Az Automatikus Azonosító Rendszer Automatic Identification System (AIS)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Automatikus Azonosító Rendszer Automatic Identification System (AIS)"

Átírás

1 Az Automatikus Azonosító Rendszer Automatic Identification System () Mi is az? Ez olyan eszköz, amely leginkább a repülős filmekben láttunk, ahol a irányítótorony radarképernyőjén megjelenik a repülőgép radar jele mellett annak azonosítója. Látni és látszani Az rendszer működése pofonegyszerű ötleten alapul: a GPS korában, amikor szinte bármiben, ami nagyobb gyufaskatulyánál, elfér már egy helymeghatározó chip, igazán könnyű meghatározni egy objektum helyét. Nincs más dolgunk, mint felhasználni a hajóra telepített VHF rádiót, és kisugározni vele a hajó nevét és helyzetünket, ezzel a környéken mindenki más tudomására hoztuk, hol is tartózkodunk éppen. De ha már a saját adatainkat nagydobra vertük, vehetjük a többiek hasonló adatait is, és máris kész a teljes rendszer: minden, a környezetünkben tartózkodó, jeladóval felszerelt hajóról tudni fogunk. A megvalósítás során jónéhány adminisztrációs és technikai kihívást le kellett küzdeni. A hajókhoz egyértelmű azonosítót kell rendelni (ez az MMSI, amit a hívójel után kiadása után lehet igényelni, tehát a rádióengedélynek rendben kell lennie!). Az alkalmazott VHF technológiából adódik, hogy ha sok hajó van a területen, akkor csak kevés adatot sugározhatnak, ezért jól meg kell szervezni azt, hogy ki mikor jut szóhoz, egyébként vagy kimaradna valaki, vagy amikor sugárzási lehetőséget kapna, akkor már késő lenne. A rádiós technológia miatt az jeleit olyan helyről is megkapjuk, ahonnan a hagyományos radarral nem jutunk információhoz: szikla vagy másik hajó takarásából, a folyó kanyarulataiból és elég nagy több tíz km-es távolságokról is. Az rendszer létrejöttét a nagy hajóforgalom tette szükségessé. Van olyan elképzelés is, amely szerint a terrorizmus elleni harc gyorsította fel elterjedését és kötelezővé tételét. Magyar Jacht Akadémia 1

2 Nem tudom. Én ezt a következők szerint tapasztaltam meg egy kapitány tréningen Máltáról visszafelé jövet a Bari Coast Guard hosszasan próbálta felvenni a radarján látott hajóval a kapcsolatot. Hosszasan ismételte: Itt a Bari Coast Guars. Hívom a XXX koordinátájú hajót, amely 16 csomóval 310 fokban hajózik. Itt a Bari Coast Guars. Hívom a XXX koordinátájú hajót, amely 16 csomóval 310 fokban hajózik.. Úgy 10 perc múlva válaszolt egy nyilvánvalóan nem európai hang: Itt a Gold Dragon a jelzett pozícióban. Erre leszakadt az ég. Az eddigi türelmes és kérő parti őrség kő keményen reagált: ha azonnal nem kapcsolja be az adóját vagy hitelt érdemlően nem nagyarázza meg, miért nem működik akkor 2 percen belül indítja a kommandó helikoptert. És ez tavaly nyáron történt Bari és Dubrovnik között Szóval ezt komolyan veszik ma már. Horvátországban ez a nemzetközi követelményekhez képest 4 éves késéssel, most tavasszal vált kötelezővé. Idén vettem észre, hogy minden komp és utasszállító hajó fel van szerelve ezzel a berendezéssel. Így már messziről észre lehet venni őket, és ami nem kevésbé fontos: az -al felszerelt Odysseus iskolahajót is már mérföldről észre veszik, és figyelik. Nekem 2006-ban csak egy vevő modemem volt. Ezzel csak én láthattam a környezetemben lévő hajókat. A következő évtől kezdve már adni is tudtam, megvettem az 5. sorszámú COMAR gyártmányú adóvevőmet. Ettől kezdve: nem háborgatott az olasz parti őrség és a vám őrség a korábbi gyakori ellenőrzések megszűntek. Ennél egy sokkal fontosabb dolgot vett észre egy nagyon jó barátom, aki korábban is hajózott már velem Máltára: elkerülnek a hajók. És ez valóban így volt. Az adóvevő előtt úgy éreztem magam a nem ritkán csomós sebességű kompok között, mint kóbor kutya az országúton. Mindig csak menekültünk, az útjogunkat nagyon ritkán adták, mivel nem vettek észre. Amióta viszont az Odysseus is látszik az képernyőn egyen rangú részvevőjévé váltam a tengeri hajózásban a kompoknak. Sőt, inkább elkerülnek. Szóval imádom ezt az egyszerű eszközt. Kapcsold be az -ed, és megmondom, ki vagy! Az adásban az ún. dinamikus, menetfüggő adatok között a pozíció, sebesség (SOG), útirány (COG) szerepelnek, míg a statikus, állandó adatok között találjuk a hajó nevét és MMSI számát, valamint a hajó méreteit, jellegét (pl. kedvtelési, vagy tanker, tolóhajó, révkaluzhajó stb), a GPS antenna helyét a hajón, és itt szerepel az is, hogy Class A vagy Class B berendezés adja az adatokat. Eddig szó sem volt különféle osztályokról. Tudni kell, hogy a SOLAS alá tartozó hajókon a Class A berendezések használata kötelező, amelyek felépítésüknél, kialakításuknál, szoftverüknél, szigorúbb tanúsítási eljárásaiknál fogva sokkal komolyabb eszközök. Jachtokra a SOLAS nem vonatkozik, mégis, a rendszer annyi előnyt kínál, hogy létrehoztak egy külön osztályt a nem-solas hajók számára, ez a Class B. Elvileg nincs akadálya annak, hogy egy nem-solas hajó Class A transzpondert használjon, de a berendezés és telepítés az A osztály esetében meglehetősen költséges (mai árakon számolva közel bruttó Ft), szemben a Class B kb. bruttó forintos teljes árával. Aki tehát az adatokat veszi, sok adathoz jut hozzá, a kérdés az, hogy lesz ebből információ. Erre valók a megjelenítő és adatfeldolgozó eszközök a hajón, de egy érdekes feldolgozási mód az adatok közzététele az interneten is (egy ingyenes projekt és további információ itt: aki bekapcsolja az jeladóját, az Az rendszer működéséhez az Nemzetközi Telekomunikációs Únió (ITU) az -nak két frekvenciát jelölt ki: Az -1 Magyar Jacht Akadémia 2

3 re a 161,975 MHz, az -2 re a 162,025 MHz-et tartanak fent. Az előbbi a 87-es, az utóbbi a 88-as duplex csatornák vételi frekvenciája ban az IMO Biztonsági Bizottsága a MSC.74(69) számú határozatában rögzítette az általános célú berendezésekre vonatkozó követelményeket. Ebben többek között meghatározta a Bizottság, hogy a SOLAS hajókra (ezek a nagy kereskedelmi hajók és az utasszállítók) az A osztályú berendezéseket kell felszerelni, míg a nem SOLAS hajókra (halász hajók, motoros és vitorlás jachtok) pedig B osztályú berendezéseket lehet felszerelni. A B osztályú berendezések egyszerűbbek, olcsóbbak és nem kell mindenben a nem kell minden követelményben megfelelni az A osztályú berendezésekkel szemben támasztott követelményeknek. Az IMO többször módosította az bevezetésének végső határidejét, de január 1-tól kezdődően minden SOLAS hajónak rendelkeznie kell működő A osztályú berendezéssel. A nem SOLAS hajókra a GMDSS rendszer kommunikációs berendezései sem kötelezőek, és a B osztályú sem, egyenlőre. De azt vallom, hogy mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy hajóját felszerelje ezzel a berendezéssel. Az rendeltetése és a rendszer elemei Az a következő lehetőségeket biztosítja: 1. A hajók közötti információ cserét, az összeütközések elkerülésére, azzal, hogy minden hajó látja a közelében lévő többi hajót és az -hez tartozó megjelenítő és értékelő szoftver meghatározza a saját hajónk helyzetéből, irányából és sebességéből, hogy melyek a veszélyes hajók a kisugárzott adatok alapján. A radarral való nyomkövetésnél (ARPA vagy MARPA automatikus radar nyomkövető berendezés Automatic Radar Plotting Aids)) sokkal pontosabb összeütközési információt ad. Tapasztalataim szerint mérföld távolságból már észlelhetők az adatok és már akkor tudom, mennyire veszélyesek ezek a hajók. Míg a radarral maximum 12 mérföldes skálán használhatom a MARPA funkciót. Ha én 8 csomóval hajózok szembe a csak 22 csomós sebességű konténer szállító hajóval, akkor 30 csomóval közeledünk. A 12 mérföldes távolságot 24 perc alatt tesszük meg ennyi időnk van az összeütközésig. Ez látszólag hosszú idő. De ha a radar szerint a MARPA pontatlansága és a viharos tengeren ugráló hajónk radarképe alapján 20 percen át hol 0,5 mérföldre, hol 0,1 mérföldre megyünk el egymás mellett, miközben az szerint összeütközünk egyből kitűnik ez utóbbi nagyszerűsége. Ez nagyon jól látszik azon aképen, amelyet Velence előtt másoltam le a számítógép képernyőjéről. Itt a 294 méter hosszú, 32 méter széles Orchestra nevű luxus utasszállító 15 csomós sebességgel közeledett felénk és kb.370 méterre közelít majd meg 7 perc múlva. Ez veszélyes, ezért piros színnel jelzi a program ezt a hajót. Továbbá egy Magyar Jacht Akadémia 3

4 szaggatott piros körrel jelzi a találkozás helyét a térképen. 2. A parti szolgálatok tájékoztatása a hajóról és a rakományáról, ezt a cikk kezdetén szemléltettem a Bari Coast Guard példáján. 3. A forgalom irányító központok tájékoztatása a hajó navigációs adatairól, ami pontosabb és megbízhatóbb forgalom irányítást tesz lehetővé. Ez a nagy forgalmú helyeken, mint pl. az angolcsatornában a mellékelt ábra szerint több, mint 100 hajó haladt, amikor letöltöttem az internetről ezt a képet. 4. a hajók nyomkövetése. Ez lehetővé teszi, hogy a egy adott hajóra rá lehessen keresni, amint beérkezett egy megfigyelt körzetbe. Az alábbi ábrán az Odysseus iskolahajót lehet nyomon követni, amikor megkerültük a Krk-szigetet. Magyar Jacht Akadémia 4

5 Vass Tibor Az a következő elemekből áll: 1. parti bázis állomások rendszere, 2. fedélzeti berendezések a tengeri, folyami és SAR (felkutató és mentő) légi járművökön, 3. a navigációt segítő rádió bóják rendszere. A hajón lévő berendezések a következőkből állnak: VHF rádiós adóvevő. Én a COMAR CSB200 típust használom, amely így néz ki: Ehhez még kell egy VHF antenna, vagy a meglévő antennához egy antenna elosztó, amely lehetővé teszi a saját adatok kisugárzását és a többi hajó adatainak vételét. Magyar Jacht Akadémia 5

6 egy független, befolyásolhatatlan közvetlen kapcsolatú GPS készülék, amely a saját hajónk pozícióját, sebességét és irányát, na meg az időt szolgáltatja. Ez egy alapvető eleme az nek, mivel ez egy biztonsági rendszer. Gondoljunk bele: bekötöm mondjuk a GPSMAP276C GPSemet az berendezésbe és szimulátor üzemmódba kapcsolva megviccelem a környezetemet Hát ez katasztrofális lenne. információt megjelenítő (alapvetően grafikus) rendszerek integrálásából jött létre. Erre nagyon sok változatot használnak. Kezdetben egy kis szöveges monitor adta a hajók jeleit, majd megjelentek a térképes megjelenítők. Ma már minden komolyabb gyártónak van olyan kombinált monitorja, amely lehetővé teszi a GPS térképet, a radar képet és az jelek különkülön vagy együttes megjelenítését. Én erre az ingyenes SeaClear programot használom, amelyet le lehet tölteni a oldalról a letöltétek programok helyről. Újdonságként jelent meg a Garmin GPSMap620-as készülék, amely szintén alkalmas az adatok megjelenítésére. A mellékelt ábrán az Ozalj nevű, 10,7 csomós sebességgel haladó hajó nyomkövetését lehet látni. Ehhez persze be kell adni az adóvevőtől származó jeleket a GPS egyik COM portján a készülékbe. Az rendszerben különösen fontosak a partra telepített bázis állomások. Ezek az állomások felerősítik a távoli gyenge jeleket, vagy az árnyék szektorban haladó hajók jeleit. Ez lehetővé teszi az ellenőrzött terület kiszélesítését, egységes irányítását Hajó állomások A hajón felszerelt berendezések 3 üzemmódban működhetnek. Autonóm üzem, amelyet általában használnak a hajók bármilyen hajózási körzetben, amikor a hajók meghatározott időközönként információt cserélnek a helyzetükről és a mozgási paraméterekről (Lat, Lon, SOG, TC, fordulási szögsebesség, navigációs státusz ) amelyet a hajó sebességének és a Magyar Jacht Akadémia 6

7 végrehajtott manővere függvényében 2 sec-től 3 percig tartó időközönként sugároznak ki. Ez utóbbi a 3 csomónál lassabb vagy a horgonyzó hajó esete. A 14 csomónál lassabb hajók jellemzően 10 másodpercenként sugározzák ezeket az adatokat, míg a 23 csomónál lassabb hajók 6 másodpercenként, az ennél gyorsabb hajók 2 másodpercenként. Amennyiben fordulnak egy fokozattal gyakrabban sugároznak. Egy tipikus üzenet, amelyet a SeaaClear programmal vettem a következő: UTC: :11:39 Name: TENAGA SATU CallId: 9MUO Dest: IDKU EGYPT SOG: 9,1kn COG: 104 HDT: 103 ROT: 0 /min Lat: 'N Long: 'E Length: 281m Width: 42m Draft: 10,5m MMSI #: Status: Under way using engine RNG: NM BRG: 115 Az adás Greenwichi időpontja A hajó neve, Hívójele, Érkezési (cél) kikötője, A tengerfenék feletti sebessége, A tengerfenék feletti útiránya A tájoló szerinti útiránya, Fordulási szögsebessége, Koordinátái Hossza, Szélessége, Merülése, Azonosítója Státusza, Távolsága Iránylata Ez a hajó tartja nálam a rekordot: 237 mérföldről! vettem a jeleit a bázis állomások segítségével. Ez majdnem 440 km! Szinte hihetetlen. Végezetül. Mennyibe is kerül? Ha csak a vevőt vesszük meg, akkor az kb Ft. Ha a sokkal többet érő adóvevőt, az kb Ft-ba kerül. Ehhez jön még egy kb forintos antenna vagy Ft körüli antenna kapcsoló. A kijelzésre vagy a Raymarine radarképernyőt, vagy a SeaCleart, vagy a GPSMap 620 javasolnám. Persze ez csak saját hajóra szerelhető fel. A sok egyéb ok mellet pl. az adóvevőhöz szükség van a hajónak egy MMSI számra, amely azonosítja azt. Ezt pedig a lobogó szerinti állam hírközlési hatósága adja. Napjainkban a legperspektivikusabb navigációs-biztonsági eszköz az. Várható, hogy ez egyre több nem SOLAS hajóra is felszerelik, így a motoros és vitorlás jachtok, valamit a halászhajók is már messziről észrevehetőek lesznek. Felhívom a figyelmet, hogy az nem csodaszer. Az nem helyettesíti a nagy forgalmú helyeken, valamint éjszaka és rossz látási viszonyok között a radart, csak kiegészíti azt. Semmi sem mentesíti a hajó vezetőjét látási és hallási megfigyelése alól, az elektronikai eszközök csak kiegészítik és segítik ezt. A tengeri hajózási szabályzat, a COLREG erről így rendelkezik: Magyar Jacht Akadémia 7

8 5. szabály: Figyelő szolgálat Minden hajón mindenkor olyan célszerű, a fennálló körülményeknek és állapotnak megfelelő figyelőszolgálatot kell tartani látási és hallási érzékeléssel, valamint minden rendelkezésre álló eszközzel, amely lehetővé teszi a helyzet és az összeütközés veszélyének teljes mértékű felmérését. Magyar Jacht Akadémia 8

DHS Drone Hunter SYSTEMS 2019 Termékkatalógus polgári felhasználású frekvenciákra

DHS Drone Hunter SYSTEMS 2019 Termékkatalógus polgári felhasználású frekvenciákra DHS Drone Hunter SYSTEMS 2019 Termékkatalógus polgári felhasználású frekvenciákra Drone Hunter Systems eszközeink 2019 évben új technikával, új tartalommal, új formákkal bővültek. A rendszerek, hálózatok,

Részletesebben

ADATÁTVITELI RENDSZEREK A GLOBÁLIS LOGISZTIKÁBAN

ADATÁTVITELI RENDSZEREK A GLOBÁLIS LOGISZTIKÁBAN 9. ELŐADÁS ADATÁTVITELI RENDSZEREK A GLOBÁLIS LOGISZTIKÁBAN A logisztikai rendszerek irányításához szükség van az adatok továbbítására a rendszer különböző elemei között. Ezt a feladatot a különböző adatátviteli

Részletesebben

Vass Tibor TENGERI HAJÓK. Jacht Akadémia 1997

Vass Tibor TENGERI HAJÓK. Jacht Akadémia 1997 Vass Tibor TENGERI HAJÓK JELZÉSEI Jacht Akadémia 1997 1 Géphajók 2 7 m-nél rövidebb és 7 csomónál lassabb géphajó bármilyen zajkeltő eszköz. Ha lehet, akkor viseljen oldallámpákat is! 3 50 m-nél rövidebb

Részletesebben

GPS mérési jegyz könyv

GPS mérési jegyz könyv GPS mérési jegyz könyv Mérést végezte: Csutak Balázs, Laczkó Hunor Mérés helye: ITK 320. terem és az egyetem környéke Mérés ideje: 2016.03.16 A mérés célja: Ismerkedés a globális helymeghatározó rendszerrel,

Részletesebben

EDR. Az Országos Mentőszolgálatnál. EDR szerepe a mentésirányításban. Professzionális Mobiltávközlési Nap 2009 2009.04.08.

EDR. Az Országos Mentőszolgálatnál. EDR szerepe a mentésirányításban. Professzionális Mobiltávközlési Nap 2009 2009.04.08. EDR Az Országos Mentőszolgálatnál EDR szerepe a mentésirányításban.04.08. 1 Előzmények Az OMSZ két feltételhez kötötte az EDR használatát: Stabil működésű legyen az ország területét lefedő hálózat, ez

Részletesebben

BT-R820 Használati utasítás BT-R820 Wireless GPS Egység Használati utasítás Dátum: Szeptember, 2006 Verzió: 1.1

BT-R820 Használati utasítás BT-R820 Wireless GPS Egység Használati utasítás Dátum: Szeptember, 2006 Verzió: 1.1 BT-R820 Wireless GPS Egység Használati utasítás Dátum: Szeptember, 2006 Verzió: 1.1 1. oldal TARTALOMJEGYZÉK 0. Gyors telepítés...3 1. Bevezetés...4 1.1 Áttekintés...4 1.2 Fő jellemzők...4 1.3 Alkalmazási

Részletesebben

Automatikus Fedélzeti Irányító Rendszerek. Navigációs rendszerek a pilóta szemszögéből Tóth Gábor

Automatikus Fedélzeti Irányító Rendszerek. Navigációs rendszerek a pilóta szemszögéből Tóth Gábor Automatikus Fedélzeti Irányító Rendszerek Navigációs rendszerek a pilóta szemszögéből Tóth Gábor VFR Visual Flight Rules A navigáció folyamatos földlátást igényel Minimálisan 5 km látástávolság szükséges

Részletesebben

A repülős adatbázis 28 napig érvényes és az összes repülőtér információt tartalmazza, navigációs segédinformációkkal és kereszteződés adatokkal.

A repülős adatbázis 28 napig érvényes és az összes repülőtér információt tartalmazza, navigációs segédinformációkkal és kereszteződés adatokkal. Garmin D2 Charlie repülős funkciók leírása A repülési adatbázis frissítése Mielőtt frissíthetné a repülési adatbázist, készítenie kell egy Garmin fiókot, és ahhoz hozzá kell adnia készülékét. A készüléke

Részletesebben

TestLine - nummulites_gnss Minta feladatsor

TestLine - nummulites_gnss Minta feladatsor 1.* Egy műholdas helymeghatározás lehet egyszerre abszolút és kinematikus. 2.* műholdak pillanatnyi helyzetéből és a megmért távolságokból számítható a vevő pozíciója. 3.* 0:55 Nehéz kinai BEIDOU, az amerikai

Részletesebben

Gondolatok a tengeri navigációról Vass Tibor, a Magyar Jacht Akadémia vezetője

Gondolatok a tengeri navigációról Vass Tibor, a Magyar Jacht Akadémia vezetője Gondolatok a tengeri navigációról Vass Tibor, a vezetője Egy cikk sorozatot terveztünk a tengeri navigáció egyes módszereiről, amelyben áttekintjük a fontosabb eszközöket, azok használatát és korlátait.

Részletesebben

Magyar Jacht Akadémia

Magyar Jacht Akadémia KÖZLEKEDÉSI FŐFELÜGYELET KÖZÚTI, VASÚTI ÉS HAJÓZÁSI FŐOSZTÁLY HAJÓZÁSI ÉS TENGERÉSZETI OSZTÁLY A víziközlekedésről szóló 2000. évi 42. törvény 56. -nak megfelelően az alábbi tájékoztatást teszem közzé.

Részletesebben

Az a személy akinek joga a légijármûvel kapcsolatos minden kérdés végsõ eldöntése a repülés idõtartama alatt: A parancsnok

Az a személy akinek joga a légijármûvel kapcsolatos minden kérdés végsõ eldöntése a repülés idõtartama alatt: A parancsnok 1. oldal 1. 2. 100413 212 00 00 00 Légijog Kivéve, ha egy légiforgalmi irányító egységtõl erre engedélyt kapott, VFR szerint mûködõ légijármû nem léphet be egy repülõtéri irányító körzetbe, illetve nem

Részletesebben

Android Commander Felhasználói kézikönyv

Android Commander Felhasználói kézikönyv Android Commander Felhasználói kézikönyv A kézikönyv használata Mielőtt elindítaná és használná a szoftvert kérjük olvassa el figyelmesen a felhasználói kézikönyvet! A dokumentum nem sokszorosítható illetve

Részletesebben

Csatlakozási állapot megjelenítése

Csatlakozási állapot megjelenítése Csatlakozási állapot megjelenítése Ellenőrizheti a vevő és a jármű között a csatlakozás állapotát. Ezek a kapcsolatok felelősek az olyan információkért, mint a GPS információ és a parkolási jelzések. 1

Részletesebben

A rendszer legfontosabb jellemzőit az alábbiakban foglalhatjuk össze:

A rendszer legfontosabb jellemzőit az alábbiakban foglalhatjuk össze: GPS nyomkövető készülék, illetve navigációs rendszerek A GPS a Global Positioning System angol rövidítése és globális helymeghatározó rendszert jelent. Egy rendszer, amely 24 műholdból áll, melyet az USA

Részletesebben

Rádiós Tájékozódási Futó Versenybírói kérdések

Rádiós Tájékozódási Futó Versenybírói kérdések Név: Dátum: 2013. Rádiós Tájékozódási Futó Versenybírói kérdések 1. Kik lehetnek a verseny résztvevői? 2. A versenyzők életkorának megállapításkor mit kell figyelembe venni? 3. Milyen női és férfi korcsoportok

Részletesebben

Mio Technology Limited www.mio-tech.be C510, C710. Gyors használati utasítás a Mio Map v3 programhoz. Magyar

Mio Technology Limited www.mio-tech.be C510, C710. Gyors használati utasítás a Mio Map v3 programhoz. Magyar Mio Technology Limited www.mio-tech.be C510, C710 Gyors használati utasítás a Mio Map v3 programhoz Magyar 2 A Fő menü Amikor a Mio Map elindul, a fő menü jelenik meg. Innen lehet elérni a Mio Map minden

Részletesebben

AIRPOS Légijármű helyzetmeghatározó rendszer.

AIRPOS Légijármű helyzetmeghatározó rendszer. AIRPOS Légijármű helyzetmeghatározó rendszer. 1.1Célkitűzés: A légijármű térbeli (3D) helyzetét és mozgásjellemzőit meghatározó adatokat a jármű fedélzetén elhelyezett, kizárólag e feladat ellátását szolgáló,

Részletesebben

Ezek jellemzően tavakon, illetve csekély sodrású folyókon vannak kijelölve, úgy hogy az ne keresztezze a nagy hajók útját!

Ezek jellemzően tavakon, illetve csekély sodrású folyókon vannak kijelölve, úgy hogy az ne keresztezze a nagy hajók útját! 1. A vízi közlekedés csoportosítása - Útvonal szerint: a) Belvízi hajózás Folyami Tavi Csatornában megvalósuló hajózás b) Tengeri hajózás Part menti hajózás Mély tengeri hajózás Kikötői hajózás 2. Vízi

Részletesebben

RFID rendszer felépítése

RFID rendszer felépítése RFID és RTLS RFID rendszer felépítése 1. Tag-ek (transzponder) 2. Olvasók (interrogátor) 3. Számítógépes infrastruktúra 4. Szoftverek Tárgyak, élőlények, helyszínek azonosítása, követése és menedzsmentje

Részletesebben

Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán

Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán A QGIS program GPS eszközök modulja segítségével kétirányú kommunikációt folytathatunk a navigációs GPS vevőnkkel.

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Szoftver fő funkciói. Diszpécser rádió GPS nyomkövetés Adatátvitel és tárolás Telefonhívások kezelése 1 / 7

Szoftver fő funkciói. Diszpécser rádió GPS nyomkövetés Adatátvitel és tárolás Telefonhívások kezelése 1 / 7 Diszpécser rádió GPS nyomkövetés Adatátvitel és tárolás Telefonhívások kezelése 1 / 7 Diszpécser rádió funkciók Funkciók - Egyedi, csoport és összes tagállomás hívása a diszpécser konzolról - Tagállomások

Részletesebben

ANC-S SD-NAVI HIBAELHÁRÍTÁSI ELJÁRÁSA (1.00 verzió) Áttekintés és lábkiosztás A FŐKAPCSOLÓ EGYÁLTALÁN NEM MŰKÖDIK (nincs hang és nincs kijelzés)

ANC-S SD-NAVI HIBAELHÁRÍTÁSI ELJÁRÁSA (1.00 verzió) Áttekintés és lábkiosztás A FŐKAPCSOLÓ EGYÁLTALÁN NEM MŰKÖDIK (nincs hang és nincs kijelzés) 1. TARTALOM Ügyfél panasza Áttekintés és lábkiosztás A FŐKAPCSOLÓ EGYÁLTALÁN NEM MŰKÖDIK (nincs hang és nincs kijelzés) NINCS HANG (kijelző OK) NINCS KIJELZŐ (hang OK) GPS probléma Bluetooth USB lejátszás

Részletesebben

2013/2 S/Y FEMME FATALE PROGRAM

2013/2 S/Y FEMME FATALE PROGRAM SHIPS REGAT TA 2013 A S/Y Femme Fatale 2013. szeptember 4-én indul a Mediterranean Tall Ships Regattára. Az Adiáról Barcelonába hajózunk, majd a Regatta után La Speziából Máltára vitorlázunk. S.A.L.T.

Részletesebben

PannonRIS. Folyami Információs Rendszer Távközlési és rendszertechnikai megoldásai OKF HTE NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt.

PannonRIS. Folyami Információs Rendszer Távközlési és rendszertechnikai megoldásai OKF HTE NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt. -18 PannonRIS Folyami Információs Rendszer Távközlési és rendszertechnikai megoldásai OKF HTE 2019.04.15. Turcsán Zsolt NOVOFER Zrt. -18 -18 Duna Majna Rajna vízi út (Europakanal), amin nagy hajókkal az

Részletesebben

A víziközlekedés biztonságát segítő szolgáltatások fejlődése 1996-tól

A víziközlekedés biztonságát segítő szolgáltatások fejlődése 1996-tól A víziközlekedés biztonságát segítő szolgáltatások fejlődése 1996-tól Tapolca, 2016. október 13. Kovács Csaba vezérigazgató AZ RSOE-ről röviden Alapítás: 1982 Jogállás: Közhasznú szervezet, 30 tagszervezet,

Részletesebben

Interferencia jelenségek a BME permanens állomásán

Interferencia jelenségek a BME permanens állomásán Interferencia jelenségek a BME permanens állomásán Takács Bence, egyetemi docens takacs.bence@epito.bme.hu Rédey szeminárium 2017. március 3. Nagy teljesítményű blokkolók hatótávolság : 200 km adó teljesítmény

Részletesebben

Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz.

Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz. Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk meg, ahhoz viszonyítjuk. pl. A vonatban utazó ember

Részletesebben

Mozgással kapcsolatos feladatok

Mozgással kapcsolatos feladatok Mozgással kapcsolatos feladatok Olyan feladatok, amelyekben az út, id és a sebesség szerepel. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás esetén jelölje s= a megtett utat, v= a sebességet, t= az id t. Ekkor érvényesek

Részletesebben

Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás

Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás Méréseinkhez a Thales Mobile Mapper CE térinformatikai GPS vevıt használtunk. A mérést a Szegedi Tudományegyetem Egyetem utcai épületének tetején található

Részletesebben

Android Commander Felhasználói kézikönyv

Android Commander Felhasználói kézikönyv Android Commander Felhasználói kézikönyv Android Commander felhasználói kézikönyv A kézikönyv használata Mielőtt elindítaná és használná a szoftvert kérjük olvassa el figyelmesen a felhasználói kézikönyvet!

Részletesebben

ANNEX MELLÉKLET. amely a következő dokumentumot kíséri: A Bizottság végrehajtási rendelete

ANNEX MELLÉKLET. amely a következő dokumentumot kíséri: A Bizottság végrehajtási rendelete EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2019.2.20. C(2019) 1114 final ANNEX MELLÉKLET amely a következő dokumentumot kíséri: A Bizottság végrehajtási rendelete a hajó-helyzetmegállapító és -nyomonkövető rendszerekre

Részletesebben

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

A REPÜLÉSBEN ALKALMAZOTT RADARRENDSZEREK

A REPÜLÉSBEN ALKALMAZOTT RADARRENDSZEREK Géczi József Dr. Békési László A REPÜLÉSBEN ALKALMAZOTT RADARRENDSZEREK A radarberendezéseket a légi közlekedésben működési elvük, adásmódjuk és elhelyezésük szerint osztályozzuk. Működésük szerint elsődleges

Részletesebben

Szenzorkommunikációs lehetőségek az IoT világában. Dr. Fehér Gábor BME Távközlési és Médiainformatikai Egyetem

Szenzorkommunikációs lehetőségek az IoT világában. Dr. Fehér Gábor BME Távközlési és Médiainformatikai Egyetem Szenzorkommunikációs lehetőségek az IoT világában Dr. Fehér Gábor BME Távközlési és Médiainformatikai Egyetem Szenzorkommunikációs lehetőségek az IoT világában IoT és szenzrok Szenzorkommunikáció?= IoT

Részletesebben

3-4 fős csapatok! Érdekességek, újdonságok a közlekedésben Feladat: Tippelj!

3-4 fős csapatok! Érdekességek, újdonságok a közlekedésben Feladat: Tippelj! 3-4 fős csapatok! Érdekességek, újdonságok a közlekedésben Feladat: Tippelj! 1. Hány Mrd Ft-ot igényelt a MÁV az állami költségvetésből 2015- ben? (144 Mrd Ft) 2. Hány vasúti jegykiadó automata van ma

Részletesebben

Önvezető autók. Gondos Bálint. Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Beágyazott és mobil informatika szakirány

Önvezető autók. Gondos Bálint. Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Beágyazott és mobil informatika szakirány Önvezető autók Név: Gondos Bálint Dátum: 2015-11-30 2015-11-30átu Gondos Bálint Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Beágyazott és mobil informatika szakirány A megoldott probléma: A teljesen

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A HAJÓZÁSI KÉPESÍTÉSEKKEL KAPCSOLATBAN

VÁLTOZÁSOK A HAJÓZÁSI KÉPESÍTÉSEKKEL KAPCSOLATBAN VÁLTOZÁSOK A HAJÓZÁSI Nemzeti Közlekedési Hatóság KÉPESÍTÉSEKKEL KAPCSOLATBAN Bellyei Csaba Hajózási Hatósági Főosztály A HAJÓZÁS HATÓSÁGOK 382/2016. (XII. 2.) Korm. Rendelet a közlekedési igazgatási feladatokkal

Részletesebben

SP-1101W Quick Installation Guide

SP-1101W Quick Installation Guide SP-1101W Quick Installation Guide 06-2014 / v1.2 1 I. Termékinformációk... 3 I-1. A csomag tartalma... 3 I-2. Elülső panel... 3 I-3. LED állapota... 4 I-4. Kapcsoló-státusz gomb... 4 I-5. Termékcímke...

Részletesebben

Az órát az első használat előtt legalább 2 órával fel kell tölteni.

Az órát az első használat előtt legalább 2 órával fel kell tölteni. Használati utasítás 1. Biztonsági figyelmeztetés Az órát az első használat előtt legalább 2 órával fel kell tölteni. Biztonsági kód Az alapértelmezett kód 1122. Ez a kód megakadályozza, hogy más személyek

Részletesebben

Sokkia gyártmányú RTK GPS rendszer

Sokkia gyártmányú RTK GPS rendszer Sokkia gyártmányú RTK GPS rendszer A leírást készítette: Deákvári József, intézeti mérnök Az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet 2005-ben újabb műszerekkel gyarapodott. Beszerzésre került egy Sokkia gyártmányú

Részletesebben

Autós rejtett kamera a Mio-tól. Írta: Mio május 08. szerda, 08:32

Autós rejtett kamera a Mio-tól. Írta: Mio május 08. szerda, 08:32 Az autós navigációk és fedélzeti kamerák vezető gyártója, a Mio örömmel mutatja be legújabb kameráit, a MiVue J sorozat tagjait. A diszkrét, kijelző nélküli design még jobb vezetési élményt nyújt: a kamera

Részletesebben

Városi tömegközlekedés és utastájékoztatás szoftver támogatása

Városi tömegközlekedés és utastájékoztatás szoftver támogatása Városi tömegközlekedés és utastájékoztatás szoftver támogatása 1. Általános célkitűzések: A kisvárosi helyi tömegközlekedés igényeit maximálisan kielégítő hardver és szoftver környezet létrehozása. A struktúra

Részletesebben

Térinformatikai rendszer alkalmazása a madarak vonulásának nyomonkövetésében

Térinformatikai rendszer alkalmazása a madarak vonulásának nyomonkövetésében Harangozó Edit: Térinformatikai rendszer alkalmazása a madarak vonulásának nyomonkövetésében haranged@freemail.hu A Térinformatika Napja - Székesfehérvár, NyME-Geo 2009. november 18. Témaválasztás Fotó:

Részletesebben

Híradástechnika I. 5.ea

Híradástechnika I. 5.ea } Híradástechnika I. 5.ea Dr.Varga Péter János 2 Műholdas kommunikáció 3 4 Alkalmazott műholdpályák, tulajdonságaik 5 Alkalmazott műholdpályák, tulajdonságaik A LEO [Low Earth Orbiter ] magába foglalja

Részletesebben

FM/MW/SW1-7-MINI 9 SÁVOS DIGITÁLIS RÁDIÓ ÉBRESZTŐÓRÁVAL

FM/MW/SW1-7-MINI 9 SÁVOS DIGITÁLIS RÁDIÓ ÉBRESZTŐÓRÁVAL Kezelési útmutató FM/MW/SW1-7-MINI 9 SÁVOS DIGITÁLIS RÁDIÓ ÉBRESZTŐÓRÁVAL VÁZLATOS MEGJELENÉS ÉS RENDELTETÉS 1. Sávkapcsoló 2. Kijelző 3. Órát beállító gomb 4. Tápkijelző 5. Kézi hordszíj 6. Megvilágítás

Részletesebben

A WORDPRESS TESTRESZABÁSA (MEGJELENÉS MENÜ ELEMEI)

A WORDPRESS TESTRESZABÁSA (MEGJELENÉS MENÜ ELEMEI) Mgr. Námesztovszki Zsolt A WORDPRESS TESTRESZABÁSA (MEGJELENÉS MENÜ ELEMEI) Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar Oktatásinformatikai rendszerek - szöveggyűjtemény Budapest, 2013.

Részletesebben

A HAJÓ-HELYZETMEGÁLLAPÍTÓ ÉS NYOMONKÖVETŐ RENDSZER

A HAJÓ-HELYZETMEGÁLLAPÍTÓ ÉS NYOMONKÖVETŐ RENDSZER A HAJÓ-HELYZETMEGÁLLAPÍTÓ ÉS NYOMONKÖETŐ RENDSZER A BELÍZI HAJÓZÁSBAN ALKALMAZOTT AIS ÜZEMSZERŰ HASZNÁLATÁRA ONATKOZÓ ÚTMUTATÓ (AIS) HASZNÁLATA Bevezetés A jelen útmutató a hajókra telepített (belvízi)

Részletesebben

Tematika és vizsgakérdés minták

Tematika és vizsgakérdés minták Tematika és vizsgakérdés minták Képesítés: Belvízi kedvtelési célú kisgéphajó-vezető és vitorlás kishajó-vezető A hajóút-kitűzés jelzései Vizsgatárgy: Hajózási Szabályzat * Milyen jelzésekkel jelzi a HSZ

Részletesebben

Tamas Kovacsics Head of ATCC ATC

Tamas Kovacsics Head of ATCC ATC ~ Tamas Kovacsics Head of ATCC ATC Légiforgalmi irány nyító szolgálat lat Air Traffic Control (ATC) A légiközlekedés XX. században megindult fejlődése szükségessé tette egy olyan szolgálat létrehozását,

Részletesebben

GNSS a precíziós mezőgazdaságban

GNSS a precíziós mezőgazdaságban GNSS a precíziós mezőgazdaságban 2015.10.27. 1/14 GNSS a precíziós mezőgazdaságban Horváth Tamás Alberding GmbH GPS25 Konferencia Műholdas helymeghatározás Magyarországon 1990-2015 2015. október 27., Budapest

Részletesebben

WRC-15. A WRC-15 Rádiótávközlési Világértekezlet 1.5 és 1.16 napirendi pontjaira történő felkészülés helyzete. Koroncz László

WRC-15. A WRC-15 Rádiótávközlési Világértekezlet 1.5 és 1.16 napirendi pontjaira történő felkészülés helyzete. Koroncz László WRC-15 Koroncz László spektrumgazdálkodási mérnök Védelmi és Rendészeti Frekvenciagazdálkodási Főosztály Spektrumgazdálkodási és NATO Osztály A WRC-15 Rádiótávközlési Világértekezlet 1.5 és 1.16 napirendi

Részletesebben

vialan OS-103 vonalfordító készülék kezelési útmutató

vialan OS-103 vonalfordító készülék kezelési útmutató vialan OS-103 vonalfordító készülék kezelési útmutató A készülék szabványos (FXS) telefonvonalak összekapcsolására szolgál. A készülékhez 9V és 20V közötti váltakozó- vagy egyenfeszültségű tápegység csatlakoztatható

Részletesebben

tanfolyamiszabályzat

tanfolyamiszabályzat A 200 mérföldes távoktatásos tanfolyamiszabályzat..nyilatkozat. A Magyar Jacht Akadémia (a továbbiakban: MJA) akkreditált képző szervként a hajózási képesítésekről szóló 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelet

Részletesebben

Rádiózás a XXI. században Írta: Vass Tibor, a Magyar Jacht Akadémia vezetője

Rádiózás a XXI. században Írta: Vass Tibor, a Magyar Jacht Akadémia vezetője Rádiózás a XXI. században Írta: Vass Tibor, a Magyar Jacht Akadémia vezetője Az utóbbi évtizedben átalakult a tengeri segélykérés és a mentés módszere és rendszere. Korábban elsősorban a környező hajókat

Részletesebben

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület?

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület? Gyakorlás 1. Az út emelkedésének nevezzük annak a szögnek a tangensét, amelyet az út a vízszintessel bezár. Ezt általában %-ban adják meg. (100 %-os emelkedésű a vízszintessel 1 tangensű szöget bezáró

Részletesebben

Kedvtelési célú kishajó-vezetői tanfolyam

Kedvtelési célú kishajó-vezetői tanfolyam Hajózási hatóság által akkreditált Kedvtelési célú kishajó-vezetői tanfolyam Engedélyszám: ND/KA/A/NS/2329/1/2009. 2010. április Képesítés Legfeljebb 20 méter hosszú, korlátlan gépteljesítményű kedvtelési

Részletesebben

REM Trade Hungary Kft. Budapest III.1036 Lajos utca 129.

REM Trade Hungary Kft. Budapest III.1036 Lajos utca 129. Használati útmutató Kedves Vásárló! Köszönjük, hogy a top5.hu által forgalmazott Concox GT03B típusszámú nyomkövető egységre esett a választása! Kérjük, hogy az első üzembe helyezést megelőzően figyelmesen

Részletesebben

Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz.

Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz. Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk meg, ahhoz viszonyítjuk. pl. A vonatban utazó ember

Részletesebben

Hulladék Gyűjtési Rendszer (GTC)

Hulladék Gyűjtési Rendszer (GTC) Hulladék Gyűjtési Rendszer (GTC) Cégtörténet Forgalmazóink Álló online kapcsolat a gépjárművel Átfogó koncepció Infra red Weighings GPS Positioning Manual keying Data transmission Date/Time -ID Tags Adatok

Részletesebben

Kismagasságú katonai folyosók

Kismagasságú katonai folyosók 1 Kismagasságú katonai folyosók 2 KIINDULÁSI ALAP A fent említett szabályzók alapján jelenleg földközeli- és kismagasságú repülések végrehajtása a G típusú légtérben 250 csomó (460 km/h) sebesség alatt

Részletesebben

Távoli irányítási rendszerek és fejlesztéseik

Távoli irányítási rendszerek és fejlesztéseik Szepessy Kornél CEO Távoli irányítási rendszerek és fejlesztéseik RepülésVilág konferencia 2018. március 28. 1 REKORD FORGALOM Magyarország Koszovó (KFOR) 906 147 légijármű 2017-ben 810 243 Magyarország

Részletesebben

KÉZIKÖNYV. Shop midi - EDU. (manual-shop-midi-hun) *2010.11.22. 9:52:30. EcoSim Kft. Budapest

KÉZIKÖNYV. Shop midi - EDU. (manual-shop-midi-hun) *2010.11.22. 9:52:30. EcoSim Kft. Budapest *2010.11.22. 9:52:30 Shop midi - EDU (manual-shop-midi-hun) EcoSim Kft. Budapest No part of this edition may be multiplied and/or publicly notified by means of printing, photocopy, microfilm or in any

Részletesebben

REM Trade Hungary Kft. Budapest III.1036 Lajos utca 129.

REM Trade Hungary Kft. Budapest III.1036 Lajos utca 129. Használati útmutató Kedves Vásárló! Köszönjük, hogy a top5.hu által forgalmazott Concox GT03A típusszámú nyomkövető egységre esett a választása! Kérjük, hogy az első üzembe helyezést megelőzően figyelmesen

Részletesebben

Geopanama, a vízidrón

Geopanama, a vízidrón Geopanama, a vízidrón Stenzel Sándor Geodézia Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földhivatala Földmérési Szakmai Nap Miskolc, 2014. November 05. mégis, mik azok a drónok? Elnevezés: Drone

Részletesebben

Intelligens biztonsági megoldások. Távfelügyelet

Intelligens biztonsági megoldások. Távfelügyelet Intelligens biztonsági megoldások A riasztást fogadó távfelügyeleti központok felelősek a felügyelt helyszínekről érkező információ hatékony feldolgozásáért, és a bejövő eseményekhez tartozó azonnali intézkedésekért.

Részletesebben

Gyakorló feladatok Egyenletes mozgások

Gyakorló feladatok Egyenletes mozgások Gyakorló feladatok Egyenletes mozgások 1. Egy hajó 18 km-t halad északra 36 km/h állandó sebességgel, majd 24 km-t nyugatra 54 km/h állandó sebességgel. Mekkora az elmozdulás, a megtett út, és az egész

Részletesebben

Hogyan használjunk garmin térképeket PDA-n hbk

Hogyan használjunk garmin térképeket PDA-n hbk Hogyan használjunk garmin térképeket PDA-n hbk GPS-t akarok! A feleségem már egy ideje jó sokszor hallotta ezt ez mondatot, de a vásárlás előtt még szétnéztem a piacon mi áll rendelkezésre. A kedves eladók

Részletesebben

TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ 40404 V1.0

TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ 40404 V1.0 TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ 40404 V1.0 Készlet tartalma: M Távirányító D,I 2 /16 Ohmos hangszóró E Vezérlő egység R Infra vevő Csatlakozó pontok F Tápellátás 230V N Tápellátás 230V I Bal hangszóró ( piros vezeték

Részletesebben

Kameleon Light Bootloader használati útmutató

Kameleon Light Bootloader használati útmutató Kameleon Light Bootloader használati útmutató 2017. Verzió 1.0 1 Tartalom jegyzék 2 1. Bootloader bevezető: A Kameleon System-hez egy összetett bootloader tartozik, amely lehetővé teszi, hogy a termékcsalád

Részletesebben

Digitális Szabadidő Térkép mobil és web alkalmazás Útmutató

Digitális Szabadidő Térkép mobil és web alkalmazás Útmutató Digitális Szabadidő Térkép mobil és web alkalmazás Útmutató A Digitális Szabadidő Térkép mobilalkalmazás a lovas illetve vízi túrázóknak fejlesztett alkalmazás, amely jelentősen megkönnyíti és a közösséghez

Részletesebben

Megrendelését fogadjuk:

Megrendelését fogadjuk: Tisztelt Partnereink! Útmutató az utánvilágító jelek használatához Az utánvilágító jelzések és rendszerek Magyarországon is Távolságtényező (Z): egyre elterjedtebbek, köszönhetően az utóbbi két évben megjelent

Részletesebben

Irányító és kommunikációs rendszerek III. Előadás 13

Irányító és kommunikációs rendszerek III. Előadás 13 Irányító és kommunikációs rendszerek III. Előadás 13 GSM-R Flottamenedzsment Mobil fizetési lehetőségek Parkolási díj Útdíj A GSM közlekedési felhasználása Valós idejű információs szolgáltatás Közlekedési

Részletesebben

KIYO GPS M1 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

KIYO GPS M1 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KIYO GPS M1 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 1. A GPS DETEKTOR CÉLJA A GPS detektor célja, hogy előre feltöltött, ingyenesen frissíthető GPS adatbázis alapján előre jelezze a telepített traffipaxok, szekciómérések,

Részletesebben

Starset-Con. Szerelési útmutató. Kérjük felszerelés és üzemelés előtt figyelmesen olvassa át a használati útmutatót!

Starset-Con. Szerelési útmutató. Kérjük felszerelés és üzemelés előtt figyelmesen olvassa át a használati útmutatót! Starset-Con Szerelési útmutató Kérjük felszerelés és üzemelés előtt figyelmesen olvassa át a használati útmutatót! BESZERELÉS ÉS HASZNÁLAT ELŐTT: 1. FIGYELEM: balesetek elkerülése végett az instrukciókat

Részletesebben

Az Internet jövője Internet of Things

Az Internet jövője Internet of Things Az Internet jövője Dr. Bakonyi Péter c. docens 2011.01.24. 2 2011.01.24. 3 2011.01.24. 4 2011.01.24. 5 2011.01.24. 6 1 Az ( IoT ) egy világméretű számítógéphálózaton ( Internet ) szabványos protokollok

Részletesebben

BBS-INFO Kiadó, 2017.

BBS-INFO Kiadó, 2017. BBS-INFO Kiadó, 2017. 2 Tájékozódási kézikönyv Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a kiadó írásbeli hozzájárulásával történhet. A könyv nagyobb mennyiségben

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

Időjárási radarok és produktumaik

Időjárási radarok és produktumaik ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Időjárási radarok és produktumaik Hadvári Marianna Országos Meteorológiai Szolgálat Távérzékelési Osztály 2018. október 6. Alapítva: 1870 Radio Detection And Ranging 1935

Részletesebben

UAV FEJLESZTÉSEK ÉS KUTATÁS AZ MTA SZTAKI-BAN

UAV FEJLESZTÉSEK ÉS KUTATÁS AZ MTA SZTAKI-BAN UAV FEJLESZTÉSEK ÉS KUTATÁS AZ MTA SZTAKI-BAN Bokor József (bokor@sztaki.hu), Vanek Bálint, Bauer Péter (bauer.peter@sztaki.hu ) MTA-SZTAKI, Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratórium Automatikus

Részletesebben

Fém minidiktafon távolsági lehallgatással

Fém minidiktafon távolsági lehallgatással Fém minidiktafon távolsági lehallgatással Használati útmutató A szállító elérhetősége: SHX Trading s.r.o. V Háji 15, 170 00 Praha 7 Tel: +36 70 290 1480, e-mail: info@spystore.hu 1. oldal www.spystore.hu

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv - Android kliens

Felhasználói kézikönyv - Android kliens Felhasználói kézikönyv - Android kliens Tartalom Telepítés Indítás Fő képernyők Térkép Rétegválasztó ablak Kilépés Keresés Lista Részletek Telepítés Az Élő Berek Android alkalmazás letölthető a www.e-berek.hu

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. GPS* SOLAR óra. A világ mind a 39 időzónáját felismeri.

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. GPS* SOLAR óra. A világ mind a 39 időzónáját felismeri. HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 1. Jellemzők: GPS* SOLAR óra. Egyetlen gomb megnyomásával beállíthatjuk a pontos helyi időt bárhol a világon. Az óra a GPS műholdak jeleit fogadva gyorsan beáll a pontos időre. A világ

Részletesebben

1. Magyarországi INCA-CE továbbképzés

1. Magyarországi INCA-CE továbbképzés 1. Magyarországi INCA rendszer kimenetei. A meteorológiai paraméterek gyakorlati felhasználása, sa, értelmezése Simon André Országos Meteorológiai Szolgálat lat Siófok, 2011. szeptember 26. INCA kimenetek

Részletesebben

Lehet egy költségosztó tetszetős?

Lehet egy költségosztó tetszetős? Lehet egy költségosztó tetszetős? A Brunata Futura + új színt visz a beltéri mérők formavilágába Számos lakásban szerelnek a radiátorokra a mért fogyasztás arányos elosztását szolgáló fűtésköltség-osztókat.

Részletesebben

Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó tárgy, test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz.

Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó tárgy, test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz. Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk meg, ahhoz viszonyítjuk. pl. A vonatban utazó ember

Részletesebben

Vonalvizsga II. 2. Gázlók és vízmércék, hajózási akadályok, hajó méreteinek meghatározása

Vonalvizsga II. 2. Gázlók és vízmércék, hajózási akadályok, hajó méreteinek meghatározása Vonalvizsga II. Témakörök: 1. Helyi víziközlekedési szabályok ismerete 2. Gázlók és vízmércék, hajózási akadályok, hajó méreteinek meghatározása 3. Szakasz meghajózásának ismertetése 4. Vaktérkép kitöltése

Részletesebben

HÍRADÁSTECHNIKA I. Dr.Varga Péter János

HÍRADÁSTECHNIKA I. Dr.Varga Péter János 6. HÍRADÁSTECHNIKA I. Dr.Varga Péter János 2 Műholdas kommunikáció 3 4 Helymeghatározás 5 Alkalmazott műholdpályák, tulajdonságaik 6 Alkalmazott műholdpályák, tulajdonságaik A LEO [Low Earth Orbiter ]

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv ACR Ébresztőórás rádió (Olvassa el használat előtt) Letölthető PDF formátum:

Felhasználói kézikönyv ACR Ébresztőórás rádió (Olvassa el használat előtt) Letölthető PDF formátum: ACR-3280 Ébresztőórás rádió (Olvassa el használat előtt) Letölthető PDF formátum: http://hu.akai-atd.com/hasznalati-utasitas 1 1. ON/OFF: Készülék ki/bekapcsolása vagy AM/FM mód váltás. 2. Set: Idő beállítása

Részletesebben

Robotika. Relatív helymeghatározás Odometria

Robotika. Relatív helymeghatározás Odometria Robotika Relatív helymeghatározás Odometria Differenciális hajtás c m =πd n /nc e c m D n C e n = hány mm-t tesz meg a robot egy jeladó impulzusra = névleges kerék átmérő = jeladó fölbontása (impulzus/ford.)

Részletesebben

Fontos megjegyzés: Telepítse először az illesztőprogramot, majd csatlakoztassa a VideoCAM ExpressII eszközt az USB porthoz!

Fontos megjegyzés: Telepítse először az illesztőprogramot, majd csatlakoztassa a VideoCAM ExpressII eszközt az USB porthoz! Fontos megjegyzés: Telepítse először az illesztőprogramot, majd csatlakoztassa a VideoCAM ExpressII eszközt az USB porthoz! Telepítés előtt olvassa el ezt a fontos megjegyzést! 1. A VideoCAM ExpressII

Részletesebben

A PR-650 2. verziójának új funkciói HU

A PR-650 2. verziójának új funkciói HU A PR-650 2. verziójának új funkciói HU A második verzióban az itt bemutatott új funkciók kaptak helyet. A gép használata előtt figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót és a PR650-es varrógéphez tartozó

Részletesebben

Tovább javul a digitális földfelszíni televízió vételi lehetősége Változások a közszolgálati televíziós programok digitális földfelszíni sugárzásában

Tovább javul a digitális földfelszíni televízió vételi lehetősége Változások a közszolgálati televíziós programok digitális földfelszíni sugárzásában SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. szeptember 27. Tovább javul a digitális földfelszíni televízió vételi lehetősége Változások a közszolgálati televíziós programok digitális földfelszíni sugárzásában 2011.

Részletesebben

FEHÉR SZALAG GENERALCOM NAGYDÍJ VERSENYUTASÍTÁS BALATONFÜRED JÚLIUS 13. NAGYHAJÓS VERSENYEK HUNSAIL.HU

FEHÉR SZALAG GENERALCOM NAGYDÍJ VERSENYUTASÍTÁS BALATONFÜRED JÚLIUS 13. NAGYHAJÓS VERSENYEK HUNSAIL.HU FEHÉR SZALAG GENERALCOM NAGYDÍJ VERSENYUTASÍTÁS BALATONFÜRED 2019. JÚLIUS 13. Támogatók: Rendezõ: NAGYHAJÓS VERSENYEK HUNSAIL.HU 22. IZSÁK SZABOLCS EMLÉKVERSENY CLASSIC ROUND FUTAM Balatonfüred, 2019.

Részletesebben

IGÉNYLŐ ÁLTAL VÉGEZHETŐ TERVKÉSZÍTÉS KÖVETELMÉNYEI

IGÉNYLŐ ÁLTAL VÉGEZHETŐ TERVKÉSZÍTÉS KÖVETELMÉNYEI FREKVENCIAGAZDÁLKODÁSI IGAZGATÓSÁG IGÉNYLŐ ÁLTAL VÉGEZHETŐ TERVKÉSZÍTÉS KÖVETELMÉNYEI URH FM RÁDIÓADÓ Budapest 2008 március I. A frekvenciaterv követelményei és kötelező tartalma 1. Tervezési feladat A

Részletesebben

Gombok a parti egységen. VILÁGÍTÁS/KI- BEKAPCSOLÁS: háttérvilágítás szintje/készülék ki- illetve bekapcsolása

Gombok a parti egységen. VILÁGÍTÁS/KI- BEKAPCSOLÁS: háttérvilágítás szintje/készülék ki- illetve bekapcsolása AJÁNLOT BEÁLLÍTÁSOK: Érzékenység: kézi mód, beállítás: 30 70 % Hatótáv: a várható maximális vízmélységhez igazítva egy fix érték. Az Auto mód nem ajánlott! Frekvencia: 200 khz. Ha 83 khz van beállítva,

Részletesebben

Tehergépjármű parkolás a hazai gyorsforgalmi úthálózaton Sándor Zsolt zsolt.sandor@mail.bme.hu

Tehergépjármű parkolás a hazai gyorsforgalmi úthálózaton Sándor Zsolt zsolt.sandor@mail.bme.hu Tehergépjármű parkolás a hazai gyorsforgalmi úthálózaton Sándor Zsolt zsolt.sandor@mail.bme.hu Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági

Részletesebben

IV. LEGO Robotprogramozó Országos Csapatverseny

IV. LEGO Robotprogramozó Országos Csapatverseny BÁNYAI JÚLIA GIMNÁZIUM - ROBOTIKA CSOPORT Tel.: 76/481-474 (+36 20 479 8460) Fax.: 76/486-942 web: http://www.banyai-kkt.sulinet.hu/robotika e-mail: robotika.bjg@gmail.com IV. LEGO Robotprogramozó Országos

Részletesebben

Trimble gépvezérlések

Trimble gépvezérlések Trimble gépvezérlések Az amerikai Trimble Navigations műholdvevő rendszerével számos gépvezérlési rendszer üzemeltethető. A vételi pontatlanságokból adódóan műholdas vezérléssel dózert, nyesőládát és kotrógépet

Részletesebben