Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-én (csütörtök) órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 12-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről."

Átírás

1 Szám: 1/1-236/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-én (csütörtök) órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza Díszterme (Keszthely, Fő tér 1.) Jelen vannak: Ruzsics Ferenc polgármester Pálinkás Róbert alpolgármester Borosné Eitner Kinga, Csótár András, Kocsis Miklós, Mohácsi József, Rigó Ferenc, Selmeczy Zsuzsanna, Szabó György és Vozár Péterné képviselők Tanácskozási joggal jelen vannak: Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Dr. Ihász Lajosné igazgatási osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető Nánássy Árpád környezetvédelmi ügyintéző (a városüzemeltetési osztályvezető helyettesítésében) Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket. Két évfordulóról kívánt megemlékezni elsőként. Az első egy születésnap. 100 éve született a Keszthelyhez kötődő olimpiai bajnok, Csik Ferenc. A mai napon emlékezünk Antall József halálának 20. évfordulójára. Kérte, hogy egy perces néma felállással tisztelegjenek a jelenlévők az ő emléke előtt. Gyászszünet Megállapította, hogy az ülés szabályszerű módon került összehívásra, a képviselő-testület tagjai közül Dr. Ifi Ferenc igazoltan távol van, a testület 10 fővel határozatképes, így a soros képviselő-testületi ülést megnyitotta. A napirendi javaslatot azzal a módosítással terjesztette a képviselő-testület elé, amelyet e- mailben már korábban jelzett, hogy a 4. napirendi pont, a hirdető berendezések és hirdetmények elhelyezéséről szóló 10/2011. (III. 31.) önkormányzati rendelet módosítása további egyeztetéseket igényel, erre figyelemmel a napirendi pontot visszavonja. A sorrendiséget is javasolja változtatni, több napirendi pont tárgyalása érinti a költségvetést, ezért az 1. napirendi pontot ezeket követően tárgyaljuk meg, az addig elfogadott változások beépítésre kerülnek a költségvetés módosításba. Ruzsics Ferenc polgármester a napirendi javaslatot az elfogadott módosításokkal együtt bocsátotta szavazásra.

2 2 A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet. Napirend: 1. Keszthely Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) 2. Rendelettervezet az átmeneti gazdálkodásról 3. A közterület használatának szabályozásáról szóló 33/2003. (XII. 4.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) 4. A hirdető berendezések és hirdetmények elhelyezéséről szóló 10/2011. (III. 31.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) 5. Tájékoztató a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás működéséről Előterjesztő: Ruzsics Ferenc társulási elnök 6. Beszámoló a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsában II. félévben végzett tevékenységről 7. Javaslat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete I. félévi munkatervére 8. Tájékoztató a Keszthelyi Televízió Szolgáltató Nonprofit Kft évi várható eredményéről Előterjesztő: Dr. Molnár András Keszthelyi Televízió Kft. ügyvezető igazgató 9. Tájékoztató a Keszthelyi HUSZ Nonprofit Kft évi várható eredményéről Előterjesztő: Rudolf Wiedner HUSZ Kft. ügyvezető igazgató 10. Tájékoztató a KETÉH Keszthely és Térsége Hulladékkezelő Kft évi várható eredményéről Előterjesztő: Rudolf Wiedner KETÉH Kft. ügyvezető igazgató 11. Tájékoztató a VÜZ Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft évi várható eredményéről Előterjesztő: Göncz Attila VÜZ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató Interpelláció(k) Egyéb ügyek 12. A Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány kérelme 13. Balaton Fesztivál Alapítvány ügyei 14. Az Újkori Középiskolás HELIKONI Ünnepségek Alapítvány kérelme 15. A Keszthely Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőire vonatkozó hivatásetikai alapelvek, valamint az etikai eljárás szabályai

3 3 16. Tájékoztatás a HEMO épületének hasznosításáról 17. Ifjúsági és KRESZ park hasznosítása 18. Támogatási kérelmek 19. Pályázat a Keszthelyi Asbóth Sándor Szakképző Iskola energiahatékonysági korszerűsítésére Ruzsics Ferenc polgármester a napirend előtt rátért a lejárt határidejű határozatokról szóló tájékoztatók megtárgyalására, amely szokás szerint kiegészült a VÜZ Kft-ről szóló tájékoztató anyaggal. Felkérte képviselőtársait a tájékoztatóval kapcsolatos hozzászólásra. Hozzászólás nem volt, így áttért a polgármester két soros ülés között tett fontosabb intézkedéseiről szóló tájékoztató megtárgyalására és felkérte képviselőtársait az azzal kapcsolatos hozzászólásaik megtételére. Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök elmondta, hogy november 29-én a megyei tankerület, a VÜZ Nonprofit Kft és a karmelita rend részvételével egyeztetés folyt a volt Nagyváthy épület fűtéskorszerűsítéséről. Megkérdezte, hogy hol tart az egyeztetés a volt Nagyváthy épületével kapcsolatban, egyrészt ki fizeti a fűtést, másrészt visszaveszi-e az egyház az épületet? Ruzsics Ferenc polgármester elmondta, hogy elég bonyolulttá és többszereplőssé vált az ügy. Az épületet a MIK vette át, amely jogutód nélkül megszűnt. Több éve húzódik ez az ügy. Van egy megállapodásunk a renddel, amely ma is érvényes. Több megoldási javaslat is van a fűtés leválasztására vagy korszerűsítésére. Jó hír, hogy a rend pályázatot nyert a templom és a plébánia felújítására, amelynek keretében a fűtést is korszerűsíthetik, de a pályázat az iskolát nem érinti. Reméli, hogy tavaszig megoldást találnak. Ruzsics Ferenc polgármester áttért az átruházott hatáskörben hozott határozatokról szóló tájékoztató megtárgyalására, melyre vonatkozóan nem volt hozzászólás, így a három tájékoztató együttes elfogadására tett javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal tudomásul vette a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint a polgármester két ülés közötti időszakban tett fontosabb intézkedéseiről szóló tájékoztatót. (A lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatók, valamint a két ülés közötti időszakban tett polgármesteri intézkedésekről szóló tájékoztató a jegyzőkönyv mellékletét képezik.) 2. Rendelettervezet az átmeneti gazdálkodásról Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Kérdés, hozzászólás hiányában a rendelettervezetet szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 9 igen és 1 nem szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet:

4 4 Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Az átmeneti gazdálkodásról szóló 46/2013. (XII. 12.) önkormányzati rendelete (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzőkönyv 3. A közterület használatának szabályozásáról szóló 33/2003. (XII. 4.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselőket pedig hozzászólásra. Vozár Péterné képviselő reményét fejezte ki, hogy a nyári 9 óráig történő nyitva tartás miatti közterületfoglalási díjkedvezményt többen igénybe fogják venni, így több egység lesz nyitva a következő szezonban. A turisták is észreveszik, hogy sok jó program van este a sétálóutcában. Ruzsics Ferenc polgármester szintén bízik benne, hogy jó programokkal tudják színesíteni ezeket az estéket. További hozzászólás hiányában a polgármester elsőként a kezdeményezést tartalmazó határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. 407/2013. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A közterület használatának szabályozásáról szóló 33/2003. (XII. 4.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelet 33. (3) bekezdése alapján egyetért a közterület használatának szabályozásáról szóló.../2013. (...) önkormányzati rendelet megalkotásával és felkéri a polgármestert, hogy a rendelettervezetet terjessze a képviselő-testület december 12-i ülése elé. Határidő: december 12. (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a rendelettervezetet. A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 47/2013. (XII. 12.) önkormányzati rendelete a közterület használatának szabályozásáról (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzőkönyv

5 5 5. Tájékoztató a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás működéséről Előterjesztő: Ruzsics Ferenc társulás elnöke Ruzsics Ferenc polgármester a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követően felkérte hozzászólásra elsőként a bizottságok elnökeit, majd a képviselőket. Kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. 408/2013. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Tájékoztató a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás működéséről című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás évi tevékenységéről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. 6. Beszámoló a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsában II. félévben végzett tevékenységről Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Ezek hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 409/2013. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Beszámoló a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsában II. félévben végzett tevékenységről című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsában II. félévben végzett tevékenységről szóló beszámolót tudomásul veszi. 7. Javaslat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete I. félévi munkatervére Ruzsics Ferenc polgármester tájékoztatta a képviselőket, hogy az előterjesztésben pontosítás történt. A pontokban Kiss Csaba ügyvezető igazgató került megjelölésre. Ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselőket pedig hozzászólásra. Kérdés, hozzászólás hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta.

6 6 410/2013. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Javaslat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete első félévi munkatervére című előterjesztést és a következő határozatot hozta: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Mellékletben foglaltak szerint elfogadja Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete első félévi munkatervét. Határidő: a határozat közlésére december 31. (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető) 8. Tájékoztató a Keszthelyi Televízió Szolgáltató Nonprofit Kft évi várható eredményéről Előterjesztő: Dr. Molnár András Keszthelyi Televízió Kft. Ügyvezető igazgató Ruzsics Ferenc polgármester a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követően felkérte hozzászólásra elsőként a bizottságok elnökeit, majd a képviselőket. Kérdés, hozzászólás hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 411/2013. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Tájékoztató a Keszthelyi Televízió Szolgáltató Nonprofit Kft évi várható eredményéről című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Keszthelyi Televízió Szolgáltató Nonprofit Kft évi várható eredményéről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. 9. Tájékoztató a Keszthelyi HUSZ Nonprofit Kft évi várható eredményéről Előterjesztő: Rudolf Wiedner HUSZ Kft. Ügyvezető igazgató Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Selmeczy Zsuzsanna képviselő hozzáfűzött néhány dolgot a tájékoztatóhoz, ami miatt nem tudja azt elfogadni. Azt írják, hogy ők is részt vettek a hó- és síkosságmentesítésben, ami hagyott maga után kívánnivalókat. Döbbenetesnek tartja, hogy leírják, hogy Keszthelyen 40 %- os rezsidíjcsökkentést hajtottak végre. Olyan kimutatást szeretne látni, amelyben látszik, hogy hány háztartásban kellett nagyobb kukára áttérni. Sok panaszt hall családoktól, akiknek két és fél, háromszorosára növekedett a hulladékszállítási díjuk a kötelezően meghatározott kukaméret miatt. Előfordul, hogy egy családnak, ahol két gyerek van, és a gyerekek kollégisták,

7 7 más városban élnek, így ténylegesen nem keletkezik több szemét, vagy a nagycsaládosoknál triplájára nőtt a díja. A tájékoztatóban nem szerepel, a KETÉH Kft-jében viszont igen, hogy a HUSZ Kft-nek 65 millió Ft lejárt tartozása van a KETÉH Kft. felé. Ruzsics Ferenc polgármester tájékoztatta a képviselőt, hogy a kormány számlánként tízezer forinttal bünteti, ha a szolgáltató rossz számlát bocsát ki. Nem kockáztatott az ügyvezetés, nagyon helyesen, ezért a II. negyedéves díjak később kerültek kiszámlázásra. Ebből ered ez a tartozás, ami időközben rendeződött. Pálinkás Róbert alpolgármester kijelentette, hogy szükséges volt egyszer eljutni oda, hogy megfelelő alapokra tudjuk helyezni a hulladékszállítást. Nem gondolja, hogy kétheti szállítással egy négyfős családnak 35 literes kommunális kukában elfér a szemete. Egy kétfős családnak kisgyerekkel is szükséges a 110 literes kuka. Normalizálni kellett ezt a helyzetet. Az önkormányzat megfelelően határozta meg a rendszert. Felkéri a hulladékgazdálkodásban dolgozó céget, hogy vizsgálja meg egyedileg, hogy lehetséges-e ezen változtatni, ha ehhez rendeletet kell módosítani, akkor arra az önkormányzatnak reagálnia kell. Érkezzenek be ezek a kérelmek, ha valaki el tudja mondani, hogy miért elég neki a kisebb kuka. A 35 és a 110 literes között is van egyébként kukaméret. Jellemző az illegális szemétlerakó helyek számának a növekedése is, a képviselő asszony is jelzett egy ilyen lerakót Fenékpusztán, van összefüggés. Ha a kukásautó hetente, kéthetente elviszi a családoknál keletkezett szemetet, akkor az nem fog kikerülni az erdőszélre, és nem kell az önkormányzatnak milliókat, tízmilliókat költeni az elszállítására. A rendszer a lakosság 95 %-ának a problémáit kezeli, lehetnek egyedi esetben olyan családok, akik eltérő helyzetben vannak. Selmeczy Zsuzsanna képviselő elmondta, hogy nem 35 literes kukáról beszélt, ha egy család eddig 60 literest használt, most kötelező 110 literest használnia, az két és félszeres díjnövekedést jelent. A fenékpusztai lerakón a hulladék tipikusan lomis holmi, nem olyan szemét, ami a családoknál keletkezik. Úgy érzi, ez kollektív büntetés, és aki úgy érzi, hogy ez neki hátrányos, az forduljon a HUSZ Kft-hez, és bizonyítsa be az igazát. Ruzsics Ferenc polgármester elmondta, hogy Keszthely egyedülálló hulladékgyűjtést végez, más településeken nem nagyon fordul elő, hogy 35 és 60 literes kuka közül lehet választani, mindenkire kötelezően a 110 literest kell választani. További kérdés, hozzászólás hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 9 igen és 1 nem szavazattal meghozta a következő határozatot. 412/2013. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Tájékoztató a Keszthelyi HUSZ Nonprofit Kft évi várható eredményéről című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Keszthelyi HUSZ Nonprofit Kft évi várható eredményéről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. 10. Tájékoztató a KETÉH Keszthely és Térsége Hulladékkezelő Kft évi várható eredményéről Előterjesztő: Rudolf Wiedner KETÉH Kft. Ügyvezető igazgató

8 8 Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselőket pedig hozzászólásra. Pálinkás Róbert alpolgármester tájékoztatta a képviselő-testületet arról, hogy november 7-én ünnepélyes keretek között adták át Sárváron a PET üzem kibővített részét, ezen esemény keretében adta át Dr. Illés Zoltán államtitkár a stratégiai megállapodást Rudolf Wiedner úrnak, a cégcsoport vezetőjének. Ezúton is szeretne gratulálni a megállapodáshoz, azért is tartja nagyon fontosnak, mert amit Rudolf Wiedner a szakmai anyagok összeállításában képvisel, azok kerülnek be a keszthelyi hulladékszállítási rendszerbe is. Valóban egyedülálló hulladékszállítási rendszer működik Keszthelyen, ebből a stratégiai megállapodásból is látható, hogy egyre több helyen fogják ezt a rendszert bevezetni. Azt kívánja, hogy ezen ismérvek alapján tudjon Keszthely egy olyan hulladékszállítási rendszert kidolgozni, amely valóban hosszú távon fenntartható és mentesíti a környezetünket a képződött hulladéktól. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök csatlakozott a gratulálókhoz. Tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy a közelmúltban lehetősége volt meglátogatni a cég telephelyeit, a keszthelyi teleppel kezdték. Nagyon tanulságos volt, ajánlja az ügyvezetőnek, hogy erről az egész sorozatról készüljön egy kis ismeretterjesztő film, amit minden településen be lehetne mutatni, hogy a lakosok is megismerjék, mi történik a szelektíven válogatott hulladékkal. Ezekből feldolgozva olyan termékek készülnek, amelyek jelentősen csökkentik a kommunálisnak mondott, egyébként nem feldolgozható hulladék begyűjtésének az árát. Óriási munka a szelektív hulladék szétválogatása, feldolgozása, a telepeken tisztaság és szervezettség uralkodik. Gratulál az ügyvezető igazgatónak, és további sikeres munkát kíván neki. Ruzsics Ferenc polgármester további hozzászólás hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 9 igen és 1 nem szavazattal meghozta a következő határozatot. 413/2013. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Tájékoztató a KETÉH Keszthely és Térsége Hulladékkezelő Kft évi várható eredményéről című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a KETÉH Keszthely és Térsége Hulladékkezelő Kft évi várható eredményéről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. 11. Tájékoztató a VÜZ Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft évi várható eredményéről Előterjesztő: Göncz Attila VÜZ Nonprofit Kft ügyvezető igazgató Ruzsics Ferenc polgármester a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követően felkérte hozzászólásra elsőként a bizottságok elnökeit, majd a képviselőket. Selmeczy Zsuzsanna képviselő a tájékoztatóval kapcsolatban kiemel néhány pontot, ami miatt nem tudja elfogadni. A tájékoztató arról szól, hogy milyen fejlődésen ment át a VÜZ Kft., de ha megnézi a szállítói tartozásokat és a hitelállományt, nem ilyen kedvező a kép. Az anyagban az szerepel, hogy az Energiaközpont létrehozása megtakarítást jelent, a VÜZ Kft. ügyvezető igazgatójától kért egy kimutatást arról, hogy az Energiaközpont mennyi megtakarítást jelent az

9 9 intézményeknek, de ezt a mai napig nem kapta meg. A parkolással kapcsolatban elmondta, hogy a tájékoztató szerint a Rákóczi utcai parkolóházat egyre többen veszik igénybe, ő nem így tapasztalja. A parkolásban szemléletváltásra van szükség. Sehol máshol a Balaton parton nem fordul elő például, hogy szombaton fizetni kell a parkolásért. A főtéri termelői piac ötletének nagyon örült, de a mai napig nem valósult meg. A Libás Strand nem szerepel az anyagban. Azzal indokolták a kiadását, hogy az üzemeltetése veszteséges volt. Nem igaz, hogy veszteséges volt. Jogsértést követett el a VÜZ Kft. igazgatója, amikor versenyeztetés nélkül adta bérbe a Libást, a mai napig nem történt felelősségre vonás. A 2013-as kiadásnál a felhívást két hétre függesztették ki a polgármesteri hivatalban, nem láthatta mindenki, ez nem pályáztatás. A Tanuszodával kapcsolatban elmondta, hogy három hetet csúszott a karbantartás miatt a nyitás, elvárható, hogy szeptember 1-jén kinyisson. Ezért például a Ranolder iskola nem is tudta igénybe venni az úszásoktatást. Példátlan, hogy teljes nyárra bezárták az uszodát költségcsökkentés címén. Ki lehetett volna használni, sok egyesület tart nyári tábort, edzéseket. Úgy tudja, a riasztóval kapcsolatos problémákat sem sikerült még megoldani. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök elmondta, hogy például Hévízen vasárnap is kell fizetni a parkolásért. Minden önkormányzat joga annak eldöntése, hogy a területén történő parkolásért mikor kér pénzt. Pálinkás Róbert alpolgármester a főtéri piaccal kapcsolatban kérte, hogy a VÜZ Nonprofit Kft. nagyobb intenzitással dolgozzon a kérdésen. A piac hiánypótló, szükség van rá. Láthatjuk, hogy Hévízen más formában, de jól működik. Erre fordítson a VÜZ Kft. megfelelő energiát, jövő tavaszra gyűjtsük össze a termelőket, olyan kedvező helypénzt állapítsunk meg, hogy valóban ide jöjjenek a termelők. Ez része a Fő tér-projektnek. A Fő tér szép, tartalommal kell megtölteni. A Libás Strand működésének, működtetésének színvonala magasabb, mint korábban. Itt is szeretné megköszönni azt a munkát, amit a strand bérlője végez. Rá nem vonatkoznak azok a korlátok, amik a VÜZ Kft-re, hogy 8 órát dolgozhatnak a dolgozók, a szabadnapokat ki kell adni, egy vállalkozó annyit dolgozik, amennyit akar. A legfontosabb, hogy látszik, hogy van gazdája a strandnak. Ruzsics Ferenc polgármester elmondta, hogy a Tanuszodánál a nyári karbantartás során derült ki, hogy rengeteg helyen hiányzik a fúgázóanyag, amit csak külföldről lehetett beszerezni. A munkálatok is eltartottak egy ideig. Az érintettektől elnézést kérünk, a VÜZ Kft. munkatársai mindent megtettek, hogy minél előbb kinyisson a Tanuszoda. A képviselő asszonynak mindig feltett szándéka, hogy valamilyen hangulatot keltsen a testület és a VÜZ Kft. ellen, vagy a mi dolgozóinkkal szemben. Selmeczy Zsuzsanna képviselő válaszában elmondta, hogy másfél éve egy több mint negyven termelőből álló listát adott át segítségképpen a VÜZ Kft-nek, csak meg kellett volna keresni őket. Érdekesnek tartja, hogy két és fél hónapos leállás alatt nem lehetett megoldani a karbantartási munkákat. Ruzsics Ferenc polgármester kijelentette, hogy a hozzászólónak tisztában kellene lennie azzal, hogy mennyi időre kell kifüggeszteni egy hirdetményt, a munkatársak betartják a hatályos rendeleteket és a jogszabályokat. A kifüggesztés szabályszerűen megtörtént, aki akart, az értesült róla. További hozzászólás hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 9 igen és 1 nem szavazattal meghozta a következő határozatot. 414/2013. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Tájékoztató a VÜZ Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft évi várható eredményéről című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta.

10 10 Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a VÜZ Nonprofit Kft évi gazdálkodásáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi. 12. A Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány kérelme Ruzsics Ferenc polgármester ismertette az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság III. számú határozati javaslatát, nem javasolta annak beemélését a határozati javaslatok közé arra figyelemmel, hogy a II. számú határozati javaslat utolsó mondata kezeli ezt a kérdést. Felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Mohácsi József képviselő megköszönte, hogy bekerült ez a II. határozati javaslatba, de nem lát benne két szót, az egyik a hajléktalan, a másik az éjjeli szállás megoldás. Nem szép látvány Keszthelyen, a Balaton fővárosában sem télen, sem nyáron, ahogy ezek az elesett emberek jönnek-mennek, koldulnak a városban. Ha van olyan helyiségünk, ami ezt megoldaná, bár nem kötelező feladat, fontos lenne a megoldása. Ruzsics Ferenc polgármester elmondta, hogy a II. számú határozati javaslat tágabban fogalmaz, rászorulókat említ, ami nem csak a hajléktalanokat jelenti. Vozár Péterné képviselő kéri a Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány képviselőitől, hogy hassanak oda az ellátásukban részesített személyekre, hogy az alapítvány nyitvatartási idején kívül ne a sétálóutcán italozzanak. Kérdés, hogy akinek van pénze italra, mennyiben tekinthető rászorultnak. Mohácsi József képviselő elmondta, hogy a bizottsági ülésen is felmerült, hogy jogi problémák is felmerültek a most használt helyiséggel kapcsolatban, lehet, hogy meg sem kapná a működési engedélyt. Ruzsics Ferenc polgármester további hozzászólások hiányában először a bizottság által javasolt III. számú határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. Továbbra sem javasolja annak beemelését, az szavazzon igennel, aki ennek ellenére be akarja emelni harmadik határozati javaslatként. A képviselő-testület 5 igen, 2 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett nem hozott érvényes döntést. Ruzsics Ferenc polgármester kijelentette, hogy nem született érvényes döntés, a képviselőtestület nem fogadta el a bizottsági határozati javaslatot, erre figyelemmel az előterjesztésben szereplő határozati javaslatokat bocsátja szavazásra. Elsőként az I. számú határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. 415/2013. (XII.12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány kérelme c. előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza:

11 11 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány kérelmét elfogadja. A képviselő-testület a Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány támogatása céljából megkötött - a 6/141-7/2012. sz. és 4/214-3/2013. sz. szerződéssel módosított - 6/794-2/2011. sz., valamint a - 4/214-4/2013. sz. szerződéssel módosított - 6/141/2012. sz. pénzeszköz átadási megállapodások elszámolási határidejét a büntetőeljárás jogerős befejezéséig, de legkésőbb december 31. napjáig meghosszabbítja. 2. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert az 1. pontban meghatározottak szerinti megállapodás módosítások aláírására. Továbbá a képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a jelenleg folyamatban lévő, a kuratórium korábbi elnökével szemben folytatott büntetőeljárásban nyújtson be polgári jogi igényt az 1. pontban rögzített és évben megkötött pénzeszköz-átadási megállapodásokban foglalt támogatási összegek visszafizetése iránt. 3. A képviselő-testület felkéri a Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány kuratóriumának elnökét az önkormányzat folyamatos tájékoztatására. Határidő: december 31., ill. folyamatos (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a II. számú határozati javaslatot. 416/2013. (XII.12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány kérelme c. előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány által a jelenleg használt, önkormányzati tulajdonban lévő Keszthely, Bakacs u. 10. szám alatti helyiség fűtéskorszerűsítése iránti kérelmét önkormányzati forrás biztosítása nélkül támogatja. 2. A képviselő-testület felkéri a polgármestert a kuratórium elnökének tájékoztatására, továbbá arra, hogy az önkormányzat évi költségvetésének tárgyalása során az 1. pontban rögzített beruházás pénzügyi támogatásának lehetőségét vizsgálja meg. 3. A képviselő-testület továbbá - a kuratórium elnöke által összeállított kérelemben foglaltakat áttekintve rögzíti, hogy az önkormányzat jelenlegi költségvetési helyzetére figyelemmel további 1 fő alkalmazása iránti pénzügyi támogatásra nincs lehetőség, az éjjeli menedékhely működtetése kapcsán pedig - figyelemmel a szabályszerű működés biztosítására a kuratórium elnökének és a kuratórium tagjainak további együttes egyeztetését javasolja. Határidő: folyamatos (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető)

12 Balaton Fesztivál Alapítvány ügyei Ruzsics Ferenc polgármester tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy ehhez az előterjesztéshez is érkezett egy kiegészítés, amelynek ismertetésére felkérte t. elmondta, hogy a kiegészítés lényege, hogy az előterjesztés postázása után kaptuk azt az információt Vonyarcvashegy Nagyközség Jegyzőjétől, hogy a Balaton Fesztivál Alapítvány kuratóriumába Vonyarcvashegy Nagyközség Önkormányzata által delegált tag sem kíván a továbbiakban részt venni a kuratórium munkájában. A mai napon ülést tart a vonyarcvashegyi képviselő-testület, az ülésen várhatóan megválasztják az új kuratóriumi tagot Csudai Zoltánné személyében. Kérték, hogy ennek figyelembe vételével hozzuk meg a döntésünket, a kiegészítés ennek ismeretében készült. Selmeczy Zsuzsanna képviselő elmondta, hogy meg fogja szavazni a II. számú határozati javaslatot. Összefüggést lát az alapítványok kuratóriumi elnökeinek lemondása és az általuk benyújtott fellebbezés között. Az alapítványok céljaival egyetért, csak éppen bizonyos törvényekbe ütközik, hogy a kuratórium elnöke egyben döntéshozó is legyen. Igazuk volt abban, hogy az alapítványok eddig nem működtek törvényesen. Pálinkás Róbert alpolgármester megkérdezte Selmeczy Zsuzsanna képviselőtől, hogy most jobb lesz-e? Azok a döntéshozók, akik ismerik ezt a területet, kapcsolati tőkével rendelkeznek, kevesebb munkát fognak tudni elvégezni a köz érdekében. Vozár Péterné képviselő röviden tájékoztatta a képviselőket az alapítvány elmúlt három évben végzett munkájáról, amellyel átadja a tisztségét. Három nyertes pályázat, amelyből egy a működést alapozta meg, illetve a Fő téren látható a színpad, amit pályázat útján szereztek be. Három beadott pályázatuk van, egy határon átnyúló kapcsolatot alakítottak ki. Mindezt a kuratórium tagjai munka, család, képviselő-testületi munka és egyéb civil elfoglaltság mellett végezték. Az alapítvány működni fog, az új elnök asszony viszi tovább a feladatokat. Ruzsics Ferenc polgármester további hozzászólás hiányában az I. számú határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 8 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot. 417/2013. (XII.12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A Balaton Fesztivál Alapítvány ügyei c. előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 251/2013. (VIII. 8.) számú határozattal módosított 191/2013. (V.30.) számú határozat 2. pontjában rögzített december 31. napjában meghatározott határidőt június 30. időpontra módosítja. 2. A 191/2013.(V.30.) számú határozat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal érvényben maradnak. Határidő: június 30.

13 13 (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester a kiegészítéssel módosított II. számú határozati javaslatokat szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 9 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot. 418/2013. (XII.12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A Balaton Fesztivál Alapítvány ügyei c. előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Balaton Fesztivál Alapítvány kuratóriumi elnökének Vozár Péternének kuratóriumi tagságáról történő lemondását tudomásul veszi. 2. A képviselő-testület a Balaton Fesztivál Alapítvány kuratóriumába új tagnak december 15. napjával az alapítók képviselőjeként Pintér Márta Keszthely, Bercsényi M. u. 65/D. szám alatti lakos megválasztását javasolja. 3. A képviselő-testület Vonyarcvashegy Község Önkormányzata, mint alapító részéről delegált Kovácsné Nagy Erika, 8314 Vonyarcvashegy, Mátyás köz 1. szám alatti lakos helyébe Csudai Zoltánné 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 8. szám alatti lakos kuratóriumi taggá történő megválasztását támogatja. 4. A képviselő-testület a Balaton Fesztivál Alapítvány kuratóriuma elnöki teendőinek ellátásával december 15. napjával Pintér Márta Keszthely, Bercsényi M. u. 65/D. szám alatti lakost javasolja megbízni. 5. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Balaton Fesztivál Alapítvány kuratóriumát az alábbiak szerint javasolja megválasztani 5 éves időtartamra december 15. napjával: Pintér Márta elnök, 8360 Keszthely, Bercsényi M. u. 65/D. az Alapítók képviselője Csudai Zoltánné 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 8. az Alapítók képviselője Dancs Zoltán, 8360 Keszthely, Balaton u. 14. az Alapítók képviselője Dr. Kovács Ernő, 8360 Keszthely, Római u. 33. nem az Alapítók képviselője Bubla Zoltán, 8360 Keszthely, Fodor u. 13. nem az Alapítók képviselője Kepli József, 8380 Hévíz, Honvéd u nem az Alapítók képviselője Farkas Berta, 8360 Keszthely, Kinizsi P. u nem az Alapítók képviselője 6. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Balaton Fesztivál Alapítvány alapító okiratát december 15. napi hatállyal az alábbiak szerint módosítja: a) Az alapító okirat 5. (Az Alapítvány céljára rendelt vagyon) harmadik bekezdése az alábbiak szerint módosul: A bankszámla feletti rendelkezésre Pintér Márta kuratóriumi elnök és Bubla Zoltán kuratóriumi tag együttesen jogosult. b) Az alapító okirat 5. (Az Alapítvány céljára rendelt vagyon) negyedik bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: Az Alapítvány vagyona az Alapítók befizetéseiből, az Alapítványhoz később csatlakozók befizetéseiből és a évi CLXXV. törvény szerinti bevételekből keletkezik.

14 14 c) Az alapító okirat 6. (Az Alapítvány céljára rendelt vagyon) második és harmadik bekezdése helyébe az alábbi rendelkezésnek lépnek: - Az Alapítvány bevételei: Az alapítóvagyon és a évi CLXXV. törvény szerinti bevételek. - Az Alapítvány kiadásai: Az alapítványi célra szolgáló kifizetések, az Alapítvány működésének évi CLXXV. törvény szerinti kiadásai. d) Az alapító okirat 7. (Az Alapítvány kezelője) /5/ pontjának szövege helyébe az alábbi rendelkezés lép: /5/ Az Alapítvány kuratóriumának tagjai: Pintér Márta elnök, 8360 Keszthely, Bercsényi M. u. 65/D. az Alapítók képviselője Csudai Zoltánné 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 8. az Alapítók képviselője Dancs Zoltán, 8360 Keszthely, Balaton u. 14. az Alapítók képviselője Dr. Kovács Ernő, 8360 Keszthely, Római u. 33. nem az Alapítók képviselője Bubla Zoltán, 8360 Keszthely, Fodor u. 13. nem az Alapítók képviselője Kepli József, 8380 Hévíz, Honvéd u nem az Alapítók képviselője Farkas Berta, 8360 Keszthely, Kinizsi P. u nem az Alapítók képviselője f) Az alapító okirat 7. (Az Alapítvány kezelője) /8/ pontja az alábbiak szerint egészül ki: /8)/... Az alapítóknak vagy bármely kuratóriumi tagnak az ok és cél megjelölésével írásban benyújtott kérelmére az elnök a kuratórium ülését köteles összehívni. g) Az alapító okirat 7. (Az Alapítvány kezelője) /13/ pontja utolsó mondata az alábbiak szerint módosul: n... Az alapítványt Pintér Márta elnök és Bubla Zoltán kuratóriumi tag együttesen képviselik. h) Az alapító okirat 7. -a az alábbi új /14/ ponttal egészül ki: /14/ A kuratórium tagjai megbízásukat társadalmi munkában látják el, ezen tevékenységükért számukra díjazás nem fizethető. i) Az alapító okirat bevezető rendelkezésében rögzített, az évi CLVI. törvényre vonatkozó hivatkozás évi CLXXV. törvényre történő hivatkozásra módosul, továbbá a 3/A. és a 6/A. zárójeles része, valamint a 10. /6/ pontjának második mondata törlésre kerül. Továbbá az alapító okirat 11. -ban rögzített fedezésére kifejezés helyére a fedezetére kifejezés lép. 7. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a Balaton Fesztivál Alapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának aláírására, továbbá a hozott döntésről a többi alapító tag tájékoztatására. Határidő: december 31. (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető)

15 Az Újkori Középiskolás HELIKONI Ünnepségek Alapítvány kérelme Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselőket pedig hozzászólásra. Nem volt hozzászólás, ezért a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 9 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot. 419/2013. (XII.12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítványa kérelme c. előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Újkori Középiskolás HELIKONI Ünnepségek Alapítvány (8360 Keszthely, Kossuth L. u. 28.) részére a évi HELIKONI Ünnepségek megszervezése céljából a 77/2013. (II. 27.) számú határozatban biztosított és az önkormányzat évi költségvetésének céltartalékában rendelkezésre álló 10 millió forint támogatáson túl további 10 millió forint összegű támogatást biztosít. A képviselő-testület a támogatás forrásaként az önkormányzat évi költségvetésében a céltartalékban pályázati önrészre elkülönített összegekből az alábbi előirányzatokat jelöli meg: háziorvosok ügyeleti díjára elkülönített előirányzatot eft, praxisok fenntartásához hozzájárulás előirányzatból eft összegben. 2. A képviselő-testület felkéri a polgármestert a 20 millió forint összegű támogatásra vonatkozó pénzeszköz-átadási megállapodás aláírására, valamint az önkormányzat évi költségvetésének módosítására. Határidő: december 31. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) 15. A Keszthelyi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőire vonatkozó hivatásetikai alapelvek, valamint az etikai eljárás szabályai Ruzsics Ferenc polgármester a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követően felkérte hozzászólásra elsőként a bizottságok elnökeit, majd a képviselőket. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök nagyon jónak találja a kezdeményezést. Fontos, hogy a kapcsolattartók a lakossággal rendszeresen találkozzanak, ennek alapján mérhetővé válik a lakosság elégedettsége. Javasolja, hogy az önkormányzat saját cégeinél az ügyintézők, a dolgozók vonatkozásában is alakítson ki ilyen rendszert, amely alapján az ott dolgozók ilyen jellegű megítélése is lehetséges lenne. Ruzsics Ferenc polgármester kijelentette, hogy korlátozottak a jogi lehetőségek, a gazdasági társaságok vezetőinek valóban a polgármester a munkáltatója, de az alkalmazottak

16 16 munkáltatója már a cégvezető. Erre figyelemmel legfeljebb kérést fogalmazhat meg a cégvezetők felé. A szabályzatban nagyon alapos anyagot találhatunk, amely minden felmerülő kérdésre megoldást nyújt. További hozzászólás hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 420/2013. (XII.12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A Keszthelyi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőire vonatkozó hivatásetikai alapelvek, valamint az etikai eljárás szabályai c. előterjesztést és a Keszthelyi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőivel szemben támasztott hivatásetikai alapelveket és az etikai eljárás szabályait a Melléklet szerint elfogadja. 16. Tájékoztató a HEMO épületének hasznosításáról Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a Turisztikai, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság kiegészítő javaslatát, amelyet mint előterjesztő befogad, és a határozati javaslatot ennek megfelelően fogja szavazásra bocsátani. Felkérte a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök elmondta, hogy a kiegészítés azért merült fel, mert a HEMO helyiségeinek használatával kapcsolatban megkeresték a GESZ vezetőjét, hogy vizsgálják meg a fűtés szakaszolásának a lehetőségét, mert akkor csak egyes helyiségeket kellene fűteni, amelyet éppen használnak. Elég sok pénzt költ a GESZ az épület fenntartására. Ezt vállalta az önkormányzat, 15 évig nem lehet az épületet értékesíteni. Meg kell vizsgálni, hogy főleg a téli időszakban azokat a csoportokat, amelyek a helyiségeket használják, máshová lehetne elhelyezni, ahol egyébként is fűtenek. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök elmondta, hogy a bizottság álláspontja szerint az épület további sorsa nem ismert. Tudjuk, hogy 15 évi elidegenítési tilalom van, nyilván nincs is szándékunkban eladni. Meg kell határozni, hogy mi a célunk vele. Az nem lehet cél, hogy különböző csoportoknak adjuk oda a helyiségeket, mert nagyon magas a rezsi. Ezért merült fel, hogy ezeket a programokat máshova helyezzük el. Nem ismerjük a fűtés, karbantartás éves felmerülő költségét. Úgy érezte a bizottság, hogy nem gazdaságos az egész épület fűtése, miközben egy-két helyiséget használnak. Ruzsics Ferenc polgármester kijelentette, hogy meg fogják vizsgálni a fűtés szakaszolásának a lehetőségét. Nagyon fontos a civil szervezetek támogatása, van egy olyan épületünk, amelyet használhatnak. Kiemelten fontosnak tartja a néptánc oktatását, hogy a gyerekek elsajátíthassák a hagyományos magyar táncokat. Jelenleg éppen a közmunkaprogramban részt vevők tanulnak ott. Selmeczy Zsuzsanna képviselő csatlakozott a polgármester úr által elmondottakhoz. Döbbenettel hallotta a bizottsági üléseken, hogy felmerült a csoportok, köztük a néptánccsoport máshová elhelyezése. Itt nem a takarékossági szempontok az elsődlegesek. Mindenképpen tartsuk meg az épületet, elsősorban a néptánc miatt.

17 17 Magdó András vagyongazdálkodási ügyintéző a közüzemi költségekkel kapcsolatban felmerült kérdésre válaszolva elmondta, hogy éves szinten közel egymillió forint a gáz, víz, villany költsége együttesen. A másik kérdésben elmondta, hogy kötött az épület felhasználási lehetősége. Amikor átvette az önkormányzat, a szerződésben szerepel, hogy az épület közösségi tér, közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység biztosítására használható. Ruzsics Ferenc polgármester további hozzászólás hiányában szavazásra tette fel az I. számú határozati javaslatot. 421/2013. (XII.12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Tájékoztatás a HEMO épületének hasznosításáról című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a keszthelyi 999 hrsz-ú, Kossuth u. 69. sz. alatti, kivett, kultúrház megnevezésű, a Magyar Államtól térítésmentesen tulajdonába vett ingatlan hasznosításával kapcsolatos tájékoztatást tudomásul veszi. 2. A képviselő-testület megállapítja, hogy a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub térítésmentes elhelyezésével és működési költségeinek átvállalásával, valamint különböző társadalmi, művészeti és kulturális szervezetek részére történő bérbeadással az önkormányzat a térítésmentes tulajdonhoz jutás feltételeként előírt kötelezettségeit évben teljesítette. 3. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a fenti tartalmú nyilatkozat kiadására. Határidő: január 31. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra tette fel a befogadott kiegészítéssel együtt a II. számú határozati javaslatot. 422/2013. (XII.12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Tájékoztatás a HEMO épületének hasznosításáról című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete támogatja az önkormányzat tulajdonában lévő Keszthely, Kossuth u. 69. sz. alatti épület kazáncseréjét a Gazdasági Ellátó Szervezet Keszthely költségvetése terhére. 2. A képviselő-testület felkéri a Gazdasági Ellátó Szervezet Keszthely vezetőjét, hogy három árajánlatot kérjen be a felújításra, melyeket egyeztesse a polgármesterrel, és azt követően intézkedjen a kazáncsere lebonyolításáról. Határidő: január 31.

18 18 (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Dallos Csaba, Gazdasági Ellátó Szervezet Keszthely vezetője Rigó Ferenc képviselő eltávozott az ülésteremből, a képviselő-testület létszáma 9 főre csökkent. 17. Ifjúsági és KRESZ park hasznosítása Ruzsics Ferenc polgármester tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy az előterjesztéshez kiegészítő anyag érkezett, amely alapján módosított határozati javaslat kerül a testület elé elfogadásra. Ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselőket pedig hozzászólásra. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök nagyon jó kezdeményezésnek tartotta a bizottság, hiszen egy használaton kívüli, elhanyagolt területről van szó, amellyel nagyon sok probléma volt. Új értelmet kap ez a park, a kerékpáros turizmus mindenképpen támogatandó terület. A bizottság javasolta, hogy az első évben ne kérjünk bérleti díjat, ezzel segítsük a vállalkozót. Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök megkérdezte, hogy a határozati javaslat a bizottság által elfogadott formában kerül előterjesztésre? Ruzsics Ferenc polgármester válaszában megerősítette, hogy igen. Vozár Péterné képviselő elmondta, hogy mint a körzet megválasztott képviselője, nagy örömmel fogja megszavazni az előterjesztést. Reméli, hogy mindannyiunk örömére és megelégedésére fog működni. Ruzsics Ferenc polgármester további hozzászólás hiányában szavazásra tette fel a határozati javaslatot. A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. 423/2013. (XII.12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az Ifjúsági és KRESZ park hasznosítása című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete támogatja bérleti szerződés megkötését a Mazsola Kerékpáros Sportegyesülettel (Keszthely, Ruszek u. 71., képviseli: Marton Zsolt elnök) az önkormányzat tulajdonában lévő 223/16 helyrajzi számú ingatlannak a természetben az Ady és Lovassy utcák, valamint a tenisztelep és a városi edzőterem között elterülő részére, az ifjúsági park és a KRESZ park területére, egy többfunkciós ifjúsági és sport centrum kialakítása céljából. 2) Tekintettel arra, hogy a bérbeadásra kerülő ingatlan a Gazdasági Ellátó Szervezet Keszthely (továbbiakban: GESZ) feladatellátását szolgáló vagyoni körbe tartozik, a képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a kérelmező, az önkormányzat és a GESZ között megkötésre kerülő - a határozat mellékletét képező - háromoldalú bérleti szerződés megkötésére.

19 19 Határidő: december 31. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Dallos Csaba, a Gazdasági Ellátó Szervezet Keszthely intézményvezetője Rigó Ferenc képviselő visszatért az ülésterembe, így a képviselő-testület létszáma 10 főre változott. 18. Támogatási kérelmek Ruzsics Ferenc polgármester a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követően felkérte hozzászólásra elsőként a bizottságok elnökeit, majd a képviselőket. Hozzászólás hiányában elsőként az I. számú határozati javaslatot tette fel szavazásra. 424/2013. (XII.12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Támogatási kérelmek tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság felosztási hatáskörébe utalt előirányzat terhére a Keszthelyi Evangélikus Egyházközség (8360 Keszthely, Deák F. u 18.) részére orgonahangverseny megrendezésének költségeire ,-Ft, azaz tízezer forint támogatást biztosít. 2.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a támogatott szervezet részére a pénzeszköz átadásáról szóló megállapodással kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidő: december 20. Csótár András oktatási, kulturális és ifjúsági bizottsági elnök (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra tette fel a II. számú határozati javaslatot. 425/2013. (XII.12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Támogatási kérelmek tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében a polgármester felosztási hatáskörébe utalt általános tartalék terhére a

20 20 Goldmark Károly Művelődési Központ (8360 Keszthely, Kossuth L. u. 28.) részére dologi kiadásokra ,-Ft, azaz háromszáznegyvenhétezer forint támogatást biztosít. 2.) A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a hozott döntésről a határozat megküldésével a Goldmark Károly Művelődési Központ vezetőjét tájékoztassa, továbbá arra, hogy az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelet 1. pont szerinti módosításáról gondoskodjon. Határidő: - értesítésre december költségvetés módosítására december 31. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) 19. Pályázat a Keszthelyi Asbóth Sándor Szakképző Iskola energiahatékonysági korszerűsítésére Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Hozzászólás hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 426/2013. (XII.12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Pályázat a Keszthelyi Asbóth Sándor Szakképző Iskola energiahatékonysági korszerűsítésére című előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete támogatja a HU kódszámú, Energiahatékony iskolák fejlesztése pályázati felhívásra A Keszthelyi Asbóth Sándor Szakképző Iskola energiahatékonysági korszerűsítése című pályázat benyújtását. 2. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert a pályázat határidőben történő benyújtására, valamint felhatalmazza a pályázat benyújtásához kapcsolódó dokumentumok aláírására, és a szükséges intézkedések megtételére. 3. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a ,- Ft összegű pályázati önrész biztosítása érdekében folytasson tárgyalásokat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal és gondoskodjon a tárgyalások eredményeként kialakuló, Keszthely Város Önkormányzatát érintő pályázati önerőnek az önkormányzat évi költségvetése pályázati céltartalékában történő betervezéséről. Határidő: a pályázat benyújtására január 6. (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezető)

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-173/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1/1-93/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. május 14-én (csütörtök) 10.10 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza

Részletesebben

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. I. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2014. január 30. (csütörtök) 1. Javaslat a 2014. évi sportolói kitüntetések adományozására (zárt) Sportügyekért Felelős Tanácsnok

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-234/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET 2013. január 31. (csütörtök) 1. Pályázat kiírása a Goldmark Károly Művelődési Központ intézményvezetői munkakörére

Részletesebben

A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet.

A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet. Szám: 1/1-145/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 29- én (csütörtök) 14.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés

Részletesebben

K I V O N A T. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 18-i soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 18-i soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 18-i soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 318/2014. (XII. 18.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata

Részletesebben

Szám: 1/1-145/2014. Az ülés helye: Városháza Udvari tárgyaló (Keszthely, Fő tér 1.)

Szám: 1/1-145/2014. Az ülés helye: Városháza Udvari tárgyaló (Keszthely, Fő tér 1.) Szám: 1/1-145/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 11- én (csütörtök) 12.30 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-30/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

K I V O N A T Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 14-ei soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 14-ei soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 14-ei soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 340/2017. (XII. 14.) számú Képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő

Részletesebben

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2012. január 26. (csütörtök) 1. A hulladékkezelési közszolgáltatási díj részletes költségkalkulációja Elıterjesztı:

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. május 15-én (csütörtök) 12.05 órai kezdettel megtartott soron kívüli üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. május 15-én (csütörtök) 12.05 órai kezdettel megtartott soron kívüli üléséről. Szám: 1/1-102/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. május 15-én (csütörtök) 12.05 órai kezdettel megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-6/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én (szerda) órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én (szerda) órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: 1/1-187/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én (szerda) 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Balatoni

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. október 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-én 15 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 30-án (csütörtök) 10.00 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 30-án (csütörtök) 10.00 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-99/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 30-án (csütörtök) 10.00 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helyszín: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1.) emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Helyszín: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1.) emeleti tanácskozó terem 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 16-án 14,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Helyszín: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1.) emeleti tanácskozó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 16/2012. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 21.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Az ülés napirendje: Jegyzőkönyve Jegyzői

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-141/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 27. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 23-án megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. június 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-118/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 228/2015.(X.21.) határozat az önkormányzati tulajdonú tornateremben természeti eredetű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 1/2013.(I.30.) Rendelet száma: 1/2013.(I.30.) Tárgya: A 139/2012.(XI.28.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. 173/1/2014. Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. Rendelet: 1/2014.(I. 30.) önkormányzati rendelet a települési

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-193/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácsterme

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének 24. számú Jegyzőkönyv ének 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ének a Polgármesteri Hivatalban 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak:

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 212/2016. (XI.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. november 30-i nyilvános ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató

Részletesebben

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. június 17. napján MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 39/2010. (VI.17.) Z1

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8293 Vigántpetend Száma: 270-6 /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 19-én (csütörtökön ) 18 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 15-én a Mérges Községházban megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Balázs

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 12-én 14 00 órai kezdettel tartott üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT SZÁMA

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 875-3/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET 2012. szeptember 13. (csütörtök) soron kívüli 1. Tájékoztató az önkormányzat 2012. I. félévi gazdálkodásáról 2. Részvétel

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 17ei testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 250/2013.(XII.17.) 251/2013.(XII.17.) Napirendi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. február 28. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28-án 8.30 órai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. december 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének 13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 9-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester Berki Zoltán alpolgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben