MÁRCIUS 15-I DIÁKUTAZTATÁSI PROGRAM

Átírás

1 RÁKÓCZI SZÖVETSÉG MÁRCIUS 15-I DIÁKUTAZTATÁSI PROGRAM RÁKÓCZI SZÖVETSÉG H 1027, Szász Károly utca 1. IV/1. Levélcím: H 1255, Pf. 23. Telefon: (+36 1) , (+36 1) Fax: (+36 1) info@rakocziszovetseg.hu

2 ARÁKÓCZI S ZÖVETSÉG M ÁRCIUS 15-I D IÁKUTAZTATÁSI P ROGRAMJA A Rákóczi Szövetség A rendszerváltozás folyamatában lehetõvé vált polgári önszervezõdés nyomán 1989-ben megalapított, s ebbõl kifolyólag a legrégibb civil szervezetek közé tartozó Rákóczi Szövetség alapszabályzatában is rögzített kettõs célkitûzést fogalmazott meg. Egyrészrõl a felvidéki és kárpátaljai magyarság identitásának megõrzését, amelyet az évi jubileumi közgyûlésen a magyar magyar kapcsolatok határokon átívelõ építésével kiterjesztett a teljes Kárpát-medencei magyarságra, másrészrõl névadója, a magyar történelem egyik legvonzóbb személyisége, a történelmi korszakoktól függetlenül osztatlan megbecsüléstõl övezett II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem kultuszának, szellemi örökségének megõrzését és ápolását. A Rákóczi Szövetség megkülönböztetett hangsúlyt fektet az ifjúság mûveltségének, történelemtudatának, valamint nemzeti identitásának és Kárpát-medencei összetartozástudatának erõsítésére. E célkitûzésnek megfelelõen évrõl évre számos rendezvényt nyári tábort, ifjúsági találkozót, határon túli tanulmányutat, történelmi vetélkedõt, ismeretterjesztõ elõadást, megemlékezést és emlékünnepséget szervez budapesti központja és a Kárpát-medencében mûködõ közel 260 helyi szervezete révén. Ezzel lehetõvé válik, hogy a Délvidéken, Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján, valamint Horvátországban és az anyaországban mûködõ különbözõ oktatási és kulturális intézmények, szakmai, társadalmi és ifjúsági szervezetek, egyesületek képviselõi találkozhatnak és baráti kapcsolatokat létesíthetnek egymással. A program létrejötte, céljai és eredményei A szomszédos országokban élõ magyar közösségek hosszú távú fennmaradásának érdekében nemzeti identitásuk megerõsítésére, a magyarsághoz való tartozás érzésének a jövendõ generációk részére történõ továbbadására van szükség. A magyarság sorsközösségének vállalását, illetõleg a magyarsághoz való lelki kötõdést nagymértékben erõsítheti a történelmi ismeretek megszerzése, valamint a nemzeti múlt meghatározó eseményeivel való azonosulás. A nemzeti identitás elmélyítését szolgálja, ha a nemzeti ünnepek megünneplése közösen történik az anyaországi és a határon túl élõ magyarok részvételével, melynek fontos hozadéka, hogy ily módon nem csak a határon túli magyarok jutnak lelki erõforrásokhoz, hanem a magyarországi fiatalok is közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek a határon túli 1

3 magyarság életérõl, egyúttal identitásukat erõsíthetik azok a baráti szálak is, amelyek az együtt töltött napok alatt szövõdnek közöttük. E felismerés jegyében fogant az 1990-es évek elején az a gondolat, amit hiánypótló kezdeményezés gyanánt hamarosan tett követett, miszerint a Kárpát-medencei magyar középiskolás diákok és tanáraik, valamint fõiskolai és egyetemi hallgatók számára olyan lehetõséget kell biztosítani, miáltal a nemzet szétszakítottsága ellenére közösen emlékezhetnek a nemzet múltjának egy kiemelkedõ eseményére. Az es forradalom és szabadságharc szimbolikus kezdete, március idusa a magyarság kollektív élményévé vált, nem megosztó, hanem összetartó erõvel bír, melynek elfogadottsága koroktól és véleményektõl független, ezért az arra való emlékezés különösen hathatósan szolgálja az összetartozás-tudat erõsítését. A szabadságharc a teljes Kárpát-medencét érintette, nem korlátozódott szûkebb régiókra. Jelentõs eseményeit csata- és emlékhelyek, a kor híres személyiségeit emlékmûvek és szobrok, valamint az ezekhez kapcsolódó helyi hagyományok õrzik és ápolják. A határon túli magyarság emlékezetében pedig talán e nemzeti ünnep él a legelevenebben. Mindezekre tekintettel közös megünneplése magától értetõdött, s hamarosan a Rákóczi Szövetség egyik legfontosabb célkitûzésévé vált. A kelet-közép-európai kommunista rendszerek összeomlása után jelentõs eredmények születtek a nemzeti hagyományok felélesztésével, nyílt felvállalásával és évenként megismétlõdõ méltóságteljes megünneplésével. Az együttes ünneplés nem csak az egyes személyek nemzeti elkötelezettségét erõsíti, hanem a Rákóczi Szövetség erõfeszítéseinek eredményeként számos esetben tartós önkormányzati, iskolai partnerkapcsolatok létrejöttéhez vezetett, sõt ifjúsági szervezetek létrehozásának kiindulópontjává is vált. Mindamellett az anyaországi magyarok ellátogatván az elszakított területekre megismerhetik a kisebbségi helyzetbe kényszerített magyarok létproblémáit, s egyaránt osztozhatnak örömeikben és bánatukban. A Március 15-i Diákutaztatási Program a legfontosabb kezdeményezés az elõbbiekben vázolt célok megvalósítását illetõen. Lényege, hogy magyarországi középiskolák diákjai, illetve némely esetben fõiskolai és egyetemi hallgatók a Rákóczi Szövetség támogatásával, esetenként szervezésével közös ünneplés céljából a szomszédos országok magyar középiskoláiba vagy társadalmi, kulturális szervezeteihez látogatnak. A Rákóczi Szövetség január folyamán pályázati formában teszi közzé felhívását a programon való részvételre. A pályázatok elbírálásánál úgy a kiutazó középiskolák, mint a fogadó helyszínek esetében összetett szempontrendszert érvényesít. A kiutazó iskolák vonatkozásában az egyik értékelési szempontot az képezi, hogy az iskolának van-e partnerkapcsolata valamilyen határon túli oktatási intézménnyel, részt vett-e már korábban is a programban, illetve az iskolában mûködik-e ifjúsági szervezete. A fogadó helyszínek kiválasztásánál figyelemmel van arra, hogy az adott településen létezik-e helyi vagy ifjúsági szervezete, illetve arra, hogy azok a Kárpát-medence valamennyi régióját tehát a Délvidéket, Erdélyt, Felvidéket és Kárpátalját, sõt újabban az Ausztriához került nyugat-magyarországi, valamint a ma Horvátországhoz és Szlovéniához tartozó területeket is lefedjék. Egyes esetekben e program keretében a határon túli magyar középiskolák küldöttsége érkezik a magyarországi partneriskolákhoz, partnerintézményekhez. Az ünnepségeknek a koszorúzás mellett többnyire közös mûsor is részét képezi. Emellett olyan együttlétet 2

