A Mind Lab Program. Fedezze fel velünk az oktatás jövőjét

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Mind Lab Program. Fedezze fel velünk az oktatás jövőjét"

Átírás

1 A Mind Lab Program Fedezze fel velünk az oktatás jövőjét A Mind Lab egy innovatív iskolai módszertan a gondolkodási képességek fejlesztésére stratégiai játékok segítségével. Örülünk hogy megismertethetjük Önnel a Mind Lab módszert és javasoljuk hogy alkalmazza iskolájában. Az oktatás gyerekjáték

2 Üdvözöljük Köszönjük érdeklődését, egyben bátorítjuk hogy fedezze fel a Mind Lab világát. Tzvika Enrique Feldfogel vagyok egy oktatásban együttműködő nemzetközi közösség a Mind Lab Csoport elnöke. A világ gyorsan változik. Szakértők szerint a jővőben ez a változás még gyorsabb lesz. Szükséges hogy mi is gyorsabban és egyre gyorsabban változzunk a világgal együtt. Szülőként és oktatóként is keresem a megoldásokat hogy gyerekemet és a tanulókat (beleértve jómagamat is) a holnap világára minél jobban felkészítsem. Ez nem egy könnyű feladat. Annyi mindent kell tenni, annyi nehézséget és akadályt kell leküzdeni. Igaz hogy az emberi történelem során az oktatás mindíg is fontos feladat volt de napjainkban köszönhetően az emberi civilizáció egyre inkább növekvő bonyolultságának az oktatók eddig nem tapasztalt kihívásokkal néznek szembe így tevékenységünk még fontosabbá vált mint bármikor előtte. Manapság az egyéni és társadalmi jóléthez az oktatás a kulcs. A Mind Lab 1994-es megalakulása óta a világon több száz iskola tanáraival, diákjaival és azok családjával működik együtt. Az erőszak rémítően növekszik az iskolákban. Ha az egész társadalmat nézzük akkor ez nem is meglepő.az információbőséggel és ingerek sokaságával körülvett gyerekek nehezen befolyásolhatók. Gyakran érzik úgy hogy az órák vontatottak és unalmasak. Mi oktatók pedig gyakran nehezen tudjuk átadni üzeneteinket nem is beszélve a kognitív, érzelmi és közösségi készségekről. De tudjuk hogy lehetséges! Együttdolgozva jelentős eredményeket érünk el: képessé tesszük a pedagógusokat az innovatív oktatási eszközök használatára, közelebb hozzuk a szülőket az iskolához, emeljük az oktatás színvonalát és felkészítjük a gyerekeket a jövőre.számomra és partnereink számára a Mind Lab jóval több mint élvonalbeli oktatási módszer - maga az élet. Csatlakozzon Ön is az oktatás jövőjéhez. Elnök, Mind Csoport

3 A Mind Lab Küldetése Küldetésünk, hogy felkészítsük a következő generációt a 21. század összetett kihívásaira: a kognitív, érzelmi és társadalmi készségek fejlesztésével; megtanítjuk a gyerekeknek a reflektív gondolkodásmódot, arra ösztönözzük őket, hogy megtanulják hogyan kell tanulni. A legfontosabb, hogy a Mind Lab segít a gyerekeknek közreműködő és boldog emberekké válni. Ennek érdekében a tanároknak és iskoláknak működő és innovatív oktatási eszközöket biztosítunk.

4 A Mind Lab Csoport A Mind Lab Group 1994-ben alakult. Tevékenységünk középpontjában a Mind Lab Módszertan áll, mely a gondolkodási és problémamegoldó készségek fejlesztését egyedi és innovatív megközelítésben stratégiai játékok alkalmazásával valósítja meg. A program az iskolai tantervbe illesztve óvodától egészen a középiskoláig heti egy tanóra formájában elérhető a tanév során. Tanfolyamok, tanári workshopok, izgalmas szülő-gyermek programok és további különleges tevékenységek szintén részét képezik az iskolai Mind Lab projektnek. A Mind Lab egyedi koncepciója azon az elképzelésen alapul, hogy a stratégiai játékok hatásos oktatási eszközként is szolgálhatnak. A társasjátékok hozzájárulnak a kognitív képességek fejlődéséhez, illetve a gondolkodási folyamat tudatosításához. Segítenek továbbá a tanulónak az érzelmi és közösségi problémák megoldásában. A program lelke maga a játékélmény, amely élvezetes, magával ragadó és izgalmas, ennélfogva lelkesítő motiváció a gyerekek számára és remek alapja egy mélyreható tanulási folyamatnak. USA Anglia Olaszország Izrael Panama Japán Chile Kína Brazília Spanyolország

5 Ami a tudományos frontot illeti, számos oktatási kutatást folytattunk több vezető kutató intézettel és egyetemmel karöltve, beleértve az USA-beli Yale Egyetemet, illetve az angol Northumbriát. A Donald Green professzor által vezetett teljeskörű kutatás is alátámasztja a Mind Lab tapasztalatait, miszerint a Mind Lab módszertan szignifikánsan befolyásolta más egyéb fontos készségek mellett a matematikai és verbális készségek fejlődését. A 16 évnyi intenzív növekedés és széleskörűen kiterjesztett tevékenység révén a Mind Lab Group a világ élvonalába került a készség és képességfejlesztés terén. A Min Lab módszertan óvodák és iskolák ezreibe jutott el a világ több mint 25 országában. Több mint 10,000 kiképzett tanár és 2 milliónál is több diák használta a Mind Lab módszertant gondolkodási készségeik fejlesztésére.

6

7 A Módszer Filozófiája A Mind Lab módszer lényege, hogy a leghatékonyabban az azonnali és eredeti tapasztalat útján lehet tanulni, amitől az ember még többet akar tudni. A játék tökéletes példája ennek a fajta tapasztalatnak szórakoztató, kellemes és érdekes, és ezért részvételre ösztönöz. A játék szintén termékeny talajt biztosít a gondolkodási képesség tanulásának és alkalmazásának. Más szavakkal a Mind Lab módszer elősegíti a tanulást és szimulálja a valóságot. Ezt Platon a következő két mondattal fogalmazta meg: A gyerekek nem a kötelesség kényszeréből fognak tanulni, hanem a játék szeretetéből. Egy embert jobban meg lehet ismerni egy óra játék alatt, mint egy év beszélgetéssel. A Módszer céljai A tudatosság fejlesztése A tudatos gondolkodás az élet minden területén fontos. A Mind Lab Módszer fokozza a tanulók képességét a reflektív gondolkodásmódra és lehetővé teszi a belső és külső folyamatok tudatosságát. Közlő gondolkodási készség Információgazdag korunkban egyre növekvő hangsúlyt helyeznek az alapvető gondolkodási készségekre. A Mind Lab Módszer széles választékát biztosítja az alábbi készségeknek: problémamegoldó stratégiák, döntéshozó modellek, logikus és matematikus gondolkodás, szóbeli és kommunikációs készségek, és még több. Az életkészségek erősítése A játék tapasztalata egy különleges szimulációja az érzelmi és társadalmi folyamatoknak. Arra kötelez minket, hogy olyan szituációkat kezeljünk, melyek együtműködést és versenyt kívánnak és elősegítik az elhatározottságot, a kitartást és az önfegyelmet. Komplex átadás A tartalom és készségek alkalmazását sok kutató a legfontosabb tanulási képességnek gondolja. A Mind Lab Módszer egy éltető talajt hoz létre életünk sok területén. Ezen a módszeren keresztül a gyerekek kifejlesztik annak képességét, hogy észrevegyék az emberi gondolkodás különböző területei közt lévő kapcsolatokat, és ez lehetővé teszi számukra, hogy alkalmazzák a tudást és más területeken hasznát vegyék.

8

9 Folyamat A Mind Lab tanulási folyamata egyszerű, mégis rendkívül hatékony. A folyamat a gyerekek játék melletti elköteleződésével kezdődik, mely a való életnek megfelelő készségekkel és tudással vértezi fel őket. A Mind Lab módszer az a híd, amely összekapcsolja a játékok világát a valós világgal. A tanulási folyamat 3 hatásos és bizonyított lépésből áll: 1.Lépés/Játék 2.Lépés/Tanulás 3.Lépés/Alkalmazás Gondolkodtató játékok tanulása játékkal: kísérletezéssel, gyakorlással A Mind Lab Módszer elsajátítása A tanultak átültetése a való élet helyzet Az első lépésben a gyerekek megtanulnak egy stratégiai játékot a sok közül, és kis csoportokban kezdenek játszani. Az oktató egy játékot ad nekik, és elmagyarázza a stratégiákat és a mögöttük rejlő gondolkodásmódokat, melyek segítenek a gyerekeknek játszókészségük fejlesztésében. A második lépésben az oktató és a gyerekek összefoglalják a játékkal töltött időt egy gondolkodási modell segítségével. Ez a modell a játék által indított kognitív folyamatokhoz kapcsolódik (például egy probléma felismerése és megoldása, vagy egy nehéz döntés meghozása) vagy érzelmi és közösségi folyamatokhoz (például egy hiba elkövetésének felismerése, vagy a csapatként való együttműködés szükségessége). Alább néhány példa látható azokra a kognitív, érzelmi és közösségi készségekre, melyeket a Mind Lab módszererősít. Közösségi Csapatmunka, együttműködés Versenyhelyzet kezelése Hatékony kommunikáció Szabályok betartása/fairplay Mások elfogadása Érzelmi Érzelmek kezelése Vágyak féken tartása Türelem és kitartás Tanulás a hibákból Önfegyelem Gondolkodási Problémamegoldás Döntéshozás Előre tervezés Logikus gondolkodás Nyelvi készség A harmadik lépésben, az oktató és a gyerekek megvizsgálják a játékszituációkat és megbeszélést tartanak mely egy megfelelő, a valós életből vett szituációkhoz kapcsolódik. Eközben a gyerekek sikeresen alkalmazzák a játékból megszerzett tudást az élet más területein - tanulmányaiktól alkalmazzák a játékból megszerzett tudást az élet más területein kezdve tanulmányaikon (és később munkájuk során) érzelmi és szellemi életükben, csakúgy mint közösségi és családi kapcsolataiknál.

10 Összehasonlító Kutatási Projektek A Mind Lab módszer hatékonyságát számos összehasonlító teszt is vizsgálta, melyek közül is kiemelkedik a Donald Green professzor - Yale Egyetem - és más vezető kutatók közreműködésével végzett elemzés. A kutatás igazolja, hogy a Mind Lab módszer jelentősen fejleszti a gyerekek gondolkodóképességét és életkészségét. Ezek közül az egyik kutatásban a következő hipotézist tesztelték: A gyerekeknek úgy lehet megtanítani az elvont stratégiai gondolkodást, hogy elemző gondolkodásra és ezen modellek alkalmazására tanítjuk őket a játékok és a valóság világában. Ennek igazolására különböző szociális és gazdasági háttérrel rendelkező 8-12 éves gyerekekkel végeztettek teszteket.» Az első fázisban a gyerekeknek a Csúcsforgalom - Rush Hour- című játék számítógépes változatát mutatták meg. A játék ezen változata figyeli a gyerekek teljesítményét és eredményeit, és azokat adatbázisba rögzíti.» A második fázisban a gyerekeknek elvont probémamegoldó módszereket és ezek valós életbeli megfelelőit tanítottak. Ezután megmutatták nekik, hogyan tudják ezeket a modelleket a játékok során alkalmazni. A kontroll csoport tagjai csak a játékban vettek részt.» A harmadik fázisban mindkét csoportnak egy új játékot, a Holdjárót - Lunar Lockout - tanították meg. Mindkét csoport azonos instrukciókat kapott. Az eredmények azt mutatják, hogy a kísérleti csoportbeli gyerekek teljesítménye jelentősen megemelkedett a kontrollcsoporthoz képest, annak ellenére, hogy utóbbi csoport több időt kapott a játékra. Figyelemre méltó tény, hogy még a harmadik fázisban a kísérleti csoport jóval magasabb eredményt ért el. Az eredményekből a következő megállapítások vonhatóak le: 1. A Mind Lab problémamegoldó modelljei jelentősen fejlesztik a gyerekek stratégiai gondolkodását. 2. Azok a gyerekek akik megtanulták a Mind Lab elvont gondolkodási modelljeit, sikeresen alkalmazták a tudást más területeken is, ráadásul a fejlődés még nagyobb volt az új területeken.

11 A Yale Egyetem professzora, Donald Green által végzett kutatás részeként a következő hipotézist tesztelték: A Mind Lab stratégiák és gondolkodási elképzelések tanulmányozása fejleszti a gyerekek gondolkodását. A folyamat kezdetekor a gyerekek gondolkodási készségét gondolatmenetek listája segítségével mérték. A gyerekeket arra kérték hogy elgondolásuknak leginkább megfelelő definíciót válasszák ki a következő fogalmakra: döntés, cél, tervezés, feladat, folyamat. A kísérleti csoportnak mely gyengébb iskolai képességű gyerekekből állt három hónapon át hetente leckéket adtak a Mind Lab módszer szerint. A kontroll csoport tagjai azonos időszak alatt ugyanazokat a logikai játékokat használták, de esetükben elmaradt a játék utáni elemzés amely a Mind Lab módszer elengedhetetlen része. A három hónapos időszak végén mindkét csoport gondolkodási készségét felmérték az első vizsgálat során alkalmazott lista segítségével. Az eredmények meghökkentették a kutatásban résztvevő egyik iskola igazgatóját. Ennek eredményeképpen elhatároztam hogy az iskolám minden osztályának tananyagába beillesztem a Mind Lab leckéit. A kutatási projekt három fő megállapítása: 1. A Mind Lab stratégiai és gondolkodási módjának tanulása gazdagítja és alapossá teszi a gyerekek gondolkodását és jelentősen fokozza nyelvi készségeiket. 2. A kontroll csoportban lévő gyerekek gondolkodási készsége akiknek a szerepe csak a logikai játékokban való részvételre korlátozódott kisebb mértékben javult mint akik részesei voltak a Mind Lab játékot követő elemzésnek. 3. A Mind Lab módszer különösen hatékony a gyenge iskolai eredményeket elérő gyerekek körében. A Yale Egyetemen tanító Donald Green professzor ezt így fejezte ki: a Mind Lab módszer felfedezi a nyers gyémántot és megcsiszolja azt. Donald Green professzor, Yale Egyetem USA Az eredmények alapján határozottan sürgetem ezen kísérletek folytatását és fejlesztését. A stratégiai gondolkodás fejlesztésének kérdése idáig szinte elkerülte a tudomány figyelmét, de ez a projekt jelentős és hasznos kutatási eredményt ígér. Tanulmányok bizonyítják hogy a Mind Lab módszer általában kedvező hatást gyakorol a gyerekek iskolai eredményeire különösen a matematikai és nyelvi készségek terén. Az elkövetkezendő években további projekteket indítanak a Mind Lab módszer kiegészítésére és kiértékelésére.

12 A Mind Lab Módszer Bevezetése Iskolájában Annak érdekében, hogy a gyerekek a leghatékonyabban tanuljanak, egy kihívásokkal teli, lekötő és érdekes tapasztalatnak kell hogy részesei legyenek. A motivációhoz az kell, hogy a gyerekek szeressék amit csinálnak és hogy a tanáraik elkötelezzék őket, valamint gyakorlottan adják át az oktatás üzenetét, a legjobb eszközökre van szükségük. A Mind Lab ezt, és még többet ad. Biztosítja iskolájának a szükséges eszközöket, az Ön tantervéhez igazodva a gondolkodásban és életkészségekben, valamint tartalmazza az anyagokat és tudást, ami a Mind Lab Módszer sikeres implementálásához szükséges:» Helyszíni oktatás és támogatás; online tanfolyamok a tanároknak» Tankönyvek kiterjedt sorozata és óratervek tanároknak» Érdekes stratégiai játékok, melyek illenek a tantervhez» Demonstrációs kiegészítők egy komplett tanulókörnyezethez» Értékelési és kutatási eszközök tanároknak és oktatási intézményeknek» Tanulói és családi csomagok, a tanulás otthoni folytatásához» Internetes tanuló közösségek tanároknak, szülőknek, diákoknak A bevezetés négy fő lépése: 1. Installing the School Laboratory 2. Training and Supporting Teachers 3. Working with personal Student Kits 4. Launching special School Projects Miután az iskolai csomagot felállították, az iskola összes tanárának biztosítjuk a Mind Lab kezdő oktatást. Az újonnan szerzett tudásukat kihasználva, a tanárok elkezdik használni a módszertant óráikon az iskolai csomagot és az egyéni tanulói csomagokat használva. Pedagógiai csapatunk intenzív támogatást biztosít helyszínen és online egyaránt annak érdekében, hogy segítsék a tanárokat és így biztosítsák a program folyamatosságát és a lehető legmagasabb színvonalat a Mind Lab Módszer alkalmazásához. Iskolája igényeitől függően elindíthat egy vagy több projektet. Több mint egy tucat nagyszerű projekt van a választékunkban, bármelyikkel elősegítheti a tanulók, szülők, tanárok vagy az egész közösség gondolkodáskultúráját. A következő oldalak részletes információt nyújtanak a 4 egység mindegyikéről.

13

14

15 Amikor egy új iskolában elindítjuk a Mind Lab projektet, az iskolai csomag felállításával kezdjük. Ez tartalmazza az összes anyagot, mely a módszer alkalmazásához szükséges:»»» pro films@g duced by: mail.co m, overall In Act ion Films 7, The Know How Series A 12 egyéves program mindegyike 36 órát tartalmaz» 4-től 15 éves osztályra» A rugalmas és moduláris felépítés lehetővé teszi, hogy a diákok bármikor csatlakozhassanak a Mind Labhoz és hogy a tanárok a tananyagot többféle pedagógiai célra használják. korig az A Mind Lab tananyag több mint 50 féle játékot tartalmaz.» Az Iskolai Csomag elegendő mennyiségű játéka minden diák számára lehetőve teszi a játékot. Tanári Erőforrás Központ» A részletes óratervek minden egyes órát lefednek» Tankönyvek, oktatószoftver, és értékelési eszközök a tanárok számára» Hatalmas játéktáblák, kártyák, és válogatott demonstrációs kiegészítők / iê `Ê" Þ «VÃÊ ÃiÀ iã 3OFTWARE 0ACKAGE 3UM MARY s 4HE CONTENTS O F THE SOFTWARE h4he -IND 'AM ARE ES /LYMPICS v BASED ON THE IND,AB METHOD IS AN EDUCATIONAL s 4HE SOFTWARE H AS BEEN SPECIA DEVELOPMENT OF PACKAGE THAT FACILITATES THE LLY ADAPTED FOR CHILDREN BETWEE CHILDREN S THINKING N THE AGES COMBINED CONTENT SKILLS 4HE s 4HREE ENTHRAL S ARE BASED ON THE LING GAMES IN s &OUR ENTHRALLING GAMES IN AN ATTRACTIVE AND,AB METHOD n THE -IND AN ATTRACTIVE AND ENTERTAININ G INTERFACE ENTERTAINING INTERFACE THINKING DEVELOP WORLD LEADER IN THE leld OF s 3IX SLIDESHOWS MENT n AND A FOR LEARNING BOTH THE METHOD WHOSE s 3IX SLIDESHOWS FOR LEARNING BOTH THE GAMES EFFECTIVENESS HAS AND THE hgolden RULESv STRATEGIES GAMES RESEARCH PROJECT BEEN TRIED AND TESTED BY A AND THE hgolden RULESv STRATEGIES s 4HE PROGRAM P CONDUC ROVIDES HINTS s 4HE PROGRAM PROVIDES HINTS FEEDBACK AND "UT NO LESS IMPORTANT TED BY 9ALE 5NIVERSITY FEEDBACK AND EVALUATION GAMES INCLUDED IN THIS IS THE PLAIN FACT THAT THE EVALUATION 'AME FASCINATING FUN PAC SOFTWARE ARE EXCITING AND!CQUIRED 3KILLS!CQUIRED 3KILLS KED PROBLEM SOLVING 'AME THAT CHILDREN AND THEI GAMES #HECKERS,ONG TERM TACTICAL 1UESTION ASKING REDUCTIONISM R FAMILIES SIMP 2USH (OUR LY ADORE AND BREAKING DOWN THE PROBLEM 4HINKING 4REE -E CALCULATIONS THOD TO ITS CORE PARTS h4he -IND 'AM 4OUCH $OWN "ACK TO &RONT ES /LYMPICS v PROBLEM SOLVING IS THE THIRD IN THE 4IME AND 2ESOURCE -ANAGEMENT THREE PART h/lympicv S 1UORIDOR 0ROCESS OF %LIMI NATION ERIES )T HAS BE $EFERRING 'RATIlCATION DESIGNED FOR CH /CTI 4ACTICAL AND STRATEGI ILDREN BETWEEN THE AGEN SPECIALLY C ANALYSIS BUT YOUNGER CH SELF LEARNING FROM,UNAR,OCKOUT,OGICAL 4HINKING -ETHOD OF ILDREN ADEPT AT THE PREES OF EXPERIENCE CONSTRAINTS IN THE SERIES VIOUS DISKS WILL ALSO lnd THE 3YSTEM 2EQUIREMENTS THRILLING CHALLEN THIRD EDITION A 3YSTEM 2EQUIREMENTS GE /LDER CHILDREN AND 0ROCESSOR EVEN ADULTS 0ENTIUM ))) 0ENTIUM ))) -(: WILL QUICKLY DISCOVER TH 0ROCESSOR )NTERNAL -EMO AT THE HIGHER P -(: RY IN EACH OF THE G 2! 2!)NTERNAL -EMORY (ARD $ISK AMES POSE A DElNITE TLAYING LEVELS WITS 4HREE EXCITING G -" -" EST TO THEIR (ARD $ISK 2ESOLUTION AMES ARE INCLU SOFTWAR 8 8 DED IN 2ESOLUTION E PACKAGE h#hecke /PERATING 3YSTEM THIS RSv h4ouch $OWNv 7). ND V /PERATING 3YSTEM 7). ND VERSION AND h/ctiv 4HE GAMES ERSION ARE DISPLAYED 7). 7) 7). 7). 80 DIMENSIONAL IN. 80 TERFACE ARE COLORFUL AN IN A THREE CONTAIN GAME P )NSTALLATION LAYING TIPS AND FUNNY Y D LIVELY AND )NSTALLATION RELEVANT REMAR )NSERT THE #$ I ET POSITION KS NTO THE DISK DR )NSERT THE #$ INTO THE DISK DRIVE CLICK ON h-y IVE CLICK ON hcomputerv CLIC Y K ON THE #$ DRI COMPUTERv CLICK ON THE #$ DRIVE AND DOUBLE 4HE CHILDREN CA VE AND DOUBLE CLICK ON THE 34!24 %8% lle N USE TH THE 34!24 %8% lle CLICK ON CAN SET THE PROGRAM E SOFTWARE INDEPENDENTLY #OPYRIGHTS S GAME PLAYING BY -IND,A LEVEL AND #OPYRIGHTS BY -IND,AB 'ROUP,TD CAN REQUEST HINTS WHEN B 'ROUP,TD!LL RIGHTS RESER VED THEY GET STUCK GAME RULES ARE!LL RIGHTS RESERVED 4HE TAUGHT BY WAY WWW ESHCOLOT C DETAILED SLIDESH OF A VISUAL YET OM OW WWW ESHCOLOT COM MINIMUM READING PRESENTATION THAT REQUIRES 4HE GAMES )N THE MORE ADVANCED SLIDESH 4HE GAMEA 4HE GAME h2ush (OURv OWS THE CHILDREN LEARN THE ' 4HE GAME n STRATEGIC THINKING OLDEN 2ULES h/ctiv h1uoridor,unar,ockout TECHNIQUES AND "Y $ON 'REEN h4ouchdownv GAME PRINCIPLE QUALITATIVE S 4HE CHILDREN S PROGRES RESULTS TABLE MONITORS THE DATA WHICH CAN S AND PROVIDES PERFORMANCE BE FRIENDS AND FAMILY COMPARED TO THAT OF THEIR / iê `Ê" Þ «VÃÊ ÃiÀ iã The Kn rect Mo come of összes» The Cor Course The Out Mind Lab Játékok h4he -IND 'AMES /LYMPICS v IS AN EDUCATIONAL PACKAGE THAT FACILITATES THE DEVELOPMENT OF CHILDREN S THINKING SKILLS 4HE COMBINED CONTENTS ARE BASED ON THE -IND ARY METHOD n THE WORLD LEADER IN THE leld OF UMM,AB ACKAGE 3 THINKING ARE ARE DEVELOPMENT n AND A METHOD WHOSE 3OFTWARE 0 OF THE SOFTW ENTS HAS BEEN TRIED AND TESTED BY A METHOD EFFECTIVENESS s 4HE CONT THE -IND,AB OR PROJECT CONDUCTED BY 9ALE 5NIVERSITY ADAPTED F RESEARCH BASED ON EEN SPECIALLY FACT THAT THE ARE HAS B ES "UT NO LESS IMPORTANT IS THE PLAIN CTIVE E EXCITING AND s 4HE SOFTW ETWEEN THE AG IN GAMES INCLUDED IN THIS SOFTWARE AR AN ATTRA REN B CHILD G GAMES FUN PACKED PROBLEM SOLVING GAMES E ENTHRALLIN NTERFACE FASCINATING AMES v 4HRE PLY ADORE ICS ) THE s ING I HE G S THAT CHILDREN AND THEIR FAMILIES SIM RTAIN TATE ES /LYMP ING BOTH T AND ENTE THAT FACILI 4HE FOR LEARN TEGIES NAL PACKAGE THINKING SKILLS LIDESHOWS ND LESv STRA HE SECOND IN s 3IX S -IND h4he -IND 'AMES /LYMPICS v IS T EDBACK A GOLDEN RU OF CHILDREN S BASED ON THE HINTS FE AND THE h OF PROVIDES THE THREE PART h/lympicv SERIES )T HAS BEEN ARE leld RAM TS THE PROG IN NTEN E s 4HE D LEADER SPECIALLY DESIGNED FOR CHILDREN BETWEEN THE ATION n THE WORL AND A METHOD WHOS A EVALU CHILDREN WHO 3KILLS AGES OF BUT YOUNGER PROlCIENT BY n!cquired LOPMENT TRIED AND TESTED ECUTION ATION E lrst DISK IN Y HAVE WORKED THEIR WAY THROUGH TH ND EX 'AME 0LANNING AON AND COLLABOR HAS BEEN D BY 9ALE 5NIVERSIT S WILL ALSO lnd THIS SECOND EDITION A ERATI FORM SERIES THE ATION T THE UCTE HEEP COOP OJECT COND THE PLAIN FACT THA AND T AND GROUP THRILLING CHALLENGE /LDER CHILDREN AN D EVEN ADULTS 7OLF AND 3 3TOPLIGHIONS T IS E EXCITING ION -AKING IMPORTAN PLAYING LEVELS AL CALCULAT $ECISOD 4 WILL QUICKLY DISCOVER THAT THE HIGHER ACTIC FTWARE AR GAMES OW -ETH LANNING E TEST TO THEIR DED IN THIS SOPROBLEM SOLVING &OUR IN A 2 IN EACH OF THE GAMES POSE A DElNIT NG TERM P ND LO D DORE 4ACTICAL A L PLAY EN INCLUDED IN FUN PACKE MILIES SIMPLY A 3EQUENTIA WITS 4HREE CHOICE GAMES HAVE BE EIR FA ALA -ANC EN AND TH THIS SOFTWARE PACKAGE h2ush (OURv h1uoridorv T IN THE E DISPLAYED IN (: AND h,unar,ockoutv 4HE GAMES AR )v IS THE lrsspecially NTS PICS ))) /LYM EQUIREME 0ENTA IUM THREE DIMENSIONAL INTERFACE ARE COLORFUL AND AS BEEN D 'AMES 3YSTEM 2 ERIES )T H R OF!- AND CONTAIN GAME PLAYING TIPS AND FUNNY 2LIVELY 0ROCESSO EMORY T h/lympicv S BETWEEN THE AGES A KEEN " REN )NTERNAL - YET POSITION RELEVANT REMARKS FOR CHILD Y ADULTS SHOW THINKING 8 VERSION AND MAN (ARD $ISK R CHILDREN S 4HREE ABSORBING N ND ). 80 &OUR IN A NDEPENDENTLY 2ESOLUTIO 3YSTEM 7). 4HE CHILDREN CAN USE THE SOFTWARE I IN THE GAME 7OLF AND 3HEEPv 7 7). PLAYED IN /PERATING ED h CAN SET THE PROGRAM S GAME PLAYING LEVEL AND S ARE DIS ARE INCLUD HE GAME FUL AND THEY GET STUCK 4HE LA 4 REQUEST HINTS WHEN COLOR CAN h-y BY WAY OF A VISUAL YET ND -ANCA INTERFACE ARE Y K ONTAUGHT CLICARE AND FUNN RULES GAME ONAL N DRIVE E DIMENSI GAME PLAYING TIPS )NSTALLATIO THE DISK THAT REQUIRES AND DOUBLE DETAILED E #$ INTO AIN #$ DRIVESLIDESHOW PRESENTATION )NSERT TH AND CONT NT REMARKS LICK ON THEMINIMUM READING )N THE MORE ADVANCED Rv C ELEVA PUTE lle COM OSITION R TLY 4!24 %8% SLIDESHOWS THE CHILDREN LEARN THE 'OLDEN 2ULES DEPENDEN CLICK ON THE 3 ROUP,TD E SOFTWARE IN NG LEVEL AND n STRATEGIC IND,AB ' THINKING TECHNIQUES AND QUALITATIVE AN USE TH BY E PLAYI CHILDREN C S GAME PRINCIPLES 4HE RESULTS TABLE MONITORS THE RAM S GAM GET STUCK 4HE #OPYRIGHT PROG RVED THE THEY RESE SET L YET CHILDREN S PROGRESS AND PROVIDES PERFORMANCE!LL RIGHTS HINTS WHEN WAY OF A VISUA REQUEST IRES DATA WHICH CAN BE COMPARED TO THAT OF THEIR HT BY P COM ARE TAUG ENTATION THAT REQUNCED DLAB GROU FRIENDS AND FAMILY ME RULES WWW MIN E ADVA SHOW PRES AILED SLIDE ING )N THE MOR'OLDEN 2ULES READ LEARN THE QUALITATIVE NIMUM CHILDREN AND THE ES THE DESHOWS TECHNIQU MONITORS THINKING STRATEGIC S 4HE RESULTS TABLE PERFORMANCE CIPLE IDES AME PRIN AND PROV TO THAT OF THEIR PROGRESS D HILDREN S COMPARE H CAN BE DATA WHIC ND FAMILY FRIENDS A OverAll Mind Lab's Basic Training» 3OFTWARE 0ACKAGE 3UMMARY Mind Lab Pictures see the licensing info pack for a good reference Mind Lab Tananyag / iê s 4HE CONTENTS OF THE SOFTWARE ARE ÃÊ BASED ON THE -IND,AB METHOD Þ «V `Ê" APTED FOR s 4HE SOFTWARE HAS BEEN SPECIALLY AD iã ÃiÀCHILDREN BETWEEN THE AGES 親子工作 坊 Mind Lab 課程 Mind Lab In Action Az Iskolai Csomag felállítása Since the da wn of role in civilizatio human n, thinki cultur their pu e. Tea ng game pils wo s have mind-s uld pla chers would played harpe ning act ce the game draw lines an imp togeth in the ivit y. Fam er and pieces sand up ortant, as pa enjoy ily me on wh the cha rt of an mbers ich llenge engros Much s inhere of all gener kno sing, ations nt in thi The fas wledge has would nking since be t pace sit game of our action s. lives has en forgotte -packe n and d given of televi compu lifesty rise to ter ga sion pro les hav other mes, togeth e gra cha typ int ms hav ng es of ga er e replac ense video mes. Vio ed. patience around the clip ed the game lent,, perse tradition s, and a ple board veranc, an act e, and ivit y req al activit y of thora social The Mi sitting uiring coope nd Lab deep ration and nat Group thoug. has rei ural pla ht, nstate educa ce and d the tional has thinking transf tool tha Thank ormed s to a game t appe it once tes to its als to engag rightful again chi ed in on ted and pro into ven me ldren s hea e of the rts and a powerful tho greate minds st educa dology, the Our go alike. Mind al is to tional Lab Gro impart challen life ski lls, tha up is to the ges of t wil nex t ge our da them y. ner to becom l assist them in maxim ation thinki who act e ng ab izin honorab more cogniz ilities of the ant, suc g their own as well ly tow ir innate poten ards the cessfu tial and as talents l, and ir peers. help happy and ach individ ieve op timal rea uals, lizatio n For add itional informa Tzvika tion, ple Feldfo ase con gel, Inte tact: Tel: +97 rnation al Marke , Cel ting Ma nager l: indlab-gro up.com the Gam The Kn e - Wolf ow How and Shee p Lesson Series in Step 1 Course 1 ve Order ow How - Mancala Lesson Series in Step 2 Course 2

16 Tanárok Képzése és Támogatása Miután felállítottuk az iskolai csomagot, megkezdjük az alapos és hosszútávú együttműködést az iskola tanáraival. A folyamat egy kezdeti tanfolyammal kezdődik, mely 24 órából áll, és havi foglalkozásokkal, helyszíni segítségnyújtással és a Tanári Akadémiánkon való részvétellel folytatódik. Ez az akadémia olyan Mind Lab tanárok és oktatóknemzetközi közössége, akik szeretnék megosztani tapasztalataikat kollégáikkal és kihasználni az úttörő pedagógiai rőforrások széles választékát.» Kezdő tanfolyam» Egy 24 órás tanfolyam, mely a Mind Lab Módszer alapjait fedi le» A tanárok felkészítése első Mind Lab óráik megtartására» Elméleti és gyakorlati eszközök biztosítása» Folyamatos támogatás» Havi helyszíni támogatás, minden iskolával előre egyeztetett időpont» A Mind Lab pedagógiai csoportjai kis csoportokban dolgozik a tanárokkal» A tanárok tapasztalatát mérlegelve,felkészítés a következő órákra» Tanári Akadémia» Online támogatás és erőforrás központ» Szakirodalom, fejlett szoftverek és videók biztosítása» Nemzeti és nemzetközi események a tanárok számáraall Mind Lab teachers

17

18 name: Tanulói Csomagok Minden Mind Lab tanuló személyi Diákcsomagot kap, melyet az adott iskolaévben használnak. 12 különböző Diákcsomag van minden osztályra egy. Minden Diákcsomag két színes és lebilincselő munkafüzetet tartalmaz, érdekes oktatószoftvert és egy különleges Mind Lab játékot az egész családnak. Since the dawn of civilization, thinking games have played an important role in human culture. Teachers would draw lines in the sand upon which their pupils would place the game pieces, as part of an engrossing, mind-sharpening activity. Family members of all generations would sit together and enjoy the challenges inherent in thinking games. Much knowledge has since been forgotten and lifestyles have changed. The fast pace of our lives has given rise to other types of games. Violent, actionpacked computer games, intense video clips, and a plethora of television programs have replaced the traditional activity of sitting together around the game board, an activity requiring deep thought, patience, perseverance, and social cooperation. The Mind Lab Group has reinstated the thinking game to its rightful and natural place and has transformed it once again into a powerful educational tool that appeals to children s hearts and minds alike. Thanks to a tested and proven methodology, the Mind Lab Group is engaged in one of the greatest educational challenges of our day. Our goal is to impart to the next generation thinking abilities as well as life skills, that will assist them in maximizing their own potential and help them to become more cognizant, successful, and happy individuals, who act honorably towards their peers and achieve optimal realization of their innate talents. name: green handbook» Munkafüzetek Since the dawn of civilization, thinking games have played an important role in human culture. Teachers would draw lines in the sand upon which their pupils would place the game pieces, as part of an engrossing, mind-sharpening activity. Family members of all generations would sit together and enjoy the challenges inherent in thinking games.» A Mind Lab órák nélkülözhetetlen eszköze tanárok számára Much knowledge has since been forgotten and lifestyles have changed. The fast pace of our lives has given rise to other types of games. Violent, actionpacked computer games, intense video clips, and a plethora of television programs have replaced the traditional activity of sitting together around the game board, an activity requiring deep thought, patience, perseverance, and social cooperation. The Mind Lab Group has reinstated the thinking game to its rightful and natural place and has transformed it once again into a powerful educational tool that appeals to children s hearts and minds alike. Thanks to a tested and proven methodology, the Mind Lab Group is engaged in one of the greatest educational challenges of our day. handbook» Otthoni gyakorlás biztosítása a tanulóknak Our goal is to impart to the next generation thinking abilities as well as life skills, that will assist them in maximizing their own potential and help them to become more cognizant, successful, and happy individuals, who act honorably towards their peers and achieve optimal realization of their innate talents.» Oktató szoftver Szórakoztató egyedül vagy barátokkal játszani a Mind Lab játékokat» Informatív eszköz az órák alatt tanult gondolkodás használatára» A nemzetközi Mind Lab közösséghez való csatlakozás lehetősége» Családi játék» Lehetőség a tartalmas családi szórakozásra, a gyerekek oktatására» Közelebb hozza a szülőket a gyerekeikhez és rálátást biztosít iskolai életükre

19

20

21 Iskolai Projektek A Mind Lab egyik fő célja, hogy a gondolkodás kultúráját népszerűsítse a diákok, szülők, tanárok és az egész közösség körében. Gyűjteményünk, mely több, mint egy tucat iskolai projektből áll, kiváló ennek megvalósítására. Azok az iskolák, melyek alkalmazzák a Mind Lab programot, egy vagy több projekt indítását is választhatják, melyben a Mind Lab pedagógiai csapata segíti az iskola alkalmazottait. A legnépszerűbb projekteket alább tekintheti meg:» Szülő-Gyerek esték Egy nagyszerű esemény, melyen a szülők megismerhetik a Mind Lab módszert a gyerekeikkel való játék közben» Játékgyűjtemény A stratégiai játékok széles választékát elérhetővé tenni diákok, szülők és tanárok számára kiváló módja a gondolkodás kultúrájának népszerűsítéséhez az otthonukban, egész évben» Faliújság Tanulóink gondolkodási modelljei, játék stratégiái, rejtvényei, történetei, illusztrációi és más munkáik ezen a dinamikus Mind Lab faliújságon láthatók» Játék nagyban Egy színes játszóteret tele nagy táblákkal és óriási bábukkal készítenek és használnak a Mind Lab tanulói a pihenőórák alatt és egyéb Mind Lab eseményeken.» Mind Lab Olimpia Egy nagyszerű esemény, mely egy közös cél érdekében különböző országokból és kultúrákból összehozza a Mind Lab tanulókat, mely kiváló módja fantáziadús megnyilvánulásuknak mialatt használják kognitív, érzelmi és közösségi készségeiket.

22 A Mind Lab Tanterv Felépítése Mi úgy gondoljuk, a legjobb módja, hogy hozzájáruljunk az oktatáshoz, ha az iskolákat támogatjuk az oktatás minőségének javításában. Egyik legjobb módja ennek, hogy az iskoláknak és tanároknak innovatív és működő oktatási programokat és eszközöket biztosítunk. A Mind Lab tanterve szilárd elméleti alapokon, kiemelkedő tudósok és kutatók nézetein: Piaget, Vygotsky és Dewey Konstruktivista Oktatási Elmélete -Constructivist Theory - Gardner Összetett Intelligencia -Multiple Intelligencesvalamint Feuerstein Eszközgazdagító Program -Instrumental Enrichmentmódszerén alapul. Tantervünk ezeket az elméleteket alakítja jól struktúrált tanfolyamokká és praktikus eszközökké, melyeket a tanárok sikeresen és szisztematikusan beépíthetnek óráikba. Kindergarten 1 Age ) (4 Kindergarten 2 Age ) (5 Grade 1 Age ) (6 Grade 2 Grade 3 A tanfolyamok moduláris kialakítása lehetővé teszi a tanárok és diákok számára, hogy bármikor csatlakozhassanak a Mind Labhoz, míg az egymásra épülő struktúra lehetővé teszi az alapos tanulást azoknak, akik szeretik megmászni a létrát kezdőbb kurzusokon keresztül. Tanfolyamaink úgy lettek összeállítva hogy a különböző korú tanulók fejlődési fázisait kövessék, hogy tiszteletben tartsák minden egyes gyerek egyéni készségeit és tanulási stílusát, hogyminden iskola tantervi követelményeihez és prioritásaihoz rugalmasan alkalmazkodjanak. Grade 4 Grade 5 Grade 6 Grade 7 Grade 8 Grade 9 Grade 10

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében. Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató

A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében. Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató How to apply modern e-learning to improve the training of firefighters Jenő Dicse Director of

Részletesebben

OLYMPICS! SUMMER CAMP

OLYMPICS! SUMMER CAMP OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout

Részletesebben

TI és ÉN = MI Társas Ismeretek és Érzelmi Nevelés Mindannyiunkért Érték- és értelemközpontú kísérleti program kisiskolásoknak 1 PATAKY KRISZTINA iskolapszichológus, logoterápiai tanácsadó és személyiségfejlesztő,

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS TRAINBUD. Quality label system

INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS TRAINBUD. Quality label system INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS TRAINBUD WP4: Deliverable 4.5 Development of voluntary qualification system Quality label system 1 INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ EVK SZAKKOLLÉGIUM. BESZÁMOLÓ: A 2014/2015 A Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány pályázatára 2014/2015-ÖS TANÉV

SZAKMAI BESZÁMOLÓ EVK SZAKKOLLÉGIUM. BESZÁMOLÓ: A 2014/2015 A Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány pályázatára 2014/2015-ÖS TANÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓ EVK SZAKKOLLÉGIUM BESZÁMOLÓ: A 2014/2015 A Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány pályázatára 2014/2015-ÖS TANÉV 1 Tőzsdekurzus A kurzus fókuszában - az elméleti bevezetőt követően

Részletesebben

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban

Részletesebben

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student: STUDENT LOGBOOK 1 week general practice course for the 6 th year medical students Name of the student: Dates of the practice course: Name of the tutor: Address of the family practice: Tel: Please read

Részletesebben

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17 2011. december Tartalom Előszó.2 Starter exercises. 3 Exercises for kids.. 9 Our comic....17 1 Előszó Kedves angolul tanulók! A 2010/2011- es tanévben elkezdett újságunkat szeretnénk továbbra is szerkeszteni

Részletesebben

ENELFA záró konferencia 2014. január. 21. századi oktatási trendek, e-learning - Cesim OnService pilot tréningek

ENELFA záró konferencia 2014. január. 21. századi oktatási trendek, e-learning - Cesim OnService pilot tréningek ENELFA záró konferencia 2014. január 21. századi oktatási trendek, e-learning - Cesim OnService pilot tréningek Children must be taught how to think, not what to think. Margaret Mead A jelenlegi felsőoktatási

Részletesebben

Using the CW-Net in a user defined IP network

Using the CW-Net in a user defined IP network Using the CW-Net in a user defined IP network Data transmission and device control through IP platform CW-Net Basically, CableWorld's CW-Net operates in the 10.123.13.xxx IP address range. User Defined

Részletesebben

Angol szóbeli Információkérés

Angol szóbeli Információkérés Angol szóbeli Információkérés Életképes angol Designrr Angol szóbeli - Információkérés Érdeklődés szolgáltatás igénybevételekor Asking for information Hánykor kezdődik? Mikor indul? Mennyibe kerül? Ezek

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata

Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata Can/ Can is one of the most commonly used modal verbs in English. It be used to express ability or opportunity, to request or offer permission, and to show possibility or impossibility. A az egyik leggyakrabban

Részletesebben

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!

Részletesebben

Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával

Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával Béres Ilona Heller Farkas Főiskola Turcsányi-Szabó Márta ELTE-IK Média és Oktatásinformatika Tanszék

Részletesebben

MODÁLIS SEGÉDIGÉK (Modal Auxiliaries)

MODÁLIS SEGÉDIGÉK (Modal Auxiliaries) MODÁLIS SEGÉDIGÉK (Modal Auxiliaries) A modális segédigék olyan segítő eszközök, amelyek az ige elé téve segítenek különböző jelentésárnyalatok kifejezésében (pl. valószínűség, engedélyadás, engedélykérés,

Részletesebben

Longman Exams Dictionary egynyelvű angol szótár nyelvvizsgára készülőknek

Longman Exams Dictionary egynyelvű angol szótár nyelvvizsgára készülőknek Longman Exams Dictionary egynyelvű angol szótár nyelvvizsgára készülőknek Egynyelvű angol nagyszótár haladó nyelvtanulóknak és nyelvvizsgázóknak 212,000 szócikkel A szótárban minden definíció egyszerű

Részletesebben

Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK

Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK Despite enormous challenges many developing countries are service exporters Besides traditional activities such as tourism;

Részletesebben

Success Pre-Intermediate Kompetencia Alapú Tanmenet. Pearson Education Magyarország Megjegyzések:

Success Pre-Intermediate Kompetencia Alapú Tanmenet. Pearson Education Magyarország Megjegyzések: Success Pre-Intermediate Kompetencia Alapú Tanmenet Pearson Education Magyarország 2009 Megjegyzések: 1) A Success Pre-Intermediate tankönyvet a Közös Európai Referenciakeret A2/B1 szintjeinek deskriptorai

Részletesebben

Abigail Norfleet James, Ph.D.

Abigail Norfleet James, Ph.D. Abigail Norfleet James, Ph.D. Left side of brain develops first in girls, right in boys o Probably source of girls verbal skills o And source of boys spatial skills Pre-frontal lobes Control impulses and

Részletesebben

kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED

kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED A közoktatásban folyó informatika oktatásával kapcsolatos elvárások Állami szereplő: Az informatikaoktatás

Részletesebben

ANGOL MAGYAR PARBESZEDEK ES PDF

ANGOL MAGYAR PARBESZEDEK ES PDF ANGOL MAGYAR PARBESZEDEK ES PDF ==> Download: ANGOL MAGYAR PARBESZEDEK ES PDF ANGOL MAGYAR PARBESZEDEK ES PDF - Are you searching for Angol Magyar Parbeszedek Es Books? Now, you will be happy that at this

Részletesebben

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Sample letter number 5. International Culture Festival PO Box 34467 Harrogate HG 45 67F Sonnenbergstraße 11a CH-6005 Luzern Re: Festival May 19, 2009 Dear Ms Atkinson, We are two students from Switzerland

Részletesebben

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Timea Farkas Click here if your download doesn"t start

Részletesebben

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Fogalom tisztázás A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, Mi

Részletesebben

A felfedeztető tanulás

A felfedeztető tanulás A felfedeztető tanulás Réti Mónika kutató Kutatási, Elemzési és Értékelési Igazgatóság Iskola- és Módszertanfejlesztő Központ reti.monika@ofi.hu Az aktív tanulás Középpontban: a tanuló Megváltozott tanárszerep

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

Calendar. Ecuador, egy életre szóló élmény. Subscribe Share Past Issues Translate

Calendar. Ecuador, egy életre szóló élmény. Subscribe Share Past Issues Translate Subscribe Share Past Issues Translate 2015/16 Issue 20 Calendar 24 May Field trip to Polaris Observatory for Grade 4 27 May End of Term Festival 30 May Dragon boating at Lake Velence for Grade 5 1 June

Részletesebben

Légyavilágvilágossága évi karácsonyi kezdeményezés november 24. december 25.

Légyavilágvilágossága évi karácsonyi kezdeményezés november 24. december 25. Légyavilágvilágossága 2017. évi karácsonyi kezdeményezés 2017. november 24. december 25. MOTTÓ Amint követjük a Szabadító példáját, valamint úgy élünk, ahogyan Ő élt és tanított, akkor ez a világosság

Részletesebben

Tel.: (+361)342-4905, FAX: (+361)342-1984 E-mail: rakoczi@mail.rakoczif.hu vagy rakoczif@mail.rakoczif.hu Honlap: http://www.rakoczif.

Tel.: (+361)342-4905, FAX: (+361)342-1984 E-mail: rakoczi@mail.rakoczif.hu vagy rakoczif@mail.rakoczif.hu Honlap: http://www.rakoczif. ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK 2011/2012-ES TANÉV Tantárgy: Angol nyelv Osztály: 13.A Szint: közép Budapest, 2011. december 1 1. Personal data When and where were you born? What are your interests or hobbies? Have

Részletesebben

Bemutatkozás. MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport február 27.

Bemutatkozás. MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport február 27. Bemutatkozás MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport 2017. február 27. A projekt céljai Idegen nyelvi tananyag fejlesztése angol és holland nyelv kiegészítő, új szemléletű online tananyag Kapcsolódó

Részletesebben

TANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően.

TANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. TANMENETJAVASLATOK Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. a) változat (heti 3 óra) Egy leckére átlagosan 3 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni.

Részletesebben

HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE

HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő

Részletesebben

Phenotype. Genotype. It is like any other experiment! What is a bioinformatics experiment? Remember the Goal. Infectious Disease Paradigm

Phenotype. Genotype. It is like any other experiment! What is a bioinformatics experiment? Remember the Goal. Infectious Disease Paradigm It is like any other experiment! What is a bioinformatics experiment? You need to know your data/input sources You need to understand your methods and their assumptions You need a plan to get from point

Részletesebben

TANULMÁNYI STANDARDOK A NEMZETKÖZI GYAKORLATBAN

TANULMÁNYI STANDARDOK A NEMZETKÖZI GYAKORLATBAN XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 TANULMÁNYI STANDARDOK A NEMZETKÖZI GYAKORLATBAN Kákonyi Lucia témavezető Tartalom TUDÁSALAPÚ TÁRSADALOM OKTATÁSI

Részletesebben

*#Discount~ Kaspersky Internet Security - multidevice 2015 best software to buy for mac ]

*#Discount~ Kaspersky Internet Security - multidevice 2015 best software to buy for mac ] *#Discount~ Kaspersky Internet Security - multidevice 2015 best software to buy for mac ] Description: Elonyök Az összes csatlakoztatott eszköz védelme egy licenccel használható, könnyen kezelheto megoldás

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

Felnőttképzés Európában

Felnőttképzés Európában Felnőttképzés Európában Nincs szükség annyi diplomásra, amennyit képeznek Helyettük szakképzett emberekre lenne kereslet Az itthon OKJ-s képzés európai hagyományában két vonal érvényesül: - dán - német

Részletesebben

program 1. nap / 1st day (április 15. / 15 april)

program 1. nap / 1st day (április 15. / 15 april) 1. nap / 1st day (április 15. / 15 april) 9:45 Dr. Király Mária a Ringier Axel Springer Magyarország COO-jának és Maróy Krisztina a Digital Media Campus vezetőjének nyitóbeszéde / Welcome by Dr. Mária

Részletesebben

Success Intermediate Kompetencia Alapú Tanmenet. Pearson Education Magyarország Megjegyzések:

Success Intermediate Kompetencia Alapú Tanmenet. Pearson Education Magyarország Megjegyzések: Success Intermediate Kompetencia Alapú Tanmenet Pearson Education Magyarország 2009 Megjegyzések: 1) A Success Intermediate tankönyvet a Közös Európai Referenciakeret B1/B2 szintjeinek deskriptorai és

Részletesebben

KELET-ÁZSIAI DUPLANÁDAS HANGSZEREK ÉS A HICHIRIKI HASZNÁLATA A 20. SZÁZADI ÉS A KORTÁRS ZENÉBEN

KELET-ÁZSIAI DUPLANÁDAS HANGSZEREK ÉS A HICHIRIKI HASZNÁLATA A 20. SZÁZADI ÉS A KORTÁRS ZENÉBEN Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású doktori iskola KELET-ÁZSIAI DUPLANÁDAS HANGSZEREK ÉS A HICHIRIKI HASZNÁLATA A 20. SZÁZADI ÉS A KORTÁRS

Részletesebben

Tanmenet. Kínai, mint második idegen nyelv

Tanmenet. Kínai, mint második idegen nyelv Tanmenet Kínai, mint második idegen nyelv Az óra címe: Kínai, mint második idegen nyelv Évfolyam: 11. évfolyam Óraszám: heti 3 tanóra 43 héten keresztül: 129 tanóra/év Óraadó: Az óra rövid leírása: Az

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

Report of Module IV. Seminar-design

Report of Module IV. Seminar-design Comenius 2.1 E:BOP Empowerment: Burn Out-Prevention Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Report of Module IV. Seminar-design (MAGYARORSZÁG) E-BOP Nemzetközi projekt Konstruktív magatartásváltoztatás

Részletesebben

Szakkollégiumi kurzusok 2017/2018 Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (

Szakkollégiumi kurzusok 2017/2018 Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve ( Szakkollégiumi kurzusok 2017/2018 2017/2018-ban az alábbi, jelenleg futó kurzusok folytatására (egy tudományfilozófiai elméleti előadásra és két a szakkollégium jelenlegi kutatásaihoz kapcsolódó szakszemináriumra)

Részletesebben

Games for Business gamifikált HR megoldások Employer Branding Toborzás Képzés-fejlesztés. Gamification

Games for Business gamifikált HR megoldások Employer Branding Toborzás Képzés-fejlesztés. Gamification Games for Business gamifikált HR megoldások Employer Branding Toborzás Képzés-fejlesztés Gamification A Gamification felemelkedése Azaz az új vállalati hatékonyságnövelő módszer Vendler Balázs https://www.youtube.com/watch?v=zihcvpiklh8

Részletesebben

FairShares Lab NEWSLETTER #3

FairShares Lab NEWSLETTER #3 -2018- NEWSLETTER #3 Platform -egy weboldal, de SOKKAL TÖBB annál! Az eszéki tréning során mutatta be a magyar partner a Platformot. Az E-learning és kommunikációs eszköz tulajdonképpen egy weboldal, de

Részletesebben

Szent László TISZK (SZLTISZK) Kocsis Ibolya

Szent László TISZK (SZLTISZK) Kocsis Ibolya Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK) Szent László TISZK (SZLTISZK) Kocsis Ibolya deputy general director Leonardo Partnerships S.O.S. project coordinator Leonardo

Részletesebben

Success Elementary Kompetencia Alapú Tanmenet. Pearson Education Magyarország 2009. Megjegyzések:

Success Elementary Kompetencia Alapú Tanmenet. Pearson Education Magyarország 2009. Megjegyzések: Success Elementary Kompetencia Alapú Tanmenet Pearson Education Magyarország 2009 Megjegyzések: 1) A Success Elementary tankönyvet a Közös Európai Referenciakeret A1 szintjének deskriptorai és kompetenciái

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program Valódi partner, valódi megoldások. TUDATOS VEZETÉS VEZETŐFEJLESZTŐ PROGRAM 60 ÓRÁS COACHINGGAL KOMBINÁLT MODULÁRIS TRÉNINGSOROZAT A Tudatos Vezetés Program tréningsorozat

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem www.sze.hu/~herno

Széchenyi István Egyetem www.sze.hu/~herno Oldal: 1/6 A feladat során megismerkedünk a C# és a LabVIEW összekapcsolásának egy lehetőségével, pontosabban nagyon egyszerű C#- ban írt kódból fordítunk DLL-t, amit meghívunk LabVIEW-ból. Az eljárás

Részletesebben

- Az óvodáskori gyermeki intelligenciák mozgósításánakfeltárásának

- Az óvodáskori gyermeki intelligenciák mozgósításánakfeltárásának EGY PLURÁLIS INTELLIGENCIA KONCEPCIÓ ÉS A MONTESSORI PEDAGÓGIA KOMPARATÍV MEGKÖZELÍTÉSE - Az óvodáskori gyermeki intelligenciák mozgósításánakfeltárásának egy lehetséges alternatívája Sándor-Schmidt Barbara

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

20 éves a Térinformatika Tanszék

20 éves a Térinformatika Tanszék 20 éves a Térinformatika Tanszék Tabló 2 Program 3 Program 4 Pillanatképek: földön és weben 5 Kiadvány - GEO 6 Kiadvány - DIÁKJAINK 7 Kiadvány - PARTNEREINK 8 Szponzoraink 9 Térinformatika: földről a felhőbe?

Részletesebben

Smaller Pleasures. Apróbb örömök. Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor

Smaller Pleasures. Apróbb örömök. Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor Smaller Pleasures Apróbb örömök Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor Smaller Pleasures Oriental lacquer, or urushi by its frequently used

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE A KÖZOKTATÁS TERÜLETI ADATAI REGIONAL DATA OF EDUCATION 1990 2003

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE A KÖZOKTATÁS TERÜLETI ADATAI REGIONAL DATA OF EDUCATION 1990 2003 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE A KÖZOKTATÁS TERÜLETI ADATAI REGIONAL DATA OF EDUCATION 1990 2003 BUDAPEST, 2004 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2004 HUNGARIAN CENTRAL

Részletesebben

Tananyagfejlesztés. Ki? Miért? Minek? Kinek?

Tananyagfejlesztés. Ki? Miért? Minek? Kinek? Tananyagfejlesztés Ki? Miért? Minek? Kinek? Témák Mi a tananyag? Különböző megközelítések A tananyagfejlesztés tartalmának, szerepének változása Tananyag a kompetencia alapú szakképzésben Feladatalapú

Részletesebben

A köznevelés digitális megújítása. Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár

A köznevelés digitális megújítása. Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár A köznevelés digitális megújítása Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár 1 Az eredményes oktatási rendszer pillérei 1. 2. 3. Jó képességű tanárok Tanárok módszertani felkészültsége Egyenlőség/méltányosság

Részletesebben

ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP

ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP CHILD S DATA / GYERMEK ADATAI PLEASE FILL IN THIS INFORMATION WITH DATA BASED ON OFFICIAL DOCUMENTS / KÉRJÜK, TÖLTSE KI A HIVATALOS DOKUMENTUMOKBAN SZEREPLŐ ADATOK

Részletesebben

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

GE Global Operations Hungary

GE Global Operations Hungary GE Global Operations Hungary GE Global Operations Hungary A Global Operations funkciói közé tartozik a Finance, Sourcing, Properties, Customs, HR, IT, Commercial, EHS/Legal, Tax. 2014-ben Magyarországon

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F

Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F TÉMÁK VIZSGASZINTEK Középszint 1. Személyes vonatkozások, család - A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) - Családi élet,

Részletesebben

A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc

A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc www.zalai-iskola.hu www.edidakt.hu Előzmények Figyelemfelhívás pozitív optimizmus Don Tapscott Mark Prensky Helyzetértékelés negatív realitás Netgeneráció 2010. kutatás

Részletesebben

MY ENGLISH BOOK Class 4

MY ENGLISH BOOK Class 4 MY ENGLISH BOOK Class 4 heti 3 óra Egy leckére átlagosan 2 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni. A leckék 2 óra alatt kényelmesen elvégezhetők, de vannak, amelyek több gyakorlást igényelhetnek

Részletesebben

A tananyagfejlesztés céljai és a digitális tananyag szerkezete Angol nyelv

A tananyagfejlesztés céljai és a digitális tananyag szerkezete Angol nyelv A tananyagfejlesztés céljai és a digitális tananyag szerkezete Angol nyelv Fehér Judit Tananyagfejlesztő jr.feher@gmail.com MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport http://inyelv.unideb.hu/ Kiindulási

Részletesebben

Sakk logika Jó gyakorlat

Sakk logika Jó gyakorlat Sakk logika Jó gyakorlat a telki Pipacsvirág Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában A sakk-logika oktatása a Pipacsvirág Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában 2001 Megnyílik

Részletesebben

A bennem rejlő vezető. Eredményes iskolai kultúra kialakítása pedagógusok és diákok életvezetési kompetenciáinak fejlesztésével

A bennem rejlő vezető. Eredményes iskolai kultúra kialakítása pedagógusok és diákok életvezetési kompetenciáinak fejlesztésével A bennem rejlő vezető Eredményes iskolai kultúra kialakítása pedagógusok és diákok életvezetési kompetenciáinak fejlesztésével Mit jelent a vezetés? A vezetés azt jelenti, hogy olyan világosan kommunikáljuk

Részletesebben

Correlation & Linear Regression in SPSS

Correlation & Linear Regression in SPSS Petra Petrovics Correlation & Linear Regression in SPSS 4 th seminar Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Correlation

Részletesebben

Referencia intézmény terület: Komprehenzív elven egység programmal dolgozó intézmény

Referencia intézmény terület: Komprehenzív elven egység programmal dolgozó intézmény Referencia intézmény terület: Komprehenzív elven egység programmal dolgozó intézmény Jó gyakorlat megnevezése: A tanulás ne legyen lecke a gyermeknek, hanem szívdobogtató élmény (József A) A motiváció,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. szep tem ber 29., csütörtök 130. szám I. kötet Ára: 1472, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2005: CII. tv. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája

Részletesebben

A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció

A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció Benke Magdolna Egyetemisták a tanuló közösségekért. Gondolatok a Téli Népművelési Gyakorlatok tanulságairól.

Részletesebben

A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP

A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP-3.1.2-16-2016-00001 A KOMPLEX ALAPPROGRAM SZAKMAI TARTALMA DR. RÉVÉSZ LÁSZLÓ A PROJEKT EFOP 3.1.2-16 Kiemelt projekt keretében Időtartam:

Részletesebben

25. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 1., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal

25. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 1., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 1., szerda 25. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: XLI. tv. A vám eljá rások egy sze rû sí té sé rõl és össze han go lá sá ról szóló,

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! 1 Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Az Országos kompetenciamérés elemzésében komoly kiegészítő adatokat jelentenek az iskolák különböző jellemzőiről szerzett információk. Az alábbi kérdésekre adott válaszai

Részletesebben

A SZÁMÍTÓGÉPPEL TÁMOGATOTT OKTATÁS EREDMÉNYEI A KÉE ÉFK-N

A SZÁMÍTÓGÉPPEL TÁMOGATOTT OKTATÁS EREDMÉNYEI A KÉE ÉFK-N A SZÁMÍTÓGÉPPEL TÁMOGATOTT OKTATÁS EREDMÉNYEI A KÉE ÉFK-N Nagy Elemérné, marg@szef.u-szeged.hu Nagy Elemér, nael@szef.u-szeged.hu Heves Csilla, heves@szef.u-szeged.hu KÉE-ÉFK, Szeged Abstract We have been

Részletesebben

Megjegyzések: 1 New Opportunities Pre-Intermediate Interactive CD-ROM

Megjegyzések: 1 New Opportunities Pre-Intermediate Interactive CD-ROM Megjegyzések: A New Opportunities Pre-Intermediate tankönyvet a Közös Európai Referenciakeret deskriptorai és kompetenciái alapján fejlesztették ki, ezért az Oktatási koncepció és programtanterv a 12-19

Részletesebben

A controlling és az értékelemzés összekapcsolása, különös tekintettel a felsőoktatási és a gyakorlati alkalmazhatóságra

A controlling és az értékelemzés összekapcsolása, különös tekintettel a felsőoktatási és a gyakorlati alkalmazhatóságra A controlling és az értékelemzés összekapcsolása, különös tekintettel a felsőoktatási és a gyakorlati alkalmazhatóságra Dr. Szóka Károly Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Egyetemi docens

Részletesebben

Contact us Toll free (800) fax (800)

Contact us Toll free (800) fax (800) Table of Contents Thank you for purchasing our product, your business is greatly appreciated. If you have any questions, comments, or concerns with the product you received please contact the factory.

Részletesebben

1. Pedagógiai módszertani felkészültség

1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1. Pedagógus önértékelés Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik

Részletesebben

FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE

FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE István Harcsa Judit Monostori A magyar társadalom 2012-ben: trendek és perspektívák EU összehasonlításban Budapest, 2012 november 22-23 Introduction Factors which

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Együttnevelés: integráció, inklúzió 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/145/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK

Részletesebben

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Bu da pest, 2006. má jus 31. Ára: 1518 Ft 7. szám

TARTALOMJEGYZÉK. Bu da pest, 2006. má jus 31. Ára: 1518 Ft 7. szám Bu da pest, 2006. má jus 31. Ára: 1518 Ft 7. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2006. évi XLI. tör vény 2006. évi XLIV. tör vény A vámeljárások egyszerûsítésérõl és összehangolásáról szó ló,

Részletesebben

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat Fővárosi Diákönkormányzati Akadémia Hotel Római, 2008. január 18. A Diákakadémia célja hogy a hallgatók megszerezzék mindazokat az ismereteket, készségeket és attitűdöt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy

Részletesebben

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA SÁRI ÉVA Bemutatásra kerülő két képzés címe I. Szakmai megújító képzés középiskolában

Részletesebben

A Projekt portfoliómenedzsment projekt iroda (PMO) alkalmazási feltételei, lehetőségei - szekció bevezető gondolatok

A Projekt portfoliómenedzsment projekt iroda (PMO) alkalmazási feltételei, lehetőségei - szekció bevezető gondolatok A Projekt portfoliómenedzsment projekt iroda (PMO) alkalmazási feltételei, lehetőségei - szekció bevezető gondolatok Szalay Imre, PMP PMI Budapest 18. PM Forum, 2014. április 9. 1 A projektek feladata

Részletesebben

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta

Részletesebben

Az e-learningben rejlő lehetőségek és buktatók a felsőoktatásban és a szakképzésben

Az e-learningben rejlő lehetőségek és buktatók a felsőoktatásban és a szakképzésben GDF ILIAS Gábor Dénes Főiskola Elektronikus TávOktatási Rendszer http://ilias.gdf.hu Az e-learningben rejlő lehetőségek és buktatók a felsőoktatásban és a szakképzésben Szász Antónia Gábor Dénes Főiskola,

Részletesebben

Üdvözlettel, a Little Pim Hungary munkatársai

Üdvözlettel, a Little Pim Hungary munkatársai SZÜLŐI ÚTMUTATÓ Gratulálunk! Megtaláltad a kisbabák, a totyogók, és kisgyermekek számára kifejlesztett nyelvoktató programcsaládot, mely a leghatékonyabb módszereken alapulva képes megismertetni gyermekeddel

Részletesebben

Angol Nyelv Kezdőknek Tájékoztató

Angol Nyelv Kezdőknek Tájékoztató Angol Nyelv Kezdőknek Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON KINEK AJÁNLJUK? Az angol nyelv kezdőknek csomagot kezdő és újrakezdő tanulóknak ajánljuk. A tanfolyam elvégzésével a tanuló képes erős alapfokú,

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben