MI IS AZ A POZITÍV LISTA? HOGYAN KERESHET AZ ADATBÁZISBAN? TARTALOMJEGYZÉK: POZITÍV LISTA (FRISSÍTVE: )

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MI IS AZ A POZITÍV LISTA? HOGYAN KERESHET AZ ADATBÁZISBAN? TARTALOMJEGYZÉK: POZITÍV LISTA (FRISSÍTVE: 2013.01.14.)"

Átírás

1 MI IS AZ A POZITÍV LISTA? A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság márciusától bevezette a jogkövetı vállalkozások pozitív listáját. Az NFH honlapján megtalálható azoknak a vállalkozásoknak a névsora, amelyeknél három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet a hatóság, a megelızı egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük. A pozitív listáról bıvebben olvashat az NFH honlapján: A listában az újonnan felkerült vállalkozások kék színnel vannak jelölve. HOGYAN KERESHET AZ ADATBÁZISBAN? Ha az adatbázisban keresni szeretne, Úgy a PDF olvasó programot megnyitva a Szerkesztés, azon belül a keresés menüre kattintva írja be a keresett szót a felsı lécben megjelenı szövegdobozba. A találatok között a nyíllal jelzett gombbal lépkedhet elıre, ill. vissza. Lehetséges, hogy a keresés szövegdoboz már a pdf megnyitásakor is ott van a felsı lécben. Ekkor csak írja be a keresett szót, és nyomjon egy entert. Billenytőkombinációval: CTRL+F gomb megnyomásával az elıtőnı keresési ablakba írja be a keresett szót. TARTALOMJEGYZÉK: BARANYA... 2 BÁCS-KISKUN... 7 BÉKÉS BORSOD-ABAÚJ ZEMPLÉN BUDAPEST CSONGRÁD FEJÉR GYİR-MOSON-SOPRON HAJDÚ-BIHAR HEVES JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK KOMÁROM-ESZTERGOM NÓGRÁD PEST SOMOGY SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG TOLNA VAS VESZPRÉM ZALA

2 Baranya A vállalkozás neve EWN Székhelyének címe Adószám Ellenırzött Magyarszék, Ipartelep 014/11. hrsz. Laurentes Budapest, Daróczi út 2- Premium Sport Kanhun Leguan 99 Radányiné Tésenyi Zita Edit 4. Budapest, Budapest, Szılıkert u. 4. Budapest, Budapest, Deák F. u. 5. Budapest, Szinyei Merse Pál u. 11. Mohács, Szabadság u. 24. telephely (az üzlet) címe Pécs, Bajcsy- Zsilinszky u. 11. Pécs, Bajcsy- Zsilinszky u. 11. Pécs, Bajcsy- Zsilinszky u. 11. Pécs, Bajcsy- Zsilinszky u. 11. Pécs, Bajcsy- Zsilinszky u. 11. Mohács, Szabadság u. 24. Az ellenırzés idıpontja Tingo Mohács, II. Lajos u. 12. Mohács, Jókai u Borgo Budapest, Dembinszy u. Dinya Illés egyéni 1. Zsilinszky u. 11. Pécs, Aidinger J. u. 9. Pécs, Megyeri u. Frank Pécs, Víztároló dőlı 16. Pécs, Megyeri u. Bukovszky Ferenc egyéni Zimmer János egyéni Csontos Istvánné egyéni Pécs, Magyarürögi út 76. Komló, Toldi Miklós u. 10. Siklós, Felszabadulás út 15. S-Tex Siklós Siklós, Herenvölgyi u Pécs, Teréz u Komló, Kossuth Lajos u. 75/B. Siklós, Felszabadulás út 15. Siklós, Felszabadulás út Szınyegház Pécs, Antónia u. 3. Pécs, Citrom u Rebo-Tex Bukovszky Ferenc e.v Bonyhád, Szent Imre u Pécs, Magyarürögi út Pécs, Bajcsy Pécs, Megyeri út Pécs, Citrom u Kiszely Zsuzsanna 7632 Pécs, Anikó u Pécs, Citrom u

3 e.v. 02 Takács Tiborné ev Komló, Berek u. Promod Hungary Meiszter Roland Divatház Griff Center Infinity Sport Kereskedelmi Perzsa Textilkereskedelmi Viská Kereskedelmi 1/b 1052 Budapest, Régiposta u Pécs, Szurdok dülı Budapest, Elnök u Budapest,Bécsi út Törökbálint, Tópart u.1/a 7632 Pécs, Sztárai M. u Villány, Baross G. u Bt. 02 Focivilág Pécs Kft 8623 Balatonföldvár, Kıröshegyi u Gyurasics Kft 7629 Pécs, Névtelen u Tibet-Trade Kft 7625 Pécs, Gebauer E u Konnie Bt Pécs, Petıfi u Puch Lászlóné e.v Mohács, Szabadság u Bolygó Fotó 7900 Szigetvár, Deák tér Heizler János ev Pécs, Siklósi út /3 hrsz. 22 Blumen Bellis 7626 Pécs, Király u Regio Játékker 1119 Bp Nándorfejérvári Faludi Miklós ev. Pécs, Berek u Sághy József ev Bóly, Hısök tere ZSÉ & ZSÉ 7800 Siklós, Kereskedelmi Bt. Felszabadulás u Vöröskı 8200 Veszprém, Pápai út 36. Molnár Csabáné 7800 Siklós, Gózon u. ev. 11. Bódis Bt Siklós, Gózon u. 13. Mohácsi Kép-S Bt Mohács, Bartók B. u Komló, Berek u. 1/b Pécs, Bajcsy Zs. u. 11. Mohács, Szabadság u.18. Pécs, Bajcsy Zs.u. 11. Pécs, Bajcsy Zs.u.11. Pécs, Bajcsy Zs.u Pécs, Sztárai M. u. 3. Villány, Dózsa Gy.u Pécs, Bajcsy Zs. u Pécs, Siklósi. út Pécs, Ferencesek utcája 3. Pécs, Szendrey J u Mohács, Szabadság u Szigetvár, Deák tér Pécs, Siklósi út 19540/3 hrsz Pécs, Király u Pécs, Rákóczi u. 66. Pécs, Berek u Bóly, Hısök tere Siklós, Felszabadulás u Siklós, Dózsa Gy.u. 2/A 7815 Harkány, Kossuth L. 14/b 7815 Harkány, Kossuth u Mohács, Dózsa Gy Eisler József ev Mohács, Kis u Mohács,

4 22 Dózsa Gy. U. 32. Bérces László ev Mohács, Mohács, Szabadság u Szabadság u. 28. Pedro-Invest 7700 Mohács, Radnóti Mohács, ltp Radnóti ltp. 1. Vöröskı 8200 Veszprém, Pápai Mohács, út Pécsi út 3353 hrsz. West-Card Kft 7634 Pécs, Pázmány P Pécs, Rákóczi út Faragó István 7632 Pécs, Pécs, Budai Zoltán ev. Esztergályos F. 5/3 22 Vám 1. Elektron Varga 7300 Komló, Kodály Z Komló, Városház tér 16. Henna-Deko 7666 Pogány, Zrínyi u Pécs, Budai Vám u. 1. BSZ -Pálma Virág 7300 Komló, Kossuth L Komló, u Városház tér. 18. Reburg Áruházlánc 7370 Sásd, Rákóczi u Komló, Városház tér 10. Mózes Tiborné ev Szentlırinc, Szentlırinc, Munkácsy u Munkácsy u. 6. Takács Evelin ev. Pécs, Szeder u Pécs, Bajcsy-Zs. u Mezei Virágkötı Kft 7668 Keszü, Petıfi u Pécs, Siklósi út Udvari Zsoltné ev Pécs, Görgey A Pécs, Siklósi út Zimmermann Ildikó 7621 Pécs, Citrom u Pécs, Bajcsy-Zs u Ilona ev Háros-Virág Kft 7625 Pécs, Babits M. u Pécs, Bajcsy-Zs u /A Vidámnyik Kft 1123 Budapest, Alkotás Pécs, Bajcsy-Zs u u Fabix 7623 Pécs, Egressy G Pécs, Bajcsy-Zs u u ÉDI-PLUS Kft 1118 Budapest, Haraszt Pécs, Bajcsy-Zs u u Henna Deko Kft 7666 Pogány, Zrínyi M Pécs, Makay I. u u BALI-GALI Kft 8749 Zalakaros, Égerfa Pécs, Makay I. u köz 10. sz. 20 Líra Könyv Zrt. 16 Budapest, Dankó Pécs, Jókai u u Pécsváradi Agrover 7720 Pécsvárad, Pécs, Citrom Erzsébeti u u. 7. Broko-Fa 7940 Szentlırinc, Pécs, Megyeri Mátyás Király u u. 76. Hellmann Norbert 7940 Szentlırinc, Pécsi Szigetvár, ev. u. 23/A 22 Széchenyi u Linea-Bella Nuova 1052 Budapest, Váci u Pécs, Bajcsy Zs u. 11. Aranycipó 1143 Budapest, Besnyıi Pécsvárad, Szaküzletek u Vak Béla u. 6. Pátria Zrt Budapest, Pécs, Bajcsy Hunyadi u Zs. u Spar Magyarország 2060 Bicske, Spar út Mohács, Keresk hrsz. 44 Horváth K. u. 3/5 Szabó Zsolt ev Mohács, Árok u Mohács,

5 42/A 22 Pécsi u. 61. Tali 7700 Mohács, Mohács, Szabadság u Felszabadulás u. 35. Vincellér Ház 1149 Budapest, Egressy Pécs, Bajcsyút Zs u. 11. Kenvelo Hungary 1106 Budapest, Örs Pécs, Bajcsy- vezér tere 25/a 42 Zs u. 11. Deichmann Cipıker 1106 Budapest, Örs Pécs, Bajcsy- vezér tere Zs u. 11. New Yorker 1123 Budapest, Pécs, Bajcsy- Hungary Kékgolyó u Zs u. 11. Pécsi Direkt 1036 Budapest, Lajos u Mohács, Szabadság u. 26. Pompasia 2151 Fót, Keleti M. u Pécs, Bajcsy- 13 Zs u. 11. Pécsváradi 1137 Budapest, Szent Pécs, Bajcsy- Aranycipó István krt Zs u. 11. Készpénzes 7626 Pécs, Zsolnay V Pécs, Zsolnay u. 15. Csuga Zoltán ev Siklós, Zenthe F. tér V. u Siklós, Felszabadulás u. 86. Mecsek Füszért Zrt. Pécs, Megyeri u Somberek, Kossuth L. u. 113/A Tóth Erika Anna 7621 Pécs, Jókai u Pécs, Teréz u. 15. Tom Tailor Retail 1114 Budapest, Ulászló Pécs, Bajcsy- u Zs u. 11. Takko Fashion 2040 Budaörs, Ébner Pécs, Siklósi u. György köz hrsz. Bega Bt Pécs, Domonkos Pécs, 6/1. 02 Kazinczy F. u. 1. Col Trade Invest 1107 Budapest, Mázsa Pécs, Megyeri u u. 76. MSZ-Racing 7621 Pécs, Hunyadi J Pécs, Bajcsyu Zs u. 11. Rainbow Fashion 1149 Budapest, Angol Pécs, Bajcsy- Bt. u Zs u. 11. Slendy 7400 Kaposvár, Fı u Pécs, Fıtér u. 2. Evinco 7633 Pécs, Ybl M. u Pécs, Ybl M. 02 u. 7. KIKI és BIKI Bt Dombóvár, Pécs, Nagy Bezerédi. U Lajos király u. 8. Centrum Exclusive 1200 Budapest, Terelı Pécs, Bajcsy- Divatház u Zs u. 2/1. Pencil Papír Bt Pécs, Jókai tér Pécs, Jókai 02 tér 3. One Euro Cent 6000 Kecskemét, Pécs, Diána Szamóca u tér 18. Aszalós és Társa 7636 Pécs, Csipke u Pécs, Megyeri út. 76. Kovács Attila 6720 Szeged, Jókai u Pécs, Bajcsy Zs u. 11. HB Group 1103 Budapest, Mohács, Gyömrıi út Pécsi út 3353.hrsz

6 6

7 Bács-Kiskun A vállalkozás neve Székhelyének címe Adószám Ellenırzött telephely (az üzlet) címe / taxi rendszáma Az ellenırzés idıpontja Hajós 24 Bt Kecskemét, Bocskai u.2. Kecskemét, Bocskai u.2. Bodáné Farkas Kiskunfélegyháza, Kiskunfélegyháza Melinda Kossuth u.33 B/B Kossuth u.17/a. Szentpéteri Kiskunfélegyháza, Kiskunfélegyháza, Horváth Illés Czuczor u.26. Kossuth u MDO KFT Budapest, Bartók b.u.15/b Kecskemét, Korona u.2. Malom Központ Eprom-Tech Kft Budapest, Szerb A.u.9/a. Kecskemét, Korona u.2. Malom Központ 0091j.ü Corso-Scarpa Kecskemét, Csányi u.1-3. Kecskemét, Csányi Kft u.1-3. fszt.37. Gémes és Helvécia, Alma u. 37. Kecskemét, Csányi Horváth Bt u.1-3. Andermoon Kft Kecskemét, Stádium u.8. Kecskemét, Csányi u.1-3. Kisfantázia Bt Kecskemét Vacsi köz 63/b Kecskemét, Lestár Gebeiné Kecskemét, Berzsenyi u.7. Kecskemét, Hornnyik K.Andrea u.4. Silvasan Kecskemét, Széchenyi Kecskemét, Gabriella krt.28. Széchenyi u.14. Horváth Imréné Kecskemét, Balaton u.20. Kecskemét, Csányi u.1-3. Vargas Kft Cegléd, Csörgı u.18. Kecskemét, Csányi u.1-3. Premier Max Cegléd, Szt.Imre Herceg Kecskemét, Izsáki Kft u.15/vi/35 út.12/b. S-3 Jó Méret Kft Ladánybene, Gödörállás Kecskemét, Izsáki dőlı 59. út.12/b. S-12 (Tesco) Kik Textil és Budapest, Kecskemét, Izsáki Non-Food Kft Hengermalomút út.12/b. Triumph Törökbálint,Depo, Pf.85. Kecskemét, Korona

8 International Kft Promod Hu Kft Budapest, Régi posta u.12. u.2./013hrsz. Kecskemét, Korona New Yorker Kft Budapest, Kékgolyó u.6. Kecskemét, Korona u.2. u.2.. Jeans Club Kft Budapest, Rákóczi út.36 Kecskemét, Korona Andrási Lóránd Joker Cipı Kft Marti Cipıbolt Léda Cipıbolt Step by Step Trend Kft Fra-Ma Trade Kft Deichmann Cipıker.Kft Matics Tímea Mária e.v Kop-Kop Cipı Euro Kiskunfélegyháza, Béla kir.u.48. Kiskunfélegyháza, Lugas u Kiskunhalas, Mátyás tér Kiskunhalas, Garbai u. 4/B Baja, Eötvös u Baja, Muskátli u Budapest, ırs vezér tere 25/C Baja, András u , Baja Kossuth u Hanik Bt. Nagyapáti Béláné e.v. Keskeny Erika e.v. Díva For Club Bt Herberta Kft Jákob Zsolt e. v. Átrium Coffe Kft 6000 Kecskemét, Kocsis Pál u Kiskunhalas, álmos u.14/b Kecskemét, Ferenczy ida u. 5. 1/ Kecskemét, Széchenyi tér Kecskemét, Dombi L. u. 14. III/ Kalocsa, Ecetgyár u Kecskemét, hrsz. 3907/1/A 15 Alloracapital Kft 6000 Kecskemét, Erkel u. Kécske-Mix Bt. Q Fanni 2011 Kft Tiszakécske, Fı út Tiszakécske, Fenyves u Napcsillag 8400 Ajka, Hársfa u. 1/B u.2.. Kiskunfélegyháza, Kossuth u.4. Kiskunfélegyháza, Gorkij u Kiskunhalas, Mátyás tér Kiskunfélegyháza, Deák u Baja, Eötvös u Baja, Oroszlán u Baja, Gránátos u Baja, Déri Frigyes sétány 2/a. 6500, Baja Kossuth u Kecskemét, Izsáki út Kecskemét, Budai u Kiskunhalas, Eötvös, u Kecskemét, Hornyik J. krt Kecskemét, Széchenyi tér Kecskemét, Kossuth tér Kalocsa, Híd u Kecskemét, Hornnyik J. krt Kecskemét, Kossuth tér Lakitelek, Fenyı u Lakitelek, Arany J. u

9 Penny-Market 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói terület 5. sz. 44 fıút 21 km Q Fanni Tiszakécske, Kft Fenyves u Tembo Vill Ker Kiskırös, Martini u Bt. Kovács Gyula Kiskunfélegyháza, Kossuth u Monolit 6500 Baja, Tóth K. tér Kik Textil és 1117 Budapest, Non-Food Hangermalom u Charles Vögele 2220 Vecsés, Lincoln u Hungary 13 Schliszler 6230 Soltvadkert, Ifjúság Péterné u Varga Lajos e Kmét, Mészáros L v. tér 1. I. em Bárány Mihály 6000 Kmét, Boldog u. 7/A e. v. 23 Sebık Péter e Kmét, Reile Géza u v. 10. X. em Szappanos 6000 Kmét, Daróczi köz Tamás József 1/a. 23 Penta Papír Bt Kiskunfélegyháza, Arany J. u Szabóné Juhász Andrea 6100 Kiskunfélegyháza, Attila u. 17/B Erki Tibor 65 Lakitelek, Semmelweis u Media Markt 6000 Kecskemét, Kecskemét Dunaföldvári út Loaf-Duna 2400 Dunaújváros, Pentelei M. u Bongyoli 1039 Budapest, Ócsai u Tappancs Kft Budai János 6328 Solt, Vörösmarty u István Tele-Toys 6762 Sándorfalva, Rózsa u Banyári István 67 Dunavecse, Fı út Aranykéz Bt Kalocsa, Fényi Gy u Katibazár 6070 Izsák, Gábor Áron u Papp Sándor 7030 Paks, Tolnai u Balogh István 6500 Baja, Mártonszállás u Tokodi és 6449 Mélykút, Damjanich Társa Bt. u Bényi László 6449 Mélykút, Kossuth u Kiskunmajsa, Félegyházi út Tiszakécske, Rákóczi u Kiskırös, Martini u Kiskunfélegyháza, Kossuth u Baja, Tóth K. tér Kiskunhalas, Füzér u Kiskunhalas, Füzér u Baja, Déri Frigyes sétány 630/2 ECN EAZ ECH EBL Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u Kiskunfélegyháza, Kossuth u Lakitelek, Széchenyi krt. 74/b 6000 Kecskemét, Dunaföldvári út Solt, Béke tér Kerekegyháza, Fı u Solt, Tamási Á. u Kalocsa, Tomori u Dunavecse, Fı út Kalocsa, Búzapiac tér Izsák, Gábor Áron u Baja, Szabadság út Baja, Tóth K. u Mélykút, Rákóczi u Mélykút, Kossuth u

10 Szentirmai 6400 Kiskunhalas, Bajcsy Péter Zs. u Magyar Posta 1138 Budapest, Dunavirág Zrt. u Farkas Gyula 6400 Kiskunhalas, és Társa Ker. Hunyady u Gulliver 1152 Budapest, Városkapu u Hírös Játék 6000 Kecsemét, Széchenyi tér Perczel Etelka 6050 Lajosmizse, Dózsa Gy. u Szigma Marker 6050 Lajosmizse, Szabadság tér Kelemen 6237 Kecel, Fı tér László 23 Kovács Ottó 6237 Kecel, Kis u DM 2046 Törökbálint, Depó Veszterm Kereskedelmi Bt. Molnár Zsuzsanna e. v. Bajnóczi Pál e. v. Vi-Ák Dekor Hunyadi Attila e.v. Dream Dekoráció Kévés Pálné e.v. Balogh Henrietta e.v. Szabó János e.v. Szınyiné Balog Irén e.v. Müller Drogéria Magyarország Bt. Szivárvány Cipıbolt 6133 Jászentlászló, Butiksor Kiskunmajsa, Öregszılısor Kecskemét, Irinyi u Soltvadkert, Hısök tere Szekszárd, Klapka LTP. u. B/ Kecskemét, Szinferopol tér Soltvadkert, Kossuth u Kiskırös, Petıfi tér Kecskemét, Petıfi S. u Kiskunmajsa, Akácfa u Budapest, Váci u Kecskemét, Belsınyír tanya 94/b. Pécsi Direkt Kft 1036 Budapest, Lajos Libri Kft 1116 Budapest, Kondorosi út 3. My Fashion Kft 6000 Kecskemét, Nyírı köz 2. Rácz Fodor 6230 Soltvadkert, Kossuth Zoltánné L. u. 24. egyéni Kiskunhalas, Mátyás tér Kiskunhalas, Köztársaság u Kiskunhalas, Szilády Á. u Kecskemét, Korona u Kecsemét, Széchenyi tér Lajosmizse, Dózsa Gy. u Lajosmizse, Szabadság tér Kecel, Fı tér Kecel, Thököly u Kiskunhalas, Jósika u Kiskunmajsa, Fı u Kiskunmajsa, Félegyházi u Kecskemét, Budai u Soltvadkert, Hısök tere Baja, Szabadság u Kecskemét, Izsáki út 12/b Soltvadkert, Arany J. u Kiskırös, Petıfi tér Kecskemét, Csokor u Kiskunmajsa, Fı u Kiskunhalas, Füzér u Kecskemét, Izsáki út Kalocsa, Hunyadi J. u Kecskemét, Szabadság tér 1/A Kecskemét, Csányi J. krt Soltvadkert, Kossuth L. u East 6200 Kiskırös, Honvéd u Kiskırös, Petıfi

11 Dream Kft S. út /1/a/2 Nagy 6060 Tiszakécske, Lakitelek, Béláné Kerekdomb Szivárvány u. 36. egyéni Festı Amina, egyéni 6065 Lakitelek, Napsugár u. 21. Folk-Trade 6300 Kalocsa, Sörös I. u 13/B. V. Nıvérek 5700 Gyula, Szent István u Lakitelek, Napsugár u Kalocsa, Szentháromság tér Kecskemét, Kossuth u

12 Békés A vállalkozás neve Mideczki Zoltán egyéni Ugrai Csilla egyéni Nagy Dániel egyéni Székhelyének címe Adószám Ellenırzött Dévaványa, Szeghalmi u. 34. Dévaványa, Széchenyi u. 43. Orosháza, Kossuth u. 6- S&R Bt. Békés, Szılı u SHAMEL Békés, Múzeum tér 9. Premier Max Varga Vendéglátó Bt. Lakatos Lászlóné egyéni Bakonyi Lászlóné egyéni Leonardo Ételbár Boldog István Dobrotka és Társa Hepi Hami Trink Mixer Mellis-Gastro Cegléd, Szent Imre herceg u. 15. Karcag, Új u. 17. Békéscsaba, Andrássy út 75. Szeghalom, Bajcsy- Zsilinszky u. 3. Szeghalom, Bocskai u. telephely (az üzlet) címe Dévaványa, Szeghalmi u. 34. Dévaványa, Árpád u. 24. Orosháza, Kossuth u Békés, Széchenyi tér 8. Békés, Múzeum tér 9. Gyula, Csabai út 3. Gyula, Csabai út 3. Szarvas, Kossuth tér 1-2. Szeghalom, Tildy u. 33. Szeghalom, Tildy 42/9. u /2. fsz Gyula, Temesvári Panoráma Sörözı, u Gyula, Várkert u Gyula, Várkert u Halsütı Gyorsétterem, 5700 Gyula, Várkert u Gyula, Budapest krt. 12. III./ Orosháza, Kertész u Orosháza, Kistemplom u Hepi Hami Büfé, 5700 Gyula, Várkert u Fehér Hattyú Étterem, 5900 Orosháza, Fasor u Élmény Gyorsétterem, 5900 Orosháza, Fasor u. 3. Az ellenırzés idıpontja

13 Noémi Bt Szarvas, Körös u Kiszely 39. Cukrászda, 5540 Szarvas, Kossuth Drágos József Kentucky Pub Gellény Imréné Szlávik Márta Szalai László Bak Imréné Kis Mária Erika Varga Jánosné Tóth János Szabó Sándor Tolnai Katalin Hegedősné Tímár Edit Eszter Hegedős József Kucsmik István Karasz Györgyné 5742 Elek, Ottlakai út Békés, Veres P. u. 8/b Békéscsaba, Jósika u Békéscsaba, Bartók B. út 37. B/VI/ Békés, Fáy András u. 8/B. I/ Dévaványa, Köleshalmi u Békéscsaba, József u. 34/ Gyomaendrıd, Kırösi Csoma Sándor u Gyomaendrıd, Bajcsy-Zs. u. 29/ Doboz, Zsibongó u. 53/a Gyomaendrıd, Fı út 181/ Gyomaendrıd, Fı út 167/ Gyomaendrıd, Bajcsy Zs. U Gyomaendrıd, Fı út Tótkomlós, Kossuth u. 14. II.em.2. tér 3/ Volán Sörözı, 5742 Elek, Béke u Kanyar Sörözı, 5630 Békés, Rákóczi út Tímea Moda Nıi és Férfi Divatáru, 5600 Békéscsaba, Andrássy út Moletti-ruházati Üzlet, 5600 Békéscsaba, Andrássy út Békés, Széchenyi tér 4/ Méter, Rövidáru és Ruházati Kisüzlet, 5510 Dévaványa, Árpád út Rózsasarok Virágüzlet, 5600 Békéscsaba, Kinizsi u Lakásfelszerelés és Ajándék Üzlet, 5500 Gyomaendrıd, Fı út Flamingó Virágüzlet, 5500 Gyomaendrıd, Fı út as Bolt, 5624 Doboz, Marx K. u Divatzóna, 5500 Gyomaendrıd, Fı út 181/ Stop Fehérnemő, 5500 Gyomaendrıd, Fı út 167/ Stop Shop Divatáru, 5500 Gyomaendrıd, Bajcsy Zs. u Audi Divat, 5500 Gyomaendrıd, Fı út Cipı bırdíszmő bolt, 5940 Tótkomlós, Kossuth u október október november Mitykó Mária 5940 Tótkomlós, Bartók Manyi butik,

14 B. u. 18. Tótkomlós, Szexty u. 3. Csarnai Gyöngyi 5630 Békés, Csap u Trend Sport Bolt, 5630 Békés, Kossuth u. 1. Tobak Lászlóné 5600 Békéscsaba, Hímzı Center, Illésházi u. 1/ Békéscsaba, Enil Bt Baj, Táncsics u. 55. Balogh László Horváthné Gyöngyösi Edina Szép-Lak Duo Szép-Lak Duo 5600 Békéscsaba, Vasvári Pál u Békéscsaba, Árpád sor 1/ Békéscsaba, Dr. Franczisci D. u. 6/a Békéscsaba, Dr. Franczisci D. u. 6/a. Pataki László 5900 Orosháza, Lehel u. 66. Görkoris Ker. és Szolg. Bt. Kölös-Trade Varga Mihály 5900 Orosháza, Tass u. 12/B. III.em./ Gyula, Temesvári út Gyula, Honvéd ltp. 19. IV.em. 13. Andrássy u Signorina Szalon, 5600 Békéscsaba, Andrássy u Ruhajavító, 5600 Békéscsaba, Bertóthy udvar Herbária Gyógynövény Szaküzlet, 5600 Békéscsaba, Szarvasi út Diego Mintabolt, 5700 Gyula, Béke sgt Diego Áruház, 5600 Békéscsaba, Hatház u "Kero-Depo", 5900 Orosháza, Lehel u "Bundzsi sportszer és kultúrcikk", 5900 Orosháza Tass u. 12/B Kölös-Trade, 5700 Gyula, Temesvári út Varga Kerékpár és Síszervíz, 5700 Gyula, Honvéd u

15 Borsod-Abaúj Zemplén A vállalkozás neve Friss Kft Miskolc, Kaptár u. 8. ADETT Kis- és Nagykereskedelmi Kft Csernai és Társa Bt Jerencsuk Józsefné TWEED Kft Barzsó László REAL TRADE HOME Tóth Lajos egyéni Kispatak-2000 Ker. Kft LEFREK Bt. RETRO 20 Kft Marián Ádámné Tóthné Kovács Erika Palcsák Tamás egyéni Székhelyének címe Adószám Ellenırzött telephely Miskolc, Széchenyi u. 6. Sajókeresztúr, Petıfi u Kazincbarcika, Babits M. u. 4. 3/2. Gyöngyös, Páter Kis Szaléz u. 3. Edelény, Antal Gy. u Miskolc, Testvérvárosok u Sajószöged, Petıfi u Sárospatak, Wesselényi u. 20/c Sárospatak Mányoki Ádám u Sárospatak, Simándi u Mezıkövesd, Somogyi B. u Mezınyárád, Szt. István király u Bükkábrány, Géczy I. u. 5. (az üzlet) címe Miskolc, Széchenyi u. 43. Miskolc, Széchenyi u. 6. Miskolc, Szentpáli u LORENA Divatáru, Kazincbarcika, Egressy B. u Street Style, Miskolc, József A. út KIP-KOP Cipı és Ruházati Bolt, Kazincbarcika, Egressy B. u Varázs Diszkont, 3562 Onga, Rákóczi u Sarki Zöldséggyümölcskereskedés, 3599 Sajószöged, Ady E. u Reál Élelmiszer ABC, 3934 Tolcsva, Szabadság tér Kikötı Büfé 3950 Sárospatak, Határ u. 2/b Újbástya Kávézó 3950 Sárospatak, Szt Erzsébet u Parkoló Büfé, 3412 Bogács, Parkoló u. 20/ hrsz Italbolt, 3421 Mezınyárád, Szt István király u Hangulat Sörözı, 3422 Bükkábrány, Vörös hadsereg u. Az ellenırzés idıpontja

16 Kiss Józsefné Ritó László Kiss László ELORING Fehér Lászlóné Pokornyik László Rácz Attila Jónyerné Varga Ágnes Fábián István Karczagi Rita Longwang Miskolc Kft Kisfalat Bogács Kft Bihari Tiborné Árváné Hornyák Mónika egyéni Hajdú Istvánné Bolgár Attila 3422 Bükkábrány, Petıfi u Perkupa, Kossuth u Aggtelek, Barlangparkoló 3/ Tiszaújváros, József A. u. 3. 1/ Tokaj, Rákóczi u Tokaj, Rév köz Tiszaújváros, Szt István u Jósvafı, Fenyves u Miskolc, Szabadságkert u Cserépfalu, Alkotmány u Miskolc, Kıporos u Bogács, Rákóczi u Boldogkıváralja, Béke u Vizsoly, Károlyi Gáspár u Sajóvámos, Petıfi u. 12/B Mezıkövesd, Kinizsi u /a Eszpresszó, 3422 Bükkábrány, Vörös hadsereg u. 20. Nem ismert Póker Sörözı, 3756 Perkupa, Kossuth u LÁNGOS SHOP, 3759 Aggtelek, Barlangparkoló 3/ Szıke Tisza Vendéglı, 3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka u Szandi Presszó, 3910 Tokaj, Rákóczi u Rex Presszó, 3910 Tokaj, Tarcali u Sörpatika, 3580 Tiszaújváros, Szt István u Kiskocsma, 3758 Jósvafı, Petıfi S. u Teraszos Büfé, Bükkszentkereszt, Kossuth u Bükkalja Presszó Étterem, 3413 Cserépfalu, Kossuth u STEEL ORANGE Finomságok háza, 3400 Mezıcsát, Napfürdı u Kisfalat Büfé, 3412 Bogács, Dózsa Gy. u. 16. B/ Hangulat karbantartó Büfé, 3885 Boldogkıváralja, Alkotmány u sz. Italbolt, 3888 Vizsoly, Szt János, u Fehér Ház Büfé, 3759 Aggtelek, Bazár sor 3/3. hrsz Napsugár Büfé, Mezıkövesd-Zsóry, Strandfürdı 2 pavilon

17 Szilágyi Lászlóné szılı-bor ıstermelı Farkas Gyuláné 3917 Tokaj, Dienes u Bogács, Fürdı u. 1. Bükk-Huta Kft 3557 Bükkszentkereszt, Kölcsey u. 1. Cool 73 Hungary Ker és Szolg. Zarándi Jánosné Kurucz Klára 3718 Megyaszó, Alkotmány u Mezıcsát, Bajcsy-Zs. u Vilmány, Fı u AUREOLA Tiszaújváros, Gát út 20. Kövér Zsolt Borka Kft D-Center Miskolc Páll és Páll Páll és Páll Páll és Páll Körmöndi Zoltánné MORMOTA 98 Kalocsay Tibor 3980 Sátoraljaújhely Móra Ferenc u. 8. Mezıkövesd, Nagy Pál u Miskolc, Széchenyi u Debrecen, Szotyori u Debrecen, Szotyori u Debrecen, Szotyori u Sárospatak, Béla király tér Miskolc, Széchenyi u. 46. Sárospatak, Rákóczi u Termelıi borkimérés, 3917Bodrogkeresztúr, Vöröshadsereg u Pepita Büfé Kisvendéglı, 3412 Bogács, Fürdı u Erdımester Sörözı, 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth u hrsz Nimród Italbolt, 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth u Strand Étterem-Büfé, 3450 Mezıcsát, Hrsz. 3248/ Italbolt, 3891 Vilmány, Fı u Lamur Vendéglátóhely, 3580 Tiszaújváros, Szederkényi u Kövér Cukrászda, 3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér Matyó Cipı Center Mezıkövesd, Mátyás király u D-Center Sportruházat Miskolc, Széchenyi u Classic Sportüzlet 3730 Kazincbarcika, Attila u. 10/B Classic Sport, Cipı, és ruházati üzlet, 3580 Tiszaújváros, Örösi u. 1/A Classic Sport, Cipı, Sportruházat, 3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u Origó Üzletház, 3590 Sárospatak, Béla király tér Mormota Világjárók Ruházati boltja, 3530 Miskolc, Széchenyi u Minimál Sport és Divatáru,

18 Janker 2001 Bt Ilyés Tamás, egyéni Matisz János Nagy Eszter Hegedősné Dósa Emıke AB/CD Hungary Kft XIoNET Kft Koleszár Sándorné EVIKE Kft Anna Ker Bt Tarnaker Kft Hadházi Károlyné Bencze István Timer 2010 Kft Szabóné Gáspárdy Ágnes Papp Ferencné 3700 Kazincbarcika, Paál u Eger, Rákóczi u Sárospatak, Izsó u Mezıkeresztes, József A u Bükkábrány, Szabadság u. 4/a 3776 Radostyán, Rákóczi u Tiszaújváros, Szt István u Hollóháza, Dózsa Gy u Bogács, Rákóczi u Edelény, Angyal Gy. u Edelény, Tomori P. u. 2/A Sajószentpéter, Kossuth L u Edelény, Bocskai u Miskolc, Szent László u. 68. Szerencs, Rákóczi u Olimpia Sportüzlet, 3700 Kazincbarcika, Szabadság tér Strand Fagyizó, 3400 Mezıkövesd- Zsóry, Fürdı u. 1 pav Gerendás Büfé, 3950 Sárospatak, Dobó u Piros Király Eszpresszó, 3421 Mezınyárád, Szt István király út Gekko Bár, 3422 Bükkábrány, Szabadság u Malom Klub sörözıpizza, 3776 Radostyán, Rákóczi u Belvárosi Sörözı, 3580 Tiszaújváros, Bethlen G. u Lángossütı, 3980 Sátoraljaújhely, Magashegyi pihenı Bútor- Raktáráruház, 3400 Mezıkövesd, Sándor u Papír Írószer Vegyi áru ruházat, 3780 Edelény, Antal Gy. u Ruházati Kisáruház, 3780 Edelény, Borsodi u GoodS Market, 3770 Sajószentpéter, Kossuth L. u Origó Háztartási Bolt, 3780 Edelény, Tóth Á. U Óra Trend óraüzlet, 3525 Miskolc, Szentpáli u Eger, Íj u varázs, Mezıkövesd, Hısök tere 6. Mezıkövesd, Szent L. tér Anna Divatáru, 3400 Mezıkövesd, Hısök tere JADE GOLD Kft 3532 Miskolc, Óra és Ékszerbolt,

19 Sárközi Istvánné Deka Kereskedelmi KASZAND Kft Krisztián Imréné Plasztik 93 Sárossy Sándorné BRENDON Gyermekáruházak Kft Kákóczki Zsolt Heinrich Plusz Bt Hegedős László Cseh Norbert Csapó Family Kft Habszivacs Bt Horváth László Kisgergely Kft D-SZMOLL Kft Andrássy u Miskolc, Gyıri kapu Miskolc, Széchenyi u Miskolc, Széchenyi u Ózd, Árpád vezér út Tiszaújváros, Tompa M u Sajókaza, Bajcsy-Zs. u Budapest, Váci u Miskolc, Pozsonyi u Miskolc, Szentpéteri kapu Mályi, Rákóczi u Miskolc, Jókai u Nyékládháza, IV Béla u Kiskunlacháza, Rákóczi u Miskolc, Ómassa 49/A 1042 Budapest, József A u Miskolc, Ómassa u Miskolc, Andrássy u Szikra Ezer-aprócikk, 3532 Miskolc, Gyıri kapu Intersport Áruház, 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 80/a Kaszandra ékszer és zálog, 3580 Tiszaújváros, Mátyás király u MARGÓ Mőszaki háztartási bolt Natur Galéria Kerámia-ajándék, 3580 Tiszaújváros, Szt. István u. 15/B Gavallér Virág, 3600 Ózd, Brassói u BRENDON Áruház, 3527 Miskolc, Bajcsy- Zs. u ECK-286 forg. rendsz. TAXI Fornetti Látványpékség, 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu ECJ-550 forg.rensz. TAXI ECK-870 forg. Rendsz TAXI JOKER Presszó, 3433 Nyékládháza, IV. Béla u Jagermeister Konténer, 3515 Miskolc, Egyetemváros Mókus Odu Büfé, Miskolc-Garadna, Erdei vasút végállomás Kisgergely Cukrászda, 3534 Miskolc, Nagy Lajos király u Vadász Kocsma, 3517 Miskolc, Ómassa u

20 Krajnyák Lászlóné Fekete Gergı Szabóné Princz Gabriella Kéri Márta Körmöndi Zoltánné Varga Istvánné Pataki Mátyásné Bozsik Sándorné Horváth Krisztina Hudák Ferencné Bajzáthné Szájbély Evelin Murányi József QUADRONINVEST Pécsi Direkt Boros József FLORANOVA HUNGARY 3400 Mezıkövesd, Mátyás király u Mezıkövesd, Vilma u Szendrılád, Gacsal út 2/a Szendrı, Marx tér Sárospatak, Béla király tér Tiszaújváros, Munkácsy u / Mezıkövesd, Bevásárló udvar A/ Mezıkövesd, Mátyás király u Szomolya, Széchenyi u Mezıkövesd, Bevásárló udvar 2/E 3400 Mezıkövesd, Diófa u Mezıkövesd, Hısök tere Budapest, Alsó Svábhegyi u. 1. B. 35 Miskolc, Mésztelep u. 1/A Szerencs, Petrikovics u Miskolc, Szendrey u KIDS Gyermekdivat ajándék üzlet, 3400 Mezıkövesd, Mátyás király u ,- Ft-os Diszkont, 3400 Mezıkövesd, Mátyás király u Filléres Bolt, 3752 Szendrı, Hısök tere Tavirózsa Virágbolt, 3752 Szendrı, Hısök tere Origó Játék Ajándék, 3980 Sátoraljaújhely, Rákóczi u Játék Csodák üzlet, 3580 Tiszaújváros, Szt. István u Ági Édesség, 3400 Mezıkövesd, Bevásárló udvar A/ Star Bags, 3400 Mezıkövesd, Mátyás király u Florentin virágszalon, 3400 Mezıkövesd, Diófa u ÉVA Ajándék Illatszer, 3400 Mezıkövesd, Bevásárló udvar 2/E BIO-SAROK, 3400 Mezıkövesd, Diófa u Ékszer Antik üzlet, 3400 Mezıkövesd, Hısök tere Good s Market, 3600 Ózd, Vasvár u. 27/b Alexandra Könyvesbolt 35 Miskolc, Mésztelep u. 1/A Virágüzlet, 3900 Szerencs, Rákóczi u POPPY Virág Enteriır, 3526 Miskolc, Szentpéteri november november november november

21 Aczélné Dudás Judit Kertész Áruházak Kertész Áruházak Sváb és Társa Bt. VI-NI Market Kft Jakki-Trade 20. Kft Ezerszáz Kft Spisák Anna Kohányi-Zsebesi Szilvia Ilona Nagy Jánosné, Szegedi Virág Bt Miskolc, Pesti u Miskolc, Búza tér Miskolc, Búza tér Miskolc, Andrássy u Kazincbarcika, Fı tér Sajószentpéter, Péch A. u. 13. ¼. 3700Kazincbarcika, Zrínyi I. u Szendrı, Sallai u 5. kapu 80/A Amilliı Lakberendezés, 3525 Miskolc, Széchenyi u Kertész-Iparcikk Szaküzlet, 3526 Miskolc, Kabók L. u. 47/ Kertész Iparcikk üzlet, 3580 Tiszaújváros, Széchenyi u Erika vegyeskereskedés- 100 Ft-os üzlet, 3532 Miskolc, Andrássy u Good s Market az új 100,- Ft-os bolt, 3700 Kazincbarcika, Fı tér Barkácsbolt, 3770 Sajószentpéter, Bercsényi tér Good s Market, 3630 Putnok, Kossuth u Kézmőves BOLT, 3572 Szendrı, Fı u. 17. Miskolc, Aba u Virágbolt, Miskolc, Gyıri kapu József u. sarok 3900 Szerencs, Kandó K. út Miskolc, Fáskert u Jázmin virágüzlet,3526 Miskolc, Búza tér sz. üzlet Szegedi Virág, 3526 Miskolc, Búza tér 1. Puskás Bt. Szikszó, Bolt u Virágbolt Ajándékbolt, Szikszó, Bolt u. 9. Molnár Anita Edina Kerékgyártó és Társa 3529 Miskolc, Középszer u /3. Miskolc, Szentpéteri kapu Tulipán Virágbolt, 3526 Miskolc, Búza téri piac 13. üzlet Virágértékesítı kisüzlet, Miskolc, Szentpéteri kapu november november november november november november november

22 Udvarhegyi Viktória Bau-Elektro Vadászi Lászlóné Puskás és Társa Bt Jakab Csilla Privát üzletek Kft Pécsi Direkt Kft Liczky-KER Kft Baglyos László Kert 98. Bt. MIÉLKER Zrt. Morvay Károly TREBIKER Kiss István Miskolc, Andrássy u Edelény, Rajk L. u Tokaj, Tarcali u Edelény, Borsodi u Nyíregyháza, Ószılı u Szentistván, József Attila u Budapest, Lajos u Miskolc, Bacsinszky u Miskolc, Baráthegyalja u Miskolc, Berekkert u Miskolc, Vörösmarty M. u Ózd, március 15. út Miskolc, Déryné u Ózd, Csépány u Rózsa Virág Ajándék, Miskolc,Andrássy u Villamossági Szaküzlet, 3780 Edelény, Antal Gy. u Bokréta virágüzlet 3910 Tokaj, Tarcali u KIS ABC, 3780 Edelény, Borsodi u. 142/A Zöldség-gyümölcs Stand, 3551 Ónod, Vásártér Privát ABC, 3441 Mezıkeresztes, Dózsa Gy. u Alexandra Könyvesbolt, 35 Miskolc, Mésztelep u. 1/A Kék ABC, 3516 Miskolc, Bacsinszky u Nagybani Zöldség-és gyümölcs Piac, 3526 Miskolc, Repülıtéri u Kertészkedık üzlete, 3540 Miskolc, Vasgyári u Zamat ABC, 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 95/A Moletti Divat, 3600 Ózd, Vásár úti pavilonsor 2. éplet Kórház Csemege, 3529 Miskolc, Csabai egészségház utca Kiss ABC, 3600 Ózd, Csépány u május május május 17. Völgyesi Zsanett 3700 Kazincbarcika, Zöldség-gyümölcs május 22

23 Dobó tér 11. 1/1. Vegyeskereskedés, 3700 Kazincbarcika, Darkarits tér Hanna Store ZÉTAKİ Dobrik Norbert AGRIA PLAY-AIR Kft Ignácz György NITITEX Kft Zöld-Jó Kovács Béla Fodor Hús Kft Béke és Társa Karoczkai Kereskedelmi RAMKER Bt 3535 Miskolc, Kuruc u / Miskolc, Kistábornok u Parasznya, Vámos I. u Eger, Cifrakapu út 160. sz Edelény, Császtai u. 28/C 3516 Miskolc, Szabó Zoltán u Kazincbarcika, Mikszáth K. u / Miskolc, Ákos u Miskolc, Andrássy u Alsózsolca, Kossuth L. u Sárospatak, Rákóczi u Sajószentpéter, Élmunkás u Kotkoda szárnyasbolt, 3534 Miskolc, Árpád u Stadion ruházati bolt, 3534 Miskolc, Kistábornok u D-Mobil Kisáruház, 3777 Parasznya, Rákóczi u. 167/3 hrsz Center turi, 3400 Mezıkövesd, Mátyás király u Hali-Gali Élelmiszer üzlet, 3750 Szendrı, Fı u Használt ruházati termékek és faáruk értékesítıhelye, 3780 Edelény, Vásár tér Zöldség-gyümölcs, 3700 Kazincbarcika, Jókai tér 2. Fsz/ Vegyes élelmiszer és dohányüzlet, 3532 Miskolc, Andrássy u. 18. hrsz Fodor Hús Húsbolt, 3532 Miskolc, Andrássy u MINI ABC, 3571 Alsózsolca, Kossuth L. u Fortuna Áruház, 3950 Sárospatak, Rákóczi u RAMKER, 3770 Sajószentpéter, Kossuth u. 2. FIX 2000 Bt. Bekecs, Aradi u FIX Kisáruház, 3900 Szerencs, Bekecsi u. 2. Sok Jóbarát Kft 3700 Kazincbarcika, Mátyás király u Zöldség-gyümölcs, 3700 Kazincbarcika, Egressy B. u. 52/A május május május május április április április május május május május március február

24 BS HÚS Kft Morvainé Tardi Márta Bonyhai Attiláné Zento-Piért Husztek Andrásné Rácz Róbert kereskedı Bogdán Vince Üvegesné Horváth Zsuzsanna Kovaka Fitt Andrássy Üzletház FLIPP Bt. LAVINA 60 Bt Nyírzem Zrt. Hadházi Károly Savi-Trade Kft 40 Hajdúnánás, Béke u Kazincbarcika,Fı tér 9. 2/ Kazincbarcika, Csontváry út Abaújszántó, Rákóczi u Abaújszántó, Jászay tér Nyékládháza, Viola u Mezıcsát, Mohácsi u Nyékládháza, Viola u Kisgyır, Árnyas u Dunakeszi, Tızegtavi út Miskolc, Gyıri kapu Hatvan, Árpád u Kisvárda, Szt. László u Sajószentpéter Kossuth u Kazincbarcika, Fı tér Kukori Baromfi bolt, 3700 Kazincbarcika, Egressy B. u Calippo Vegyesbolt, 3700 Kazincbarcika, Jószerencsét u Margó Papír, 3700 Kazincbarcika, Egressy B. u Papír Írószer bolt, 3881 Abaújszántó, Béke út IDA Divatház, 3881 Abaújszántó, Jászay tér Vitamin sarok, 3433 Nyékládháza, Kossuth u Zöldség-gyümölcs és Italdiszkont, 3433 Nyékládháza, Szent I. u Zöldség-gyümölcs, 3433 Nyékládháza, Kossuth u Bio- és Gyógynövény üzlet 3531 Miskolc, Gyıri kapu Élelmiszer vegyesbolt, 3532 Miskolc, Gyula u. 15//A Élelmiszer-kenyér, 3531 Miskolc, Gyıri kapu Mandala Ajándék üzlet, 3527 Miskolc, Bajcsy Zs. u sz. COOP ABC, 3418 Szentistván, Széchenyi u Fortuna Élelmiszer vegyesbolt, 3770 Sajószentpéter Kossuth u Zöldség-gyümölcs 3770 Sajószentpéter, Kossuth u ,

25 Sajó-Pet Kft Praksziker Kft Wondex Kft Pécsi Direkt Kft Ifj. Bába Jánosné Bató Józsefné Radnai és Társa Bt. Gıcze Jánosné Bíró és Társa Bt Somogyi és Társa Bt. Édenfrucht Kft Ambrus Zoltánné Berek-Rolád Kft Juhos Istvánné Németh László 3700 Kazincbarcika, Mátyás király u Tiszaújváros, Szt. István u / Miskolc, Szeles u Budapest, Lajos u Szirmabesenyı, Iskola u Aggtelek, Vass Imre u Miskolc, Komlóstetı Kazincbarcika, Csalogány u Aggtelek, Barlang u. 1/ Miskolc, Áfonyás u Budapest, Nagykörösi u Kistokaj, Dózsa Gy. u Miskolc, Kerpely A. u Mályi, Liliom u. 3/ Tiszalúc, Csalogány u DINGÓ Állateledel és felszerelés, 3770 Sajószentpéter, Kossuth u Gardrób Használtruha kereskedés 3580 Tiszaújváros, Szt. István u Papír-Írószer, 3525 Miskolc, Szentpáli u Alexandra Könyvesbolt, 3525 Miskolc, Szentpáli u BAKERY Pékáruk Boltja, 3525 Miskolc, Vologda u BAKERY Pékáruk Boltja, 3749 Aggtelek, Barlang parkoló 3/ M Állateledel Szaküzlet, 3533 Miskolc, Ellı u S&L Töltıállomás 3759 Aggtelek, 1/ Barlang ABC, 3759 Aggtelek, Barlang u. 1/ Zizi vegyesbolt, 3529 Miskolc, Áfonyás u Zöldség-gyümölcs Bolt, 3531 Miskolc,, Klapka Gy. u. 29/ Virág Ajándék, 3553 Kistokaj, Széchenyi u Sarki Csemege, 3534 Mályi, Széchenyi u Divatáru ruházati üzlet, 3534 Mályi, Fı u Alfa 100-as, 3564 Hernádnémeti, Kossuth u június június június június június június június július július július július július július

26 Fodor és Tóth Bt TERMAKER Kft Balog Sándor Nándi és Társa Kft 3713 Arnót, Rákóczi u Onga, Berzsenyi D. u Ózd, Kisamerika sor Sátoraljaújhely- Széphalom, Kazinczy u Lovagkor Kft 3885 Horváth Tamás Káposzta Zsolt Csótai Ferencné Szignál Kft Körmöndi Istvánné Trionál Bt Bató Izabella Hajdú Istvánné Csehi István PIANO BISTRO Boldogkıváralja, 1118/1. u Miskolc- Lillafüred, Erzsébet sétány Miskolc, Búza tér Vásárcsarnok 3535 Miskolc, Árpád u Kazincbarcika, Herbolyai u Miskolc, Vár u Miskolc, Gyıri Kapu Aggtelek, Vass Imre u Sajóvámos, Petıfi u. 12/B Aggtelek, Kossuth u Miskolc, Hunyadi u Zöldség-gyümölcs, 3712 Sajóvámos, Hunyadi u Vegyesbolt, 3562 Onga, Berzsenyi D. u Snoopy Büfé, 3600 Ózd, Bolyki T. u Múzeumkert Sörözı 3980 Széphalom, Kazinczy u CASTRUM Étterem 3885 Boldogkıváralja, 1118/1. u Park Büfé, 3517 Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány Szikla Eszpresszó 3517 Miskolc, Palota u Babilon Eszpresszó, 3535 Miskolc Árpád u Panda Presszó 3530 Miskolc, Majális Park Talizmán Étterem 3534 Miskolc Vár u Tokaj Klub Koktélbár 3531 Miskolc, Gyıri Kapu Pizza kert, 3759 Aggtelek, Vass Imre u Fehérház Büfé 3759 Aggtelek, 3/3. hrsz Fincsi Fagyizó Büfé, 3758 Jósvafı, Petıfi u Barlang Étterem 3758 Aggtelek, Baradla u július július június június június június június június június június június június június június június

27 1. Preszperinné 3533 Miskolc, Szeder Lapos Büfé, 3517 Petrik Erika u. 56. Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány, 38421/1. hrsz. Szeleta Bisztró Kft 3561 Felsızsolca, Szeleta Bisztró, 3517 Kossuth u. 29. Miskolc, Erzsébet sétány 7. Szabó Attiláné 3994 Pálháza, Dózsa Megálló étterem, Gy. u büfé-fagyizó, 3994 Pálháza, Dózsa Gy. u Ju-Ve 95. Bt Polgár, Rákóczi Fürdı Büfé, 3580 u. 17. Tiszaújváros, Teleki B. u. 2. Hotel Menüett 3580 Tiszaújváros, Fınix Hotel, 3580 Építık u. 5. Tiszaújváros, Bethlen G. tér Monoki László 3593 Hejıbába, Soproni Sörözı, 3580 Széchenyi u. 1. Tiszaújváros, Teleki B. u. 2. Madzin és Társa 3564 Hernádnémeti, Termál Pizzéria, 3580 Bt. Petıfi u Tiszaújváros, Teleki B. u. 2. Jenei Béla Kisvárda, Zsigmond Tengerszem Sörözı u Sárospatak, Herczeg F. u. 1. Szörmök Bt Szerencs, Gólyafészek Csalogány u. 34/a 05 Gyorsétterem, 3910 Tokaj, Bajcsy Zs. u. 657/1 Helical Szerencs, Faház Büfé, 3950 Nagyvárad u. 2/a 05 Sárospatak, Herceg u. 1. Nagy és Pálinkás 3519 Miskolc, Ági Büfé, Kávézó, Katona J. u Miskolc,Barabits Fülöp sét. 2. Alice 3530 Miskolc, BOB TERASZ, 3519 Vendéglátóipari Vörösmarty u Miskolc, Dehmel 1/1. Nándor sétány Mályi Ászok 3434 Mályi, Rákóczi Ászok Sörözı, 3434 u Mályi, Rákóczi u június június június

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ ZRT. ELőREFiZETőS MéRő KÁRTyAFELTÖLTéSi helyek. Borsod-Abaúj-Zemplén megye

NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ ZRT. ELőREFiZETőS MéRő KÁRTyAFELTÖLTéSi helyek. Borsod-Abaúj-Zemplén megye NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ ZRT. ELőREFiZETőS MéRő KÁRTyAFELTÖLTéSi helyek Borsod-Abaúj-Zemplén megye címe Abaújszántó Jászai tér 8. élelmiszer 08:00-18:00 08:00-18:00 08:00-18:00 08:00-18:00 08:00-18:00 08:00-14:00

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

POZITÍV LISTA (FRISSÍTVE: 2011.12.14.)

POZITÍV LISTA (FRISSÍTVE: 2011.12.14.) BARANYA A vállalkozás neve EWN Székhelyének címe Adószám Ellenırzött Magyarszék, Ipartelep 014/11. hrsz. Laurentes Budapest, Daróczi út 2- Premium Sport Kanhun Leguan 99 Radányiné Tésenyi Zita Edit 4.

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010 19.344340

Részletesebben

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni:

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: 1 Allée 1117, Budapest Október 23. u. 8-10 +36 20 6208 180 H-SZO: 10:00-21:00 V: 10:00-19:00 Astoria 1075, Budapest Károly krt. 3/a.

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája

MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája 1. Agria Bélapátfalva Takarékszövetkezet Cím: 3346 Bélapátfalva, Május 1 út 2/a. Tel.: 36/554-370 Fax: 36/554-371 E-mail: agriatksz@agriatksz.hu

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása

Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása 1. sz. szavazókör helye: Kodály Z. Művészetoktatási Int. Egressy B. út 1/B. Egressy B. út 1-19-ig (páratlan), Egressy B. út 2-26-ig (páros), Jókai tér teljesen,

Részletesebben

Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek

Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek 1. számú melléklet 1 16/2002. (VI. 21.) sz. önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete (28/2012. (VII. 13.) sz. Ör. 1. számú melléklet) 1. számú körzet Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek Alkotmány utca,

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

Mérés tervezett helye

Mérés tervezett helye 2015. november hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nap B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály november 01. vasárnap 07.00-08.00 Miskolc, József

Részletesebben

1. sz. választókerület

1. sz. választókerület 1. sz. választókerület 1. sz. szavazókör Szabadság u. 29. Szlovák Ált. Iskola Árpád utca 1 - folyamatos házszámok Árpád utca 5 9 páratlan házszámok Béke lakótelep Béke utca 1-3/B páratlan házszámok Bethlen

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

Április 7.-től kapható: 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Rózsadomb Center

Április 7.-től kapható: 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Rózsadomb Center Április 7.-től kapható: 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Rózsadomb Center 1026 Budapest, Gábor Áron u. 74-78/a, Rózsakert 1027 Budapest, Margit krt. 50-52. 1039 Budapest,

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Szakosított ellátás: - tartós bentlakásos, ápolástgondozást. nyújtó, pszichiátriai betegek otthona Szakosított ellátás:

Szakosított ellátás: - tartós bentlakásos, ápolástgondozást. nyújtó, pszichiátriai betegek otthona Szakosított ellátás: szociális intézmény neve, címe fenntartója szolgáltatásai elérhetısége Idısek 3916 Bodrogkeresztúr, Kastély köz 18. Idısek 3672 Borsodnádasd, Móricz Zs. u. 4. Idısek 3743 Ormosbánya, Ady Endre u. 33. Idısek

Részletesebben

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda

Részletesebben

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma.  T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat

Részletesebben

Patika neve Település Irányítószám Cím

Patika neve Település Irányítószám Cím Patika neve Település Irányítószám Cím Patika Plus Ajka 8401 Fő út 66. Patika Plus Albertirsa 2730 Vasút u. 4. / 11. Manna Patika Baja 6500 Czirfusz Ferenc utca 31. Patika Plus Balassagyarmat 2660 Mikszáth

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2018/2019. TANÉVBEN SZÁZHALOMBATTA

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2018/2019. TANÉVBEN SZÁZHALOMBATTA AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2018/2019. TANÉVBEN SZÁZHALOMBATTA Köznevelési intézmény: Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich utca 24. Ady Endre utca Álmos

Részletesebben

SPEEDMARATHON 2015. ÁPRILIS 16-17.

SPEEDMARATHON 2015. ÁPRILIS 16-17. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR- FŐKAPITÁNYSÁG SPEEDMARATHON 2015. ÁPRILIS 16-17. Sorszám Ellenőrzést végző rendőri szerv Ellenőrzés helyszíne Ellenőrzés kezdetének időpontja Ellenőrzés végének időpontja

Részletesebben

I. számú választókerület

I. számú választókerület I. számú választókerület Ady Endre utca Berzsenyi Dániel utca Hársfás utca Hársfás utca Kazinczy utca Nádasdy utca Puskás Ferenc utca Szigetdőlı Táncsics lakótelep Wesselényi utca a a 1-23 páratlan házszámok

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Igen Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Igen Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Igen Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010

Részletesebben

Natúr modullal rendelkező dm üzletek

Natúr modullal rendelkező dm üzletek 1053 Budapest, Királyi Pál u. 20. B 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 138. 1024 Budapest, Lövőház utca 1-5. Mamut II. 1027 Budapest, Margit krt. 50-52. 1026 Budapest, Pázsit

Részletesebben

Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu

Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu Elnök: Dr. Kónya Katalin Elnökhelyettes: Dr. Petraskó István A Miskolci Közjegyzői Kamara

Részletesebben

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan Háziorvosi körzetek Körzet megnevezése/ Rendelés helye/ Háziorvos neve/ képesítési adatai I. számú felnőtt Kálvin tér 7. Dr. Király Tímea II. számú felnőtt Petőfi u. 14. Dr. Ungvári Zsigmond általános

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba.

3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

Szavazókör sorszáma Szavazókör területe Szavazókör helye, címe Akácfa utca 1. VÍZMŰ KLUBTERME Dózsa György utca

Szavazókör sorszáma Szavazókör területe Szavazókör helye, címe Akácfa utca 1. VÍZMŰ KLUBTERME Dózsa György utca Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2008. A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 10. /1/-/2/ bekezdésében biztosított hatáskörömben eljárva Pásztó városban

Részletesebben

3.sz. melléklet: Kárbejelentő helyek megye irsz varos cim telefon fax mail kedd nyit szerda nyit szombat nyit Bács-Kiskun 6400 Kiskunhalas Kígyó u 3. +36 77 429-567 +36 1 361-0091 kiskunhalas@groupama.hu

Részletesebben

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Bővített hajfesték modullal rendelkező dm üzletek

Bővített hajfesték modullal rendelkező dm üzletek A, Á 8400 Ajka, Csingeri út. 2. 2730 Albertirsa, Vasút u. 4-11. B 6500 Baja, Eötvös u. 5 2660 Balassagyarmat, Zichy utca 2. 8630 Balatonboglár, Klapka u. 4. 8230 Balatonfüred, Jókai u. 15. 7570 Barcs,

Részletesebben

2014. január hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mérés tervezett ideje. Mérés tervezett helye

2014. január hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mérés tervezett ideje. Mérés tervezett helye 2014. január hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében helye B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály január 01. szerda 08.00-10.00 Miskolc, Andrássy

Részletesebben

ürítési nap hétfő és csütörtök

ürítési nap hétfő és csütörtök Utca Ady Endre utca Akácos utca Alinka utca Alkotmány utca Arany János utca Árpád utca Árvácska utca Avar utca Babits Mihály utca Bajcsy Zsilinszky utca Bakony utca Bányász utca Barátság utca Bartók Béla

Részletesebben

BEKECS KÖZSÉGBEN NYILVÁNTARTÁSBA VETT ÜZLETEK, VENDÉGLÁTÓ EGYSÉGEK

BEKECS KÖZSÉGBEN NYILVÁNTARTÁSBA VETT ÜZLETEK, VENDÉGLÁTÓ EGYSÉGEK 1 BEKECS KÖZSÉGBEN NYILVÁNTARTÁSBA VETT ÜZLETEK, VENDÉGLÁTÓ EGYSÉGEK vétel módja 1) melléklet szerinti TAKÁCS ANDRÁS 1 1.1 1.2 1.3 1.9 2 1 BE 5 1996.05.01. utca 47. 45010400 üzleti vendéglátás utca 47.

Részletesebben

rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak:

rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak: rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak: Forgalomképtelen ingatlanok Sorsz. Hrsz. Terület ha m2 Cím Megnevezés Megjegyzés 1. 2 1 0783 Kossuth

Részletesebben

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23.

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA Megye POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Gázló utca 29/a Bács-Kiskun megye

Részletesebben

Tól Ig Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Körzet

Tól Ig Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Körzet Gyomaendrőd 1. oldal Áchim András utca Teljes 002 Ady Endre utca Teljes 009 Akác utca Teljes 016 Alkotmány utca Teljes 014 Álmos utca Teljes 002 Álmosdomb utca Teljes 017 Apponyi utca Teljes 012 Arany

Részletesebben

FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK

FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 1. melléklet a 38/2012. (X. 25.) Önkormányzati Rendelethez E F G V. Körzet VI.

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

INGATLAN ADÁS-VÉTELI ÉS BÉRLETI SZERZŐDÉSEK - 5 MILLIÓ FT FELETTI SZERZŐDÉSEK IKV ZRT

INGATLAN ADÁS-VÉTELI ÉS BÉRLETI SZERZŐDÉSEK - 5 MILLIÓ FT FELETTI SZERZŐDÉSEK IKV ZRT tárgya t kötő felek Szeged, Petőfi S. sgt. 28. hrsz.: 3480/1 2017.11.21. vevő: HÉTVEZÉR - PUSZTASZERI Kft. 1/1 84 000 000 Ft Szeged, Alföldi u. 1. - utcaszint 1. hrsz.: 3579/B/1 2018.01.09. vevő: CLAXTON

Részletesebben

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint

Részletesebben

Adószám, adóazonosító. Név

Adószám, adóazonosító. Név AGATITY ISTVÁN 8331274520 BAJA SZENT-GYÖRGYI A. U. 7. 78 750 AMBROZI ATTILA 8355992407 FADD RÓZSA UTCA 8. 78 030 ANDREAS LEIBERSBERGER 98920413210 EISINGEN GOETHE STR. 3/2. 211 612 ANTAL ISTVÁN 8307913853

Részletesebben

Fiókirodák címe, nyitva tartása

Fiókirodák címe, nyitva tartása Fiókirodák címe, nyitva tartása S.sz. Település Posta Posta címe nyitva tartás 1. Ajka Ajka 1 posta 8400 Ajka Szabadság tér 7. Kedd 14:00-18:00 Péntek 12:00-16:00 2. Bácsalmás Bácsalmás posta 6430 Bácsalmás

Részletesebben

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest

Részletesebben

Regisztrált kereskedők listája

Regisztrált kereskedők listája Regisztrált kereskedők listája 1. Elektrikó kft 2. Műszaki Elektro 2730 Albertirsa, Pesti út 46 Elektrikó Kft, Vácszentlászló 6430 Bácsalmás, Szent János utca 42 Műszaki Elektro Kft., Budapest 3. Euroworld

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda-1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. augusztus havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda-1 Kft. 2018.

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda-1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. július havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda-1 Kft. 2018.

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

"Adni öröm" gyűjtőhelyek

Adni öröm gyűjtőhelyek "Adni öröm" gyűjtőhelyek Spar Ajka, Ifjúság u. 9. Spar Baja, Bernhardt S. u.77. Spar Baja, Jelky tér 4. Spar Balassagyarmat, Mikszáth K. u.14. Spar Balassagyarmat, Rákóczi fej. út 56. Spar Balatonfüred,

Részletesebben

Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat

Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: 4554-6/2013. Határozat A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.. törvény /a továbbiakban: Ve./ 77. /1/ bekezdésében biztosított

Részletesebben

Kereskedelmi nyilvántartás Adószám Cégjegyzéksz. Nyilvántart. sz

Kereskedelmi nyilvántartás Adószám Cégjegyzéksz. Nyilvántart. sz ási 4/2009 Supka Jánosné Akasztó, Szent I. u. 37/a 8/2009 Ujvári Gyula Akasztó, Csengődi u. 77. 10/2009 Judák Akasztó, Fő u. Lászlóné 142/a. 11/2009 Szaniter Akasztó, Madách sor 26. 13/2009 Ujvári Gyula

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

Fiók neve Nyitvatartási rend Cím Telefon

Fiók neve Nyitvatartási rend Cím Telefon Ajkai Fiók 8400 Ajka, Szabadság tér 4/a. 88/510-030 Allee Skála Fiók H: 10.00-20.00 K: 10.00-20.00 Sze:10.00-20.00 Cs: 10.00-20.00 P: 10.00-20.00 Szo:10.00-14.00 Allee Bevásárlóközpont 1117 Budapest, Október

Részletesebben

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai ALSÓNÉMEDI Dr. Tholt Mária Vizsgálat helye: 2351 Alsónémedi, Somogyi u. 1. Tel.: 29 / 337 104 Rendel: hétfı kedd csütörtök péntek 8-12 h, szerda 12-16 h BAJA Dr.

Részletesebben

2016. október hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2016. október hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. október hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye B-A-Z Megyei Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály október

Részletesebben

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00

Részletesebben

Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO Abony Hipermarket Abony TESCO Ajka Hipermarket Ajka TESCO Baja Hipermarket Baja TESCO 41019

Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO Abony Hipermarket Abony TESCO Ajka Hipermarket Ajka TESCO Baja Hipermarket Baja TESCO 41019 Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO 41050 Abony Hipermarket Abony TESCO 41770 Ajka Hipermarket Ajka TESCO 41650 Baja Hipermarket Baja TESCO 41019 Balassagyarmat Hipermarket Balassagyarmat TESCO 41021

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteirıl Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyrıl szóló 1997.

Részletesebben

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút 5. Keszi Maraton eredménylista 2015.09.19..xlsx - 5km abszolút 5km abszolút 1. Filep Alex 446 Férfi 5km Tiszaújváros 0:24:28.193 2. Bordás Attila 410 Férfi 5km Kistokaj 0:24:40.395 3. Burai Jácint 430

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS Dévaványa mőködési területén érvényes mőködési engedéllyel rendelkezı kereskedık tevékenységi és cím listájáról

NYILVÁNTARTÁS Dévaványa mőködési területén érvényes mőködési engedéllyel rendelkezı kereskedık tevékenységi és cím listájáról NYILVÁNTARTÁS Dévaványa mőködési területén érvényes mőködési engedéllyel rendelkezı kereskedık tevékenységi és cím listájáról Nyilván tartási szám Név lakcím 6/1997 Nyúzó Bálint Deák F. 89 16/1997 Kurilla

Részletesebben

I. sz. háziorvosi körzet Dr. Oláh Erzsébet. I. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák

I. sz. háziorvosi körzet Dr. Oláh Erzsébet. I. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák Áchim u. Ady E. u. Arany J. u. Belentai u. Budai N. A. Csabai u. Deák F. u. 61-tıl és 52.-tıl mind Frey Á. u. Fürjes u. Gyóni G. József A. u Kálvin tér Kálvin u. Katona J. u. Kereszt u. Madách u. 1, 2,

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. március havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018.

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata 29/2003. (XII. 31.) számú önkormányzati rendelet szerinti hirdetménye

Paks Város Önkormányzata 29/2003. (XII. 31.) számú önkormányzati rendelet szerinti hirdetménye Paks Város Önkormányzata 29/2003. (XII. 31.) számú önkormányzati rendelet szerinti hirdetménye 1.) A támogatás célja: Hagyományos technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményezõ felújításának

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. április havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018.

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 1/2009. (II.04.) sz. önkormányzati rendelete az általános iskolai körzethatár és az óvodai körzethatár

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. június havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018. június

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. május havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018. május

Részletesebben

Szeghalom Város Polgármestere

Szeghalom Város Polgármestere Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Köszönetnyilvánítás a

Részletesebben

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET 1. számú 1. számú Batsányi János Művelődési Központ 732 Tapolca, Vasút u. 3. Akácfa Árpád Bacsó Béla Damjanich János Dózsa György Fazekas Hegymagasi Kandó Kálmán Keszthelyi Kulich Gyula Mogyoróshegy Nyár

Részletesebben

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei

Részletesebben

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon Bács-Kiskun Bácsalmás Szt. János u. 11. (06 79) 520 190 (06 79) 520 191 sztenderd Bács-Kiskun Baja Szentháromság tér 8-10. (06 79) 523 360 (06 79) 523 089 sztenderd Bács-Kiskun Jánoshalma Rákóczi út 10.

Részletesebben

MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája

MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája 1. Alsónémedi és Vidéke Takarékszövetkezet Nyíregyházi kirendeltség Cím: 4400. Nyíregyháza, Egyház u. 9. Tel.: 42/506-762 Fax: 42/506-763

Részletesebben

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. január havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018. január

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1 Fõglein Ilona Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 17-099-001-6, Cím: Hõsök tere 1. (Városháza), TEVK: 01 Ady Endre utca teljes közterület 107 Bajcsy-Zsilinszky utca 000002 000128 páros házszámok 116

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. február havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018.

Részletesebben

MI IS AZ A POZITÍV LISTA? HOGYAN KERESHET AZ ADATBÁZISBAN? TARTALOMJEGYZÉK:

MI IS AZ A POZITÍV LISTA? HOGYAN KERESHET AZ ADATBÁZISBAN? TARTALOMJEGYZÉK: MI IS AZ A POZITÍV LISTA? A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2011 márciusától bevezette a jogkövetı vállalkozások pozitív listáját. Az NFH honlapján megtalálható azoknak a vállalkozásoknak a névsora, amelyeknél

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló

Részletesebben

Bővített mosás modullal rendelkező dm üzletek listája

Bővített mosás modullal rendelkező dm üzletek listája B 6500 Baja, Eötvös u. 5 2660 Balassagyarmat, Zichy utca 2. 8220 Balatonalmádi, Baross utca 2. Tulipán udvar 8630 Balatonboglár, Klapka u. 4. 8230 Balatonfüred, Jókai u. 15. 5630 Békés, Kossuth utca 3.

Részletesebben

Nyilvántartás szolgáltatási tevékenység megtiltásáról

Nyilvántartás szolgáltatási tevékenység megtiltásáról Szolgáltató Tilalom hatálya Neve Székhelye Szolgáltatási tevékenység megnevezése Döntés kelte Időbeli Területi Cseri út Ragoncsa Jolán az üzlet ideiglenes bezáratása 2009. október 20. 90 nap Cseri út 2.

Részletesebben

FORGALMI VIZSGAÚTVONALAK

FORGALMI VIZSGAÚTVONALAK Település Utca/tér hsz. "AM" "A1" "A1" Tanpálya - Burg E. u. - Ifjúság u. - Nagy I. u - 1 000 DARI Bács-Kiskun 6500 Baja Burg E.(Ifjúság út) Keletei körút. - Bokodi út - Nagy I. út - Rókus u. - Tanpálya

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

INGATLAN ADÁS-VÉTELI ÉS BÉRLETI SZERZŐDÉSEK - 5 MILLIÓ FT FELETTI SZERZŐDÉSEK IKV ZRT

INGATLAN ADÁS-VÉTELI ÉS BÉRLETI SZERZŐDÉSEK - 5 MILLIÓ FT FELETTI SZERZŐDÉSEK IKV ZRT tárgya t kötő felek Szeged, Kölcsey u. 10. - 1. em. 6. hrsz.: 3903/2/A/6 2016.01.11. vevő: Mráz Éva 17 404 800 Ft Szeged, Kárász u. 16. - 2. em. 21. hrsz.: 3875/5/A/21 2016.01.11. vevő: Sütő Vilmos Zsolt

Részletesebben

APEH DAR. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz Helység Cím. Szakigazgató (62) 567-528. Osztályvezetı (76) 512-711

APEH DAR. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz Helység Cím. Szakigazgató (62) 567-528. Osztályvezetı (76) 512-711 Tamásné Czinege Csilla Régió Igazgató Igazgató 594 dar.igazgato@apeh.gov.hu 6721 Szeged Bocskai u. 14. Dr. Csurgó Edit Végrehajtási És Felszámolási Szakigazgató Szakigazgató 528 777 dar.vhfelsz.szakig@apeh.gov.hu

Részletesebben