4 szerveznek, amely úgy az emberi, mint az intézményi kapcsolatok létrehozását egyaránt elõsegíti. Általában a vendéglátó fél olyan kulturális programokat is szervez a vendégek számára, amelyek lehetõvé teszik az adott település és környéke történelmi emlékeinek megismerését. Az 1994 óta minden évben meghirdetett program egyre több iskola számára tette lehetõvé nemzeti ünnepünk közös megünneplését, új partnerkapcsolatok létrehozását, vagy a már meglévõ partnerkapcsolatok elmélyítését. A kiutazó iskolák közül sokan többször is részt vettek a programban, mások viszont csupán egy alkalommal. Ugyanez vonatkozik a fogadó iskolákra is. Számos magyarországi iskola e program révén került elõször kapcsolatba a Rákóczi Szövetséggel, ami több esetben oda vezetett, hogy azóta az iskolában megalakították a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetét. A Március 15-i Diákutaztatási Program a Kárpát-medence egészét átfogó szervezési munkálatok mellett jelentõs pénzügyi források meglétét tette és teszi szükségessé. A Rákóczi Szövetség a program meghirdetésekor minden évre vonatkozóan vállalta, hogy egyrészt szükség esetén közremûködik a fogadó iskola megszervezésében, másrészt financiális támogatásban részesíti a magyarországi iskolák diákjainak kiutazását, olyan formában, hogy felvállalja az utazással kapcsolatos költségek egy részét vagy egészét. Az utóbbi években rögzült gyakorlat szerint, amennyiben az utazási költség nem éri el a 100 ezer Ft-ot, úgy a teljes összeget kiegyenlíti, nagyobb távolság esetén, ezen értékhatárt meghaladó utazási költség esetén pedig 100 ezer Ft költségtérítést vállal. A források megteremtése céljából a Rákóczi Szövetség minden évben megkeresi a vele egyébként is kapcsolatban álló gazdasági szervezeteket, és arra kéri õket, hogy a buszszámla (vagy részszámla) befogadásával segítsék a program megvalósulását. Ily módon az utazási költségek jelentõs hányadát sikerült fedezni, a fedezetlen részt pedig saját forrásaiból biztosítja. A program megindulása óta összességében 208 magyarországi középiskola illetõleg némely esetben fõiskola, egyetem vagy ifjúsági szervezet tanárai és diákjai látogattak el március 15-én valamely határon túli magyar középiskolába, míg a magyarországi diákcsoportokat fogadó határon túli középiskolák száma 143 volt. A Diákutaztatási Program 2005 óta az Oroszlányi Rákóczi Szövetség Millenniumi Alapítvánnyal való sikeres együttmûködésben valósul meg. A program eredményességét, hozadékát az érintett magyarországi középiskolák diákjai esetében azokból a fényképekkel illusztrált beszámolókból lehet megítélni, amelyeket minden kiutazó iskola a pályázat egyik feltételeként utólag elkészít és megküld a Rákóczi Szövetség számára. A kinti programok leírása mellett ezek a beszámolók gyakran szubjektív elemeket is tartalmaznak, és ezekbõl lehet következtetni azokra a lélektani hatásokra, amelyek számtalan diákot érnek s fõként olyanokat, akik elõször járnak a Délvidéken, Felvidéken, Partiumban és Erdélyben, illetve Kárpátalján és az ott szerzett élmények következtében egy életre elkötelezõdtek a határon túli magyarság ügye iránt. Az utazás folyamán a diákok megismerik a történelmi Magyarország különbözõ tájegységeinek természeti adottságait, történelmét, hagyományait és kultúráját. Nem egy esetben e program révén találkoznak elõször határon túli társaikkal, s elõször szembesülnek azzal, hogy az országhatáron kívül is élnek magyarok, akik ugyanazt a nyelvet beszélik, ugyanezt a történelmi és kulturális örökséget vallják magukénak, és a jövõrõl ugyanúgy álmodnak. 3

5 A program történetét ismertetõ (következõ) fejezetben a kiutazó iskolákat úti céljukkal egyetemben feltüntetõ statisztikai összesítõ táblázat mellett e beszámolókból válogattunk. Megjegyezzük, hogy bizonyos években fõleg a program elsõ idõszakában a táblázatban felsorolt iskolák nem fedik le a kiutazó iskolák teljes körét, aminek részben a vonatkozó adatok elkallódása, részben az az oka, hogy egyes iskolák nem küldték meg az utazásról készített beszámolót. A Rákóczi Szövetség megalakulásának 20. évfordulója alkalmából szükségesnek tartottuk összefoglalni a Március 15-i Diákutaztatási Program történetét. Elsõsorban azok részére készült ez a kis kiadvány, akik valamilyen minõségben kiutazó vagy fogadó középiskola diákjaként, esetleg fõiskolásként/egyetemistaként, továbbá közremûködõként, szolgáltatóként vagy szervezõként egy vagy több alkalommal személyesen is részt vettek a Rákóczi Szövetség e hosszú múltra visszatekintõ programjában. De természetesen minden olyan érdeklõdõ számára is, aki talán ennek olvastán dönt úgy, hogy személyesen is szeretné megtapasztalni március 15-e határon túli ünneplésének méltóságát és a Kárpát-medencei magyar összetartozás érzését. A program története 1994 A Rákóczi Szövetség a hagyományteremtés szándékától vezérelve elsõ alakommal hirdette meg a Március 15-i Diákutaztatási Programot, melynek keretében 28 iskola, illetve ifjúsági szervezet mintegy 1500 tanulója utazott a határon túlra. Kiutazó iskola Árpád Gimnázium (Tatabánya) III. Béla Gimnázium (Baja) i Cserkészszövetség () i Evangélikus Gimnázium () Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma (Debrecen) Dobó Katalin Gimnázium (Esztergom) Domonkos Templomi Közösség ELTE Magyar Jogtörténeti Tanszék () ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola () Energetikai Szakképzési Intézet (Paks) Ferences Gimnázium (Szentendre) Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió () Jedlik Ányos Gimnázium () Katolikus Ifjúsági Csoport () Katolikus Ifjúsági Mozgalom () Keresztény Értelmiségi Társaság () Kossuth Lajos Gimnázium (Mosonmagyaróvár) Úti cél Érsekújvár Ipolyság Dunaszerdahely Rozsnyó Nagyvárad Zilah Párkány Szepsi Pozsony Tornalja Zselíz Nyitra Pozsony Munkács Pozsony Magyarbõd Kassa Pozsony Somorja Szenc 4

6 Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium () Fráter György Katolikus Gimnázium (Miskolc) Pannonhalmi Bencés Gimnázium (Pannonhalma) Páneurópai Unió Miskolci Ifjúsági Csoportja (Miskolc) Piarista Gimnázium () Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium (Budakeszi) II. Rákóczi Ferenc Gimnázium () Széchenyi István Általános Iskola () Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium (Esztergom) Városmajori Katolikus Ifjúsági Egyesület () Verebély László Technikum () Erdélyi hangversenykörút Királyhelmec Pozsony Kassa Galánta Székelyudvarhely Nagyszõlõs Kassa Párkány Losonc Székelyudvarhely Verebély László Technikum beszámolója A Verebély László Technikum 42 diákja és 4 tanára március 13. és 16. között Erdélyben járt a Rákóczi Szövetség jóvoltából. Iskolánk az ipar számára erõsáramú technikusokat képez. Diákjaink többsége olyan családokból származik, amelyeknek a megélhetése attól a nagyipartól függ, amelyik most vívja nem túl sikeres harcát a túlélésért. Tapasztalataim alapján állíthatom, diákjaink többségét ezért sokkal jobban érdeklik a mindennapok materiális körülményei, mint a nemzet alapvetõ sorskérdései. Egy deklarációs szintig a fiatalok azonosulnak magyarságukkal, de ezen túl, különösen, ha kényelmetlenséggel jár, nem hajlandók semmilyen áldozatot vállalni a nemzeti közösségért. Egy öt éve megjelent és visszhangot kiváltó cikkemben (Irtsuk-e az erdélyi menekülteket?) leírtam azt a pusztítást, amit negyven év tudatos politikája okozott. Azt, hogy az átlag magyarországi középiskolás diákok tudatából egyszerûen hiányoznak a határon túli magyarok. Akkor még úgy véltem, a rendszer megváltozása látványos sikereket fog elérni ebben a kérdésben is. Azt hittem, elegendõ az igazságot kimondani. Egy percig se hittem, hogy lesznek olyan erõk, amelyek most más jelszavakkal, de ugyanolyan céllal érdekeltek a tudatlanság fenntartásában a határontúliakkal kapcsolatban. Ügyes és céltudatos tevékenységük következtében ma nemcsak hogy nem növekedett az átlagpolgár affinitása a felvidéki, erdélyi, vajdasági magyarok iránt, de valami zavar, nyugtalanság és a felelõsségtõl való menekülés érzése hatalmasodott el a lelkében. Az útról hazatérve kíváncsian faggattam a diákokat és tanártársaim, vajon mi változott bennük a látogatás után. Sokakkal beszélgettem, és 9 diák már írásban is válaszolt kérdéseimre. A busztúrán résztvevõk közül mindössze 11 fõ járt már Romániában, ebbõl azonban le kell vonni azt a 6 diákot, aki Erdélybõl érkezett, hogy kiegészítõ tanfolyamon szerezze meg nálunk a technikusi képesítõt. A résztvevõk többségét a turista kíváncsisága vezette, tudtam, hogy híres városok, szép tájak vannak arrafelé írja egyikük. Az oda- és visszautazás során szinte mindannyiukat megdöbbentették a határon lévõ állapotok, pedig odafelé csak két, visszafelé négy és fél órát várakoztunk. Úgy éreztem, mintha csempésznek vagy valami bûnözõnek néztek volna. Akkor kezdtem csak elhinni, hogy valóban nem túlzás, hogy a román hatóságok utálnak minket. 5

