HÉZAG NÉLKÜL. Nyilván az összefogás jegyében! 2. Szakszervezetünk a két másik reprezentatív vasutas szakszervezettel együtt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÉZAG NÉLKÜL. Nyilván az összefogás jegyében! 2. Szakszervezetünk a két másik reprezentatív vasutas szakszervezettel együtt"

Átírás

1 2007. november november IX. évfolyam 11. szám Újságunk tartalmából Ki hogyan (nem) dolgozik ez év végén? Az üzemvitellel közvetlenül össze nem függõ tevékenységet ellátó munkavállalók év végi tevékenységi szünetét, a MÁV ZRt. humánerõforrás igazgatója ügyiratában az alábbiak szerint szabályozta: (4. oldal) Sumák(olás) a 800 óra feletti készenléttel A pályavasút fenntartási területein (pft, biztber) több, mint 600 munkavállaló érte el a kritikus 800 órát, a még egyoldalú munkáltatói intézkedéssel (KSz 38..) elrendelhetõ készenlét esetében. (6. oldal) A reformok korát éljük?! A médiából mindig és mindenki ilyen-olyan reformról értesülhet. Egyik nap nyugdíj, másik nap egészségbiztosítás, utána meg jön az adó. Az egyik párt így akarja, a másik meg úgy. Csak lassan már senki nem tudja, hogy konkrétan hogyan. Elsõdleges cél: az ezekbõl befolyt összegek rohamosan csökkentsék az államháztartás hiányát!? (10. oldal) Nyilván az összefogás jegyében! 1. Szakszervezetünk a két másik reprezentatív vasutas szakszervezettel együtt a televízióból értesült arról, hogy a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) és Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a többiek kizárásával november 07-re kettõ órás figyelmeztetõ sztrájkot jelentett be. Megkeresésünkre még csak nem is válaszoltak. Nyilván az összefogás jegyében! 2. Szakszervezetünk a két másik reprezentatív vasutas szakszervezettel együtt a televízióból értesült arról, hogy a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) és Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a többiek kizárásával november 21-re hat órás sztrájkot jelentett be. Megkeresésünkre még csak nem is válaszoltak. Nyilván az összefogás jegyében! 3. Mindkét sztrájkfelhívást a vasutasok 80 %-t tömörítõ két legnagyobb szakszervezet nevében jelentették be. Talány, mert a PÖKKÖP-ben 14 féle segély közül választhat, melyek közül többnek emeltünk az összegén és többnél csökkentettük a várakozási idõt (a belépéstõl a segély igényelhetõségéig eltelt idõ), így most már az összes szolidaritási részbõl igényelhetõ segélynél csupán 5 hónapos a várakozási idõ, az egyéni részbõl igényelhetõ gyógyszer segélynél pedig a belépéstõl mindössze 4 hónapos várakozás szükséges, mert a szolidaritási részbõl fizetendõ segély összegét, a rendszeresen és maradéktalanul befizetett tagdíja összegétõl függetlenül folyósítjuk Önnek, így akár arra is lehetõség van, hogy jóval több pénzt felvegyen, mint amennyit befizetett, mert a szolidaritási részbõl folyósítunk Önnek segélyt, ha: gyermeket vállal; magasak gyermeknevelési, beiskolázási költségei; megromlott az Ön vagy közeli hozzátartozója egészségi állapota; elvesztette közeli hozzátar- Hogy miért? hogy ezt a számot honnan vették. A bátorságot meg pláne! Nyilván az összefogás jegyében! 4. Gaskó nevével fémjelzett VDSZSZ és LIGA nem vett részt az öt szakszervezeti konföderáció által november 10-re meghirdetett közös szakszervezeti tüntetésen, amely az egészségbiztosítási reform ellen szólt. A LIGA egyedül november 21- re helyezett kilátásba sztrájkot többek között az egészségbiztosítási reform ellen. Nyilván az összefogás jegyében! 5. A VDSZSZ az elmúlt években sorra perelte a többi szakszervezetet (is). Sorra vesztett. Jelenleg a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) reprezentativitását vitatja a bíróság elõtt. Elsõ fokon az MTSZSZ pert nyert ellenük. A VDSZSZ ezt természetesen megfellebbezte. Nyilván az összefogás jegyében! a PVDSz Elnöksége tozóját, vagy árván maradtak gyermekei; létszámleépítés során munkanélkülivé vált; vagy tûz- és elemi kár érte, mert a augusztus 01-jétõl, új szolgáltatásként bevezetett, beiskolázási segélyt már a gyermek megszületésétõl fizetjük, amennyiben családi pótlékra jogosult utána a szülõ, mert a szolidaritási rész mellett, az egyéni részbõl gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árának támogatásaként, a következõkre igényelhet segélyt: humán és homeopátiás gyógyszerek, immunológiai készítmények, orvosi vényen rendelt egyedi összetételû (magisztrális) gyógyszerkészítmények, anyatejhelyettesítõ, anyatej-kiegészítõ és speciális gyógyászati célra szánt tápszerek, gyógyászati segédeszközök, orvostechnikai eszközök, csecsemõ- és betegápolási cikkek, stb., mert a tagdíj már 3 éve változatlanul, csupán Ft/hó. (folytatás az 5. oldalon)

2 2 VÉT HÍREK november A Gépészet is távozik A kiszervezési hullám a Gépészeti Üzletágat is elérte. A MÁV Zrt. Igazgatósága szeptember hónapban döntött a szervezeti változást elõkészítõ munkálatok megkezdésérõl. A vasutas szakszervezetek számára október végén eljuttatott elõterjesztések szerint január 1.-tõl új gazdasági társaságban MÁV TRAKCIO Zrt. folytatja tevékenységét a vontatási szolgálat. A jármûfenntartás a MÁV Gépészet Zrt-be kerül két, jelenleg önálló jármûjavítóval együtt a szolnokival és az északival. Ha minden az elképzelések szerint zajlik, akkor jogutódlással távozó munkavállalók miatt összességében mintegy fõ-vel csökken a MÁV Zrt. létszáma. Az elmúlt évek intézkedéseinek eredményeként - ha minden az elõzetes elképzelésnek megfelelõen történik - a MÁV Zrt-nél foglalkoztatottak létszáma jövõ ilyenkorra fõ alá csökkenhet. Az új gazdasági társaságok tulajdonosa egyelõre természetesen - a MÁV Zrt., egyes esetekben a MÁV START Zrt lesz. A korábbi MÁV teljes fölszeletelésének eredményeként létrejövõ, úgynevezett MÁV CSOPORT mûködtetése ma még bizonytalan. A döntéshozók valamilyen HOLDING szervezetben gondolkodnak, de ennek hatásköre és kiterjedtsége még nem kiforrott. A szakszervezetek mint eddig sem, most sem támogatják a folyamatot. Az elképzelések kidolgozatlanok, bizonytalan feltételezések alapozzák meg a koncepciókat, piac elemzés nincs vagy felületes, üzleti tervek nincsenek. A tárgyalások során a PVDSz kifejtette, hogy bár a szervezet-fejlesztési elképzelések megvalósítása a menedzsment felelõssége, magatartását attól teszi függõvé, hogy az intézkedések humánpolitikai hatásainak kezelése miként történik. A munkavállalók továbbfoglalkoztatása és jövedelmi helyzetük alakítása a hatályban lévõ, illetve újonnan létrejövõ megállapodások keretében történhet konfliktusmentesen, ezért a tárgyalásokat haladéktalanul meg kell kezdeni. Költözik a Nyugati A szakszervezetek követelésére a munkáltató beszámolt a Nyugati pályaudvar mellett betervezett Kormányzati negyed miatti költöztetésrõl. Többen azért aggódtak, hogy a MÁV ingatlanok elidegenítése miatt az ott dolgozó munkavállalók kerülnek nehéz körülmények közé. Ki kellett üríteni a kormányzati motorkocsiszínt és gépészeti javító bázist. Ez az egység Istvántelken kap helyet. A Beszerzési és Készletgazdálkodási Egység a Sas utcába, míg a Terézvárosi Osztálymérnökség a Teleki Blanka utcába költözött. A munkáltató ígéretet tett arra, hogy a költözés eredményeként a munkavállalók munkakörülményei semmiképp nem romlanak, sõt az esetek többségében az eddigieknél jobb körülmények között végezhetik munkájukat. Arra kérték a szakszervezeteket, hogy kísérjék figyelemmel a folyamatot és haladéktalanul jelezzék, ha visszásságot tapasztalnak. Elvetélt kezdeményezés A Kollektív Szerzõdés (KSz) ának ideiglenes december 31-ig érvényes módosítására vonatkozó javaslat a mozdonyvezetõk és a budapesti terület forgalmi szolgálattevõi számára tette volna lehetõvé a a 200 óra feletti túlóra elrendelést 250 óráig. Az éves túlóra keret emelése pótlékemeléssel nem járt együtt. A munkáltatói javaslatot a VÉT nem hagyta jóvá. A PVDSz kifejtette, hogy a módosítással akkor értene egyet, ha kiegészülne egyéb munkakörökkel, ha a díjazása meghaladná a 200 óráig járó díjazás mértékét, valamint, ha a MÁV megállapodásban vállalná, hogy a hatálya alatt nem alkalmazza az un. Kiszerzõdés intézményét. Áttekintettük a MÁV munkaköri rendszert A jövõ évi béremelés mértékét meghatározó bértárgyalás bevezetéseként a VÉT munkáltatói prezentációt hallgatott meg a MÁV munkaköri rendszerérõl. A bevezetés körülményeit is taglaló tájékoztató ismét rögzítette a HAY rendszer belsõ logikáját és a munkáltató elkötelezettségét a módszer mellett. A szakszervezeteknek korlátozottan állt rendelkezésre idõ észrevételeik megtételére. A szakszervezetek elsõsorban a munkakörülmények figyelmen kívül hagyását és a gyakorlati idõ elismerésének hiányát rótták fel a HAY rendszer hibájaként. A PVDSz azt hangsúlyozta, hogy addig, amíg a szakszervezeteket intézményesen kihagyják a munkakör-értékelésbõl, titkosítják a sávok ponthatárait és az egyes munkakörök besorolását meghatározó pontértékeit a rendszerrel kapcsolatos bizalmatlanság nem oldható fel. A munkáltató képviselõje elmondta, hogy a jövõben a feltételhiányosan betöltött munkakörök esetében tervez változást a bérmegállapítás módjában. Emellett kész újragondolni a munkakör értékeléshez kapcsolódó fórumok rendszerét. Fellángolt a feszültség a mellékvonalak körül Október közepén a sajtóban röppentek fel a hírek, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) - a márciusban végrehajtott 14 mellékvonalat érintõ forgalom szüneteltetési döntését követõen további mellékvonalakon tervezi felszámolni a vonatforgalmat. A szakszervezetek a Vasúti Érdekegyeztetõ Tanács október 16-i ülésén napirend elõtt adtak hangot felháborodásuknak. Kifogásolták, hogy a sajtóból kellett a hírt megtudni, azt, hogy a MÁV nem tájékoztatta az érdekképviseleteteket a tervekrõl, és elõkelõ idegenként szemléli az eseményeket. A munkáltató képviselõi úgy nyilatkoztak, hogy még õk is tájékozatlanok, döntés még nem született, és ha eljön az ideje a szakszervezeteket tájékoztatni fogják. A PVDSz arra hívta fel a munkáltató figyelmét, hogy elvárja a MÁV Zrt. vezetõitõl az elõre látást. Elvárja, hogy naprakész információja legyen az õt is érintõ elképzelésekrõl és azok várható hatásairól. Kész tervekkel rendelkezzen az esetleges intézkedéssel érintett munkavállalók továbbfoglalkoztatási feltételeinek megteremtésére. Mindez annál is inkább elvárható, mivel középtávú foglalkoztatási megállapodásban rögzítettük, hogy az operatív végrehajtó szintû munkakörökben nem kerülhet sor munkavállalók elbocsátására. A PVDSz a VÉT ülést követõen írásban is megerõsítette álláspontját és az alábbi levéllel fordult a MÁV Zrt. humánerõforrás igazgatójához: (folytatás a 3. oldalon...)

3 2007. november 3 Tisztelt Igazgató Asszony! A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) a Vasúti Érdekegyeztetõ Tanács (VÉT) október 16-i ülésén felhívta a munkáltató figyelmét, hogy felkészültnek kell lennie arra a helyzetre, ha a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) nem rendeli meg a személyszállítási szolgáltatást bizonyos mellékvonalon. Tisztelt Igazgató Asszony! Az Mt. 22. által biztosított felhatalmazással élve a munkáltatótól írásos tájékoztatást kérünk arról, hogy a szóban A GKM válaszolt Miután a Mozdonyvezetõk Szakszervezete egy korábbi vasútbiztonságot, pályaalkalmasságot és mozdonyvezetõ képzést érintõ megállapodásának megsértéséért indított sztrájkját kiegészítette a forgó mellékvonalakon vonalanként és munkakörönként hány fõ Pályavasúti Üzletághoz tartozó munkavállalót foglalkoztat. A vonalak közül melyek a kizárólag személyszállítási szolgáltatásra megnyitottak, valamint milyen intézkedések várhatóak a munkavállalók továbbfoglalkoztatása érdekében. Tájékoztatását elõre és ezúton is megköszönöm! Budapest, október 19. Tisztelettel: Járási Ferenc elnök mellékvonalak sorsának kérdésével, a minisztérium október 25-ére hívta megbeszélésre a szakszervezeteket és az érintett települési önkormányzatokat. Az államtitkár a fórumon elmondta, hogy alapos mindenre kiterjedõ vizsgálatot folytattak. Ennek alapján a személyszállítást csak azokon a vonalakon ésszerû fenntartani, ahol a napi utasforgalom eléri az 1000 fõt, illetve az agglomerációs szerepet is betöltõ vonalakon az 500 fõt. Az áruszállítást pedig ott, ahol a személyszállítás fennmarad, vagy az éves áruforgalom mértéke meghaladja a 6000 tonnát. A minisztérium álláspontja szerint, ahol a fenti feltételek nem teljesülnek ott a forgalmat meg kell szüntetni, illetve, ha van rá jelentkezõ önkormányzati üzemeltetésbe adni. Az önkormányzatok november 7-ig kaptak határidõt arra, hogy bejelentsék a vonalak további üzemeltetésére irányuló szándékukat. Lapzártánkig a táblázatban felsoroltak közül 10 vonalra van érdeklõdés az önkormányzatok részérõl. * Magyarországon a vasútvonalak átlagos fajlagos kihasználtsága fõ/km/év. 10 vizsgált európai ország vasútvonalainak az átlagos fajlagos kihasználtsága fõ/km/év. (folytatás a 4. oldalon...)

4 4 KÖZLEMÉNY A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének (PVDSz) Rendkívüli Közgyûlése november 5-én értékelte az egyes vasúti mellékvonalak bezárására irányuló kormányzati elképzeléseknek, valamint két vasutas szakszervezet (Vasutasok Szakszervezete, Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete) ennek megakadályozására indított november 7-ére szóló sztrájkfelhívásának eredményeként kialakult helyzetet. A Közgyûlés ezzel kapcsolatban egyhangú döntéssel az alábbi Határozat -ot hozta: A PVDSz szolidáris minden olyan megmozdulással, ami a vasutas munkahelyek védelme és a mellékvonalak megtartása érdekében történik. A PVDSz számára továbbra is elsõdleges célkitûzés, hogy tagjai számára megállapodás alapján biztosítsa a további munkavégzés lehetõségét, a tisztességes megélhetést minden körülmények között. A mellékvonalak jövõjével kapcsolatban két dologban lehetünk biztosak: Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete 1142 Budapest Teleki Blanka u Tisztelt Ügyfelünk! Értesítjük Önöket, hogy a Társaságunkhoz. (név, születési dátum) benyújtott a július 30-ai balesetével kapcsolatos maradandó egészségkárosodásának mérték megállapítására vonatkozó kérelmét teljesítettük. A sz. Pillér biztosításuk szerint a benyújtott orvosi dokumentációk alapján az orvosszakértõnk (folytatás az 3. oldalról) Az országos tiltakozás vasutas figyelmeztetõ sztrájkokat is eredményezett. A Vasutasok Szakszervezete és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete november 7-én tartott figyelmeztetõ sztrájkját elõzetesen nem egyeztette a PVDSz-el és a másik két reprezentatív szakszervezettel (MOSZ, MTSZSZ) sem, így küldöttgyûlésünk az alábbi közleményben tájékoztatta a közvéleményt az akcióval kapcsolatos álláspontjáról: Annak ellenére, hogy a sztrájkot hirdetõ két szakszervezet (VSZ, VDSZSZ) a sztrájkról döntõ és annak egyeztetõ folyamatából a PVDSz-t és a két másik reprezentatív vasutas szakszervezetet is kirekesztett, a Közgyûlés arra kéri fel a PVDSz vezetését, hogy továbbra is legyen kezdeményezõje a szakszervezeti összefogásnak és élharcosa az egységes munkavállalói fellépésnek. A PVDSz álláspontja szerint, kizárólag az egységes munkavállalói fellépést biztosító szakszervezeti összefogás viheti sikerre, az ilyen jellegû megmozdulásokat. A vasutas munkavállalók egységes fellépésének a legfõbb célja továbbra is a vasutasok foglakoztatásbiztonságának fenntartása kell, hogy legyen! Budapest, november 6. Az egyik, hogy biztosan lesznek olyan mellékvonalak, ahol a megszûnik a személyszállítás, a másik pedig, hogy egészen biztosan nem szûnik meg a forgalom mind a 38 mellékvonalon. Enzsöl Róbert érdekvédelmi alelnök Ezt is jól ELINTÉZTÜK! által megállapított maradandó egészségkárosodás mértéke: 20 %. Ennek megfelelõen a biztosítási összeg 20%-át, azaz ,-Ft a mai napon a biztosítottnak elutaltuk. Kérjük a fentek szíves tudomásulvételét és a biztosított tájékoztatását a fentiekrõl. Budapest, november 09. Tisztelettel: Bóna Katalin Szoták Hajnalka életbiztosítási életbizt. kárügyvezető igazgató csoportvezető november Ki hogyan (nem) dolgozik ez év végén? Az üzemvitellel közvetlenül össze nem függõ tevékenységet ellátó munkavállalók év végi tevékenységi szünetét, a MÁV ZRt. humánerõforrás igazgatója ügyiratában az alábbiak szerint szabályozta: Az üzemvitellel közvetlenül össze nem függõ tevékenységet ellátók körében a december 27. napja (csütörtök) és a december 29 napja (szombat, mely a 4/2006 SZMM rendelet (2) bekezdés f) pontja alapján munkanap) közötti idõszakra vonatkozóan tevékenységi szünetet kell szervezni oly módon, hogy az ne veszélyeztesse egyes funkcionális tevékenységek(számvitel, pénzügy) zökkenõmentes ellátását. A megjelölt három munkanapot elsõsorban a naptári évben még esedékes és ki nem adott szabadságnapok kiadására (Mt (3) bek) kell felhasználni. Azon munkavállalók részére, akik már nem rendelkeznek szabadsággal, november és december hónap folyamán biztosítani kell a jelzett munkanapokon elõzetes ledolgozásának lehetõségét. Az elõzetes ledolgozás során amennyiben a KSz pontjának második bekezdésében adott felhatalmazás alapján helyi függelékben az egyes munkanapokra a munkaidõ eltérõen oszlik meg december 29. napjára a hét utolsó munkanapjára meghatározott, míg december napján a hét többi munkanapjára érvényes munkaidõt kell alapul venni. Helyi függelék eltérõ rendelkezése hiányában viszont munkanaponként a napi teljes munkaidõ (7,6 óra) alapulvételével, összesen legfeljebb 22,8 órát kell elõzetesen ledolgozni. A szolgálati vezetõk a szükséges munkaszervezési intézkedések megtételével kötelesek gondoskodni arról, hogy a munkarend-változás következtében indokolatlan rendkívüli munkavégzés ne merüljön fel. A funkcionális tevékenységet ellátó szervezeti egységek (pénzügyi, számviteli) vezetõi a fenti rendelkezéstõl jogosultak eltérni, és a tevékenységi szünettel érintett munkanapokon az irányításuk alá tartozó munkavállalókkal munkát végeztetni. A feni szabályozás nem érinti a megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott munkavállalók munkaidõkeretképzésére és munkaidõ-beosztásra vonatkozó szabályokat. - a szerk -

5 2007. november 5 OLVASÓI LEVELEK 1. Tisztelt PÖKKÖP! Szeretném megköszönni a pénztár dolgozóinak a segítséget a beiskolázási segély folyósításában. Tavaly év elején hosszantartó betegségembõl kifolyólag, a MÁV nem folyósította a tagdíjamat a Pénztárnak több hónapon keresztül. A Pénztár felhívta a figyelmemet arra, hogy pótoljam a tagdíjam, különben nem kaphatok segélyt. Igaz, hogy a beiskolázási segély igénylési határidejének végén fizettem be a tagdíjat, de a Pénztár még így is kifizette nekem a Ft-os segélyt. Nagyon nagy segítséget jelentett ez családomnak, amit még egyszer nagyon szépen köszönök, hiszen ha a Pénztár nem figyelmeztet az elmaradásomra, akkor elestem volna ettõl a segélytõl. név és cím a szerkesztõségben 2. Tisztelt IT Elnök Úr, Tisztelt Dolgozók! Nagy segítséget nyújtott a PÖKKÖP, amikor igazán szükségem volt rá. Rossz egészségi állapotom miatt sajnos rokkanttá nyilvánított az orvosi bizottság, amirõl meg is kaptam az orvosszakértõi véleményt és beküldtem a Pénztárba. Mivel nem olvastam el az Alapszabályt és az Igénybejelentõ Lapot, ezért nem tudtam, hogy nem az orvosszakértõi vélemény, hanem a Határozat szükséges az igényléshez. A PÖKKÖP ügyintézõje telefonon és írásban is tájékoztatott arról, hogy a Határozatot küldjem be, amint azt kézhez kapom. Mivel a PÖKKÖP ennyire körültekintõen bánik a hiányos segélyigénylésekkel is, ezért idõben be tudtam küldeni a Határozatot és megkaptam a Ft-os segélyt. Köszönöm szépen! név és cím a szerkesztõségben (folytatás az 1. oldalról) Hogy miért? Mert a PÖKKÖP szolidaritási elven mûködik, ezért a pénztártagok a befizetett tagdíjnál lényegesen több pénzt is felvehetnek segélyként, amit néhány példán keresztül az alábbi táblázatban mutatunk be: Ft/év 2 gyermek 3 gyermek 4 gyermek esetén esetén esetén Befizetett összeg Beiskolázási segély Vizitdíj, kórházi napidíj segély Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árának támogatása Betegségi segély (10 nap) Ápolási segély Összes felvehetõ összeg A fenti táblázatból jól látható, hogy a pénztártagok több pénzt tudnak kivenni, mint amennyit befizettek (fõként akkor, ha a munkáltató fizeti a tagdíjat), pedig a táblázatban nem is szerepelnek az elõre nem tervezhetõ kiadások, mint pl.: egy közeli hozzátartozó halálesete ( Ft), egy esetleges munkaképesség csökkenés ( Ft) vagy rokkantság bekövetkezése ( Ft), munkanélkülivé válás ( Ft), tûz és elemi kár bekövetkezése ( Ft) és hogy ne csak a rosszról beszéljünk, gyermekáldás esetén is fizet a PÖKKÖP Ft-ot. A PÖKKÖP szolgáltatásai augusztus 01-jétõl a következõk: Segély megnevezése Segély összege Szülési, örökbefogadási segély Ft Munkaképesség csökkenési segély Ft Rokkantsági segély Ft Gyermeknevelési támogatás az állami támogatás egészíthetõ ki Ft Beiskolázási segély gyermekenként, naptári évenként egyszer Ft Temetési segély - tag halála esetén Ft - közeli hozzátartozó halála esetén Ft Egyszeri árvasági segély Ft Keresõképtelenek segélyezése: - betegségi segély (naponta) 500 Ft - kórházi, szanatóriumi segély (naponta) elsõ 30 napra Ft - megszakítás nélküli folyamatos kórházi, szanatóriumi ellátás esetén a 31. naptól Ft Vizitdíj, kórházi napidíj segély évente maximum Ft Ápolási segély naponta 500 Ft, évente maximum Ft Munkanélküliek segélyezése egyszeri Ft Tûz- és elemi kár segély évente Ft Az egyéni számla Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árának támogatása egyéni részén lévõ összeg erejéig Válassza a PÖKKÖP-öt! A felelõs család- és öngondoskodás, mely anyagi gondjaira lehet megoldás! Elérhetõségeink: tel.: 02/23-52, tel./fax: 02/23-95, Matáv tel./fax: 37/ , Internet: PÖKKÖP A FELELÕS VÁLASZTÁS!

6 6 Sumák(olás) a 800 óra feletti készenléttel A pályavasút fenntartási területein (pft, biztber) több, mint 600 munkavállaló érte el a kritikus 800 órát, a még egyoldalú munkáltatói intézkedéssel (KSz 38..) elrendelhetõ készenlét esetében. Mint az ma már remélhetõleg köztudott, a készenlét az a fajta rendelkezésre állás, amikor a munkavállaló határozza meg a rendelkezésre állás helyszínét. Amennyiben ezt a helyszínt a munkavállaló a munkáltató telephelyében jelöli meg, díjazása óránként a személyi alapbér 55 százaléka, pihenõ illetve munkaszüneti napon 70 százaléka. (A készenlét alatti munkavégzés természetesen túlórának minõsül és ez szerint is díjazandó) Évi 800 óra felett csak és kizárólag a munkavállalóval erre kötött megállapodás esetében rendelhetõ el készenlét. A megállapodás kétoldalú jogügylet. A munkavállaló vállalja, hogy 800 óra felett hány órát hajlandó készenlétben eltölteni, a munkáltató pedig azt, hogy ezért mekkora díjazást fizet. A PVDSz összejövetelein gyakran hangzik el az a követelés, hogy a már teljesített 800 óra felett fizessen többet a munkáltató, mint alatta. Szakszervezetünk - mint az tõle elvárható a követelést rendszeresen felveti a Pályavasúti Érdekegyeztetõ Tanács ülésein és kezdeményezi a központi szabályozás megváltoztatását. A munkáltató nyilatkozata szerint azonban nincs semmi probléma, a munkavállalók a jelenlegi díjazásért (55, ill 70 %) is szívesen vállalnak készenlétet 800 óra felett. Szakszervezetünk tisztségviselõi nem értették. Miközben õk harcolnak a 800 óra feletti készenléti díj emeléséért, a munkavállalók a jelenlegi díjazásért is örömmel vállalják a készenlétet? Hogy lehet ez? Hát úgy, hogy sok helyen becsapják az embereket! Szakszervezeti tagok beszámoltak arról, hogy a munkáltató a készenléti beosztás elkészítése során nem figyel különösképpen arra, hogy ki érte el az évi 800 órás határt. Mivel a teljesített készenléti óraszám elérése jellemzõen valamikor a hónap közepén következik be, a munkavállaló - ha nem kíséri figyelemmel az óra számot csak a havi elszámoláskor szembesül azzal, hogy a hónap során túllépte a 800 órát. Természetesen mindenféle megállapodás nélkül! Ekkor értesítik a munkavállalót, hogy ahhoz hogy a készenlétét el lehessen számolni, alá kellene írni a megállapodást. Azt mondják neki, hogy ha nem írja alá, akkor nem tudják számára kifizetni a 800 óra feletti részre járó díjat. A becsapott munkavállaló csak hogy hozzájusson a pénzéhez aláírja a megállapodást. Mit lehet tenni? A következõket javasoljuk: 1. Folyamatosan kísérjük figyelemmel készenléti óráink alakulását. (Az óraszám szerepel a havi munkabér elszámolásunkon) 2. Amennyiben tapasztaljuk, hogy a hónap során a 800 órát meg fogjuk haladni, azt azonnal jelezzük a vezetõnknek. Nyilatkozzunk, hogy megállapodás nélkül csak a 800 órát vagyunk kötelesek teljesíteni. 800 óra felett csak akkor, ha emeli a díjat. 3. Ha valamilyen okból mégis utólag írunk alá megállapodást, akkor csak annyi órát engedjünk a megállapodásban rögzíteni, amennyit már teljesítettünk. 4. A jövõre vonatkozóan csak és kizárólag olyan megállapodást írjunk alá, amelyben a 800 óra felett a jelenleginél magasabb díjak (55, ill 70 %) szerepelnek. A PVDSz természetesen tovább folytatja a küzdelmet a készenléti díjak emeléséért, siker azonban csak akkor várható, ha senki nem írja alá a 800 óra meghaladására irányuló megállapodást a 800 óra alatt is járó díj mértékéért. Fontos még, hogy önmagában az, ha a munkáltató jogsértõ módon rendel el 800 óra felett készenlétet, az nem teremt jogalapot arra, hogy a teljesített készenlét kifizetetlenül maradjon. Az ilyen próbálkozásokat haladéktalanul jelezzétek szakszervezetünknek. erobi november Közlemény Az Alapítvány a Pályavasutasokért (Budapest, Teleki Blanka u , adószám: ) ezúton értesíti az adományozókat, a személyi jövedelem meghatározott részének (1 %) az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló többször módosított évi CXXVI. Törvény 6. (3) bekezdésében elõírtak értelmében a évi felajánlásból az Alapítvány évben Ft azaz ötszázkilencvenkettõezer-háromszáztizennyolc forintot kapott, amelyet tisztelettel megköszön. Az Alapítvány teljes összeget az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került pályázók segélyezésére fordította. Budapest, október 25. Az Alapítvány Kuratóriuma FELHÍVÁS! A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) a vasutas munkavállalók minél szélesebb körû informálása érdekében mintegy a mobiltelefonos sms szolgáltatást kiegészítve formájában is tájékoztatja az érdeklõdõket a vasúttársaságnál történõ eseményekrõl, valamint az érdekvédelmi tevékenységrõl. Ennek igénybevételéhez semmi másra nincs szükség, mint az érdeklõdõk a , a , vagy a telefonszámokon jelezzék ez irányú igényüket ( címüket). szemisa PÖKKÖP az interneten:

7 2007. november 7 Rövid hírek Rövid hírek Rövid hírek Csökkenõben a MÁV hiánya? A MÁV 314 milliárd forint hitelállománya az év végére várhatóan 267 milliárd forintra csökken a most folyó pénzügyi konszolidáció eredményeként. A tõkehelyzet rendezésére kapott 111,6 milliárd forint és a nemrégiben elhatározott 62,8 milliárd forint költségvetési többletforrás áll a társaság rendelkezésére. Az idén 35,6 milliárd forint az esedékes hiteltörlesztés, amit a MÁV a tõkerendezés segítségével teljesít, és további 12,3 milliárd forinttal csökkentik a folyószámlahiteleket. Gyorsvasúttal Bukarestbe? Bukarest és Budapest között nagysebességû vasútvonalat tervez a román kormány derült ki Ludovic Orban közlekedési miniszter nyilatkozatából, amelyet a Románia Libera címû napilapnak adott. A vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányára a jövõ évi állami költségvetésbõl különítenek el pénzt mondta a román közlekedési miniszter. Ebbõl a tervbõl derülne ki majd pontosan, hogy mennyibe kerül a korszerû közlekedési vonal kiépítése, de az elõzetes becslések szerint legalább nyolcmilliárd euróra lenne szükség. A vasút a költségek csökkentése érdekében elkerülné Erdélyt és Dél-Románián keresztül Temesvár környékén lépné át a határt. A nyolcszáz kilométer hosszú szakaszon kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnének a szerelvények. Stefan Roseanu, a román vasútipari egyesület fõtitkára, úgy nyilatkozott, hogy az ilyen nagyszabású tervek megvalósítása általában öt-tíz évig tart. Roseanu szerint azonban gondot okozhat, hogy Magyarország elsõsorban nem Bukarest, hanem Ausztria irányában érdekelt az ilyen jellegû vasútvonal kiépítésében. Magyarország a #railtec2007 vásáron Hivatalos partnerországként Magyarország mutatkozott be a #railtec2007 nemzetközi vásáron és kongresszuson november 12-tõl 14-ig Dortmundban. A politikai és gazdasági élet neves képviselõi kapcsolódtak be a rendezvénybe, amely az európai mobilitás és közlekedéspolitika központi vitafórumának és hálózati platformjának számít. Ellenõrzések A MÁV-START Zrt. folytatja programját az érvényes jegy vagy bérlet nélkül utazók számának csökkentése érdekében, hogy a személyszállító vasúttársaság hozzá juthasson jogos bevételeihez. Ezért november 1-jétõl folyamatos, országos szintû menetjegy-ellenõrzési akciót szervez a MÁV-START Zrt. az általa üzemeltetett vonatokon. Éves szinten a jegy és bérlet nélkül utazók milliárdos nagyságrendû károkat okoznak a MÁV-START Zrt.-nek, azon keresztül az adófizetõ állampolgároknak. Csak a budapesti elõvárosi közlekedésben megközelítõleg 3 milliárd forintos bevételtõl esik el a vasúttársaság. Az elmúlt idõszak ellenõrzéseinek tanulsága szerint, az agglomerációban ingázó utasok egy része a nem ellenõrzött retúrjegyeket gyakorta többször is felhasználja, illetve a Budapest közigazgatási határán kívül élõk bizonyos százaléka elmulasztja a fõvárosig tartó szakaszokon a menetjegyvásárlást. Kormányzati Negyed A területátadás elsõ fázisaként az október 31-i határidõre kiürítette, az irodákat pedig elköltöztette a vasúttársaság a Nyugati pályaudvar azon részeirõl, ahol az új Kormányzati Negyedben a Kormányzati Épületegyüttes jelentõs része fog felépülni. A terület kiürítésével a vasúttársaság 4,4 milliárd forint vételárelõleghez jut, melyet november 30-ig utal át a MÁV számlájára a Kincstári Vagyoni Igazgatóság. Internetes jegyvásárlás Karácsonyra elindítja a MÁV az internetes jegyvásárlás tesztüzemét mondta a Napi Gazdaságnak Tömpe István, vezérigazgató-helyettes. Egyenlõre csak az Intercity járatokra lehet majd a világhálón jegyet váltani. Mosóczi László, a cég elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak arról nyilatkozott: a MÁV-Start Zrt. nem javasol áremelést 2008-ra a gazdasági tárcának, mert ebben az évben már kétszer is emeltek tarifát, ráadásul az utazási kedvezmények is szûkültek. Sztrájk-körkép november 7-én a MÁV ZRt. pályavasúti területén 3502 szolgálatba jelentkezett forgalomirányító közül 1728 dolgozó sztrájkolt (49,34 %), míg 1774-en felvették a munkát, a vasúttársaság gépészeti fenntartási (karbantartási) és vontatási területén 3205 fõ dolgozóból 829 fõ sztrájkolt (44 %), köztük nem volt mozdonyvezetõ. A MÁV-START Személyszállító Zrt.-nél 1978 fõ közül 857 vasutas (pénztáros, jegyvizsgáló) sztrájkolt (43,33%), a MÁV Cargo Zrt szolgálatban lévõ munkatársából 181-en sztrájkoltak (13,33 %). Összesen tehát a vasúttársaságok (MÁV ZRt., MÁV-START ZRt., MÁV Cargo ZRt.) szolgálatban lévõ vasutasából 3595 dolgozó sztrájkolt, így a vasúttársaság kimutatása alapján a sztrájkban résztvevõk százalékos aránya nem érte el a 40 százalékot. A vasúttársaság információi szerint a munkabeszüntetés ideje alatt több helyen is közlekedtek a vonatok, mert a vasutasok egy része felvette a munkát. Így például Budapesten, a Déli és Kelenföldi pályaudvaron fogadták és indították a vonatok egy részét. A budapesti elõvárosban 35 vonattal utazhattak. Hasonló volt a helyzet Újszász, Rákos és Kõbányafelsõ állomáson. A dél-balatoni vasútvonalon közlekedtek a vonatok, mert Fonyódról úgynevezett központi forgalomirányítással szervezik a közlekedést. A pusztaszabolcsi és a székesfehérvári vonalon is közlekedett néhány vonat. - a szerk- A hó-nap vicce A nagyvállalat alkalmazottja a portán keresi telefonon a küldöncöt: Halló! Hozz egy kávét és egy szendvicset Te marha, mert kirúglak! Idióta! Tudja kivel beszél?- hangzik a válasz. Nem. Az igazgatóval! Igen? És Te tudod kivel beszélsz? Nem! lepõdik meg az igazgató Akkor jó! válaszol az alkalmazott és leteszi a telefont.

8 november A hó-nap bölcsessége Az egyik választás könnyû, a másik nem. Ez utóbbiak az igazán fontosak, és ezek tesznek emberré. Készülj fel! Szakszervezetünk honlapján a módosított F.1 és F.2 utasítások tesztvizsga kérdései munkakörönként megtalálhatók és le is tölthetõk: a - a szerk - A hó-nap kérdése Hogy hol vannak a halottak lelkei? Hát ott, ahol azoké, akik még meg sem születtek! hu.morzsák A hõstettet sem árt azért túlélni Az igazán nagy teljesítmény, ha önmagunkat is megtudjuk lepni Maradj velem, ugyanis egyedül szeretnék maradni Mindent el lehet hinni, csak akarni kell Csak a csúnyák mondják, hogy a szépség nem számít Fõként saját magadat ne engedd szóhoz jutni Egy ruha, nem is ruha A túrázásban legjobban a szivart szeretem, amit a végén otthon elszívok JFK Akarsz a PVDSz több ezres hívócsoportján belül ingyen telefonálni? Vagy kedvezményesen mobil telefonkészüléket vásárolni? Ha igen - és még nem vagy tagunk - akkor lépj be a PVDSz-be és mindez teljesül! A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete ( PVDSz ) a tagjai részére kedvezményes mobiltelefon üzemeltetésrõl és vásárlásról kötött szerzõdést. A havidíjas elõfizetés illetve kedvezményes készülék vásárlása esetén, 24 hónapos hûségnyilatkozat aláírása szükséges. Egy tag maximum 5 db elõfizetést igényelhet, akár a családtagjainak is! A havi elõfizetési díj (SIM kártyánként) mindössze Ft (ez nettó ár!) és ez teljes mértékben le is beszélhetõ. Ez a lebeszélhetõség a hálózaton belüli, és más belföldi mobil és belföldi vezetékes hálózatok elõfizetõi felé indított hívásokra használható fel. Az igényeket legalább egy havi - PVDSz tagság - után tudjuk teljesíteni. Hívásirányok A PVDSz hívócsoport egy olyan egységes szolgáltatást valósít meg, melyet minden tagja ingyenesen vehet igénybe a hívócsoport összes tagjával történõ kapcsolattartás keretén belül. A PVDSz hívócsoport -on belüli szolgáltatás havidíja kötelezõen 300 Ft (ez nettó ár!), ami csak az elõfizetéssel együtt rendelhetõ meg. Tehát aki tagja a PVDSz hívócsoport -nak, az mindössze havi 300 Ft-ért egész hónapban korlátlanul és díjmentesen telefonálhat a hívócsoporton belüli tagokkal (munkatársakkal, családtagokkal, stb). A szolgáltatás kizárólag belföldön vehetõ igénybe, nemzetközi barangolás esetén a díjazás a Partner 3 díjcsomag szerint történik. A kedvezményekkel csökkentett percdíjak szerzõdés aláírásakor a következõk (amelyek nettó díjjak): Percdíjak A percdíjak például dominó esetén átlagosan Hálózaton belüli hívás esetén minden idõben 13,00 Ft 25,00 Ft Belföldi, vezetékes hálózatba történõ hívás esetén minden idõben 13,00 Ft 25,00 Ft Belföldi, más mobil hálózatba történõ hívás esetén minden idõben 23,00 Ft 35,00 Ft munkanapokon 13,00 Ft 25,00 Ft Hangpostás felhívása esetén 07:00 és óra között egyéb idõben Díjmentes! SMS küldés T-Mobile magyarországi hálózatába 18,00 Ft/db 30,00 Ft/db SMS küldés Pannon, ill. vezetékes hálózatba 20,00 Ft/db 35,00 Ft/db SMS küldés Vodafone hálózatba 20,00 Ft/db 40,00 Ft/db SMS küldés külföldi hálózatba 45,00 Ft/db 56,00 Ft/db Egyéb idõ: Munkanapokon 16:00 és 07:00, illetve munkaszüneti- és ünnepnapokon 0:00 és 24:00 óra között. (A forgalmi díjak mérése másodpercben történik és minden megkezdett hívás díjköteles.) Aki sok SMS-t szokott írni havonta, az mindössze 200 Ft-ért kaphat még plusz 50 db SMS-t, de ezt csak a hálózaton belül lehet felhasználni. Ehhez a szolgáltatáshoz a PVDSz még kedvezményes mobil telefonkészülék vásárlást is biztosít, akár kamatmentes részletfizetésre is. A készülékek a szolgáltató honlapján az akciós árlista Elõfizetés (24 hónap) oszlopaiból válaszhatóak ki, igény szerint. Az elõfizetések ( SIM kártyák ), illetve a telefon készülékek megrendelése kizárólag a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetén keresztül történik. Bõvebb felvilágosításért Szentgyörgyi Mihályhoz lehet fordulni, a es vasútüzemi telefonszámon. szemisa

9 2007. november 9 Novemberi számunkban egy tagunkat érintõ konkrét jogeset apropóján a Munka törvénykönyve (továbbiakban: Mt.) szabályai közül a munkavégzésre irányadó és szûkebben a munkavállalókat érintõ, szabályozását kívánjuk áttekinteni. Az Mt a a munkaviszony keretében a következõ munkavállalói kötelezettségeket fogalmazza meg: elõírt helyen és idõben, munkára képes állapotban történõ megjelenés, elõírások, utasítások szerinti munkavégzés; a végzett munka szakszerû és gondos ellátása; együttmûködési kötelezettség a munkatársakkal, általában olyan magatartás tanúsítása amely nem jár egészség és testi épség veszélyeztetésével, a munkát nem zavarja és anyagi károsodással vagy helytelen megítélés elõidézésével nem jár; személyes munkavégzés; az elõírt elõkészítõ és befejezõ munkálatok elvégzése; üzleti titok és a munkáltatóra vonatkozó alapvetõ információk megõrzése és közlésének tilalma; a munkáltató által elõírt tanfolyamon és továbbképzésen munkabér és költségtérítés mellett való részvétel és vizsgázás; A munkavállalói kötelezettségek teljesítése során, amely értelemszerûen a munkáltatói kötelezettségek esetében is irányadó, az Mt. 3. -ában elõírt a jóhiszemûség és tisztesség követelményeinek megfelelõ együttmûködést tanúsítva kell a feleknek eljárnia. A jóhiszemûség és a tisztesség elve alapján a munkaviszonyban álló felektõl megkívánható, hogy az egyik fél a jogával élve, a másik fél érdekeit is figyelembe véve úgy járjon el, hogy azzal a másiknak indokolatlanul hátrányt ne okozzon. Különösen ügyelni kell arra, hogy ennek érdekében a másik félnek a szükséges és indokolt tájékoztatást megadja. Mottó: Jog-seg-élj-vele! A fentiekben már utalásszerûen említett jogeset az IK Kft. Szeged területén merült fel. A munkavállaló munkaszerzõdése változó munkahelyen történõ foglalkoztatási kötelezettséget írt elõ. Ilyen feltételek mellett az érintett tagunk, a munkáltató által elõzetesen kiadott vezénylési- és munkarendtõl bár emberileg érthetõ okból saját elhatározása alapján a nélkül tért el, hogy arról elõzetesen a munkáltatóját tájékoztatta volna. Az eltérés a munkáltató ellenõrzése során került feltárásra, ami munkáltatói eljárás megindítását vonta maga után. A munkáltató álláspontja szerint a munkavállaló az Mt ában foglalt az elõírt helyen történõ megjelenési kötelezettségét megszegte, s ezzel a munkavégzés helyszíni ellenõrzését ellehetetlenítette. A munkáltatói eljárás megindítására tekintettel tagunk, a PVDSz helyi szakszervezeti képviselõjének és jogsegélyszolgálatának segítségét kérte és vette igénybe. A munkáltatói eljárás során a szakszervezeti képviselt nyújtására közvetlenül és a helyszínen került sor. Közremûködésünkkel az érintett jogeset összes vonatkozását sikerült megfelelõen feltárni. Ennek során a munkáltató jogkört gyakorló vezetõjének a kezdetekben fennálló fenntartását is oldva lehetõség teremtõdött arra, hogy a munkavállalói munkajogsértés munkáltatói megítélése kapcsán az Mt. 3. -ában írt és a fentiekben már ismertetett jóhiszemûség és tisztesség elvének messzemenõ figyelembe vételével kerüljön sor a munkáltatói eljárás lezárására. Amely jelen esetben mivel az eset a munkáltatóra nézve indokolatlan hátránnyal nem járt a szolgálati megrovás legenyhébb munkajogi határozat meghozatalában nyilvánult meg. Ugyanakkor mindenképpen szükségesnek látszik itt és most felhívni a tisztelt olvasó figyelmét, arra hogy a munkavégzési kötelezettségre vonatkozó fenti elõírások a munkavállalók részérõl aktív és tevõleges eljárást pl.: elõzetes bejelentés stb. kíván meg, mert csak az ilyen magatartás az, amely tényleges együttmûködést eredményez, illetve adott esetben nem ad okot munkáltatói felelõsségre vonások alkalmazására. Dr. Jog Ász Egy hét Harkányban! Tájékoztatjuk az érdeklõdõket, hogy festõi környezetben, a gyógyfürdõtõl 5-6 percnyi járásra, egész éves nyitva tartással, egy önellátós apartman igényelhetõ. Az apartman 4 fõ részére biztosít minden igényt kielégítõ kényelmes elhelyezést, egész évben. A szállás díja: 1500 Ft/fõ/éjszaka Érdeklõdni lehet: Walter Jánosnál a es vasútüzemi telefonszámon hétfõn, szerdán és csütörtök 9-11 óra közötti idõszakban. MÁV-Thermit PVDSz alapszervezet A hó-nap esete Vasúti laktanyában éjjel valaki eltüsszenti magát. Egészségedre! mondja az egyik hálótárs Nekem is öntsetek! jön rá a válasz a hálóterem végébõl PÖKKÖP! Ezúton tájékoztatjuk pénztártagjainkat és az érdeklõdõket, hogy elkészült a PÖKKÖP új honlapja! Honlapunkon olvashat Pénztárunkról, szolgáltatásainkról, nyomtatványokat tölthet le, olvashatja aktuális híreinket, lekérdezheti egyenlegét, elérhetõségeinkrõl és partnereinkrõl tájékozódhat. A felelõs család- és öngondoskodás, mely anyagi gondjaira lehet megoldás! pokkop@enternet.hu, pokkop@pokkop.hu a PÖKKÖP

10 10 A reformok korát éljük?! november A médiából mindig és mindenki ilyenolyan reformról értesülhet. Egyik nap nyugdíj, másik nap egészségbiztosítás, utána meg jön az adó. Az egyik párt így akarja, a másik meg úgy. Csak lassan már senki nem tudja, hogy konkrétan hogyan. Elsõdleges cél: az ezekbõl befolyt összegek rohamosan csökkentsék az államháztartás hiányát!? Ide-oda kapkodjuk a fejünket, állunk értetlenül a reformok elõtt. Egyes szakszervezetek a tagságuk teljes körû tájékoztatásának mellõzésével, konkrét követelések megfogalmazása nélkül hol ezért, hol másért hirdetnek sztrájkot. Egy biztos, hogy politikai, szakszervezeti hovatartozás nélkül, állampolgárként a pénztárcánkat, a családunkat, a mindennapi megélhetésünket érintik ezek reformok az Országgyûlés törvénymódosításának következményeként. Íme néhány reformkísérlet a kormány mindennapjainkat érintõ elképzelésébõl: Korkedvezmény A korkedvezményes nyugdíjjal is foglalkozott többek között az Országos Érdekegyeztetõ Tanács (OÉT). A testület megvitatta, hogy a munkáltatók miként nyerhetnének el bizonyos esetekben mentességet a plusz járulék fizetése alól. Az erre vonatkozó és az idén január 1-jétõl hatályos törvénymódosítás szerint az egészségre ártalmas, nehéz munkát végzõknél a jövõben nem jár majd automatikusan a korkedvezményes nyugdíj, erre külön járulékot kell fizetni az ilyen munkakörökben dolgozókat foglalkoztató cégeknek. Ezek a cégek az ilyen munkakörökben foglalkoztatottak után nem a szokásos 21 százalékos nyugdíj járulékot fizetik majd, hanem összesen 34 százalékot. Azért, hogy a többletjárulék fizetésére felkészülhessenek a cégek, az idén még a költségvetés fizeti be helyettük ezt a plusz járulékösszeget, jövõre már csak annak 75 százalékát vállalja át a költségvetés, ezt követõen 50 százalékát, majd 25 százalékát, 2011-ben pedig már a teljes összeget a cégeknek kell fizetni. A most tárgyalt elõterjesztés szerint azok a cégek akik bizonyítani tudják, hogy a korkedvezményes nyugdíjra jogosító munkakörök listájában ugyan szerepel az adott munkakör, de az már a fejlesztések, vagy más okok miatt nem jelent különös terhelést a munkavállalóra, mentesülhetnének a járulékfizetési többlet alól. A korábbi viták során a kormányzat érvelése szerint nem lehet az összes járulékfizetõ cégre, munkavállalóra terhelni a korkedvezményes nyugdíjazás évenkénti a 15 milliárd forintnál is több költséget. Ezért dolgozták ki azt a konstrukciót, hogy az ilyen munkaköröket fenntartó cégek finanszírozzák saját maguk a korkedvezmény költségeit. Így arra is nagyobb ösztönzést kapnak ezek a cégek, hogy több figyelmet, pénzt fordítsanak az ilyen munkakörök kiváltását szolgáló fejlesztésekre, technológiai korszerûsítésre. Nyugdíjszámítás Az aktív kort befejezõknek 2008-ban még hat hónapig lehetõségük van visszamenõleg a évi szabályok alapján kérni a nyugdíj megállapítását. Arról van szó, hogy azok a munkavállalók, akik december 31-ig betöltik az elõrehozott öregségi nyugdíjra jogosító (nõk 57., a férfiak 60.) életévüket -, és eddig az idõpontig, a 33, illetve 38 év szolgálati idõt is megszerezték, az idei év helyett akár jövõre is az idei feltételekkel kérhetik nyugdíjuk megállapítását a jogosultságuk megszerzését követõ hat hónapig. Ezzel szemben azoknak a munkavállalóknak - és itt történhet a félreértés -, akik csak jövõre élik meg a nyugdíjhoz szükséges életkort, vagy akkor szerzik meg a szükséges szolgálati idõt, nincs választási lehetõségük, ellátásukat már a évi szabályok szerint számítják ki. Mint ismert, azért nem mindegy, ki melyik esztendõben fejezi be munkáséveit, mert jövõre az induló nyugdíjak mértéke a jelenlegihez képest mintegy nyolc százalékkal csökken, ez megközelítõleg a 13. havi nyugdíj elvesztését jelenti. A csökkenés oka, hogy a jelenlegi részleges valorizáció (új érték meghatározása a régi érték százalékában) helyett a teljes - a nyugdíjazást megelõzõ év szintjére történõ - valorizációt kell majd alkalmazni. Emellett módosult az is, hogy a nyugdíjak kiszámításánál figyelembe vett kereseteket, jövedelmeket már nemcsak a személyi jövedelemadóval csökkentik, hanem a keresetekbõl levont járulékok összegével is, ideértve az egyéni nyugdíjjárulékot, a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat, az egyéni egészségbiztosítási és munkavállalói járulékot. A két módosítás ellenkezõleg hat majd a számításnál. A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint a teljes valorizáció megközelítõleg 7-8 százalékkal emelné, a járuléklevonás azonban legalább 13-14%-kal csökkenti a végsõ összeget. Ennek az eredménye az átlagosan várható nyolcszázalékos csökkenés. Egészségbiztosítás A Liberális Egészségügyi Tanács tíz pontból álló, az egészségügyi reform alapelveit felsorakoztató nyilatkozatot fogadott el. Eszerint a biztosítottak választhatnak: maradnak-e az állami biztosítónál vagy magánbiztosítók közül választanak egyet. Az alapelvek kitérnek arra is, hogy az állami kiadásokat tovább csökkenteni már nem szabad, a biztosítók egyike sem kerülhet monopolhelyzetbe, illetve mindenki biztosított lesz. Eszerint a lakossági járulék-befizetések az Egységes Nemzeti Kockázatközösség Alapba (ENKA) kerülnek, amelyet az átalakított OEP egy részébõl hoznának létre. Az ENKA az APEH-hez, valamint költségvetési forrásból befolyó forrásokat kezelné, és innen történne a pénz továbbosztása a biztosítók részére. A magánbiztosítók mellett tehát a piac szereplõje lenne az OEP is, amely szintén átalakulna. Nem lehet egyenlõbb az egyenlõknél, olyannak kell lennie, mint a többi versenyzõ piaci szereplõ mondta Kóka János gazdasági miniszter. A biztosítók pedig a szolgáltatók, vagyis a kórházak, egészségügyi intézmények közül választhatják ki a megfelelõ színvonalat nyújtókat. Elképzelések szerint a rendszer ötvözi a szolidaritás és a verseny elvét. A ENKA-ba folyó járulékokat ugyanis a nyugdíjas vagy a munkanélküli után az állam fizetné. A források felosztása a biztosítottak száma és a demográfiai mutatók alapján megállapított fejkvótarendszer alapján történne, vagyis a kockázatosabb biztosított után (idõs, beteg) magasabb összeget kapna a biztosító. A rendszerben mindenki biztosított lenne, és a biztosítók kötelesek lennének minden hozzájuk jelentkezõvel biztosítást kötni mondta Horváth Ágnes miniszter. Költséget csak a piacra lépõk viselik, veszteségeikért is maguk felelnek mondta Kóka János, aki többször hangsúlyozta, hogy a verseny a biztosítottak számára hozhat érzékelhetõ minõségjavulást. Példaként a távközlési piac többszereplõssé válását említette. Az egészségbiztosítók alapításához és mûködtetéséhez szükséges feltételek meghatározása, a kockázatkiegyenlítés, az állami garancia, a különösen költséges beavatkozások térítésének szabályozását szintén kiemeli a gazdasági miniszter által többször hivatkozott, az egészségügyi reform alapelveit felsoroló tízes lista. Az ENKA felügyeletével, a rendszer szabályozásával kapcsolatos kérdésekrõl azt mondták a miniszterek, hogy még komolyan át kell gondolni õket. Az is kérdés, hogy az egészségre magasabb összeget is áldozó biztosítottak milyen extra szolgáltatásokat kaphatnak, ha esetleg a biztosítók külön ajánlatokat tesznek a biztosítás kiegészítéseként fizetett díjakért. frandy

11 2007. november 11 Megvalósult elõvárosi vasúti fejlesztések A vasúttársaság kiemelt feladatának tekinti az elõvárosi vasúti közlekedés minõségi javítását. A fejlesztésekkel, szolgáltatás-javításokkal javulnak az eljutási idõk, az ütemes menetrenddel megfelelõ járatsûrûség biztosítható, a jármûbeszerzésekkel megfelelõ utazási kényelem, tisztaság, menetrendszerûség, pontosság garantálható. A MÁV elõvárosi fejlesztési programja keretében Érd térségében több nagy volumenû beruházást hajtott végre az elmúlt egy év alatt. Ennek forrását a vasúttársaság a KIOP környezetvédelmi és infrastrukturális operatív programhoz benyújtott vasútfejlesztési pályázaton nyerte el. A sikeres pályázat eredményeként Érd alsó állomáson, Érd felsõ és Érdliget megállóhelyen új utasforgalmi létesítmények épültek (utas-peron, perontetõ, vizuális és hangos utas-tájékoztatás), továbbá Érd alsó állomáson, illetve Érdligetnél P+R parkoló létesült. Új megállóhely készült (Baross-telep) a Bartók Béla útnál, Nagytétény- Diósd és Budatétény között. Érd belterületén két közúti útátjáró helyett aluljárórendszer épül. A mintegy négy milliárd forint értékû beruházás 75 százalékát az EU, 25 százalékát a magyar állam finanszírozza. Érd alsó állomáson az utasok jobb kiszolgálása érdekében közelebb kerültek egymáshoz a MÁV és a Volánbusz jegypénztárai, illetve indulási/érkezési helyei. Ezek a vasúti jegypénztárak a Budapesti Közlekedési Szövetség irányelvei szerint újultak meg, így megvalósult az intermodalitás: a vasúti és autóbuszos közlekedés szolgáltatásai egyszerûbben, egy helyszínrõl vehetõk igénybe. Várható elõvárosi vasúti fejlesztések Elõre! A vasútvonalak felújítása - ez elõvárosi szakaszok érintésével - folytatódik. A Budapest-Ferencváros-Vecsés-Szolnok vonalszakasz felújítása javában tart Kohéziós alap, illetve ISPA támogatásból. Ennek a vonalnak 2008 a befejezési határideje. A vasútvonal felújításával párhuzamosan halad Cegléd állomás vágányhálózatának átépítése, illetve utas-aluljáró és utas-peronok kialakítása. Folyamatban van a Budapest-Székesfehérvár vasútvonal rekonstrukciójának elõkészítése. A nagy-forgalmú elõvárosi szakaszon megújul a vasúti pálya, új peronok szolgálják majd az utasok leés felszállását. Az állomásokon új akusztikus és vizuális utas-tájékoztatás valósul meg. Megkezdõdött az Újpesti Duna vasúti híd átépítése. Jelenleg az új fel-szerkezet gyártása és a pillérek megerõsítése folyik. A munka látványos és egyben az utazóközönséget is érintõ része a jövõ évben (2008-ban) lesz, amikor a híd teljes lezárása mellett a régi szerkezetek eltávolítása, és az új szerkezetek beépítése történik. A munkákat a nyári iskolaszünetre, június-augusztus hónapokra tervezi a vasúttársaság, tekintettel arra, hogy ebben az idõben kevesebben utaznak a Budapest-Esztergom vasútvonalon. Az átépítés 14 milliárd forintba kerül, amire EIB hitel és költségvetési forrás nyújt fedezetet. Az új hídnak fontos szerepe lesz az elõvárosi közlekedés javításában, remélhetõleg hosszú ideig szolgálja a vasúti közlekedést. Elõkészítés alatt áll a Duna-híd foly- hív6sz! tatásaként az Óbuda-Piliscsaba közötti vonalszakasz felújítása, második vágánnyal történõ kiegészítése Pilisvörösvárig. Ennek következtében nagyobb sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok és megteremthetõ a 20 perces nappali idõközû közlekedés, mely által az utasok könnyebben eljuthatnak a fõvárosba. A távolabbról jövõ utasok fogadása érdekében - az Önkormányzatok bevonásával - Piliscsabán P+R parkolók, illetve rá- és elhordó buszjáratok állnak majd rendelkezésre. A 11 budapesti elõvárosi vasútvonal EU színvonalú közlekedés-fejlesztési forrásigénye közel 431 milliárd forint, amely számol többek között a kiemelt projektekre 35,3 milliárd forinttal, elõvárosi célú alapinfrastruktúra fejlesztésekre 24,1 milliárd forinttal, kiemelt pályaudvari és állomási fejlesztésekre 65,4 milliárd, elõvárosi célú fejlesztésekre 5,9 milliárd, jármûpark korszerûsítések 90,4 milliárd forinttal. EU forrástámogatással indul a budapesti elõvárosi projekt, a támogatási szerzõdés, kérelem összeállítása folyamatban van. - a szerk - A gyorsabb és rugalmasabb ügyintézés érdekében ismételten közöljük a tisztségviselõink közvetlen! telefonszámait: KÖZPONTI TELEFONSZÁMAINK: Járási Ferenc elnök Enzsöl Róbert érdekvédelmi alelnök Nagy Miklós általános alelnök Szentgyörgyi Mihály PML alelnök (fax/üzenetrögz.) Hegedûs István TEB alelnök és Káré István TEB referens Tislér Gábor forgalmi alelnök Kanzler Ferenc szervezési referens Dr. Laboda József jogtanácsos Fehérné Ragcsák Andrea irodavezetõ (üzemi tel./fax/üz.rögz.) Matáv automata fax városi fax/üzenetrögzítõ TERÜLETI KÉPVISELÕINK TELEFONSZÁMAI Budapest Boros Sándor / fax/üz.rögz: Vas István / fax/üz.rögz: Debrecen: Papp Zoltán / fax/üz.rögz: Horváth Imre / fax/üz.rögz: Miskolc Bozsik Endre / fax: Osztermann József / fax/üz.rögz: Pécs Walter János / fax/üz.rögz: Puszpán János / fax: Tislér Gábor / fax/üz.rögz: Szeged Dani Erika / fax: Dobák Zoltán / fax: Szombathely Éder Ferenc / fax/üz.rögz Hanzmann Károly / fax/üz.rögz: Záhony Lippai Tibor / fax: cím: pvdsz@index.hu vagy info@pvdsz.hu

12 november Alapítvány a Pályavasutasokért Mottó: Aki kapni akar, tanuljon meg adni! Lao-Ce A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) 2000-ben megalapította, az Alapítvány a Pályavasutasokért alapítványt. Az alapítvány célja, hogy az amúgy is nehéz anyagi körülmények között élõ pályavasúti munkavállalókat a rendkívüli élethelyzetekben támogassa! Az alapítvány támogatásáért elsõsorban PVDSz tagok pályázhatnak. Az alapítvány kuratóriuma három havonként tartott ülésein bírálja el a beérkezett kérelmeket, pályázatokat. A benyújtott pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia: a kérelmezõ adatait a kérelem rövid indoklását, valamint az indoklást alátámasztó dokumentumokat a munkáltató kereseti igazolását (házas- illetve élettárs kereset igazolását is!) az igényelt összeget a gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata, vagy iskolalátogatási bizonyítvány Az alapítvány számlaszáma: OTP Bank Zrt Cím: 1142 Bp., Teleki Blanka u Tel./fax/üz.rögzítõ: 06-1/ ; vasútüzemi: tel./fax/üz.rögzítõ: TÉGED IS ÉRHET BALESET! Széleskörû szolgáltatás rendkívül alacsony díjért! A PVDSz tagok részére! SZOLGÁLTATÁSOK A csomag B csomag 600 Ft/hó 800 Ft/hó Életbiztosítás Ft Ft bármely okból bekövetkezõ halál esetén Baleseti halál Ft Ft esetén plusz! Baleseti rokkantság Ft Ft már 1%-tól 100%-ig arányosan Baleseti csonttörés Ft Ft csonttörés, csontrepedés esetén Baleseti égés Ft Ft legalább II.fokú, a testfelület min. 5%-ára kiterjedõ égés esetén Baleseti múlékony sérülés Ft Ft 28 napot meghaladó baleseti táppénz esetén Baleseti kórházi napi térítés Ft Ft legalább 5 nap elérése után - az 1-50 nap között - naponta Baleseti mûtét Ft Ft esetén, súlyossági fok szerint, a biztosítási összeg %-a Kritikus betegségek bekövetkezése Ft Ft esetén, szívinfarktus, rákos megbetegedés, agyi érkatasztrófa, koszorúér áthidalási mûtét (by-pass), szervátültetés, veseelégtelenség RÁADÁS! Ezen kívül a szakszervezetünk által létrehozott alapítvány a Munka törvénykönyve a, valamint a MÁV Zrt. Kollektív Szerzõdésének 80. -ban foglaltak alapján megtéríti a PVDSz-tagok kártérítési kötelezettségét, amennyiben a munkáltató eljárás keretében kártérítési összeget állapít meg és szab ki. BELÉPÉSI FELTÉTELEK: - PVDSz tagsági viszony - a tag rendelkezzen lakossági folyószámlával - a belépési korhatár 18 éves kortól 60 éves korig terjed, kivéve aki nyugellátásban illetve nyugdíjszerû ellátásban részesül - családtag is beléphet EGYÉB TUDNIVALÓK: - ez egy csomag, 9 db szolgáltatással - belépés után azonnal indul a biztosítási védelem (kivéve a kritikus betegségeknél, ugyanis ott 3 hónap várakozási idõ) - a biztosítás kiterjed a munkaidõre, illetve azon kívül a nap 24 órájára, és a világ országaira - a belépés rendkívül egyszerû, hiszen nem kell több helyen is ügyintézni, ugyanis a PVDSz mindent elintéz - a kárrendezés is a PVDSz-en keresztül történik - a kifizetett biztosítási összegek teljes mértékben adó és járulékmentesek - a kifizetett biztosítási összegeket saját címre vagy folyószámlára utalja a biztosító - az éves befizetett összegrõl adóigazolást adunk, amely csökkenti a tag adóalapját - folyamatos biztosítási díjfizetés szükséges a biztosítás fenntartása érdekében BÕVEBB FELVILÁGOSÍTÁST a PVDSz és a es telefonszámain lehet kérni és kapni, hétköznap óra között. PÖKKÖP az interneten: pokkop@enternet.hu, pokkop@pokkop.hu A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének havi lapja Kiadja a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete Felelõs kiadó: Járási Ferenc elnök, Fõszerkesztõ: Nagy Miklós (tel.: ) Tervezõszerkesztõ: Györgyné Pekár Éva, Szerkesztõség: 1142 Bp. Teleki Blanka u Telefon/fax/üz.rögzítõ: 06-1/ , vasútüzemi tel./fax/üz.rögzítõ: , pvdsz@index.hu, és info@pvdsz.hu, Internet: Meg nem rendelt kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza, az anyagok rövidítésének jogát fenntartjuk! Nyomás: B.V.B. Nyomda Eger, Fadrusz u. 4. Tel.: 36/

A MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének HELYI FÜGGELÉKE

A MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének HELYI FÜGGELÉKE SZERVEZETI EGYSÉG NEVE A MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének HELYI FÜGGELÉKE (egységes szerkezetben) IRATMINTA a MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének 2012. augusztus 1. napjától hatályos szövegéhez 2 ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként

Részletesebben

A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben

A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvény

Részletesebben

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE EGYSÉGES SZOLIDARITÁSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI ALAP (ESZSZA) SZABÁLYZAT

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE EGYSÉGES SZOLIDARITÁSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI ALAP (ESZSZA) SZABÁLYZAT VASUTASOK SZAKSZERVEZETE EGYSÉGES SZOLIDARITÁSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI ALAP (ESZSZA) SZABÁLYZAT A Vasutasok Szakszervezete XVII. Kongresszusa által módosított Alapszabálya V. fejezet 4.a alpontjának harmadik

Részletesebben

2012. december 2012. december

2012. december 2012. december NAPTÁR KÜLÖN FILE 7 8 Közzéteszi: Tislér Gábor KMVB PVDSz tag A hideg munkakörnyezet mint egészségkárosító tényező. Kedves Kollégák! Beköszöntött a hideg évszak. A hideg munkakörnyezet bizonyítottan egészségkárosító

Részletesebben

A gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek jogviszonya, biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége 2010.05.07.

A gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek jogviszonya, biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége 2010.05.07. A gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek jogviszonya, biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége 2010.05.07. [Gt. 21., 22. (1)-(2) bekezdés, Tbj. 5. (1) bekezdés a) és g) pontja, Eho 3. (1)

Részletesebben

. 23. (1) Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki

. 23. (1) Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki . 23. (1) Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki a) egészségromlás, illetőleg testi vagy szellemi fogyatkozás következtében munkaképességét hatvanhét százalékban elvesztette és ebben az állapotában javulás

Részletesebben

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009.

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009. A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009. I. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvény

Részletesebben

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA Az aktív korúak ellátását a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény szabályozza, a 33.. 37/G. -ig. Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci

Részletesebben

Az így folyósításra kerülő összeg nem lehet kevesebb a tárgyév november havi nyugellátás összegének az a)-d) pontja szerinti mértékénél. (5) A külön j

Az így folyósításra kerülő összeg nem lehet kevesebb a tárgyév november havi nyugellátás összegének az a)-d) pontja szerinti mértékénél. (5) A külön j ~Ilr~t~lt Irományszám : i l ~ 13~. Érkezett: 2006 M Z 2- ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képviselőcsoportja Képviselői önálló indítvány 2006. évi... törvény A tizennegyedik havi nyugdíjról L A társadalombiztosítási

Részletesebben

HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások,

HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások, VIII. évfolyam 11. szám Egyeztettünk Mottó: Attól még senki sem lett szegényebb, hogy beleadott mindent. 16.-án a Mozdonyvezetõk Szakszervezete (MOSZ) és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) vezetõ

Részletesebben

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08.

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. 2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt )

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt ) 5. sz. HÍRLEVÉL A Nemzetgazdasági Minisztérium a Széchényi 2020 program keretében a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül közétette A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése tárgyú

Részletesebben

Munkajogi változások 2013. augusztus 1-jével

Munkajogi változások 2013. augusztus 1-jével HÍRLEVÉL Munkajogi változások 2013. augusztus 1-jével 2013 / 8 Közel egy éve fogadták el az új Munka törvénykönyvét, és idén már számos jogintézmény esetében felmerült a módosítás szükségessége, amelyre

Részletesebben

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi

Részletesebben

HÉZAG NÉLKÜL. Viszont a legalacsonyabb Norvégiában (2,21) és Svédországban (2,33) volt. Az OECD átlag 3,12-rõl 3,39-re nõtt 2005-re.

HÉZAG NÉLKÜL. Viszont a legalacsonyabb Norvégiában (2,21) és Svédországban (2,33) volt. Az OECD átlag 3,12-rõl 3,39-re nõtt 2005-re. 2008. április 200 008. április X. évfolyam 4. szám Európai bérekért! Európai bérekért! A bérek és a fizetések tekintetében Magyarország az utolsó helyre szorult, a jövedelmekre kivetett adók tekintetében

Részletesebben

1. A Kollektív Szerződés hatálya. 4. A Kollektív Szerződés felmondása. 64. A munkavállaló nem munkabalesetből eredő halála esetén járó juttatás

1. A Kollektív Szerződés hatálya. 4. A Kollektív Szerződés felmondása. 64. A munkavállaló nem munkabalesetből eredő halála esetén járó juttatás A MÁV-GÉPÉSZET ZRT. KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSE EGYES PONTJAINAK VÉGLEGESÍTÉSE A MÁV-GÉPÉSZET Zrt. mint munkáltató, valamint az aláíró szakszervezetek a 2009. december 21-én aláírt Kollektív Szerződésben az 1.

Részletesebben

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

JÖVEDELEMNYILATKOZAT JÖVEDELEMNYILATKOZAT A Személyi adatok 1. Az ellátást igénylő neve: (Leánykori név: 2. Az ellátást igénylő bejelentett lakóhelyének címe: 3. Az ellátást igénylő tartózkodási helyének címe: 4. Ha az ellátást

Részletesebben

Munkajogi aktualitások 2015. Előadó: dr. Kártyás Gábor gabor.kartyas@opussimplex.com

Munkajogi aktualitások 2015. Előadó: dr. Kártyás Gábor gabor.kartyas@opussimplex.com Munkajogi aktualitások 2015 Előadó: dr. Kártyás Gábor gabor.kartyas@opussimplex.com 1 1 Egyenlőtlen munkaidő-beosztás, munkaidőkeret 2 2 A munkaidő beosztása - Annak meghatározása, a mv mikor teljesíti

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 25/2000.(04.29.)sz. rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól szóló, módosított 50/1999.(11.25.)

Részletesebben

Vezetékes és mobiltelefonok használatának rendje

Vezetékes és mobiltelefonok használatának rendje Testnevelési Egyetem Vezetékes és mobiltelefonok használatának rendje A Szenátus elfogadta a 70/2015. (X. 29.) számú határozatával. A 2016. II. 25-ig elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben. Módosító

Részletesebben

Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről

Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Drávatamási Önkormányzatának Képviselőtestülete a köztisztviselők

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS A MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének módosítására

MEGÁLLAPODÁS A MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének módosítására MEGÁLLAPODÁS A MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének módosítására I. A KSz 24. 1. pontjának új szövege a következő: A Kollektív Szerződés, illetőleg más munkaviszonyra vonatkozó szabályok alkalmazásában: a)

Részletesebben

MTSZSZ TELENOR FLOTTA TÁJÉKOZTATÓ

MTSZSZ TELENOR FLOTTA TÁJÉKOZTATÓ MTSZSZ TELENOR FLOTTA TÁJÉKOZTATÓ Három kedvezményes tarifánk a követező: Minimum, Gazdaságos és Korlátlan tarifacsomag Minimum tarifa Új, alacsony havidíjú csomagunk, amely kizárólag új előfizetéssel,

Részletesebben

Bérpótlékok: A munkavállalót a Munka Törvénykönyve alapján megillető bérpótlékok:

Bérpótlékok: A munkavállalót a Munka Törvénykönyve alapján megillető bérpótlékok: Mennyi bérpótlék jár? - Bérpótlékok 2011-2012: éjszakai pótlék, műszakpótlék, ügyeleti pótlék, készenléti díj, vasárnapi és munkaszüneti napi munkavégzés pótléka. Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy

Részletesebben

GB160 Csoportos Élet-, Baleset- és Egészségbiztosítás Országos Független Tűzoltó Szakszervezet. Csentei Zoltán üzleti vezető Keszthely

GB160 Csoportos Élet-, Baleset- és Egészségbiztosítás Országos Független Tűzoltó Szakszervezet. Csentei Zoltán üzleti vezető Keszthely GB160 Csoportos Élet-, Baleset- és Egészségbiztosítás Országos Független Tűzoltó Szakszervezet Csentei Zoltán üzleti vezető Keszthely ELÉRHETŐSÉGEK Csentei Zoltán tel.: 0630/430-9790 e-mail: zoltanferenc.csentei@groupamagarancia.hu

Részletesebben

Magyar joganyagok évi LIX. törvény - az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és 2. oldal (7) Az igényérvényesítés időpontjától függetlenül öreg

Magyar joganyagok évi LIX. törvény - az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és 2. oldal (7) Az igényérvényesítés időpontjától függetlenül öreg Magyar joganyagok - 1996. évi LIX. törvény - az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és 1. oldal 1996. évi LIX. törvény az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról

Részletesebben

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások - Óvodáztatási támogatás - Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás - Intézményi étkezési térítési díj Óvodáztatási támogatás Visszatekintés

Részletesebben

ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel,

ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel, A gazdasági társaságokról szóló 2006. IV szerint nek minősül a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a

Részletesebben

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok: Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk!

Tisztelt Partnerünk! Budapest, 2014. szeptember 11. Tisztelt Partnerünk! TÁJÉKOZTATÓ AZ ÚJ MASZ MOBIL FLOTTÁVAL KAPCSOLATOS DÍJAKRÓL ÉS TEENDŐKRŐL! A MASZ és a Telenor között új Keretszerződés jött létre komplex mobil távközlési

Részletesebben

A BETEGJOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

A BETEGJOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A BETEGJOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Dr. Szüts Ágnes Ügyvéd Munkajogi szakértő ALAPFOGALMAK I. MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ DOLGOZÓ Egészségi állapotának romlásából eredő munkaképesség megváltozása

Részletesebben

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása ÁPOLÁSI DÍJ fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása, 35/342-806 ápolási díj megállapítása iránti kérelem jövedelemnyilatkozat vagyonnyilatkozat

Részletesebben

Segélyezési Szabályzata

Segélyezési Szabályzata Alapszabály 3.sz. melléklete Hatályos: 2018 január 1. Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesületének Segélyezési Szabályzata Alapszabály VIII. 8.1. pont 2 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 8. +36 1

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről Iktatószám: TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről. Székhely:. Adószám: Számlavezető bank:. Bankszámlaszám: Cégjegyzék száma: KSH száma: TB törzsszám:.. Levelezési cím:. Képviseletre jogosultak:

Részletesebben

AEGON CSOPORTOS BIZTOSÍTÁSOK FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE

AEGON CSOPORTOS BIZTOSÍTÁSOK FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE AEGON CSOPORTOS BIZTOSÍTÁSOK FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE 2013 AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. Csoportos Biztosítások 1091 Budapest, Üllői út 1. 1. oldal Aegon csoportos biztosítási díjkalkuláció

Részletesebben

KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1.melléklet a 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁST AZ ALÁBBI LÉTFENNTARTÁST VESZÉLYEZTETŐ ÉLETHELYZETRE

Részletesebben

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra 2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra Az 1952. október 10-én született 25 év szolgálati idővel rendelkező egyéni vállalkozó 2015. április 11-én öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet terjesztett

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS A Kollektív Szerződés módosítására. I. A KSz 35. új 5. pontjaként fel kell venni a következőket:

MEGÁLLAPODÁS A Kollektív Szerződés módosítására. I. A KSz 35. új 5. pontjaként fel kell venni a következőket: MEGÁLLAPODÁS A Kollektív Szerződés módosítására I. A KSz 35. új 5. pontjaként fel kell venni a következőket: Eltérően az 1. pontban foglalt mértéktől a kialakult foglalkoztatási körülményekre figyelemmel

Részletesebben

Javaslat a térségi vasúti társaságok megalakításával kapcsolatos tárgyalásokra

Javaslat a térségi vasúti társaságok megalakításával kapcsolatos tárgyalásokra Javaslat a térségi vasúti társaságok megalakításával kapcsolatos tárgyalásokra Alapvetés: a tárgyalások célja, hogy hosszú távon fenntartható, sőt fejleszthető térségi vasúti szolgáltatás jöjjön létre.

Részletesebben

Az NGM Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztálya 8 megyében vizsgálatot rendelt el július 19. szerda, 14:11

Az NGM Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztálya 8 megyében vizsgálatot rendelt el július 19. szerda, 14:11 A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), 2017. július 3. napján a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztálynál bejelentést tett és kérte, hogy az DDKK, ÉMKK,

Részletesebben

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont]

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont] Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni - BÉRKALKULÁTOR 2018 - Nettó bér Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni. Ha Ön adószámos magánszemélyként végzi munkáját,

Részletesebben

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka

Részletesebben

Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok

Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok dr.henczi Lajos, dr. Horváth István, dr. Molnár-Hidassy Dóra, Molnárné dr.balogh Márta Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok TARTALOM Előszó I. A munkaerőpiac szereplői 1. Piac 2. Munkaerőpiac 2.1 Munkaerő-kereslet

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére Az Országgyűlés a 2011. november 28-ai ülésnapján elfogadta a korhatár előtti öregségi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére Az Országgyűlés a 2011. november 28-ai ülésnapján elfogadta a korhatár előtti öregségi

Részletesebben

A rendelet hatálya 1..

A rendelet hatálya 1.. Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2006.(III.21.) Ktr. rendelete A gyermekek védelmét szolgáló pénzbeli és természetbeni ellátásokról. 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

T/3812. számú. törvényjavaslat

T/3812. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/3812. számú törvényjavaslat a szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról Előadó: dr. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter Budapest, 2007. szeptember

Részletesebben

FOGLALKOZTATÓI IGAZOLÁS

FOGLALKOZTATÓI IGAZOLÁS ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR Érkezett: FOGLALKOZTATÓI IGAZOLÁS Igényelt ellátás: táppénz X terhességi-gyermekágyi segély gyermekgondozási díj baleseti táppénz Igénylő jogviszonya: munkaviszonyban

Részletesebben

KÉRELEM Rendkívüli települési támogatás megállapításához

KÉRELEM Rendkívüli települési támogatás megállapításához KÉRELEM Rendkívüli települési támogatás megállapításához 1. A kérelmező adatai Házas- vagy élettárs adatai Név: Születési név: Születési hely: Születési idő: Anyja neve: Lakóhely: Tartózkodási hely: TAJ

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/2000.(V.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/2000.(V.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2000.(V.1.) számú r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 46/1999.(X.1.)számú

Részletesebben

A VDSZSZ és az Õ sztrájkja

A VDSZSZ és az Õ sztrájkja 2008. február 200 008. február X. évfolyam 2. szám A VDSZSZ és az Õ sztrájkja Nehéz ügy. Egy szakszervezeti vezetõ hivatalból nem szólhat le sztrájkot. Végül is, ha jóhiszemûek vagyunk a sztrájk a munkavállalók

Részletesebben

Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének

Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének /2013( ) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások, valamint a szociális szolgáltatások helyi szabályairól szóló

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁS SZTENDERD. Közgyógyellátási igazolvány kiállítása. Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata

SZOLGÁLTATÁS SZTENDERD. Közgyógyellátási igazolvány kiállítása. Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata SZOLGÁLTATÁS SZTENDERD Közgyógyellátási igazolvány kiállítása Nagyközség Önkormányzata DFT-Hungária Szolgáltatás Közgyógyellátási igazolvány kiállítása Szolgáltató Igazgatási és Jogi Osztály Igazgatási

Részletesebben

Az egészség- és önsegélyező pénztárak által nyújtható szolgáltatások. 2004. február 19.

Az egészség- és önsegélyező pénztárak által nyújtható szolgáltatások. 2004. február 19. Az egészség- és önsegélyező pénztárak által nyújtható szolgáltatások 2004. február 19. Témák I. Szabályozás célja és elvei II. Önsegélyező pénztárak szolgáltatásai III. Egészségpénztári szolgáltatások

Részletesebben

A 2013. év végi munkaidő-beosztás elkészítéséhez kapcsolódó tudnivalók

A 2013. év végi munkaidő-beosztás elkészítéséhez kapcsolódó tudnivalók A 2013. év végi munkaidő-beosztás elkészítéséhez kapcsolódó tudnivalók 1 Az év vége sikeréhez, célkitűzéseink eléréséhez, áruházaink hatékony és jövedelmező működéséhez elengedhetetlen, hogy a 2013. év

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve

Az új Munka Törvénykönyve Az új Munka Törvénykönyve Szakszervezet jogainak változása Kollektív szerződés megkötésének és módosításának új szabályai Eltérési lehetőségek a kollektív szerződésben az új Mt.-hez és a munkaszerződéshez

Részletesebben

A SZABADSÁGRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

A SZABADSÁGRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK A SZABADSÁGRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK Dr. Ember Alex Ügyvéd, munkaügyi szakjogász Habilitált egyetemi adjunktus, PhD Tanszékvezető helyettes, SZTE A SZABADSÁG FOGALMA, FAJTÁI A szabadság fogalma: A munkavállalót

Részletesebben

Leggyakoribb munkajogi esetek

Leggyakoribb munkajogi esetek Leggyakoribb munkajogi esetek Az elmúlt időszakban a tagtársainktól érkezett kérdések, és az azokra adott válaszok a szakdolgozók széles rétegeit érinthetik, ezért újonnan induló rovatunkban segítségképpen

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi

Részletesebben

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban Stratégiai háttér Projektkiválasztás szempontjai Elsődleges szempontok:

Részletesebben

ELŐSZÓ...3 BEVEZETŐ...4

ELŐSZÓ...3 BEVEZETŐ...4 TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 BEVEZETŐ...4 Szervezetrendszer...4 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG...6 53. A törvény célja, alapelvek, fontosabb fogalmak és értelmező rendelkezések...6 53.1. A törvény célja...6 53.2.

Részletesebben

Magán-nyugdíjpénztári nyugdíjpénztári tagság Tagságra kötelezett pályakezdő: 1. az a természetes személy, aki az július 1-je 1 és december

Magán-nyugdíjpénztári nyugdíjpénztári tagság Tagságra kötelezett pályakezdő: 1. az a természetes személy, aki az július 1-je 1 és december A járulékfizetési kötelezettséget érintő 2008. évi fontosabb változások Széll Zoltánné előadása Magán-nyugdíjpénztári nyugdíjpénztári tagság Tagságra kötelezett pályakezdő: 1. az a természetes személy,

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

KÉRELEM az időskorúak járadékának megállapítására. Lakóhely:

KÉRELEM az időskorúak járadékának megállapítására. Lakóhely: KÉRELEM az időskorúak járadékának megállapítására I. Személyi adatok 1.A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási

Részletesebben

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.)

MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.) MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött a... (cím:..., székhely:., cégjegyzékszám:, adószám:..) mint munkáltató és... (cím:..., szül. hely és idő:., anyja neve:., adóazonosító jele: tb. azonosító jele:..) mint

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ 2016/22. SZÁM TARTALOM

ÉRTESÍTŐ 2016/22. SZÁM TARTALOM 2016/22. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 29/2016. (VI. 29. MÁV-START Ért. 22.) sz. vezérigazgatói utasítás a rendkívüli munkaidő tervezésének, kontrolljának folyamatszabályozása, és rendkívüli munkaórák

Részletesebben

./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL

./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL ./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A 2018. ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL Preambulum: 2017. március 13. napján az aláíró felek a vasutas munkavállalók jövedelmi helyzetének javítására 11703/2017/MAV számon megállapodást

Részletesebben

KÉRELEM. települési gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz támogatás megállapítására

KÉRELEM. települési gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz támogatás megállapítására KÉRELEM települési gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz támogatás megállapítására A támogatást kérő személyre vonatkozó adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, ideje (év, hó,

Részletesebben

A Kollektív Szerződés alkalmazásának elősegítése

A Kollektív Szerződés alkalmazásának elősegítése TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT A Kollektív Szerződés alkalmazásának elősegítése A vasúttársaságoknál alkalmazott Kollektív Szerződések ismertetése KSZ kötési technikák és szabályozási kérdések Előadó:

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI január 1-től

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI január 1-től VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2017. január 1-től Személyi jövedelem adókulcs: 15 % Minimálbér, bruttó: 127 500 forint Garantált bérminimum,

Részletesebben

A Fidesz társadalompolitikájának csődje. Sajtótájékoztató 2012. 02.07.

A Fidesz társadalompolitikájának csődje. Sajtótájékoztató 2012. 02.07. A Fidesz társadalompolitikájának csődje Sajtótájékoztató 2012. 02.07. Soha ennyi szegény ember nem volt Magyarországon, mint most! Közel 4 millió ember él a létminimum alatt! Legalább 50 ezer gyermek éhezik!

Részletesebben

Csoportos élet-, balesetés egészségbiztosítás. Higgy magadban.

Csoportos élet-, balesetés egészségbiztosítás. Higgy magadban. Csoportos élet-, balesetés egészségbiztosítás 3D Higgy magadban. A sikeres vállalkozás kulcsa és egyben legsebezhetőbb tényezője az ember. Mi segíthetünk abban, hogy támogatást nyújthasson munkavállalóinak

Részletesebben

Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. 3527 Miskolc, József Attila út 70.

Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. 3527 Miskolc, József Attila út 70. Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. 3527 Miskolc, József Attila út 70. Beszámoló az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Hajdúszoboszló város helyi közforgalmú autóbusz-közlekedésével

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben a módosító 16/2013. (XII.20.) és az 5/2015. IV.7.)

Részletesebben

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA BÜKFÜRDŐ 2019. ÁPRILIS 9-11 BACH RÓBERT VASÚTFEJLESZTÉSI IGAZGATÓ JELENLEGI PROJEKTJEINK Kivitelezés:

Részletesebben

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról l Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere '!:;OJ,. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati

Részletesebben

HÍRLEVÉL ÉVI CXVI. TÖRVÉNY 1 ÁLTAL BEVEZETETT MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE ( Mt. ) MÓDOSÍTÁSOKRÓL

HÍRLEVÉL ÉVI CXVI. TÖRVÉNY 1 ÁLTAL BEVEZETETT MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE ( Mt. ) MÓDOSÍTÁSOKRÓL HÍRLEVÉL 2018. ÉVI CXVI. TÖRVÉNY 1 ÁLTAL BEVEZETETT MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE ( Mt. ) MÓDOSÍTÁSOKRÓL Hatályos: 2019.01.01-től (de lásd az átmeneti rendelkezések is.) A módosítások a módosító törvény sorrendjében

Részletesebben

Az Mt a alapján a munkavállalót betegsége miatti keresőképtelensége idejére naptári évenként 15 munkanap betegszabadság illeti meg.

Az Mt a alapján a munkavállalót betegsége miatti keresőképtelensége idejére naptári évenként 15 munkanap betegszabadság illeti meg. Betegszabadság 2011: betegszabadság számítása és táppénz mértéke 2011-ben - Nettó BÉRKALKULÁTO Betegszabadság 2011: betegszabadság számítása és táppénz mértéke 2011-ben, betegszabadság kalkulátor. A betegszabadság

Részletesebben

Önkormányzati segély megállapításához

Önkormányzati segély megállapításához 3. melléklet a /2014.(II.) önkormányzati rendelethez 3. melléklet a 24 /2013. (XII.11.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM Önkormányzati segély megállapításához z önkormányzati segélyt az alábbi létfenntartást

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről Iktatószám: TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről. Székhely:. Adószám: Számlavezető bank:. Bankszámlaszám: Cégjegyzék száma: KSH száma: TB törzsszám:.. Levelezési cím:. Képviseletre jogosultak:

Részletesebben

Termékismertető Csoportos személybiztosítás

Termékismertető Csoportos személybiztosítás www.allianz.hu Termékismertető Csoportos személybiztosítás Allianz Hungária Zrt. Biztosítási tartam A biztosítási tartam 1 év, mely évente, további 1 évvel automatikusan meghoszszabbodik, vagy egy évnél

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Általános magatartási követelmények Az adott helyzetben általában elvárható magatartás ÚJ! Jóhiszeműség és tisztesség

Részletesebben

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások Szeged, 2013. április 8.

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK IGÉNYBEVÉTELE 1. sz. melléklet. térítésmentes díjfizetés részleges díjfizetés sürgısség miatt térítésmentes

EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK IGÉNYBEVÉTELE 1. sz. melléklet. térítésmentes díjfizetés részleges díjfizetés sürgısség miatt térítésmentes térítésmentes díjfizetés részleges díjfizetés sürgısség miatt térítésmentes EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK IGÉNYBEVÉTELE 1. sz. melléklet KLINIKA MAGÁN KLINIKA KÓRHÁZ SZAKRENDELİ SZAKRENDELİ MAGÁN SZAKRENDELÉS

Részletesebben

SIGNAL IDUNA Biztosító ZRT. szolgáltatásai a tagok és családtagjaik részére.

SIGNAL IDUNA Biztosító ZRT. szolgáltatásai a tagok és családtagjaik részére. SIGNAL IDUNA Biztosító ZRT. szolgáltatásai a tagok és családtagjaik részére. Munkavállalói Felelősségbiztosítás! Generali Biztosító ajánlatai http://www.liganet.hu/page/387/html/generali-biztositasok.html

Részletesebben

Cafetéria juttatás 45.

Cafetéria juttatás 45. A Független HÉV Szakszervezet a mai napon belső egyeztetést tartott a Kollektív szerződés tárgyában, melynek eredményeképpen a már megállapodott és a vitás pontokon felül további javaslatokat, észrevételeket

Részletesebben

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I.

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I. A minimum járulék-alap I. A járulék és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség várható változásai 2007. január 1-jétől 2006. december 15. A munkaviszonyban álló biztosított foglalkoztatója a társadalombiztosítási

Részletesebben

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság 23. szám 127. évfolyam 2012. október 5. ÉRTESÍTŐ magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság Utasítás TARTALOM Oldal Egyéb közlemény: Oldal 53/2012. (X. 05. MÁV Ért. 23.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör

Részletesebben

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi szervezetek alapképzése Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi kötelezettség A polgári védelmi kötelezettség személyes kötelezettség az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges

Részletesebben

11. Szociális igazgatás

11. Szociális igazgatás 11. Szociális igazgatás 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Szociális igazgatás Ügyfelet érintő jog és kötelezettség megállapítása, Szociális ellátásra való jogosultság,

Részletesebben

A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei

A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei I. A munkavédelmi képviselők jogait, kötelezettségeit, feladatait a munkavédelmi törvény (1993.évi XCIII. törvény a munkavédelemről) VI. fejezete

Részletesebben

2013. július 14.napját követően kezdődő pénzbeli ellátásra való jogosultság esetén 1997.évi LXXXIII. törvény változásai. Farkasné Gondos Krisztina

2013. július 14.napját követően kezdődő pénzbeli ellátásra való jogosultság esetén 1997.évi LXXXIII. törvény változásai. Farkasné Gondos Krisztina 2013. július 14.napját követően kezdődő pénzbeli ellátásra való jogosultság esetén 1997.évi LXXXIII. törvény változásai Farkasné Gondos Krisztina 39/a (1) bekezdés változik Az egészségbiztosítási pénzellátás

Részletesebben

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A kérelmező neve: Születési helye, ideje: Anyja neve: Családi állapota: Lakcíme:.. Tartózkodási helye:. TAJ száma:. Bankszámlaszám:.

Részletesebben

Hatályba lépés: április 26.

Hatályba lépés: április 26. Vodafone Magyarország Zrt. LAKOSSÁGI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. április 26. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól. I.

Részletesebben

Hatályba lépés: augusztus 2.

Hatályba lépés: augusztus 2. Vodafone Magyarország Zrt. Lakossági ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2019. augusztus 2. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól.

Részletesebben

Az elvárt béremelés kompenzációját

Az elvárt béremelés kompenzációját Az elvárt béremelés kompenzációját biztosító kormányzati lépések a) A bérfejlesztés 5 % fölötti részének normatív támogatása az adórendszeren keresztül a teljes körű végrehajtás esetén Elérthető: 2012.01.01-től

Részletesebben

Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/1999. (IV.28.) Kt. számú rendelete

Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/1999. (IV.28.) Kt. számú rendelete Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1999. (IV.28.) Kt. számú rendelete A köztisztviselők által választható, béren kívüli juttatások rendszeréről A köztisztviselők jogállásáról szóló

Részletesebben