Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A Telefon:

Átírás

1 Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A Telefon: FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg Könyvtárának online szakdolgozat-archívumából származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik. Ha a szerző vagy tulajdonos külön is rendelkezik a dokumentum szövegében a terjesztési és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak az elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait, jogviszonyát vagy érdekeit. Az archívum üzemeltetői fenntartják maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének jogszerűségét illetően, akkor töröljék azt az online szakdolgozattár állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia. A szakdolgozat szerzője a dokumentumra vonatkozóan az alábbi felhasználási engedélynyilatkozatot tette: Hozzájárulok, hogy szakdolgozatomat a főiskola könyvtára az Interneten megjelenítse. Az Interneten történő megjelenítés (közzététel) feltételei: - a közzététel kizárólag oktatási és tudományos, nonprofit célú, - a szerző hozzájárulása a hatályos szerzői jogszabályok értelmében nem kizárólagos, időtartamra nem korlátozott felhasználási engedély, - a felhasználás, terjesztés a kutatást végző felhasználók számára, magáncélra ideértve a másolatkészítés lehetőségét is csak úgy történhet, hogy az a felhasználó(k) jövedelemszerzése vagy jövedelemfokozása célját közvetve sem szolgálhatja és nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz is csak változtatások nélkül, és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható, - a szerzői és tulajdonosi jogok, valamint az üzleti célú felhasználási lehetőségek továbbra is a szerzőt illetik.

2

3 BGF Pénzügyi és Számviteli Kar Zalaegerszegi Intézet A fiskális és monetáris gazdaságpolitikai eszközök hatékonysága a konjunktúraingadozások aspektusában Orbán Viktor Közgazdász szakmérnök 2011

4 Tartalomjegyzék I. Előszó 4 I.1. Köszönetnyilvánítás 4 I.2. Az állami szerepvállalás kérdései a modern gazdaságban 5 II. Bevezetés 6 II.1. A modern gazdaság működési körülményei 6 II.2. A konjunktúraingadozások fogalma, okai, problémái A konjunktúra-ciklusokról általánosságban 7 III. Előzmények 11 III.1. A fiskális politika kialakulása, gazdasági körülményei 11 III.2. A monetáris politika kialakulása, körülményei 13 III.3. Konjunktúraciklus elméletek 15 IV. Eszközrendszerek és működésük 18 IV.1. A fiskális gazdaságpolitika eszközei és működési mechanizmusuk 18 IV.2. A monetáris gazdaságpolitika eszközei és működési mechanizmusuk 19 V. A gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásának célterületei, hatékonysági mutatók 25 V.1. A GDP, mint elsődleges konjunktúra-mutató 25 V.2. Munkanélküliség, hatások a foglalkoztatási rátára és a munkanélküliségi rátára 25 V.3. Inflációs ráta 27 V.4. Állami költségvetés 29 V.5. Valutagazdálkodás: az egyes eszközök alkalmazása a valutaárfolyamok szabályozásában 31 2

5 VI. Stabilizációs politika 32 VII. A fiskális és monetáris eszközök kumulált hatékonysága az egyes konjunktúra-ciklusokra optimalizálva 39 VII. 1. Az egyes gazdaságpolitikai eszközök egyedi és kumulált hatékonysága a fellendülő gazdaságban (elemzés) 39 VII.2. Recesszió időszakában alkalmazott gazdaságpolitikai eszközök (elemzés) 41 VIII. Értékelés 45 IX. Összegzés 49 X. Irodalomjegyzék 51 XI. Ábrajegyzék 53 XII. Idézetek jegyzéke 54 XIII. Melléklet 55 Nyilatkozat 55 3

6 I. Előszó I.1. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik e dolgozat elkészültében segítségemre voltak. Köszönet illeti elsősorban a kivitelezési munkálatok ellenőrzéséért konzulenseimet, Kárászné dr. Rácz Lídiát és Korczné Kocsis Piroskát, az esettanulmányok és források gyűjtésében nyújtott segítségükért pedig kollégáimat, barátaimat, hallgatótársaimat. Munkám kivitelezéséhez elengedhetetlen volt, ezért köszönöm családomnak a munkásságom iránt tanúsított türelmet, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Zalaegerszegi Intézete oktatóinak, hogy a szükséges alapvető ismeretek elsajátításában segítettek. Külön említésre méltatom az internetes közgazdasági és pénzügyi portálok üzemeltetőinek tevékenységét, elsősorban a Magyar Nemzeti Bank szakértőinek a "MNB füzetek" című kiadvány szerkesztéséért. A fent név szerint vagy név nélkül említetteken kívül köszönetet mondok mindenki másnak is, aki munkámat segítette, de a felsorolásból kimaradt. 4

7 I.2. Az állami szerepvállalás kérdései a modern gazdaságban A XX. század elmúltával az állami szerepvállalás létjogosultsága, mértéke és az alkalmazott eszközök hatékonysága továbbra is vita tárgyát képezi. A kérdés fennmaradását, illetve újra aktuálissá válását a korábban nem tapasztalt gazdasági jelenségek indokolják. Az időről időre felmerülő gazdasági válságok, a versenyképesség fenntartása, és az újraelosztás kérdése új megvilágítást kap a globalizálódó gazdaságban. A nemzetgazdasági piacok közötti erősödő kapcsolatok növelik a konjunktúraingadozások mértékét, és gyorsítják a gazdasági trendeket. A tőke szinte korlátlan áramlása révén minden jelentősebb változás rövid időn belül regionális, globális következményekkel jár. A nemzetközi gazdaságnak azonban - a megfelelő beavatkozások végrehajtásával - nagyobb stabilizációs ereje is van, mint a zárt gazdaságnak. Ezért vetődik fel ismét - új aspektusban - az előző évszázad során már sokat vitatott kérdés: szükséges-e a központi beavatkozás a piacgazdaságban, és amennyiben igen, milyen eszközökkel és mértékben? 5

8 II. Bevezetés A modern gazdaság működési körülményei, a konjunktúraingadozások fogalma, okai, problémái. A konjunktúraciklusokról általánosságban. II.1. A modern gazdaság működési körülményei Napjaink nemzetgazdaságainak működése nagyban eltér a klasszikusan vizsgált zárt gazdaságokétól, így a korábbi elméletek felülvizsgálata lehet szükséges. Az eltérés főbb okaiként a nemzetközi szabályozásokat, a nemzetközi szervezetek kialakulását, a gazdasági integrációk (vám- és gazdasági uniók) létrejöttét, valamint a külkereskedelem (nemzetközi kereskedelem) fokozódását jelölhetjük meg. A piac liberalizálódása nagyban elősegíti a tőke, a munkaerő, és a termékek szabad áramlását, míg a vámuniók, valutauniók emellett jelentősen csökkentik egyes állami beavatkozások lehetőségét. Ezen tömörülések (pl. az Európai Unió) közös szabályozórendszerük révén nem folytatnak önálló nemzeti szintű külkereskedelmi politikát. Ezzel csökken a protekcionizmus eszköztára (pl. állami transzferek alkalmazása lehetséges), a külkereskedelmi mérleg egyenlegét pedig a korábbi védővámok és egyéb merkantilista eszközök híján a nemzeti valuta árfolyama révén lehet elsődlegesen befolyásolni. Nyitott gazdaságban megszűnnek a direkt monetáris szabályozóeszközök, (pl. valutakontingensek), ami a gazdaságot érzékenyebbé teszi a nemzetközi változásokkal szemben, ugyanakkor megszűnik a korlátozások gazdaságtorzító hatása. Megállapítható, hogy a modern működésű gazdaságban csökken az állami beavatkozás eszköztára, a közvetlen eszközök megszűnése és a gazdaság nyitottsága miatt a központi hatóság inkább a piaci kereslet befolyásolásával, közvetett (a 6

9 piaci automatizmusokon keresztül ható) eszközök révén képes céljainak elérésére. A célok azonban nem változtak, az állam gazdaságpolitikai akciói továbbra is a Samuelson és Nordhaus által definiált funkciókat szolgálják: "- a jogi keretek biztosítását - a makroökonómiai stabilizációs politika meghatározását - az erőforrások elosztásának a gazdasági hatékonyság fokozását célzó befolyásolását. - a jövedelemelosztást befolyásoló programok kidolgozását." 1 Látható, hogy az állam szerepe kettős: stabilizálja a gazdaságot és biztosítja a növekedés (és a verseny) körülményeit, ugyanakkor tompítja a piac sajátosságai során fellépő társadalmi problémákat (jóléti funkciókat lát el). A gazdaságba történő beavatkozás létjogosultságáról és mértékéről megoszlanak a vélemények, de a központi költségvetés szükségessége nem vonható kétségbe. Különleges szerepe a gazdaság más szereplői által el nem látható funkcióiból ered, ilyenek például az infrastruktúrafejlesztés vagy a fegyveres védelem. II.2. A konjunktúraingadozások fogalma, okai, problémái. A konjunktúra-ciklusokról általánosságban A gazdaság fejlődését megélénkülések és visszaesések kísérik az ún. potenciális kibocsátás szintjéhez képest. A potenciális kibocsátás a gazdaságban hosszútávon érvényesülő kibocsátás. Keynes szerint az ingadozás oka a várakozásokban keresendő. A töréspont akkor következik be a fellendülés végén, mikor a piaci szereplők várakozásai meghaladják a termelési tényezők tényleges határhatékonyságát. A mélyponton lévő gazdaságot pedig éppen a növekvő határhatékonyság rázza fel, mely meghaladja az irányadó kamatláb mértékét. A gazdasági mozgások bizonyos rendszerességet 7

10 mutatnak, ez alapján beszélhetünk ún. konjunktúraciklusokról. A konjunktúra-ingadozások megfigyelések szerint a szinusz-görbéhez szabálytalanul hasonuló képet mutatnak, így a görbe egy-egy hasonló szakaszát egy gazdasági ciklusnak tekinthetjük (1. sz. ábra). 1. sz. ábra: általános konjunktúragörbe Szakaszai: pangás(1), megélénkülés(2), fellendülés(3) és válság(4). A ciklus szakaszait egyszerűbben két trend formájában tárgyalhatjuk: leszálló (4-1), és felszálló (2-3) ágról beszélhetünk. A leszállóban lévő gazdaság jellemzői: a leszálló ág a csúcsponton indul, és egészen a következő mélypontig tart. A visszaesés kezdetének alapvetően azt az időszakot tekintjük, amikor a reál GDP két egymást követő negyedévben csökken. Kiváltója a piaci kereslet változása (konkrétan elégtelensége), mely a fogyasztás visszaesésében nyilvánul meg. Emiatt a vállalati termelés és beruházás csökken, ez a reál GDP csökkenéséhez és a munka iránti alacsonyabb kereslet révén a foglalkoztatottság visszaeséséhez vezet. A kibocsátás csökkenésével azonban lelassul az infláció, a nyersanyagok ára pedig csökken kereslet hiányában. Mivel a profitok is visszaesnek, ez a kamatlábak csökkenését vonzza maga után. Utóbbi tényezők alakulása okozza a mélypont kialakulását, ez ugyanis az a 8

11 pontja a görbének, ahol a beruházási lehetőségek ismét kedvezőek (alacsony a kamatláb, olcsó a nyersanyag és nagy a munkanélküliség), így elkezdődik a fellendülés. A fellendülés a beruházások élénkülésével és a növekvő foglalkoztatottsággal veszi kezdetét, a termelési tényezők piacán növelve a keresletet. Ezután a hanyatlásnál ismertetett folyamat ellentettje zajlik, a GDP, a kamatlábak és az infláció növekedése mellett. Fellendülés alatt azt az időszakot értjük, mikor a kibocsátás nő. Kiváltó okai többek közt a munkaerő mennyiségi vagy minőségi növekedése, a növekvő fizikai tőke, vagy a technikai fejlődés. Fellendülés folyamán a foglalkoztatottak munkaideje, majd létszáma nő (a munkanélküliség csökken), a termelés bővül, a nyersanyagok ára emelkedik - ez gerjeszti az inflációt. További hatásként emelkedik a szolgáltatások ára, az átlagosnál nagyobb ütemben emelkednek a munkabérek. Idővel a magasabb árszínvonal változatlan pénzkínálat mellett kisebb reál pénzkínálatot teremt, ami növeli a reálkamatlábat. A kamatláb növekedése csökkenti a beruházási kedvet, ami az egyensúlyi jövedelem csökkenéséhez vezet. A konjunktúraciklusokkal kapcsolatban számos elmélet született, a leginkább elfogadottabb konjunktúraelméletek a következők: - Monetáris elméletek: a konjunktúraciklusokat a pénzkínálat és a hitelállomány bővítésére és szűkítésére vezetik vissza. E megközelítés szerint az aggregált kereslet ingadozásait elsősorban a monetáris tényezők idézik elő. (M. Friedman) - Multiplikátor-akcelerátor modell: leírja, hogy a külső sokkok hogyan indukálják a gazdaságban megfigyelhető ciklikus mozgásokat multiplikátor és akcelerátor hatásokon keresztül. (P. Samuelson) - Politikai konjunktúra-ciklus elméletek: (ld. még III.3. és 2. sz. ábra) az ingadozások a politikai manipulációk miatt jönnek létre, a kormány újraválasztása érdekének megfelelően manipulálja a 9

12 monetáris és fiskális politikát. (W. Nordhaus, E. Tufte) - Egyensúlyi konjunktúraelméletek: az emberek tévesen ítélik meg az árak és bérek jövőbeni alakulását, ezért a munka kínálata túl nagy, vagy túl kicsi. Ez ingadozást okoz a kibocsátás és a foglalkoztatás terén. (R. Lucas, R. Barro) - konjunktúraciklusok reálelmélete: az innovációk és termelékenységi sokkok a gazdaság egyik szektoráról tovaterjednek a másikra, ez okozza a teljes konjunktúra-ingadozást. (J. Schumpeter, E. Prescott) - Kínálati sokkok elmélete: a konjunktúraciklusokat az aggregált kínálat eltolódása okozza. (R. J. Gordon) 10

13 III. Előzmények III.1. A fiskális politika kialakulása, gazdasági körülményei A fiskális vagy költségvetési politika kialakulása John Maynard Keynes közgazdász nevéhez köthető, időben a két világháború közti időszakra tehető. A háború okozta recesszióban a neoklasszikus elmélet hiányosságaira derült fény, és számos nemzetgazdasági probléma (elsősorban a munkanélküliség és az infláció) nehezen kontrollálható, addig nem látott méreteket öltött. E körülmények közt ismerte fel Keynes, hogy bizonyos esetekben az állami beavatkozás szükségszerű a gazdaság fejlődése szempontjából. A később keynes-i gazdaságelmélet néven ismertté vált tanait 1936-ban, "A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete" című tanulmányában tette közzé. Művében a neoklasszikus gazdaságelmélet hiányosságaira mutat rá, elsősorban a teljes foglalkoztatottságot illetően. Elmélete szerint a teljes (minden piacot érintő) egyensúly a neoklasszikus elméletnek megfelelően idővel automatikusan kialakul, azonban ez nem garantálja a teljes foglalkoztatottságot. Bizonyos fokú nem önkéntes munkanélküliség így is fennáll, ez a munkanélküliség természetes rátája. A munkanélküliség csökkentésének bevett módja a kereslet mesterséges növelése, azonban ez inflációt okoz, ha fedezet nélkül történik. Jó példa erre a háború, mint nem produktív beruházás finanszírozása, valamint bármely állami beruházás, melyet többlet pénzkibocsátásból finanszíroznak. Keynes nézete szerint az állam feladata a kereslet növelése produktív beruházásokkal, még a költségvetési deficit árán is. Konjunktúra időszakában a költségvetés képes lesz kompenzálni ezt a deficitet. Fontos felismerése továbbá, hogy a tényleges aggregált kereslet nem éri el a potenciális szintet, mivel nem igaz az elmélet, hogy a 11

14 gazdasági szereplők minden jövedelmüket fogyasztásra és megtakarításra (ily módon beruházásra) költik. Felhívja a figyelmet a pénztartásra, mely a pénz azon tulajdonságán alapul, hogy a leglikvidebb fizetőeszköz, ezért a gazdasági szereplők jövedelmük egy részét egyszerűen "megtartják". További fontos érve az állami beavatkozás mellett, hogy kiszámíthatóbb, mint a monetáris eszközök. Megfigyelése szerint a monetáris eszközök hatékonysága nem becsülhető pontosan, mivel az a pénz forgási sebességétől függ, mely kevéssé ismert és gyakran változó mutató. Az állami beruházások hatása ezzel ellentétben jól becsülhető a viszonylag állandó beruházási multiplikátor ismeretében. Konklúzióit az alábbi axiómákban foglalja össze Keynes: - a fogyasztók csak jövedelem-növekményük egy részét fogyasztják el, egy részét megtakarítják (fogyasztó lélektana) - a termelők megtakarítási hajlama nagyobb, mint a beruházási hajlama (beruházó lélektana) - a vagyontulajdonosok előnyben részesítik a vagyon likvidebb formáit (a likviditás lélektana) - a magára hagyott gazdaság ezért működésképtelen, tehát szükséges az állam beavatkozása, ezáltal biztosítható a kibocsátás további növekményének realizálása. Az állam feladata a gazdaság növekedési feltételeinek biztosítása. Ez alatt a biztos jogi és infrastrukturális feltételek biztosítása mellett bizonyos termelési tényezők biztosítását is értjük. A kormányzat képes jelenősen támogatni a szükséges emberi erőforrás kialakulását, elsősorban a közoktatás fejlesztése révén. További központi feladat a megtakarítások (így a beruházás) ösztönzése, a kutatás-fejlesztés támogatása, az anticiklikus gazdaságpolitika gyakorlása. 12

15 III.2. A monetáris politika kialakulása, körülményei A Milton Friedman nevével fémjelzett monetáris gazdaságpolitika a II. világháború után alakult ki. Ebben az időszakban elsősorban nem a munkanélküliség, hanem az elszabaduló infláció jelentette a legnagyobb kockázatot a gazdaság egyensúlyi növekedése szempontjából. Az infláció általánosan elfogadott okaként a háború finanszírozását nevezik meg a közgazdászok. Bár a nemzetvédelem az állam fontos feladata, rövidtávon kimeríti a nem produktív beruházás fogalmát. További inflációfokozó tényező, hogy a kormányzatok az erőn felüli háborús kiadásokat általában többlet pénzkibocsátással fedezték. A többletkereslet nélküli többlet pénzkínálat kialakulásától pedig egyenes út vezet az infláció fokozódásához. Friedman elmélete szerint a makrogazdasági kereslet nem lehet túl alacsony szintű, ezért elveti annak befolyásolását (tulajdonképpen a stabilizációs politikát). A magánszektor stabilitása révén az egyensúly mindig kialakul, mivel a rugalmas árak azt kialakítják. Mivel a rugalmas árak mindig megtisztítják a piacot, ezért nem létezhet Friedman szerint kényszerű munkanélküliség sem. Az önkéntes munkanélküliség lefedi az ún. természetes munkanélküliség fogalmát. Ez elsősorban a súrlódásos munkanélküliséggel magyarázható, a munkahelyet váltók, illetve az iskolából kikerülő fiatalok munkakeresése miatt alakul ki. A természetes munkanélküliség szintjét azonban több tényező befolyásolja, ilyen pl. a munkanélküli segély mértéke, a munkakeresés költsége, vagy az információk elérhetősége. E tényezőkön túl azonban nem lehet hatni a foglalkoztatottságra. A monetaristák szerint hosszú távon nem lehet hatni a foglalkoztatottságra, mert itt a munka kereslete végtelenül rugalmatlan. Rövidtávon monetáris eszközökkel lehet növelni az összkeresletet, ami növeli a foglalkoztatottságot, de gazdasági ingadozást okoz, ezért Friedman minden ilyen célú beavatkozást elítél. 13

16 A gazdaság szabályozásában nem javasolja a keresletet befolyásoló gazdaságpolitikai eszközök használatát, szerinte legfontosabb a pénz szerepe. A monetáris hatóság elsődleges feladatául azonban a reálkamatláb befolyásolása helyett a forgalomban lévő pénzmennyiség (a pénzkínálat) szabályozását jelölte meg. Indoklása egyszerű: a reálkamatláb olyan sok változón alapuló összetett mutató, hogy adott időben nem, csak ex post számítható pontosan. A hagyományos monetarista alapelveket Friedman az alábbiakban adta meg: "- A kormányzati kiadások valamennyi tételét költség-haszon elemzéssel kell megállapítani, és e mértéktől nem szabad eltérni az üzleti tevékenység ciklikussága esetén sem. - A kormányzati kiadások adott szintjéhez kell hozzáigazítani az adóhányadot, amit ezután rögzíteni kell. - A pénzkínálat növekedését évről évre adott százalékban kell megszabni, függetlenül attól, hogy milyen mértékben ingadozik az üzleti helyzet." 2 Megfigyelhető, hogy a tisztán monetáris alapelvek - bár nem tagadják a gazdasági ciklusok létezését - nem javasolnak megoldást a válságokra, inkább a stabil növekedés biztosításában, így a ciklikusság tompításában látják a megoldást, az állami szerepvállalást korlátozzák. Napjainkban nem beszélhetünk konkrétan monetarizmusról, hiszen a kormányzatok a monetáris és fiskális eszközöket egyaránt alkalmazzák gazdasági céljaik érdekében. Fontos megjegyezni, hogy a gyakorlat, az ún. monetary targeting bukása igazolta, hogy az utolsó alapelv tarthatatlan, az abszolút pénzmennyiség befolyásolható, de ez a pénzügyi beavatkozásoknak célja nem lehet. Ehelyett a pénzmennyiség relatív szabályozásával a piac befolyásolható, vagyis a pénzkínálat alakítása nem a cél, hanem az eszköz. Ma már azt sem mondhatjuk, hogy a jegybankoknak, mint a monetáris politika végrehajtóinak egyetlen, vagy akár közös céljuk 14

17 volna. A központi bank ún. végső célját a jegybanktörvény tartalmazza. E végső célok közt szinte mindig megtaláljuk az árstabilitás kialakítását, mint a biztonságos gazdaság feltételét. Ezen kívül a Federal Reserve további céljai közt a teljes foglalkoztatottság közelítése, illetve a kamatlábak hosszú távon alacsonyan tartása, míg a Bank of England végső célja például a kormány gazdaságpolitikájának támogatása. Utóbbi típust hierarchikus célrendszernek nevezzük, ezen kívül megkülönböztetünk még antiinflációs (pl. Bank of Japan) és többes mandátumú (többcélú, pl. FED) célrendszereket. III.3. Konjunktúraciklus elméletek Az általánosan elfogadott cikluselméletek (Kitchin, Juglar, Kuznets és Kondratyev ciklus), illetve együtthatásuk. A II. pontban már tárgyalt gazdasági ciklusok kapcsán már említést nyert, hogy a konjunktúra-ciklusok ingadozása nem szabályos, esetenként sokkal nagyobb mértékű a fellendülés vagy a recesszió, mint a korábban megfigyelt ciklusokban. A jelenség egyik magyarázata a technikai fejlődés lehet, mely jelentősen erősítheti a gazdasági fellendülést, napjainkra azonban az igazán korszakalkotó technikai újítások megjelenése nem jellemző. További kérdés, hogy bizonyos esetekben gazdaságtól független okokkal (pl. háborúkkal, aszállyal) sem magyarázhatóan a recesszió mélyebb, és hosszabban tart. Az alábbiakban ismertetek néhány általánosan elfogadott cikluselméletet, melyek befolyásolják az általános konjunktúra-ciklust, és magyarázatot adhatnak görbéjének torzulására. Kitchin-ciklus vagy készletciklus: 3-5 év periódusú ciklus, felfedezője, Joseph Kitchin az angol vállalati készleteket vizsgálta évtizedekre visszamenően. 15

18 Juglar-ciklus: 8-11 év, a termelékenység, a kereslet és az árak ciklikus alakulását vizsgálta Clement Juglar. Kuznets-ciklus: kb év, az ingatlanpiacon megjelenő ciklikusságot írja le Simon Smith Kuznets. Kondratyev-cilus: év, a jövedelmek, a nehézipari termelés a kamatlábak és a külkereskedelmi forgalom ciklikusságát írja le. Nyilkolaj Kondratyev közgazdász fedezte fel a 20. század elején fejlett ipari országok (USA, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország) vizsgálatával. Gazdaságtörténészek szerint létezhet ennél hosszabb gazdasági ciklikusság is, ez azonban - mivel több évszázados feljegyzésekkel nem rendelkezünk - nem bizonyított. További ciklikusságot okozó tényező demokratikus államokban a választási ciklus, mely befolyásolja a piacot. A hatalmon lévő szervezet (kormánypárt) megbízatása végén monetáris és fiskális eszközöket egyaránt bevet a munkanélküliség csökkentése, a konjunktúra növekedése, vagy a recesszió csökkenése érdekében. Célja nyilvánvalóan a következő választások megnyerése, melyre így nagyobb esélye van. E cél érdekében ilyenkor gyakran háttérbe szorul az inflációs politika, hiszen e lépéseket az infláció növekedése nélkül nem lehetne megtenni (2. sz. ábra). 16

19 2. sz. ábra: inflációs és foglalkoztatáspolitika a választási ciklus során A kormányzati ciklusok 4-5 éves hossza körülbelül ráhúzható a Kitchin által felismert ún. készletciklusra, a kettő közötti összefüggés azonban nem bizonyított. A különböző periódusú ciklusok azonban egyidejűleg különböző szakaszban tartanak, keverednek, így enyhítik vagy erősítik egymást. Ha egy hosszabb periódusú gazdasági mozgás, pl. a Kondratyev-ciklus leszállóágban van, az a rövid távú ciklusok fellendüléseit visszafogja, míg a leszállóágban kialakuló válságot mélyíti. Felszálló ág esetén ellenkező hatást gyakorol a rövid távú mozgásokra. A hosszú periódusú (ismert vagy még nem ismert) szabályos konjunktúraingadozások így befolyásolják a gazdaság menetét, és magyarázatot kapunk arra is, hogy a rövid ciklusú konjunktúradiagramunk miért torzul. 17

20 IV. Eszközrendszerek és működésük IV.1. A fiskális gazdaságpolitika eszközei és működési mechanizmusuk A központi költségvetés legfontosabb gazdasági vonatkozású szerepe, hogy eszközeivel képes anticiklikus hatást gyakorolni, így a fellendülés visszafogása mellett a recessziót enyhíteni vagy rövidíteni is. A költségvetési politika eszközei alapvetően a kereslet növelése, ill. csökkentése révén képesek a gazdaság működését befolyásolni. A jövedelmek újraelosztását valósítja meg eszközeivel, melyek a következők: - közkiadások: állami vásárlások és transzferek - adóztatás - államadósság kezelése Gazdaságra gyakorolt hatása alapján a fiskális gazdaságpolitikai eszközöket két csoportba sorolhatjuk: a. automatikus eszközök b. diszkrecionális eszközök Expanzív fiskális politika megvalósításakor a kormányzat csökkenti az adókat és/vagy növeli a kormányzati vásárlásokat - az államadósság terhére. Restriktív fiskális politika esetén a beavatkozás módszere adóemelés és/vagy a kormányzati vásárlások csökkentése. Ebben a szakaszban lehet feltölteni a költségvetés egyenlegét az expanzív beavatkozás műveleteinek fedezetére. IV.1.a. automatikus eszközök Automatikus eszközöknek nevezzük a költségvetési politika azon eszközeit, melyek előre meghatározott módon működnek, beavatkozás nélkül biztosítva a gazdaság egyenletes növekedését (ún. 18

21 stabilizátorok). Ide sorolandó a progresszív adó (jövedelem- és hozadékadók, pl. SZJA) és az automatikus állami transzferek (elsősorban a munkanélküli segély). Működési elvük: az aggregált keresletet a jövedelem-áramlásokkal ellentétesen befolyásolják, csökkentik azok változásának hatását. Alacsony keresleti szint esetén automatikusan csökkennek az adóterhek, illetve a munkanélküliség növekedésével kialakuló keresletkiesést részben kompenzálják a transzferek (munkanélküli segély, egyéb juttatások). Túlkereslet esetén hasonlóképpen hatnak az automatikus szabályozóeszközök, fordított irányban. A jövedelemfüggő adók esetében az adómultiplikátor kisebb, így az automatikus szabályozás hatékonyabb és gyorsabb, mint az eseti beavatkozás. IV.1.b. diszkrecionális eszközök Az automatikus eszközökkel szemben az ún. diszkrecionális eszközök felügyeletet igényelnek, döntés alapján eseti beavatkozással befolyásolják e kereslet alakulását. Elsősorban a közmunka, az állami foglalkoztatási programok, az eseti kifizetések és az adókulcsok változtatása sorolandó ide. Ezek az eszközök számos hátrányuk miatt ritkán használatosak. Fő hiányosságuk, hogy a kívánt hatást hosszabb idő elteltével biztosítják csak, ez pedig a beavatkozás sürgőssége miatt ritkán megengedhető. További probléma az eseti beavatkozások kapcsán, hogy alkalmazásuk csökkenti a piac kiszámíthatóságát, ezáltal rontja a hosszú távú tervezés lehetőségét és a nemzetgazdaság piacába vetett bizalmat. A szerző véleménye, hogy a diszkrecionális eszközök használata kerülendő, piacgazdaságban többnyire válsághelyzetben (mély recesszióban) alakulhat ki. Erre jó példa az as világválság során az USA-ban elindított közmunka-programok sora. 19

22 Külön fejezetet érdemel a költségvetési politikán belül az államadósság kezelése. Az állam, mint nem profitorientált szervezet nem érdekelt a költségvetés szufficitjének elérésében. A közgazdászok döntő többsége szerint a kismértékű deficit a legkedvezőbb a gazdaság növekedése szempontjából. A túlzott mértékű eladósodás fizetésképtelenséghez vezethet, a piaci fedezet nélküli pénzkibocsátás pedig inflációt gerjeszt. A hitelfelvétel viszont reális alternatívának bizonyul a kormányzat számára, mivel a saját forrásból, ill. hitelből finanszírozott produktív beruházások élénkítik a gazdaságot, mégpedig a beruházási multiplikátorral növelt mértékben. Ez pedig magasabb, mint az ún. adómultiplikátor és negatív megfelelője a transzfermultiplikátor, így ugyanakkora kormányzati beruházással magasabb keresletnövekedést lehet elérni, mint adócsökkentéssel, vagy a transzferek növelésével. Ki kell hangsúlyozni, hogy ez csak produktív beruházások esetében áll fenn, illetve a kamatláb változása csökkenti a beavatkozás hatékonyságát. Megjegyzendő továbbá, hogy a kormányzati politika célja a társadalmi jólét növelése, így itt hosszú távú beruházásnak tekintendő a környezetvédelem, oktatás, védelem, egészségügy- és infrastruktúrafejlesztés. E beruházások hozadéka a piaci értelemben nem kalkulálható, az az elmaradásukkal keletkező jóléti növekedés kiesés alternatív költségeként becsülhető IV.2. A monetáris gazdaságpolitika eszközei és működési mechanizmusuk A monetáris vagy pénzügyi politika a költségvetési politikától eltérően nem az aggregált keresletre, hanem a pénzkínálatra, a forgalomban lévő pénzmennyiségre hat. Kulcsszereplője a jegybank, melynek szerepe létrejöttekor az állam közvetlen hitelfinanszírozása volt. Mára ezt a szerepét elveszítette, hiszen inflációt gerjesztő tevékenység volt, ezen kívül kockáztatta a jegybanki függetlenséget is. A XXI. századra 20

23 fő feladatává a monetáris politika megvalósítása vált. Céljai kialakulása óta változtak, a pénzmennyiség állandó szinten tartását, illetve a valutaárfolyam rögzítését is szolgálta, mára a legtöbb nemzetgazdaságban az infláció szinten tartása a monetáris politika fő célja. Gyakori cél még a központi irányítás gazdaságpolitikájának segítése monetáris eszközökkel, valamint a kamatlábak szinten tartása. A szabályozás módja: a konjunktúra esetén restriktív (visszafogó) politikát folytat, mely visszafogja a gazdasági növekedést, és csökkenti az inflációt. Recesszió esetén expanziós politikát folytat a jegybank, mely hasonlóképpen hat ellenkező irányban (3. sz. ábra). A reál pénzmennyiség növeléséhez a központi banknak az árszínvonal növekedésénél nagyobb ütemben kell növelnie a nominális pénzkínálatot. Ha a központi bank tökéletesen tudja szabályozni a forgalomban lévő pénz mennyiségét, akkor a kamatlábat ezzel nem változtatja. Természetesen a fedezet ismét kérdéses, hiszen a pénzkínálat bővítése általában inflációt okoz. "Ameddig ugyanis a jegybankok nagyobb kereslettel szembesülnek, mint amelyet valós megtakarításaikból képesek kielégíteni, addig a pénz mesterséges előteremtése elkerülhetetlen. Ennél fogva, ha a banki kamatlábat a tőke valós megtakarításának szintje alá helyezik, úgy az elkerülhetetlenül inflációt fog eredményezni." 3 3. sz. ábra: az expanzív monetáris politika hatásmechanizmusa 21

24 A pénzügyi politika eszközei két csoportba sorolhatók, megkülönböztethetünk közvetlen (direkt) és indirekt eszközöket. IV.2.a. direkt eszközök Direkt eszközök használatával a monetáris hatóság közvetlenül meghatározza a szabályozandó tényezőt. Ilyen küszöbszámok lehetnek az értékben meghatározott kötelező tartalék előírás, a viszontleszámítolási plafon, a hitelkontingens, valamint az irányított hitelek. A direkt eszközök nem változtathatók a monetáris célok eléréséhez kívánt gyakorisággal, valamint alkalmazásuk versenykorlátozó lehet, ezen kívül hatékonyan leginkább zárt gazdaságban alkalmazhatók. Fenti okok miatt a közvetlen monetáris szabályozóeszközök szerepe a modern gazdaságban jelentősen csökkent. IV.2.b. indirekt eszközök A mai gazdaságban a monetáris irányítás elsősorban a közvetett eszközöket alkalmazza a pénzkínálat szabályozására. Ide sorolandó: - a kötelező tartalékráta: a központi bank meghatározza, hogy a kereskedelmi bankoknak a betétek után mekkora hányadot kell jegybankpénzben tartani. Ezzel a kereskedelmi bankok pénzteremtésének korlátait változtatja. Magasabb tartalékráta esetén csökken ez a pénzmennyiség. Az eszköz a hosszú távú szabályozást szolgálja. - kamatpolitika: a refinanszírozási kamatláb változtatásával a jegybank a piaci szereplők pénzkeresletét tudja közvetetten befolyásolni. A refinanszírozási kamatláb növelésének hatására ugyanis a kereskedelmi bankok kamatlábai is nőnek, ami - normál esetben - csökkenti a piaci szereplők pénzkeresletét. Eltérés lehetséges, pl. ha valamely kereskedelmi bank nem él a 22

25 refinanszírozással (azt nem érinti a kamatlábváltozás), vagy ha nagyon kedvezőek a piaci lehetőségek (a vállalkozások pénzkereslete ekkor magas kamatláb esetén sem csökken számottevően). - refinanszírozás és rediszkont: a jegybank refinanszírozási hitelkeretet tart fenn a kereskedelmi bankok által nyújtott hitelek refinanszírozására. E hitelkeret növelésével nő a rediszkontálás lehetősége, így a kereskedelmi bankok több hitelt tudnak kihelyezni, nőhet a forgalomban lévő pénz mennyisége. A keret csökkentése ellentétes irányban hasonlóképpen hat. A rediszkont politika ugyanezen az elven működik, váltóra specializálva. Mivel a váltó, mint hitelviszonyt megtestesítő papír mára veszített népszerűségéből, a hozzá kapcsolódó műveletek jelentősége is csökkent. - nyílt piaci műveletek: a jegybank közvetlenül, nagy mennyiségű állampapír eladása, ill. vétele révén befolyásolja a forgalomban lévő pénz mennyiségét. Az állampapír felvásárlása növeli a piacon forgó pénz mennyiségét, értékesítése csökkenti azt. Speciális eset az ún. repó, ahol a kereskedelmi bankoknak értékesít állampapírt a központi bank, visszavásárlási opcióval. A repók kamatának emelésével a kereskedelmi bankok kereslete növelhető, így csökken a forgalomban lévő pénz mennyisége. A nyílt piaci műveletek alkalmazásának előnye, hogy gyors és rugalmas, hiszen a pénzkínálat változását azonnal produkálja, és egymás után többször - akár ellenkező irányban is - végrehajtható. További előny a globalizálódó világ nyitott gazdaságai számára, hogy a módszer teljesen autonóm, alkalmazása pusztán a monetáris hatóság döntésének függvénye. A tisztán monetáris eszközök legjelentősebb előnye, hogy nem jelentkezik az állami többletkiadás kiszorító hatásának, vagy a fedezet nélküli keresletnek a piacon zavart okozó befolyása. 23

26 Bírálói szerint viszont kritikus szituációban a monetáris eszközök kevésbé hatékonyak, mivel hatásuk a közvetett működés miatt késéssel jelentkezik. Az expanzív monetáris politika a pénzmennyiség növelésével rövidtávon növeli a reálkibocsátást, azt a potenciális kibocsátás fölé emelve. Az egyensúlyi állapot akkor áll helyre ismét, mikor a reál pénzmennyiség értéke helyreáll az árszínvonal emelkedésének hatására. A pénz hosszú távon semleges, ezért reálváltozók hosszú távú befolyásolására nem alkalmas. Hosszú távon ugyanis az árfolyamszint korrigálja a pénzmennyiség változását, így az csak a nominális változók értékét változtatja meg maradandóan. 24

27 V. A gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásának célterületei, hatékonysági mutatók A gazdaságpolitikai beavatkozások célja egy vagy több gazdasági, ill. jóléti mutató változtatása. A gazdasági teljesítmény és stabilitás mértékét megadó mérőszámok egyben a beavatkozások eredményességének visszajelzésére is szolgálnak. Ilyen mutatók: a GDP (bruttó hazai termék), a munkanélküliségi ráta, az inflációs ráta, illetve információt hordoz a központi költségvetés egyenlege is. V.1. A GDP, mint elsődleges konjunktúra-mutató A GDP (bruttó hazai termék) a legelterjedtebb mutató egy nemzetgazdaság teljesítményének mérésére. Előző évek mutatószámaival összehasonlítva következtethetünk a gazdaság fejlődési ütemére, illetve egy főre vetítve összevethetjük különböző nemzetgazdaságok teljesítményét. Számítása: fogyasztás + beruházás + export - import, képletesen: GDP = C + G + I + NX. A képletben a fogyasztás két részre bontva (magán - C és állami - G), míg az export - import összevonva (NX = export - import) jelenik meg. V.2. Munkanélküliség, hatások a foglalkoztatási rátára és a munkanélküliségi rátára Munkanélküliségi ráta: a GDP-ben ki nem mutatható jóléti tényező a foglalkoztatottság. A munkanélküliségi ráta megmutatja, hogy a munkaképes lakosság mekkora része nem vesz részt munkavállalóként a termelésben. Munkaképes korúaknak tekintjük a év közötti polgárokat egy nemzetgazdaságon belül. A munkaképes lakosságon belül 25

28 megkülönböztetünk gazdaságilag aktív, ill. inaktív szereplőket. A gazdaságilag aktív - tehát munkát vállalni képes és hajlandó - szereplők tekinthetők a piacon megjelenő munkaerő-kínálatnak. Akik ezen belül ténylegesen munkát találnak, vagy önfoglalkoztatóvá válnak, ők a foglalkoztatottak. A gazdaságilag aktív népesség fennmaradó részét teszik ki a munkanélküliek. Nemzetgazdaságokat leíró jellemző mutatók a munkapiac tekintetében: aktivitási ráta (gazdaságilag aktív népesség / munkaképes korú népesség) munkanélküliségi ráta (munkanélküliek száma / gazdaságilag aktív népesség) foglalkoztatottsági ráta: tulajdonképpen a munkanélküliségi rátával azonos értelemmel bír, csupán annak komplementere, a kettő összege 1. A munkanélküliség típusai annak kiváltó okai alapján: - súrlódásos (keresési): nem tökéletes az információáramlás (pl. pályakezdőknél jellemző); keresési: jobb állásra várnak - szerkezeti (strukturális): a kereslet és kínálat földrajzilag vagy szakmailag nem fedi egymást; kiváltó okai: rugalmatlan munkabérek, gyorsan változó keresleti szerkezet a kínálathoz képest - kereslethiányos (ciklikus): a javak iránti aggregált kereslet kisebb, mint ami a teljes foglalkoztatáshoz szükséges lenne - várakozási: a munka összkereslete kisebb annak összkínálatánál - kényszerű, a munkások megüresedő munkahelyre várnak Fenti típusok közül a kereslethiányos és a várakozási munkanélküliség mértéke függ erősen a konjunktúra-ingadozásoktól, így a kibocsátást befolyásoló minden gazdaságpolitikai intézkedés befolyásolja a munkanélküliségi mutatók alakulását. Neves közgazdászok szerint az egyes nemzetgazdaságokban létezik a munkanélküliségnek egy ún. természetes rátája, mely hosszú távon kialakul, az egyes változások hatására azonban a tényleges arány ettől 26

29 nagyban eltérő lehet. A munkanélküliséget befolyásolja a gazdaság ciklikus ingadozása, valamint rövidtávon fiskális és monetáris eszközökkel is be lehet avatkozni. A keynes-i közgazdaságtan szerint a munkanélküliség rövid távú csökkentésének legjobb módszere az állami közmunka- és foglalkoztatási programok szervezése, míg a monetaristák szerint egyedül a többletkereslet okozhat többletfoglalkoztatottságot, ami fedezetlen pénzmennyiség növeléssel, így inflációfokozó hatással jár. A munkanélküliség természetesnél magasabb szintjét azonban a magas infláció sem képes fenntartani, ahhoz az infláció folyamatos gyorsulására lenne szükség, melyet hosszú távon nyilvánvalóan egyetlen nemzetgazdaság sem engedhet meg. A munkanélküliség hosszútávon tehát az infláció függvénye sem lehet, teljesen rugalmatlan. V.3. Inflációs ráta Az infláció az árszínvonal emelkedése, a pénz vásárlóerejének romlása. A gazdaság stabilitását mutatja a viszonylag állandó (kiszámítható), mérsékelt szintű árszínvonal-emelkedés. Magas szintje, vagy kiszámíthatatlan mozgása komoly gazdasági zavarokat okoz. Mértéke alapján megkülönböztetünk kúszó (egy számjegyű), vágtató (két számjegyű) valamint hiperinflációt. Utóbbi kifejezetten káros a gazdasági növekedés szempontjából, hiszen a pénz elértéktelenedése olyan mértékű, hogy a piaci szereplők "szabadulnak" a pénztől, azt nem produktívan, értékállónak hitt termékek (pl. ingatlanok, luxusjószágok) vásárlására fordítják. Az infláció optimális mértéke a közgazdászok szinte egybehangzó véleménye alapján 0-10 % között mozog, ez még élénkíti a gazdaságot. A negatív inflációt deflációnak nevezzük, a pénz felértékelődését jelenti, a gazdaságra azonban restriktív hatást gyakorol. Az export visszaesését, az import növekedését, ezáltal a 27

30 külkereskedelmi mérleg romlását, és a hazai termelés csökkenését okozhatja. Az inflációval összefüggő további fontos felismerés, hogy emelkedése növeli az aggregált keresletet, ezért gazdaságélénkítő, a munkanélküliséget csökkentő hatású rövidtávon. E tulajdonsága miatt a monetáris politika eszközeivel recesszió idején célszerű kissé "elengedni" az inflációt, ez gazdaságélénkítő hatású. Konjunktúra idején az infláció csökkenthető, ennek végrehajtása az infláció kordában tartásán túl a gazdaság visszafogását, a stabilizáció második elemét szolgálja. Az infláció növekedésének oka elsősorban a pénzkínálat indokolatlan növelése, például a nem megfelelő jegybanki szabályozás (pl. túlzott pénzkibocsátás az állami kiadások fedezetére) és a kereskedelmi bankok túlzott (esetleg illegális), fedezet nélküli pénzteremtése. Az inflációnövekedés további okai valószínűleg a várakozásokkal vannak kapcsolatban (lélektani hatás - az ún. elvárt v. öngerjesztő infláció), ugyanis azok éppúgy következményei, mint okai lehetnek az inflációs ráta emelkedésének. Ezek a csökkenő megtakarítási hajlandóság, a növekvő hitelállomány, a csökkenő foglalkoztatottság, a fogyasztási cikkek kiáramlása az országból, vagy ennek oka, a külkereskedelmi cserearányok romlása. Az infláció költségei: - nagyobbak a pénztartás költségei: az infláció további inflációs várakozást okoz (ún. Fischer-hatás), ez a nominálkamatláb emelkedéséhez vezet. A kamatláb emelkedése csökkenti a reál pénzkeresletet, az emberek csak a szükséges pénzt tartják likvid formában. - nagyobbak az árváltoztatás költségei (étlapköltségek) - nagyobb a relatív árak instabilitása: az árak nem egyformán változnak, az árváltozás költségei eltérőek az egyes áruknál. Az egyes árak eltérő mértékű, illetve időben eltérő változása 28

31 megváltoztatja az árarányokat - megváltoznak az adóterhek - megnehezül a jövőbe tekintő gazdasági kalkuláció: ha az infláció mértéke nem tervezhető előre, vagy túlzott mértéke bizonytalanságot okoz, az a piaci kilátásokat is rontja, így a gazdaság szereplői nem tudnak előre tervezni. A befektetések kockázata megnő, ez csökkenti a beruházási kedvet. - a jövedelem és a vagyon véletlenszerű újraelosztása megy végbe A fenti - egész nemzetgazdaságot érintő - hátrányok miatt az infláció viszonylag állandó szinten tartása, ill. előre kalkulálható mértéke közös érdek a piac valamennyi szereplője számára, tudatosan beavatkozni azonban csak a kormányzat képes, elsősorban a jegybankon keresztül. V.4. Állami költségvetés Az állam további feladata a központi költségvetés kezelése. Az államháztartás bevételeit a háztartások és vállalatok adói jelentik, míg kiadásait az állami beruházások és transzferek. Az államháztartás nem profitorientált gazdasági szereplő, ezért nem célja a szufficit elérése. Elsődleges célja a jólét megteremtése a védelem, egészségügy, oktatás, az infrastruktúra fejlesztése révén, valamint a jövedelmek újraelosztása. További feladata a gazdaság stabilitásának őrzése, valamint az infláció és a munkanélküliség kordában tartása. E szerepek mellett azonban kerülnie kell a kormányzatnak a túlzott költségvetési hiány kialakulását is, hiszen ez huzamosabb ideig hitelből finanszírozva ún. hitelcsapdához, államcsődhöz vezethet. Összegzésképpen megállapítható, hogy a kormányzatnak a szükséges beavatkozásokat minimálisan deficites költségvetés mellett célszerű megvalósítani. A költségvetési deficit finanszírozása lényeges kérdés pl. az inflációra 29

32 gyakorolt hatása miatt. Fő forrásai: kötvénykibocsátás és pénzkibocsátás. Alapvető különbség a két finanszírozási forma között, hogy kötvénykibocsátással nem nő a pénzmennyiség, viszont az államháztartás a magánszektor megtakarításait használja, ami kiszorító hatással bír. Pénzfinanszírozásnál ez a hatás nem jelentkezik, itt a központi bank vásárolja meg az államkötvényeket, új pénzt juttatva a rendszerbe. Ez a fedezeti módszer viszont növeli a forgalomban lévő pénzmennyiséget. Nem megfelelően időzítve, vagy túlzott mértékben alkalmazva ezért inflációt gerjeszt. Ennek a veszélye különösen akkor áll fenn, ha a kormányzat túl nagy befolyást gyakorol a monetáris szabályozást megvalósító jegybankra. Az indokolatlanul magas deficit fedezetére kibocsátott többlet pénz - amennyiben így a pénzkínálat már meghaladja az áruforgalomhoz szükséges mértéket - erős inflációs hatással bír. A pénzkibocsátás módszerét - mint monetáris eszközt - a jegybank nem csak a központi költségvetés finanszírozására, hanem a pénzkínálat közvetlen szabályozására is használja. Ekkor a másodlagos piacon (közvetlenül a magánszektortól) vásárol állampapírokat, így bővítve a forgalomban lévő pénz értékét. Fenti műveletek közül az állampapír-kibocsátással fedezett költségvetés tisztán fiskális, míg a pénzmennyiség változtatása tisztán monetáris szabályozóeszköz. A gyakorlatban leginkább vegyes szabályozást alkalmaznak. Fontos szempont azonban, hogy az államháztartási deficit ne haladja meg a finanszírozhatóság határait. Ha ugyanis a hiány elmélyül, és mind több hitel felvétele szükséges, akkor idővel kialakul az ún. adósságcsapda (a hitelkamatok hitelfelvétellel történő finanszírozása), mely államcsődhöz vezethet. Ez a kormányzat beavatkozási lehetőségeit megszűnteti a piacon, ugyanakkor az ország kockázati megítélését rontja. E két tényező önmagában is krízishelyzetet okoz, ezt bizonyítja az ös mexikói vagy az 1997-es thaiföldi válság. 30

33 V.5. Valutagazdálkodás: az egyes eszközök alkalmazása a valutaárfolyamok szabályozásában Mind a nemzeti, mind a nemzetközi piacon fontos szerepet játszik az adott ország valutájának vásárlóereje. A valutaárfolyam elsődlegesen monetáris eszközökkel szabályozható, elsősorban a pénzkínálat befolyásolásával. Az infláció növekedésével csökken a nemzeti valuta vásárlóereje (hiszen ez az infláció definíciója), így megváltoznak a nemzetközi cserearányok, a piacon új valutaárfolyam alakul ki. A monetáris hatóság egyes nemzetgazdaságokban az árfolyam rögzítését használja, mely monetáris függőséget okoz, a nemzeti valuta egy az egyben a bázisvaluta ingadozásait követi. Korábban elterjedt valutagazdálkodási forma volt a rögzített árfolyam, melynek során szigorúan rögzített viszonyszámok adták meg a valuták közötti átváltás arányát. A keynesista gazdaságpolitika elvei szerint az árfolyam szilárd rögzítését az államnak kell biztosítania. A modern gazdaságok többsége mára szabadon vagy sávosan lebegtetett valutaárfolyamot használ, beavatkozásra csak rendkívüli árfolyamingadozás esetén kerül sor. 31

34 VI. Stabilizációs politika Az előző fejezetekben tárgyalt valamennyi szempont figyelembevételével az államháztartás egyik legfontosabb gazdasági feladataként az anticiklikus politikát, azaz a stabil gazdasági növekedés feltételeinek megteremtését tekinthetjük. A már ismertetett eszközök működtetéséhez azonban fontos ismernünk azok hatásának hozzávetőleges volumenét és időbeli hatását. E hatások még az egyes beavatkozások mechanizmusának ismeretében sem egyszerű, hiszen több eszköz használata esetén azok hatékonysága nem biztos, hogy kumulálódik, lehet, hogy éppen kioltja egymást. A szükséges mérték ismereténél is lényegesebb a pontos időzítés, hiszen egy túlságosan megkésett hosszan befolyásoló intézkedés átnyúlhat a ciklus más szakaszára, így akár erősítheti is az ingadozást (4. sz. ábra). 4. sz. ábra: hatékony, hatástalan és káros stabilizációs politikák Kormányzati beavatkozással elsősorban közvetlenül a keresletre, míg tisztán monetáris eszközökkel a forgalomban lévő pénz mennyiségére lehet hatni. A kibocsátás rövidtávon befolyásolja a fogyasztást, hosszú 32

35 távon a beruházásokat is, ez alól kivételt képez a kormányzati fogyasztás illetve a kormányzati beruházás. Ezért az államnak - a piaci trenddel ellentétes műveleteket végezve - lehetősége van a fellendülés visszafogására, illetve a recesszió tompítására. A termelés bővítésének módjai: - a beruházások (a tőke) emelése - a fogyasztási kereslet növelése - D. H. Robertson szerint az ingadozást már a fellendülés szakaszában vissza kell fogni, ezzel csökkenteni a ciklikusságot. Ehhez módszerként a kamatlábaknak a piac által meghatározottnál gyorsabb növelését javasolja. A beruházások növelése rövidtávon a kormányzati beruházások révén valósítható meg, míg a fellendülés visszafogásában monetáris eszközök (elsősorban a kamatláb és a pénzkínálat befolyásolása) alkalmazhatók sikerrel, ezek ugyanis nem okoznak egyéb zavart, nem jelenik meg az állam a piacon. Az autonóm költségvetési kiadások (mint a beruházások mesterséges növelése) saját értéküknél nagyobb mértékben járulnak hozzá az egyensúlyi jövedelem növekedéséhez, mivel azok hatását az autonóm kiadások multiplikátora megtöbbszörözi. A multiplikátor számítása: Látható, hogy a szorzószám nagysága a fogyasztási határhajlandóságtól függ. Nagyobb fogyasztási határhajlandóság esetén nagyobb a multiplikátor értéke is. Az eredmény így a kibocsátásban bekövetkező - az állami beruházásnál jóval nagyobb mértékű - növekedés. A hatást valamelyest csökkenti a kibocsátás növekedésének hatására emelkedő kamatláb, mely visszafogja a beruházási kedvet. Hasonlóan működő mechanizmus a kibocsátás csökkentésére az adóemelés. Az adók egységnyi növelésével a költségvetési 33

36 többletbevételhez képest az ún. adómultiplikátorral felszorzott mértékű kibocsátás-csökkenés érhető el. Az adómultiplikátor számítása: Az adómultiplikátor természetesen negatív előjelű, hiszen az adóemelés az egyensúlyi jövedelem visszaesését eredményezi (ellenkező irányú elmozdulás). Megfigyelhető azonban, hogy bár a szorzószám nagyságát ezúttal is a fogyasztási határhajlandóság határozza meg, az adómultiplikátor -c - szerese az autonóm kiadások multiplikátorának, vagyis abszolút értéken kisebb annál (mivel c<1). Levonhatjuk a következtetést, hogy az egyensúlyi kibocsátás növelése érdekében a kormányzat akár adónövelésből fedezve is hajthat végre autonóm beruházásokat, azok - bár kisebb mértékben - hatékonyak. Amennyiben az állam expanzív gazdaságpolitikát folytat - változatlan kamatláb mellett - növeli az egyensúlyi kibocsátást. A stabilizációs politikáknak két alapvető csoportja ismert az infláció megfékezésére: - ortodox politikák: a kereslet szabályozására koncentráló módszer, célja elsősorban a túlzott infláció megfékezése a kereslet visszafogása révén - heterodox politikák: az inflációt a várakozások befolyásolásával töri le. A várakozásokat csak drasztikus, sokkszerű beavatkozásokkal lehet manipulálni, ilyen módszer például az árak vagy a bérek befagyasztása. Erős piacbefolyásoló hatása miatt csak veszélyesen elszabaduló infláció kezelésére használatos. A gazdasági ingadozást okozó külső eseményeket megkülönböztethetjük aszerint, hogy azok kedvező, vagy kedvezőtlen hatásúak a kibocsátásra. Ezeket az eseményeket ún. kínálati sokkoknak nevezzük (mivel közvetlenül vagy közvetve végül is az aggregált kínálatot változtatják meg). Kedvező események például az olajárak esése, a technikai haladás - 34