2014/2015. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT BÖLCSŐDÉK ÉS ÓVODÁK, VALAMINT AZ ÁLTALA MŰKÖDTETETT ÁLTALÁNOS ISKOLÁK,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014/2015. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT BÖLCSŐDÉK ÉS ÓVODÁK, VALAMINT AZ ÁLTALA MŰKÖDTETETT ÁLTALÁNOS ISKOLÁK,"

Átírás

1 I R Á N Y T Ű S Z Ü L Ő K N E K A Z I N T É ZM É N Y V Á L A S Z T Á S H O Z 2014/2015. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT BÖLCSŐDÉK ÉS ÓVODÁK, VALAMINT AZ ÁLTALA MŰKÖDTETETT ÁLTALÁNOS ISKOLÁK, KÖZÉPISKOLÁK, EGYÉB NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK 2014

2 IRÁNYTŰ SZÜLŐKNEK AZ INTÉZMÉNYVÁLASZTÁSHOZ 2014/2015 Összeállította és szerkesztette: A Budapest Főváros XVI. kerületi intézmények adatszolgáltatása alapján az Intézményi Iroda Boross - Tóth Dóra Kiadja: Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat 1163 Budapest, Havashalom u. 43. Tel: Felelős kiadó: Ancsin László Zoltán jegyző Az Iránytű megjelenését támogatta: Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottsága További információ kérhető: Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal 1163 Budapest, Havashalom u. 43. Tel: (06-1) Honlap: Nyomdai kivitelezés: Korrekt Nyomdaipari Kft. Felelős vezető: Barkó Imre ügyvezető igazgató

3 Én azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi. (Szabó Magda) Tisztelt Olvasó, Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntöm Önöket a Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat nevében. Mostanában több száz kerületi családban vetődik fel a kérdés, hová járjon gyermekük bölcsődébe, óvodába, iskolába. Ezt a döntést segítheti ez a kiadvány, melyben található információk csak egy forrásként szolgálhatnak. Kérem, feltétlenül vegyék igénybe azokat a lehetőségeket, programokat is, amelyben személyes, közvetlen kapcsolatba kerülhetnek az intézményekkel és betekintést nyerhetnek munkájukba. Az iskolaválasztást megkönnyítheti az immár harmadik alkalommal, február 8-án az Erzsébetligeti Színházban megrendezésre kerülő Kertvárosi Iskolaválasztó is, melyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. A rendezvényen az általános iskolák szakmai irányítását végző Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szakemberei is részt vesznek és tájékoztatást nyújtanak a szülők számára. Amennyiben további információkra van szükségük, akár személyesen, akár a csomorervin@bp16.hu elektronikus levélcímen állok rendelkezésükre. Kívánom, hogy a kiadvány segítségével megtalálják azt az intézményt, ahol gyermekük testi, szellemi, lelki fejlődését a legnagyobb mértékben biztosítottnak érzik. Budapest, november 29. Tisztelettel: dr. Csomor Ervin alpolgármester

4 Tisztelt Szülők! A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XVI. Tankerülete vezetőjeként üdvözlöm Önöket. A köznevelési intézmények januári állami fenntartásba vétele óta eltelt egy esztendő során a tankerület munkatársai, a kerület iskoláinak igazgatói, pedagógusai szakmailag és emberileg is mindent megtettek, s a jövőben is megtesznek az itt tanuló gyermekek magas színvonalú nevelése-oktatása érdekében. Az új intézményfenntartói rendszer célja a hatékony, szakszerű, a társadalmi igényeket kielégítő, piacképes tudást biztosító iskolarendszer megszervezése. Kívánom, hogy intézményválasztásuk eredményeként gyermekeik minden szempontból boldog és sikeres éveket töltsenek az iskolában. További információkért munkatársaimmal állunk szíves rendelkezésükre. Elérhetőségünk: Polgármesteri Hivatal II. emelet 224-es szoba; Tel: , Budapest, december 20. Tisztelettel: Kovács Katalin tankerületi igazgató

5 TARTALOMJEGYZÉK B Ö L C S Ő D É K... 3 XVI. kerületi Kertvárosi Egyesített Bölcsőde... 4 ÓV OD Á K... 7 Cinkotai Huncutka Óvoda... 8 Gyerekkuckó Óvoda... 9 Margaréta Óvoda Mátyásföldi Fecskefészek Óvoda Napsugár Óvoda Sashalmi Manoda Óvoda Szentmihályi Játszókert Óvoda ÁLT A L Á N OS I S K O L Á K Budapest XVI. kerületi Arany János Általános Iskola Budapest XVI. kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola Centenáriumi Általános Iskola és Szakiskola Budapest XVI. kerületi Herman Ottó Általános Iskola Budapest XVI. kerületi Jókai Mór Általános Iskola Budapest XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Budapest XVI. kerületi Lemhényi Dezső Általános Iskola Budapest XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola Sashalmi Tanoda Általános Iskola Budapest XVI. kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Budapest XVI. kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium KÖ ZÉ P I S K O L Á K Budapest XVI. kerületi Szerb Antal Gimnázium Budapest XVI. kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium E G Y É B N E V E LÉ S I - O KT AT Á S I I N T É Z M É N Y E K Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Budapest XVI. Kerületi Rácz Aladár Zene-, Tánc-, Képző- és Iparművészeti Alapfokú Művészeti Iskola M E LLÉ K L E T Napraforgó Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVI.Kerületi Tagintézménye

6

7 BÖLCSŐDÉK

8 BÖLCSŐDE XVI. K E R Ü L E T I K E R T V Á R O S I E G Y E S Í T E T T B Ö L C S Ő D E Székhely:1165 Bp. Centenárium stny. 5./a Tel: Telephelyek: tamaseva16@gmail.com 1163 Budapest, Cziráki utca Budapest, Kolozs utca Budapest, Monoki utca Budapest, Felsőmalom utca5-7. Az intézmény vezetője: Tamás Jánosné intézményvezető A bölcsőde, olyan szolgáltató intézmény, amely alapszolgáltatás keretében napközbeni ellátást nyújt a kisgyermekek számára. Feladata a 3 éven aluli gyermekek szakszerű gondozása-nevelése, harmonikus testi és szellemi fejlődésének segítése, az életkori és egyéni sajátosságok figyelembevételével. Csecsemő és kisgyermekkorban a fejlődés üteme a leggyorsabb, így kiemelkedő jelentőségű a tudatosan felkészült, a társadalmi-gazdasági változások elvárásainak megfelelő, a szociális érzékenységű családok támogatásában résztvevő szakember, ami a gyermekek harmonikus pszichoszomatikus fejlődésének biztosításához elengedhetetlen. A gondozónői munka sokrétű és magas szintű felkészültséget igényel, hiszen a legérzékenyebb korosztály gondozását, nevelését öleli fel. A minőségbiztosítás jegyében az alapellátáson túl, fokozottabb gondot fordítunk a fejlesztésre, melynek alapja a nyugodt, derűs légkör, az egyéni bánásmód, a gyermek igényeihez és fejlettségéhez igazodó tevékenységek biztosítása. A bölcsődében folyó gondozási-nevelési munka magas szinten történő végzésére törekszünk, figyelembe véve, hogy a gyermek első és legfontosabb életközössége a család, amely az elsődleges szocializáció színtere, itt alakul ki az első személyi kötődés az anya és gyermeke között, mely egy életre meghatározó, célunk a szülők megerősítése a szülői szerepükben. Nagy hangsúlyt fordítunk az egyéni bánásmódra, az önállóság elősegítésére, a gyermek kreativitásának kibontakoztatására. Célunk, hogy kiegyensúlyozott, a társadalomba beilleszkedni tudó, kreatív felnőtté váljanak a ma gyermekei. A kellemes bölcsődei légkör, a gyermek centrikus bánásmód, a változatos családi programok vonzerőt jelentenek és fokozzák a szolgáltatásunk iránti bizalmat. Célunk, hogy hozzájáruljunk a 20 hetes 3 éves kor közötti kisgyermekek harmonikus fejlődéséhez; segítsük őket első lépéseik megtételében. Bölcsődéink erőssége: nagy szakmai tapasztalattal rendelkező gondozónők látják el a gyermekeket, jó szülő-gondozónő kapcsolat, nyitottság, igényesen kialakított csoport szobák, közös programok szervezése a családokkal. Élelmezés: Bölcsődéink saját konyhával rendelkeznek. Az élelmezést szakképzett élelmezésvezetők irányítják. Az egészséges táplálkozás követelményeinek megfelelő étkeztetés biztosítunk. 4

9 BÖLCSŐDE Működő tagintézményeink és szolgáltatásaink: Szivárvány Bölcsőde (52 férőhely) 1163 Budapest, Cziráki utca 22. Bölcsődevezető: Csépán Istvánné Tel.: Szolgáltatások: Nyújtott nyitva tartás este 18 és 20 óra között, szakszerű felügyeletet biztosítunk gyermeke számára, vacsorával SÓ SZOBA: Nagy hangsúlyt fordítunk a gyermekek egészségének megőrzésére és a betegségek megelőzésére Bóbita Bölcsőde (80 férőhely) 1163 Budapest, Kolozs utca 36. Bölcsődevezető: Végvári Szilvia Tel.: Szolgáltatások: A nyújtott nyitva tartás lehetőségével segítjük a szülőket. Jól felszerelt tornateremben játékos gyermektorna szolgáltatással heti két alkalommal várjuk a gyermekeket. Centi Bölcsőde (108 férőhely) 1165 Budapest, Centenárium sétány 5/a. Bölcsődevezető: Békei Ágnes Tel.: Szolgáltatások: A bölcsőde lehetőséget ad a nyújtott nyitva tartásra, valamint 2011 szeptemberétől a bölcsőde ad helyet a játék, bútor, eszközkölcsönzésnek is. Árpádföldi Borostyán Bölcsőde (40 férőhely) 1162 Budapest, Monoki utca 67. Bölcsődevezető: Klemánné Varga Mária Tel.: Szolgáltatások: A nyújtott nyitva tartás lehetőségével segítjük a szülőket. Napsugár Bölcsőde (80 férőhely) 1164 Budapest, Felsőmalom u.5-7. Bölcsődevezető: Fehér Edit Tel.: Szolgáltatások: időszakos gyermekfelügyelet, játszóház, baba-mama muzsika, játékos gyermektorna sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, 5

10 BÖLCSŐDE különféle diétát igénylő gyermekek ellátása, só szoba, melynek speciális levegője megelőző, gyógyító hatást fejt ki, nyújtott nyitva tartás este 18 és 20 óra között, szakszerű felügyeletet biztosítunk gyermeke számára, Fejlődésvizsgálat, tanácsadás, Fejlesztő felkészítés: Egyéni komplex fejlesztés, Kiscsoportos komplex képességfejlesztés, Komplex játékos baba-mama foglalkozás, Vendégétkezés. 6

11 ÓVODÁK

12 Székhely: 1164 Budapest, Ostoros u Telephely: 1164 Budapest, Jövendő u. 2/b. OM Zöld Óvoda Az intézmény vezetője: Az óvodai felvétellel foglalkozik: ÓVODÁK C I N K O T A I H U N C U TK A Ó V O D A Tel: , Fax: Tel: , Fax: ostoros.ovoda@axelero.hu ovoda@jovendoovoda.t-online.hu Váradi Marianna óvodavezető Váradi Marianna óvodavezető Siklódi Melinda vezető helyettes (Ostoros u.) Cinkotán családi házas övezetben található óvodánk mindkét épülete. Tágas óvodaudvaron nyílik lehetőség gyermekeink mozgásfejlesztésére és a környezeti kultúra megalapozására, ami intézményünk kiemelt feladata. Elkötelezett, nagy szakmai gyakorlattal rendelkező, munkájukra igényes óvodapedagógusok és szakképzett dajkák fogadják a gyermekeket, épületenként 4-4 csoportban. Pedagógiai programunk: Célunk a 3-7 éves gyermekek sokoldalú fejlesztése, a boldog, derűs óvodáskor biztosítása. Tevékenység központúan neveljük óvodásainkat, miáltal képessé válnak az iskolai tanulásra. Fokozottan figyelünk egyéni sajátosságaikra és így a differenciált fejlesztésükre. Óvodánk nevelési programjában kiemelt helyet foglal el a környezeti nevelés és a néphagyományőrzés. Ez magában foglalja a környezet tényleges védelmét; életmód, gondolkodásmód, viselkedésmód fejlesztését. Megtanítjuk a gyermekeket, hogy rácsodálkozzanak a környezetükben, a természetben található jóra, szépre; közvetlen tapasztalatokat szerezzenek alapvető ökológiai ismeretekben. Mindez beépül mindennapjainkba, hiszen óvodáink természeti környezete erre lehetőséget ad. Általános és természetes a kertekben, az óvodák udvarán végzett közös munka, akár a tavaszi veteményezés, őszi lombtakarítás, komposztálás egész évben. Különös figyelmet szentelünk a hagyományok felelevenítésére, a feledésbe merült népi játékok és népi tánc életre keltésére. A dalok, a mondókák, a népszokások segítségével az ünnepeket különlegessé tesszük. A foglalkozásokat családias, érzelmi biztonságra épülő óvodai élet megszervezésével biztosítjuk. A gyermekek ismereteiket és tapasztalataikat külső helyszínen is elsajátíthatják, ezért rendszeresen járunk kirándulni, állatkertbe, múzeumba és kiállításokra. Nagy hangsúlyt fektetünk az inkluzív nevelésre, a másság elfogadására, ennek érdekében részt vettünk a TÁMOP B-11/1. migráns gyermekek beilleszkedését célzó pályázaton Színes Világ projektünkkel. A megnyert támogatás segítségével folytatjuk a szakköri foglalkozásokat: Csutkababák, Tücsöktánc szakkörökben. Óvodánkban fogadjuk a sajátos nevelési igényű elsősorban érzékszervi és beszédfogyatékos gyermekeket. A szülők szakmailag megalapozott tájékoztatása érdekében 2010/2011-es nevelési évtől kezdődően évi két alkalommal Szülői Fórum megtartását kezdeményezzük, melyen az aktuális, szülőket érintő pedagógiai kérdések megvitatására készülünk fel, hívunk előadókat. A szülők igényeit felmérve, az óvoda helyet biztosít sportolásra önköltséges formában, nevelési időn kívül, délutáni időszakban. Lehetőség van arra, hogy a szülői igény szerint a gyerekek részt vehessenek az óvodában szervezett hitoktatásban. Rövid ismertetőnk reméljük felkeltette figyelmét. Az alaposabb megismerés érdekében kérjük, nyitvatartási időben személyesen is keresse fel intézményünket! 8

13 ÓVODÁK G Y E R E K K U C K Ó Ó V O D A Székhely: 1165 Budapest, Centenáriumi stny. 3. Telephely: 1162 Budapest, Hermina u Budapest, Hársfa u OM Alapítványunk: Gyerekkuckó Ovisokért Alapítvány Adószám: Bankszámlaszám: Budapest Bank: Az intézmény vezetője: Az óvodai felvétellel foglalkozik: Dénes Hilda óvodavezető Dénes Hilda óvodavezető Jánki Zoltánné vezető helyettes Gonda Ernőné vezető helyettes Marczinkó Andrea vezető helyettes 9 Tel/Fax: Tel/Fax: Tel/Fax: centiovi@gmail.com Pedagógiai Programunk kiemelkedő területe a mozgás és kommunikáció a környezettudatosság tükrében. A gyermekeket érzelmi biztonságban neveljük, figyelembe véve és elfogadva egyéniségüket. Feladatunk a gyermeki személyiség kibontakozásának elősegítése, a sokoldalú személyiség fejlesztése. Ezt a munkát fejlesztőpedagógus, pszichológus, logopédus és pedagógiai asszisztens segíti. Szem előtt tartjuk a gyermekek jogait. Az óvodában derűs, szeretetteljes légkör veszi körül a gyermekeket. A képességfejlesztés egyénre szabott, mindig az adott gyermek aktuális fejlettségéből indul ki. A nevelésben elismerjük a család elsődlegességét, a szülőkkel való kapcsolatunkat közös játékdélutánok és kirándulások szervezésével próbáljuk elmélyíteni. Célunk, hogy az óvodát úgy hagyják el a gyermekek, hogy az iskolai tanulásra alkalmasak legyenek, sokféle mozgástapasztalattal, kapcsolatteremtő, problémamegoldó képességgel rendelkezzenek. Személyiségükre a sikerorientáció legyen a jellemző. Tárgyi feltételeink: Az intézmény három telephelyen működik. Az épületek egymáshoz viszonylag közel helyezkednek el lakótelepi és családi házas környezetben. A Centenáriumi lakótelepen épült 6 csoportos óvoda tovább erősíti a játszótéren, bölcsődében kialakult gyermeki barátságokat. Az óvoda székhelye 2011-ben az Egy óvoda-egy iskola program keretében újult meg. Megszépült az udvar, a csoportszobák, közlekedők, ablakokat, burkolatokat cseréltek. A Hermina utcai /4 csoportos/ és a Hársfa utcai /3 csoportos/ óvodák családi házas környezetben épültek. Az egymás után felnövekvő generációk adják át egymásnak a stafétabotot. A gyermekek nevelése homogén és vegyes csoportokban történik. Az óvodák udvarai árnyékosak, füvesek. A mászókák környezetbarát anyagból készültek, alkalmasak arra, hogy a gyermekek mozgásigényét kielégítsék, érdeklődésüket felkeltsék a mozgás iránt. A Centenáriumi óvoda jól felszerelt tornateremmel rendelkezik, mely intenzív mozgáslehetőséget biztosít a gyermekeknek. Az óvodák udvarát, kertjét, berendezéseit oly módon alakítottuk ki, hogy azok szolgálják a gyermekek biztonságát, kényelmét, megfeleljen változó testméretüknek, biztosítsa egészségük megőrzését, fejlődését. Óvodánk hagyományai: Környezettel való ismerkedés a természetben, gyerekhét, állatkerti foglalkozások, múzeumlátogatások, színi előadások. Évszakok köré csoportosított ünnepkörök. Óvodánkban lehetővé tesszük, hogy azok a gyerekek, akiknek szüleik igénylik, hitoktatásban vegyenek részt. Nyílt napok: Autómentes sportnap, Farsang, Anyák Napja, Gyerekhét, Búcsúztató. Szülői tájékoztatások időpontjai: szülői értekezletek évente három alkalommal, fogadóórák egyeztetés szerint, tájékoztató jellegű szülői értekezlet a leendő óvodások szüleinek június hónapban. A szülők igénye alapján a nevelési idő után különféle szolgáltatásokhoz helyiséget biztosítunk. Mozgásfejlesztő játékos torna, kézműves foglalkozás, néptánc, agyagozás. Az óvoda honlapjának címe:

14 ÓVODÁK M A R G A R É T A Ó V O D A Székhely: 1162 Budapest, Péterke u Tel/Fax: Telephely: 1162 Budapest, Monoki u. 58. Tel/Fax: OM margaretaovoda16@gmail.com Minősített Óvoda Az intézmény vezetője: Az óvodai felvétellel foglalkozik: Reiszné Disztl Magdolna óvodavezető Reiszné Disztl Magdolna óvodavezető Horinkáné K. Melinda óvodavezető helyettes Szekrényes Zsuzsanna óvodavezető helyettes Kilenc csoportos óvodánk (két épületben) Árpádföldön, családi házas környezetben található. Pedagógiai programunk: Célunk a gyermekek részképességeink felmérése, az esetleges hiányosságok kiszűrése, fejlesztése. Programunk megvalósításában az alapvető gyermeki megnyilvánulásokra, a játékra és a mozgásra építünk. Az egyéni fejlesztő programok megvalósításában fontos szerepe van óvónőink felkészültségének, szakirányú végzettségének (pl. fejlesztőpedagógia, tehetséggondozás, zenei képzettség). Tárgyi feltételek: Csoportjaink jól felszereltek. A játékok, eszközök kiválasztásánál alapvető szempontnak tartjuk az elmélyült játék mellett az egyéni képességek fejlesztését is. A csoportszobák felszerelése mobilizálható, lehetőséget teremtve a játékhoz szükséges megfelelő tér kialakítására nyarán Monoki úti részlegünk teljesen megújult. Valamennyi nyílászárót korszerű műanyagra cserélték, az épület homlokzatát hőszigetelték, valamint a csoportszobákat kifestették, ezzel sokkal komfortosabb, otthonosabb környezetet biztosít a fenntartó a gyermekek számára. Mivel óvodánk szép természeti környezetben, tágas, jól felszerelt játszó udvarral rendelkezik UNIO-s szabványnak megfelelő játszóeszközökkel biztosítani tudjuk a lehetőséget a gyermekek mozgás- és játékigényének kielégítésére. Hagyományok, ünnepek: Az ünnepek nemcsak megerősítik a néphagyományokat, nemzeti értékeket, hanem a gyermek számára változatos tevékenységre, önálló elképzelések megvalósítására ad lehetőséget. Nemzeti és családi ünnepeken kívül fontosnak tartjuk a jeles napok megünneplését is (pl: Állatok Világnapja, Föld Napja, Madarak és Fák Napja). Szoros kapcsolatot építettünk ki körzeti iskoláinkkal és a bölcsődével. A gyermekek számára különböző tevékenységi formákkal biztosítjuk a környezet aktív megismerését: állatkerti séta, szüret, színház-és múzeumlátogatás, kerületi közintézmények megtekintése. Fontos esemény óvodánkban a Margaréta hét, melyen a gyermekek szüleikkel együtt élvezhetik a változatos programokat. Az óvodánkba még nem járó gyermekek szülei részére lehetőséget teremtünk óvodánk megismerésére a Nyílt hét megszervezésével, melynek időpontja: március 24-27, naponta 9-12 óráig. Szülői igények alapján heti egy alkalommal hittan oktatást (térítésmentesen), valamint úszás- és korcsolyaoktatást szervezünk. Külön programok az óvodapedagógusok által szervezett és vezetett zeneovi, szenzomotoros fejlesztés. Szakmai munkánkat nagymértékben segíti a logopédus és pszichológus jelenléte óvodánkban. Arra törekszünk, hogy jókedvű óvoda legyünk, ahová a gyermek örömmel jön, mert mindig valami érdekeset játszunk. Itt biztonságban érezheti magát, mindig meghallgatja valaki, ahol megtapasztalhatja az együttlét örömét, rácsodálkozhat a világ dolgaira. 10

15 ÓVODÁK M Á T Y Á S F Ö L D I F E C S K E F É S ZE K Ó V O D A Székhely: 1165 Budapest, Baross G. u Telephely: 1165 Budapest, Farkashalom u Budapest, Csinszka u. 27. OM Tel/Fax: Tel/Fax: Tel/Fax: fecskefeszekovi@gmail.com Az intézmény vezetője: Az óvodai felvétellel foglalkozik: Illésné Schrott Ildikó óvodavezető Illésné Schrott Ildikó óvodavezető Szabó Ferencné óvodavezető helyettes Székely Emese óvodavezető helyettes Sinákné Kiss Magdolna óvodavezető helyettes Az Óvoda Budapest kertvárosi részében, könnyen megközelíthető helyen, Mátyásföldön helyezkedik el. Intézményünk 3 korszerű épületében összesen 23 csoport működik. Az épületeket árnyas kert, teraszok, mozgásfejlesztést segítő fából készült játékeszközök egészítik ki. A hozzánk járó gyerekek szülei társadalmi és szociális helyzetüknél fogva erősen heterogén összetételűek. Pedagógiai programunk: Mindhárom épületnek vannak összehangolt pedagógiai normát közvetítő kialakult értékei. Nevelési célunk a ránk bízott gyermekek harmonikus személyiségfejlesztése, mely a játékon és a mozgáson alapul. Munkánk során támaszkodunk azokra a fejlődés-lélektani kutatásokra, melyek alátámasztják, hogy az öröklött adottságoknak és a környezeti feltételeknek egyaránt fontos szerepe van az egyén fejlődésében. Messzemenően szem előtt tartjuk a gyermekek életkori sajátosságait annak érdekében, hogy a legoptimálisabban fejlődjenek azok a testi-lelki funkciók, melyek a sikeres iskolai beilleszkedéshez szükséges képességek kialakulását biztosítják. Fokozottan figyelünk gyermekeink egyéni fejlettségére, aktivitására, és biztosítjuk számukra az önálló tevékenykedés lehetőségét, mely környezetük sokoldalú megismerését segíti elő. Óvodánk a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésében is közreműködik, célzottan a beszédfogyatékos, a test- érzékszervi fogyatékos gyermekek esetében. A Fecskefészek Óvodában B. Méhes Vera - Montessori szellemű elméleti és gyakorlati tapasztalataira építünk. Segíts nekem, hogy magam csinálhassam! (Mária Montessori). A Pitpitér 1. Tagóvoda közelében található Naplás tó, Szilas patak, természetvédelmi terület, kis erdő, szelektív hulladékgyűjtő elősegíti a környezeti nevelés feladatainak kiemeltebb megvalósítását. A Pipitér 2. Tagóvodá -ban tudatosan neveljük gyermekeinket a környezeti kultúrára, a népi hagyományok megőrzésére, tiszteletben tartására, rugalmasan alkalmazkodva a társadalom változó elvárásaihoz. Szakmai munkánkat és a gyerekek fejlesztését logopédus és fejlesztő pedagógus segítik. Elnyertük a Zöld Óvoda díjat, melynek szellemében fokozott figyelmet fordítunk a természet- és környezetvédelemre. E feladatokat nevelőmunkánkban komplex módon valósítjuk meg. Szakmai munkánkat nagymértékben segíti a jól felszerelt, folyamatosan megújuló könyvtárunk, mely nemcsak a pedagógusoknak, gyerekeknek, hanem az érdeklődő szülőknek is a rendelkezésére áll az óvoda székhelyén. Itt találhatók a szakirodalom legfrissebb könyvei, és a gyermekek számára mesekönyvek, kazetták, stb. 11

16 ÓVODÁK Nevelőmunkánk elengedhetetlen része a szülőkkel való kapcsolattartás, mely a hagyományos formákon túl kiegészül közös programok szervezésével (családi kirándulások, ünnepváró készülődés, munkadélutánok, évzáró kerti ünnepség, Állatok világnapja, sportnap stb.) Az óvodákban a fent bemutatott alapellátáson kívül a szülők igényeinek kezdeményezésére a nevelési időn túl önköltséges programokhoz, sportolási lehetőségekhez biztosítjuk a helyet. Ezek a szolgáltatások megegyeznek nevelési elveinkkel, segítik pedagógiai munkánkat és a szülők aktuális igényeit kielégítik. Ilyenek: tartásjavító torna, néptánc, kerámia, ovis foci, zeneovi és fejlesztő gyermek tánc. Az érdeklődő szülőket szívesen látjuk, hogy betekintést nyerjenek óvodánk életébe (a honlapunkon található időpontokban és helyszíneken), meggyőződjenek arról, hogy a pedagógiai program megvalósításának legbiztosabb erőforrása nevelőtestületünk szakmai felkészültsége, az óvónői pálya elhivatott képviselete, és korszerű pedagógiai szemléletmódja. Pedagógiai munkánk során olyan környezetet kívánunk megteremteni, ahol a gyermekek boldog, külső kényszertől mentes óvodás éveket, a szülők biztonságot, a nevelők mindennapos megmérettetéssel kísért sikerélményt kaphatnak. 12

