Ügyintéző: Tóth Kálmán Cselekvési Program ( ) Előterjesztés a Közgyűlés március 7. napján tartandó ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ügyintéző: Tóth Kálmán Cselekvési Program (2013-2014) Előterjesztés a Közgyűlés 2013. március 7. napján tartandó ülésére"

Átírás

1 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 147/2013. Melléklet: Beszámoló Ügyintéző: Tóth Kálmán Cselekvési Program ( ) Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Előterjesztés a Közgyűlés március 7. napján tartandó ülésére Beszámoló a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiában foglalt feladatok évi teljesítéséről és Javaslat a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégia évi cselekvési programjára Előkészítésért felelős: Miklós Béláné főosztályvezető Hatósági Főosztály Egyeztetve: Dr. Sömjéni Éva kabinetvezető i Kabinet Törvényességi véleményezésre bemutatva: Dr. Csiszár Miklós Jegyző

2 Tisztelt Közgyűlés! Jelen előterjesztés tájékoztatást kíván nyújtani a Közgyűlés IV-105/22.640/2011. számú határozatával elfogadott Miskolc Megyei Jogú Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégia évi cselekvési programjában megfogalmazott feladatok megvalósításáról, az elért eredményekről és a évekre tervezett cselekvési programról. I. Tartalmi összefoglaló A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv. 13. (1) bekezdés 17. pontja a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítandó közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok között nevesíti a település közbiztonságában való közreműködési kötelezettséget. A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (X. 28.) OGY határozat kimondja, hogy az önkormányzatok joga, egyben kötelessége a helyi közösségek életminőségének javítása érdekében a helyi bűnmegelőzési stratégia kialakítása és realizálása. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a II- 46/59.197/2004. számú határozatával fogadta el a helyi közbiztonsági és bűnmegelőzési stratégiáját. A közbiztonság a társadalmi együttélés rendjének adott időszakban és helyen jogilag szabályozott olyan tényleges helyzete, amelyben az emberek élete, személye, javai és jogai biztosítottak az illetéktelen támadásoktól. A közbiztonság infrastrukturális tényező is, a gazdaság működésének olyan feltétele, amely befolyásolja a beruházási szándékot, az idegenforgalmat, az állampolgárok mindennapjait, hangulatát, a letelepedési kedvet. A település közbiztonságának állapota a helyi problémák összességéből tevődik össze, ezért kezelése és a bűncselekmények megelőzése is csak helyi összefogással lehetséges. A helyi lakosokat és azok értékeit meg kell védeni a bűnözőktől, a közösségi együttélési szabályokat megsértőktől, ezért a közbiztonság fontosságából és az önkormányzás lényegéből fakadóan az önkormányzatnak rendelkeznie kell bűnmegelőzési és közbiztonsági koncepcióval és azt következetesen végre kell hajtani, a tapasztalatokból levont következtetéseket felhasználva időről időre aktualizálni kell, hogy a megváltozott környezethez an igazodva a leghatékonyabb eszközök állhassanak rendelkezésre a problémák kezelése érdekében. A közbiztonság helyreállítása, megőrzése, továbbá a lakosság biztonságérzetének fokozása szempontjából is fontos szerep hárul a prevenciós szakmai tevékenységre. A társadalom számára lényegesen hasznosabb megelőzni a bűncselekményt, illetve az elkövetővé vagy az áldozattá válást, mint mozgásba hozni a bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás igencsak költséges rendszereit. A jó közbiztonság nem valósítható meg kizárólag a bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás hagyományos intézményrendszerében. A közbiztonságot ugyan javítja a bűnüldözés teljesítményének és a büntető igazságszolgáltatás hatékonyságának növelése, szükség van azonban olyan, a társadalmat ösztönző és mozgósító programok, technikák 2

3 intézményesítésére is, amelyek a nagy- és kisközösségek, az intézmények, a gazdasági szereplők és az állampolgárok önvédelmi képességét, bűnözéssel szembeni védettségét fokozzák. A bűnmegelőzés külső beavatkozás annak érdekében, hogy általában és/vagy egy lokális területen belül, csökkenjen a lakosság közeli bűncselekmények és kiemelt szabálysértések száma, javuljon a közlekedés biztonsága, legyen elfogadható a közterületek rendje, csökkenjen az áldozattá-válás veszélye, valamint növekedjék az állampolgárok biztonságérzete, ugyanakkor emelkedjék a felderített bűncselekmények száma. Az önkormányzat, mint a helyi szolgáltatások és szolgáltató intézmények többségének tulajdonosa, a közigazgatás irányítója kell hogy vezérelje, motiválja és koordinálja a helyi bűnmegelőzést. Jogalkotóként és település-tervezőként érvényesítheti azokat a szempontokat, amelyek a helyi közbiztonságot szolgálják. Napjainkban azt kell megélnünk és tapasztalnunk, hogy a társadalmi feszültségek, az egyre súlyosbodó szociális problémák sok esetben jogsértő magatartásokban, szabálysértések és bűncselekmények elkövetésében jelennek meg és ezen társadalmi problémák kezelése egyre bonyolultabbá válik. Miskolc város önkormányzatának joga, egyben kötelessége az alapvető emberi jogok érvényesítése, az életminőséget javító közbiztonság megteremtése és megőrzése, a jogsértéseket előidéző okok és a sértetté válás veszélyének csökkentése, a bűncselekmények eredményes megelőzése, a lakosság és az anyagi javak védelme, mely igazodik a város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiájához és az annak alapján meghatározott adott időszakra vonatkozó cselekvési programjához. II. Előzmények március 4-én Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a II-47/59.197/2004. sz. határozatában elfogadta a város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiáját és végrehajtásának cselekvési programját, mely a helyi aktuális bűnmegelőzési feladatok megoldására összpontosít. A stratégia kidolgozásába és a feladatok végrehajtásába bevonta a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Közterület-felügyelet, a népegészségügyi szakigazgatási szerv, a Környezetvédelmi felügyelőség, a polgárőrség illetékes szerveit és szervezeteit. A cselekvési program eredményes végrehajtásának feltételeként létrehozta a Miskolci Bűnmegelőzési Centrumot. A Bűnmegelőzési Centrum kialakítása, technikai felszereltsége, szakmai koordináló tevékenysége biztosította a stratégiai célok eddigi megvalósításának feltételeit. A feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót legutóbb a május 12. napján tartott ülésén tárgyalta és fogadta el a Tisztelt Közgyűlés, egyidejűleg a IV-105/22.640/2011. sz. határozatában meghatározta a évekre vonatkozó bűnmegelőzési cselekvési program tartalmát. 3

4 III. Várható szakmai hatások Ha a társadalmi bűnmegelőzés, valamint a rendőrség és a lakosság, valamint az önkormányzat együttműködő munkája jó, akkor kevesebb bűncselekmény történik, és ebből a kevesebb bűncselekményből értelemszerűen többet lehet felderíteni. A bűnmegelőzési tevékenységnek két fő feladata van. Az egyik a rendőrség munkáját közvetlenül elősegítő feladatok, a másik a bűnmegelőzés társadalmasításából adódó feladatok. A két feladat azonban egymástól nem elválasztható ugyanis a két tevékenység visszahat egymásra, eredményességük, hatékonyságuk egymásnak függvénye. A cél, hogy a két tevékenység összehangolt munkájának eredményeként, egy adott településen az optimálishoz közelítsen a közbiztonsági helyzet, vagyis a lehető legkevesebb főleg lakosság közeli bűncselekmény, és kiemelt szabálysértés történjen, s ezzel egy időben növekedjen a felderített ügyek száma, csökkenjen az áldozattá válás esélye, növekedjék a lakosság biztonságérzete. A bűnmegelőzési szemlélet kialakításának igényével az önkormányzati tevékenység tervezésének, gyakorlatának, ellenőrzésének folyamatába fokozatosan beépülnek a közbiztonsági és bűnmegelőzési szempontok a témakörben születendő jogszabályi előírásoknak megfelelően. IV. Várható gazdasági hatások A közösségi bűnmegelőzés a közbiztonság fenntartása és fokozása útján növeli a társadalom önvédelmi képességét. Az önkormányzat számára a közbiztonság a társadalompolitika önálló része, a társadalom életminőségének fontos eleme. E minőségében a közbiztonság képes fékezni a társadalomban jelentkező, a bűnözést reprodukáló folyamatokat. Ugyanakkor a közbiztonság kollektív társadalmi termék és az életminőség alapvető összetevője is, amely közvetlen formában jelzi az adott társadalom hatékonyságát. Az egyre növekvő társadalmi problémák okán kialakuló, a közbiztonságra veszélyt jelentő helyzetek kezelése egyre bonyolultabbá válik és an növekszik a ráfordítások anyagi, technikai, humán mértéke is. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata költségvetésében rendszeresen forrást biztosít a közbiztonsági és bűnmegelőzési feladatok finanszírozására a közbiztonság és polgárőrség támogatása című költségvetési soron. Forrást biztosít a bűnmegelőzés és a bűnüldözés helyi rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéhez is, an alakítva a feladatellátás hatékonyságának növelése érdekében a működéshez szükséges személyi, szervezeti és tárgyi feltételeket. A megelőzés gazdasági hatása egzakt módon nem mérhető. A közbiztonsági és bűnmegelőzési intézkedések költségeit olyan befektetésnek kell tekinteni, amelynek hozama a közbiztonság érzékelhető javulása. 4

