A ÉVI MUNKAVÉDELMI KÉPVISELŐI VÁLASZTÁSRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A 2010. ÉVI MUNKAVÉDELMI KÉPVISELŐI VÁLASZTÁSRÓL"

Átírás

1 T Á J É K O Z T A T Ó A ÉVI MUNKAVÉDELMI KÉPVISELŐI VÁLASZTÁSRÓL Mint ismeretes, a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény (továbbiakban: Mvt.) úgy rendelkezik, hogy a munkavédelmi képviselők megválasztásának, megbízatása megszűnésének, visszahívásának rendjére, működési területére a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvénynek (Mt.) az üzemi tanács tagjaira, illetve az üzemi megbízottra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A törvény a választás rendjére vonatkozóan a Mt. szabályait rendeli alkalmazni, ebből következően a munkavédelmi képviselőket egyenlő, titkos és közvetlen szavazással kell megválasztani. Az üzemi tanács tagjait három évenként, a munkavédelmi képviselőket négy évre kell választani, ezért a két választás ciklusai nem egyeznek. Az elmúlt években több munkahelyen választottak munkavédelmi képviselőket, de számos helyen elmaradt a munkavállalók munkavédelmi képviselőinek megválasztása. Ezért, ahol nem választották meg a munkavállalókat munkavédelmi ügyeikbe képviselő kollégákat, ott az üzemi tanács választása jó alkalom arra, hogy ez a választás is megtörténjen. Javaslatunkat alátámasztja a munkavédelmi törvénybe az Európai Unióhoz való csatlakozásunk kapcsán beiktatott szabály is, mely szerint az 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató munkáltatóknál kötelező a munkavédelmi képviselők megválasztása. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete kötelességének érzi, hogy ismételten felhívja a munkavállalók és különösen a szakszervezeti tisztségviselők figyelmét a munkavédelmi képviselői választás jelentőségére. A munkavédelmi képviselőkre vonatkozó törvény több, a választást szinte kikényszerítő előírást határozott meg. A legfontosabbak egyike, hogy a törvény a munkavédelmi képviselők választásának megtartását a munkáltató kötelezettségévé teszi, azzal a megkötéssel, hogy a választásra az Mt. üzemi tanácsokra (üzemi megbízottakra) vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. ( A választás megtartásának a lebonyolítása, a feltételek biztosítása a munkáltató kötelezettsége. - Mvt.70/A. (1) bekezdés a) pont, második fordulat) Ennek következtében a választási bizottság, a szavazatszedő bizottság működése, a jelöltállítás módja, a szavazás lebonyolítása történhet egyszerre, egy időben az üzemi megbízott, az üzemi tanács megválasztásával. Fontos különbség, hogy az üzemi tanács megválasztásnál testületet, míg a munkavédelmi képviselők esetében egyéneket kell választani. További különbség, hogy az üzemi tanács választásnál a törvény meghatározza (a munkáltató által foglalkoztatott munkavállalók számához igazítottan) a tagok létszámát, a munkavédelmi képviselőknél a munkavállalók maguk dönthetik el (a munkáltatóval történő egyeztetés

2 mellett) a képviselők számát a biztonságos munkavégzés körülményeihez, a munkahely vezetőjét terhelő munkavédelemmel kapcsolatos kötelezettségekhez, az egyes munkahelyek eltérő színvonalú biztonságához igazítottan. Főszabály: munkavédelmi képviselő választást kell tartani minden olyan munkáltatónál, ahol a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók létszáma legalább ötven fő. (Mvt. 70/A. a) pont első fordulat) Az ötven főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató munkáltatónál - amennyiben nem kerül sor munkavédelmi képviselő választásra - a munkáltatónak a 70. -ban meghatározottak szerint kell a munkavállalókkal tanácskoznia (Mvt. 70/A. b) pont). Tehát a munkáltatónak érdeke fűződik ahhoz, hogy a munkavállalók megválasszák munkavédelmi képviselőiket, mert ellenkező esetben követniük kell az Mvt ában részletesen kimunkált eljárási rendet, és szinte minden, a munkavédelmet érintő kérdésben össze kell hívniuk munkavállalóikat és velük a kérdéseket megvitatni. (Ez sokkal több munkát jelent, mint elősegíteni a munkavédelmi képviselők megválasztását!) Az Országos Érdekegyeztető Tanács Munkavédelmi Bizottsága ajánlást 1 adott ki a a munkavédelmi érdekképviselet, érdekegyeztetés egyes kérdéseiről, ezt a dokumentumot, valamint a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény szövegét és indoklását vettük alapul, amikor a munkavédelmi képviselők választásának egyes szabályait áttekintetjük és ismertetjük a főbb szabályokat. 1. Hol jogosultak a munkavállalók munkavédelmi képviselőket választani, munkavédelmi bizottságokat illetve paritásos munkavédelmi bizottságot létrehozni? a) Munkavédelmi képviselőt minden munkáltatónál, illetve a munkáltató minden olyan önálló telephelyén (részlegénél, áruházában, boltjában, stb.) választani kell, ahol az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók létszáma legalább 50 fő b) Munkavédelmi képviselőket választani nem kötelező az 50 fő alatti létszámmal rendelkező munkáltatóknál, de: a munkáltatónak a 70. -ban meghatározott eljárás szerint a munkavédelmi kérdésekről tanácskoznia kell a munkavállalókkal (tehát munkáltatóknak és munkavállalóknak egyaránt érdeke, hogy munkavédelmi képviselőket válasszanak). A tanácskozásról a már hivatkozott OÉT Munkavédelmi Bizottságának ajánlása tartalmaz bővebb információkat. c) A munkáltató önálló telephelyén, részlegénél akkor lehet munkavédelmi képviselőt választani, ha a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény aiban meghatározott munkáltatói munkavédelmi jogosítványok az önálló telephely, részleg vezetőjét részben vagy egészben megilletik. (lásd a 3. pontot) d) Amennyiben a megválasztott munkavédelmi képviselők száma eléri a hármat, úgy munkahelyi munkavédelmi bizottságot (a továbbiakban: bizottság) hozhatnak létre. Bizottság létrehozása esetén a munkavédelmi képviselőt megillető jogokat - ha azok a munkavállalók összességét érintik - a bizottság gyakorolja. 2 1 Az Országos Érdekegyeztető Tanács MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK AJÁNLÁSA ÉS TÁJÉKOZ- TATÁSA a munkavédelmi érdekképviselet, érdekegyeztetés egyes kérdéseiről ez a dokumentum a FŐ- CZE LAJOS ALAPÍTVÁNY A MUNKAVÉDELMI KÉPVISELŐKÉRT honlapján található (terjedelme kb. 20 oldal): ( címe: mvkepviselo@t-online.hu)

3 e) Annál a munkáltatónál, ahol a foglalkoztatottak száma legalább ötven fő és munkavédelmi képviselők működnek, összmunkáltatói szinten paritásos munkavédelmi testület működik, amelyben egyenlő számban vesznek részt a munkavállalók és a munkáltatók képviselői. 2. Ki kezdeményezheti a választást? A munkavédelmi képviselő választását kezdeményezhetik: a munkavállalók, a munkahelyen működő üzemi tanács és/vagy képviselettel rendelkező szakszervezet. A paritásos munkavédelmi testület létrehozását a munkáltató kezdeményezi, és biztosítja a szavazás lebonyolításának feltételeit. Amennyiben nem érkezik a kezdeményező javaslat a munkavállalók illetve képviselőik részéről, a munkáltató kötelezettsége a munkahelyen szokásos módon tájékoztatni a munkavállalókat e törvényi kötelezettségről, azaz a munkavédelmi képviselőválasztás megtartásáról. Mivel a törvény a választás lebonyolításáért a munkáltatót teszi felelőssé, ezzel érzékelteti azt is, hogy a munkáltatótól elvárható, hogy tájékoztassa a munkavállalókat, a munkahelyen képviselettel rendelkező szakszervezetet, az üzemi tanácsot. A választás lebonyolításáért való felelősség nem jelenti azt, hogy a munkáltató részt vegyen a választási bizottság munkájában, vagy annak tevékenységét, döntéseit befolyásolja, de jelenti azt, hogy ügyelnie kell a törvényes feltételek érvényesülésére, és biztosítania kell a választás feltételeit. 3. Mikor kell az önálló részlegekben és telephelyeken munkavédelmi képviselőket választani? A választás igen fontos kérdése, hogy a munkavédelemről szóló törvény alapján vannak-e a munkáltatónak olyan önálló részlegei, telephelyei, ahol a vezetőt a törvényben meghatározott munkavédelmi feladatok, kötelezettségek terhelik. Néhány ilyen feladatot felsorolunk (bővebben a munkavédelemről szóló törvény iban): munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatok mennyiségi és minőségi értékelése a kockázatértékelés alapján megelőző intézkedések megtétele kémiai kockázatok esetén plusz feladatok ellátása a kockázatértékelés nyomán tett intézkedések évenkénti felülvizsgálata soron kívüli kockázatértékelés elvégzése, ha a kockázatok lényeges megváltozásával munkabaleset, vagy foglalkozási megbetegedés hozható összefüggésbe pontos és naprakész nyilvántartás vezetése (a kockázatértékelés időpontja, helye és tárgya, az értékelést végző azonosító adatai, a veszélyek azonosítása, a veszélyeztetettek azonosítása, az érintettek száma, a szükséges megelőző intézkedések, a határidő és a felelősök megjelölése, a tervezett felülvizsgálat időpontja, stb.) a dokumentumok megőrzése legalább 5 évig, stb. Alapelv, hogy minden munkáltatói munkavédelmi jogosítvánnyal részben vagy egészben rendelkező vezetőnek legyen munkavédelmi képviselő (illetve bizottsági) partnere. A munkavédelmi képviselő választására jogosult egységek meghatározásához segítséget adhatnak a munkáltató szervezeti és működési szabályzatának, munkavédelmi szabályzatának előírásai. 3

4 4 4. Ki választható munkavédelmi képviselőnek? Munkavédelmi képviselőnek az a cselekvőképes munkavállaló 2 választható, aki leg- -alább 6 hónapja áll munkaviszonyban a munkáltatóval. Nem választható képviselővé (Mt.46. (2) illetve (4) bekezdések), aki munkáltatói jogokat gyakorol munkáltató, illetve munkáltató közeli hozzátartozója választási bizottság tagja Nem választható képviselővé továbbá az sem, aki a munkáltatónál munkaviszony keretében főtevékenységként munkavédelmi (munkabiztonsági, foglalkozás-egészségügyi, stb.) feladatokat lát el. Munkáltatói jognak minősül: a munkaviszony létesítése, megszüntetése, a munkaviszonyból származó kötelezettségek vétkes megszegése esetén jogkövetkezmények alkalmazása kártérítési felelősség megállapítása a munkáltató megbízásából a munka- és egészségvédelmi feladatok ellátása (pl. munkavédelmi előadó, üzemorvos, stb.) Közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, a házastárs egyenes ágbeli rokona, az örökbe fogadott mostoha és nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha és a nevelő szülő, a testvér, valamint az élettárs. 5. Hány munkavédelmi képviselőt jogosultak választani a munkavállalók? Tekintettel arra, hogy a munkavédelemről szóló törvény a korábbiaktól eltérően a megválasztható képviselők számát nem köti kötelezően az üzemi tanácsokra vonatkozó létszámokhoz (Mt. 45. ), a munkavállalók szabadon dönthetnek e kérdésben, de az ott meghatározott létszámhatárok iránytűként szolgálhatnak. Alapelv, hogy a képviselők lehetőleg olyan számban kerüljenek megválasztásra, amit a területen folyó tevékenység jellege indokol, illetve amennyien el tudják látni a munkavédelmi képviseletet, és egyben érvényesüljön a gazdasági racionalitás is. A merev létszámhatárok elhagyása ugyanakkor lehetővé teszi a választási körzetek rugalmasabb kialakítását. A konkrét munkahely mérete, tagoltsága, szervezeti felépítése, tevékenysége, a foglalkoztatottak száma, stb. befolyásolhatja a megválasztható képviselők számát. Lehetséges, hogy egy vezetőhöz partnerként több munkavédelmi képviselő kapcsolódik (például változó munkahelyek, műszakos munkavégzés, széttagolt munka), de az is előfordulhat, hogy egy képviselő több részegység munkavállalói (irodai, kereskedelmi munka, stb.) munkavédelmi képviseletét látja el. A munkavédelmi képviselők egyénileg kerülnek megválasztásra, vagyis ahány munkavédelmi képviselőt kívánnak választani annyi a választási körzet Munkavédelmi képviselők száma, választási körzetek kialakítása: 2 az a munkavállaló, akinek nem kell kikérnie törvényes képviselője engedélyét ahhoz, hogy munkaviszonyt létesítsen - cselekvőképes munkavállaló (aki ilyen engedélyt köteles beszerezni: korlátozottan cselekvőképes)

5 A választandó képviselők számát és a választási körzeteket a törvényi szabályozás betartásával, a korábbi évek ajánlásainak megfelelően, a munkáltató véleményének kikérésével a munkahelyen már működő munkavédelmi bizottság esetében, a munkahelyen jelenlévő üzemi tanáccsal, illetve a képviselettel rendelkező szakszervezettel egyeztetve a munkavédelmi bizottság a munkahelyen már működő munkavédelmi képviselők esetében ahol nem hoztak létre bizottságot, az előbbiekben leírt egyeztetések után a munkavédelmi képviselők együttese ahol még nincs munkavédelmi képviselet, de működik üzemi tanács és/vagy képviselettel rendelkező szakszervezet, ott az üzemi tanács és/vagy a képviselettel rendelkező szakszervezet a hol sem munkavédelmi képviselet, sem üzemi tanács, sem szakszervezet nem működik, ott a munkavállalók többsége határozzák meg. A munkavédelmi bizottság, szakszervezet és/vagy üzemi tanács, illetve munkavédelmi képviselők esetében a vélemények megkérése nem jelenthet problémát, egy ülés keretében ki lehet alakítani az álláspontot. Ha viszont egyéb munkavállalói képviselet híján a munkavállalókat kell megkérdezni, akkor ennek módjáról a munkáltatónak kell gondoskodni (telephelyenként vagy központilag egy nagy munkásgyűlés, fórum összehívásával, vagy a munkáltatónál szokásos belső információs rendszer segítségével lehet megkérdezni a munkavállalókat). Fontos, hogy úgy szervezzék meg a gyűléseket, a fórumüléseket, a megkérdezéseket, hogy ebből pontosan meg lehessen tudni, hogy a munkavállalók kívánnak-e munkavédelmi képviselőt(képviselőket) választani, és hány főt. 6. Hol lehet létrehozni munkavédelmi bizottságot? Munkavédelmi bizottságot azoknál a munkáltatóknál hozhatnak létre a munkavédelmi képviselők, ahol a számuk eléri a hármat (azaz: ahol a munkavállalók három, vagy annál több képviselőt választottak). Munkavédelmi bizottság hozható létre minden munkáltatónál függetlenül a munkavállalói létszámtól, de ott célszerű létrehozni a munkavédelmi képviselőkből bizottságot, ahol a kisebb létszám, és a munkavégzés alacsony veszélyességi szintje nem indokolja a rendszeres egyeztetést munkavédelmi kérdésekben, de szükséges megoldani a munkavállalók részvételét az egész közösséget érintő, a biztonságos munkavégzésre vonatkozó intézkedések kidolgozásában A megválasztott munkavédelmi képviselők alakítják meg a munkavédelmi bizottságot, és ez a bizottság fogja gyakorolni azokat a munkavédelmi képviselőt megillető jogokat, amelyek a munkavállalók összességét érintik (pl. részvétel a munkáltató munkavédelmi szabályzatának kidolgozásában) 7. A paritásos munkavédelmi testület (létrehozása, működése) Annál a munkáltatónál, ahol a foglalkoztatottak száma legalább ötven fő és munkavédelmi képviselők működnek, összmunkáltatói szinten paritásos munkavédelmi testület (a továbbiakban: testület) működik, amelyben egyenlő számban vesznek részt a munkavállalók és a munkáltatók képviselői. (Mvt. 70/B (1) bekezdés) 5 A paritásos munkavédelmi testület létrehozásának elsődleges célja a munkáltató és a munkavállalók között az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos, valóságos és hatékony munkahelyi folyamatos párbeszéd, döntés-előkészítés intézményes fórumának megteremtése.

6 6 A testületnek a munkavállalói és munkáltatói oldalán azonos számú rendes, valamint póttagjai vannak. A póttag meghatalmazás alapján helyettesíti a rendes tagot, illetve a rendes tag megbízatásának valamilyen ok miatti megszűnése esetén a helyére lép. A testület rendes és póttagjainak megbízatása négy évre(!) szól. A testületbe a munkavállalók képviselőit (rendes és póttagot) a 70/A. (1) bekezdése a) pontja szerint megválasztott munkavédelmi képviselők maguk közül titkos szavazás útján jelölik. A munkáltató kezdeményezi a testület létrehozását, biztosítja a szavazás lebonyolításának feltételeit. Néhány fontos tudnivaló a paritásos munkavédelmi testületekkel kapcsolatban: a testület csak önálló jogi személyiségű társaságok, intézmények össz-munkáltatói szintjén működik. a testületnek a munkavállalói és a munkáltatói oldalán azonos számú rendes, valamint póttagjai vannak. A póttag írásbeli meghatalmazás alapján helyettesíti a rendes tagot (szavazati joggal bír), illetve a rendes tag megbízatásának valamilyen ok miatti megszűnése esetén helyére lép. a testület létszámáról az Mvt. nem rendelkezik, az az egyeztetések során alakítható ki. Tekintettel arra, hogy egy testületről van szó, indokolt a testület legkisebb létszámát négy főben megjelölni: két fő képviselő, két fő munkáltatói delegált, valamint a póttagok. a testületbe a munkavállalók képviselőit rendes és póttagot a megválasztott munkavédelmi képviselők maguk közül titkos szavazás útján delegálják. Egyben kijelölik a munkavállalói oldal vezetőjét, aki a rotáció során a testület elnöki tisztét betölti. A munkáltató köteles a testületbe döntésre jogosult vezető állású munkavállalót (Mt a 3 ) delegálni. A testület munkájában ezen felül delegáltként - részt vesznek vagy részt vehetnek a munkáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban lévő munkavédelmi szakemberek valamint az irányításra jogosult munkairányítók (önálló részlegek, egységek vezetői ) a munkáltató számára rendszeres munkavédelmi szolgáltatást munkabiztonságit, foglalkozás-egészségügyit, stb. nyújtó szakemberek meghívottként, azaz tanácskozási joggal kötelezően vesznek részt a testület munkájában. a testület elnöki tisztét a munkavállalók és a munkáltatók képviselői felváltva gyakorolják. Célszerű, ha a rotációs periódus legalább egy évre terjed ki. Új munkáltatók esetében a paritásos munkavédelmi testületet a munkáltató létrejöttétől számított hat hónapon belül kell megalakítani. A paritásos munkavédelmi testület fő feladata a munkáltatónál közösen kialakítani a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feladatait, ezért évente legalább egy alkalommal (de szükség szerint többször is) értékeli a munkahelyi munkavédelmi helyzet és tevékenység alakulását, és az ezzel összefüggő lehetséges intézkedéseket; megvitatja a munkahelyi munkavédelmi programot, figyelemmel kíséri annak megvalósítását. 8. A választás néhány fontos szabálya Ha november 16. és 27. között üzemi tanács választás is lesz, és célszerűségből összekapcsolódik a munkavédelmi képviselők megválasztásával, akkor 3 Az Mt. szerint vezető állású munkavállaló a munkáltató vezetője, valamint helyettese. A munkáltató vezetője saját maga, vagy szakirányú helyettese útján vesz részt a testületben.

7 a választási hirdetményeken vagy külön hirdetményeken ( 1. sz. Melléklet) fel kell hívni a munkavállalók figyelmét arra is, hogy egyúttal munkavédelmi képviselőket is választanak. Fel kell sorolni, hogy hol és milyen körben (körzetben) kik választanak munkavédelmi képviselőt azaz pontos információkat kell adni! be kell jelenteni a Választási Bizottságnak, hogy kiket jelöl a KASZ ( 2/A sz. Melléklet) a jelöltektől be kell szerezni az elfogadó nyilatkozatot ( 2/B sz. Melléklet) a jelöltállítás szabályait figyelembe véve 4 ugyanúgy közzé kell tenni a jelöltek névsorát( 3. sz. Melléklet), mint az üzemi tanácsi jelöltek esetén, de fontos annak megjelölése, hogy mely területről lehet a jelölést indítani (ha a helyi sajátosságokra tekintettel egy-egy terület összevonása révén alakítottak ki munkavédelmi képviselői választási körzetetkülön szavazólapot kell készíteni a munkavédelmi képviselő(k) megválasztásához ( 4. sz. Melléklet) külön jegyzőkönyvet kell kitölteni a munkavédelmi képviselők megválasztásához ( 5. sz. Melléklet) A többi szabály (választási bizottság, jelöltállítás, szavazatok összeszámlálása, stb.) az üzemi tanács/üzemi megbízott választásának megfelelően alakul! 5 Ha nem választanak sem üzemi tanácsot, sem üzemi megbízottat, mert a választás egy éven belül történt, de munkavédelmi képviselőket a szakszervezet és a munkavállalók képviselői közös akaratából választani kívánnak, úgy kell eljárni, amint azt az üzemi tanács választásokra vonatkozó választási segédanyagokban az A) jelű választási menetrendben közöltük! 7 Összeállította: Rózs á n é dr. Lupkovics M a r i a n n a Telefon: , vagy Fax: lupkovics@kasz.t-online. 4 a szakszervezet önállóan jelölhet, vagy a munkavállalók megfelelő aláírással állíthatnak jelöltet 5 A KASZ az üzemi tanács/megbízott választására vonatkozóan részletes anyagot bocsátott közre, javasoljuk ezeket a dokumentumokat is áttekinteni, jóllehet a Mellékletek az üzemi tanács választások dokumentumai alapján készültek. (Az üzemi tanács választás dokumentumait is fel lehet használni, azokat megfelelően kell módosítani, azaz üzemi tanács/üzemi megbízott helyett munkavédelmi képviselőt kell beírni!)

VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS. A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1

VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS. A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1 VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1 70. 2 (1) A munkáltató az egészséges és biztonságos munkavégzés érdekében köteles a munkavállalókkal,

Részletesebben

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt )

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt ) 5. sz. HÍRLEVÉL A Nemzetgazdasági Minisztérium a Széchényi 2020 program keretében a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül közétette A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése tárgyú

Részletesebben

Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma

Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Ajánlás a munkavédelmi képviselők választásához a villamosenergia-iparágban Az ajánlás a 2017. január 01-étől hatályos 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről

Részletesebben

A munkavédelem helyzete munkavállalók szemével VISEGRÁD 2014. november 7. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL

A munkavédelem helyzete munkavállalók szemével VISEGRÁD 2014. november 7. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL ÉRDEKVÉDELEM- ÉRDEKKÉPVISELET A munkavédelem helyzete munkavállalók szemével VISEGRÁD 2014. november 7. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL 1 2 Várható szervezeti

Részletesebben

A munkavédelmi képviselők feladata, jelenlegi szerepe

A munkavédelmi képviselők feladata, jelenlegi szerepe ÉRDEKEGYEZTETÉS, ÉRDEKKÉPVISELET A munkavédelmi képviselők feladata, jelenlegi szerepe BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL Kivonat az OMMF 2004 I. negyedévi munkabaleseti

Részletesebben

A munkavédelemről szóló törvény változásai

A munkavédelemről szóló törvény változásai A munkavédelemről szóló törvény változásai Munkavédelmi képviselő választása A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Mvt.) 2016. július 8. napjával hatályba lépett módosítása értelmében

Részletesebben

BUDAPEST, (2017. június 7. napjától hatályos, 1. verziószámú változat)

BUDAPEST, (2017. június 7. napjától hatályos, 1. verziószámú változat) AZ ÓBUDAI EGYETEM PARITÁSOS MUNKAVÉDELMI TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2017. (2017. június 7. napjától hatályos, 1. verziószámú változat) 1 1. Általános rendelkezések 1.1. Az Óbudai Egyetem Paritásos

Részletesebben

MUNKAVÉDELEM ÉS ÉRDEKVÉDELEM. A munkavédelmi képviselet (munkavédelmi bizottságok, paritásos munkavédelmi testületek) működésének tapasztalatai.

MUNKAVÉDELEM ÉS ÉRDEKVÉDELEM. A munkavédelmi képviselet (munkavédelmi bizottságok, paritásos munkavédelmi testületek) működésének tapasztalatai. MUNKAVÉDELEM ÉS ÉRDEKVÉDELEM Eredmények és aktuális feladatok a munkavédelemben A munkavédelmi képviselet (munkavédelmi bizottságok, paritásos munkavédelmi testületek) működésének tapasztalatai. A képviselet

Részletesebben

Ellensége - e a munkáltatónak a munkavédelmi képviselő? Gyakorlati tudnivalók a munkavédelmi érdekképviselet működésével kapcsolatosan.

Ellensége - e a munkáltatónak a munkavédelmi képviselő? Gyakorlati tudnivalók a munkavédelmi érdekképviselet működésével kapcsolatosan. ÉRDEKEGYEZTETÉS ÉRDEKKÉPVISELET Ellensége - e a munkáltatónak a munkavédelmi képviselő? Gyakorlati tudnivalók a munkavédelmi érdekképviselet működésével kapcsolatosan. BUDAPEST 2015. március 4. BORHIDI

Részletesebben

Bánya,- Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete. Útmutató a 2010 évi Üzemi Tanács választásokhoz

Bánya,- Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete. Útmutató a 2010 évi Üzemi Tanács választásokhoz Bánya,- Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Útmutató a 2010 évi Üzemi Tanács választásokhoz Az üzemi tanács, üzemi megbízott (továbbiakban: ÜT) választásával kapcsolatos teendőket a MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE

Részletesebben

ÚTMUTATÓ ÉS IRATMINTÁK

ÚTMUTATÓ ÉS IRATMINTÁK RAIL CARGO HUNGARIA ZRT. ÜZEMI TANÁCS és MUNKAVÉDELMI KÉPVISELŐ VÁLASZTÁS 2014. ÚTMUTATÓ ÉS IRATMINTÁK Összeállította: Lektorálta: Szerkesztette: Horváth István Bodnár József Szeder Lászlóné KÜT irodavezető

Részletesebben

A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei

A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei I. A munkavédelmi képviselők jogait, kötelezettségeit, feladatait a munkavédelmi törvény (1993.évi XCIII. törvény a munkavédelemről) VI. fejezete

Részletesebben

VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS A munkavállalókkal folytatott tanácskozás

VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS A munkavállalókkal folytatott tanácskozás VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS A munkavállalókkal folytatott tanácskozás Mvt. 70. (1) A munkáltató az egészséges és biztonságos munkavégzés érdekében köteles a munkavállalókkal,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ Répcelak Város Önkormányzata és intézményei munkavédelmi tevékenységéről

BESZÁMOLÓ Répcelak Város Önkormányzata és intézményei munkavédelmi tevékenységéről BESZÁMOLÓ Répcelak Város Önkormányzata és intézményei munkavédelmi tevékenységéről A munkavédelmi tevékenységet és munkavédelmi szaktevékenységet átalány díjas szerződés alapján - PAD-KÁR Kft. részéről

Részletesebben

A SCHNEIDER ELECTRIC Szakszervezet választási szabályzata.

A SCHNEIDER ELECTRIC Szakszervezet választási szabályzata. A SCHNEIDER ELECTRIC Szakszervezet választási szabályzata. 1. Bizalmi választás a Szakszervezeti csoportban A szakszervezeti csoport a SCHNEIDER ELECTRIC Szakszervezet legkisebb szervezeti egysége. Az

Részletesebben

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1996. évi LXII. törvénnyel módosított 1993. évi LXXIX. törvény 59.. rendelkezései alapján a Than

Részletesebben

A KOCKÁZATÉRTÉKELÉS SZAKMAI KÉRDÉSEI

A KOCKÁZATÉRTÉKELÉS SZAKMAI KÉRDÉSEI A KOCKÁZATÉRTÉKELÉS SZAKMAI KÉRDÉSEI Dr. Koch Mária az Országos Érdekegyeztető Tanács Munkavédelmi Bizottsága munkaadói oldalának tagja, a MUFOSZ Munkabiztonsági és Foglalkozásegészségügyi Szövetség elnöke,

Részletesebben

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ DÖK székhelye: Bakonycsernye Rákóczi út 37. Az iskolai diákönkormányzat a diákok érdekképviseleti szerve, mely választott tagokkal, saját SZMSZ alapján

Részletesebben

Függelék az Ajánláshoz. Munkavédelmi képviselők választásának szabályai

Függelék az Ajánláshoz. Munkavédelmi képviselők választásának szabályai Függelék az Ajánláshoz Munkavédelmi képviselők választásának szabályai Bevezető A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 2016. július 8-án hatályba lépett módosítása (az

Részletesebben

AZ ÜZEMI TANÁCSRA VONATKOZÓ ÚJ SZABÁLYOK

AZ ÜZEMI TANÁCSRA VONATKOZÓ ÚJ SZABÁLYOK AZ ÜZEMI TANÁCSRA VONATKOZÓ ÚJ SZABÁLYOK Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. AZ ÜZEMI TANÁCS Az üzemi tanács, mint a munkáltató döntéseiben

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA /MKKSZ KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI OSZT/ SZERVEZETI

Részletesebben

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3 II. A Szülői Munkaközösség alapvető célja 3 III. A Szülői Munkaközösség alapvető feladata

Részletesebben

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 59. rendelkezése

Részletesebben

2004. évi XI. törvény. a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról

2004. évi XI. törvény. a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról 2004. évi XI. törvény a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról 1. A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 1. -ának (1) bekezdése helyébe a következő

Részletesebben

14. Alkalmazotti Munkavédelmi Szabályzat [2017]

14. Alkalmazotti Munkavédelmi Szabályzat [2017] [6. számú melléklet A Tan Kapuja Buddhista Főiskola IV. kötet: Egyéb Szabályzatok Követelményrendszeréhez (EKR)] 14. Alkalmazotti Munkavédelmi Szabályzat [2017] A Tan Kapuja Buddhista Főiskola MUNKAVÉDELMI

Részletesebben

Módszertani anyagok és formanyomtatványok a választási bizottság munkájához

Módszertani anyagok és formanyomtatványok a választási bizottság munkájához Módszertani anyagok és formanyomtatványok a választási bizottság munkájához A mellékelt dokumentum mintáknál abból a feltételezésből indultunk ki, hogy a munkáltatónál 2012 telén választottak munkavédelmi

Részletesebben

Munkavédelmi képviselő. választási szabályzat. a Kodolányi János Főiskolán

Munkavédelmi képviselő. választási szabályzat. a Kodolányi János Főiskolán Munkavédelmi képviselő választási szabályzat a Kodolányi János Főiskolán Székesfehérvár, 2016 Bevezető A munkavédelmi választással kapcsolatos tudnivalók, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCII. törvényben

Részletesebben

MEGHÍVÓ ÜZEMI TANÁCS VÁLASZTÁS

MEGHÍVÓ ÜZEMI TANÁCS VÁLASZTÁS ÜZEMI TANÁCS VÁLASZTÁS 1. sz. melléklet MEGHÍVÓ Tisztelt Munkatársak! A 2004. novemberében választott üzemi tanács megbízatása rövidesen lejár. A három év alatt végzett munkánkról számot kívánunk adni

Részletesebben

IV. fejezet. A munkavállalók részvételi joga. Az üzemi tanács választása

IV. fejezet. A munkavállalók részvételi joga. Az üzemi tanács választása IV. fejezet A munkavállalók részvételi joga 42. (1) A munkaügyi kapcsolatok keretében a munkavállalók közösségét e fejezet rendelkezései szerint illetik meg a részvételi jogok. (2) A részvételi jogokat

Részletesebben

Hírlevél 3. Munkahelyi kockázatok és azok megelőzése, a Munkavédelmi Érdekképviselet feladata

Hírlevél 3. Munkahelyi kockázatok és azok megelőzése, a Munkavédelmi Érdekképviselet feladata Hírlevél 3. Munkahelyi kockázatok és azok megelőzése, a Munkavédelmi Érdekképviselet feladata GINOP-5.3.4-16-2016-00031 Legfőbb érték az ember- munkavédelem a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése,

Részletesebben

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar (továbbiakban: PTE IGYK) hatályos szabályzatai alapján az Illyés Gyula Szakkollégium (továbbiakban:

Részletesebben

A Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Szülői Munkaközösségének Szervezeti és Működési Szabályzata. I.

A Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Szülői Munkaközösségének Szervezeti és Működési Szabályzata. I. A Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Szülői Munkaközösségének Szervezeti és Működési Szabályzata I. rész Általános rendelkezések A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.

Részletesebben

Munkavédelmi képviselők választása

Munkavédelmi képviselők választása ÉTOSZ Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat Egyesülés 1066 Budapest, Jókai u. 2. /fax: 472-1182, 472-1183; E-mail: etosz@etosznet.hu; Web: www.etosznet.hu Munkavédelmi képviselők választása 2008 Készítette:

Részletesebben

VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE

VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE (VIMÉSZ) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tatabánya, 2012. október 29. VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE (VIMÉSZ)

Részletesebben

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA (MKKSZ MUNKAÜGYI OSZT) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ, VALAMINT EGYES KAPCSOLÓDÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ, VALAMINT EGYES KAPCSOLÓDÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ, VALAMINT EGYES KAPCSOLÓDÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 12. (7) bekezdés a)-e)

Részletesebben

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Készült: 2017. február 16. A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának

Részletesebben

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT 1. számú melléklet az SZMSZ-hez NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) Az Egyesületi választásokat a Választási Szabályzata mellett

Részletesebben

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL ( )

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL ( ) A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015) Valamennyi választott egyházmegyei, egyházkerületi, zsinati testület és tisztségviselő megbízatása 6 éves választási ciklusra

Részletesebben

5. sz. melléklet AZ ALAPSZERVEZETI VÁLASZTÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE ÉS LEBONYOLÍTÁSA

5. sz. melléklet AZ ALAPSZERVEZETI VÁLASZTÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE ÉS LEBONYOLÍTÁSA 5. sz. melléklet AZ ALAPSZERVEZETI VÁLASZTÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE ÉS LEBONYOLÍTÁSA 1) Az alapszervezet SZMSZ-ében meghatározott testületének - általában a szakszervezeti bizottságnak - a feladata : A VSZ Választási

Részletesebben

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata 1. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete Az Intézményi Érdekegyeztető Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2006 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX.

Részletesebben

1993. évi XCIII. Törvény a munkavédelemről

1993. évi XCIII. Törvény a munkavédelemről 1993. évi XCIII. Törvény a munkavédelemről Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezeti feltételeit a szervezetten munkát végzők egészségének, munkavégző képességének

Részletesebben

Építőipari Fórum

Építőipari Fórum Építőipar; Feldolgozóipar (leginkább fa- és fémfeldolgozás); Mezőgazdaság (benne fakitermelés is); Egészségügyi, szociális ellátás; Bányászat (csak munkaegészségügy); 2 Munkavédelmi oktatások; Porképződéssel

Részletesebben

A LIGA Szakszervezetek VII. Munkavédelmi konferenciája

A LIGA Szakszervezetek VII. Munkavédelmi konferenciája A LIGA Szakszervezetek VII. Munkavédelmi konferenciája Borhidi Gábor, Dr. Váró György, Dr. Plette Richárd, Dr. Nagy Imre, Tövisházi Csaba tanulmányaival 1 Szakszervezeti kiskönyvtár XXX. Készült az OMMF-II-10-P-0283

Részletesebben

A Sajtószakszervezet tájékoztató segédanyaga

A Sajtószakszervezet tájékoztató segédanyaga A Sajtószakszervezet tájékoztató segédanyaga A hetedik alkalommal került sor 2010 őszén a munkavállalók részvételi jogát érvényesítő üzemi tanácsok (illetőleg üzemi megbízottak) választására. Október-novemberben

Részletesebben

Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA. Budapest

Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA. Budapest Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA Budapest A tisztségviselők megválasztásának rendje 1. A választás általános szabályai (1.) A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének

Részletesebben

ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Pick Alapítványi Bölcsőde 6725 Szeged Szabadkai út 18. Tel. /fax: 62/567-177 Tel.: 62/ 421-477 Fenntartó: Pick Gyermeknevelési Alapítvány Adószám: 18469910-1-06 E-mail: pickalapitvany@invitel.hu ÉRDEKKÉPVISELETI

Részletesebben

MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről. MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra

MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről. MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra Szeged, 2013. MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi Minden társadalomban különleges

Részletesebben

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015)

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015) A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015) Valamennyi választott egyházmegyei, egyházkerületi, zsinati testület és tisztségviselő megbízatása 6 éves választási ciklusra

Részletesebben

Széchenyi István katolikus Általános Iskola

Széchenyi István katolikus Általános Iskola Széchenyi István katolikus Általános Iskola Füzesabony Szülői Választmányának Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: 2013. október 21. napjától I. Általános rendelkezések A Nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai

Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai Kockázatértékelés az egészségügyben Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai Jogszabályi háttér Munkavédelmi jellegű szabályozások Foglakozás-egészségügyi és munka-higiénés szabályozások Veszélyes

Részletesebben

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010. NOVEMBER 1 Általános rendelkezések Az Iskola Szülői Szervezete

Részletesebben

GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE. Dunaújváros, 2014.

GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE. Dunaújváros, 2014. GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE Dunaújváros, 2014. 2 A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár Küldöttgyűlésének ügyrendje I. Általános rendelkezések 1. A Gyöngyház Önkéntes

Részletesebben

BÖLCSŐDÉK ÉS FOGYATÉKOSOK INTÉZMÉNYE

BÖLCSŐDÉK ÉS FOGYATÉKOSOK INTÉZMÉNYE Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye 2600 Vác Kölcsey Ferenc u. 4. Tel./Fax.: (27)504-105 E-mail: bfi@bfi.vac.hu Egységes Szakmai program 7. sz. melléklet BÖLCSŐDÉK ÉS FOGYATÉKOSOK

Részletesebben

A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok

A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok Nesztinger Péter munkavédelmi főreferens Munkavédelmi

Részletesebben

LázárErvin Általános Iskola

LázárErvin Általános Iskola LázárErvin Általános Iskola Szülői szervezet működési szabályzata 5.sz melléklet Budapest 1043 Erzsébet utca 31 OM-azonosítója: 034862 Intézmény fenntartója:klebersberg Intézményfenntartó Központ Intézmény

Részletesebben

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés

Részletesebben

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata ROSTI PÁL GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata Dunaújváros, 2013. 2013. 1 S Z K A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata A szülői munkaközösség

Részletesebben

Szülői szervezet szabályzata

Szülői szervezet szabályzata Szülői szervezet szabályzata HODÁSZI ESZTERLÁNC EGYSÉGES ÓVODA- BÖLCSŐDE 2013. Tóthné Darabánt Anikó óvodavezető Intézmény neve: Hodászi Eszterlánc Egységes Óvoda-Bölcsőde Szabályzat típusa: Szülői szervezet

Részletesebben

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata 1.sz. melléklet A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata OM azonosító: 031202 AZ ISKOLASZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. Általános

Részletesebben

Módosult a Munkavédelmi törvény

Módosult a Munkavédelmi törvény Módosult a Munkavédelmi törvény Az Országgyűlés a 2018. november 27-i ülésnapján, az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2018. évi XCIV. törvény elfogadásával módosította az 1993.évi

Részletesebben

Orosz Ádám. Munkavédelmi szabályzat

Orosz Ádám. Munkavédelmi szabályzat Orosz Ádám Munkavédelmi szabályzat TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...1 A SZABÁLYZAT HATÁLYA...3 SZABÁLYZAT CÉLJA...3 TERÜLETI HATÁLYA...3 SZEMÉLYI HATÁLYA...3 IDŐBENI HATÁLYA...4 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK, BESOROLÁSOK...4

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 2. melléklete) 2016. A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSA Az alapszabály és az ügyrend rendelkezései:

Részletesebben

MŰKÖDÉSI REND KÓRHÁZI FELÜGYELŐ TANÁCS. MAGYAR HONVÉDSÉG HONVÉDKÓRHÁZ Szakterület:

MŰKÖDÉSI REND KÓRHÁZI FELÜGYELŐ TANÁCS. MAGYAR HONVÉDSÉG HONVÉDKÓRHÁZ Szakterület: Költségvetési szerv megnevezése: Magyar Honvédség Honvédkórház Rövidített megnevezése: Honvédkórház Angol nyelvű megnevezése: Military Hospital Tartalomjegyzék 1. Megnevezés 2. Székhely 3. Tevékenysége

Részletesebben

Közalkalmazotti Szabályzat

Közalkalmazotti Szabályzat Közalkalmazotti Szabályzat HODÁSZI ESZTERLÁNC EGYSÉGES ÓVODA- BÖLCSŐDE 2013. Tóthné Darabánt Anikó óvodavezető 1 Intézmény neve: Hodászi Eszterlánc Egységes Óvoda-Bölcsőde Szabályzat típusa: Közalkalmazotti

Részletesebben

SZEKSZÁRDI SZC MAGYAR LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE SZERVEZÉSI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZEKSZÁRDI SZC MAGYAR LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE SZERVEZÉSI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZEKSZÁRDI SZC MAGYAR LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE SZERVEZÉSI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Dunaföldvár, 2016. szeptember 20. 1. Általános rendelkezések 1.1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium közalkalmazotti szabályzata

Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium közalkalmazotti szabályzata Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium közalkalmazotti szabályzata Tartalomjegyzék 1 Általános rendelkezések... 3 1.1 A szabályzat célja, a szabályzatot létrehozó felek... 3 1.2 A szabályzat

Részletesebben

MUNKAHELYI ÉRDEKVÉDELEM

MUNKAHELYI ÉRDEKVÉDELEM IV. Évfolyam 1. szám - 2009. március Csupor Zsoltné MUNKAHELYI ÉRDEKVÉDELEM Absztrakt A munkahelyi érdekvédelem, ugyanúgy mint a munkához való jog az alapvető emberi jog. Az emberek munkavállalását, társadalmi

Részletesebben

BÖLCSŐDÉK ÉS FOGYATÉKOSOK INTÉZMÉNYE

BÖLCSŐDÉK ÉS FOGYATÉKOSOK INTÉZMÉNYE Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye 2600 Vác Kölcsey Ferenc u. 4. Tel./Fax.: (27)504-105 E-mail: bfi@bfi.vac.hu igazgato@bfi.vac.hu Egységes Szakmai program 10. sz. melléklet BÖLCSŐDÉK

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE SOPRON 2011 A Nyugat-magyarországi Egyetem mint munkáltató és a munkáltatónál képviselettel rendelkező NymE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete,

Részletesebben

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT Mozaik Gazdasági Szervezet KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT Hatályos: 2015. szeptember 21. 1. A szabályzat célja Közalkalmazotti szabályzat A szabályzat alapvető rendeltetése az, hogy átfogóan rendezze a munkáltató

Részletesebben

MAGISTER GIMNÁZIUM. szabályzata. Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: Kft.

MAGISTER GIMNÁZIUM. szabályzata. Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: Kft. Intézmény neve: Szabályzat típusa: MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM Szülői szervezet működési szabályzata Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: 201251 Intézmény

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi

Részletesebben

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám SEMMELWEIS EGYETEM Fogorvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Bizottság BIZOTTSÁGI ÜGYREND Iktatószám: Készítette*: Gecse Veronika 2018. 02. 21. Bizottság titkára, vagy a Dátum bizottság elnöke által

Részletesebben

MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN

MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN Készítette: Szabó László Global Safety Kft. A MUNKAVÉDELEM ALAPJAI A MUNKAVÉDELEM JOGI SZABÁLYOZÁSA 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet

Részletesebben

Magyar joganyagok évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló oldal (3) A 30. (1) bekezdés b) pontjában megjelölt szervek

Magyar joganyagok évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló oldal (3) A 30. (1) bekezdés b) pontjában megjelölt szervek Magyar joganyagok - 1997. évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló 19921. oldal 1997. évi LVI. törvény a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról 1 1.

Részletesebben

2003. évi XXI. törvény

2003. évi XXI. törvény 2003. évi XXI. törvény az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról Annak érdekében, hogy a közösségi szinten

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - az INNOVO-PATAK Sárospataki Városfejlesztő

Részletesebben

ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 8868 Letenye, Bajcsy Zs. u. 2. OM azonosító: 037530 Tel/Fax.: +36-93/343-042; e-mail: andrassy_suli@altisk-letenye.sulinet.hu ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK

Részletesebben

PÉTERFY LAJOS: A MUNKAVÉDELMI KÉPVISELŐK FELADATAI

PÉTERFY LAJOS: A MUNKAVÉDELMI KÉPVISELŐK FELADATAI PÉTERFY LAJOS: A MUNKAVÉDELMI KÉPVISELŐK FELADATAI 1 Készült az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Kiadta a LIGA Szakszervezetek 1068 Budapest, Benczúr u. 41. Tel.: 321-5262, Fax.: 321-5405

Részletesebben

Beszámoló a munkavédelmi képviselők XI. Országos Fórumáról

Beszámoló a munkavédelmi képviselők XI. Országos Fórumáról MUNKAVÉDELEM 1.2 Beszámoló a munkavédelmi képviselők XI. Országos Fórumáról Tárgyszavak: munkavédelem; érdekképviselet; tájékoztatás; szabályozás; szakmai szervezet; munkabiztonság. 2005. június 1-jén

Részletesebben

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Általános rendelkezések A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről 73. alapján az iskolában

Részletesebben

A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete Választási Szabályzata

A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete Választási Szabályzata A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete Választási Szabályzata A szabályozási dokumentum alkalmazási területe: kiterjed a TUDOSZ minden szervezeti egységére, tisztségviselőjére, tagjára és munkatársára.

Részletesebben

Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről

Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről Sok esetben nem csak jogos gazdasági érdeke diktálja a munkáltatónak, hogy munkavállalói tiszta fejjel, alkoholos befolyásoltságtól

Részletesebben

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 A HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (a továbbiakban: Egyesület)

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET. ÜZEMI TANÁCS VÁLASZTÁS szeptember 3-30-ig.

VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET. ÜZEMI TANÁCS VÁLASZTÁS szeptember 3-30-ig. 1 VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET ÜZEMI TANÁCS VÁLASZTÁS 2007. szeptember 3-30-ig. 2 ÜZEMI TANÁCS VÁLASZTÁS 2007. szeptember 3-30-ig. Az üzemi tanácsot, illetve üzemi megbízottat három évre

Részletesebben

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések Preambulum A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Hallgatói Önkormányzata a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint a Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatának figyelembevételével

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések 2009. évi LXXIV. törvény az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről (Kivonatos közlés) Az Országgyűlés annak érdekében, hogy elősegítse a munkavállalók és

Részletesebben

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka

Részletesebben

Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal

Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Tel: 22/526-900 Fax: 22/526-905 e-mail: hivatal@fejer.kdrkh.hu web: www.fejerkozig.helyinfo.hu Ügyszám: 02/60-19/2010. Többcélú

Részletesebben

Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje

Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1. A Külügyi Bizottság résztvevői (1) A Külügyi Bizottság (továbbiakban: Bizottság) teljes jogú tagjai az Informatikai Kar

Részletesebben

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7.

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Intézmény OM- azonosítója: 201827 Intézményvezető: Kovács Péterné

Részletesebben

Hajdúböszörményi Tankerületi Központ Középkerti Általános Iskola 4220 Hajdúböszörmény, Erdély u. 37. Intézményi Tanács

Hajdúböszörményi Tankerületi Központ Középkerti Általános Iskola 4220 Hajdúböszörmény, Erdély u. 37. Intézményi Tanács Intézményi Tanács Köznevelési törvény (2011. évi CXC. törvény) 73. (3) Az iskolában a helyi közösségek érdekeinek képviseletére a szülők, a tanulók, a nevelőtestület, az intézmény székhelye szerinti települési

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Vasi Rendőr Sportsegély- és Sportegyesület Elnöksége Szám:.../ 2007 VASI RENDŐR SPORTSEGÉLY ÉS SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szombathely 2007. május 30. 2 A Vasi Rendőr Sportsegély-

Részletesebben

5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/ OM azonosító:

5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/ OM azonosító: Az Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola Iskolaszékének szervezeti és működési szabályzata 2014. szeptember 5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/321-329 OM azonosító: 201732 www.illessy.sulinet.hu

Részletesebben

A hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata

A hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata A hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata 1. rész Általános rendelkezések A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről 73. alapján az iskolában

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje

Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje I. A Javadalmazási Bizottság jogállása A Javadalmazási Bizottság az Igazgatóság által létrehozott, folyamatos működésű bizottság, mely segíti a vezérigazgató

Részletesebben

A Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje

A Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola 1068 Budapest, Felső erdősor u. 20. A Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje Készítette: a Budapest VI.

Részletesebben

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA TARTALOMJEGYZÉK ELSŐ RÉSZ 13 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET (1. 13. ) 13 BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A törvény célja 13 2. A törvény hatálya

Részletesebben