17 ÓVODÁK N A P S U G Á R Ó V O D A Székhely: 1163 Budapest, Cziráki u Tel/Fax: Telephely: 1163 Budapest, Lándzsa u. 23. Tel/Fax: Budapest, Borotvás u Tel/Fax: Budapest, Ágoston Péter u Tel/Fax: OM czirakiovi@fre .hu Az intézmény vezetője: Az óvodai felvétellel foglalkozik: Horváth Zsoltné óvodavezető Horváth Zsoltné óvodavezető Pedagógiai programunk: A Napsugár Óvoda pedagógiai programjában kitűzött célunk az intézményünkbe járó 3-7 éves gyermekek harmonikus személyiség fejlesztése, a sikeres iskolai beilleszkedéshez szükséges testi, szociális és értelmi érettségük kialakítása, figyelembe véve az életkori és egyéni sajátosságaikat. Meghatározónak tartjuk az érzelmi biztonságot adó, elfogadó, szeretetteljes légkört, mint a szocializáció és közösségi nevelés, valamint az integráció alapkövét. A csoportok kialakításánál homogén életkorú csoportok szervezésére törekszünk, de előfordulnak vegyes életkorú csoportok is. Programunkban a gyermekek alapvető tevékenységi formáira, a mozgásra és a játékra alapozva tervezzük és szervezzük a pedagógiai és pszichológiai feladatainkat, elsőként a teljes körű egészségnevelés szokásrendszerének megalapozását. A személyiség fejlesztés fontos eszközének tekintjük az anyanyelvi nevelést és a tevékenységekben megvalósuló tanulást, melyben összekapcsoljuk a gyermekek előzetesen szerzett tapasztalatait az óvodai spontán adódó és tervezett élményszerzéssel, motiváló tevékenységekkel. Óvodánk a Környezetvédelmi- és Vízügyi Minisztériumtól elnyerte a Zöld Óvoda címet: kiemelten fontosnak tartjuk a fenntarthatóság pedagógiáját, melynek fő eleme a környezettudatosság és a környezet/természetvédelemi szemlélet kialakítása. Elengedhetetlen számunkra a család-óvoda együttműködő, partneri kapcsolata. A gyermekek nevelését és fejlesztését elhivatott óvodapedagógusok végzik, akik közül többen szakvizsgával is rendelkeznek. Tevékenységüket meghatározott napokon logopédus és pszichológus segíti. A gyermekek körüli teendőket a nevelő munkát segítő, képzett pedagógiai asszisztensek és dajkák látják el. Tárgyi feltételek: Óvoda épületeink mindegyike biztonságos környezetben, tágas óvoda udvarral rendelkezik, melyeken minősített udvari játékeszközökkel biztosítjuk a gyermekek mindennapi mozgás lehetőségeit. A csoportszobák jól felszereltek, esztétikusak, világosak. Elegendő mennyiségű és minőségű játékszer, képességfejlesztő játék és foglalkoztató eszköz áll a gyermekek rendelkezésére. Az intézmények komfortja, külső-belső esztétikája jó feltételeket biztosít az idejáró gyermekek tevékenységeihez. Hagyományok, ünnepek, ünnepélyek : Hagyományaink egyrészt az évenként ismétlődő ünnepekre: Mikulás, Karácsony, Farsang, Március 15-i megemlékezés, Húsvét, Nemzeti összetartozás Napja, másrészt az évek során kialakított óvodai szokásokra épülnek :Márton napi játékok, Adventi készülődés, Mackó nap, Anyák napja, Gyermeknap, Évzáró. 13

18 ÓVODÁK Fentieken túl, a családok bevonásával mindegyik óvodánkban tartunk Zöld napok-at: Sportnap, Takarítási világnap, Állatok Világnapja, Egészségnap, Víz világnapja, Föld napja, Madarak és fák napja, Környezetvédelmi világnap. A természeti és társadalmi környezet megismerése céljából helyszínen vezetett, sokrétű programot biztosítunk: szüret, kirándulás, állatkert,- múzeumlátogatás, közintézmények látogatása stb. során. Nyílt napok, szülői tájékoztatók napjai: Az óvodával ismerkedő szülők és gyermekek számára nyílt napokat, szülői tájékoztatásokat április 8-9. napján 9,00-11,30 óra között és az óvodai jelentkezés hetében (május eleje) biztosítunk. A felvételt követően, az első szülői értekezletre júniusában kerül sor. Az óvodánk honlapján: folyamatosan tájékozódhatnak mindennapjainkról, dokumentumainkról, a csoportok számáról, programjairól, egyszóval az itt folyó pedagógiai munkáról. Nevelési időn kívüli tevékenységek, szakkörök: Szülői igény szerint a gyermekek 3 éves kortól, heti 1 alkalommal részt vehetnek az óvodában szervezett térítésmentes hit-és vallásoktatásban. Térítéses foglalkozások (szakkör) 5-6 éves kortól(szülői igény alapján): néptánc, angol nyelv, korcsolya vagy úszás oktatás, sakk. Térítésmentes foglalkozások (szakkör) 5-6 éves kortól (óvodapedagógusaink tartják): kézműves foglalkozás, zene-ovi, könyvtár foglalkozás, gyermek foci, preventív lábtorna, zöld kuckó természetismereti foglalkozás, ovi-zsaru. Címek: 2006-tól óvodánk minőségbiztosított intézmény óta Zöld Óvoda cím. Óvodáink jól megközelíthetőek: a 44-es és 45-ös 276-os BKV autóbuszokkal. A fentiek tükrében ajánljuk magunkat, a kertvárosi óvodák színes választékából. 14

19 ÓVODÁK S A S H A L M I M A N O D A Ó V O D A Székhely: 1163 Budapest, Könyvtár u. 26. Tel/Fax: Telephely: 1163 Budapest, Mátészalka u. 18. Tel/Fax: manoda.ovoda@gamesz16.hu OM postmaster@konyvtarovi.axelero.net Az intézmény vezetője: Az óvodai felvétellel foglalkozik: Benisné Hepp Zsuzsa óvodavezető Benisné Hepp Zsuzsa óvodavezető Pedagógiai programunk: A Helyi Óvodai Program végrehajtása során kiemelten kezeljük a mozgásfejlesztést, a környezet tevékeny megismerését, a családokkal való szoros együttműködés formálását. Olyan gyerekeket szeretnénk nevelni, akik egyéni adottságaiknak megfelelő módon fejlődnek, s óvodai életük végére képessé válnak egymás segítésére, az együttműködésre, a másság elfogadására, az önálló véleményalkotásra, felelősségvállalásra. Fontosnak tartjuk, hogy a természeti és tárgyi környezettel harmonikus kapcsolatban élő, a mozgást szerető és fontosnak tartó, szeretetet adni és kapni tudó, a felnőtteket tisztelő, az őket körülvevő világban magabiztosan tájékozódó és magukat praktikusan elhelyezni tudó gyermekekké váljanak! Felvállaljuk olyan sajátos nevelési igényű gyermekek nevelését, akik szakértői vélemény alapján képesek és alkalmasak az együttnevelésre. Elsősorban beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, kóros aktivitászavarral és az autizmussal élő sajátos nevelési igényű gyermekeket fogadunk. Törekszünk a családias, szeretetteljes légkör megteremtésére és fenntartására. A kerület kertvárosi részében, nagy forgalmú utaktól távol elhelyezkedő óvodaudvarainkon a lehető legtöbb időt töltik el a ránk bízott gyermekek, ahol folyamatosan bővített, minősített eszközök állnak rendelkezésükre. A csoportszobák világosak, tágasak, jól felszereltek. A Mátészalka utcai épületünkben a mozgásfejlesztés szolgálatában tornaszoba működik. A csoportok szervezésénél elsősorban a gyermekek életkorát vesszük figyelembe, de mindkét épületünkben működik vegyes csoport is. Heti egy alkalommal térítésmentesen hittan szerveződik szülői igény alapján. Az intézmény hagyományai: Az állatok világnapját a legkisebbek kivételével a Budapesti Állatkertben is köszöntjük, Húsvétkor már mindannyian együtt kirándulunk, keressük a tavaszt. Magunk szervezte ünnepi előadásokkal segítjük a gyermekek érzelmi, értelmi fejlődését. Együtt készülünk a karácsonyra, de nem állítunk karácsonyfát az épületben, a madarak karácsonyfája mellett kívánunk egymásnak boldog ünnepet. A Föld születésnapját a kertben Nagy Családi Nyílt Napon köszöntjük. A legidősebbeknek szülői igény alapján megszervezzük a Szentmihályi Uszodában a vízhez-szoktatást. Az iskolába készülőket közös udvari rendezvényen búcsúztatjuk el. Szeretettel fogadjuk az érdeklődő szülőket. Elsősorban április 16. /szerda/és 17. /csütörtök/ napján délelőtt, 9 és 11 óra között pillanthatnak be hétköznapi életünkbe év januárjában ismét kiérdemeltük az Okker Adaptív Intézményi Minőségbiztosítási rendszer OKAIM védjegyét, tehát óvodánk továbbra is minősített intézmény, ezért működtetjük az intézményi Minőségirányítási Programot. 15

20 ÓVODÁK S Z E N T M I H Á L Y I J Á T S ZÓ K E R T Ó V O D A Székhely: 1161 Budapest, Baross u Tel/Fax: Telephely: ; Budapest, Bercsényi u Budapest, Szent Korona u Budapest, Szent Korona u OM Az intézmény vezetője: Az óvodai felvétellel foglalkozik: jatszokert@fre .hu Sinka Mihályné óvodavezető Sinka Mihályné óvodavezető Kratofil Zoltánné intézményvezető helyettes Varga Beáta intézményvezető helyettes Forgó Józsefné intézményvezető helyettes Lebek Anikó intézményvezető helyettes A Szentmihályi Játszókert Óvoda 4 épületben 21 csoporttal működik. Pedagógiai munkánkat logopédus, pszichológus, szükség esetén utazó gyógypedagógus, a Varázskorona Tagóvoda telephelyeken fejlesztő pedagógus együttműködésével végezzük. Pedagógiai programunk: Óvodai Pedagógiai Programban kiemelt célunk a gyermekek egészséges életvitelének megalapozása, az egészséges életmódra nevelés. A feladatok közül prioritást élvez az érzelmi nevelés és szocializáció biztosítása. Programunkban a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve, a játékra és a mozgásra építve nagy hangsúlyt fektetünk a különböző képességek kibontakoztatására és fejlesztésére. A gyermekek életritmusához igazítjuk a napirendet és a hetirendet. Az évszakokhoz és az ünnepekhez igazodva a néphagyományokat felelevenítve tesszük színesebbé az óvodai életüket. Fontosnak tartjuk a családokkal való együttműködést, ezért lehetőséget biztosítunk az óvodai életbe történő betekintésre (nyílt napok, nyitott napok, családi hétvége, kirándulás, stb.) Mindegyik épületben jól felszerelt, sokféle képességfejlesztő játék, 3 épületünkben tornaterem is rendelkezésre áll. Az udvarokon korszerű EU szabványos udvari játékok biztosítják a gyermekek változatos mozgáslehetőségét. A Baross utcai Óvoda egy csoportjában német nemzetiségi óvodai nevelés zajlik. A vegyes életkorú, kétnyelvű óvodai csoport célja, hogy az odajáró gyerekek beszédkészségét mindkét nyelven fejlessze, a kisebbségi óvodai nevelésünk az óvodás korú gyermekek életkori sajátosságainak és egyéni fejlettségének megfelelően a kisebbségi és a többségi kultúra megismerését és elsajátítását célozza, a német kisebbség még élő szokásainak gyűjtése, megismerése, megismertetése, nyelvének, kultúrájának ápolása. A nemzetiségi nevelés messzemenően a gyermek érzelmi belső motivációjára épül, kapcsolódik a gyermekek spontán tevékenységeihez, az óvodai élet egészére kiterjed. Fontosnak tartjuk a gyermek személyiségéhez igazodó, jó közérzetet biztosító módszerek alkalmazását. A Baross utcai és a Bercsényi utcai Óvodák 2011-ben elnyerték a Madárbarát Óvoda és Zöld Óvoda címet szeptember 1-től a Varázskorona 1., 2. Tagóvodákban kompetencia alapú óvodai nevelés folyik. Szülői igény alapján térítésmentesen szervezünk hittan foglalkozást, önköltséges formában a Szentmihályi Uszodában úszásoktatást és nevelési időn túl a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő egyéb képességfejlesztő szolgáltatásokat (mozgás, zenei, nyelvi, kézműves stb.) 16

21 ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 17

22 ÁLTALÁNOS ISKOLÁK B U D A P E S T X VI. K E R Ü L E T I A R A N Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A Cím: 1162 Budapest, Bekecs u. 78. Tel: ; Fax: OM bekecs78@aranyj-bpbe.sulinet.hu Az intézmény vezetője: Beiskolázással foglalkozó vezető: Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen benne tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog. Honlap: Jávor Annamária intézményvezető Szőkéné Küri Zsuzsanna intézményvezető helyettes (Dr. Szent-Györgyi Albert) Pedagógiai-nevelési alapelvek: Célunk, hogy tanulóink képességeinek kibontakoztatásával, készségeik fejlesztésével személyiségüket nyitottá és fogékonnyá tegyük. A színvonalas, továbbtanulásra alaposan felkészítő oktatás mellett hangsúlyt helyezünk a nevelésre, a hagyományos értékrend átadására. Fontosnak tartjuk a szülői házzal való együttműködést, amelynek kialakítását már az óvodáskor végén megalapozzuk. Nevelő munkánkat pszichológus és logopédus segíti. Képzési programok: - egész napos oktatás 1-3. évfolyamokon /választható/ - 1. osztálytól emelt szintű angol /8. osztályban államilag elismert vizsgát tehetnek a tanulók/ évfolyamon sakk (logikai játékok) évfolyamon emelt szintű magyar nyelv és irodalom (drámajáték, művészetek) - több tantárgyból csoportbontás - kihelyezett zeneiskolai képzés Az egész napos oktatás megkönnyíti az óvoda iskola közötti átmenetet. A tanítási órák és a szabadidős tevékenységformák váltják egymást. A házi feladatot a gyerekek a nap folyamán tanítói irányítással készítik el. Ez a képzési forma tág teret nyújt a képességek szerinti fejlesztéshez. Az angol nyelv oktatásának bevezetése 1. osztálytól a gyermekek életkorának megfelelően játékos formában történik. Akik ezt a képzési formát választják, nyolcadik osztályig magasabb szinten tanulhatják az angolt és felkészítést kaphatnak Citi&Guids nyelvvizsgára. Ezeknek a gyerekeknek nagyobb lehetősége nyílik pl. két tanítási nyelvű középiskolában folytatni tanulmányaikat. Sportolási lehetőségek: labdarúgás, tenisz, karate, aikido, judo, vívás, tánc, aerobik, úszás, tömegsport, grundbirkózás, lánytorna Szakkörök: angol /kezdő, haladó, társalgási/, német, újságíró, történelem, ügyes kezek, énekkar, logikai játékok, sakk /kezdő, haladó/, játékos anyanyelv /interaktív/, gyöngyfűző. Hagyományok: Arany-fakanál főzőverseny, Szüreti mulatság, Egészségnap /Tökfesztivál/, farsang, kirándulások, színház, múzeumlátogatások, Arany Napok, Családi Nap, Gyermeknap, Liba-bál, Karácsonyi koncert, Bemutatkozunk Tárgyi feltételek: interaktív táblák, laptopok, projektorok, írásvetítők, szaktantermek (pl: informatika, fizika-kémia), könyvtár (több mint kötet), sportudvar, játszóudvar. Nyílt napok, játékos foglakozások, szülői tájékoztatások időpontjai: Nyílt nap: február 18. (kedd) Ismerkedő foglalkozások, szülői tájékoztatások: beiratkozásig minden kedden órától. 18

23 ÁLTALÁNOS ISKOLÁK B U D A P E S T X VI. K E R Ü L E T I B A T T H Y Á N Y I L O N A Á L T A L Á N O S I S K O L A Cím: 1164 Budapest, Georgina u. 23. Tel/Fax: OM iskola@cinkota23.sulinet.hu Honlap: Az intézmény vezetője: Beiskolázással foglalkozó vezető: Dunavölgyi Illés Sándorné intézményvezető Sütő Lászlóné intézményvezető helyettes Ködös Emőke intézményvezető helyettes Pedagógiai-nevelési alapelvek: Alapvetően fontosnak tartjuk, hogy az itt eltöltött évek során lelki és szellemi hátteret kapjanak tanulóink. Feladat az alkalmazóképes tudás elsajátíttatása, hogy felnőtt korban képesek legyenek megállni helyüket, és képesek legyenek a folyamatos önképzésre. Ennek érdekében alkalmazzuk a legkorszerűbb oktatási módszereket. Alapelveink: nyitottság, tolerancia, kreativitás, igényes, gondolkodó, egészséges nemzedék oktatása. Logopédusunk már első osztálytól segítségére van a beszéd, írás vagy olvasási nehézséggel küzdő tanulóinknak. Képzési programok: A matematikát, a magyar nyelv és irodalmat és az idegen nyelvet csoportbontásban tanulják a diákok. Választható az angol és a német nyelv tanórai keretben első osztálytól heti két órában, továbbá 7. évfolyamtól orosz és francia nyelv tanulására is van lehetőség. Napközi, tanulószoba: Az alsó tagozaton kimenő rendszerben az iskolaotthont felváltja a felső tagozaton is működő egész napos oktatási forma. A hagyományos osztályokban a tanulókat délután jelenleg napközi otthon várja. A felső tagozaton egy napközis és egy tanulószobás csoport működik. Sportolási lehetőségek: A mindennapos és választható testnevelési órák mellett délutánonként: tömegsport, kézilabda, asztalitenisz, kosárlabda, labdarúgás, sakk, taekwondo, vívás, úszás, tánc oktatására is lehetőség van. Szakkörök: Jelenleg rajz, kézműves, közlekedési ismeretek, környezetvédő, tánc, népi tánc, a muzsika világa, és agyagozó szakkörök működnek. Tárgyi feltételek: Két számítógépes tanteremben, melyből az egyik nyelvi tanterem, minden számítógép hálózatba kötött, délutánonként ingyenes internet hozzáférést biztosítunk tanulóinknak. Szkenner, lézer és színes nyomtatóval saját kiadványokat tudunk szerkeszteni (iskolaújság). Intézményünk 7 új tanteremmel és közel 100 m 2 -es teljesen felszerelt kötetes könyvtárral bővült a nyár folyamán. Nyílt napok, játékos foglakozások, szülői tájékoztatások időpontjai: Várjuk a nagycsoportos óvodásokat játékos előkészítő foglalkozásokra, ahol alkalmuk adódik a gyermekeknek, szülőknek a leendő tanító nénik megismerésére is január 20. hétfő du óra február 03. hétfő du óra február 17. hétfő du óra március 03. hétfő du óra Nyílt nap a leendő 1. osztályos gyerekeknek és szüleiknek: március 13. csütörtök 10 óra. 19

24 ÁLTALÁNOS ISKOLÁK C E N T E N Á R I U M I Á L T A L Á N O S I S K O L A É S S ZA K I S K O L A Cím: 1165 Budapest, Sasvár u OM Tel/Fax: info@centi.hu Honlap: Az intézmény vezetője: Beiskolázással foglalkozó vezető: Horváthné Sabáli Éva intézményvezető Berkes Györgyi Pedagógiai-nevelési alapelvek: Iskolánkban a nevelést és az oktatást egységként kezeljük. A tanórákon kiemelt szerepet kap a tanulás tanítása. Differenciált, egyénre szabott oktatás segíti a felzárkóztatást és a tehetséggondozást. Mivel tudjuk, hogy a gyermekek legfőbb tevékenysége a játék, a modern pedagógia játékos elemeit beépítjük a tanórák menetébe. Az életszerű helyzet, a játékos forma oldja a belső feszültségeket, segíti az önkifejezést, sikerélményt biztosít a gyermekek számára. Szeretetteljes bánásmóddal fordulunk tanítványaink felé, családias hangulatot alakítunk ki, melynek alapja a bizalom. Az eredményes nevelő-oktató munkát pszichológus, gyógypedagógus és logopédus is segíti. Képzési programok: Az első évfolyamos tanítási program megválasztásában elsődleges szempont az óvoda és az iskola közötti átmenet megkönnyítése, a tantárgyak megszerettetése, az olvasási írási számolási készségek gondos megalapozása. Már első osztálytól oktatjuk a német és az angol nyelvet, a kommunikációt és a konfliktuskezelést. Kiemelten fejlesztjük a problémamegoldó gondolkodást és a kreativitást. Nagy hangsúlyt fektetünk az informatikaoktatásra. Szoros kapcsolatot ápolunk a helyi sportszervezetekkel, és az iskolában működő fazekas központtal. Napközi, tanulószoba: A tanulók számára délután napközi otthonos és tanulószobai foglalkozás keretében biztosítjuk az eredményes tanórai felkészülést, a szabadidő hasznos eltöltését. Sportolási lehetőségek: foci, CSIVIT (csupa izom, vidámság torna), kézilabda, dzsúdó, ritmikus sportgimnasztika, akrobatikus rock, úszás, karate, kosárlabda. Szakkörök: képességfejlesztő, német, orosz, angol, kis kémikus, tánc, mese, drámajáték, színjátszó, természetjáró, rajz, kézműves, mazsorett, sakk, furulya, tehetséggondozó. Hagyományok: néphagyományok, nemzeti ünnepek méltó megünneplése, szülői fórumok, adventi készülődés, tanulmányi kirándulások, múzeumi nap, tehetségkutató versenyek, sítábor, erdei iskola, nyári táborok. Tárgyi feltételek: Az iskolában jól felszerelt, tágas tantermek, fizika-kémia előadó, ének szaktanterem, 2 korszerű informatika terem, varróterem, tankonyha, technikaterem, nagy tornaterem és tornaszoba található. Az iskolához sportudvar és játszóudvar is tartozik. Könyvtárunk széles választékából a tanulók délelőtt és délután is kölcsönözhetnek. Nyílt napok, játékos foglakozások, szülői tájékoztatások időpontjai: Nyílt nap: március 5-én 8 órától Szülői tájékoztató, iskola bemutatása: március 19-én 17:00 óra Centiről Centire foglalkozások a leendő elsősöknek és szüleiknek óra között: január február március március április 2. 20

25 ÁLTALÁNOS ISKOLÁK B U D A P E S T X VI. K E R Ü L E T I H E R M A N O T T Ó Á L T A L Á N O S I S K O L A Cím: 1161 Budapest, Regele J. u Tel: OM Fax: iskola@hermanbp.sulinet.hu Honlap: Az intézmény vezetője: Beiskolázással foglalkozó vezető: Kocsis Tóth Mariann intézményvezető Pekár Istvánné intézményvezető helyettes Pedagógiai-nevelési alapelvek: Oktató-nevelő munkánk célja tanulóink sikeres beiskolázása, amelynek alapja olyan hagyományos általános iskolai alapképzés, ahol a tantárgyak átfogó, alapos ismeretén belül kiemelt jelentősége van az idegen nyelvek oktatásának, a matematikai gondolkodás elsajátításának, a természetismeretnek és a környezetvédelemnek. Fontos szerepet kap az alsó tagozat alapozó munkája. Célunk az anyanyelvi ismeretek, a matematikai gondolkodás és a beszédkészség fejlesztése. Gondot fordítunk a zenei hallás, a tánc- és ritmusérzék fejlesztésére. Az eredményes oktató-nevelő munkát logopédus és pszichológus segíti. Képzési programok: - idegennyelv oktatás (angol vagy német) 1. osztálytól 1 óra/hét, 2. osztálytól 2 óra/hét, 3-4 osztálytól 3 óra/hét bontott csoportban, - emelt szintű idegennyelv oktatás 5. osztálytól 5 óra/hét (angol, német), - a tehetséges tanulók számára a 3-8. osztályban matematikából nívócsoportos oktatás, - az 5. évfolyamtól második idegennyelv választási lehetőség (angol, német, spanyol), - a 4. évfolyamtól informatika oktatás (32 hálózatba kötött gép, internetre kapcsolódási lehetőség), évfolyamon néptánc oktatás Napközi, tanulószoba: Az alsó tagozaton a szülők kérése alapján napközis csoport, a felsősöknek tanulószoba működik. A napközis ellátás mellett csak ebédelési lehetőséget is tudunk tanulóinknak biztosítani. Sportolási lehetőségek: futball, kézilabda, floorball, korcsolya, úszás, tenisz Szakkörök: néptánc, színpadi tánc, disputa, színjátszó, kézműves foglalkozások, karate, kosárlabda Hagyományok: Iskolanap, Szülők bálja, Mikulás nap, Téli (karácsonyi) vásár, Obervellachi tanulmányi út, "Akikre büszkék vagyunk","jó tanuló, jó sportoló" tablók Herman Ottó plakettel díszített oklevél, Herman Ottó plakett, Herman gyűrű Tárgyi feltételek: kötetes könyvtár áll a tanulók rendelkezésére, a könyvek óraközi szünetben és a délutáni órákban kölcsönözhetőek. Az épületben 16 jól felszerelt tanterem, 1 szaktanterem (kémia-fizika előadó), nagy tornaterem, technikaterem, számítástechnika terem, táncterem és 3 kis tanterem van. A tantermek és a folyosók tágasak, világosak. Az iskolához sportudvar, alsós és felsős játszóudvar tartozik. Nyílt napok, játékos foglakozások, szülői tájékoztatások időpontjai: március óra (gyermekeket és a szülőket is várjuk) március óra (igazgatói tájékoztató csak szülőknek!) Ezen a napon, ill. telefonon lehet felvilágosítást kérni. 21

26 ÁLTALÁNOS ISKOLÁK B U D A P E S T X VI. K E R Ü L E T I J Ó K A I M Ó R Á L T A L Á N O S ISK O L A Cím: 1163 Budapest, Tiszakömlő u Tel/Fax: ; OM jokai16@jokai16.hu Honlap: Az intézmény vezetője: Beiskolázással foglalkozó vezető: Bohus Mihály intézményvezető Erős Gabriella intézményvezető helyettes Pedagógiai-nevelési alapelvek: Iskolánkban mindennél fontosabbnak tartjuk a gyermekek tehetségének kibontakoztatását, kompetenciáik fejlesztését és az esélyegyenlőség érvényesítését. Első osztályosaink az elemző - szótagoló összetevő olvasás módszerével tanulnak olvasni. Logopédus, fejlesztő pedagógus és pszichológus segíti a pedagógusok nevelő-oktató munkáját. Képzési programok: Felső tagozaton emelt szinten oktatjuk az angol nyelvet és a természettudományos tárgyakat. Választható nyelv: angol és német. Első osztálytól szakköri formában, harmadik osztálytól órarendben ismerkedhetnek a gyerekek mindkét idegen nyelvvel. Bontott csoportokban oktatjuk az idegen nyelveket, a technikát, az informatikát. Felső tagozaton a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika tantárgyat a legjobbak differenciált oktatás keretében nívó csoportban tanulhatják. Napközi, tanulószoba: Az egész napos ellátást a napközi otthon színvonalas foglalkozásai biztosítják. Felső tagozatos tanulóinknak tanulószobát biztosítunk. Sportolási lehetőségek: kézilabda, kosárlabda, játékos gyermektorna, gerinctorna, sakk, cselgáncs, karate, labdarúgás, úszás, asztalitenisz Szakkörök: néptánc, rajz, angol, német, furulya, drámajáték, informatika, matematika, fizika, történelem, modern tánc Hagyományok: Részben önköltséges erdei iskola és sporttábor. Népszerűek a játszóházak, a farsang, a gyermek- és sportnapi programok, a családi nap, a kulturális műsorok és a színházlátogatások. Tárgyi feltételek: A kerületben az egyik legnagyobb tornateremmel és sportudvarral büszkélkedhetünk. Tantermeink korszerű bútorokkal vannak berendezve. Két számítástechnika terem áll a tanulók rendelkezésére, interaktív táblák segítik az eredményes oktatást. A könyvtárnak kb kötetes állománya, tekintélyes CD- és videótára, valamint különálló olvasóterme van. Internetes hozzáférés biztosítja a tanuláshoz, önképzéshez és információszerzéshez szükséges feltételeket. Nyílt napok, játékos foglakozások, szülői tájékoztatások időpontjai: Szeretettel várjuk a szülőket és a leendő elsősöket Iskolakóstoló foglalkozásunkra, ahol megismerkedhetnek a tanító nénikkel és iskolánkkal. Időpontok: jan. 18. (iskola); febr. 8. (Erzsébetligeti Színház); ápr óra (iskola) Bemutató órák (csak szülőknek): márc óra 22

27 ÁLTALÁNOS ISKOLÁK B U D A P E S T X VI. K E R Ü L E T I K Ö L C S E Y F E R E N C Á L T A L Á N O S I S K O L A Cím: 1161 Budapest, Hősök tere 1. Tel/Fax: OM hosok16@kolcsey.suli.hu Honlap: Az intézmény vezetője: Dobre Lajos intézményvezető Beiskolázással foglalkozó vezető: Dobre Lajos intézményvezető Pedagógiai-nevelési alapelvek: Célul tűztük ki, hogy a gyermekek tapasztalati úton, örömmel jussanak el az anyanyelvi, idegen nyelvi, kommunikációs, matematikai és számítástechnikai készségek megszerzéséhez. Fontosnak tartjuk tanulóink testi, lelki egészségének fejlesztését, környezettudatos magatartásának kialakítását. Pedagógiai munkánk alapvető feladata a gyermeki nyitottságra, aktivitásra építve a személyiség fejlesztése szempontjából kiemelten fontos értékek elsajátíttatása: a tanulók életkoruknak megfelelően minél magasabb tanulmányi szintre jussanak el, az átélt tapasztalatok során ismerjék meg önmagukat, sajátítsák el az eredményes egyéni tanulás módszereit. Minden tantárgy és műveltségi terület oktatásában gondot fordítunk a problémamegoldó gondolkodás, kreativitás, a szövegértő olvasás fejlesztésére. Segítjük tanulóink további iskola és pályaválasztását. Biztosítjuk a logopédiai fejlesztés lehetőségét, fejlesztő pedagógus, pszichológus közreműködését. Képzési programok: Induló két első osztályunk tanulói választhatnak, hogy csoportbontásban ének, természettudományi (környezetismeret), vagy német tantárgyat szeretne magasabb óraszámban tanulni. A matematika, angol és német tantárgyat 3-8. évfolyamon csoportbontásban, a tehetséges gyerekek részére nívócsoportban oktatjuk. Első osztálytól választható a német nyelv, melyet heti két órában, játékos formában, az ének-zenét emelt szinten, a matematikát minden tanulónak emelt óraszámban tanítjuk. Fontos feladatunk a tehetségek felismerése, a velük való differenciált foglalkozás. Ötödik osztálytól emelt óraszámban tanítjuk a matematikát és a választott tantárgyat: idegen nyelvet, ének-zenét, természettudományokat. Napközi, tanulószoba: A napközi otthonban 1-4. évfolyamon és a tanulószobán 5. osztálytól (igény szerint) a gyermek pedagógus segítségével készíti el, tanulja meg a házi feladatot. Tanulás után érdekes, színvonalas, programokat szervezünk a közösségeknek. Sportolási lehetőségek: A Diáksport Egyesületben és tömegsport foglalkozásokon tornázhatnak, atletizálhatnak, kézilabdázhatnak, futballozhatnak, teniszezhetnek, karatézhatnak, mazsorettezhetnek, télen korcsolyázhatnak az iskola jégpályáján tanulóink. Szakkörök: énekkar, citera, furulya, szorobán, matematika, kézműves, kerámia, színjátszó, néptánc, rajz, Fülemüle környezetvédelem, számítástechnika, matematika és magyar előkészítő foglalkozások, 6. évfolyamtól tantárgyi tehetséggondozó programok. Hagyományok: Az ének-zene oktatás iskolánk több évtizedes hagyománya. Karácsonykor és anyák napján hangversenyt adunk jelenlegi és régi diákjaink közreműködésével. A Himnusz születése napján megrendezzük a Kölcsey-napot, amikor tanulóink tanulmányi versenyeken mérhetik össze tudásukat. Farsangi rendezvényünk, gyermeknapi programunk nagyon népszerű a gyerekek és a szülők körében is. Több napos erdei iskola keretében az év közben szerzett ismereteiket a gyakorlatban is kipróbálhatják diákok. Zeneiskolai hangszeres zeneoktatás, szolfézs is van iskolánkban. Tárgyi feltételek: Tantermeink világosak, tágasak, jól felszereltek. Digitális technikával, internetes hozzáféréssel felszerelt termeinkben biztosítjuk tanulóinknak az információszerzéshez, a tanuláshoz szükséges feltételeket. Bővebb információ a honlapunkon! Nyílt napok, játékos foglakozások, szülői tájékoztatások időpontjai: Iskolakóstolgató: március 4., 11., óráig a leendő elsős tanulóknak. Bemutató órák: március óra, Szülői tájékoztató: március óra. 23

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31.

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. Iskolánkról néhány szóban Tisztelt Szülők! A gyermekek iskolába kerülése fontos állomás életükben, a Szülők számára pedig

Részletesebben

Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket!

Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! A mi iskolánk Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! Minden család életében fontos esemény az iskolaválasztás és a beiratkozás. Döntésük megkönnyítéséhez szeretnénk

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest IX. Kerületi Szent Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann

A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann különkiadás A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann Szeretettel várjuk a szülőket tájékoztató szülői értekezletre 2016. jan. 27 - én, szerdán 18 órakor,,

Részletesebben

BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév

BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév BUDAPEST XXIII. KERÜLETI FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA GYÖNGYHALÁSZOK - TEHETSÉGPONT Cím: 1237 Budapest, Soroksár-Újtelep Nyír u. 22. Tel.: 283-13-82 E-mail: fiai@feketei-bpny.sulinet.hu

Részletesebben

2013/2014. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT BÖLCSŐDÉK, ÓVODÁK, MŰKÖDTETETT ÁLTALÁNOS ISKOLÁK, KÖZÉPISKOLÁK,

2013/2014. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT BÖLCSŐDÉK, ÓVODÁK, MŰKÖDTETETT ÁLTALÁNOS ISKOLÁK, KÖZÉPISKOLÁK, I R Á N Y T Ű S Z Ü L Ő K N E K A Z I N T É ZM É N Y V Á L A S Z T Á S H O Z 2013/2014. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT BÖLCSŐDÉK, ÓVODÁK, MŰKÖDTETETT ÁLTALÁNOS ISKOLÁK, KÖZÉPISKOLÁK,

Részletesebben

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el.

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. Szombathely, 2013 A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. A 4540 m2 területen lévő óvodaépületet 2097 m2 kert és játszóudvar

Részletesebben

2019 szeptemberétől várja az iskolakezdőket a Hunyadi! Bemutatkozik a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola

2019 szeptemberétől várja az iskolakezdőket a Hunyadi! Bemutatkozik a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 2019 szeptemberétől várja az iskolakezdőket a Hunyadi! Bemutatkozik a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola MIT KÍNÁLUNK A NÁLUNK TANULÓ DIÁKOKNAK? Német nemzetiségi oktatást-nevelést;

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését.

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését. Óvodánkról: Az Egyetértés Utcai Óvoda 1976.novemberében nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt 4 csoporttal 100 férőhellyel. Azóta óvodánk Kecskemét egyik legszebb kertvárosában a Petőfivárosban 225 kisgyermek

Részletesebben

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Intézményünket 1914-ben alapították. Megyer és Káposztásmegyer határán, megújult épületeiben várja a gyermekeket. Felvételi körzetünkbe Megyer családi házas övezete

Részletesebben

Iskolai bemutató. Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

Iskolai bemutató. Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Iskolai bemutató Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket iskolánk pedagógusai és magam nevében a

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanév A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

Célunk: testileg, lelkileg és szellemileg megalapozott tudással rendelkező nemzedékek útjára bocsájtása a középfokú oktatási intézményekbe.

Célunk: testileg, lelkileg és szellemileg megalapozott tudással rendelkező nemzedékek útjára bocsájtása a középfokú oktatási intézményekbe. Az iskolaválasztás a családok számára fontos, felelősségteljes döntés, amely meghatározza a gyermek további fejlődését. E fontos döntésben szeretnénk Önöknek segíteni! Elsődleges feladatunknak tekintjük

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

A legfontosabb adatok

A legfontosabb adatok Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu

Részletesebben

Név: Bolyai János Általános Iskola Cím: 1195 Budapest Árpád u. 14. E-mail: bolyai@iskola.kispest.hu

Név: Bolyai János Általános Iskola Cím: 1195 Budapest Árpád u. 14. E-mail: bolyai@iskola.kispest.hu Iskolánk programja az elsõ osztályba készülõ gyerekeknek és szüleiknek Nov. Ismerkedés az iskolával: óvodás csoportok részvétele Dec. 7. Mikulás ünnepség: óvodás csoportok részvételével Dec. 10. Luca napi

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17. PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató

Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük hamarosan betölti a bűvös életkort, iskolás lesz. Önök is, gyermekük is örömteli várakozással, izgalommal, s talán némi szorongással néznek a jövendő és az első tanévnyitó elébe.

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás

Részletesebben

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,

Részletesebben

Zuglói Zöld Lurkók Óvoda. Bemutatkozás

Zuglói Zöld Lurkók Óvoda. Bemutatkozás Zuglói Zöld Lurkók Óvoda Bemutatkozás Óvodánk jellemzői: A Zuglói Zöld Lurkók Óvoda 1973-ban nyílt meg Budapest XIV. kerületében, a Füredi park 6. szám alatt. 2014-ben teljes felújítás történt az intézményben,

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

A WALLA JÓZSEF ÓVODA

A WALLA JÓZSEF ÓVODA A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

Tanórán kívüli egyéb foglalkozások 2017/2018

Tanórán kívüli egyéb foglalkozások 2017/2018 Tanórán kívüli egyéb foglalkozások 2017/2018 Napközik és tanulószobák Az alsó tagozaton minden osztálynak minden délután napközis foglalkozások, a felső tagozaton 5-8. évf. 1 tanulószobai csoport engedélyezett.

Részletesebben

HÍV VÁR A VECSÉSI HALMI TELEPI ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÍV VÁR A VECSÉSI HALMI TELEPI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÍV VÁR A VECSÉSI HALMI TELEPI ÁLTALÁNOS ISKOLA Nyílt nap a leendő elsős szülőknek március 10-én az első 3 órában, melyet a leendő elsős tanító nénik, Emese és Márti néni tartanak. Szeretettel várjuk Önöket!

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

SULIHÍVOGATÓ. Újvárosi Általános Iskola

SULIHÍVOGATÓ. Újvárosi Általános Iskola SULIHÍVOGATÓ Újvárosi Általános Iskola 6500 Baja, Oltványi u. 14. e-mail: titkarsag@uamk-baja.koznet.hu Tel./ fax.: 79/325-229 web: www.uamk-baja.koznet.hu 2013/2014 tanévi beiskolázási programok: Újvárosban:

Részletesebben

Célunk: testileg, lelkileg és szellemileg megalapozott tudással rendelkező nemzedékek útjára bocsájtása a középfokú oktatási intézményekbe.

Célunk: testileg, lelkileg és szellemileg megalapozott tudással rendelkező nemzedékek útjára bocsájtása a középfokú oktatási intézményekbe. Az iskolaválasztás a családok számára fontos, felelősségteljes döntés, amely meghatározza a gyermek további fejlődését. E fontos döntésben szeretnénk Önöknek segíteni! Elsődleges feladatunknak tekintjük

Részletesebben

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

Tehetséggondozás, személyiségfejlesztés. Nyugodt légkör, barátságos környezet. programok Népi hagyományok megismerése

Tehetséggondozás, személyiségfejlesztés. Nyugodt légkör, barátságos környezet. programok Népi hagyományok megismerése Mottó: Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs. /Berzsenyi Dániel/ Az iskolaválasztás a családok számára fontos, felelősségteljes döntés, amely meghatározza a gyermek további fejlődését. E fontos

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

Kedves Szülők, Gyerekek!

Kedves Szülők, Gyerekek! Az intézmény neve: Nefelejcs Napköziotthonos Óvoda Az intézmény székhelye: 9062 Kisbajcs Kossuth út 19. Elérhetőség: 96/358-945 vagy 20/5987842 E-mail cím: nefelejcs58@freemail.hu Óvodavezető: Kónyiné

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Alsós munkaközösség munkaterve

Alsós munkaközösség munkaterve Alsós munkaközösség munkaterve 2013-2014. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Petőfi Sándor Tagiskola Komoró Közzétételi Lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Tanító Fejlesztő pedagógus /szakvizsga/

Részletesebben

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény

Részletesebben

Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv

Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv Céljaink a 2016/ tanévben A kulcskompetenciák fejlesztése Közösségformálás Egyéni képességek kibontakoztatása, esélyteremtés Tanulási motiváció erősítése Példamutatás

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A LEENDŐ ELSŐ OSZTÁLYOS GYERMEKEK SZÜLEI SZÁMÁRA. Emelt szintű első osztályok a 2017/2018. tanévben

TÁJÉKOZTATÓ A LEENDŐ ELSŐ OSZTÁLYOS GYERMEKEK SZÜLEI SZÁMÁRA. Emelt szintű első osztályok a 2017/2018. tanévben TÁJÉKOZTATÓ A LEENDŐ ELSŐ OSZTÁLYOS GYERMEKEK SZÜLEI SZÁMÁRA Emelt szintű első osztályok a 2017/2018. tanévben NÉVADÓNK A KERÜLET ELSŐ ISKOLÁJA NÉVADÓNK, AZ ALSÓ ÉS A FELSŐ TAGOZAT A sport nemcsak testnevelés,

Részletesebben

Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév

Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév A 2017/2018. tanévben munkaközösségünk tagjai: Cseke Réka, Koszna Anita, Zipszer-Kiss Orsolya, Mészáros Zsuzsanna és. NEVELÉSI CÉLKITŰZÉSEINK -

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2018/2019. tanév) Készítette:.. Horváth Lászlóné tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG 2018-2019.TANÉV A MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI NÉV Mihály Anikó Békésiné Katona Tünde Nyerges Zoltán Liskáné Farkas Angéla Várnai Beáta TANTÁRGY földrajz kémia fizika kémia A természettudományi

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2017/2018. tanév) Készítette:.. Horváth Judit tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA

BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA A Szentesi Felsőpárti Óvoda öt óvodából áll: Intézményvezető: Geréné Dunaháti-Vas Márta (megbízása: 2013. augusztus 16-tól 2018. augusztus 15-ig szól) Int. vez.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany

Részletesebben

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Programterv 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Szorgalmi idő: 2016. IX. 1.(csütörtök)- 2017. VI.15.(csütörtök) Tanítási napok száma: 182 nap Tanítás nélküli munkanap: 5 nap I. félév: 2017. I. 20-ig tart.

Részletesebben

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Intézményünk három szervezeti egységből áll: óvoda, általános iskola, kollégium. Óvoda Felvételi lehetőség: Óvodánkba

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:

Részletesebben

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több

Részletesebben

Helyi tantervünk a NAT előírásaira épít, rögzítve a kötelezően tanítandó tananyagot, de szabadsággal élve abban, hogy saját arculatunkat kialakítsuk szabadon választható-tervezhető óráinkkal. Amennyiben

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1. Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Alapelveink Legfontosabb értékünk a GYERMEK A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Gyermekeink egyéni készségeinek és képességeinek figyelembevételével

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest, 2018. szeptember 1 Különös közzétételi lista A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2013. június 26. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Javaslat a Kertvárosi

Részletesebben

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019 ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019. Szebeni Zsuzsa alsós szakmai munkaközösség -vezető Csomád, 2018. szeptember 15. Tagok: Balogh Edit Abonyi Tiborné Bujtás Adrienn Bonczné Orosz Ilona Juhászné Szeitz

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév Készítette: Bádonyiné Olasz Erzsébet Börcsökné Csontos Tünde Ökoiskolai munkacsoport: Tagjai: Alsós osztályfőnöki mk: Felsős osztályfőnöki mk.: Alsós humán mk.: Felsős

Részletesebben

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére

Részletesebben

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük életében hamarosan bekövetkezik a nagy változás: iskolás lesz. Szülőként én is átéltem ennek az időszaknak minden izgalmát, szorongását, teli ezernyi kérdéssel: Vajon hogy boldogul

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Iskolánk közel 700 tanuló közössége

Iskolánk közel 700 tanuló közössége Iskolánk közel 700 tanuló közössége 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program, 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás, 3 összevont csoportban sajátos nevelési igényű tanulók tanterve szerinti

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton

A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

2014/2015. tanév munkaterve

2014/2015. tanév munkaterve KT ÁLTALÁNOS -ÉS KÖZÉPISKOLA BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TELEPHELYE KASKANTYÚ 2014/2015. tanév munkaterve A munkaterv alapdokumentációja: Éves telephelyi feladatok Ütemterv Munkaterv csatolt részei:

Részletesebben

A Budapest, XVIII. Kerületi SOFI Közzétételi listája 2015.

A Budapest, XVIII. Kerületi SOFI Közzétételi listája 2015. Az intézményben dolgozó pedagógusok és végzettségeik A Budapest, XVIII. Kerületi SOFI Közzétételi listája 2015. 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/ Kápolnásnyék,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Berentei Tündérkert Óvoda KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018. TANÉVRE Az adatokat a kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben