RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG. Rendezvénynaptár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG. Rendezvénynaptár"

Átírás

1 RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG Rendezvénynaptár 2013

2 KEDVES VENDÉGÜNK! Ön most a Rinya-Dráva Szövetség 2013-as évi turisztikai programfüzetét tartja a kezében. Szervezetünk működési területe a Rinya patak és a Dráva folyó mentén található, a barcsi és nagyatádi járás negyvenegy települését fedi le. A táj Magyarország egyik legérintetlenebb térsége, élővilága a legmagasabb fokú védelmet élevezi. Akciócsoportunk a természet csodáit, a dél-dunántúli régió természeti kincseit őrzi, a területe a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képezi. Az ökoturisztikai vonzerőt a természeti adottságokból eredően a hagyományokkal bíró halászat, vadászat, a dráva kenutúrák, a határmenti erdőségen átvezető biciklitúrák jelentik. A térségben számos erdei iskola működik, melyek programjai a természeti kincsek felfedezésére, környezettudatos gondolkodásra, a helyi értékek megőrzésére hívják fel az idelátogatók figyelmét. A természeti kincsek számát a környék több településén működő melegvizű forrásokra épült gyógyfürdők növelik. A természet szépségeit élvezők, pihenésre vágyók eltöltött napjait a települések évről-évre színvonalasabb, hagyományokra épülő rendezvényei teszik még emlékezetesebbé. Lapozza fel a kínálatot, szeretettel várjuk! 1

3 FEBRUÁR Átnéztük az elmúlt 200 év hagyományait és receptjeit, így nagyon finomak és különlegesek ételeink. Darány Itt ma disznót sütnek, jól érzem szagát? Talán nekem adják a hátulsó combját! Kérték a hagyományőrzők a darányi Böllérversenyen. És kaptak is: nem csak combot, hanem kolbászt, hurkát, pecsenyét és májas tálat, no és dél-somogyi kulturális egyveleget és évszázadok hagyományait. Hagyományőrzéssel és szórakoztató programokkal karöltve zajlik minden év februárjában a Drávamenti Böllérverseny. Villányi László darányi polgármester szerint mindig vannak régi és új résztvevők. A böllértanyákon járva kolompot, hagymafüzéreket, de kukoricacsutkát is láthattunk. Tányérba került a savanyú leves, tüdővel, vesével, füllel, szív- és pofahússal, de betyáros tálalással tették az asztalra Programok Segesd - Gyerekfarsang Darány - III. Drávamenti böllérverseny Kutas - Húshagyó keddi maszkázás Darány - A lét a tét - színházi találkozó Segesd - A Segesdi Nyári Alkotótábor ajándékképeinek tárlata Segesd - Márai Sándor nyomában - Az emigráció évei Segesd - Kommunizmus áldozatainak emléknapja a hagyományos böllérételt, a hagymás agyvelőt is. 1

4 MÁRCIUS Barcs = bárka, vízi közlekedési eszköz, esetleg tutaj. Nagy szerepet játszott a közlekedésben, a szállításban, a kereskedelemben. Barcs Barcs hordozza az ezeréves magyar történelem tipikus vonásait. A város az ország délnyugati részén fekszik, a magyar-horvát államhatár mellett. Közvetlenül itt szalad a város szélén a gyönyörű és vad Dráva. Állandó mozgása során keletkezett üledékek képezik a városkörnyék talajtakaróját. A vidék természeti környezete országos viszonylatban is kiemelkedően értékes. A Barcsi Tájvédelmi Körzet 3417 hektár területet foglal magába. A nyíres-borókás ligeterdő, láperdő és láprétek változatos állat- és növényvilágban bővelkednek, de lehetőség nyílik a turizmusra is. A magas erdősültség biztosítja az értékes nagyvadállományt. Programok Tarany - Helyi borverseny Segesd - Nőnapi házi ünnepség Barcs - Tolerancia hét Barcs - Bárdos Lajos Vegyeskar hangverseny Barcs - Orfeum est Babócsa - A lét a tét - színházi találkozó Barcs - Fúvós gála 2

5 ÁPRILIS Somogyszob-Kaszó Somogy megye szívében található település. Erdőkkel övezett, természeti adottságokban bővelkedő területen fekszik. Somogyszob eredetileg az Árpádok korában a királynéi Següsd vármegyéhez tartozott ban Poss alakban fordul elő ben említik a plébániáját. Somogyszob közvetlen közelében található a turizmusáról híres Kaszópuszta. Üdülőközpontjában medence, vadászház és faházak is vannak. A települést az idénytől függően vadászok és turisták keresik fel. Határában van hazánk egyik legrégebben (1942 óta) védett természetvédelmi területe, a Baláta-tó; egyebek között az aldrovanda húsevő növény természetes élőhelye. A kirándulók az erdőben lovagolhatnak vagy felülhetnek a kanyargó kisvasútra. Programok Lábod - Medvehagyma party Somogyszob - Mocz Erdei Iskola és Oktatató Központ tehetséggondozás IV. Béla király napok Kutas - Föld világnapja vetélkedő A tehetségek elismerése egyre fontosabb szerephez jut, és az erdőgazdaságnak szerves része a közjóléti tevékenység és társadalmi munka. 3

6 MÁJUS Az a célja ezeknek az ünnepeknek, hogy az emberek kilépve a hétköznapok taposómalmából jól érezzék magukat! Babócsa Május elején csillagos nárcisz pompába borul egy 13 hektáros kert. Az információs tábla után jobbra és balra búcsú jelleggel állnak a sátrak: cserepes és vágott növényeket, virágföldet árul egy őszes hajú néni. Jobbra egy bőrdíszműves mutatja be kínálatát: kézzel megmunkált övek, táskák, de még kutyanyakörv is szerepel a repertoárban. Továbbhaladva nem maradhatnak el a tipikus kacatok sem, közte játékok, csecsebecsék, kisautó és játékgitár hogy csak a legfontosabbakat említsem. Már majdnem a színpadnál járok, amikor megcsap a frissen sülő lángos illata, egy kislány pedig épp beleharap a frissen készült kürtöskalácsba. Élvezi, ahogy a barna cukros máz elkenődik az arcán. Azt kérdi: anya, kaphatok még egy fahéjasat is? Programok Lábod - Sportmajális Tarany - Május 1. kupa, kispályás foci Bakháza - Majális, májusfa állítás Babócsa - Nárcisznap és nárciszfutás Tarany - Rétes party Kutas - Nyugdíjas kórusok találkozója Segesd - Múzeumi világnap Szabás - Férfiak napja, freskó szentelés Kutas - Falunap Barcs - Drávaparti szépkorú nyárköszöntő Gyermeknapi ünnep Somogyszob - XVII. Talpraesett döntő 4

7 JÚNIUS Homokszentgyörgy Homokszentgyörgyről először 1425-ből származik írásos emlék tól 1945-ig a Széchenyi család birtokolta az uradalmat. Homokszentgyörgynek gazdag történelmi múltja van, amely a sorscsapásoktól sem volt mentes. Előfordult, hogy a falu fele a lángok martalékává lett. A nagyközség, amelyről először 1425-ből származnak emlékek, később pedig Széchenyi György kalocsai érsek nyerte adományul I. Lipót királytól. Máig is él egy legenda Homokszentgyörgyön, amely szerint a török katonák elől akkoriban a kútba rejtették a templom harangjait. Azóta is azt hiszik a helybeliek, hogy ott vannak még mindig a harangok, ezért évekkel ezelőtt egy kutatócsoport igyekezett feltárni a kút térségét, de csak néhány korsóra leltek. Programok Bakháza - Májusfa kitáncoló ünnep Barcs - Szezonnyitó vizitúra (Barcs- Vízvár) Barcs - Lappantyúk nyomában túra Bakháza - Búcsú Drávaszentes - Falunap Kutas- Múzeumok éjszakája Barcs - Életmód és háztartás a régi Barcson kiállítás Barcs - Város Napja Lábod - Szent János napi megemlékezés Csokonyavisonta - Falunap Segesd - Szent László napi hegyi búcsú Tarany - Búcsú A környék erdőben gazdag, pazar látványosságokat kínál a túrázni vágyóknak, a vadászok pedig vadban gazdag vidéken hódolhatnak szenvedélyüknek. 5

8 JÚLIUS Lakócsa Dobar dan! - ezzel köszöntik a tanárt a lakócsai iskolában, ahol egyik fő feladatnak a nemzetiségi nevelést tartják. A néptánc szakkörben többnyire a kóló a tananyag. A gyerekek ma már ügyesen kezelik a tamburát is. Itt fontosak a gyökerek. Ez nemcsak az iskolára, hanem a falura is igaz. Lakócsa kapcsolatot keres a határ túloldalán fekvő településekkel. A tájház a ház eredeti gazdájának Jelics Pál bocskorkészítőnek állít emléket, aki kétféle bocskort készített bőrszíjast, fűzőset a horvátoknak és csatosat a magyaroknak. Ahogy az unokája elmesélte, kópéságnak sem volt híján Bocskoros Pali, ahogy ismerték, hiszen remek tükrösfedelű bocskorokat is készített. Abban az időben ugyanis a lányok nem hordtak fehérneműt. Programok Homokszentgyörgy - Falunap Barcs - VIX. Barcsi Lovasnap Somogytarnóca - 30 éves az asszonykórus Somogytarnóca - Falunap Heresznye - Falunap, Dráva félmaraton Vízvár - Túra a vad Dráva mentén (DDNP) Drávatamási - felső mellékág rehabilitáció bemutatás (DDNP) Somogyszob - XX. Somogyszobi Hagyományőrző nap A magyar Grand Canyon: ez a heresznyei magaspart. A fecskék költőüregeivel lyuggatott, méter magas heresznyei part nem versenghet a Colorado folyó fölé magasodó kőfallal, ám így is igazi látványosság Segesd - Triatlon Magyar Nagydíj - XXIII. Triatlon Hosszútávú OB Nagyatád Szabás - Nős-Nőtlen focimeccs 6

9 AUGUSZTUS Lábod A Lábod környéki erdőség csodálatos természeti környezetet alkot, értékes növényvilággal és szép kirándulóhelyekkel. Gazdag a vadállomány: a vadászok körében különösen híres a gímszarvas. A Lábodhoz közeli, Sziágyi erdei iskola tanösvényei ismeretterjesztő túraútvonalakká alakultak át a Lábod környéki erdőben, ahol a dél-somogyi diákok a különböző fa- és vadfajokkal, lágyszárúakkal és vadmadarakkal ismerkedhetnek meg. A tanösvényeken végighaladva felfedezzük az erdő növény- és állatvilágát, a vízimadarakat távcsővel figyeljük meg. Elkerékpározhatunk a lábodi tájházhoz, és a petesmalmi Vidraparkban összebarátkozhatunk Aladárral és Lucával, a park két vidralakójával. Programok Kisbajom - Utcák fesztiválja sport és főzőverseny Szulok - Falunap Lábod - Falunap Bakháza - Falunap Babócsa - Traktoros nap Segesd - Nagyboldogasszony napi búcsú Csokonyavisonta - Nyárzáró fesztivál Lábod - Kenyérszentelő ünnep Kutas - Lecsófőző verseny civileknek Tarany - X. Buncekfesztivál és káposzta étkek főzőversenye Úgymond a felfedezve tanulás örömét nyújtjuk, ahol a megtapasztalás, átélés és érzékelés segítségével szinte észrevétlenül formáljuk a gyerekek természet iránti elkötelezettségét, környezettudatosságát. 7

10 SZEPTEMBER Minden évben kitesz magáért a nádudvari csapat, akik egyedi módon, cserépedényben főznek, körberakva és melegítve azt kavicsokkal. Tarany Programok Káposztaillat lengi be Taranyt minden évben a Buncek Fesztivál és Káposztás Étkek Főzőversenye alkalmából. A községben kora hajnalban bordalos ébresztővel ugrasztják ki az ágyból a helyieket, majd a program az általános iskola udvarán folytatódik. Egész nap sül a káposztás rétes és lángos, csapra verik a híres Taranyai Buncekként emlegetett szőlőfajtából készült bort is. Közben a környékbeli művészeti együttesek népesítik be a színpadot, a főzőversenyen részt vevő csapatok pedig megmutatják a káposztához köthető ötletességüket. A kondérokban készül a hagyományos húsos káposzta, a káposztával töltött kacsa, de igazi különlegességet jelent minden évben a motoros-hasas módra készült takart káposzta Kutas - Krumplis nap Somogyszob - Vilma nap Tarany - III. Taranyi amatőr lovas találkozó Barcs - Szezonzáró vizitúra (Vízvár-Barcs) Szabás - Búcsú Segesd - Megyei tűzoltóverseny Drávaszentes - Szarvasok nyomában túra Beleg -Idősek napja Kutas- Szüreti felvonulás és bál Barcs - I. Csicsóka forgatag Segesd - Magyar népmese napja Bakháza - Nyárbúcsúztató családi nap 8

11 OKTÓBER Segesd Segesd Belső-Somogy több mint ezeréves történelmi múlttal rendelkező nagyközsége. A feltárások szerint a kelta, illetve a római korban már lakott volt. A régészek több jó állapotban levő kelta cserépedényt találtak. Több száz római kori pénzérmét tártak fel, ami azt bizonyítja, hogy pénzverő hely volt. Találgatások szerint letelepedtek az avarok. Környéke pazar látnivalókat rejteget a kíváncsi turisták számára. Elérnek ide a Rinya patakok völgyei, és itt ered a Drávát tápláló Segesdi Rinya. Segesd jelentős természetvédelmi értéke a kastélypark, a községet övező tájat pedig három lankás domb teszi változatossá. Áprilisban a Fut, mint a nyúl elnevezésű futóversenynek hatalmas a sikere Segesden. Programok Barcs - Idősek őszi dalcsokra Segesd - Szüreti felvonulás és bál Barcs - Erdei kerékpártúra (Barcs-Drávatamási-Bók-Barcs) Tarany - Őszi búcsú Bakháza - Szüreti mulatság Segesd - XXII. Segesdi kupa nemzetközi bajnokság (DSE) Őrtilos - Zrínyiújvár - Csatatéri séták Tarany - Tökfaragás Tarany - Halloween party gyerekeknek Fuss anya! hangzott a szurkolás innen, amonnan meg: egyenletesen fuss, mert elfáradsz! 9

12 NOVEMBER Régi formájában pompázik a Riza féle Katolikus iskola. Az épület egyedi építészeti remekmű. Kálmáncsa Kálmáncsa, középkori nevén Kálmán-Csehi, Kálmán-Király-Csehi Árpád-kori település. Nevét már 1193-ban említette oklevél. A település legmélyebb gyökerei a korai középkorban keresendők, amikor is Géza fejedelem és Szent István király államszervező politikáját követően annak legkiemelkedőbb követői, Szent László és Könyves Kálmán királyok idején végleg megszilárdult a keresztény, feudális magyar királyság. Kálmáncsán régi korok, szép emlékei szunnyadnak az egyedi, Tiróli-kereszt területe körül. Régészeti feltárása bizonyította egy hajdani főiskola létét. Széchenyi István Kastélyépülete ma idősek otthonaként működik. Parkjában őshonos, évszázados fák mutatják csodálatos, egyedi koronájukat. Programok Barcs - Erdei kerékpártúra (Barcs-Drávaszentes-Péterhida-Babócsa) Bakháza - Erzsébet-Katalin bál Segesd - Márton nap Tarany - Erzsébet-Katalin bál Kutas - Erzsébet-Katalin bál Segesd - V. Márai Sándor emléknap, Lola napok Barcs - Adventi gyertyagyújtás

13 DECEMBER Csokonyavisonta A falusi ember közvetlensége, a finom házitészták és borok íze éppúgy visszacsábítja Csokonyavisontára a látogatót, mint a mozgásszervi bántalmak és más panaszok enyhítésére kiválóan alkalmas gyógyvíz. A történet egészen 1943-ig nyúlik vissza, amikor olajat kerestek és 1800 méter mélyből 76 fokos forróvizet találtak a szakemberek Csokonyavisonta határában. Hamar kiderült, hogy a víz gyógyító hatású. Csokonyavisonta igyekszik felvenni a versenyt a turisták növekvő igényeivel. Sőt, a helyi Katz Zsófit is jól ismerik Somogyban. Énekhangja sokakat varázsolt már el, az országos Balaton Hangja 2012 győztese saját dalt is kaphat Hevesi Tamás szerint. Programok Kutas - Adventi gyertyagyújtás Segesd - Angyal kiállítás Bakháza - Adventi koszorú és betlehem építés Segesd - Luca bál Barcs - Gyalogtúra (Barcs-Középrigóc- Kilences tó-bók-barcs) Kutas - Karácsony koncert Tarany- Adventi játszóház, mézeskalács készítés Barcs - Óév búcsúztató fúvós gála Csokonyavisonta - Évbúcsúzató civilek Változnak az igények, ma a csak szállás nem elég, növelni kell a minőséget és a szolgáltatások számát. 11

14 2014-ES TERVEK Munkában az akciócsoport. Már készülnek a 2014-es tervek. Élmény a turistáknak Rendezvénynaptár természetesen jövőre is lesz. Idén ugyanis sok pályázott rendezvényből jónéhány csak 2014-ben fog megvalósulni. Kiemelkedik ezek közül a júniusi Kulináris Kabaré, amely a helyi termékek népszerűsítésére irányul, amit folyamatosan ösztönzünk. Ez a pályázataink elbírálásánál is fontos kritérium, És bár csökkent a térségben a vendégéjszakák száma és a fürdőturizmus népszerűsége, mégis számos olyan programot és látnivalót tudunk kínálni, amiért érdemes ide utazni és egy kis időt itt eltölteni. Naptárunk fő célja ugyanis, hogy több napra való élményt kínáljunk a turistáknak. Programok Barcs - Gyalogtúra (Barcs-ÓDráva-Ferenctelep-Barcs) Barcs - Gyalogtúra (Barcs-Drávatamási-Barcs) Somogyszob - Talpra Esett Talpraesett döntő XV. Barcsi Nemzetközi Vásár és Élelmiszeripari Szakkiállítás Somogyszob - XXI. Somogyszobi hagyományőrző nap Kisbajom - Erdei csodabogyó fesztivál 12

15 AZ AKCIÓCSOPORT TERÜLETE 13

16 Szomszédos akciócsoportok rendezvényei Szinergia Egyesület (Szigetvár) Kisvasút napja Útvonal: Almamellék-Sasrét Somogyhárságy - Parasztolimpia Szentlőrinc- Gazdanapok Szigetvár - Zrínyi napok Helyszín: Szigetvári vár Bicsérd Bicsérdi Burgonyafesztivál Magyarlukafa XXIX-ei Vendelnapi Búcsú A régió legnagyobb kézműves fesztiválja Elérhetőségek: Honlap: VIdékünk a jövőnk Szövetség (Csurgó) Mesztegnyő - XIV. Mesztegnyői Rétesfesztivál és Rétessütő Verseny Rendező: Mesztegnyő Önkormányzata/Honismereti és Természetvédő Közhasznú Egyesület Kapcsolat: Kövesdiné Panyi Antónia: Nagyszakácsi - Gasztronómiai Fesztivál a Királyi Szakácsok Földjén Rendező: Nagyszakácsi Önkormányzata/Királyi Szakácsok Nyomdokán Hagyományőrző Egyesület Nagyszakácsi Somogy-Tolna-Baranya polgármesterek találkozója Nagyszakácsi Szakácsverseny Zselici Lámpások Vidékfejlsztési Egyesület (Kaposvár) Patca - Patcai Várjátékok és Középkori Családi Fesztivál Helyszín: Patca, Katica Tanya Bárdudvarnok - Folkbeats Fesztivál Helyszín: Bárdudvarnok, Petörke völgy Kaposvár Kaposvári Vágta Helyszín: Kaposvár, Keceli bejáró Bőszénfa Lecsófesztivál Helyszín: Bőszénfa, Fő tér Kadarkút Kadarkúti Gesztenyés Nap Helyszín: Kadarkút, Petőfi S. u

17 SZÁLLÁSHELYEK BARCS Dráva Völgye Középiskola Kollégium Cím: 7570 Barcs, Latinca S. u. 13. Tel.: Fortuna Apartman Cím: 7570 Barcs, Kossuth u. 13. Tel.: Weblap: fortuna-apartman.hu Hartmann Panzió Cím: 7570 Barcs, Mező u. 56. Tel. / Fax: Mobil: info@hartmannpanzio.hu Weblap: Ili Mama Apartman Cím: 7570 Barcs, Nagyhíd u. 43/1. Telefon: ; ili_mama@fre .hu Weboldal: ilimama.webnode.hu Müller Vendégház Cím: 7570 Barcs, Bartók Béla u. 3. Tel.: Mobil: mullervendeghaz@gmail.com Weblap: Sövényes Szálláshely Cím: 7570 Barcs, Barátság u. 48. Tel.: info@sovenyes.hu; web: 15

18 SZÁLLÁSHELYEK BARCS-DRÁVASZENTES DDNPI- Dráva Kapu Bemutatóközpontban Kapcsolattartó: Rajnai Virág Éva 7570 Barcs-Drávaszentes, Fő u. 1. Tel.: ; Web: TÓTÚJFALU Dráva-Zug Vendégház Cím: Tótújfalu, Petőfi utca Tel.: ; DRÁVATAMÁSI CSOKONYAVISONTA Négy Évszak Termálüdülő Cím: 7555 Csokonyavisonta, Üdülősor 1. Tel: , Fax: , Web: Drávatamási Erdei Iskola 7979 Drávatamási, Fő u. 52. Tel.: , Katz Kft. Fizetővendég Szolgálat Cím: 7555 Csokonyavisonta Néphadsereg út 25/B Tel.: vagy Tel. / Fax.: Katz Zoltán ügyvezető katzkft@t-online.hu Web: 16

19 SZÁLLÁSHELYEK SZENTBORBÁS DDNPI- Szentborbás szálláshely Kapcsolattartó: Rajnai Virág Éva Tel.: ; Web: NAGYATÁD Hotel Solar Cím: 7500 Nagyatád, Széchenyi tér 28. Tel.: Mobil: Weboldal: SZULOK SIESTA Vendégház Szakács Józsefné Tel: Hotel Fontana Cím: 7500 Nagyatád, Széchenyi tér 1/a Tel: , , Mobil: Weboldal: 17

20 SZÁLLÁSHELYEK KASZÓ HM Kaszó ZRt. Vadászház és Üdülő Tel.: (recepció) Weboldal: KUTAS Hertelendy Kastély Cím: 7541 Kutas Kozmapuszta Hrsz.0120/4. Tel.: Fax: Mobil: Nagy Endréné falusi szállásadó 7564 Kaszó, Kaszó 8. Tel.: LÁBOD Sziágyi Erdei Iskola SEFAG Zrt. Lábodi Vadászerdészet 7542 Rinyabesenyő 0183/2 hrsz. Tel.: ; ww w.somogyiturizmus.hu 18

21 HÁROMFA Péntek Gábor Cím: 7585 Háromfa Kossuth u Tel: Web: haromfaszallas.hu BOLHÁS BÖZSE VENDÉGHÁZ- Füstös Sándor Cím: Bolhás Kosuth L. u. 63. Tel.: GÖRGETEG Varga Józsefné Cím: 7553 Görgeteg Béke u. 1. Tel: SOMOGYSZOB KISBAJOM Népi Hagyományőrző és Erdei Iskola Tel.: ; Mobil: Szelidné Gerencsér Angyal Fax: Web: Hárs Fogadó- Mocz tanya Cím: 7563 Somogyszob, Szent Imre u. 23. Tel.: ; ; Fax:

22 A drávaszetesi őshonos állatbemutató-telep a térség egyik legjelentősebb látványossága. A Drávából és holtágaiból több, mint 50 halfaj jelenlétét mutatták ki, ez a hazai halfauna 2/3-a. 20

23 ELÉRHETŐSÉGEK Rinya-Dráva Szövetség LEADER Helyi Akciócsoport 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 71. Telefon: Szijártó Attila munkaszervezet vezető Képek és szöveg: Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás, Jeki Gabriella, Rinya- Dráva Szövetség A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósul meg. 21

24 22

2015 január. Rinya-Dráva Szövetség

2015 január. Rinya-Dráva Szövetség 2015 január 01.05. Lábod Újév köszöntő és évnyitó a Sziágyi Erdészeti Erdei iskolában 01.10. Kaszó Etessük meg együtt a vadat kisvasutazás 01.12. Kutas Doni Megemlékezés 01.14. Lábod Az erdész téli munkájának

Részletesebben

Dráva-medence fejlődésének lehetőségei

Dráva-medence fejlődésének lehetőségei EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR-HORVÁT TERÜLETFEJLESZTÉSBEN című konferencia 2018. február 5-6., Eszék Dráva-medence fejlődésének lehetőségei Előadó: Szászfalvi László országgyűlési képviselő És a

Részletesebben

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen Január 10-18. Kilenced Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szent mise. Január 27. Kávé és gyógy gomba bemutató a Múzeum és Könyvtárban. JANUÁR FEBRUÁR Február 8. Hagyományőrző

Részletesebben

2014 Rendezvénynaptár

2014 Rendezvénynaptár 2014 Rendezvénynaptár Gondolatok a kiadványról A Rinya-Dráva Szövetség működési területe a Dél-Dunántúli régión belül a barcsi és nagyatádi kistérséget fedi le. A Dráva-mente Magyarország egyik legérintetlenebb

Részletesebben

2013. évi kistérségi rendezvények. Március. Április

2013. évi kistérségi rendezvények. Március. Április 2013. évi kistérségi rendezvények Március Március 21. Őcsény Városkörnyéki Mezei futóverseny - Őcsény több helyszín Deák István 70/943-6537 Április Április 20. Báta X. Hímestojás Fesztivál Bátai Tájház

Részletesebben

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális

Részletesebben

Rendőrkapitányság Nagyatád. Nagyatád Rendőrkapitányság, 7500 Nagyatád, Zrínyi utca 7. KMB iroda a településen nem üzemel

Rendőrkapitányság Nagyatád. Nagyatád Rendőrkapitányság, 7500 Nagyatád, Zrínyi utca 7. KMB iroda a településen nem üzemel név Bazsika Tamás Koczor László Kocsis Zoltán Pékó Gábor Varga György Zsolt Petróczy Zoltán r.ftzls. Balogh Balázs László telefonszám e-mail cím bazsikat@somogy.police.hu koczorl@somogy.police.hu kocsiszoltan@somogy.police.hu

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja 3. Horgászbörze 25. Március 5. Március 14. 17:00 16.00 Lőrincze L. Ált. iskola Téltemető

Részletesebben

SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012.

SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012. SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012. Március 3. Tolna, Városi Hangverseny Helyszín: Tolna, Bezerédj Pál Szabadidőközpont 74/540-035 Március 3. Télűző Sárpilisen Helyszín: Önkormányzat és környéke Információ:

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Miért pont Megyer? Tapolca Sümeg. Megyeri sonka

Miért pont Megyer? Tapolca Sümeg. Megyeri sonka Miért pont Megyer? Megyeri sonka Mondhatnánk azt is, hogy csak, de ez túl cinikus lenne és mi nem vagyunk ilyenek. Azt is mondhatnánk még, hogy azért, mert itt Neked jó és punktum, aminek jelentôs valóság

Részletesebben

Bogácsi programok 2014

Bogácsi programok 2014 Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Statisztikai számjel 18762756-9133-529-14 HONISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8716 MESZTEGNYŐ LADI JÁNOS U. 55. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV MESZTEGNYŐ, 2012-02-18 TÁRSADALMI SZERVEZET

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka Helyi értékek - vonzerőleltár Kulturális hagyaték Természetvédelmi értékek Turisztikai

Részletesebben

Hírlevele A RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG

Hírlevele A RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG A RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG Hírlevele Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése pályázat megjelenése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

2018. évi Rendezvény naptár tervezet évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS 8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme Magyar Tájdíj: Eredmények és feladatok Az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt nemzeti szintű pályázatok győztes programjainak bemutatása Viszló Levente, vezérigazgató, Pro Vértes Természetvédelmi

Részletesebben

A javaslat elfogadása minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Pásztó város 2014. évi rendezvénytervére

A javaslat elfogadása minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Pásztó város 2014. évi rendezvénytervére VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-4 /2014. A javaslat elfogadása minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Pásztó város 2014.

Részletesebben

Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet!

Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Meseszálló Bőszénfa, Kossuth Lajos utca 28. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Kaposvártól 15 km - re délre, Szigetvár felé haladva

Részletesebben

3. Ki az a somogyi költő, akit 70. születésnapja alkalmából 2012. január 19-én köszöntöttek a Takáts Gyula Emlékházban?

3. Ki az a somogyi költő, akit 70. születésnapja alkalmából 2012. január 19-én köszöntöttek a Takáts Gyula Emlékházban? 4. forduló TOTÓ 1. Hányadik évfordulóját ünnepelte a marcali kórház 2011-ben? a. 50 b. 100 c. 150 2. Milyen címmel rendezett kiállítást a Csiky Gergely Színház 2011 őszén? a. Száz év színház b. 75 év színház

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Visszatérő kulturális események:

Visszatérő kulturális események: Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Február 17. 15.00 Nagyiskola Kisiskola Petőfi S. utca Téltemetés és Kiszebáb égetés

Részletesebben

7/1996. (IV. 17.) KTM rendelet. a Duna-Dráva Nemzeti Park létesítéséről

7/1996. (IV. 17.) KTM rendelet. a Duna-Dráva Nemzeti Park létesítéséről 7/1996. (IV. 17.) KTM rendelet a Duna-Dráva Nemzeti Park létesítéséről A természetvédelemről szóló 1982. évi 4. törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 8/1982. (III. 15.) MT rendelet 11. -a (1) bekezdésének

Részletesebben

Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei

Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Király Csaba Kárpát Régió Üzleti Hálózat Irodavezető, Nagyvárad Budapest, 2014 március 20 Fekvés: A Nyugati Szigethegység, a magyar

Részletesebben

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra 01.22. Szép Magyar Beszéd verseny Sarkad Könyvtár 01.23. Szegedi

Részletesebben

Komlói Térség évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR Nimsz Zoltán emlékverseny Hosszúhetény 4.

Komlói Térség évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR Nimsz Zoltán emlékverseny Hosszúhetény 4. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3.-5. Nimsz Zoltán emlékverseny Hosszúhetény 4. Nőnap Oroszló március 4. Egészségnevelési nap - Kiss György Általános és AMI 4. Véradás - Kiss György Általános

Részletesebben

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. december hónapra tervezett sebességmérések Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 00.00-24.00 Balatonföldvár, 7. sz. főút, Balatonszetgyörgyi út

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI INFORMÁCIÓS PONTOK (FIP) DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT BARANYA MEGYE

FOGLALKOZTATÁSI INFORMÁCIÓS PONTOK (FIP) DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT BARANYA MEGYE FOGLALKOZTATÁSI INFORMÁCIÓS PONTOK (FIP) DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT BARANYA MEGYE sorszám Címe Telefon, Fax E-mail cím, Honlap FIP ügyfélfogadási rendje FIP főbb szolgáltatásainak megnevezése

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület 6 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület 6 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 20.-án, a Községházán 8.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott soron kívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Nők életmód népfőiskolája - Nagyrábé 2010. január - április Ismeretterjesztő és életmód segítő foglalkozások. Hajdú Komák és Konok Kunok disznótoros versenye

Részletesebben

Bogácsi programok 2013

Bogácsi programok 2013 Bogácsi programok 2013 II. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2013. február 02. Bükkalja Általános Iskola A II. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR i Kistérség Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR április május 11.-12. MindenMás Alternatív Kulturális Fesztivál 17. Húsvéti készülődés 19. Húsvéti tojáskereső 20. Locsolóbál 2 Pokla nyílt futó-

Részletesebben

2011. évi városi programterv

2011. évi városi programterv évi városi programterv Összeállította: J.G. Tajovsky Általános Művelődési Központ RENDEZVÉNY IDŐPONTJA január RENDEZVÉNY NEVE Nézz körül a Marosháton! HELYSZÍN LEBONYOLÍTÓ ELÉRHETŐSÉG Marosháti Kistérség

Részletesebben

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök Írottk rottkő Natúrpark rparkért rt Egyesület Előadó: Bakos György elnök Fogalom A natúrpark egy különösen értékes, jellegzetes tájegységet takar, általában védett természeti területet, amely üdülési célokra

Részletesebben

Fényképek a házról Fényképek a nyílt napról SZÁZADOS-UDVAR VENDÉGHÁZ Cserhátszentiván, Kossuth u. 64. A Százados-udvar vendégház Cserhátszentivánban, falusias környezetben kínál családok, szűkebb

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2018.02.13 Kedd Farsangtemetés, Werischwarer Heimatwerk 2018.02.16 Péntek 3500 Km a Mária Úton 2018.02.17 Szombat Színház -Oscar

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2015.01.109:00-13:00 Harsányi Zsuzsa grafikus kiállítása 2015.01.16-02.23 Háza és Magyar Kultúra

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba

Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba DR SZALÓK CSILLA TDM Konferencia I 2015. december 3-4. I Gyula A falusi turizmus helyzete Falusi szálláshelyek

Részletesebben

Programok Felsoörsön

Programok Felsoörsön Július 8 9. Falunap Helyszín: Rendezvénypark Szent Korona Emlékmű Július 16. Valahol Európában színjátszó kör műsora Helyszín: Rendezvénypark Július 23. Utcabál Helyszín: Strand Július 30. Strandparty

Részletesebben

Sormunka ütemterv évre

Sormunka ütemterv évre Alsóbogát 02. 15.- 02. 16. Bárdudvarnok 08. 16. - 08. 31. Baté 02. 28. - 03 10. Bodrog 10. 13. - 10. 19. Bőszénfa 09. 13. - 09. 19. Büssü 06. 24. - 06. 25. Cserénfa 01. 17. - 01. 18. Csoma 02. 28. - 03.

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Programajánló. Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta. Meggyfesztivál. XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok

Programajánló. Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta. Meggyfesztivál. XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta Meggyfesztivál XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok Mezőhegyesi Kanca-és Ménverseny Debreceni Simonyi Napok Eperfesztivál és Tahitótfalui

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének december 19-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének december 19-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. december 19-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2014. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett szállító pontszáma

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett szállító pontszáma Ellátott intézmény OM azonosító Ellátott intézmény neve Ellátott intézmény címe Tankerület helyen végzett szállító helyen végzett szállító pontszáma helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

VÖLGYSÉGI RENDEZVÉNYNAPTÁR 2012

VÖLGYSÉGI RENDEZVÉNYNAPTÁR 2012 VÖLGYSÉGI RENDEZVÉNYNAPTÁR 2012 Hónap Nap Rendezvény január Doni áttörés Megemlékezés a madéfalvi veszedelemről varasd (kopjafa) varasd 6-7. és 9. Rendezvények Wass Albert emlékére, Széchenyi tér 2. 7.

Részletesebben

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2017. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2. sz. melléklet Okirat száma: RKTÖT/9-2/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján arinyamenti Szociális Szolgáltató

Részletesebben

Kulturális turizmus turisztikai iroda Veresegyház. Kelemenné Boross Zsuzsa

Kulturális turizmus turisztikai iroda Veresegyház. Kelemenné Boross Zsuzsa Kulturális turizmus turisztikai iroda Veresegyház Kelemenné Boross Zsuzsa Miért szeretne intézményünk turisztikai irodát nyitni?! Mert Veresegyház meglévő kulturális és turisztikai értékeit szeretnénk

Részletesebben

A RINYA ÉS A DRÁVA MENTÉN

A RINYA ÉS A DRÁVA MENTÉN LOVASTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK A RINYA ÉS A DRÁVA MENTÉN Kedves Olvasó! Kiadványunk egy LEADER térségek közötti együttműködési pályázat eredményeként született: célja olyan helyi túraútvonalak kijelölése

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A vidékfejlesztési program komplex fejlesztési hatásai Mikóházán

A vidékfejlesztési program komplex fejlesztési hatásai Mikóházán A vidékfejlesztési program komplex fejlesztési hatásai Mikóházán A településről Mikóházát egy 1273-ból való rendelet tanúsága szerint Kun Erzsébet királyné adta birtokul élete fogytáig egyik hű emberének,

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

Eseménynaptár 2017/2018 nevelési év

Eseménynaptár 2017/2018 nevelési év PESTERZSÉBETI NYITNIKÉK ÓVODA 1203 Budapest, Kossuth L. u. 3. Tel: 284-5755 Email: pesterzsebeti.nyitnikekovoda@mail.h1telekom.hu OM:034710 Eseménynaptár 2017/2018 nevelési év Szeptember 04-15. Szülői

Részletesebben

Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu

Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu Szalay-Zala Andrea a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének titkára Tel: 30/530-1642 E-mail: fatoszfotitkar@gmail.com. Kutatás, felmérés

Részletesebben

CSURGÓ VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA

CSURGÓ VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA CSURGÓ VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA 2017 Január 4. Szentkirályi Attila festőművész kiállítása Közösségi Ház 6. Megyenap Ünnepi Közgyűlés Közösségi Ház, Csurgó Város Önkormányzata 13. Sokszínű vallás hasonlóságok

Részletesebben

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma 1. oldal (összes: 6) A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2. oldal (összes: 6) saját kivitelezésében elkészült Lombkorona tanösvénye olyan hihetetlenül népszerű kirándulóhely lett, amire még a legmerészebb álmunkban

Részletesebben

A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára (tervezet)

A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára (tervezet) A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára 20 (tervezet) JANUÁR 1 Zenés disznótor 2 A magyar kultúra napja FEBRUÁR Baráti találkozó Kertbarát Kör, Péti Nyugdíjas Klub előadás 1 Dance Action Gála

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

Jó gyakorlatok. Arnold Vendégház Mecseknádasd

Jó gyakorlatok. Arnold Vendégház Mecseknádasd Jó gyakorlatok Arnold Vendégház Mecseknádasd Készült a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 Vidéki örökség útjai pályázaton belül a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület és a Dél- Dunántúli Falusi Turizmus

Részletesebben

TURIZMUSFEJLESZTÉS AZ ERŐFORRÁSHIÁNYOS TÉRSÉGEKBEN BÓCSA PÉLDÁJÁN

TURIZMUSFEJLESZTÉS AZ ERŐFORRÁSHIÁNYOS TÉRSÉGEKBEN BÓCSA PÉLDÁJÁN TURIZMUSFEJLESZTÉS AZ ERŐFORRÁSHIÁNYOS TÉRSÉGEKBEN BÓCSA PÉLDÁJÁN Tóth Bettina Káposzta Lajos Nagy Gyula 2019. Március 5. Budapest A kutatás a KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16-2016-00001 A Külgazdasági és Külügyminisztérium

Részletesebben