I.A pályázati felhívásban szereplő fogalmak magyarázata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I.A pályázati felhívásban szereplő fogalmak magyarázata"

Átírás

1 Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja ÚTMUTATÓ az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő tőkejuttatásos támogatáshoz A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ (továbbiakban: Munkaügyi Központ) az önfoglalkoztatás elősegítésére vissza nem térítendő tőkejuttatásra vonatkozó pályázatot hirdet meg a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló évi IV. törvény (Flt.) 17. pontja, valamint a Munkaerő-piaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásokról szóló 6/1996. (VII.16.) sz. MüM rendelet 10. -a alapján, figyelemmel az államháztartásról szóló évi CXCV törvény rendelkezéseire A pályázati felhíváshoz kapcsolódóan az alábbiak tartalmazzák a támogatás elnyerésének részletes feltételeit, a pályázat elkészítésének módját és a folyósítás feltételeit, valamint a kitöltendő adatlapot, a csatolandó dokumentumok listáját, illetve az aláírandó nyilatkozatok adatlapját, amelyek a benyújtásra kerülő pályázat elválaszthatatlan részét képezik. I.A pályázati felhívásban szereplő fogalmak magyarázata Nyilvántartásban lévő (regisztrált) álláskereső (Flt. 58. (5) bekezdés d) pont): Az a személy, aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, és oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, és öregségi nyugdíjra nem jogosult, valamint rehabilitációs járadékban, rehabilitációs ellátásban nem részesül, és az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll, és egyéb kereső tevékenységet sem folytat, és elhelyezkedése érdekében az állami foglalkoztatási szervvel együttműködik, és akit az állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként nyilvántart. A rehabilitációs ellátásra jogosult: - a évi CXCI törvény alapján a megváltozott munkaképességű személy, ha rehabilitálható 1. Munkaviszony (Flt. 58. (5) bekezdés a) pont): a magyar jog hatálya alá tartozó munkaviszony, közszolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, a bírósági és igazságügyi, valamint ügyészségi szolgálati viszony, a biztosított bedolgozói és az június 1-jét megelőzően létesített ezzel egy tekintet alá eső bedolgozói jogviszony, a hivatásos nevelőszülői jogviszony, a szövetkezeti tag munkaviszony jellegű munkavégzésre irányuló jogviszonya, ide nem értve az iskolai szövetkezet nappali tagozatos tanuló, hallgató tagját a fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos és szerződéses állományú tagjának szolgálati viszonya. A beruházás megkezdésének napja: a) építési tevékenységet tartalmazó projekt esetén: aa) az építési munkálatok megkezdése, azaz az építési naplóba történt első bejegyzés időpontja (építési naplóval igazolva), ab) olyan építési jellegű munkák esetében, ahol építési napló vezetése nem kötelező, ott a kivitelezői szerződés alapján a kivitelező nyilatkozata a munkálatok megkezdésére vonatkozóan; 1 Részletes szabályozást lásd az útmutató mellékletében

2 b) műszaki berendezés, gép, egyéb berendezés, felszerelés beszerzését tartalmazó projekt esetén a beszerzendő eszköz, berendezés stb. a kedvezményezett által első alkalommal, jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalással történő megrendelése; c) egyéb tevékenységhez (pl. egyéb immateriális javak beszerzése) kapcsolódó projekt esetén amennyiben a szerződéskötést megelőzően megrendelésre kerül sor, ennek időpontja, előzetes megrendelés hiányában pedig a megvalósításra megkötött első szerződés létrejöttének napja; d) amennyiben a pályázatban ismertetett projektet több célterületre (építés, gép vagy egyéb) kiterjedően valósítják meg, a projekt megkezdésének időpontja az egyes célterületeknek megfelelő tevékenységek kezdési időpontjai közül a legkorábbi időpont. A pályázó a beruházást a pályázat benyújtását követő naptól saját felelősségére megkezdheti. Új épület, épületrész építése: A II. Tárgyi eszközök 1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok mérlegsorból az elszámolható költségek körébe építési engedély birtokában az új épület, épületrész felépítésével kapcsolatos építési költségek, valamint ezen ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő - jogszabályban nevesített - hozzájárulások (víz- és csatornahasználati hozzájárulás, villamos-fejlesztési hozzájárulás, gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési hozzájárulás) vehetők figyelembe. Új gép, műszaki berendezés, felszerelés, gyártóeszköz: Kizárólag új, a pályázat benyújtása előtt még nem használt, üzembe nem helyezett műszaki berendezés, gép, egyéb berendezések, felszerelések, amelyekkel nem folytattak üzemszerű gyártási tevékenységet, függetlenül a gyártási évtől. Saját forrás: A pályázó által a beruházás finanszírozásához biztosított forrás (pénzintézet által kiadott igazolás alapján), amelybe az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatás, illetve bankhitel nem számítható be. Bankhitel: A pályázatban szereplő beruházás finanszírozásához - a saját forrás és az igényelt állami támogatás(ok)on felül - igénybevételre kerülő pénzintézeti hitel. II.Pályázati feltételek A pályázaton részt vehet az, aki: a pályázat benyújtását közvetlenül megelőzően beleértve a pályázat benyújtásának napját is legalább egy hónapja folyamatosan álláskeresőként nyilvántartott, illetve rehabilitációs ellátásban részesülő személy vállalja, hogy önmaga foglalkoztatását a) egyéni vállalkozás keretében, vagy b) új induló társas vállalkozás keretében, a társaság tevékenységében munkaviszonyon kívüli jogviszonyban álló személyesen közreműködő tagként, vagy c) a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII törvény 3. -a 18. pontjában meghatározott mezőgazdasági őstermelőként oldja meg. A támogatás nyújtása szempontjából egyéni vállalkozó, aki - az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény [2009. évi CXV. tv.] szerinti egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy, - a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlására jogosító igazolvánnyal rendelkező magánszemély, a gyógyszerészi magántevékenység, falugondnoki tevékenység, tanyagondnoki tevékenység vagy szociális szolgáltató tevékenység folytatásához szükséges engedéllyel rendelkező magánszemély (a továbbiakban együtt: egészségügyi vállalkozó), - az ügyvédekről szóló törvény hatálya alá tartozó ügyvéd, európai közösségi jogász (a továbbiakban együtt: ügyvéd), - az egyéni szabadalmi ügyvivő, - a nem közjegyzői iroda tagjaként tevékenykedő közjegyző, - a nem végrehajtói iroda tagjaként tevékenykedő önálló bírósági végrehajtó. 2

3 A támogatás nyújtása szempontjából társas vállalkozó, aki - a betéti társaság bel- és kültagja, a közkereseti társaság tagja, a korlátolt felelősségű társaság, a közös vállalat, az egyesülés, valamint az európai gazdasági egyesülés tagja, ha a társaság (ideértve ezen társaságok előtársaságként történő működésének időtartamát is) tevékenységében ténylegesen és személyesen közreműködik, és ez nem munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében történik (tagsági jogviszony), - a szabadalmi ügyvivői társaság, a szabadalmi ügyvivő iroda tagja, ha a társaság tevékenységében személyesen közreműködik, - az ügyvédi iroda, a közjegyzői iroda, a végrehajtói iroda, a gépjárművezető-képző munkaközösség, az oktatói munkaközösség tagja, - az egyéni cég tagja. Nem támogatható az a pályázó: akit a pályázat benyújtásának időpontjában a kirendeltség nem tart legalább 1 hónapja álláskeresőként nyilván, vagy nem részesül rehabilitációs ellátásban. Nem nyújtható támogatás különösen annak a személynek, aki a pályázatát akkor nyújtotta be, amikor már vállalkozónak, illetve gazdasági társaság személyesen közreműködő tagjának minősült, illetve mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal rendelkezik, és az ebből származó bevétele elérte az Szja. tv ban meghatározott összeget (2014-ben ) akinek a pályázata nem felel meg a vonatkozó jogszabályoknak, illetve a pályázati kiírásban megfogalmazott egyéb feltételeknek, vagy nem a megjelölt adatlapon, illetve nem megfelelően nyújtja be pályázatát, vagy a pályázatában és/vagy a hatósági szerződés megkötése során valótlan adatot közöl, a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett (ebben az esetben az esetleg már megítélt támogatás is visszavonásra kerül), vagy a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel a hatósági szerződés megkötésének időpontjában nem rendelkezik, vagy a meghatározott mértékű saját forrás nem áll rendelkezésére, vagy akinek adó-, vám-, illeték-, járuléktartozása, vagy az államháztartás alrendszereivel szemben (akár csak eggyel is, ideértve az elkülönített állami pénzalapokat és a központi költségvetést is) lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, kivéve, ha számára a hatóság fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, vagy aki a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból kapott támogatásokkal kapcsolatban vállalt kötelezettségeit nem teljesítette, illetve időarányosan nem teljesíti, vagy aki a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. Törvény (a továbbiakban Knyt.) szerinti nyilatkozata alapján nem részesülhet támogatásban, vagy akit a Knyt. megsértése miatt bármely szerv jogerősen kizárt és a kizárás tényét a honlapon közzétették, a kizárást megállapító jogerős döntéstől számított 2 évig. nem igazolja a beruházást érintő székhelyére/telephelyére vonatkozó a fenntartási kötelezettség végéig szóló tulajdoni jogviszonyt (elektronikus tulajdonlap, bérleti szerződés) A/ Formai követelmények III. A pályázat összeállításával kapcsolatos tudnivalók A pályázat összeállításával kapcsolatban a munkaügyi központ ad felvilágosítást. A kötelezően kitöltendő adatlap, nyilatkozatok, mellékletek, továbbá az útmutató szerint elkészítendő dokumentumok formája, adattartalma nem változtatható meg. Amennyiben a pályázó nem az előírt adatlapokat, nyilatkozatokat tölti ki, illetve nem a megadott dokumentum-mintákat használja, a pályázat formailag hiányossá válik. A pályázatot 1 eredeti példányban kell elkészíteni. 3

4 Az eredeti példányt a pályázó személynek kell aláírni, továbbá valamennyi oldalát, a lap alján a pályázónak le kell szignálnia. Ehhez a példányhoz kell csatolni az előírt eredeti aláírásokkal ellátott nyilatkozatokat és dokumentumokat. A pályázatot magyar nyelven kell elkészíteni, és az egyes iratokat az alábbi kötelező sorrendben kell lefűzni vagy bekötni: Borítólap: Ezen fel kell tüntetni a pályázó nevét, lakcímét. Pályázati adatlap: A pályázóra, a beruházásra és a biztosítékokra vonatkozó legfontosabb adatokat tartalmazza. Nyilatkozatok: A hiányzó adatok kitöltését követően az igényelt támogatásnak megfelelő nyilatkozatokat dátummal és aláírással ellátva kell a pályázathoz csatolni. (1.és 2. számú mellékletek) Dokumentumok: Az útmutató tartalmazza a csatolandó dokumentumok listáját, amelyeket a felsorolás sorrendjében kell a pályázathoz csatolni. (3-11. számú mellékletek) A pályázónak az adatlap valamennyi rovatát ki kell töltenie, majd az adatlap minden oldalát aláírással kell ellátnia. Amelyik rovatban nem tüntet fel, vagy nem kell feltüntetnie adatokat, azokat ki kell húznia. Az egyes rovatok terjedelmét a pályázó a közlendő szöveg méretétől függően növelheti. Amelyik részben a pályázó nem kíván szöveget feltüntetni, nemleges választ kell adni, vagy a szöveg helyét át kell húzni. Amennyiben bármelyik szöveghelyet üresen hagyja a pályázó, a pályázat formailag hiányosnak minősül. Amennyiben a pályázó a kötelezően kitöltendő, illetve aláírandó nyilatkozatok valamelyikét nem kívánja aláírni, a nyilatkozat szöveges részét át kell húznia, vagy a kipontozott helyre nemleges szöveget kell beírnia, és ezt követően kell dátummal és aláírásával ellátnia. Amennyiben a nyilatkozatok szövegének kitöltése hiányos, valamint a pályázóra nem vonatkozó szöveg nincs kihúzva, áthúzva, vagy nincs nemleges válasz beírva, továbbá nincs dátumozva és aláírva, a pályázat formailag hiányosnak minősül. B/ Tartalmi követelmények A pályázóra, valamint a pályázatra vonatkozó leglényegesebb adatokat a Pályázati adatlapon kell feltüntetni. A pályázónak az adatlap kiegészítéseképpen üzleti tervet kell készítenie. Az Üzleti terv elkészítésének ajánlott szempontjai a következők: Az üzleti tervben kell részletesen kifejteni a tervezett tevékenységet, a saját forrás, az esetleges egyéb forrás és az igényelt támogatás felhasználásának tételes és összegszerű ismertetését, a várható eredményességet, úgymint: a fejlesztés irányultsága (ingatlanvásárlás, -felújítás, termőföldvásárlás, tárgyieszköz-vásárlás), a fejlesztés területi elhelyezkedése, telephelye, a fejlesztés célja (új termék, szolgáltatás létrehozása, bővítés, minőségjavítás, rekonstrukció, stb.), a fejlesztés eredményeként létrejövő termékek, szolgáltatások bemutatása, piaci lehetőségek elemzése, a tőkejuttatás hogyan segíti a vállalkozás beindítását, középtávú elképzelések az önfoglalkoztatásra (a vállalkozó személyre vonatkozó előbbre lépés lehetősége a vállalkozás tükrében), a beruházás, illetve a fejlesztés kezdési időpontja, várható befejezése, üzembe helyezése. Az üzleti terv további szempontjai: a) A vállalkozás körülményei, a pályázó mivel rendelkezik: gépek, berendezések, eszközök, stb. b) A vállalkozás működtetéséhez milyen további eszközök, gépek, stb. szükségesek. c) Pénzügyi terv (rövid összefoglalás): bevételek: meglévő saját forrás, egyéb forrás, támogatás összege, értékesítési, (árbevételi) terv, 4

5 kiadások: beruházás, eszköz beszerzés költségterve, működési költségek költségterve (rezsi- és egyéb költségek), várható jövedelem alakulása, eredmény felhasználási terv. d) A beruházás megvalósításának ütemterve. Az üzleti terv vázlatát a pályázat 6. számú melléklete tartalmazza. IV. A pályázat benyújtása A pályázatot a pályázati felhívásban foglalt példányszámban és határidőben lehet benyújtani személyesen vagy postai úton az álláskeresőként nyilvántartott, illetve rehabilitációs ellátásban részesülő személy nyilvántartási/kapcsolattartási helye szerinti Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjához.(6000 Kecskemét, Klapka utca 34.). A pályázatot postai feladás esetén könyvelt postai küldeményként, kizárólag Magyarországon feladott, vagy gyorspostai/futárposta (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) szállítás igénybevételével kell továbbítani. Ebben az esetben a benyújtás időpontjának a küldeményen szereplő - a pályázó által igazolható - postára adás dátuma számít. A pályázat személyes benyújtása esetén a munkaügyi központ a pályázat átvételéről igazolást ad a pályázónak. A beadási határidő lejártát követően benyújtott pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül. Amennyiben az álláskereső a pályázati úton nyújtható 2 millió Ft-ig terjedő kamatmentes tőkejuttatásra és a kérelemre induló legfeljebb hat hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő, vissza nem térítendő támogatásra is igényt tart, akkor a pályázatot és a kérelmet a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjához egyszerre kell benyújtania, kérelmét a munkaügyi központ megküldi az illetékes kirendeltség részére. A pályázatot, az adatlapokat és a nyilatkozatokat a pályázó személynek kell aláírnia. A pályázót általa megbízott harmadik személy/szervezet a munkaügyi központ előtt csak a pályázó írásbeli meghatalmazása alapján képviselheti. A munkaügyi központ a pályázattal kapcsolatos hivatalos ügyiratokat csak a pályázónak adja át, illetve küldi meg. A beérkezett pályázatot a munkaügyi központ értékeli, bizalmasan kezelve az abban foglalt adatokat. Amennyiben a pályázat a pályázati felhívásban meghatározottak szerinti hiánypótlást követően sem felel meg a pályázati felhívásban, valamint az útmutatóban szereplő formai követelményeknek, a munkaügyi központ a pályázati kérelmet elutasítja. Utólagosan, a vállalkozás megkezdését követően benyújtott pályázat támogatására nincs lehetőség. A vállalkozás megkezdésének minősül: Ha a pályázó a pályázat benyújtását megelőzően, illetőleg a pályázat benyújtásának napján a) az egyéni vállalkozói tevékenység folytatására irányuló szándékát az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatóságnak bejelentette; b) új induló társas vállalkozás esetében, az erről szóló cégbírósági végzés szerint a társaságnak személyesen közreműködő tagja a pályázat benyújtásának napján, illetve azt megelőzően. V. A fedezeti biztosítékokra vonatkozó szabályok A hatósági szerződés megkötésétől kezdődően a beruházás befejezésének dátumától számított legalább 3 évig, továbbá az azt követő záró-beszámoló elfogadásának napjáig tartó időtartamra azonnali beszedési megbízásra felhatalmazói nyilatkozatot tesz valamennyi vállalkozói bankszámlájára/lakossági folyószámlájára. 5

6 VI. A hatósági szerződés megkötése A támogatásban részesített pályázó (a továbbiakban: kedvezményezett) és a munkaügyi központ közötti szerződés megkötésére a támogatási döntésről szóló értesítés átvételétől számított 30 nap áll rendelkezésre. Amennyiben a kedvezményezett mulasztásából e határidőn belül nem jön létre a szerződés, a munkaügyi központ az eljárást végzéssel megszünteti. A kedvezményezettel megkötendő szerződés kiterjed többek között: a szerződés tárgyára, a támogatás összegére és felhasználásának feltételeire, a támogatás fedezetére vonatkozó szabályokra, a kedvezményezett kötelezettségeire, a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzésére, a szerződésszegésre és annak jogkövetkezményeire, továbbá a szerződés egyéb rendelkezéseire. A szerződésben rögzíteni kell, hogy a kedvezményezettnek az államháztartásról szóló, évi CXCV. Törvény 51. -ának feltételei szerint az árubeszerzési és szolgáltatás-megrendelési célra juttatott támogatás felhasználásakor a közbeszerzésről szóló évi CVIII. törvény, valamint a közpénzek felhasználásának ellenőrzésével és nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos jogszabályok előírásai szerint kell eljárnia. A szerződés megkötésének feltétele többek között: a vállalkozás alapítására vonatkozó és a tevékenység megkezdéséhez szükséges dokumentumok csatolása, (pl. egyéni vállalkozói igazolvány, vagy a évi CXV. törvény 7. (3) bekezdésében meghatározott igazolás, mezőgazdasági őstermelői igazolvány és annak betétlapja, gazdasági társaság esetén a társaságot bejegyző cégbírósági végzés és társasági szerződés (alapító okirat), vállalkozói bankszámla/lakossági folyószámla szerződés, szakhatósági engedélyek, stb.), egyéni vállalkozások és őstermelők esetében, valamint új társas vállalkozás létrehozása esetén a NAV-hoz való bejelentkezésről szóló ADATBEJELENTŐ LAP NAV által leigazolt példánya vagy elektronikus elfogadó ebev nyugta másolata, őstermelők esetén a főtevékenység igazolásáról NAV ADATBEJELENTŐ LAP az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatás, vagy a támogatás más formában történő odaítélése vagy a pályázatban megjelölt hitel felvételének, vagy más állami támogatás igénybevételének meghiúsulása esetén - amennyiben a pályázó a beruházást változatlan formában valósítja meg - a hiányzó forrás más formában történő biztosítása, a pályázó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt írásbeli nyilatkozata arról, hogy lejárt esedékességű, meg nem fizetett, nem vitatott adó, vagy adók módjára behajtható köztartozása nincs, vagy arra az illetékes hatóság fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett. (pl.: NAV, Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA), a pályázó lakhelye és a pályázat megvalósítási helye szerinti önkormányzat, környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi, munkaügyi és munkavédelmi, vagy egyéb hatósági határozatban előírt teljesítetlen kötelezettségek). VII. A támogatás folyósítása A támogatás a munkaügyi központtal kötött hatósági szerződés aláírása után - a támogatás odaítélése esetére a hatósági szerződés megkötésétől a beruházás befejezésének dátumától számított legalább 3 évig, továbbá az azt követő záró-beszámoló elfogadásának napjáig tartó időtartamra - azonnali beszedési megbízásra vonatkozó felhatalmazói nyilatkozat(ok) rendelkezésre állását követően az alábbiak szerint kerül folyósításra: Pályázó a támogatást a pályázathoz csatolt költségvetéssel és a hatósági szerződéssel összhangban álló, a pályázó nevére és címére szóló és a pályázat benyújtását követő naptól teljesített kifizetéseket igazoló költségszámlák eredeti példányai csatolásával, a kifizetéseket igazoló költségszámlák alapján utólag, forrás- és teljesítésarányosan veheti igénybe. A benyújtott számlákon (egyéb a kifizetéseket 6

7 alátámasztó bizonylatokon) szereplő legkisebb végösszeg bruttó Ft-nál nem lehet kevesebb. A százezer forint értékhatárt meghaladó értékű, áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. E bekezdés alkalmazásában írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Az írásbeli alak megsértésével kötött szerződés teljesítése érdekében történt kifizetés összege a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe. Ha a pályázó gazdasági társaságot alapít, a bizonylaton a társaság nevét és telephelyét kell feltüntetni. A számlákon a pályázónak aláírásával kell igazolni a vásárolt termék átvételét, használatbavételét, illetve a szolgáltatás igénybevételét. Csatolni kell a pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokat, a kifizetéseket igazoló pénzintézet terhelési bizonylatait, illetőleg készpénzkifizetés esetén a pénztári bevételi és kiadási bizonylatokat, kivéve, akinek nincs pénztárbizonylat adási kötelezettsége), a vállalkozói szerződéseket, a megrendeléseket, valamint a támogatási összeg igénybevételére bejelentett személy által aláírt kifizetési kérelmet. - Külföldi szállítók esetében a pályázó köteles a benyújtott számlákat saját költségén hitelesen magyar nyelvre fordíttatni. - Külföldi szállító esetén, a benyújtott számlák kiegyenlítése forintban történik. Forintszámláról történő teljesítés esetén a pénzügyi teljesítés napján a forintszámlát vezető pénzintézet által rögzített árfolyamot, míg devizaszámláról történő teljesítés esetén a pénzügyi teljesítés napján érvényes MNB közép árfolyamot kell figyelembe venni. Nem folyósítható támogatás azon beruházáshoz, amelynél az eladó és a vevő azonos személyek, vagy az eladó és a vevő gazdálkodó szervezet(ek) tagja(i) és/vagy vezető tisztségviselő(i) között közeli hozzátartozói viszony áll fenn. (Közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér.) A támogatás keretében elszámolható költségek: Kizárólag új tárgyi eszközök (pl. gépek, technológiai berendezések, felszerelések, ügyviteli-, számítástechnikai eszközök, haszon- és mezőgazdasági haszongépjárművek, stb.) beszerzése, melyek a vállalkozási tevékenységet tartósan, legalább 1 éven túl szolgálják. Immateriális javak közül a szoftverek beszerzése, melyek aránya nem haladhatja meg az igényelt támogatási összeg 25%-át. A vállalkozás beindításához szükséges, a tervezett tevékenység végzését egyértelműen biztosító felépítménnyel rendelkező ingatlan beszerzése (pl. műhely, üzlet, iroda stb.), a benne lévő berendezési tárgyak nélkül. A vállalkozás profiljához illeszkedő építési, bővítési, felújítási, korszerűsítési, átalakítási beruházáshoz olyan ingatlan vonatkozásában, amely saját tulajdonú, illetve az új társas vállalkozás tulajdonában áll, Egyéb költségek (pl. forgóeszköz, indulókészlet vásárlása), melyre a teljes fejlesztési költség legfeljebb 20 %-a fordítható. A támogatásban részesíthető immateriális javaknak, tárgyi eszközöknek a beruházási támogatásban részesülő területhez kell kapcsolódniuk, a kedvezményezett beruházó tehát kizárólag Magyarországon jogosult felhasználni azokat, illetve a támogatásból beszerzett valamennyi eszköznek a hatósági szerződés aláírását követő legalább három évig Magyarországon kell maradnia. Immateriális javakhoz támogatás akkor nyújtható, ha azokat a kedvezményezett a) piaci feltételek mellett harmadik féltől vásárolja, és b) legalább három évig kizárólag a támogatásban részesülő létesítményben használja, és c) eszköznyilvántartásba veszi, és az Sztv a szerinti értékcsökkenést alkalmazza. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ 7

8 A PÁLYÁZATI ADATLAPHOZ KÖTELEZŐEN CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK Új vállalkozás indítása esetén: Egyéni vállalkozásnál és mezőgazdasági őstermelőknél: 1. számú melléklet a pályázó nyilatkozatairól, 2. számú melléklet a pályázó nyilatkozata a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról, 4. számú melléklet ÁFA-nyilatkozat 5. számú mellékletek pénzügyi terv, jövedelem kimutatás, mérleg, 6. számú melléklet 3 éves üzleti terv, 7. számú melléklet eredeti pénzintézeti igazolás a saját forrás rendelkezésre állásáról, 8. számú mellékletvállalkozói ismeretek megszerzése esetén az azt igazoló okirat fénymásolata, 9. számú melléklet szakirányú iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok fénymásolatai 10. számú melléklet a beruházás költségkalkulációja, árajánlattal alátámasztva. Újonnan létrehozandó társas vállalkozásnál:. 3. számú melléklet cégalapításra vonatkozó szándéknyilatkozat az érintettek aláírásával, mely tartalmazza a tervezett társasági formát, az alapítók nevét, a betétek összegét, típusát, a vállalkozás tervezett tevékenységét. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ címe és elérhetősége: 6000 Kecskemét, Klapka utca 34. Tel:76/ /206. mellék bacsmmk-mk@lab.hu 8

9 útmutató melléklete Tájékoztató a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról Megváltozott munkaképességű személyek ellátásai Rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás. Ki jogosult megváltozott munkaképességű személyek ellátására? Megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira az jogosult, akinek egészségi állapota egyén fizikai, mentális, szociális jóllétének betegség, illetve sérülés után kialakult vagy veleszületett rendellenesség következtében fennálló tartós vagy végleges kedvezőtlen változásait figyelembe véve meghatározott állapota - rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 60 százalékos vagy kisebb mértékű (a továbbiakban: megváltozott munkaképességű személy), és aki a) kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095 napon át biztosított volt, b) keresőtevékenységet - sem belföldön, sem külföldön - nem végez és c) rendszeres pénzellátásban szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény által rendszeres pénzellátásként felsorolt ellátásokban, ide nem értve hadigondozottak és nemzeti gondozottak ellátásait, nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot, ápolási díjat, hozzátartozói nyugellátásokat, valamint szociális biztonsági tárgyú nemzetközi egyezmények, továbbá uniós rendeletek alapján külföldi szerv által folyósított, ezekkel azonos típusú ellátásokat - nem részesül. Biztosításának tartamára tekintet nélkül jár megváltozott munkaképességű személyek ellátása annak, aki a) iskolai tanulmányai megszűnését követő 180 napon belül biztosítottá vált, és a kérelem benyújtását megelőzően 30 napnál hosszabb megszakítás nélkül biztosított volt, vagy b) december 31-én rokkantsági nyugdíjban, baleseti rokkantsági nyugdíjban, rehabilitációs járadékban vagy az egészségkárosodott személyek szociális járadékaiban részesült. [Az 1095 nap biztosítási időbe be kell számítani a biztosítás megszűnését követő táppénz, baleseti táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, álláskeresési támogatás, a rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék, egészségkárosodott személyek szociális járadékai és megváltozott munkaképességű személyek ellátása folyósításának idejét.] Megváltozott munkaképességű személyek ellátásai a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (a továbbiakban: NRSZH) komplex minősítése keretében megállapított rehabilitációs javaslattól függően: a) rehabilitációs ellátás, vagy b) rokkantsági ellátás. 9

10 Az NRSZH komplex minősítés során megállapítja, hogy megváltozott munkaképességű személy a) rehabilitálható, ezen belül aa) foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, vagy ab) tartós foglalkozási rehabilitációt igényel; b) rehabilitációja nem javasolt, ezen belül ba) egészségi állapota alapján foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, azonban egyéb körülményei miatt foglalkozási rehabilitációja nem javasolt, bb) egészségi állapota alapján tartós foglalkozási rehabilitációt igényel, azonban egyéb körülményei miatt foglalkozási rehabilitációja nem javasolt, bc) kizárólag folyamatos támogatással foglalkoztatható, vagy bd) egészségkárosodása jelentős és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes. [A rehabilitáció a törvény alkalmazása szempontjából orvosi, szociális, képzési, foglalkoztatási és egyéb tevékenységek komplex rendszerét jelenti, amelynek célja a megváltozott munkaképességű személy munkaerő-piaci integrációja, megfelelő munkahelyen történő foglalkoztatásra való felkészítése, továbbá a munkaképességének megfelelő munkahelyen történő elhelyezés biztosítása.] Megváltozott munkaképességű személy - rehabilitációs ellátásra jogosult, ha rehabilitálható, - rokkantsági ellátásra jogosult, ha a rehabilitációja nem javasolt, vagy ha rehabilitálható, de a kérelem benyújtásának időpontjában az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az 5 évet nem haladja meg. I. Rehabilitációs ellátás keretében a megváltozott munkaképességű személy - a rehabilitáció sikeres megvalósulása érdekében szükséges szolgáltatásokra valamint - pénzbeli ellátásra jogosult. Rehabilitációs ellátásban részesülő személy a rehabilitációs hatósággal történő együttműködésre köteles, amelynek keretében teljesíti a rehabilitációs tervben foglalt kötelezettségeket. Rehabilitációs ellátás a jogosultsági feltételek bekövetkezésének napjától, de legkorábban a kérelem benyújtásának napjától állapítható meg a rehabilitációhoz szükséges időtartamra, legfeljebb azonban a folyósítás kezdetétől számított 3 évre. Rehabilitációs ellátás időtartama keresőtevékenységet folytató ellátott esetén meghosszabbodik a keresőtevékenység időtartama alatt bekövetkezett keresőképtelenség időtartamával (amelyre tekintettel táppénzre vagy baleseti táppénzre szerezhet jogosultságot). Rehabilitációs pénzbeli ellátás folyósítását szüneteltetni kell, ha az ellátott keresőtevékenységet végez, közfoglalkoztatásban vesz részt, vagy keresőképtelen. 10

11 [Ezen időtartamra folyósított rehabilitációs pénzbeli ellátást az ok bekövetkezéséről való tudomásszerzést követő hónaptól járó ellátásból le kell vonni, vagy azt a rehabilitációs ellátás megszüntetése esetén vissza kell követelni.] A rehabilitációs pénzbeli ellátás havi összege annak a rehabilitációs ellátásban részesülő személynek, - akinek foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, a havi átlagjövedelem - a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben elért, pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem napi átlagának 30-szorosa; ha a jogosult nem rendelkezik legalább 180 naptári napi jövedelemmel, a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző 180 naptári napi jövedelem napi átlagának 30-szorosa - 35 százaléka, de legalább a minimálbér 30 százaléka és legfeljebb a minimálbér 40 százaléka, - aki tartós foglalkozási rehabilitációt igényel, a havi átlagjövedelem 45 százaléka, de legalább a minimálbér 40 százaléka és legfeljebb a minimálbér 50 százaléka. Rehabilitációs ellátást a nyugdíjemelésre vonatkozó szabályok szerint, azzal megegyező arányban emelni kell. II. A rokkantsági ellátás a jogosultsági feltételek bekövetkezésének napjától, de legkorábban a kérelem benyújtásának napját megelőző hatodik hónap első napjától állapítható meg. A rokkantsági ellátás összege a komplex minősítés során kialakított, a rehabilitációra vonatkozó javaslatban foglaltaktól függően a havi átlagjövedelem 40, 60, 65, 70 százaléka, de legalább a minimálbér 30, 45, 50, 55 százaléka és legfeljebb a minimálbér 45, 150 százaléka, A rokkantsági ellátást a nyugdíjemelésre vonatkozó szabályok szerint, azzal megegyező arányban emelni kell. III. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásait a lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságánál az erre rendszeresített nyomtatványon vagy elektronikus űrlapon lehet kérelmezni. Az eljárás költség- és illetékmentes. A kérelmező az NRSZH vizsgálatán történő személyes megjelenésre kötelezhető. Ha a kérelmező a személyes megjelenési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, az eljárást meg kell szüntetni. Az NRSZH komplex minősítés keretében megvizsgálja a kérelmező egészségi állapotának százalékos mértékét, a rehabilitálhatóságot, és a megváltozott munkaképességű személy rehabilitálhatósága esetén rehabilitációs javaslatot készít. A rokkantsági és a rehabilitációs pénzbeli ellátást a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyósítja. 11

TÁJÉKOZTATÓ. a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól

TÁJÉKOZTATÓ. a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól TÁJÉKOZTATÓ a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. Törvény értelmében 2012. január

Részletesebben

A biztosításának tartamára tekintet nélkül jár a megváltozott munkaképességű személyek ellátása annak,

A biztosításának tartamára tekintet nélkül jár a megváltozott munkaképességű személyek ellátása annak, TÁJÉKOZTATÓ a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól Az Országgyűlés a 2011. december 20-ai ülésnapján elfogadta a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény rendelkezik az új ellátási formákról.

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Támogatás szakmai iránya. Megvalósítandó cél. Kedvezményezettek

PÁLYÁZAT. Támogatás szakmai iránya. Megvalósítandó cél. Kedvezményezettek PÁLYÁZAT Program neve Támogatás szakmai iránya Megvalósítandó cél Kedvezményezettek Kizáró okok Munkaerő-piaci Alap Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő tőkejuttatás támogatás igénybevételére A

Részletesebben

Tájékoztató. I. Új igények

Tájékoztató. I. Új igények Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényben, valamint a végrehajtása tárgyában kiadott, a megváltozott munkaképességű

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban:

Részletesebben

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI törvényben (továbbiakban: Mmtv.), valamint a végrehajtása tárgyában kiadott,

Részletesebben

[Az érintetteknek kérelmet benyújtani nem kell, a nyugdíjfolyósító szerv hivatalból jár el, de a továbbfolyósításról nem hoz külön döntést.

[Az érintetteknek kérelmet benyújtani nem kell, a nyugdíjfolyósító szerv hivatalból jár el, de a továbbfolyósításról nem hoz külön döntést. TÁJÉKOZTATÓ az egészségkárosodáson alapuló nyugellátásban és egyéb nyugdíjszerű szociális ellátásban részesülő személyek, valamint azok részére, akiknek az ügyében folyamatban van a hatósági eljárás Az

Részletesebben

Tájékoztató. 1 A jogszabály 2. -a értelmében további jogosultsági feltétel: a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095

Tájékoztató. 1 A jogszabály 2. -a értelmében további jogosultsági feltétel: a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095 Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényben, valamint a végrehajtása tárgyában kiadott, a megváltozott munkaképességű

Részletesebben

Az ellátás formái: rehabilitációs ellátás: rokkantsági ellátás: A rehabilitációs ellátás: rehabilitációs szolgáltatásokra

Az ellátás formái: rehabilitációs ellátás: rokkantsági ellátás: A rehabilitációs ellátás: rehabilitációs szolgáltatásokra Megváltozott munkaképességűek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. tv. (Megjelent a Magyar Közlöny 162. számában) 2011.

Részletesebben

KÉRELEM települési ápolási támogatás

KÉRELEM települési ápolási támogatás KÉRELEM települési ápolási támogatás 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 7/2015. (II. 27.) sz. rendelet 6. sz. melléklete 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a társadalombiztosítással összefüggı törvények fıbb változásairól 3. RÉSZ

TÁJÉKOZTATÓ a társadalombiztosítással összefüggı törvények fıbb változásairól 3. RÉSZ Levélcím: 1068. Budapest, Benczúr u. 45. Tel.: 4612-464, Fax: 4612480. E-mail: autonom@t-online.hu Az Európai Szakszervezeti Szövetség /ETUC/ és a Nemzetközi Szakszervezetek Szövetsége /ITUC/ tagja TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

JÖVEDELEMNYILATKOZAT JÖVEDELEMNYILATKOZAT A Személyi adatok 1. Az ellátást igénylő neve: (Leánykori név: 2. Az ellátást igénylő bejelentett lakóhelyének címe: 3. Az ellátást igénylő tartózkodási helyének címe: 4. Ha az ellátást

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban:

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációja

Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációja TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációja Előadó: Kovács Ibolya igazgató Budapest

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV.

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:...

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:... 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

KÉRELEM. Helyi gyermeknevelési támogatás megállapítása iránt. NYILATKOZAT A) Személyi adatok

KÉRELEM. Helyi gyermeknevelési támogatás megállapítása iránt. NYILATKOZAT A) Személyi adatok KÉRELEM Helyi gyermeknevelési támogatás megállapítása iránt lulírott kérem gyermeke(i)m részére a helyi gyermeknevelési támogatásra való jogosultság megállapítását. Kérelem indokolása:........ NYILTKOZT

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET MUNKAÜGYI KÖZPONTJA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:. 1.1.2. Születési neve:..

Részletesebben

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok: Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET MUNKAÜGYI KÖZPONTJA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása

Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása 1. Rehabilitációs hozzájárulás A rehabilitációs hozzájárulást a megváltozott munkaképességű

Részletesebben

JÖVEDELEMNYILATKOZAT. 1. A pályázó neve: Születési név: 2. A pályázó bejelentett lakóhelyének címe: 3. A pályázó tartózkodási helyének címe:

JÖVEDELEMNYILATKOZAT. 1. A pályázó neve: Születési név: 2. A pályázó bejelentett lakóhelyének címe: 3. A pályázó tartózkodási helyének címe: 1. számú melléklet a 15/2011.(IX.29.) önkormányzati rendelethez JÖVEDELEMNYILATKOZAT A) Személyi adatok 1. A pályázó neve: Születési név: 2. A pályázó bejelentett lakóhelyének címe: 3. A pályázó tartózkodási

Részletesebben

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

A D A T L A P. a kivételes rokkantsági ellátás igényléséhez 1

A D A T L A P. a kivételes rokkantsági ellátás igényléséhez 1 A D A T L A P a kivételes rokkantsági ellátás igényléséhez 1 Ügyszám: Iktatószám:. A személyi adatok hitelességét a számú.. (dokumentum típusa) alapján igazolom. A hatósági bizonyítvány kiállítását kérő

Részletesebben

A D A T L A P. a kivételes rokkantsági ellátás igényléséhez 1

A D A T L A P. a kivételes rokkantsági ellátás igényléséhez 1 A D A T L A P a kivételes rokkantsági ellátás igényléséhez 1 Ügyszám: Iktatószám: I. A KÉRELMEZŐ ADATAI A személyi adatok hitelesítésére jogosult szerv/személy tölti ki! A személyi adatok hitelességét

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához-

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- I. A gondozást végző személyre vonatkozó adatok Neve: Születési neve:. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:. TAJ szám:..

Részletesebben

Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény fontosabb elemeiről:

Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény fontosabb elemeiről: Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény fontosabb elemeiről: A jogszabály első szakasza 1. - 31. -ig az általános

Részletesebben

K É R E L E M ápolási díj megállapításához

K É R E L E M ápolási díj megállapításához K É R E L E M ápolási díj megállapításához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely:

Részletesebben

KÉRELEM a rendszeres szociális segély megállapítására

KÉRELEM a rendszeres szociális segély megállapítására I. Személyi adatok 3. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM a rendszeres szociális segély megállapítására 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési

Részletesebben

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/ Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/454-050, Fax: 22/454-052 1. melléklet a 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM a 18. életévét betöltött tartósan beteg

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Vác Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya 2600. Vác, Március 15. tér. 11. I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Neve:... Születési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET MUNKAÜGYI KÖZPONTJA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről

Részletesebben

ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel,

ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel, A gazdasági társaságokról szóló 2006. IV szerint nek minősül a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a

Részletesebben

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Tel.: (36)-23-565-610, (36)-23-565-612 Fax: (36)-565-629 E-mail: hivatal@zsambek.hu Web: www.zsambek.hu 4. számú melléklet a 63/2006.

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:...

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL A rendszeres szociális segély, olyan szociális rászorultságtól függ pénzbeli ellátás, amelyet a települési önkormányzatok biztosítanak a jogosultsági feltételeknek

Részletesebben

KÉRELEM közlekedési kedvezmények iránt

KÉRELEM közlekedési kedvezmények iránt KÉRELEM közlekedési kedvezmények iránt Bősárkány Nagyközség J e g y z ő j é n e k A l u l í r o t t : Név:... Születési név:... Születési helye, ideje:.. Anyja neve:... Lakcíme:... Tartózkodási helye:...

Részletesebben

Kérelem a közgyógyellátás megállapítására

Kérelem a közgyógyellátás megállapítására I. A kérelmező személyi adatai Kérelem a közgyógyellátás megállapítására Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:... Társadalombiztosítási

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: kormányhivatal) a foglalkoztatás elősegítéséről

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Tolna Megyei Kormányhivatal a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a

Részletesebben

FÛTÉSI SZEZONBAN TÖRTÉNÔ IDÔSZAKI TÁMOGATÁS

FÛTÉSI SZEZONBAN TÖRTÉNÔ IDÔSZAKI TÁMOGATÁS Az Önkormányzat által önként vállalt feladat keretében nyújtható FÛTÉSI SZEZONBAN TÖRTÉNÔ IDÔSZAKI TÁMOGATÁS iránti kérelem Kérelmezô neve:... Leánykori neve:... Anyja neve:... Születési adatok (hely,

Részletesebben

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány 1. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Tolna Megyei Kormányhivatal a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a

Részletesebben

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon Munkaerőpiaci i rendszer Magyarországon Támogatás Feltételek Célcsoport formája mértéke % időtartama (hó) továbbfoglalkoztatá si kötelezettség nettó létsz. növelési kötelezettség felmond tilalom mindenkire

Részletesebben

Kérelem a rendszeres szociális segély megállapítására

Kérelem a rendszeres szociális segély megállapítására I. Személyi adatok Kérelem a rendszeres szociális segély megállapítására 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:...

Részletesebben

MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj

MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj Társadalombiztosítási nyugdíj 1. A nem társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátások kapcsolata a társadalombiztosítási nyugdíjtörvénnyel 2. Határolja el a társadalombiztosítási nyugdíjakat

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Tolna Megyei Kormányhivatal a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás.

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. Időskorúak járadékára jogosult az a személy, aki: a reá irányadó

Részletesebben

- akit a járási hivatal álláskeresőként nyilvántart, vagy amennyiben a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet

- akit a járási hivatal álláskeresőként nyilvántart, vagy amennyiben a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet Ügytípus megnevezése: VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS TÁMOGATÁSA LEGFELJEBB HAT HÓNAP IDŐTARTAMRA Ügytípus leírása: Az Flt. 17. -a, illetve a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 10. (1) bekezdése alapján az álláskeresők

Részletesebben

K É R E L E M LAKHATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERES KIADÁSOK VISELÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT

K É R E L E M LAKHATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERES KIADÁSOK VISELÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT 2. melléklet K É R E L E M LAKHATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERES KIADÁSOK VISELÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT Kérelmező adatai: Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:...

Részletesebben

Munkahelyteremtő beruházások támogatása (NFA-2013-KKV)

Munkahelyteremtő beruházások támogatása (NFA-2013-KKV) Munkahelyteremtő beruházások támogatása (NFA-2013-KKV) A pályázat célja új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása a mikro-, kis-, és középvállalkozások körében. Beadási határidő: 2013.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására sz. r. 11. -ához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:...

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Esély Itthon Kisteleken című EFOP-1.2.11-16-2017-00004 azonosító számú pályázat keretében nyújtandó Fiatalok helyben maradását ösztönző támogatás elnyerésére Kistelek Város Önkormányzata

Részletesebben

KÉRELEM rendszeres szociális segély megállapítására/felülvizsgálatára

KÉRELEM rendszeres szociális segély megállapítására/felülvizsgálatára 3. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez I. Személyi adatok KÉRELEM rendszeres szociális segély megállapítására/felülvizsgálatára 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:...

Részletesebben

A társas vállalkozó járulékkötelezettségének ellenőrzése

A társas vállalkozó járulékkötelezettségének ellenőrzése OBB-KLUB A társas vállalkozó járulékkötelezettségének ellenőrzése 2015.09.21. A járulékkötelezettség megállapításának lépései: Jogviszony megállapítása Biztosítási jogviszony megállapítása Járulékalapot

Részletesebben

Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult az az aktív korú személy,

Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult az az aktív korú személy, Foglalkoztatást helyettesítő támogatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult az az aktív korú személy akinek esetében a munkanélküli-járadék álláskeresési járadék álláskeresési segély vállalkozói

Részletesebben

1.Személyi adatok: 2. A kérelmező családi állapota: egyedülálló házastársával/élettársával él együtt

1.Személyi adatok: 2. A kérelmező családi állapota: egyedülálló házastársával/élettársával él együtt 63/2006.(III.27.) kormányrendelet alapján készült minta Kérelem egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság vagy járulékfizetés alapjául szolgáló hatósági bizonyítvány kiállításához 1.Személyi adatok:

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez

Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez A Zita Királyné Közalapítvány pályázata keretében a Marcali vagy Somogyzsitfa középfokú intézményeiben érettségizett és egyetemen

Részletesebben

Leggyakoribb munkajogi esetek

Leggyakoribb munkajogi esetek Leggyakoribb munkajogi esetek Az elmúlt időszakban a tagtársainktól érkezett kérdések, és az azokra adott válaszok a szakdolgozók széles rétegeit érinthetik, ezért újonnan induló rovatunkban segítségképpen

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen

Részletesebben

Kérelem a rendszeres szociális segély megállapítására

Kérelem a rendszeres szociális segély megállapítására Kérelem a rendszeres szociális segély megállapítására I. Személyi adatok 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:...

Részletesebben

MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj

MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj Társadalombiztosítási nyugdíj 1. A nem társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátások kapcsolata a társadalombiztosítási nyugdíjtörvénnyel 2. Határolja el a társadalombiztosítási nyugdíjakat

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum. Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (hátrányos helyzetűek)

Új Szöveges dokumentum. Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (hátrányos helyzetűek) Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (hátrányos helyzetűek) TÁJÉKOZTATÓ a foglalkozatás bővítését szolgáló támogatásról (bértámogatás) hátrányos helyzetű álláskereső foglalkoztatása esetén

Részletesebben

Pályázati feltételek:

Pályázati feltételek: Kistelek Város Önkormányzat 22/2014. (XII.17.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet városi székhelyű és a városban tevékenykedő társadalmi szervezetek számára elnyerhető, vissza nem térítendő

Részletesebben

Települési támogatás keretében nyújtható ÁPOLÁSI TÁMOGATÁS iránti kérelem

Települési támogatás keretében nyújtható ÁPOLÁSI TÁMOGATÁS iránti kérelem Települési támogatás keretében nyújtható ÁPOLÁSI TÁMOGATÁS iránti kérelem I. SZEMÉLYI ADATOK 1. Az ápolást végzô személyre vonatkozó adatok: Kérelmezô neve:.....................................................................

Részletesebben

Az egészségkárosodás alapján ellátásban részesülők munkavállalása 2013

Az egészségkárosodás alapján ellátásban részesülők munkavállalása 2013 Az egészségkárosodás alapján ellátásban részesülők munkavállalása 2013 Lehet-e, és ha igen, milyen keresettel rokkantsági, rehabilitációs ellátásban, illetve egészségkárosodása alapján más ellátásban részesülő

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, idő (év, hó, nap):..

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, idő (év, hó, nap):.. 4. számú melléklet a 63/2006. (III.27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1 Neve:. 1.1.2 Születési neve:..

Részletesebben

K É R E L E M iskolakezdési támogatás megállapításához

K É R E L E M iskolakezdési támogatás megállapításához 7. melléklet a 35/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelethez K É R E L E M iskolakezdési támogatás megállapításához Alulírott kérem, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere indokaim alapján részemre

Részletesebben

Települési támogatás keretében nyújtható GYÓGYSZERTÁMOGATÁS. iránti kérelem. Neve:... TAJ:... Születési neve:...

Települési támogatás keretében nyújtható GYÓGYSZERTÁMOGATÁS. iránti kérelem. Neve:... TAJ:... Születési neve:... Települési támogatás keretében nyújtható GYÓGYSZERTÁMOGATÁS iránti kérelem A kérelmezô személyére vonatkozó adatok: Neve:... TAJ:... Születési neve:... Születési helye, ideje (év, hó, nap)... Anyja neve:...

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 2014 2013. december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit Családi járulékkedvezmény Jogosultak: Az Szja tv. szerinti családi kedvezmény érvényesítésére jogosult biztosított, és a családi

Részletesebben

A rehabilitációs hatósági feladatok változásai. Horváth Anikó Katalin

A rehabilitációs hatósági feladatok változásai. Horváth Anikó Katalin A rehabilitációs hatósági feladatok változásai Horváth Anikó Katalin A 2011. évi CXCI törvény (Mmtv.) A rendszer átalakításának indokai: széttagolt ellátórendszer új egységes rendszer kialakítása, az egészségbiztosítási

Részletesebben

K É R E L E M aktív korúak ellátásának megállapítására. Neve:... Születési neve:.. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:..

K É R E L E M aktív korúak ellátásának megállapítására. Neve:... Születési neve:.. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:.. K É R E L E M aktív korúak ellátásának megállapítására I. Személyes adatok: 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok: Neve:.... Születési neve:.. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...

Részletesebben

Tájékoztató az Adatlaphoz

Tájékoztató az Adatlaphoz Tájékoztató az Adatlaphoz 1. Az ADATLAP pontos kitöltése a kérelem elbírálást segíti és csak aláírással együtt érvényes. A kérelmező személyi adatait nyomtatott nagybetűkkel kell feltüntetni, a kérdésekre

Részletesebben

Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

Nyilatkozat a rendszeres szociális segély felülvizsgálatához

Nyilatkozat a rendszeres szociális segély felülvizsgálatához Nyilatkozat a rendszeres szociális segély felülvizsgálatához I. Személyi adatok 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: hatályos: 2015.08.18 - A legalább

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (2) Általános orvosi, fogorvosi képzés esetén a bátonyterenyei lakóhely nem kötelező.

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (2) Általános orvosi, fogorvosi képzés esetén a bátonyterenyei lakóhely nem kötelező. Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Jövőnk van Bátonyterenyén felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjról Bátonyterenye Város Önkormányzata

Részletesebben

A D A T L A P. a megváltozott munkaképességű személyek ellátása iránt 1

A D A T L A P. a megváltozott munkaképességű személyek ellátása iránt 1 A D A T L A P a megváltozott munkaképességű személyek ellátása iránt 1 Ügyszám: Iktatószám: A személyi adatok hitelesítésére jogosult szerv/személy tölti ki! A személyi adatok hitelességét a számú.. alapján

Részletesebben

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉRDI JÁRÁSI HIVATAL HATÓSÁGI OSZTÁLY Érdi Járási Hivatal tölti ki: Érkezett:.... No.:. Átvevő aláírása:... Ügyfélfogadás helye és rendje: Hétfő: 13.00-18.30 Szerda: 8.00-12.00

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGKÁROSODÁS ALAPJÁN ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐK MUNKAVÁLLALÁSA 2014.01.

AZ EGÉSZSÉGKÁROSODÁS ALAPJÁN ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐK MUNKAVÁLLALÁSA 2014.01. AZ EGÉSZSÉGKÁROSODÁS ALAPJÁN ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐK MUNKAVÁLLALÁSA 2014.01. Lehet-e, és ha igen, milyen keresettel rokkantsági, rehabilitációs ellátásban, illetve egészségkárosodása alapján más ellátásban

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok: Neve:... Állampolgársága:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:...

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására PÁLYÁZATOT HIRDET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a

Részletesebben

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA Az aktív korúak ellátását a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény szabályozza, a 33.. 37/G. -ig. Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci

Részletesebben

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra 2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra Az 1952. október 10-én született 25 év szolgálati idővel rendelkező egyéni vállalkozó 2015. április 11-én öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet terjesztett

Részletesebben

ÁPOLÁSI DÍJ. Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó

ÁPOLÁSI DÍJ. Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó ÁPOLÁSI DÍJ Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó (Ptk. 8:1.. (1) bek 2.pont) részére biztosított anyagi hozzájárulás. ALANYI JOGÚ ÁPOLÁSI DÍJ:

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani. PÁLYÁZATI KIÍRÁS helyi civil szervezetek támogatására Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 16/2013. (XI.28) önkormányzati rendeletének 6.

Részletesebben