5 V. Kapcsolódások A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájának végrehajtásáról szóló, an aktualizált kormány határozat minden szakminisztérium számára előírja a stratégiai célok megvalósulását szolgáló intézkedések, programok kidolgozását, támogatását. Kiemelten kezelendő minden lehetséges területen és szinten az együttműködés, a koordináció és a kommunikáció. Ezen a téren városi szinten is az együttműködés úgy a pályázatokon való részvétel, mint a megvalósítandó programok során az oktatás, a rendvédelem, az igazságszolgáltatás és az egészségügy preventív területein. A jól szervezett, a súlypontokat optimálisan meghatározó, széles szakmai és társadalmi erőket megmozgató bűnmegelőzési munka nagymértékben teheti hatékonyabbá, minőségileg jobbá a rendőrség alapfeladatainak ellátását, hiszen ha kevesebb a bűncselekmény, vagyis kevesebb cselekmény vár felderítésre, akkor az ugyanolyan szakmai kvalitásokkal rendelkező rendőri szakemberek, ugyanannyi idő alatt arányaiban több bűncselekményt tudnak felderíteni. Az önkormányzat rendeletalkotási jogára tekintettel an vizsgáljuk, hogy a bűnmegelőzés érdekében szükséges-e a helyi viszonyok szabályozása vagy a meglévő szabályok módosítása. A Közgyűlés e tárgyban legutóbb a február 14. napján tartott ülésén II-9/4210/2013. sz. határozatában döntött a Miskolci Önkormányzati Rendészet költségvetési szerv létrehozásáról, melynek alaptevékenysége: a közterületek rendjének, tisztaságának védelme, a közterület jogszerű használatának ellenőrzése, az életminőséget befolyásoló antiszociális magatartásformák elleni fellépés, vagyonvédelem, élhető környezeti rend védelme, fokozott jelenlét biztosítása a közösség biztonságérzetének növelése érdekében, bűnmegelőzési tevékenység a közbiztonság és közrend védelme érdekében. VI. Javaslat a sajtó tájékoztatására A sajtó tájékoztatása indokolt. Hangsúlyozni kell, hogy Miskolc város országosan elismert tevékenységet folytat a társadalmi bűnmegelőzés területén, kiemelten fontosnak ítélve a város közbiztonságának javítását. Tisztelt Közgyűlés kérem, hogy az előterjesztést megvitatni, és a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek! Miskolc, február 18. Dr. Kriza Ákos 5

6 Határozati javaslat: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Beszámoló a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiában foglalt feladatok évi teljesítéséről és javaslat a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégia évi cselekvési programjára című előterjesztést és az alábbi határozatot hozza: A határozat tárgya: Beszámoló a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiában foglalt feladatok évi teljesítéséről és a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégia évi cselekvési programjának jóváhagyása 1. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiában foglalt feladatok évi teljesítéséről szóló beszámolót az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal elfogadja. azonnal 2. A Közgyűlés a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégia évi cselekvési programját a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja. Végrehajtásért felelős: Hatósági Főosztály azonnal 3. A Közgyűlés felkéri a t, hogy a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégia évi cselekvési programjának teljesítéséről a Közgyűlésnek számoljon be. Végrehajtásért felelős: Hatósági Főosztály 6

7 2015. márciusi közgyűlés Beszámoló 1.sz. melléklet Miskolc Megyei Jogú Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiájában foglalt feladatok évi teljesítéséről 1. Személyi és szervezeti feltételrendszer Az 1002/2003. (I.8.) Korm. határozat céljaival egyetértve - mely szerint a bűnmegelőzés hatékonyságának növelése érdekében szükséges feladatok körében a kormány irányító és koordináló szerepvállalása mellett, a konkrét bűnmegelőzési tevékenység kereteinek kimunkálását az önkormányzatok hatáskörébe utalja főállású köztisztviselő, bűnmegelőzési referens kinevezésére került sor július 15. napjával. A bűnmegelőzési referens feladatkörét július 1. napjától a végzi. A az önkormányzat bűnmegelőzési tevékenységét szervezi és irányítja, feladatkörében ellátja: - Miskolc Megyei Jogú Város polgármesterének az Országos Bűnmegelőzési Bizottság tagságából eredő szakmai háttér biztosítását, - az Önkormányzat közbiztonsági és bűnmegelőzési stratégia végrehajtásának koordinálását, - elősegíti a társadalmi bűnmegelőzés szempontjainak érvényesülését az önkormányzati tevékenységben. Különös tekintettel a szociál - és családpolitika, ifjúság- és sportpolitika, kulturális, oktatási, nevelési politika, területfejlesztés, foglalkoztatáspolitika, környezet- és természetvédelmi politika területére, - kapcsolatot tart a bűnmegelőzés területén érintett rendvédelmi, igazságszolgáltatási szervekkel és szervezetekkel, egyházakkal, oktatási és kulturális intézményekkel, civil szervezetekkel, - bűnmegelőzési kommunikációs, tájékoztató és ismeretterjesztő, programszervező tevékenységet folytat, - a közösségi bűnmegelőzést szolgáló állampolgári kezdeményezések, lakossági önvédelmi szervezetek törekvéseinek támogatását, szakmai segítését, - menedzseli a bűnmegelőzési témákban kiírt pályázatokat, - napi munkakapcsolatot tart, a i Hivatal szakmai főosztályaival, osztályaival. 7

8 A a Hatósági Főosztály Közterület-felügyeleti és Rendészeti Osztályának közvetlen irányítása alá tartozik. Feladatkörének ellátása mellett, javaslattételi, döntés előkészítő munkájával segíti a hivatal illetékes osztályainak, főosztályainak munkáját. A Bűnmegelőzési Centrum : A Bűnmegelőzési Centrum a Közgyűlés II-47/59.197/2004. számú határozatával elfogadott Miskolc Megyei Jogú Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiája és a két évente meghatározott cselekvési programok eredményes végrehajtásának szervezeti kereteként jött létre és működik. Feladata: - információs, oktatási, képzési és módszertani központként segítse elő a kistérségi bűnmegelőzési tevékenység megalapozását és kiszélesítését, - széleskörű koordináló és kommunikációs tevékenységével biztosítsa a szakmai és civil szervek, szervezetek és intézmények hatékony együttműködését a bűnmegelőzés területén, - közvetlen elérhetőségi lehetőséget biztosítson és kapcsolatot teremtsen minden, a társadalmi bűnmegelőzés területéről érkező szervezeti és lakossági információ fogadására, értékelésére, feldolgozására, továbbítására, - szervezetileg képes legyen a rendelkezésre álló erőforrások és eszközök leghatékonyabb működtetésére. A Bűnmegelőzési Centrum Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által a miskolci polgárőr egyesületek számára biztosított irodahelyiségben Miskolc, Széchenyi u. 12/b. szám alatt működik. Kialakítási és működési költsége a közbiztonság támogatása című költségvetési sor terhére történik. Technikai felszerelésének túlnyomó részét pályázati forrásból valósították meg, rendelkezik minden szükséges eszközzel telefon, internet, elektronikus levelezés, stb. Fokozatosan növekszik azon magánszemélyek és civil szervezetek száma akik információért, tanácsért, segítségért keresik fel telefonon, levélben, interneten vagy személyesen is. - Minden hónap első keddjén itt tart megbeszélést az ún. Koordinációs Bizottság az adott hónap feladatairól, az aktuális problémákról, a közös szolgálatok egyeztetéséről. (Polgárőr Egyesületek, csoportok vezetői, Közterület-felügyelet, rendőrség, NAV, katasztrófavédelem munkatársai) - Városi rendezvények alkalmával ügyeleti központ. A polgárőrök részére irodahelyiséget biztosít. - Helyet biztosít a Kábítószer Ellenes Fórum tagjainak a rendszeres munkamegbeszéléshez.(stratégia kidolgozása, pályázati feladatok megbeszélése) 8

9 1.1 Ügyfélszolgálati iroda: A közrend, közbiztonság növelése és a lakosság biztonságérzetének a növekedése érdekében napjától ügyfélszolgálati iroda kezdte meg működését a Bűnmegelőzési Centrumban. Az ügyfélszolgálati irodában nem csupán a közrend, közbiztonság témakörével összefüggő bejelentéseket várják, hanem ami az emberek közérzetére, mindennapi életére, körülményeire befolyással lehet. Az ügy jellegétől függően értesítik az illetékes hatóságot. - Célja a problémamegoldás hatékonyságának növelése, a lakossági problémák minél szélesebb körű megismerése, közvetlen elérhetőségi lehetőség biztosítása, problémák feltárása, értékelése, feldolgozása, továbbítása valamint a hatékony segítségnyújtás kialakítása. Ügyfélfogadási idő: - Minden szerdán óráig és óráig a közterület-biztonsági referens várja a személyes bejelentéseket. - Előre meghirdetett időpontokban fogadóórát tart a közrendvédelmi referens, az esélyegyenlőségi, a társadalmi felzárkózási, a civil és egyházügyi referens is. 2. Együttműködés a stratégiai partnerekkel A stratégiai partnerekkel való együttműködést a közös cél elérése érdekében kezdeményezett programok napi operatív egyeztetése, összehangolása, közös erőforrások keresése és működtetése jellemezi. Az elvégzendő feladatok tervezése, koordinálása kapcsán rendszeres szakmai megbeszéléseket tartottunk havonta, ahol mindig célirányosan, a feladat megoldásában résztvevő stratégiai partnerek vettek részt. Ezen túlmenően évente legalább egy alkalommal közös munkaértekezletet tartottunk, ahol átnéztük és értékeltük a közös tevékenységet, megbeszéltük a következő időszak aktuális feladatait. 2.1 Rendőrség A közrendvédelmi programban kiemelt szerepe van a rendőri szerveknek. Közös érdekünk, hogy munkájukat a magas színvonalon, hatékonyan, a törvénytisztelő állampolgárok megelégedésére végezzék. Tevékenységük fontos része a biztonságért érzett egyéni és közösségi felelősség kialakításának elősegítése, valamint a proaktív rendőri munka révén a polgárok hozzásegítése a nyugodt életkörülmények kialakításához. Emellett jelentős területet 9

10 kap a rendészeti bűnmegelőzési oktatás, így az iskolai előadások, lakossági fórumok, nyílt napokon, kiállításokon történő részvétel. A társadalmi bűnmegelőzés területén mindenekelőtt az állampolgárokat és közösségeiket közvetlenül sértő vagy veszélyeztető, ún. hagyományos bűncselekmények csökkentését szeretnék előtérbe helyezni, amely növeli a bizalmat, ösztönzi a közös fellépést, ezáltal alkalmas eszköz a bűnözéstől való félelem mérséklésére, az állampolgárok biztonságérzetének növelésére. - A stratégiai célok megvalósítása során szoros szakmai együttműködés alakult ki a Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályával. Ez az együttműködés közös rendezvények szervezésében, pályázatok elkészítése során kölcsönös szakmai támogatásban, nyertes pályázati projektek közös megvalósításában válik eredményes gyakorlattá. - A városi rendőrkapitánysággal való szakmai együttműködés több területen közrendvédelem, közterületek rendje, biztonsága, környezetvédelem, bűnmegelőzési oktatás, felvilágosítás, konferenciák szervezése az elmúlt évekhez hasonlóan kiemelkedően jónak és eredményesnek értékelhető. - Közös szakmai egyeztetés kapcsán indult el az ifjúságvédelmi őrjárat akciósorozat a családsegítő központtal és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséggel közösen Miskolc város területén. Az akció célja az iskolakerülésnek, egészségkárosító szerek fogyasztásának, koldulásnak, kéregetésnek, bűncselekmények elkövetésének, áldozattá válásnak a megelőzése, megakadályozása. - Az Avasi városrészben is beindult az őrjárat, az Iránytű Avasi Szociális Szolgáltatóval és a Közterület-felügyeleti és Rendészeti Osztállyal közösen. - Az egyik legfontosabb feladat a kábítószer elterjedésének visszaszorítása. - Első alkalommal május 11-én, a Város Napján került sor a Város Napi Bűnmegelőzési Vetélkedőre, melyet 150 eft-al támogattunk. A rendezvény a Miskolci Rendőrkapitányság és a Tabula Rasa Pedagógiai Közhasznú Alapítvány közreműködésével valósult meg évben 100 eft-al támogattuk a Bűnmegelőzési vetélkedőt, mely a Miskolci Rendőrkapitányság és a Városi Pedagógiai Intézet közreműködésével valósult meg. Ebből szeretnénk hagyományt teremteni. - Az önkormányzat jelentős anyagi támogatást nyújtott a Rendőrkapitányságnak a Miskolc Város Közrendjéért Közalapítvány működtetéséhez. - az Önkormányzat a közbiztonság és bűnmegelőzés területén dolgozó rendvédelmi szervek és a polgárőrség részére 2011-ben 21 db, 2012-ben 22 db parkolóbérletet biztosított. - Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Közbiztonság, polgárőrség támogatása soron jóváhagyott összegből a Miskolci Rendőrkapitányságon létrehozott 10

11 gyermek-meghallgató szoba berendezéséhez Ft összegben nyújtott támogatást évben egyéni képviselői támogatásból került kihelyezésre a Vasgyári Rendőrőrs munkájának segítése érdekében Lyukóvölgybe 2 db Mountain Bike kerékpár Ft értékben szeptemberétől új járőrszolgálat kezdte meg a tevékenységét. A járőrszolgálatot az önkormányzat anyagi támogatásával rendőrök és közterület-felügyelők vegyes párosban végzik a város különböző területein gyalogosan, általában a délutáni és esti órákban. 2.2 Polgárőrség Az Országgyűlés a közbiztonság megszilárdításában fontos szerepet betöltő önkéntes társadalmi szerveződés hatékony működésének biztosítására, valamint e szerveződéseknek a rendőrséggel, az önkormányzatokkal, a rendészeti szervekkel és a lakossággal való együttműködése kereteinek meghatározására alkotta meg a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló évi CLXV. törvényt, mely február 1-jén lépett hatályba. A polgárőr egyesületek a területileg illetékes önkormányzat, egyéb állami és társadalmi szervezetek segítségével, a rendvédelmi szervekkel szorosan együttműködve, a területi sajátosságok és követelmények és kidolgozott módszerek alapján látják el feladatukat. A polgárőr egyesület alapfeladatként a helyi közrend és közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, a közúti baleset helyszínén, valamint bölcsőde, óvoda, általános és középiskola közvetlen közelében jelzőőri tevékenységet láthat el. Az alapfeladatain túlmenően kiegészítő feladatként közreműködhet pl. a katasztrófák elleni védekezésben, baleset-megelőzési, az áldozatvédelmi, a közlekedésbiztonsági, állat-, környezet-és természetvédelemben, az állami és önkormányzati vagyon megóvásában, a közterületen közbiztonsági, bűnmegelőzési, valamint bűnüldözési célból elhelyezett képfelvevő által rögzített felvételek figyelésében, rendezvények helyszínének biztosításában. ( 2011.évi CLXV tv. 3. ) Miskolc városban a polgárőrség tevékenységét elsősorban a nagyvárosokra jellemző, a bűnözést elősegítő és motiváló okok határozzák meg, így pl.: - a lakosság egymás iránti közömbössége, alacsony közösségi szolidaritás, tartósan jelen lévő munkanélküliség, szociális és egzisztenciális bizonytalanság ami a bűnözői utánpótlás egyik potenciális forrása, - a városokban koncentrálódik azon anyagi értékek nagy része, amelyek a bűnözők célpontjául szolgálnak, - a városi környezet jó búvóhelyet jelent a bűnözésre hajlamos egyéneknek stb. 11

12 A szolgálati feladatok tagozódását a különböző területek építészeti jellege is befolyásolja: belváros, családi házas zöld övezeti lakóparkok, emeletes panel építésű lakótelepek, városkörnyéki hétvégi házas területek. A polgárőrség szervezetei kiemelt figyelmet fordítanak a közterületek és a nyilvános helyek rendjének megóvására. Miskolc város közigazgatási területén 2011-ig nyolc polgárőr egyesület és tizenegy önálló polgárőr-csoport, 2012-től kilenc polgárőr egyesület és tíz önálló polgárőr csoport a Bűnmegelőzési Centrum Közhasznú Polgárőr Egyesület szervezetében és irányításával működik. Bűnmegelőzési Centrum Közhasznú Polgárőr Egyesület / létszám: 120 fő / Az egyesület keretében működő önálló polgárőr-csoportok: - Diósgyőri lakótelep és környéke 13 fő - Kiliáni lakótelep és környéke 11 fő - Lyukó és környéke 7 fő - Jókai lakótelep és környéke 10 fő - Selyemrét és környéke 6 fő - Martin-kertváros és környéke 10 fő - Szirma és környéke 7 fő - Üveggyár és környéke 39 fő - Szentpéteri kapu és környéke 7 fő - Roma polgárőr csoport 10 fő A 10 önálló polgárőr csoport az önkormányzati képviselők és a rendőrőrsök instrukciói alapján végzik a bűnmegelőző tevékenységet. Nagy helyismerettel és személyismerettel rendelkeznek. Az egyesület rendelkezik minden olyan eszközzel (gépjármű rendszámfelderítő készülék, távcsövek, éjjellátó készülékek, polgárőr tarifával működő mobil telefonok), amelyekkel meg tud felelni az együttműködő partnerekkel való szolgálat ellátására. Az egyesület nyolc irodával és két gépkocsival rendelkezik. A Bűnmegelőzési Centrum KH. Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2011 évben : - önálló szolgálat: óra - közös szolgálat együttműködő partnerekkel: 1237 óra 12

13 - rendezvények biztosítása: 1749 óra - jelzés adás: 117 esetben - elfogás: 5 esetben A Bűnmegelőzési Centrum KH. Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2012 évben : - önálló szolgálat: óra - közös szolgálat együttműködő partnerekkel: óra - rendezvények biztosítása: óra - jelzés adás: 134 esetben - elfogás: 4 esetben Avasi Polgárőr Egyesület / 37 fő / Az egyesület irodával és gépkocsival rendelkezik. Az Avasi Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2011 évben : - rendőrséggel közös szolgálat: 879 óra - rendezvény biztosítása: 817 óra - postánál végzett szolgálat: 850 óra - közterület-felügyelettel közös szolgálat: 250 óra - zöld kommandó: 0 óra - oktatás: 96 óra - járőrszolgálat gk. nélkül: 2800 óra - járőrszolgálat gk. gépkocsival: 2990 óra - posztos polgárőr szolgálat: 1497 óra Az Avasi Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2012 évben : - rendőrséggel közös szolgálat : 1011 óra - rendezvény biztosítása: 1112 óra - postánál végzett szolgálat: 855 óra - közterület-felügyelettel közös szolgálat: 220 óra - zöld kommandó: 0 óra - oktatás: 70 óra - járőrszolgálat gk. nélkül: 2920 óra 13

14 - járőrszolgálat gépkocsival: 3330 óra - posztos polgárőr szolgálat: 2408 óra Görömbölyi Polgárőr Egyesület / létszám: 58 fő / Az egyesület rendelkezik irodával. A Görömbölyi Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2011 évben : - járőrözés: 532 óra - rendezvény biztosítása: 712 óra - lovas járőrözés: 686 óra A Görömbölyi Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2012 évben : - járőrözés: 6696 óra - rendezvény biztosítása: 1064 óra - lovas járőrözés: 834 óra Győri kapui Polgárőr Egyesület / létszám: 26/ Győri kapui Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2011 évben : - egyesület által szervezett önállóan : 4355 óra - közterületi szolgálat: 1629 óra - rendezvény biztosítás: 969 óra - közös szolgálat rendvédelmi szervekkel: 170 óra - katasztrófaelhárítás: 0 óra Győri kapui Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2012 évben : - egyesület által szervezett önállóan : 2641 óra - közterületi szolgálat: 549 óra - rendezvény biztosítás: 293 óra - közös szolgálat rendvédelmi szervekkel: 63 óra - postás kísérés: 34 óra 14

15 Hejőcsabai Polgárőr Egyesület / létszám: 27 fő / Hejőcsaba Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2011 évben : - összes szolgálati órák száma: 3545 óra Hejőcsaba Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2012 évben : - összes szolgálati órák száma: 3340 óra Perecesi Polgárőr Egyesület / létszám: 22 fő / Az egyesület rendelkezik irodával. Perecesi Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2011 évben : - összes szolgálati órák száma: 3984 óra Perecesi Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2012 évben : - összes szolgálati órák száma: 3420 óra Tapolca Polgárőr Egyesület /létszám: 18 fő / Tapolca Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2011 évben : - összes szolgálati órák száma: 2374 óra Tapolca Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2012 évben : - összes szolgálati órák száma: 2210 óra Lyukóvölgy -Vasgyár Polgárőr Egyesület / létszám: 14 fő / 15

16 Lyukóvölgy-Vasgyár Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2011 évben : - rendőrséggel közös szolgálat : 294 óra - rendezvény biztosítása: 124 óra - postánál végzett szolgálat: 0 óra - közterület-felügyelettel közös szolgálat: 27 óra - önálló szolgálat: 796 óra - oktatás: 0 óra - adminisztráció: 84 óra - telefon ügyelet: 2880 óra Lyukóvölgy-Vasgyár Polgárőr Egyesület szolgálat teljesítése Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából 2012 évben : - rendőrséggel közös szolgálat : 66 óra - rendezvény biztosítása: 595 óra - postánál végzett szolgálat: 23 óra - közterület-felügyelettel közös szolgálat: 53 óra - önálló szolgálat: 1688 óra - zöld kommandó: 0 óra - oktatás: 0 óra - adminisztráció: 138 óra - telefon ügyelet: 2650 óra Miskolc Diósgyőr Polgárőr Egyesület / 16 fő / Miskolc Diósgyőr Polgárőr Egyesületek tevékenysége Miskolc Megyei Jogú Város közbiztonságának javítása céljából november-december hónap: október 05 napjától lett a Diósgyőri lakótelep és környéke polgárőr csoportból Miskolc Diósgyőr Polgárőr Egyesület - önálló járőrszolgálat: 361 óra - közös szolgálat rendőrséggel: 36 óra - rendezvény biztosítás: 87 óra - elfogás: 1 esetben - jelzésadás: 3 esetben Kiemelkedő rendezvények biztosítása év: - Kocsonya fesztivál (február) 16

17 - Miskolc város ünnepe (május) - Operafesztivál (június) - Díszelgő Alegységek Fesztiválja (július) - Gyár fesztivál biztosítása - Mindenszentek-Halottak napi temetői biztosítások (október-november) - Bevásárlóközpontok ünnepi biztosítása (december) - Adventi koszorúnál gyertyagyújtás biztosítása 2011 évben az Önkormányzat által szervezett ellenőrzési akciókban vettek részt a polgárőrség tagjai. A rendőrség által szervezett akciókban, Mátrix Police készülékkel végzett közös szolgálatokban. A Vasút Biztonsági Osztályával vonatok ellenőrzésében. Kiemelkedő rendezvények biztosítása 2012 év: - Kocsonya fesztivál (február) - Miskolc város ünnepe (május) - Operafesztivál (június) - Miskolci Sörfesztivál ( szeptember ) - Mindenszentek-Halottak napi temetői biztosítások (október-november) - Bevásárlóközpontok ünnepi biztosítása (december) - Adventi koszorúnál gyertyagyújtás biztosítása 2012 évben az Önkormányzat által szervezett ellenőrzéseket segítették a Polgárőrség tagjai. A rendőrség által szervezett akciókban és a Vasút Biztonsági Osztályával vonatok ellenőrzésében vettek részt. A polgárőr egyesületek tevékenységének elismeréseként az önkormányzat jelentősen hozzájárul működési költségeik finanszírozásához: - rendszeres anyagi támogatással - irodák térítésmentes bérleti jogának biztosításával - ingyenes parkolóbérletek biztosításával - a kiemelkedő munkát végzők erkölcsi és anyagi elismerésével. A polgárőri tevékenység szakmai színvonalának emelése, munkájuk célirányossá és hatékonnyá tétele érdekében működik a Polgárőr Egyesületek Koordinációs Bizottsága. A testület üléseit havi rendszerességgel tartja. A testület munkájában részt vesz minden polgárőr egyesület és csoport vezetője, a városi Rendőrkapitányság illetékes osztályvezetője, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal képviselője, a Miskolc Városi Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka, a Közterület-felügyeleti és Rendészeti osztály osztályvezetője, és a. A koordinációs testület célja a polgárőr szervezetek, a rendőrség, a közterület-felügyelet és az önkormányzat közrendvédelmi és bűnmegelőzési tevékenységének összehangolása, közös 17

18 akciók, járőrszolgálatok szervezése. Módszere a kölcsönös tájékoztatás, a közös feladat meghatározás és a végzett munka értékelése. A képviselő testület tagjai megértették, hogy választókörzetük közbiztonságát nagyban elősegíthetik polgárőr csoportok létrehozásával és működésük anyagi-technikai támogatásával. Ennek köszönhetően jelentősen nőtt az újonnan, illetve újjá alakult polgárőr csoportok száma. Miskolc város területén működő polgárőr egyesületek, csoportok munkáját, eredményeit a megyei és az országos Szövetség is elismeri. Miskolc Város Önkormányzata 2011 évben Ft., évben Ft. támogatásban részesítette a város közigazgatási területén működő Polgárőr Egyesületek munkáját. 2.3 Közterület-felügyelet Az elmúlt néhány évben számos átalakuláson ment keresztül a Közterület-felügyeleti és Rendészeti Osztály, mind szervezeti, mind pedig feladatellátási szempontból január 1. napjától a közterület-felügyelet a Hatósági Főosztály részeként, Közterületfelügyeleti és Rendészeti Osztályként kezdte meg működését évben jelentős létszámbővítés történt az osztály közterületen szolgálatot ellátó munkatársai létszámában. A közterület-felügyelői létszám szeptemberében 10 fővel, a évtől működő mezőőri szolgálat pedig júliusától 4 fő, majd december hónaptól újabb 2 fő lovas mezőőrrel bővült. A Közterület-felügyeleti és Rendészeti Osztály december 31.-i létszáma 76 fő: állapot szerinti - Osztályvezető és osztályvezető helyettes: 2 fő - Közterület-felügyelők: 47 fő (ebből januártól 1 fő a Járási Hivatalhoz került) - Mezőőrök: 8 fő (ebből januártól 1 fő nyugállományba vonult) - Lovas mezőőrök: 6 fő - Ügyfélkapcsolati Csoport: 10 fő (ebből januártól 2 fő a Járási Hivatalhoz került) - Közterületi térfelügyeleti szolgálat: 2 fő - Közterület biztonsági referens: 1 fő Az Osztály által ellátandó feladatok bővülését, illetve körét elsősorban a tevékenységet meghatározó jogszabályok és annak változásai befolyásolják. A közterület-felügyeletről szóló évi LXIII. törvény alapján nagy szerepet kap az Osztály a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában való közreműködésben, amelynek fontos gyakorlati megnyilvánulási formája a rendőrséggel és társosztályokkal végzett közös ellenőrzések során valósul meg. 18

19 A Közterület-felügyeleti és Rendészeti Osztály a hatékonyabb szakmai feladatellátás és az újonnan jelentkező problémákra való reagálás miatt az elmúlt időszakban még hatékonyabban együttműködött a külső szervezetekkel és a i Hivatal osztályaival, főosztályaival. A Közterület-felügyelet kapcsolata a városban szolgáló rendőrséggel kiválónak mondható, a közterület-felügyelők heti több alkalommal, teljes szolgálati időben, a rendőrség munkatársaival közös járőrszolgálatot látnak el a belvárosban, az Avas városrészben és Lyukó völgyben, illetve a mezőőrök is szorosan együttműködnek a Diósgyőri- és Vasgyári Rendőrőrs munkatársaival. Heti rendszerességgel történik egyeztetés az Avasi, Vasgyári és Diósgyőri Rendőrőrssel, az Avasi és Győri kapui Polgárőrséggel. Havonta egy alkalommal a Bűnmegelőzési Centrum épületében a Polgárőr egyesületek vezetői, a rendőrség, a Nemzeti Adó és Vámhivatal és a Közterület-felügyelet koordinációs megbeszélésen vesz részt az elmúlt hónap történéseinek megbeszélése és a jövőbeni együttműködés egyeztetése céljából. Miskolcon eddig 8 fő (4 pár) gyalogos mezőőr teljesített szolgálatot, a csaknem 200 km 2 -nyi külvárosi részeken. Ez a létszám bővült 2012 évben 6 fő lovas mezőőrrel. A lovas mezőőr párosok Miskolc északi és észak-keleti területén (amely Diósgyőr, Pereces, Lyukó, Bábonyibérc, a Szentpéteri és Zsolcai kapu térségét jelenti) és déli és dél-keleti (Szirma, Martin-kertváros, Hejőcsaba, Görömböly, Tapolca, Csermőke, Vargahegy) területét felölelő külterületeken teljesítenek szolgálatot. Jelenlétük a mezőőri szolgálat hatékonyságát növelik, mely jelenlétük várhatóan csökkenti a mezőgazdasági lopások, külterületi bűncselekmények számát. A lovasok nagy előnye, hogy gyalogos kollégáiknál lényegesen gyorsabbak, és nem csak nagyobb területen járőrözhetnek, de gyorsabban oda is érhetnek egy-egy helyszínre, miközben olyan vidékekre is el tudnak jutni, ahová gépi hajtású járművel szinte lehetetlen. A évben létrehozott regionális közterület-felügyeleti rendszer Felsőzsolca, Onga, Sajólád, Bőcs önkormányzataival január 1. napjától felszámolásra került, az egységben dolgozó 2 fő a továbbiakban Miskolc város közigazgatási területén a többi közterületfelügyelővel azonos feladatkört lát el. Miskolc Város Önkormányzata a közterületi térfelügyeleti rendszert tekintve, egy gazdaságosan üzemeltethető, a mai kor műszaki színvonalának megfelelő, rendőrszakmai szempontból kiválóan használható városi közterületi térfelügyeleti központ kialakítását tűzte ki célul. A rendszer célja Miskolc város közbiztonsági szempontból legveszélyeztetettebb területeinek részletekre is kiterjedő biztonságtechnikai megfigyelése. A rendszer magában foglalja a későbbi bővítés, a város többi részére történő kiterjesztés lehetőségét is. A közterületitérfelügyeleti szolgálat működtetése lehetőséget biztosít az osztály számára, hogy közterületen, közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból, bárki számára nyilvánvalóan észlelhető módon képfelvevőt helyezzen el és azzal felvételt készítsen. Az egyre bővülő közterületi-térfelügyeleti szolgálat segítségével még hatékonyabban érvényesíthető a 19

20 közterület-felügyelet társadalmi bűnmegelőzésben vállalt szerepe. Közterület-felügyeletet feladatai e tekintetben: - A térfigyelő rendszer által közvetített képek figyelemmel kísérése. - A térfigyelő rendszer kameráinak irányítása. - Szabálysértés észlelése esetén a szükséges intézkedések megtétele. A kamerás megfigyelő rendszerek a közterületen található értékek padok, parkok, buszmegállók, telefonfülkék, hulladékgyűjtők, a temetők a magántulajdon, valamint az emberi biztonság védelmének legmodernebb, és egyre költséghatékonyabb formáját jelentik. A kamerarendszer bővülés alatt állt, évben. A diósgyőri rendszer 23 db kamerával került kiépítésre, a belvárosi rendszer az IVS I keretében 25 db belvárosi és 7 db történelmi Avasi kamerával bővült, valamint az avasi kamerarendszer képei is bevezetésre kerültek a közterület-felügyelet Papszer utcai épületébe ben a diósgyőri rendszer 2 db kamerával, a belvárosi rendszer pedig további 6 db kamerával bővült, így összesen jelenleg 85 db kamerakép megfigyelése történik an(a közeljövőben további 16 kamera kerül kihelyezésre a Lillafüredi Függőkert létesítményeinek védelme érdekében). A rendőrség hatáskörébe tartozó közterületi cselekmények esetén, a hatóság megkeresése alapján rendszeres a rögzített kameraképek továbbítása az eljárások lefolytatása érdekében. A telepített kamerák pontos helye városunk honlapján a KÖZTERÜLET-FELÜGYELET menüpont alatt mindenki számára elérhető. A kamerák jelenléte a városban két fontos területen hozhat javulást: egyfelől növelheti a miskolciak biztonságérzetét, másfelől pedig visszatartó erőt jelent a bűnelkövetők számára. A lakosság felől an érkező közterületi térfelügyeleti kamerák elhelyezésével kapcsolatos kérelmek elbírálására a évben a Közterületi Térfelügyeleti Munkacsoport létrehozására került sor. A munkacsoport egységes rendszerbe integráltan vizsgálja a kamerarendszer stratégiai fejlesztési irányvonalát, a szükséges feltételek, lehetőségek meglétét, meghatározza a bővítés menetét és elvégzi a megvalósítást megelőző előkészítő munkálatokat év második félévében elkezdődtek az összevont lakcím bejelentési kötelezettségnek megfelelést, a közösségi együttélés szabályainak betartását, közegészségügyi állapotokat, állattartási viszonyokat, illegális áramvételezést ellenőrző akciók, amelyek azóta is heti rendszerességgel folytatódnak, a társszervek és társhatóságok bevonásával. Közös rendőr és közterület-felügyelői célellenőrzések indultak a belvárosi tereken hétvégén az éjszakai órákban, rendszeressé váltak a közüzemi szolgáltatókkal közös feladatellátások (vízkorlátozás biztosítása) és az Egészségügyi és Szociális és Okmány Osztállyal végzett ellenőrzések. A szabálysértésekről szóló törvény és hozzá kapcsolódó jogszabályok április 15. napjától hatályba lépő módosulásainak következtében átalakult az osztály közrend, közbiztonság érdekében történő közreműködése. Nagymértékben csökkent a szabálysértések 20

21 esetén alkalmazható szankciók és intézkedések köre, megváltoztak az alkalmazandó nyomtatványok, átalakításra szorult az irodai ügyfeldolgozás és a közterület-felügyelői, valamint a mezőőri intézkedések menete májusától a közterület-felügyelet intézkedéseiben kiemelkedő szerep jutott az egyes tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló 15/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelet alkalmazásának. Ezt követő időszakban az intézkedések típusai átstrukturálódtak, nagyobb hangsúlyt kaptak az említett közrendvédelmi, köztisztasági és egyéb közterületi szabálysértések, illetve a tiltott közösségellenes magatartások ellenőrzései szeptember 1-től ismét alkalmazhatóvá vált a KRESZ szabálysértések esetében a szabálysértési helyszíni bírság novemberében az Alkotmánybíróság a 38/2012. (XI.14.) AB határozatával döntött a közterület életvitelszerű lakhatására való használatát szankcionáló szabálysértési tényállás és más törvényi rendelkezések megsemmisítéséről, mely alapján a hivatkozott önkormányzati rendeletben meghatározott tényállások szankcionálására nincs lehetőség, azonban az ellenőrzések továbbra is zajlanak szeptember 3. napjától kezdődően Miskolc város közigazgatási területén a lakosság szubjektív biztonságérzetének és a közbiztonság növelése érdekében létrehozásra került a közterület-felügyelők és rendőrök által vegyes párosban ellátott járőrszolgálat. A járőrszolgálatban a rendőri jelenlétet az önkormányzat finanszírozza. A szolgálatellátás során minden hétköznap hat közterület-felügyelő rendőr vegyes és négy rendőr páros járőrözik gyalogosan a város különböző részein, elsősorban a délutáni és esti órákban. Fő feladatuk a közbiztonsági, közrendvédelmi szempontból illegális cselekmények megelőzése, felderítése, eljárások kezdeményezése. Másodlagos feladatuk a közterületek rendjét, tisztaságát veszélyeztető cselekmények megelőzése, felderítése, az együttélési normák betartásának elősegítése. A helyszínekről a lakosság döntött, amelyek a tapasztalatok és eredmények alapján változtathatóak lesznek. Összességében elmondható, hogy a szolgálattal érintett területeken a lakosság jobbnak ítéli meg a közbiztonság helyzetét, kevesebb lett a rongálások, illegális hulladéklerakások száma. A lakosságtól mind telefonon, mind személyesen pozitív visszajelzések érkeztek, miszerint gyakran találkoznak a vegyes párosokkal, látják őket, mely alapján a hatékony bűnmegelőzési tevékenységről kapnak tanúbizonyságot, továbbá szintén pozitívumként értékelték az estébe nyúló gyalogos szolgálatellátást. Több esetben előfordult, hogy a lakosok megállították a járőröket, információt, tanácsot kértek tőlük és biztosították őket a pozitív fogadtatásról. A gyalogos járőrtevékenységgel érintett területeken a napi szolgálatellátáshoz hasonlóan nagy számban kerül sor gépjárművel elkövetett szabálysértések felderítésére, mely a város adottságai következtében, főleg a belvárosban és annak környékén jelent problémát. A parkolóhelyet nem találók egy része szabálytalanul megáll a járdán, megállni-, várakozni tilosban és gyakori a közhasznú zöldterületen történő megállás. A védett övezetekben is előfordul engedély nélküli behajtás, illetve az engedélyben foglaltaktól eltérő behajtás-megállás. A gépjárművel elkövetett szabálysértések esetében azonnali megoldást jelentő módszert alkalmazva, a jogszabályok adta lehetőséggel élve 21

22 célszerű lenne bevezetni a gépjárművek elszállítását a szabálysértés helyszínéről, megfontolandó a kerékbilincs alkalmazása is. Emellett rendszeres az egyéb közterületi szabálysértések, mint a köztisztasági szabálysértés, kutyával való veszélyeztetés szabályainak ellenőrzése. Az elmúlt két évben egy rendszerszerű együttműködés jött létre a i Hivatal társosztályaival is, akikkel eseti, vagy rendszeres, átfogó és cél ellenőrzések megtartására kerül sor. Az Okmány Osztállyal a külterületi lakáshasználatok ellenőrzése, az Építési és Környezetvédelmi Hatósági Osztállyal a szintén külterületi vonatkozású építésügyi jellegű ellenőrzésekben való közreműködés, a Gyámügyi Osztállyal pedig az eseti jellegű segítő biztosítási közreműködő tevékenységek emelendők ki. Az elmúlt időszakban állandóvá vált, hogy a hét öt napján 1 fő közterület-felügyelő biztosítja az Egészségügyi és Szociális Osztály ügyfélfogadási rendjének biztonságát. Kiemelendő az együttműködési tevékenység a fészekrakó probléma megoldása érdekében tett hatósági jellegű intézkedések során. Ezen ellenőrzések alkalmával az említett társosztályokon kívül rendszeres egyeztetések alapján szoros az együttműködés a különböző közszolgáltatók, a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv és az Állategészségügyi Telep munkatársaival. A fentieken túlmenően a rendőrséggel, az Okmány Osztállyal és az Egészségügyi és Szociális Osztállyal heti rendszerességű a hatékony feladatvégzés érdekében történő egyeztetés. A közterület-felügyelői szolgálatellátás februárjától kezdődően, 0-24 óráig terjedő időtartamban biztosított, illetve a lakossági bejelentések fogadására ingyenesen hívható zöld szám működik. Az elmúlt években rendszeressé vált a közterület-felügyelők és mezőőrök jogszabályváltozásokkal, intézkedési taktikával kapcsolatos oktatása, illetve a létszámbővülésnek köszönhetően a közterület-felügyelők 1/3-a 2012-ben szerzett közterületfelügyelői vizsgát. Folyamatos a közterület-felügyelők, mezőőrök technikai-, védelmi felszerelésének modernizálása, pótlása, cseréje, illetve napjainkban befejeződik a teljes állomány egységes egyen ruházattal való ellátása. Összességében elmondható, hogy a évhez képest a időszakban jóval több szabálysértési tényállás került ellenőrzés alá (ellenőrzések száma 2010-ben db, 2011-ben db, 2012-ben db), illetve a jogszabályok adta lehetőségekhez mérten az intézkedések darabszámát tekintve is a növekvő tendencia figyelhető meg. Kiemelt cél a szakszerű, hatékony, ügyfélközpontú, a lakosság szubjektív biztonságérzetét növelő, a közrend, közbiztonság és a közterületi rend és tisztaság érdekében végzett munkavégzés. A tapasztalatok azt mutatják, hogy mára kiforrta magát egy a i Hivatal más Osztályaival és társszervekkel, közös erővel kialakított, jól működő és rendszerszerű együttműködést biztosító feladatellátás, mely az intézkedések és a munkavégzés hatékonyságának fő mozgatórúgója. 2.4 Katasztrófavédelem 22

23 - a tűzvédelem, a katasztrófavédelem területén eredményes az együttműködés, a kockázati tényezők felismerésében, jelzésében és adott esetben elhárításában tudjuk közösen segíteni a szakmai munkát - a rendszeres szakmai tanácskozások a stratégia megvalósításában érdekelt és arra hivatott szervezetekkel elősegítik az esetleges katasztrófahelyzetben szükséges gyors információ-áramlást, a szakmai és civil szervezetek összehangolt tevékenységét - részt vettünk a katasztrófavédelmi rendezvényeken - A Bűnmegelőzési Centrumban alakítottuk ki a polgárőrségben részt vevők számára a katasztrófavédelmi tájékoztató központot. 2.5 B-A-Z Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve A stratégia célkitűzéseinek megfelelően B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervével az alábbi területeken működtünk együtt: 1. település- és környezet egészségügy, 2. járványügy, 3. élelmezés-egészségügy, 4. gyermek-, ifjúság-egészségügy, 5. egészségfejlesztés. A fokozott közegészségügyi kockázatot jelentő városrészeken - Lyukóvölgy, Tetemvár, Avas, számozott utcák, stb. - tervezetten a társhatóságokkal is közösen, illetve panaszbejelentésre többször tartottunk ellenőrzéseket. Ezeken a területeken a közművesítés nem megoldott. Szennyvíz elvezetési, szemét elhelyezési problémák, rovar-rágcsáló elszaporodás, elfogadhatatlan állattartási körülmények, az együttélés szabályainak be nem tartása veszélyeztethetik az itt élő emberek egészségét és a környezetet is. A különböző célcsoportoknak - ezen belül kiemelten a hátrányos helyzetű lakosság részére, kockázati csoportoknak - szervezett egészségfejlesztési (drogprevenciós, bűnmegelőzési) programok, pályázatok, egészségnapok megvalósításában együttműködünk a szakmai és civil szervezetekkel. 3. Bűnmegelőzési programok támogatása 1. Miskolci Családsegítő Szolgálat Regionális Módszertani Központ és gyerekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ: Legyetek jók, ha tudtok! - komplex bűnmegelőzési modellprojekt 23

24 Miskolc Város Önkormányzata költségvetésében szereplő Közbiztonság-polgárőrség támogatása sorról támogatta és támogatja a Miskolci Családsegítő által kidolgozott és megvalósult programot: a Legyetek jók, ha tudtok! komplex bűnmegelőzési modellprogramot. A programot Miskolc Város Önkormányzata 2011-ben közel 1,5 millió, 2012-ben kettőmillió forinttal támogatta. Az intézmény munkatársai 2009-ben dolgozták ki a programot, mely olyan, az országban egyedülálló komplex bűnmegelőzési modellprogram, amely széles korosztályi körben nyújt tájékoztatást, szórakozást, tanulási, ismeretbővítési lehetőségeket a bűnmegelőzés vonatkozásában Miskolc lakosságának, összefogást a városban ezen a területen dolgozó szakembereknek: rendőrségnél, önkormányzatnál, oktatási intézményeknél, gyermekjóléti/családsegítő szolgálatnál tevékenykedőknek, továbblépési lehetőséget a fiatalkorúakat illető prevenció területén. A szolgáltatás kifejezetten halmozottan hátrányos helyzetű, a környezetük, illetve a családjuk által veszélyeztetett, a bűnelkövető életmóddal napi szinten szembesülő gyerekekre és szüleikre irányult. Bevonásuk a szolgáltatást nyújtó intézmény munkatársainak, illetve a jelzőrendszeri tagoknak a javaslatára történt. A program eredeti célja a gyermek- és fiatalkorúak áldozattá, illetve elkövetővé válásának csökkentése, a csellengés megakadályozása, önismeret- és személyiségfejlesztés, nemet mondás képességének fejlesztése, a családi kohézió erősítése, a szabadidő közös hasznos eltöltésével kapcsolatos alternatíva kínálása volt. Mind a résztvevő családok, mind a program megvalósulását segítő szakemberek sikeresnek, eredményesnek érezték a ben és évben megvalósult programelemeket, s mindannyian bíznak a folytatás lehetőségében. A tartós eredmények kialakításához, a már elért eredmények továbbfejlesztéséhez, a továbblépéshez elengedhetetlen, hogy a munka legyen, a programok folytatódjanak év decemberében, a Művészetek Házában tartott záró rendezvényen mutatták be azt a bűnmegelőzési témájú oktató filmet, melyet a támogatásból készítettek el. 4. Bűnmegelőzési oktatás A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. OGY határozatában foglalt és a helyi bűnmegelőzési stratégiákban megfogalmazott feladatok hosszú távú, eredményes végrehajtásának alapvető feltétele az átfogó bűnmegelőzési oktatás. 24

Miskolc Megyei Jogú Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiájában foglalt feladatok 2011-2012. évi teljesítéséről

Miskolc Megyei Jogú Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiájában foglalt feladatok 2011-2012. évi teljesítéséről III-36/4370/2013. sz. határozat 1.sz. melléklete Beszámoló Miskolc Megyei Jogú Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiájában foglalt feladatok 2011-2012. évi teljesítéséről 1. Személyi és szervezeti

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Általános rész Büntető

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E. az Újpesti Közterület-felügyeletről

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E. az Újpesti Közterület-felügyeletről Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E az Újpesti Közterület-felügyeletről (T E R V E Z E T) Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat

Részletesebben

Cselekvési Program. Miskolc Megyei Jogú Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiájának 2013-2014. évi végrehajtásához.

Cselekvési Program. Miskolc Megyei Jogú Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiájának 2013-2014. évi végrehajtásához. III-36/4370/2013. sz. határozat 2. számú melléklete Cselekvési Program Miskolc Megyei Jogú Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiájának 2013-2014. évi végrehajtásához I. Átfogó feladatok 1. A cselekvési

Részletesebben

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE!

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! 2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2010-ben is számos intézkedést és javaslatot tett arra, hogy a polgárőr egyesületek

Részletesebben

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 06050/4825/2013 Ált. SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu

Részletesebben

Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 34/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete

Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 34/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete a Marcali

Részletesebben

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Ózd, 2012. június 21. Előterjesztő: Ügyrendi Igazgatási és Rendészeti Bizottság Elnöke Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Javaslat a közterületi térfigyelő rendszerről szóló önkormányzati rendelet megalkotására Előterjesztő: Tóth József polgármester

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

1. számú melléklet. n) közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból közterületen térfigyelő (képfelvevő) rendszert üzemeltet és kezel.

1. számú melléklet. n) közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból közterületen térfigyelő (képfelvevő) rendszert üzemeltet és kezel. 1. számú melléklet Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013. (..) önkormányzati rendelete a Hegyvidéki Közterület-felügyeletről szóló 15/2009. (VI.26.) Budapest

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2016. évi

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IV.25.) önkormányzati rendelete. a közterület-felügyeletről

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IV.25.) önkormányzati rendelete. a közterület-felügyeletről 1 Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IV.25.) önkormányzati rendelete a közterület-felügyeletről Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E H-9400 Sopron, Lackner Kristóf utca 5. Telefon/Telefax: 0036-99-314-048 BM Telefon: (21)-46-40, (21)-46-41, BM Telefax: (21)-46-07 E-mail: sopronrk@gyor.police.hu

Részletesebben

52/2005. (XII. 05.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a Józsefvárosi Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól *

52/2005. (XII. 05.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a Józsefvárosi Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól * 52/2005. (XII. 05.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a Józsefvárosi Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól * Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

J A V A S L A T. Összeállította: Nagy László osztályvezető Városüzemeltetési és Beruházási Osztály

J A V A S L A T. Összeállította: Nagy László osztályvezető Városüzemeltetési és Beruházási Osztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE VB: 83.390/2006 J A V A S L A T 2007-2010. évi Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási határain belül parkfenntartás városüzemeltetési feladat közbeszerzési pályáztatásának

Részletesebben

Javaslat Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására

Javaslat Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására Előterjesztő:

Részletesebben

Beszámoló a Mezei őrszolgálat évi tevékenységéről

Beszámoló a Mezei őrszolgálat évi tevékenységéről Beszámoló a Mezei őrszolgálat 2016. évi tevékenységéről Létszám: 3 Fő Az közalkalmazottak neve: Magyar Zoltán, Holecz Róbert, Suhajda Attila A közalkalmazottak beosztása: Mezei őrszolgálat Szervezeti egység

Részletesebben

Javaslat. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására

Javaslat. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE SO:15.102/2011. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011-2014. közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására Összeállította:. Lengyel Zsolt

Részletesebben

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője A polgárőrség szerepe a közrend biztosításában, a bűncselekmények megelőzésében a tanyás térségben Szarvason. A rendszerváltáskor jelentős gazdasági

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 28-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

NÉGYOLDALÚ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

NÉGYOLDALÚ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről: NÉGYOLDALÚ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Budakeszi Város Önkormányzata (2092 Budakeszi, Fő utca 179.), a továbbiakban: Önkormányzat - képviseli dr. Csutoráné dr. Győri Ottília

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. október 1-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. október 1-i ülésére Tárgy: Közterület felügyelet létrehozása Sorszám: IV/4 Előkészítette: Gál András osztályvezető Műszaki Osztály Véleményező Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi Bizottság: és Szociális Bizottság, Pénzügyi

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013. (V.30.) önkormányzati rendelete

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013. (V.30.) önkormányzati rendelete Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013. (V.30.) önkormányzati rendelete a Mezőkövesdi Közterület-felügyelet szervezetéről és működésének rendjéről Mezőkövesd Város Önkormányzatának

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 29/2007. (IX. 19.) rendelete az önálló közterület-felügyeletről

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 29/2007. (IX. 19.) rendelete az önálló közterület-felügyeletről Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 29/2007. (IX. 19.) rendelete az önálló közterület-felügyeletről Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete a Fővárosi Önkormányzat

Részletesebben

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO.: 1388-3/2007. Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására Összeállította: Tóth Józsefné vezető főtanácsos, esélyegyenlőségi referens Egyeztetve: Dr.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Jegyző Tárgy: Teljesítménykövetelmények alapját képező 2012. évi célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére Tisztelt Képviselő-testület! A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez '"'\, '(;ltll~t~,1 "".'''f.l.'il I'" PÁLYÁZATOK ÉS PROJEKTMENEDZSMENT 4400, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-553; FAX: +36 42 311-041 E-MAIL: HAGyMASI.GYULA@NYIREGYHAZA.HU VAROSFEJLESZTÉSI ÉS

Részletesebben

Beszámoló a Pesterzsébeti Polgárőrség 2015 évi tevékenységről

Beszámoló a Pesterzsébeti Polgárőrség 2015 évi tevékenységről PESTERZSÉBETI POLGÁRŐRSÉG 1202 Budapest, Bessenyei utca 69/B. Tel.: +36 (30) 932-9344 www.polgarorseg.eu Beszámoló a Pesterzsébeti Polgárőrség 2015 évi tevékenységről a Pesterzsébeti Polgárőrség közgyűlése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére Ferencvárosi Önkormányzat Iktató szám: 199/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21-ei ülésére Tárgy: Ferencvárosi Közbiztonsági Közalapítvány beszámolója Előterjesztő: Készítette: Előzetesen

Részletesebben

'LGJ. számú előterjesztés

'LGJ. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je 'LGJ. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a térfigyelő rendszer működésének gyakorlati tapasztalatairól szóló tájékoztatóról

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 24-ei rendes ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 24-ei rendes ülésére Budakalász Város Polgármestere 34/2011.(II.24.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2011. február 24-ei rendes ülésére Tárgy: Javaslat Környezetvédelmi Alapról szóló önkormányzati

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség év első félévi tevékenységről

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség év első félévi tevékenységről BUDAPEST FŐVÁROS XX. KERÜLET, PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATA 1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. Tel.: 283-0549, Fax: 283-0061 www.pesterzsebet.hu PESTERZSÉBETI POLGÁRŐRSÉG 1202 Budapest, Bessenyei utca 69/B.

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület!

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület! Ügyszám: 14050/1058/2013. ált. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY Cím: 7500 Nagyatád Zrínyi u.7. / Pf.:14. Tel :82/553-210 / BM: 03-23/55-11 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu T Á J É K

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testület. 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660. Pf.: 76. fax: 592-676

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testület. 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660. Pf.: 76. fax: 592-676 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testület 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660. Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: várpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály Jobb megelőzni a bűntetteket, mint büntetni azokat. Ez a fő célja minden jó törvényhozásnak... Meg akarjátok előzni a bűntetteket?

Részletesebben

CÍM: Javaslat a Soproni Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásra

CÍM: Javaslat a Soproni Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásra Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 41459/2008. CÍM: Javaslat a Soproni Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásra Előterjesztő: Abdai Géza alpolgármester

Részletesebben

- B E S Z Á M O L Ó -

- B E S Z Á M O L Ó - - B E S Z Á M O L Ó - Hajdúhadházi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület A Hajdúhadház Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatás felhasználásról Tisztelt Képviselő-testület! A Hajdúhadházi Polgárőr

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám: III-1778-3/2017. ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Tűzoltóság hivatásos állományú tagjai, valamint a Debreceni Közterület Felügyelet köztisztviselői teljesítményértékelésének

Tűzoltóság hivatásos állományú tagjai, valamint a Debreceni Közterület Felügyelet köztisztviselői teljesítményértékelésének Előterjesztő: Tárgy: Polgármester A Debreceni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság hivatásos állományú tagjai, valamint a Debreceni Közterület Felügyelet köztisztviselői teljesítményértékelésének alapját

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt

Részletesebben

MISKOLCI ÖNKORMÁNYZATI RENDÉSZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

MISKOLCI ÖNKORMÁNYZATI RENDÉSZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA 1. sz. melléklet a VI-65/80.617/2014. számú határozathoz MISKOLCI ÖNKORMÁNYZATI RENDÉSZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a Miskolci Önkormányzati

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

Előterjesztés a Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság 2012. június 14. napján tartandó ülésére

Előterjesztés a Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság 2012. június 14. napján tartandó ülésére MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: MH:17-074/100/2012 Üi.: Vincze Csaba Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottsága Melléklet: - Miskolc Holding

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki: Okirat száma: A Közgyőlés 15/2017. (II.17.) számú határozatának 1. számú melléklete Módosító okirat A Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által, 2013.

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

SZÉCSÉNY ÉS VONZÁSKÖRZETE KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 3170 Szécsény Rákóczi út 66. Számlaszám: OTP Jóváhagyom! Szécsény,

SZÉCSÉNY ÉS VONZÁSKÖRZETE KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 3170 Szécsény Rákóczi út 66. Számlaszám: OTP Jóváhagyom! Szécsény, SZÉCSÉNY ÉS VONZÁSKÖRZETE KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 3170 Szécsény Rákóczi út 66. Számlaszám: OTP 11741062-20023601 Jóváhagyom! Szécsény, 2010..... Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet sk. kuratórium

Részletesebben

a Józsefvárosi Közterület-felügyeletről

a Józsefvárosi Közterület-felügyeletről A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2009. december 21. dr. Xantus Judit jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 47/2009.(XII. 21.) sz. önkormányzati

Részletesebben

Tanácsnok E L Ő T E R J E S Z T É S

Tanácsnok E L Ő T E R J E S Z T É S Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Tanácsnok E L Ő T E R J E S Z T É S A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága és a Budapest XXI.Kerület Csepel Önkormányzata közötti együttműködési

Részletesebben

A rendészeti szervek általános jellemzése

A rendészeti szervek általános jellemzése A rendészeti szervek általános jellemzése alapvetések A demokratikus államberendezkedés egyik alapelve, a jogszabályoknak alávetettség. Minden rendvédelmi, de különösen a fegyveres rendvédelmi szervek

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 30/2009. ( ) rendelete a Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 30/2009. ( ) rendelete a Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 30/2009. (09. 30.) rendelete a Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET!

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz. Tel. BM: (03/32) 30-00, 30-01 Városi: (06/42) 524-601 Fax. BM: (03/32) 30-02 Városi: (06/42)

Részletesebben

címzetes főjegyző Tárgy: Közterület-használat rendjéről szóló 57/1999. (XII. 23.) Kgy. rendelet módosítása

címzetes főjegyző Tárgy: Közterület-használat rendjéről szóló 57/1999. (XII. 23.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző Készítette: Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Építési Iroda, Városüzemeltetési Iroda Iktatószám: 01/35358-4/2013. Tárgy: Közterület-használat

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Szakirányfelelős: Dr. Major Róbert r. alezredes

Részletesebben

Az egyesület teljes létszáma 30 fő, mely 22 rendes és 8 tiszteletbeli tagból áll össze. Február hónapban 2 fő felvételére került sor.

Az egyesület teljes létszáma 30 fő, mely 22 rendes és 8 tiszteletbeli tagból áll össze. Február hónapban 2 fő felvételére került sor. VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja Javaslat együttműködési megállapodás elfogadására a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezetével

Részletesebben

Beszámoló a Közterület - Felügyelet első félévi tevékenységéről. Az köztisztviselő neve: Nagy Csaba. Közterület- Felügyelet

Beszámoló a Közterület - Felügyelet első félévi tevékenységéről. Az köztisztviselő neve: Nagy Csaba. Közterület- Felügyelet Beszámoló a Közterület - Felügyelet 2016. első félévi tevékenységéről Az köztisztviselő neve: Nagy Sándor Nagy Csaba Az köztisztviselő beosztása: Közterület- Felügyelet Szervezeti egység neve: Hatósági

Részletesebben

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer

Részletesebben

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere SSLi. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az Alfa Polgárőr Egyesület 2012. évi munkájáról szóló beszámolóról,

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. december 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. december 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 259/2011.(XII.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a megelőlegezési likvid hitel felvételre vonatkozó előterjesztést. A likviditásának biztosítása érdekében

Részletesebben

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/1999.(X.29.) rendelete, a 16/2004.(IV.30.), az 5/2009. (III.02.), a 22/2017.(IX.29.) és a 7/2019.(III.29.) önkormányzat rendeletekkel egységes

Részletesebben

VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. ... / (!l Lo. ) számú. rendelete. a közterület-felügyeletről. rendelet. Dr. Czeidli István.

VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. ... / (!l Lo. ) számú. rendelete. a közterület-felügyeletről. rendelet. Dr. Czeidli István. VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK s... / 1992. (!l Lo. ) számú rendelete a közterület-felügyeletről rendelet / Dr. Czeidli István VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.../1992. ( ) számú rendelete a közterület-felügyeletről

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Szám: 2/2012 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 26-án megtartott rendes, nyilvános ülésén készült

Részletesebben

A JÁRÁSI SZAKIGAZGATÁSI SZERVEK ÉS A POLGÁRŐRSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE

A JÁRÁSI SZAKIGAZGATÁSI SZERVEK ÉS A POLGÁRŐRSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÁRÁSI SZAKIGAZGATÁSI SZERVEK ÉS A POLGÁRŐRSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE ELŐZMÉNYEK Ø Magyarországon 1950-ben megyerendezés történik Ø 19 megyére oszlik. Ø A jó Állam kialakításának egyik eleme, a járások kialakítása

Részletesebben

Aszófő Község Önkormányzat évi beszámolója A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Aszófő Község Önkormányzat évi beszámolója A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Aszófő Község Önkormányzat 2018. évi beszámolója A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többször módosított

Részletesebben

Ügyintéző: Takács Dániel. részére. Tisztelt [ ]!

Ügyintéző: Takács Dániel. részére. Tisztelt [ ]! Ügyiratszám: Ügyintéző: NAIH/2015/6921/2/V Takács Dániel részére Tisztelt! A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (a továbbiakban: Hatóság) intézett levelében azzal a kérdéssel fordult

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 23-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 23-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Ikt.szám: 7/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. január 23-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJES ZTÉS. Előadó: Mező József jegyző Előkészítette: Dr. Varga Csaba Véleményezte: Ügyrendi és Szociális Bizottság

ELŐTERJES ZTÉS. Előadó: Mező József jegyző Előkészítette: Dr. Varga Csaba Véleményezte: Ügyrendi és Szociális Bizottság ELŐTERJES ZTÉS Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-án tartandó ülésének, 2. számú Előterjesztés a közterületi térfigyelő rendszer működtetéséről szóló rendelet megalkotásáról

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ június

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ június VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata 2014-2019 Kapolcs község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

a Szécsény és Térsége Polgárőr, Önkéntes Tűzoltó és Katasztrófavédelmi Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásról

a Szécsény és Térsége Polgárőr, Önkéntes Tűzoltó és Katasztrófavédelmi Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásról E LŐTERJESZTÉS a Szécsény és Térsége Polgárőr, Önkéntes Tűzoltó és Katasztrófavédelmi Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Sióagárd község közbiztonságának javítása, bűnmegelőzési feladatok hatékony ellátása érdekében

Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Sióagárd község közbiztonságának javítása, bűnmegelőzési feladatok hatékony ellátása érdekében Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Sióagárd község közbiztonságának javítása, bűnmegelőzési feladatok hatékony ellátása érdekében Bűnmegelőzési koncepciót alkot A bűnmegelőzés a társadalom

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 28/1995. (IX. 11.) ÖR számú rendelete

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 28/1995. (IX. 11.) ÖR számú rendelete Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 28/1995. (IX. 11.) ÖR számú rendelete A Közterület-felügyeletről A rendelet kihirdetve: V árpalota, 1995. szeptember 11.

Részletesebben

RENDÉSZETI ÁGAZAT ( 9-12. középiskolai évfolyamok )

RENDÉSZETI ÁGAZAT ( 9-12. középiskolai évfolyamok ) RENDÉSZETI ÁGAZAT ( 9-12. középiskolai évfolyamok ) Közrendvédelmi ismeretek tantárgy Nagy Attila r.alezredes tantárgyfelelős A 9. évfolyam tantárgyaihoz tartozó, 1.3.2. Fegyveres szervek alapismeretek

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ május

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ május VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről A bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése elsősorban állami,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat a közterületi térfigyelő rendszerről szóló önkormányzati döntések elfogadására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat a közterületi térfigyelő rendszerről szóló önkormányzati döntések elfogadására Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3111, Fax.: 231-3255 radi.attila@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu Ügyszám: 14050/2017/2014/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt"

Részletesebben

KOORDINÁCIÓS TANÁCSNOK JAVASLAT. Együttműködési Megállapodás megkötésére

KOORDINÁCIÓS TANÁCSNOK JAVASLAT. Együttműködési Megállapodás megkötésére BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KOORDINÁCIÓS TANÁCSNOK JAVASLAT Együttműködési Megállapodás megkötésére Készítette: Előterjesztő: koordinációs tanácsnok koordinációs tanácsnok Egyeztetésre megküldve:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére 16. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére Tárgy: Rendeletalkotás a közterületi térfigyelő rendszerről

Részletesebben

b) Rtv. a) üzemeltetés és kezelés , a képfelvevővel készített felvételekkel kapcsolatos tevékenység üzemeltetés b)

b) Rtv. a) üzemeltetés és kezelés , a képfelvevővel készített felvételekkel kapcsolatos tevékenység üzemeltetés b) 1078-3/2015. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött - egyrészről Nyírmeggyes Község Önkormányzat (képviseli: Szőkéné Vadon Edit polgármester; a továbbiakban: Önkormányzat), - másrészről Mátészalka

Részletesebben

A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok. Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály

A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok. Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály A kezdetek. 1999: a kormány elkötelezi magát az áldozatok teljesebb körű védelme mellett (1074/1999.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-én tartandó testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-én tartandó testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-én tartandó testületi ülésére Az előterjesztés tárgya: Melléklet: Az előterjesztés előadója: A térfigyelő kamerák

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Rendészeti Osztály közterület-felügyelői létszámának

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 4. számú melléklet Ifjúsági tanácsnok: Integrációs tanácsnok: Környezetvédelmi tanácsnok: Sport tanácsnok: Városüzemeltetési és turisztikai tanácsnok: Koordinációs tanácsnok:

Részletesebben