7 Az érintett városok inkább csalódást okoztak. Hihetetlenül leromlott minden, a régi épületek. Az újak meg már eleve olyanok, mintha romnak építették volna õket. Az erdélyi városok lehet, hogy régen szépek voltak, látszik rajtuk, de ma csúnyák fogalmazza meg tapasztalatait egy elsõs tanuló. A székelyudvarhelyi fogadtatás a legtöbbjüket meglepte: Elcsodálkoztam így egy negyedikes, hogy hajnali két órakor érkeztem oda társaimmal, mégis mindenki teljes készültségben várt bennünket. Meglepett a kedvesség, sõt szeretet vendéglátóink részérõl. Mintha régi barátok vagy rokonok lettünk volna Az a meggyõzõdésem, hogy csak a politikusok nagyítják fel ezt erdélyi magyarság ügyet, az úton fokozódott. Alig találkoztam magyarral a városokban, amelyeken keresztüljöttünk. És több mint meglepõ volt aztán, hogy sok száz kilométerre Pesttõl egyszerre ennyi magyart találunk, akik azért kedvesek, mert az anyaországból jöttünk. Ekkor döbbentem rá, hogy valóban létezõ ez a probléma. Mindenkiben pozitív emléket hagyott az ottani fiatalokkal való találkozás. Tetszett a közösségi életük. Az, hogy az Udvarhelyi Fiatal Fórum lehetõséget biztosít az ottani fiataloknak, hogy együtt lehessenek, találkozhassanak, jól érezhessék magukat. Barátságok születtek, sõt, még ennél is szorosabb érzelmek: Másnap a búcsú pillanatai kicsit fájdalmasak voltak, de a lánnyal címet cseréltünk. Azóta írt nekem, én meg telefonon párszor már felhívtam õt vallja meg egyikük. A március 15-i ünnepség a többségnek maradandó élményt nyújtott. Volt ugyan olyan, aki az idõre panaszkodott, volt, akinek túl hosszúnak tûnt, de a legtöbben egyetértenek azzal a társukkal, ki azt írta: A március 15-re rendezett ünnepség nagyon megindító volt. Nem hittem volna, hogy ennyi ember fog összejönni. Azt hiszem, ott, Székelyudvarhelyen ünnepelnek úgy március 15-én, ahogy kell. Egyik kollégám szerint, õ ezen a napon érezte át elõször azt, hogy magyar. Addig csak tudta, de nem tulajdonított neki nagy jelentõséget. A résztvevõk, egyetlen kivétellel, mind szeretnének visszatérni. Sokan azt sajnálják a legjobban, hogy rövid ideig tartott a kirándulás. A Rákóczi Szövetség kezdeményezését nagyon jónak tartjuk. A lehetõséget erre az útra köszönjük. Sokat segített azon, hogy diákjaink számára ne legyen csak térkép e táj. Sok lélekben sikerült tévhiteket eloszlatni. Az írás elején említett egykori cikkemben megállapítottam: Egy örményországi örménynek nem kell magyarázni, hogy a karabahi örmény is örmény. Ezzel szemben egy magyarországi magyar az erdélyi vagy felvidéki magyarral kapcsolatban már nem biztos, hogy tudatában van egy ilyen azonosságnak. Gyerekeink [ ] vagy nem tudják, hogy magyarok, vagy ha tudják is, nem érzik át. Azt hiszem, ez most, negyvenvalahány honfitársam esetében valamit változott. És ez a Rákóczi Szövetség érdeme. Kovács György tanár 6

8 1995 A Rákóczi Szövetség második alkalommal hirdette meg diákutaztatási programját, melynek keretében 41 iskola, illetve ifjúsági szervezet közel 2100 tanulója utazott a határon túlra. Kiutazó iskola Árpád Gimnázium (Tatabánya) Baár-Madas Református Gimnázium () III. Béla Gimnázium (Baja) i Cserkészszövetség () i Tanítóképzõ Fõiskola () i Evangélikus Gimnázium () Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma (Debrecen) Dobó Katalin Gimnázium (Esztergom) Ferences Gimnázium (Szentendre) Fiatalok Kulturális és Szabadidõ Egyesülete (Hollókõ) Fráter György Katolikus Gimnázium (Miskolc) Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió () József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (Monor) Katolikus Ifjúsági Mozgalom () Keresztény Értelmiségi Társaság () Kodály Zoltán Gimnázium (Pécs) Kodolányi János Gimnázium (Pécs) Kodolányi János Intézet () Kossuth Lajos Tudományegyetem (Debrecen) Kovács Mihály Általános Iskola (Abádszalók) Kölcsey Mûvelõdési Központ (Debrecen) Kõrösi Csoma Sándor Gimnázium és Szakközépiskola (Szécsény) Kunmadarasi Általános Iskola (Kunmadaras) Lipthay Béla Mezõgazdasági Szakképzõ Iskola és Kollégium (Szécsény) Lónyay Utcai Református Gimnázium () Márton Áron Szakkollégium () Pannonhalmi Bencés Gimnázium (Pannonhalma) Pápai Református Kollégium Gimnáziuma (Pápa) Piarista Gimnázium () Pomázi Zeneiskola (Pomáz) Prohászka Ottokár Katolikus Általános Iskola (Gyõr) Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium (Budakeszi) II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Gyömrõ) II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium (Szentendre) II. Rákóczi Ferenc Bölcsõde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola (Szécsény) II. Rákóczi Ferenc Gimnázium () Úti cél Érsekújvár Munkács Rimaszombat Dunaszerdahely Beregszász Tornalja Rozsnyó Nagyvárad Párkány Gúta Pozsony Királyhelmec Nagykapos Pozsony Zselíz Nyitra Nyitra Kolozsvár Kolozsvár Székelyudvarhely Beregszász Ipolyvarbó Nagyvárad Ipolynyék Ipolyvarbó Ipolynyék Munkács Prága Pozsony Torockó Tornalja Komárom Nyitra Nagyszõlõs Magyarbõd Szepsi Ipolynyék Párkány 7

9 Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium (Balassagyarmat) Szombathelyi Általános Iskola (Szombathely) Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium (Esztergom) Verebély László Technikum () Vitéz János Római Katolikus Tanítóképzõ Fõiskola (Esztergom) Ipolynyék Nagymegyer Párkány Dunaszerdahely Déva Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium beszámolója Elõzmények. Tavaly a Rákóczi Szövetség rendezésében Török Péter Pál tanár úr szervezésével március idusán néhány, élményekben nagyon gazdag napot tölthettünk Erdélyben, Székelyudvarhelyen. Tanárok és diákok egyaránt tanulságosnak tartottuk az ott töltött napokat és a város rendezte ünnepséget. Magyarságtudatunk erõsödött, s megtapasztalhattuk, hogy mások milyen áldozatok árán élik meg a magyar néphez való tartozásukat. Felkészülés. Tájékozódás és elõzetes ismeretszerzés gyanánt az alábbi feladatokat kaptuk: 1) Nézzetek utána Kárpátalja legfontosabb adatainak (területe, fõbb városai, folyói, hegyei, ásványkincsei, lakossága, etnikai magyar, román ruszin, ukrán összetétele)! 2) Melyik országhoz tartozott Kárpátalja történelme során? 3) Milyen vármegyékhez tartozott Kárpátalja? 4) Gyûjtsetek adatokat: a) Kik a rutének? b) Milyen vallásúak? c) Mikor települtek ide? d) Ki volt Perényi Zsigmond? (fogadó iskola névadója) 5) Gyûjtsetek minél több szláv jövevényszót (15 20)! 6) A következõ városokat, nevezetesebb helyeket szeretnénk megtekinteni, ebbõl szeretnénk, ha felkészülnétek: Beregszász, Nagyszõlõs, Huszt, Munkács, Ungvár, Vereckeihágó. Elsõ nap március 14-én, kedden, fél nyolc körül, nagy készülõdések közepette, több mint 40-en indultunk útra Kárpátalja felé. Az idõ és a reggel elég fáradt és álmos volt, ezért, hogy életre keljünk, Mészáros Árpád (Árpi bá ) iskolánk két diákjának édesapja, aki a szülõk nevében elkísért minket a kirándulásra, egy játékot szervezett. A kérdések az utazásunkkal kapcsolatos helyszínek, személyek és tárgyak körül forogtak. Helyes válasz esetén zsetont nyerhettünk, melyet csokoládéra és üdítõitalra válthattunk be. Magyarországon megtekintettük a máriapócsi Könnyezõ Madonna templomát, ahová II. János Pál pápa is ellátogatott. Majd Tákoson és Csarodán régi templomokban gyönyörködhettünk, melyek sok érdekességet és szépséget tartogattak számunkra. Majd a határhoz érve megpróbáltunk Beregsuránynál, egy kisebb átkelõhelynél átkelni, de ez az ukrán határõrök jóvoltából nem sikerült, így kénytelenek voltunk egy nagy kitérõvel Záhonyig felmenni. A határhoz az esti órákban érkeztünk, a tervezettnél sokkal késõbb. Ráadásul az átkelés is hosszan tartott, mert az ukrán határõröknek éppen akkor támadt kedvük pihenni, s így öt órát kellett várakoznunk. Komótos átkelésünk után, 8

10 fáradtan, Nagyszõlõs felé vettük az irányt, ahová éjjel, majdnem éjfélkor érkeztünk meg. Vendéglátóink nagy szeretettel és türelemmel vártak ránk kb. 8 óráig. Így az eredeti tervtõl eltérõen az iskolában kellett éjszakáznunk egy elõadóteremben. Néhány közelben lakó vendéglátó családot azonban felköltöttek az éjszaka közepén, akik több diákot elszállásoltak. Tehát elsõ napunk így fejezõdött be, valaki az elõadóterem kemény padlóján, szõnyegeken, vagy jobb esetben hálózsákban, valaki viszont meleg ágyban töltötte az elsõ éjszakáját Kárpátalján. Második nap. Reggel 8 órakor indultunk a nagyszõlõsi Perényi Zsigmond iskola elõl a régi ferences templomba. Itt Riskó Mariann tanárnõ, az iskola igazgatóhelyettese aki pár éve idegenvezetõ volt elmesélte a templom, valamint a ferencesek és a város kapcsolatának történetét. A templomot valamikor raktárnak használták, de nagy munkával sikerült rendbe hozni. Sajnos az eredeti faorgonát már nem sikerült rendbe hozni, pedig Európa egyik legnagyobbja lehetett, mert barbárok ellopták a sípokat és csak a házát hagyták meg. Azután elmentünk megnézni a Nagyszõlõsön lévõ régi várromot és egy kis ferences kápolna romjait, amelyek egy kis dombon voltak. Következõ állomásunk a Tiszánál volt, ahol kacsáztunk a vízen. Fél tizenkettõre visszamentünk az iskolába, és részt vettünk ünnepségükön. Rövid megemlékezés volt, de látszott rajta, hogy teljes szívvel csinálták a helyi gyerekek. Hallhattuk a 12 pontot, és elmesélték, mi történt en és Nagyszõlõsön. Utána megnéztük a huszti várromot. Épp naplementében érkeztünk oda, és a nap gyönyörûen megvilágította a düledezõ falakat. A várrom megnézése után a családokhoz mentünk, ahol az egész estét átbeszélgettük, majd fáradtan nyugovóra hajtottuk fejünket. Harmadik nap. Reggel 7 órára tûztük ki az indulást. Búcsút vettünk vendéglátóinktól, majd Munkácsnak vettük utunkat. Az utat vetélkedõvel tettük élvezetesebbé. A várost körülbelül fél 10 körül értük el. Úgy terveztük, hogy egy órát töltünk itt, így röviden megtekintettük a fõtéren levõ nagytemplomot és a vele szemben levõ Rákóczi-házat, amiben jelenleg festõiskola üzemel, így nem mehettünk be. Mindezek után megnéztük a város szélén lévõ Rákóczi-várat, ami épp felújítás alatt állt. A rövid városnézés után elindultunk a Vereckei-hágó felé. Útközben megkóstoltunk egy kénes vizû forrást, ami mindenkinek nagyon ízlett. 12 körül megpillantottuk a csúcsot. Fél órás gyönyörködés a panorámában, hógolyózás és a Lenin-szobor megdobálása után szerettünk volna haza indulni, de 10 perc után kiderült, hogy a busz a forgolódás közben elakadt a hóban. A helyzet ekkor még nem látszott olyan komolynak, így a csapat nagy része elkezdte kiásni különbözõ deszkákkal és faágakkal a buszt. Mivel így sem mozdult, megpróbáltuk megtolni, ami szintén eredménytelennek bizonyult. Helyzetünk kezdett elbizonytalanodni, amit még az is rontott, hogy eltört a busz differenciál mûve. Ezzel együtt az összes reményünk is elszállt. Ekkor egy-két tanár elindult, hogy a legközelebbi faluból segítséget hozzon. Addig megvacsoráztunk, és türelmesen vártuk a felmentést, ami úgy este 8 körül egy katonai teherautó formájában meg is érkezett. De sajnos ez a megoldás sem volt tartós, mert fél kilométer vontatás után már a teherautó sem bírta tovább. Kénytelenek voltunk belátni, hogy nincs menekvés, az éjszakát a közben már roncs buszon kell töltenünk. 9

11 Negyedik nap. Utazásunk negyedik napja, a ráadás, már éjszaka megkezdõdött. Éjjel ugyanis, úgy egy óra felé elkezdett a busz fûteni. Két órán keresztül járt a motor. A fûtés behozta az összes füstöt, amit a busz kiokádott, mindenki felébredt és fulladozott a rossz levegõben. De legalább meleg lett. Hajnali két órakor Mészáros Árpád bácsi és Szabó Tibor tanár úr elindultak a 12 kilométerre levõ faluba, hogy mentõbuszt hívjanak. Délelõtt 9 órakor Konta és Babics tanár urak elindultak kenyeret vásárolni. Ez sikerült is nekik, bár a bolt a faluban hetente kétszer 4 órára nyitott ki. A kenyeret elosztották. Miközben a tanárok távol voltak, elkezdtünk teát fõzni hóból, Bednárik tanár úr segítségével, egy kölcsönkért vödörben. A tea három órán keresztül készült, az íze borzalmas volt, de a meleg lé mindenkinek jól esett. Idõközben két autó is arra vetõdött, mindkettõ beragadt a hóba, nekünk kellett kitolni õket. Megérkezett a felmentõ sereg, vagyis a mentõbusz, és persze rég nem látott tanárunk és Árpi bá. Mindenki nagy örömmel fogadta õket, de amikor megláttuk, hogy a másik busz is beásta magát a hóba, lelohadt lelkesedésünk. Háromnegyed egytõl próbáltuk meg kiásni és kitolni a buszt, de végül is csak este hatkor egy lánctalpas buldózer tudott kihúzni minket 30 dollárért, amit Árpi bá adott nekik. Az egész társaság határtalan örömöt érzett, hogy végre hazaindulhatunk. Beszálltunk a buszba, ahol javában fûtött a sofõr, és el is indultunk fergeteges sebességgel. A határon csak egy órát kellett várnunk. Magyarországra hazajött velünk a régi busz sofõrje is. Budakeszire szombat hajnali négy órára érkeztünk meg, ahol a szülõk könnyes szemmel vártak minket. Összegezve a kárpátaljai utazást, mindenki nagyon jól érezte magát, eltekintve a Vereckei-hágótól, amire azonban mindnyájan szívesen és vidáman gondolunk vissza. Utóélet. Vasárnap épp közös iskolai mise volt Budakeszin. Sok diákkal, tanárral ott találkoztunk elõször az indulás óta. Nem voltak biztosak abban, hogy megérkeztünk. Örültek, örültünk a viszontlátásnak. Ettõl kezdve se szeri, se száma nem volt azoknak, akik élménybeszámolót követeltek tõlünk. Mindenkit kielégíthetetlen vágy hajtott, hogy mindent megtudjon kalandos utunkról. Már ekkor azt mondtuk, hogy inkább egyszerre mondanánk el együtt a történteket, fényképekkel megerõsítve. Elkezdõdött a szervezkedés. A helyi Szent László Közösségi Házat találtuk alkalmasnak erre. Így két héttel az érkezés után meg is ejtjük az élménybeszámolót. Sõt a segítõnk, aki nélkül nem is tudjuk, mire mentünk volna, Árpi bá felajánlotta, hogy töltsük a Prohászka Napok egyik estéjét zsámbéki pincéjénél, vidám emlékezéssel, vetélkedõvel. Még kint a vendéglátókkal folytatott beszélgetések során merült fel az ott lévõ tanárokban annak a lehetõsége, hogy mi szívesen vendégül látnánk õket valamikor, még a tanév folyamán. Hazaérkezésünk után ezt elmeséltük igazgatónknak, aki áldását adta a dologra, de jelezte, hogy anyagilag nem, csak erkölcsileg tud segíteni. Azt mondta, ha megoldjuk az utaztatásukat, akkor vendégül láthatjuk õket a Prohászka Napokra (május 4 6.), s valószínû- 10

12 leg elintézné, hogy együtt megnézzük a Padlás címû musicalt. Vannak ötleteink azokra a napokra, melyeket együtt töltenénk, csak hát az utaztatás! Ekkor jött az ötlet: mi lenne, ha mi nyernék a kiutazást, és felajánlanánk az utazásukra. Ezt mindannyian, gyerekek és tanárok nagyszerû és egyetlen megoldásnak találtuk, és ennyiben is maradtunk. Reménykedve várjuk majd az eredményhirdetést. Kárpátaljai benyomások felnõtt szemmel Igyekszünk benyomásainkat egyesével, gondolatjelekkel leírni, hiszen így értek minket is, és bár külön jelentéktelennek tûnõ dolgok, együtt azonban nagy hatást tettek ránk a kirándulás folyamán. A határátkelés mutatja, Keletnek tartunk. Az embereket nemigen érdekli az idõ. A hatósággal arrafelé nem lehet vitatkozni. A pénz beszél. A korrupció hatalmas méreteket öltött, a feketekereskedelemmel együtt. Reméljük, Magyarország nem erre tart. A fogadtatást Nagyszõlõsön a gyezsurnij tiszt kezdte. Nagyon lelkesen segített telefonálni nem nagy sikerrel. Késõbb megtudtuk, ott a telefonvonalak is elég kuszák, rendezetlenek. Bár ezekben a szövevényekben is kiismerik magukat egyesek. Lehet, hogy õk a gazdagok szeretik a zavarost? A ferences misszió mutatja, kicsi a világ. Anyaországi magyarokkal találkozunk. Sõt érettségi óta egyszer látott osztálytársába botlik egyikünk. Gyakorló éveit tölti itt. Valami magával ragadta. Nem csodáljuk. Tihamér atya volt esztergomi ferences prefektus. Kedvesek, készségesek, természetesek. Fogadónk, Riskó Mariann, kedvességével pillanatok alatt belopja magát szívünkbe. A családok támadásait alig tudjuk visszaverni. Egyre többen jönnek értünk, bár álmukból keltették fel õket. Az óra úgy egy felé járhatott. Reggelire vártunkban bepillantást nyerünk az ottani testnevelés órába. Eszünkbe jut sok nyavalygásunk, hogy kicsi a termünk. Nekik az sincs. Nem nyavalyognak, csinálják a dolgukat. Egy találka idõpontjának megbeszélése kapcsán megkérdeztük, milyen idõ szerint igazodjunk hozzájuk. Nehézségekkel szemben is megtartották a mi idõszámításunkat. Rövid városnézés. Mariann a vezetõnk. Nagy rutinnal és meleg szívvel tart elõadást a városról, annak híres embereirõl, templomairól, romjairól. Kedvessége szemlátomást a gyerekekre is nagy hatással van. Az ünnepség meghatóan kedves, és bár minden magyar érzelmû odavalósi ott van az udvaron, a meleg szavak, a közös éneklés családiassá teszik a megemlékezést. Mi is megtaláljuk szállásadóinkat, a Tegze családot. Együtt laknak szülõk és gyermekeik, Hajnalka és József, sõt Jóska családja is (felesége és gyermeke). Jóska nagypapája két kezének munkája szinte az összes szekrény. Nagyon bõséges és ízletes ebédet kaptunk. Szerencsére a család is leült velünk étkezni, beszélgetni. Miután leszedték az asztalt, még ott maradtunk, és szinte észre se vettük, már indulnunk kellett a kirándulásra. Mirõl is beszélgettünk több mint egy órát? Róluk, életükrõl, küzdelmeikrõl, mindennapjaikról, gondjaikról. Rólunk, a magyarországi viszonyokról. Meglepõen tájékozottak. 11

13 Jó volt nézni a sok magyar könyvet, sorozatokat a polcokon, mindegyik generáció polcán. Igényesen válogatott könyvek. Talán a mi lakásainkban sincsenek ilyenek. Az esti beszélgetés alatt már elõkerült a szakma is. Ekkor tudtuk meg, hogy vérbeli pedagógus családdal van dolgunk. Nagypapa technika, papa technika, mama matematika-fizika, Jóska magyar-technika szakos tanár, Hajni még csak napközis. Kiderült, hogy Jóska az ottani cserkészcsapat vezetõje. Ekkor már nem is volt meglepõ, hogy ilyen hamar feloldódtunk a családban, mintha már régrõl ismernénk õket. De szívesen beszélgetnénk még egy kicsit velük! Jóskának megígértük, hogy segítünk a szervezésben az itteni cserkész parancsnokkal, hogy megvalósulhasson álma: 1996 Szentiván éjén a Kárpátok 110 csúcsán 1100 cserkész máglyát gyújtson. Heuréka! Megtaláltuk a konvertibilis fizetõeszközt. A Delmát. Megéri a pénzét. Valóban. Egy literes Rasputin vodkáért cserélik. Ez komoly? Nem lehet igaz! De, sajnos az. Tompulnak az agyak Munkács. Találkoztunk szemtõl-szembe (színrõl-színre?) a maffiával. Megkértek, hogy tegyük el a fényképezõt. Hát persze, hogy szívesen eltettük. Több ellenõrzési, áteresztõ, dugót keltõ pontot elhagyva felértünk a hõn áhított Vereckei-hágóra. Nem csoda, hogy Árpád nem ment tovább, ma is így döntene. Életben maradni hangzott szinte azonnal, ahogy a busz bennakadt a hóban. Valaki jó viccnek szánta. Akkor még nevettünk rajta. Késõbb fogyott a humorérzékünk. Embert, barátot próbáló volt az összezártság, az egymásra utaltság. Átéreztük törékenységünket, fogyatékosságainkat. Tanulságos volt, okultunk belõle, többek lettünk. Újra Magyarföldön. Átérezhettük azt a nyugalmat, amit a kémfilmekben láthattunk, mikor visszatér a vasfüggöny mögül. Azt hisszük, ez az érzés hasonló lehetett a mienkhez. Ritkán örülünk így hazánknak. Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium diákjai 1996 A Rákóczi Szövetség harmadik alkalommal hirdette meg diákutaztatási programját, melynek keretében 11 iskola tanulói utaztak a határon túlra. Kiutazó iskola Dobó Katalin Gimnázium (Esztergom) Ferences Gimnázium (Szentendre) Kodály Zoltán Gimnázium (Pécs) Kossuth Lajos Tudományegyetem (Debrecen) Kõrösi Csoma Sándor Gimnázium és Szakközépiskola (Szécsény) Lipthay Béla Mezõgazdasági Szakképzõ Iskola és Kollégium (Szécsény) Pomázi Zeneiskola (Pomáz) Úti cél Párkány Tornalja Komárom Munkács Ipolyvarbó Ipolyvarbó Kassa Magyarbõd 12

