Hegyeshalmi Természetbarát Egyesület Alapszabálya. I. Általános rendelkezések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hegyeshalmi Természetbarát Egyesület Alapszabálya. I. Általános rendelkezések"

Átírás

1 Hegyeshalmi Természetbarát Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések (1) Az Egyesület a) neve : Hegyeshalmi Természetbarát Egyesület b) székhelye: 9222 Hegyeshalom, Akácfa u. 10. c) alapításának éve: d) pecsétje : körbélyegzı, felirata: Hegyeshalmi Természetbarát Egyesület, patakon átívelı híd és a háttérben stilizált fák ábrája. e.) Az alapító közgyőlés határozta meg és fogadta el az egyesület kizárólagos névhasználatát, pecsétjét, székhelyre vonatkozó használati és bejegyzési jogot, valamint az egyesület céljait. (2) Az egyesület önálló jogi személyiséggel rendelkezı szervezet. (3) Törvényességi felügyeletet gyakorló szerv: Gyır-Moson-Sopron Megyei Ügyészség. (4) Mőködését az egyesületi jogról szóló hatályos törvény és a jelen Alapszabály alapján fejti ki. II. Az egyesület mőködésének elvi alapjai Az egyesület célja és feladatai (5) Az egyesület mőködésének elvi alapjai: a) Az egyesület olyan társadalmi szervezet, amely a természetjárás, természetvédelem, környezetvédelem alapján, önkéntesen szervezıdik, és ennek szellemében mőködik. b) Magát a demokratikus civil társadalom alkotórészének tekinti. c) Szervezetektıl, politikai pártoktól és áramlatoktól független, azokat és azok jelöltjeit nem támogatja és azoktól támogatást sem fogad el. d) Politikailag és ideológiailag semleges. e) Országgyőlési, valamint megyei és települési önkormányzati képviselıjelöltet nem támogat, és nem állít. f) Nem nyereségelvő szervezet. Minden bevételét a természetbarát mozgalom céljaira fordítja, tagjai érdekeit képviseli és szolgálja.

2 2 g) Az egyesület szolgáltatásaiból tevékenysége jellegébıl fakadóan nemcsak a tagok, hanem bárki részesülhet. h) Az egyesület egyidejőleg más társadalmi szervezetnek is tagja lehet. (6) Az egyesület célja: a) A természetjárás szervezése, népszerősítése, érdekérvényesítése. b) Az egészséges életmódra nevelés és annak népszerősítése. c) A természet ápolása, annak fenntartása, környezetvédı szemlélet kialakítása és fejlesztése. (7) Az egyesület feladata: a) Felkeltse a természetjárási igényt, növelje a természetjárásba bekapcsolódók számát, ösztönözzön a természetjárás rendszeres gyakorlására. b) Elısegítse a szabadidı kellemes és hasznos eltöltését, sportjellegő testedzésre és a mővelıdésre egyaránt alkalmat adó programokkal. c) Túrák, táborozások szervezésével gazdagítsa a természet, a haza és más országok, népek megismerésének lehetıségét és ezáltal hozzájáruljon a hazaszeretet és a népek közötti barátság elmélyítéséhez. d) Elısegítse a természetjárás célját szolgáló intézmények és létesítmények létrehozását és fenntartását. e) Propagálja, népszerősítse a természetjárás (turistaság) céljait, eszméit, intézményeit, lehetıségeit. f) Támogassa a környezet és természetvédelem érdekeit szolgáló törekvéseket. Gyakorlati tevékenységgel járuljon hozzá az élı és élettelen természeti értékek védelméhez, valamint környezetvédelmi feladatok ellátásához és ezáltal a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. Törvény, valamint a polgári természetırökrıl szóló 33/1997. (XI.20.) KTM. Rendelet szerint az állami, illetve helyi önkormányzati feladatként elıírtak ellátásában együttmőködik a felelıs államigazgatási szervekkel. (8) Az egyesület a természetjáró tevékenységet gyalogos,kerékpáros,lovas és vizisport módón fejti ki. III. Egyesületi tagság (9) Az egyesület tagja lehet a jelen alapszabályt elfogadó és az egyesületi célok megvalósításában tevékenyen résztvevı személy. (10) Az egyesületbe való be- és kilépés önkéntes. a) A belépési szándékot az elnökségnél kell bejelenteni, amely a felvételrıl dönt.

3 3 Az új tagot(tagokat) az elnökség a már kialakult munkaterv alapján meghallgatja és tájékoztatja az egyesület mőködésérıl. Ezután dönt a felvételrıl. Az új tagot (tagokat) a titkár írásban értesíti a felvétel tényérıl, valamint arról, hogy a tagdíjat az értesítés kézhezvételétıl számított 15 napon belül a (10) d, c, pontban meghatározott módon fizetheti be. b) A belépés a tagdíj befizetésével válik hatályossá. A kötelezı tagdíj mértékérıl és a befizetési határidırıl az elnökség dönt. A 14 éven aluliak a szülı(k), gondviselı(k) saját részre történı tagdíjbefizetéssel válnak jogosulttá a tagságra és mentesülnek a tagdíjfizetés alól. A szülı(k), gondviselı(k) tagságának megszőnése esetén a 14 éven aluli személy(ek) tagsági viszonya csak abban az esetben tartható fenn, ha a szülı(k), gondviselı(k) írásban megnevez és meghatalmaz egy nagykorú személyt, aki vállalja a szülı(k), gondviselı(k) helyett a 14 éven aluli tagsági viszonyának fennmaradásához szükséges kötelezettségeket és ezen vállalását írásban benyújtja az elnökségnek. Az elnökség a továbbiakban az alapszabályzat 10. a) pontja alapján jár el. Ilyen személy, vagy a beleegyezı nyilatkozata hiányában a 14 éven aluli személy(ek) tagsági viszonya a szülı(k), gondviselı(k) tagsági viszonyának megszőnésével megszőnik. c) Az egyesület tagjairól nyilvántartást kell vezetni a következı adatokkal : név, lakhely, elérési lehetısége. d) A tagság megszőnik : a) az egyesület megszőnésével b) kilépéssel, amelyet az elnökséghez benyújtott írásbeli nyilatkozattal kell bejelenteni c)a tagdíj befizetésének írásbeli felszólítás ellenére, meghatározott határidıre való befizetésének elmulasztásával. A tagdíj határidıre történı befizetés elmaradásáról a gazdasági vezetı értesíti az elnököt, aki az érintett tagot (tagokat) írásban értesíti a tagdíjfizetés elmaradásától. Az értesítés kézhez vételétıl számított 15 napon belül a tag (tagok) rendezheti(k) tagdíjfizetési kötelezettségét az egyesület gazdasági vezetıjénél, vagy az egyesület számlaszámára befizetve. A befizetésrıl a gazdasági vezetı értesíti az elnököt. Amennyiben a tag (tagok) a kijelölt határidıig nem rendezi elmaradását, az elnök meghívó útján 15 napon belül értesíti az elnökség tagjait és az érintett tagot (tagokat) a tagdíjfizetés elmaradása miatt összehívott elnökségi ülésrıl. Az ülésen a tag (tagok) érdemi meghallgatása után dönt az elnökség arról, hogy a tagdíj újabb 15 napos határidıig befizethetı, vagy nem. Egyben felhívják a tag (tagok) figyelmét arra, hogy az újabb határidı letelte után amennyiben még akkor sem rendezte elmaradását az elnökség újabb ülés összegívása nélkül kezdeményezi a tag (tagok) kizárását. A kizárásról az érintett tagot (tagokat) az újabb határidı elteltét követı 8 napon belül a titkár írásban értesíti. A döntés ellen a tag (tagok) a közgyőléshez fordulhatnak fellebbezéssel. A döntés érvényessége az elnökség részérıl akkor fogadható el, ha az több mint 50 %. Szavazategyenlıség esetén az elnök akadályoztatása esetén az ülést levezetı elnök szavazata dönt. Amennyiben a tag (tagok ) nem kívánja fenntartani tagsági viszonyát ez irányú kijelentését az ülésen írásban megteheti,

4 4 melyet az elnökség helyben elbírál, valamint az ülést követı 8 napon belül írásban értesíti a titkár a tagot, a tagsági viszony megszüntetésérıl. d) elhalálozás esetén e) kizárással, amelyrıl az egyesület határozata dönt (a kizárás oka lehet a természetbarát értékrenddel nem összeegyeztethetı, vagy az alapszabálynak ellentmondó, illetve etikátlan, sportszerőtlen magatartás). Az egyesület kizárhatja azt a tagot, aki neki felróható módon: - az egyesület érdekeit súlyosan sértı, vagy veszélyeztetı magatartást tanúsít. - a tagsági viszonyból eredı kötelezettségeinek felszólítás ellenére sem tesz eleget. Az elnök az érintett tagot a kizárási eljárásról írásban értesíti. Az elnökség a tagot meghallgatja - az értesítés kézhezvételétıl számított 8 napon belül és lehetıséget biztosít a tag érdemi védekezése elıterjesztésére. A kizárásról I. fokon az elnökség dönt. A tag az elnökség döntése ellen az egyesület Közgyőléséhez fordulhat jogorvoslattal. f) A kizárás ellen a közgyőléshez lehet fellebbezni a határozat kézhezvételétıl számított 15 napon belül. g) Az egyesületnek befizetett tagdíjat, támogatást nem lehet visszakövetelni. (11) A tag jogai és kötelezettségei : a.) jogai : - az egyesület közgyőlésén részt venni - részt vesz a határozatok meghozatalában, az ajánlások kialakításában, az egyesületi tisztviselık megválasztásában - az egyesület nagykorú tagjai-, akik a közügyektıl nincsenek eltiltva- választhatók az egyesület tisztségeire. A 18. életévét be nem töltött tag minden olyan egyesületi tisztséget betölthet, amelyhez képviseleti joggyakorlás nem kötıdik. - véleményt nyilváníthat, javaslatot és indítványt tehet az egyesületet vagy a természetjárást érintı bármely kérdésben - Az adott naptári évre érvényesített (személyre szóló) természetbarát igazolvánnyal rendelkezı tagjai igénybe vehetik a szervezett természetjárók részére biztosított valamennyi kedvezményt és támogatást - részt vehet az egyesület rendezvényein b.) kötelezettségei: - az egyesületi célok elérésének, valamint az egyesület tevékenységének elısegítése, erkölcsi és gyakorlati támogatása - a tagdíj befizetése

5 5 - az egyesület alapszabályának, szabályzatainak és a hozott határozatok betartása, valamint azok betartatása. IV. Az Egyesület szervezete (12) Az egyesület képviselıit a közgyőlés határozza meg. (13) A közgyőlés az egyesület legfelsıbb szerve ( a tagok összessége ), amely évente ülésezik. Minden negyedik év egyben tisztújító közgyőlés is. A közgyőlés nyilvános, megfigyelıként bárki részt vehet rajta. A közgyőlés akkor határozóképes, ha azon a tagok több mint fele részt vesz. (14) A közgyőlést évente össze kell hívni. A közgyőlést az egyesület vezetıje hívja össze és vezeti le. A napirendet tartalmazó meghívót a közgyőlés idıpontja elıtt legalább 8 nappal elıbb meg kell küldeni az egyesület tagjainak azzal, hogy határozatképtelenség esetén a közgyőlés a kezdı idıpontjától 30 perc elteltével, a megjelentek számától függetlenül is határozóképes. Az írásos meghívónak tartalmaznia kell a közgyőlés idejét és helyét. A közgyőlés helyszíne eltérhet az egyesület székhelyétıl. (15) Az összehívás rendjét, helyét, idıpontját és napirendjét az elnökség határozza meg. (16) A közgyőlésen elhangzottak lényegérıl jegyzıkönyvet kell készíteni, amelyrıl a titkár gondoskodik. A jegyzıkönyv és a közgyőlésen elhangzottak alátámasztására két jegyzıkönyv hitelesítıt kell választani. A közgyőlés jegyzıkönyvét határozatlan ideig, de legalább a következı közgyőlésig meg kell ırizni. A jegyzıkönyvnek tartalmaznia kell a közgyőlés dátumát, a jelenlévık névsorát, a vitatott pontok fıbb tartalmát, az elfogadott és elutasított határozatok szövegét és sorszámát, a szavazás számszerő eredményét. Az elutasító határozatot az érintettekkel írásban kell közölni. (17) a) A közgyőlés általában nyílt szavazással, egyszerő szótöbbséggel hozza meg döntéseit, határozatait. Szavazategyenlıség esetén a levezetı elnök szavazata dönt. b) A közgyőlés titkos szavazással hoz határozatot, ha bármely tag az ok megjelölésével ezt kezdeményezi. A titkos szavazás eldöntésérıl nyílt szavazással döntenek a tagok. c) Minden tag egy szavazattal rendelkezik. (18) Rendkívüli közgyőlést kell összehívni, ha azt : a) a tagok kétharmada az ülés okának és céljának megjelölésével kérik b) Felügyelı Bizottság szükségesnek tartja c) az elnökség szükségesnek tartja

6 6 d) ha felügyeleti szerv, írásban indítványozza e) bíróság elrendeli. (19) A rendkívüli közgyőlésre a soros közgyőlés elıírásai vonatkoznak. (20) A közgyőlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: - az alapszabály jóváhagyása és módosítása - az elnökség éves beszámolójának megvitatása, elfogadása - az elnök, a titkár, a gazdasági vezetı, az elnökség további két tagjának, a felügyelı bizottság elnökének és tagjainak megválasztása - az elnökség beszámoltatása, az elnökség vagy bármely elnökségi tag visszahívása - az éves beszámolók jóváhagyása - a felügyeleti bizottság beszámoltatása - más egyesülettel való egyesülés, feloszlás kimondása - feloszlás, megszőnés vagy egyesülés esetére rendelkezés az egyesület vagyonáról - a beterjesztett fellebbezések elbírálása - az egyesület részére ingatlan vagyon megszerzése, elidegenítése, megterhelése, gazdasági vállalkozási tevékenység elhatározása, valamint minden olyan határozat meghozatala, melyek alapján az egyesület számára jelentıs vagyonterhek, vagy kötelezettségek keletkeznek - minden olyan kérdésben amelyet a hatáskörében von. (21) Az egyesület megalakításához, feloszlásához, vagy más szervezettel történı egyesülésének kimondásához és módosításához kétharmados szótöbbség szükséges. Határozatképtelenség esetén a közgyőlést 14 napon belül újra össze kell hívni az eredeti napirendi pontok fenntartásával. Az újból összeült közgyőlés a jelenlévık számától függetlenül határozatképes. Az elnökség (22) A közgyőlés ülései között a 4 évre megválasztott elnökség irányítja az egyesület mőködését. (23) Az elnökség tagjai: az elnök, a titkár, a gazdasági vezetı és két elnökségi tag. Az elnökséget a közgyőlés választja meg.

7 7 (24) Az elnökség szükség szerint, de legalább hathavonta egyszer tart ülést. Az elnökség ülésén tanácskozási joggal részt vehetnek a meghívottak is. (25) Az elnökség munkaterv alapján dolgozik. Az elnökség maga állapítja meg ügyrendjét és munkatervét. A munkaterv szerinti elnökségi ülések összehívásáról a titkár gondoskodik. A napirendi pontokat tartalmazó meghívót az ülés elıtt legalább 8 nappal el kell juttatni a meghívottakhoz. Az ülésrıl jegyzıkönyvet kell készíteni, amely az egyesület irattárába kerül. A jegyzıkönyvnek tartalmaznia kell a (16) pontban foglaltakat. (26) Az elnökség határozatképes, ha tagjainak több mint fele jelen van. Az elnökség nyílt szavazással, egyszerő szótöbbséggel hozza meg határozatait. Szavazategyenlıség esetén az elnök, távollétében a levezetı elnök szavazata dönt. A határozatképtelenség miatt elhalasztott ülést 8 napon belül újra össze kell hívni. (27) Az elnökség: - végrehajtja a közgyőlés határozatait - összeállítja és jóváhagyja az egyesület munkatervét, az eseménynaptárát - gondoskodik a közgyőlés összehívásáról - jóváhagyja az éves beszámolót, a tevékenység és a gazdálkodás legfontosabb adatait nyilvánosságra hozza - beszámol a közgyőlésnek - elıkészíti az elızı évi gazdálkodásról szóló jelentést, az elızı év gazdálkodásáról az elızı év adatait nyilvánosságra hozza - jóváhagyja az éves költségvetést, megállapítja a tagdíj mértékét - munkabizottságokat hozhat létre és beszámoltathatja azokat tevékenységükrıl - elıkészíti üléseit - kapcsolatot tart társadalmi, önkormányzati és gazdasági szervezetekkel, valamint más intézményekkel, megállapodásokat köt ezen szervezetekkel és gondoskodik azok végrehajtásáról - az elnökség tagjai munkájukat társadalmi munkába látják el, az elnökségi ülést a titkár hívja össze meghívó útján, a napirend egyidejő közlésével - az elnökségi ülésrıl jegyzıkönyvet kell készíteni. (28) Az egyesület elnöke: - irányítja az egyesület tevékenységét, aláírási jogot önállóan gyakorol

8 8 - irányítja az egyesület gazdálkodását és az utalványozási jogot a titkárral együtt gyakorolja - a titkár akadályoztatása esetén 2 elnökségi taggal együttesen gyakorolja az utalványozási jogot - összehangolja az egyesület tevékenységét - elnököl a közgyőlésen és az elnökség ülésein - ellátja az elnökség és a közgyőlés által rábízott feladatokat - képviseli az egyesületet az állami és önkormányzati, a társadalmai és más szervezetek elıtt - a titkárral együtt felelıs a gazdasági rend megtartásáért - tevékenységéért a közgyőlésnek felelıs. (29) Az egyesület titkára: - az elnök távollétében, vagy annak akadályoztatása esetén teljes jogkörrel látja el az elnök hatáskörébe tartozó feladatokat, képviseli az egyesületet - aláírási jogot önállóan gyakorol - az elnök akadályoztatása estén 2 elnökségi taggal együtt gyakorolja az utalványozási jogot - ellátja az egyesület írásbeli feladatait, a tagsági érvényesítéssel kapcsolatos munkát - elıkészíti az elnökség üléseit - ellátja a közgyőlés és az elnökség által rábízott munkát - gondoskodik a tagság értesítésérıl - gondoskodik a közgyőlés és az elnökségi ülések jegyzıkönyvének elkészítésérıl - tevékenységéért a közgyőlésnek felelıs. (30) Az egyesület gazdasági felelıse: - az egyesület gazdasági ügyeit intézi, az egyesület anyagi helyzetérıl az elnöknek és az elnökségnek beszámol - a pénz- és vagyonkezelésrıl okmányolt elszámolást vezet - az évi költségvetést, zárszámadást és a vagyonmérleget elkészíti és az elnökség, továbbá a közgyőlés elé terjeszti - tevékenységéért a közgyőlésnek felelıs.

9 9 (31) az Egyesület Felügyelı Bizottsága: - a Felügyelı Bizottság elnökét és két tagját a közgyőlés választja 4 évre - a bizottság tagjai más egyidejőleg az egyesületben más tisztséget nem tölthetnek be - a bizottság köteles ellenırizni az egyesült költségvetésének, a területi szervek határozatainak végrehajtását a közgyőlés kivételével -, az egyesület törvényes és szabályszerő mőködését, évente legalább két alkalommal, valamint a pénz és anyagkezelést, a bizonylati fegyelmet - a bizottság, ha hiányosságot állapít meg, arról az elnökséget, súlyosabb esetben a közgyőlést tájékoztatja. A bizottság ez irányú indítványa alapján a rendkívüli közgyőlést 30 napon belül össze kell hívnia az egyesület elnökének. Amennyiben a törvényes mőködés helyreállítása érdekében a szükséges intézkedések meghozatalát nem tapasztalja, úgy a Felügyelı Bizottság köteles értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. - a Felügyelı Bizottság határozatképes, ha tagjai több mint fele jelen van. Határozatait nyílt szavazással, egyszerő szótöbbséggel hozza meg. Szavazategyenlıség esetén az elnök szavazata dönt. A határozatképtelenség miatt elhalasztott ülést 8 napon belül újra össze kell hívni. - a bizottság elnöke tanácskozási joggal jogosult az elnökségi üléseken részt venni, észrevételi és indítványtételi jog illeti meg, köteles a végzett munkájáról a közgyőlésnek beszámolni - a bizottság munkaterv alapján dolgozik, ellenırzéseirıl jegyzıkönyvet kell készíteni - ügyrendjét maga állapítja meg, ennek keretében meghatározza az ellenırzés ütemtervét is. - a bizottsági ülést a Felügyelı Bizottság elnöke hívja össze, írásos meghívó alapján. A meghívónak tartalmaznia kell az ülés helyszínét, idıpontját és a napirendi pontokat. (32) Az egyesület bevételei, jövedelmei: V. Az egyesület gazdálkodása, vagyona

10 10 - tagdíj - rendezvények bevételei - szponzorálás - reklámtevékenység - önkormányzati és állami támogatás - adományok, alapítványok, hagyományozás (örökség) - pályázaton nyert bevételek - alaptevékenységet szolgáló gazdasági tevékenység - egyéb bevételek. (33) Az egyesület vagyona lehet: - készpénz (bankbetéten, folyószámlán lévı összeg) - követelés - ingó és ingatlan vagyon, amely a tevékenységet is szolgálja - kizárólag az állam vagy az MNB által kibocsátott értékpapír (34) Az egyesület támogatóját, valamint e személy(ek) családtagjait cél szerinti juttatásban nem részesítheti. (35) Az egyesület bankszámlája felett az elnök a titkárral együtt rendelkezik. (36) Az egyesület tartozása esetén saját vagyonával felel. (37) Az egyesület feloszlása, vagy más szervezetekkel történı egyesülése esetén a határozatot kimondó közgyőlés rendelkezik a fennmaradt vagyon hovafordításáról. Ilyen döntés hiányában a vagyont az érvényes tagsággal rendelkezı egyéni tagok létszáma arányában kell elosztani. Felosztás, vagy bíróság által megállapított megszőnése esetén a vagyon tekintetében az egyesülési törvény rendelkezései az irányadók. Az egyesület mőködésének nyilvánossága (38) Az elnökség köteles információs szolgálat mőködtetésével gondoskodni arról, hogy az Egyesület által nyújtott szolgáltatásokról mindenki idıben értesülhessen. (39) A közgyőlés jegyzıkönyvét, határozatait, továbbá minden olyan határozatot, amely a választott testületek személyi összetételében, vagy az egyesület szervezetében változást eredményezett a Gyır-Moson-Sopron Megyei Bíróságnak meg kell küldeni. Az alapszabály a bírósági nyilvántartásba vételével lép hatályba. Hegyeshalom, szeptember 15.

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület (a továbbiakban: egyesület). 2. Székhelye: 3422

Részletesebben

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel. A Türr István Gazdasági Szakközépiskola sport életének pezsdítését elısegítı társadalmi szervezetet hozott létre 2007. március 8. napján. Az egyesület célja, hogy az oktató-nevelı munkával összhangban

Részletesebben

AZ ÉRD VÁROSI RÁDIÓKLUB SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

AZ ÉRD VÁROSI RÁDIÓKLUB SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA AZ ÉRD VÁROSI RÁDIÓKLUB SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA -1- I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szervezet neve: ÉRD Városi Rádióklub Sport Egyesület (továbbiakban civil egyesület) 2. Az egyesület a Magyar Honvédelmi

Részletesebben

Az egyesület alapszabályának adattartalma

Az egyesület alapszabályának adattartalma 41. melléklet a 11/2012. (II. 29.) KIM rendelethez Az egyesület alapszabályának adattartalma 1. Kötelezı rendelkezések az általános rendelkezések körében: 1.1. az egyesület neve 1.2. az egyesület székhelye

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Íjász Egyesület Tab 2. Az Egyesület székhelye: Mővelıdési Központ 8660 Tab Kossuth Lajos u.86. 3. Az Egyesület tevékenységét a Magyar

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Veszprémi Múzeumegylet 2. Az egyesület székhelye: 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1. 3. Az egyesület működési területe: Veszprém megye.

Részletesebben

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő

Részletesebben

ALAPSZABÁLY A Módosításokkal egységes szerkezetben. 1. Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY A Módosításokkal egységes szerkezetben. 1. Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY A Módosításokkal egységes szerkezetben 1. Általános rendelkezések (1) A Franciaországi Ösztöndíjasok Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület) nonprofit jogi személy. Alapítói az Alapszabály 1.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT Szeged Megyei Jogú Város Idısügyi Tanácsa (továbbiakban: IT) figyelemmel a létrehozása óta eltelt idı tapasztalataira, a korábbi és 2003-ban elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatát visszavonja és

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya I. Fejezet I. Általános rendelkezések 1) A szövetség neve: Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség (DALI SZ) 2) A szövetség tevékenységét a Magyar Köztársaság területén

Részletesebben

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között. 1. oldal, összesen: 11 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: 2./ Az Egyesület székhelye: 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány

Részletesebben

SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR

SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR Alapszabály - tervezet I. Általános rendelkezések A szakkör neve: SZIGETMONOSTORI ÍJÁSZ KÖR A szakkör rövidített neve: SZÍK A szakkör székhelye: Szigetmonostor Faluház 2015 Szigetmonostor,

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület ALAPSZABÁLYA Csobánka, 2012 március 23 2 I) Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Csobánkai Polgárőr Egyesület 2. Székhelye: 2014 Csobánka, Fő út 1. (Csobánka Község

Részletesebben

3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül,

3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül, ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK: 1. A szervezet megnevezése: a./ magyar: Magyar Szalmaépítők Egyesülete b./ nemzetközi: Hungarian Strawbuilders Association 2. A szervezet alapítási éve: 2009. 3.

Részletesebben

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az egyesület alapító tagjai a 2006. JANUÁR 19.-én megtartott alakuló taggyűlésén a szabadidő kultúrált eltöltése, valamint a darts sport gyakorlása, fejlesztése és

Részletesebben

ALAPSZABÁLY III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

ALAPSZABÁLY III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA SALGÓTARJÁNI FORGÁCS FÉNY EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I AZ EGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE ÉS JOGÁLLÁSA 1.) Az Egyesület neve: Forgács - Fény Egyesület 2.) Székhelye: 3100 Salgótarján, Forgách Antal út 1. 3.) Levelezési

Részletesebben

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY A 2000. január 29.-án megtartott alapító taggyűlésen és 2000. június 21-én tartott taggyűlésen elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

Alapszabályzat. 2008. március

Alapszabályzat. 2008. március Alapszabályzat 2008. március Alapszabályzat I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Kreatív Kenese Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 8174 Balatonkenese, Soós hegyi u. 2. 3. Az Egyesület levelezési

Részletesebben

DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA

DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA Kelt, Dunaszeg, 2011. július 8. 1 Alapszabály Az egyesület az alapszabályát a 2011. július 8. napján tartott közgyűlésen hozott határozatok alapján, az alábbiak szerint módosítja

Részletesebben

MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség ALAPSZABÁLYA

MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség ALAPSZABÁLYA MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség ALAPSZABÁLYA PREAMBULUM A Magyar Villamos Mővek Zrt. (székhelye: 1011. Budapest, Vám u. 5-7. cégjegyzékszáma: 01-10-041828) és a többségi vagy kizárólagos

Részletesebben

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések A szervezet neve: Nyírségi Háziorvosok Egyesülete A szervezet székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 59. A szervezet működési

Részletesebben

A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Jóváhagyta: 1 ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések 1. A sportegyesület neve: Jeet Kune Do / Kali Nagykanizsa Sportegyesület 2. Székhelye:

Részletesebben

NK. TEKE SE SPORTEGYESÜLET

NK. TEKE SE SPORTEGYESÜLET - 1 - NK. TEKE SE SPORTEGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) 2005. október 3. - 2-1. A sportegyesület neve: NK. TEKE SE ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések

Részletesebben

A Jánossomorjai Sportegyesület Alapszabálya

A Jánossomorjai Sportegyesület Alapszabálya A Jánossomorjai Sportegyesület Alapszabálya 1./ A sportegyesület neve: Jánossomorjai Sportegyesület /rövidítve: JSE/ I. Székhelye: Jánossomorja Ibolya u. 1. Színe: Kék-fehér Zászlaja: Kék-fehér Alapításának

Részletesebben

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE HUNGARIAN EDUCATIONAL RESEARCH ASSOCIATION (HERA) * ALAPSZABÁLY BUDAPEST, 2010 EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény

Részletesebben

A Budapesti Tarokk Egyesület Alapszabálya

A Budapesti Tarokk Egyesület Alapszabálya A Budapesti Tarokk Egyesület Alapszabálya I.fejezet: Általános rendelkezések 1. Alapítás Az alapítók az egyesülési jogról szóló 1989.évi II.tv alapján, jelen alapszabályban meghatározott célra egyesület

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári

Részletesebben

Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya

Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Mátraalmásért Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 3154 Szuha-Mátraalmás, Bem u. 1. 3. Az Egyesület önkormányzati elven

Részletesebben

ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET. Alapszabály

ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET. Alapszabály ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET Alapszabály I. Az egyesület neve, székhelye, bélyegzője 1. a. Az egyesület neve: ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET b. Az egyesület székhelye: 1047 Budapest IV., Attila utca 150. c.

Részletesebben

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók létrehozták a Vagyonépítő Klubot. A Vagyonépítő Klub 2008. március 29 -i Klubgyűlése az alábbi alapszabályt fogadta el. I. A Klub adatai 1 A Klub neve:

Részletesebben

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1.1. Az Egyesület neve: ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Rövid neve: Értem Egyesület 1.2. Az

Részletesebben

A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje

A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje (Az Ügyrendet a Tanács 7/2012.(IV.24.) számú határozatával fogadta el) A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

TAGOZATI ALAPSZABÁLY TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Magasépítési Tagozat, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egyesületi formában működő civil szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány,

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos

Részletesebben

az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl

az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl A Nemzeti Erıforrás Minisztérium közleménye az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl hatályos: 2012.04.06 - Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalról

Részletesebben

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA melyet a Gyömrő 2000 Kör tagjai a 2010. május 14. napján megtartott közgyűlésen az alábbiak szerint fogadtak el. 1. AZ EGYESÜLET ELNEVEZÉSE: Gyömrő 2000

Részletesebben

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. fejezet. Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. I. fejezet. Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY A Magyar Alagútépítı Egyesület 1994. február 9-ei alakuló közgyőlésén elfogadott alapszabályának - az 1998. január 14-én, a 2004. december 09-én, a 2005. január 13-án, a 2009. december 8-án,

Részletesebben

TREFORTOS ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

TREFORTOS ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA TREFORTOS ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény ( Etv. ) 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Trefortos Öregdiák Egyesületet (a továbbiakban:

Részletesebben

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Háros Rádióklub Egyesület Székhelye: 1222 Budapest, Háros u. 70 sz. Működése kiterjed az ország egész területére. Kiadásait tagdíjakból, valamint

Részletesebben

A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: május 24-tıl

A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: május 24-tıl A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2002. május 24-tıl 1. SZAVAZÁSI KÉRDÉSEK Szavazati joggal a Magyar Aktuárius Társaság (továbbiakban Társaság vagy MAT) tagjai és

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Dunaújváros, 2006. 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. Sportegyesület neve: Dunaújvárosi Vitorlás Sport Egyesület Rövidített neve: DVSE 1.2. Sportegyesület

Részletesebben

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1 I. Általános rendelkezés 1. Az egyesület neve: Györkönyi Pincehegyért Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 7045 Györköny, Fı u. 494. 3. Az egyesület önkormányzati

Részletesebben

ÚTKERESÉS SEGÍTİ SZOLGÁLAT ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŐKÖDÉSÉNEK SZABÁLYZATA

ÚTKERESÉS SEGÍTİ SZOLGÁLAT ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŐKÖDÉSÉNEK SZABÁLYZATA ÚTKERESÉS SEGÍTİ SZOLGÁLAT ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŐKÖDÉSÉNEK SZABÁLYZATA 2 Útkeresés Segítı Szolgálat Székhelye: Dunaújváros Bartók B. út 6/B A szabályzat kiterjed intézmény keretében mőködı ellátásokra

Részletesebben

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA ALAPSZABÁLY I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI 1. Megnevezése: Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület Székhelye: 8200 Veszprém, Füredi utca 12. 2. Működési területe: működése kiterjed az ország egész területére.

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA. Készült: 1992.

FEJÉR MEGYEI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA. Készült: 1992. A FEJÉR MEGYEI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Készült: 1992. Módosítva: 2010.04.08. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Szövetség neve: Fejér Megyei Természetbarát Szövetség (továbbiakban: Szövetség)

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség

Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség BELSİ SZABÁLYZATA 2000. szeptember hó 18. A 2008. október 15. - i változásokkal egységes szerkezetbe foglalat szöveg. 1 BELSİ SZABÁLYZAT A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI

Részletesebben

A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata

A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata 1. A Fizikai Intézet 1.1. Az Intézet neve: Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézete Angolul: Institute of Physics of Pécs 1.2. Az Intézet

Részletesebben

A Túrabotos Természetjáró Klub ALAPSZABÁLYA

A Túrabotos Természetjáró Klub ALAPSZABÁLYA A Túrabotos Természetjáró Klub ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Túrabotos Természetjáró Klub 2.Rövidítése: TTK 3.Az egyesület székhelye: 9400 Sopron, Halász utca 39. 4.Működési

Részletesebben

(4) Bélyegzıje: kör alakú, Országos Diákszínjátszó Egyesület felirattal. (6) Az Egyesület mőködése kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

(4) Bélyegzıje: kör alakú, Országos Diákszínjátszó Egyesület felirattal. (6) Az Egyesület mőködése kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Fıvárosi Bíróság által a 6. Pk. 60658. számú végzéssel 500. sorszámmal nyilvántartásba vett Országos Diákszínjátszó Egyesület tagsága a közhasznú szervezetekrıl

Részletesebben

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye: Alapító okirat 1. Az egyesület neve, székhelye: 1.1. Az egyesület neve: Villanypára Egyesület Az egyesület rövidített neve: VAPER 1.2. Székhelye: 6766 Dóc, Petőfi u. 9. 1.3. Az egyesület emblémája: 1.4

Részletesebben

A Peca-Kunyhó Horgász Egyesület ALAPSZABÁLYA. Az Egyesület neve, célja és feladatai

A Peca-Kunyhó Horgász Egyesület ALAPSZABÁLYA. Az Egyesület neve, célja és feladatai A Peca-Kunyhó Horgász Egyesület ALAPSZABÁLYA - a 2008. október 30.-i dılt betővel szedetett módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan - Az Egyesület neve, célja és feladatai 1. (1) Az Egyesület neve:

Részletesebben

Tésa Barátainak Társasága Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLYA

Tésa Barátainak Társasága Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLYA Tésa Barátainak Társasága Közhasznú Egyesület módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt (módosítások dıltbetővel szedve) ALAPSZABÁLYA 2011. október 1. 2 1. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve:

Részletesebben

ARRABO SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ARRABO SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ARRABO SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA l. Az egyesület neve: ARRABO Szabadidősport Egyesület. Rövidítve: ARRABO Sz. E. 2. Székhelye: Szombathely, Malom u. 8. 3. Működési területe országos. 4. Színei:

Részletesebben

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA 1. Az Egyesület neve: Etyeki Futók Egyesülete Az Egyesület jogi személy. 2. Az Egyesület székhelye: 2091 Etyek, Magyar utca 50. 3. Az Egyesület célja: Az Etyeken

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) ALAPSZABÁLY (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) Az Egyesület neve: Az Egyesület székhelye: Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület 2890 Tata, Váralja

Részletesebben

MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetséget.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében ALAPSZABÁLY Az egyesület neve: Állatvédő Egyesület Székhelye: a mindenkori elnök címe I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében a.) A közhasznú szervezetekről

Részletesebben

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 2014. November 01-től érvényes 1 A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 1. I. Általános rész a.) Az Ifjúsági Klub, az Alapszabály

Részletesebben

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001. A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001. 1. Általános rendelkezések 1.1. Az egyesület neve: Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület 1.2. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy

Részletesebben

Békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub

Békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub Békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub Alapszabály 1. Általános rendelkezések 1.1 A társadalmi szervezet neve: Békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub (a továbbiakban: Egyesület) 1.2 Székhelye: Budapest III.

Részletesebben

A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Rákosmente Kerékpáros Sport és Szabadidő Egyesület (továbbiakban: Egyesület) alakuló Közgyűlése az Egyesülési jogról szóló 1989. évi

Részletesebben

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben)

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) A Hemokromatózisos Betegek Egyesülete az Egyesület alapszabályát módosításokkal egységes szerkezetben foglalva a

Részletesebben

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése Frankelos és Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Baráti Kör ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Frankelos

Részletesebben

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Alapszabály. (Módosítva: június 22.) Alapszabály (Módosítva: 2007. június 22.) 1. Az egyesület neve: Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület 2. Az egyesület székhelye: Hajdúnánás, Kazinczy u. 19. sz. 3. Az egyesület címe: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság

Részletesebben

A NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Öregdiák Egyesület az 1912-ben alapított Szombathelyi M. Kir. Állami Főreáliskola (később Faludi Ferenc Gimnázium)

Részletesebben

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA A BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA 1 BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.) A Club neve:.. Baranyai Camping Club ( a továbbiakban :.-Club ) 2.) A Club székhelye : Pécs,- 7621.Pécs,-Búza

Részletesebben

Hegyhát ifjúságáért Egyesület. Alapszabálya. 2012. szeptember 12.

Hegyhát ifjúságáért Egyesület. Alapszabálya. 2012. szeptember 12. Hegyhát ifjúságáért Egyesület Alapszabálya ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések: 1. A szervezet neve: Hegyhát Ifjúságáért Egyesület /a továbbiakban Egyesület/ Rövid neve: HI Egyesület Székhelye: 7370

Részletesebben

AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA

AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA Készült az egyesület 2006. 11. 29-én megtartott közgyűlésén elfogadott módosításokkal. Az egyesület neve: I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. Az Universitas

Részletesebben

- 1 - 1. A Pelikán Sportegyesület, ( a továbbiakban egyesület) a Szolnokon ~evékenykedo

- 1 - 1. A Pelikán Sportegyesület, ( a továbbiakban egyesület) a Szolnokon ~evékenykedo A PELIKÁN SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA - 1-1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Pelikán Sportegyesület, ( a továbbiakban egyesület) a Szolnokon ~evékenykedo természetes személyek által kialakított közösségeknek,

Részletesebben

Sissi Svédországi Magyar ők Szövetségének ALAPSZABÁLYA

Sissi Svédországi Magyar ők Szövetségének ALAPSZABÁLYA Sissi Svédországi Magyar ők Szövetségének ALAPSZABÁLYA 1. év A Sissi Svédországi Magyar Nők Szövetsége a Svédországban élő magyar anyanyelvü és a Szövetség alapszabályával egyetértő nők, pártpolitikailag

Részletesebben

Általános Rendelkezések. Célok. Feladatok

Általános Rendelkezések. Célok. Feladatok Gyermek Kosárlabda Sportegyesület Szekszárd ALAPSZABÁLYA Általános Rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Gyermek Kosárlabda Sportegyesület Szekszárd 2. Az egyesület rövidített neve: GY.K.S.E. Szekszárd 3.

Részletesebben

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA 2 I. Általános rendelkezések (1) A Klub, Klub neve: Fűzfői Ipartelep Klub (a továbbiakban: Klub). (2) A Klub székhelye: Balatonfűzfő, Munkás tér 2. (3) A Klub önkormányzati

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által alapított alapítványok

Részletesebben

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete Alapszabálya Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság

Részletesebben

SCHNEIDER ELECTRIC S Z A K S Z E R V E Z E T ALAPSZABÁLYA

SCHNEIDER ELECTRIC S Z A K S Z E R V E Z E T ALAPSZABÁLYA SCHNEIDER ELECTRIC S Z A K S Z E R V E Z E T ALAPSZABÁLYA I. Általános meghatározások A szakszervezet neve: Rövidített neve: SCHNEIDER ELECTRIC Szakszervezet Székhelye: SCHNEIDER ELECTRIC Szakszervezet

Részletesebben

Cégbírósági nyilvántartási szám: /1999. Alapszabály. Az egyesület megjelölése

Cégbírósági nyilvántartási szám: /1999. Alapszabály. Az egyesület megjelölése Cégbírósági nyilvántartási szám: 1. 482/1999 Alapszabály I. Az egyesület megjelölése (1) Az egyesület elnevezése: Zalai Borút Egyesület (2) Az egyesület székhelye: 8790 Zalaszentgrót, Bocskai u. 1. (3)

Részletesebben

Alapszabály. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege)

Alapszabály. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) Alapszabály (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) (A módosítások dőlt betűvel szedve.) I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: Edelényi Hegyek Közössége 1 2./ Az Egyesület

Részletesebben

HAJDÚNÁNÁS VÁROS BŐNMEGELİZÉSI TANÁCSÁNAK. Szervezeti és Mőködési Szabályzata. (tervezet)

HAJDÚNÁNÁS VÁROS BŐNMEGELİZÉSI TANÁCSÁNAK. Szervezeti és Mőködési Szabályzata. (tervezet) HAJDÚNÁNÁS VÁROS BŐNMEGELİZÉSI TANÁCSÁNAK Szervezeti és Mőködési Szabályzata (tervezet) Bőnmegelızési Tanács Szervezeti és Mőködési Szabályzata A rendırségrıl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 10. (1) bekezdése

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. Általános rendelkezések. 1.) A Társaság neve: Magyar Tervezôgrafikusok és Tipográfusok Társasága

ALAPSZABÁLY. I. Általános rendelkezések. 1.) A Társaság neve: Magyar Tervezôgrafikusok és Tipográfusok Társasága ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések 1.) A Társaság neve: Magyar Tervezôgrafikusok és Tipográfusok Társasága A Társaság rövidített neve: MATT 2.) A Társaság székhelye: 1012 Budapest, Attila út 105. III.

Részletesebben

OLCOTE HOCKEY CLUB. H 2337 Délegyháza Fácán utca 8. Honlap: www.olcotehc.hu ; Email: olcote@hockey.hu ; Tel.: +36-20-311-64-46

OLCOTE HOCKEY CLUB. H 2337 Délegyháza Fácán utca 8. Honlap: www.olcotehc.hu ; Email: olcote@hockey.hu ; Tel.: +36-20-311-64-46 OLCOTE HOCKEY CLUB H 2337 Délegyháza Fácán utca 8. Honlap: www.olcotehc.hu ; Email: olcote@hockey.hu ; Tel.: +36-20-311-64-46 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2011. október 31. 1 I. Általános rész 1.

Részletesebben

Tanítóképző Főiskola Sportklub (Budapest) Alapszabálya

Tanítóképző Főiskola Sportklub (Budapest) Alapszabálya Tanítóképző Főiskola Sportklub (Budapest) Alapszabálya 1. A Sportegyesület neve, székhelye 1. A Sportegyesület neve: Tanítóképző Főiskola Sportklub Budapest, rövidítve: BTFSK. 2. Székhelye: 1126 Budapest,

Részletesebben

A KÖRMENDI DÓZSA MTE A L A P S Z A B Á L Y A

A KÖRMENDI DÓZSA MTE A L A P S Z A B Á L Y A A KÖRMENDI DÓZSA MTE A L A P S Z A B Á L Y A I. Általános rendelkezések II. Az egyesület célja és feladatai III. Az egyesület tagsága IV. A tagok jogai és kötelezettségei V. Az egyesület szervezete VI.

Részletesebben

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA 1999. május 27. Módosítva: 2004. november 19. 2009. november 30. 2017. március 07. egységes szerkezetbe foglalva 1 2 A L A P S Z A B Á L Y A társadalmi

Részletesebben

Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetsége EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetsége EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetsége EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján létrehozták az Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások

Részletesebben

Egyesület Alapszabálya

Egyesület Alapszabálya Egyesület Alapszabálya Az Adonyi Evezõs és Vízisport Egyesület alakuló közgyûlésén alapszabályát a következõkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Egyesület neve: Adonyi Evezõs és Vízisport Egyesület

Részletesebben

Békatutaj Szabadidősport Egyesület ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Békatutaj Szabadidősport Egyesület ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Békatutaj Szabadidősport Egyesület ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Békatutaj Szabadidősport Egyesület (továbbiakban: egyesület) az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján működő,

Részletesebben

Egyesületi alapszabály

Egyesületi alapszabály EASZ-01 - Egyesület adatai 1. Kötelező rendelkezések az általános rendelkezések körében 1.1. az egyesület neve Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1.2. az egyesület székhelye Irányítószám Község, város Közterület

Részletesebben

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. A szervezet neve Etyeki Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület. 2. A szervezet székhelye:

Részletesebben

Hernádszentandrási Sport Egyesület

Hernádszentandrási Sport Egyesület Hernádszentandrási Sport Egyesület Alapszabálya 1. Általános rendelkezések 1.1. Az egyesület neve: Hernádszentandrási Sport Egyesület Rövidítése: HSE Színe: fekete-fehér Alapításának éve: 2006 Székhelye:

Részletesebben

PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A kecskeméti Puszta Német Magyar Kulturális Egyesület tevékenységébe bekapcsolódó személyek - felismerve a közös Európa megteremtése érdekében

Részletesebben

Egyesületi Alapszabály. I. Általános Rendelkezések. 3. Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

Egyesületi Alapszabály. I. Általános Rendelkezések. 3. Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. Egyesületi Alapszabály A Törökbálinti Kamarakórus Egyesület alakuló Közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

Részletesebben

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály Újpalota Sportegyesület Alapszabály Az Újpalota Sportegyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

Részletesebben

Hamahama Természetjáró Egyesület ALAPSZABÁLYA *

Hamahama Természetjáró Egyesület ALAPSZABÁLYA * Hamahama Természetjáró Egyesület ALAPSZABÁLYA * 1. NÉV Az egyesület neve: Hamahama Természetjáró Egyesület Az egyesület rövidített neve: HATE Az egyesület a nevét ( HAMAHAMA ) - a sokéves hagyományoknak

Részletesebben

MISINA Néptáncegyüttes Egyesület

MISINA Néptáncegyüttes Egyesület A MISINA Néptáncegyüttes Egyesület módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya Az Egyesület nyilvántartási száma: Baranya Megyei Bíróság 2405. Készítette: dr. Juhász Gábor ügyvéd JUHÁSZ Ügyvédi

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. 4. A tagság keletkezése, a tagok jogai és kötelezettségei, a tagság megszűnése

ALAPSZABÁLY. 4. A tagság keletkezése, a tagok jogai és kötelezettségei, a tagság megszűnése ALAPSZABÁLY 1. Az egyesület neve Pozsonyi Piknik Egyesület 2. Az egyesület célja Az egyesület célja: 2.1. Az Egyesület célja a magyar kultúra megismerése és megismertetése, a hagyományok és az anyanyelv

Részletesebben