NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 114/2008. IV. 28.) számú. h a t á r o z a t a

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 114/2008. IV. 28.) számú. h a t á r o z a t a"

Átírás

1 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 114/2008. IV. 28.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város évi környezetvédelmikörnyezetgazdálkodási tervében szereplő feladatok teljesítéséről és a évre vonatkozó terv jóváhagyásáról A Közgyűlés 1. Nyíregyháza Környezetvédelmi Programjához készített évi környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tervének beszámolóját elfogadja és a évre vonatkozó tervet jóváhagyja. 2. Utasítja a Környezetvédelemért felelős Tanácsnokot, lássa el a feladatok végrehajtásának felügyeletét. Felelős: Felbermann Endre, környezetvédelmi tanácsnok k. m. f. Csabai Lászlóné polgármester Dr. Szemán Sándor jegyző A határozatot kapják: 1./ A Közgyűlés tagjai 2./ A Jegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői 3./ Környezetvédelmi Tanácsnok 4./ Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. ügyvezetője 5./ Nyírségvíz Zrt. Vezérigazgatója 6./ Nyírtávhő Kft. ügyvezetője 7./ Közterület Felügyelet vezetője 8./ Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője

2 2 Melléklet a 114/2008. (IV.28.) számú határozathoz Környezetvédelmi környezetgazdálkodási terv évi beszámoló Költség [eft] Feladat, cél Felelős és együttműködő fél Év terv Év tény 1 Környezetvédelmi fejlesztés, környezeti nevelés Nyíregyháza oktatási intézményeiben oktatási program bevezetése Városüzemeltetési Kht. Báthory I. laktanya monitoring rendszer 2 telepítése, illetve környezeti kármentesítése Borbányai hulladéklerakó tényfeltárása Szelektív hulladékgyűjtő zsák beszerzés 4 (pályázati önerő) Városüzemeltetési Kht A szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő Hulladékért virágot akció tavaszi és őszi szervezése 2-2 héten keresztül Jósaváros Ungvár stny közterületi rekonstrukciója I. ütem Biomonitoring rendszer további üzemeltetése, laborvizsgálatok Városüzemeltetési Kht Fásítási akció Városüzemeltetési Kht Óvodai, általános iskolai játszóterek 9 rekonstrukciós programja Ipari park fásított területének éves fenntartása Környezetvédelmi Alap célfeladatok "Környezeti nevelés támogatása" című pályázat 11 kiírása, Lakossági tájékoztatás,,média megjelenés PR tevékenység. Környezetvédelemhez kapcsolódó jeles napok szervezése, rendezvények, Hulladék kommandó működése támogatása 14 Karácsonyfagyűjtő akció megszervezése Városüzemeltetési Kht. E-misszió Egyesület Közterület -felügyelet Polgárőrség Mezőőrök Rendőrség Városüzemeltetési Kht

3 3 15 Általános iskolásoknak meghirdetett italoskarton-doboz gyűjtő akció megszervezése Városüzemeltetési Kht Lakossági veszélyes hulladék gyűjtő akció. 17 Illegális hulladéklerakatok felszámolása, Általános iskolások számára vetélkedősorozat szervezése szelektív hulladékgyűjtés témakörében, az elkülönítetten történő gyűjtés gyakorlatának elmélyítése. A környezetvédelmi világnap alkalmából egy napos szelektív hulladékgyűjtést szorgalmazó akció a hulladékudvarban, E-hulladék gyűjtő lakossági akció Általános iskolás gyerekeknek szóló pályázat kiírása a környezetvédelem témakörében. Városüzemeltetési Kht. E-misszió Egyesület Városüzemeltetési KHT. Városüzemeltetési Kht. Városüzemeltetési Kht. Városüzemeltetési Kht., Környezetvédelmi referens Kerékpártárolók kihelyezése Köztéri virágszobrok készítése Igrice mocsár kezelése, fenntartása, Felső- Tisza Alapítvány Környezetgazdálkodás, városüzemeltetés 24 Városszípítő akció Városüzemeltetési Kht Állategészségügyi feladatok Városüzemeltetési Kht Köztisztasági feladatok Városüzemeltetési Kht Egyéb városüz. Feladatok Városüzemeltetési Kht Zöldfelület fenntartás Városüzemeltetési Kht Játszótéri berendezések beszerzése Városüzemeltetési Kht Belvízelvezetés Városüzemeltetési Kht Település vízellátás Városüzemeltetési Kht Közvilágítás, szökőkutak közint. kivit. Városüzemeltetési Kht Intézményi világítás korszerűsítés Városüzemeltetési Kht Közutak, hidak fenntartása Városüzemeltetési Kht Játszóterek építése közterületeken Utcai szemétszelencék telepítése, pótlása Szelektív hulladékgyűjtés PR (Norvég Alap) Városüzemeltetési Kht Energiagazdálkodás, fejlesztés 38 Panel pályázatok beadása, lebonyolítása a lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatása Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Iroda Nyitás Program Nyírtávhő Kft Távfűtési alapvezetékek rekonstrukciója Nyírtávhő Kft Integrált minőség- és környezetirányítási 41 rendszer működtetése Nyírtávhő Kft Önkormányzati intézmények energetikai auditja és hatékonyság javító beruházás Vízgazdálkodás, fejlesztés Alsóbadur, Lóczibokor, Mandabokor, Kordovánbokor, Bálintbokor ivóvízhálózat építése Nyírtávhő Kft

4 Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és tisztítási program megvalósítása (Kohéziós alap) Hatósági, ellenőri feladatok Környezetszennyező, illegális tevékenységek bejelentésének kivizsgálása a szükséges hatósági intézkedés megtétele Parlagfűvel kapcsolatos lakossági bejelentések kivizsgálása, intézkedések A roncsautók elszállításával kapcsolatos önkormányzati rendelet jogharmonizálása, a város megtisztítása a roncsautóktól A kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételének ellenőrzésre Folyékony hulladék szállító gépjárművek ellenőrzése, Nyírségvíz zrt Jegyző Hatósági és Építésügyi Iroda Városüzemeltetési Kht., Közterület felügyelet Közterület - Felügyelet Közterület - Felügyelet Közterület - Felügyelet Ö s s z e s e n :

5 5 Környezetvédelmi- Környezetgazdálkodási Cselekvési Terv Beszámoló a évről Környezetvédelmi fejlesztés, környezeti nevelés 1. Nyíregyháza oktatási intézményeiben oktatási program bevezetése A 2007/2008-as évben is folytatódott Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városüzemeltetési KHT. szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő oktatóprogramja, amelynek keretében a Városüzemeltetési KHT. munkatársai 8 általános iskolában tartották meg szemléletformáló előadásaikat. A 2007/2008. tanévtől 2 óvoda is csatlakozott a szelektív hulladékgyűjtés ösztönzését célzó programhoz, ahol az óvodapedagógusok kaptak tájékoztatást a szelektív hulladékgyűjtésről. 2. Báthory laktanya területén a környezeti kármentesítés műszaki beavatkozás folyamatban van év tavaszán lefolytatott közbeszerzést követően a nyertes Báthory Konzorcium megkezdte a területen lévő szennyezett talaj kitermelését, szennyeződés mentesítését, földalatti olajtartályok eltávolítását. A munka végzésével egyidejűleg megkértük a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől a korábbi műszaki terv módosítását, melyet a hatóság jóváhagyott. A terület kármentesítése várhatóan áprilisáig tart. A konzorcium a megbízási szerződésben vállalt szakaszfeladatokat határidőre elvégezte, a részszámla év végén teljesítve lett. 3. Nyíregyházán a borbányai volt hulladéklerakó területére vonatkozó tényfeltárási terv elkészült és a tényfeltárási záródokumentáció határidőre benyújtásra került a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség részére. A Felügyelőség a tényfeltárási dokumentációra vonatkozóan hiánypótlást kért, amelyhez további vizsgálatok váltak szükségessé. A munkafolyamat a hiánypótlás miatt áthúzódott a évre. 4. Szelektív hulladékgyűjtő zsák beszerzés (2006. évi DEC-TEHU) pályázati támogatással megvalósuló pályázati projekt befejeződött, a program keretében beszerzett szelektív hulladékgyűjtésre használatos zsákok szétosztása a lakosság körében megtörtént a város családiházas övezeteiben. 5. A szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő Hulladékért virágot akció Az előző évhez hasonlón a Városüzemeltetési KHT. a évben is két alkalommal hirdette meg a Hulladékért virágot akciót, mely során a lakosságtól átvett, elkülönítetten gyűjtött papír, műanyag, fém és üveg hulladékért, valamint italoskarton dobozokért komposztot, vagy utalványt adtak a Városüzemeltetési KHT. munkatársai, mely utalványok beválthatóak voltak a KHT.- nál, a Tulipa Kft üzleteiben, az Aquarius élményfürdőben.

6 6 Tavaszi akció: március 5. március 14. e között. Az akció 10 átvevőhelyen összesen több mint 175 t papírt 30 t üveget, 4 t fémet és 12,5 t műanyagot és 64 kg italoskarton dobozt adott át közel 2000 lakos. Őszi akció: szeptember 17. szeptember 29. a Hulladékudvarban összesen 85 t papírt, 5 t műanyagot, 7 t üveget és 600 kg fémet adott át 1008 fő. 6. Jósaváros, Ungvár stny közterületi rekonstrukció Pénzügyi adatok: - 90 %-os támogatással megvalósult beruházás - kivitelezésre szerződött összeg bruttó 343,144,898,- Ft Kivitelezés: 1.) Közművek: Közvilágítás felszámolás 350 fm; új közvilágítás 718 fm, Csapadékvíz elvezetés 1300 fm Csapadékcsatorna bontás 225 fm Vízvezeték új 132 fm; vízvezeték bontás 85 fm; vízvezeték átépítés 200 fm; tűzcsap kihelyezés 2 db Gázvezeték bontás 113 fm; új vezeték 203 fm Elektromos vezeték bontása 175 fm, új vezeték építése 168 fm Kábel TV áthelyezés 100 fm 2.) Burkolatok: Burkolatbontás 5675 m2; új burkolat 4616 m2 3.) Látványpatak: Látványpatak vízfelülete 335 m2 4.) Zöldfelület: Megszüntetett zöldfelület (kiemelt raszterek) 1441 m2 Új gyepfelület megerősített ráccsal 1840 m2 Megmaradó és felújításra került zöldfelület 597 m2 Új cserjefelület 357 m2 (=2884 db) Virágfelület (évelő) 705 m2 (=997 db) Zöldfelület a munkaterületen összesen 3499 m2

7 7 ZÖLDFELÜLET VÁLTOZÁSA 242,8% Kivágott fa 13 db Őszi fapótlás 38 db A zöldfelület öntözőhálózattal ellátva (csöpögtető + szórófejes) Megjegyzés: - a területen az Unió előírásainak megfelelő nyilvános WC készült - a fedett sétány alatt zárható közösségi helyiség (kiállítás, stb.) 7. Biomonitoring rendszer további üzemeltetése A rendszeren belül a fás növényzet ültetésén túl elkészült a város évi légszennyezettségi térképe. 8. Fásítási akció Az akción + a biomonitorig programon belül 206 db. túlkoros fa elültetésére került sor. (Pl: Ügyészség parkolója; Krúdy-ház; Arany J. utca; Városháza előtt, stb.) A fásítási akción belül a Deák F. utca páros oldalán az úttest és járda közötti, magasra halmozódott földsáv elbontása és termőfölddel történő pótlása történt meg. A munkák után megkezdődött egy új, egységes fasor (túlkoros gömbakác) telepítése. Új ültetések az Érkertben (ANNO étterem és Marika fagyizó mellett), az Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola udvarának Ungvár stny. felőli kerítése mellett, illetve pótlások (a Michelin háta mögötti véderdő önkormányzati tulajdonú területén a nyárfákat) történtek az előirányzatból. 9. Óvodai, általános iskolai játszószerek rekonstrukciós programja Az elmúlt évben az óvodák udvarán található játszószerek felülvizsgálata, a közvetlen balesetveszélyt megszüntetése, illetve a gazdaságosan nem javítható játszószerek elbontása, néhány játszószer pótlása megtörtént. Az általános iskolai játszószerek rekonstrukciós programjában ugyanez a program folytatódik az általános iskolákban. A kivitelező kiválasztásához szükséges közbeszerzési eljárás lezárult. A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság döntése alapján a kivitelezést áthúzódó munkában, ez év tavaszáig kell elvégezni. 10. Az Ipari Park fásított területének fenntartását a Városüzemeltetési Kht. elvégezte (pótlás, a meglévő fák locsolása, tányérozása, növényvédelme, kaszálás).

8 8 Környezetvédelmi Alap célfeladatok 11. Környezeti nevelés támogatása címü pályázati kiírás keretében eszközbeszerzésre, környezetvédelmi programok megvalósítására hírdettünk pályázatot általános iskolák és non-profit szervezetek körében 2007 év őszén. A pályázati keretösszegből 21 db pályázatot tudtunk támogatni. A pályázatok megvalósítása, a támogatási összegek kifizetése, a pályázat elszámolása 2008 évi feladat lesz. 12. Lakossági tájékoztatás, média megjelenés, PR, környezetvédelmi jeles napok A környezetvédelmi beruházásokról, programokról, akciókról, aktualitásokról a lakosság széles körű folyamatos tájékoztatást kapott az írott sajtón és az egyéb médiákon keresztül. A környezetvédelmi jeles napok rendezvényeiről tájékoztattuk a lakosságot. pl. Autómentes nap, környezetvédelmi világnap, takarítási világnap, föld napja,stb. 13. Hulladék kommandó működésének támogatása Továbbra is meghatározó a Közterület-Felügyelet tevékenysége a Hulladékkommandó munkájában ben 58 esetben intézkedtünk illegális szemétlerakás miatt, ebből 12 esetben tetten értük, vagy felderítettük az elkövetőt. 14. Karácsonyfagyűjtő akció megszervezése január 8.-a és január 20.-a között Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városüzemeltetési KHT. nyereményakciót hirdetett a hulladékká vált karácsonyfák begyűjtésre Karácsonyfa gyűjtés értékes ajándékokért elnevezéssel. Az akció keretében 617 fenyőfát szállított be 232 lakó a Hulladékudvarba. A gyűjtés két hete alatt minden egyes fáért 1 nyereményszelvényt kaptak a lakosok, amelyek közül az akciót lezáró sorsoláson - január 20.-án 10 db került kihúzásra. Az akció kiemelt célja a fahulladék visszagyűjtése mellett a helyszínt biztosító Korányi F. u. 3. sz. alatt található Hulladékudvar népszerűsítése volt. 15. Általános iskolásoknak meghirdetett italoskarton doboz gyűjtő akció megszervezése Többféle versenyt valósítunk meg ezen a kiíráson belül. Egyrészt decemberétől általános iskolai diákoknak, valamint óvodásoknak hirdetünk meg italoskarton doboz gyűjtést, másrészt általános iskolásoknak fém csomagolási hulladék gyűjtést. Az akcióban, amelynek alapvető célja a gyermekek szelektív hulladékgyűjtésre való nevelése és ösztönzése, az iskolák március végéig gyűjthetik az italos kartondobozokat. A felhívásokra 13 vállalkozó szellemű és a környezettudatos nevelés mellett elkötelezett iskola ás 18 óvoda válaszolt, akik az eddigi tapasztalatok alapján lelkesen vetették bele magukat a gyűjtésbe.

9 9 16. Lakossági veszélyes hulladékgyűjtő akció Az akció célja a veszélyes hulladékok környezetkárosító hatásának megakadályozása, valamint kommunális hulladékkal való keveredésének megelőzése. A évben két alkalommal adhatták le a városlakók térítésmentesen a háztartásokban keletkező veszélyes hulladékokat Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Városüzemeltetési KHT., valamint egy alkalommal az E-misszió Természet és Környezetvédelmi Egyesület közös szervezésében meghirdetett akciója során június 9.-én szombaton, 10 helyszínen 3468 kg veszélyes hulladék gyűlt össze október 13.-án 3037 kg veszélyes hulladékot adtak át a lakók 10 helyszínen. Az összegyűjtött hulladékokat a Városüzemeltetési KHT. munkatársai az Oros Szállási u. 72 sz. alatti Regionális Hulladékkezelő telepre szállították, ahonnan átmeneti tárolás után elszállításra kerültek végleges ártalmatlanítási helyükre. 17. Illegális hulladék felszámolása A Városüzemeltetési KHT., Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, az önkormányzati választókerületek képviselői, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal - Közterület Felügyelete, valamint az E misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Takarítási Világnap alkalmából, szeptember 15.-én 240 nyíregyházi városlakóval közösen 20 helyszínen végzett gyommentesítést, szemétszedést, valamint illegális hulladéklerakat felszámolást. A pár órás takarítás során összesen 108 m 3 (22, 7 tonna) hulladék gyűlt össze. A helyszínek megjelölése és a lakók mozgósítása a jelentkező önkormányzati képviselők közreműködésével valósult meg. Ezen kívül a Lőtér u. környékén is végeztük a szabálytalan lerakatok felszámolását, ahonnan munkagépekkel 386 t hulladék elszállítása és ártalmatlanítása történt meg. 18. Általános iskolások számára vetélkedősorozat szervezése a szelektív hulladékgyűjtés témakörében, az elkülönítetten történő gyűjtés gyakorlatának elmélyítése A szelektív hulladékgyűjtés ismereteinek mélyítése volt a célja a október 1-2- án megrendezett 2. Válogatós válogatott elnevezésű játékos versenynek. A vetélkedő a Városüzemeltetési KHT, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és az ÖKO Pannon Kht. közös együttműködésének eredményeként jött létre, most második alkalommal. Nyíregyháza város 20 általános iskolájának 630 tanulója a Kossuth téren mérhette össze tudását csapatokban 2 napon keresztül. A gyerekek a versengés során egyrészt gyakorlati tapasztalatokra, másrészt értékes nyereményekre is szert tehettek. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városüzemeltetési KHT. évfolyamonként díjazta a legjobb csapatokat. Az eredményhirdetésre és a díjak ünnepélyes átadására október 5.-én került sor a Polgármesteri Hivatal Krúdy termében.

10 A környezetvédelmi világnap alkalmából egy napos szelektív hulladékgyűjtést szorgalmazó akció a Hulladékudvarban. E-hulladék gyűjtő lakossági akció A környezetvédelmi világnap alkalmából 1 napos akciót hirdetett meg az ÖKO- Pannon Kht., az Electro-Coord Magyarország Kht. a Városüzemeltetési KHT., és a ReProduct Kft., Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Környezetvédelmi Alapja támogatásával. Az akció kedvező fogadtatását mutatja, hogy 188 lakó érezte úgy, hogy a szelektív hulladékgyűjtés segítségével tesz egy lépést környezetünk megóvásáért a környezetvédelmi világnapon is. Szorgalmukért és a szelektíven gyűjtött újrahasznosításra alkalmas csomagolási és elektronikai hulladékukat, jelképes ajándékot kaptak az akció helyszínéül szolgáló a Korányi F. u. 3. sz. alatt található Hulladékudvarban. 20. Általános iskolás gyerekeknek szóló pályázat kiírása környezetvédelmi témakörben Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városüzemeltetési KHT novemberében pályázati felhívásokat hirdetett meg a város közigazgatási területén működő valamennyi alapfokú oktatási intézmény tanulója számára környezetvédelmi témákban. A pályázatok beadási határideje május kerékpártárolók kihelyezése A kerékpáros közlekedés feltételeinek javítására, a lakosság kiszolgálására 21db kovácsoltvas kerépártárolót helyeztünk ki az alábbi helyszíneken: - Bessenyei tér 2db - Benczúr tér 2db - Zrínyi ilona u 1db - Hősök tere 1db - Október 23. tér 2db - Nyírfa tér 1db - Szabadság tér 2db - Sóstói u. 3db - Állatpark bejárata 1db - Sóstói játszótér 1db - Sóstó Svájcilak 1db - Sóstó Élményfürdő 2db - Zelk Z. Iskola előtt 1db - Sóstó Strandfürdő 2db 22. köztéri virágszobrok készítése A környezetvédelmi világnap alkalmával a Kossuth téren köztéri virágszobrot helyeztünk el. 23. Igrice mocsár kezelése fenntartása Az Igrice mocsár kezelését, fenntartását, kaszálását a Felső Tisza Alapítvány végezte el az éves megbízási szerződés és kezelési tervnek megfelelően.

11 11 Környezetgazdálkodás, városüzemeltetés Zöldfelület fenntartás, Városszépítő akció, Játszótéri berendezések beszerzése Zöldfelület fenntartás: évhez viszonyítva a évre biztosított keretösszeg bruttó 800 eft-al több, ami nem fedezi a 6%-os infláció mértékét sem. Hatékonyabb munkaszervezéssel, illetve városi virágfelületek csökkentésével viszont meg tudtuk őrizni a parkfenntartás eddig megszokott gondozottsági színvonalát. Az utcai sor és parki fák fenntartására (kivágás, tuskózás, gallyazás) évben kapott keretösszeg nem bizonyult elegendőnek. Az elöregedett fasorok ifjítása illetve cseréje egyre sürgetőbb feladat évben a parkerdő fenntartását főleg saját erőből oldottuk meg, így a Sóstó melegstranddal szemben lévő kilátó teljes felújítását is elvégeztük, de sajnos zöldfelület felújítást -fedezet hiányában- nem tudtunk kivitelezni. Játszóterek építése mivel beruházás jellegű feladat átkerült az Önkormányzat hatáskörébe. Ugyanígy a fásítási akció keretösszege is a Városfejlesztési Irodánál maradt. 25. Állategészségügyi feladatok Feladataink közé tartozik Nyíregyháza város közigazgatási határán belül közterületen található állati hulladék és melléktermékek begyűjtése, kóbor ebek befogása, ezek ártalmatlanná tétele. Gyepmesteri telep tevékenységei körében az alábbi feladatokat láttuk el: - Elszállított veszélyes hulladék mennyisége: kg - Összaltatás (eb, macska): 717 db Egyre jobb a kapcsolat az Állatbarát Alapítvánnyal, közösen figyelemmel kísérjük az állatvédelmi törvények betartását, betartatását, minden segítséget megadunk a Gyepmesteri telepen elhelyezett, befogott állatok gazdára találásához, ivartalanítási akcióhoz anyagilag is hozzájárultunk: 438,5 eft Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a médiával melynek, köszönhetően egyre több városlakó ismerte meg a Gyepmesteri telepet. Lehetőséget biztosítunk az állatok akár többszöri- megtekintésére, ennek következtében a tavalyi évben gazdára talált 72 db egészséges, jámbor eb. - Ebrendészeink 136 esetben tettek bejelentést a Polgármesteri Hivatalnak - feljelentés továbbításra- be nem oltott eb miatt, ennek feldolgozása egész évben folyamatos munkát igényel. - Szunyogirtásra eft, kullancsirtásra eft, rágcsálóirtásra eft összeget költöttünk, melyeket a város különböző területein, Nyíregyháza közigazgatási határán belül végeztük. A turisták által látogatott frekventált helyek pótlólagos irtására a Magyar Turizmus Rt-től nyert eft összeget is felhasználtuk. Évente több alkalommal -városrészenként- közös eb befogási akciót tartottunk a Közterület-Felügyelettel, melynek következtében a kóborló ebek számát rendszeresen csökkentettük.

12 Köztisztasági feladatok évben a téli síktalanítási feladatok végzésére a keretösszeg elegendőnek bizonyult az enyhe tél miatt, viszont halaszthatatlan igény merült fel egy több funkciót ellátó nagy teljesítményű hószolgálati toló szórógép beszerzésére. A városi takarításokra biztosított keretösszeg nem fedezi Nyíregyháza belvárosában rendszeresen megtartott rendezvények utáni takarítást, melyre évben külön keretösszeget tervezünk igényelni évben a város köztisztasági állapota elfogadható volt, de gondot okozott az utak mentén elhelyezett hulladék-tárolóedények mellett hagyott kommunálisszemét feltakarítása. 27. Egyéb városüzemeltetési feladatok Parlagfűvel kapcsolatos lakossági bejelentések, Hulladék Kommandó működésének támogatása Áprilistól szeptember végéig folyamatos közös járőrözésben vettünk részt a Hulladék Kommandóban. Az illegálisan lerakott hulladékokat minden esetben átvizsgáltuk, szükség esetén átadtuk további eljárás lefolytatására a Közterület Felügyeletnek. A mezőőri szolgálat 46 esetben szólította fel az elhagyott hulladék tulajdonosát hulladéka elszállítására, az elszállítást minden alkalommal a helyszínen ellenőriztük. A közterületi bútorok telepítése 2007 évben az Önkormányzat Városfejlesztési irodájához került. Az illegális szemétlerakatok felszámolása egész évben folyamatos volt, melynek során közel m 3 hulladékot szállítottunk el és a lerakatok helyére szemételhelyezést, tiltó táblát helyeztünk, valamint megfigyelési és ellenőrzési rendszert helyeztünk ki. Folyamatosan üzemeltettük a Nyíregyháza, Hősök terén lévő illemhelyet, nyári időszakban Bujtoson valamint Jósaváros Ungvár sétányon lévő illemhelyet, 2 db mobil WC t helyeztünk el Sóstó játszótér, valamint Kossuth u. buszmegálló közelében. Illemhelyek üzemeltetésénél lakossági igény merült fel nagyobb forgalmú játszóterek mobil illemhelyek elhelyezésére, mely terveinkben szerepel, de a keretösszeg sajnos a évi szinten maradt. Idén lehetőségünk van a városszépítő akció folytatására, melynek során tavasszal ellenőrzött és szervezet módon földet és fűmagot, ősszel növényanyagot biztosítunk a jogosan kérelmező városlakók részére. 30. Belvízelvezetés Belvízelvezető csatornák és szivárgók kaszálása, a folyási akadályok megszüntetése közhasznú foglalkoztatás bevonásával folyamatosan biztosítva volt. A karbantartás során biztosítani tudtuk a szabad vízelfolyást, és ezzel egyúttal az allergén növények pl.: parlagfű irtását is. 31. Település vízellátás A város 752 db ejektoros kúttal, 33 db ivókúttal, 6 db mélyfúrású kúttal és 1 db diszkúttal rendelkezett. Kiemelt feladat volt több száz ejektoros kút elzárása, üzemen kívül helyezése. A kutak elzárása -hat hónap előkésztő munka után-, október 15-ig került végrehajtásra. Lakossági, illetve képviselők kérésére, 34 db kút ismételten üzembe helyezésre került 2007 év végére. A város 390 db üzemelő és 362 db elzárt kúttal rendelkezik. A kutak karbantartását a Nyírségvíz Zrt. végezte.

13 13 A 6 db mélyfúrású kút közül egy kút le van zárva, a többi üzemel és kiszolgálja az adott körzet lakóit. Az ivókutak játszótereken, parkokban vannak elhelyezve, szolgálják a pihenő, játszó állampolgárok ivóvíz igényét. 32. Közvilágítás, szökőkutak közintézmények kivitelezése A közvilágítási naptár szerint biztosítottuk a város közvilágítását. Negyedévente komplex ellenőrzést hajtottunk végre. Fogadtuk a hibákkal kapcsolatos lakossági bejelentéseket, intézkedtünk azok kijavítására. A hibák kijavítása az E-ON rendszer lehetőségeit figyelembe véve 2-3 hetet vett igénybe. Az ellenőrzés tapasztalatai alapján, megállapítható, hogy a város közvilágítása rendben van, kábelhibák és egyedi lámpatestek hibái együttesen nem érték el az 5%-ot. A év és megelőző évek jogos fejlesztési igényeit, csak minimálisan tudtuk teljesíteni, a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségek miatt. Felszerelésre került 54 db lámpatest. 33. Intézményi világításkorszerűsítés Intézményeknél az önkormányzati felújításokon kívül, korszerűsítésre nem került sor. Folyamatosan biztosítottuk az intézményeknél felmerült előző évi fejlesztésekből fakadó garanciális javításokat, valamint az egyedi meghibásodások elhárítását. 34. Közutak, hidak fenntartása Az év folyamán INERT beton és aszfalt hulladékból 80 e m 2 útalapot, stabilizált utat építettünk a város külterületein, ez által a bontások során keletkezett hulladékok hasznosan kerültek felhasználásra, és egyben biztosítani tudtuk az érintett földutak járhatóságát. 35. A közterületi játszóterek építésére és felújítására megtörtént a helyszínek kiválasztása. A Kossuth-Dob-Rákóczi-Vasvári utcák által határolt területen lévő játszótéren túl Butykán a művelődési ház udvarán, illetve Oroson a Herman Ottó Tagintézmény udvarán újjáépítésre kerülnek a játszóterek. A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság döntése alapján a kivitelezést áthúzódó munkában, év tavaszáig kellett elvégezni. 36. Utcai szemétszelencék telepítése, pótlása 80 db hagyományos (zöld henger) alakú szemétszelencét pótoltunk a természetes elhasználódás és sajnos a vandalizmus miatt. 37. Szelektív hulladékgyűjtés PR ( Norvég Alap ) A pályázatot a Városüzemeltetési Kht. benyújtotta, pályázatot nem támogatták évi döntés alapján a

14 14 Energiagazdálkodás, fejlesztés 38. Panel program A 2007-es évben is folytatódott az iparosított technológiájú épületek pályázatainak megvalósítása ig 139 épület (5628 lakás) nyertes pályázatából 110 épület (4401 lakás) felújítása fejeződött be január 1.-én 51 épület (2114 lakás) felújítása volt folyamatban. Ebből 17 idei indítású. Az év végére befejezésre és pénzügyi lezárásra került 21 projekt. A felújításokra eddig eft bruttó kifizetés történt, ehhez eft állami támogatástkaptunk. A lakosságtól eft pénzeszközt vettünk át, míg az önkormányzati támogatáshoz eft Panel Plussz Hitelt vettünk igénybe. A teljes önkormányzati tehervállalás eft volt. 39. NYITÁS Program A NYITÁS programnak nevezett szekunder oldali rekonstrukcióval lehetőséget biztosítunk fogyasztóink számára a hőfelhasználással arányos díjfizetésre. A távfűtéssel ellátott lakásból 2007-ben 297 csatlakozott programunkhoz, így már több mint lakásban valósulhat meg az energia és költségtakarékos fűtés. A NYÍTÁS programra jelentkező lakóközösségeknél az elvégzendő rekonstrukciós munkák keretében a primer oldali technológiai kapcsolás átalakításán kívül fűtési körönként korszerű szabályozó szelvények és berendezések beépítése történik, amellyel alkalmassá válnak a hőközpontok a telemechanikai rendszerbe történő bevonásra, valamint a gazdaságosabb üzemeltetésre. A technológiai kapcsolások átalakítása, valamint a szabályzó szerelvények beépítése eltérő műszaki tartalommal a primer oldali változó térfogatáramú kapcsolás kialakítását jelenti. A rekonstrukcióra szánt hőközpontok címeit az alábbi táblázat tartalmazza. Sorszám Hőközpontok címei 1. Mező u. 9. Mező u Mező u Mező u Ungvár stny 29/a Ellátott lakások címei Eperjes u ; Ungvár stny Toldi u. 60. Toldi u Ószőlő u 77/a Garibaldi u Ferenc krt Ferenc krt ; Pazonyi tér 1-2.

15 15 A 2007-re tervezett illetve a megvalósult NYÍTÁS programunkban részt vevő lakások, lépcsőházak, épületek és radiátorok darabszámát az alábbi táblázat tartalmazza. Sorszám Épület címe Épület Lépcsőház Lakás Radiátorok (db) (db) (db) (db) 1 Garibaldi u Korányi F. u Kórház u Körte u Május 1. tér Mező u Nyár u Toldi u Összesen: Távfűtési gerincvezeték rekonstrukciója A távfűtési gerinchálózatunk hőveszteségének csökkentése érdekében a Mező utcai NA400 méretű távvezetékünkön 80 fm nyomvonalhosszon hajtottunk végre vezetékcserét, több mint 14,7 M Ft-os beruházás keretében (ezáltal ennek a szakasznak a rekonstrukciója be is fejeződött). A Kiskörút (NA125) építése során a régi vezetékünk korróziója miatt 2007-ben 45 fm vezetékszakasz cserét fejeztük be. A Sóstói úton (NA100 méretű 35 fm) is vezetékcserét hajtottunk végre. Az új, korszerű előszigetelt csővezetékrendszer alkalmazásával jelentős energiamegtakarítást tudunk elérni ezeken a korábban problémás szakaszokon Az OBI-MediaMarkt építése kapcsán a Nyíregyháza, Szegfű u. László u. István u. Mák u. által határolt területen az Örökösföld városrészt hőenergiával ellátó NA400 méretű primer távfűtési vezetékpár 2x310 m nyomvonalon a beruházó költségén kiváltásra került. A korábbi bakon vezetett csőpár szintén terepszint alatt fektetett előszigetelt csővezetékkel lett új nyomvonalon helyettesítve. Ezek összes hőigénye: kw. A munkálatok évben befejeződtek. Folyamatban van a Jókai tér Nagy Imre tér térségében a Korzó üzletház építése. Ennek teljes hőigénye kw, amely kielégítése szintén a városi távfűtési hálózatról történik. A kapcsolódó primer távfűtési vezeték építési munkálatai a Beruházó finanszírozásában történt.

16 Integrált minőség és környezetirányítási rendszer működtetése Nyírtávhő Kft. céljai közt fogalmazta meg a augusztusban bevezetett ISO 9001:2000 (MSZ EN ISO 9001:2001) szabvány folytatólagos működtetését, ben kibővítve azt a környezetvédelmi követelményeket magában foglaló ISO 14001:1996 (MSZ EN ISO 14001:1996), majd 2005-ben az ISO 14001:2004 szabvány szerinti környezetirányítási rendszerrel, létrehozva egy egységes, Integrált Minőségügyi és KörnyezetIrányítási Rendszert (IMKIR). Az új szabvány bevezetésében nagy segítséget és előnyt adott, hogy kulcsfolyamataiban sok mindenben hasonlított a már működő rendszerhez. Nyírtávhő Kft. fontos tényezőnek tartotta egy megfelelően felkészített, hozzáértő belső auditor team létrehozását illetve kibővítését, ezért a betervezett képzést az ütemezésnek megfelelően folytattuk le, így hét kollégánk tett sikeres belső auditori vizsgát. A belső auditorokkal a BELSŐ AUDIT-TERV szerint végezzük a főtevékenységünk ellenőrzését, illetve a kapcsolódó korrekciók, helyesbítő tevékenységek végrehajtását. Mindezek eredményeképpen év novemberben volt az ISO 14000:2004 szabvány szerinti környezetirányítási rendszerünk sikeres megújító auditja és készülünk a januárban történő ISO 9001:2000 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer megújító auditjára. 42. Önkormányzati intézmények energetikai rekonstrukciója Nyírtávhő Kft. kiemelkedő feladatként kezeli, és önálló üzletágként működteti a évtől tulajdonunkba került gázüzemű kazánházi technológiákkal ellátott önkormányzati intézményeket. Különös figyelmet fordítunk üzemeltetésük során a meglévő, illetve a szükségszerű rekonstrukciók során beépített berendezésekkel az energiamegtakarításra. Tevékenységünk során közel száz intézmény fűtési rendszerét vizsgáltuk meg és mértük fel energetikai sajátosságait az alkalmazott technológia figyelembevételével, fényt derítve az esetleges hiányosságokra, a hatékony, mégis energiatakarékos fűtés megvalósításának lehetőségeire ben több intézmény kazánházában végeztünk részleges vagy teljes felújítást, melynek költsége meghaladta a 20 M forintot. Ebben a témakörben is tanulmányt készítettünk, amelynek célja, hogy a Nyíregyháza város és vonzáskörzetében található 3 db intézmény (Q= kw) hőforrás oldali korszerűsítése során környezetbarát, energiatakarékos megújuló energiaforrásokat installáljuk. Ennek egyik lehetséges megvalósítási módja a pellet tüzelés.

17 17 Vízgazdálkodás, fejlesztés 43. Alsóbadur, Lóczibokor, Mandabokor II., Kordovánbokor, Bálintbokor ivóvízhálózat építése kapcsán, néhány szakaszon, magánterületen haladt a vezeték. A geodéziai munkarészek elkészültek, a szolgalmi jog bejegyzéshez a megállapodások megkötését a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. végezte el. 44. Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programjának előkészítő munkái évben is folytatódtak. A 2006 évben elkészített engedélyes tervek minőségbiztosítását és korrekcióját követően megkezdődött a vízjogi létesítési eljárás. A beszámolási időszakban a vállalkozó leszállította a csatornahálózat, a rekonstrukciós munkák, a hálózatracionalizálás megvalósítására, valamint az átemelők szaghatásának megoldására vonatkozó tender tervdokumentációkat, melyeknek a felülvizsgálata folyik. Az elmúlt időszak egyik legjelentősebb és a legtöbb vitát kiváltó munkarésze volt az útszabályozásokkal összefüggő feladatok elvégzése. Ennek keretében újabb lakossági fórumok meghirdetésére került sor és szórólapokkal, levelekkel valamint a média bevonásával mintegy 700 ingatlantulajdonost kerestünk meg. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség költségvetési támogatásából a konkrét tervezési feladatokon kívül menedzsment költségek kifizetésére is volt lehetőség. A menedzsment feladatok keretében indítottuk el a program önálló honlapját, ennek keretében készültek a programot megismertető rádió és tv riportok, újságcikkek, hirdetések, hírlevelek és reklámspotok. A Képviselőtestület szeptemberi ülésén döntést hozott a szennyvízcsatornázási program víziközmű társulata szervezőbizottságának személyi összetételéről. A szervezőbizottság alakuló ülésén javaslatot tett az egyes városrészek küldötteire, illetve a társulatszervezésben közreműködő társaság bevonására. A társulatszervezési munkában közreműködő N- Alexander Kft. ajánlatkérését követően megkezdődtek az OTP Lakás-takarékpénztári szerződések megkötése, a víziközmű társulat szervezése. A szervezési munkák eredményeként november 30-án a szennyvíztársulat megalakult. Az engedélyezési eljárás elhúzódása miatt a tervezési díj engedély megszerzéséhez kötött része 2008 évben kerül kifizetésre. A KEOP pályázat szeptemberi kiírásával összefüggően módosítani szükséges a pályázat kiegészítő dokumentumait, melynek minőségbiztosítása és így a pénzügyi elszámolása is áthúzódott 2008-ra. Hatósági, ellenőri feladatok 45.Környezetszennyező illegális tevékenységek kivizsgálása, hatósági intézkedések megtétele Nyíregyháza MJV jegyzője, valamint a Hatósági és Építésügyi iroda az alábbi ügyekben intézkedett évben: Közterületi illegális hulladéklerakás ( 17 db ügyirat ) 5 esetben történt kötelezés (a kötelezett végrehajtotta a kötelezést) 5 esetben a hulladék tulajdonosa a kötelezés előtt intézkedett 4 esetben a Városüzemeltetési Kht elszállította a hulladékot

18 18 2 esetben a hulladéklerakóra érkezett bejelentés 1 esetben a területre a tulajdonos trágyát pakolt le, be lett szántva Zaj ( 12 db ügyirat) 5 esetben határérték megállapítás történt 7 esetben történt zajmérés, az eredmény alapján kötelezés és tájékoztatás az Okmányiroda felé 1 esetben hatáskör hiánya miatt a bejelentési ügy át lett téve a Felső- Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi felügyelőséghez Szennyvíz ( 77 db ügyirat ) 1 esetben csapadékvíz szennyvíz csatornába történő bevezetés- a tulajdonos kötelezve lett a csapadékvíz saját területen történő elszikkasztására 1 esetben illetékesség hiánya miatt ügy áttéve Nyírpazony Polgármesteri Hivatalához A többi esetben figyelmeztetve lettek a tulajdonosok a szennyvízkezelés szabályainak betartására Levegőszennyezés ( 9 db ügyirat ) Az ügyekben, ahol szükséges volt, szabálysértési feljelentést tettünk. 46. Parlagfűvel kapcsolatos lakossági bejelentések, intézkedések Ingatlan előtti parlagfű és egyéb gyommentesítés elmulasztása miatt 320 alkalommal végzett a Közterület- Felügyelet intézkedéssel járó ellenőrzést. Ebből 109 esetben feljelentéssel intézkedett, 211 esetben továbbította a problémát más szervhez. 47.Roncsautók elszállításával kapcsolatos intézkedés A Közterület- Felügyelet fontosabb eredménynek tartja, hogy a város mentes a hulladékká vált, elhagyott roncs autóktól. Míg között az eltávolított roncsok száma 329 db-ról 66 db-ra csökkent, addig 2007-ben jelentős emelkedést regisztrálva 258 db-ot kellett elszállíttatni. 48. Kötelező közszolgáltatás igénybevételének ellenőrzése A Közterület- Felügyelet továbbra is részt vesz a Hulladék- Kommandó munkájában,illegális szemétlerakás miatt 58 esetben történt intézkedés, ebből 12 esetben sikerült tetten érni vagy felderíteni az elkövetőt. 49. Folyékonyhulladék szállító gépjárművek ellenőrzése Örvendetes tény, hogy 2007-ben folyékonyhulladék szállítással kapcsolatos illegális hulladékszállítás miatt nem kellett intézkedni.

19 19 Környezetvédelmi környezetgazdálkodási terv év Költség [eft] Feladat, cél Felelős és együttműködő fél Évről áthúzódó feladat Évi terv Környezetvédelmi fejlesztések, közterületek 1 Biomonitoring rendszer további üzemeltetése Báthory I. laktanya környezeti kármentesítése Borbányai hulladéklerakó tényfeltárása Folyékony hulladékgyűjtés kompenzáció Helyi természeti területek védetté nyilvánítása Környezetvédelmi program készítése Hulladékgazdálkodási program felülvizsgálata Vay Ádám laktanya környezeti állapotfelmérése Repülőtér környezeti hatásvizsgálat Települési szilárd hulladék gazdálkodási rendszerek fejlesztése KEOP pályázat Nyíregyháza-Oros Térségi Hulladékkezelő telep depónia magasítás Fasorrendezések Zöldfelületi felmérések Játszóterek építése közterületeken Utcabútorok építése, pótlása Utcai szemétszelencék pótlása Fásítási akció Játszóterek rekonstrukciós programja Fazekas J. tér tevezése, építése Ungvár stny 2.-6.sz. előtti burkolat, zöldfelület 20 felújítása Deák F. utca zöldfelület rekonstrukció folytatása Integrált városfejlesztés ÉAOP5.1.1/B pályázat Gyalog- kerékpárút építés ( Pazonyi u.) 23 ÉAOP pályázat Jósaváros közterületeinek rehabilitációja Környezetvédelmi Alap célfeladatok 25 Környezeti nevelés támogatása Nyíregyháza oktatási intézményeiben oktatási program bevezetése Nyíregyházi Főiskolával való együttműködési környezetvédelmi programok,

20 20 28 Grafiti- elleni akció 29 Lakossági tájékoztatás,,média megjelenés PR tevékenység. Környezetvédelemhez kapcsolódó jeles napok szervezése, rendezvényeken való részvétel, szponzorálás Vagyonkezelő Kft., Hulladék kommandó működése támogatása Vagyonkezelő Kft. E-misszió Egyesület Közterület -felügyelet Polgárőrség Mezőőrök Rendőrség Karácsonyfagyűjtő akció megszervezése Térségi Hulladék- Gazdálkodási Kft Általános iskolásoknak meghirdetett italoskarton-doboz gyűjtő akció megszervezése 33 Lakossági veszélyes hulladék gyűjtő akció. Térségi Hulladék- Gazdálkodási Kft. Térségi Hulladék- Gazdálkodási Kft Általános iskolások,családok számára vetélkedősorozat szervezése szelektív hulladékgyűjtés témakörében, az elkülönítetten történő gyűjtés gyakorlatának elmélyítése. Térségi Hulladék- Gazdálkodási Kft A környezetvédelmi világnap alkalmából egy napos szelektív hulladékgyűjtést szorgalmazó akció a hulladékudvarban, E-hulladék gyűjtő lakossági akció Általános iskolás gyerekeknek szóló pályázat kiírása a környezetvédelem témakörében. Térségi Hulladék- Gazdálkodási Kft. Térségi Hulladék- Gazdálkodási Kft Kerékpártárolók kihelyezése Falra szerelhető műanyag hulladék tömörítő berendezések beszezése oktatási intézmények számára 39 Igrice mocsár kezelése, fenntartása Környezetgazdálkodás, városüzemeltetés 40 Városszípítő akció 41 Állategészségügyi feladatok 42 Köztisztasági feladatok 43 Egyéb városüz. Feladatok 44 Zöldfelület fenntartás Térségi Hulladék- Gazdálkodási Kft., Felső- Tisza Alapítvány Vagyonkezelő Kft. Vagyonkezelő Kft. Vagyonkezelő Kft. Vagyonkezelő Kft. Vagyonkezelő Kft. Kht

21 21 45 Belvízelvezetés 46 Település vízellátás 47 Közvilágítás, szökőkutak közint. kivit. 48 Intézményi világítás korszerűsítés 49 Közutak, hidak fenntartása 50 Energiagazdálkodás, fejlesztés Panel pályázatok beadása, lebonyolítása a lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatása Vagyonkezelő Kft. Kht. Vagyonkezelő Kft. Kht. Vagyonkezelő Kft. Kht. Vagyonkezelő Kft. Kht. Vagyonkezelő Kft. Kht. Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Iroda Nyitás Program Nyírtávhő Kft Távfűtési alapvezetékek rekonstrukciója Nyírtávhő Kft Integrált minőség- és környezetirányítási 53 rendszer működtetése Nyírtávhő Kft Önkormányzati intézmények energetikai auditja és hatékonyság javító beruházás Nyírtávhő Kft. Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Iroda Vízgazdálkodás, fejlesztés 55 Csapadékvízelvezetési koncepció végrehajtása Ívóvízhálózat fejlesztések Nyíregyháza és Térsége szennyvízelvezetési 57 és tisztítási program megvalósítása Hatósági, ellenőri feladatok Környezetszennyező, illegális tevékenységek bejelentésének kivizsgálása a szükséges hatósági intézkedés megtétele Parlagfűvel kapcsolatos lakossági bejelentések kivizsgálása, intézkedések A roncsautók elszállításával kapcsolatos önkormányzati rendelet jogharmonizálása, a város megtisztítása a roncsautóktól A kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételének ellenőrzésre Társasházak szemétszállító edényzete mennyiségének felülvizsgálata Folyékony hulladék szállító gépjárművek ellenőrzése Jegyző Hatósági és Építésügyi Iroda Városüzemeltetési Kht., Közterület felügyelet Közterület - Felügyelet Közterület - Felügyelet Közterület - Felügyelet Közterület - Felügyelet Ö s s z e s e n :

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Óbudai Zöld Szabadegyetem Szabó Magdolna 2011. december 1. főtanácsadó Törvényi háttér Európa Tanácsi alapelvek, Környezeti akcióprogramok 1990. évi LXV. trv.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsághoz -

ELŐTERJESZTÉS. - a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsághoz - NYíREGYHÁZA MEGYEI JGÚ VÁRS PLGÁRMESTERI HIVATALA VÁRSFEJLESZTÉSI ÉS VÁRSÜZEMELTETÉSI SZTÁLY 4400 NYíREGYHÁZA, KSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFN: +36 42 524-550; FAX: +36 42 310-647 E-MAIL: VARSFEJLESZTES@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 78/2007.(IV. 23.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 78/2007.(IV. 23.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 78/2007.(IV. 23.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2006. évi környezetvédelmi cselekvési tervében szereplő feladatok teljesítéséről és

Részletesebben

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről és a közszolgáltatás

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv 2008. év

Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv 2008. év Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv 2008. év Költség [eft] Feladat, cél Felelős és együttműködő fél 2008. évi terv 2008. évi tény Környezetvédelmi fejlesztések, közterületek 1 Biomonitoring rendszer

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 41/2014.( ) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 41/2014.( ) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 41/2014.(111.20.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról A Közgyűlés az előterjesztést

Részletesebben

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybe vételéről és a szelektív hulladékgyűjtésről

Részletesebben

2014. évi VÁROSÜZEMELTETÉSI FELADATOK ÖSSZESÍTŐ

2014. évi VÁROSÜZEMELTETÉSI FELADATOK ÖSSZESÍTŐ 3/b/1. melléklet Az Önkormányzat költségvetéséről szóló 5/2014. (III. 10.) önkormányzati rendelethez. VÁROSÜZEMELTETÉSI FELADATOK ÖSSZESÍTŐ E F ebből: kötelezően ellátandó feladatok önként vállalt feladatok

Részletesebben

Sármellék-Zalavár volt szovjet katonai repülőtér kármentesítése

Sármellék-Zalavár volt szovjet katonai repülőtér kármentesítése Sármellék-Zalavár volt szovjet katonai repülőtér kármentesítése Intézményi háttér ÚJ SZÉCHENYI TERV KEOP Környezet és Energia Operatív Program Szennyezett területek kármentesítése Irányító Hatóság (Nemzeti

Részletesebben

Szemléletformálás a környezetvédelemben, zöld projektek

Szemléletformálás a környezetvédelemben, zöld projektek Szemléletformálás a környezetvédelemben, zöld projektek 2018. április 4. Lits László Ügyvezető igazgató Környezetvédelem Hulladékgazdálkodás - Versenyképesség KÖRNYEZETVÉDELEM SZEMLÉLETFORMÁLÁS HULLADÉK-

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 83/2006.(IV. 26.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 83/2006.(IV. 26.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 83/2006.(IV. 26.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2005. évi környezetvédelmi cselekvési tervében szereplő feladatok teljesítéséről és

Részletesebben

...R...~.~~:... rh..~ ...~.r... \.1/ REGYHÁZA ,~~ N Y. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83.

...R...~.~~:... rh..~ ...~.r... \.1/ REGYHÁZA ,~~ N Y. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VFEJL/ 173-2 /2014. Ügyintéző:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 88/2009. (IV. 27.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 88/2009. (IV. 27.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 88/2009. (IV. 27.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2008. évi környezetvédelmikörnyezetgazdálkodási tervében szereplő feladatok teljesítéséről

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi KÖZBESZERZÉSI TERVE

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi KÖZBESZERZÉSI TERVE Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi KÖZBESZERZÉSI TERVE Építési beruházás 1. Beszerzés tárgya 2. Beszerzés tárgya DDOP-5.1.2/B-11-2012-0002 Szekszárd közösségi közlekedés színvonalának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Tiszavasvári Települési Szilárd Hulladéklerakó rekultivációjának utógondozási

Részletesebben

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve Január 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi előzetes beszerzési terve 2.

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE TÁJÉKOZTATÓ. a 2012. évi környezetvédelmi hatósági ellenőrzési tevékenységről

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE TÁJÉKOZTATÓ. a 2012. évi környezetvédelmi hatósági ellenőrzési tevékenységről MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE TÁJÉKOZTATÓ a 2012. évi környezetvédelmi hatósági ellenőrzési tevékenységről 2012. évben a környezetvédelmi hatósági ellenőrzések - az év elején meghatározott

Részletesebben

I. II. III. IV. A közbeszerzés várható időpontjai. Hirdetmény feladásának ideje. Mennyisége. Teljesítés ideje: Építési beruházások

I. II. III. IV. A közbeszerzés várható időpontjai. Hirdetmény feladásának ideje. Mennyisége. Teljesítés ideje: Építési beruházások 1 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat a Építési beruházások 1. Belterületi csapadék- és belvízelvezetés problémáinak megoldása Hódmezővásárhely Tarján városrészben és az Ipari Parkban 2 db

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési szilárd hulladék kezeléséről, a hulladékok szelektív gyűjtéséről és ártalommentes

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE A támogatás célja: A Felhívás célja, a telepszerű körülmények között élők életkörülmények javítása,

Részletesebben

A NYÍRVV NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ NONPROFIT KFT. ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA. 2013. szeptember 27.

A NYÍRVV NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ NONPROFIT KFT. ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA. 2013. szeptember 27. A NYÍRVV NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ NONPROFIT KFT. ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA 2013. szeptember 27. Bocskai Péter ügyvezető A NYÍRVV Nonprofit Kft., mint a közbeszerzésekről

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. november 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. november 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. november 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 4. napirendi pont: Beszámoló a Programban megfogalmazott

Részletesebben

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30 JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA 2011. TÉMAKÖR: 1 / 30 Hulladékgazdálkodás Levegővédelem Termékdíj Természetvédelem Vízvédelem, vízgazdálkodás Zaj- és rezgésvédelem 2 / 30 TÖRVÉNYEK

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata

Nagymaros Város Önkormányzata Nagymaros Város Önkormányzata 2014. évben javasolt beruházások, felújítások, karbantartások FEJLESZTÉS Tervezés 8 600 000 Forgalomlassítók, forgalmi csomópontok 1 200 000 EÜ ház felújítás tervezése 900

Részletesebben

HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV

HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV ENYING VÁROS HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSRÓL SZÓLÓ 2000. ÉVI 43. TÖRVÉNY 37. - A ÉRTELMÉBEN 2007. ÉVBEN ELKÉSZÍTETT BESZÁMOLÓ Előzmények, általános bevezető A hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Tájékoztató. 2012. év

Tájékoztató. 2012. év Tájékoztató Tájékoztatás - a többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 15/B -a alapján - az államháztartás pénzeszközeinek felhasználásáról, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodásról

Részletesebben

Bizottsági ülések időpontjai:

Bizottsági ülések időpontjai: Bizottsági ülések időpontjai: Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2016. február 22. (hétfő) 15,00 óra Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2016. február 22. (hétfő) 18,00 óra Pénzügyi

Részletesebben

A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése

A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése 1 1. melléklet a..2014. (IV...) határozathoz A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése M e g n e v e z é s 1. Gazdasági Ellátó Központ (ÓKIG) - Pályázatok és egyéb átvett pénzeszközök

Részletesebben

Projekt információk. Előszállás Nagyközség szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása KEOP-7.1.0/11-2011-0001

Projekt információk. Előszállás Nagyközség szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása KEOP-7.1.0/11-2011-0001 A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. Projekt információk Előszállás Nagyközség szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása KEOP-7.1.0/11-2011-0001

Részletesebben

A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében

A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében Feladat általános meghatározása: Hulladék gyűjtés és hulladékkezelő létesítménybe történő szállítása és kapcsolódó feladatok ellátása

Részletesebben

BTG Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

BTG Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei Társaság elvevezése: BTG Budaörsi Településgazdálkodási

Részletesebben

J A V A S L A T. Összeállította: Nagy László osztályvezető Városüzemeltetési és Beruházási Osztály

J A V A S L A T. Összeállította: Nagy László osztályvezető Városüzemeltetési és Beruházási Osztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE VB: 83.390/2006 J A V A S L A T 2007-2010. évi Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási határain belül parkfenntartás városüzemeltetési feladat közbeszerzési pályáztatásának

Részletesebben

A LAKOSSÁGI SZELEKTÍV HULLADÉKGYŐJTÉS LEHETİSÉGEI NYÍREGYHÁZÁN

A LAKOSSÁGI SZELEKTÍV HULLADÉKGYŐJTÉS LEHETİSÉGEI NYÍREGYHÁZÁN ZÖLDSZEMLÉLET MINDEN NAPRA AVAGY A TÉRSÉGI HULLADÉK- GAZDÁLKODÁSI KFT. KÖRNYEZETVÉDELMI KOMMUNIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE Hajzerné Hajnal Tünde PR referens A LAKOSSÁGI SZELEKTÍV HULLADÉKGYŐJTÉS LEHETİSÉGEI NYÍREGYHÁZÁN

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2013. február 20-i ülésére Nyílt ülésen

Részletesebben

1. SZ. MELLÉKLET KÖZSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG MENNYISÉGI PARAMÉTEREI

1. SZ. MELLÉKLET KÖZSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG MENNYISÉGI PARAMÉTEREI 1. SZ. MELLÉKLET KÖZSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG MENNYISÉGI PARAMÉTEREI KÖZSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG MENNYISÉGI PARAMÉTEREI 1. sz. melléklet 1. NÖVÉNYÜLTETÉS I11 Cserje, talajtakaró, sövény ültetés 350

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA VÁROSFEJLESZTÉSI IRODA

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA VÁROSFEJLESZTÉSI IRODA Ügyiratszám: 2904-173/2008.X. Ügyintéző: Pató István/F.I. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA VÁROSFEJLESZTÉSI IRODA 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-545 Fax:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 5283/2016. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján

Részletesebben

2. A Képviselő-testület dokumentumok aláírására felhatalmazza a

2. A Képviselő-testület dokumentumok aláírására felhatalmazza a Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 64/2015. (VII.22.)KT határozata A Kommunális Szolgáltató és Közfoglalkoztatási Intézmény alapító okiratának módosításáról Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 14/2005.(VI.10) rendelete. az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 14/2005.(VI.10) rendelete. az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 14/2005.(VI.10) rendelete az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete ( továbbiakban: képviselőtestület )

Részletesebben

a települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 12/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról

a települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 12/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról DECS Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2016.(VII.1.) önkormányzati r e n d e l e t e a települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 12/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása

Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása A fejlesztés céljainak meghatározása Az Európai Uniós pályázatot 2011 októberében nyújtottuk be A fővárosi

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 11/1997.(III.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 11/1997.(III.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 11/1997.(III.1.) számú r e n d e l e t e Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyûlésének Környezetvédelmi Alapjáról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyûlése a környezt

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 60/1999. (III.22.) számú. h a t á r o z a t a. a Közgyûlés évi programjának megállapításáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 60/1999. (III.22.) számú. h a t á r o z a t a. a Közgyûlés évi programjának megállapításáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 60/1999. (III.22.) számú h a t á r o z a t a a 1999-2002 évi programjának megállapításáról A 1./ az elõterjesztést megtárgyalta és azt a mellékletet képezõ ütemtervvel

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft E Ft

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft E Ft F.T. jelű melléklet ÖSSZESÍTŐ Teljesítés 2003.12.31. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: 350.000 E Ft 338.178 E Ft 286.896 E Ft B./ Út-, közterület, felszíni vízelvezető rendszerek fenntartási kiadásai:

Részletesebben

Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Szarvas Városban

Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Szarvas Városban Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Szarvas Városban A projekt bruttó összköltsége: 166.817.040.- Ft, 100%-os támogatási intenzitás mellett. Megvalósítási időszak: 2015.02.02-2015.05.29. Projektazonosító:

Részletesebben

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l * 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz.( 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata évi Közbeszerzési Tervének módosítására

Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata évi Közbeszerzési Tervének módosítására Előterjesztés sorszáma: 327. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évi Közbeszerzési Tervének módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózdi Városüzemeltető Intézmény. alapító okiratának módosítására. Ózd, december 15.

J A V A S L A T. az Ózdi Városüzemeltető Intézmény. alapító okiratának módosítására. Ózd, december 15. J A V A S L A T az Ózdi Városüzemeltető Intézmény alapító okiratának módosítására Ózd, 2016. december 15. Előterjesztő: Ózdi Városüzemeltető Intézmény igazgatója Tisztelt Képviselő-testület! A nemzeti

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-50 l Ügyiratszám: 355-9/2012.x1l1 Ügyintéző: Faragóné/Sné PONTOsITOTI! MEGHívó

Részletesebben

11. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére

11. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Állami földek hasznosításba adása közfoglalkoztatási célra

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN 1 Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2002. /II.21./ rendelete a köztisztaság fenntartásának rendjéről és a hulladékkezelési közszolgáltatásról 1 EGYSÉGES SZERKEZETBEN Sárvár Város Önkormányzatának

Részletesebben

Városüzemeltetési és Fejlesztési Igazgatóság városüzemeltetési költségelıirányzatok I. V Á L T O Z A T. feltétlenül elvégzendı feladatok

Városüzemeltetési és Fejlesztési Igazgatóság városüzemeltetési költségelıirányzatok I. V Á L T O Z A T. feltétlenül elvégzendı feladatok Városüzemeltetési és Fejlesztési Igazgatóság városüzemeltetési költségelıirányzatok 2010. I. V Á L T O Z A T adatok bruttó eft/ban Helyi utak, hidak üzemeltetése 119.300 - Helyi utak, hidak rekonstrukciója

Részletesebben

Napfény Óvoda Bővítési és rekonstrukciós kivitelezési munkáihoz kapcsolódó kiegészítő kivitelezési munkák ÉAOP-4.1./A

Napfény Óvoda Bővítési és rekonstrukciós kivitelezési munkáihoz kapcsolódó kiegészítő kivitelezési munkák ÉAOP-4.1./A Szerződés megnevezése Projekt megnevezés Szerződést kötő felek neve Szerződés értéke Megvalósítás helye Tényleges teljesítés időpontja Szerződésben bekövetkezett változások Időtartama Napfény Óvoda Bővítési

Részletesebben

deregulációs programja

deregulációs programja Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006-2007. évi deregulációs programja Sorszá m A rendelet megnevezése 1. Szentendre Város Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2003.

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 307/2015.(XII.17.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 307/2015.(XII.17.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 307/2015.(XII.17.) számú határozata a NYfRVV Nonprofit Kft.-vel kötött 2015. évi Éves Közszolgáltatási Szerződés módosításának jóváhagyásáról A Közgyűlés az

Részletesebben

170/2014. (VIII.21.) számú. határozata. átruházott hatáskörök gyakorlásáról

170/2014. (VIII.21.) számú. határozata. átruházott hatáskörök gyakorlásáról NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 170/2014. (VIII.21.) számú határozata átruházott hatáskörök gyakorlásáról A Közgyűlés a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának: l. 137/2014. (V.28.) számú határozatát,

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI VIZIKÖZMŰVEK ÉVI MÓDOSÍTOTT BERUHÁZÁSI TERV teljesítése

NAGYKOVÁCSI VIZIKÖZMŰVEK ÉVI MÓDOSÍTOTT BERUHÁZÁSI TERV teljesítése NAGYKOVÁCSI VIZIKÖZMŰVEK 2012. ÉVI MÓDOSÍTOTT BERUHÁZÁSI TERV teljesítése 2012 évben indított munkák I. Előre nem tervezett értéknövelő munkák A keret terhére az alábbi munkák valósultak meg 2012-ben:

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2015. július 23. Előterjesztő: Polgármester Készítette: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 10/2015.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 2626/211/2016. TÁRGY: "A KELETI VÁROSRÉSZI ÓVODA HIRDI TAGÓVODÁJA FELÚJÍTÁSA" TÁRGYÚ PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK MEGHOZATALA (TOP 6.2.115) MELLÉKLET: 2 DB E L Ő T E

Részletesebben

Feladatleltár. 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata

Feladatleltár. 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata ÁROP-3.A.2-2013-2013-0003 kódszámú Önkormányzati szervezetfejlesztés Érd

Részletesebben

Szerződés tárgya. 2009. október 26. - Építési szerződés Ajka város Önkormányzata Baumidex Kft

Szerződés tárgya. 2009. október 26. - Építési szerződés Ajka város Önkormányzata Baumidex Kft Ügyszám: 03/00046/2010. HIRDETMÉNY ) Ajka, Sport u. - Újélet u. közötti szakasz burkolat megerősítő felújítási 2009. október 26. - Építési szerződés Ajka város Önkormányzata Baumidex Kft 2009. október

Részletesebben

Az R 4. -a az alábbi 12-14. pontokkal egészül ki:

Az R 4. -a az alábbi 12-14. pontokkal egészül ki: Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2005.(XII.19.) Kt. sz. rendelete Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 35/2004.(XII.3.)

Részletesebben

Dunaújváros Megyei Jogú Város 2007. évi környezetvédelmi intézkedési terve

Dunaújváros Megyei Jogú Város 2007. évi környezetvédelmi intézkedési terve Dunaújváros Megyei Jogú Város 2007. évi környezetvédelmi intézkedési terve 2006. november 1 Bevezetés Dunaújváros Megyei Jogú Városnak a 2007-2012 évekre szóló 2. települési környezetvédelmi programjában

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2010. évi közbeszerzési terv I. sz.

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2010. évi közbeszerzési terv I. sz. Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2010. évi közbeszerzési terv I. sz. módosítás A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete A NEM KÖZMŰVEL ÖSSZEGYŰJTÖTT HÁZTARTÁSI SZENNYVÍZ BEGYŰJTÉSÉRE VONATKOZÓ HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Békés Város

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999./V. 26./ Ktr. számú rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatás igénybevételéről (egységes szerkezetben)

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében Önkormányzatok számára kiírt aktuális pályázati lehetőségek Témakör Nevelési intézmények fejlesztése Dél Alföld,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. év november 26.-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata:

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata: Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata: Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Enying Város Szolgáltató Intézménye 186/2003.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Jegyzői Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 321/2015. (XII. 17.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 321/2015. (XII. 17.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 321/2015. (XII. 17.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról szóló 55/2015. (III. 26.) számú

Részletesebben

Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról

Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Jaksa Zsoltné főelőadó Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Tisztelt

Részletesebben

Városfejlesztési alpolgármester

Városfejlesztési alpolgármester Előterjesztő: Városfejlesztési alpolgármester Ikt.sz.: 43610/2010. Tárgy: 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv Melléklet: 1 db határozati javaslat 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv Készítette:

Részletesebben

Közzététel a Hajdúsámson Város Önkormányzata által megkötött, nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó szerződésekről

Közzététel a Hajdúsámson Város Önkormányzata által megkötött, nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó szerződésekről nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó ekről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 20. évi CXII. törvény. melléklete szerinti Általános közzétételi lista alapján

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 47/2001. (06. 29.) sz. rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatásáról

Részletesebben

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015. (IV.8.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK GAZDÁLKODÁSRÓL Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (IV.29.)

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1. melléklet MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1 2013. szeptember 19. Közgyűlési anyagok leadási határideje: 2013. augusztus 22. 1. Javaslat az Önkormányzat

Részletesebben

A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Elfogadta: 198/2008. (III. 26.) Kt. hat. A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA A Nemzeti Környezetvédelmi Program a települési környezet védelmén belül egy kisebb környezet-, és stresszhatást

Részletesebben

Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2002 (XII. 20.) rendelete A települési hulladékokkal és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésével kapcsolatos közszolgáltatásokról

Részletesebben

ÉK. 92. 380/2007. Melléklet: - rendelet tervezet - felülvizsgált hulladékgazdálkodási terv javaslat

ÉK. 92. 380/2007. Melléklet: - rendelet tervezet - felülvizsgált hulladékgazdálkodási terv javaslat MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ÉK. 92. 380/2007. Melléklet: - rendelet tervezet - felülvizsgált hulladékgazdálkodási terv javaslat Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város települési hulladékgazdálkodási

Részletesebben

J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására

J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására Ózd, 2015. május 28. Előterjesztő: Város- és Sportlétesítményüzemeltető Intézmény Intézményvezetője Előkészítő:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év május 24.-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/ )

Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/ ) Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047) KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047 PROJEKT NYITÓRENDEZVÉNY Simontornya Város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása projekt

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 169/2007. (VIII. 27.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 169/2007. (VIII. 27.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 169/2007. (VIII. 27.) számú h a t á r o z a t a egyes közoktatási intézmények megszüntető okiratainak jóváhagyásáról A Közgyűlés a 156/2005.(VI.29.) számú közgyűlési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére Tárgy: A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés gyakoriságának

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. december 14-i ülésére

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 35/2014.(II.27.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki mezőgazdasági, Városüzemeltetési és Fejlesztési

Részletesebben

Zöldövezet Környezetvédelmi és Munkabiztonsági Vállalkozás

Zöldövezet Környezetvédelmi és Munkabiztonsági Vállalkozás 10/4/2017 Zöldövezet Környezetvédelmi és Munkabiztonsági Vállalkozás ÁRAJÁNLAT Nagyvázsony, Mencshely, Pula Községek Települési Környezetvédelmi Program (2018-2023) elkészítése Petrovics Zsolt okl. környezetgazdálkodási

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A település szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző Az előterjesztést figyelemmel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

Ikt. Szám:19168/2019. M E G H Í V Ó

Ikt. Szám:19168/2019. M E G H Í V Ó DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE VÁROSÜZEMELTETÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TURISZTIKAI BIZOTTSÁG Dunaújváros, Városháza tér 1. (06-25) 544-392 E-mail: varosuzemeltetési@pmh.dunanet.hu Ikt. Szám:19168/2019.

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének 22 /2004. (XII.28.) rendelete a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Képviselőtestülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Módosulások, változások Polgármesteri Hivatalnál kötött szerződések. Szerződés tárgya

Módosulások, változások Polgármesteri Hivatalnál kötött szerződések. Szerződés tárgya a 2008. évben kötött, nettó 5.000.000 forint feletti szerződésekről (az államháztartásról szóló törvény 15/B. -a, valamint Ajka város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi költségvetéséről szóló

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testület. 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660. Pf.: 76. fax: 592-676

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testület. 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660. Pf.: 76. fax: 592-676 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testület 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660. Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: várpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 4/2014. (I.29) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 4/2014. (I.29) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 4/2014. (I.29) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról

Részletesebben

Fürdőkultúra fejlesztése a Balatonföldvári Keleti strandon (DDOP-2.1.1/D )

Fürdőkultúra fejlesztése a Balatonföldvári Keleti strandon (DDOP-2.1.1/D ) Balatonföldvár Város Önkormányzata 2009. novemberében sikeres pályázatot nyújtott be a Dél-Dunántúli Operatív Program A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése című pályázati felhívás keretében.

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a hulladékgazdálkodással kapcsolatos rendelet módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Püspökladány Város

Részletesebben