á r b a n kialakított, szobrával díszített olvasósarok őrzi. Hamvainak nyughelye a város köztemetőjében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "á r b a n kialakított, szobrával díszített olvasósarok őrzi. Hamvainak nyughelye a város köztemetőjében"

Átírás

1

2

3 Debrecen a város mai területén egykor létezett falvak között a 13. században jutott vezető szerephez. A vallási, politikai, gazdasági erőssége miatt szinte városállamként létező Debrecen történelme folyamán két alkalommal is Magyarország fővárosának szerepét töltötte be. Napjainkban az Észak-alföldi Régió minden szempontból dinamikusan fejlődő központja. S mi kell ahhoz, hogy egy európai városban jól érezze magát az ember? A látnivalókon, izgalmas kulturális és sporteseményeken kívül természetesen az, hogy a felhőtlen szórakozásra is lehetőség legyen. Nos, ennek természetesen Debrecen sincs híján! Sorra nyílnak a békebeli kávéházak, a bensőséges hangulatot árasztó teázók, az alternatív helyek, s a zenés klubok. Csobogó vizű szökőkutak, kellemes parkok és a sétálóövezetben lévő számtalan terasz várja tavasztól őszig a kikapcsolódni vágyókat. A bátrabbak egyes helyeken akár télen is kitelepedhetnek, s gyönyörködhetnek a város esti fényeiben vagy a hóesésben. Debrecen főterén büszkén az ég felé nyújtózó Református Nagytemplom tornyából páratlan kilátás nyílik a városra.

4 Közel fél évezrede már, hogy Debrecen Magyarország egyik kulturális központja. Az 1538 óta folyamatosan működő Református Kollégiumban a magyar kultúra legkiválóbbjai tanultak, nagykönyvtárában és múzeumában számos értékes gyűjteménnyel ismerkedhet meg a látogató. Könyvtárának egyes ritkaságai a világon is egyedülállók, múzeumában közel tárgyat őriz. A magyar ötvösség és hímzőkultúra kincseit bemutató iparművészeti gyűjteménye párját ritkító. A református gyökerű kultúrát az irodalomban a Debrecenhez ezer szállal kötődő Szabó Magda munkássága tükrözi leghívebben. A 2007-ben elhunyt írónő emlékét a róla elnevezett könyvesbolt, az egyetemi könyvt á r b a n kialakított, szobrával díszített olvasósarok őrzi. Hamvainak nyughelye a város köztemetőjében található. Az ország legnagyobb vidéki konferencia-központjában, a 2006-ban nyílt deb- receni Kölcsey Közp o n t - ban számos hazai és n e m - zetközi sztár fordult meg napjainkig. Kiállítóterme, valamint elõcsarnoka nagyszabású tárlatok helyszíne. Debrecen kulturális és szellemi értékei közé tartozik a belvárosi Déri Múzeum. Az intézmény legfõbb vonzerejét Munkácsy Mihály monumentális alkotásai, a Krisztus-trilógiához tartozó festmények jelentik. Egyiptomi múmiák, kelet-ázsia gyûjtemény, távol-keleti fegyverek és még sok-sok érdekesség várja még az érdeklõdõket a múzeumban. A város új, 3 szintes modern mûvészeti galériája, a Modem 2007-ben Firenze és Tokió után a világon harmadikként mutathatta be a több mint 160 ezer látogatót vonzó, Az igazi Da Vinci címû kiállítást. Debrecenben mindezek mellett irodalmi és szobrászati múzeum, filatéliai kiállítóterem, valamint számos galéria található.

5 Hajdan Debrecen híres volt kézműveseiről és kereskedőiről, akik mesterségüknek megfelelően külön utcákban laktak és dolgoztak. Emléküket ma például a Tímár, a Varga utcák neve őrzi, s utódaik viszik tovább egyes foglalkozások évszázados hagyományait. Mindezekkel egy helyen is megismerkedhetnek az érdeklődők, hiszen a kézművesek házában azaz a Tímárházban a műhelysoron a szűrrátét-készítés, a hímzés, a gyöngyfűzés, a népviselet-készítés, a csipkeverés, a fazekasság, valamint a kékfestés rejtelmeibe pillanthatnak bele. A vállalkozó kedvűek arra is lehetőséget kaphatnak, hogy e mesterségek fogásainak némelyikét maguk is kipróbálhassák. Így szerezhetnek tapasztalatot arról, milyen is volt hajdan egy kézműves élete, milyen is megízlelni a kétkezi alkotó munka örömeit.

6 Ki gondolná, hogy a város legnagyobb hagyományokkal bíró, egyben legnagyobb szabású fesztiválja, a Debreceni Virágkarnevál már több mint száz éves múltra tekint vissza? A történetírók ugyanis már 1905-ből említenek egy virágkorzót. A színpompás karneválon eddigi történelme során 100 millió szál virágot, 600 virágkocsit, több tízezer hazai és külföldi előadót láthatott az a több millió látogató, aki Debrecenben töltötte augusztus 20-át. A Debreceni Virágkarnevál az utóbbi években egy hétig tartó programsorozattá bővült, már augusztus 15-én kezdetét veszi a zene, a tánc és a virágok jegyében. Debrecen ezen kívül a magyarországi tavaszi és őszi fesztiváloknak is részese. Minden évben külföldi sztárokat is felvonultató dzsessznapokat rendez, világhírű kétévenkénti Bartók-kórusversenye, valamint nemzetközi rangú katonazenekari fesztiválja.

7

8 A gyógyvíz a természet patikájának egyik legértékesebb kincse. A számtalan fürdővel büszkélkedő Magyarország területén található a világ egyik leggazdagabb termál- és gyógyvízkészlete. A debreceni fürdőkultúra 180 éves múltra tekint vissza. A város történetében meghatározó szerepet játszó gyógyfürdő az ország első természetvédelmi területén, a Nagyerdőn létesült. Az itt található Aquaticum Gyógy- és Fürdőközponthoz tartozó termálfürdő 63 Celsius-fokos minősített gyógyvizének alkalmazásával 40 különböző kezeléssel segíti a vendégek gyógyulását a közeli orvostudományi egyetem biztonságot adó hátterével. A fürdő gyógyvize reumatikus, bőrgyógyászati betegségek és nőgyógyászati problémák enyhítésére kiválóan alkalmas. Világszerte egyre többen ismerik fel az egészséges életmód szerepét a betegségmegelőzésben, a tartós jó közérzet kialakításában. A debreceni wellness-sziget mintegy 60-féle hagyományos és különleges szolgáltatást nyújt a szépülni, felfrissülni vágyóknak. A karcsúsító és a salaktalanító algás tengeri fürdőtől a trópusi gyógyfürdőn át a keleti gyógymódokig tucatnyi kényeztetés választható.

9 Hova menjek? Mit csináljak? Unatkozni Debrecenben nem lehet! Koncert a Főnix csarnokban, diszkó a táncolni vágyóknak vagy szolid élőzene egy kellemes étteremben. A belvárost elhagyva élménydús szórakozást nyújt a család minden tagjának az 50 éves debreceni állatkert, mely 17 hektáron mutatja be öt földrész 165 fajának 1500 példányát. A kert különleges értékei közé tartozik a nílusi vízilópár, Linda és Szigfrid, akiknek lánya vezérnősténnyé nőtte ki magát az amerikai San Diegó-i Disneylandben. Nagy hagyománya van az állatkerti táboroknak, működik állatsimogató és a még több kalandra vágyó látogatók izgalmas éjszakai sétára indulhatnak a különleges állatfajokat felvonultató első vidéki állatkertben. Az esti-éjszakai Debrecenben van valami felszabadult, valami ígéretes, ami abból fakad, hogy a jó helyek száma állandóan növekszik. A fiatalok egyik új helyről vándorolnak a másikra. Különösen így van ez tavasztól őszig, amikor teljes erővel beindul a szabadtéri üzem

10 Jó vagy rossz időben, szabadban vagy fedett helyen, a játszani, mozogni vágyó gyerekeket egy sereg lehetőség várja Debrecenben. Kellemes családi program lehet az egész évben nyitva tartó, különleges trópusi növényekkel ellátott, déltengeri hangulatot árasztó, fedett mediterrán élményfürdő. Hullámmedence, gyermek- és bébimedence, 12 csúszda, mászófal, barlangfürdő, vízichopperek és egyéb szórakoztató elemek biztosítják a felejthetetlen kikapcsolódást. Az élményfürdő közelében található vidámparkban elvarázsolt kastély, óriáskerék, dodgem, kisvasút és lovasforgó gondoskodnak a szórakozni vágyó kicsik és nagyok jó hangulatáról. A gyerekekkel a kulturparkban tett látogatást kiválóan kiegészítheti egy kacagtató előadás megtekintése Debrecen bábosházában, a Vojtina Bábszínházban. Igazi élmény a Debreceni Egyetem mögötti kaktuszgyűjtem é n y é r ő l híres botanikus kert, ahol a világon ismert 3000 fajta közül 2500 található meg. A trópusi gyűjtemény üvegházi ritkaságai mellett különleges orchideák, banánfa és vanília is látható a csodálatos kertben.

11 Debrecen száz éve játszik fontos szerepet a magyar sportéletben. A város máig legnépszerűbb futballklubja, a DVSC 1902-ben alakult, s az elmúlt években jutott a csúcsra: 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben is elhódította az országos bajnoki címet. A város kézilabdás lányai 1987-ben megnyerték a magyar bajnokságot és többször a magyar kupát is elhódították. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) által edzésközponttá minősített atlétikai stadionnal, modern jégcsarnokkal, új versenyuszodával és sportcsarnokkal rendelkező Debrecen felkerült a világ sporttérképére is től napjainkig számos nemzetközi versenynek atlétikai ifjúsági világbajnokság, torna Európa- és világbajnokság, jégkorong világbajnokság adott otthont. A sportolásra vágyók a városban és vonzáskörzetében számos helyen hódolhatnak szenvedélyüknek. Bowling- és squashpályákkal, paint ball lehetőséggel, jól felszerelt fitnesztermekkel, fallabda, tenisz- és quad (négykerekű terepmotor) pályákkal várják a kikapcsolódni vágyó vendégeket.

12 Debreceni töltött káposzta, orjaleves, hortobágyi húsos palacsinta, slambuc, szürkemarha-húsból készült különlegességek, halászlé hortobágyi biohalakból, kenyérlángos, kemencében sütött-főzött ételek. Debrecen hangulatos éttermeiben másutt sehol meg nem található kínálatból választhat a vendég! Nyaranta a városközpontban a Debreceni Pulykanapok gasztronómiai fesztiválja várja az érdeklődőket. A cukrászdákban érdemes megkóstolni a hagyományos dobostortát, Rákóczi-túróst, a cukormentes süteményeket vagy a tönkölybúzalisztből sütött pogácsát. A helyi és a magyaros specialitásokon túl egy nagyváros gasztronómiai kínálata természetesen nem nélkülözheti a nemzetközi konyha ízeit sem. Így Debrecenben is megtalálhatók például görög, kurd, kínai, mexikói és olasz ételeket kínáló éttermek.

13 A Református Kollégiumtól átvett teológiai, bölcsészeti és jogi karral kezdte meg működését 1914 októberében a debreceni egyetem. Impozáns főépületének átadására 1932-ben került sor és 1952 között az addig egységes intézményt széttagolták, s csak ben alakulhatott meg újra az összesen 15 karral köztük például bölcsész, természettudományi, orvosi, agrár, közgazdasági, jogi, zeneművészeti, óvodapedagógiai karokkal rendelkező Debreceni Egyetem. Az intézmény napjainkban összesen közel 30 ezer diákot oktat. Orvostudományi centrumában nemzetközileg elismert angol tannyelvű oktatás is folyik, mely a világ számos országából vonz hallgatókat. A Debreceni Nyári Egyetemet a nemes hagyományok, a magas színvonalú nyelvoktató munka mellett éppúgy jellemzi a bensőséges családiasság, mint a fesztiválhangulat. Az intézmény mely 2007-ben ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját, ben vált a magyar nyelv oktatásának első számú központjává. Hallgatói azóta kizárólag a magyar nyelvvel és kultúrával ismerkedni kívánó külföldiek. Évente ország több mint 600 diákját tanítja közel 50 nyelvtanár segítségével. A nyári kurzus nem csupán a nyelvtanulásra ad alkalmat a hallgatóknak, hanem gazdag kulturális programot, s kirándulási lehetőségeket is kínál Magyarország keleti régiójában.

14 Debrecennek van egy vize, kinek Hortobágy a neve tartja a népdal. Ez valaha szó szerint igaz volt, hiszen a Hortobágyot folyójával együtt a város birtokolta. A puszta ma a Világörökség címet viselő Hortobágyi Nemzeti Park területe. Természeti értékeinek bemutatását látogatóközpont segíti, ahonnan élménydús felfedezőutakra indulhatnak az ökoturizmus kedvelői, a pusztaprogram keretében pedig kalandos lovaskocsikázáson vehetnek részt kicsik és nagyok. A Hortobágy szélén, az M3-as autópálya polgári leágazásánál található az M3 Archeopark. Itt az érdeklődők régészeti és tájtörténeti kiállítás segítségével ismerkedhetnek meg az Észak-Alfölddel. Debrecent északról nyírségi lankák, keletről a nyári könynyűzenei fesztiváljáról ismert Vekeritavat, valamint a bánki arborétumot is magában foglaló Erdőspuszták övezi. Ezt a tájegységet akár a Zsuzsi kisvasúttal utazva is fel lehet fedezni de kellemes túrákat t e h e t n e k kerékpárral és akár gyalogosan is. A lovaglás szerelmesei csodálatos környezetben, igazi tanyasi körülmények között próbálhatják ki például a westernlovaglás szabadságát, különlegességét. Hajdú-Bihar megye nyolcvankét települése számos egyedi és értékes látnivalót kínál a turisták számára, területén több mint kétszáz országosan védett műemlék található. Nagykerekiben a Bocskai-vár, Nyíracsádon az Árpád-kori református templom, Hortobágyon a Kilenclyukú híd és a Pásztormúzeum várja az érdeklődőket.

15 Impresszum Kiadja: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Debrecen 4024, Piac utca 20. Felelős kiadó: Kósa Lajos polgármester Tel./fax: / , / Web: Grafika, tördelés: Kaméleon Dizájn Kft. További információ: Tourinform Iroda, 4024 Debrecen, Piac utca 20. Tel.: (+36) 52/

16

Debrecen. minden érzékére hat!

Debrecen. minden érzékére hat! Debrecen minden érzékére hat! Formák és hangulatok Debrecen arculatát elsősorban a 19. és a 20. században emelt épületek határozzák meg. A Nagytemplom, a Református Kollégium, a Régi Városháza, a Debreceni

Részletesebben

Campus Hotel Debrecen

Campus Hotel Debrecen Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,

Részletesebben

Moszkva látványosságai

Moszkva látványosságai Moszkva látványosságai Vörös Tér Kreml Vaszilij Blazsennij székesegyház Gum áruház Moszkvai metró Arbat Moszkvai Állami Egyetem Tretyakov Képtár/ Galéria Lenin Mauzóleum Kolomenszkoje Fegyvertár Állami

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag DEBRECEN. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag DEBRECEN. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag DEBRECEN Ahol magad is legendára találsz Debrecen, mint Legendás Helyszín bemutatása: Debrecen Magyarország második legnagyobb és legnépesebb városa, Kelet-Magyarország

Részletesebben

KÉPESSÉGFEJLESZTÉS ALAPÚ TEHETSÉGGONDOZÁS

KÉPESSÉGFEJLESZTÉS ALAPÚ TEHETSÉGGONDOZÁS KÉPESSÉGFEJLESZTÉS ALAPÚ TEHETSÉGGONDOZÁS Szolgáltató intézmény neve és pontos címe: Oktatási Hivatal Budapest DEBRECENI PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONT 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7. Kapcsolattartó személy

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍREGYHÁZA. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍREGYHÁZA. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag NYÍREGYHÁZA Ahol magad is legendára találsz Nyíregyháza, mint Legendás Helyszín bemutatása: Nyíregyháza az ország hetedik legnagyobb városa, Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Programajánló. Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta. Meggyfesztivál. XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok

Programajánló. Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta. Meggyfesztivál. XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta Meggyfesztivál XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok Mezőhegyesi Kanca-és Ménverseny Debreceni Simonyi Napok Eperfesztivál és Tahitótfalui

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ TURIZMUSÁRÓL

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ TURIZMUSÁRÓL AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ TURIZMUSÁRÓL Katona Ilona marketing igazgató Magyar Turizmus Rt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság Veszprém, 2005. április 08. Az Észak-alföldi régió kiemelt turisztikai

Részletesebben

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI SZÁLLÁSHELYEK

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI SZÁLLÁSHELYEK HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI SZÁLLÁSHELYEK Castrum Termál kemping**** és Apartman*** Bodai Pihenőház Fürdőkert Ifjúsági Szálló www.szallas.hbholding.hu Köszöntöm Önt kedves érdeklődő! Kiadó: Hajdúböszörményi Vagyonkezelő

Részletesebben

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK:

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Szálláshelyek: Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** Nagyerdei park 1. Tel.: 52/514-111, 52/514-183 Cívis Grand Hotel Aranybika**** 4025 Debrecen,

Részletesebben

Adjunk többet, mint amibe kerül! A Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card), mint béren kívüli juttatás

Adjunk többet, mint amibe kerül! A Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card), mint béren kívüli juttatás Adjunk többet, mint amibe kerül! A Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card), mint béren kívüli juttatás Amiről szó lesz: Mit tud a Hungary Card? Hogyan lehet hozzájutni és mennyibe kerül? Miért kedvező a

Részletesebben

Bogácsi programok 2013

Bogácsi programok 2013 Bogácsi programok 2013 II. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2013. február 02. Bükkalja Általános Iskola A II. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település

Részletesebben

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban (kizárólag óvodás és iskolai csoportoknak, iskolai tanévben) 2019. május - június, szeptember - október Hortobágy, hazánk varázslatos szépségű tája,

Részletesebben

Bogácsi programok 2014

Bogácsi programok 2014 Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába

Részletesebben

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Kiss Kornélia kutatási csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. március m 13. A kampányévet megalapozó kutatások A magyar lakosság utazási szokásai, 2000-től évente A KVVM

Részletesebben

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja.

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja. Gyógyfürdõ 2013. Köszöntõ Köszöntjük Önt városunk kiemelkedõ turisztikai szerepet játszó fürdõjében abból az alkalomból, hogy egészségét fürdõkezeléseinkkel kívánja javítani. Köszöntjük Önt is, aki szabadsága

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 2535 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Firenze LUXUSLAKÁS ELADÓ FIRENZÉBEN LEIRÁS

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1219 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Trento Antik kastély eladó Trentoban LEIRÁS Az észak-olasz

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Tavaszi kulturális kirándulás Budapestre 2019/04/06

Tavaszi kulturális kirándulás Budapestre 2019/04/06 Tavaszi kulturális kirándulás Budapestre 2019/04/06 Idén, a diáknapok előtt a 11A osztály tanulmányi kirándulást szervezett a kultúra két nagy budapesti bástyájába, a Szépművészeti Múzeumba és a Zeneakadémiára.

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0857 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Argentario LUXUSVILLA ELADÓ ARGENTÁRIÓN LEIRÁS

Részletesebben

Kedves gyerekek! A kalandpark

Kedves gyerekek! A kalandpark Kedves gyerekek! Szeretném bemutatni nektek a gyulai GELLÉNY birtokot, ahol a kirándulásunk harmadik napját fogjuk tölteni. Ez a birtok, megfelelő helyszín a tökéletes lakodalomhoz, családi eseményekhez,

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ Ahol magad is legendára találsz Hajdúszoboszló, mint Legendás Helyszín bemutatása: Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén, a Tiszántúlon fekvő

Részletesebben

KÉPES SZAKMAI BESZÁMOLÓ Világpolgárok Szentendrén Múzeumok éjszakája a festők városában Helyszín: MűvészetMalom Szenvedély és ráció - Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955) életmű kiállítása ART FLOW Gyerekek

Részletesebben

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál V. Vőfélytalálkozó Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó és Fesztivál Szent György-napi Országos Biovásár Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál XV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

Részletesebben

Bakonyban. www.abakonyert.hu. Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a. Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit

Bakonyban. www.abakonyert.hu. Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a. Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a Bakonyban Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit A BAKONYÉRT Egyesület Egyesületünk alakult meg 2008-ban 2 megye, 3 kistérség 43 ezer érintett lakosa 4

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0734 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Pistoia Luxusvilla eladó az olasz Pistoiaban LEIRÁS

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag KARCAG. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag KARCAG. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag KARCAG Ahol magad is legendára találsz Karcag, mint Legendás Helyszín bemutatása: Karcag város Jász-Nagykun-Szolnok megyében található, a Karcagi járások központja,

Részletesebben

A Tisza-tavi régió turisztikai kínálata, kiemelkedő vonzerők Szendy Mónika MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda Marketing menedzser Veszprém, 2006. április 7. A TISZA-TÓ ALTERNATÍV ÜDÜLÉSI

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István

Részletesebben

RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK

RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK KEDVES PARTNEREINK, LEENDŐ VENDÉGEINK KEDVES KOLLEGÁK! Minden cég életében előfordul kisebb-nagyobb rendezvény, melynek megszervezése olykor nem egyszerű. Ezúton szeretnénk segítséget

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

További informádóért hhogasson el honlapunkra: www,uni-ho1eum

További informádóért hhogasson el honlapunkra: www,uni-ho1eum KedYezmény~ ÜdiHési ajánh:atolk a kiadványban szereplo kollégiumok felsooktatási intézményei dolgozóinak, hallgatóinak és kíséroinek. A kedvezmények igénybevételének feltétele munkáltatói igazolás vagy

Részletesebben

SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011.

SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011. SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011. Üdülőházak Utószezon Főszezon Megjegyzés 2 ágyas kőház 7 10 900 Ft 4 ágyas kőház 10 900 Ft 16 700 Ft 2 ágyas faház 4 900 Ft 7 4 ágyas faház 7 900 Ft 12 200 Ft 4 ágyas

Részletesebben

Megújult a Debreceni Református Kollégium

Megújult a Debreceni Református Kollégium Megújult a Debreceni Református Kollégium Irodalmi Femekművek az Ország Iskolája" ihletője, 2012 márciusától újra látogatható a Debreceni Református Kollégium Múzeuma, amely megújult kiszolgálóterekkel

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 4 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 4 tematikája Múzeumi nap 4 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2013. április 26. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Föl a hazáért és szabadságért A Túrkevei Kaszap

Részletesebben

KARCAG VÁROSI GYÓGYVÍZŰ STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING

KARCAG VÁROSI GYÓGYVÍZŰ STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING KARCAG VÁROSI GYÓGYVÍZŰ STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING 5300 Karcag, Forrás u. 3., Tel: (06-59) 312-035 Email: nkvizkft@externet.hu Web: www.nkvizkft.hu A város nyugati részén található a Városi Gyógyvizű Strandfürdő,

Részletesebben

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 Indulás: 2014.július 18-án (péntek) reggel 7:00, gyülekezés, bepakolás 6:30 órától a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. 1. nap Miskolc

Részletesebben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR Ahol magad is legendára találsz Nyírbátor, mint Legendás Helyszín bemutatása: Nyírbátor legendás múltja nagyban köthető a sárkányokhoz, mivel a Sárkány

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Múzeumok éjszakájához kapcsolódó programcsomag megvalósítása a Mátra Múzeumban. Pályázati azonosító: 3507/00147

Szakmai beszámoló. Múzeumok éjszakájához kapcsolódó programcsomag megvalósítása a Mátra Múzeumban. Pályázati azonosító: 3507/00147 Szakmai beszámoló Múzeumok éjszakájához kapcsolódó programcsomag megvalósítása a Mátra Múzeumban Pályázati azonosító: 3507/00147 Esemény helye: Magyar Természettudományi Múzeum Mátra Múzeuma, Gyöngyös

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES 2013 Szentes ezer arca Szentes Csongrád megyében, a Tisza partján elhelyezkedô fiatalos dél-alföldi település, közel 30000 fôs lakosságával a megye harmadik legnépesebb városa. Szentes

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról Pályázati azonosító: 201108/01079 Beszámoló a Thália szekerén... - A

Részletesebben

A Fogorvostudományi Kar története

A Fogorvostudományi Kar története Debrecen Debrecen Magyarország második legnagyobb és legnépesebb városa, lakossága meghaladja a 200 000 főt. Az ország keleti részén fekvő Debrecen a Tiszántúl és Kelet-Magyarország történelmi, kulturális

Részletesebben

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat?

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Ha már tudja, hogy melyik időpont megfelelő Önnek 1. Hívjon minket telefonon a hét minden napján a 06-95-520-630-as számon, ahol munkatársaink várják hívását

Részletesebben

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Nők életmód népfőiskolája - Nagyrábé 2010. január - április Ismeretterjesztő és életmód segítő foglalkozások. Hajdú Komák és Konok Kunok disznótoros versenye

Részletesebben

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely N a g y k e r e k i Könyvtári-, információs- és közösségi hely KÖNYV roma TÁR - Roma felhasználó a Könyvtárban - Méliusz Könyvtár 2016. január 25. Nagykereki Nagyzomlin lakosság lélekszáma 1375 fő (2015.

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok PANNONIA REFORMATA MÚZEUM 2018. július 22. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok BEMUTATKOZÁS A gyönyörű, késő barokk-copf stílusban épült,

Részletesebben

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en. egyedi hangulattal, rendkívül széles. szolgáltatási kínálattal egész évben

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en. egyedi hangulattal, rendkívül széles. szolgáltatási kínálattal egész évben Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en egyedi hangulattal, rendkívül széles szolgáltatási kínálattal egész évben várja a család apraját-nagyját Európa legnagyobb fürdőkomplexumában. A vízipalota közvetlen

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P A SZOLNOK KISTÉRSÉG TERÜLETÉN MŰKÖDŐ MŰVÉSZETI ÉS EGYÉB FELLÉPÉSEKET VÁLLALÓ CSOPORTOKRÓL Az előadó neve: Almási Klára Tevékenységi kör, az előadó

Részletesebben

DEBRECEN VÁROS, AZ UTAZÁS 2012 BELFÖLDI DÍSZVENDÉGE

DEBRECEN VÁROS, AZ UTAZÁS 2012 BELFÖLDI DÍSZVENDÉGE DEBRECEN VÁROS, AZ UTAZÁS 2012 BELFÖLDI DÍSZVENDÉGE A Hungexpo Zrt. vezetője felkérte Debrecen Megyei Jogú Várost, hogy legyen a 2012. évi Utazás Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás belföldi díszvendége.

Részletesebben

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása Robin KalandSziget Kalandpark tömör bemutatása Hazánk egyik leggyönyörűbb és legkalandosabb vízi világában, a Tisza-tó vadregényes szigetén Magyarországon egyedülálló élménypark épült. Az attrakció célja,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. (a mellékelt jelenléti ív szerint)

JEGYZŐKÖNYV. (a mellékelt jelenléti ív szerint) JEGYZŐKÖNYV mely készült a Debreceni Értéktár Bizottság 2014.01.29-én, a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában (4024 Debrecen, Kossuth u. 1.) tartott bizottsági üléséről. jelen vannak:

Részletesebben

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN 2015 C Főépület C épület 1. emeleti terasz Kilátás a Kupolából Múzeumunk a műtárgyvédelmi szempontoknak megfelelő és a helyszínhez

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1811 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Amalfi Luxus villa az Amalfi-parton eladó LEIRÁS Az

Részletesebben

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD Hétszínvirág-Tüskevár Szolgáltató Nonprofit BT. 5502 Gyomaendrőd, Fő út 67. Telefon:: 70/940-1619 e-mail: hetszinviragtuskevar@upcmail.hu www.hetszinviragbt.webnode.hu Gyomaendrőd

Részletesebben

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Móra Ferenc Múzeum Kongresszusi kitűzővel ingyenesen látogatható (április 19-22. között, hivatalos látogatási időben): MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) A Városi Múzeumot és a Somogyi-könyvtárat

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

E MÓRA FERENC SZT SZAKKOLLÉGIUM

E MÓRA FERENC SZT SZAKKOLLÉGIUM SZTE MÓRA FERENC SZAKKOLLÉGIUM BEMUTATKOZÁS Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiuma Szeged egyik legszebb részén, zöldövezetben található. Kollégiumunk több mint 50 éve egyszerre biztosítja a hallgatók számára

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap*

Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap* Mit tudnak a HungaryCard csomagok? Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap* Belépő a Fővárosi állat- és növénykertbe, 2 főre 25% S 1.250 Ft ebéd a Hotel Benczúr zsolnay éttermében 30% 2.400 Ft Bringóhintózás

Részletesebben

Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei

Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Király Csaba Kárpát Régió Üzleti Hálózat Irodavezető, Nagyvárad Budapest, 2014 március 20 Fekvés: A Nyugati Szigethegység, a magyar

Részletesebben

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Szám: 523-2/2016. UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ugod Község Önkormányzatának Települési Értéktár Bizottsága 2016. december

Részletesebben

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő A reneszánsz Itália szeptember (4 nap) Irányár: 59.900.-Ft/fő A reneszánsz Itália 1. nap: Békéscsaba-Trieszt-Padova Találkozás Békéscsabán, az Evangélikus Nagytemplom mögötti Parkolóban. 05.00 h-kor. Elutazás

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

A közterek funkcióiról és a belső udvarok használatáról Egy győri példa

A közterek funkcióiról és a belső udvarok használatáról Egy győri példa A közterek funkcióiról és a belső udvarok használatáról Egy győri példa Magyar Regionális Tudományi Társaság XII. Vándorgyűlése 2014. november 27-28. Jóna László okleveles településmérnök, tudományos segédmunkatárs

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

Lloyd Palota, a gyõri Széchenyi tér régi-új ékköve

Lloyd Palota, a gyõri Széchenyi tér régi-új ékköve GYÕR BUDAPEST Lloyd Palota, a gyõri Széchenyi tér régi-új ékköve Győr barokk Belvárosának szívében, a Széchenyi főtér keleti oldalán áll a Lloyd Palota. Az ismert nagyváros történelmi belvárosát átszelő,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Programunk a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Programunk a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben: SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELYBEN VALAMINT A NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYÉBEN ÉS KÖZÖS UDVARÁBAN A MÚZEUMI ÉJSZAKÁJÁN MEGRENDEZETT KIS EMBEREK BARÁTOCSKÁIM CÍMŰ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSHOZ

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1000 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Siena Kastély eladó Toszkánában, Sienaban LEIRÁS Toszkána

Részletesebben

Képzési Központok - Bemutatkozás - Pécs

Képzési Központok - Bemutatkozás - Pécs Képzési Központok - Bemutatkozás - Pécs Pécs Magyarország ötödik legnépesebb városa, körülbelül 200 000 lakossal. Baranya megye székhelye, mely a Dunántúl déli részén, a Mecsek hegység déli lejtõin fekvõ,

Részletesebben

A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA

A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA EFOP-3.6.2-16-2017-00017 Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA ÉLMÉNYPONTOK HARGITAI DÁVID MÁTÉ A SZABADIDŐS

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL

HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL Erdős Zoltán Boros László Dániel Péter A SLOW FOOD MOZGALOM

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Bemutatkozás. Kis állatkert - nagy élmény!

Bemutatkozás. Kis állatkert - nagy élmény! Bemutatkozás Kis állatkert - nagy élmény! Állatkertünk célja, állatainknak a lehető legjobb körülmények között tartása és bemutatása, ezért kifutóink a természetes élőhelyeket utánozva tágasak és környezeti

Részletesebben

Komplex, egyedi programcsomagokat kínálunk leendő látogatóink számára szórakoztatási lehetőségekkel, családbarát programok biztosításával.

Komplex, egyedi programcsomagokat kínálunk leendő látogatóink számára szórakoztatási lehetőségekkel, családbarát programok biztosításával. Csabai Kolbászház Látvány és élmény! Disznóvágás Kolbászkészítés Csapatépítő programok 2015 januárjától megnyitotta kapuit a Csabai Rendezvényszervező Kft. által üzemeltetett fesztiválház. Fő célunk a

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Szerelem első látásra

Szerelem első látásra Szerelem első látásra Tóth Dóra Két hetet töltöttem Londonban az Excel English Nyelviskola English for teachers című kurzusán. A tanfolyamon öten voltunk, három magyar és két bolgár tanár. A nyelviskola

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0886 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Forte dei Marmi FORTE DEI MARMI KÖZPONTJÁBAN

Részletesebben

Youth Waterpolo Festival

Youth Waterpolo Festival 2015 Youth Waterpolo Festival 19 25 July 2015 Kaposvár, Hungary Youth Waterpolo Festival HUNGARY 2 0 1 5 19 25 JULY www.youthwaterpolofestival.org 2015 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

ARANYHOMOK - HOTEL ATLAS**** ALL INCLUSIVE - 2014

ARANYHOMOK - HOTEL ATLAS**** ALL INCLUSIVE - 2014 ARANYHOMOK - HOTEL ATLAS**** ALL INCLUSIVE - 2014 Étel & Ital Ellátás napi háromszori étkezéssel Reggeli 07:30 10:30 Kései reggeli (legalább kontinentális) 11:00-ig Ebéd (büfé) 12:30 14:30 Vacsora (büfé)

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó ÉJJEL A VÁROSBAN

B E S Z Á M O L Ó ÉJJEL A VÁROSBAN B E S Z Á M O L Ó ÉJJEL A VÁROSBAN A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA GYEREKEKRE SZABVA A FŐVÁROSHOZ KÖZELI GYEREKBARÁT KISVÁROSBAN ÉS A PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓ KIADVÁNY MEGVALÓSÍTÁSA NKA Pályázati azonosító: 204107/00176

Részletesebben

Művészetek munkaközösség 2017/2018. tanév

Művészetek munkaközösség 2017/2018. tanév Művészetek munkaközösség 2017/2018. tanév Munkaközösségünk tagjai közé vizuális kultúrát, valamint a technika és életvitel tantárgyat tanító pedagógusok tartoznak. Munkaközösségünk tagjai: Munkaközösségünk

Részletesebben