A kultúra közös ügyünk: mindannyiunkban benne él

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A kultúra közös ügyünk: mindannyiunkban benne él"

Átírás

1 2014. január 30. Közéleti hetilap XII. évfolyam 2. szám A kultúra közös ügyünk: mindannyiunkban benne él Húszéves a Pro Cultura Díszoklevél Õrzik városunk hagyományait, értékeit Nagyszabású gálamûsorral emlékezett meg Pápa városa a magyar kultúra napjáról. A rendhagyónak nem mondható program egyben az ünnepi év nyitánya is volt, mivel idén 800 éves évfordulót ünnepel településünk. A hagyományokhoz hûen a rendezvénynek a Jókai Mór Mûvelõdési és Szabadidõ Központ színházterme adott otthont. Az ünnepi programot a Pro Cultura kitüntetettjeinek mûsora színesítette annak apropóján, hogy idén 20. alkalommal került sor a díszoklevél átadására. A díjazottak közül fellépett Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara Fehér Ferenc vezényletével, Gosztola István, Horváthné Eisenbeck Ágota, Baán Éva, Lendvai Ernõné, Müller Anita és Müller Zoltán, ifj. Kozák János és családja, a Black Bunny Rock and Roll Club vezetõjének, Szegediné Murai Dórának tanítványai, Puskásné Tófeji Valéria, Bódi Lászlóné ajókaikörirodalmiönképzõ Körével, Csukárdi Sándor és Szabó Szilárd, valamint a Pápai Nyugdíjas Egyesület énekkara. Bõvebben a 3. oldalon Pápán 1994-ben néhány civil, valamint több lelkes népmûvelõ úgy döntött, hogy alapít egy elismerést azoknak, akik sokat tesznek azért, hogy városunk folyamatosan meg tudja õrizni kultúráját, hagyományait, értékeit. Sokan ezt a munkát a háttérben, a nyilvánosság számára olykor észrevétlenül teszik. Ezért hozta létre a Pápai Amatõr Mûvészeti Mozgalomért Alapítvány és a Jókai Mór Mûvelõdési Központ a Pro Cultura oklevelet, amely alapításának húszéves évfordulója alkalmából nyílt tárlat az eddig kitüntetett egyének és közösségek munkásságáról, alkotásaiból január 22-én a JMSZK emeleti elõterében. - Ünnep ez a mai nap, a magyar kultúra ünnepe, ezért számunkra az év egyik legfontosabb eseménye. Idén egy kerek évforduló még inkább kiemeli a hétköznapokból ezt az ünnepet, húszéves a Pro Cultura Díszoklevél fogalmazott a kiállítás megnyitóbeszédében dr. Baloghné Uracs Marianna, a JMSZK igazgatónõje. Folytatás a 3. oldalon Munkáltatói fórum A Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, valamint Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve munkáltatói fórumsorozatot tart azzal a céllal, hogy személyes konzultáció keretében tájékoztassák a megye munkáltatóit a vállalkozásaikat érintõ jogszabályi változásokról, a támogatási és pályázati lehetõségekrõl, programokról. A rendezvényeket a megye 10 járási székhelyén január között tartották. Pápán is volt munkáltatói fórum. Részletek a 7. oldalon

2 2 Pápa és Vidéke január 30. Lakossági fórumot tartottak Ferenczi Gábor, Veszprém megye 4. számú választókerületének országgyûlési képviselõjelöltje tartott bemutatkozó lakossági fórumot a napokban, melyen ismertette a Jobbik Magyarországért Mozgalom idei választási programját is. szággyûlésben 2010 óta több esetben felszólalt a város érdekében, így ismeri a helyiek gondjait, problémáit. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a 2014-es választásokon három sarkalatos kérdésre helyezi a hangsúlyt; a munkahelyteremtésre, a közbiztonságra és az el- Ferenczi Gábor jelenleg is országgyûlési képviselõ, a Parlament oktatási, tudományos és kutatási bizottságának tagja, a párt megyei elnöke, valamint az Országos Választmány egyik alelnöke. A politikus a fórumot megelõzõen elmondta, idestova öt éve, hogy kisebb maradt megszakítással a Jobbik Veszprém megyei elnöke. Ennek megfelelõen számos alkalommal látogatott el Veszprém megye kistelepüléseire. Pápán is több alkalommaljárt. Amagyaror- Húsgyár, jégpálya és gazdaságfejlesztés - Az elmúlt napok egyik legfontosabb híre Pápán, hogy sikeres csõdegyezség köttetett a Pápai Hús 1913 Kft. és a beszállítók között - kezdte az MSZP helyi szervezete pénteki sajtótájékoztatóját Gõgös Zoltán országgyûlési képviselõ. Mint mondta, ezzel hasonló helyzet állt elõ, mint 2008-ban, amikor egy jól sikerült felszámolási eljárás után valósulhatott meg a kivásárlás, amihez az állam hitel formájában nyújtott segítséget. Hangsúlyozta, a 2008 utáni idõszakban a cég nyereséges volt, ami 2011-ben fordult át veszteségbe. Ebben véleménye szerint jelentõs szerepe volt annak, elszámoltatásokra, tudtuk meg Ferenczi Gábortól. Pápával kapcsolatosan kiemelte, nagy jelentõséggel bír számukra a húsgyár megmentése, melyre korábban javaslatot is tettek avárosvezetésnek. hogy a hazai vállalkozások olyan plusz terheket kaptak a kormányzattól, amire nem voltak felkészülve. Gõgös Zoltán úgy fogalmazott, a mostani intézkedésekkel Orbán Viktor betartotta az ígéretét a pápai munkahelyek megmentésével kapcsolatban, ám ahhoz, hogy ez tartós legyen, A rend és közbiztonság témakörét illetõen szintén nagyon jól ismerik a helyi gondokat. Pápának vannak olyan körzetei a Belváros egyes részei és a Rigó lakótelep -, ahol kiemelt jelentõségû, hogy javítsanak annak közbiztonságán. Számos alkalommal tettek erre is javaslatokat. Mindezt megerõsített rendõrséggel, a személyi állomány jövedelmének növelésével, a rendõrség infrastruktúrájának javításával, valamint új, szigorúbb törvények alkotásával szeretnék elérni. Az elszámoltatással kapcsolatosan Ferenczi Gábor kiemelte, több választópolgár azért szavazott négy évvel ezelõtt bizalmat a Fidesz-KDNP-nek, mert úgy gondolta, a kétharmados többség lehetõséget ad a kormánynak arra, hogy elszámoltassa azokat, akik az MSZP-SZDSZ nyolcéves kormányzása alatt tönkretették az országot. Akkora adósságot halmoztak fel viszonylag rövid idõn belül, melyeknek a terhét a mai napig nyögjük. Kampányuk alapvetõen a pozitív üzenetekre épül. Nem mocskolódni szeretnének, hanem a programjukat eljuttatni az emberekhez, megmutatva ezzel, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom egy harmadik utat, a magyar utat képviseli, fogalmazott a politikus. M. A. gazdaságpolitikai fordulat is szükséges. Gõgös Zoltán ezt követõen elmondta, valamennyi jelölõ-szervezet (az MSZP, az Együtt 2014-PM, a DK és a Liberálisok) beleegyezett, így már hivatalos, hogy a Veszprém megyei 4. számú választókerületben az Összefogás jelöltjeként indul az április 6-ára kiírt országgyûlési választáson. Grõber Attila, a párt helyi elnöke elsõként arról számolt be, hogy a közelmúltban meghirdetett érettségi elõkészítõ tanfolyamra 63 jelentkezés érkezett, és folyamatosan várják az érettségire készülõk regisztrációját. A helyi közéletet érintõ kérdések közül elsõként a jégpálya ügyérõl szólt. Mint mondta, az a helyzet, ami a Fõ téri jégpálya körül az elmúlt idõszakban kialakult, lassan a politikai hiszti határait súrolja. Grõber Attila továbbá elmondta, a város gazdaságfejlesztése kapcsán négy javaslatuk van. Az elsõ, hogy pontos képet kapjanak a helyi munkaerõ-piaci helyzetrõl, az álláskeresõk pontos számáról, életkoráról, végzettségérõl. A második, hogy megvizsgálják, hogyan tölthetne be közvetítõ szerepet az önkormányzat a helyi vállalkozások és a bankok között a fejlesztésekhez szükséges tõke biztosítása érdekében. A harmadik javaslat, hogy a munkahelyeket teremtõ kis- és középvállalkozások kedvezményt kapjanak a helyi iparûzési adóból. A negyedik pedig a helyi infrastruktúra fejlesztése, ami nélkül elképzelhetetlen a gazdaság fellendítése. pi-pa Védjük meg a rezsicsökkentést! Ezzel a címmel tartott fórumot kedd este Pápán a Fidesz. A rendezvény házigazdája dr. Kovács Zoltán országgyûlési képviselõ és dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere, a program vendége, meghívott elõadója a pápai születésû, pécsi országgyûlési képviselõ, dr. Hoppál Péter Fidesz-szóvivõ volt. A rezsicsökkentés a magyar emberek érdekeit szolgálja, hangsúlyozták a rendezvényen. A Fidesz helyi elnöke, Pápa polgármestere köszöntõjében úgy fogalmazott, minden várakozásukat felülmúlta az a nagyarányú érdeklõdés, mely a rendezvényen megmutatkozott. A fórum elõtt sajtótájékoztatón számolt be a rezsicsökkentés eredményeirõl dr. Kovács Zoltán és dr. Hoppál Péter. Fontos dolog a rezsicsökkentés, de ugyanolyan lényeges annak megvédése is, emelték ki a politikusok. - A mai programunknak fontos üzenete az, hogy emlékeztessen arra: akik most összeálltak és a Gyurcsány Ferenc által diktált menetrend alapján próbálják a hatalmat visszaszerezni, mindig is az ellenkezõjét tették annak, mint amit ígértek. Újra arra számíthatunk, ha a baloldali tömörülés visszakerül kormányzó pozícióba, egy tollvonással visszaadják a külföldi szolgáltatók extraprofitját. Egyébként az õ idejükben 1040 milliárd forint profitot vittek ki a szolgáltatók az országból, és a szocialisták nyolcéves kormányzásuk alatt 15 alkalommal, háromszorosára emelték az energiaárakat - mondta Hoppál Péter januárban, júliusban és novemberben is volt már rezsicsökkentés, a múlt heti kormányülésen pedig arról döntöttek, hogy április elsején, illetve szeptemberben és októberben további energiaárcsökkentés lesz. - Ezt is ki fogják bírni az energiaszolgáltatók, az eddigi 20 százalékos árcsökkentés bõven benne volt a profitjukban. A most következõ 6,5 és 5,7 százalékos gáz- és áramárcsökkentés összességében azt eredményezi, hogy a magyar háztartások a decemberi árakhoz képest 2014 decemberében 25 százalékkal csökkentett árat fognak fizetni - mondta a politikus, majd hozzátette: a kormányzat intézkedése a magyar emberek érdekeit szolgálja azért, hogy ne fizessenek többet a rezsiért, mint az uniós átlag. Megvédik a Fideszkormányzás négy évének eredményeit, hiszen például a három lépésben megvalósított rezsicsökkentéssel éves szinten annyit tudnak visszaadni az embereknek, mint amennyit a Gyurcsány- Bajnai idõszakban a szocialisták elvettek tõlük. Egyhangúlag szavaztak a képviselõk Hitelkérelem a húsgyár számára Képviselõ-testületi ülésen tárgyaltak múlt csütörtök délután a Pápai Szeletelt és Darabolt Hústermékeket Csomagoló Kft-vel kapcsolatban. A tavaly decemberi kormányhatározat olyan eljárásrendet határozott meg a pápai önkormányzat számára, mellyel lehetõvé válik a pápai húsipari tevékenység folytatása, fogalmazott a zárt ülést követõ sajtótájékoztatón dr. Áldozó Tamás polgármester. - A képviselõ-testület arról döntött, hogy a Pápai Szeletelt és Darabolt Hústerméket Csomagoló Kft. hitelkérelmet nyújtson be a Magyar Fejlesztési Bankhoz. A képviselõk az ülésen mint polgármestert felhatalmaztak arra, hogy a társaság taggyûlésén támogassam a hitelfelvételi kérelmet mondta dr. Áldozó Tamás. A kérelem arról szól, hogy az MFB által is elfogadott értékbecslés szerint 3 milliárd 667 millió forintért a Pápai Szeletelt és Darabolt Hústerméket Csomagoló Kft. vásárolja meg a Pápai Hús 1913 Kft. központi telephelyét, a gépeket, berendezéseket, a márkaneveket, vagyis azokat a vagyonelemeket, amelyek a húsipari tevékenység folytatásához feltétlenül szükségesek, valamint, hogy további 500 millió forint forgóeszközhitelt kérjen a mûködés beindításához, tette hozzá a polgármester. - A tulajdonos pápai önkormányzat kifejezte abbéli szándékát is, hogy a sikeres ügyletet követõen kész arra, hogy beruházásokra, a kapacitások hosszú távú fenntartása érdekében 200 millió forint összegû forrást biztosít a kft. részére, vélhetõen törzstõkeemelés formájában. A képviselõ-testület ellenszavazat nélkül, egyhangúlag támogatta az elõterjesztést - adott tájékoztatást a polgármester. Dr. Áldozó Tamás beszámolt arról is, hogy a képviselõ-testület elismeréssel nyugtázta, hogy január 16-án a Pápai Húsnál sikeres csõdegyezségi tárgyalás zajlott. 87 százalék körüli támogató szavazattal az 50 százalékot kicsivel meghaladó ajánlatot a hitelezõk elfogadták. Uzsoky András ügyvezetõ arról tájékoztatta a testületet, hogy apróbb hiánypótlásokat követõen arra számít a társaság, hogy január legvégén-február elsõ hetében a Cégbíróság az eljárást lezárja, és a társaság nevébõl a cs.a., azaz a csõdeljárás alatt toldalék elmaradhat. Attól kezdve a Pápai Hús 1913 Kft. a többi piaci szereplõhöz hasonló feltételekkel folytathatja tevékenységét. Jégpálya nyitva tartás hétfõ-csütörtök péntek szombat vasárnap óra óra óra óra óra óra óra óra óra ÚJ!!! NAPIJEGY 1.500,- Ft/fõ óra óra óra A vásárlás napján valamennyi turnusra érvényes. Dr. Kovács Zoltán országgyûlési képviselõ fogadóórát tart január 31-én, pénteken a Pápai Járási Hivatal (8500 Pápa, Fõ u. 12.) földszint 8. irodájában. Unger Tamás alpolgármester, önkormányzati képviselõ ezúton értesíti a 9. sz. egyéni választókörzet (volt Kilián lakótelep és környéke) lakóit, hogy február 6-án 17 órai kezdettel fogadóórát tart. Meghívott vendégek: Dr. Kovács Zoltán országgyûlési képviselõ, kormánymegbízott és dr. Áldozó Tamás polgármester. Helyszín: Weöres Sándor Általános Iskola ebédlõje (Pápa, Teleki u. 2.) január 31-én, pénteken óráig képviselõi fogadónapot tart Pápán az MSZP irodában (Korvin u. 3.) Gõgös Zoltán országgyûlési képviselõ, valamint Grõber Attila, Pingiczer Sándor és Szirbek Rita önkormányzati képviselõk. Kötetlen beszélgetésre hív minden érdeklõdõt Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje február 7-én 11 órától Pápán, a Kossuth utcában. vb

3 2014. január 30. Pápa és Vidéke 3 Folytatás az 1. oldalról Köszöntõt dr. Kovács Zoltán országgyûlési képviselõ mondott, aki szintén részesült már Pro Cultura Díszoklevélben. - Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erõsítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idézõ tárgyi és szellemi értékeinket. Ezek kötik össze, tartják egyben ésteremtikújjáaközösségeket, a nemzeteket - fogalmazott bevezetõjében az országgyûlési képviselõ. A kultúra közös ügyünk Mint mondta, szükség van a helyi kulturális és szellemi életre is. Ehhez közösségek kellenek, mert életképes kultúra csak közösségben terem. Dr. Kovács Zoltán kiemelte, hogy a kormány is sokattettamagyarkultúra fellendítéséért. Közel 2 milliárd forinttal támogatták a hazai zenei életet, és jelentõs forrást kapott a filmalap. Az idei évben pedig tovább növelik a kulturális célú többlettámogatást. Az önkormányzati fenntartású zenekarok, énekkarok támogatása 630 millió forinttal nõ. Növekszik a közgyûjtemények állami támogatása, a kistelepülési könyvtárak 65 millió forintos többletforrásra számíthatnak, valamint 79 millió forint értékben ad a szaktárca filmszakmai támogatást. A rendezvény szónoka köszöntõje végén az ünnepi év szlogenjét idézte: Pápa a mi városunk, a mi ünnepünk, a mi múltunk, a mi életünk. Ünnepeljünk együtt! A gálamûsor keretjátékában a Weöres-iskola diákjai vettek részt. Ezután került sor az idei év Pro Cultura Díszokleveleinek átadására, melyet ezúttal Somfai Balázs nyugalmazott fõlevéltárosésaschmidt család vehetett át. A hagyomány és megújulás, az idõsebb és ifjabb generációk értékõrzõ tevékenységének, együttmûködésének elismerése vezérelte a kuratórium döntését a kerek évfordulón is. A díszoklevelek átadása után Pintér Tibor színmûvész mûsora zárta az idei magyar kultúra napi rendezvényt. M.A. Húszéves a Pro Cultura Díszoklevél Õrzik városunk hagyományait, Folytatás az 1. oldalról Az volt a célunk, hogy az elismerés kapcsán rávilágítsunk arra, hogy milyen sok elhivatott, lelkes, tehetséges ember járul hozzá önzetlenül és kreatívan ahhoz a nagyszerû eredményhez, melyet egy város kultúrájának, szellemi kincsének nevezünk. Dr. Baloghné Uracs Marianna beszédében köszöntet mondott a díjat odaítélõ kuratóriumnak a munkájáért, így Bódi Lászlónak az alapítvány elnökének, Hu- értékeit lyi mecénásainak és támogatóinak a segítségét is, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a helyi kezdeményezésekbõl siker lett, segítségükkel pezsgõvé vált Pápa kulturális élete. A Pro Cultura díj igazi rangját a díjazottak köre adja: ha körbenézünk az emeleti elõtérben látható tárlaton, köztiszteletben álló, a maguk területein kiválóan teljesítõ díjazottakat látunk. Kórusok, modernés néptánccsoportok, képzõmûvészeti körök, Légi teherdobást gyakoroltak Magyar kultúra napja Az ovisok is megünnepelték Január 22-én és 23-án az MH Pápa Bázisrepülõtéren települt Stratégiai Légiszállítás Képesség Nehéz Légiszállító Ezred légi teherdobási gyakorlatot hajtott végre Veszprém közelében egy C-17-es repülõgéppel. A gyulafirátóti kiképzõ körzetben tartott gyakorlat palettázott rakomány ejtõernyõvel történõ ledobásából állt. Ez volt az elsõ alkalom, amikor a repülõezred légi teherdobást hajtott végre Magyarországon. A Nehéz Légiszállító Ezred Boeing C-17 Globemaster III típusú, nagy hatótávolságú szállító repülõgépei széleskörû légiszállítási igényeknek katonai feladatoktól a humanitárius küldetések végrehajtásáig képesek megfelelni, melyeket a nemzetközi SAC programban résztvevõ 12 nemzet támaszt velük szemben. A légi teherdobás az egyik fontos képessége a C-17-es repülõgépnek. Lehetõvé teszi, hogy leszállás nélkül, különféle ejtõernyõs rendszerek segítségével rakományt vagy katonákat szállítsanak a célterületre. Konténereket, nehéz felszerelést vagy csapatokat képes légi dobással méteres magasságból célba juttatni. A gyakorlat során az egyik SAC C-17-es ejtõernyõ segítségével speciális palettákból álló teherrakományt dobott ki a gyulafirátóti kiképzõ körzet közelében. Ezeket általában élelem, ivóvíz vagy gyógyszerek célbajuttatására használják ott, ahol leszállás nem lehetséges. Egy C-17-es repülõgép összesen 40 ilyen palettát, darabonként közel egy tonnát képes egy idõben szállítani, és a célterület felett kidobni. Ezeket kb. 520 méteres magasságból, a repülõgép nyitott hátsó teherrámpájáról ejtõernyõvel dobják ki. A gyakorlat során Gyulafirátót esetleges jövõbeli használati lehetõségeit vizsgálták. A terület adott esetben rendszeres helyszínéül szolgálhatna a Nehéz Légiszállító Ezred hajózó személyzete légi gyakorlataihoz. Évek óta megemlékeznek a magyar kultúra napjáról az Erzsébetvárosi óvodában. Mesékkel, versekkel, énekekkel és tánccal ünnepeltek a kicsik január 22-én, szerda délelõtt. Az ünnepségre szülõk is ellátogattak. Az óvoda tornatermében tartották az ünnepélyt, az intézménynek mind a négy csoportja szerepelt a mûsorban. A kisgyerekek szavaltak, énekeltek, mesejeleneteket adtak elõ, és még táncoltak is. - Negyedik éve emlékezünk meg errõl a napról, mégpedig azért, mert a gyerekeknek jó, ha tudják, mi tartozik a kultúrához: mi az, hogy magyarság, kik vagyunk mi magyarok és milyen értékeink vannak. Természetesen minderrõl a saját nyelvükön hallanak, az életkoruknak megfelelõen - mondta Petri Lászlóné tagóvoda-vezetõ. Nemcsak mûsorral emlékeztek meg a magyar kultúra napjáról, hanem egy apró kiállítást is készítettek a jeles alkalomra. A kis tárlatot az óvónõk úgy állították össze, hogy abból a gyerekek láthatták, mik tartoznak a kultúra fogalmába. Többek között olyan magyar költõk arcképeit állították ki, kiknek verseit az óvodások is ismerik és szavalják. vb szár János és Heitler László kuratóriumi tagoknak, akik bölcs döntéseikkel biztosítják, hogy az arra érdemesek kapják az elismerést, amellyel egyre rangosabbá válhatott a Pro Cultura Díszoklevél, valamint a díj létrejöttében nagy szerepet vállaló Veszpréminé Turtsányi Valériának, a JMK akkori igazgatónõjének. Dr. Baloghné Uracs Marianna megköszönte a kultúra he- színjátszócsoportok, éremés bélyeggyûjtõk vezetõi, helyi pedagógusok, képzõmûvészek, zenészek, énekesek, költõk, színjátszók alkotják a korábbi díjazottak körét. Sajnos sokan már nem lehetnek közöttünk, de helyettük bizonyosan jönnek majd olyan tevékeny, tehetséges és érdeklõdõ fiatalok, akik továbbviszik nagy tudású elõdeik munkáját. Polgár Szilárd

4 4 Pápa és Vidéke január 30. Nyílt nap a Türrben A petõfisek is megkapták a szalagot A Türr István Gimnáziumban nyílt napot tartottak szerdán. A programot a nyolcosztályos gimnáziumi képzés iránt érdeklõdõ negyedik osztályos általános iskolás gyermekek és szüleik számára szervezték meg. A Türrben zajló nyolcosztályos gimnáziumi oktatási forma népszerû a városban. Azoknak a jó képességû, tehetséges tanulóknak ajánlott, akik jól kommunikálnak, tudnak csoportban dolgozni, és az érettségi után felsõoktatásban szeretnének tanulni. - Örömmel mondhatom, hogy egyre népszerûbb ez a képzésünk, ami nem meglepõ, hiszen számos elõnnyel rendelkezik. Ebben a képzésben lehetõségünk van arra, hogy ne duplán tanítsunk bizonyos tananyagrészeket, hanem a nyolc évre elosztva tegyük ezt. Fontos, hogy a nyolc év alatt alaposabban megismerjük diákjainkat, és képesek vagyunk arra, hogy a tehetségeket még jobban kibontakoztassuk, és figyeljünk arra, hogy a diákjaink a lehetõ legmegfelelõbb pályát tudják kiválasztani mondta Németh Zsolt igazgató. A nyílt napon a nyolcosztályos képzés elõnyeirõl, eredményeirõl tájékoztatták a szülõket. A gyerekekkel ezalatt a leendõ osztályfõnök, Csortos Melinda találkozott, majd a diákok játékos angol- és matematikafoglalkozásokon vehettek részt. A nyolcosztályos gimnáziumi képzésre február 15-éig kell jelentkezni. A gyõri felvételi központba tanulói adatlapot, a Türr Gimnáziumba pedig jelentkezési lapot kell eljuttatni. Írásbeli felvételi vizsga nincs, a jelentkezõknek egy felvételi beszélgetésen kell résztvenniük. A jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalók megtalálhatók a gimnázium honlapján, de az iskolában is szívesen adnak tájékoztatást. Az iskola várja azokat a negyedikeseket, akik tanulmányaikat a Türrben gimnáziumi keretek között szeretnék folytatni. Január 24-én, pénteken megtartotta szalagavató ünnepélyét a Petõfi Sándor Gimnázium is. 67 végzõs diák kapta meg osztályfõnökétõl a diákévek közeledtét jelzõ piros-fehér szalagot. A maturandusoktól a 13.B osztályfõnöke búcsúzott. A tanárnõ beszédében azt kívánta diákjainak, a tudás legyen legfõbb segítõjük a felnõtt életben. A Petõfi Sándor Gimnázium a hagyományoknak megfelelõen idén is az iskola aulában tartotta meg a szalagavató ünnepélyét, melynek elején a 13.B osztályfõnöke, Speth Katalin köszöntötte a végzõs tanulókat. A tanárnõ beszédében többek között arról beszélt, a szalag, amit az ünnepélyen az idén érettségizõk megkapnak, az összetartozást szimbolizálja. - A szalag azonban csak egy jelkép. Az igazi összekötõ kapocs a szeretet, a barátság, a hûség, a tisztelet és a közös pont, az iskola, ahol mindenezek megszülettek. Szeressétek ezt az iskolát, mert a legszebb éveiteknek hû tanúja marad mindig, és õrzi legféltettebb titkaitokat is. A ma este az ünneplésé, de nem szabad elfelejtenetek, hogy ezekben a hónapokban életetek egyik legfontosabb fordulópontja elõtt álltok. Bármennyire szívbemarkoló is, néhány hónap múlva szárnyat bontotok, és elrepültök. Bárhova is sodorjon a sors benneteket, kívánom, hogy minél több szeretetben, megértésben legyen részetek. Kívánom, hogy találjatok ki a sûrû rengetegbõl, ha egyszer betévedtek oda. Kívánom, hogy a tudás legyen a legfõbb segítõtök felnõtt életetekben, és azt, hogy iskolátokra és tanáraitokra is mindig sok szeretettel gondoljatok vissza - fogalmazott Speth Katalin. Az osztályfõnök Müller Péter soraival búcsúzott a végzõs gimnazistáktól: - Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszûnik a fájdalmad. Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihûl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom õt szabadon repülni, szállni, a maga útján - mondta a tanárnõ. A búcsúzó szavak után az intézmény három végzõs osztálya közös mûsort adott: elõre repülve az idõben, a majdani tízéves osztálytalálkozót képzelték el, miközben felidézték gimnáziumi élményeiket. A három osztályfõnök, Mádlné Csuti Anikó, Speth Katalin és Nagy Dóra tûzte fel diákjai ruhájára a petõfisek piros-fehér szalagját, majd az ünnepély a három osztály közös keringõjével és a szülõkkel való közös tánccal zárult. Hallotta, hogy 800 éves évfordulót ünnepel Pápa? Városunk 800 évvel ezelõtti létezését egy 1214-ben kelt oklevél bizonyítja, mely Pápát mint lakott települést említi. A birtokadományozó oklevél II. Andrásnak tulajdonítható. A neves évforduló alkalmából logópályázatot hirdettek, valamint az ünnepi év kapcsán a már hagyományos programok és fesztiválok mellett számos egyéb rendezvémnyt is tartanak majd Pápán. Jakabóczki Anna - Az évfordulóhoz fûzõdõ kulturális rendezvények érdekelnének, de nyugdíj mellett dolgozom és unokázok, nagyon elfoglalt vagyok, sajnos nem sok szabadidõvel rendelkezem. Természetesen, ha megtehetem, akkor szakítok rá idõt, és elmegyek azokra az elõadásokra, kiállításokra, melyek a város történetérõl szólnak, illetve azt mutatják be. Amennyiben lesz olyan rendezvény, akkor a kisunokáimat is elviszem magammal. Bereczkiné dr. Kovács Piroska - Hallottam, hogy Pápa jeles évfordulóját ünnepli, és ez alkalomból logópályázatot írtak ki. Láttam is a díjnyertes logót, ami nagyon-nagyon tetszett. Van egy kamasz fiam, õt érintik a jubileummal kapcsolatos mûsorok, rendezvények. Téten vagyok jegyzõ, így kevés a szabadidõm, nem Jakabóczki Anna nagyon van lehetõségem arra, hogy munka után rendezvényeken vegyek részt. A fiam azonban nagyon örül annak, hogy lesznek olyan programok, mellyel színesítik a város életét az évforduló alkalmából. Bodnár Huba - Az egyik legjobb barátom nyerte meg az évfordulóra meghirdetett logópályázatot, aminek nagyon örültem. Véleményem szerint az embléma egyszerû, Bereczkiné dr. Kovács Piroska letisztult, méltón képviseli városunkat a jubileumi évben. Egyébként a családom régóta Pápán él, én már itt születtem. Tõsgyökeres Pápainak vallom magam, és büszke vagyok arra, hogy itt élhetek. Sokfelé jártam a világban, de valami mindig visszahúzott. Ha idõm engedi, természetesen elmegyek majd azokra a programokra, amelyek érdekelnek a jubileumi évben. M.A. Bodnár Huba

5 2014. január 30. Pápa és Vidéke 5 A tárlókban a Jókai Kör és a Pápai Hús története Ismét kártyanaptár-kiállítás A Jókai Mór Városi Könyvtár már 19. alkalommal rendezte meg Fejes Sándor jóvoltából a hagyományos kártyanaptár-kiállítást. A pápai helytörténész ezúttal is jubileumokhoz kötõdõen választotta ki aktuális tárlatának anyagát, mely január 6-tól látható. Új helyszínen, a Jókai Mór Városi Könyvtár tavaly átadott Balla Róbert téri új épületében, hét tárlóban állítottam össze az idei, sorrendben 19. kártya- éves Pápai Jókai Kör, a 100 éves Pápai Hús és a 130 éves Népszava napilap történetét. 30 éve pedig nyilvános televíziós Jókai-vetélkedõ zajlott az Esterházy-kastély nádor termében. Pápa is szerepelt Bu- naptár-kiállítást. Négy évfordulóhoz kötõdõen kerültek a tárlókba a tárgyi dapest, emlékek nyilatkozta újságunknak Fejes Sándor. A kiállítás felidézi a 120 Balatonfüred, Kecskemét és Komárom mellett, ráadásul ez az esemény a Pápai Jókai Kör megújulását is jelentette. A négy évforduló kapcsán nemcsak kártyanaptárak, hanem olyan korabeli fotográfiák, dokumentumok, évkönyvek és tárgyak kerültek a tárlókba, amelyek teljesebbé teszik a jubileumok visszaidézését. Fejes Sándor kiállítása január végéig tekinthetõ meg a Jókai Mór Városi Könyvtár Balla Róbert téri épületében. Polgár Sz. Könyvtárhasználati verseny Könyvtárhasználati háziversenyt tartottak múlt kedden délután a Petõfi Sándor Gimnáziumban. A megmérettetésen legjobban teljesítõ tanulók fogják képviselni az iskolát a megyei fordulóban. A versenyen változatos feladatokat kellett a gimnazistáknak megoldaniuk kerestek információkat kézikönyvekben és internetes adatbázisokban, értelmeztek katalóguscédulát és készítettek bibliográfiát is. A Petõfi Sándor Gimnázium már 20 éve minden évben résztvevõje a Bod Péter Könyvtárhasználati Versenynek. Tavaly kiemelkedõ eredményt értek el: az országos döntõben megszerezték a 6., illetve a 15. helyezést. Hajner Réka hatodik, Englert Georgina tizenötödik lett. - Nagyon szeretek olvasni, és mikor Marika néni mondta, hogy lehet jelentkezni a versenyre, azt gondoltam mindenképpen megpróbálom, mert a felkészülés során sok olyan dolgot tanulhatok, melyek még hasznomra lehetnek a késõbbiekben. A tavalyi verseny nem volt könnyû, mert a biodiverzitás volt a téma, ez pedig egy elég tág fogalom, nagyon nehéz volt felkészülni rá. Most szerencsénk van, mert Radnóti Miklós életével és korával kapcsolatosak a feladatok nyilatkozta a tavalyi országos 6. helyezett diáklány, Hajner Réka. Iskolatársa, Englert Georgina pedig azt mondta, rá könyvtárhasználati órán figyelt fel Marika néni, az iskolai könyvtáros. - Úgy látta, jó érzékem van ahhoz, hogy könyvtárban kutakodjak és lexikonokban keressek, így ösztönzésére elindultam a versenyen fogalmazott a diáklány. Az idei verseny helyi fordulóján hat gimnazista vett részt a Petõfi Gimnáziumban. - Mint minden versenynek, ennek is a tehetséggondozás a célja. Mi is a tehetséges gyermekeket szeretnénk kiemelni a diákok közül, és szeretnénk többféle kompetenciát is fejleszteni náluk. A verseny nevében is benne van, hogy elsõsorban a könyvtárat használják: kézikönyvekben kutakodnak, internetes adatbázisokban keresnek, és sokféle speciális könyvtárosi ismereteket is alkalmazniuk kell, még bibliográfiát is készítenek részletezte a könyvtáros. Könyvtárhasználati ismeretekkel ma Magyarországon a gimnazisták kilencedik osztályban informatika óra keretében találkoznak, és az érettséginek is része a könyvtárhasználat: az informatika tételek közül kettõ a könyvtárakkal, a könyvtárhasználattal kapcsolatos, tudtuk meg Varga Máriától. Varga Bea A Nagy László Általános Iskoláért Alapítvány kuratóriuma köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 százalékának átutalásával támogatták az alapító okiratban meghatározott céljaink megvalósítását. A 2013-as évre utalt adó 1 százalékok összege Ft volt, melyet az alapítvány a Tarczy-iskolában tanulmányi és ügyességi versenyek szervezésére, kiemelkedõ tanulók jutalmazására, hátrányos helyzetû tanulók segítésére, pedagógiai folyóirat elõfizetésére fordított. Az alapítvány számlájára 2014-re utalt adó 1 százalék összege Ft. Köszönjük szíves támogatásukat. Adószámunk: * * * Az Alapítvány a Pápai Zalka Máté Általános Iskola Támogatásáért alapítvány az elmúlt évben a személyi jövedelemadók 1 százalékából befolyt forintot az alapítvány alapító okiratában rögzített céloknak megfelelõen tanulmányi versenyek nevezési díjaira, jutalomkönyvekre és a nyelvvizsgát tett tanulók támogatására fordította. Az alapítvány köszöni mindazoknak a támogatását, akik idén is megtisztelték bizalmukkal, és személyi jövedelemadójuk 1 százalékának felajánlásával összesen forinttal gyarapították az alapítvány vagyonát. Adószámunk: Köszönettel: az alapítvány kuratóriuma

6 6 Pápa és Vidéke január 30. A holokauszt áldozataira emlékeztek A Pápáról elhurcolt zsidó áldozatokra emlékeztek a Petõfi utcában álló zsinagógában, az auschwitzbirkenaui náci haláltábor felszabadításának 69. évfordulóján. A tábort január 27-én szabadították fel az elsõ ukrán front katonái. Az Egyesült Nemzetek Szervezete e napot a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A városi gettóból június 30. és július 3. között több mint két és félezer zsidót zsúfoltak marhavagonokba és indítottak útnak Auschwitzba. Az elhurcoltak között 671 volt a gyermek. A deportált zsidók közül háromszázan tértek haza élve, majd késõbb közülük sokan emigráltak. A több száz mécses pislákoló fényében megvilágított egykori imaházban dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte a jelenlévõket, majd elmondta, 2011-ben a pápai áldozatok neveinek felolvasásával idézték meg a haláltáborban elhunytak emlékét. A következõ évben az eddig kiadott könyvek, tanulmányok segítették a pápai holokauszt történetének felelevenítését. Tavaly Koltai Ferenc, régi nevén Klein Ferenc beszélt gyermekkoráról, családjáról és a pápai zsidó közösség városunkban betöltött szerepérõl a második világháború elõtt. Feri bácsi többé már nem mesél, meghalt. Egyike volt az utolsó tanuknak és egyike volt azoknak, aki hitelesen tudtak visszaemlékezni a '44-ben történt pápai eseményekre, tette hozzá dr. Áldozó Tamás. Ezt követõen szólt arról a nagyszabású kiállításról is, melyet 2012-ben nyitottak meg a zsinagógában Elfeledett szomszédaink címmel. Mint mondta, ezzel a megemlékezésnek, a kutatásnak az emlékek összegyûjtésének egy új fejezete kezdõdött a városban. A kiállítás õre Simon Zsolt volt, aki a pápai zsidóság több száz éves történetére vonatkozó adatokon kívül életrajzokat kutatott fel, publikációkat készített elõ. Most ezekbõl az életrajzokból ismerünk meg tizenkettõt. Az életrajzok felolvasását követõen a jelenlévõk dr. Strieger Jakab húgához írt, 1941-ben kelt levelébõl hallhattak részletet. A megemlékezésen részt vett dr. Kovács Zoltán és Gõgös Zoltán országgyûlési képviselõ is. M.A február 7-én, pénteken 18 órakor a Szent Anna templom nagy hittantermében dr. Áldozó Tamás polgármester évértékelõ elõadást tart. A rendezvényre minden érdeklõdõt szeretettel vár a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének pápai csoportja. Anyakönyvi hírek Házasság: Berta Sándor Mezõ Andrea. Születés: Fehér József Szijártó Andrea: Gergõ Elemér, Link Csaba Zetényi Éva: Benett, Mátay Tamás Balázs Adrienn: Tamás János, Korbély András Bagics Cintia: Olivér András, Tóth Tibor Varga Mónika: Dóra, Nagy Szabolcs Béla Horváth Anett: Angelina Anett, Pap Attila Bálint Dénes Katalin: Dóra, Tompa István Kocsis Erzsébet: Lili. A Pápai Petõfi Asztaltársaság február 10-én, hétfõn 17 órától tartja következõ rendezvényét a Jókai Mór Mûvelõdési és Szabadidõ Központ épületében. Vendégek: Krausz Tamás történész, Kelet-Európa-kutató és Varga Éva Mária levéltáros, akik Hét évtizeddel ezelõtt történt címmel tartanak könyvbemutatóval egybekötött elõadást. A rendezvényre minden érdeklõdõt várnak az Petõfi Asztaltársaság ügyvivõi. Halálozás: Tarnovean- Katona Magdolna sz. Katona Magdolna (1954), Regmann Lajos (1932), Horváth Antalné sz. Szabó Rozália Anna (1923), Brindzák Pálné sz. Siska Mária (1928), Németh Antal (1929), Mécs Gábor Béláné sz. Orsós Gitta (1967), Pirka Lajos sz. Szakács Etelka (1941), Cseke Ernõ (1947), Földing Imre (1944), Schrancz Ferenc József (1944), Császár Ferencné sz. Cseke Erzsébet (1932), Bagarus István (1932), Németh Jánosné sz. Varga Emma (1926), Léhner Józsefné sz. Koncz Éva, Takács Gyula (1921), Novák Ferencné sz. Fehér Margit (1936), Pap Mihály Ferenc (1953), Piszker Pálné sz. Régner Amália Ildikó (1945). Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik Pócza Antal temetésén részt vettek, mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló család

7 2014. január 30. Pápa és Vidéke 7 Átvették diplomájukat a szociálpedagógus hallgatók Vége a pápai székhelyû képzésnek Ünnepélyes külsõségek között pénteken délelõtt Sopronban átvették diplomájukat azok, akik utolsóként végezetek a NYME Benedek Elek Pedagógiai Kar pápai székhelyû szociálpedagógus képzésén. 19 év alatt 1044-en szereztek szociálpedagógus oklevelet a pápai képzés keretében. A kari zászló bevonulását és Dr. Cseh Sándor rektorhelyettes beszédét követõen a pedagógiai kar dékánja köszöntötte a végzõs hallgatókat. Dr. Katona György beszédében hangsúlyozta, az ünnepség abból a szempontból is jelentõs, hogy hogy 19 év után lezárul a pápai székhelyû szociálpedagógus képzés. - Az oklevélátadó ünnepség az eredmények elérése mellett a búcsúzásról szól, mely sohasem könnyû. Most pedig különösen is nehéz, hiszen most köszönünk el végleg a pápai képzésünktõl. Az utolsó pápai szociálpedagógus évfolyamnak adjuk át most a Folytatás az 1. oldalról A pápai munkaügyi kirendeltség vezetõje, Bocskay Gyöngyi köszöntötte a fórum résztvevõit a Városházán, majd dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott nyitotta meg a munkáltatók számára megszervezett rendezvényt. - Már évek óta rendszeresen tartunk ilyen fórumokat a munkáltatók számára a járási székhelyeken. A célunk az, hogy tájékoztassuk õket az új pályázati lehetõségekrõl, és beszámoljunk arról, hogy milyen eredménnyel zárultak a munkahelyi akcióterv pályázatai, melyeknek köszönhetõen a tavalyi évhez képest Magyarországon 1800 emberrel többen dolgoznak. Nekik ezen támogatások nélkül ma nem lenne munkahelyük fogalmazott dr. Munkáltatói fórum Kovács Zoltán kormánymegbízott, majd elmondta: a fórumon tájékoztatást adnak többek között a nõk nyugdíjba vonulásának lehetõségeirõl, a pályakezdõ fiatalok elhelyezkedését segítõ támogatásokról, illetve a munkahelyek idei ellenõrzéséinek szempontjairól is. Utóbbi azért fontos, mert ennek ismeretében a munkáltatók felkészülhetnek az ellenõrzésekre. A kormánymegbízott hangsúlyozta: a pályázatok megírásához a munkaügyi kirendeltségek segítséget nyújtanak. A munkahelyeket megõrzõ és támogató lehetõségek konkrét tudnivalóiról Katonáné Bellovics Andrea adott tájékoztatást a programon. A megyei munkaügyi központ vezetõje felhívta a vállalkozások figyelmét arra a február 14-éig diplomát. Törvény kötelezett minket a székhelyen kívüli képzés felszámolására. Pápa városától, a város vezetõitõl - dr. Kovács Zoltán polgármestertõl, majd az õt követõ dr. Áldozó Tamás polgármestertõl -, Rádi Róbert kabinetvezetõ úrtól vagy az ügyeink intézésével megbízott Györgyi Sándor tanár úrtól, az Acsády Ignác Szakképzõ Iskolától, az Erkel Ferenc Általános Iskolától minden segítséget megkaptunk ehhez a képzéshez. Köszönjük Pápa városának - fogalmazott a pedagógiai kar dékánja. Az ünnepségen a pápai önkormányzatot Rádi Róbert kabinetvezetõ képviselte, aki köszönetet mondott azért, hogy Pápán annak idején létrejöhetett a szociálpedagógus képzés, s hogy közel két évtizeden át partnerei lehettek az egyetemnek és pedagógiai karának. - Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki tett és dolgozott azért, hogy Pápán létrejöhetett ez a képzés, hogy ezernél több diplomát adhattak ki, és kaphattak nemcsak a pápaiak, hanem a Pápa környékiek és messzebb élõk is. Szeretnék köszönetet mondani azért is, hogy mi többek lehettünk önök által, így a lehetõségeinket meghaladva tudtunk az oktatásban Magyarországért, a hazánkért tenni - fogalmazott Rádi Róbert. A végzõs hallgatók nevében is pápai helyszínû képzésen tanuló hallgató búcsúzott. benyújtható pályázatra, mely a mikro-, a kis- és a közepes vállalkozások munkahelyteremtõ beruházásaihoz nyújt forrást. A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is kiírta ezt a pályázatot, melyen a magyarországi székhellyel rendelkezõ gazdálkodó szervezetek vehetnek részt. A pályázóknak a beruházás megvalósítása során két fõ foglalkoztatását kell vállalniuk. Munkahelyenként másfél millió forintra lehet pályázni, de ha a munkáltató regisztrált álláskeresõ foglalkoztatását vállalja, plusz félmillió forint támogatást igényelhet, roma álláskeresõ esetén pedig további 300 ezer forint támogatással nõ az összeg. A pályázat elsõsorban új gépek, berendezések, épületek, épületrészek építését támogatja, de - Barátok és ismerõsök által jutott tudomásunkra, hogy Pápán létezik ez a képzés, amely nagy könnyebbséget jelentett, hiszen közelebb volt a lakóhelyünkhöz. Olyan csoport jött létre az oktatás során, mely már szinte egy kis családdá alakult. Nagyon jó visszagondolni a Pápán eltöltött idõkre - fogalmazott a zalaegerszegi Horváth Cintia. Az ünnepséget követõen a pápai képzésben nagy szerepet vállaló dr. Molnár Katalin úgy nyilatkozott, 19 évvel ezelõtt Pápa új lendülettel hitet és erkölcsi hátteret adott a segítõ pedagógusok képzéséhez. Bár a pápai székhelyû képzés megszûnt, az eltelt 19 esztendõ kiváló alapot adhat egy újfajta együttmûködés megvalósításához az egyetem és Pápa városa között, hangzott el az ünnepségen. Varga Bea nem ad pénzt gépkocsi-, ingatlan- vagy földterület-vásárlás, lízingelés esetén. - Felhívom a figyelmet arra, hogy elég rövid az idõ, de a munkaügyi központ befektetésösztönzési osztálya minden tekintetben segítséget nyújt a pályázók számára, és a járási hivatal munkaügyi kirendeltségén is lehet érdeklõdni a pályázattal kapcsolatban. A pályázat elérhetõ a és a oldalakon is mondta Katonáné Bellovics Andrea. A programon dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott elmondta, 1200 milliárd forint áll rendelkezésre munkahelyteremtésre, foglalkoztatásbõvítésre a következõ uniós ciklusban. Varga Bea Atlétika Pápáról indult az év nõi atlétája Sakk Télen is versenyeznek A Pápa környéki települések téli pontszerzõ versenye során sakkban mérték össze erejüket a települsek képviselõi. Körmérkõzéses lebonyolításban nyolc férfi és három nõi csapat versenyzett, a férfiak mezõnyében Nemesgörzsöny, a fiúknál Nemesszalók szerepelt a legjobban. A nõknél Marcalgergelyi, a lányok közt Lovászaptona vitte el a pálmát. Az eredmények: férfi csapat: 1. Nemesgörzsöny I. 12pont,2.Nemesgörzsöny II. 9,5 pont, 3. Magyargencs 8,5 pont, 4. Bakonyjákó 6,5 pont,5.ugod4,5pont,6. Lovászpatona 4 pont. Férfi A hazai sportági szakszövetségek minden évben megválasztják a legjobb sportolókat. A Magyar Atlétikai Szövetség döntése értelmében a 2013-as év nõi atlétája Orbán Éva lett. Orbán Éva sportpályafutása Pápán indult, a PSE kalapácsvetõje idõvel Veszprémbe igazolt, majd az Egyesült Államokban végezte egyetemi tanulmányait, ezidõ alatt a tengerentúlon is sportolt. Magyarországra visszatérve továbbra is a VEAC-nál edz. Éva a tavalyi évben két magyar rekordot ért el, jelenleg 73,44 méterrel csúcstartó nõi kalapácsvetésben, a Moszkvában rendezett atlétikai világbajnokságon pedig a 8. helyen végzett. egyéni: 1. Nyõgér István (Bakonyjákó) 4,5 pont, 2. Reichert László (Lovászpatona) 3 pont, 3. Horváth György (Magyargencs) 2,5 pont. Fiú csapat: 1. Nemesszalók I. 7 pont, 2. Nemesszalók II. 5 pont, fiú egyéni: 1. Kocsi Boldizsár (Nemesszalók) 4 pont, 2. Molnár Attila (Nemesszalók) 3 pont. Nõi csapat: 1. Marcalgergelyi6pont,2.Bakonyjákó, nõi egyéni: 1. Szabó Viktória (Marcalgergelyi) 2 pont, 2. Fülöp Krisztina (Bakonyjákó). Lány csapat: 1. Lovászpatona, lány egyéni: 1. Nagy Alexandra (Lovászpatona). Sportajánló Kosárlabda férfi NB I/B Pápai KC - Törökbálint, február 2., vasárnap, óra, Városi Sportcsarnok. Pápai KC - PTE Pécs, február 7., péntek, 18 óra, Városi Sportcsarnok. * * * Labdarúgás Lombard Pápa Termál FC - Sopron, február 2., szerda, 14 óra, Perutz Stadion. Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének Pápai Kistérségi Csoportja könyvtárlátogatásra várja tagjait február 11-én. Találkozó 14 órakor a Városháza elõtt, illetve 14 óra 30-kor a könyvtár elõtt (Balla Róbert tér). Menetrendi értesítés Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy február 3-ától az alábbi menetrendi módosításokat vezetjük be: 7420 Zirc Lókút - Bakonybél autóbuszvonalon 595 sz. járat (Zirc, aut. áll. i.:.13.15, Lókút, óvoda é.:.13.39) közlekedését iskolai elõadási napokra korlátozzuk Pápa Takácsi Szerecseny autóbuszvonalon 462 sz. járat (Gyarmat, iskola i.: 6.20, Pápa, aut. áll. é.: 6.46) 3 perccel korábban, 6.17 órakor közlekedik Pápa Dáka Dabrony autóbuszvonalon 573 sz. járat (Pápa, aut. áll. i.:.7.20, Nagyalásony, aut. vt. é.:.7.53) Nagyalásony, iskola elnevezésû új megállóhelyig közlekedik. Ennek megfelelõen a járat Nagyalásony, iskola é.: sz. járat (Dabrony, sportpálya i.: 16.10, Pápa, aut. áll. é.: 16.58) Nagyalásony, iskola elnevezésû megállóban órakor megáll. Jelmagyarázat: munkanapokon Legyen az utasunk, utazzunk együtt! BAKONY VOLÁN Zrt.

8 8 Pápa és Vidéke január 30. Rodenbücher Istvánnal a téli alapozásról beszélgettünk Tavasszal minden mérkõzés döntõ lesz Több felkészülési mérkõzést is lejátszott már a Lombard Pápa a jelenleg is tartó téli alapozási idõszak alatt, mindegyik találkozón pályára lépett Rodenbücher István. A Lombard csupaszív játékosa 2011 augusztusában igazolt Pápára, azóta több mint hatvanszor szerepelt a bakonyaljai együttes mezében. Ezúttal a csapat téli felkészülésérõl kérdeztük a Lombard rutinos védõjét. - Egészen hosszú téli szünet után január 13-án elkezdtük az alapozási idõszakot fogalmazott újságunknak Rodenbücher István, sajnos azonban a tavalyi kerethez képest lényegesen kevesebben voltunk a felkészülési idõszak indulásakor, hiszen jelenleg a Lombard kerete alakulóban van. - Mit lehet tudni a Lombard téli alapozásáról? - Belecsaptunk a közepébe, ilyenkor nagyobb terhelést kapnak a labdarúgók. Minden héten két edzõmérkõzést játszunk. Érkeztek próbajátékosok is, a klub próbálja a keretet feltölteni, próbálnak erõsíteni, hogy a Lombard Pápa megfelelõen szerepeljen tavasszal. - Közel két hétig tavaszi idõjárás közepette készülhettetek, azonban az elmúlt hétvégén beköszöntött a hamisítatlan januári idõ. - Igen, szerencsénk volt, mert az elsõ két hétben tudtunk füves pályán gyakorolni, pénteken azonban beköszöntött az igazi tél, nyilván ennek az idõjárásnak van ilyenkor az ideje. Pápán egyébként ideálisak a körülmények, nagyon jó mûfüves pályánk van a Perutz Stadionban, ahol megfelelõen lehet készülni. Nyilván azért ideálisabb lenne, ha a kinti tréningeken nem menne fagypont alá a hõmérséklet. Lesznek konditermes edzések is a Városi Sportcsarnokban, és a Várkertfürdõ uszodájában is készülünk majd. Megvannak a megfelelõ létesítmények, hogy a vezetõedzõ által meghatározott munkát elvégezzük. - Térjünk vissza még a téli vakációdra. Sikerült megfelelõen kipihenni magadat? - Ilyen hosszú téli pihenõm még nem volt játékosként. Sikerült jól feltöltõdöm, sokat tudtam pihenni. Végigcsináltam az egyéni edzéstervet, amelyet a felkészülés elsõ hetében tesztelt is a szakmai stáb. Így képet kaphattak arról, hogy az elõírt egyéni edzéstervek milyen mértékben kerültek elvégzésre. - Õsszel fõként a középpályán szûrted az ellenfél támadásait, de Tóth Bálint a védelem tengelyében is bizalmat szavazott neked. Tavasszal hol játszol majd? - Ilyenrõl idén még nem beszélgettünk a mesterrel, de azt elmondta õsszel, hogy a belsõ védõ poszton neki megvannak az emberei, velem a védelem elõtt számol. Nyilván minden találkozó más, ezért õsszel is többször szerepeltem a hátsó alakzatban. A Ferencváros II. és a Spartak Tranava elleni edzõmérkõzéseken középpályásként játszottam. - Mit vársz a tavaszi bajnokságtól? A hazai élvonalban a Lombard ellenfelei meglehetõsen megerõsödtek. - A Lombardnak nehéz tavasza lesz. Nyilván nem tudjuk pontosan, hogy milyen kerettel vágunk neki a szezonnak, addig még van egy hónap. A kiesõ pozíciótól nyolc pont elõnyünk van, ám akárki ellen játszunk tavasszal, minden mérkõzés döntõnek fog számítani. Polgár Szilárd Úszás Megyei diákolimpia Pápán Február végén Kecskeméten rendezik meg az úszó országos diákolimpiát, amelyre a megyei versenyeken kvalifikálhatják magukat az úszók. A Veszprém megyei döntõt Pápán, a Várkertfürdõ uszodájában tartották több mint 25 indulóval. A Pápai Úszó Sportegyesület 16 arany-, 13 ezüst- és 10 bronzérmet szerzett. Versenyszámonként az elsõ helyezett jutott tovább az országos fináléba, a pápai egyéni továbbjutók névsora: Kertész Réka (100 méter gyorsúszás, 100 méter hátúszás), Kocsis Eszter (100 Kosárlabda Gyõzelem az elsõ hazai meccsen méter gyorsúszás, 100 méter hátúszás), Korbély Dominik (100 méter gyorsúszás), Kovács Ádám (100 méter gyorsúszás, 100 méter mellúszás), Szedlák Fanni (100 méter mellúszás), Tapsonyi Bálint (50 méter gyorsúszás, 50 méter hátúszás), Tóth Nikolett (100 méter mellúszás), a váltószámokban: Petõfi Gimnázium A (4x50 méter fiú gyorsváltó), Petõfi Gimnázium B (4x50 méter fiú gyorsváltó, 4x50 méter leány gyorsváltó), Türr Gimnázium (4x50 méter leány gyorsváltó, 4x50 méter fiú gyorsváltó). A téli szünet utáni elsõ bajnoki mérkõzését hazai pályán játszotta a kosárlabda férfi NB I/B-ben a Motax Concordia Pápa KC. Az ellenfél Baja együttese volt. A Henrik, Kálmán, Keresztes, Horváth, Vajda B. felállású Pápa magabiztosan kezdett, sikeres hárompontos dobások, remek védekezés, lendületes játék jellemezte a hazaiakat. Ennek eredményeként az elsõ negyed es pápai vezetéssel zárult. A második negyedben feljöttek a bajaiak, a játékrész szoros eredményt hozott (27-26). A félidõt követõen ismét a sikeres hárompontos dobásokkal lépett el a Motax Concordia Pápa KC, és mind a harmadik, mind a negyedik negyedet hozta a csapat. A végeredmény: , Kálmán 31, Keresztes 22, Henrik 20 pontot tett hozzá a gyõzelemhez. A PKC a 3. helyrõl várja a folytatást. Pápa és Vidéke Közéleti lap Megjelenik kéthetente csütörtökönként. Kiadja: Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. Nyomdai munkák: Danubia Web Kft., Budapest Terjeszti a Magyar Posta Zrt. A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf web: ISSN Kéziratot nem õrzünk meg, és nem küldünk vissza!

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola Magyar László Gimnáziuma és Szakiskolája 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 OM 201167

Részletesebben

Tevékeny Szeretet Iskolája- Váci Piar Szeretetszolgálat -10. évfolyam 2012/2013

Tevékeny Szeretet Iskolája- Váci Piar Szeretetszolgálat -10. évfolyam 2012/2013 Tevékeny Szeretet Iskolája- Váci Piar Szeretetszolgálat -10. évfolyam 01/013 Gimnáziumunkban erősíteni szeretnénk diákjaink szociális érzékenységét és elkötelezettségét. Ennek alapja az, hogy tapasztalatokat

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kedves Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk leendő diákjainkat, szüleiket, osztályfőnökeiket a 2015-2016. tanévben indítandó osztályainkról.

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 1 509-8/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2013. szeptember 30-án megtartott üléséről 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J E

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI

PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8500 Pápa, Fő u. 12. Telefon: 89/515-000 Fax: 89/313-989, 89/324-859 Kanozsainé dr. Pék Mária jegyző E-mail: hivatal@papa.hu PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI 1. ÓVODÁK

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány

Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány Helyszín: -Mezőlaki Általános Művelődési Központ Tagiskola Mihályháza. -Művelődési

Részletesebben

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába!

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! Facultas Humán Gimnázium Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! 2014/2015 2 FACULTAS Elérhetőségek: Facultas Humán Gimnázium OM azonosító: 200304 1078 Budapest, Hernád utca

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA Rábaköz-Hanság Működési, utazási és Kiss József Turisztikai anyagköltség (Hanság Big Band) Szent Anna Plébánia Énekes Gitáros Csoportja

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

OLIMPIAI KVÍZ. Athéntól Londonig. A helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. A pályázó adatai. Név:.. E-mail cím:... Postacím:...

OLIMPIAI KVÍZ. Athéntól Londonig. A helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. A pályázó adatai. Név:.. E-mail cím:... Postacím:... OLIMPIAI KVÍZ Athéntól Londonig Kérdések az újkori olimpiák magyar vonatkozású eseményeiről Jelölje meg a helyes válaszokat, majd 2012. augusztus 3-án, pénteken 16 óráig dobja be a kölcsönzőpultnál elhelyezett

Részletesebben

5. sz melléklet: Tanulmányi versenyek eredményei a 2011/12.tanévben

5. sz melléklet: Tanulmányi versenyek eredményei a 2011/12.tanévben Alsó tagozat 2011. december Adventi feladatok 4 fordulós könyvtári vetélkedő. résztvevők száma: 37 fő, mely 2-3-4. osztályosok vettek részt. Kiemelkedően teljesített, könyvjutalmat kapott 21 tanuló. Helyi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére

TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére TÁJÉKOZTATÓ A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Előadó : Tájékoztató az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről (2007. június 18 - augusztus 31-ig) Ottó

Részletesebben

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI 4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI Cím Telefonszám, fax E-mail Ügyfélfogadás Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége Tel.: 92/511-425 teszzeg@t-online.hu 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. Fax: 92/312-240 Horváth

Részletesebben

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. 4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI Cím Telefonszám, fax E-mail Ügyfélfogadás Tel.: 92/511-425 Fax: 92/312-240 teszzeg@t-online.hu Horváth

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

ESZTERGOM ÉS NYERGESÚJFALU TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS. Elõterjesztés

ESZTERGOM ÉS NYERGESÚJFALU TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS. Elõterjesztés ESZTERGOM ÉS NYERGESÚJFALU TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS 62/2010.11.18. A határozati javaslat elfogadásához egyszerû többség szükséges. Elõterjesztés az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő III., IV., V-VI. korcsoport B kategória 1. A verseny helye: (BVSC) Laky Károly Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2013. január 13., vasárnap,

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 29/2015. Kedves Kolléga!

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 29/2015. Kedves Kolléga! Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 29/2015 Kedves Kolléga! Mai hírlevelünkben kérem engedje meg, hogy a Komárom-Esztergom megyei fogyasztóvédelmi hírekről tájékoztassuk. Tatabányán

Részletesebben

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2011. június 6. DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév. Tartalom 1. Általános

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Szociális és Kulturális Bizottságának 2015. február 09-én 14.00. órakor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006. február 13-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006. február 13-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. február 13-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a 2006. évi felsőoktatási szociális ösztöndíjrendszer elbírálásáról (BURSA HUNGARICA)

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Jelentkezés az érettségi vizsgára

Jelentkezés az érettségi vizsgára + A 2013/2014-es tanév SZÜLŐI INFO-ját azzal a céllal adjuk közre, hogy a tanév várható programjairól, törvényi változásokról, egyéb információkról tájékoztassuk Önöket. További információk olvashatók

Részletesebben

ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA 2011-2012

ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA 2011-2012 1 ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA 2011-2012 A verseny idıpontja: I.-IV. korcsoport: 2012. január 18. V.-VI. korcsoport: 2012. február 16. Helyszín: Pápai Termálfürdı uszodája A versenyek kezdési idıpontja: 14:00.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Beszámoló a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Irodája által szervezett 2008. évi sportversenyekről

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Szeptember udvar osztályterem tantermek

Szeptember udvar osztályterem tantermek szept. 1. hétfő 1. óra 2-4. óra 5-7. óra Tóth Árpád Gimnázium Ünnepélyes tanévnyitó Osztályfőnöki óra Szeptember udvar osztályterem tantermek Várallyainé B.J szept. 1. hétfő 6-7. óra Első emelt szintű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Öttevény Község Önkormányzat Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 27. napján 17 00 órakor a Faluház tanácstermében megtartott

Részletesebben

2015/2016. tanév rendje

2015/2016. tanév rendje 2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás A SZAKMAI MUNKA ELKÜLÖNÜLÉSE EGY BAJNOKI ÉVBEN 1. Felkészülési időszak 2. Versenyidőszak 3. Téli szünet 4. Átmeneti időszak 5. Versenyidőszak

Részletesebben

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27.

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27. 2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2013. Április 25-26-27. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja

Részletesebben

ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM

ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM Bevezetés Ország János Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Orfű Az SZKBE története: 1993. kutatások kezdete 1995. József Attila Tudományegyetem Barlangkutató Csoportja

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Hortobágyiné Göndör Katalin iskolaigazgató Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető

Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Hortobágyiné Göndör Katalin iskolaigazgató Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető Jegyzőkönyv Készült: a Bakonyszentkirály Önkormányzati Képviselő-testület 2012. április 12-én (csütörtökön) 17 00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Bakonyszentkirály

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT BALATONFÜRED Szám: 1054- /2008. Előkészítő: Horváth József E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2008. március 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET

TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET FMFSN VÁNDORSERLEG XII. Székesfehérvár, 2011. április 13. TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET Fejér Megyei Felsőoktatási Sportnap Rendező: Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Pannon Egyetem Székesfehérvári

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT Budapest, 2015. január 09. 1 2014/2015. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. január 23-25. RÉSZTVEVŐK

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. május 3-án Határozatok: MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Sorszáma: Kódja 35/2012. (V.03.) F5 36/2012. (V.03.) F4 37/2012.

Részletesebben

Magyar szenior úszók TOP10-es helyezései a FINA és a LEN 2014-es ranglistája alapján ABC sorrendbe rendezve

Magyar szenior úszók TOP10-es helyezései a FINA és a LEN 2014-es ranglistája alapján ABC sorrendbe rendezve Magyar szenior úszók TOP10-es helyezései a FINA és a LEN 2014-es ranglistája alapján ABC sorrendbe rendezve Egyéni Angyalföldi Éva 70-74 200 m vegyesúszás 8. LEN 50 m-es Európa ranglista 2014 Balla Mónika

Részletesebben

értekezlet a tanév feladatai

értekezlet a tanév feladatai dátum Augusztus 24. Augusztus 25. esemény Nevelőtestületi alakuló Javítóvizsgák (külön kiírás szerint) Augusztus 25.- 27. Munkaközösségi ek a tanév feladatai Augusztus 26. szerda 10.00 Előadás munka- és

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013. február 21-én tartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013. február 21-én tartott testületi üléséről Szakáld Község Önkormányzat Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013. február 21-én tartott testületi üléséről Jelen vannak:

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

2014/2015. tanév ütemterve

2014/2015. tanév ütemterve 2014/2015. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet. Munkaközösség-vezetők megbeszélése 26. 8,00 Javítóvizsgák Szeptember 1. 8,00 Tanévnyitó ünnepély 3. Tanévnyitó értekezlet 5. 8,00 VENI

Részletesebben

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV Péterváriné Kiss Sarolta mb. igazgató A tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 1. /kedd/n Utolsó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév munkaterve

A 2015/2016-os tanév munkaterve Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézménye A 2015/2016-os tanév munkaterve Készítette: Rokolya Csaba igazgató A nevelőtestület 2015. augusztus 31-i ülésén

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9.

az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9. Időpont Szeptember 2. Szeptember első hetében: Szeptember 5. Szeptember 9. Szeptember 12. Szeptember 13. Szeptember 10-13. Szeptember második felében Szeptember 16-20 Szeptember 20. Szeptember 24. Szeptember

Részletesebben

A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület. 2015. II. félévében induló képzései

A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület. 2015. II. félévében induló képzései A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2015. II. félévében induló képzései Relaxációs módszerek (autogén tréning) saját élmény Budapesten (az autogén tréning saját élmény, a diákrelax saját

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XV. évfolyam 11. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2014. OKTÓBER 31. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 162/2014. (X.24.) sz. hat. A polgármester illetményének és költségtérítésének

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő

Részletesebben

A 2014/2015-es tanév ütemterve

A 2014/2015-es tanév ütemterve A 2014/2015-es tanév ütemterve Tanévkezdés: Alakuló értekezlet: 2014. augusztus 25. Tanévnyitó ünnepély: 2014. 01. Első tanítási nap: 2014. 01. A tanév munkarendje: A tanév első napja: 2014. 01. Az első

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Határozatok Tára. Szekció Eredmény Díjazott hallgató Téma Konzulens GAMF Kar Műszaki Tudományi Szekció. Abonyi Gergő Czuprák Zsolt Éva Róbert

Határozatok Tára. Szekció Eredmény Díjazott hallgató Téma Konzulens GAMF Kar Műszaki Tudományi Szekció. Abonyi Gergő Czuprák Zsolt Éva Róbert Határozatok Tára 1-1/2013. (V.29.) határozat A Kecskeméti Főiskoláért Alapítvány Kuratóriuma elfogadta az Alapítvány 2012. évi egyszerűsített beszámolóját az Alapítvány 2012. évi gazdálkodási tevékenységéről.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2012

Közhasznúsági melléklet 2012 Adószám: 18254675-1-43 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: 9 PK 60533 /2005/ Nyilvántartási szám: 01/01/ Phoenix Fireball Sport Egyesület 1122 Budapest, Maros utca 8. Közhasznúsági

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről 1 TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2013. február 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke 2 Egyesületünk

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL EREDMÉNYEK: 80 m serülő férfi 1. Valkay Tamás 99 AC Szekszárd 10,3 2.

Részletesebben

Feladatellátási terv 2014/2015-ös tanévre

Feladatellátási terv 2014/2015-ös tanévre Feladatellátási terv 2014/2015-ös tanévre Időpont Feladat Felelősök megnevezése 2014.08.26. Lelki nap Pétfürdőn, gazdasági vezető 2014.08.27. Javítóvizsgák Szaktanárok, igazgatóhelyettes 2014.08.27. Szakközépiskolások

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév eredményei

A 2011/2012-es tanév eredményei A legjelentősebb eredményeink A 2011/2012-es tanév eredményei Alsó tagozat Az esélyegyenlőségi napi programon iskolánk díjazottja a FIT KID iskolai csoportból Bakonyi Lili4. b. osztályos tanuló lett. Az

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV December a hónap folyamán Történelem háziverseny harmadik fordulója a 9-10. évfolyam számára a második világháború témaköréből felelős: Hartmann Mónika Kirándulás a bécsi

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola iszkaisko la.hu http://iszkaisko la.hu/versenyek3.html Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola Versenyek Archívum: 2009/2010, 2010/2011, 2011/2012 2010/2011 A 2011. évi Országos Z rínyi Ilona Matematikaverseny

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztavám Község Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. Tel, Fax: 22/417-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztavám Község Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014.

Részletesebben