TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLYÁNAK ÉVI PROGRAMJA TARTALOM KÖSZÖNTŐ SZAKOSZTÁLYUNK TAGJAI TÚRAVEZETŐINK TÚRÁK 2003.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLYÁNAK ÉVI PROGRAMJA TARTALOM KÖSZÖNTŐ SZAKOSZTÁLYUNK TAGJAI TÚRAVEZETŐINK TÚRÁK 2003."

Átírás

1 TARTALOM AZ MVSC TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLYÁNAK ÉVI PROGRAMJA KÖSZÖNTŐ SZAKOSZTÁLYUNK TAGJAI TÚRAVEZETŐINK TÚRÁK ESEMÉNYNAPTÁR 2003 VERSENYEK TELJESÍTMÉNYTÚRÁK TÚRAMOZGALMAK NYÍLT TÚRÁK FUTÓ TÚRÁK ÉVADZÁRÓK - VETÉLKEDŐK TALÁLKOZÓK GYŰLÉSEK-ÉRTEKEZLETEK KERÉKPÁROS ÉS VÍZI TÚRÁK EGYÉB RENDEZVÉNYEK EREDMÉNYEK PONTVERSENY MINŐSÍTÉSEK VASUTAS MINŐSÍTÉSEK TÚRAMOZGALMAK VERSENYEK TELJESÍTMÉNYTÚRÁK MINDENKI FIGYELMÉBE! FELJEGYZÉSEK NAPTÁR 2003.

2 KÖSZÖNTŐ SZAKOSZTÁLYUNK TAGJAI 2002 KÖSZÖNTÖM sportegyesületünk elnöksége és a túraszakosztály nevében a szakosztályunk tagjait, túratársainkat, barátainkat, ismerőseinket. KÖSZÖNTÖM mindazokat akik áldozatos munkájukkal elősegítették hogy programjaink elképzeléseink megvalósuljanak. KÖSZÖNTÖM az idősebeket, a fiatalokat és persze a derékhadat. KÖSZÖNTÖM a régiket akik szinte már nem is emlékeznek, hogy is kezdődött ez egész és az újoncokat akik azért már sejtik hogy itt fognak ragadni. KÖSZÖNTÖM mindazokat akik hétvégén hátizsákot öltöttek és túrázni indultak. KÖSZÖNTÖM mindazokat akik fáradhatatlanul rótták a kilométereket. KÖSZÖNTÖM azokat akik útközben meg-meg pihenve gyönyörködtek a tájban. KÖSZÖNTÖM mindazokat akik (több kevesebb sikerrel ) rejtett helyeket keresve mentek hegynek fel és le. KÖSZÖNTÖM a természetet ami méltó keretet adott ahhoz, hogy kedvenc kedvtelésünknek hódolhassunk. KÖSZÖNTÖM a napot, a szelet, a vizet, és a földet ahogy ezt az évkönyvünkben szereplő ismeretlen költő tette. ÉS VÉGÜL KÖSZÖNTÖM A KÖVETKEZŐ ÉVET.SOK TESTI ÉS LELKI ERŐT, EGÉSZSÉGET ÉS SOK VIDÁMSÁGOT KÍVÁNOK MINDENKINEK! /Bartók Julianna/ né Bálint Tibor Bánfi György Bartók Julianna Bernátné Dallos Mária Berta Bernátné Berta Dániel Berta Gergő Berta Ildikó Berta Mária Bialkó Gyuláné Bodon Lászlóné Csarnai Béla Csarnai Béláné Csőriné Kardos Éva Dede Józsefné Dr.Lackó Zoltán Dóczé Ivánné Durkó Margit Edelényi Csabané Edelényi Csaba Fehér Ernő Fucker Anita Fucker Fridolinné Gombár Lászlóné Hora Ferenc Jászhalmi Mária Jenet Barnabás Juhász István Karczag Katinka Karczag Krisztina Karczag Tamás Karczag Tiborné Karczag Tibor Karczagné TóthÁgnes Karlaki Lajosné Kerekesné Sz.Katalin Kovács Lászlóné Kristóf Ferencné Kupai Barnabásné Lányi László Lugosi Judit Magyari Katalin Meskó Jánosné Orehovszkyné V.Olga Panyikné W. Mária Pásztor István Pásztor Istvánné Pintér Vendel Simcsik László Spisák Andrásné Sum Anna Szín Magdolna dr. Tóth Károly Varga Jánosné Zsadányi József Zsigmond Dánielné

3 TÚRAVEZETŐINK 2002 Bőcs,Landler Jenő 10. B Bánfi György Miskolc, Bársony János 43. B TL: Bartók Julianna Miskolc, Hegyalja 11. X/4. E TM: Mobil : bartokjuli@fre .hu Bialkó Gyuláné Miskolc, Szent György 15. B TL: Bodon Lászlóné Gesztely, Petőfi 34. B TL: Mobil: Csarnai Béla Miskolc, Szent György 31. E TL: TM: Csarnai Béláné Miskolc, Szent György 31. E TL: Edelényi Csaba Miskolc, Petőfi u. 2. E TL: Dóczé Ivánné Miskolc, Pozsonyi 50. B TL: Fucker Anita Miskolc, Dorottya u.1.v/1. B Mobil : fas-mi@cora-h.hu Karczag Tamás Miskolc, Könyves K. 19. IV./3. TL: TM: B K Karcagné Tóth Miskolc, Könyves K.19.IV./3. E K Ágnes TL: V Karczag Tibor Miskolc, Könyves K.19. IV./4. E K Kerekesné Szűcs Katalin Miskolc,Árvíz u.2. VII./3. TL: Mobil : B TÚRAVEZETŐINK 2002 Lányi László Miskolc, Herman O. 6.IV./2 B TM : lanyi@metalcontrol.hu Lugosi Judit Miskolc, Vologda 20. II/2 B TM: Magyari Katalin Miskolc, Bajcsy-Zs 5. E TL: Orehohoszkyné Miskolc, Pozsonyi 80. B Várhegyi Olga TL: Pásztor István Miskolc, Irinyi J. 29. E Pásztor Istvánné Miskolc, Irinyi J. 29. E Pintér Vendel Miskolc, E TL: Simcsik László Miskolc, Tamási Áron 37. B TL: TM: simcsik@mailbox.hu Spisák Andrásné Miskolc, Latoca 8. B Mobil : Miskolc, Kiss tábornok 44. E TM: /116 Varga Jánosné Miskolc, Gagarin 20. B Zsigmond Dánielné Miskolc, Dankó Pista 21. TL: Zsadányi József Miskolc, Könyves Kálmán 15/A TL: JELMAGYARÁZAT B: bronz jelvényes V: vízi E: ezüst jelvényes TM: munkahelyi telefon K: kerékpáros TL: lakás telefon B B

4 TÚRÁK

5 TÚRÁK 2003 Január 4. Évnyitó gyalogtúra. Csatlakozás a B.A.Z. MTSZ rendezvényéhez. Ómassa-Szentlélek-Köpüs-forrás-Sólyomkút-Vidróczkibarlang-Turista Panteon-Csókás-Dolka-gerinc-Molnárszikla-Majális-park Találkozó: Diósgyőr, 15-ös avá Túravezető : Csarnai Béla Táv : 16 km Szint: 430 m Január 11. Miskolc-Tapolca-Szentkereszt-hegy-Leányvár-Csehvölgy-Homokkő-forrás-Miskolc-Tapolca Találkozó: Miskolc-Tapolca avá Túravezető : Karlaki Lajosné Táv : 12 km Szint : 280 m Január 18. Lillafüred-Száraz-Szinva-Lófő-tisztás-Nagy-Som-völgy -Bikarét-Bükkszentkereszt-Bükkszentlászló Találkozó: Diósgyőr, 5 avá Túravezető : Csarnai Béláné Táv : 14 km Szint: 400 m Január 19. Ómassa-Bolhás-Jávorkút-Szél-bérc alja-sugaró-rejtek -Hollóstető-Lillafüred Talákozó: Diósgyőr, 15-ös avá Túravezető : (DTSK-val közös) Táv : 21 km Szint : 380 m Január 25. Lillafüred-Lusta-völgy-Kurta-bérc-Jávorkút-Ómassa Találkozó: Diósgyőr, 5-ös avá Túravezető : Dóczé Ivánné Táv : 16 km Szint: 350 m 1 TÚRÁK 2003 Február 2. Bükkszentlászló-Hősök-kútja-Sűrűbérc-Galya-tető oldala-komlóstető Találkozó: Újgyőri főtér, Túravezető : Csarnai Béláné Táv : 12 km Szint: 330 m Február 7. Ünnepélyes évadzáró szakosztályi értekezlet és BULI! Rendezvény felelős : Lugosi Judit és Bartók Julianna Február 9. Lillafüred- Erzsébet sétány- Limpiász-kereszt-Kerek-hegy -Kis-Dél-Bükkszentkereszt-Száraz-Szinva-Lillafüred Találkozó: Diósgyőr, 5-ös avá Túravezető : Dóczé Ivánné Táv : 12 km Szint: 330 m Február 15. BARCIKA teljesítménytúra. Rendező : KTE Február 22. Ómassa-Gyula-forrás-Mogyoróssári erdőgazdasági út- Tölgyes-orom-Csurgó-Faktor-rét-Veressár-völgy-Egri síház-vadász-völgy -Ómasssa Találkozó: Diósgyőr, 15-ös avá Túravezető : Csarnai Béláné Táv : 15 km Szint: 500 m Február 23. Hollóstető-Rejtek tetői dózer út-sugaró-kecskeláb-rét- Nagymező-Veressár-völgy-Bánkút-Gyula-forrás - Ómasssa Találkozó: a Búza térről 8.30-kor induló Volán buszon Túravezető : Dóczé Ivánné Táv : 17 km Szint: 300 m 2

6 TÚRÁK 2003 Március 1. VTSZ VETÉLKEDŐ és BAKANCSOS BÁL Rendezvény felelős : Bartók Julianna Csipkés- Március 2. Lillafüred-Savós-völgy-Létrás-tető-Jávorkútkút-Vadász-völgyi erdőgazdasági út-ómassa Találkozó: Diósgyőr, 15-ös avá Túravezető : Csarnai Béláné Táv : 15 km Szint: 350 m VIRTUÁLIS TAVASZVÁRÓ tájékozódási túraverseny (TOTOYA) Versenyfelelős : Bartók Julianna Március 8. Ómassa-Száraz-völgy-Bánkút-Csipkéskút-Jávorkút-Létrástető-Savós-völgy-Hámori tó-lillafüred Találkozó: Diósgyőr, 15-ös avá Túravezető : Dóczé Ivánné Táv : 18 km Szint: 570 m Március 9. Barátréti romok-völgyfőház-.ódorvár-hosszú-völgyi eh.- Tebe puszta-csúnya-völgy-pénzpatak am. Találkozó: A Búza térről 6.25-kor induló Volán buszon Túravezető : Csarnai Béláné Táv : 18 km Szint :600 m Március 15. NÉPEK TAVASZA teljesítménytúra km Túrafelelős: a későbbiekben kerül kijelölésre TÚRÁK 2003 Március BAKANCSOS ATOM KUPA tájékozódási túraverseny (ASE) Szekszárd és környéke Szakosztályi túra a versenyközpont környékén. Verseny- és túrafelelős : Fucker Anita Március 22 Majális-park-Csanyik-völgy-Injekció üzem-kis-galya-kaszás nyereg-udvarkői barlang-csókás-hárskút-pisztrán-gos telep Találkozó: Majális -park 1-es avá Túravezető : Karlaki Lajosné Táv : 12 km Szint : 300 m Március 23. Kács-Felső szoros-cserépvár-mangó-tetői és Csordás-völgyi kaptárkővek-vén-hegy-bogács Találkozó: Miskolc, Tiszai pu Túravezető : Csarnai Béla Táv : 15 km Szint: 250 m Március TAVASZI KUPA tájékozódási túraverseny (POEG+BMTS) Mecsek Szakosztályi túra a versenyközpont környékén Verseny- és túrafelelős : Csarnai Béláné Március 30. Ómassa-Farkasnyak-Kapu-bérc-Lajos-forrás--Mária-forrás- Szentlélek-Ómassa Találkozó: Diósgyőr, 15-ös avá Túravezető : Orehovszkyné Várhegyi Olga Táv : 12 km Szint: 450 m 3 4

7 TÚRÁK 2003 Április 4-7. REZÉT KUPA tájékozódási túraverseny (DÉMÁSZ) Csávoly Szakosztályi túra a versenyközpont környékén Túra és versenyfelelős : Bartók Julianna Április 5. Takarítási nap a Bükkben (HTE) Április 6. Répáshuta-Tamáskút-Lökvölgy-Imó-forrás-Samassa-ház -Vöröskő-forrás-Őserdő-Kőrös-barlang-Huta-rét-Bánkút -Ómassa Találkozó: A Búza térről 6.25-kor induló Volán buszon Túravezető : Dóczé Ivánné Táv : 24 km Szint: 960 m Április 12. Gyümölcsfa virágzás gerinctúra Nyékládháza-Emőd között (TSC nyílt túra) Április 13. ABAÚJ földvárai és várai I. buszos túra. (B.A.Z.MTSZ-HTE) Abaújvár-Telkibánya-Gönc-Boldogkőváralja ( Tó-hegyi és Szentiváni földvár )-Abaújszántó-Felsődobsza ( földvár -Alsóvadász ( földvár ) Találkozó:Miskolc, Búza tér görög katolikus templom Indulás : Miskolc,Búza téri görög katolikus templom Túravezető :Kerekesné Szűcs Katalin ELŐZETES JELENTKEZÉS! Április Húsvéti csillagtúra a Zemplénben (HTE szervezés) 5 TÚRÁK 2003 Április 27. Karlaki Lajos emléktúra. Miskolc-Tapolca-Szentkereszt-hegy-Leányvár-Cseh- völgy-homokkő-forrás-kékmező-vizes-pince-miskolc- Tapolca. Találkozó: Miskolc-Tapolca, avá Túravezető : Karczagné Tóth Ágnes Táv : 12 km Szint: 250 m VARSÁNYI KUPA tájékozódási verseny (MVM SE) Budapest környéke Versenyfelelős : Edelényi Csaba Május 1. Bükk forrásai (VTBE nyílt túra) Május 1-4. VTSZ tavaszi csillagtúra, Mátraháza Tátorján kereső túra a Dél-mezőföldön (Paks környéke) Túravezető.: Csarnai Béláné Május 3. ENCIÁN KUPA tájékozódási túraverseny (DTSK) Versenyfelelős : Edelényi Csaba Május4. Garadna-Sebesvíz-Jávorkút-Csipkéskút-Bánkút-Ómassa Találkozó: Diósgyőr 15-ös avá Túravezető : Bialkó Gyuláné Táv : 16 km Szint : 500 m Május 10. Gyöngyvirág túra. Ómassa-Szentlélek-Köpüs-forrás-Csókás-Papírgyár Találkozó: Diósgyőr, 15-ös avá Túravezető : Lugosi Judit 6

8 TÚRÁK 2003 Május11. ABAÚJ földvárai és várai II. ( B.A.Z.MTSZ - HTE ) Felsővadász (földvár) -Nyésta (romámkori templom)-abaújszolnok-baktakék-fancsal-abaújdecvecser ( 400 éves kajszifa )-Encs v.a. Találkozó: Miskolc, Búza téri Volán pu Indulás : A Búza térről 7.20-kor induló Volán buszon Túravezető : Kerekesné Szűcs Katalin Táv : 24 km Szint: 400 m Ómassa-Gyula-forrás-Bánkút-Hármaskúti-forrásokves-völgyfő-Kukucsó-hegy-Fakút-lápa-Körös-bércrét-Mélysár-völgy-Csalános-Lyukasgerinc-Csipkéskút-Ómassa Túravezető : Zsadányi József Indulás : Diósgyőr, 15-ös avá Táv: 23 km Szint : 630 m Öly- Zsidó- Május 17. VELENCE KUPA tájékozódási verseny (VÉK) Velencei hegység Szakosztályi túra a versenyközpont környékén Túra- és versenyfelelős : Csarnai Béláné A B.A.Z. MTSZ éves közgyűlése Miskolc Felelős : Csarnai Béla Május 18. Ómassa-Szentlélek-Magas Kacsitány-Buzgókő-Odvaskő -Mária-forrás-Szentlélek-Ómassa Találkozó: Diósgyőr avá Túravezető : Bialkó Gyuláné Táv : 16 km Szint : 420 m 7 TÚRÁK 2003 Május 24. ORSZÁGOS EGYÉNI tájékozódási túraverseny (TSC) Bükkhegység Versenyfelelős: Bartók Julianna SZUPER KUPA tájékozódási verseny (DF) Budai hegség Versenyfelelős : a későbbiekben kerül kijelölésre Május Találkozás a szlovák világörökséggel, Felső Gömör (B.A.Z.MTSZ.) Rákóczi eseménysor Felsővadász központtal (B.A.Z.MTSZ) Túrafelelős : Lugosi Judit Május 25. Perkupa-Varbóc-Bérc-hegy-Pitics-hegy-Vöröstói bejárat Találkozó : Tiszai pu., Túravezető : Orehovszkyné Várhegyi Olga Táv: 18 km Szint: 550 m barlang Május 30 - június 1. VASUTAS KUPA nappali-, Sütő Nagy Attila éjszakai tájékozódási verseny Szakosztályi túra versenyközpont környékén Túra- és versenyfelelős : Lányi László Május 31. BAUXIT KUTATÓ KUPA tájékozódási túraverseny (BXTSE) Balatonalmádi Versenyfelelős : a későbbiekben kerül kijelölésre Június 6-9. Gyalogos Természetjárók Országos Találkozója (SZ.SZ.B. MTSZ) Nyíregyháza-Sóstó Túrafelelős : Csarnai Béla 8

9 TÚRÁK 2003 Június 8. Répáshuta-Tebepuszta-Belvács-kút-Tebepuszta-Hór-völgy -Ménes lápa-hollóstető Találkozó: A Búza térről 8.30-kor induló Volán buszon Túravezető : Bialkó Gyuláné Táv : 16 km Június 14. Rákóczi teljesítménytúrák (MVTE) Zemplén Túrafelelős : a későbbiekben kerül kijelölésre 2. BUDAI TÁJOLÓ éjszakai tájékozódási túraverseny Versenyfelelős : a későbbiekben kerül kijelölésre Június 15. Középhuta-Mlaka-rét-Sólyom-bérc-Ördög-völgy-Rostalló -Kőkapu-Kishuta-Bózsva Indulás : Tiszai pu (közös jegyváltás 5.00.!) Túravezető : Zsadányi József Táv : 17 km Szint : 360 m DTSK-MVSC közös túra Június ORSZÁGOS JUBILEUMI VASUTAS TERMÉSZETJÁRÓ TALÁLKOZÓ (VTSZ) Kismaros Túrafelelős : Csarnai Béla Június 22. ABAÚJ földvárai és várai III. ( B.A.Z.MTSZ - HTE ) Mogyoróska-Regéc-Süllyedt Bánhegy-(földvár)-Fehér-kúti vadászház-hejce Találkozó: Miskolc, Tiszai pu közös jegyváltás Indulás. Tiszai pu Túravezető : Kerekesné Szűcs Katalin Táv : 19 km Szint: 700 m TÚRÁK 2003 Június Megyei Tisza tavi tábor ( B.A.Z.MTSZ) Tiszafüred Túrafelelős : Csarnai Béláné Június 28. Bükk Fennsík teljesítménytúrák ( VTBE) Túrafelelős : a későbbiekben kerül kijelölésre TUBES KUPA tájékozódási túraverseny (BM TBSZ) Nyugati Mecsek Szakosztályi túra a versenyközpont környékén Túra- és versenyfelelős : a későbbiekben kerül kijelölésre Június 29. Lillafüred-Vesszős-Jávorkút-Csipkéskút-Bánkút-Ómassa Találkozó: Diósgyőr, 5-ös avá Túravezető : Bialkó Gyuláné Táv : 15 km Szint: 580 m Július 4-6. Hejcei természetjáró napok (sport a természetben) B.A.Z.MTSZ. Túrafelelős : Edelényi Csaba Július 6. Herman Ottó ep.-király-asztal-ortás-tető-andókút-sorosteber-csókás-hárskút-pisztrángos Találkozó: Majális-park avá Túravezető : Dóczé Ivánné Táv : 15 km Szint: 200 m Július Rákóczi emléktúra (autóbuszos) B.A.Z. MTSZ. Túrafelelős : Lugosi Judit 9 10

10 TÚRÁK 2003 Július Gömör-Szepesi Érchegységi gerinctúra a Szulova hágótól a Szádelői - völgyig ( külön kiírá szerint) Túravezető : Edelényi Csaba Július 20. Ómassa-Bánkút-Hármaskút-Gerenna-vár-Szalajka -Szilvásvárad Találkozó: Diósgyőr 15-ös avá Túravezető : Bialkó Gyuláné Táv : 18 km Szint: 500 m Július 26. Megyehatár-Pazsag-völgy-Őrparlag-Hór-völgy-Hidegpatakvölgy -Belvács-völgy-Kis Farkaskő-Kács ( P + ellenőrzés, javítás ) Találkozó: Búza tér, Volán busz Túravezető : Csarnai Béláné Táv : 22 km Szint : 400m Július 27. Ómassa-Száraz-völgy-Gyula-forrás-Mogyoróssár-Sinkógerinc-Bán-patak-völgy-Pados-Vásárhelykő-Nyírkő-Farkasnyak-Ómassa Indulás : Diósgyőr 15-ös avá Túravezető : Zsadányi József Táv : 18,5 km Szint:: 860 m HTE-MVSC közös túra. Július 29 - augusztus 3. Az Erdélyi Kárpát Egyesület V. Tábora Radosnya (Kelemen és Görgényi havasok) Túravezető : Csarnai Béláné TÚRÁK 2003 Augusztus 2. BÜKK 900-as csúcsai teljesítmény túra (TSC) Túrafelelős : a későbbiekben kerül kijelölésre Augusztus 3. Rudabánya vá.-ásványbányászati Múzeum-Regál-bérc- Csákány-bérc-Imola-Tobóka-Bakbán-vár-Ördöglyuk- Akasztó-bérc-Trizs aá. Találkozó: Miskolc, Tiszai pu közös jegyváltás Indulás : Tiszai pu ózdi vonat Túravezető : Kerekesné Szűcs Katalin Táv : 18 km Szint : 300 m Ómassa-Gyula-forrás-Ördögoldal-Dédesi vár-kisvár - Nyírkő-Szentlélek-Ómassa Találkozó: Diósgyőr, 15-ös avá Túravezető : Bialkó Gyuláné Táv : 18 km Szint: 700 m Augusztus Barangolások a Szlovák Paradicsomban ( VTSZ) Túrafelelős : Csarnai Béláné Augusztus Vasutas Forrás Találkozó (VTSZ) Esztergom Túravezető : a későbbiekben kerül kijelölésre Augusztus 9. AggtelekI-Ravasz-lyuk-Béke-bg.-Gyökér-kút-Pitics-hegy- Szabadság-bg.-Tornakápolna-Varbóc-Perkupa Találkozás : Tiszai Pu Indulás : Tiszai pu Túravezető : Zsadányi József Táv : 18 km Szint:: 220 m (DVTK-MVSC-HTE közös túra) 11 12

11 TÚRÁK 2003 Augusztus Magashegyi nyílt túra a Retyezát hegységben ( Mezőcsáti TE) Augusztus 17. Bányahegyi am.-háromkő-tarkő-őserdő-cserepeskő-peskő -Hegyeskő-Őrkő-Bélapátfalva Találkozó:A Búza térről 6.25-kor induló Volán buszon Túravezető : Bialkó Gyuláné Táv: 22 km Szint: 700 m Augusztus 20. Garadna-Ferenc-forrás-Köpüs-forrás-Szentlélek-Ómassa Találkozó: Diósgyőri 15-ös avá Túravezető : Karlaki Lajosné Táv : 12 km Szint : 450 m Augusztus 23. FÜLESBAGOLY KUPA éjszakai tájékozódási túraverseny (KTE) Versenyfelelős : Bartók Julianna Augusztus 24. Felsőtárkány-Jánosháza-Bivaly-orom-Ördöghegy oldala- Katona sírok-kelemen széke-bacsó-völgy-szilvásvárad Találkozó : A Búza térről 6.25-kor induló Volán buszon Táv : 26 km Szint: 1050 m Augusztus 30. Ómassa-Szentlélek-Mária-forrás-Csondró-völgy-Mályinka- Pirítókő -Recem-völgy-Mária-forrás-Szenlélek-Ómassa Találkozó: Diósgyőr avá Túravezető : Simcsik László Táv : 21 km Szint : 850 m 13 TÚRÁK 2003 Augusztus 31. Boldogkőváralja vá.-tekerjes-völgy-somberek-kőtenger- Boldogkőújfalu-Abaújkér vá. Találkozó: Miskolc, Tiszai pu közös jegyváltás Indulás. Tiszai pu szerencsi vonat Túravezető : Kerekesné Szűcs Katalin Táv : 20 km Szint: 210 m Jósvafő aá.-tohonya-bérc-lófej-bérc-lófej-forrás-szilicei kaszáló-szögliget Találkozó : Tiszai pu., Túravezető : Orehovszkyné Várhegyi Olga Táv : 22 km Szint : 450 m Szeptember 6. BÜKK KUPA tájékozódási túraverseny (VTBE) Versenyfelelős : Lányi László Szeptember 7. Pisztrángos-Hárskút-Magoskő-Sólyomkő-Örvénykő-Látókő- Szentlélek-Ómassa Találkozó: Diósgyőr, 15-ös avá Túravezető : Bialkó Gyuláné Táv : 15 km Szint: 300 m Szeptember 13. Ómassa-Szentlélek-Mária-forrás-Recem-völgy-Vár-völgy - Dédesi vár-torma oldal-nyírkő-farkasnyak-jubilemi-forrás -Ómassa Találkozó: Diósgyőr avá Túravezető : Simcsik László Táv : 17 km Szint : 700 m Tisza gátak teljesítmény túra Túrafelelős : a későbbiekben kerül kijelölésre 14

12 TÚRÁK 2003 Szeptember 14. ABAÚJ földvárai és várai IV. ( B.A.Z.MTSZ - HTE ) Felsődobsza (földvár )-Pere-Hernádbűd (földvár)-gibárt (vizierőmű )-Encs vá. Találkozó: Miskolc, Tiszai pu közös jegyváltás Indulás : Tiszai pu Túravezető : Kerekesné Szűcs Katalin Táv : 15 km Szint: 200 m Szeptember 20. Természetjárók napja Dobogókő (MTSZ) Felelős : a későbbiekben kerül kijelölésre BÜKK teljesítménytúra (DTSK) Túrafelelős : a későbbiekben kerül kijelölésre Szeptember 21. Mogyoróska-Regéci vár-regéc-dorgó-reszelt-bérc- Telkibánya Találkozó: Tiszai pu Indulás : Túravezető : Csarnai Béla Táv : 18 km Szint: 580 m Szeptember 27. ZEPLÉN KUPA tájékozódási túraverseny (SESE) Versenyfelelős : Edelényi Csaba Szeptember 28. Répáshuta-Kis-Répáskúti -völgy-háromkő-tarkő-őserdő- Cserepeskő-Peskő-Hegyeskő-Őrkő-Zöld-rét-Bélapátfalva Indulás : A Búza térről 6.25-kor induló Volán buszon Túravezető : Táv : 27 km Szint :800 m 15 TÚRÁK 2003 Október 3-5. ZÖLD PONT tájékozódási túraverseny ( ZÉK) Zselic Szakosztályi túra a versenyközpont környékén Verseny- és túrafelelős : Csarnai Béláné Október 4. Lokomotív 424 nyílt teljesítménytúra 24 és 42 km-es távon Túrafelelős : a későbbiekben kerül kijelölésre Október 5. Czékus Miklós emléktúra Bodrogolaszi vá.-darnói apátság-komlóska-pusztavár- Hercegkút-Sárospatak vá. Találkozó: Miskolc, Tiszai pu közös jegyváltás Indulás : Tiszai pu Túravezető : Kerekesné Szűcs Katalin Táv : 23 km Szint: 600 m Október 11. Bánhorváti-Damassaszakadék-Háromkő-Uppony-Dédestapolcsány Találkozó: Tiszai pu Túravezető : Edelényi Csaba Táv : 18 km Szint : 450 m ŐSZ 2003 tájékozódási túraverseny (PTSZ) Vértes Szakosztályi túra a versenyközpont környékén Verseny- és túrafelelős : Bartók Julianna Október 12. Hollóstető-Ménes-lápa-Hársas-völgy-Ilonaház-Dorongós-Bükkszentkereszt-Orosz-kút-Lillafüred Indulás :A Búza térről 8.30-kor induló Volán buszon Túravezető : Táv : 18 km Szint : 240 m 16

13 TÚRÁK 2003 Október 18. Bükki katonasírok ( Vörösmarty TBK) Október Pilis remeték. Szakosztályi csillagtúra a Pilisben. Túrafelelős : Bartók Julianna Október 23. KÖZTÁRSASÁG KUPA tájékozódási túraverseny Versenyfelelős : Bartók Julianna Október BBB speciális túraverseny (túlélő túra) KTE Versenyfeklős : Fucker Anita Október 25. MÁTRA KUPA tájékozódási túraverseny (MTbK) Mátra Versenyfelelős : Edelényi Csaba Október 26. Majális-park-Gulicska-Fehérkő-Bükkszentkereszt-Hollóstető -Hollósvölgy-Lillafüred Találkozó: Majális-park Túravezető : Simcsik László Táv : 18 km Szint: 400 m November 8. Majális-park-Gulicska-Fekérkő-lápa-Fehérkői kilátó- Lillafüred Találkozó: Majális-park avá Túravezető : Karlaki Lajosné Táv : 10 km Szint : 400 m TÚRÁK 2003 November 15. Tatárdomb-Vártető-Irén-forrás-Nagy Sánc-Bükkszentlászló- Szeder bokor-galyatető-poklostető-komlóstető Találkozó: Tatárdomb, 21-es aá Túravezető : Csarnai Béláné Táv : 16 km Szint: 440 m November22. Ómassa-Szentlélek-Örvénykő-Csókás-Dolka gerinc-molnár szikla-herman Ottó ep. Találkozó: Diósgyőr, 15-ös avá Túravezető : Dóczé Ivánné Táv : 14 km Szint : 580 m November 29. Majális-park-Gulicska-Fehérkő-Jávor-hegy-Felső Bagolyhegy -Hősök kútja-bükkszentlászló Találkozó: Majális -park Túravezető : Simcsik László Táv : 12 km Szint : 470 m December 6. Mikulás túra gyerekeknek, családoknak, a Bükkben. Mikulás a Turista Panteonban (B.A.Z.MTSZ). Találkozó: Majális-park December 7. Lilafüred-Veszősi erdőgazdasági út-kis Kőris-Vargai Kurtabérc-Svéd fenyves-jávorkút-bolhás-ómassa Találkozó: Diósgyőr, 5-ös avá Túravezető : Csarnai Béláné Táv : 18 km Szint : 400 m 17 18

14 TÚRÁK 2003 December 14. Pénzpatak-Csúnya-völgy-Belvács-Ilona-ház-Hollós-tető Találkozó: A Búza térről 8.30-kor indulóvolán buszon Túravezető : Dóczé Ivánné Táv : 18 km Szint : 450 m December 27 Hollóstető-Hársas-völgy-Ilona-ház-Vasérc lápa-lófő tisztás - Bükkszentkereszt Találkozó:A Búza térről 8.30-kor induló Volán buszon Túravezető : Csarnai Béláné Táv : 14 km Szint : 400 m TOVÁBBI TERVEINK Ha érdeklődés mutatkozik ismét körbejárjuk a Cserehát turistája útvonalát. Ráhajtunk az OKT teljesítésére. Folytatjuk a Cserehát Turistája útvonalának felújítását. Részt veszünk a B.A.Z.Megyei Szövetség által meghirdetett túramozgamakban Gondozzuk a BÜKK szirtjei túramozgalmat És akinek még ez sem elég rendelkezésére állnak a 2003-as országos teljesítménytúra programban szereplő túrák. Lehet választani! ( Fordulj bizalommal hoz) ESEMÉNYNAPTÁR Ahol nem szerepelnek konkrét útvonalak, időpontok, és egyebek a túravezetők és felelősök a szakosztályi klubgyűléseken lesznek kijelölve. 19

15 ESEMÉNY NAPTÁR 2003 TÁJÉKOZÓDÁSI VERSENYEK VIRTUÁLIS TAVASZVÁRÓ (II.ker.) BAKANCSOS ATOM KUPA (ASE) ÉBREDŐ TERMÉSZET (HTTS) TAVASZI KUPA (POEG+BM) REZÉT KUPA (DÉMÁSZ) AZIMUT KUPA (VMHTBK) KOLACSKOVSZKY EMLÉKV. (HMTSZ) VARSÁNYI KUPA (MVM SE) ENCIÁN KUPA (MVSC) TUTI KUPA (TUTI E) VELENCE KUPA (VÉK) SZÁZHALOM 2003 (DF) ORSZÁGOS EGYÉNI TÚRAB. (TSC) BAUXITKUTATÓ KUPA (BXTSE) BUDAI TÁJOLÓ (II.ker.) TUBES KUPA (BMTBSZ) ISOBAU KUPA (KTE) BÜKK KUPA (VTBE) ÉJSZAKAI TÁJOLÓ (II.ker.) ZEMPLÉN KUPA (SESE) CSELLENGŐ KUPA (OJ+BMTSZ) ZÖLD PONT TTV (ZÉK) DR LÉNÁRT JÁNOS EMLÉKV. (HMTSZ) ŐSZ 2003 (VTSZ) KÖZTÁRSASÁG KUPA (BKV) BBB (KTE) MÁTRA KUPA (MTBK) ELSANT ŐSZI KUPA (BMTSZ) ESEMÉNY NAPTÁR 2003 TELJESÍTMÉNYTÚRÁK BARCIKA (KTE) NÉPEK TAVASZA (B.A.Z.MTSZ) ZEMPLÉN 50 (B.A.Z.MTSZ.-SZ.B.MTSZ) RÁKÓCZI (MVTE) BÜKK-FENNSÍK 25, 50(VTBE) BÜKK 900 (TTE) BÜKKI KERÉKPÁROS TT (VMHTBK) TISZAGÁTAK (TTE) BÜKKI TT (VTBK) BÜKK 50 (DTSK) LOKOMOTÍV (LTE) BARANGOLÁSOK A BÜKKBEN (BFTE) JELVÉNYSZERZŐ TÚRAMOZGALMAK ORSZÁGOS KÉK-TÚRA A BÜKK SZIRTJEI ABAÚJI FÖLDVÁRAK ÉS VÁRAK BORSOD SZÉP ÚTJAIN BÜKK 900-CSÚCSAI BÜKK FORRÁSAI DÉL BÜKK FORRÁSAI ÉSZAK CSEREHÁT TÚRISTÁJA KOHÁSZ KÉK KOSSUTH EMLÉKTÚRA PARTIZÁN ÚT RÁKÓCZI TÚRA B.A.Z. MEGYE KERÉKPÁROS TÚRISTÁJA 500KM B.A.Z. MEGYE VIZI ÚTJAIN 1 2

16 ESEMÉNY NAPTÁR 2003 ÉVADZÁRÓK-VETÉLKEDŐK Február7. MVSC ÉVADZÁRÓ Március 1. DTSK ÉVADZÁRÓ Március 1. TERMÉSZETJÁRÓ VETÉKEDŐ ÉS BAKANCSOS BÁL december 31. Interregionális szilveszter GYŰLÉSEK-ÉRTEKEZLETEK Május 17. A megyei szövetség éves közgyűlése Miskolc(B.A.Z.MTSZ) Szeptember Kelet-Magyar megyék vezetőinek találkozója (CS.M.MTSZ) Október3-4. Őszi megyei értekezlet (B.A.Z.MTSZ) November. VTSZ közgyűlés (VTSZ) TALÁLKOZÓK Találkozás a szlovák Világörökséggel Gyalogos Természetjárók Országos találkozója ORSZÁGOS VASUTAS TALÁLKOZÓ Megyei Tisza-tavi tábor Tiszafüred Hejcei természetjáró napok (B.A.Z.MTSZ) EKE tábor Radosnya (EKE) Természetjárók napja Dobogókő (MTSZ) ESEMÉNY NAPTÁR 2003 NYÍLT TÚRÁK Gyümölcsfa virázás gerinctúra (TSC) Bükk forrásai nyílt túra ( VTBE ) napos határjárás buszos túra ( TTE ) Rákóczi emléktúra buszos ( B.A.Z.MTSZ ) Magashegyi nyílt túra Retyezát ( MTE) Bükki katonasírok ( VTBK ) Mikulás túra ( B.A.Z.MTSZ, HTE ) Évzáró túra ( DTSK ) KERÉKPÁROS ÉS VIZI TÚRÁK Bodrog ártér vizitúra Országos vízitúra Rakamaz Tisza tavi vizi- és kerékpáros tábor (MTE) Nemzetközi Tisza túra (Sz.Sz.MTSZ) Kerékpárral az Alföldi Kéken ( HTE, VTBE ) Sajó vízi túra Hernád vízi túra FUTÓ TÚRÁK Agyerős nagymenés ( ZSC ) Túr-bucka futótúra Cserépfalu ( ZSC ) Szellemes lélek ( ZSC ) Ravasz róka ( ZSC ) Kisgyőri gyűrkőzés ( ZSC ) Rákóczi futótúra ( ZSC ) Alkonyi futótúra ( ZSC ) EGYÉB RENDEZVÉNYEK Takarítási nap Bükk ( HTE ) Családi majális (DTSK) Szet István napi gulyás parti Garadna ( DTSK )

17 EREDMÉNYEK 2002 MEGYEI SZAKOSZTÁLYI PONTVERSENY (2002) 1. MVSC TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY B.A.Z. MEGYE TURISTÁJA (2002) 1. PÁSZTOR ISTVÁNNÉ EREDMÉNYEK 2002 Kiváló természetjáró Érdemes természetjáró TERMÉSZETJÁRÓ MINŐSÍTÉSEK Pásztor Istvánné Csarnai Béláné Orehovszkyné Várhegyi Olga Arany jelvényes természetjáró Ezüst jelvényes természetjáró Bronzjelvényes természetjáró Bialkó Gyuláné Kristóf Ferencné Bodon Lászlóné Csarnai Béla Lugosi Judit Fucker Anita Csarnai Béla Fucker Anita 1

18 EREDMÉNYEK 2002 VASUTAS TERMÉSZETJÁRÓ MINŐSÍTÉSEK (2001) ARANY JELVÉNYES VASUTAS TERMÉSZETJÁRÓ Pásztor Istvánné Csarnai Béláné Pásztor István Orehovszkyné Várhegyi Olga Spisák Andrásné EZÜSTJELVÉNYES VASUTAS TERMÉSZETJÁRÓ Jászhalmi Mária Lányi lászló Karlaki Lajosné Bodon Lászlóné Bartók Julianna BRONZ JELVÉNYES VASUTAS TERMÉSZETJÁRÓ Kristóf Ferencné Bialkó Gyuláné Karczag Tiborné Karczag Tibor Varga Jánosné Lugosi Judit Edelényi Csaba Dóczé Ivánné Jenet Barnabás Karczag Tamás Csarnai Béla EREDMÉNYEK 2002 TÚRAMOZGALMAK ORSZÁGOS KÉK TÚRA Pásztor Istvánné- Sum Anna Kerekesné Szűcs Katalin- ALFÖLDI KÉK HAJDÚ-CSONGRÁD-BÉKÉS MEGYE) Balabás Lászó- NÓGRÁD MEGYE TÚRISTÁJA Bartók Julianna Varga Jánosné Csarnai Béláné Csarnai Béla KARANCS-MEDVES CSÚCSAI Bartók Julianna Spisák Andrásné Csarnai Béláné Varga Jánosné Csarnai Béla ÉSZAK-BORSODI FÖLDVÁRAK Kerekesné Szűcs Katalin Spisák Andrásné MÁRIA KÉPEK A MÁTRÁBAN A PILISI PARKERDŐ ÚTJAIN Varga Jánosné BÜKK FORRÁSAI ( ÉSZAK) Berta Bernátné BÜKK FORRÁSAI ( DÉL) Bialkó Gyuláné Simon László Kristóf Ferencné 3

19 Berta Bernátné Kerekesné Szűcs Katalin Berta Bernátné EREDMÉNYEK 2002 VÁRTÚRA SOROZAT MAGYAR VÁRAK HADNAGYA MAGYAR VÁRAK STÁZSAMESTERE Meskó Jánosné MAGYAR VÁRAK LOVAGJA Meskó Jánosné Kerekesné Szűcs Katalin MAGYAR VÁRAK FEGYVERHORDOZÓJA Berta Bernátné MAGYAR VÁRAK APRÓDJA Berta Bernátné- A KŐSZEGI HEGYSÉG FORRÁSAI Fehér Ernő Sum Anna Spisák Andrásné 1829 VÖRÖSMARTY MIHÁLY MÁTRAI EMLÉKTÚRA 2002 Bartók Julianna Spisák Andrásné ROMÁN KORI TEMPLOMOK I. Kerekesné Szűcs Katalin - A BÜKK 900-AS CSÚCSAI A BÜKK SZIRTJEI Bialkó Gyuláné Pásztor István Kerekesné Szűcs Katalin- Kristóf Ferencné Varga Jánosné Meskó Jánosné- EREDMÉNYEK 2002 VERSENYEK VIRTUÁLIS TAVASZVÁRÓ (Csillebérc) HP Bartók-Lányi (Nyárutó) 9. HP Fucker-Tóth -Túramester-Yoda( BV) 12. RP Edelényi-Bodonné-Kristófné (Őszikék) 6. BAKANCSOS ATOM KUPA (Szekszárd) A 60 Pásztorné-Bialkóné-Edelényi-Kristófné (Őszikék) 2. A 36 Fucker-Tislerits 5. TAVASZI KUPA (Orfű) A 60 Pásztorné-Bialkóné-Edelényi-Kristófné (Őszikék) 1. REZÉT KUPA (Józseftelek) A 60 Pásztorné-Bialkóné (Őszikék) 1. A 36 Bartók-Fucker (Tavasztündér) 13. VARSÁNYI KUPA (Vadaskert) A 60 Pásztorné-Bialkóné-Edelényi-Kristófné (Őszikék) 3. TÁJOLÓ 2002 tavaszi forduló (Gödöllő) A 60 Pásztorné-Bialkóné-Kristófné-Edelényi (Őszikék) 3. A 50 Csarnainé-Lugosi-Lányi (Vadvirág 12. A 36 Bartók-Bálint (Tavasztündér) 10. ENCIÁN KUPA (Hollóstető) A 60 Pásztorné-Bialkóné-Edelényi-Kristófné(Őszikék) 3. A 50 Lányi 5. HEGYISPORT KUPA (Balatonalmádi) A 60 Csarnainé-Garadnai (Vadvirág) 1. A 36 Bartók-Engi (Balatoni vegyes) 6. - PARTIZÁN ÚT 4 5

20 EREDMÉNYEK 2002 SZÁZHALOM 2002 (Nagycsákány) A 60 Edelényi (Őszikék) 4. A Fucker-Jakab (Big Brother) 9. VASUTAS KUPA /nappali forduló/ (Recsk) B Pásztorné- Bialkóné-Kristófné (Őszikék) 1. A 45 Edelényi-Fucker (Kóborlók) 1. A 45 Csarnainé-Bodonné-Váradi (Kóválygók) 3. A 45 Bartók-Lányi (Tündérkrónikás) 4. SÜTŐ NAGY ATTILA VERSENY (Recsk) A Fucker-Bálint (Kóborlók) 5. A 45 Csarnainé -Váradi (Kóválygók) 1. A 45 Bartók-Lányi (Tündérkrónikás) 3. VASUTAS KUPA /összetett/ (Recsk) A 45 Csarnainé-Bodonné-Váradi (Kóválygók) 1. A 45 Bartók-Lányi (Tündérkrónikás) 3. ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁG Létrás-tető NS Csarnai Béláné 1. NS Pásztor Istvánné 2. NS Bodon Lászlóné 3. N N 50 Bartók Julianna 5. N 35 Fucker Anita 2. FS Edelényi Csaba 7. F 50 Lányi László 13. F 35 Bálint Tibor 14. BUDAI TÁJOLÓ (Hűvösvölgy) A 50 Fucker-Lányi (Vadvirág) 6. ÜRGE KUPA (Cseresznyéspuszta) B Csarnainé-Bartók-Fucker 5. 6 EREDMÉNYEK 2002 ÁRVALÁNYHAJ KUPA (Cseresznyéspuszta) Csarnai Béláné 4. Fucker Anita 6. Bartók Julianna 7. MONOLIT- KUPA (Bükkszentlászló) A 50 Csarnainé-Bartók-Edelényi (Szentjános bogarak) 2. FÜLESBAGOLY KUPA (Bükkszentlászó) B Fucker-Ács (MVSC-TOTOYA) 1. BORSODCHEM KUPA (Bükkszentlászó) A Serestey- Bálint- (MVSC-TOTOYA) 1. ISOBAU- KUPA /összetett/ (Bükkszentlászó) Fucker-Ács-Serestey-Bálint-(MVSC-TOTOYA) 1. BÜKK KUPA (Jávorkút) A 60 Edelényi-Kristóf (Őszikék) 4. A 50 Bartók-Lányi ( Tavasztündér ) 5. A Fucker-Jakab ( Pamacs) 6. CSELLENGŐ KUPA (Gubacsos) A +/Fucker-Bartók-Jakab-Török (PAMACS) 2.. ÉJSZAKAI TÁJOLÓ (Ágasegyháza) A 36 Jakab-Bartók-Fucker-Jakab (UHU) 1. ZEMPLÉN KUPA : (Makkoshotyka) A 60 Edelényi-Kristófné (Őszikék) 4. A 50 Csarnainé- Fucker- Fucker(Vadvirág) 2. A 36 Bartók-Bálint (Tavasztündér) 8. KÖZTÁRSASÁG KUPA (Hűvös-völgy) A 50 Csarnainé-Fucker (Vadvirág) 4. TÁJOLÓ 2002 őszi forduló (Sóskút) A 50 Csarnainé-Lugosi-Fucker (Vadvirág ) 5

21 EREDMÉNYEK 2002 MÁTRA KUPA : (Parádsasvár) l9. A 60 Edelényi-Kristófné (Őszikék) 5. A 50 Csarnainé-Lányi (Vadvirág) 8. A 36 Bartók-Bálint (Tavasztündér) 10. A Jakab-Fucker-Török (ASE-MVSC) 11. BAKANCSOS BORSODI BOLYONGÁS Csarnainé-Bartók-Spisákné (Éjjeli baglyok) 3. Fucker-Simon-Tóth (BBBB) 4. A 2002.ÉVI ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE A 60 ŐSZIKÉK 3. A 50 VADVIRÁG 8. A 2002.ÉVI ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG KÜLÖNBÖZŐ BAJNOKI VERSENYEIN ELÉRT ÖSSZES ÉRMES HELYEZÉS SZERINT Sorszám Csapat Arany Ezüst Bronz Összesen 6. MVSC A 2002.ÉVI ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG KÜLÖNBÖZŐ BAJNOKI VERSENYEIN ELÉRT BAJNOKI ÉRMES HELYEZÉS SZERINT Sorszám Csapat Arany Ezüst Bronz Összesen 16. MVSC CSAPATTAGOK Bálint Tibor * Bartók Julianna * Bialkó Gyuláné * Bodon Lászlóné * Csarnai Béláné * Edelényi Csaba * Fucker Anita* Karlaki Lajosné * Kristóf Ferencné * Lányi László * Lugosi Judit *Meskó Jánosné * Pásztor Istvánné * Spisák Andrásné *Varga Jánosné * 8 EREDMÉNYEK 2002 TELJESÍTMÉNYTÚRÁK SZENT LÁSZLÓ TT km BARCIKA 45/ km BARCIKA 45/ km Bartók Julianna Spisák Andrásné Lugosi Judit ZsadányiJózsef Csarnai Béláné BÜKKI KILÁTÁSOK km NÉPEK TAVASZA 30/ km Lányi László Bartók Julianna Spisák Anrásné Jenet Barna Kerekesné Szűcs Katalin PÁSZTÓ km ZEMPLÉN km KÉK BALATON OGYT km Jenet Barna Spisák Andrásné KÉK BALATON OGYT km Dóczé Ivánné Csarnai Béláné Kerekesné Szűcs Katalin Lugosi Judit 9

22 EREDMÉNYEK 2002 PITYORKA ORSZÁGOS GYT Pásztor Istvánné Orehovszkyné VárhegyiOlga Saska Ferencné 15 km TT ORSZÁGOS GYT km Meskó Jánosné Varga Jánosné SZÉNPATAK km BÜKK FENNSÍK km Spisák Andrásné Jenet Barna Kerekesné Szűcs Katalin YAMAHA HEGYI MARATON km RÁKÓCZI km Bialkó Gyuláné Kristóf Ferencné Kerekesné Szűcs Katalin EREDMÉNYEK 2002 COCA-COLA KISMARATON km CSEPEL km TORTÚRA km TORTÚRA km Bartók Julianna Jenet Barna Lányi László B.A.Z. MEGYE TELJESITMÉNYTÚRÁZÓJA Kerekesné Szűcs Katalin Jenet Barna Spisák Andrásné VERSENYBÍRÓI MINŐSÍTÉSEK RÁKÓCZI km Spisák Andrásné RÁKÓCZI km KARSZT VIDÉK km BÜKK 50/ km Spisák Andrásné Jenet Barna 10 II. kategóris III. kategória Csarnai Béláné Bartók Julianna Fucker Anita 11

23 MINDENKI FIGYELMÉBE! A klubtalálkozók színhelye továbbra is a Bocskai út 10 szám alatti volt MÁV óvoda. A klubtalálkozók időpontja : Hetente a szerdai napokon Az esetleges kedvezményeket azok kapják meg akik legalább öt egy-napos szakosztályi túrán résztvettek úgy, hogy ebben benne van egy munkatúra is. A szertárból kikölcsönzött felszerelésekre kérjük vigyázni! A legrövidebb időn belül hozzuk vissza a felszerelést és szóljunk az esetleges sérülésekről. Az abaújszolnoki ház a gondnoknál igényelhető. A kulcsot Abaújszolnokon a Rákóczi utca 40. szám alatt lehet átvenni Vaszil Vincénétől. / Telefonszám (46) / Az éves tagdíjat két részletben is lehet fizetni de éves szinten legkésőbb október 31-ig rendezni kell. FELJEGYZÉSEK A túraidőpont változást legkésőbb két héttel korábban kérjük bejelenteni, hogy legyen idő a változást a sajtónak, rádiónak leadni

24 2003 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H H K K SZ SZ CS CS P P SZ SZ V V ÁPRILIS MÁJUS JÚNIUS H H K K SZ SZ CS CS P P SZ SZ V V JÚLIUS AUGUSZTUS SZEPTEMBER H H K K SZ SZ CS CS P P SZ SZ V V OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER H H K K SZ SZ CS CS P P SZ SZ V V

2004. ÉVIPROGRAMJA AZ MVSC

2004. ÉVIPROGRAMJA AZ MVSC 2004 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 H K 6 13 20 27 3 10 17 24 2 9 16 23 30 K SZ 7 14 21 28 4 11 18 25 3 10 17 24 31 SZ CS 1 8 15 22 29 5 12 19 26 4 11 18 25 CS P 2 9 16 23 30

Részletesebben

AZ MVSC TERMÉ SZETJÁ RÓ SZAKOSZTÁ LYÁ NAK 2001. É VI PROGRAMJA

AZ MVSC TERMÉ SZETJÁ RÓ SZAKOSZTÁ LYÁ NAK 2001. É VI PROGRAMJA TARTALOM KÖ SZÖ NTŐ... SZAKOSZTÁ LYUNK TAGJAI... AZ MVSC TERMÉ SZETJÁ RÓ SZAKOSZTÁ LYÁ NAK 2001. É VI PROGRAMJA TÚRAVEZETŐ INK... TÚRÁ K 2001... ESEMÉ NYNAPTÁ R 2001.... VERSENYEK... TELJESÍTMÉ NYTÚRÁ

Részletesebben

MVSC MVSC MEGYEI TÚRAMOZGALMAK JANUÁR. Január 2. vasárnap

MVSC MVSC MEGYEI TÚRAMOZGALMAK JANUÁR. Január 2. vasárnap 2005 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 3 10 17 24 31 7 14 21 28 7 14 21 28 H K 4 11 18 25 1 8 15 22 1 8 15 22 29 K SZ 5 12 19 26 2 9 16 23 2 9 16 23 30 SZ CS 6 13 20 27 3 10 17 24 3 10 17 24 31 CS P 7 14 21 28

Részletesebben

Festés. (ismeretlen költő) MVSC TALÁLKOZÓK

Festés. (ismeretlen költő) MVSC TALÁLKOZÓK 2006 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 6 13 20 27 H K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 7 14 21 28 K SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 1 8 15 22 29 SZ CS 5 12 19 26 2 9 16 23 2 9 16 23 30 CS P 6 13 20 27 3

Részletesebben

AZ MVSC TERMÉ SZETJÁ RÓ SZAKOSZTÁ LYÁ NAK 2002. É VI PROGRAMJA TARTALOM

AZ MVSC TERMÉ SZETJÁ RÓ SZAKOSZTÁ LYÁ NAK 2002. É VI PROGRAMJA TARTALOM AZ MVSC TERMÉ SZETJÁ RÓ SZAKOSZTÁ LYÁ NAK 2002. É VI PROGRAMJA TARTALOM KÖ SZÖ NTŐ KÖ SZÖ NTŐ... 3. SZAKOSZTÁ LYUNKTAGJAI... 4. TÚRAVEZETŐ INK... 5.... 9. ESEMÉ NYNATÁ R 2002 VERSENYEK... 47. TELJESÍTMÉ

Részletesebben

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA 2012. ÉVI TÚRANAPOK JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 5 12 19 26 K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 6 13 20 27 SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 29 7 14 21 28 CS 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 P 6 13 20

Részletesebben

2009 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS

2009 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS 2009 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 5 12 19 26 2 9 16 23 2 9 16 23 30 H K 6 13 20 27 3 10 17 24 3 10 17 24 31 K SZ 7 14 21 28 4 11 18 25 4 11 18 25 SZ CS 1 8 15 22 29 5 12 19 26 5 12 19 26 CS P 2 9 16 23 30

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.06. Budapesti Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság: Silvanus Kupa Silvanus SE Információ: www.tajbpbajn.x3.hu 10.06. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység Apáthy-szikla 10.06.

Részletesebben

II. NEGYEDÉV.

II. NEGYEDÉV. II. NEGYEDÉV 04.04. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 3 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI 04.05. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 4 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ:

II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ: II. NEGYEDÉV 04.07. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység, Harangvölgy Leánykökörcsin virágzás 04.07. Látogatás a Ferenc-hegyi barlangban Helyszín: Budapest, Ferenc-hegyi barlang Barlangtúra

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20)

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) II. NEGYEDÉV 04.01. Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 04.01. Medvehagyma túra Helyszín: Gerecse-hegység Várpalota Gyalogtúra

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.03. Őszi túrázói tanfolyam (elméleti oktatás) 3 10.05. Autóbuszos túra a Mátra-hegységbe Helyszín: Mátra-hegység Túrázók Baráti Köre Természetjáró Egyesület Utazás: autóbusszal Információ:

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.05-07. Alföldi Kék túra 3. szakasz Helyszín: Kelet-Alföld,

Részletesebben

MVSC. 2016.01.16. szombat DIÁKTÚRA Szervező: a B.A.Z. Megyei Természetjáró Szövetség

MVSC. 2016.01.16. szombat DIÁKTÚRA Szervező: a B.A.Z. Megyei Természetjáró Szövetség JANUÁR 2016.01.02. szombat MEGYEI ÉVNYITÓ TÚRA Ómassa - Köpüs forrás - Magos-kő - Vidróczky-barlang - Vilma sziklája - Turista Emlékpark (13 órakor Találkozó a megye túrázóival, a túraév megnyitása) innen

Részletesebben

II. NEGYEDÉV. 04.09. Természetjáró Alapismereti Oktatás 1 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467

II. NEGYEDÉV. 04.09. Természetjáró Alapismereti Oktatás 1 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 II. NEGYEDÉV 04.05-06. Húsvéti tekergés Helyszín: Csepel A gyerekekkel közös ajándékozás, főzés. Időjárástól függően lehet, hogy két nap. Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 1 / 8 2009. 08. 19. 17:37 Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. évi túrák tervezetei I. negyedév hónap nap "A" túra túravezető

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Kéktúra vándorlás az Alföldi-kéken Helyszín: Alföld Későbbi részletes kiírás szerint Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület, (MTSZ) Információ: Matolcsi György +36 (30) 732-6002

Részletesebben

Természetjáró Egyesület

Természetjáró Egyesület A programfüzetet készítette: Miskolci Vasutas Kavecz Milán Természetjáró Egyesület Programfüzet 2009 Hagyjatok, oh, hagyjatok nem nézni A frivól jelenvilág képébe!... Hagyjatok rohannom olykor-olykor Vadon

Részletesebben

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét Csihák Laci és barátai biztosítják

Részletesebben

Elemzés a 2010-es év teljesítménytúráiról

Elemzés a 2010-es év teljesítménytúráiról Elemzés a 21-es év teljesítménytúráiról Tartalomjegyzék oldal A teljesítménytúrák száma 21-ben szakágak szerint Új túrák 21-ben 2 Teljesítménytúrák száma hetente 3 Teljesítménytúrák tájegységek szerint

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. 07.03-04. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online.

III. NEGYEDÉV. 07.03-04. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online. III. NEGYEDÉV Július első hetében a rendezők végleges kiírása alapján Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSz Információ: www.tfsz.hu 07.03-16. Alföldi

Részletesebben

Október... szüretelt ez a sok utas? Helyet kér, el nem fér a MÁV nem ludas. Oly kicsi a kocsi, láb lábon topog, csomagod - nem tudod, merre mocorog.

Október... szüretelt ez a sok utas? Helyet kér, el nem fér a MÁV nem ludas. Oly kicsi a kocsi, láb lábon topog, csomagod - nem tudod, merre mocorog. Az Újév vonatán Január szalutál, indul a vonat. Gyere hát, jóbarát, hagyd a gondokat!... Utazunk, haladunk, nótázik a sín kezdődő esztendő vaskerekein. Február lesi már nyűtt ülőhelyünk. Állomás - mindig

Részletesebben

Január 01. Újév köszöntő túra Garadna Szentléleki völgy Köpüs forrás Barátság-kert Magoskő Vidrócki barlang Pisztrángtelepi a.m.

Január 01. Újév köszöntő túra Garadna Szentléleki völgy Köpüs forrás Barátság-kert Magoskő Vidrócki barlang Pisztrángtelepi a.m. 2008 JANUÁR FEBRUÁR H K Sze Cs P Szo V H K Sze Cs P Szo V 1 2 3 4 5 6 1 2 3 7 8 9 10 11 12 13 4 5 6 7 8 9 10 14 15 16 17 18 19 20 11 12 13 14 15 16 17 21 22 23 24 25 26 27 18 19 20 21 22 23 24 28 29 30

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: 9.45 órakor Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka 01.08. Sítúra Helyszín: Budai-hegység Útvonal: Normafa Libegő Budakeszi

Részletesebben

Teljesítménytúra = honismeret és sport?

Teljesítménytúra = honismeret és sport? Teljesítménytúra = honismeret és sport? V. Magyar Tájökológiai Konferencia Lassú turizmus Szekció 2012. augusztus 30. szeptember 1. Dr. Csemez Attila Magyar Veronika Tájépítészeti Kar, Tájtervezési és

Részletesebben

A Transztúra mozgalom (továbbiakban Mozgalom) célja a teljesítménytúrák tömegközlekedéssel történő megközelítésének előtérbe helyezése.

A Transztúra mozgalom (továbbiakban Mozgalom) célja a teljesítménytúrák tömegközlekedéssel történő megközelítésének előtérbe helyezése. A Transztúra mozgalom (továbbiakban Mozgalom) célja a teljesítménytúrák tömegközlekedéssel történő megközelítésének előtérbe helyezése. Ezért a Mozgalomban csakis lineáris túrák szerepelnek, azaz melyek

Részletesebben

Elnökségi ülés, 2006. április 8. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség tájékoztatója

Elnökségi ülés, 2006. április 8. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség tájékoztatója A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség tájékoztatója 1. A Szövetség megyei helyzetének rövid bemutatása, minősítése. Szövetségünk 1891-ig vezetheti vissza turistamúltját, amikor is a Miskolci Athlétikai

Részletesebben

A Köztársaság Kupa évi végeredménye

A Köztársaság Kupa évi végeredménye A idıbeírás IE1 szerk1 Csapatnév Egyesület Csapatvezetı Tagok 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 19 Katica Zöldsport Életmódklub Kaposvár Fodor Péter Herner Ágnes 49 Eltájolók Hírös Hátizsák TTE Kecskemét Sánta Tibor

Részletesebben

MVSC MVSC. Természetjáró Szakosztály Programfüzet 2012.

MVSC MVSC. Természetjáró Szakosztály Programfüzet 2012. Természetjáró Szakosztály Programfüzet 2012. Elég gyors a pulzusom. Nem a stressztől. Nincs különösebb okom az izgalomra. Mindössze az történt, hogy most kapaszkodtam fel a Sólyom-kőre. Ahogy kibukkanok

Részletesebben

Január. Február. Március

Január. Február. Március Január Január 12. Útvonal: Lillafüred István-kilátó Szepesi-barlang Savós-völgy Lillafüred Táv: 7 km Szint: 320 m Találkozó: 09:55, Felső-Majláth (5-ös busz megállója) Január 26. Borsó-hegyi emléktúra

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ MVSC. Új évet hozzon a nesztelen iramló idő, Jöjjön már a rég várt, csodálatos jövő!

KÖSZÖNTŐ MVSC. Új évet hozzon a nesztelen iramló idő, Jöjjön már a rég várt, csodálatos jövő! KÖSZÖNTŐ Borongós napok tűnjetek tova, Okkal szomorú ne legyél soha! Lépteid kísérje töretlen szerencse, Derűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre! Oszoljanak el az óévnek sötét árnyai, Gúzsból szabaduljanak

Részletesebben

2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT

2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT 2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT 1. 02.08. Téli Túra az Alföldi Kéken Táv: 7km Útvonal: Halászlak Szarvas Kirándulás a Téli Arborétumba 2. 03.15. Petőfi Emléktúra Mezőberény Útv.: Mezőberény - Liget - Laposi

Részletesebben

Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület. Programfüzet

Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület. Programfüzet Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület Programfüzet 2014 A Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület 1998-ban alakult. Az egyesület alapvető célja a természetben való aktív túrázás népszerűsítése, különféle

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

4/2009. számú körlevél

4/2009. számú körlevél 4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka, 9.45 órakor 01.06. Sítúra-/nosztalgia/ Sífutás, Újévköszöntő túra Helyszín:

Részletesebben

BOLDOGASSZONY PAPUCSA

BOLDOGASSZONY PAPUCSA BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2011. ÉVI TÚRATERVEZET A világban minden mozog - kezd el hát te is! - 2 - TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV. 10.11. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Mátra Kupa. Heves megyei TbSZ Információ: www.tajbpbajn.fw.hu

IV. NEGYEDÉV. 10.11. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Mátra Kupa. Heves megyei TbSZ Információ: www.tajbpbajn.fw.hu IV. NEGYEDÉV 10.03-05. Túra a Ausztriába Helyszín: Ausztria Váci Síiskola SE Ferihegyi Természetjáró Szakosztály Információ: Keszte Zsuzsa 06 (30) 272-2762 Takács Sándor, Kustra Attila, www.brtsz.hu 10.05.

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70)

IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) IV. NEGYEDÉV október Idényzáró közös főzés Helyszín: Későbbi kiírás szerint Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555 10.01. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Silvanus Kupa

Részletesebben

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év Január 17. Január 31. Budai hg.: Fenyőgyöngye Árpád-kilátó Apáti-szikla Pasarét Táv: 4,5 km Szintkülönbség: 60 m

Részletesebben

Paksi Atomerımő Rt. és Sportegyesület

Paksi Atomerımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Paksi Atomerımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1. Nagy Adrienn TITÁSZ Rt. 176 60 162 66 338 126 464 2. Kelemen Gáborné

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006.

Közhasznúsági jelentés 2006. Közhasznúsági jelentés 2006. Magyar Természetbarát Szövetség Szövetségünk alapszabályban megfogalmazott célja, hogy a természetjárás útján elősegítse az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését,

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévi túra Helyszín: Normafa 01.05. Újévköszöntő túra Helyszín: Szépvölgy Árpád-kilátó Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság Információ: Telek György

Részletesebben

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV. 10.11. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Mindenszentek vetélkedô. Gémes TE Információ: www.tajbpbajn.fw.hu

IV. NEGYEDÉV. 10.11. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Mindenszentek vetélkedô. Gémes TE Információ: www.tajbpbajn.fw.hu IV. NEGYEDÉV 10.03-04. Lombhullató túra Helyszín: Szentendrei Duna Vízitúra Bizottsága Információ: Kis János 06 (20) 989-0384, kis.janos@chello.hu 10.04. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Silvanus

Részletesebben

Ballada az évszakok változásáról

Ballada az évszakok változásáról Ballada az évszakok változásáról Olyanok a csillagok az égbolton, mint a mindenség vándorai. A Hold a fővándor ezüst, vagy sápatag fényével. Fényszikrák, fénytollak vándorolnak, újra és újra járják útjukat.

Részletesebben

Megtalálni helyünket a világban tulajdonképpen nem más, mint rátalálni a rokon lelkekre. TÚRA-ÚTLEVÉL

Megtalálni helyünket a világban tulajdonképpen nem más, mint rátalálni a rokon lelkekre. TÚRA-ÚTLEVÉL Természetjáró Fiatalok Szövetsége Megtalálni helyünket a világban tulajdonképpen nem más, mint rátalálni a rokon lelkekre. (André Gide) TÚRA-ÚTLEVÉL a 25 év 25 élmény a természetben programsorozatához

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

Elnökségi Ülés 2011. december 14.

Elnökségi Ülés 2011. december 14. 1 Elnökségi Ülés 2011. december 14. Jelen vannak: Napirendi pontok: Jelenléti ív szerint 1) 2011.10.04-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése. 2) Beszámoló a Magyar Természetbarát Szövetség legutóbbi

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk. (2018)

Akikre büszkék vagyunk. (2018) Akikre büszkék vagyunk. (2018) 2018. szeptember 08-án rendezte a Magyar Természetjáró Szövetsége Szövetség Verőcén a Természetjárók Fesztiválját Itt került sor a Fejér Megye Természetjárásáért kitüntetések

Részletesebben

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét CsihákLaci és barátai biztosítják

Részletesebben

III. NEGYEDÉV Családi gyermektábor Helyszín: Vinye ÁPISZ SE BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság

III. NEGYEDÉV Családi gyermektábor Helyszín: Vinye ÁPISZ SE BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság III. NEGYEDÉV 07.03-08. Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója Helyszín: Pusztamarót TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.06-09. Szlovák turisták nemzetközi

Részletesebben

ÓMASSA LILLAFÜRED PERECES TOKAJI F. U. KANDÓ K. U. DIÓSGYŐRI VÁR DIÓSGYŐRI GIMN. FELSŐ-MAJLÁTH MAJÁLIS-PARK BEREKALJA BÜKKSZENTLÁSZLÓ VASGYÁR AVAS VK. TAMPERE VR. BÁBONYI-BÉRC BODÓTETŐ EGYETEMVÁROS AVAS

Részletesebben

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1 Kelemen Gáborné Budapesti Erımő Rt. I. 169 54 160 54 329 108 437 2 Rózsavölgyi

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. 07.04-05. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online.

III. NEGYEDÉV. 07.04-05. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online. III. NEGYEDÉV Július első hetén a rendezők végleges kiírása alapján Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója Helyszín: Balatonszántód TFSz Információ: www.tfsz.hu

Részletesebben

Beköszöntő. Elnökség. Minden Héten Túrázzunk Együtt

Beköszöntő. Elnökség. Minden Héten Túrázzunk Együtt Beköszöntő Radnóti Miklós Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messze ringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

Részletesebben

Bakancsban, vasparipával!

Bakancsban, vasparipával! Bakancsban, vasparipával! Vasutas Természetjárók Szövetsége, 1113 Budapest, Villányi út 48/b. 2/1. Asz.: 19021887-1-43 3/2016. VTSZ. Kapják: valamennyi szakosztály, önálló egyesület, felügyelő bizottság,

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévi túra Helyszín: Normafa 01.10. Természetismereti kirándulás Helyszín: Tabáni tanösvény Gellérthegyi séta Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság

Részletesebben

Beszámoló A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség I.-III.

Beszámoló A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség I.-III. Beszámoló a B.-A. A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2017. II. I.-III. III. negyedévi működéséről, programjairól ról,, gazdálkodásáról A Szövetség 2017. II.-III. negyedévi működése során is az Alapszabály

Részletesebben

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Hely. Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarolás Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ I. 179 48 151 44 330 92 422 2 Kelemen Gáborné BERT

Részletesebben

5/2009. számú körlevél

5/2009. számú körlevél 5/2009. számú körlevél Tirol Hintertux(2004) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. szeptember 5-6. ( szombat - ) vasárnap

Részletesebben

Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról

Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról 1. Új elnökség a VMTSZ élén: 2006. július 1.-től új vezetőség áll a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító)

SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító) SORSZÁM (NYILV.SZÁM) 1. (115) 2. (119) 3. (114) 4. (074) 5. (075) 6. (008) 7. (087) 8. (016) 9. (109) 10. (052) 11. (051) 12. (03) 13. (026) 14. (122) 15. (009) 16. (021) 17. (130) 18. (042) 19. (079)

Részletesebben

MÁTRA BIKER KÖZHASZNÚ SPORT CLUB EREDMÉNYEK

MÁTRA BIKER KÖZHASZNÚ SPORT CLUB EREDMÉNYEK MÁTRA BIKER KÖZHASZNÚ SPORT CLUB EREDMÉNYEK 2018 Országúti kerékpározás Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság Senior 2. hely Dobos Ildikó Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság Senior Csapat 2. hely (Dobos Ildikó,

Részletesebben

Utazzon velünk a Facebookon is! Azonnal értesülni szeretne legfrissebb híreinkről, menetrendi- és forgalmi változásokról? Nyomjon egy lájkot itt: www.facebook.com/mvkzrt Az MVK Zrt. Ikarus 31 és Ikarus

Részletesebben

Lakcím: Egyesület, iskola:

Lakcím: Egyesület, iskola: 30 éves a hazai teljesítménytúrázás 20 éves a Teljesítménytúrázók Társasága pontgyűjtő mozgalom igazolólap ----------- 2011. ----------- Név: Születési dátum: Sorszám: Lakcím: E-mail: Telefonszám: Egyesület,

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE Semmi sem nehéz. Ezt kell gondolnod, Mielőtt bármit is tennél. Semmi sem könnyű. Ezt kell érezned, Mielőtt bármit is mondanál. (Sri Chinmoy) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2015. Az

Részletesebben

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

Biharkeresztes választási eredményei október 13. Biharkeresztes választási eredményei DANI BÉLA PÉTER Független jelölt 998 57,22% SEMLYÉNYINÉ MIZÁK ÁGOTA NÉPPÁRT 499 28,61% HARSÁNYI CSABA Független jelölt 223 12,79% MAGYARI CSABA Független jelölt 24

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL - 1 -

BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL - 1 - BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL Miskolc, - 1-2015. május 15. I. AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A SZÖVETSÉG 2014.. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL Miskolc, május 20.

BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL Miskolc, május 20. BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL - 1 - Miskolc, 2016. május 20. I. AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A SZÖVETSÉG 2015.. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta:

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. Tel.: (88) 592 660 Fax: (88) 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv , Gábortelep telefonkönyv ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Mini ABC 5663 Széchenyi utca 39-68 425480 ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Vegyesbolt 5664 Gábortelep, Vasút utca 44-68 425482 Annus Imréné 5664

Részletesebben

Intézmény neve Intézményvezető neve Telefonszám Fax szám

Intézmény neve Intézményvezető neve Telefonszám Fax szám 2012 ÓVODÁK Önkormányzati fenntartású Belváros Diósgyőr Óvodai Gazdasági Igazgatósághoz tartozó óvodák Intézmény neve Intézményvezető neve Telefonszám Fax szám Nyitnikék Óvoda 3533 Mc, Andrássy u. 53/a

Részletesebben

Beszámoló a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2012. IV. negyedévi működéséről, programjairól, gazdálkodásáról

Beszámoló a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2012. IV. negyedévi működéséről, programjairól, gazdálkodásáról Beszámoló a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2012. IV. negyedévi működéséről, programjairól, gazdálkodásáról A Szövetség 2012. IV. negyedévi működése során mind szakmai, mind gazdasági szempontból

Részletesebben

Tájékoztató. A szerződés időtartama (amennyiben határozott időre kötik) vagy az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje

Tájékoztató. A szerződés időtartama (amennyiben határozott időre kötik) vagy az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje 1. támogatási Egészségügyi Központ Mezőcsát 2009. évi működési támogatás Egészségügyi Központ Mezőcsát 3450 Hősök tere 33. Dr. Siska András Intézetvezető főorvos 2009. jan.01-2009. dec. 31. 700 000 Ft

Részletesebben

Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület Elnökségi beszámoló 2015 évről. Tisztelt Közgyűlés!

Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület Elnökségi beszámoló 2015 évről. Tisztelt Közgyűlés! Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület Elnökségi beszámoló 2015 évről Tisztelt Közgyűlés! Sok szeretettel köszöntöm a kedves sporttársakat. A közgyűlésre meghívtuk a megyei szövetségtől Bernáth Marietta

Részletesebben

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1. Hirt Szilvia Bakonyi Erımő 159 47 175 57 334 104 438 2. Balogh Mária

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

Megyei Vezetők Találkozója Budapest, május 13.

Megyei Vezetők Találkozója Budapest, május 13. Megyei Vezetők Találkozója Budapest, 2018. május 13. MTSZ Minősítési Szabályzat Rosztóczy András Általános feltételek 3. PONT ÚTSZAKASZ DEFINÍCIÓ Egy adott útszakasz bejárása egy minősítési fokozaton belül,

Részletesebben

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút 5. Keszi Maraton eredménylista 2015.09.19..xlsx - 5km abszolút 5km abszolút 1. Filep Alex 446 Férfi 5km Tiszaújváros 0:24:28.193 2. Bordás Attila 410 Férfi 5km Kistokaj 0:24:40.395 3. Burai Jácint 430

Részletesebben

Etyeki Református Egyházközség

Etyeki Református Egyházközség Etyeki Református Egyházközség 2014. Évi Választói Névjegyzéke 1 Adolf Ferencné Ötház 17 Torbágy 1950 2014 2 Andrásy István id. Kender 35 Tiszadob 1923 2014 3 Andrásy István ifj. Öreghegy Etyek 1950 2014

Részletesebben

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott. kerítésjavítás 1 Bába János 8.50 Bába János 0.00 8.50 2 Bába Jánosné 6.50 Bába Jánosné 0.00 6.50 Bagladi Sándor 0.00 1 Bagladi Sándor 10.00 10.00 3 Bajusz Balázs 4.50 Bajusz Balázs 0.00 4.50 4 Bajusz Bence

Részletesebben

XVI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

XVI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Északi Tájakon A BORSOD ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG LAPJA XVI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM A TARTALOMBÓL Képes ízelítı Szövetségi hírek Rendkívüli közgyőlés Új elnök a B.A.Z. MTSZ élén Megújuló honlap

Részletesebben

VTSZ közgyűlés Miskolcon (2012.február 25.)

VTSZ közgyűlés Miskolcon (2012.február 25.) A Vasutas Természetjáró Szövetség Kiadványa (VTSz) 2012. II. negyedév Kézirat gyanánt. 66. szám Szerkeszti: Rósa László HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓ A SZÖVETSÉGI PROGRAMOKRÓL VTSZ közgyűlés Miskolcon (2012.február

Részletesebben

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.

Részletesebben

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1 név cím hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U 35 17015/1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U 33 17015/2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U 27 17018 MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U 9 17019/1 GEDEI GYULA GYÖRGY MESTER U 11 17019/2 GEDEI ANIKÓ

Részletesebben

január február március hé ke sz cs pé sz va 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

január február március hé ke sz cs pé sz va 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 2015 január február március 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 1 2 3 4 5 6 7

Részletesebben

Tennessee Williams: Két hely között az idő a legnagyobb távolság. Beköszöntő

Tennessee Williams: Két hely között az idő a legnagyobb távolság. Beköszöntő Tennessee Williams: Két hely között az idő a legnagyobb távolság Beköszöntő 2014 a visszatekintés és a megemlékezés éve volt. Összefogtunk, hogy múltunk bemutatásán át - a jelenben munkálkodva - megismertessük

Részletesebben

Tájékoztatás: 06 (1)

Tájékoztatás:   06 (1) Sítúra Bizottságunk síszezonban minden kedves sporttársat, érdeklődőt kortól függetlenül szeretettel vár. Az eseménynaptárban szereplő túrák az időjárási és hóviszonyoktól függően bővülhetnek, vagy elmaradhatnak.

Részletesebben

B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Miskolc, Selyemrét u évi. Közhasznúsági jelentése

B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Miskolc, Selyemrét u évi. Közhasznúsági jelentése B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Miskolc, 2011. április 20. Zárdai István elnök A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közhasznúsági

Részletesebben

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET

Részletesebben

2016. június június 6.

2016. június június 6. 2016. június 1. 2016. június 6. GYŐRI ÉDES TERMÉKCSOMAG: Szalainé Koczó Erzsébet Juhász Edit (feldolgozás alatt) SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ Zoltán Oláh Czanik Beáta Szabó Veronika A Györgyné Barati Istvánné Botos

Részletesebben

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T K I V O N A T Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 176/2014. (06. 13.) Kgy.h. Tárgy: Döntés energetikai célú felújításokhoz, magánszemélyeknek

Részletesebben

Max: 55 pont. Helyezés Pont NÉV Kat. Nyelv Iskola Város Felkészítő tanár

Max: 55 pont. Helyezés Pont NÉV Kat. Nyelv Iskola Város Felkészítő tanár I. KATEGÓRIA Max: 55 pont 1. 51 Ehrlich Máté I. német Szabó Lőrinc Ált. Miskolc Rákosiné Kiss Andrea 2. 49 Nagy-Chillón Sára I. német Szabó Lőrinc Ált. Miskolc Daliah Vivaldi 3. 48 György Loretta I. német

Részletesebben

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 5/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Köszönjük a Vértesi Barangolások segítő csapat résztvevőinek

Részletesebben

MTSZ MINŐSÍTÉSI SZABÁLYZAT

MTSZ MINŐSÍTÉSI SZABÁLYZAT MTSZ MINŐSÍTÉSI SZABÁLYZAT 2005 A minősítés célja: a rendszeres sportjellegű természetjárás elismerése, ezáltal ilyen tevékenységre való állandó késztetés. A minősítés feladata: szakáganként, követelményszint

Részletesebben

Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről

Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről A 30/2016. (XI.11.) önkormányzati rendelet 4. melléklete Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről 1. számú iskola-egészségügyi körzet Földes Ferenc Gimnázium 3525 Miskolc, Hősök tere 7. Miskolci

Részletesebben

Elnök: Földes Péter, elnökhelyettes: Véha Béla, elnökségi tagok: Balogh Mihályné, Lestyán Jánosné, Machata Béla, Pusztai László, Zolnai Györgyné.

Elnök: Földes Péter, elnökhelyettes: Véha Béla, elnökségi tagok: Balogh Mihályné, Lestyán Jánosné, Machata Béla, Pusztai László, Zolnai Györgyné. 5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása Az Alföld Turista Egyesület Mezőberény 1983-ban alakult a Mezőberényi SE színeiben, első ilyen jellegű szerveződésként

Részletesebben