14 Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium (Budakeszi) Székelyudvarhely II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Gyömrõ) Beregszász Munkács Vereckei-hágó II. Rákóczi Ferenc Bölcsõde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola (Szécsény) Ipolyvarbó Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium (Esztergom) Párkány Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium beszámolója március 15-én Esztergomból elindult 20 gimnazista lány és fiú a Dobó Katalin Gimnáziumból közöttük két tizenkét éves kislány is, a nyolcosztályos gimnázium másodikos növendékei és 18 fiú a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumból. A Dobó Gimnáziumból fõleg énekkarosok jöttek, Gallyasi Géza énektanár kísérte õket, további kísérõ volt az iskola történelemtanára is. A reggeli nyolcórás komppal keltünk át a Dunán Pilismarótnál (Szobra). Utunkat Letkés felé vettük, ahol a szalkai határon hagytuk el hazánkat. Innen Párkány 12 km-re fekszik, így rövid buszozás után eljutottunk elsõ célállomásunkra. A gimnázium épülete elõtt vártuk, hogy Léva felé induljunk. Az út további részén kísérõnk a gimnázium tanára, Himmler György volt, és az iskola III. C osztálya, akik egy külön busszal haladtak elõttünk. Megemlékezésünk elsõ állomása Nagysalló volt (kb. 11 órakor értünk oda), ahol az es emlékmûnél a Dobó Gimnázium egyik növendéke Petõfi A nép nevében címû versét, majd Milkovits Pál Babits Mihálytól Petõfi koszorúi címû költeményét szavalta el, továbbá a párkányi gimnázium egyik tanulója felvázolta a nagysallói csata elõzményeit és lefolyását. A megemlékezést az emlékmû megkoszorúzásával és a Himnusz, majd a Kossuth-nóta éneklésével zártuk. Nagysallóból továbbhaladva Lévára értünk, ahol megtekintettük a várat. Ezután közösen elsétáltunk a fõtérig, itt háromnegyed óra szabadidõ állt a rendelkezésünkre. Egy órakor indultunk Bény felé. Ide háromnegyed kettõkor érkeztünk, a program szerint megtekintettük az Árpád-kori templomot, ahol a falu kulturális mindenese ismertetett meg bennünket a templom és a helység történetével. Majd átsétáltunk a rotundába, és megcsodáltuk a henger alakú belsõ tér akusztikáját. A Ferences Gimnázium énekkarosai elénekelték a Salve Reginat, ami itt sokkal jobban hangzott, mintha a szabadban adták volna elõ. Ünnepi körutunk utolsó állomása Kéménd volt. Délután három órakor kezdõdött a temetõben a koszorúzási ünnepség a kéméndi csata emlékmûvénél. A község polgármestere és a szlovákiai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselõje emlékezett meg az egykori csatáról. A pompás idõ ellenére sajnos a községbõl igen kevesen gyûltek össze a megemlékezésre. A beszédek és szavalatok után az önkormányzat, a lakosság és csoportunk képviselõi megkoszorúzták az emlékmûvet. A Himnusz és a Szózat eléneklésével ért véget az ünnepség. A tavalyi hagyományhoz híven bõséges estebéddel gulyás, ásványvíz, cipó fogadott bennünket a polgármester a Mûvelõdési Házban. A finom ebéd után elbúcsúztunk a község elsõ emberétõl és a velünk utazó párkányi gimnazistáktól is, mivel innen egyhuzam- 13

15 ban tettük meg az utat Komáromig. Itt úgy gondoltuk, hogy illó lenne tisztelegni Jókai és Klapka szobra elõtt. A Klapka téren meglepõen nagy megemlékezõ tömeggel találkoztunk, így csak gondolatban tisztelegtünk az emlékmû elõtt, majd átsétáltunk a Jókai szoborhoz, ahol bezárt kapuk fogadtak minket, a koszorúinkat kénytelenek voltunk a kerítés kapuján hagyni. A hídon keresztül, kb. hét órakor tértünk vissza hazánkba. A csoport tagjai azon kívül, hogy lerótták tiszteletüket a haza szabadságáért vívott szellemi és fizikai harcok hõsei elõtt, új ismeretségeket köthettek a határainkon túli és határainkon belüli diákokkal, és ez még felejthetetlenebbé tette egynapos kirándulásukat. Az egész csoport nevében köszönöm a Szövetségnek ezt a felemelõ, bennünk hazafias érzéseket erõsítõ élménysorozatot. Bécser Róbert tanár 1997 A Rákóczi Szövetség negyedik alkalommal hirdette meg diákutaztatási programját, melynek keretében a rendelkezésre álló dokumentumok alapján 13 iskola mintegy 500 tanulója utazott a határon túlra. Kiutazó iskola Árpád Gimnázium (Tatabánya) i Evangélikus Gimnázium () Felvidéki Fiatalok Klubja () Ferences Gimnázium (Szentendre) Gárdonyi Géza Gimnázium (Eger) Petõfi Sándor Gimnázium (Aszód) Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium (Budakeszi) II. Rákóczi Ferenc Gimnázium () Szécsényi Általános Iskola (Szécsény) Táncsics Mihály Gimnázium (Mór) Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium (Esztergom) Tiszavirág Baráti Társaság () Türr István Szakközépiskola (Baja) Úti cél Érsekújvár Rozsnyó Prága Gúta Tornalja Rimaszombat Székelyudvarhely Nagykapos Ipolybalog Munkács Párkány Arad Kolozsvár Somorja Táncsics Mihály Gimnázium beszámolója Elõzmények. Ugyan ki ne nézett volna õrültnek, ha jutalomként ezt az utazást ajánljuk azoknak, akik az os tanév végén 1956 emlékére rendezett történelmi és szavalóversenyre jelentkeztek? Pedig így történt. A fiatalság a társadalomnak az a rétege, amely szereti a váratlan, gyors lehetõségeket. Pénteken egyetlen szünetben eldöntöttük: utazni akarunk, pályázni fogunk. Kedd dél- 14

16 után mindennel elkészültünk. Aztán várakozás: vagy igen, vagy nem. Már egy hét is eltelt a Rákóczi Szövetség döntése óta, és még mindig semmi. Éppen egy erdõkertesi szavalóversenyre próbáltunk, mikor az igazgató úr Varga Krisztina üzenetét hozta: Zsuzsa, azt mondták, mehet a dolog. Hívd vissza Pestet, Te tudod, mirõl van szó! Telefon és aztán a próbának vége diadalordítás 2 nap múlva pedig minden biztos. Hajrá: Munkács! Szûk 2 hét készülõdés, szervezõ munka, és máris elérkezett március 14-e. Olyan vidékre indultunk, ahol a buszsofõrön kívül közülünk senki nem járt! Kárpátalja Ruszinszko Padkárpátyja Ukrajna, ahogy tetszik, a valamikori Kárpát-medencei kapuban. Elsõ nap. Reggel 7.15-kor beszálltunk a többi gimis diák irigykedõ pillantásától (hiszen nekik tanítás volt), na meg persze búcsúzó integetéseitõl kísérve a kisvárosunkban külsejérõl csak buboréknak vagy Bartos busznak nevezett jármûbe. Gyakorlatilag egész napunkat ebben a mikrobuszban töltöttük. Mindössze kétszer álltunk meg rövid lábnyújtóztatásra az egyre tavasziasabbá váló idõben. Meg is jegyezték néhányan: Ugyan, minek kellett kabátot, sapkát, sálat hozni. Egy igazi meglepetést jelentõ nevezetességet láttunk kis hazánkban az országút mentén: a muhi csata emlékére emelt kereszteket. Záhony elõtt hiába próbálkoztunk fél órán át Tilda néninek tett ígéretünket teljesíteni: nem sikerült telefonálni. Mindig foglaltat jelzett. Talán éppen rólunk beszélgetett valakivel. Van köztünk olyan diák is, aki most látta elõször a Tiszát. Most aztán volt rá ideje bõven, bár mindössze egy pontból bámulhatta szõke folyónkat, ugyanis kb. 2 órát álltunk a határt jelentõ hídon. Közben megkezdõdött az odaátiakkal való ismerkedésünk. A magyar vámosok kérésének eleget téve magunkkal vittünk mintegy 25 km-en keresztül egy Kisvárdán középiskolás kárpátaljai lányt, aki megszokhatta ezt a szórakozást. Jókedvûen és türelmesen énekelgetett, beszélgetett velünk, miközben a friss útlevéltulajdonosok alig várták az újabb pecsétet. És lássatok csodát: idõközben a buszba szerelt mobiltelefonon Tilda nénit is elértük. Végül öt óra tájt elindultunk a lassú hullámvasúton. A határon túli elsõ és végigkísérõ élményünk ugyanis ez volt: rendkívül rossz, elhanyagolt utak és az útjelzõként fehérre meszelt törzsû fák. Hely-, nyelvismeret és Tilda néni útmutatása ellenére beletelt vagy fél órába, míg a Rákóczi Kör kis klubját megtaláltuk. Rákóczi-kastélyról senki nem akart tudni. Talán rosszul kérdeztük, bár az útikönyvbõl tanult Fehér Ház sem bizonyult jobbnak 200 m-re a helyszíntõl. Szomorú, hogy a helybéliek is inkább csak festõiskolaként ismerik ezt az épületet. Aztán a meglepetés: nem Tilda néni várt ránk, hanem a szállásadó háziasszonyok és a Kör két idõsebb férfitagja. Üdvözlés, bemutatkozás után kiválasztottak bennünket, s mivel közös esti sétát nem ajánlottak, mindenki hazaindult. (2 2 fõ aludt egy helyen.) Az otthoniak talán erõn felül is kitettek magukért. A vendéglátást több helyen éjszakába nyúló beszélgetés követte. 15

17 Második nap. Reggel végre bár este újra telefonon is személyesen is üdvözölhettük és névnapján köszönthettük a Kör elnökét: Vaszócsik Lászlóné Tilda nénit. Valóban örökmozgó, örökké információt osztó, örök pedagógus, aki másfél napon át lelkes házigazdánk volt. A Rákóczi-kastély pár termét köztük a Munkácsy Emlékszobát valamint az udvart (emléktábláival) megtekintve indultunk a kisbuszunkkal a várba. Nagy élmény volt Tilda nénit hallgatva ez az ismerkedés. A felsõ udvaron egy Magyarországról érkezett, pécsi egyetemista csoporttal találkoztunk, akik saját szervezésben kirándultak itt. Õk is meghallgatták, mit köszönhet ez az épület a 10 éve alakult Körnek. Ezután ebédelni mentünk a város több mint 300 éves éttermébe, a fennállása óta mindig csillagnak nevezett, sok embert látott vendéglátóhelyre. Most, sajnos, rajtunk kívül senki sem ebédelt. Reggel még azt hittük, lesz idõnk próbálni, átöltözni, de már csak fölvettük a Kör néhány tagját és a koszorúkat, és máris a Latorca-partra indultunk. Több szász ember gyûlt már össze az április 22-i csata emlékmûvénél, ahol szép lassan elkezdett esni az esõ. Az ünnepély hasonló volt az itthon megszokottakhoz, csak mi izgultunk egy kicsit jobban. Gajdos Olga, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége helyi elnöke vezetésével folyt a megemlékezés, amelyet egy munkácsi cserkész kislány kezdett egy Csanádi-verssel, majd négyen is rövid beszédet mondtak: a munkácsi polgármester-helyettes, Cicak Vaszil Ivanovics és a magyarországi Fidesz-képviselõ, Németh Zsolt mellett a helyi ruszinok egyik tagja is. Végül a mi kis mûsorunk következett (Horváth Zsuzsanna rövid üdvözlõ beszéde után két szavalat: Petõfi Európa csendes és Kecskés Béla Vérré válni, és 3 dal: Ha én rózsa volnék, Gábor Áron rézágyúja, Nemzeti dal) Az ünnepséget koszorúzás zárta. Itt találkoztunk a Kör és a II. Rákóczi Ferenc 11 osztályos munkácsi iskola helyettes vezetõjével, a már hagyományosan részt vevõ vajai iskolaigazgatóval és polgármesterrel, három Celldömölkrõl itt dolgozó férfival (akik külön megköszönték ittlétünket) és nagy örömre egy pár évvel ezelõtt Zánkán csoportunk egyik tagjával együtt nyaraló Munkács környéki lánnyal. Ezután Kárpátalja legrégibb, csodálatosan renovált pravoszláv kolostorát és templomát is megnéztük. Szomorú és megható élménye itt töltött két napunknak: úgy tûnik, semmire nincs pénz, az emberek egyre szegényebbek, egyre több a kolduló gyerek és a kéregetõ felnõtt is és mindenkinek nem tudtunk adni, de a hit, a vallás erõsödik. Csak templomokat építenek. Este kis klubbeli beszélgetés után két felnõtt kísérõnk: Vaszócsik Lászlóné és Kosztyu Gyõzõ kíséretében elmentünk a munkácsi discoba, ahol rajtunk kívül alig voltak. Mi így is jól éreztük magunkat, és egy kis keresgélés után (nem mindenki emlékezett jól a lakcímre) épségben hazaértünk. Harmadik nap. Reggel még az ég is megsiratott minket. 7 órakor Tilda néni és Czipf Béla társaságában a Vereckei-hágóra indultunk. A táj szépségén kívül két ízben más is megál- 16

18 lásra kényszerített. Megnéztük a perecsényi Rákóczi-kastélyt, és Miatyánkot imádkozva emlékeztünk Szolyván a málenkij robot halottaira. És végre-végre mégis kiragyogott a nap, a 37 kanyarulatú szerpentin végén elérkeztünk a hófödte hágóra. Kicsit döbbenetes volt az ugyan szerény, de mégis álló 1939-es ukrán emlékmû mellett a magyar hiánya. Aztán a hó, hó, hó még szállingózni is kezdett. Aztán a hegytetõ és nézz nyugatra, nézz keletre, itt vakító nap, gyönyörû hegyek-völgyek, zöld fenyõk, ott borúsabb és havas még minden. Istenem, de jól választott Árpád apánk! Szép vagy te, Kárpát-medencei ország! Felemelõ érzés volt. Köszönjük. És irány lefelé. Nem a besenyõk vagy az ukránok üldöznek, még kevésbé az itteni ruszinok, csak hajt az idõ. Ungváron rövid séta: a vár és a skanzen, ahol persze a legnagyobb az iskola és a két kert közt álló padok. Fél ötkor már ott is állt kedves kis buborékunk Csapnál a hivatal elõtt, de korai volt az örömünk. Kamionok mögött már 9 óra múlt, mire a magyar határtól telefonálhattunk: épségben hazamegyünk. Próbáltuk ezt elmondani a Rákóczi Szövetség készenléti számának is, de úgy látszik, más valaki fontosabb dolgot közölt velük. Így csak másnap tudathattuk a megnyugtató hírt: megérkeztünk. Addig azonban hajnali 4-ig elõttünk állt az út. Eljött velünk a hó és Béla bácsi. Úgy látszik, mindenki jól érezte magát, felfrissült a határ után, mert senki sem aludt. Énekeltünk, beszélgettünk, rengeteg viccet meséltünk. Voltak, akiknek a helyén az utolsó pillanatban mások léptek be (féltették õket a szegénységtõl, az ukrán maffiától, illetve egy valaki megbetegedett) õk csak sajnálhatják, hogy nem voltak velünk. A visszaemlékezés legalább olyan hangulatos, mint a kirándulás. Megnéztük a videofelvételt, fényképeket, nekiálltunk megtervezni a video-bevezetõt, a beszámolót közben majszoltuk a Béla bácsitól kapott kekszet. Egyetlen dolog hiányzott igazán: nem találkoztunk munkácsi fiatalokkal (az egy-egy családnál lévõk kivételével). Sebaj, majd legközelebb! Mert hiszünk abban, hogy kis vagy kibõvült csapatunk nyáron újra együtt lehet. Köszönjük. Táncsics Mihály Gimnázium diákjai 1998 A Rákóczi Szövetség ötödik alkalommal hirdette meg diákutaztatási programját. A programra vonatkozó dokumentáció feltehetõen az iroda ez évben történt költözése során elkallódott, csupán 2 csoport kiutazásáról van biztos információnk. Kiutazó iskola i Evangélikus Gimnázium () Magyar Nyelvi Intézet () Úti cél Rozsnyó Prága 17

19 1999 A Rákóczi Szövetség hatodik alkalommal hirdette meg diákutaztatási programját, melynek keretében 20 iskola közel 1000 tanulója utazott a határon túlra. Kiutazó iskola Árpád-házi Szent Erzsébet Szakközépiskola (Esztergom) Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola (Csongrád) Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Sopron) Berzsenyi Dániel Gimnázium () i Evangélikus Gimnázium () Cserháti Sándor Mûszaki Szakképzõ Iskola (Nagykanizsa) Csukás Zoltán Mezõgazdasági Szakközépiskola (Csorna) Ferences Gimnázium (Szentendre) II. Géza Gimnázium (Bátaszék) Kinizsi Pál Mezõgazdasági és Élelmiszeripari Szakképzõ Iskola (Zalaegerszeg) Kodály Zoltán Általános Iskola és Középiskola (Székesfehérvár) Kodály Zoltán Gimnázium (Pécs) Lónyay Utcai Református Gimnázium () Marek József Mezõgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola (Mohács) Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium (Bonyhád) Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskola () II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Gyömrõ) Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium (Esztergom) Vajda Péter Gimnázium (Szarvas) Verebély László Technikum () Úti cél Párkány Nagyvárad Nagydobrony Pozsony Rozsnyó Királyhelmec Komárom Gúta Ipolyság Fülek Dunaszerdahely Galánta Kolozsvár Nagykapos Rimaszombat Somorja Galánta Nyitra Pered Érsekújvár Párkány Déva Kassa Ferences Gimnázium beszámolója Mint a szentendrei Ferences Gimnázium diákjai, idén is átrándulhattunk a határon, és Ipolyságon vehettünk részt a március 15-i ünnepélyen. Gimnáziumi éveink során mivel már negyedikesek vagyunk voltunk Komáromban, Tornalján, most érdeklõdéssel készültünk a hajdani Hont vármegyei székhely meglátogatására. Délelõtt 10-re megérkeztünk az Ipolysági Magyar Tannyelvû Gimnáziumba. Mivel ott aznap is tanítás volt, nem találkozhattunk azonnal az ottani diákokkal. Városnézõ sétára vezettek bennünket, melynek során megnéztük a múzeumot. Bizony, szegényesnek találtuk, de a lelkes fiatal igazgató, Pálinkás Tibor igen érdekesen beszélt munkájáról. Megtudtuk, hogy õ az egyetlen magyar múzeumigazgató a Felvidéken. Pénzt alig kapnak munkájukhoz, így nyaranta egyetemisták, magyarországi régészek jönnek Ipolyságra, hogy ingyen segítsenek az ásatásban. A régi, szép premontrei monostor rendbe hozása, a leletek mentése, rendszerezése rengetek munkát jelent. Mi csak ámultunk, mert ilyen lelkesedés, önzetlenség szellemével ritkán találkozik az ember. Délben ebéddel vendégelt meg az iskola, ezt követte az ötödik óra után az ünnepély. Az iskolai énekkar fõleg 48-as dalokból adott szép összeállítást, s mi azon álmélkodtunk, 18

20 hogy egy 147 fõs iskolából 35-en énekkarosok. Nálunk bizony nincs ennyi csengõ hang, vagy az odaadás szelleme hiányzik? Mi a tanítás végeztével elhúzunk egyéni programjaink után, ki marad szívesen énekkari próbákon? Az énekkart egy jelenet követte, rövid és frappáns. Hálóingben és mezítláb megjelent a történelem szelleme, s felelevenítette egy értetlenül hallgató takarító lánynak a 48-as eseményeket. Szegény szellem mindent elkövetett, hogy egyfõs hallgatóságát megnyerje: elmondta a 12 pontot, a Nemzeti dalt. Aztán eltûnt. A lány felvette seprûjét, vödrét, s menet megjegyezte: I like hungarian history, but I don t understand anything. Ez a jelenet a szó szoros értelmében szellemes volt A mi csoportunk három néptánccal és egy verssel járult hozzá az ünnepélyhez. Utána az Ipolysághoz közeli Palástra látogattunk el. Könyveket vittünk a magyar iskolának. (Természetesen az ipolyságiaknak is.) Megnéztük a százéves palásti templomot, amelyet Palásthy Pál püspök építtetett. Megcsodáltuk az 1730-ban épült Palásthy-kastélyt, most restaurálják, és magyar katolikus iskola fog mûködni benne. Utolsó tulajdonosa, egy német báró ezzel a feltétellel ajándékozta a falunak, amikor 1990-ben, a rendszerváltozáskor visszakapta. Megint egy szellem. A nagylelkûség szelleme. Elmesélték nekünk azt is, hogy milyen nevezetes történelmi esemény színhelye Palást. Itt ütközött meg augusztus én a királyi sereg Ali budai pasával. Kétnapi ádáz harc után a törökök gyõztek, foglyul ejtették a magyar sereg vezéreit: Erazmus von Teuffelt és Sforza Pallavicinit. Hõsi halált halt Sbardellati Ágoston váci püspök, az utolsó magyar fõpap, aki fegyverrel a kezében halt meg a nemzetért. Tiszteletére kis kápolna áll azon a helyen, és a csatateret Dali-réteknek nevezik. Mélyszántáskor még most is elõkerül egy-egy fegyverdarab. A török idõket más emlék is idézi: a falu határában áll egy kereszt. Ott húzták karóba a törökök a falu bíróját, Koncz Ambrust. Egy megölt török adószedõ gyilkosát követelték a falun, s ha nem kerül elõ, fölégetik Palástot. A bíró magára vállalta a tettet, s megmentette a falut. Az önfeláldozás, a patriotizmus szelleme Ipolyságra visszatérve fél négykor részt vettünk a városi ünnepélyen, ide is csatlakoztunk egy verssel (Wass Albert Üzenet haza). Rengeteg jó mûsorszám volt, versek, citerazenekar, városi énekkar, a gimnázium énekkara, alapiskolák kisdiákjai népdalokkal, és érzõdött, hogy mindezt szívvel-lélekkel csinálják, örömük telik benne. A lelkesedés szelleme másként mutatkozik meg, mint a gépies produkció. Esteledett már, mikor az ünneplõ közönség az ipolysági temetõbe vonult, s itt a Megbékélés kapujánál koszorúzás volt. Mi is elhelyeztük koszorúnkat, megnéztük Jármay Ármin honvédtiszt sírját és több elsõ világháborús katonasírt. Mindenütt lobogtak a gyertyák. A kegyelet, az emlékezés szelleme ide is nagy tömeget vonzott. Nagyon gazdag volt ez a nap, igazi március 15-e. Megéreztük, mit jelent magyarnak lenni a Felvidéken, magyarul szólni nyilvánosan, szabadon örülni, ünnepelni. Ottani magyar testvéreink megerõsítették bennünk is a hazaszeretet szellemét. Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek! Ferences Gimnázium végzõs diákjai 19