó 13 e Ft/Ak BÉKÉSEN, Prágai utcában 125 m 2 - es, 2 és 2 fél szobás családi ház. Irányár: 8,5 millió BÉKÉSEN, Szélmalom utcában 120 m 2 -es, 2 szobás családi ház. Irányár: 7,5 millió vagy csere BÉKÉSEN, Kölcsey utcában 63 m 2 -es, 2 szobás családi ház. Irányár: 8,5 millió Tisztelt Olvasóink! Az apróhirdetésekben szereplõ adatok hiteles - ségéért szerkesztõségünk NEM vállal felelõséget. Csak lakossági apróhir - detéseket adunk közre. INGATLAN Tisztelt hirdetõink! Kérjük önöket, hogy hirdetéseiknél a jobb áttekinthetõség kedvéért tüntessék fel az érté ke sí teni kívánt ingatlan irányárát vagy vétel árát, hogy eszerint csoportosítva jelentet - hessük meg a hirdetést. Ház eladó a Sas u. 7. szám alatt Tel: 66/ Családi ház eladó, Békés, Szabó D. u. 48. Telefon: Két és fél szobás házrész eladó vagy elcserélhető. Garázs is van. Tel.: A Karacs Teréz utcában felújított, klímás, 2 szobás, 59 m 2 -es, harmadik emeleti lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Érd: 70/ A Veres Péter tér 8/B. III. 8.-ban, 48 m 2 -es lakás eladó. Érdeklődni: Békés, Meggy u. 2/1. szám alatt. Bármikor megtekinthető. Háromszobás nagy udvaros ház eladó vagy kis udvarosra cserélhető. Telefon: Eladó összkomfortos kétszobás ház vagy egyszobásra cserélek. Tel.: 30/ Városközpontban kétszobás földszinti lakás eladó. 70/ Családi ház eladó a Rákóczi utcában. 20/ A Tisza-tavon, Abádszalóktól 4 km-re Tiszaderzsen két szoba összkomfortos nyaraló egész évben kiadó vagy eladó. Érdeklődni: 30/ Tarhoson összkomfortos kertes ház igényesen felújítva melléképülettel és ga rázszsal eladó. Érdeklődni: 30/ Egyszobás lakás eladó vagy kiadó. 70/ Békésen négyszobás, nappalis, étkezős, két fürdőszobás családi ház eladó. Két család részére is alkalmas. Vagy elcserélhető lakásra. 70/ Háromszobás családi ház 560 m 2 -es telken eladó. Központi fűtés, ipari áram van. Békés, Kecskeméti u. 1/2. Érdeklődni: 30/ Békésen háromszobás összkomfortos ház eladó. Első emeletig lakást beszámítok Békésen a Görbe utcában eladó háromszobás ebédlős kertes ház. Telefon: vagy 70/ Eladó háromszobás kertes családi ház. Csendes helyen, kövesút mellett. Érdeklődni: 30/ vagy Két szobás ebédlős összkomfortos családi ház eladó. Telefon: 30/ A központban másfél szobás lakás eladó. Nagyon szép állapotban egyedis. Érdek - lődni: 30/ Tetőtér beépítéses, igényesen felújított amerikai konyhás nagy családi ház Békésen a Veress Endre utcában eladó. Két konyha, két fürdőszoba, két garázs, padlófűtés, 3 fázisú műhely, nagy udvar van. 20/ Négyszobás családi ház sok melléképülettel eladó. Telefon: 30/ INGATLAN 2-5 MILLIÓ FT KÖZÖTT A Mátyás király u. 67. sz. ház eladó. Kétmillió forint. Érdeklődni: Deák F. u. 91. Telefon: 30/ Muronyban összkomfortos ház eladó 4 millióért. Érdeklődni: , INGATLAN 5-8 MILLIÓ FT KÖZÖTT Békés, Raktár sor 10. alatti ház eladó. Irányár: 6 millió Ft. Telefon: Kisebb ház eladó vagy nagyobbra cserélhető. Irányár: 6 millió Ft. Érdeklődni: 20/ Békés, Csendes u. 5. este négy és hat óra között. Békésen a Karacson negyedik emeleti, INGYENES APRÓHIRDETÉS! A KITÖLTÖTT SZELVÉNYT LEADHATJA A BÉKÉSI ÚJSÁG SZERKESZTÕSÉGÉBEN (ZSINÓROS KÖZÖSSÉGI HÁZ BÉKÉS, ADY U. 1.) HÉTFÕTÕL PÉNTEKIG 8-16 ÓRÁIG. LEADÁSI HATÁRIDÕ: DECEMBER 10. Apróhirdetések egyedis, erkélyes, 59 m 2 -es, azonnal beköltözhető kétszobás lakás 6,7 millió Ft-ért eladó. Érdeklődni: 30/ INGATLAN 8-10 MILLIÓ FT KÖZÖTT Békésen, a Szélmalom utcában 10x10- es kockaház eladó. Tiszta udvar, melléképületek. Érd.: 20/ , 70/ Békésen háromszobás, második emeleti, téglablokkos, egyedi gáz- és vízórás, kábeltévés lakás csendes környezetben sürgősen eladó. Irányár: 9,5 millió Ft. Telefon: 30/ Békésen a Szarvasi úton 1+2 félszobás, 66 m 2 -es, első emeleti, egyedi gáz, víz, és villanymérős lakás és 22 m 2 -es garázs együtt és külön is eladó. 9,5 millió + 2,6 millió Ft. Telefon: 30/ Debreceni kétszobás, ebédlős földszinti lakás a Görgey utcában eladó vagy békési házra cserélhető. Ár: 9,5 millió. Érdeklődni: 70/ INGATLAN MILLIÓ FT KÖZÖTT Karacs T. utcában 3. emeleti, kétszobás, teljesen felújított lakás garázzsal együtt eladó. Irányár: 10,5 millió Ft. Telefon: 20/ Képek: fotoalbum.hu. Békésen 1+2 szobás lakás eladó garázszsal, pince és padlásrész használatával 10,5 millió Ft. Érd.: Fáy A. u. 6/A I/3. Tel.: Dánfokon padlásszobás ház lakható, fűthető, berendezve eladó vagy első emeleti teraszos kétszobás lakást beszámítok. Ár: 10,8 millió Ft. Érdeklődni: Sátortér u. 3. Békésen a Fáy 9-ben háromszobás első emeleti felújított lakás, garázs + udvari tároló eladó. Irányár: 11 millió Ft. Telefon: 70/ Kertes ház eladó vagy kisebb kertes házra cserélhető értékkülönbözettel kétszobás téglaépületűre. A ház: 3 szoba, nappalis, nagy konyhás, jó melléképület, tégla garázs, kövesút mellett, vegyes tüzelés. Háromfázis. Irányár. 11 millió Ft. Érdeklődni: 70/ Békésen 3,5 szobás ház eladó. 11,5 millió Ft. Telefon: 70/ Kétszobás kertes ház eladó. Békés, Asztalos u. 8. Irányár: 12 millió Ft. Telefon: Háromszobás családi ház műhellyel ipari árammal eladó. Irányár: 12 millió Ft. Békés, Árvíz u / Családi ház eladó a Dózsa Gy. u. 5. szám alatt. Irányár: 12,5 millió Ft. INGATLAN 15 MILLIÓ FT FÖLÖTT Városközpontban lévő új építésű családi ház eladó. Telefon: Háromszobás, kétkonyhás, kétszintes családi ház eladó a lakás alatt 58 m 2 -es exkluzív garázzsal. Irányár: 16,7 millió Ft. Békés, Szent Pál sor 2/1. Telefon: Fürdővel szemben sorházi lakás eladó. Irányár: 18 millió Ft. Telefon: 30/ KIADÓ INGATLAN Garázs kiadó a Fáy u. 10. mögött. Érdeklődni: kvadrát házhely telekkel eladó vagy művelésre kiadó Borosgyánban. Érdeklődni: , Károlyi Ilona. Békés, Ady 3. II. 24. KERT Maróban 3 ha föld (szántó, gyümölcsös, kisebb ház) eladó. Irányár: 2,2 millió Ft. Érdeklődni: 70/ Nagykertben, út mellett 21 kvadrát kert kunyhóval, kis gyümölcsössel, villannyal eladó. Telefon: Nagykertben 5 kvadrát föld eladó. Telefon: Irányár: 120 ezer Ft. JÁRMŰ, ALKATRÉSZ 4-5 lovas rota kocsival, 50-es Simson, 125-ös MZ eladó. Békés, Zöldfa u cm 3 -es Malaguti Cross motor és Simson eladó vagy cserélhetők. Érdek - lődni: 30/ Simsonok eladók: Schwalbe és Star utánfutó kerti traktor után eladó Suzuki Wagon R+GLX klímás, riasztó, vonóhorog, 4 éves, friss műszaki, km, kiváló állapotban eladó vagy 30/ Szkif campingsátras utánfutó eladó. Érdeklődni az esti órákban: ÁLLAT Törzskönyves alpesi kecskeállományból hasas anyakecskék eladók. Érdeklődni: 70/ Tápmentes, gazdasági takarmányon nevelt kg közötti húsjellegű hízók eladók. Érdeklődni este öt után a as telefonon. 300 kg-os húsjellegű hízók eladók. Ár megegyezés szerint. 30/ hetes fekete puli kölykök eladók. Telefon: 70/ Shih-Tzu és mopsz kan fedez., angóra jellegű kiscicák ingyen elvihetők. Shih-Tzu kiskutyák eladók. Telefon: 30/ TÁRSKERESÉS Imi vagyok, 175/75/29. tartós kapcsolatra vágyó hölgyek jelentkezését várom. 70/ MUNKA Tisztelt hirdetőink! Mostani lapszámunktól kezdve ebben a rovatban kizárólag olyan apróhirdetéseket jelentetünk meg, melyekben MAGÁNSZEMÉ- LYEK KERESNEK MUNKÁT. Azoknak, akik korábban itt hirdették meg bármiféle szolgáltatást végző vállalkozásukat, amit akár másodállásban, nyugdíj mellett vagy rokkantnyugdíjasként végeztek, a továbbiakban nem jelentetjük meg. Térítés ellenében történő esetleges hirdetési szándékukat jelezhetik hirdetésszervezőnknél a 30/ es te le fonszámon. Mindenféle házimunkát, takarítást, bevásárlást, stb. vállalok. Nyikos Mihályné. Telefon: 30/ órás munkát keresek kereskedő-boltvezetői végzettséggel, gyakorlattal. Ér - deklődni: 30/ Takarítói munkát keresek. Telefon: 30/ éves békési férfi munkát vállalna gépjármű-technikai szerelő, mg-i gépszerelő és karbantartó géplakatos, növényvédő és méregraktár kezelő szakmával. John Deere 9000-res széria (kombájn) gépkezelői papír, Claas Mega és Medion gépkezelői oklevél. Békés-Békéscsaba vonzáskörzetében. Telefon: 70/ Idősek gondozását, gyermekfelügyeletet, bevásárlást vállalok. Tel.: 30/ EGYÉB Eladó 4 db Michelin téli gumi 185/65R14, továbbá 4 db Matador nyári gumi 175/55R14. Érdeklődni: Cseh tangó cserép kb. 200 db, 24 db vég-, és 2 db kúpcserép eladó. Érdeklődni: Békés, Árpád u. 17. Tel.: 70/ Whirlepool elöltöltős mosógép egyvezetékes, egy palackos gáztűzhely, két tálcás rozsdamentes mosogató eladó. Ér - deklődni: 30/ Öntöttvas kazán eladó. Irányár: 80 ezer Ft. Békés, Posta u. 4/1. Telefon: Vasipari gépek eladók: eszterga, daraboló, présgép, stb. Békés, Posta u. 6. Telefon: Új távcsöves német puska olcsón eladó (külföldről vásárolt). Tel.: 20/ Ingyen elszállítjuk háztartási lomjait, üzemképtelen hűtőt, mosógépet, centrifugát, gáztűzhelyt, rossz akkumulátort, mikrót, fém és vas hulladékot, egyebeket. Telefon: 30/ Asztalosipari gépek eladók. Telefon: 70/ Izs légpuska és 250-es ETZ alkatrészek olcsón eladók. Békés, Bethlen u db új német hódfarkú cserép árkedvezménnyel eladó. Telefon: Gyári csomagolású, 1 év garanciával masszírozó szék eladó családi okok miatt eladó. Érdeklődni: , Új Vaillant gázüzemű vízmelegítő gyári csomagolásban eladó. Tel.: 20/ mázsa birsalma cefre eladó. Telefon: Egy db kéttűs varrógép, 1 db sima gyorsvarrógép, valamint 1 db vasaló gőzkazán eladó. Érdeklődő: 30/ literes műanyag tartály, új 10-es válaszfal tégla és bontott 2,8-as és 4,3-as fa mestergerenda eladó. 30/ szobabútor, 4 heverő, 2 rekamié, 1 fotelágy, 1 asztali sparhert, 1 szőlőprés, 1 konyhabútor, 2 kvarc elektromos kályha, 1 olajos hordó tartóval, 1 örökégő kályha (vegyes tüzelésű) eladó Békésen. Telefon: , 30/ Zsebben hordható fordítógépet keresek megvételre. Telefon: 70/ Gyerekek! Ha gyűjtitek a Lecsó-s matricákat és szeretnétek cserélni, hívjatok! Same Laser 110 és T150 K eladó. 30/ Eladó: ágyneműtartós heverő, villanytűzhely, fonott hintaszék, szőnyegek, orvosi rendelői bútor, fa garázsajtó, ingaóra, falióra, új Tra - bant üléshuzat. Ár megegyezés szerint. Ér - deklődni egész nap a as telefonon. Befont üvegek 3-25 literig (minden méretben), leánderek: rózsaszínű, fehér, vajszínű Ft-ig (minden méretben). Telefon: Cím: Deák F. u. 39. Nappali ülőgarnitúra ebédlő szekrénysor, férfi bőrkabát, gobelin képek, Csepel varrógép, nippek eladók. 70/ Ikerbabakocsi és 0-1 éves korig kislányra való ruhák, cipők eladók. 20/ Háromkerekű elektromos rokkant kocsi nagyon olcsón eladó. Érd.: 20/ Bontásból származó 2 db kisméretű beépíthető csempekályha eladó. Irányár: 50 ezer Ft/db. Telefon: Textima ipari varrógép és gáztűzhely palackkal eladó. Érd.: 20/ Kiváló állapotban lévő, használt, Ignis típusú automata mosógép eladó. Irányár: 28 ezer Ft. Érdeklődni: a as telefonszámon az esti órákban, vagy a 30/ es mobilszámon. Karácsonyra fenyőfa eladó. Érdeklődni: Tarhos, Petőfi u. 24/A. Tel.: 30/ Kozmetikai gép tartozékaival együtt eladó. 20/

7 2007. december 4. 7 Németországból jött a békési tűzoltók második gépjárműfecskendője BÉKÉSI PROGRAMOK DECEMBER KÖZÖTT December 6. (csütörtök) 15 óra Ifj. Icsa Antal grafikus tanuló önálló tárlatának megnyitója Zsinóros Közösségi Ház (Ady u. 1.) December 11. (kedd) 18 óra Egészségmegőrző női torna Martin Mónika gyógytornásszal Szántó Albert u. 10. szám alatti iskola tornaterme Gerhard Stengel (a képen balra) kézfogása Őri Zoltánnal, a békési önkéntes tűzoltók parancsnokával egy már eddig is gyümölcsöző együttműködés újabb állomását jelenti. A háttérben a most Békésre érkezett Mercedes gépjármű Gerhard Stengel Gyulán élő, a békési tűzoltókat évek óta patronáló nyugalmazott frankfurti tűzoltóparancsnok kapcsolatainak és szervező munkájának segítségével egy újabb tűzoltó fecskendő érkezett nemrégiben Békésre az önkéntes tűzoltókhoz. A 1222-es Mercedes jármű gyorsbeavatkozóval, nagy nyomású szivattyúval, terep fokozattal, 10 KVA aggregátorral, 7 személyes fülkével rendelkezik, és Egy nyelvet beszélünk Mi az, ami Madonnának nincs, Schwar - zenneggernek hosszú, a pápának pedig van, de nem használja? Boldog lennék, ha most a rádió mikrofonja előtt ülnék, és kihagyhatnék pár pillanatot, itt azonban nincs sok eszközöm a halogatásra. Biztos vagyok benne, hogy szinte mindannyian másra gondoltak de a megoldás: a vezetéknév. Bármilyen furcsa, nagy fejedelmeink és első királyaink úgy élték le az életüket, hogy vezetéknévvel nem büszkélkedhettek ahogyan alattvalóik sem, egészen a tizenkettedik századig, és akkor is csak kevesek osztályrészéül jutott e kiváltság. (Nyelv - rokonainknál, az osztjákoknál csak a múlt század derekán vezették be.) Vizsgáljuk meg a magunk és a barátaink, ismerőseink vezetéknevét! A leggyakoribb családnevek foglalkozásnevek, nálunk a Kovácsok a listavezetők, s személyes fájdalmam, hogy a Szabó a negyedik helyre csúszott vissza (még pontszerző hely, de sajna, a könnyűipar hazánkban halódik). Jellemző még a tulajdonságra utaló név (Kis, Nagy, Sánta, Veres), vagy a városra, származási helyre vonatkozó MI AZ? 2000 liter vizet tudnak elhelyezni benne. A modern jármű Békésre juttatása és műszaki vizsgáztatása összesen két és fél millió forintba került, ez a töredéke annak, amit ér (8-10 millió forint). A tűzoltóautó a németországi Offenbachból a Gerhard Stengel Közép- és Kelet-Európát segélyező Hilfe Projekt keretében érkezett Békésre. (Budai, Dézsi hogy békési példáknál maradjunk). Magyarországon van olyan falu, ahol az őslakosság mindössze egy-két vezetéknéven osztozik, tehát a családnév helyett a ragadványneveket használják: Bikás Tímár, Szőke Tímár, Borbély Tímár vesztére a gyanútlan betelepülőnek. De pillantsunk át inkább a szomszédokhoz, sőt: külföldre! Nem meglepő a kinti Kovácsok népszerűsége: lefordítva ugyanis ott is Herr Schmidt és Mr. Smith uralják a terepet. Sőt: a mormon vallás megalapítója is egy Josiah Smidt nevű úriember volt nehezen tudom elképzelni, ahogy magyar földön Kovács úr számára átadták volna az angyalok az aranytáblákat. Spanyolország sokmilliós lakossága mindössze huszonegynéhány családnéven kénytelen osztozni gondolom, a postások legnagyobb szomorúságára. Egy bajnoki mérkőzésen esett meg, hogy mind a huszonkét játékosnak (ó, borzalom ) ugyanaz volt a vezetékneve. Vajon könnyű vagy nehéz dolga volt a közvetítőnek? Szilágyiné Szabó Ágnes HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE December 7. (péntek) 16 óra Népek, hagyományok sorozat: Bemutat - kozik Bulgária. Előadó: Sztojcsev Szvetoszláv író, szerkesztő, könyvbarát. A Balkán Táncegyüttes bemutatója, táncház, kiállítás, totó, ételkóstoló. Könyvtár December 7. (péntek) 9 órától Az Eötvös József Tagiskola télapóműsora Kulturális Központ színházterme December 7. (péntek) 9 órától Baba-Mama Klubban a kismamák számára Babaruha-börze Kulturális Központ klubterme December óra Karácsony Falva játék és ajándék vásár Zsinóros Közösségi Ház December 8. (szombat) 10 órától Békés Kupa Fizikai Felmérő Verseny a Békés Megyei Kajak-Kenu Szövetség és a Békési Kajak-Kenu Club szervezésében Sportcsarnok December 8. (szombat) 15 óra Békési Múzeumbarátok Köre évadzáró összejövetele S. Turcsányi Ildikó régész előadása: Egyszer volt, hol nem volt hogyan dolgozik a régész? Békési Galéria (Széchenyi tér 4.) December 8. (szombat) óra Békési Nyílt Napok - kézműves foglalkozás. Adventi és karácsonyi díszek, ajándéktárgyak készíthetők Békési Galéria December 8. (szombat) 15 óra Bőr- és testápolás tiniknek, tanácsadás Diákgödör (Zeneiskola alatti pincehelyiség) December 8. (szombat) 18 órától Békési SzSK Mezőberényi SSE bajnoki kosárlabda-mérkőzés Sportcsarnok December 9. (vasárnap) 15 óra ADVENTI GYERTYÁK. Gyertyagyúj - tás és a Újvárosi Óvoda gyermekműsora Széchenyi tér December 10. (hétfő) tól Mozogjunk így is, úgy is sportfoglalkozás Puskás Károly tanár úrral Dr. Hepp F. tagiskola tornaterme (József A. u. 12.) December (kedd-csütörtök) 7,30-16 óra Karácsonyi vásár Baky utcai Központi Óvoda December 11. (kedd) 15 óra Játszóházi foglalkozás leendő elsősöknek Dr. Hepp. F. tagintézmény ebédlője December 13. (csütörtök) 15 óra Vetélkedő Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója tiszteletére Könyvtár HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE December (csütörtök-vasárnap) óra Luca-napi kézműves vásár (Nefelejcs Közhasznú Egyesület) Békési Galéria aulája December 14. (péntek) 14 óra Karácsonyi mesekaszinó Könyvtár December 15. (szombat) 13 óra Játszóház: karácsonyi-adventi díszek, ajándéktárgyak, üdvözlőkártya, csipeszfigurák készítése 15 órától Karácsonyváró ajándékműsor: Csipkerózsa című előadás (Napsugár Bábegyüttes, Békéscsaba) Kulturális Központ December 15. (szombat) 11 óra Békési TE I. Spar Se I. férfi extra ligás asztalitenisz-mérkőzés Békési TE II. Borsod Volán SE I. férfi NBI-es asztalitenisz-mérkőzés Békési TE Orosháza-Hungarotel ASE női NBI-es asztalitenisz-mérkőzés Sportcsarnok December 15. (szombat) 15 óra Sminkelés nappali, esti és ünnepi Diákgödör December 16. (vasárnap) 15 óra ADVENTI GYERTYÁK. Gyertya - gyújtás és a Korona utcai Óvoda gyermekműsora és Adventi angyalok zenés irodalmi összeállítás Széchenyi tér December 17. (hétfő) tól Mozogjunk így is, úgy is sportfoglalkozás Puskás Károly tanár úrral Dr. Hepp F. tagiskola tornaterme (József A. u. 12.) December 18. (kedd) óra Népek, hagyományok sorozat: Karácsony Európában Könyvtár December 18. (kedd) 18 óra Egészségmegőrző női torna Martin Mónika gyógytornásszal Szántó Albert u. 10. szám alatti iskola tornaterme December 19. (szerda) 18 óra KARÁCSONYI HANGVERSENY. Közreműködnek a város iskoláinak tanulói, tanárai, a Református Egyház énekkara, valamint a Baptista Gyülekezet kórusa Református templom

8 december 4. SPORT Győzelem idegenben és hazai pályán Az elmúlt két fordulóban két győzelmet szerzett a Békési SZSK, városunk NB II-ben szereplő férfi kosárlabda-csapata. Mezőberényben arányú győzelmet arattak. A mérkőzésen kiemelkedőt nyújtott a hárompontos specialista Baukó, aki kilenc ilyen találatot szerzett és összesen 37 pontot szórt. Eredményesen játszott Madaras is, 24 ponttal. A csapat hazai pályán folytatta a kiváló szereplést. A Gyula ellen arányban győzötté Ezen az összecsapáson Varga 20 pontot, Takács, Korcsog és Baukó 15 pontot szerzett. Edző: Balog Vilmos. Csapatunk a bajnokság Dél-alföldi régiójában 11 pontot gyűjtve jelenleg a harmadik helyen áll. Békési Újság Kalendárium 2008 Egész évre olvasnivalóval, már kapható! Horgász szemmel CSUKAFOGÁS VAGY KIFOGÁS Most egy olyan vízre látogatunk el, ami nem Békésen van. Szem előtt tartva a mi kis folyónkat, sajnos a mostanában lévő vízállás nem mozgatja meg a pecásokat. De van még a környéken rengeteg jó kis csukás víz, csatorna. Sajnos eléggé kifosztott halállománnyal bírnak, ezért a csárdaszállási, Félhalmi Holt - ágról írok. A Hármas-Körös egyik leválasztott kacskaringós ága, melyet földhidakkal szétdaraboltak öt különböző részre. A harmadik talán a leghíresebb, vetekedve az ötössel. Míg a hármas holtág belső részét nyaralók, hétvégi házak övezik, itt csak a tulajdonosok hor gászhatnak, illetve vendégek. A hármas holtág egész évben megközelíthető, idáig vezet műút, persze kis helyismerettel kell rendelkezni. A csárdaszállási élelmiszerboltban helyreigazítják az embert. A hármas holtágnál leparkolunk, innen eső esetén is ki tudunk menni, míg a többinél a sár foglyul ejtheti az autót. Kedvelt helyem az ötös. Ez még részben érintetlen az emberek által kisajátított vízterülettől, hatalmas egybefüggő nádasok szegélyezik és sajnos a civilizáció jelei, hatalmas szeméthegyek, amit a 21. század embere termel. Ennek ellenére szerencsés víznek tartom, mert nem a Gyomai Htsz. Kezeli, hanem a Körös - vidéki Horgász Egye sületek Szövetsége. Folytatjuk Szekerczés Sándor Utánpótlás bázissá fejlődött a Békési Futball Club Gera Imre belépésével stabil lett a Békési FC szerkezeti felépítése. A csapat feljutott a megyei első osztályba, a serdülők imponáló biztonsággal nyerték a bajnokságot. A vezetőség célja az, hogy néhány éven belül békési fiatalok alkossák a felnőtt csapat keretét. Az utánpótlás neveléséről Bíró Imre és Puskás Károly gondoskodik. Ezúttal Bíró Péterrel beszélgettünk. Az elmúlt évhez viszonyítva milyen változások voltak a csapatnál? Az ifjúsági csapat átvételével külön-külön kezdtünk el dolgozni, de az ifik nem voltak hozzászokva a kemény edzésekhez, így lassan elkezdtek fogyatkozni. Szükségessé vált, hogy a serdülőkből töltsük fel az ifi csapatot. Ez azt eredményezte, hogy szinte a serdülők alkotják az ifjúsági csapatot is. Hangsúlyozni szeretném, hogy egyetlen fiatalt sem küldtünk el, mindenki angolosan távozott. Hogyan bírják a fiatalok a kettős terhelést? Egyelőre jól. Rengeteg munkát végeztünk. Az iskolai szünetekben is edzettünk, még szilveszterkor is. Fizi - kálisan remek erőben vannak a fiúk, de a tanulással törődhetnének egy kicsit többet is. Minden találkozónkat fizikai fölényünkkel a második félidőben nyertük meg. Hogyan készültetek a bajnokságra? A Boga-völgyben (Ro má - nia) kezdtünk 1000 m-es magasságban erőnléti edzésekkel, hegyi futásokkal. Ezt követően egy hétre Fonyódra utaztunk, ahol rengeteg labdás edzést tartottunk és minden nap egy edzőmérkőzést játszottunk a környékbeli csa - patokkal. Utána heti négy edzéssel itthon folytattuk a felkészülést. Miközben kiválóan szerepeltek a bajnokságban, el mentetek egy szlovákiai tornára is. Jelenleg vezetjük a tabellát a Mező berény előtt. El - jutottunk Vágfarkasdra egy több több napos korosztályos tornáran. Győz tünk a Nagy - bánhegyes, Nyitra és Galánta ellen is. A döntőt a házigazdákkal játszottuk. döntetlen lett az eredmény. Büntetők kel szenvedtünk 3:2 arányban vereséget, így a 2. helyen végeztünk. Ez a túra a foci mellett más élményt is nyújtott a gyerekeknek. Csató Sanya barátomnak köszönhetően útközben fogadtak bennünket a Ferencváros és a Székesfehérvár pályáján is. Megtekintettük a Fradi mú zeumot, belátogattunk az öl tözőkbe, felmentünk a VIPpáholyba és rámehettünk a center pályára is. A fiatalok közül már többen a felnőtt csapat ajtaján kopogtatnak. Igen, Szabó Sanyi már háromszor is pályára lépett, Takács Bence is kispados a nagyoknál, és Takács Máté irövidesen betölti a 15. életévét és második számú kapusként ott lesz a kispadon. Célunk, hogy ezt a három fiút tavasszal beépítsük a csapatba és néhányan - Bohus András, Ollé Péter, Csikós Sándor év múlva ott lehetnek a felnőttek között. Csikós Sándor TOTÓ VARIÁCIÓ AZ ÓDIUM LOTTÓZÓ TÁMOGATÁSÁVAL részt vett a korosztályos országos felmérésen, és az összes mutató alapján korosztályában ma Magyarországon ő a legjobb. Sok nagy csapat próbálta már elcsábítani, de még túl fiatal, és szülők sem engedik egyelőre el. Több játékosunkat a Győr is csábította és hívja jelenleg is. Békéscsabán a Szokolai Focisuliban ( NB I- esek ) is szívesen látnák őket. Békésen maradnak ezek a fiúk? Valamennyien gimnáziumba járnak és főiskolára, egyetemre szeretnének men ni, így sajnos nem biztos, hogy itthon tudjuk tartani őket, annak ellenére, hogy most mindannyian itt szeretnének maradni focizni. Jó a közösség, sokat vagyunk együtt. A felnőtt csapat edzője Mracskó Misi is eljön minden serdülő mérkőzésre, ezért nem véletlen, hogy a fiúk közül többen ott vannak a felnőttek keretében. Egy ilyen széleskörű tevékenységet nem lehet segítség nélkül megoldani. Igen. Rengeteg segítséget kapunk a Szegedi Kis István Református Gimnázium és Általános Iskola és Kollé - giumtól, ahol szeretnénk elérni, hogy az azonos évfolyamon tanuló labdarúgók egy osztályba kerüljenek. További támogatóink: Református Egyház, Békés Város Ön kor - mányzata, Békési Futball Club, Gera Imre, Csikós Bú - tor, Sarokház Vendéglő, Szé - kely Zoltán. Takács János BÉKÉSI ÚJSÁG helyi információs, közéleti és hirdetési újság Megjelenik: évtõl, minden második héten ÓDIUM LOTTÓZÓ Békés, Ady utca 14. Nyitva tartás: Hétfõ-péntek: 7-19 óráig Szombat: 7-16 óráig Vasárnap: 9-12 óráig. Telefon: Gépi telefonfeltöltés! Felelõs szerkesztõ: Szegfû Katalin Hirdetésszervezõ: Varga Ferencné 30/ Vad Péter 20/ Szerkesztõség címe: 5630 Békés, Ady u. 1. Postacím: 5630 Békés, Pf , Web cím: bekesiujsag@globonet.hu Telefon: 30/ Kiadó: Családért Alapítvány HU ISSN

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban Beiskolázási nyílt napok a megyei középiskolákban Település Intézmény neve, címe Képzés típusa Nyílt nap Farkas Közoktatási Intézmény 5630, Hőzső u. 39. Farkas Közoktatási Intézmény 5630, Hőzső u. 39.

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda 2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2011/2012-es tanévre Tiszakécske, 2011. augusztus

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Tájékoztató. Sorszám: I.

Tájékoztató. Sorszám: I. Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2015. augusztusi-27 i ülésére 1. 2015.06.20-án a Békés Megyei Szimfonikus

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

2018. évi Rendezvény naptár tervezet évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

ADVENTI KUCKÓ. A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. Városi Könyvtára tisztelettel meghívja Önt a adventi programjaira

ADVENTI KUCKÓ. A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. Városi Könyvtára tisztelettel meghívja Önt a adventi programjaira Adventi programok Gyermekkönyvtárban ADVENTI KUCKÓ A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. Városi Könyvtára tisztelettel meghívja Önt a adventi programjaira 2014. november 30. (szombat) 9 12 ÜGYES KEZEK

Részletesebben

Mondjam vagy mutassam?

Mondjam vagy mutassam? I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet A BSZC Gépészeti és Számítástechnikai Szakgimnáziuma és Kollégiumának 2016-2017-es kollégiumi munkaterve a 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján 2016. augusztus 31. szerda

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400. Elérhetőség: Típus: Telek. Telekterület: 1440 m². Irányár: 200.

Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400. Elérhetőség: Típus: Telek. Telekterület: 1440 m². Irányár: 200. Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400 Telek Telekterület: 1440 m² 200.000 Ft 1 Cím: 6647 Csanytelek, József Attila u. 24. Szántai Zoltán 06 (30) 540-1862 Felújításra szoruló

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok, szabadidős tevékenységek Munkaközösség

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon,

KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 6900 Makó, Vásárhelyi

Részletesebben

A 2013/2014-es tanév ütemterve

A 2013/2014-es tanév ütemterve A 2013/2014-es tanév ütemterve Augusztus: - vezetőségi alakuló értekezlet: munkamegosztás, felelősségi körök kialakítása - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára Felelős: gyakorlati oktatásvezető

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400. Elérhetőség: Típus: Telek. Telekterület: 1440 m². Irányár: 200.

Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400. Elérhetőség: Típus: Telek. Telekterület: 1440 m². Irányár: 200. Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400 Telek Telekterület: 1440 m² 200.000 Ft 1 Cím: 6647 Csanytelek, József Attila u. 24. Szántai Zoltán 06 (30) 540-1862 Felújításra szoruló/bontásra

Részletesebben

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Bevételek: Megnevezés Költségvetési támogatás Központi költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól Helyi önkormányzattól Kapott támogatás

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

2 debrecen@cegpasztor.hu

2 debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,

Részletesebben

PÁLFA KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS

PÁLFA KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS NYILVÁNTARTÁS A PÁLFA KÖZSÉG TERÜLETÉN KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓKRÓL A dokumentum tartalma a 2011. május 10-én érvényes nyilvántartási adatoknak megfelelő. dr. Orova Dániel jegyző Pálfa Pékség

Részletesebben

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV 2018-2019 Pogány, 2018.09.10. Öko-iskolai koordinátor Iktatási

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 18-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 11/2015. (VIII.19.) önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről 198/2015.

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

A békési értékgyűjtő munka Március 25.

A békési értékgyűjtő munka Március 25. A békési értékgyűjtő munka 2014. Március 25. Gyűjtő-kutatómunka A kormányrendelet (114/2013. (IV.16.) alapján meghatározott mellékletek összeállítása, begyűjtése, rendszerezése: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-ei ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-ei ülésére Tárgy: Békés Város Képviselő-testületének 2013. I. félévi munkaterve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: Valamennyi bizottság Sorszám: III/9. Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Családok Európai Éve 2014.

Családok Európai Éve 2014. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

2011. december 17-én 20 órától KÖRFKarácsony a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, ahol az ajándékozás nem játék, a belépő viszont az!

2011. december 17-én 20 órától KÖRFKarácsony a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, ahol az ajándékozás nem játék, a belépő viszont az! A jótékony szándék és az adományozás örömének érzése olyan alapismeret, amivel minden fiatalnak találkoznia kell! Ráadásul minél hamarabb! Idén karácsonykor Békéscsabán is átélhetitek ezt az érzést - beleértve

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

2015. OKTÓBERI PROGRAMOK

2015. OKTÓBERI PROGRAMOK SZAKMAKÖZI MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 6100 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Szent János tér 3. Telefon/fax:76/462-364 e-mail:szakmakozimuvelodesihaz@gmail.com 2015. OKTÓBERI PROGRAMOK Október 1. Csütörtök Október

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben