Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. I-III. negyedéves gazdálkodásáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. I-III. negyedéves gazdálkodásáról"

Átírás

1 Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. I-III. negyedéves gazdálkodásáról Jelentős részvényesi vagyongyarapodás Társaságunk ez évben is folytatta sikeres szereplését a szomszédos országok kínálta privatizációs pályázatokon, amelynek eredményeképpen májusban a 95,36%-os tulajdonunkban lévő cseh Lecebné Lázné Mariánské Lázné a.s. leányvállalatunk birtokába került a Slovenské Liecebné Kúpele Piestany a.s. pöstyéni gyógyfürdőkomplexum részvényeinek 67%-a. Két további lépésben részesedésünk 87,66%-ra emelkedik az év végéig. A világhírű gyógyhely megvásárlásával három gyógyászati központ és közel 1500 szállodai szobával rendelkező társaság került a tulajdonunkba. A társaság adatainak 67%-át május 31-től, 69,84%-át szeptember 1-től, 87,66%-át pedig az utolsó vétel pénzügyi rendezését követően a IV. negyedévtől konszolidáljuk. Romániában a privatizációs szerződésben vállalt első évre eső tőkeemelés végrehajtásával, valamint korábbi kisebbségi tulajdonosok részesedésének kivásárlásával a Salina Invest Rt.- ben 56,52%-ra növeltük érdekeltségünket. A Salina 93,98%-os tulajdonosa a Balneoclimaterica Rt.-nek, amelynek szállodáit a Danubius üzemelteti, illetve fogja üzemeltetni a rekonstrukciók után. Kedvezőtlen hatások és kilátások a magyar idegenforgalomban Hosszú idő után ebben az évben a magyar gazdaságban a turizmus vélhetően elveszti sikerágazati szerepét. Az elmúlt két évben a jelentősen megnövekedett szállodakapacitás csökkenő vendégszámmal párosult, amelyen belül is kedvezőtlen átrendeződések történtek a kevésbé költőképes vendégrétegek irányába. A külföldi vendégéjszakák száma a napokban megjelent KSH statisztika szerint 8%-al csökkent első kilenc hónapjában a tavalyi év azonos időszakához mérten. A helyzet komolyságát jellemzi, hogy a idegenforgalmat segítő kormányzati intézkedési tervek készülnek a szakma összefogásával ennek a tendenciának a megfordítására. Ez évben azonban a nemzeti idegenforgalom alakulására rányomta bélyegét a tavaly szeptember 11-i eseményeket követő elmaradt tengerentúli vendégektől származó bevételkiesés, a német vendégek csökkenő száma a német gazdaság gyengélkedése következtében, a forint felértékelés árbevételt érintő negatív hatása, s a megnövekedett kapacitásra jutó kevesebb vendégszám megnyerése érdekében kialakult árharc, csökkenő átlagár. Legvégül említést érdemel a turista szezont megrengető közép-európai árvíz. A Danubius Hotels Rt. magyar szállodáinak teljesítményét tekintve az elmúlt kilenc hónap gazdálkodása társaságunk életében az eddigi legnehezebb időszak volt a fent említett, s általunk befolyásolhatatlan külső tényezők hatása következtében. Ezt hangsúlyoztuk a július 2-án közzétett profit warning tájékoztatásban, s az augusztus 14-én megjelent gyorsjelentésünk ez évre vonatkozó előrejelzésében. 1

2 Kompenzáló külföldi leányvállalatok Eredményünk alakulásában most kezdi igazán éreztetni hatását azoknak a döntéseknek a helyessége, amelyek akkor születtek, amikor Magyarországon kezdetét vette a szállodaépítési boom, s mi a szomszédos/közeli országok privatizációja által kínált lehetőségek mellett döntöttünk. Ennek következtében a részvényesi vagyon gyarapodása töretlen és jelentős. A bevételben elért javulás teljes egészében külföldi befektetéseink hozzájárulásából származik, s a jövőre vonatkozóan megnyugtató, hogy mindegyik határon túli leányvállalatunk jelentős üzleti potenciállal bír, amelynek kiaknázása folyamatos. A konszolidált mérleg- és eredménysorok bemutatásakor igyekszünk ezeket a hatásokat világossá tenni. Kétheti bevételkiesés A Hotel Gellért szálloda mellett szeptember 10-én történt csőtörés következményeként a szállodát két hétig zárva kellett tartani az okozott károk részleges helyrehozataláig, valamint az elektromos áram hiánya miatt. Az elázott, súlyosan megrongálódott szobák rendbehozatala, az ezzel kapcsolatos kárfelmérés, valamint a kiesett forgalom kompenzálásáról a tárgyalásokat a Vízművek felelősségbiztosítása, valamint a cégcsoport minden szállodájára megkötött üzemszüneti biztosítás alapján megkezdtük. Ez azonban azt jelenti, hogy a III. negyedéves eredményünkből hiányzik kétheti Hotel Gellért forgalom. Konszolidált mérleg (IAS) Társaságunk az elmúlt egy év során 13,3 mrd Ft-al növelte a mérleg főösszeget, amelynek részletezése az alábbi táblázatokból követhető. Az elmúlt egy év során társaságunk 14 milliárd Ft-al növelte a befektetett eszközök értékét, amelynek közel 100%-a új beruházásból származik. millió Ft Eszközök Konszolidált tételek változása Ebből: SLKP hatása (Pöstyén) Megjegyzések, egyéb változások a szept. 30-i állapothoz mérten Forgóeszközök A pöstyéni társaság pénzeszköze, készlete, követelései és egyéb forgóeszközei Pénzeszközök és rövid lejáratú értékpapírok állományának változása (-196 millió Ft) A nem konszolidált kapcsolt vállalkozásokkal szembeni követelések állományának változása (-643 millió Ft) Befektetett eszközök Pöstyéni befektetett eszközök és az ingatlanfelértékelés értéke (2,3 mrd Ft) Részesedés növekedés a Salina Invest Rt.-ben és a Lécebné Lázné a.s. ben (1,4 mrd Ft) Eszközök összesen változása

3 A kötelezettségek alakulása is a vagyongyarapodással van összefüggésben szeptember 30-án hitelállományunk csoport szinten 80 millió EUR (ebből Pöstyén 5,7 millió EUR). A saját tőke értéke az évi eredmény értékével növekedett szeptember 30-ig. Források Konszolidált tételek változása Ebből: SLKP hatása (Pöstyén) millió Ft Megjegyzések, egyéb változások a szept. 30-i állapothoz mérten Kötelezettségek A pöstyéni társaság hitelállománya Visszafizetett (10,8 millió EUR) és felvett (31,8 millió EUR) hitelek egyenlege Kisebbségi részesedés Slovenské Liecebné Kúpele a.s. kisebbségi része Saját tőke Éves eredmények Konszolidált eredmény (IAS) 2002 első kilenc hónapjában társaságunk IAS szerint számított 3,86 milliárd Ft eredményt ért el (az adó és kisebbségi részesedések levonása előtt), amely 767 millió Ft-al marad el az előző év hasonló időszakának teljesítményétől. A változásokat és azoknak okait az alábbi táblázatban foglaltuk össze. millió Ft Változás: Konszolidált szinten Ebből: SLKP hatása (Pöstyén) Árbevétel Költségek Ebből: Üzemeltetési Adminisztrációs és általános Kamatköltség Árfolyam veszteség (nyereség) Értékcsökkenés Egyéb költségek Eredmény (adó és kisebbségi rész. levonása előtt) Az eredményváltozás főbb összetevői: A magyarországi szállodák elsősorban foglaltság és átlagár csökkenésből származó bevételkiesését a cseh szállodák foglaltság és átlagár növekedésből adódó árbevétel emelkedése nem kompenzálta teljes mértékben. Az új szlovák társaság közel 2,5 mrd Ft-os árbevétele játszott szerepet abban, hogy konszolidált szinten 2,2%-al, vagyis 583 millió Ft-al nőttek bevételeink a bázishoz mérten. A magyarországi szállodák bevétel kiesése elsősorban az átlagár csökkenésből ered (12478 Ft-ról Ft-ra) és csak másodsorban az elmaradt foglaltságból (61,8% a tavalyi 66,4%-al szemben). 3

4 A cseh szállodák jó teljesítésében főként az átlagár növekedése játszott szerepet (10261 Ft-ról Ft-ra), s az 1,5%pontos foglatság növekedés (a tavalyi 80%-hoz képest) csak kisebb mértékben járult hozzá az árbevétel emelkedéséhez. Cseh koronában mintegy 3,5%- al emelkedett az összbevétel, de a tervekhez képest néhány százalékos elmaradás mutatkozik. A cseh idegenforgalmat is hasonlóan a magyarországi trendekhez sújtják a német gazdaság nehézségei, valamit a cseh korona ezévtől megindult felértékelődése az euróhoz, dollárhoz képest. Fokozták az értékesítési nehézségeket a év főszezonját derékba törő közép-európai árvizek. A magyar és cseh társaságok üzemeléssel összefüggő költségei 350 millió Ft-al csökkentek, amelyek nem tudták kompenzálni a bevételkiesést, így az üzemelésből származó eredmények alatta maradtak változatlan hálózaton is az elmúlt év azonos időszakában realizált eredménynek. Az új szlovák társaság konszolidálása üzemelési költségeinket 685 millió Ft-al, összes költségünket pedig millió Ft-al növelte. Társaságunk az elmúlt egy év során 532 millió Ft kamatot számolt el, amit csak kis mértékben (193 millió Ft) csökkentett a magyar hiteleken a forint felértékelés következtében elszámolt árfolyamnyereség. Visszafogott rekonstrukció Társaságunk az év I-III. negyedévében is lényegében az üzemeltetés zavartalan biztosításához szükséges állagmegóvó felújításokat és beruházásokat végezte, kiegészítve a szükséges biztonságtechnikai fejlesztésekkel. Csoportszinten az év első kilenc hónapjában alig több mint 1 mrd Ft-t költöttünk az alább felsorolt főbb munkálatokra, míg a tavalyi év első kilenc hónapjában a magyarországi szállodák rekonstrukciójára a 4 milliárd Ft-os margitszigeti felújításon és bővítésen felül 2,8 milliárd Ft-ot fordítottunk. A Pátria Szálloda nagykonyhájának befejező üteme elkészült. Az Erzsébet Szálloda három szobaszintjének 43 vendégszobát érintő rekonstrukciója folytatódott a kapcsolódó vendégfolyosói felújításokkal, a tűzjelző-rendszer bővítésével. A Grand Hotel Hungária szállodai halljának részleges felújítása és belsőépítészeti korszerűsítése befejeződött, így a korábban elkészített group check-in helyiséggel összekapcsolva költségtakarékos megoldásokkal kialakult egy, a mai igényeket kielégítő, a korábbinál lényegesen nagyvonalúbb közösségi vendégtér. A Gellért Szálloda parkolási problémáinak enyhítésére párhuzamosan a szálloda előtti terület rekonstrukciós munkáival kialakításra került egy 40 db gépkocsi befogadására alkalmas bérelt parkoló. A Stadion Szállodában a fűtési szezonra elkészült az önálló gázkazánház, megteremtve az épület korábbinál lényegesen gazdaságosabb hőellátásának feltételeit korszerű műszaki színvonalon. A Stadion Szállodában a főváros ez évi legnagyobb beruházásaként felépülő Budapest Aréna tőszomszédságában megkezdődött a még felújítatlan 167 szoba rekonstrukciója négy vendégszinten, a kapcsolódó vendégfolyosókkal együttesen. További felújítások: Befejezés előtt áll az Astoria Szálloda teljes történelmi épületszárnyának tetőhéjazat felújítása, valamint az épület 7 felvonójának főjavítása is. Az építési engedélyezést követően 4

5 megkezdődött a Rába Szállodában a korábbi presszó, a bérelt bankterület és egyéb korábbi bérlemények területén az immár országos sörözőláncot képező Belga Söröző új egységének kialakítása. A Hilton Szállodában sor került a mosodai fő gépegység és kapcsolódó berendezéseinek cseréjére. Ugyancsak ebben a szállodában a szabványos érintésvédelmi rendszer kialakításának érdekében folyik az EPH rendszer kialakítása. A Béke Szállodában befejeződtek a biztonságot szolgáló vészvilágítási rendszer felújítási munkái és megtörténtek a beütemezett légkezelő berendezés cserék is. A Budapest Szállodában a tűzgátló ajtók cseréje, a hűtőkamrák felújítása, továbbá a konyhai csatornahálózat gerincvezetékének cseréje került sorra. A Gellért Szállodában részben befejeződtek a szeptemberi vízbetörési esemény kármentési és helyreállítási munkái. A Marina Szállodában CATERPILLAR aggregátor szükség áramforráskénti telepítésére került sor és elkészültek a kazánház kiviteli tervei a gázüzemre történő átálláshoz. A Thermal Hotel Bük fedett teniszpályáján új gázüzemű sugárzó fűtésrendszert alakítottunk ki, és a szállodában új konferenciatermet képeztünk ki korábbi irodák helyén. A romániai Szovátán befejeződött a Sovata Szálloda és a gyógyászati kezelőközpont felújításának kiviteli tervezése, s megkezdődtek a szálloda rekonstrukciós munkálatai. A csehországi Mariánské Lázné-ban a Berounka Szállodában befejeződött 8 nagyméretű szobaegység felújítása, a hozzá tartozó közösségi helyiség kialakításával együtt. A Nové Lázné Szállodában befejeződött a nagykonyha és az étterem áthelyezése és bővítése, 24 négycsillagos szintű szoba kiépítése és 7 rekonstrukciója, valamint a recepció, a lobby bár és a nyári terasz kialakítása. Ennek eredményeképpen összesen 90 4-csillagos superior kategóriájú szoba várja a vendégeket. Tőzsdei kereskedés, tulajdonosi szerkezet szeptember 30-án a db törzsrészvényből álló jegyzett tőke 53,4%-a a CP Holdings bel- és külföldi befektetéseinek tulajdonában van. Ezen tulajdonosok 5%-ot meghaladó részesedése: Interag Rt. 29,38%, Kenyon Phillips Acquisition Company LLC 11,63%, Israel Tractors 6,12%, és a CP Holdings Ltd. 6,27%. A részvények további 32,34%-át külföldi pénzügyi befektetők birtokolják, amelyek közül a Citibank Rt. mint letétkezelő 16,07%-ban képvisel tulajdonosokat és a Bank Austria/HVB 10,37%-ban. A társaság alkalmazottainak részesedése 1,54%, a társaság saját részvény állománya változatlanul 4,52%. Belföldi magánszemélyek, intézmények és nyugdíjpénztárak tulajdonában a részvények 8,2%-a található. A Danubius Hotels Rt. részvényeivel az év első kilenc hónapjában 183 kereskedési napon 3262 üzletkötés keretében db részvénnyel kereskedtek 4536 millió Ft árfolyamértékben, amely háromnegyed éves szinten 3821 Ft/részvény átlagárat eredményezett. Társaságunk az első kilenc hónap folyamán rendkívüli közleményben tájékoztatást tett közzé, hogy megvásárolta a pöstyéni Slovenské Liecebné Kúpele a.s. részvényeinek 67%-át, s hogy részesedését 87,66%-ra növelte, hogy saját részvényt vásárolt és adott el, amelynek következtében az állomány nem változott, s hogy a Salina Invest Rt.-ben tőkeemelés és további vásárlás következtében részesedése tovább nőtt. Tájékoztatás tettünk közzé továbbá arról, hogy a Danubius Hotels Rt. adásvételi szerződést írt alá az Eger-Park szálloda értékesítéséről, így annak eredménye október 1-től nem szerepel a társaság adatai között. 5

6 A társaság szervezetében és vezető tisztségviselőinek körében nem történt változás az elmúlt kilenc hónap folyamán. Negyedév utáni események A társaság igazgatósága mély megrendüléssel tudatta részvényeseivel október 10-én, hogy Cséti Gábor, a Danubius Hotels Rt. felügyelő bizottságának elnöke elhunyt. Az október 18-án megtartott felügyelő bizottsági ülésen a tagok Antalpéter Tibort választották elnökké. 6

7 A Danubius Hotels Rt. IAS szerint készült konszolidált, nem auditált mérlege I-III. n.év Eszközök Bázis millió Ft szept. 30. szept. 30. index % Pénzeszközök % Követelések % Egyéb forgóeszközök % Készletek % Forgóeszközök összesen % Immateriális javak % Tárgyi eszközök % Egyéb befektetett eszközök % Halasztott adó % Befektetett eszközök összesen % Eszközök összesen % Források Bázis millió Ft szept. 30. szept. 30. index % Szállítók % Vevőtől kapott előlegek % Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek % Rövid lejáratú hiteltartozások % Rövid lejáratú kötelezettségek % Hosszú lejáratú hitelek % Halasztott adó miatti kötelezettség % Negatív goodwill % Hosszú lejáratú kötelezettségek % Kötelezettségek összesen % Céltartalék 674 Kisebbségi részesedés % Jegyzett tőke % Tőketartalék % -Saját részvények Átértékelési különbözet % Eredménytartalék % Saját tőke összesen % Források összesen % 7

8 A Danubius Hotels Rt. IAS szerint készült konszolidált, nem auditált eredménykimutatása I-III. n.év Konszolidált eredménykimutatás Bázis millió Ft I-III.n.év I-III.n.év index % Bevételek Szobaárbevétel % Vendéglátás bevétele % Gyógyászat bevétele % Kamat bevétel % Egyéb bevételek % Bevételek összesen % Költségek és ráfordítások Szobakiadásból % Vendéglátásból % Gyógyászatból % Adminisztrációs és általános % Kamatokból % Árfolyam veszteség (nyereség) Értékcsökkenés % Egyéb % Költségek és ráfordítások összesen % Szokásos vállalkozási eredmény (kisebbségi részesedés és adó levonása előtt) % 8

Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. 2002. évi gazdálkodásáról

Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. 2002. évi gazdálkodásáról Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. 2002. évi gazdálkodásáról Mint ahogyan részvényeseink előző gyorsjelentéseinkből is láthatták, a 2002-es év társaságunk életében a legnehezebb időszak volt. Mindezek

Részletesebben

AZ IGAZGATÓSÁG JELENTÉSE

AZ IGAZGATÓSÁG JELENTÉSE M int ahogyan részvényeseink az év során közzétett gyorsjelentéseinkben is olvashatták, a 2002-es év társaságunk életében a legnehezebb idôszak volt. Mindezek ellenére ebben az évben is folytattuk a gyógy-idegenforgalmi

Részletesebben

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2002 I. féléves gazdálkodásáról

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2002 I. féléves gazdálkodásáról Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2002 I. féléves gazdálkodásáról A Danubius Hotels Rt. Igazgatósága az I.n. éves gyorsjelentésében, majd az első öt havi előzetes eredmények ismeretében a Magyar Tőkepiac

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IAS X Egyéb

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IAS X Egyéb PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Igen Nem X Konszolidált X Számviteli elvek Magyar IAS X Egyéb PK2. Konszolidációs körbe tartozó gazdasági társaságok Név Törzs/Alaptőke

Részletesebben

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. I-III. negyedéves gazdálkodásáról

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. I-III. negyedéves gazdálkodásáról Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. I-III. negyedéves gazdálkodásáról Enyhén javuló piaci körülmények A világturizmus növekedésének megtorpanását eredményező nemzetközi események negatív hatását

Részletesebben

A Danubius Hotels Rt. 2004. évi éves jelentésének a gyorsjelentés tartalmával megegyező kivonata

A Danubius Hotels Rt. 2004. évi éves jelentésének a gyorsjelentés tartalmával megegyező kivonata A Danubius Hotels Rt. 2004. évi éves jelentésének a gyorsjelentés tartalmával megegyező kivonata A) Gazdálkodási adatok IFRS szerint készült konszolidált, auditált mérleg 2004. év Eszközök 2003 2004 Bázis

Részletesebben

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. I. féléves gazdálkodásáról

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. I. féléves gazdálkodásáról Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. I. féléves gazdálkodásáról Elhúzódó háború utáni nehéz piaci körülmények A júniusi forint leértékelés meghatározó hatása a társaság eredményére A Danubius Hotels

Részletesebben

A DANUBIUS HOTELS Rt. 2001. évi gyorsjelentése

A DANUBIUS HOTELS Rt. 2001. évi gyorsjelentése A DANUBIUS HOTELS Rt. 2001. évi gyorsjelentése Társaságunk 2001. éves eredménye hosszú távú üzletpolitikánknak megfelelően alakult annak ellenére, hogy több a társaság által nem befolyásolható külső tényező,

Részletesebben

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. I. negyedéves gazdálkodásáról. Bevezetés

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. I. negyedéves gazdálkodásáról. Bevezetés GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. I. negyedéves gazdálkodásáról Bevezetés A Danubius Csoport számára továbbra is komoly kihívást jelent, hogy bár volumen tekintetében mutatkozik élénkülés a piacon,

Részletesebben

2006. I. negyedévében nem változott a Danubius Csoport szervezete.

2006. I. negyedévében nem változott a Danubius Csoport szervezete. GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2006. I. negyedévi gazdálkodásáról Bevezetés Csoportszinten 2006. január-március időszakban sikerült növelnünk szállodai átlagárunkat, és bár a foglaltság kismértékben

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IFRS X Egyéb

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IFRS X Egyéb I. negyedév PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Igen Nem X Konszolidált X Számviteli elvek Magyar IFRS X Egyéb PK2. Konszolidációs körbe tartozó társaságok 1 Név Törzs/Alaptőke

Részletesebben

KISMÉRTÉKŰ OPERATIV JAVULÁS A LEGGYENGÉBB IDŐSZAKBAN

KISMÉRTÉKŰ OPERATIV JAVULÁS A LEGGYENGÉBB IDŐSZAKBAN KISMÉRTÉKŰ OPERATIV JAVULÁS A LEGGYENGÉBB IDŐSZAKBAN A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a mai napon nyilvánosságra hozta 2006. I negyedéves, nem auditált eredményeit.

Részletesebben

2012 ELSŐ NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/11

2012 ELSŐ NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/11 2012 ELSŐ NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/11 A Danubius Hotels Nyrt. a mai napon nyilvánosságra hozta negyedéves, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése által

Részletesebben

Törzs/Alaptőke MFt. 93,44 78,60 78,60 L Preventív-Technika Információ és Biztonságtechnika Rt. (2)

Törzs/Alaptőke MFt. 93,44 78,60 78,60 L Preventív-Technika Információ és Biztonságtechnika Rt. (2) PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Igen Nem X Konszolidált X Számviteli elvek Magyar IFRS X Egyéb PK2. Konszolidációs körbe tartozó társaságok 1 Név Törzs/Alaptőke MFt

Részletesebben

A Danubius Hotels Rt. 2005. évi éves jelentésének a gyorsjelentés tartalmával megegyező kivonata

A Danubius Hotels Rt. 2005. évi éves jelentésének a gyorsjelentés tartalmával megegyező kivonata A Danubius Hotels Rt. 2005. évi éves jelentésének a gyorsjelentés tartalmával megegyező kivonata A) Gazdálkodási adatok Konszolidált, auditált, IFRS szerint készült mérleg 2005. év Eszközök 2004 2005 Bázis

Részletesebben

A DANUBIUS HOTELS CSOPORT 2008 I. NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉSE

A DANUBIUS HOTELS CSOPORT 2008 I. NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉSE A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a mai napon nyilvánosságra hozta. I. negyedéves, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése által az IFRS, Nemzetközi

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés. Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E Ft) 1998. dec. 31.( E Ft)

PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés. Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E Ft) 1998. dec. 31.( E Ft) PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E 1998. dec. 31.( E A. Befektetett eszközök 777.056 606.959-22 % I. Immateriális javak 1.596 887-44 % II. Tárgyi eszközök 9.455 9.967

Részletesebben

A DANUBIUS HOTELS CSOPORT 2009 I. NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉSE

A DANUBIUS HOTELS CSOPORT 2009 I. NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉSE A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a mai napon nyilvánosságra hozta negyedéves, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése által az IFRS, Nemzetközi Pénzügyi

Részletesebben

A DANUBIUS HOTELS CSOPORT III. NEGYEDÉVES ÉS ELSŐ HÁROM NEGYEDÉVI GYORSJELENTÉSE

A DANUBIUS HOTELS CSOPORT III. NEGYEDÉVES ÉS ELSŐ HÁROM NEGYEDÉVI GYORSJELENTÉSE A DANUBIUS HOTELS CSOPORT. III. NEGYEDÉVES ÉS ELSŐ HÁROM NEGYEDÉVI GYORSJELENTÉSE A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a mai napon nyilvánosságra hozta. III. negyedéves

Részletesebben

A társaság összes eszközértéke 2004. március 31-én 66,8 milliárd Ft volt, 53 millió Ft-tal több, mint tavaly első negyedév végén.

A társaság összes eszközértéke 2004. március 31-én 66,8 milliárd Ft volt, 53 millió Ft-tal több, mint tavaly első negyedév végén. Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2004 I. negyedéves gazdálkodásáról. Biztató jelek A háborús előkészületek, a SARS járvány, majd az iraki háború kitörésének következményeivel sújtott bázis időszakkal

Részletesebben

A FELÜGYELÔBIZOTTSÁG JELENTÉSE

A FELÜGYELÔBIZOTTSÁG JELENTÉSE A FELÜGYELÔBIZOTTSÁG JELENTÉSE A Danubius Hotels Rt. felügyelôbizottságának jelentése a Társaság 22. évi mérlegével és az igazgatóság beszámolójával kapcsolatban A felügyelôbizottság a 22. év során az

Részletesebben

Vált % A Csoport prezentációs pénzneme a magyar forint. A feltüntetett EUR összegek a vonatkozó időszak átlagárfolyamán kerülnek átszámításra

Vált % A Csoport prezentációs pénzneme a magyar forint. A feltüntetett EUR összegek a vonatkozó időszak átlagárfolyamán kerülnek átszámításra A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a mai napon nyilvánosságra hozta első kilenc havi és III. negyedéves, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése által

Részletesebben

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. I. féléves gazdálkodásáról. Bevezetés

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. I. féléves gazdálkodásáról. Bevezetés GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. I. féléves gazdálkodásáról Bevezetés A Danubius Csoport 2005. I. féléves üzemeltetési eredménye javult a bázishoz képest. Sajnos a gyógyszállodák valamennyi régióban

Részletesebben

Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. 2004 I. féléves gazdálkodásáról.

Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. 2004 I. féléves gazdálkodásáról. Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. 2004 I. féléves gazdálkodásáról. Fellendülőben a világturizmus A WTO (World Tourism Organization) június végén publikált tanulmánya szerint hároméves visszaesés után

Részletesebben

2003 A nemzetközi idegenforgalmat érintő főbb problémák

2003 A nemzetközi idegenforgalmat érintő főbb problémák Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. évi gazdálkodásáról 2003 A nemzetközi idegenforgalmat érintő főbb problémák A világ turizmusának 2003. évi teljesítménye az ágazat történetében negatív rekord

Részletesebben

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Nyrt. 2006. év gazdálkodásáról. Bevezetés javuló működési eredmény és adózás előtti profit

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Nyrt. 2006. év gazdálkodásáról. Bevezetés javuló működési eredmény és adózás előtti profit GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Nyrt. 2006. év gazdálkodásáról Bevezetés javuló működési eredmény és adózás előtti profit A Danubius Csoport konszolidált szinten 47,3 milliárd Ft-os bevételt termelt 2006-ban,

Részletesebben

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2004. évi gazdálkodásáról

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2004. évi gazdálkodásáról GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2004. évi gazdálkodásáról Világszintű trendek A WTO (Idegenforgalmi Világszervezet) tanulmánya szerint 2004-2005-ben a turizmus visszatér a növekedési pályára, bár az

Részletesebben

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. I-III. negyedéves gazdálkodásáról. Bevezetés

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. I-III. negyedéves gazdálkodásáról. Bevezetés GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. I-III. negyedéves gazdálkodásáról Bevezetés A tavalyi év vége óta érezhető az idegenforgalomra ható piaci tényezők javulása, s ezt a pozitív tendenciát a Danubius

Részletesebben

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2004. I-III. negyedéves gazdálkodásáról

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2004. I-III. negyedéves gazdálkodásáról Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2004. I-III. negyedéves gazdálkodásáról A 33 ország nemzeti turisztikai marketingszervezeteit tömörítő ETC (European Travel Comission) budapesti októberi konferenciáján

Részletesebben

KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT

KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT WABERER'S International ZRt. 2012-2014. évi KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT a vállalkozás vezetője (képviselője) WABERER'S International

Részletesebben

Bevezetés Az üzleti szinten tovább javuló eredményt a jelentős nem realizált árfolyamveszteség adó előtti veszteséggé alakította

Bevezetés Az üzleti szinten tovább javuló eredményt a jelentős nem realizált árfolyamveszteség adó előtti veszteséggé alakította GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Nyrt. 2006. I. félévi gazdálkodásáról Bevezetés Az üzleti szinten tovább javuló eredményt a jelentős nem realizált árfolyamveszteség adó előtti veszteséggé alakította A

Részletesebben

A folytatódó magyarországi nehéz üzleti feltételeket ellensúlyozta a leányvállalatok eredmény hozzájárulása IV.n.év IV. n.év.

A folytatódó magyarországi nehéz üzleti feltételeket ellensúlyozta a leányvállalatok eredmény hozzájárulása IV.n.év IV. n.év. A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a mai napon nyilvánosságra hozta es és IV. negyedes, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése által az IFRS, Nemzetközi

Részletesebben

A Danubius Hotels Rt. 2003. április 23-i Közgyűlésének Dokumentumai

A Danubius Hotels Rt. 2003. április 23-i Közgyűlésének Dokumentumai A Danubius Hotels Rt. 2003. április 23-i Közgyűlésének Dokumentumai Időpont: 2003. április 23. szerda, 10.00 óra* *határozatképtelenség esetén 2003. április 23. szerda, 10.30 órakor Helyszín: Grand Hotel

Részletesebben

A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése

A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése HUNGAGENT NYRT 2013 Pomáz, Rózsa u. 17. Tel.: 26-525-680, Fax: 26-326-330 hungagent@mail.datanet.hu www.hungagent.hu A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése KONSZOLIDÁLT

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 2 ELNÖKI KÖSZÖNTÔ 4 VEZÉRIGAZGATÓI ÜDVÖZLET. 6 magunkról 12 AZ IGAZGATÓSÁG JELENTÉSE 19 AZ IGAZGATÓSÁG TAGJAI

TARTALOMJEGYZÉK 2 ELNÖKI KÖSZÖNTÔ 4 VEZÉRIGAZGATÓI ÜDVÖZLET. 6 magunkról 12 AZ IGAZGATÓSÁG JELENTÉSE 19 AZ IGAZGATÓSÁG TAGJAI TARTALOMJEGYZÉK 2 ELNÖKI KÖSZÖNTÔ 4 VEZÉRIGAZGATÓI ÜDVÖZLET 6 magunkról 12 AZ IGAZGATÓSÁG JELENTÉSE 19 AZ IGAZGATÓSÁG TAGJAI 20 A KÖNYVVIZSGÁLÓ JELENTÉSE 21 AUDITÁLT, KONSZOLIDÁLT MÉRLEG 22 AUDITÁLT, KONSZOLIDÁLT

Részletesebben

Számviteli politika. Konszolidáció KIEGÉSZÍTÉSEK A KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOKHOZ

Számviteli politika. Konszolidáció KIEGÉSZÍTÉSEK A KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOKHOZ Számviteli politika A Danubius Hotels Rt. számviteli politikája a 2001-es év elején az új számviteli törvénynek megfelelôen átalakításra került oly módon, hogy továbbra is kövesse a törvényben rögzített

Részletesebben

Befektetői kapcsolattartó :

Befektetői kapcsolattartó : Társaság címe 1051 Budapest, Szent István tér Telefax 889 4005 Ágazati 5511-114 E-mail cím investor.relations@danubiusgroup.c időszak I. félév PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan

Részletesebben

2015 HARMADIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/16

2015 HARMADIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/16 2015 HARMADIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/16 A Danubius Hotels Nyrt. a mai napon nyilvánosságra hozta harmadik negyedéves, nem auditált eredményeit és konszolidált vezetőségi

Részletesebben

2014 NEGYEDIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14

2014 NEGYEDIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14 2014 NEGYEDIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14 A Danubius Hotels Nyrt. a mai napon nyilvánosságra hozta negyedik negyedéves, nem auditált eredményeit és konszolidált vezetőségi

Részletesebben

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2001 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 890-1590 Ágazati besorolás: Távközlés E-mail cím: tozsde@tvnetwork.hu Beszámolási időszak: 2011.01.01-2011.06.30.

Részletesebben

A konszolidált éves beszámoló elemzése

A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal összhangban készült el. 2005. évtől kezdődően, Magyarország uniós csatlakozásával a

Részletesebben

2013 HARMADIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14

2013 HARMADIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14 2013 HARMADIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14 A Danubius Hotels Nyrt. a mai napon nyilvánosságra hozta III. negyedéves, nem auditált eredményeit és konszolidált vezetőségi

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati

Részletesebben

Vált % I. n.év I. n.év

Vált % I. n.év I. n.év 2015 ELSŐ NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14 A Danubius Hotels Nyrt. a mai napon nyilvánosságra hozta első negyedéves, nem auditált eredményeit és konszolidált vezetőségi gyorsjelentését.

Részletesebben

DÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése

DÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése 0 1-0 9-9 8 0 0 7 5 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) (ek) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (I.+II.+III. sorok) 3 612 3 439 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (1-7. sorok) 2 000 2 000 1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2 Kísérleti

Részletesebben

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait)

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait) TR 2014 Szöveges magyarázat a 2014. üzleti évhez: Társaságunk a 2014. év során tőkeerejének növelését tűzte ki fő prioritásként. A kiemelt célok között szerepelt a korábbi bankhitelek saját forrásokkal

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT ÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT ÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. ÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati besorolás:

Részletesebben

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése A teljeskörû

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4. MEGHÍVÓ A BorsodChem Rt. (3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1., a továbbiakban: a Társaság ) Igazgatósága a Társaság 2003. évi rendes közgyűlését 2003. április 30-án 10 00 órára hívja össze A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások

Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások AKKO INVEST Nyilvánosan Működő Részvénytársaságról és konszolidálásba bevont leányvállalatairól a 2019. I. félévéről az Európai Unió által befogadott Nemzetközi

Részletesebben

ÜZLETI JELENTÉS az IFRS szerint készült 2006. évi konszolidált beszámolóról

ÜZLETI JELENTÉS az IFRS szerint készült 2006. évi konszolidált beszámolóról ÜZLETI JELENTÉS az IFRS szerint készült 2006. évi konszolidált beszámolóról Bevezetés javuló működési eredmény és adózás előtti profit A Danubius Csoport konszolidált szinten 47,3 milliárd Ft-os bevételt

Részletesebben

Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó.

Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó. US GAAP szerinti konszolidált éves beszámolója 2003. és 2002. december 31-én végzodo évekre független könyvvizsgálói jelentéssel együtt Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely

Részletesebben

A Pannunion Csomagolóanyag Zrt I. negyedév időszakának gyorsjelentése május 5.

A Pannunion Csomagolóanyag Zrt I. negyedév időszakának gyorsjelentése május 5. A Pannunion Csomagolóanyag Zrt. 2008. I. negyedév időszakának gyorsjelentése 2008. május 5. 9700 Szombathely, Puskás Tivadar u. 6. Tel.: +36-94-522-500 Fax: +36-94-522-502 E-mail: info@pannunion.hu Cégbíróság:

Részletesebben

TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése

TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. I. félévi jelentése Cégadatok Cégnév: TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosam Működő Részvénytársaság Rövidített

Részletesebben

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. 2001. évi gyorsjelentése

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. 2001. évi gyorsjelentése A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. 2001. évi gyorsjelentése A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. 2001. évi gyorsjelentése A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Jegyzett tőke (e Ft) Szegedi Erőmű Kft., Szeged ,00 100,00 L

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Jegyzett tőke (e Ft) Szegedi Erőmű Kft., Szeged ,00 100,00 L Pénzügyi kimutatásokhoz kapcsolódó adatlapok A gyorsjelentés teljes szövege megtekinthető a Magyar Tőkepiac 2002. augusztus 8-i számában, a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján (www.bet.hu), valamint

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-099/2014 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. ÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. ÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. ÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati besorolás:

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság, székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) értesíti tisztelt részvényeseit, hogy

Részletesebben

2012 NEGYEDIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14

2012 NEGYEDIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14 2012 NEGYEDIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14 A Danubius Hotels Nyrt. a mai napon nyilvánosságra hozta IV. negyedes, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése

Részletesebben

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv A HM ipari részvénytársaságok 21. I-III, es gazdálkodásának elemzése 1./ HM Armcom Kommunikációtechnikai Zrt. Megnevezés 29. év bázis 21. évi 21. III. Adatok ezer Ft-ban Bázis Terv index index () () Nettó

Részletesebben

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-031/2017 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

2012 MÁSODIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/13

2012 MÁSODIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/13 2012 MÁSODIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/13 A Danubius Hotels Nyrt. a mai napon nyilvánosságra hozta II. negyedéves, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése

Részletesebben

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ 22700368-3523-113-01 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1031 Budapest, Nánási út 5-7. B-325. 2016.01.01-2016.12.31 közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ Kelt: Budapest, 2017.04.25

Részletesebben

2014 ELSŐ NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14

2014 ELSŐ NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14 2014 ELSŐ NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14 A Danubius Hotels Nyrt. a mai napon nyilvánosságra hozta első negyedéves, nem auditált eredményeit és konszolidált vezetőségi gyorsjelentését.

Részletesebben

Elemzői brief május február február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában

Elemzői brief május február február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában Elemzői brief 2006. május február 3. 14.2006. február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában A változtatás háttere Az 1999-es tőzsdei bevezetés óta gyakorlatilag változatlan gyorsjelentési

Részletesebben

Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Információ technológia 2006. augusztus 21. - 2006. szeptember 30.

Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Információ technológia 2006. augusztus 21. - 2006. szeptember 30. Társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás Beszámolási időszak Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Információ technológia 2006. augusztus 21. - 2006. szeptember 30. Telefax

Részletesebben

"A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév

A MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2011.01.01-2011.12.31 1 A. Befektetett eszközök 46 605 42 994 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 281 1 640 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke - - 4 Kísérleti fejlesztés aktivált

Részletesebben

www.szamviteltanar.hu

www.szamviteltanar.hu ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS

Részletesebben

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 52. -a alapján a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság az alábbiakban teszi közzé

Részletesebben

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. "A" változat

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. A változat A vállalkozás neve: A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. Éves Beszámoló Beszámolási időszak: 2005. január 1. - Előző időszak: 2004. január 1. - 2004. december 31. Beszámoló készítés oka: Normál,

Részletesebben

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt évi gazdálkodásáról. Bevezetés

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt évi gazdálkodásáról. Bevezetés GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. évi gazdálkodásáról Bevezetés A nemzetközi turizmus-statisztikák szerint 2005-ben tovább folytatódott a növekedés, s a nemzetközi érkezések száma minden eddiginél

Részletesebben

Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Időközi vezetőségi beszámoló I-III. negyedév

Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Időközi vezetőségi beszámoló I-III. negyedév Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Időközi vezetőségi beszámoló 2009. I-III. negyedév A Konzum Nyrt. és 6 leányvállalatának tevékenységi köre az elmúlt időszakhoz képest nem

Részletesebben

Norbi Update Lowcarb Nyrt Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés

Norbi Update Lowcarb Nyrt Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés 24359573774011401 Statisztikai számjel 0110047754 Cégjegyzék szám Norbi Update Lowcarb Nyrt. 1031. Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés 01.01-06.30 Cégjegyzék szám "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák)

Részletesebben

A felügyelő bizottság jelentése a 2005. évi éves beszámolóról

A felügyelő bizottság jelentése a 2005. évi éves beszámolóról Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. -------------------------------------------------- 133 Budapest, Polgár u. 8-1. A felügyelő bizottság jelentése a 25. évi éves beszámolóról Budapest,

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati

Részletesebben

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2011 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 288 472 6 289 281 544 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 787 0 2 526 3 Alapítás-átszervezés aktivált

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

1. melléklet a évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat

1. melléklet a évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat 1. melléklet a 2015. évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a 2000. évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat Eszközök (aktívák) A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak 1. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

A DANUBIUS HOTELS CSOPORT ÉVI ÉS IV. NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉSE

A DANUBIUS HOTELS CSOPORT ÉVI ÉS IV. NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉSE A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a mai napon nyilvánosságra hozta évi és IV. negyedéves, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése által az IFRS, Nemzetközi

Részletesebben

ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE

ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE ESZKÖZÖK (aktívák) ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE Tervadat 2014.év 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+17.) 739 644 712 382 703 558 02. I. Immateriális javak (03.-09.) 15 846 12 883 23 858 03. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Zuglóiak Egymásért Alapítvány Budapest, Pétervárad u év Éves beszámoló

Zuglóiak Egymásért Alapítvány Budapest, Pétervárad u év Éves beszámoló Statisztikai jel: 184773-9499-569-1 1145. Budapest, Pétervárad u. 2. Éves beoló Budapest, 217. február 25. Statisztikai jel: 184773-9499-569-1 Éves beoló MÉRLEGE Eszközök (aktívák) ezer Ft 1. A. Befektetett

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-049/2015 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

Norbi Update Lowcarb Nyrt Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés

Norbi Update Lowcarb Nyrt Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés 24359573774011401 Statisztikai számjel 0110047754 Cégjegyzék szám Norbi Update Lowcarb Nyrt. 1031. Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés 2015.01.01-2015.09.30 Cégjegyzék szám "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

CSEPEL HOLDING Részvénytársaság

CSEPEL HOLDING Részvénytársaság CSEPEL HOLDING Részvénytársaság Gyorsjelentése A 2006. I. félév pénzügyi helyzetérol és teljesítményérol Társaság neve: CSEPEL HOLDING Rt. Telefon: 278-5800 Társaság címe: 1211 Bp., Varrógépgyár u 1. Telefax:

Részletesebben

Konszolidált pénzügyi beszámoló

Konszolidált pénzügyi beszámoló Konszolidált pénzügyi beszámoló (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Üzleti jelentés a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1997. évi magyar számviteli szabályok szerint készített konszolidált

Részletesebben

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló 01-10-045570 HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Éves beszámoló 2011. január 01. - 2011. december 31-ig tartó gazdasági évről 01-10-045570 11 "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. Távhőszolgáltatói üzem

Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. Távhőszolgáltatói üzem Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. MÉRLEG eszközök (aktívák) Sorszám A tétel megnevezés Szolgáltatói a b e 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18.sor) 114 656 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09.

Részletesebben

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10

Részletesebben

Keltezés: Budapest, 2015.március 25.

Keltezés: Budapest, 2015.március 25. 0 1 0 9 7 0 6 0 8 6 1 1 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (2.+10.+18.) 193 172 0 0 88 386 281 558 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.... 9.) 0 0 0 2 828 2 828 03. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Keltezés: Budapest, január 20.

Keltezés: Budapest, január 20. 0 1 0 9 7 0 6 0 8 6 1 1 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (2.+10.+18.) 212 913 0 0 11 579 5 429 83 942 313 863 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.... 9.) 0 0 0 0 0 273 273 03. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Graphisoft Park SE Telefon Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás január március 31.

Graphisoft Park SE Telefon Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás január március 31. Társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás Beszámolási időszak Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás 2007. január 01. - 2007. március 31. Telefax 368

Részletesebben

2015 évi Éves beszámoló

2015 évi Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 7 7 5 4 a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2015 évi Éves zárómérleg 2015.01.01. - 2015. 12. 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Sorszám 2 4 3 5 9 5 7 3 7 7

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31.

ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31. TERVEZET a vállalkozás megnevezése 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet a vállakozás címe ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) 2013. december 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) TERVEZET "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

1116 Budapest, Kalotaszeg utca 31. Éves beszámoló. Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva

1116 Budapest, Kalotaszeg utca 31. Éves beszámoló. Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2013 Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- év tásai 1 A. Befektetett eszközök 268 396 255 285 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 1

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás

2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL

MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS 2008. ÉVRŐL Budapest, 2009. március 2. 1 ÜGYVEZETÉS BESZÁMOLÓJA 1.1 Vezetői Összefoglaló Az MVM Partner ZRt. (továbbiakban MVM Partner) működésének

Részletesebben

2013 MÁSODIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14

2013 MÁSODIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14 2013 MÁSODIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/14 A Danubius Hotels Nyrt. a mai napon nyilvánosságra hozta II. negyedéves, nem auditált eredményeit és konszolidált vezetőségi gyorsjelentését.

Részletesebben