Változóban a sport. A Kormány intézkedéseinek irányai, és hatásuk a sportra. Salgótarján - Sportkonferencia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Változóban a sport. A Kormány intézkedéseinek irányai, és hatásuk a sportra. Salgótarján - Sportkonferencia"

Átírás

1 Változóban a sport A Kormány intézkedéseinek irányai, és hatásuk a sportra Salgótarján - Sportkonferencia augusztus 26. Dr. Fazekas Attila Főosztályvezető-helyettes Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság

2 A kormányzat sportpolitikai koncepciójáról A SPORT, mint STRATÉGIAI ÁGAZAT jelentősége, eddigi eredményeink: 1. A kormányváltást követően a SPORT TÚLÉLÉSÉT BIZTOSÍTÓ 1 MILLIÁRD forintos rendkívüli támogatás biztosítása, (700 millió versenysport/300 millió szabadidősport feladatokra); 2. Kormányváltást követően azonnali intézkedésként SPORTBARÁT ADÓCSOMAG elfogadása (2010. július);

3 3. Az egycsatornás finanszírozás érdemi előkészítése keretében a MOB 2004-ben elvett feladatainak/jogosítványainak visszaadása (2010. december) SPORT CIVIL OLDALÁNAK REHABILITÁCIÓJA 4. A civil döntéshozatali és finanszírozási rend költségvetési törvényben való biztosítása (2010. december) 5. A 2011-es sportköltségvetésben jelentős FORRÁSBŐVÜLÉS biztosítása

4 6. A Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia módosításának szakpolitikai megalapozása 7. A közoktatásban a KÖTELEZŐ MINDENNAPOS TESTMOZGÁS bevezetésének előkészítése 8. A SPORTTÖRVÉNY ÁTFOGÓ MÓDOSÍTÁSÁNAK előkészítése, a sport civil intézményrendszerének előtérbe kerülésével és a finanszírozási rendszer átalakításával

5 9. A nem kizárólag versenysport-centrikus szemlélet szlogenszerű ígéretének beváltása (SZABADIDŐSPORT FORRÁSOK jelentős (két és félszeresére) emelése ezáltal prevenciós, egészségmegőrző programok támogatása) 10. A háttérintézmények profiltisztítása: létesítményfejlesztési és utánpótlás-nevelési feladatok különválasztása (további új feladatként megjelenik a Tao-támogatások felhasználásának ellenőrzése!)

6 Az eddigi intézkedések tényszerűen mutatják az alapvető sportpolitikai koncepciót: A sport váljék stratégiai, integrációs, értékteremtő és megőrző, közösségteremtő ágazattá Sportnemzet státuszunk megtartása mellett váljunk valóban sportoló nemzetté!

7 Az eddigi legfontosabb stratégiai lépések ismertetése A sportba új, eddig kiaknázatlan források bevonása a sportbarát adókörnyezet biztosítása mentén Ennek hatásai: 1. Közvetlen jellegűek: a) Cash megjelenése az utánpótlás-nevelés és a sportszakemberek munkájának méltó finanszírozására b) A lerobbant, vagy már nem létező sportinfrastruktúra-háttér javítása A sport jövőképének megalapozása/szellemi bázis biztosítása A sport feltétel-rendszerének biztosítása

8 2. Közvetett hatások: a) A keresleti oldal várhatóan nagyobb arányban válassza a sportot, mint alternatívát b) Munkahelyteremtő, adóbefizetést generáló hatások (több sportban foglalkoztatott = nagyobb SZJA befizetés, több sportköltés = nagyobb ÁFA befizetés) c) Az EKHO bevezetése által a sportgazdaság fehérítése d) A programfinanszírozás megalapozása a közvetlen állami támogatások során

9 Az intézkedés háttere/célja számokban: 1. Sportgazdaság/sportpiac élénkítése (a sportszektor jelenleg 2 Mrd Ft Tao-t fizet, a végső sportfelhasználás révén 60 Mrd Ft ÁFA realizálódik, az SZJA-befizetés több mint 10 Mrd Ft); 2. Magántőke bevonás, ezzel struktúraváltás megalapozása: Vállalatok sportcélú kiadásai: 7,5-11 Mrd Ft, ezzel a vállalati szektor jelenleg a sport 1/10 részét finanszírozza ÖSZTÖNZŐRENDSZER KELL a szponzoráció mellett! A D Ó K E D V E Z MÉ N Y 3. A sport társadalmi bázisának kiszélesítése (most 9%, 38% tervezi, ami 900e fő!)

10 Támogatható szervezetek köre: 1. 5 látvány-csapatsportág szakszövetsége 2. Sportszervezete (sportiskola is!) Cél: klubszint/minőségi élsport erősítése, vonzóvá tétele Cél: diáksport, önkormányzati sportfeladatok (?!!)erősítése 3. Utánpótlás-nevelés fejlesztését végző közhasznú alapítványa Cél: sportolói duális karrier Cél: képzett szakemberállomány, UP válogatott keretek 4. Sportköztestület Cél: képzett szakemberállomány biztosítása

11 Támogatási igény jelzése Jóváhagyás esetén egyeztetés kapcsolattartás A konstrukció sematikus folyamata Program megvalósítása, (1/4 éves jelentés, részelszámolás), majd támogatási időszak lezárását követően elszámolás Utófin. keretében résztámogatás Támogatásra jogosult szerv Támogatási kérelem benyújtása Elszámolás elfogadása Sportfejlesztési program benyújtása Szövetség vagy ESZ Utalás (előfinansz.) Támogató Utófin. Iránti igény Program elbírálása/jóváhagyás vagy elutasítás (45n/60n+ hiánypótlás 15 nap) A döntés közlése: Igazolás kiadása (8 nap) Adatszolgáltatás az utalásról NAV

12 Támogatott szervezetek, jogcímek és intenzitások a évi LXXXII. törvény alapján (1) Kedvezményezett Támogatás jogcíme Intenzitás Státusz Sportági szakszövetség Amatőr klubok Tárgyi eszköz beruházás / felújítás (bizt. technikai fejl. is) Utánpótlás-nevelés költsége 70% Indítható, bizottsági jóváhagyás nem szükséges! 90% Indítható! Személyi ráfordítás 50% Indítható! Képzési támogatás 25% vagy 60% Indítható! Személyi ráford. 50% Indítható! TE beruházás / felújítás (bizt. techn. fejl. is) 70% Indítható! UP nevelés ktg-e 90% Indítható! Versenyzési ktg-ek 90% Indítható! Képzési feladatok 25% vagy 60% Indítható!

13 Támogatott szervezetek, jogcímek és intenzitások a évi LXXXII. törvény alapján (2) Kedvezményezett Támogatás jogcíme Intenzitás Státusz Profi klubok Személyi jellegű ráfordítás *hivatásos sportoló bére kikerült+ Tárgyi eszköz beruházás / felújítás (kivéve a biztonságtechnikai fejlesztést) 50% A Bizottság nem fogadta el profi klubok esetében a személyi költségek támogatását, mert működési támogatásnak minősíti. Alternatív megoldásként kerül bevezetésre (a Bizottság is elfogadhatónak tartja): de minimis keretében szakemberi bérek támogatása (max. 200E eur3 év/profi klub) és képzésre fordított ktg-k max. 25% vagy 60%-a (képzés jellegétől függően) 70% *A Bizottság 50%-ot javasol a biztonságtechnikai fejlesztés kivételével, ahol a profi klubok esetén is megmaradhatna a 70 %-os intenzitás] A Bizottságnak további indokokat küldtünk a 70% fenntartása érdekében Tömegesítés, szabadidősport és kulturális célú hasznosítás a jóváhagyás feltétele UP-nevelés költsége 90% Indítható, bizottsági jóváhagyás nem szükséges! Képzési támogatás 25% vagy 60% Indítható!

14 Támogatott szervezetek, jogcímek és intenzitások a évi LXXXII. törvény alapján (3) Kedvezményezett Támogatás jogcíme Intenzitás Státusz Közhasznú alapítvány (akadémiák) Személyi jellegű 50% Indítható, bizottsági jóváhagyás nem szükséges! ráfordítás Tárgyi eszköz 70% Indítható, bizottsági jóváhagyás nem szükséges! beruházás / felújítás (biztonságtechnikai fejlesztés is) Utánpótlás-nevelés költsége 90% Indítható, bizottsági jóváhagyás nem szükséges! Képzési támogatás 25% vagy 60% Indítható, bizottsági jóváhagyás nélkül! Sportköztestület (MOB) Személyi jellegű 50% Indítható, bizottsági jóváhagyás nem szükséges! ráfordítás Képzési támogatás 25% vagy 60% Indítható, bizottsági jóváhagyás nélkül%

15 Az elszámolható költségek köre: [107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet!] 1. Személyi jellegű ráfordítás esetén: bér és bérjellegű juttatások, Profi játékosok bére nem számolható el! 2. Tárgyi eszköz beruházás/felújítás esetén: Sportingatlan fejlesztés és más eszköz, felszerelés beruházások, Ingatlanok felújítása, Felszerelések, Honlap-fejlesztés költsége.

16 Az elszámolható költségek köre (2): 3. Utánpótlás-nevelés költségei: a) felkészítéssel, edzőtáboroztatással és versenyeztetéssel közvetlenül összefüggő személyszállítás, szállás és étkezés költsége, b) utánpótlásban közreműködő sportszakemberek személyi jellegű ráfordítása, c) pályabérlet az igazolt használat alapján, d) logisztikai feladatok ellátásával összefüggő gépjármű kivéve a személygépkocsi és a motorkerékpár bérlete e) Gyógyszerek, f) a verseny, mérkőzés nevezési költsége, g) utánpótlás mérkőzés rendezésével kapcsolatos közvetlen költségek (pl.: mentő, biztonságiak, játékvezetők, szövetségi ellenőrök díja) h) a versenyengedélyek, játékengedélyek kiállításának díja.

17 Az elszámolható költségek köre (3): 4. Versenyeztetéssel összefüggő költségek: a) a bajnokságban való részvétel díja, valamint a verseny, mérkőzés nevezési díja, b) a versenyeztetéssel ideértve bírók, játékvezetők, szövetségi ellenőrök, versenyfelügyelők küldésével és rendelkezésre állásával kapcsolatos költségek, c) tagsági díj (szövetségi), d) a pályahitelesítés díja, e) a versenyengedélyek, játékengedélyek kiállításának díja, f) az igazolásból, átigazolásból a szövetség felé befizetésre kerülő díj.

18 Az elszámolható költségek köre (4): 5. Képzéssel összefüggő feladatok: (a 800/2008/EK bizottsági rendelet 38. cikk 1. és 2. pontjában meghatározottak szerint) a) az oktatók személyi jellegű költségei, b) az oktatók és képzésben résztvevők utazási költségei, beleértve a szállásköltségeket is, c) egyéb folyó költségek, úgymint a projekthez közvetlenül kapcsolódó anyagok, fogyóeszközök, d) az eszközök és felszerelések értékcsökkenése, olyan mértékben, amennyiben azokat kizárólag a képzési projekt céljaira használják, e) a képzési projekttel kapcsolatos eligazítás és tanácsadási szolgáltatások költségei, f) a képzésben résztvevők személyi jellegű költségei és elszámolható általános közvetett költségek (adminisztrációs költségek, bérleti díj, rezsiköltségek)

19 Speciális szabályok a támogatás mértékére: Egy támogatott szervezet több jogcímen is kérheti támogatási igazolás kiadását! A támogatási igazolás egy jogcímre szóló program finanszírozására is - több támogató részére is kiállítható. Az adó 70%-áig érvényesíthető (+ kettős levonás lehetősége: a támogatás az adóalapban elszámolható költségként + adókedvezmény).

20 A TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY SZÁMSZAKI LEVEZETÉSE SPORTOT TÁMOGATÓ ADÓALANY SPORTOT NEM TÁMOGATÓ ADÓALANY Üzemi eredmény Sporttámogatás Társasági adóalap % társasági adó Adókedvezmény Adófizetési kötelezettség Adózás utáni eredmény Megtakarítás 19 0 Effektív adókulcs (adófizetési kötelezettség/üzemi eredmény) 7,89% 19% Profitráta (adózott eredmény/üzemi eredmény) 82,90% 81,00%

21 A konstrukció hatáskör-megosztásának táblázata Támogatás igénybevételére jogosult szervezet A támogatási igazolás kiadásának feltételét képező sportágfejlesztési tervet jóváhagyó szervezet A támogatás megvalósulását és az elszámolást ellenőrző szervezet SZAKSZÖVETSÉG Nemzeti Sport Intézet Nemzeti Sport Intézet AMATŐR SPORTSZERVEZET Szövetség Nemzeti Sport Intézet HIVATÁSOS SPORTSZERVEZET UTÁNPÓTLÁS-FEJLESZTÉST VÉGZŐ KÖZHASZNÚ ALAPíTVÁNY MOB Szövetség Szövetség Nemzeti Sport Intézet Nemzeti Sport Intézet Nemzeti Sport Intézet Nemzeti Sport Intézet

22 A konstrukció támogatói elemeinek jelentősége Magánjogi elemek a a támogató és a kedvezményezett kapcsolatában: 1. Javasolt a szerződéses konstrukció; 2. Nincs ellenszolgáltatás; 3. Szponzoráció Támogatás 4. Az új konstrukció hatással lesz a szponzori szerződés valós piaci értékének pozícionálására; 5. Felelősségi viszonyok rendezése (támogató felelőssége minimális, adójogi nincs!)

23 A rendszer gyakorlati működésének alapfeltételei Sportfejlesztési program előkészítése (sportszakember, fejlesztési szakértő, pénzügyi szakértő *ingatlanszakértő+ bevonásával) legfeljebb 4 támogatási időszakra szóló - egymásra építhető ciklusra; Szakmai programhoz illeszkedő költségterv a támogatási időszakra ( ) Az igényelt támogatás alapján leghamarabb azon költségek, ráfordítások számolhatók el, amelyek teljesítése és kifizetése július 1-jét követően történik. Önerő rendelkezésre állásának biztosítása (de jelen fázisban csak nyilatkozni kell róla) Az ellenőrzés folyamatához (újszerűségéhez) elszámolások menedzseléséhez - szakértők alkalmazása, bevonása (3% közreműködői díj/támogatási jogcím/támogatási időszak elszámolható költségként!)

24 A sporttörvény-módosítás alapvető irányai Az ernyőszervezeti rendszer átalakítása: CÉL: A jelenlegi túlbürokratizált, 5 köztestületes struktúra helyett 1 nagy köztestület (presztízs és szakmai elemek sérelme nélkül) 1. Szakmai garanciákkal: a köztestületen belüli ernyőkként tagozatok működnek a sport nagy területein; egyetértési jog biztosítása a döntéshozatalban; 2. Gazdasági garanciákkal: önálló alszámla-vezetés 3. Jogi garanciákkal: automatikus alelnöki tagság a tagozat vezetőjének, A tagozat önálló jogi személy szervezeti egység

25 Sportfinanszírozási módosulások: 1. Programfinanszírozás törvényi szintű megjelenítése 2. Sportági szűrőrendszer alapjainak törvényi szintű meghatározása (alapja: eredményességi pontérték, sportági tradíciók és kompenzációs tételek alapján); 3. További, nem állami források bevonásának vizsgálata (pl. a vagyoni értékű jogok körének és szövetségi szintű gazdálkodásának újragondolásával sportfogadás, közvetítési jogok); 4. A finanszírozás alapvetően ne bázis-alapú logika alapján történjen; 5. Közvetlen és közvetett állami támogatások párhuzamosságainak kezelése szükséges!

26

27 Köszönöm a megtisztelő figyelmet! dr. Fazekas Attila Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság Sportigazgatási Főosztály 1054 Budapest, Hold u. 1. I. em. 5. tel.: mobil: erik.attila.fazekas@nefmi.gov.hu

2011. Július 4. Czene Attila államtitkár Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság

2011. Július 4. Czene Attila államtitkár Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság Változóban a sport A sportfinanszírozás új rendszere Magyar Sport Háza 2011. Július 4. Czene Attila államtitkár Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság A kormányzat sportpolitikai

Részletesebben

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes. 2012. január 5.

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes. 2012. január 5. Útmutató a látvány-csapatsportok társasági adóból való közvetett állami támogatásának felhasználásához és elszámolásához Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes 2012. január 5. Elszámolható

Részletesebben

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes. 2011. augusztus 10.

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes. 2011. augusztus 10. A sport támogatását segítő adókedvezmények Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes 2011. augusztus 10. Jogszabályi háttér A sport támogatásával összefüggő egyes törvények módosításáról

Részletesebben

A sportrendészeti infrastruktúra fejlesztésének lehetőségei a TAO szerepe a biztonsági infrastruktúra megteremtésében, fejlesztésében

A sportrendészeti infrastruktúra fejlesztésének lehetőségei a TAO szerepe a biztonsági infrastruktúra megteremtésében, fejlesztésében A sportrendészeti infrastruktúra fejlesztésének lehetőségei a TAO szerepe a biztonsági infrastruktúra megteremtésében, fejlesztésében Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Biztonsági Bizottság Előadó:

Részletesebben

A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna

A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna Előzmények, célok Adótörvények 2010-ben elfogadott módosítása. Látvány-csapatsport (labdarúgás, kézilabda,

Részletesebben

be/sfp-05061/2015/mkosz

be/sfp-05061/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Hernádi Szakmai Továbbképző és Sportegyesület Kosárlabda szakosztálya A kérelmező szervezet rövidített neve HSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh02-07514/2019/mksz MEZŐTÚRI REFORMÁTUS DIÁKSPORT EGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-07514/2019/mksz Mezőtúr Ügyintéző: Gecse Réka Kossuth út 2 E-mail: gecse.reka@mksz.hu 5400 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

Ügyszám: be/sfp-00039/2017/mrsz Tárgy: sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem elbírálása

Ügyszám: be/sfp-00039/2017/mrsz Tárgy: sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem elbírálása Iktatószám: ki/jh01-00039/2017/mrsz Mohácsi Sport Klub Szolgáltató Nonprofit Kft. Ügyszám: be/sfp-00039/2017/mrsz Mohács Ügyintéző: Kiss Tünde II. Lajos utca 16 B E-mail: kiss.tunde@hunvolley.hu 7700 Tárgy:

Részletesebben

I. törvényi szintű jogszabály módosítások. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások

I. törvényi szintű jogszabály módosítások. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások I. törvényi szintű jogszabály módosítások A) A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások 2013. november 30. napjától hatályos módosítások. Megállapította

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-00208/2018/mrsz BÉKÉSCSABAI RÖPLABDA SPORTEGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-00208/2018/mrsz Békéscsaba Ügyintéző: Kiss Tünde Vécsey utca 3 1 5 E-mail:kiss.tunde@hunvolley.hu 5600 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

A 2011. évi LXXXII. törvény és a 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet elemzése

A 2011. évi LXXXII. törvény és a 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet elemzése A sportfinanszírozás közvetett állami támogatásának új modellje A 2011. évi LXXXII. törvény és a 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet elemzése Magyar Sport Háza 2011. Július 4. Előadó: dr. Fazekas Attila

Részletesebben

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes Tájékoztató a látvány- csapatsportok társasági adóból való közvetett állami támogatás aktuális helyzetéről, az eddigi tapasztalatokról Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes Jogszabályi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh02-05240/2017/mksz Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület Ügyszám: be/sfp-05240/2017/mksz Hatvan Ügyintéző: dr. Kertész Georgina Tanács utca 9 E-mail: kerteszg@keziszovetseg.hu

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-00257/2018/mrsz DELTA RÖPLABDA SPORTEGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-00257/2018/mrsz Érd Ügyintéző: Kiss Tünde Botond utca 21 E-mail: kiss.tunde@hunvolley.hu 2030 Tárgy: sportfejlesztési program

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-00085/2017/mrsz Csanádi Kézilabda Sportiskola Sportegyesület Ügyszám: be/sfp-00085/2017/mrsz Budapest Ügyintéző: Kiss Tünde Albert utca 7 3 1 E-mail: kiss.tunde@hunvolley.hu 1119 Tárgy:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-06207/2018/mksz KISVÁRDAI KÉZILABDA CLUB SPORTEGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-06207/2018/mksz Kisvárda Ügyintéző: Pusztai Márton Flórián tér 6. E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu 4600 Tárgy:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-05453/2017/mksz Holler Utánpótlás Nevelési és Felnőtt Club Ügyszám: be/sfp-05453/2017/mksz Dunaföldvár Ügyintéző: Pusztai Márton Liszt Ferenc utca 10 - - - - E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-05569/2017/mksz Nyírbátori Sport- és Utánpótlás-nevelő Nonprofit Kft. Ügyszám: be/sfp-05569/2017/mksz Nyírbátor Ügyintéző: Pusztai Márton Szabadság tér 7 E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-05196/2017/mksz Szekszárdi Fekete Gólyák Kézilabda Club Ügyszám: be/sfp-05196/2017/mksz Szekszárd Ügyintéző: dr. Kertész Georgina Széchenyi utca utca 23 E-mail: kerteszg@keziszovetseg.hu

Részletesebben

Ügyszám: be/sfp-06534/2018/mksz

Ügyszám: be/sfp-06534/2018/mksz Iktatószám: ki/jh01-06534/2018/mksz Ügyszám: be/sfp-06534/2018/mksz Tárgy: sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem elbírálása Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Futball Club Esztergom

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-00211/2018/mrsz RÖPKE Kecskeméti Röplabda Sportegyesület Ügyszám: be/sfp-00211/2018/mrsz Kecskemét Ügyintéző: Kiss Tünde Téglagyár utca 22 E-mail: kiss. tunde@hunvolley.hu 6000 Tárgy:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-00259/2018/mrsz DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-00259/2018/mrsz Szentendre Ügyintéző: Kiss Tünde Kőzúzó utca 1 E-mail: kiss. tunde@hunvolley.hu 2000 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

1. (1) A látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról,

1. (1) A látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, A Kormány 268/2011. (XII. 16.) Korm. rendelete A látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-00237/2018/mrsz VASAS SPORT CLUB Ügyszám: be/sfp-00237/2018/mrsz Budapest Ügyintéző: dr. Marancsik Éva Violetta Fáy utca 58 E-mail: violetta.marancsik@hunvolley.hu 1139 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

Tájékoztatás a látvány-csapatsportok támogatásáról. Összefoglalás

Tájékoztatás a látvány-csapatsportok támogatásáról. Összefoglalás Tájékoztatás a látvány-csapatsportok támogatásáról A támogatási rendszer jogszabályi háttere: 2011. évi LXXXII. törvény a sport támogatásával összefüggő egyes törvények módosításáról A Kormány 107/2011.

Részletesebben

TAO - Az újabb pályázatok a sportlétesítmények megújítására 2012-04-03 21:35:48 ő i Stadion teljes Évtizedes elmaradást pótolva. 2. Az Egri Városi Sportiskola Kézilabda Szakosztálya révén - több mint 350

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-06031/2018/mksz Kozármisleny Sportegyesület Ügyszám: be/sfp-06031/2018/mksz Kozármisleny Ügyintéző: Szemes Nikolett Pf. - 14. E-mail: szemesn@keziszovetseg.hu 7761 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh02-07015/2019/mksz OROSHÁZI NŐI KÉZILABDA CLUB EGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-07015/2019/mksz Orosháza Ügyintéző: Gecse Réka Bajnok utca 3 E-mail: gecse.reka@mksz.hu 5900 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

Kivonat a TAO érdekesebb részeiből 22/C. (1)

Kivonat a TAO érdekesebb részeiből 22/C. (1) Kivonat a TAO érdekesebb részeiből 22/C. (1) Látvány-csapatsport támogatása keretében az adózó a következő jogcímekre nyújthat támogatást (juttatást): a) a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-06497/2018/mksz SAROSPATAKI REFORMATUS KOLLEGIUM GIMNAZIUMAERT ALAPITVANY Ügyszám: be/sfp-06497/2018/mksz Sárospatak Ügyintéző: Pusztai Márton Rakoczi utca 1 E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu

Részletesebben

a látvány-csapatsport támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról*

a látvány-csapatsport támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról* 2011. évi CLXXVIII. törvény a látvány-csapatsport támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról* 1. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása 1. (1) Az illetékekről szóló 1990.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-05275/2017/mksz Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Ügyszám: be/sfp-05275/2017/mksz Debrecen Ügyintéző: Pusztai Márton Oláh Gábor utca 5 E-mail:

Részletesebben

I. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások

I. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások I. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások (Megállapította a 2013. évi XXXVII. törvény 51. (4) bekezdése) Alkalmazása: Első alkalommal a 2013-2014-es

Részletesebben

Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról

Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról A 2013. április 18-án kihirdetett, az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-07100/2019/mksz Tatabányai Kézilabda Korlátolt Felelősségű Társaság Ügyszám: be/sfp-07100/2019/mksz Tatabánya Ügyintéző: Pusztai Márton Szent Borbála út 11 E-mail: pusztaim@mksz.hu

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-05481/2017/mksz Női Kézilabda Klub Balmazújváros Ügyszám: be/sfp-05481/2017/mksz Balmazújváros Ügyintéző: Szemes Nikolett Kossuth tér 4-5. E-mail: szemesn@keziszovetseg.hu 4060 Tárgy:

Részletesebben

1 / 11 2014.12.18. 10:42

1 / 11 2014.12.18. 10:42 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Universitas Sport Club Szeged USC Szeged 2 Gazdálkodási formakód: 3 A szakszövetség vagy a Magyar

Részletesebben

Magyar Kézilabda Szövetség Budapest Istvánmezei út 1-3.

Magyar Kézilabda Szövetség Budapest Istvánmezei út 1-3. Magyar Kézilabda Szövetség 1146. Budapest Istvánmezei út 1-3. Nemcsik Balázs főtitkár úr részére Tárgy: hiánypótlás a Csepel DSE sportszervezet 15. sorszámú pályázatához hivatkozási szám: SPT 15/211/1

Részletesebben

Ügyszám: be/sfp-05047/2017/mksz

Ügyszám: be/sfp-05047/2017/mksz Iktatószám: ki/jh01-05047/2017/mksz Ügyszám: be/sfp-05047/2017/mksz Tárgy: sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem elbírálása Siófok Kézilabda és Tenisz Club Sportszolgáltató Kft. Siófok

Részletesebben

A TAO BIZTOSÍTOTTA LEHETŐSÉGEK TUDATOSABB ÉS HATÉKONYABB FELHASZNÁLÁSA A KORSZERŰBB EDZÉSMUNKA ÉRDEKÉBEN

A TAO BIZTOSÍTOTTA LEHETŐSÉGEK TUDATOSABB ÉS HATÉKONYABB FELHASZNÁLÁSA A KORSZERŰBB EDZÉSMUNKA ÉRDEKÉBEN A TAO BIZTOSÍTOTTA LEHETŐSÉGEK TUDATOSABB ÉS HATÉKONYABB FELHASZNÁLÁSA A KORSZERŰBB EDZÉSMUNKA ÉRDEKÉBEN Változások a látvány-csapatsport támogatási rendszer 2017/2018-as támogatási időszakára vonatkozó

Részletesebben

A látvány-csapatsportok támogatási rendszerének megváltozott szabályai a gyakorlatban. (dr. Németh Nóra NAV Központi Hivatala)

A látvány-csapatsportok támogatási rendszerének megváltozott szabályai a gyakorlatban. (dr. Németh Nóra NAV Központi Hivatala) A látvány-csapatsportok támogatási rendszerének megváltozott szabályai a gyakorlatban (dr. Németh Nóra NAV Központi Hivatala) A módosított jogszabályi háttér és a hatálybalépés időpontja A társasági adóról

Részletesebben

Látvány-csapatsportok támogatása 2015-2016

Látvány-csapatsportok támogatása 2015-2016 Látvány-csapatsportok támogatása 2015-2016 Útmutató támogató szervezetek részére TARTALOM Jogszabályi háttér Támogatás menete Az új konstrukció A rendelkező nyilatkozat Az adóelőleg terhére Az adóelőleg-kiegészítés,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A röplabda látvány-csapatsport támogatási rendszerébe benyújtandó sportfejlesztési programokhoz VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK

TÁJÉKOZTATÓ. A röplabda látvány-csapatsport támogatási rendszerébe benyújtandó sportfejlesztési programokhoz VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK TÁJÉKOZTATÓ A röplabda látvány-csapatsport támogatási rendszerébe benyújtandó sportfejlesztési programokhoz VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK - A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-05013/2017/mksz Vasas Sport Club Ügyszám: be/sfp-05013/2017/mksz Budapest Ügyintéző: Pusztai Márton Fáy utca 58 E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu 1139 Tárgy: sportfejlesztési program

Részletesebben

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT. Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE12264/2019/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

2 / 3 2013.07.29. 14:27

2 / 3 2013.07.29. 14:27 2 / 3 2013.07.29. 14:27 1 Érkezett : A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: BEAC 2 Gazdálkodási formakód: 3 A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-06013/2018/mksz VASAS SPORT CLUB Ügyszám: be/sfp-06013/2018/mksz Budapest Ügyintéző: Pusztai Márton Fáy utca 58 E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu 1139 Tárgy: sportfejlesztési program

Részletesebben

Ügyiratszám : be/sfphp01-0043/2013 - SZARVASI NŐI KÉZILABDA KLUB

Ügyiratszám : be/sfphp01-0043/2013 - SZARVASI NŐI KÉZILABDA KLUB Ügyiratszám : be/sfphp01-0043/2013 - SZARVASI NŐI KÉZILABDA KLUB Igazgatási szolgáltatási díj sportfejlesztési program jóváhagyására Projekt költségvetése a 2013/2014-es évadra 25 000 Ft Jogcímek Támogatás

Részletesebben

MHK Jogszabály szolgáltatás

MHK Jogszabály szolgáltatás 1 / 7 2011.07.04. 13:37 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh02-05263/2017/mksz Kispest Női Kézilabda Klub Ügyszám: be/sfp-05263/2017/mksz Budapest Ügyintéző: Szemes Nikolett Katona József utca 3 E-mail: szemesn@keziszovetseg.hu 1194 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-06481/2018/mksz NÖI KÉZILABDA KLUB BALMAZÚJVÁROS Ügyszám: be/sfp-06481/2018/mksz Balmazújváros Ügyintéző: Szemes Nikolett Kossuth tér 4-5 E-mail: szemesn@keziszovetseg.hu 4060 Tárgy:

Részletesebben

KÉZIKÖNYV TÁJÉKOZTATÓ. A látvány-csapatsportok támogatási rendszeréről a 2017/18-as támogatási évadban

KÉZIKÖNYV TÁJÉKOZTATÓ. A látvány-csapatsportok támogatási rendszeréről a 2017/18-as támogatási évadban KÉZIKÖNYV TÁJÉKOZTATÓ A látvány-csapatsportok támogatási rendszeréről a 2017/18-as támogatási évadban Tartalomjegyzék Vonatkozó jogszabályok A támogatásra jogosultak köre, a támogatás felhasználási jogcímei

Részletesebben

Dabasi Kézilabda Club Városi Sportegyesület II. negyedéves előrehaladási jelentése

Dabasi Kézilabda Club Városi Sportegyesület II. negyedéves előrehaladási jelentése Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: 2012/2013 II. negyedéves előrehaladási jelentés 1 Dabasi Kézilabda Club Városi Sportegyesület II. negyedéves előrehaladási jelentése

Részletesebben

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT. Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE09086/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-06263/2018/mksz Kispest Női Kézilabda Klub Ügyszám: be/sfp-06263/2018/mksz Budapest Ügyintéző: Szemes Nikolett Katona József út 3 E-mail: szemesn@keziszovetseg.hu 1194 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-05171/2017/mksz Dabasi Kézilabda Club Városi Sportegyesület Ügyszám: be/sfp-05171/2017/mksz Dabas Ügyintéző: dr. Kertész Georgina Iskola utca 5 E-mail: kerteszg@keziszovetseg.hu 2370

Részletesebben

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Érkezett : Kérelem látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Tisztelt Jóváhagyó Szervezet! A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény,

Részletesebben

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT. Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE08978/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-06171/2018/mksz DABASI KÉZILABDA CLUB VÁROSI SPORTEGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-06171/2018/mksz Dabas Ügyintéző: Pusztai Márton Iskola utca 5 E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu 2370 Tárgy:

Részletesebben

Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Ügyszám: be/sfp-05272/2017/mksz

Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Ügyszám: be/sfp-05272/2017/mksz Iktatószám: ki/jh02-05272/2017/mksz DKKA-Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Ügyszám: be/sfp-05272/2017/mksz Dunaújváros Ügyintéző: Szemes Nikolett Táncsics

Részletesebben

Magyar joganyagok - 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet - a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási 1. oldal igazolás kiáll

Magyar joganyagok - 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet - a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási 1. oldal igazolás kiáll Magyar joganyagok - 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet - a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási 1. oldal igazolás kiáll 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet a látvány-csapatsport támogatását

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL Tájékoztatjuk, hogy a lenti felsorolás nem teljes körű. Az összefoglalóban, illetve a táblázatban nem szerepeltetett,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-06066/2018/mksz Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Ügyszám: be/sfp-06066/2018/mksz Érd Ügyintéző: Pusztai Márton Velencei út 39-41 E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu

Részletesebben

Takarítson meg pénzt vállalkozásának a látvány-csapatsportágak társasági adó (TAO)-kedvezményével! Az Ön partnere ebben a: Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

Takarítson meg pénzt vállalkozásának a látvány-csapatsportágak társasági adó (TAO)-kedvezményével! Az Ön partnere ebben a: Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Takarítson meg pénzt vállalkozásának a látvány-csapatsportágak társasági adó (TAO)-kedvezményével! Az Ön partnere ebben a: Pécsi Sport Nonprofit Zrt. www.psnzrt.hu; facebook.com/pecsisport 2015/2016 Tisztelt

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-05050/2017/mksz Váci Kézilabda Sportegyesület Ügyszám: be/sfp-05050/2017/mksz Vác Ügyintéző: Szemes Nikolett Erzsébet utca 42/a E-mail: szemesn@keziszovetseg.hu 2600 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

Magyar joganyagok - 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet - a látvány-csapatsport támo 2. oldal 3. képzéssel összefüggő feladatok támogatása: az Stv.-ben

Magyar joganyagok - 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet - a látvány-csapatsport támo 2. oldal 3. képzéssel összefüggő feladatok támogatása: az Stv.-ben Magyar joganyagok - 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet - a látvány-csapatsport támo 1. oldal 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-06140/2018/mksz VECSÉSI SPORTEGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-06140/2018/mksz Vecsés Ügyintéző: Pusztai Márton Vértesi Nándor utca 14 E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu 2220 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-06208/2018/mksz Mosonmagyaróvári Kézilabda Club Sportegyesület Ügyszám: be/sfp-06208/2018/mksz Mosonmagyaróvár Ügyintéző: Szemes Nikolett Gorkij utca 1 FSZT 2 E-mail: szemesn@keziszovetseg.hu

Részletesebben

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT. Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE08935/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-06274/2018/mksz DVSC Kézilabda Korlátolt Felelősségű Társaság Ügyszám: be/sfp-06274/2018/mksz Debrecen Ügyintéző: Pusztai Márton Kassai út 32-34 E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu 4028

Részletesebben

Előrehaladási jelentés

Előrehaladási jelentés Iktatószám: Előrehaladási jelentés KÖZPONTI SPORT- ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: 2. negyedéves előrehaladási jelentés (Beadási határidő: 2019.01.08.) KÖZPONTI SPORT-

Részletesebben

Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése

Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: negyedéves előrehaladási jelentés Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése Egyesületünk sportfejlesztési

Részletesebben

1. oldal, összesen: 11 oldal

1. oldal, összesen: 11 oldal 1. oldal, 11 oldal 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: 521 Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület Veszprémi

Részletesebben

Látvány-csapatsportok támogatása

Látvány-csapatsportok támogatása Látvány-csapatsportok támogatása 2013.-2014. Tartalom Jogszabályi háttér Támogatás Mente Adóhatóság felé történő bejelentés Számszaki hatás 2 Jogszabályi háttér Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII.

Részletesebben

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT. Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE10471/2018/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

HATÁROZATOT. 1% Közreműködői díj

HATÁROZATOT. 1% Közreműködői díj Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE09016/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Érkezett : Kérelem látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Tisztelt Jóváhagyó Szervezet! A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény,

Részletesebben

Takarítson meg pénzt vállalkozásának a látvány-csapatsportágak társasági adó (TAO)-kedvezményével! Az Ön partnere ebben a: Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

Takarítson meg pénzt vállalkozásának a látvány-csapatsportágak társasági adó (TAO)-kedvezményével! Az Ön partnere ebben a: Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Takarítson meg pénzt vállalkozásának a látvány-csapatsportágak társasági adó (TAO)-kedvezményével! Az Ön partnere ebben a: Pécsi Sport Nonprofit Zrt. www.psnzrt.hu; facebook.com/pecsisport 2015/2016 Tisztelt

Részletesebben

http://kosarkerelem.innospectrum.hu/kerelem2014/print?w=2

http://kosarkerelem.innospectrum.hu/kerelem2014/print?w=2 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Tóvárosi Általános Iskola TINI Diáksport Egyesület TINI DSE 2 Gazdálkodási formakód: 3 A szakszövetség

Részletesebben

TAO SPORT-TÁMOGATÁS 2015/2016

TAO SPORT-TÁMOGATÁS 2015/2016 TAO SPORT-TÁMOGATÁS 2015/2016 A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI LEÁNY KÉZILABDA CLUB EGYESÜLET 2015/2016-OS BAJNOKI ÉVRE BENYÚJTOTT SPORTFEJLESZTÉSI PROGRAMJÁT A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG SFP-03039/2015/MKSZ HATÁROZATSZÁMON

Részletesebben

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Érkezett : Kérelem látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Tisztelt Jóváhagyó Szervezet! A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény,

Részletesebben

Takarítson meg pénzt vállalkozásának a látvány-csapatsportágak társasági adó (TAO)-kedvezményével! Az Ön partnere ebben a: Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

Takarítson meg pénzt vállalkozásának a látvány-csapatsportágak társasági adó (TAO)-kedvezményével! Az Ön partnere ebben a: Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Takarítson meg pénzt vállalkozásának a látvány-csapatsportágak társasági adó (TAO)-kedvezményével! Az Ön partnere ebben a: Pécsi Sport Nonprofit Zrt. www.psnzrt.hu; facebook.com/pecsisport 2016/2017 Tisztelt

Részletesebben

1/20 2011.09.15 20:23

1/20 2011.09.15 20:23 1/20 2011.09.15 20:23 1Ügyiratszám : T-2011/9 1Érkezett : Debreceni Hoki Klub DHK 2 Gazdálkodási formakód: 3 sportszervezet Hivatásos sportszervezet Közhasznú alapítvány Diáksport egyesület Sportiskola

Részletesebben

http://kosarkerelem.innospectrum.hu/kerelem2014/print?w=2

http://kosarkerelem.innospectrum.hu/kerelem2014/print?w=2 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: GÖDÖLLŐI BOCSKAI SPORT EGYESÜLET GÖDÖLLŐI BOCSKAI SPORT EGYESÜLET 2 Gazdálkodási formakód: 3

Részletesebben

Tájékoztató A Látvány-csapatsport felajánlás útján történő támogatásának szabályairól

Tájékoztató A Látvány-csapatsport felajánlás útján történő támogatásának szabályairól A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény az országgyűlés által elfogadott, az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adóés Vámhivatalról

Részletesebben

ZUGLÓI SASOK SPORTEGYESÜLET A TÁRSASÁGI ADÓ KEDVEZMÉNYEZETTJE

ZUGLÓI SASOK SPORTEGYESÜLET A TÁRSASÁGI ADÓ KEDVEZMÉNYEZETTJE ZUGLÓI SASOK SPORTEGYESÜLET A TÁRSASÁGI ADÓ KEDVEZMÉNYEZETTJE 2011. július 1. 2012. június 30. TARTALOM JEGYZÉK Zuglói Sasok Sportegyesület bemutatása 4. oldal A sport finanszírózási törvény bemutatása

Részletesebben

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Érkezett : Kérelem látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Tisztelt Jóváhagyó Szervezet! A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény,

Részletesebben

Az állami sportvezetés az állami sportvezetés feladatai

Az állami sportvezetés az állami sportvezetés feladatai Az állami sportvezetés az állami sportvezetés feladatai Budapest 2010. november 18. Állami feladatok jelenleg I. A Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/D. (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van

Részletesebben

Társasági adójának 70%-val támogathatja a Gödi Sportegyesület 4 szakosztályát. Kérjük, tekintse meg tájékoztatónkat, amely tartalmazza a törvényi

Társasági adójának 70%-val támogathatja a Gödi Sportegyesület 4 szakosztályát. Kérjük, tekintse meg tájékoztatónkat, amely tartalmazza a törvényi Társasági adójának 70%-val támogathatja a Gödi Sportegyesület 4 szakosztályát. Kérjük, tekintse meg tájékoztatónkat, amely tartalmazza a törvényi rendelkezést is! Amennyiben adójával segítene fejleszteni

Részletesebben

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Érkezett : Kérelem látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Tisztelt Jóváhagyó Szervezet! A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény,

Részletesebben

Sportiskola Ügyiratszám: be/sfp-5489/2014. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 6000

Sportiskola Ügyiratszám: be/sfp-5489/2014. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 6000 Iktatószám: ki/jh01-5489/2014 Kecskeméti Labdarúgó Club Közös Torna Egylet Sportiskola Ügyiratszám: be/sfp-5489/2014 Kecskemét Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Csabay Géza krt. 1/a. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu

Részletesebben

Ügyiratszám: be/sfp-5780/2014 Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Egres út 61. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 2000

Ügyiratszám: be/sfp-5780/2014 Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Egres út 61. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 2000 Iktatószám: ki/jh01-5780/2014 POMÁZ VÁROSI ICO SPORTEGYESÜLET Ügyiratszám: be/sfp-5780/2014 Szentendre Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Egres út 61. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 2000 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Érkezett : Kérelem látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Tisztelt Jóváhagyó Szervezet! A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény,

Részletesebben

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT. Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE10485/2018/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában

Kérelem. látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Érkezett : Kérelem látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítása tárgyában Tisztelt Jóváhagyó Szervezet! A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény,

Részletesebben

WIN-WIN-WIN az adózásban Miért érdemes a sportba fektetnie?

WIN-WIN-WIN az adózásban Miért érdemes a sportba fektetnie? WIN-WIN-WIN az adózásban Miért érdemes a sportba fektetnie? A támogatás révén elérhető adóalap- és adókedvezmény együttes alkalmazásával a támogatás az adományozott összeg 102,5% vagy akár 104,75%-ának

Részletesebben

1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Tóvárosi Általános Iskola TINI Diáksport Egyesület TINI DSE 2 Gazdálkodási formakód: 3 A szakszövetség

Részletesebben

TÁMOP-2.1.3.A-12/1, TÁMOP-2.1.3.B-12/1 TÁMOP-2.1.3.C-12/1 Munkahelyi képzések támogatása mikro kis-, közép-, és nagyvállalkozások számára

TÁMOP-2.1.3.A-12/1, TÁMOP-2.1.3.B-12/1 TÁMOP-2.1.3.C-12/1 Munkahelyi képzések támogatása mikro kis-, közép-, és nagyvállalkozások számára TÁMOP-2.1.3.A-12/1, TÁMOP-2.1.3.B-12/1 TÁMOP-2.1.3.C-12/1 Munkahelyi képzések támogatása mikro kis-, közép-, és nagyvállalkozások számára Zalaszentgrót 2012.03.28. A kiírás célja A gazdaság versenyképességének

Részletesebben

http://kosarkerelem.innospectrum.hu/kerelem2013/print?w=2

http://kosarkerelem.innospectrum.hu/kerelem2013/print?w=2 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: 521 Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete SZESE 3 A szakszövetség

Részletesebben