Készítette: Szegedi Fanni Regina. 1. osztály

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készítette: Szegedi Fanni Regina. 1. osztály"

Átírás

1 Készítette: Szegedi Fanni Regina 1. osztály 2014

2 A kezdetek: októberében vásároltuk meg a családi házunkat. Az udvart parkosítottuk és játszóteret építettünk a gyerekeknek. A család új tagja is hamarosan megérkezett egy Bobtail személyében márciusában kislányom azzal a merész ötlettel fordult hozzánk, hogy szeretne benevezni a Vesd bele magad programba. Mivel is jár ez? veteményes kert, kapálás, locsolás és persze a veteményeskert épségének megóvás a család kedvencétől is. Mindezeket átgondolva, és persze Fannika kitartó elhatározásának eredményeként beneveztünk a programba, és úgy érzem, hogy jó döntés volt. Mi szülők kertes házban nőttünk fel, ahol természetes volt az, hogy kimegyünk a kertbe és az ebédhez szükséges friss zöldségeket egyszerűen csak kihúzzuk a földből. (bevallom töredelmesen, hogy közben elnassoltunk egy-két répát, borsót úgy mosatlanul még talán földesen is.) Mi még tudunk különbséget tenni a saját magunk által megtermesztett zöldségek íze (répa, borsó) és a bolti bezacskózott (vagy mirelit) zöldségek között. Ezért ezt az élményt szeretném, ha megismerné a kislányom is. A másik érv, ami miatt beléptünk a programba az, hogy így Fannika játékosan megtanulja a rendelkezésére álló zöldségek termesztését, láthatja a zöldségek növekedési folyamatát is, és remélem, hogy meg is fogja kóstolni a zöldségeket. Hiszem, hogy ha ő saját maga fogja gondozni a kertjét, figyeli, ahogyan a magokból kifejlődnek a kis növények, lesz akkora elhatározása, hogy végre megkóstolja a saját Munkája Zöldségét. Hajrá Fannika!! Ültetés: Mivel a kertünk kialakítása nem alkalmas egy veteményes kertnek ezért a balkonládás megoldást gondoltuk a legjobbnak. A ládákat ugyanis el tudjuk, helyezni az emeleten levő erkélyre ahol a kutya nem fogja bántani és kellő mennyiségű természetes napfényt és csapadékot is kapnak a növények.

3 . Termesztési napló Naplóvezető: Szegedi Fanni Regina 1.osztály Április hónap Az ültetésre án került sor. Az ültetés napján borongós, szeles, hűvös idő volt. A hőmérséklet 14C fok. Csapadék majd csak este esett. A csapadék mennyisége. 2mm Virágföldbe ültettük a magokat, és az ültetés végén meglocsoltuk a már földben levő kis magocskákat. A csemegekukoricát pedig a terasz előtt levő sziklakertbe (szabad földbe) vetettük el, mivel előzetes tanulmányokat végezve a kukoricát nem szabad ládába, dézsába ültetni. A munkálatok közös családi események, melyek láthatóak is Egy héttel később, már látható volt, hogy magocskák jól érzik magukat a földben. Elkezdtek csírázni. Pl a borsó nagyon szépen kipattant. a Igazán sok teendők még nem volt a veteményessel, mert nagyon jó helyre kerültek a magok. A speciális virágföldnek valamint a természetes napfénynek és a rengeteg esőnek, ami esett, hála a magok teszik maguktól a dolgukat. Mi csak naponta szemrevételezzük a változást.

4 2014.Április Napsütéses Nappali Csapadék Időjárás órák hőmérséklet száma 06.ápr 14 2mm Borongós 07.ápr 18 0mm Derült 08.ápr 21 0mm Derült 09.ápr 12 10mm Zápozzivatr 10.ápr 14 4mm Felhős 11.ápr 14 3mm Felhős 12.ápr 13 0mm Derült 13.ápr 16 0mm Derült 14.ápr 17 8mm Felhős 15.ápr 12 4mm Felhős 16.ápr 13 4mm Felhős 17.ápr 17 7mm Felhős 18.ápr 22 3mm kevésnap 19.ápr 20 4mm kevésnap 20.ápr 16 4mm Borongós 21.ápr 21 4mm Felhős 22.ápr 18 4mm Felhős 23.ápr 23 3mm Felhős 24.ápr 21 3mm Felhős 25.ápr 20 9mm zivatar 26.ápr 20 1mm Borongós 27.ápr 22 0mm Derült 28.ápr 23 0mm Derült 29.ápr 22 8mm Borongós 30.ápr 20 5mm Borongós Összesen: 14,9C 90 mm 182

5 1 hónappal később A magok elültetése után 1 hónappal án már gyönyörű szép, látványos konyhakertünk lett az erkélyen. A növények egészséges haragos zöld színükkel szinte vonzották a tekintetünket. A természet eddig kegyes volt hozzánk, hiszen a nagymennyiségű esőzésnek köszönhetően csak néha kellett locsolnunk a veteményeket, ritkításra azonban szükség volt. A képen is jól látható ahogyan a magokból egy hónap alatt szép kis növénykezdemények fejlődnek Szorgalmasan locsoltuk és ritkítottuk a növényeket.

6 A munkánk eredménye, hogy a borsó gyönyören virágzik a ládában, és a retek is szépen kerekedik. Május utolsó heteiben már kézzel fogható bizonyítéka volt a munkánknak, hiszen a borsón megjelentek a termések. Nagy öröm volt ez számunkra, de még nagyobb volt, amikor a borsót le is tudtuk szedni, és a lányok kifejtették. Íze, zamata illata tökéletes volt. A kifejtett borsót természetesen megettük, nagy örömömre Nyersen))).

7 2014.Május Nappali hőmérséklet Csapadék Időjárás Napsütéses órák száma mm esős mm esős mm zápor mm napos,részben felhős mm napos,részben felhős mm napos,részben felhős mm változó,felhős mm napsütéses mm napos mm részben napos mm felhős,napos mm Zápor mm Elvétve zápor mm Időszakos esőzés mm Melegebb idő mm Részben napos mm Növekvő felhőzet mm Elvétve zápor mm Részben napos mm Zápor mm Záporok és viharok mm Kevés eső napsütés mm felhős és napos mm Többnyire napos mm felhős mm Többnyire napos mm Többnyire napos mm Részben napos mm Növekvő felhőzet mm Záporok mm felhős és napos 22.1C 152mm 228 Összesen

8 A borsó leszedése után a ládákban levő zöldségeket (cékla, retek, sárgarépa, hagyma) kiültettük a sziklakertbe, mert a virágláda már kicsinek bizonyult a növények számára, mert nem tudtak megfelelően fejlődni. A kiültetésre június 10-én került sor. Szerencsére a kutya nem bántotta a növényeket (eddig) és a kiültetést is zökkenőmentesen átvészelték.

9 Az átültetést a retek is sikeresen átvészelte. A bizonyíték a képen látható. Nem lett nagyon nagy, de ízvilága megfelelő volt.

10 2014.Június Nappali hőmérséklet Csapadék Időjárás Napsütéses órák száma mm Derült napsütés mm Derült napsütés mm Zápor zivatar mm Zápor zivatar mm Zápor zivatar mmt Zápor zivatar mm Kánikula mm Kánikula mm kánikula mm kánikula mm zivatar,zápor mm gyengénfelhős mm zápor zivatar mm gyengénfelhős mm zápor mm zápor zivatar mm gyengénfelhős mm gyengénfelhős mm zápor zivatar mm zápor zivatar mm derült mm derült mm derült mm gyengén felhős mm záporok zivatar mm Zápor zivatar mm Zivatar,záporeső mm Zivatar záporeső mm Derült mm Derült Összesen 27.2C 50mm 248

11 2014.Július Nappali hőmérséklet Csapadék Időjárás Napsütéses órák száma mm Zivatarzápor mm Zivatarzápor mm Zivatarzápor mm Felhős mm Derült mm Derült mm Derült mm Zivatarzápor mm Záporzivatar mm zápor zivatar mm Záporzivatar mm Derült napos mm Záporzivatar mm Záporzivatar mm Záporzivatar mm Gyengénfelhős mm Kánikulla mm Kánikulla mm Kánikulla mm Kánikulla mm Záporzivatar mm Záporzivatar mm záporzivatar mm Záporzivatar mm Záporzivatar mm Záporzivatar mm Kánikulla mm Záporzivatar mm Záporzivatar mm 2mm Záporzivatar Záporzivatar Összesen 29.48C 48mm 302

12 2014.Augusztus Nappali hőmérséklet Csapadék Időjárás Napsütéses órák száma mm Kánikula mm Kánikula mm Zivatarzápor mm Záporzivatar mm Záporzivatar mm Kánikula mm Záporzivatar mm Zivatarzápor mm Kánikula mm Kánikula mm kánikula mm Zivatarzápor mm zivatarzápor mm Szeles mm Szeles mm Szeles mm Felhős mm Napos mm Napos mm Záporzivatar mm Záporzivatar mm Záporzivatar mm Zápor mm Gyengén felhős mm Gyengén felhős mm Gyengén felhős mm zápor zivatar mm Zápor zivatar mm Zápor Zivatar mm 0mm Gyengén felhős Derült Összesen 28.03C 28mm 302

13 Cékla,2014.aug.15 Kukorica és vöröshagyma: A kukoricánk sajnos még nem nagy( mert a kutyánk mindig kitaposta). A képen látható kukorica a harmadik vetés. Reméljük, hogy meg tud nőni jó nagyra. A répánk és a vöröshagymánk i viszont szépen fejlődik a sziklakertben, melynek ékes bizonyítékát mutatják a képek.

14 Sárgarépa és vöröshagyma aug.15

15 A magok fejlődési folyamata ( sárgarépa és vöröshagyma)

16 2014.Szeptember Nappali hőmérséklet Csapadék Időjárás Napsütéses órák száma mm Derült napos mm Derült napos mm Derült napos mm Borongós mm Fülledt meleg mm Fülledt meleg mm Fülledt meleg mm Fülledt meleg mm Fülledt meleg mm Napos mm Napos mm Borongós mm Esős mm Eső zápor mm Eső zápor mm felhős mm felhős mm Zápor mm Zápor mm Zápor mm Zápor mm Zápor mm Zápor mm Borongós mm Zivatar mm napos mm Napos mm Zápor zivatar mm Zápor Zivatar mm 0mm Gyengén felhős Derült Összesen 24,1C 28mm 197

17 A kukoricánkat 4-ik alkalommal vetettük újra, és kikelt( Köszönet a kutyusnak, aki mindig kitaposta) De most már óvatosak vagyunk és körül is barikádoztuk. Bízunk benne, hogy lesz még jó idő és meg tud nőni nagyra. A képek án készültek.

18 2014. Október Nappali hőmérséklet Csapadék Időjárás Napsütéses órák száma mm Derült napos mm Zápor vihar mm Változó idő mm Változó idő mm Felhős mm Napos mm Napos mm Napos mm Napsütés mm Napos mm Napos mm felhős mm Zápor mm felhős mm Napos mm felhős mm Zápor mm Zápor mm Napos mm Zivatar mm Esőzés mm Napos mm Felhős mm Napos mm Napos Összesen 17,36C 35mm 151

19 A negyedik kukoricavetés eredmény: 5 mag és 5 szál kukorica. Most már csak a jó idő kell: 2014.október 5-én vasárnap megkezdődött az őszi betakarítás. Nagyon fontos volt, hiszen a vasárnapi ebéd nélkülözhetetlen alapanyagait nevelgettük a kiskertünkben. A répát, céklát és a vöröshagymát.

20

21

22

23 Apa megállapította, hogy a cékla vágásfelülete tökéletes. A zöldségekből pedig elkészítette a finom vasárnapi ebédet. A menü: Aranysárga tyúkhúsleves csigatésztával Fannika és Andika kiskertjének zöldségeivel. Sült husi makarónin pihetetve céklasalátával körítve. Nagyon finom lett. Köszönjük apa

24 Mi pedig megettük amit apa főzött. A répa és a hagyma isteni volt a levesben. A céklasaláta pedig nagyon illet a sült husihoz ami még éppen nem került a tányérunkra.

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam. Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő üzleti célú felhasználásához!

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam. Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő üzleti célú felhasználásához! Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Iskolakód 5 Évfolyam Osztálykód Naplósorszám Nem 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam Az iskola bélyegzője:

Részletesebben

2007/29.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés

2007/29.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 1 / 7 2012.10.03. 11:10 2007/29.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 2007. október 26. A meteorológiai helyzet és várható alakulása Az elmúlt napokban - a Kárpát-medence közelében

Részletesebben

Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program

Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program Berentén a munkaprogram 2012.03.01-én indult.14 fő kapott itt munkát, 8 órás munkaidőben.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.09.07. 12:00-kor. Érvényes: 2017.09.14-ig. Várható frissítés: 2017.09.14. 12:00-kor.

Részletesebben

2015. nyári előrejelzési verseny 1. forduló. Sopron-Kurucdomb / 2015. július 5. / 12 UTC (13:40)

2015. nyári előrejelzési verseny 1. forduló. Sopron-Kurucdomb / 2015. július 5. / 12 UTC (13:40) 2015. nyári előrejelzési verseny 1. forduló SopronKurucdomb / 2015. július 5. / 12 UTC (13:40) Előrejelző Felhőzet Jelenség Takt Tmax Radmin P dd ff Csapadék Pontszám derült nincs 32 20 33 17 19 S gyenge

Részletesebben

kertésznaptár gyerekeknek

kertésznaptár gyerekeknek kertésznaptár gyerekeknek 2014 Január 1 2 3 4 5 Újév 6 7 8 9 10 Madáretető feltöltése 11 12 Hólapátolás 13 14 15 16 17 Tárolt hagymák, gumók ellenőrzése Vastag hóréteg leverése az ágakról 20 21 22 23 24

Részletesebben

Lecsós kert. Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs

Lecsós kert. Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs Lecsós kert Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs Alapinformációk A növény is csak ember. alaptevékenységek: tavaszi területrendezés, vetés/ültetés, rendszeres nyári munkák, betakarítás

Részletesebben

MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet. Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe

MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet. Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe Hajdú-Bihar megye növény-egészségügyi helyzetének alakulásáról

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. szeptember 8.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. szeptember 8.) József Keresztes FW: Szekszárd Borvidék Kft. 2016. szeptember 8. 2:43 Címzett: József Keresztes , dora.benczik@syngenta.com

Részletesebben

Cukorrépa 2 cm 30 cm 30 cm

Cukorrépa 2 cm 30 cm 30 cm Faj Vetés mélysége Távolság a sorok között Ritkítás vagy Padlizsán 0,5-1 cm-es 40-60 cm 40-60 cm Fólia takaró alá: március-április palántanevelés: április-május Kiültetés: április-május Betakarítás: július-október

Részletesebben

Agrometeorológiai összefoglaló

Agrometeorológiai összefoglaló Agrometeorológiai összefoglaló A 2008. szeptember és 2009. március között lehullott csapadék mennyiség területi eloszlását az 1. ábra szemlélteti. Az ország egyes tájai között jelentős különbségek adódtak.

Részletesebben

Bioszféra fejlesztőműhely modul 1. 2014.04.10

Bioszféra fejlesztőműhely modul 1. 2014.04.10 Bioszféra fejlesztőműhely modul Alkalmanként 15 fő részvételével zajló modul, zöldmunka típusú tevékenységek, az ökonómiai és biogazdálkodás helyi fejlesztését elősegítő műhely, külső szolgáltató bevonásával.

Részletesebben

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait Argentína 2017/18 év kukorica termelését 36 millió metrikus tonnára becsülték, mely 8%-al

Részletesebben

A 2008-as év időjárásának áttekintése a növénytermesztés szempontjából

A 2008-as év időjárásának áttekintése a növénytermesztés szempontjából FIGYELMÉBE AJÁNLJUK Enyhe, száraz tél, meleg, de csapadékos nyár 2009. január A 2008-as év időjárásának áttekintése a növénytermesztés szempontjából Vadász Vilmos Országos Meteorológiai Szolgálat, Budapest

Részletesebben

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 1. osztályos tanulók részére II. félév, 2 óra Készült az Európai

Részletesebben

Szilveszter az Adrián, 2015/2016

Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint

Részletesebben

Felhívás kertészkedést kedvelő kisiskolásoknak és családjuknak

Felhívás kertészkedést kedvelő kisiskolásoknak és családjuknak Felhívás kertészkedést kedvelő kisiskolásoknak és családjuknak Ez a négy oldalas dokumentum részletesen tartalmazza, hogy hogyan működik a Vesd bele magad! Program és hogyan lehet rá jelentkezni. Kérjük,

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland

Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland Ta r t a l o m Borsó.... 6 Hagyma..... 8 Fokhagyma....10 Spenót....12 Saláta......14 Retek.. 16 Tök... 18 Uborka...20 Káposzta.....22 Karalábé....24 4 Ta r t a l

Részletesebben

2007/22.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés

2007/22.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 1 / 7 2012.10.03. 11:13 2007/22.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 2007. szeptember 03. A meteorológiai helyzet és várható alakulása Az elmúlt héten az ÉKÖVIZIG működési

Részletesebben

Rajzolj te is ÁBÉCÉ-t! rajzpályázat felhívás

Rajzolj te is ÁBÉCÉ-t! rajzpályázat felhívás Rajzolj te is ÁBÉCÉ-t! rajzpályázat felhívás A Svájci-Magyar Együttműködési program keretében megvalósuló Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Rajzolj te is ÁBÉCÉ-t! címmel rajzpályázatot hirdet Jászapáti

Részletesebben

Tavasz a biokertben. Badacsonytördemic 2015. február 28

Tavasz a biokertben. Badacsonytördemic 2015. február 28 Tavasz a biokertben Badacsonytördemic 2015. február 28 Képesek vagyunk csodát tenni Ízleteset, egészségeset, szépet és illatosat Hogyan kezdjem? Mi van most a kertben? Mi a célom? Mi kell a kertnek, mi

Részletesebben

VÍZIBIVALY-TATÁR FŰSZERVAJJAL, SAVANYÍTOTT ZÖLDSÉGEKKEL

VÍZIBIVALY-TATÁR FŰSZERVAJJAL, SAVANYÍTOTT ZÖLDSÉGEKKEL VÍZIBIVALY-TATÁR FŰSZERVAJJAL, SAVANYÍTOTT ZÖLDSÉGEKKEL A tatárbifsztek eredetét, csakúgy, mint sok más ételét is, legendák övezik. Egyesek szerint elnevezése ellenére a tatárokhoz semmi köze, származása

Részletesebben

Jöttek, láttak, kapáltak

Jöttek, láttak, kapáltak Jöttek, láttak, kapáltak Sokszor látni kíváncsi szemeket, akik fürkészik a távolból, vajon mi is lehet ez? Az ez az Első Kis-Pesti Kert névre hallgató közösségi kert, vagyis Mi magunk lennénk. Tetszik

Részletesebben

Ibolyáskert közösségi kert

Ibolyáskert közösségi kert Ibolyáskert közösségi kert A Telekom fenntarthatósági kezdeményezése, a hello holnap!, a Kortárs Építészeti Központtal (KÉK) összefogva 2013. márciusában pályázatot hirdetett budapesti általános iskolák

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

ISKOLÁNKÉRT ALAPÍTVÁNY 2337 Délegyháza, Árpád u. 53. Szakmai beszámoló

ISKOLÁNKÉRT ALAPÍTVÁNY 2337 Délegyháza, Árpád u. 53. Szakmai beszámoló Van, aki méreggel írtja a gyomot, és azt hiszi ez elegendő ahhoz, hogy a kert tökéletessé váljék. Ő nem gondol a vegyszer által elpusztított virágokra ( ) Más viszont kapával végzi ugyanezt a munkát lassan,

Részletesebben

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait! Iskolás Sün lettem Simi Sün Simi. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!. Rajzold le, mi jelenthet veszélyt Simi számára! Óvodából az iskolába. Rajzold le,

Részletesebben

6. fejezet Óravázlatok

6. fejezet Óravázlatok 6. fejezet Óravázlatok 1. Osztály:1. Téma: Ősz Tananyag: Ősszel a gyümölcsösben Hely: az iskolakert Cél: Az évszakok jellemzőinek megismerése, közvetlen környezetünk felfedezése. A fa részeinek megfigyelése

Részletesebben

Zöldségfélék szaporítása

Zöldségfélék szaporítása Zöldségfélék szaporítása Palántanevelés, magvetés szabályszerűségei Budapesti Corvinus Egyetem Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék Dr. Kappel Noémi 2014.01.11. 1 Szaporítási módok Generatív úton történő

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék FOGALOMTÁR 2. RÉSZ

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék FOGALOMTÁR 2. RÉSZ Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék FOGALOMTÁR 2. RÉSZ Az Általános klimatológia gyakorlat 2. zh-jában szereplő fogalmak jegyzéke Szeged 2008 A 2. ZH-ban

Részletesebben

Akár 8 hónapon át tartó védelem a kullancsok és bolhák ellen.

Akár 8 hónapon át tartó védelem a kullancsok és bolhák ellen. trnd Projektmenetrend Foresto nyakörv: Akár 8 hónapon át tartó védelem a kullancsok és bolhák ellen. trnd Projekt Projektblog: www.trnd.hu/foresto trnd kapcsolattartód: suzanne@trnd.hu Teszteljük kutyánkkal

Részletesebben

Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves

Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves Leíró éghajlattan_2 Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves potenciális evapostranpiráció csapadék évszakos

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Önkormányzati területek összegzése

Önkormányzati területek összegzése Önkormányzati területek összegzése A képviselő testület döntése alapján Gyomaendrőd város önkormányzata a tulajdonában álló termőföldeket maga műveli. Illetve a folyamatban lévő bérleti szerződéseket lejárata

Részletesebben

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek tel

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek   tel Rózsa katalógus 2013. Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel. +36 70 311-6255 www.rozsa.kereskedes.eu rozsa@kereskedes.eu Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel.: +36 70 311-6255 Tearózsa

Részletesebben

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére II. félév 1. óra Készült az Európai

Részletesebben

fejlesztendő kompetenciák: szociális kompetencia (demokráciára nevelés, fenntarthatóságra nevelés), kooperáció, kreativitás

fejlesztendő kompetenciák: szociális kompetencia (demokráciára nevelés, fenntarthatóságra nevelés), kooperáció, kreativitás cím: ZÖLD ÉTKEZÉS 1. korosztály: 12+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 45 perc kulcsszavak: fenntarthatóság, zöld étterem, tudatos fogyasztás ideális létszám: 5 30 fő fejlesztendő kompetenciák: szociális

Részletesebben

Kényeztetett kalászosok, meggyötört kapásnövények, gyümölcsösök: a 2014-es év időjárásának áttekintése a növénytermesztők szempontjából

Kényeztetett kalászosok, meggyötört kapásnövények, gyümölcsösök: a 2014-es év időjárásának áttekintése a növénytermesztők szempontjából Kényeztetett kalászosok, meggyötört kapásnövények, gyümölcsösök: a 2014-es év időjárásának áttekintése a növénytermesztők szempontjából Vadász Vilmos Országos Meteorológiai Szolgálat, Budapest A 2014-es

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

A hörcsög érzékelhető jelenléte csak Jászfelsőszentgyörgy-Pusztamonostor térségében figyelhető meg (1 kotorék/ha).

A hörcsög érzékelhető jelenléte csak Jászfelsőszentgyörgy-Pusztamonostor térségében figyelhető meg (1 kotorék/ha). Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 09. 15. - 2014. 09.30. között Időjárás 2014. szeptember második felének időjárása változást hozott térségünkbe. A csapadékos periódus után

Részletesebben

Kircsi Andrea, Hoffmann Lilla, Izsák Beatrix, Lakatos Mónika és Bihari Zita

Kircsi Andrea, Hoffmann Lilla, Izsák Beatrix, Lakatos Mónika és Bihari Zita Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati osztály MMT és a MHT együttes előadóülése Budapest, 2019. március 7. Kircsi Andrea, Hoffmann Lilla, Izsák Beatrix, Lakatos Mónika és Bihari Zita Az évi középhőmérséklet

Részletesebben

égalj-viszonyai az 1876-ik év második felében.

égalj-viszonyai az 1876-ik év második felében. Részünkről bárkinek is sokkal inkább Neubrand művét ajánlhatjuk mint olyant, mely tárgyát kimerítőbben és szakavatottabban ismerteti, s mely felett Frilin müvének csak egy előnye van: az áttekintőbb és

Részletesebben

2012. augusztus 30- szeptember 1.

2012. augusztus 30- szeptember 1. 2012. augusztus 29. Szokásunkhoz híven a korai indulást választottuk, így pár perccel öt óra után már motoroztunk ki a kikötőből. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de nekünk ott, beszorulva két nagy hajó

Részletesebben

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül 2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta

Részletesebben

ZÖLDSÉGFÉLÉK SZAPORÍTÁSA ANYAGCSERE. előnevelési praktikák. 2014 06 24. Vágvölgyi Erika

ZÖLDSÉGFÉLÉK SZAPORÍTÁSA ANYAGCSERE. előnevelési praktikák. 2014 06 24. Vágvölgyi Erika ZÖLDSÉGFÉLÉK SZAPORÍTÁSA előnevelési praktikák ANYAGCSERE 2014 06 24. Vágvölgyi Erika Egyéves egynyári növény: lágyszárú, egy év alatt csírázik, virágzik, termésérés után elpusztul. (kukorica, borsó, karfiol,

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását Kép Vegetációs index Anatólia fennsík régiójában Az őszi szárazság az Anatóliai

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Oroszországban: nedves időjárási körülmények akadályozzák a tavaszi búza vetését

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Oroszországban: nedves időjárási körülmények akadályozzák a tavaszi búza vetését MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Oroszországban: nedves időjárási körülmények akadályozzák a tavaszi búza vetését Kép. Tavaszi búza vetésének előrehaladása: Szibéria kerülete *USDA- Egyesült Államok

Részletesebben

A nagy termés nyomában...

A nagy termés nyomában... új kihívást jelent, hogy merre haladjon mezőgazdaságunk. Meggyőződésem szerint ez az út nem lehet más, mint az elektronika, a csúcstechnika, a minőség, az ökológia és a jövedelmező gazdálkodás harmóniájának

Részletesebben

Helyszínrajz. Csemege tömb. Beépítési Tanulmányterv. Jászberény 2008 Kft. P. M. Design Kft. Litkei Tamás

Helyszínrajz. Csemege tömb. Beépítési Tanulmányterv. Jászberény 2008 Kft. P. M. Design Kft. Litkei Tamás Szint Funkció Kb. terület Mélygarázs: Raktár: 220,25 m 2 Lépcsőház: 120,03 m 2 Parkoló: 4207,42 m 2 Összesen: 4547,70 m 2 Földszint: Lépcsőház: 107,88 m 2 Gépészet: 16,96 m 2 Bank: 612,75 m 2 ABC: 1011,74

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

A növényvédelmi előrejelzés eredményei az ISTERVIN projektben

A növényvédelmi előrejelzés eredményei az ISTERVIN projektben TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL A növényvédelmi előrejelzés eredményei az ISTERVIN projektben ISTERVIN záró konferencia Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294

Részletesebben

kedvező adottságok, de csökkenő termelés kemény korlátok között: időjárás, import, botrányok, feketegazdaság, A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés

kedvező adottságok, de csökkenő termelés kemény korlátok között: időjárás, import, botrányok, feketegazdaság, A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés GfK Custom Research A friss zöldség, gyümölcs vásárlások GfK Hungária / Sánta Zoltán OMÉK 2011 A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés kedvező adottságok, de csökkenő termelés 2 kemény korlátok között:

Részletesebben

Hidrometeorológiai értékelés Készült szeptember 25.

Hidrometeorológiai értékelés Készült szeptember 25. Hidrometeorológiai értékelés Készült 2012. szeptember 25. Csapadék: Közép-Tisza: Az igazgatóságunk területére 2012 január 1. és szeptember 24. között 275,7 mm csapadék hullott, amely a sokéves 1-9 havi

Részletesebben

Iskola: Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium. Téma: Az őszibúza gazdasági jelentősége és botanikai jellemzői

Iskola: Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium. Téma: Az őszibúza gazdasági jelentősége és botanikai jellemzői 2. számú melléklet (Forrás: K.B) ÓRAVÁZLAT Iskola: Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Osztály: 13. b osztály Tantárgy: Növénytermesztés Téma: Az őszibúza gazdasági jelentősége és

Részletesebben

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A. Globális áttekintés (az alábbi fejezet az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közzétett információk, tanulmányok alapján került összeállításra) A 2015-ös

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VIII. évfolyam 11. szám, 2007. november

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VIII. évfolyam 11. szám, 2007. november VIII. évfolyam 11. szám, Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a

Részletesebben

Kerti foglalkozások bemutatása haladási napló szerint Felső tagozatos csoport Palágyi Edit Márta

Kerti foglalkozások bemutatása haladási napló szerint Felső tagozatos csoport Palágyi Edit Márta Kerti foglalkozások bemutatása haladási napló szerint Felső tagozatos csoport Palágyi Edit Márta Alattunk a föld, fölöttünk az ég kertművelő tehetséggondozó műhely Pályázati azonosító:ntp-tm-14-0197 Március

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették USDA a 2018/19 évre Ausztrália búza termelését 20,0 millió metrikus tonnára (mmt) becsülte, ami 2,0 mmt vagy 9%-os

Részletesebben

A hétvégi vihar ismertetése

A hétvégi vihar ismertetése A hétvégi vihar ismertetése Zivatarlánc Szupercella Dió nagyságú jég Tuba Tornádó Jégeső Villámok Tatabánya Pécs felett Pécs felett Csontváry u. szombat 20:10 Köszönöm a kitartó figyelmet! ;) Készítette:

Részletesebben

2. k ö p ü l ( S ) zurbol(d) zürböl(d) Mit csinál az ember, ha a tejfölből vajat készít?

2. k ö p ü l ( S ) zurbol(d) zürböl(d) Mit csinál az ember, ha a tejfölből vajat készít? 1. t e j e s k u k o r i c a ( S ) g y e n g e t e n g e r i ( D ) g y e n g e m á l é ( D ) Mi a neve annak a még nem érett kukoricának, amit nyáron le szoktak szedni, hogy csövestől megfőzzék vízben?

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Dunán 2009. tavaszán várható lefolyási viszonyokról

TÁJÉKOZTATÓ. a Dunán 2009. tavaszán várható lefolyási viszonyokról VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. Vízgazdálkodási Igazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat TÁJÉKOZTATÓ a Dunán 29. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató

Részletesebben

Az éghajlatváltozás és következményei hazánkban. Szalai Sándor, Lakatos Mónika (OMSZ)

Az éghajlatváltozás és következményei hazánkban. Szalai Sándor, Lakatos Mónika (OMSZ) Az éghajlatváltozás és következményei hazánkban Szalai Sándor, Lakatos Mónika (OMSZ) Szalai.sandor@mkk.szie.hu Anomália az 1981-2010-es átlgahoz viszonyítva Éves középhőmérsékletek alakulása 1901-től Magyarországon

Részletesebben

GÓLYAHÍR BÖLCSŐDE BESZÁMOLÓJA A 2013/2014-ES NEVELÉSI ÉVRŐL

GÓLYAHÍR BÖLCSŐDE BESZÁMOLÓJA A 2013/2014-ES NEVELÉSI ÉVRŐL GÓLYAHÍR BÖLCSŐDE 2241 SÜLYSÁP, SZILVAFASOR U. 1. Tel.: 06-29-436-304 / 06-30-986-7843 E-mail: bolcsode@sulysap.hu Sülysáp Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala 2241 Sülysáp, Szent I. tér 1. Képviselő-testület

Részletesebben

Részlet a KvVM megrendelésére 2006-ban készített energiatakarékossági tanulmánykötetből (szerk. Beliczay Erzsébet)

Részlet a KvVM megrendelésére 2006-ban készített energiatakarékossági tanulmánykötetből (szerk. Beliczay Erzsébet) Részlet a KvVM megrendelésére 2006-ban készített energiatakarékossági tanulmánykötetből (szerk. Beliczay Erzsébet) XI. fejezet Városvizsgálatok (Dr. Unger János, a Szegedi Tudományegyetem Éghajlattan és

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

Smaragdfa, a zöld jövő. Négyéves Smaragdfa erdő

Smaragdfa, a zöld jövő. Négyéves Smaragdfa erdő Smaragdfa, a zöld jövő Négyéves Smaragdfa erdő Smaragdfa fejlődése A kiültetéskor 3 év múlva Az előző évben ültetett, a fagyok után tarra vágott Smaragdfa növekedése A 30, a 80 és a 100 napos facsemete

Részletesebben

Fiatal mezőgazdasági termelő - 67/2007 FVM rendelet támogatási jogszabály alapján - Miklósik Ivett

Fiatal mezőgazdasági termelő - 67/2007 FVM rendelet támogatási jogszabály alapján - Miklósik Ivett Fiatal mezőgazdasági termelő - 67/2007 FVM rendelet támogatási jogszabály alapján - Miklósik Ivett Bemutatkozás Mezőgazdasággal már kiskoromban megismerkedtem, édesapám agronómus volt egy TSZ-ben Középiskola

Részletesebben

XI. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 3. évfolyam

XI. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 3. évfolyam 1. Mindkét zsebemben azonos nagyságú és ugyanannyi darab golyó van. A bal zsebemből átteszek a jobb zsebembe hat darabot. Hány golyóval lesz több a jobb zsebemben, mint a balban? A) 0 B) 6 C) 8 D) 10 E)

Részletesebben

Fotó és művészetterápiás tábor

Fotó és művészetterápiás tábor Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,

Részletesebben

Újratervezés. TÉ-KOFA Tépe község helyi termelési és fogyasztási rendszerének fejlesztési terve

Újratervezés. TÉ-KOFA Tépe község helyi termelési és fogyasztási rendszerének fejlesztési terve Újratervezés Szemléletformáló program a hulladék megelőzés és energiafelhasználás csökkentése érdekében a helyi termelési és fogyasztási rendszerek fejlesztésével az Észak-alföldi régióban TÉ-KOFA Tépe

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

BIO ÉTELEK. Villach város gyermekgondozásában és oktatási intézményeiben

BIO ÉTELEK. Villach város gyermekgondozásában és oktatási intézményeiben BIO ÉTELEK Villach város gyermekgondozásában és oktatási intézményeiben Abteilung Kindergärten und Horte Sigrid Müller, Susanne Zimmermann 08. März 2013 1 Áttekintés 1. Tervezés 2. A projektszakasz 3.

Részletesebben

Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ. Napköziotthonos Óvoda Bak Részben osztott Nagycsoportja

Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ. Napköziotthonos Óvoda Bak Részben osztott Nagycsoportja TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0160 Pedagógiai Innováció a Göcsej Kapujában projekt HÚSVÉT TÉMAHÉT Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ Napköziotthonos Óvoda Bak Részben osztott Nagycsoportja Készítette:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

ESA TERMÉKSPECIFIKÁCIÓK A PRECÍZIÓS ZÖLDSÉG VETŐMAGOKRA

ESA TERMÉKSPECIFIKÁCIÓK A PRECÍZIÓS ZÖLDSÉG VETŐMAGOKRA ESA TERMÉKSPECIFIKÁCIÓK A PRECÍZIÓS ZÖLDSÉG VETŐMAGOKRA Az alábbi termékspecifikációk melyek a precíziós vetőmag ára, fajtatisztaságára és növény egészségügyi követelményeire vonatkoznak az ESA által javasolt

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele. Pihenőház A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 2001. februárjában alapította meg a dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményét, melynek fő feladata azoknak a halmozottan sérült

Részletesebben

II. évfolyam, 10. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA október

II. évfolyam, 10. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA október II. évfolyam, 10. szám, 201 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 201. október Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 201. október II. évfolyam, 10.

Részletesebben

Kerti foglalkozások bemutatása haladási napló szerint Alsó tagozatos csoport Remenár Mária

Kerti foglalkozások bemutatása haladási napló szerint Alsó tagozatos csoport Remenár Mária Kerti foglalkozások bemutatása haladási napló szerint Alsó tagozatos csoport Remenár Mária Alattunk a föld, fölöttünk az ég - Kertművelő Tehetséggondozó Műhely nyertes pályázat (Pályázati azonosító: NTP-TM-14-0197)

Részletesebben

ÉGHAJLAT. Északi oldal

ÉGHAJLAT. Északi oldal ÉGHAJLAT A Balaton területe a mérsékelten meleg éghajlati típushoz tartozik. Felszínét évente 195-2 órán, nyáron 82-83 órán keresztül süti a nap. Télen kevéssel 2 óra fölötti a napsütéses órák száma. A

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.21. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.28-ig. Várható frissítés: 2015.05.28. 12:00-kor. A gyors növekedésnek

Részletesebben

A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul!

A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul! Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek

Részletesebben

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia!

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia! Biztosan hallottad a médiákból, hogy szeptembertől tilos lesz a közétkeztetésben a sót + cukrot kitenni az asztalra! Többször hallottam, bemondták a Kossuth rádió híreiben és szépen beolvasták a miértet

Részletesebben

Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék

Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 218. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket

Részletesebben

2009/19.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés

2009/19.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 1 / 5 2012.10.03. 10:39 2009/19.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 2009. július 7. A meteorológiai helyzet és várható alakulása (OMSZ) Az elmúlt napban a vízgyűjtőkön területi

Részletesebben

Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények

Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények A macskák látogatása után a kertben nem csak a szétkapart ágyások és a kellemetlen szag marad, de négylábú kedvenceink előszeretettel öntözik

Részletesebben

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét!

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Bevezető Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Szeretettel köszöntünk az iskolában! Kövesd a munkafüzet címét, és járj te is nyitott szemmel a természetben! A feladatok

Részletesebben

KÖZÉTKEZTETÉS AZ ÉRINTETTEK SZEMÉVEL, SZAKÁCSOK A MINŐSÉGI KÖZÉTKEZTETÉSÉRT.

KÖZÉTKEZTETÉS AZ ÉRINTETTEK SZEMÉVEL, SZAKÁCSOK A MINŐSÉGI KÖZÉTKEZTETÉSÉRT. KÖZÉTKEZTETÉS AZ ÉRINTETTEK SZEMÉVEL, SZAKÁCSOK A MINŐSÉGI KÖZÉTKEZTETÉSÉRT. ÜDVÖZLÖM ÖNÖKET! Előadó: Asztalos Árpád Debreceni Egyetem Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. vendéglátó hálózat igazgató

Részletesebben

Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak

Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak ECOPET Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak ECOPET A Farmina bemutatja új irányvonalát, az Ecopetet. Hat speciális terméket kínálunk az ember legjobb barátjának, hiszen etetésükkel kapcsolatosan számos

Részletesebben

Kísérleti Szöveges Értékelés 2017.

Kísérleti Szöveges Értékelés 2017. Kísérleti Szöveges Értékelés 2017. Gazda neve: Zsemberi Gábor, Ópusztaszer. Termesztés: -előnövény; nem volt -főnövény; berakó uborka Fajta: Triology F1 Genezis Kísérlet (GK): 350 m² 780 tő Üzemi Kísérlet

Részletesebben

A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei

A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei Ponicsánné Gyovai Ágnes Kollár Zsuzsanna, Simon Attila, Baktay Borbála Növényi Diverzitás Központ Tápiószele A NöDiK főbb tevékenységei Génforrások felkutatása,

Részletesebben

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére II. félév 1. óra Készült az Európai

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben