K K u n f e h é r t ó i. a l a u z

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "K K u n f e h é r t ó i. a l a u z"

Átírás

1 Könyvvásárlási lehetőség Nívós kiadvány az otthoni könyvespolcra K Községi közéleti havilap XX. évfolyam 8. szám Ára: 100 Ft Jó idő segítette az idén négy napos rendezvényt Sör & Grill Fesztivál több helyszínnel Az eddig kunfehértói Holdruta Festival néven futó, program arculatában megújulva és egy nappal bővülve, az előző évi névtől eltérően, visszatérve a már bevált Sör és Grill Fesztivál Kunfehértó néven a Kunfehértó Önkormányzat és intézménye szervezésében valósult meg július án Kunfehértón a Tófürdő területén. Az időjárás idén is kegyeibe fogadta a szervezőket és a fellépőket. Mind a három napon kimondottan meleg volt. A nyári idő és a több helyen zajló programok kicsalták kunfehértóra a fürdőzni és szórakozni vágyó közönséget. A három nap alatt, kevesebben voltak a fesztiválon, mint a múlt évben, azonban akik a műsorokra jöttek ki, jól szórakoztak, amit ütemes tapsaik bizonyítottak. (Bővebben képriporttal a oldalon) A Kunfehértói Falunapon bemutatott Szakál Aurél a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója által szerkesztett, Végső István helytörténész által készített Kunfehértó régen és ma című könyvet az Önkormányzat megbízásából a Művelődési Ház és Könyvtárban Kunfehértó Béke tér 3. szám alatt lehet megvásárolni az intézmény nyitvatartási ideje alatt. Vásároljon egy példányt magának, vagy lepje meg szeretteit egy kedves ajándékkal a Kunfehértó Községről szóló könyvvel. (szerk.) HIRDETMÉNY MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE A HELYI ÖNKOMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK ÁLTALÁNOS VÁLASZTÁSÁT. A SZAVAZÁS NAPJA: október 12. A szavazás órától óráig tart. VÁLASZTÓI NÉVJEGYZÉK A választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükről 25-ig kapnak értesítést. AJÁNLÁS Jelöltet ajánlani ajánlóíven lehet. A választókerületben választójoggal rendelkező választópolgár szeptember 8-ig ajánlhat jelöltet. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat. A SZAVAZÁS A választópolgár személyesen, a lakcíme szerinti szavazókörben szavazhat. A Grillsütő verseny győztes csapata Az a választópolgár, aki június 23-ig tartózkodási helyet létesített, és tartózkodási helyének érvényessége legalább a szavazás napjáig tart, átjelentkezéssel a tartózkodási helyén szavazhat. Átjelentkezésre irányuló kérelmet október 10-én óráig lehet benyújtani a oldalon vagy levélben, illetve személyesen a helyi választási irodában. Részletes tájékoztatásért látogassa meg a weboldalt, vagy forduljon a polgármesteri hivatalban működő helyi választási irodához. Nemzeti Választási Iroda Holdruta gyermekhétről (Bővebben a 11. oldalon) Tájékoztató a csatornázásról (Bővebben a 12. oldalon) A Gyermeksarok ZÖLD animátorai Közlekedési információk a csatornázás kapcsán (Bővebben a 12. oldalon)

2 2. K oldal Jó idő segítette az idén négy napos rendezvényt Sör & Grill Fesztivál több helyszínnel Az eddig kunfehértói Holdruta Festival néven futó, program arculatában megújulva és egy nappal bővülve, az előző évi névtől eltérően, visszatérve a már bevált Sör és Grill Fesztivál Kunfehértó néven a Kunfehértó Önkormányzata és intézménye szervezésével valósult meg július án Kunfehértón a Tófürdő területén. Az időjárás idén is kegyeibe fogadta a szervezőket és a fellépőket. Mind a három napon kimondottan meleg volt. A nyári idő és a több helyen zajló programok kicsalták kunfehértóra a fürdőzni és szórakozni vágyó közönséget. A három nap alatt, kevesebben voltak a fesztiválon, mint a múlt évben. Akik a műsorokra jöttek ki, jól szórakoztak, amit ütemes tapsaik bizonyítottak. Vásárosok is kínálták portékájukat, akiket kiegészített egy gyerek sarok a csúszdánál, Söröskorsó és sörcímke kiállítás, sör és grillkert, a látogatók egyéb szórakoztatására. A szerbiai Pannon RTV. három műsorvezetője volt a fesztivál konferansziéja, akik színvonalasan oldották meg feladatukat. a következő nap Söröskorsó és sörcímke kiállítás megnyitójára a Tóparti Galériába, majd a négy napossá bővült eseményhez jó szórakozást kívánt mindenkinek. Polgármesterünk a program megnyitásaként a közönség skandálása mellett húzóra, húzóra, húzóra egy pohár sör (melyet a falu szépe Fehér Tímea szolgált föl) felhajtásával nyitotta meg a fesztivált. Már a csütörtöki napra is sokan voltak kíváncsiak, és nézték meg a 21 órakor kezdődő Punnany Massif zenekar koncertjét, míg a viziszínpadon fellépő Dj-k 19 órától 05-ig tartó zenéjére is sokan buliztak. Második nap július 18-án délelőtt a szegedi Csiga Duó várta a gyerekeket zenés gyermekműsorával. Nagy létszámú közönségről sajnos itt nem számolhatunk be, de akik ott voltak, jól érezték magukat, sőt a titkos köszöntésüket is megtanulhatták. Kora délután a régiónkból érkező zenekarok bemutatóira került sor. Jót zenéltek és a közönség is szaporodni kezdett a színpad előtt. Fellépett az Animal Bar zenekar, a Heart Jammers Company és a Tegnapi emberek zenekar is. 17 órától indultak a kedvelt nagyobb zenekarok bemutatói koncertjei. Elsőként a Hősök DJset bemutatójának örülhettünk, őket a The Carbonfools, és a Rock Mc Country zenekar követte. A késő esti fesztivál bulit pedig a már jól ismert és kedvelt Asterix Live Band zenekar szolgáltatta. Óriás plakáton is hirdettük a programot Műsorvezetőink pihenő közben Punnany Massif zenéjével kezdődött a fesztivált Első nap július 17-én 14 órától nyílt a fesztivál. A régi kőszínpad elbontását követően az épített 120 négyzetméteres Nagyszínpadon óra magasságában, Harnóczi Sándor polgármester köszöntője hangzott el, melyben polgármesterünk néhány szóban köszöntötte a közönséget a felvonuló kézi sörfőzdék és szolgáltatók képviselőit, összefoglalta a fesztivál programjait, meghívott minden érdeklődőt Voltak, akik fotózták is a sztárokat folytatás a következõ oldalon

3 K. oldal folytatás a következõ oldalról PASO is jó hangulatot teremtett A Tegnapi emberek is jók voltak Anti Fitness Club is jó koncertet adott The Carbonfools műsor közben A Tóparti Galériában 18 órakor Virág Lajos söröskorsó és Farkas István sörcímke kiállítása nyílt meg, amelyet Dr. Buri Antal a Söröskorsó és Pohárgyűjtők Országos Egyesületének vezetőségi tagja nyitott meg. A Viziszínpadon délután 14 órától indult a programok sora 05 óráig, a fiatalok által jól ismert DJ.-k közreműködésével. A következő két napon szombaton és vasárnap is napsütéses időben, a csúszda melletti Plázson a Gyermeksarok is várta az érdeklődőket. A kiskunhalasi Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület játékos gyermekprogramokkal, tókerülő ökotúrával játszóházzal és rengeteg ajándékkal várta a kisebbeket és a családokat. Többen vettek részt a játékos programokon és az elmaradhatatlan Homokvárépítő versenyen is. Gregus Viktor az egyesület elnöke társai nevében is úgy fogalmazott, hogy: Jó volt részt venni ebben a programban, ha szükség lesz rájuk, máskor is szívesen vállalják a zöld szemléletű gyermekprogramok szervezését lebonyolítását, ezzel is hozzájárulva a gyermekek természetszeretetének kialakításához Harmadik napon (szombaton) a Grillkertben reggel már 09 órától várták a szervezők a versenyzőket. A bepakolást és előkészületek megtétele után 13 órától indult a Grillsütő verseny 6 csapat részvételével. A Nagyszínpadon pedig 10 órától indult a program a Grimm Busz Színház műsorával. Az elsősorban gyerekeknek szóló, de a felnőtteket is megkacagtató Csodálatos lámpás című interaktív zenés mesejátéknak tapsolhattunk. A színészek műsorukkal, fantasztikus élmény nyújtottak közönségüknek. Őket a Fun-Dance csoport táncbemutatója, a Kiskunhalasi Fitness Egyesület fitness bemutatói, valamint a bajai Magic Dance táncbemutatói követtek. A látványos tánc és fitness bemutatókat követően Sörivó és sörhas versenyre került sor a műsorvezetők közreműködésével. A jelentkezők hozzáállása és a kacagtató feladatok végrehajtása nagy derültséget okozott a közönség soraiban. Utóbbiak még a zsűrizésben is kivették részüket hangjuk kieresztésével. A program helyezettjei a helyszínen vehették át a megérdemelt sör jutalmukat. A sörhas versenyen: 1. Vasas László, 2. Tusori Árpád, 3. Kiss György, míg a sörivó versenyen: 1. Sebestyén Mátyás, 2. Kiss György, 3. Polyz Károly lett. A díjak átadásában Fehér Tímea a Falu szépe segédkezett. A sok nevetéssel járó program után a PASO zenekar fergeteges és fülbemászó koncertje következett a közönség nagy örömére. Utánuk a Grillsütő csapatverseny eredményhirdetésére került sor. Elsőként a Grillverseny zsűrijének szakmai elnöke Szakál Lajos értékelte a finom ételeket és a tálalást is. A zsűri elnöke és a két zsűritag Kőrösiné Jánosné Margó és Zentay Hajnalka különdíjakat is ajánlottak fel és adtak át a csapatoknak. Gregus Viktor a program megbízott szervezője segítségével a támogatók által felajánlott díjak is gazdára találtak. Köszönet a Grillverseny támogatóinak. De szóljunk az eredményekről is: 1. Kunfehértói Sörtések, 2. Kőrösi Grill Team, 3. a kiskunhalasi Grill Kukták csapat lett. A díjátadót követően már egyre többen várták az Anti Fitness Club, a Péterfi Bori & Love Band, a Supernem és a Sin Seakeas (SRB) zenekar koncertjét. Jó volt látni, hogy a közönség együtt énekelte a zenekarokkal dalaikat. Azonban nem fogyott ki a cufla a közönségből, hiszen a Welcome zenekar fesztiválbálját élvezték hajnalig és énekelték velük egyre - másra a dalokat. Aki esetleg más zenére vágytak, átmehettek a Viziszínpadhoz ahol 14 órától várták 05-ig DJ-k közönségüket. folytatás a következõ oldalon

4 4. oldal folytatás a következõ oldalról K Vasárnap a fesztivál utolsó napján, a Nagyszínpadon 10 órától a Kiskunhalasi Szivárvány Bábcsoport bábelőadására került sor szép számú közönség előtt. A megérdemelt taps nem maradt el. Őket a jó időnek köszönhetően a viziszínpadon Katus Attila fitness és életmód bemutatója követte, amelyet közös fotózás dedikálás könyv és CD eladás és fürdőzés követett. A délutánra meghirdetett BOKSZ parti technikai okok miatt elmarad, de a nagyszínpadon a Stend Bay duó (Mácskovics László és fia Szabolcs) kellemes jazz műsorával szórakoztatta a közönséget, kitöltve az elmaradt boksz partira szánt időt. A fülbemászó dallamok egyre több és több érdeklődőt vonzottak a sörasztalokhoz, ahol kellemes zeneszó mellet ettek, ittak, és tapsaikkal honorálták a duó színvonalas produkcióját. Őket 14 órától a By The Way, majd a Gypo Circus zenekar követte. A nap és a fesztivált záró fellépője az Irie Maffia zenekar volt, akik fülbemászó dalaikkal hódították meg közönségüket. Koncertjükre sokan voltak kíváncsiak, együtt énekelték velük jobbnál-jobb dalaikat, és várták ki a műsoruk utáni dedikálást is. A zenekar tagjai a ráadás után elmondták, hogy jól érezték magukat kunfehértón és megköszönték a meghívást. Köszönet a támogatóknak: az OTP-nek a Domján Kézi sörfőzde képviselőjének, a Sátorváros Kft.-nek, az Illés Italdiszkontnak, a Deszka Bár és az italnagyker üzemeltetőjének, a Rideg Pálinka képviselőjének, a kiskunhalasi Fröccsjáratnak, a kunfehértói Kánaán Söröző üzemeltetőjének. Grillverseny támogatóinak: a zsűriben munkálkodó és különdíj felajánló Szakál Lajosnak, Kőrösi Jánosné Margó és Zentay Hajnalkának, a díjakat felajánló Het Land Kft.-nek, a TESCO-nak, a soltvadkerti Frittmann Borászatnak, a kiskunhalasi Kertvárosi Hús ABC-nek, a kiskunhalasi Gábriel Cukrászdának, a kiskunhalasi Royal Sütödének, a kunfehértói Gazdaboltnak valamint a kunfehértói Művelődési Ház és Könyvtárnak. A Gyermeksarok támogatóinak: a kiskunhalasi Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület, a Halasi Mozinak, a Print screen Halas Kft.-nek, a Mappa Papír Kft.-nek, a Tavirózsa Családi Fitness és Kalandparknak, Józsa Mária strandcikk kereskedőnek, a kunfehértói Művelődési Ház és Könyvtárnak. Médiatámogatóinknak: a Pannon RTV-nek, az Euró Marketingnek, a HalasMédia-nak, a Tourinformnak, a Fesztiválkalauznak, az Utazzitthon.hu-nak, valamint a lebonyolításban résztvevő segítőknek. Remélem, akik nem tudtak kijönni a fesztiválra, tudósításunkon keresztül átfogó képet kaptak a történtekről. (szerk.) Sokan tornáztak Katus Attilával By The Way-t is sokan várták Péterfi Bori és a Love Band szuper volt Gypo Circus is nagyon jó volt A Supernem is belecsapott a húrokba Irie Maffia zárta a fesztivált

5 K. oldal Remek idő, szép környezet és jó ökölvívó mérkőzések Tóparti-Pofonparty Kunfehértón A dél-alföldi ökölvívó régió (Bács-, Békés és Csongrád megye klubjait koordináló szerveződés) megbízásából a soron következő pofonpartit a Halasi Box Club rendezte meg. A pofonpartik valójában egynapos versenyek, ahol az a cél, hogy főként az utánpótláskorú bokszolók versenykörülmények között készülhessenek fel a nagy tétmeccsekre, a többnapos tornákra. Irányított párosítással kerülnek össze a srácok és a lányok, hiszen az a cél, hogy körülbelül azonos tudású párok álljanak egymással szemben. A régióban várhatóan ilyen összecsapás lesz az év végéig. Ebből a tervek szerint kettő a Halasi Box Club szervezésben. Az elsőre július 26-án szombaton került sor. (A második szeptember én lesz a Nemzetközi Testvérvárosok kupájával egybekötve.) A helyszín kiválasztásában szerepet játszott az, hogy a Kozma lányok Anita és Bea Kunfehértóiak, és illőnek tűnt, hogy megmutathassák magukat otthon is a ringben. Fontos volt persze az is, hogy olyan helyen legyen meccs, ahol ritkán látható ökölvívás, hiszen a célunk az, hogy mindenkivel megismertethessük ezt a nagyon kemény, de nagyon szép sportágat. És persze a nosztalgia: Gyopáros kupa (Orosháza), Fesztivál kupa (Szeged), Kiskun viadal (Kiskunfélegyháza) és a többi remek szabadtéri torna a hetvenes évek második feléből, bizony a mai edzőknek, vezetőknek a fiatalságot jelenti. Szerencsénk volt: a hosszú kutatómunkának (?!) köszönhetően árnyékos ringben, remek időben rendezhettük meg a versenyt. Remek idő, sok strandoló akikből sok néző is lett fergetegesen jó hangulat kerekedett a Kunfehértói Tófürdő árnyas fái Jól sikerült a Tóparti boksz parti között! A részletek: 10 egyesület a régión kívül még az UTE- is részt vett két versenyzővel. Bogyó elemér zsűri elnök, Horváth Orsolya versenytitkár mellett bíráskodott: Becsey Károly, László Lajos, Jorcsák József, Karnits Péter és Takács István. dr. Szabó Veronika versenyorvos és Mester Sándor tájékoztató működött még közre a rendezvény lebonyolításában. 45 versenyző mért be, és 16 pár lépett a ringbe. Olvasóink számára is fontos két kunfehértói lány (Halasi Boksz Club tagjai) meccseiről is szóljon a tudósítás. A program 5. meccse volt felnőtt női 69.kg.-ban Kozma Beáta (HBC) és a rutinos, korábbi sikeres újpesti versenyző Pécsiné Lázár Melinda csapott össze egymással. Szép mérkőzés volt! Betti lába sokáig sérült volt. Nem is volt baj addig, amíg el tudott mozogni, ki tudta használni hosszabb karjait. Az erő elfogyott, egyre inkább Melinda rutinja kerekedett felül, és végül is megosztott pontozással hozta a meccset, de minden elismerés megilleti a halasi/fehértói lányt is! A program 9. meccsére Kozma Anitának nem volt ellenfele a mérlegeléskor. Ismerik, kerülik is. Végül Gál László a szegediek edzője vállalta, hogy egyik kezdő bokszolóját, Oláh Lilit ringben küldi Anita ellen. Nagyon szép, sportszerű mérkőzést vívott a két lány. Anita nem egy kezdő versenyző lerohanásával akarta megmutatni, hogy mekkora bunyós, hanem visszafogta magát és csináltak egy jó kis, igazi pofonparti -t. Lilli egyre bátrabb lett, Anita azért ilyenkor visszavert kissé, de a közönség és a két lány is nagyon élvezte a találkozót. Kozma fölénye egyértelmű volt. A programon nem csak a győztesek kapták meg jutalmukat, hanem minden résztvevő kapott oklevelet és különdíjak átadására is sor került. Legjobb serdülő versenyző: Merész Patrik (Szegedi BC). Legjobb junior versenyző: Fodor Álmos (Halasi BC). Legjobb ifjúsági versenyző: Bányai Arnold (Kiskunfélegyháza). Legjobb női versenyző: Pécsiné Lázár Melinda (Újpesti TE). A nap mérkőzése : Polyákovics Balázs (Halasi BC) és Oláh Krisztofer (Varjú BC Helvécia) junior 70 kg. és a torna legjobb ökölvívója különdíj is gazdára talált ifj Surmann Zoltán (Surmann BC Békés) személyében. Aki szerveztek, szerveznek bármilyen sporteseményt, azok tudják, hogy segítők nélkül ez nem megy, nem menne. Kérem, engedjék meg, hogy köszönetet mondjunk a résztvevő sportolók nevében is az alábbiaknak: Kozma Lászlónak és a lányainak ( Anita és Betti), valamint kedves felesége Andrea akik nagyon odatették magukat Laci hívására ott voltak azok a kunfehértói barátok, akik jöttek autóval, pakoltak, kölcsönözték, ami kellett! Benke László a kunfehértói Művelődési Ház igazgatójának, aki a váratlan megoldásában is partner volt! Bogyó Elemérnek és Horváth Orsinak, valamint a bíróknak, akik a srácok jó szereplését tartották fontosnak, és minden normális megoldásban partnerek voltak, segítették és óvták őket! Szabó Lajos klubelnöknek a szervezésért, a háttér biztosításáért és kollégáinak a pakolásban, szállításban nyújtott munkáért és családjának a finom ebéd elkészítése és kiosztása miatt! Ugyancsak köszönetet érdemel Lehoczky Laci sok - sok munkája, Kiss Sándor, Dudás Roland (akinek nem lett ellenfele, de sokat dolgozott, pakolt). Molnár-Solti Melinda és Judit akik évek óta kiemelkedő szerepet vállalnak a regisztrálásban és a versenyiroda működtetésben. És végül, de nem utolsó sorban a tófürdő és a kemping munkatársai, gondnokai, akik elviselték néha kapkodó idegességünket és mindenben készséggel közreműködtek. Az edzőtábor éttermének a remek kajáért és a gyors kiszolgálásért. Jó volt! Jó helyen voltunk!

6 K. oldal Kunfehértói a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság díjazottjai között A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság idén rendezte meg nemzetközi tudományos konferenciáját, a Congressus Pharmaceuticus Hungaricust. Ezen az eseményen adta át prof. dr. Szökő Éva, az MGYT elnöke, azokat az elismeréseket, melyeket a társaságért végzett kiemelkedő munkával érdemeltek ki a díjazottak. A kitüntetettek között idén a kunfehértóiak egy ismerős névre bukkanhatnak, ugyanis a Kempler Kurt Emlékérem kitüntetettje dr. Benkő Zsolt Ernő lett. Szakgyógyszerész. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Felügyelő Bizottságának két teljes választási cikluson keresztül volt elnöke, amikor is elkészítették az FB Missziós nyilatkozatát, Ügyrendjét és Munkatervét. Díjat vehetett még át: prof. dr. Görög Sándor, aki a Nyiredy Szabolcs Emlékérem kitüntetettje lett: Takácsné prof. dr. Novák Krisztina, aki a Kazay Endre Emlékérem kitüntetettje lett. dr. Hermecz István, aki a Koritsánszky Ottó Emlékérem kitüntetettje lett. dr. Márkus Sarolta, aki a Küttel Dezső Emlékérem kitüntetettje lett. dr. Erdei Ottilia, aki a Küttel Dezső Emlékérem kitüntetettje lett. prof. dr. Zelkó Romána, aki a Kempler Kurt Emlékérem kitüntetettje lett. dr. Hajdú Zsuzsanna, aki a Societas Pharmaceutica Hungarica jutalomérem kitüntetettje lett. dr. Dévay Attila, aki a Societas Pharmaceutica Hungarica jutalomérem kitüntetettje lett. Gratulálunk az elismeréshez, további sikeres munkát kívánunk gyógyszerészünknek, és a többi kitüntetettnek is egyaránt. (szerk.) Községünk vezetése lapunk hasábjain keresztül köszönti a 80 évnél idősebb helyi lakosokat születésnapjuk alkalmából. Gratulálunk és további jó egészséget kívánunk a múlt hónapban születetteknek! K Ö S Z Ö N T J Ü K Máté Lászlónét a Óvoda u. 18-ban, aki július 13-án ünnepelte nyolcvanhetedik, Horváth Ferencnét az Radnóti u. 25-ben, aki július 15-én ünnepelte nyolcvannegyedik, Dám Mihálynét a Fejértó u. 8-ban, aki július 27-én ünnepelte nyolcvankettedik, Herczeg Péternét a II. körzet 100-ban, aki július 22-én ünnepelte nyolcvankettedik, Kunfehértói Nyár Strandfejelő verseny volt A Kunfehértói Nyár július 26-ra meghirdetett Strandfejelő versenye az ExtractumPharma Zrt. és a Kunfehértóért Közalapítvány támogatásával, valamint a Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében valósult meg. Szombaton tíz órától sportolásra alkalmas napsütéses időben 12 fő részvételével rendeztük meg a hagyományos Strandfejelő versenyünket. A kétfős csapatok maximum hat gólig, de minimum kétszer nyolc percig játszottak a győzelemért. A fair play szabályaival folyó sporteseményt, a végén tapssal honorálta a közönség. De szóljunk az eredményről is. A körmérkőzések és körbeveréseknek, valamint a kiváló bírói közreműködésnek köszönhetően, amit idén egy korábbi bokasérülése miatt Szél Zoltán vállalt, amiért külön köszönet: első lett a Fárszer csapat: Deákfalvi Péter és Fárbás Gábor, második a Brasilok csapat: Janovák Ferenc és Janovák László, harmadik a Salke 04 csapat: Lengyel Zoltán és Bajorics István, negyedik a Varázslók csapat: Halász Tamás és Csiszár Zoltán ötödik a Krenk csapat: Lukács Zoltán és Irbon Sonfiane, hatodik pedig a Kemények Burai Tibor és Burai Gábor összeállítású csapat lett. Az okleveleket és a jutalmakat Benke László a Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója adta át a helyezetteknek. Azzal zárta be a rendezvényt, hogy jövőre újra, legalább ilyen jó időben, és egyre több csapat részvételével találkozzanak.(szerk.) Anyakönyvi Hírek Születtek: Szalai Zsombor an.: Hegyi Tímea Dorcsák Dorina Jázmin, és Dorcsák Dániel Sándor an.: Herczeg Melinda Gratulálunk és jó egészséget! Elhunyt: Gál Mihályné Őszinte részvétünk! Bajusz Sándort a Úttörő tér 4-ben, aki július 26-án ünnepelte nyolcvankettedik, Dózsa Lászlót a Kiserdő u. 19-ben, aki július 24-én ünnepelte nyolcvanhetedik, Nagy Józsefnét a Jókai u. 17-ben, aki július 3-án ünnepelte nyolcvanadik, születésnapját!

7 K. oldal Az esős, hűvös idő sem riasztotta el őket Büszke kiskunok Kunfehértón is jártak A Kiskunhalasi Városi Könyvtár és a Pásztortűz Egyesület ben is megszervezte a Büszke Kiskun Tábort. Végső István helytörténész vezetésével a gyermekek megismerkedhettek városuk és más helységek helytörténetével. Előadások és séták révén sokat megtudhattak elődeinkről, a kunokról, a régészeti kincsekről, az itt lezajlott csatákról, a pásztorokról, a műemlékekről és más érdekességekről Halas kapcsán. A Kiskunság néhány településére is ellátogattak. Így kihagyhatatlan volt Jakabszállás, a Magyarkert, ahol Magyarország föld- és természetrajzáról tudtak meg többet. Ezerszeres kicsinyítésben látták a Balatont, az Északi Középhegységet, Budapestet, a Tiszántúl és persze egész Magyarországot. A tanösvényen az állat- és madárvilág mellett a környezetvédelmi ismereteik is bővülhettek. A csodaerdőben pedig egy különleges adventi koszorút is megnézhették! Hunfalva igazán nomád körülményeit is megtapasztalhatták. Kunfehértón a település történetével ismerkedhettek. Benke László Művelődési Ház igazgatója segítségével megnézték a tájházat is. Nagyon hálásak neki a táborlakók, mert sokat segít mindig a kunfehértói látogatásaiknál. Élvezetes tárlatvezetésével szép élményt szerzett a kicsiknek. Érdekes kiránduláson vettek részt Bakó Márton erdész vezetésével a kunfehértói tölgyes erdőben. Felfedezték a Virginiai Holdruta élőhelyét és a 300 éves címeres tölgyfát is. Végül Tófürdői kirándulással pihenték ki a sok látnivalót. A program utolsó momentumaként Kiskunmajsára utaztak a tábor résztvevői. Az egykori Mayossaszállásán a helytörténeti gyűjteménybe látogattak el a gyermekek, majd a kenyérsütő tájházat csodálhatták meg. A nap végén az 56-os múzeum különleges tárlatát tekinthették meg. (szerk.: Végső István) Versíró, versfaragó rovat itt a Kunfehértói Kalauzban Felhívjuk minden olvasónk figyelmét, hogy ha tud olyan személyt, vagy éppen ő maga foglalkozik versírással, versfaragással, küldje vagy juttassa el írását a Fecebook-on a Vers mindenkinek csoportba, vagy a muvhaz@kunfeherto.hu címre vagy személyesen a kunfehértói Művelődési Ház és Könyvtár igazgatójához, az újság szerkesztőjéhez. Terveink szerint minden hónapban közzéteszünk egy-egy verset a helyi lapban, és ha összegyűlik kellő mennyiségű vers, az intézmény honlapján és nyomtatva is közreadjuk az érdeklődők számára. (B.L. szerk.) Péntek Gábor: Pirkadat Hajnalodott, tudatta a hangos kukorékolás, És a felkelő nap fénye beragyogta szobám, Megvilágítva a szívemnek kedves leányt, Ki álmában is gyönyörű, akár egy látomás. Hosszú percekig ültem, hallgatva szuszogását, S figyeltem karcsú derekát és formás combját, Miközben békésen aludta az édesdedek álmát Elvarázsolva a szívem, s felerősítve vágyam. A vágyat, hogy tenyerembe foghassam arcát, S csókjaimmal boríthassam el vérvörös ajkát, Hogy érezhessem bársonyos bőre édes illatát, És felfedezhessem testét és lelkét egyaránt. Újabb rovat az édességet kedvelőknek Készítsünk együtt süteményeket rovatot indítunk! Kérjük azon olvasóinkat, akik tudnak olyan receptet, amelyet szívesen megosztanának másokkal is, írják meg és juttassák el a Művelődési Házba vagy küldjék el a muvhaz@kunfeherto,hu címre. A recepteket, érkezési sorrendben az újság hasábjain leközöljük. Azoktól, aki a receptet kipróbálták kérjük, jelezzék, hogy sikerülte, és a sütemény milyen minősítést kapott a kóstolóktól. Amíg érkeznek a receptek, kérem fogadják egy kedves kiskunhalasi ismerősöm Gyóniné Éva receptgyűjteményéből elsőként a: Sport szelet (keksz alapból, Andi konyhájából) finomságot Hozzávalók: 50 dkg háztartási darált keksz, 2,5 evőkanál kakaópor, 25 dkg margarin, 2 dl tej, 20 dkg kristálycukor, 1 rumaroma, 1 tábla étbevonó Elkészítés: 1. a kekszet + kakaót összekeverem. 2. margarin + cukor + tej összekeverem és megmelegítem, hogy a cukor elolvadjon, ezután hozzáadom a rumkivonatot, majd hozzáadom a kakaós kekszet és összekeverem. Egy tepsi tetején elnyújtom ezt a masszát. és a bevonót ráteszem a tetejére. Ha a bevonó megdermedt, akkor lehet szeletelni. Egy kis időre 30 percre hűtőbe tesszük akkor jobb szeletelni.

8 . oldal Polgármesteri Hivatal Kunfehértó Szabadság tér 8. Tel.: 06/77/ fax.: 77/ Ügyfélfogadási idő: Hétfő: és Szerda: Péntek: Háziorvosi ellátás Kunfehértó Rákóczi u. 13/a Rendel: Dr. Székács István Hétfő, Szerda, Péntek Kedd, Csütörtök Tel.: 77/ vagy 06/30/ Gyermekorvosi ellátás Kunfehértó Rákóczi u. 13/a Rendel : Dr Úrfi Edit Kedd Csütörtök Pénteken páros héten: páratlan héten Tel.: 77/ vagy 06/20/ Rendel: Dr Székács István Hétfő, szerda: Tel.: 77/ vagy 06/30/ Védőnői szolgálat Kunfehértó Rákóczi u. 13/a Tel.: 06/70/ Védőnő : Németh Tímea Nyitvatartás: naponta ig fogadóóra Kedd: ig Csecsemő tanácsadás Minden 4. csütörtökön Terhes tanácsadás K Közérdekû információk Tanácsadás: 77/ Fogorvosi ellátás Kunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 77/ vagy 77/ Rendel : Dr. Herczeg László Hétfő, Péntek Kedd, Csütörtök Fogorvosi Magánrendelés Kunfehértó Rákóczi u. 26. Tel.: 06/30/ Rendel: Dr. Böszörményi József péntek szombat Gyógyszertár Kunfehértó Szabadság tér 11. Tel.:06/77/ Nyitva tartás: Hétfő, Szerda, Péntek: Kedd, Csütörtök: Rendőrség Kunfehértó Szabadság tér 10. Tel.: 06/20/ Körzeti megb.: Madarász József r.tzls. Körzeti megb.: Majoros Loránd r.zls. Tel.: 06/20/ Posta Kunfehértó Szabadság tér 9. Tel.: 77/ Tanyagondnok Kiss Zsigmond Kunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 06/30/ Víziközmű Társulat Kunfehértó Béke tér 3. Tel.: 06/77/ Ügyintéző: Tiringer Eszter Kedd, Péntek: Szerda: Művelődési Ház és Könyvtár Kunfehértó Béke tér 3. Tel.: 77/ Ig.: Benke László 06/30/ Nyitva tartás: Héfőtől-Péntekig: Rendezvény esetén külön nyitvatartással. HTKT SZSZK Gondozási Központ Kunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 77/ Részlegvezető: Madácsi Erzsébet Nyitvatartás: Napközi Otthonos Óvoda Kunfehértó Ady e. u. 4. Vezető: Harnóczi Erzsébet Tel.: 77/ Kunfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon Kunfehértó Úttörő tér 7. Ig.: Czagányné Móczár Gertrúd Tel.: 77/ Tájház Kunfehértó Kiserdő u. 5. Látogatható előzetes egyeztetést követően. Benke László 06/30/ Tapodi Sándor gyűjtő 15 óra után 06/30/ Településüzemeltetés Huszár Zoltán Kunfehértó, Szabadság tér 8. Tel.: 06/77/ Tel.: 06/30/ Szennyvízszippantás Tel.: 06/30/ EDF DÉGÁZ Kiskunhalas 6400, Kiskunhalas Kertész utca 2. Ügyfélfogadás: Hétfő, Szerda, Csütörtök: ---- Kedd: 16:00-20:00 Péntek: 8:00-12:00 DÉMÁSZ Kiskunhalas 6400, Kiskunhalas Mátyás tér 2. Ügyfélfogadás: Hétfő: 8:00-18:00 Kedd, Szerda, Csütörtök: 8:00-12:00 Péntek: zárva Képviselők Volovár Károly képviselő: Tel.: 06/30/ (nap folyamán bármikor) Szalai László képviselő: Tel.: 06/30/ (nap folyamán bármikor) Sarok Tibor képviselő: Tel.: 06/30/ (nap folyamán bármikor) BÁLOK, LAKODALMAK, CÉGES BULIK, HÁZIBULIK CZIBOLYA JÓZSEF zenész Telefon: +3630/ czibolya83@gmail.com Igény esetén KOKTÉL DUÓ felállásban két személlyel! Lakossági Hirdetés! Kunfehértó üdülőterületén, nyugodt környezetben, felújított, tetőtér beépítéses, kívülről szigetelt, külön pincével, külső grillsütő hellyel rendelkező ÜDÜLŐ berendezéssel együtt eladó, vagy Kecskeméti lakásra cserélhető. Érdeklődni a 06/30/ telefonszámon lehet. ************ Szoba, konyha, fürdőszobás házat, lakást maximum 15 ezer Ft bérleti díjért keresek. Tel.: 06/70/ Kunfehértói Kalauz Lakossági ingyenes apróhirdetési szelvény A kivágott és megírt hirdetési szelvény leadási határideje minden hónap 20-ig. Leadható a Művelődési Ház és Könyvtárban személyesen, vagy az intézmény postaládájába, borítékba helyezve. A szöveget kérjük, nyomtatott nagybetűkkel írni! A leadott hirdetés mellé kérjük elérhetőségének, telefonszámának megadását, hogy pontosíthassunk amennyiben szükség lenne rá. Kérem a fenti lakossági hirdetésem megjelentetését a Kunfehértói Kalauzban. A hirdetés szövegéért a felelősség a hirdetőt terheli, és ezt aláírásommal elismerem. K Kiadja: Kunfehértó Község Önkormányzata Megjelenik: havonta 400 példányban Felelõs szerkesztõ: Benke László Szerkesztõség címe: 6413 Kunfehértó, Béke tér 3. Telefon: 77/ Tördelés és nyomdai munkák: Kópia Nyomdaipari Kft. Kiskunhalas

9 K. oldal Sporttábori Konyha felhívása! Ha családi rendezvényt, esetleg lakodalmat szeretne tartani 2014-ben, jöjjön el hozzánk, kérjen árajánlatot. Új megállapodásunkkal 100 főig a Sporttábor Ifjúsági Klubjában mi megoldjuk programját. Gondolja át! Mindent egy helyen. Horti Norbert vállalkozó Tábor utca 27. Tel.:06/70/ Szobafestés Mázolás Tapétázás Szolgáltatásaink: szobafestés, mázolás, tapétázás, homlokzatfestés díszítőfestés, díszlécek, rozetták laminált padló, padlószőnyeg lerakás Elérhetőség: Torma Tamás Tel.: , Kunfehértó, Rákóczi u torma.tamas.83@gmail.com Felújítja lakását, nyaralóját, vagy építkezésbe fog. Bízza a munkát szakemberre. Festést, mázolást, tapétázást vállalok! Szanyi György szobafestő, mázoló, tapétázó 6413 Kunfehértó Jókai u. 41. Tel.: +36/30/ Vállalom: hűtő, fagyasztó, automata mosógép, egyéb háztartási gépek és klímák javítását, karbantartását. Nagy László háztartási gépszerelő Tel.: 77/ vagy 06/30/ Ízletes ételek és kiszállítás! Tisztel Kunfehértóiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a sporttábori konyha 2014-ben is várja régi és új előfizetőit, ahol étkezési jeggyel és Szépkártyával is fizethet. Nagy adagszámmal, jó minőséggel, helyben fogyasztással vagy kiszállítással, továbbra is várjuk megrendeléseiket a konyhánál, a 100Ft-os boltban vagy a 06/70/ telefonszámon. Rendezvények kiszolgálását és megvalósítását továbbra is vállaljuk. Horti Norbert vállalkozó Tábor utca 27. Tel.:06/70/

10 K alauz Kunfehértói 10. oldal ZÖLDSÉGES STAND ITALDISZKONT - Kibővült választékkal Kunfehértó Szabadség tér sarka Ha zöldséget, gyümölcsöt szeretne! Friss áruval várja vásárlóit a zöldséges stand. Nyitva tartás: Hétfő - Péntekig: ig Szombat: ig Vasárnap: ig Nézzen be hozzánk, biztosan megtalálja, amit keres! Ajánlatunk: Édességek jégkrémek, - üdítők, - sörök, - borok, - elektronikus mobilfeltöltés, - újságértékesítés, - játékok, - díszcsomagolások, - vegyi áruk, - akciós ajánlatok, - tartós élelmiszerek, - ajándékcsomagok, - kutya-macska eledel széles választékával, kedvező árakkal és bankkártyás fizetési lehetőséggel várja továbbra is vásárlóit! Nyitva tartás: Hétfő szünnap Kedd - Vasárnap: óráig óráig Tel.: 06/77/ Kunfehértó Kossuth u. 42. Illésné Bővült profilunk papír, írószer vásárlási lehetőséggel!!! Ezeregy Cikk Üzletház Tüzép telep, Bálás ruha, Tartós élelmiszer, Gázcsere telep, Italdiszkont, Háztartási műszaki cikkek, Tápbolt egy helyen! AKCIÓ!!! ában a bálás ruhák akciósak, a palackos gáz kiszállításának ingyenessé tételével, és egyéb kedvezményekkel várjuk kedves vásárlóinkat Kunfehértó József Attila u. 17. Tel.: 06/30/ Bolt: 77/ Délia Kft.

11 K 11. oldal Művelődési Ház volt idén is a bázis Holdruta gyermekhétről Idén XVI. alkalommal sikerült megrendezni a népszerű Holdruta Gyermekhetet. A már hagyományos napközis jellegű gyermektábor célja, hogy a nyári szünet egy hetében naponta 9-16 óra közt színvonalas, hasznos időtöltési lehetőséget biztosítsunk a gyermekek számára, ezzel is megelőzve az elkallódást, a csellengést. A szervezők az ingyenes részvétellel a szülőket szeretnék segíteni, támogatni, és lehetőséget kínálni a közösségi részvételhez a mai magas táborozási árak mellett. Átlagosan naponta gyermekkel (a 3 évesektől a kamaszokig) foglalkoztak a Holdruta Egyesület önkéntesei, a segítőik és néhány szülő is. Minden nap 12 órakor a falubéli résztvevők hazamentek ebédelni, az erdőszéli gyerekeknek akiket naponta hoztak vittek, busszal és autókkal -, pedig ebédet biztosítottak a Gondozási Központban. Programjaik közt számos kézműves foglalkozás (pl. gyöngyfűzés, ékszerek, origami,- karkötő,- papírmasé,- só liszt gyurmázás,- meghívó készítés,- aszfalt rajzverseny,- díszek készítése stb) szerepelt, délutánonként pedig sportos vetélkedők, sorversenyek, akadályverseny és más udvari játékokat szerveztek. Legnépszerűbbnek a szerdai a Kiskunhalasi Mozizás és a csütörtöki Fürdőtóra szervezett kerékpáros kirándulás bizonyult. A pénteki Ki, mit, tud? programon színvonalas versmondós, viccmesélős, zenés, táncos, produkciókat láthattunk, amit a gyerekek bátran kiállva egymásnak adtak elő. Az egész hetet a nyereményekben gazdag Tombolahúzással és cukoresővel zárták. Végezetül, a szervezők ezúton is szeretnénk megköszönni mind az erkölcsi, mind pedig anyagi és egyéb hozzájárulók támogatását, segítségét, felajánlását, akik ezzel hozzájárultak a program sikeres megvalósításához. Külön köszönet: Művelődési Ház és Könyvtár és dolgozóinak valamint önkénteseinek, Gondozási Központ és dolgozóinak, HTKT SZSZK Gyermekjóléti Szolgálatának, Kunfehértó Önkormányzatának, Általános Iskolának, Vörös Kereszt Helyi Szervezetének, Tanyagondnoki Szolgálatnak. A színvonalas folytatás érdekében a jövőben is várják támogatásaikat, felajánlásaikat és számítanak az adó 1% felajánlásokra is. Adószámuk: Számla számuk: Holdruta Kunfehértói Fiatalok Egyesület. (szerk.) A felsősök is részt vettek a programon A csocsó is előkerült A fiúk fociztak is egy kicsit a füvön Jó szívvel gondolnak rájuk a településeken Áthelyezések a felekezetnél Augusztus elsejétől Kecskemét helyett Jánoshalmán végzi papi szolgálatát Menyhárt Sándor, a kecskeméti Szentcsalád plébánia vezetője, pápai káplán, bírósági helynök. Dr. Bábel Balázs érsek nemcsak Sándor atyát helyezte át, hanem az eddigi káplán, Szécsényi Attila sem marad eddigi helyén, ő a kiskunhalasi főplébánián tevékenykedik majd tovább. A Szentcsalád plébánia közössége július 27-én búcsúztatta plébánosát és káplánját. Dr. Lesznyák József állandó diakónus külön köszönetet mondott Menyhárt Sándornak áldozatos munkájáért. Néma Attila diakónus azzal a reménnyel búcsúzott Szécsényi Attila káplántól, hogy a Kecskeméten szerzett tapasztalatainak birtokában plébánosi minőségben is a tőle megszokott mosollyal, derűvel szolgál majd. Menyhárt Sándor atya sok búcsúajándéka közül talán a legmeghatóbb a kicsi hittanosok videója, melyen gyermeki őszinteséggel beszélnek hittantanárukról, plébánosukról, a hatalmas szívű emberről, Sándor atyáról. Sándor atya búcsúzóul elmondta: azt a bölcsességet kéri Istentől, hogy meg tudja különböztetni a jót a rossztól, a jó példát követni tudja, és fel tudja mutatni azt a jót, amit életében követni szeretne. Úgy gondolja, ha egy közösség tud együtt és egymásért imádkozni, akkor Isten megáldja és termékennyé teszi azt. A Szentcsalád plébánia sem marad plébános nélkül. Menyhárt Sándor helyére Hatházi Róbert lép, aki korábban a kecskeméti Szent Miklós Templomigazgatóságon töltött be kápláni szolgálatot, augusztus elsejétől pedig a Szentcsalád egyházközség plébániai kormányzója lesz.

12 12. K oldal

K u n f e h é r t ó i. a l a u z. Községi közéleti havilap XIX. évfolyam 8. szám 2013. augusztus Ára: 100 Ft

K u n f e h é r t ó i. a l a u z. Községi közéleti havilap XIX. évfolyam 8. szám 2013. augusztus Ára: 100 Ft www.kunfeherto.hu K Községi közéleti havilap XIX. évfolyam 8. szám Ára: 100 Ft Jó idő segítette a rendezvényt Holdruta Festival több helyszínnel Az eddig kunfehértói Sörfesztivál néven futó, program megújulva

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

K u n f e h é r t ó i

K u n f e h é r t ó i www.kunfeherto.hu K a l a u z Kapható Községi közéleti havilap XIX. évfolyam 7. szám Ára: 100 Ft Az bemutatja KÉzmŰves SÖRkeRt GriLlSÜTŐ VerSeny LÉgvÁros KalAnDpaRk Mûvelõdési Ház és Könyvtár, Kunfehértó

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

PÁLFA KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS

PÁLFA KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS NYILVÁNTARTÁS A PÁLFA KÖZSÉG TERÜLETÉN KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓKRÓL A dokumentum tartalma a 2011. május 10-én érvényes nyilvántartási adatoknak megfelelő. dr. Orova Dániel jegyző Pálfa Pékség

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

XVIII. TESTVÉRVÁROSOK KUPÁJA NEMZETKÖZI ÖKÖLVÍVÓTORNÁT Benne: Dél-Alföldi pofonpartit

XVIII. TESTVÉRVÁROSOK KUPÁJA NEMZETKÖZI ÖKÖLVÍVÓTORNÁT Benne: Dél-Alföldi pofonpartit DÉL MAGYARORSZÁGI ÖKÖLVÍVÓ RÉGIÓ 2018. évi XVIII. Nemzetközi Testvérvárosok Kupája VERSENYKIÍRÁSA Preambulum: A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával mint Támogatóval

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/ A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

Eger, május 21.

Eger, május 21. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2016. május 21. Időpont : 2016. május 21. Helyszín :

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Eger, április 26.

Eger, április 26. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS ZF Lenksysteme Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2015. április 26. Időpont : 2014. április

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER

RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER 16 20:00 17 SZUPER MINI 15:00-16:00 _ PETZELT 19:00-21.00 18 GYEREK 'A és 'B 16:00-18:15 19:00 21:00 19 SZUPER MINI 17:00-18:00 20 21 MINI 'A és GYEREK 'B 15:30 SZUPER

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

XV évfolyam - 6 szám FALUNAPI FOZOVERSENY Keressük a falu legjobb szakácsát! 2014 július 13 (vasárnap) Jelentkezés és bővebb információ Csatordai Lajosnál kérhető (tel: 70/775-2672) Részvételi díj: 3 000

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg, Az Orosházi Kórház főigazgatójának Dr. Duray Gergő klubtagunk meghívására, október 13-14-én színvonalas szakmai és hangulatos baráti találkozón vettünk részt. Pénteken délután és este, a Hotel Corvus Aqua****

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Felhívás I. Böszörményi Ízek Fesztiválja 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Hajdúböszörményben megrendezésre kerül az I. Böszörményi Ízek Fesztiválja, a Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

KÓKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS a működési engedéllyel rendelkező üzletekről

KÓKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS a működési engedéllyel rendelkező üzletekről KÓKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS a működési engedéllyel rendelkező üzletekről A nyilvántartás vezetése a 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet 9. (1) bekezdése alapján kötelező.

Részletesebben

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE 2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE Az éves munkánk összegzésének kifejtése: Kézműves foglalkozásokat tartottunk Császártöltésen tavasszal és ősszel az óvodában 41 fő, az általános iskolában napközis

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

Nyilvántartási száma 1/2010

Nyilvántartási száma 1/2010 I. A kereskedő neve: címe: székhelye: Bakkancsos Istvánné 4534 Székely, Váci u. 13. 4534 Székely, Váci u. 13. Nyilvántartási száma 1/2010 cégjegyzékszám: statisztikai szám: 62198864 vállalkozói nyilvántartási

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

XIV. évfolyam - 10. szám 2013. Október II.Furioso Emlékverseny és szakmai nap 2013. szeptember 21. folytatásaz első oldalról Balról a művész úr, aki a kopjafát készítette. Gumis kocsik versenyében Banka

Részletesebben

M.8. számú melléklet

M.8. számú melléklet EDF DÉMÁSZ Zrt. Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete M.8. számú melléklet Az EDF DÉMÁSZ Zrt. elérhetőségei, ügyfélszolgálati egységei Hatályos: 2010. március2 1-jétől EDF

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Letanóczki Istvántól, május 20.-án kapott Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny.

Letanóczki Istvántól, május 20.-án kapott  Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny. Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny. Nagyszámú indulóval (140! nevezés a különböző számokban, 105 egyéni induló), a szűk Kistérségünkből (20 km-es körzet) nevezettekkel

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2019. MÁJUS 28-29. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

Eger, május20.

Eger, május20. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Tel.: +3670/365-02-36 VERSENYKIÍRÁS BOSCH Mesterek Tornája ésdemó Kupa Eger, 2018. május20. Időpont : 2018. május 20. Helyszín: Rendező: Kemény Ferenc Körcsarnok 3300 Eger,

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet!

Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Megfáradt már az Esztendő, lassúbb lett a lépte, úgy gondolta, ideje lesz megpihenni végre. Búcsúzóul összehívta

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

SPANKY S Nyilvántartásba vétel száma: 2/2015. PRIMAGÁZ Nyilvántartásba vétel száma: 1/2015. MAGYAR POSTA Nyilvántartásba vétel száma: 2/2014

SPANKY S Nyilvántartásba vétel száma: 2/2015. PRIMAGÁZ Nyilvántartásba vétel száma: 1/2015. MAGYAR POSTA Nyilvántartásba vétel száma: 2/2014 Bejelentés köteles kereskedelmi tevékenységek nyilvántartása A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet 6. (1) bekezdése alapján SPANKY S Nyilvántartásba

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben Sportági-, Kor- Részt- Hetanulmányi- csoport, vevők lye- Versenyző tanulók

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben ek eredményei a 2016-2017-es tanévben Helyezés Név Osztály 9. Legjobb a jók közt különdíj Kóger Csenge Sipos Nóra b Hajdu Fanni Gyulassy Dóra Kovács Nóra 6.b 6. Tóth Alexa Végső Csenge Károlyi Soma Kersztesi

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2018. június 4-5. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031 Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben