Sikert arattak a zászlósborok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sikert arattak a zászlósborok"

Átírás

1 2011. szeptember Óriási előrelépés a daganatos betegek ellátásában Nagy eredményről számoltak be lapunknak a megyei önkormányzat és a kórház vezetői: öt év után végre finanszírozza az OEP a kecskeméti intézményben is a daganatok korai diagnosztizálását segítő PET/ CT működését és három év után a szívkatéteres laborban (hemodinamika) végzett vizsgálatokat is. Így a betegeknek nem kell Budapestre vagy Debrecenbe utazniuk. (Részletek a 7. oldalon) Brit nagykövet Kecskeméten Kecskeméten találkozott Bányai Gáborral, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökével Greg Dorey, Nagy- Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A diplomatát kecskeméti útjára elkísérte Kulauzov Dóra gazdasági attasé is. A vendégeket a városházán Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester fogadta, aki tájékoztatást adott Kecskemét legfontosabb gazdasági mutatóiról, jellemzőiről, fontosabb fejlesztéseiről. A megbeszélésen jelen volt Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára is. A városházi megbeszélést követően a résztvevők közösen látogatták meg a Mercedes gyárat. Sikert arattak a zászlósborok Bács-Kiskun Megye Borai a Hírös Hét Fesztiválon A kecskeméti Hírös Hét Fesztivál nyitónapján közösen tartott nagy sikerű Bács-Kiskun Megye Bora 2011 borkóstolót a megyei önkormányzat és a Duna Borrégió Borút Egyesület. Az eseményen a megye közéletének ismert alakjai, a sajtó képviselői, a borút egyesület és a megyei önkormányzat munkatársai ismerkedtek Bács-Kiskun négy legjobb borával. Ebben az évben a megye legjobb fehérbora a szabadszállási Birkás Pincészet Cserszegi Fűszeres bora lett. A legjobb rozé bor díját a kiskőrösi Mediterrán Pincészet Kékfrankos rozé bora nyerte el. Vörösbor kategóriában a kiskunhalasi Szőke Pincészet Cabernet Sauvignon Selection évjáratú bora lett az első. A bemutatott desszertborok között pedig a jánoshalmi Kunvin Kft. Silenos nevű jégbora nyerte el a bírálók tetszését. A Duna Borrégió Borút Egyesület fesztiváli pavilonja a korábbi években megszokott helyén, a kecskeméti nagytemplomtól és a 0-ás kilométerkőtől pár lépés távolságra várta a borbemutatóra érkezetteket. A szépen feldíszített faházban idén a évi Bács-Kiskun Olyan lesz a jövő, mint a ma iskolája. Ezzel a Szent-Györgyi Albert mottóval rendezték meg Kiskőrösön a 2011/2012- es tanítási év megyei tanévnyitóját, augusztus 25-én. A Hunniareg Pedagógiai Intézet Bács megyei irodája által szervezett, konferenciával egybekötött ünnepséget Rideg László, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg a helyi művelődési házban. A múlt tanévben sok változás következett be a hazai oktatásban hangsúlyozta az alelnök. Így egyebek között nőtt az egyházi óvodák, iskolák, gyermekvédelmi intézmények száma és aránya. Ismét lesz szakmai-felügyeleti rendszer, a szakképzésre járó diákok közül pedig megközelítőleg minden ötödik vesz majd részt a duális képzésben. Megye Bora nemes verseny díjazottjainak nyertes boraiból azonban nem csak a nyitónapon, hanem több alkalommal is tartottak bemutatót, valamint borkóstolót. Melyeken a megye borait Erdősi Mária, a Duna Borrégió Borút Egyesület titkára, valamint Birkás Zoltán és Rideg László kiemelte, hogy olyan oktatási és nevelési változások küszöbén vagyunk, melyekre nagy szükség van. Leginkább a hazafias nevelésre célzott, valamint hozzátette: mindeközben szemléletet is kell váltanunk, hiszen az erkölcsi megújulás az országnak, a szakmának is a feladata. Mint mondta: sok tekintetben rendhagyónak ígérkező tanév kezdetéhez érkeztünk, amikor Ádám Gyula, Szőke Sándor, dr. Kuti László és Birkás Zoltán, a évi Bács-Kiskun Megye Bora verseny díjazottjai Ádám Gyula borász-cégtulajdonosok mutatták be a borbarátoknak. - A megyei önkormányzat immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a megyei borok számára a versenyt mondta Erdősi Mária. Melynek az az elsődleges célja, hogy a megye kitűnő borait reklámozzák, megismertessék a fogyasztókkal. Emiatt döntöttek úgy négy éve, hogy a fehér, a rozé, és a vörösbor mellett még a legjobb desszertbort is kiválasztják. (2011 legjobb Bács-Kiskun megyei borait a 2. oldalon mutatjuk be) Megyei tanévnyitó Kiskőrösön Az erkölcsi megújulás az egész ország feladata a közigazgatásban napirendre kerültek a reformok. Az egy éve zajló viták jó része közismert. - Bízom abban, hogy a sarkalatos törvények az önkormányzati, oktatási elfogadása nyomán pontosan körvonalazódnak lehetőségeink és feladataink mondta Rideg László. - Az egykori reformügyi miniszter Eötvös József következő mondata ma is megállná a helyét a köz- és felsőoktatási törvény miniszteri expozéjában: A mai időben teljes meggyőződésem szerint pénzügyi viszonyainkat szabályozó törvények nem fognak célhoz vezetni, ha nem gondoskodunk a népnek értelmi neveléséről. Azt kívánom, hogy a következő tanévben tudjunk megértőek, türelmesek lenni egymással, tanítványainkkal zárta gondolatait az alelnök, majd megnyitotta konferenciát, egyben az idei tanévet is. A résztvevők előadásokat hallgattak a tanév aktuális közoktatási kérdéseiről, a megyei kormányhivatal közoktatási feladatairól, a hazai tehetséggondozás jelenéről és jövőjéről. A délutáni szekcióülések olyan fontos témákat érintettek, mint a művészeti iskolák feladatai, a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztése, a tehetséggondozás, illetve a szakképzés aktuális kérdései.

2 A Kecskeméti Gyógyintézeti Központ 11,6 milliárd forint összköltségű építése a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat történetének egyik legnagyobb beruházása. A projekt részleteiről, a kivitelezés pillanatnyi állásáról és a betegek eligazodását könnyítő aktuális információkról augusztus utolsó hetében tartottak sajtótájékoztatót. Mint azt Bányai Gábor, a Bács- Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke leszögezte: az építkezés a tervek szerint halad, az építőipari munkák mellett az eszköz- és műszerbeszerzések is folyamatban vannak. Dr. Svébis Mihály, a kórház főigazgatója a működő egészségügyi intézmény és az építők együttélésének nehézségeiről számolt be, és minden érintett betegek, dolgozók, a környék szeptemberig befejezik az építési munkálatokat a kórházban Gyógyintézeti beruházás tervek szerint halad az építkezés lakói megértését és türelmét kérte a kivitelezés további idejére. Kézér Gyula, a Magyar Építő Zrt. termelési igazgatója pedig arra tett ígéretet, hogy a kivitelező a továbbiakban is arra törekszik, hogy ne okozzon az elkerülhetetlennél több kényelmetlenséget a betegellátásban. A betegeket érintő legfontosabb változások egyike a hotelépület főbejárati előlépcsőjének lebontása miatt a beteg és látogatói forgalom átmeneti átterelése, továbbá az endoszkópiai osztály ideiglenes átköltöztetése volt. Továbbiakban megszűnik az átjárás a diagnosztikai épület és a rendelőintézet között, és egy teljes évig nem használhatók a rendelőintézet liftjei. Ezeknek az elkerülhetetlen változásoknak a hatására a szemészeti szakrendelés a főépületbe költözik, a mozgáskorlátozott betegek ellátására pedig keresik a legoptimálisabb helyszínt. A főigazgató azt is elmondta, hogy a tervezett változásokon túl további átmeneti megoldásokra is sor kerülhet, mivel az elképzelések szerint a nagy zajjal nem terhelhető szakrendeléseket a fekvőbeteg ellátáson lévő szakambulanciára költöztetik a kritikus időre, a betegek zavartalan ellátása érdekében. Érdemes tehát alaposan áttanulmányozni a kihelyezett tájékoztató táblákat. Az építésekkel párhuzamosan halad a meglévő diagnosztikai épület belső korszerűsítése, és az új létesítmények elektromos energia ellátását szolgáló trafóállomás kialakítása a Nyíri úti főporta épületének átalakításával. A rendelőintézet bővítésével az emeletráépítéssel megvalósított harmadik emeleten a járóbeteg központi diagnosztika kap majd helyet. A tervek szerint szeptember 28-ig lezárulnak az építési munkálatok, elejétől pedig már a tényleges gyógyítás is megkezdődhet az új épületben. Óriási sikert arattak a megyei borok a Hírös Hét Fesztiválon A vártnál jobb termések születnek a Bácskában is tudtuk meg Farkas Andrástól, a megye egyik legjelentősebb mezőgazdasági vállalkozásának számító Agroproduct Kft. ügyvezetőjétől. A szakember hozzáteszi: a betakarítás is szerencsésen, szinte az ország teljes területén esőmentesen zajlott. Mindezek következtében ott, ahol a talajadottságok jók, és a kellő tápanyagot is megkapta föld, többségében jó minőségű búza termett. Az Agroproduct esetében ez a kimagasló, úgynevezett javító minőséget jelenti, amit a piac kiemelt, a tőzsdeit meghaladó árral ismert el. Az egyik malom gyakorlatilag a teljes termést megvásárolta. Így bár a meghatározó területen gazdálkodó Agroproduct Kft. növénytermesztés vonatkozásában kedvező teljesítményre számíthat, az éves eredmény még kétséges. A másik két ágazat a takarmánykeverés és az állattenyésztés ugyanis lényegesen roszszabb kondíciók mellett működik jelenleg. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a pozícióinkat, és főleg az állattenyésztésnél esetünkben pulykáról van szó azt látjuk, hogy a magasra szökő takarmány árakat már nem képes ellensúlyozni a megemelt felvásárlási ár sem. Folyamatos veszteséggel kell szembenézni a többi állattenyésztési ágazatban is. A vártnál jobb termések születtek idén a Bácskában is Jó minőségű búza termett az idén Befejeződött az aratás az országban, mintegy 4 millió tonna őszi búza került a magtárakba. Kukoricából több mint nyolcmillió tonnás, napraforgóból 1.4 millió tonnás termés várható. Farkas András kukoricában közepes, esetleg afeletti termésre, és némileg javuló árpozícióra számít. S bár az augusztusi tartós fok körüli hőmérséklet nem kedvezett az érés befejező részének, a minőséget illetően is bizakodó. Arra a kérdésre, hogy eladni, vagy inkább kivárni érdemes most, széttárta a karját. Erre nem létezik örökérvényű szabály, hiszen esetenként kiszámíthatatlan, hogy télre, vagy tavaszra milyen magasra szöknek fel a felvásárlási árak. A mérlegeléskor sok mindent számításba kell venni, többek között a tőke ellátottságot, hiszen a növénytermesztésben évente egyszer fordul meg a pénz. Így ha kivárok, a jövő évi termés érdekében más forrásból kell befektetni. Én azt az elvet vallom, hogy ha egy ár megelégedettségre okot adó nyereséget hoz, kár hazardírozni. És akkor sem fogok bánkódni, ha márciusban kiderül, hogy valamivel jobb pozíciót is el tudtunk volna érni. A tökéletes négyes Bács-Kiskun Megye Bora 2011 Én vagyok a kunsági fi Uniós program Kiskunfélegyházán A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretein belül meghirdetett Múzeumok Nevelésioktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása című pályázati eljárás keretében a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete 7.2 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Kiskun Múzeum számára. A projekt közvetlen célja a Kiskun Múzeum és az együttműködő oktatási intézmények közötti partneri kapcsolatok erősítése, valamint az együttműködésében megvalósuló, a formális oktatást kiegészítő múzeumpedagógiai programsorozatok révén kompetenciafejlesztés volt. Az egész életen át tartó tanulás támogatása a nem formális és informális tanulást szolgáló iskolabarát élményprogramok és múzeumi közművelődési programcsomagok kialakítása és megvalósítása által. A projekt keretében valósult meg egyebek között a Múzeumi Kisokos és Móra Ferenc nyomában című program, több tematikus foglalkozás, valamint az Én vagyok a kunsági fi című szünidei múzeumi tábor. A partner intézmények a Móra Ferenc Gimnázium és a Többcélú Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény voltak. A projekt szeptember 20-án kezdődött és augusztus 31-én zárult. A projektvezető Rosta Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója, a közreműködő szervezet pedig az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. volt. (Folytatás az 1. oldalról) A kecskeméti Hírös Hét Fesztivál nyitónapján közösen tartott nagy sikerű Bács-Kiskun Megye Bora 2011 borkóstolót a megyei önkormányzat és a Duna Borrégió Borút Egyesület. Nézzük, milyen borok voltak a főszereplők, ismerjük meg 2011 legjobb Bács- Kiskun megyei borait! A Birkás Pincészet fehérbora, a Cserszegi fűszeres fajta, hihetetlen illatával, csak ebben a száraz stílusban igazán élvezhető. Jellemzően a kunsági borvidékhez köthető fajta, amely a szabadszállási Siró-dűlőben termett. Citrusos illatanyagai és aroma összetevői, könnyed savösszetétele az édes borok kedvelőit megtévesztheti, mivel az említett illat és szép lecsengésű zamat emlékezetessé teszi a bort. A Mediterrán Pincészet Kékfrankos rozéja reduktív technológiával készült, friss élénk színű, életteli, üde, eperre, málnára emlékeztető kellemes rozé bor élénk savakkal. Fogyasztását Cra hűtve ajánlják a szakemberek. Amit a Szőke Pincészet Cabernet Sauvignon Selection évjáratú boráról tudni kell: a 2009-es év tette lehetővé, hogy Kiskunhalason is gyökeret verjen a kisfahordós érlelés sokrétű folyamata. A 100 százalékban Cabernet Sauvignon szőlőből készített bort folyamatos gondoskodás mellett, 16 hónapon keresztül érlelték 220 litereses fahordókban, melynek eredménye lett ez a minden tulajdonságában páratlan, meglepő testességgel és behízelgő ízvilággal rendelkező alkotás. Elsősorban a hölgyek kedvence lehet, de a borkóstolón a férfiak is kalapot emeltek a jánoshalmi Kunvin Kft. Rajnai rizling jégbora előtt. A bor alapanyagát képező Rajnai rizling szőlőt december 19-én hajnalban, mínusz 8 C-on, megfagyott állapotban szüretelték Jánoshalmán, majd a szőlőt fagyott állapotban, kosaras kéziprésben sajtolták ki. A must cukortartalma nem tévedés! - meghaladta a 29 magyar mustfokot. A hosszantartó szabályozott erjesztést követően a jégbort tölgyfahordóban érlelték. Mindezek együttesen alakították ki e borostyánszínbe hajló nedű harmóniáját, melyet a mazsolára, dióra és mandulára emlékeztető illat-, és zamatanyagok gazdagsága tesz teljessé. 2. Keresse fel a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat turisztikai honlapját! Hírek a megyébõl, turisztikai adatbázis, rendezvények a megyében. Szálláshelyek, turizmus, látnivalók, aktuális programok

3 A változások levezénylése az új fõjegyzõ feladata Kihívások előtt a főjegyző Dr. Kerényi János: a kormányhivatal veszi át a megyei intézmények fenntartását A területfejlesztés és a homokhátság program lehet a megye feladatrendszerének új kihívása Átalakul az önkormányzati rendszer Új feladatok a megszûnõek helyén A júniusi közgyűlés a korábbi megbízott főjegyző, dr. Szigeti László határozatlan idejű kinevezéséről döntött. A közgazdász, jogász szakember 2003-tól aljegyzőként dolgozott a megyeházán, 2006 végéig pedig az illetékhivatal vezetője is volt. - Alapvető átalakulás előtt áll az önkormányzati rendszer, s benne a főjegyző státusza. Milyen feladatra készült, és hogyan írta azt át az élet? - Még hatályba sem lépett a kinevezésem, máris megváltozott minden, amire készültem. Az új önkormányzati törvény értelmében mindazok a feladatok, amit elődöm is végzett, alapvetően átalakulnak. A megye intézményfenntartó szerepe megszűnik, és ma még az is kétséges, hogy lesznek-e egyáltalán főjegyzők. Jelenleg a megyei önkormányzati hivatal vezetését kell ellátnom, a következő hónapokban pedig annak a változásnak a levezénylése vár rám, ami a megyei önkormányzatok feladat- és hatáskörének átalakulása miatt válik szükségessé. Nem erre készültem, de ha már így alakult, szeretném a lehető legkevesebb veszteséggel, a lehető leghatékonyabban megoldani a feladatot. - Hogyan éli meg emberileg ezt a helyzetet? - Várakozással teli bizonytalanságot érzek. Sok mindent nem látok még át, hiszen az önkormányzati törvényt csak októberben tárgyalja az országgyűlés. Az viszont már látható, hogy azt a feladatot, amire a testület bizalmat adott, nem tudom végrehajtani az átállás miatt. Remélem azonban, hogy megtalálnak majd új feladatok és kihívások. - Milyen bástya áll Ön mögött, ahonnan erőt meríthet? - A családom: feleségem és két felnőtt gyermekem mellett a csaknem két éves kislány unokám nagy örömforrás. Nagyon szeretem a zenét és a verseket. Egy József Attila, Kosztolányi Dezső, Nagy László, vagy Buda Ferenc kötet mindig ott van az éjjeliszekrényemen, elalvás előtt ezekből szemezgetek. Ami a zenét illeti, egy Grundig szalagos magnó harminc éves felvételekkel és több száz bakelitlemezből álló gyűjtemény vár otthon. Szeretem a rockot, a bluest, a funkyt, a rock-történet klasszikusait, mint a Pink Floyd, a Led Zeppelin, Jimi Hendrix, a Chicago, a Colosseum... Sport gyanánt kerékpározok, és hosszabb sétát teszek a család kedvencével, a hat éves uszkárral. Az önkormányzati rendszer átszervezése nyomán alapvetően megváltozik a megyék feladatköre. A tervek szerint a jelenlegi egészségügyi, szociális és oktatási intézményfenntartói hatáskör elkerül a megyéktől, amelyek a jövőben a területfejlesztéssel foglalkozhatnak. A változás lényegéről és várható hatásairól kérdeztük Bányai Gábort, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét. - Mit jelent ez a változás a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat életében? - A megyei önkormányzatok az állam által rádelegált kötelező feladatokat látják el, ami eddig alapvetően az intézményfenntartás volt. Ez teljesen megszűnik az önkormányzati rendszer átalakulásával, helyette új feladatként a területfejlesztés jelenik meg. Ennek konkrétumai azonban még most körvonalazódnak. Ha várakozásaink igazolódnak, presztízs szempontjából a megye nem hogy veszítene szerepéből, de a területfejlesztéssel meghatározhatja a térség, Bács-Kiskun megye 119 településének jövőjét. - Mennyit érzékelhetnek ezekből a változásokból a megye lakói? - Az intézményfenntartói feladat átadásából remélhetően semmit. A területfejlesztés azonban új alapokra kerülhet. Ezzel az az uniós alapelv teljesül, miszerint a helyi problémákat helyben hozott döntésekkel kell megoldani. A területfejlesztés átstrukturálásával az eddigi gyakorlathoz képest lényegesen javulhat a helyi akarat érdekérvényesítő képessége. Az elmúlt években ugyanis nagyon sok település szenvedett el hátrányos helyzetet, amikor nem tudtak döntéseket menedzselni, lobbizni a helyi érdekekért. - Megváltozhat az eddigi, sokat vitatott elosztási gyakorlat is? - Kétségtelen, hogy az országba érkező uniós forrásokat az eddigieknél jobban is fel lehetne használni. Meggyőződésem, hogy olyan kezdeményezéseket kell felkarolni, ami fenntartható fejlődést indít el, jelentős hozzáadott értéket és munkahelyeket teremt, és ami mögött piaci tartalom is van. Mindemellett én hiszek a turisztika növekvő létjogosultságában is. Minél több ilyen elképzelésre van szükség a 2014-ig megszülető területfejlesztési tervekben, hogy a Bács-Kiskun megyébe befolyó összegek felhasználása a lehető leghatékonyabb lehessen. Ha az ígéreteknek megfelelően mindehhez megyei kompetenciaként hozzájön a Homokhátság program vezérlése, teljes körű átfésülése és egybeszerkesztése, akkor a megyei közgyűlés feladata és felelőssége nagyobb lesz, mint a 90-es évek óta bármikor. - A jelenlegi helyzetben egyszerre van aktualitása a számvetésnek és a tervezésnek. Milyen mérleget von meg megyei elnökként, ha visszatekint? - Több mint 8 milliárd forint lett kivonva az elmúlt években a rendszerből. Ennek ellenére rengeteg helyen fejlesztettünk, hozzávetőlegesen 70 pályázatot nyertünk, közöttük igen nagy értékűeket is. Mindezek hatására az elmúlt öt évben a fejlesztésre fordított összeg megközelítette a 20 milliárd forintot. A megye gazdálkodása stabil, a 2,2 milliárd forint folyószámla, a mintegy 110 milliós bér- és 430 millió forintos fejlesztési hitel az összes hitelállomány. Ez ugyanannyi mint a fejlesztési önrészek. Készül a megye területrendezési terve A dokumentumot decemberben tárgyalja a közgyûlés A kötvényünkből mindössze 10 százalékot használtunk fel, ebből biztosítottuk a már említett fejlesztések önerejét. Viszont csaknem 1,7 milliárdnyi hozamot nyertünk. A következő hónapok nehéz feladata 96 telephely, 28 intézmény, és csaknem 4 ezer dolgozó átadása. - Ön közismerten megyepárti politikus. Milyen személyes érzéseket él meg a változások kapcsán? - Egyelőre még magam sem látom, hogy technikailag hogyan lesz lehetséges év végéig lebonyolítani az intézmény átadását, de ennél jobban aggaszt a döntés emberi oldala. Nem tudjuk még pontosan, hogy milyen egzisztenciális változást hoz a hivatal 90 dolgozójának életében a jövő. Mivel az intézmények a megyei kormányhivatalhoz kerülnek, a hivatal érintett dolgozóiról külön egyeztettünk Kerényi Jánossal, aki ígéretet tett arra, hogy minden kollégát átvesz, ugyanúgy remélem, hogy az intézmények dolgozóinak sorsa is rendeződik. Sok évi munkám van abban, amit csinálunk. Így természetesen nekem sem könnyű megélni a változást. Azonban ha a területfejlesztés és a homokhátság program egyaránt a megye feladatai közé fog tartozni, akkor az új közgyűlésnek nagyon szép és komoly feladatai lesznek a megye újjáépítésében. Előkészítés alatt áll Bács-Kiskun megye Területrendezési Tervének módosítása. A tervek szerint a véglegesített dokumentum ez év decemberben kerül a megyei közgyűlés elé, majd a testület jóváhagyását követően válik hatályossá mondta el Szabó Mónika megyei főépítész. A főé p í t é s z asszony elmondta, hogy a megyei t e r ü l e t- rendezési terv készítését megalapozó 1996-os jogszabály alapján fogadta el az Országgyűlés ban az Országos Területrendezési Tervről szóló törvényt, annak felülvizsgálatát és módosítását pedig 2008-ban. Az öt év változásai jelentős módosításokat tettek szükségessé a dokumentumban. Értelemszerűen a megyei területrendezési terveket ezek után össze kell hangolni az Országos Területrendezési Tervvel, amire a törvény 2011 decemberéig ad határidőt. A jogszabályok változása miatt szükségessé vált módosítás elkészítéséhez központi költségvetési forrásból pályázatot írtak ki, amelyből a megyei önkormányzat csaknem 8,5 millió forint támogatást nyert. A feladatra a múlt év végén lezajlott közbeszerzési eljárás keretében a VÁTI Nonprofit Kft. kapott megbízást. Mint azt Szabó Mónika hangsúlyozta, a megyei területrendezési terv feladata elsősorban az OTrT által meghatározott országos övezetek pontosítása és az ágazatok adatszolgáltatása alapján a térségi övezetek kijelölése. De lehetőség van a megye egyedi sajátosságainak megfelelő ajánlásokra és intézkedési javaslatokra is, amelyeket határozattal hagyhat jóvá a megyei közgyűlés. Az elkészült munkaanyagot idén áprilisban tárgyalta és véleményezte a megyei közgyűlés, és egyeztetésre bocsátotta. Azóta öt térségi egyeztető fórumot rendeztek, és 190 helyre küldték ki az egyeztetési dokumentációt. A megkeresett minisztériumoktól, közigazgatási szervektől, szomszédos megyei önkormányzatoktól, társadalmi és civil szervezetektől, szakhatóságoktól, valamint a Bács-Kiskun megyei településektől mintegy 90 írásos válasz érkezett. A véleményezésről szóló dokumentációt és az esetleges javításokkal, kiegészítésekkel ellátott megyei területrendezési tervet még egyszer véleményezi az állami főépítész, majd elkészülhet a véglegesített területrendezési tervmódosítás. Arra a kérdésre, hogy milyen hozadéka lehet ennek a meglehetősen hosszú és költséges munkának, Szabó Mónika így fogalmazott: A folyamat eredményeként a megyei területrendezési terv ismét be tudja majd tölteni legfontosabb funkcióját: az érvényben lévő Országos Területrendezési Terv és a települések készülő településrendezési terve közötti összhang biztosítását. A megyei területrendezési terv ilyen módon az egyes térségek fejlesztését és rendezését szolgálja. Bács Megyeháza - Kiadja: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Forrás Kiadója Felelős kiadó: Füzi László Felelős szerkesztő: Szekeres Kálmán Szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Katona J. tér 8. bacsmegyehaza@bacskiskun.hu A szerkesztőbizottság tagjai: dr. Szigeti László, Füzi László, Imre Károly Nyomtatás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája Felelős vezető: Majláth Zsolt László ügyvezető igazgató Web cím: Készült példányban. Kézbesíti a Magyar Posta Bács-Kiskun megye összes településén. ISSN Látogassa meg a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hivatalos honlapját! Önkormányzati döntések, közérdekû információk, pályázati felhívások. Nézze meg a Megyei Krónikát, olvassa el a Bács Megyeházát! 3.

4 Nemrég adták át Géderlakon a megújított, kibõvített könyvtárat A megyei önkormányzat támogatta a mozgássérült gyermekek táborát Szervezett foglalkozások adtak maradandó élményt a Pátria táborlakóknak Dübörög a könyvtár-program Háromszoros forgalom a megújult helyeken Továbbra is elképesztő sebességgel folyik a könyvtármegújítási program Bács-Kiskunban. A programot szervezők tervei szerint 2015-re minden önként csatlakozó Bács-Kiskun megyei kistelepülésen megújított könyvtárakban fogadják a látogatókat. - Néhány hónappal ezelőtt Ramháb Mária, az újból kinevezett megyei könyvtárigazgató a tervei között arról beszélt a BácsMegyeházában, hogy szeretné, ha minden kistelepülésen megújulna a könyvtár, ahol ezt igénylik. Hol tartanak jelenleg? - A tervezett ütemben halad a kistelepülési könyvtárak fejlesztése a megyei könyvtár közreműködésével összegzi Ramháb Mária. - Jelenleg a mozgókönyvtári ellátást hat kistérségben 47 település veszi igénybe, melyek közül 2011 végig a harmincnegyediket is újjáformáljuk. - Mindösszesen 10 olyan kistelepülés van már csak a megyében, amelynek könyvtára nem szerepel a nyilvános könyvtári jegyzéken, de a mozgókönyvtárhoz sem csatlakozott még. Ettől persze többen vannak, akikre ráférne a változás. Egyetért ezzel? - Nemrég került átadásra Géderlakon és Dávodon is a megújított, kibővített könyvtár, ami nagyon tetszett sokaknak, főleg a A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat támogatásával táboroztak idén nyáron is az akadályozott gyermekek a Balaton partján. A Magyar Vöröskereszt szervezésében több mint három évtizeddel ezelőtt hívták életre ezt a balatonlellei nyári tábort, amelynek ebben az évben is a megyei önkormányzat üdülője adott otthont. A vakáción 85 fiatal vehetett részt, 25 gondozó kíséretében. tanévkezdés közeledtével. A szeptember nagyon sűrű lesz. Szeptember 17-én Hetényegyházán a fiókkönyvtárunk újranyitása lesz a szüreti ünnepség egyik fénypontja, amellyel megkezdődik a kecskeméti fiókkönyvtári hálózat korszerűsítése is. Még ebben a hónapban, 24-én délelőtt Bácsszentgyörgyön, a megye egyik legkisebb településén örülhetnek az újjászületett könyvtári közösségi tér megnyitásának az érdeklődők. Délután pedig a bácsborsódiak vehetik majd birtokba az átalakított, megszépített könyvtárukat. Október 1-jén délelőtt a kalocsai kistérségben, Uszódon folytatódik a sor egy gyönyörű, tágas könyvtár megnyitásával, amire már nagyon nagy szükség volt. Majd még aznap délután felavatjuk a kecskeméti kistérségben a ladánybenei Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér pályázat támogatásával az új könyvtárat. Bízom benne, hogy az építési munkálatok még szeptemberben befejeződnek Császártöltésen, így októberben sor kerülhet ott Lellei táborozás megyei támogatással Az együtt töltött időt alapos szervezőmunka előzte meg, melynek részét képezte a tartalmas és színes programok összeállítása is a nyaraló gyermekek és kísérőik számára. Nemcsak az üdülőben szervezett kézműves foglalkozások, filmvetítés, közös séta, akadályversenyek, esti közös programok jelentettek maradandó élményt a táborlakóknak, hanem részt vettek egy tihanyi kirándulással egybekötött balatoni hajókázáson is. Különleges eseménynek számított, hogy csatlakozhattak az ott tartózkodásuk alatt zajló Magyar Világtalálkozó programjaihoz is, ahol koncertek és tartalmas rendezvények, többek között gasztronómiai kalandozás is várta a Bács-Kiskun megyei csapatot. is a könyvtár átadására. Folynak a munkálatok Dunatetétlen kistelepülésen is, ahol egy régi álom válik valóra december 2-án, amikor a faluközpontban korszerű, otthonos könyvtár, információs, közösségi hely várja ezután az embereket. Hat nyertes pályázat megvalósítása áthúzódik a következő évre az építési munkálatok miatt, illetve közülük több utófinanszírozású európai uniós pályázat, így nem könnyű a forrásokat előzetesen előteremteni. A szolgáltató helyeink közül nehéz helyzet van Bátyán, Dunafalván és Felsőlajoson, ahol mindenképpen megoldást kell találnunk a következő pályázati ciklusban. - Jövőre is folytatják a fejlesztéseket? - Természetesen 2012-ben amikor már a megújításokkal csaknem mindenütt készen leszünk újabb kistelepülések csatlakozása várható a rendszerhez, így biztosan nem fogyunk ki a munkából. Ami folyamatosan erőt ad ehhez, az mindenhol az emberek érdeklődése, a gyerekek önfeledt rácsodálkozása a változásokra. Az újjávarázsolt helyeken átlagosan háromszorosára nőtt a könyvtárlátogatók száma, 30 százalékkal több könyvet kölcsönöztek, egyre többen használják a számítógépeket, és szívesen vesznek részt a programokon, internet tanfolyamokon is. Mindenképpen érzékelhető, hogy javult a kistelepülésen élők esélye legalább a kulturális szolgáltatások terén. Éppen ezért nagyon fontos, hogy meg is maradhasson - ebben a nehéz társadalmi, gazdasági helyzetben még inkább a megye összetartó ereje, forrásai. Nemzetközi ifjúsági tábor Kiskőrösön Ötödik alkalommal szervezték meg a Pátria Nemzetközi Ifjúsági Tábort Kiskőrösön. Augusztusban több Dél-alföldi, valamint határon túli településről mintegy hatvan fiatal érkezett a városba. A 2006 óta szinte minden nyáron megszervezett ifjúsági találkozó Kiskőrös és Margitta (Partium) ifjúsági kapcsolataival kezdődött, 2011-re a résztvevő települések száma már tucatnyira nőtt. A kezdeményezés elindítója Szedmák Tamás, megyei önkormányzati képviselő, a Fidelitas korábbi országos alelnöke elmondta, céljuk, hogy valamennyi tízezer főnél nagyobb Dél-alföldi település fiataljai kezdeményezzenek kapcsolatot a testvértelepülések ifjúságával. Rendezzenek közös programokat, szervezzék meg a településpárok diáktalálkozóját, szülessenek kapcsolatok a határon túli és az itteni magyarok között. Az augusztusi sikeres tábor után a korábbinál is nagyobb intenzitással folytatják a kapcsolatépítő munkát, hogy továbbra is jelentősen bővüljön a projektben résztvevő települések száma. Várják azokat, akik szívesen vállalják a közösségformáló munkát. Az idei táborban részt vettek Kiskőrös-Margitta, Soltvadkert-Sarmaság, Kecskemét-Marosvásárhely, Algyő- Kiskunhalas, valamint Nagyvárad fiataljai. A tábor ideje alatt a résztvevők megismerkedtek Kiskőrössel, együtt kirándultak Ópusztaszerre, zenés-táncos bulit tartottak, sőt a helyi fürdőben is csobbantak egyet. A kezdeményezéssel kapcsolatos további információkat, valamint a fotókat megtekinthetik a Facebook Pátria Nemzetközi Ifjúsági Tábor oldalán. Tehetségeket segít a civil szervezet Húsz szervezet szerepvállalásával megalakult a Bács-Kiskun Megyei Tehetségsegítő Tanács. Az alapvetően koordináló szerepet betöltő civil szervezet céljairól Szabóné Csábrády Anikót, a kezdeményező Hunniareg Pedagógiai Intézet Bács- Kiskun Megyei Irodájának irodavezetőjét, és Rideg Lászlót, az alapító Bács- Kiskun Megyei Közgyűlés alelnökét kérdeztük. - A tehetségek felkarolása örökzöld aktualitása a pedagógiának. Miből gazdálkodhat e téren Bács-Kiskun megye? - Jól állunk tehetség dolgában. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy itt nem csupán kiemelkedő, géniuszi képességekről és tárgyi tudásról beszélünk! A jó pedagógus, a jó oktatási rendszer és a jó tehetséggondozás abban segít, hogy ki-ki a maga területén és a saját szintjén tudjon kiteljesedni, érjen el sikereket. A pedagógus dolga, hogy azonosítsa és fejleszsze tanítványai készségeit, képességeit, jobb teljesítményre ösztönözze őket, a környezeté pedig, hogy megteremtse a lehetőséget ezek maximális kibontakoztatására. Ha ezen a téren mindenki jól teszi a dolgát, akkor a fiatalok megtalálják azt a pályát, a gazdasági életnek azt a szegmensét, ahol tehetségüket önmaguk és a társadalom hasznára kamatoztatni tudják, sikerélményt érnek el, fejlődnek, tevékenységükre igény mutatkozik. - Hogyan segítheti ezt a folyamatot egy civil szervezet? - A megyei tehetségsegítő tanács egyik legnagyobb értéke, hogy alulról jövő kezdeményezés hívta életre: a tehetségpontok és a szakmai szolgálat kereste meg a megyét, majd közösen építették tovább a kört a fenntartókkal, civilekkel, a Fókusz Takarékkal, a Vállalkozók Országos Szervezetével hogy csak néhányat említsek az alapító tagok közül. A tanács mindenekelőtt a térség nevelési és oktatási intézményeiben és azon kívül megvalósuló tehetséggondozó tevékenység megismerésére törekszik, hogy az arra érdemeseket minden rendelkezésére álló eszközzel támogassa. Itt nem elsősorban anyagiakra kell gondolni, hanem tájékoztatásra, információk nyújtására. Egyfajta fórumot biztosítunk a résztvevők számára az álláspontok egyeztetésére, támogatási lehetőségek feltárására és megszerzésére, információk továbbadására és fogadására. Jók között a legjobbak Nyolcan vehették át a Bács- Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítvány kitüntető díjait a megyeházán. Pro Honore életmű díjat kapott: Nagy Istvánné, a kiskunhalasi Vári Szabó szakközépiskola intézményegység vezetője, Pintér András, a halasi Bibó gimnázium címzetes igazgatója, Szőke Imre, a kalocsai Szent István Gimnázium tanára és Vőneki Ottóné, a kiskunfélegyházi mezőgazdasági szakképző volt igazgatója. Pro Educatione szakmai díjat vehetett át: Dudásné Grau Ágnes, a sükösdi általános iskola vezetője, Horváth Mária, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat (BKMÖ) Kiskunhalasi Alapfokú Művészetoktatási Intézménye magán énektanára, Lelkes Lászlóné, a BKMÖ Kiskőrösi Közoktatási Intézménye gyógypedagógusa és Szabadiné Viszmeg Erzsébet Sára, a Kiskőrösi KTKT Egységes Iskola, soltvadkerti tagintézményének igazgató-helyettese. Többen vannak hátrányos helyzetben A tanulólétszám nem mutat jelentős változást az elmúlt évekhez képest, azonban tendenciájában nőtt az értelmileg akadályozottak száma. Emiatt több gyermekfelügyelőre, gyógypedagógiai aszszisztensre lenne szükség derül ki a megyei önkormányzat bajai közoktatási intézmény évi szakmai beszámolóból. Az intézmény összes tanulólétszámából 32,15 százalék hátrányos, 21 százalék halmozottan hátrányos helyzetű gyermek és tanuló, ami tendenciájában növekedést mutat az előző évekhez képest. 4. Keresse fel a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat turisztikai honlapját! Hírek a megyébõl, turisztikai adatbázis, rendezvények a megyében. Szálláshelyek, turizmus, látnivalók, aktuális programok

5 több mint tízezren voltak a bugaci hagyományõrzõ rendezvényen Hosszú hétvégével, programsorozattal ünnepeltek Sükösdön A borlovagavatás látványos nyitóprogramja a kiskõrösi szüreti napoknak Történelmet írt az Ősök Napja hagyományõrzõ kezdeményezés Országos reklám Kiskőrösről az alföldi boroknak Sikerként értékelték az Ősök Napja szervezői a nyáron Bugacon első alkalommal megtartott Harmadszor szervezte meg a magyarok országos gyűlését a Kunszentmiklóshoz tartozó Bösztörpusztán a Magyarok Szövetsége. A gyűlés sajátossága, hogy csak magyar termékekkel és a magyar műveltség értékeivel találkozhat a nagyközönség. - A célunk az, hogy az emberek visszanyerhessék jogos, és valóságalapú történelmi képüket, amit nagyon sokszor torzítottak, illetve vettek el tőlük - mondta a szövetség társadalmi jóléti tagozatának vezetője a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón. Gyógynövényekkel segített a lányán Az elmúlt egy évtizedben számtalan klinikai vizsgálat, teszt bizonyította a kóros hajhullás ellen leghatékonyabb gyógynövényekből álló ILZSU hajregeráló szer rendkívüliségét a kopaszodás folyamatának megállításában és a hajhagymák újraélesztésében. A tízféle, gondosan összeválogatott gyógynövény desztillált vízzel hagyományőrző rendezvényt. A rossz időjárás ellenére is több mint tízezren voltak kíváncsiak A gyűlés mindhárom napján előadásokat hallgathattak az érdeklődők, illetve különböző bemutatók, kiállítások, versenyek és koncertek tetették színessé az nagydíjat nyert a keceli oldat A keceli Varga Péterné Ilona közel negyven éve foglalkozik növényekkel, hobbija és egyik szakmája is a kertészethez köti. Kisebbik lányának egy betegségből adódó kóros hajhullása késztette arra mintegy tíz évvel ezelőtt a kétségbeesett anyát, hogy behatóbban elemezze a gyógynövények jótékony hatását. Fáradozása sikerrel járt, az ILZSU néven forgalmazott hajregeneráló szerük azóta sok ember problémájára nyújtott megoldást, és mint ahogyan a tapasztalatok mutatják, étrend-kiegészítő készítményük is csodákra képes. kevert étkezési alkoholban érlelődik heteken keresztül. Ez idő alatt a hatóanyagok kioldódnak és ezt az oldatot kell kúraszerű alkalmazással a fejbőrbe dörzsölni. Hét gyógynövény hatóanyagait tartalmazza a magas flavonoid szintű étrend-kiegészítő készítmény, amely rendkívüli védekező reakcióra, sejtmegújító munkára lovasíjász-bemutatóval és a lovas gyorsasági versennyel egybekötött műsorokra, amit a Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat is támogatott. Az ősök sátrába a kiemelkedően nagy érdeklődés miatt csak hosszabb várakozás után lehetett bejutni, de a tudományos előadások is telt ház mellett zajlottak. Bíró András Zsolt antropológus, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke kifejtette: a látogatók nagy száma jól jelzi, hogy az Ősök Napjára szükség van, így kijelenthető, hogy a Kurultájhoz hasonló, történelmet író kezdeményezés született Bugacon 2011-ben. Magyarok gyűltek Bösztörpusztán Elõadások, bemutatók, élõkép Többek között a Magyar Televízió, a Duna TV és a Kossuth Rádió stábja tudósított a kiskőrösi szüreti napok Borutcájából. A rendező cég ugyanis országos médiakampányt szervezett az alföldi borok népszerűsítésére. Huszonkét borászati vállalkozás hozta el díjnyertes nedűit, igazolva, hogy kiváló borok készülnek az Alföldön. A rendezvény mintegy tizenötezer látogatója megkóstolhatta a Duna Borrégió minőségi borait, bemutatták a borászatokat a városba érkező Árvák hercege Kecskeméten A szabadságharcra emlékeztek eseményeket. Szombaton történelmi élőképet jelenített meg több száz gyalogos és lovas hagyományőrző. Árvák hercege címmel történelmi emlékkiállítással tiszteleg a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulója előtt a Bács- Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet. A Cifrapalotában október 31-ig látható kiállítás címe arra utal, hogy I. Rákóczi Ferenc fia születése után pár hónappal meghalt, ezért Zrínyi Ilona gyermeke félárván nevelkedett. - Rákóczi életútja, példája azt mutatja meg nekünk 2011-ben, hogy mennyire fontos a fiatalság nevelése a hazaszeretetre, a hitre, a becsületre, a küzdelemre mondta Bányai Gábor, a Bács- Kiskun megyei közgyűlés elnöke a kiállítás megnyitóján. készteti az emberi immunrendszert. Így gátolja, illetve lassítja többek között a különböző rákosdaganatos, vagy szív- és érrendszerbeli betegségek kialakulását, de a tapasztalatok szerint számos más betegségre is gyógyír. Gondosan ügyelnek gyógyhatású termékeik alapanyagaira, kizárólag magyarországi nagykereskedőktől vásárolják a felhasznált gyógynövényeket. A hetven évre hivatalosan is levédett ILZSU termékek száz százalékban gyógynövény alapúak, aromát vagy színezéket nem tartalmaznak. Az ILZSU fantázianév, az IL Ilona asszony, a ZSU pedig Zsuzsa lánya nevére utal. A mama felügyeli a gyártást, Zsuzsa pedig a közösen alapított cég ügyeit intézi. A készítmények iránt Ausztriából, Svájcból, Németországból, Izraelből, Kínából, Amerikából is érdeklődtek. Hajregenerálójuk két évvel ezelőtt megnyert egy nemzetközi nagydíjat, tavaly pedig mindkét termékük arany fokozatú elismerést kapott egy kiállításon. szakembereknek, a média által az egész országnak. A jelenlévő borászok elmondták, fontos, hogy új imázs épüljön a homoki borok köré, amelyek minőségben és árban is felveszik a versenyt a hegyvidéki borokkal. A magyar borok fogyasztásával a magyar termelőket segítjük, az A tárlaton Máday Norbert (kiskép) magángyűjteményének értékes darabjai is láthatók. A kecskeméti műgyűjtő R. Várkonyi Ágnes történész, akadémikus, a korszak legjelentősebb kutatója II. Rákóczi Ferencről szóló könyvét említi, mint olyat, aminek köszönhetően évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy külföldi műkereskedők elől a saját pénzén menti meg történelmünk jó néhány relikviáját. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a műtárgyak Magyarországon maradjanak. Sükösdi fesztivál Fesztiválhangulat volt több napon keresztül Sükösdön, ahol gazdag programsorozatban vehettek részt az érdeklődök. Egy héten át volt látogatható a művelődési házban a vadászati kiállítás, és ugyanitt nyílt meg egy helytörténeti kiállítás is. A sport sem maradt ki a programok közül: kispályás labdarúgást, ulti-és tekebajnokságot, valamint horgászversenyt is rendeztek. Sport- és néprajzi programok, játszóház, lovas kocsikázás várt a gyerekekre, a pogácsaversenyben pedig ebben az évben Kissné Szente Márta nyert. Az újdonságnak számító rockfesztiválon egymást követték így képződő haszon pedig az országban marad. - Ha nincs miből megszeretni egy szép, igaz ember történetét, akkor nincsenek gyűjtők és nincsenek gyűjtemények sem mondta a Rákóczi könyvről a kecskeméti műgyűjtő. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik a kiállítással is segítenek életben tartani a magyarság történetének e dicső korszakát, és ápolni egy olyan ember emlékét, aki m i n d e n é t feláldozta a hazájáért. a fellépő együttesek: sztárvendég a Lovegun volt. Nem maradhatott el a tűzijáték, az utcabál előtt pedig Sipos F. Tamás táncoltatta meg a rajongókat. Látogassa meg a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hivatalos honlapját! Önkormányzati döntések, közérdekû információk, pályázati felhívások. Nézze meg a Megyei Krónikát, olvassa el a Bács Megyeházát! 5.

6 Az egészségügy legnagyobb ünnepe dr. Svébis Mihály főigazgató a kiemelkedő munkát végzőknek adott át kitüntetést, valamint sor került főorvosi és adjunktusi előléptetésekre is. A Semmelweis Nap az egészségügyben dolgozók legnagyobb ünnepe, amikor tisztelettel emlékeznek a világszerte elismert orvosra, Semmelweis Ignácra, az anyák megmentőjére. A Semmelweis napi ünnepségen a megyei önkormányzat nevében Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke, és dr. Molnár Ilona, a megyei kormányhivatal főigazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Majd dr. Svébis Mihály Összesen mintegy 160 millió forint értékű fejlesztés valósul meg a közeljövőben a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Perinatális Intenzív Centrumában (PIC). Az új inkubátorok, lélegeztetőgépek, betegőrző monitorok, továbbá a megújuló informatikai rendszer egy pályázati siker jóvoltából gazdagítja a koraszülöttek speciális intenzív ellátását biztosító részleget. főigazgató a kiemelkedő munkát végzők közül adott át többeknek kitüntetést, elismerést, valamint sor került főorvosi, és adjunktusi előléptetésekre is. - Legyen a jelszavunk az empátia, a jó és hiteles egymás közti kommunikáció, az önzetlenség és az egészségügyünk gyógyíthatóságába vetett hit. Bízzunk benne, hogy elindul egy felemelkedés, és ismét megkapjuk a megérdemelt megbecsülést hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Gera László, a traumatológiai osztály vezetője. Korszerű műszerek a koraszülötteknek - Az elnyert, 143,5 millió forint uniós támogatást az intézmény 16,5 millió forint önereje teszi teljessé. A 2012 októberéig tartó fejlesztés eredményeképpen nem csak az itt dolgozók munkája válik könnyebbé, de nagymértékben nőnek a tartós gépi lélegeztetésre szoruló és az igen kis súlyú, 1500 gramm alatti csecsemők életben maradási esélyei is mondta dr. Svébis Mihály főigazgató. Szakdolgozók köszöntése Kitüntetések az Ápolók Nemzetközi Napján Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából idén X. alkalommal rendezték meg Kecskeméten a Regionális Ápolási Konferenciát. A kórház főigazgatója dr. Svébis Mihály köszöntőjében hangsúlyozta a szakdolgozók nélkülözhetetlen szerepét az egészségügyi ellátásban, majd kitüntetéseket adott át. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója, dr. Molnár Ilona a közszolgálat átalakításának pozitív tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel. A főigazgató asszony szerint a közszolgálatban dolgozók munkáját az emberszeretet kell, hogy áthassa. - Orvos-képviselőként nehéz megélni azt, hogy az ország átalakításának folyamatában nem az egészségügy átalakítása az első mondta Kecskemét polgármestere, dr. Zombor Gábor, aki évekkel ezelőtt az intézmény főigazgatói székét cserélte fel a polgármesterire. Nagyon sokan szeretnénk, ha a megújulás ezzel az ágazattal indulna. Tudomásul kell vennünk, hogy az ország pillanatnyilag nem alkalmas arra, hogy komoly előrelépést tegyen ezen a területen. Bízom abban, hogy a következő évben elindul ebben az ágazatban is az átalakítás, amely OEP finanszírozott szívkatéterezés Kecskeméten augusztus elsejétől a szívkatéterezésre évi hatezer súlypontot ami mintegy beteget jelent - finanszíroz az OEP a kecskeméti megyei kórházban. A kecskeméti szívinfarktusos betegeket sokáig Szegedre kellett szállítani, hogy megkapják az életmentő és tartósan jó életminőséget garantáló értágító beavatkozást. A gyakorlat azért volt kedvezőtlen, mert akut infarktusban a tünetek megjelenése után az első egy-két óra a legértékesebb idő, amikor a legjobbak a beteg esélyei. Dr. Ruzsa Zoltán, laborvezető főorvostól megtudtuk, hogy több évvel ezelőtt kezdték el Kecskeméten a perifériás érbetegeknél például láb,- nyaki, vagy váll érszűkületek esetén az értágítást, két évvel ezelőtt pedig a daganatok embolizációját, azaz idegen anyaggal történő érelzárását. Szívkatéterezésre másfél éve van lehetőség a megyei kórházban, ahol a beavatkozások száma 2010-ben már elérte a háromszázat. Még OEP támogatás nélkül, saját büdzséjéből finanszírozta a kórház az első szívkatéterezést is, múlt év decemberben. Február elsejétől a fekvőbeteg osztályi háttér is a rendelkezésre áll már nyolc intenzív és 14 krónikus ággyal. A hosszú, kitartó és előretekintő munkával létrehozott invazív kardiológiai részleg fejlesztése folyamatos. Valamint elindult az egész megyére kiterjesztett 24 órás infarktus ügyelet is. A szívkatéteres vizsgálat várakozási ideje jelenleg Szegedre hat hónap, K e c s k e m é t r e pedig mindöszsze két hét. Amikor Laczkó Istvánné, ben segédnővérként dolgozni kezdett a kecskeméti kórház szülészetén, mindössze 16 éves volt. Maga sem tudja, hogy azóta hány gyermeket segített a világra, de ezeket a pillanatokat élete legszebb élményei között tartja számon. - A nővérképzőt nappali tagozaton között végeztem el, majd visszamentem a szülészetre. Munka mellett szereztem érettségit, 1978-ban pedig Kiskunhalason, a bábaképzőn kaptam oklevelet. Nyugdíjba vonulásomig szülésznőként dolgoztam. Egy éve halt meg a férjem, azóta egyedül élek. - Mikor döntötte el, hogy szülésznő lesz? - Általános iskolás korom óta vágyom arra, hogy nővér, illetve szülésznő legyek. Falun születtem, ahol Marika néni, a bábaasszony segített világra a többi jobbra fordítja az egészségügy, és a benne dolgozók sorsát. Dr. Fáy Tamásné ápolási igazgató az ünnepélyes megnyitón elmondta: idén a határon túlra is átnyúlik a konferencia témája, valamint résztvevőinek köre. Három témakörben mutatták be tudásukat és eredményeiket a kecskeméti megyei kórház szakdolgozói. Napirenden szerepelt az esélyegyenlőség, a team munka szerepe, és a betegbiztonság. A regionális konferencián szó esett arról a folyamatban lévő projektről is, amelynek sikerén Novi Sad város önkormányzata és az Ölelő Kéz Alapítvány közösen dolgozik. A Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési programban az egészségügyi ellátórendszer mindkét fél számára hasznos, költséghatékony fejlesztése a cél. Szülésznőportré: Laczkó Istvánné újszülöttel együtt. A szüleim összejártak vele, engem pedig nagyon megérintett, amit a bábáskodásról mesélt. - Ennyi év távlatából is jónak bizonyult a választás? - Mindig nagyon szerettem a munkámat. Egy ideig bejártam Kerekegyházáról, majd Kecskemétre költöztem, ahol megismerkedtem a férjemmel. Huszonhárom évig éltünk együtt, sajnos gyermekünk nem lett. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy mindig rajongásig szerettem a hivatásomat, és a legszebb dolgok közé sorolom, amikor egy életet a világra segítek. Sajnálom, hogy nem dolgozom már a mostani, családközpontú szülésvezetés idején, amikor az a törekvés, hogy ez a kivételes alkalom élmény legyen mindenki számára. Ha a fájdalmat nem is tudjuk elvenni, de a körülményekkel sokat tehetünk azért, hogy ezeket a pillanatokat mindenki felemelő érzésként élhesse meg. Úgy érzem, jó irányba halad a szülészet. 6. Keresse fel a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat turisztikai honlapját! Hírek a megyébõl, turisztikai adatbázis, rendezvények a megyében. Szálláshelyek, turizmus, látnivalók, aktuális programok

7 Új fejezet nyílik a daganatos betegek ellátásában Szerezzen személyes élményeket a nukleáris energia békéscélú felhasználásáról végre finanszírozza az OEP a megyei kórházban is a daganatok korai diagnosztizálását Újabb pályázati siker a megyénél onkoradiológiai Fejlesztések PET/CT Kecskeméten Korai diagnózis helyben Az onkoradiológia feltételrendszerének javítására jelentős pályázati sikert könyvelhet el a Bács-Kiskun megyei önkormányzat kórháza. Technológiai fejlesztés a hatékony és korszerű onkológiai ellátásért a Délalföldi régióban című TIOP pályázata csaknem 1,6 milliárd forint összegű támogatást kapott. A pályázatot a kecskeméti megyei intézmény a Szegedi Tudományegyetemmel közösen nyújtotta be, így a jóváhagyott összeg felhasználása is a két intézményben történik. Ahogy dr. Svébis Mihály főigazgató fogalmaz, ezzel új fejezet kezdődik a térség daganatos betegeinek ellátásában. S bár a részletek még egyeztetést kívánnak, a rendelkezésre álló összeg nagy értékű készülékek cseréjét teszi lehetővé. Erre óriási szükség van, hiszen a gépek és berendezések jelentős része a Kecskeméti Onkoradiológiai Központ 1997-es átadásakor, vagy nem sokkal azt követően kerültek az intézménybe. Kecskeméten december 21-én alakult meg az önálló onkoradiológiai részleg, a kecskeméti megyei kórház Izsáki úti telephelyén. Ez nagy fejlődésnek számított, ám a felmerülő igényeket önálló sugárterápiás felszereltség hiányában, a rendelkezésre álló öt ággyal nyilvánvalóan képtelen volt ellátni. A daganatos betegek szűrésében és kezelésében lényeges változást június 27-e hozott, amikor átadták az új, korszerű Onkoradiológiai Központot a Nyíri úti telephelyen. 60 ágy, lineáris gyorsító, szimulátor, önálló tervező rendszer, a régió betegei számára európai szintű sugár- és kemoterápiás ellátás vált elérhetővé, magas színvonalú rehabilitációs és onko-pszichológiai profillal kiegészítve. Az átadást követő évben, 1998-ban újabb lineáris gyorsító üzembe helyezése történt meg. A két lineáris gyorsító a daganatos sejtek elpusztításában játszik meghatározó szerepet. A kezeléshez szükséges beállításokat a szimulátoron végzik a központ munkatársai, a CT, MR, a PET/ CT és az ultrahang vizsgálati eredményeinek felhasználásával. A felületi közelbesugárzó készüléket is számítógép vezérli. A bővítés újabb jelentős állomása 2006 volt, amikor az emeletráépítéssel 97 ágyasra bővült a központ fekvőbeteg kapacitása. Öt éve várt finanszírozás kapott zöld utat Kecskeméten: a PET/CT augusztus elsejétől fogadja a betegeket, így már nem kell a rászorultaknak Budapestre vagy Debrecenbe utazniuk. A pozitron emissziós tomográfia (PET) nagyban segít Kecskeméten a daganatos betegek korszerű ellátásában. Ez az egyik legmodernebb, a nukleáris medicina körébe tartozó képalkotó eljárás lehetővé teszi, hogy az élő szervezetben lejátszódó egyes molekuláris, biokémiai folyamatokat háromdimenziós kép formájában, noninvazív (nem műtéti) módon tanulmányozzák. A PET/CT hatékony segítség a daganatok korai diagnózisában. Komoly segítséget nyújt a szövettani mintavétel helyének kijelölésében, a műtéti beavatkozások megtervezésében, illetve a sugárkezelés céltérfogatának meghatározásában. A PET/CT használható az onkológiai terápia hatásosságának lemérésére, lehetőséget teremt a daganat növekedési ütemének becslésére. A PET/CT, bár nem mindenható, képes arra, hogy a hagyományos anatómiai képalkotó eljárásoknál hamarabb kimutassa a kicsiny, ismeretlen eredetű, occult tumorokat daganatokat. A PET/CT vizsgálatok alkalmazásától a korai felismerés, a pontos állapotfelmérés, a hatékony terápiamegválasztás következtében a betegek élettartamának megnövekedése, az életminőség javulása, a daganatos halálozások számának csökkenése jó eséllyel várható. 7.

8 Kecskeméten a Kulturális és Konferencia Központ ad helyszínt a Népzenei Találkozónak Újbor fesztiválon ünnepelhetünk Baján Szüreti felvonulások lesznek a következõ hetekben megyeszerte Megyei programajánló Szept Kalocsai Paprika Napok Infó: Tompa Szüreti felvonulás és bál Infó: Kiss Ervin, Csikós Krisztina IV. Bajai Újbor Fesztivál Infó: Tourinform Baja Ágasegyháza Falunap és szüreti mulatság Infó: Kecskeméti Népzenei Találkozó Infó: Nemesnádudvar, Máriavölgye Szent Mihály Napi Újbor Ünnepe Kerekegyháza Kereki Tojás és Szüreti Fesztivál Infó: Újtelek Szüreti felvonulás és bál Infó: Tiszaalpár IX. Bársony Mihály Tekerõlantos Találkozó Infó: Dunafalva Szüreti felvonulás Infó: Nyárlőrinc Szüreti felvonulás Infó: Solti Szüreti Fesztivál (Pincefalu) Szeptember 30-október 2. Izsáki Sárfehér Napok Infó: Tetézi Lajos Október 1. Tass Szüreti bál Infó: Sükösd Szüreti felvonulás és bál Infó: Homokmégy Búcsú Infó: Érsekcsanád Szüreti Felvonulás és Bál Infó: 8. Kunfehértói Szüreti Nap utcai futóversennyel Infó: Újtelek Búcsú (Részteleki rész) Infó: A részletes programokról érdeklõdjön a megadott információs elérhetõségen. Programok a Cifrapalotában Időszaki kiállítások: Árvák hercege Emlékkiállítás a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójának tiszteletére (október 31-ig) 100 éve történt A földrengés éve A Kecskeméti Katona József Múzeum történeti-néprajzi osztályának időszaki kiállítása (október 31-ig) Csend és nyugalom pihenés a természetben Állandó kiállítások: Kunbábony egy avar fejedelem kincsei Múzeum született Fejezetek a Katona József Múzeum történetéből (történeti néprajzi régészeti kiállítás) Muraközy János emlékszoba Veránka-szigeti hétvége az érsekcsanádi szüreti felvonulás és mulatság jegyében október 7-9. (2 éjszaka) Várjuk a hagyományos érsekcsanádi szüreti programra, borok és rétesek kóstolójára! Ft/fő/2 éj 2 ágyas panzió szobában, Ft/ fő/2 éj 2 ágyas Dunára néző panzió lakosztályban; 4 és 16 év között pótágyon 2 ágyas panzió szobában vagy panzió lakosztályban: Ft/fő/2 éj Hosszú hétvége ősszel a Veránka-szigeten október (3 éjszaka) Élvezze a Veránka-sziget csendjét, tegyen kirándulást kisvasúttal a Gemenci erdőben, kerékpározzon a környéken! Kóstolja meg híres halászlevünket és túrós csuszánkat! Ft/fő/3 éj 2 ágyas panzió szobában, Ft/fő/3 éj 2 ágyas Dunára néző panzió lakosztályban; 4 és 16 év között pótágyon 2 ágyas panzió szobában vagy panzió lakosztályban: Ft/fő/3 éj Vénasszonyok nyara a Veránka-szigeten szept. 1-okt. 31. (5 éjszaka) Ft/fő/5 éj kétágyas panzió szobában félpanzióval, Ft/fő/5 éj kétágyas Dunára néző panzió lakosztályban félpanzióval Csomagajánlataink részleteit és további aktuális ajánlatainkat megtalálja honlapunkon! Bács-Kiskun Megyei Turisztikai Kft. Veránkai-szigeti Üdülõ Mobil: / info@veranka-sziget.hu KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ SZEPTEMBERI MŰSORA Kecskemét, Katona József tér 5. tel.:76/ titkarsag@kecskemetikatona.hu NAGYSZÍNHÁZ 30. p AZ EGÉRFOGÓ bemutató Katona J. b. RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ 21. sze BÁNK BÁN bemutató (a Magyar Dráma Napja alkalmából) 22. cs BÁNK BÁN 23. p BÁNK BÁN H a j ó s i b a r o k k K a s t é l y info@hajosikastely.hu Nyitva tartás: kedd-vasárnap: :00 hétfő: ZÁRVA 6344 Hajós, Jókai u. 2. Tel: 78/ , 78/ Fax: 78/ programok: szeptember 16. péntek A hangzáskultúra napja alkalmából a Sala Terrena egyedi akusztikájának felfedezése majd a díszteremben barokk zene hallgatása. 23. péntek II. József-kori térkép átmásolása, majd összehasonlítása a mai Hajós Város térképével 24. szombat horgolás-- hajpánt 30. péntek A népmese napja (Benedek Elek születésnapja 1859) alkalmából mesés-táncház! Bejelentkezés: muzeumpedagogiahajoskastely@gmail.com október 1. péntek Szüreti Fesztivál - Pincefalu 7. péntek Haynald Lajosról beszélgetünk, szütyő készítése bőrből 14. péntek Sakk- matt sakkozás 21. péntek Szüreti kép festése 22. szombat horgolás virág 28. péntek Kastély kép készítése tépés, ragasztás 29. szo Sváb táncház A foglakozások ára: 18 év alatt 300 Ft/fő, 18 év felett 400 Ft/fő 8.

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. februári ülésére Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása Az előterjesztést készítette: Farkasné Péter Ágnes vezető

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

A rendelkezésre álló erőforrások rövid bemutatása rövid ismertetése

A rendelkezésre álló erőforrások rövid bemutatása rövid ismertetése A rendelkezésre álló erőforrások rövid bemutatása rövid ismertetése Orosháza Város Általános Iskolája és Pedagógiai Szolgáltató Intézménye erőforrásai: Iskolai költségvetés (állami, önkormányzati támogatások)

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Balatonfüred

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK

OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYEINEK NÉV- ÉS CÍMJEGYZÉKE (2011. ÁPRILISI ÁLLAPOT ) OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK Bajai Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2009. március 31. XIX. Évfolyam 3. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2 II. Hirdetmények 2 2 I. Közgyűlési határozatok A határozatok megtekinthetőek a www.hevesmegye.hu

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések.

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális javak

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE 221/2007. (XII. 13.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE február 14. (csütörtök) 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésének megállapítása

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Bács-Kiskun megye. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Bács-Kiskun megye. Európai Szociális Alap ktatáskutató és Fejlesztő Intézet ÁP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz EHESÉGGNDZÁS Bács-Kiskun megye Európai Szociális Alap Pedagógiai Szakszolgálat Bács-Kiskun

Részletesebben

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 8495/2006. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 29/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglal szövege Gödöllő Város

Részletesebben

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: 1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: A Kórház szervezeti felépítését és egységeinek felsorolását az Organogram

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 09. 13-án tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4. Petz Aladár Megyei Oktató Kórház bemutatkozása 2011. április 9. Készítette: Csordás Adrienn Turbók Adrienn Az intézmény alapításának éve: 1749. Az alapító neve: Győr Város Tanácsa A korábban Szentháromság

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (Kiskunhalas)

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Katona József Megyei Könyvtára igazgatói állásának betöltése

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Katona József Megyei Könyvtára igazgatói állásának betöltése 6526/2006. ELŐTERJESZTÉS A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2006. MÁRCIUS 31-I ÜLÉSÉRE Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Katona József Megyei Könyvtára igazgatói állásának betöltése Az előterjesztést

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

1. szám Kecskemét január 20.

1. szám Kecskemét január 20. BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA 1. szám Kecskemét 2017. január 20. TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI: 3/2017. (I.20.) Kgy. A Bács-Kiskun

Részletesebben

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/1999.(X.29.) rendelete, a 16/2004.(IV.30.), az 5/2009. (III.02.), a 22/2017.(IX.29.) és a 7/2019.(III.29.) önkormányzat rendeletekkel egységes

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. május 19-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

A Duna Borrégió hungarikumai

A Duna Borrégió hungarikumai A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok szerepe a területi fejlődésben és fejlesztésben című konferencia A Duna Borrégió hungarikumai Készítette: Féja Fruzsina GTK-GVAM II.évfolyam 2014 Főbb pontok: Hungarikum

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete www.bacskultura.hu

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete www.bacskultura.hu Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncgála területi válogatója Petőfi Sándor Művelődési Központ Kiskőrös, február 17. 2007 Évnyitó szakmai értekezlet Általános Művelődési Központ Nemesnádudvar,

Részletesebben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Az intézmény környezete, partnerek o A Kelemen László Szakközépiskola Szeged városában működik 2006 óta, fő profilként a színészképzést

Részletesebben

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program Hírlevél 1 Mozgó Tüdőszűrő Program 1995-ben indult, és máig egyedülálló programként működik a hajléktalan emberek TBC szűrése és az ehhez kapcsolódó gyógyítás, utógondozás, illetve a nyomon követés megszervezése.

Részletesebben

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati

Részletesebben

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13..

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította A 2012-13-ban zajlott átszervezési folyamat következtében

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté Általános Iskolájában 2009. május 27. fontos dátum iskolánk

Részletesebben

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP / Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül)

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül) A Kórház története Székesfehérváron II. Géza (1141-1161) uralkodása alatt a johannita rend alapított a város első kórházát (xenodochiumot). 1865 decemberében kezdte meg működését 32 ággyal az első vármegyei

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Nemzeti Tehetség Program

Nemzeti Tehetség Program Nemzeti Tehetség Program 2016. évi pályázatai Székely Rita Kisalföldi Tehetségsegítő Tanács A pályázatok bemutatása 2016. március 31-én 41 db pályázat került meghirdetésre. A nyílt pályázatok benyújtási

Részletesebben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2013-2014.

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2013-2014. Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2013-2014. Az intézmény környezete, partnerek o A Kelemen László Szakközépiskola Szeged városában működik 2006 óta, fő profilként a színészképzést

Részletesebben

TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra

TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra Pályázati kiírás Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program Kódszám: TÁMOP-3.2.3/08/2 Cím: Építő közösségek - a közművelődés a nem

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun

Részletesebben

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program (EFOP) 2015

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program (EFOP) 2015 Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program (EFOP) 2015 Pályázatok listája és megjelenésének tervezett ideje Együttműködő társadalom EFOP első prioritás EFOP-1.1.1. Megváltozott munkaképességű emberek

Részletesebben

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

Pályázat benyújtása a Kultúra Magyar Városa cím elnyerésére. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Pályázat benyújtása a Kultúra Magyar Városa cím elnyerésére. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Kvo.: 31.402/2007 Pályázat benyújtása a Kultúra Magyar Városa 2008. cím elnyerésére Összeállította: Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Részletesebben

Pályázatok évben Röszke Községben

Pályázatok évben Röszke Községben RÖSZKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Pályázat célja Röszke-Domaszék szennyvíztisztító telep korszerűsítése A Röszkei Általános Iskola felújítása, az élethosszig tartó tanulás feltételeinek megteremtése Kulturális

Részletesebben

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Célok és megvalósításuk: 1. A kistérség tehetséges fiataljainak vagy tehetségígéreteinek felkutatása, adatbázis létrehozása,

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

A Képviselő-testület szeptember 4-i ülésének határozatai

A Képviselő-testület szeptember 4-i ülésének határozatai A Képviselő-testület 2018. szeptember 4-i ülésének határozatai 217/2018.(IX.04.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL

ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL 1 ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL Újhartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete ( a továbbiakban: az önkormányzat) a kulturális

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések

Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális

Részletesebben

XIV. KUNSÁGI BORVERSENY VÉGEREDMÉNY TERMELŐNKÉNTI LISTA Jánoshalma, április 20.

XIV. KUNSÁGI BORVERSENY VÉGEREDMÉNY TERMELŐNKÉNTI LISTA Jánoshalma, április 20. termelő termőhely fajta évjárat érem Aranyhegyi Szövetkezet Ceglédberceli Cserszegi fűszeres 2011 ezüst BCE Szőlészeti és Borászati Intézet Kecskeméti Kutató Állomás Kecskemét- Katonatelep Olasz rizling

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete A helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban önkormányzat)

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2010. június 25. XX. évfolyam 4. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Személyi rész 2 II. Önkormányzati rendeletek 3 III. Közgyűlési határozatok 5 IV. Közlemények, hirdetmények 7 2 I. Személyi

Részletesebben

Ki megy át a tehetséghídon?

Ki megy át a tehetséghídon? Ki megy át a tehetséghídon? A Tehetséghidak Programról Szolnok, Tehetségfejlesztés a gyakorlatban konferencia 2013. május 30. Grosschmid Péter alprojektvezető Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 23-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Közművelődési megállapodás megkötése a Zrínyi klub üzemeltetésére

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Kongresszus Marosvásárhelyen

Kongresszus Marosvásárhelyen Beszámoló az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály XXVI. tudományos üléséről. Tavaly tavasszal Kolozsvárott gyűltek össze a Romániában élő és az egészségügyben dolgozó magyar

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

HR Portál.hu. Perspektíva a válság sújtotta építőiparnak

HR Portál.hu. Perspektíva a válság sújtotta építőiparnak HR Portál.hu Perspektíva a válság sújtotta építőiparnak 2009.06.30 A TÁMOP projekt keretében szakmai konferencia zajlott 2009. június 26-án az Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskolában. A projekt célja,

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet: TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére

TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére TÁJÉKOZTATÓ A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Előadó : Tájékoztató az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről (2007. június 18 - augusztus 31-ig) Ottó

Részletesebben

Új MR és PET/CT Pécsett

Új MR és PET/CT Pécsett Új képalkotó modalitások kerültek átadásra a Pécsi Tudományegyetemen. 2016. október 10-én ünnepélyes keretek között került megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem Radiológia Klinika és a Nukleáris Medicina

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

2016. július Tisztelt Partnerünk!

2016. július Tisztelt Partnerünk! 2016. július Tisztelt Partnerünk! Ön az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2016 évi július hírlevelét olvassa, melyben tájékoztatást nyújtunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló eseményekről, a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg.

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg. 6/2007. (II. 22.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. július 1-jei hatállyal Veszprém Megyei Önkormányzat Intézményeinek Kincstára elnevezésű költségvetési szervet alapít.

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

Ibolyáskert közösségi kert

Ibolyáskert közösségi kert Ibolyáskert közösségi kert A Telekom fenntarthatósági kezdeményezése, a hello holnap!, a Kortárs Építészeti Központtal (KÉK) összefogva 2013. márciusában pályázatot hirdetett budapesti általános iskolák

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének

Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2002. ( VI. 17.) számú ör. 1 R E N D E L E T E a helyi közművelődésről 1 Módosította: 11/2008. (XII.08.) ÖK rendelet. Hatályba lépés időpontja:

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten SAJTÓKÖZLEMÉNY EFOP-3.3.2-16-2016-00172 Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten Kedvezményezett neve: Soltvadkert Város Önkormányzata Támogatási összeg: 23.866.755 Ft Támogatás mértéke: 100 % Támogatási

Részletesebben

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés Részvétel: a projekt

Részletesebben

FIGYELŐ 2015. július 30. 43-45. oldal

FIGYELŐ 2015. július 30. 43-45. oldal Tőkekirály A sajtóhírekkel szemben nem érzékel ellentétet az állami tulajdonos és a Tokaj Kereskedőház között Tombor András, a társaság felügyelőbizottságának, egyben a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsnak

Részletesebben

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületében

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben