133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet"

Átírás

1 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről A Kormány a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény 57. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, valamint e rendelet 9. -a tekintetében az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló évi LXXXII. törvény 6. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: 1. Országos Képzési Jegyzék 1. (1) Az Országos Képzési Jegyzéket (a továbbiakban: OKJ) az 1. melléklet tartalmazza. (2) A közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) 27. (4) bekezdése szerinti szakiskolai nevelés és oktatás keretében folytatott képzésben 3 éves képzési idejű szakképesítések felsorolását a 2. melléklet tartalmazza. (3) A Kt. szerinti meglévő szakképesítéssel betölthető munkakör magasabb színvonalon való ellátását biztosító képzésben szerezhető szakképesítéseknek minősülnek az 1. melléklet szerinti szakképesítés-ráépülések. 2. Az OKJ módosításának eljárásrendje 2. Az OKJ módosítását a szakképesítésért kezdeményezheti a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 5. (2) bekezdés a) pontja alapján a szakképzés irányítását ellátó nél (a továbbiakban: ). 3. (1) A 2. szerinti kezdeményezésre irányuló javaslat benyújtható a szakképesítésért hez. (2) A javaslathoz csatolni kell: a) a módosítási javaslat részletes indoklását, b) a javaslattal kapcsolatban az alábbi adatokat tartalmazó előlapot ba) a javaslattevő neve, székhelye, bb) a módosítási javaslat típusát, megjelölve, hogy felvételre, módosításra, illetve törlésre irányul, bc) a szakképesítés OKJ-ben szereplő adatait, külön megjelölve a módosuló adatokat, bd) a módosításban érintett új, módosuló vagy törlendő szakmai követelménymodul, be) a szakképesítés kapcsolatát más szakképesítésekkel, bf) az egy év alatt képzésben résztvevők becsült száma, bg) a gyakorlati képzést vállalók felsorolása, bh) az elméleti képzést vállalók felsorolása, bi) az állami foglalkoztatási szerv előrejelzését az adott szakképesítéssel betölthető munkahelyek számát illetően és c) A szakképesítés, szakképesítés-elágazás, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés (a továbbiakban együtt: szakképesítés) OKJ-be történő felvétele és az OKJ-ben szereplő szakképesítés adatainak módosítása esetén a szakképesítés Sztv. 10. (1) bekezdésében foglaltak szerinti tartalmi követelményeknek megfelelően kidolgozott szakmai és vizsgakövetelményét, valamint elemzést arról, hogy a javaslatban szereplő új vagy módosuló szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye milyen azonosságokat, eltéréseket, módosításokat, megfeleléseket tartalmaz az OKJ-ben szereplő szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményével összevetve. (3) A (2) bekezdés b) pontja szerinti adattartalommal rendszeresített előlap a által vezetett minisztérium honlapján közzétett formanyomtatványon nyújtható be. 4. (1) A szakképesítésért a javaslatot nyolc napon belül a 3. (2) és (3) bekezdése szerinti dokumentumokkal együtt véleményezésre megküldi a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetnek (a továbbiakban: NSZFI) és egyidejűleg az Sztv. 4. (3) bekezdés b) pontjában meghatározott, a szakképzési szerkezet folyamatos fejlesztését és korszerűsítését szolgáló bizottságnak (a továbbiakban: OKJ bizottság) vagy elutasítja azt. Az elutasításról és annak indokairól tájékoztatja a javaslattevőt.

2 (2) Az NSZFI a szakképesítésért által megküldött javaslattal kapcsolatos szakmai véleményét, a javaslatnak az NSZFI-be való megérkezésétől számított harminc napon belül megküldi a szakképesítésért nek és az OKJ bizottságnak. (3) Az OKJ bizottság a szakképesítésért által megküldött javaslattal kapcsolatos szakmai véleményét, a javaslatnak az OKJ bizottsághoz való megérkezésétől számított negyvenöt napon belül küldi meg a szakképesítésért nek. (4) A szakképesítésért az OKJ bizottság véleményének megérkezésétől számított tizenöt napon belül az NSZFI és az OKJ bizottság szakmai véleménye figyelembevételével dönt a javaslat szerinti OKJ módosítás kezdeményezéséről és a 3. (2) és (3) bekezdésében meghatározott dokumentumokkal, valamint az NSZFI és az OKJ bizottság véleményével együtt megküldi a nek kezdeményezve az OKJ módosítását, vagy elutasítja a javaslatot. Az elutasításról és annak indokairól tájékoztatja a javaslattevőt. 5. (1) Ha a javaslat az OKJ-ből törölt szakképesítés újrafelvételére vagy szakképesítés OKJ-ból való törlésére irányul, akkor a szakképesítésért a beérkezéstől számított harminc napon belül az NSZFI és az OKJ bizottság véleménye nélkül is továbbíthatja a javaslatot a nek, kezdeményezve az OKJ módosítását. (2) Ha a felsőfokú szakképesítés felvételére vonatkozó javaslatot a felsőoktatási intézmény és a gazdasági (szakmai) kamara a szakképesítésért rel kötött megállapodás alapján dolgozta ki és a javaslattal a szakképesítésért egyetért, akkor az NSZFI és az OKJ bizottság véleménye nélkül, harminc napon belül továbbítja a javaslatot a nek, kezdeményezve az OKJ módosítását. (3) Ha a szakképesítésért a 3. (1) bekezdése szerinti javaslat nélkül kezdeményezi az OKJ módosítását, akkor a kezdeményezéséhez mellékelnie kell a 3. (2) és (3) bekezdésében meghatározott dokumentumokat, és az NSZFI és az OKJ bizottság véleményét is. 6. (1) A a szakképesítésért kezdeményezését az előírt mellékletekkel együtt a beérkezéstől számított nyolc napon belül véleményezés céljából továbbítja a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (a továbbiakban: NSZFT) részére. (2) Az NSZFT a kezdeményezéssel kapcsolatos álláspontját, a kezdeményezésnek az NSZFT Titkárságához való megérkezését követően az NSZFT ügyrendje szerint de legfeljebb negyvenöt napon belül küldi meg a nek. (3) Az NSZFT állásfoglalása, valamint az OKJ bizottság és az NSZFI véleményének figyelembevételével a nyolc napon belül dönt a szakképesítésért kezdeményezéséről, amelynek elfogadása esetén előkészíti az OKJ módosítását. (4) Ha a kezdeményezés olyan felsőfokú szakképesítés felvételére irányul, amelyet a felsőoktatási intézmény és a gazdasági (szakmai) kamara a szakképesítésért rel kötött megállapodás alapján dolgozott ki, a megkezdi az OKJ módosításának előkészítését az NSZFT és az OKJ bizottság egyidejű tájékoztatása mellett. 3. Záró rendelkezések 7. (1) Ez a rendelet a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. (2) A 9. (2) bekezdése, az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 6 24., , , , , , , 899., 973., , , 1236., és számú sorai a kihirdetést követő 90. napon lépnek hatályba. 8. (1) E rendelet nem érinti a hatálybalépését megelőzően megkezdett szakképzés eredményes befejezését követő szakmai vizsgán kiadott bizonyítványok érvényességét. (2) A tizennyolcadik életévét betöltött képzésre jelentkezők közül az OKJ-ben szereplő 33-as azonosító számmal kezdődő szakképesítések esetében a tizedik évfolyam elvégzésének követelménye azokra vonatkozik, akik az 1998/1999-es tanévet követően fejezték be az általános iskola nyolcadik évfolyamát. (3) A szeptember 1-je előtt megkezdett szakképzés esetében az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet mellékleteként kiadott OKJ-ben szereplő 54-es azonosító számmal kezdődő szakképesítés megszerzését tanúsító bizonyítványok felsőfokú szakképesítést, a szeptember 1-jétől felmenő rendszerben megkezdett szakképzés esetében az OKJ-ben szereplő 54-es azonosító számmal kezdődő szakképesítés megszerzését tanúsító bizonyítványok emelt szintű szakképesítést igazolnak.

3 melléklet a 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelethez 1 A 9. -t a 10. (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. 2 A 10. a (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010.) A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X 1 Szakképesítések köre 2 3 Sorszám 4 szint Szakképesítés azonosító száma tanulmányi terület sorszám Szakképesítés megnevezése alapszakképesítés Azonosító szám részszakképesítés elráépülés szint ágazás Azonosító szám sorszám Részszakképesítés Szakképesítés-elágazás Szakképesítés-ráépülés megnevezés szint Azonosító szám sorszám megnevezés szint Azonosító szám sorszám megnevezés Szakmacsoport Jegyzékbe kerülés éve Kizárólag iskolai rendszerben oktatható Maximális képzési idő FEOR szám A szakképesítésért Általános ápoló Ápolási asszisztens 1200 óra Gyakorló ápoló Ápoló Csecsemő- és gyermekápoló 3 év 4600 óra 3 év 4600 óra Diabetológiai szakápoló 1200 óra Epidemiológiai szakápoló 1200 óra Felnőtt anaeszteziológiai és intenzív szakápoló Foglalkozásegészségügyi szakápoló 1600 óra óra Geriátriai szakápoló óra 3212 egészségügyért Gyermek aneszteziológiai- és intenzív szakápoló 1600 óra Hospice szakápoló 1200 óra Körzeti közösségi szakápoló 1200 óra Légzőszervi szakápoló 1200 óra Nefrológiai szakápoló 1200 óra Onkológiai szakápoló 1200 óra 3212

5 Pszichiátriai szakápoló 1200 óra Sürgősségi szakápoló 1200 óra Boncmester óra 3232 egészségügyért 25 Diagnosztikai technológus Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens Orvosdiagnosztikai laboratóriumi technológus i 2,5 év egészségügyért Egészségügyi asszisztens Általános asszisztens Fogászati asszisztens Gyógyszertári asszisztens Audiológiai szakasszisztens és hallásakusztikus 1200 óra Egészségügyi operátor 1200 óra Fizioterápiás szakasszisztens 1200 óra egészségügyért Gyógyszerkiadó szakasszisztens 1200 óra Kardiológiai és angiológiai szakasszisztens 1200 óra Klinikai fogászati higiénikus 1200 óra Klinikai neurofiziológiai szakasszisztens 1200 óra Szemészeti szakasszisztens 1200 óra Egészségügyi gyakorlatvezető óra 3419 egészségügyért

6 Egészségügyi kártevőirtófertőtlenítő Egészségőr-fertőtlenítő 1200 óra Egészségügyi kártevőirtó óra 5353 szakmunkás egészségügyért Egészségügyi gázmester 1200 óra Egészségügyi menedzser óra Fog 4 3 év óra Fülilleszték-készítő 800 óra 3248 egészségügyért egészségügyért Gyógyászatisegédeszköz-forgalmazó Kórszövettani, szövettani szakasszisztens óra 5112 egészségügyért Citológiai szakasszisztens Elektronmikroszkópos szakasszisztens év 3000 óra 3232 egészségügyért Hisztokémiai, immunhisztokémiai szakasszisztens Masszőr Gyógymasszőr egészségügyért Sportmasszőr Mentőápoló Betegkísérő 600 óra óra 3212 egészségügyért Műtő óra Fertőtlenítő sterilező 800 óra Gipszmester 800 óra Műtőssegéd 800 óra 5320 egészségügyért Endoszkópos szakasszisztens 1200 óra Műtéti szakasszisztens 1500 óra Ortopédiai eszközkészítő egészségügyért

7 Ortopédiai kötszerész és fűzőkészítő Ortopédiai műszerész Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens ,5 év 2500 óra Egészségügyi laboráns 1200 óra Hematológiai, transzfúziológiai szakasszisztens 600 óra Humángenetikai szakasszisztens 600 óra 3232 egészségügyért Kémiai laboratóriumi szakasszisztens 600 óra Mikrobiológiai szakasszisztens 600 óra Radiográfus CT, MRI szakasszisztens 800 óra Intervenciós szakasszisztens 800 óra Nukleáris medicina szakasszisztens óra 3232 egészségügyért Sugárterápiás szakasszisztens 800 óra Szonográfus szakasszisztens 800 óra Rehabilitációs tevékenység terapeuta év 3600 óra Gyógyfoglalkoztató 1200 óra egészségügyért Gyógyúszás foglalkoztató 900 óra Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó i 3319 gyermekek és az ifjúság védelméért Gyermekgondozónevelő Gyermek- és ifjúsági felügyelő óra 3412 gyermekek és az ifjúság védeleméért Házi időszakos gyermekgondozó 250 óra 3319

8 Gyermekotthoni asszisztens 2000 óra Kisgyermekgondozó, -nevelő Habilitációs kutyakiképző óra 5319 Mozgássérültet segítő kutya óra 5319 kiképző Jelzőkutya-kiképző 800 óra 5319 társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért Vakvezetőkutya kiképző 780 óra Ifjúságsegítő i 3419 gyermek- és ifjúságpolitikáért Jelnyelvi tolmács 1200 óra Relé jelnyelvi tolmács óra Társalgási jelnyelvi tolmács 1000 óra 3717 társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért Nevelőszülő óra 3314 gyermekek és az ifjúság védeleméért Szociális gondozó Fogyatékossággal élők gondozója Szociális gondozó és ápoló szociál- és nyugdíjpolitikáért Szociális segítő Rehabilitációs nevelő, segítő Szociális asszisztens Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző Foglalkoztatás-szervező 600 óra szociál- és nyugdíjpolitikáért Mentálhigiénés asszisztens 600 óra Szociokulturális animátor 600 óra Szociális szakgondozó Gerontológiai gondozó szociál- és nyugdíjpolitikáért

9 Pszichiátriai gondozó Szenvedélybeteg-gondozó Szociális gondozó, szervező Családpedagógiai mentor Felnőttoktató óra Gyakorlati oktató i év 1000 óra 3419 oktatásért felelős oktatásért felelős Gyógypedagógiai asszisztens Autisták gyógypedagógiai asszisztense 400 óra Beszédfogyatékosok gyógypedagógiai asszisztense 400 óra Értelmileg sérültek gyógypedagógiai asszisztense 600 óra Hallásfogyatékosok gyógypedagógiai asszisztense Látásfogyatékosok gyógypedagógiai asszisztense óra óra 3415 oktatásért felelős Pszichés fejlődésben akadályozottak gyógypedagógiai asszisztense 400 óra Súlyosan és halmozottan fogyatékosok gyógypedagógiai asszisztense 400 óra Testi fogyatékosok gyógypedagógiai asszisztense 400 óra Képzési szakasszisztens i Óvodai dajka óra Pedagógiai asszisztens év 1200 óra 3413 oktatásért felelős oktatásért felelős oktatásért felelős Sportedző (sportág megjelölésével) sportpolitikáért Sportoktató (sportág megjelölésével) 500 óra 3419

10 Fitness-wellness asszisztens 1 év 1000 óra Sportedző (sportág megjelölésével) Rekreációs mozgásprogramvezető (a szakirány megjelölésével) 1év 1000 óra Sportszervező, - menedzser év 1000 óra 3716 sportpolitikáért Alkalmazott fotográfus ,5 év 3600 óra 3729 oktatásért felelős Artista Artista művész év 7500 óra 1 év 1000 óra kultúráért felelős Bőrműves , 5 év 3600 óra 3729 oktatásért felelős Bútorműves Dekoratőr 2; Címfestő óra 7521,5 év 3600 óra 3600 óra oktatásért felelős oktatásért felelős Számítógépes dekoratőr 1500 óra Díszlet- és jelmeztervező asszisztens 2, 5 év 3600 óra 3729 oktatásért felelős Díszműkovács 2; , 5 év 3600 óra 3729 oktatásért felelős Divat- és stílustervező év 3600 óra 3729 oktatásért felelős Egyházzenész Kántor-énekvezető Kántor-kórusvezető év, 5 év 3100 óra 3729 oktatásért felelős Kántor-orgonista Festő 2, 5 év 3600 óra Általános festő oktatásért felelős Díszítő festő Film óra Gipszmintakészítő Grafikus év 3000 óra 8149 kultúráért felelős oktatásért felelős oktatásért felelős

11 Alkalmazott grafikus, 5 év 3600 óra Képgrafikus Hangszerkészítő és -javító 2; év Zongorahangoló óra Hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével) 3 év 3000 óra oktatásért felelős Hang 3000 óra Hangmester 1500 óra Filmhangtervező 600 óra Hangművész stúdiómenedzser 600 óra Hangrestaurációs óra 3729 kultúráért felelős Hangtárvezető 600 óra Produkciós hangmenedzser 600 óra Rádiós, televíziós hangmenedzser 600 óra Jazz-zenész Jazz-énekes év, 5 év 3300 óra 3729 oktatásért felelős Jazz-zenész ( a hangszer megjelölésével) Kaszkadőr (a tevékenységi kör megjelölésével) óra Kaszkadőr szakértő 3500 óra 3729 kultúráért felelős Keramikus 2; Kerámiakészítő 7523, 5 év 3600 óra 3729 oktatásért felelős Kiadványszerkesztő Korrektor 600 óra Nyomdai kiadványszerkesztő 600 óra 7359 kultúráért felelős Tipográfus 600 óra Klasszikus zenész oktatásért felelős

12 Hangkultúra szak Klasszikus zenész (a hangszer megjelölésével) 3 év, 5 év 3300 óra Magánénekes Zeneelmélet-szolfézs szak Zeneszerzés szak Kommunikátor Idegennyelvi kommunikátor Intézményi kommunikátor i 3622 oktatásért felelős Sajtó Sportkommunikátor Könyvműves , 5 év 3600 óra 3729 oktatásért felelős Közművelődési szakember I Közművelődési menedzser óra 3713 kultúráért felelős Kulturális menedzser Közművelődési szakember II. 360 óra Kulturális rendezvényszervező óra 3713 kultúráért felelős Közösségfejlesztő 300 óra Lakberendező óra 3729 oktatásért felelős Moderátor Média moderátor i Szinházi moderátor 3719 oktatásért felelős Mozgóképgyártó Felvételvezető 1200 óra Hangasszisztens Rendezőasszisztens Segédoperatőr 5342 kultúráért felelős Szcenikai asszisztens Szinkronasszisztens Utómunka asszisztens 5342

13 Világosító Fővilágosító 800 óra Gyártásvezető 800 óra Mozgóképgyártó hang 800 óra Műsorvezető riporter 800 óra Szcenikai szakasszisztens 800 óra Szerkesztő 800 óra Televíziós kameraman 800 óra Utómunka szakasszisztens 800 óra Mozgóképgyártó szakasszisztens Audiovizuális szakasszisztens i Médiatechnológus asszisztens Mozgóképi animációkészítő 2 Televízióműsor gyártó szakasszisztens Animációsfilm-rajzoló 850 óra 3729, 5 év 3600 óra kultúráért felelős oktatásért felelős Mozgóképterjesztő és -üzemeltető 800 óra Mozigépész óra 5344 kultúráért felelős Mozgókép-forgalmazó 500 óra Műtárgyvédelmi munkatárs Múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő 3500 óra Múzeumi preparátor Műtárgyvédelmi asszisztens 3729 kultúráért felelős Restaurátor (a szakirány megjelölésével) 1600 óra Népi kézműves Kosárfonó 1200 óra Csipkekészítő kultúráért felelős Fajátékkészítő Faműves 7349

14 Fazekas Gyékény-, szalma- és csuhéjtárgykészítő Kézi és gépi hímző Kosárfonó és fonottbútor-készítő Szőnyegszövő Takács Nemezkészítő Népi bőrműves Népi játék és kismesterségek oktatója (a tevékenységi kör megjelölésével) 300 óra Népzenész Népi énekes év, 5 év 3200 óra 3723 oktatásért felelős - kultúráért felelős Népzenész (a hangszer megjelölésével) Ötvös 2; Aranyműves Cizellőr Drágakőfoglaló, 5 év óra Ezüstműves 7522 oktatásért felelős Fémműves Lánckészítő Pantomimes Pantomim művész 1000 óra óra 2639 kultúráért felelős Porcelánfestő és - tervező asszisztens ,5 év 3600 óra 3729 oktatásért felelős Porcelánkészítő és -festő Porcelánfestő év 3200 óra 7523 oktatásért felelős

15 Porcelánkészítő Rendezvény óra 5349 kultúráért felelős Segédkönyvtáros 600 óra Könyvtári asszisztens 300 óra 3711 kultúráért felelős Segédlevéltáros Levéltári kezelő, iratkezelő, irattáros óra óra 3712 kultúráért felelős Szerkesztő munkatársa Könyvkiadói szerkesztő munkatársa óra óra 3715 kultúráért felelős Színész II Bábkészítő 1000 óra Bábszínész év Színházi és filmszínész óra 3721 kultúráért felelős Vers- és prózamondó előadóművész Színész I Színház, szcenikus 3600 óra Hangosító 800 óra Színpadmester 1400 óra 3129 kultúráért felelős Világítás 800 óra Szobrász Bronzműves és szoboröntő , 5 év Díszítő szobrász 3600 óra 3729 oktatásért felelős Kőszobrász Szórakoztató munkatárs Hanglemez-bemutató óra 3713 kultúráért felelős Szórakoztató táncos Szórakoztató zenész II kultúráért felelős

16 Szórakoztató zenész ( hangszer és műfaj megjelölésével) 3 év, 5 év 3600 óra Szórakoztató zenész I óra Táncos Klasszikus balett-táncos, 5 év, 8 év 5280 óra Kortárs-, modern táncos oktatásért felelős, 5 év Néptáncos óra Színházi táncos Textilműves Kézinyomó Kéziszövő , 5 év 3600 óra Kézműves 7315 oktatásért felelős Textilrajzoló és modelltervező asszisztens Újságíró, konferanszié Fotóriporter 1000 óra Lapkiadói újságírószerkesztő munkatársa Rádióműsor-szerkesztő munkatársa Televízióműsorszerkesztő munkatársa óra óra óra Újságíró II óra 2616 kultúráért felelős Rádióműsor-vezető, konferanszié Televízióműsor-vezető, konferanszié 2000 óra Újságíró I Üvegműves Üvegfestő, ólmozottüveg készítő , 5 év 3600 óra oktatásért felelős Vésnök Vésnök ( tevékenység megjelölésével) óra 7522 oktatásért felelős Zománcműves , 5 év 3600 óra 3729 oktatásért felelős

17 Atomerőművi gépész Atomerőművi dekontamináló berendezés gépész Atomerőművi külső technológia gépüzemi gépész Atomerőművi nyomástartó edény gépész Atomerőművi primerköri gépész Atomerőművi radioaktív hulladék feldolgozó gépész Atomerőművi turbinagépész Atomerőművi vízelőkészítő gépész óra Atomerőművi átrakógép operátor Atomerőművi külső technológia gázüzemi gépész Atomerőművi közösüzemi vezénylő operátor Atomerőművi reaktoroperátor Atomerőművi turbinaoperátor Erőművi karbantartó Erőművi armatúra karbantartó Erőművi biztonságiszelep karbantartó Erőművi forgógép karbantartó Erőművi gáztechnikai karbantartó Erőművi gőzturbina karbantartó óra Erőművi készülék karbantartó Erőművi nyomás alatt üzemelő rendszer hibaelhárító Erőművi reaktor karbantartó Bányaipari Geológiai Külszíni bányaipari Mélyművelési bányaipari Bányászati gépkezelő Bányászati szállítóberendezés kezelője Szilárdásványkitermelőgép kezelője óra óra óra 8211

18 CNC-forgácsoló óra Élelmiszeripari gépsor- és rendszerüzemeltető 1200 óra Cukoripari gépkezelő 800 óra Csomagológép-kezelő 500 óra Dohánytermékgyártási gépkezelő óra Élelmiszeripari gépkezelő 800 óra 8111 élelmiszeriparért Élelmiszeripari készülék kezelője Növényolaj-gyártógép kezelője 400 óra óra Palackozógép-kezelő 400 óra Energetikai operátor óra Energetikus Létesítményi energetikus év 1000 óra környezetvédelemért felelős Megújuló energiaforrás energetikus Energiatermelő és - hasznosító Cső-távvezeték üzemeltető (olaj, gáz) 1000 óra Fluidumkitermelő 1000 óra Mélyfúró 1000 óra Fluidumkitermelő Gázipari Megújulóenergia-gazdálkodási Mélyfúró 3111

19 Építő- és anyagmozgatógépész Emelőgép-ügyintéző 400 óra Építő- és anyagmozgató gép kezelője Emelőgépkezelő (kivéve targonca) 80 óra Energiaátalakító-berendezés kezelője 60 óra Építési anyagelőkészítő gép kezelője Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő óra óra 8322 közlekedésért - iparügyekért - építésügyért felelős - vízgazdálkodásért Targoncavezető 60 óra Útépítő-, és karbantartógép kezelő 120 óra Alapozás, közmű- és fenntartásigép kezelő 100 óra Építő- és szállítógép-szerelő Épületgépész Épületgépészeti csőhálózat- és berendezés-szerelő Duguláselhárító óra Karbantartó, csőszerelő 200 óra 7621

20 Műanyagcső-szerelő 200 óra Tűzvédelmi eszköz- és rendszerszerelő, karbantartó Energiahasznosító berendezés szerelője Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő Központifűtés- és csőhálózatszerelő Vízvezeték- és vízkészülékszerelő Fűtésirendszer felülvizsgáló, korszerűsítő Gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló 200 óra óra óra óra Épületlakatos Épületmechanikai szerelő 1400 óra Erdőgazdasági gépkezelő óra Erdészeti felkészítőgép kezelője 300 óra Erdészeti kötélpálya kezelője Erdészeti közelítőgép kezelője óra óra 8312 erdőgazdálkodásért Erdészeti rakodógép kezelője 300 óra Többfunkciós fakitermelőgép kezelője 300 óra Erőművi kazángépész óra Erőművi turbinagépész óra Fegyverműszerész Vadászpuska műves óra év 1200 óra vadgazdálkodásért

21 Felvonó- és mozgólépcsőellenőr óra Felvonóellenőr 3192 építésügyért felelős Mozgólépcső ellenőr Felvonószerelő óra Felvonó karbantartószerelő 250 óra Mozgólépcső karbantartószerelő Személyszállítógép üzemeltetője óra óra építésügyért felelős Szórakoztatóipari berendezés-üzemeltető 500 óra Fémipari megmunkálógépsor és berendezésüzemeltető 1200 óra Darabológép-kezelő 400 óra Fémipari megmunkálógép-kezelő óra Fémnyomó 600 óra Fémtömegcikkgyártó 600 óra Finommechanikai gépkarbantartó, gépbeállító óra Finommechanikai műszerész Mérlegműszerész 1000 óra Orvosi műszerész 1000 óra Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész Gépgyártástechnol ógiai Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő

22 Finomgyártósori gépkezelő, gépszerelő Gépi felületelőkészítő éstisztító 800 óra óra Gyártósori munkás 800 óra Iparitermék-bontó 600 óra Kézigépes megmunkáló 600 óra Autógyártó Háztartási gépgyártó Gépi forgácsoló Esztergályos 1000 óra Fogazó 350 óra Fűrészipari szerszámélező 350 óra erdőgazdálkodásért Köszörűs 650 óra Marós 1000 óra Gépipari minőségellenőr óra Géplakatos Gépbeállító 1000 óra Hegesztő Bevontelektródás hegesztő 1200 óra Egyéb eljárás szerinti hegesztő 1200 óra Fogyóelektródás hegesztő 1200 óra Gázhegesztő 1200 óra Hegesztő-vágó gép kezelője Volfrámelektródás hegesztő 400 óra óra 7425

23 Hőkezelő óra Hőtechnikai berendezéskezelő Ipari olaj- és gáztüzelőberendezés kezelője Kisteljesítményű kazán fűtője (max. 2 tonna) 800 óra óra Kompresszorkezelő 400 óra Hőközpont és -hálózatkezelő Hűtéstechnikai berendezéskezelő Kazángépész (12 tonna felett) óra Kazánkezelő (2-12 tonna között) Hűtő- és klímaberendezésszerelő, karbantartó Ipari anyagvizsgáló Akusztikus emissziós anyagvizsgáló Folyadékbehatolásos anyagvizsgáló Mágnesezhető poros anyagvizsgáló 200 óra Örvényáramos anyagvizsgáló Radiográfiai anyagvizsgáló Rezgéselemző anyagvizsgáló Roncsolásos anyagvizsgáló Szemrevételezéses anyagvizsgáló Tömörségi anyagvizsgáló Ultrahangos anyagvizsgáló Ipari nemesfémmegmunkáló

24 Kéményseprő Településfejlesztésért és településrendezésért felelős Késes, köszörűs, kulcsmásoló óra Gépi gravírozó 150 óra Kulcsmásoló 150 óra Kohászati anyagelőkészítő óra Fémhulladék-előkészítő 500 óra Kohászati gépkezelő óra Színesfémkohászati gépkezelő óra Vaskohászati gépkezelő 600 óra Korrózió elleni védőbevonat készítője Festőberendezés kezelője 600 óra Galvanizáló óra Szervesbevonat-készítő 600 óra Tűzihorganyzó 600 óra Külszíni bányász Kőbányász, ásványelőkészítő Külfejtéses bányaművelő Légtechnikai rendszerszerelő Kéményszerelő óra Légtechnikai hálózat szerelő 1200 óra óra 7622

25 Melegüzemi Öntő Színesfémkohászati Vaskohászati Mező- és erdőgazdasági gépész Erdőgazdasági gépész agrárpolitikáért és erdőgazdálkodásért Mezőgazdasági gépész Műszaki termékminősítő óra Olvasztár 1000 óra Folyamatos öntő 300 óra Optikai műszerész óra Optikai üvegcsiszoló óra Öntészeti mintakészítő óra Öntő óra Kokilla- és nyomásos öntő 300 óra Öntőforma-készítő óra Öntvény- és bugatisztító 200 óra Precíziós öntő 400 óra Robbantómester Piro (a szakirány megjelölésével) óra 3115

26 Bányászati robbantómester óra Épületrobbantó-mester Szerkezetlakatos Lemezlakatos 1000 óra Szerszámkészítő Szikraforgácsoló 650 óra Színesfémfeldolgozó Színesfémkohász 1200 óra Alumíniumkohász óra Timföldgyártó 400 óra Üzemeltető gépész Élelmiszeripari gépszerelő, karbantartó Élelmiszeripari gépész óra élelmiszeriparért 2000 óra Vegyipari gépész Vájár óra Vas- és acélfeldolgozó óra 7414

27 Gépi kovács 700 óra Hengerész 400 óra Vegyi- és kalorikusgép szerelő és karbantartó Ipari olaj- és gáztüzelő berendezés szerelője, üzembehelyezője óra Automatikai műszerész PLC programozó óra Automatikai 800 óra Elektrolakatos és villamossági szerelő óra Elektromechanikai műszerész Elektromos gép- és készülékszerelő Elektronikai műszerész Szórakoztatóelektronikai műszerész óra Elektronikai Erősáramú elektro Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő Háztartásigép-szerelő 1000 óra Kötő- és varrógép műszerész Kereskedelmi és vendéglátóipari gépszerelő óra

28 Varrógépműszerész 1000 óra Másoló- és irodagép műszerész Mechatronikai műszerész Mechatronikai szerelő óra Mechatronikai 800 óra Órás Orvosi elektronikai Orvostechnikai elektroműszerész 300 óra Távközlési és informatikai hálózatszerelő Távközlési kábelszerelő 1000 óra informatikáért Távközlési műszerész Antenna szerelő 1000 óra informatikáért Távközlési Távközlési üzemeltető 1000 óra Beszédátviteli rendszer Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszer informatikáért Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszer 2,5 év 2500 óra Gerinchálózati rendszer Villamoshálózatszerelő, - üzemeltető Villamos-távvezeték építő, szerelő, karbantartó óra óra 7445

29 Villanyszerelő Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló Erősáramú berendezések felülvizsgálója FAM szerelő (a feszültség megjelölésével) Kábelszerelő (a feszültségszint megjelölésével) Robbanásbiztos berendezés kezelője óra óra óra óra óra óra Szakszolgálati FAM szerelő 50 óra Villamos gép és -készülék üzemeltető Villamos hálózat és alállomás üzemeltető 800 óra óra Villamos hálózatszerelő 800 óra Villámvédelmi felülvizsgáló 300 óra Adatbázis adminisztrátor Adatbázistervező óra 3133 informatikáért Adatelemző Általános rendszergazda i 3131 informatikáért CAD-CAM informatikus Informatikai alkalmazásfejlesztő Számítógépes műszaki rajzoló óra Infokommunikációs alkalmazásfejlesztő Információrendszer-elemző és - tervező Internetes alkalmazásfejlesztő 3132 informatikáért informatikáért Szoftverfejlesztő Informatikai rendszergazda Számítástechnikai szoftverüzemeltető 500 óra Informatikai hálózattelepítő és - üzemeltető Informatikai műszerész IT biztonság 3131 informatikáért IT kereskedő Számítógéprendszer-karbantartó Szórakoztatótechnikai műszerész 7444

30 Webmester Informatikai statisztikus és gazdasági tervező i 3139 informatikáért - Központi Statisztikai Hivatal elnöke Informatikus Gazdasági informatikus Infostruktúra menedzser Ipari informatikai Műszaki informatikus 3139 informatikáért Távközlési informatikus Telekommunikációs informatikus Térinformatikus IT kommunikációs szolgáltató IT mentor Közösségi informatikai szolgáltató óra 3139 informatikáért Oktatási kommunikáció Multimédiaalkalmazás fejlesztő Designer E-játék fejlesztő E-learning tananyagfejlesztő 1400 óra 3132 informatikáért Multimédiafejlesztő Tartalommenedzser Számítógépszerelő, - karbantartó informatikáért Telekommunikációs asszisztens i 3139 informatikáért Web-programozó i 3132 informatikáért

31 Dozimetrikus óra Farmakológus szakasszisztens i Gumiipari technológus Gumikeverék-készítő 500 óra Abroncsgyártó Formacikk-gyártó Ipari gumitermék előállító Gumiipari (a szakirány megnevezésével) 500 óra Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője óra Nyomástartóedény-gépész 400 óra Laboratóriumi Általános laboráns 500 óra Élelmiszeripari laboráns 700 óra Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns Általános vegyipari laboratóriumi Drog és toxikológiai laboratóriumi Élelmiszerminősítő laboratóriumi Gyógyszeripari laboratóriumi Környezetvédelmi és vízminőségi laboratóriumi Mezőgazdasági laboratóriumi óra agrárpolitikáért és élelmiszeriparért - környezetvédelemért felelős Farmakológus 400 óra Gombatoxikológus 200 óra Műanyagfeldolgozó 1 év 1200 óra Egyéb műanyagtermék gyártó óra Fröccsöntőgép-kezelő 300 óra 8136

32 Hőre keményedő műanyagok feldolgozója Műanyag hegesztő, hőformázó 330 óra óra Műanyagextruder-kezelő 300 óra Papírgyártó és - feldolgozó Papíripari alapanyaggyártó óra óra Vegyipari Gyógyszerkészítménygyártó 600 óra Vegyianyaggyártó 600 óra Biotechnológus óra Drog- és toxikológiai 600 óra Papíripari 600 óra Vegyipari minőségbiztosítási 600 óra Vegyipari technológus Felületvédelmi technológus i Vegyipari méréstechnológus Ács, állványozó Állványozó 800 óra Belsőépítési szerkezet- és burkolatszerelő Árnyékolástechnikai szerelő óra Szárazépítő 1300 óra Betonelemgyártó óra Burkoló Hidegburkoló 650 óra Melegburkoló 550 óra Parkettás 550 óra 7634

33 Csővezetéképítő óra Építési műszaki ellenőr I. 300 óra építésügyért felelős Építési műszaki ellenőr II. 500 óra Építményszerkezet -szerelő 800 óra Darukötöző 260 óra Építményszigetelő Hő- és hangszigetelő óra Vízszigetelő 1600 óra Építményzsaluzatszerelő óra Zsaluzóács 600 óra Építőanyag-ipari Építőanyagipari minőségellenőr 600 óra Épület- és építménybádogos Festő, mázoló és tapétázó Mázoló, lakkozó 650 óra Plakátragasztó 100 óra kultúráért felelős Szobafestő 1300 óra 7635

34 Tapétázó 550 óra Műemléki díszítő, festő 1200 óra Finomkerámia gyártó gép kezelője óra Kerámiaipari gépkezelő 600 óra Ingatlanfenntartó, karbantartó Sportterem- és sportlétesítményüzemeltető óra óra Ipari alpinista óra Kályhás Cserépkályha-készítő óra Kandallóépítő 1000 óra Kemencekezelő, - égető óra Korrózióvédelmi Kőfaragó, műköves és épületszobrász Kőfaragó, épületszobrász 1200 óra Műkőkészítő óra Sírkőkészítő 900 óra kultúráért felelős Műemléki díszítőszobrász 1200 óra Kőműves Beton- és vasbetonkészítő 350 óra Építési kisgépkezelő 150 óra kultúráért felelős Építményvakoló kőműves 300 óra 7611

35 Épületfalazó kőműves 350 óra Gépi vakoló 150 óra Műemléki helyreállító 1200 óra Magasépítő Mélyépítő Mész- és cementterméket gyártó gép kezelője óra Műemlékfenntartó év 3600 óra 3129 kultúráért felelős Tetőfedő Nádtetőkészítő 900 óra Úszómunkagépkezelő óra 8324 közlekedésért Üveges és képkeretező óra Képkeretező 260 óra Üveggyártó 1000 óra Üvegfúvó óra Üvegipari gépkezelő 600 óra Vízépítő óra 7645 Víziközmű-építő Vízépítési búvár 500 óra 7645 vízgazdálkodásért

150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján a 2012. szeptember 1. utáni OKJ:

150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján a 2012. szeptember 1. utáni OKJ: 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján a 2012. szeptember 1. utáni OKJ: 3. Oktatás szakmacsoport 54 140 01 Gyógypedagógiai segítő munkatárs 32 140 01 Óvodai dajka 54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő

Részletesebben

OKM ÁGAZATI SZAKKÉPZÉS

OKM ÁGAZATI SZAKKÉPZÉS I. VIZSGASZERVEZÉS: ÁGAZATI SZAKKÉPZÉS A felnőttképzés vonatkozásában az -hez tartozó szakképesítések körében az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) /cím: 1051 Bp., Dorottya u. 8./ lát el teljes körű

Részletesebben

Iskolai rendszerű képzési idő. Szakmacso port

Iskolai rendszerű képzési idő. Szakmacso port Összesítve a szakképesítések neve Alap szakképesítés megnevezése Részszakképesítés megnevezése Szakképesítés ráépülés megnevezése Szakmacso port Iskolai rendszerű képzési idő Iskolarendszeren kívüli képzési

Részletesebben

Szakmai vizsgáztatások 1976-tól

Szakmai vizsgáztatások 1976-tól 56 Szakmai vizsgáztatások 1976-tól Joggal mondhatjuk el Intézetünkről immár több, mint négy évtized távlatából, hogy a kulturális ágazati szakmák vizsgáztatási központja (is). Emlékeztetőül néhány mondat

Részletesebben

Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézménye

Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézménye Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézménye 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Tel: (62)551-540 Fax: (62)444-178 E-mail: szeged-moravarosi.iskola@int.ritek.hu

Részletesebben

MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI ELŐTERJESZTÉS

MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI ELŐTERJESZTÉS Oktatási és Kulturális Miniszter ELŐTERJESZTÉS az oktatási és kulturális miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló OKM rendelet tervezetéről Budapest, 2008. április

Részletesebben

JOGSZABÁLYOK. Telefon: 795-4722, fax: 795-0230. II. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM Ára: 1335 Ft 2010. JÚNIUS 21.

JOGSZABÁLYOK. Telefon: 795-4722, fax: 795-0230. II. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM Ára: 1335 Ft 2010. JÚNIUS 21. II. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM Ára: 1335 Ft 2010. JÚNIUS 21. Felhívjuk elõfizetõink figyelmét, hogy az Oktatási és Kulturális Közlöny Szerkesztõsége elérhetõségei az alábbiak szerint megváltoztak: Telefon: 7954722,

Részletesebben

150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján a augusztus 10-e utáni OKJ:

150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján a augusztus 10-e utáni OKJ: 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján a 2016. augusztus 10-e utáni OKJ: 3. Oktatás szakmacsoport 52 761 01 Családsegítő asszisztens 52 140 01 Fogyatékkal élők gondozója 54 140 01 Gyógypedagógiai segítő

Részletesebben

150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján a június 20-a utáni OKJ:

150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján a június 20-a utáni OKJ: 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján a 2017. június 20-a utáni OKJ: 3. Oktatás szakmacsoport 5276101 Családsegítő asszisztens 5214001 Fogyatékkal élők gondozója 5414001 Gyógypedagógiai segítő munkatárs

Részletesebben

Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Ügyintéző: Bartha Józsefné Adatlap a képző nyilvántartásban szereplő adatairól

Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Ügyintéző: Bartha Józsefné Adatlap a képző nyilvántartásban szereplő adatairól Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Ügyintéző: Bartha Józsefné Telefon: 06-56-523-927 Adatlap a képző nyilvántartásban szereplő adatairól Képző neve: Szolnoki Műszaki Szakközép-és Szakiskola Képző

Részletesebben

Tanulmányi terület. Iskolai rendszerű képzési idő. Iskolarendszeren. kívüli képzési idő A képzés. Szakmacsoport. munkarendje. Sorszám Szint.

Tanulmányi terület. Iskolai rendszerű képzési idő. Iskolarendszeren. kívüli képzési idő A képzés. Szakmacsoport. munkarendje. Sorszám Szint. Sorszám Szint Tanulmányi terület Sorszám Szakmacsoport Iskolai rendszerű képzési idő Iskolarendszeren kívüli képzési idő A képzés munkarendje Szakképesítések/szakképesítés-ráépülések megnevezése 9 54 212

Részletesebben

c OKJ szám OKJ megnevezés Támogatási forma

c OKJ szám OKJ megnevezés Támogatási forma c OKJ szám OKJ megnevezés Támogatási forma Zala megye 34-543-01 Abroncsgyártó Támogatásra nem javasolt Zala megye 34-582-01 Ács Támogatásra javasolt Zala megye 51-481-01 Adatbázis kezelő Támogatásra nem

Részletesebben

150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján a 2016. március 4-e utáni OKJ:

150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján a 2016. március 4-e utáni OKJ: 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján a 2016. március 4-e utáni OKJ: 3. Oktatás szakmacsoport 52 761 01 Családsegítő asszisztens 52 140 01 Fogyatékkal élők gondozója 54 140 01 Gyógypedagógiai segítő

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 2. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Középfokú nevelés - oktatás 2.1. Az intézmény típusa: összetett iskola

ALAPÍTÓ OKIRAT. 2. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Középfokú nevelés - oktatás 2.1. Az intézmény típusa: összetett iskola Sorszám: B/67. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola Dienes László Grammar-School and Vocational School for Health Workers 1.1. Székhelye:

Részletesebben

A nemzeti erőforrás miniszter.../2010. (. ) NEFMI rendelete

A nemzeti erőforrás miniszter.../2010. (. ) NEFMI rendelete A nemzeti erőforrás miniszter../2010. (. ) NEFMI rendelete az egészségügyért felelős miniszter határkörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról A szakképzésről szóló 1993.

Részletesebben

A felmérési egység kódja:

A felmérési egység kódja: A felmérési egység lajstromszáma: 0294 ÚMFT Programiroda A felmérési egység adatai A felmérési egység kódja: A kódrészletek jelentése: Művált//50/Nyk//Ált/b// Művészet általános (nem média, nem színész)

Részletesebben

Igazolás száma. Érvényességi idő. Név Szakterület/szakirány Elérhetőség

Igazolás száma. Érvényességi idő. Név Szakterület/szakirány Elérhetőség Név Szakterület/szakirány Elérhetőség Albrecht Gyula Albrecht Júlia Almási Katalin Andai Katalin Kerámiakészítő Kerámikus Porcelánfestő Gipszminta készítő Szobrász Festő Üvegműves Textilműves Grafikus

Részletesebben

Fejér megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó

Fejér megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 55 621 01 Agrár áruforgalmazó szak 54 621 01 0000 00 00 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó

Részletesebben

Bács-Kiskun megye. 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó

Bács-Kiskun megye. 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 55 621 01 Agrár áruforgalmazó szak 54 621 01 0000 00 00 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó

Részletesebben

280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet

280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet Hatály: 2016.I.1. - 2016.VIII.30. 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák

Részletesebben

133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet. az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről

133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet. az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről A Kormány a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 57. (3) bekezdés

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPESÍTÉSEK

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPESÍTÉSEK 54 723 01 1000 Ápoló 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban 2323-06 Egészségnevelés-egészségfejlesztés 2324-06 Alapápolás 2325-06 Diagnosztika-terápia 2329-06 Betegmegfigyelés/Monitorozás 2322-06

Részletesebben

Tanulható nyelvek. Megjegyzések

Tanulható nyelvek. Megjegyzések Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium Trefort Ágoston Műszaki Tagiskolája 5600 Békéscsaba, Puskin tér 1. Tel: (66)444-511, Fax: (66)430-793 E-mail: kozponti@mail.taszi.hu Honlap: www.taszi.hu,

Részletesebben

1. FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT

1. FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT 1. FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT...2 2. GYERMEK ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT...3 3. SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS SZAKMACSOPORT...3 4. LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA SZAKMACSOPORT...4 5. KÉPI DIAGNOSZTIKA

Részletesebben

2326- Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem. 2327- Első ellátás-elsősegélynyújtás. 2323- Egészségnevelés-egészségfejlesztés

2326- Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem. 2327- Első ellátás-elsősegélynyújtás. 2323- Egészségnevelés-egészségfejlesztés OKJ szám Szakképesítés Követelménymodul 54 723 1000 Ápoló 2321-2323- Egészségnevelés-egészségfejlesztés 2324- Alapápolás 2325- Diagnosztika-terápia 2329- Betegmegfigyelés/Monitorozás 2322- Gondozás 2330-

Részletesebben

Szakmai kritérium rendszer az érvényben lévő OKJ-k szerint

Szakmai kritérium rendszer az érvényben lévő OKJ-k szerint Általános szempontok: - érvényes kamarai igazolvány - érvényes működési nyilvántartási igazolvány a szakképesítés szakmacsoportja / szakterület szerint/ vagy annak hiányában igazolás, hogy a meghosszabbítás

Részletesebben

18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelet

18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelet 18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelet a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet módosításáról

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. február 27., kedd 22. I. kötet TARTALOMJEGYZÉK 9/2007. (II. 27.) OKM r. A kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjérõl, valamint egyes oktatási

Részletesebben

Új Országos Képzési Jegyzék

Új Országos Képzési Jegyzék EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATI HUMÁN ERŐFORRÁS-STRATÉGIAI FŐOSZTÁLY Új Országos Képzési Jegyzék Dr. Cserháti Zoltán főosztályvezető A szakképzési rendszer átalakításának célja Alap:

Részletesebben

Módszertani útmutató az Országos Képzési Jegyzékhez

Módszertani útmutató az Országos Képzési Jegyzékhez Módszertani útutató az Országos Képzési Jegyzékhez Az OKJ 133/2011. (VII. 18.) Kor. rendelettel ódosuló szakképesítései: (hatályos: 2011. július 26-tól, kivéve a *-gal jelöltek) OKJ-sorszá Szakképesítés

Részletesebben

2013. EK. 19. szám EMMI közlemény

2013. EK. 19. szám EMMI közlemény 2013. EK. 19. szám EMMI közlemény Az emberi erőforrások miniszterének közleménye az egészségügyért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiben meghatározott

Részletesebben

Felsőfokú szakképzés neve OKJ szám Képzési terület Adható-e többletpont a képzési területen

Felsőfokú szakképzés neve OKJ szám Képzési terület Adható-e többletpont a képzési területen Felsőfokú szakképzés neve OKJ szám Képzési terület Adható-e többletpont a képzési területen (ipari) környezetvédelmi technikus 548500100000000 műszaki képzési terület igen adatbázis adminisztrátor 544820100000000

Részletesebben

84/2013. (III. 21.) Korm. rendelet. egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról. 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet módosítása

84/2013. (III. 21.) Korm. rendelet. egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról. 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet módosítása 84/2013. (III. 21.) Korm. rendelet egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az 1. alcím tekintetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. (3) bekezdés a) pontjában,

Részletesebben

1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről

1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet. az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről

150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet. az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről A Kormány a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. (3) bekezdés

Részletesebben

Észak-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 2009/2010-es tanévre hozott döntése a szakképzés irányairól és beiskolázási arányairól

Észak-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 2009/2010-es tanévre hozott döntése a szakképzés irányairól és beiskolázási arányairól Észak-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 2009/2010-es tanévre hozott döntése a szakképzés irányairól és beiskolázási arányairól Ssz. Észak-alföldi régió döntés szakképesítés 1. Ács, állványozó

Részletesebben

Festő, mázoló, tapétázó Fizioterápiás szakasszisztens Fodrász Fogászati asszisztens Foglalkozásegész

Festő, mázoló, tapétázó Fizioterápiás szakasszisztens Fodrász Fogászati asszisztens Foglalkozásegész A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal közhiteles hatósági nyilvántartása a komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézményekről Ssz. Vizsgaszervező megnevezése Vizsgaszervező székhelye

Részletesebben

Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 26/2010. (IX. 15.) sz. határozata a 2011/2012. tanévre vonatkozóan

Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 26/2010. (IX. 15.) sz. határozata a 2011/2012. tanévre vonatkozóan Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 26/. (IX..) sz. határozata a /2. A Nyugat-dunántúli RFKB "irány-arány" döntése. szeptember. belépők 09-ben létszám / tanév Várható kereslet

Részletesebben

OKJ képesítések besorolása képzési területekre

OKJ képesítések besorolása képzési területekre OKJ képesítések besorolása képzési területekre Felsőfokú szakképzés Szakmacsoport Képzési terület Adható-e többletpont Típus (régi/új) Név Kód Név Név a képzési területen (ipari) környezetvédelmi technikus

Részletesebben

Moduláris, kompetencia alapú szakképzés. Regionális tájékoztató 2007. augusztus-szeptember

Moduláris, kompetencia alapú szakképzés. Regionális tájékoztató 2007. augusztus-szeptember Moduláris, kompetencia alapú szakképzés Regionális tájékoztató 2007. augusztus-szeptember Témakörök Országos képzési jegyzék Szakmai-és vizsgakövetelmény Központi program Szakmai vizsga NSZFI Országos

Részletesebben

OKJ szerinti képesítések besorolása képzési területekre

OKJ szerinti képesítések besorolása képzési területekre OKJ szerinti képesítések besorolása képzési területekre Szakképzés Név Kód Képzési terület Adható e többletpont a képzési területen? (ipari) környezetvédelmi technikus 548500100000000 műszaki képzési terület

Részletesebben

Komárom-Esztergom megye

Komárom-Esztergom megye 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat) 35

Részletesebben

SZAKMACSOPORTOK ÉS SZAKKÉPESÍTÉSEK

SZAKMACSOPORTOK ÉS SZAKKÉPESÍTÉSEK SZAKMACSOPORTOK ÉS SZAKKÉPESÍTÉSEK Az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól szóló 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet 1. sz. melléklete 1. FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT 1.1.

Részletesebben

1. számú melléklet a 21/2007. (V. 21.) SZMM rendelethez

1. számú melléklet a 21/2007. (V. 21.) SZMM rendelethez 1. számú melléklet a 21/2007. (V. 21.) SZMM rendelethez A szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe utalt azon szakképesítések felsorolása, amelyek szakmai és vizsgakövetelményei e rendelettel kerülnek

Részletesebben

133/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet

133/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet 1/011. (VII. 18.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 1/010. (IV..) Korm. rendelet módosításáról 1 A Kormány a szakképzésről

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 138/2010. (VI. 17.) MÖK határozat melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv

Részletesebben

Nógrád megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó

Nógrád megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat) 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter.. /2009. (.) SZMM rendelete

A szociális és munkaügyi miniszter.. /2009. (.) SZMM rendelete Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A szociális és munkaügyi 1. /2009. (.) SZMM rendelete az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron megye

Győr-Moson-Sopron megye 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 54 621 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus 54 621 03 0010 54 01 Állategészségügyi technikus 54 621 01 Állattenyésztő és állategészségügyi

Részletesebben

Név Kód Szakmacsoport Képzési terület Régi/Új

Név Kód Szakmacsoport Képzési terület Régi/Új Név Kód Szakmacsoport Képzési terület Régi/Új adóigazgatási szakügyintéző 55343604 közgazdaság gazdaságtudományok képzési terület R agrárkereskedelmi menedzserasszisztens 55343401 mezőgazdaság agrár képzési

Részletesebben

Javaslat az MKIK gondozásába kerülő szakképesítésekre

Javaslat az MKIK gondozásába kerülő szakképesítésekre Sor 31 544 1 Bányászati gépkezelő 5 óra 8211 1. 91. 1 31 1 Bányászati szállítóberendezés kezelője 3 óra 8211 1 31 2 Szilárdásvány-kitermelőgép kezelője 3 óra 8211 2. 92. 31 521 2 CNC-forgácsoló 12 óra

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Tisztelt Érdeklődő! A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata az iskolarendszeren kívüli, ún. tanfolyami képzéseit tartalmazza, amelyek

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szociális és Munkaügyi Minisztérium A szociális és munkaügyi miniszter. /2009. (.) SZMM számú rendelete a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek

Részletesebben

Javaslattétel iskolarendszeren kívüli szakképesítésekre Békés megye

Javaslattétel iskolarendszeren kívüli szakképesítésekre Békés megye A Kormány 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Békés Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 21. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Faller Jenő

Részletesebben

Javaslattétel iskola rendszeren kívül szakképesítésekre Békés megye

Javaslattétel iskola rendszeren kívül szakképesítésekre Békés megye A Kormány 2015/2016. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Békés Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás

Részletesebben

Igazolás száma. Érvényességi idő. Név Szakterület/szakirány Elérhetőség

Igazolás száma. Érvényességi idő. Név Szakterület/szakirány Elérhetőség Albrecht Júlianna Almási Katalin Angyal Árpád Béla Bakos Zoltánné Név Szakterület/szakirány Elérhetőség Kerámiakészítő Kerámikus Porcelánfestő Gipszminta készítő Szobrász Festő Üvegműves Textilműves Grafikus

Részletesebben

Zala megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma Ács Ács, állványozó

Zala megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma Ács Ács, állványozó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat) 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő

Részletesebben

14/2013. (IV. 5.) NGM rendelet. a szakképzési kerettantervekről

14/2013. (IV. 5.) NGM rendelet. a szakképzési kerettantervekről 14/2013. (IV. 5.) NGM rendelet a szakképzési kerettantervekről A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 89. e), f) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes ek, valamint a Miniszterelnökséget

Részletesebben

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 Képzés megnevezése OKJ azonosítója Intézmény neve Ács 34 582 01 Pécsi SZC

Részletesebben

Fogazó Fűrészipari szerszámélező Köszörűs Marós Géplakatos Gépbeállító Szerkezetlakatos Lemezlakatos Szerszámkészítő Szikraforgácsoló

Fogazó Fűrészipari szerszámélező Köszörűs Marós Géplakatos Gépbeállító Szerkezetlakatos Lemezlakatos Szerszámkészítő Szikraforgácsoló GÉPÉSZET Gépgyártástechnológiai technikus Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő Finomgyártósori gépkezelő, gépszerelő Gépi felületkészítő és tisztító Gyártósori munkás Ipartermék-bontó Kézigépes megmunkáló

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek Vizsgaszervező neve, székhelye A szakképesítés OKJ szerinti azonosító A szakképesítés megnevezése Engedély

Részletesebben

133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet http://mediatar.eti.hu/upload/x.htm

133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet http://mediatar.eti.hu/upload/x.htm 1 / 28 2010.06.14. 13:38 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékrıl és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjérıl A Kormány a szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI.

Részletesebben

Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi társaságok Országos Szövetsége ÁFEOSZ 1097, Budapest, Könyves Kálmán krt. 11.

Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi társaságok Országos Szövetsége ÁFEOSZ 1097, Budapest, Könyves Kálmán krt. 11. Országos Gazdasági Érdekképviseleti Szervezetek, úgymint: Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi társaságok Országos Szövetsége ÁFEOSZ 1097, Budapest, Könyves Kálmán krt. 11. Magyar Iparszövetség

Részletesebben

Kakusziné Körtvélyesi Anikó MKIK fejlesztő koordinátor. Budapest, 2012. 10. 26.

Kakusziné Körtvélyesi Anikó MKIK fejlesztő koordinátor. Budapest, 2012. 10. 26. Kakusziné Körtvélyesi Anikó MKIK fejlesztő koordinátor Budapest, 2012. 10. 26. Országos Képzési Jegyzék ágazatspecifikus változásai 1. Épületgépész szakképesítések Előzmények Kialakított struktúra 2. Országos

Részletesebben

Szűcs Erika s. k., szociális és munkaügyi miniszter. Melléklet a 8/2008. (VI. 13.) SZMM rendelethez

Szűcs Erika s. k., szociális és munkaügyi miniszter. Melléklet a 8/2008. (VI. 13.) SZMM rendelethez 8/2008. (VI. 13.) SZMM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet módosításáról A szakképzésről

Részletesebben

Veszprém megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma Ács Ács, állványozó

Veszprém megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma Ács Ács, állványozó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat) 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő

Részletesebben

Pest megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó

Pest megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 55 621 01 Agrár áruforgalmazó szak 54 621 01 0000 00 00 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó

Részletesebben

Vizsgajogosultság - Komplex OKJ

Vizsgajogosultság - Komplex OKJ Vizsgajogosultság - Komplex OKJ Vizsgajogosultság - Komplex OKJ Vizsgajogosultság - Komplex OKJ szakma neve Adatbázis kezelő 51 481 01 Állatgondozó 31 621 01 Ápolási asszisztens 32 723 01 Aranykalászos

Részletesebben

Építő- és anyagmozgatógép kezelője 31 582 06 0100 31 03 Építési anyagelőkészítő gép kezelője

Építő- és anyagmozgatógép kezelője 31 582 06 0100 31 03 Építési anyagelőkészítő gép kezelője A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Békés megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma Abroncsgyártó Abroncsgyártó

Békés megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma Abroncsgyártó Abroncsgyártó 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 55 621 01 Agrár áruforgalmazó szak 54 621 01 0000 00 00 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó

Részletesebben

Mit kínálunk 2017/2018-ra?

Mit kínálunk 2017/2018-ra? Mit kínálunk 2017/2018-ra? Tervezett 9. osztályok száma: 53 db. Meghirdetett helyek száma: 1.517. 7 szakgimnázium: 20 ágazat 25 osztály 6 szakközépiskola: 10 szakmacsoport 20 osztály 1 szakiskola: 4 szakmacsoport

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika

Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika szakképesítés: 31 521 10 Gyártósori gépész 0011 Gépészet 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma Szakközépiskola 0012 Informatika szakképesítés: 52 481 02 Irodai

Részletesebben

Építő- és anyagmozgatógép kezelője Építési anyagelőkészítő gép kezelője

Építő- és anyagmozgatógép kezelője Építési anyagelőkészítő gép kezelője A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Nyilvántartás a komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézményekről

Nyilvántartás a komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézményekről Nyilvántartás a komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézményekről VAS-1 VAS-2 VAS-3 Szombathelyi Képző Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő

Részletesebben

dari2012 Oktatási Hivatal A szakmai vizsgaszervezési engedélyek nyilvántartása :04

dari2012 Oktatási Hivatal A szakmai vizsgaszervezési engedélyek nyilvántartása :04 EL-1 KHF/3512-49/2010. 2010.08.18. 2010.08.18. Nomina 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. 1143 Budapest Gizella út 42-44. 311400100000000 Óvodai dajka EL-1 KHF/3512-49/2010. 2010.08.18. 2010.08.18.

Részletesebben

ÁNTSZ OTH Munkahigiénés és Foglalkozás egészségügyi Főosztály Dr. Simon Judit főorvos

ÁNTSZ OTH Munkahigiénés és Foglalkozás egészségügyi Főosztály Dr. Simon Judit főorvos ÁNTSZ OTH Munkahigiénés és Foglalkozás egészségügyi Főosztály Dr. Simon Judit főorvos OKJ 1.melléklet 1. táblázat: szakképesítések és szakképesítés-ráépülések Szakmacsoport : 3.Oktatás Szakközépiskolai

Részletesebben

1/2006. (II. 17.) OM rendelet. az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről

1/2006. (II. 17.) OM rendelet. az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma Debreceni Szakképzési Centrum Felnőttképzési engedélyszám: E-001281/2015 Engedélyezett képzési programok S.sz. Képzési Képzés nyilvántartási Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör száma vételi időpontja

Részletesebben

25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet

25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet A rendelet egyes részei eltérő időpontban lépnek hatályba. Jelölésük: fekete színnel: a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba (2016.03.04.). piros színnel: Az 1. (2) bekezdése, az 5. (4) bekezdése,

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság

Dél-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság Dél-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. Postacím: 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. Telefon: (+36-62) 561-561 Honlap: www.csmkh..hu Iktatószám: 1157-10 /2011-0600

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása. Bács-Kiskun Megye

Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása. Bács-Kiskun Megye Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása Agiosz Oktató Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság Bács-Kiskun Megye intézmény szakképesítés engedély neve székhelye

Részletesebben

Építő- és anyagmozgatógép kezelője 31 582 06 0100 31 03 Építési anyagelőkészítő gép kezelője

Építő- és anyagmozgatógép kezelője 31 582 06 0100 31 03 Építési anyagelőkészítő gép kezelője A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Budapest. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó

Budapest. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 55 621 01 Agrár áruforgalmazó szaktechnikus 54 621 01 0000 00 00 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó

Részletesebben

Somogy megye Ács Ács, állványozó Agrár áruforgalmazó szaktechnikus

Somogy megye Ács Ács, állványozó Agrár áruforgalmazó szaktechnikus 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 55 621 01 Agrár áruforgalmazó szak 54 621 01 0000 00 00 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő

Részletesebben

A szakképesítés/szakképesítéselágazás/szakképesítés-ráépülés. megnevezése

A szakképesítés/szakképesítéselágazás/szakképesítés-ráépülés. megnevezése Azonosító szám A szakképesítés/szakképesítéselágazás/szakképesítés-ráépülés megnevezése A szakképesítés (gyűjtő) megnevezése A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök 52 863 01 1 0 0 0 00

Részletesebben

Kiemelten támogatott Ápolási asszisztens

Kiemelten támogatott Ápolási asszisztens Sorszám Szakmacsoport Kizárólag iskolarendszerben oktatható Szakképesítés azonosítószáma Szakképesítés megnevezése Észak-alföldi regionális döntés 2009. szept. 22. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat) 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő

Részletesebben

Belsőépítési szerkezet- és. 33 582 02 0100 31 01 Árnyékolástechnikai szerelő Belsőépítési szerkezet- és. burkolatszerelő

Belsőépítési szerkezet- és. 33 582 02 0100 31 01 Árnyékolástechnikai szerelő Belsőépítési szerkezet- és. burkolatszerelő É 0886-06/1/1 A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.

Részletesebben

Csongrád megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma Abroncsgyártó Abroncsgyártó

Csongrád megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma Abroncsgyártó Abroncsgyártó 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 55 621 01 Agrár áruforgalmazó szak 54 621 01 0000 00 00 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉK

AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉK 1. számú melléklet az 1/2006. (II. 17.) OM rendelethez AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉK Jelmagyarázat Az OKJ-ben szereplő szakképesítek, rzszakképesítek, szakképesít-elágazások, szakképesítráépülek azonosító

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 15. ú melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Faller Jenő Szakképző

Részletesebben

JOGSZABÁLYOK. LI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. MÁJUS 14. TARTALOM

JOGSZABÁLYOK. LI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. MÁJUS 14. TARTALOM LI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. MÁJUS 14. oldal JOGSZABÁLYOK 9/2007. (II. 27.) OKM r. A kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjérõl, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról

Részletesebben

orvos - és egészségtudomány Szociális szolgáltatások társadalomtudomány Oktatás (oktatás, pedagógia) pedagógusképzés

orvos - és egészségtudomány Szociális szolgáltatások társadalomtudomány Oktatás (oktatás, pedagógia) pedagógusképzés OKJ Szakmacsoport OKJszám OKJ megnevezés Képzési terület 55 720 01 képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens 55 720 02 orvosdiagnosztikai laboratóriumi technológus 55 5015 01 szülésznő 54 5012 01

Részletesebben

Gyakorlati képzést végző, hozzájárulásra nem kötelezett egyéb szervezetek támogatásának szabályai

Gyakorlati képzést végző, hozzájárulásra nem kötelezett egyéb szervezetek támogatásának szabályai Gyakorlati képzést végző, hozzájárulásra nem kötelezett egyéb szervezetek támogatásának szabályai A szakképzésről szóló 2011- évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 43. alapján: A tanulószerződés kötésére jogosult

Részletesebben

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése 2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)

Részletesebben

Vizsgajogosultság - Komplex OKJ

Vizsgajogosultság - Komplex OKJ Vizsgajogosultság - Komplex OKJ Vizsgajogosultság - Komplex OKJ szakma neve 2014.-től vizsgaszervezési engedély ügyiratszáma Adatbázis-kezelő 51 481 01 BPB/012/04873-2/2014 Állatgondozó 31 621 01 BPB/012/04873-2/2014

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER A szociális és munkaügyi. /2009. (.) SZMM ú rendele az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési történő felvétel és

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 13. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Acsády Ignác

Részletesebben