Ajánlások és elemzések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ajánlások és elemzések"

Átírás

1 Fio Ajánlások és elemzések Fio o.c.p., a.s es év lehetıségei Az amerikai szektorok Robin Koklar szemével Az amerikai gazdaság fejlıdése Azzal számolunk, hogy az amerikai gazdaság a 2011-es évben is hasonló iramban bıvül majd, miközben az ütem gyorsulására az év felétıl lehet számítani elsısorban a munkanélküliség csökkenésének köszönhetıen. Az USA-ban a munkaerıpiac már a javulást jeleit mutatja és a magánszektorban az amerikai munkaadók új munkahelyeket hoznak létre, azonban még mindig lassú ütemben. A munkanélküliségi ráta novemberben még 9,8%-on állt, és véleményünk szerint az idei év felében ez alacsonyabb szinre csökkenhet. Az idei évben az amerikai gazdaság számára a fiskális és a monetáris politika szolgál majd támogatásul. A fiskális politika szintjén folytatódnak majd az adókedvezmények és a munkanélküli segélyezések, és a központi bank (FED) fokozatosan folytatja majd a kvantitatív lazítást, mely az amerikai államkötvények vásárlásában és egyúttal a pénznyomtatásban valósul meg. Az USA gazdaságának egyik kockázata lehet az erısödı dollár, mely megdrágítaná az amerikai exportot, ami megmutatkozna a GDP mutatóban is. Az 1. táblázatban az USA gazdaságának változóit láthatjuk, miszerint a Bloomberg által megszólított elemzık szerint a GDP mind a 2010-es év negyedik negyedévében, mind pedig az idei év elsı negyedévében 2,5%-al emelkedik majd. Az inflációs várakozás egészen 2012 elsı negyedévéig 1,8%-ra van állítva, ami a FED számára egy bizonyos manıverezési teret biztosít az eddig elfogadott 600 milliárd dolláros kötvényvásárlásra szánt eszközök további növeléséhez. Az elemzık azt várják, hogy a 2011-es évben a munkanélküliségi ráta fokozatosan csökkeni fog, és a FED csak az utolsó negyedévben emel majd kamatot, az EURUSD árfolyam pedig 2011 elején csökkenni fog, késıbb viszont emelkedni. A pénzügyi piacok várakozása a gyorsabb GDP-növekedésen alapszik, ez arra késztetheti a befektetıket, hogy olyan szektorokra figyeljenek, amelyek a gazdasági növekedésbıl a legnagyobb mértékben profitálnak majd, emiatt javasoljuk a ciklikus szektorokat figyelni. Táblázat 1: Az amerikai mutatók várható alakulása (forrás: Bloomberg) kosice@fio.sk kosice@fio.sk Fio o.c.p., a.s. 1

2 A szélesebb amerikai index szektorainak elemzése A 2. táblázatban található adatok az S&P 500 index szektoraihoz kapcsolódik. Az elızetes becslések eredményeibıl az derül ki, hogy a befektetık figyelme csak a ciklikus szektorokra kellene, hogy háruljon, ezek a 2. táblázatban zölddel vannak jelölve. A szélesebb S&P 500 index egyes szektorainak elemzésénél elsısorban a 2011-ben várható P/E rátát vesszük figyelme (Részvényár / Részvényenkénti nyereség), valamint a 2011-es EV / EBITDA rátát, ahol a számlálóban a társaságok értéke szerepel, a nevezıben pedig az adók, a leírások és az amortizáció elıtti tiszta nyereség a es évre meghatározva. A 2011-es évre várt P/E a pénzügyi szektornál a legalacsonyabb, ezt követi az energiaszektor és az alapanyagszektor, melyek a mutató szerint alulértékeltnek számítanak. Az EV / EBITDA 2011-es mutatója az energiaszektornál a legalacsonyabb, ami kiemeli ezt a szektort, a második helyen pedig az alapanyagszektor található. Mind az általunk legalulértékeltebbnek vélt energiaszektornál, mind pedig az alapanyagszektornál a várakozások szerint a 2011-es évben a részvényenkénti nyereség (EPS) növekedése átlagon felüli lesz. Táblázat 2: Az S&P 500 index egyes szektorainak kiemelt mutatói (forrás: Bloobmerg) Éves relatív árváltozás %-ban Aktuális P/E ROE Osztalékhozam 2011 EV/EBITDA 2011 P/E 2011 Telekommunikációk 12,00 17,43 10,66 5,22 5,63 15,78 Közmővek 1,10 12,45 12,42 4,52 7,15 12,54 Nyersanyagok 19,00 19,83 20,23 1,83 7,37 14,26 Pénzügy 11,20 16,07 9,47 1,43 22,30 11,97 Egyéb fogyasztói cikkek 26,00 17,50 9,61 1,45 7,99 14,35 Ipar 23,90 17,45 22,62 2,17 9,56 14,55 Hagyományos fogyasztói cikkek 10,50 15,61 146,24 3,21 8,57 13,88 Információs technológiák 9,70 16,43 29,12 0,91 7,56 12,88 Egészségügy 1,00 12,27 22,27 2,23 6,81 10,96 Energia 16,30 15,45 16,19 1,93 5,39 12,52 Azt javasoljuk, hogy a 2011-es évben a befektetık a ciklikus szektorokra figyeljenek, melyek közül jelen állás szerint az energiaszektor és az alapanyagszektor tőnik a legalulértékeltebbnek. Az USA energiaszektorának emelkedésébıl az Energy Select Sector SPDR Fund (XLE US) indexelt alap által profitálhatunk, mely a fent említett szektort másolja. Az S&P 500 index alapanyagszektorába irányuló befektetést a Materials Select Sector SPDR Trust (XLB US) indexelt alap segítségével valósítható meg, mely az adott szektort másolja. A ciklikus ágazatokba történı befektetéseknél a kockázatot az USA magas költségvetési hiánya jelenti, amely a fizetıképesség megingásától tartó aggodalmak a ciklikus ágazatok jelentıs csökkenését eredményezhetik. A másik kockázatot az amerikai dollár erısödése jelentené, mely az árutermékek árát nyomná lejjebb. Fio o.c.p., a.s. 2

3 A világ régiói Chádí El-Moussawi szemeivel Emerging markets vs. Developed markets Az egyik fıbb téma, amivel a részvénypiaci befektetık foglalkoznak 2011-ben az, hogy milyen régiókba lesz érdemes befektetni, és melyeket jobb elkerülni. A rivaldafényre kerülnek-e újra a fejlett piacok részvénypiacai, amelyeket a legjobban sújtott a válság, és amelyek még nyalogatják sebeiket, vagy a befektetık egyre nagyobb mértékben helyezik pénzügyi eszközeiket a fejlıdı országok felé, a BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) országokkal az élen? A fiatal és fejlıdı országok mellett néhány tényezı szól. Azzal, hogy az egész gazdaság jól teljesít, e régiókban új, gyorsan növekvı középosztály képzıdik (elsısorban Kínában, Indiában és Törökországban). A viselkedésük viszont a globalizációnak köszönhetıen egyre jobban hasonlít a fejlett piacok fogyasztói társadalmára, ezért a kínai, brazil vagy indiai ügyfelek új tévékészülékeket, smartphone-okat, hőtıket, számítógépeket, gépkocsikat vásárolnak és e trend csak úgy nem áll meg. Egyúttal az EM piacok mellett szólnak a demográfiai mutatók, a viszonylag egészséges banki szektor, erıs állami pénzügyek (a fizetési mérlegek többletei) és az ásványi anyagok gazdag kínálata (elsısorban Brazíliában, Oroszországban, és Indonéziában), amelyek erıs ellentétet jelentenek a nyugati világ gondjaihoz képest (a banki szektor megtisztítása szigorúbb regulációval, magas fiskális eladósodottság, árupiaci termékeken való függıség, vagy az öregedı népesség). A másik oldalon viszont a fiatal gazdaságok erıs növekedéséhez néhány kockázat is társul. Ide elsısorban a gazdaság túlfőtöttsége tartozik, továbbá a spekulatív buborékok kialalkulása a túlzott likviditás végett. Kína a monetáris politika eszközeivel és további restrikciókkal próbálja csökkenteni a befektetık kedvét (elsısorban az ingatlan szektorban), az eredményekkel viszont lehetne vitatkozni. Az ingatlanárak tovább emelkednek, hasonló trend látható Brazíliában is. Ezért fennáll a kockázat, hogy a Nyugaton elıálló helyzet, kisebb mértékben ugyan, de megjelenhet a fejlıdı piacokon is. Ezen országoknak egyúttal a külföldi pénzügyi beáramlásokkal kell megküzdeniük (ezek a fejlett országok alacsony kamataikból és az olcsó pénzek nyomtatásából erednek), amelyek itt kerülnek elosztásra. Ez a devizák apreciációjára gyakorol nyomást, és veszítenek a versenyképességükön. Ettıl természetesen a fejlıdı piacok képviselıi félnek, és a világban egy új félelem jelent meg, az ún. currency wars. Nem utolsó sorban szükséges megemlíteni azt is, hogy a jelentıs növekedés ellenére fontos e piacok számára a kereslet a fejlett országok részérıl, és e régiókban lévı gondokat az EM piacok is megérzik. Az ún. double dip veszélye alacsony, de a költségvetési gondokat Európában, az USA-ban és Japánban nem jó alábecsülni. 5. Ábra: A S&P500 index és BKF (BRIC ETF) 2010-es alakulása (forrás: Bloomberg) Fio o.c.p., a.s. 3

4 Továbbra is várható, hogy a túlfőtöttség veszélye ellenére a befektetık érdeklıdése Kína felé irányul, amely a 2010-es év után, a részvénypiacok szempontjából van mit jávítania a -14,3%-os csökkenésén. A fejlett piacok szempontjából, az US FED folytatódó ösztönzéseinek és a javuló vállalati eredményeknek is köszönhetıen, újra az amerikai társaságok részvényei lehetnek érdekesek, elsısorban azon társaságok részvényei, amelyek a külföldi piacokra összpontosítanak. Az európai gondok, a gyengülı euró Németország számára jó hatással lehet, amely az eurózóna többi tagjával ellentétben, az emerging piacok, elsısorban Kína, keresletébıl is tudott profitálni. A következıkben kevésébé hirdetett befektetési lehetıségeket fejtek ki, amelyek viszont a következı évben pozitív meglepetést okozhatnak. Brazília A brazil Bovespa index 2010-ben inkább stagnált. Részben a korrekció okozta ezt, mivel 2009-ben a brazil részvények jelentısen erısödtek. A 2011-es évbe Latin Amerika legnépesebb országa új államfıvel lép, amikor is a karizmatikus Lulu elnök helyébe Dilma Rousseff lép (az épp leköszönı elnök is támogatta). Ezért várható a jelenlegi politika bizonyos mértékő folytatása. Ezen kívül pedig nincs ok változtatásra, a brazil gazdaság a 3Q-ben 6,7%-kal nıtt, és a következı évben 4,45%-os növekedés várható. Brazíliának viszont az erısödı real jelent gondot, mivel az ország a külföldi befektetések beáramlásával küzd, továbbá emelkedı inflációval, amely megfékezheti a brazil gazdaság növekedését. A BRIC kollégákkal ellentétben (pl. Kína vagy India), nem függ az árutermékek behozatalától, mivel a vasérc legnagyobb exportıre, és az utóbbi idıben az új olajmezık felfedezésének köszönhetıen is felfelé megy a ranglétrán. A másik oldalon viszont ez bizonyos kockázatot jelent, hogy Kína bármilyen jellegő lassulása (aki a legnagyobb üzleti partnere), érezhetı lassulást okozna Brazíliának is. Brazília emelkedésén több ETF által is részt lehet venni, a legismertebb az ishares MSCI Brazil Index (EWZ), amely a brazil gazdaság legjelentısebb társaságaiból áll, mint pl. a Petrobras. A következı lehetıség a Brazil Infrastructure Index Fund (BRXX) indexrészvénybe való befektetés, amely, ahogy már a megnevezése is jelzi, elsısorban az infrastruktúra kiépítésével foglalkozó társaságokat tömöríti, amelyet a következı idıszakban Brazíliának be kell fejezni a közelgı nagy sportesemények (2014-es labdarúgó világbajnokság, os olimpia) végett. Japán A japán részvények, a Nikkei 225 indexel mérve 2010-ben enyhe veszteséget értek el (-3%), és megerısítették, hogy a felkelı nap országa nem közkedvelt a befektetık között. A pesszimisták kezére játszik a fejlett országok közt elért (a GDP 200%-a) legmagasabb államadósság, az öregedı népesség és a folytatódó harc a deflációval (ez viszont a becslések szeint 2011-ben a sok évi eredménytelen harc után megáll). Lehet hogy ezért is feltételezzük, hogy a japán részvények, amelyektıl a befektetık nem várnak sokat, 2011-ben meglephetnek. A magas eladósodottság ellenére nem várható, hogy Japánt hasonló adóság-válság sújtsa, mint Görögország vagy Írország esetében, amit a japán kötvények CDS felárának alakulása és az erısödı jen is jelzik. A siker kulcsa a jen alakulása lesz, mivel abban az esetben, ha erısödne, aláásná a japán exportırök versenyképességét. És az US gazdaság feléledése és a régió fejlıdı piacainak folytatódó növekedése növelheti a keresletet a japán cikkek iránt, ami kulcsfontosságú a japán gazdaság számára. A gondok ellenére Japán magasan képzett munkaerıvel és technológiai innovációkkal rendelkezik. A befektetési eszközök köszül pl. az ishares MSCI Japan Index (EWJ) ETF-et lehet választani. Fio o.c.p., a.s. 4

5 Törökország Az Európa és Ázsia között lévı ország nagyon gyorsan fel tudott állni a recesszió után, mivel a török export 50%-a az európai piacokra irányul. Törökországnak ehhez a banki szektor segített, melyet nem érintett a válság, továbbá az alacsony kamatok, melyek segítették a háztartások fogyasztását és a építıipari boom-ot, amely a múlt évben két számjegyő növekedést ért el. Ezen a politikai stabilitás is közre játszott, ahol Tayyip Erdogan elnök van az élen, és sikerült a belépése óta csökkenteni a hiperinflációt, amely még az évezred elején 50% körül mozgott (akutálisan 7%). Bizonyos probléma keletkezhet a költségvetési deficit csökkentésérıl szóló törvény elnapolása (amit az IMF is kritizált) következtében. Viszont szükséges a közelgı választásokat is figyelembe venni, amelyek 2011-ben lesznek, és a jelenlegi hatalom jó pontokat szeretne szerezni. A további kockázatok közé sorolhatjuk a már említett függıséget az európai exporttól, az olaj és földgáz importtól. A Törökországba történı befektetést pl az ishares MSCI Turkey Index Fund (TUR) ETF által lehet megvalósítani, amelynek több mint 50%-át a banki részvények alkotják. Fio o.c.p., a.s. 5

6 Az árupiacok Josef Novotný szemével Az árupiaci termékek 2010-es évben megkezdıdött emelkedése korlátozott mértékben az idei évben is folytatódhat. Az árupiacok elsısorban az extrém mértékő lazításokból profitálhatnak majd, az amerikai központi bank (FED) részérıl a kvantitatív lazítás második fordulójának folytatásából, valamint az EKB és más jelentıs központi bankok kötvényvásárlásaiból. A gazdaságba öntött olcsó és új pénzek növelik az infláció valószínőségét, ami segíti az árupiaci termékek árának emelkedését. Nem utolsó sorban az árutermékek emelkedéséhez vezet a kedvezıtlen idıjárás (mezıgazdasági termékek rossz termése), valamint az ausztrál árvizek. Ausztrália, mely az világ legjelentısebb beszállítók közé tartozik az ásványi anyagok tekintetében, a 2011-es évben gyakorlatilag minden terméknél gyenge termést tud felmutatni. Becsléseink szerint a RICI (Rogers International Commodity Index) indexel mért árupiaci árak 5 10 százalékkal emelkednek majd. Annak ellenére, hogy emelkedést várunk, a 2011-es évben a kereskedést magas volatilitás és bizonytalanság jellemzi majd. Az árupiacok szempontjából az év második fele lehet problémás, mivel számításaink szerint a devizafeltétlek szigorítására kerülhet sor. A bizonytalanságot befolyásolhatják a központi bankok lépései, a kvantitatív lazítás kiterjesztésével és a rekord alacsony kamatlábak megtartásával a nyersanyagárak emelkedése jelentısebb lehet, ellenben a gyors szigorítás és a kötvényvásárlás befelyézése esetén komolyabb csökkenésekre számíthatunk. 3. ábra: Az árupiaci termékek indexének alakulása (forrás: Bloomberg) Fio o.c.p., a.s. 6

7 Mezıgazdasági termékek A mezıgazdasági termékek (búza, kukorica, zab, szója, de a kávé és a kakaó is) akárcsak múlt éven az idén is tovább emelkednek majd, ami elsısorban a rossz terméssel és az ausztrál áradásokkal magyarázható. A másik áremelı tényezı lehet a bioüzemanyagok és a foszilis üzemanyagok árának emelkedése. Azonban véleményünk szerint a legnagyobb emelkedések már mögöttünk vannak, és valószínősíthetı, hogy az újabb emelkedések magasabb volatilitással párosulnak majd. Még az is elképzelhetı, hogy a mezıgazdasági termékek magasabb ára egyre több termesztıt vonz majd, megnövelve ezzel a termelıi területek nagyságát, ebbıl kifolyólag a kínálati oldalt. Azt feltételezzük, hogy az idei évben a kakaó lehet a legjövedelmezıbb, melyet elsısorban Elefántcsontparton termesztenek. Ebben az afrikai országban viszont az elnökválasztás után nagy a bizonytalanság. Ipari fémek Az ipari fémek az elmúlt hónapokban jelentıs emelkedést produkáltak elsısorban a fejlıdı országok növekvı fogyasztása és az árupiacokra áramlott spekulatív tıke meredek növekedése miatt. Elképzelhetı, hogy az ausztrál áradások miatt az ipari fémek rövid távon emelkedhetnek, azonban egy éves viszonylatban az árak csökkenését várjuk. Vémenyünk szerint az év második fele a monetáris szigorítások miatt az ipari fémek számára jócskán negatív lehet. Az árak csökkenéséhez vezethet majd a globális gazdaság fejlıdésének lassulása Kínával az élen. Azzal számolunk, hogy a 2011-es évben az ipari fémek nyújtják majd a leggyengébb teljesítményt az árupiaci termékek csoportjában. 4. ábra: Az olaj és arany alakulása 2008-tól (forrás: Bloomberg) Fio o.c.p., a.s. 7

8 Energetikai termékek Ezeknél szintén várható az emelkedı trend folytatása. A véleményünk szerint a legnagyobb mértékben a földgáz emelkedhet. Az energetikai termékek mozgását is a központi bankok lépése és a spekulatív tıkék beáramlása folyásolyja majd be. Az ipari termelés élénkülésének és az ausztrál problémáknak köszönhetıen a szén és a koksz árfolyama jelentısen emelkedett. Nincs kizárva, hogy a szén árfolyama az elsı félévben még kisebb mértékben emelkedhet, azonban az év második felére korrekciót várunk. Éppen a spekulatív tıkének köszönhetıen kisebb mértékben emelkedhet az olaj árfolyama is, melynél feltételezzünk a hordónkénti árfolyam 100 dollár fölé kerülését. Ezt segíti majd az OPEC kijelentése is, mely szerint nem fogják növelni a termelést addig, amíg az árfolyam el nem éri a 110 dolláros szintet. Nemesfémek Hasonlóan optimista a véleményünk a nemesfémekkel kapcsolatban. Azt várjuk, hogy az arany tovább folytatja majd menetelését. A monetáris lazítás, az eurozóna nem megoldott problémái és az infláció felıli aggodalom az arany árfolyamát történelmi csúcspontra hajthatja. Az arannyal karöltve más nemesfémek emelkedésére is számítani lehet, mint példuál a platina, a palládium és az ezüst. Azonban ezeket visszafogja majd a világviszonylatban tapasztalt ipari lassulás és ezek emelkedése elmarad majd az arany teljesítményétıl. Az arany árfolyamának nagyobb mértékő ingadozását a második félévben várjuk a központi bankok monetáris szigorítása miatt. Összefoglalva tehát azt gondoljuk, hogy a 2011-es év a bizonytalanság és a megnövekedett volatilitás jegyében zajlik majd, ami egyrészt az eladósodott országoknak lesz majd köszönhetı, másrészt pedig az államkötvényeket vásárló központi bankoknak. Ebben a bizonytalan évben az árutermékek emelkedését várjuk, amihez hozzájárulnak az ausztrál áradások és a rossz termés. A mi véleményünk szerint a 2011-es év leggyorsabban dráguló terméke a kakaó lehet, melyet jobbára az Elefántcsontparton termesztenek. Ebben az országban azonban az elnöválasztások után geopolitikai problémák állnak fenn. A másik oldalon a legveszteségesebb termékek közé az ipari termékek tartoznak majd, a legnagyobb csökkenést a réznél várjuk. Fio o.c.p., a.s. 8

9 Prágai tızsde David Brzek szemével A 2010-es év még csak pár napja ért véget, de befektıti szemszögbıl már rég múltnak számít és a befektetık szemei már a 2011-es évre szegıdnek. A PX index által mért prágai tızsde 2010-ben 9,62%-kal 1224,80 pontra erısödött. Az év nagy részében viszonylag szők sávban, 1100 és 1200 pont között mozgott. E sáv már 2009 augusztusában kialakult. A SPAD szegmensbe két újonc is érkezett, januárban a KIT Digital jutott be a SPAD szegmensbe, amely a digitális média terén kínál komplex megoldásokat és szolgáltatásokat. Októberben pedig a Fortuna fogadóiroda elsıdleges jegyzésére került sor. A prágai tızsde statisztikái szerint a tranzakciók forgalma 389,9 mrd. CZK-ra csökkent, a 2009-es évi 463,9 mrd. CZK-ról. A piaci kapitalizáció elérte a 805,2 mrd. CZK-t. A 2010-es év a 2009-hez képest jelentısebb javulást hozott ami a globális gazdasági helyzetet illeti, viszont továbbra is maradtak problémás területek, amelyek jelentısen befolyásolták a pénzügyi piacok alakulását. A pénzügyi piacok alapvetı jellemzıje továbbra is a bizonytalanság és a magas volatilitás maradt. Ez jellemzı volt a cseh piacra is. Ilyen volt az évnek a kezdete, amikor is február elején a PX index az pontos szint környékén minimumokra esett vissza. Ebben az idıszakban a globális hangulatot a Görögországgal kapcsolatos fejlemények, Obama pénzügyi szektort korlátozó lépései az USA-ban és a kínai monetári politikai szigorítás érintette kedvezıtlenül. A hangulat azonban hamar megváltozott, mivel Görögország számára egy mentıcsomagot fogadtak el, és az USA-ból érkezı javuló makrogazdasági adatok a gazdasági élénküléshez főzıdı optimizmust segítették. A cseh piac ilyen körülmények között gyorsan talpra állt, és április 26-án a PX index 1 314,60 ponton új maximumot ért el. 1. ábra: PX index alakulása (forrás: Bloomberg) Fio o.c.p., a.s. 9

10 Ezután a második negyedév bizonyult a legvolatilisebbnek, mivel a PX index a csúcsoktól nagyon gyorsan elpattant, és a jelentıs csökkenést csak az pontos szint állította meg. A kereskedést ebben az idıszakban teljes mértékben a globális hangulat befolyásolta, melyet beárnyékoltak az eladósott európai országok jövıjével kapcsolatos aggodalmak, illetve ezek hatása a globális gazdaságra. Az év második fele kissé eltért a fejlett piaci mozgástól. A spekulációk, valamint az USA-ban elfogadott kvantitatív lazítás második fordulója a tengerentúli indexeket ıszre újabb maximumok közelébe hajtották, a PX index azonban november végén még mindig az pontos szint környékén mozgott, ráadásul a minimumokat vette célba. A jócskán gyengébb teljesímény mögött a ČEZ részvényeinek gyengélkedése állt, mivel azok a napenergiával kapcsolatos kormányzati lépések miatt nyomás alá kerültek. Az év utolsó hónapja azonban a jelentıs emelkedés jegyében telt, és a cseh piac behozta lemaradását. A decemberi emelkedés lényegében tükrözi a cseh index egész évi teljesítményét. Az egyes részvények közül a legnagyobb emelkedést az NWR részvényei produkálták (+67,7%). Az emelkedés nagy részét még az év elején szerezték meg, mivel a társaság a 2010-es fiskális évre nagyon jó szénárat harcolt ki magának. Ezután a papír az emelkedések nagy részét visszaadta, mivel a második negyedévben kedvezıtlen volt a hangulat és a nyereség realizálásra került sor azután, hogy néhány várakozás túlságosan optimistának bizonyult. A részvény azonban az év végére ismét formába jött, mivel a társaság által tervezett lengyel Bogdanka átvételéhez főzıdı bizonytalanság eltőnt, és a világpiacokon a szén árának emelkedése a 2011-es év számára kiegyeztetett ár szempontjából nagyon izgalmasnak igérkezett. 2. ábra: A részvények értéknövekedése 2010-ben (forrás: Bloomberg) A petrokémiai Unipetrol részvényei több mint 40%-os emelkedést mutattak be. Az elızı évhez viszonyítva jelentıs javulásról beszélhetünk, mivel a 2009-es év folyamán 7%-os csökkenést szenvedtek el, és a cseh piac leggyengébben teljesítı részvénye lett. A 2010-es évben lényegében behozta a lemaradását, mivel a befektetık olyan részvényeket kerestek, melyek a nagy válság után nem tudtak jelentısebben emelkedni. Az Unipetrol ráadásul gazdasági szempontból is jelentıs javulást ért el. A gazdasági élénkülés megnövelte a társaság termékei iránti keresletet és az Unipetrol ismét a nyereséges vállalatok csoportjához csatlakozott. A javulás mind a finomítói, mind pedig a petrokémiai szegmensben érzékelhetı volt, mivel a petrokémiai mutatók a válság elıtti szintekre tértek vissza. Ezen kívül kedvezıen hatott a Brent és az Ural olaj közötti különbség javulása is. Fio o.c.p., a.s. 10

11 A másik oldalon a teljesítmény külsı perifériájára kerültek a ČEZ részvényei, melyek csaknem 10%- al kerültek lejjebb. A ČEZ elsısorban az év második felében mutatott gyenge eredményt. A befektetık körében az okozta a bizonytalanságot, hogy a temelíni atomerımő utóépítései idıben elcsúsztak, valamint az, hogy a társaság a következı évben visszafogja a befektetıi aktivitását. Az emelkedést azonban azok a spekulációk fogták vissza, miszerint a kormány a fotovoltaikus erımővek gyors fejlıdése és a villamosenergia árának jelentıs emelkedése ellen tervez lépéseket. A részvények nem sokkal a 740 koronás szint fölött érték el mélypontjukat, az év végi optimizmusnak köszönhetıen az árfolyam 800 koronáig erısödött. A fejlesztıi társaságok vegyes elmozdulást mutattak. Az Orco (+5%) kilépett a csıdvédelembıl, és hozzáfogott az átszervezési terv kivitelezéséhez. Hasonló megállapodásra azonban nem került sor a részvényesek és a hitelezık között az ECM-nél (-70%). Az ECM jelentıs mennyiségő projektjét kényszerült eladni, emiatt a bevételek jelentıs csökkenésére került sor, ami ront a jövıbeli állapotokon. A cseh piac 2011-es lehetıségei Az elızı évekkel ellentétben a középtávú kilátásokat több bizonytalanság is beárnyékolja, mivel több olyan kockázati tényezı is érzékelhetı, melyek jelentıs mértékben befolyásolhatják a tıkepiaci eseményeket. A piacok szempontjából az lesz fontos, hogy mennyire gyors ütemben folytatódik majd a gazdasági élénkülés, és Európában az eladósodott országokkal kapcsolatban milyen megoldások születnek. Az alapvetı forgatókönyvben azt feltételezem, hogy Csehország GDP-növekedése a es évben habár lassul, azonban a gazdasági helyzet vélhetıen tovább javul majd. Az erısebb gazdaság a prágai tızsde részvényeit támogathatja majd, és azt várom, hogy a PX index ismét 10% körüli emelkedést érhet majd el. Azonban azzal is számolni lehet, hogy a piac továbbra is volatilis marad. A globális hangulatnak a cseh piacon továbbra is nagy szerepe lesz. Összességében a cseh piac mindenképpen izgalmas lesz az átlagon felüli osztalékarányának köszönhetıen. A 2010-es évit jócskán meghaladó teljesítményre a ČEZ-nél számítok. Fundamentális szempontból ugyanis a társaság Európa legjelentısebb energetikai részvényei közé tartozik. A villamosenergia árával és a jövıbeni fogyasztással kapcsolatos néhány várakozás szerintem túlságosan pesszimista, és ezek folyamatos javulását várom. A legnagyobb bizonytalanság továbbra is az, hogy a kormány a 2013-as engedélyeknél milyen lépésekre szánja el magát. A mi elemzésünkben az tartottuk a legvalószínőbbnek, hogy a díjmentesen megadott engedélyeket ajándékozási adó sújtja majd, pontosan úgy, ahogyan az a 2011-es és 2012-es évekre is elfogadásra került. Ezek a hozzáadott kiadások az elkövetkezendı hét év során nem egész 11 milliárd cseh koronára emelkednek majd, ami a ČEZ gazdálkodása szempontjából nem olyan drámai szám. Az a lehetıség sem zárható ki, hogy a rendszer a jelenlegi állapotában marad és a ČEZ-nek nem számaznak további kiadásai. A befektetık szempontjából a részvény az osztalék szempontjából is izgalmas marad. Várakozásaim szerint, a 2010-es nyereség csökkenése ellenére az elızı évinek megfelelı osztalék lesz majd kifizetve, mivel a kifizetési arány megemelésére kerül majd sor az osztalékpolitika által meghatározott sáv felsı határához közelítve. A magasabb kifizetési arány az elkövetkezendı években is megmaradhat. Fio o.c.p., a.s. 11

12 Az Erste Bank részvényei megmaradnak nagyon kockázatos részvénynek, viszont továbra is egy érdekes befektetési lehetıségnek minısíteném. Az Erste Bank-nak erıs a közép- és kelet- európai régióban lévı pozíciója, ahol a legtöbb esetben várhatóan folytatódik a gazdasági fellendülés. A bank fıbb üzleti tevékenysége továbbra is javulni fog, viszont továbbra is itt van azon bizonytalanság, hogy miként sikerül a legproblémásabb európai országok adósság-átalakítása. Az elemzésünkben azzal számolunk ez évben, hogy emelkedni fog a hitelportfolió és csökkenni fognak a kockázatos hiteleket kiigazító tételei. Ezen tényezık hozzájárulnak a nyereségesség további javulásához hez képest (várt nyereség: 1,64 mrd. EUR), ez évben 35%-kal emelkedhet. A részvénynél nagyobb árfolyam kilengéseket várok, amelyeket ki lehetne használni rövidebb távú kereskedésre. Jó teljesítményt várok az NWR részvényeitıl is. A részvény várhatóan nem ismétli meg az erıs emelkedéseket, mint azt az utóbbi két évben láttuk, de feltételezem, hogy újra a legnagyobb teljesítményt produkáló részvényekhez fog tartozni a cseh piacon. A szén világpiaci áremelkedése kedvezı feltételeket biztosított az ártárgyalásokra a fiskális 2011-es évre. A cseh piac nagy nyertese lehet a CME. A piacokon megvalósított szerkezetátalakítás fokozatosan visszatükrözıdhet. A reklámpiac helyzete is hosszabb idı után javulásba kezdhet. Fio o.c.p., a.s. 12

13 Kidolgozta a a Fio banka, a.s. (a továbbiakban Fio ). A Fio a Burza cenných papírů Praha, a.s. (Prágai Értéktızsde) tagja, és a SPAD szegmens 13 kibocsátásának árjegyzıje. A Fio nem árjegyzı a Kit Digital, Inc. kibocsátásnál. Az összes közzétett információ csupán tájékoztató és ajánló, nem kötelezı jellegő, és a Fio nézetét fejezi ki. Nem lehet kizárni, hogy - tekintettel azon meghatározó tényezık változására, melyek alapján a közzétett információk és befektetési ajánlások készültek, illetve más tényezıkre, valamint a piac alakulására való tekintettel - a közzétett információk és befektetési ajánlások a jövıben hiányosnak vagy helytelennek mutatkoznak. A Fio a befektetési döntést meghozó személyeknek azt ajánlja, hogy az ezen információk szerinti befektetések megvalósítása elıtt konzultálják annak helyességét a brókerrel. A Fio nem felel ezen dokumentum tartalmának jogosulatlan vagy reprodukált terjesztéséért vagy közzétételért. A Fio kijelenti, hogy nincs közvetlen vagy közvetett, 5%-osnál nagyobb részesedése egyetlen olyan pénzügyi eszközök kibocsátójának alaptıkéjén sem, melyekkel a szabályozott piacokon kereskednek. A szabályozott piacokon kereskedett pénzügyi eszközök egyik kibocsátója sem rendelkezik több, mint 5%-os közvetlen vagy közvetett részesedéssel a Fio alaptıkéjén. A Fio a pénzügyi eszközök egyik kibocsátójával sem rendelkezik a befektetési ajánlások készítését és terjesztését érintı, vagy más, a befektetési szolgáltatások nyújtásáról szóló megállapodással. A pénzügyi eszközök kibocsátói közzétételük elıtt a befektetési ajánlásokkal nincsenek megismertetve. A Fio az utóbbi 12 hónapban nem volt sem vezetı menedzser, sem társ vezetı menedzser egyik pénzügyi eszköz nyilvános kibocsátásánál sem. A befektetési ajánlások készítésében részt vevı személyek javadalma nem a Fio vagy a hozzá kötıdı személyek ügyleteitıl van vonatkoztatva. E személyek más eszközökkel sincsenek késztetve bizonyos fokú vagy irányú befektetési ajánlások közzétételére. A Fio a befektetési ajánlások készítése során az érdekütközéseket megfelelı belsı felosztással elızi meg, mely magába foglalja az egyes belsı részlegek közti információ-áramlás korlátozását, valamint a rendszeres belsı ellenırzést. A Fio banka, a.s. felügyeletét a Česká národní banka (Cseh Nemzeti Bank) látja el. Ezt a dokumentumot a Fio o.c.p., a.s. a Fio banka, a.s. társaságtól vette át, s ezért a tartalmáért nem felel. A Fio o.c.p., a.s. felügyeletét a Národná banka Slovenska (Szlovákia Nemzeti Bankja) látja el. Fio o.c.p., a.s. 13

Technikai elemzés. člá. Fio o.c.p., a.s.

Technikai elemzés. člá. Fio o.c.p., a.s. Technikai elemzés člá Fio o.c.p., a.s. S&P 500: Az index jelenleg az 1 100 pontos technikai ellenálláson tartózkodik, valamint 1 150 pontnál újabb ellenállás húzódik. 1 150 pontnál az index teret kaphat

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 6/2011

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 6/2011 Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. A S&P 500 index áttörte az elızı maximumokat, amelyek 1350 alatt voltak. Ez általában bika jelzés. A maximumok áttörése viszont hamis volt, és az index visszatért

Részletesebben

Technikai elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s.

Technikai elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s. Technikai elemzés matiou Fio o.c.p., a.s. A prágai PX index nem tudta megtartani az 1180 pontos határt és pont azt tette, ami várható volt az áttörés után: egészen az oldalazás szintjére esett. A külföldi

Részletesebben

Technikai elemzés. člá. Fio o.c.p., a.s.

Technikai elemzés. člá. Fio o.c.p., a.s. Technikai elemzés člá Fio o.c.p., a.s. S&P 500: Az index értéke jelenleg az 1150 pontos technikai ellenálláson van. 1150 fölött az indexnek lehetısége lehet a további emelkedésekre, ami viszont nem a legvalószínőbb

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s.

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. S&P 500 Az S&P 500 index az 1 220 ponton húzódó ellenállás fölé került. Az elpattanás és a korrekció lehetısége még érvényben van, mégha némi áttörés már megtörtént,

Részletesebben

Technikai elemzés. . c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 12/2011

Technikai elemzés. . c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 12/2011 Technikai elemzés. c.člá Fio o.c.p., a.s. Az S&P 500 index jelenleg a csökkenı trendvonal alatt tétovázik. A további emelkedés szempontjából fontos az 1270 pontos szint áttörése. Amennyiben ez nem történik

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 7/2011

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 7/2011 Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. Az S&P 500 index elpattant a trendcsatorna alsó határától. Sikerült az 1 300 pontos utolsó lokális maximumot is áttörni és az index mögött most már 5 emelkedı szeánsz

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 8/2011

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 8/2011 Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. A S&P 500 index visszapattant a trendcsatorna alsó határától, ahogy azt legutóbb jeleztük. Nem emelkedett viszont új maximumokra és az ellenállás mőködött. Úgy

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s.

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. S&P 500: Az S&P 500 index a nem sokkal az 1 300 pontos szint fölött húzódó kisebb ellenállás fölött tartózkodik. A jelenlegi konszolidáció után a szélesebb trendcsatornán

Részletesebben

Technikai elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s.

Technikai elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s. Technikai elemzés matiou Fio o.c.p., a.s. A prágai PX index még mindig oldalazik (1080 1280). Jelenleg az index nem tudott áttörni az ellenálláson. Viszont az utolsó csökkenésnél sem törte át a 200 napos

Részletesebben

Technikai elemzés. . c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 9/2011

Technikai elemzés. . c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 9/2011 Technikai elemzés. c.člá Fio o.c.p., a.s. Az S&P 500 index valóban kirajzolta a fel-váll alakzatot egy kettıs jobb vállal. A célár hamarabb lett elérve, mint ahogyan az várható volt. Az index most az új,

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio Elemzések és ajánlások Telefónica O2 Czech Republic, a.s. Fio o.c.p., a.s. Ajánlás: tartani Célár: 434 CZK 2011.06.22. Ajánlás változása FELHAMOZÁSról TARTANIra A mai napon változtatjuk a Telefónica

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 5/2011

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 5/2011 Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. A S&P 500 index áttörte az utolsó maximumokat. Ez általánosságban véve bika jelzés. Egy olyan kockázat merült fel, hogy a maximumok áttörése hamis lesz és az index

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio o.c.p., a.s. Fio Elemzések és ajánlások A ČEZ célárának változása Ajánlás: Tartani Célár: 923 CZK 2011.04.28. Ajánlás változása VÉTEL-rıl TARTANI-ra A mai naphoz változtatjuk a ČEZ társaság ajánlását

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio Elemzések és ajánlások Erste Group Bank AG Fio o.c.p., a.s. 13.1.2011 Az Erste Group Bank AG fundamentális értékelése Új ajánlás - vétel Eredeti ajánlás vétel Új célár 40,2 EUR 980,- CZK Eredeti célár

Részletesebben

Technikai Elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s. Fio, o.c.p., a.s. 23/03/11

Technikai Elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s. Fio, o.c.p., a.s. 23/03/11 Technikai Elemzés matiou Fio o.c.p., a.s. A prágai PX index még mindig egy szők sávban oldalazik (1080 1220). A jelenlegi helyzet azért is érdekes, mert az utolsó csökkenés alkalmával nem törte át a 200

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio o.c.p., a.s. Fio Az RWE AG fundamentális elemzése Elemzések és ajánlások Ajánlás: akkumulálni Célár: 51,- EUR 2011.04.29. RWE AG Új ajánlás akkumulálni Elızı ajánlás akkumulálni Új célár 51,- EUR Elızı

Részletesebben

havi jelentés 2011 AUGUSZTUS

havi jelentés 2011 AUGUSZTUS Fio havi jelentés tıkepiaci hírek 2011 AUGUSZTUS Összegzés / 2011 augusztusa nagyon nem kedvezett a kockázatos eszközök számára, mivel a legtöbb részvénypiac hirtelen zuhant és az általunk figyelt árucikkek

Részletesebben

havi jelentés 2011 JÚLIUS

havi jelentés 2011 JÚLIUS 2377 Fio havi jelentés tıkepiaci hírek 2011 JÚLIUS Összegzés / 2011 júliusa a részvények számára nem alakult kedvezıen, mivel a legtöbb részvénypiac csökkent, viszont az általunk figyelt árutermékek viszonylag

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio o.c.p., a.s. Fio Az RWE AG fundamentális elemzése Elemzések és ajánlások Ajánlás: akkumulálni Célár: 43,- EUR 7.6.2011 RWE AG Új ajánlás akkumulálni Elızı ajánlás akkumulálni Új célár 43,- EUR Elızı

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio o.c.p., a.s. 8.4.2011 Unipetrol, a.s. Fio Új ajánlás - akkumulálni Elızı ajánlás akkumulálni Új célár 202,- CZK Elızı célár 228,- CZK Általános információk A társaság székhelye: Na Pankráci 127 140

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio o.c.p., a.s. Fio Elemzések és ajánlások Az RWE AG társaság fundamentális elemzése Ajánlás: vétel Célár: 33,- EUR 29.12.2011 RWE AG Új ajánlás vétel Elızı ajánlás akkumulálni Új célár 33,- EUR Elızı

Részletesebben

Fio jelentés 2011 MÁRCIUS

Fio jelentés 2011 MÁRCIUS Fio jelentés havi Tıkepiaci hírek 2011 MÁRCIUS Összegzés / 2011 márciusa a kockázati aktívák számára vegyesen alakult, mivel nem voltak eredményesek a fejlett piacok részvényei, a másik oldalon viszont

Részletesebben

2011 ÁPRILIS. 31.3.2011 29.4.2011 Relatív változás

2011 ÁPRILIS. 31.3.2011 29.4.2011 Relatív változás Fio report havi Tıkepiaci jelentés 2011 ÁPRILIS Összegzés / 2011 áprilisa a kockázatos aktívák számára kedvezıen alakult, mivel a részvénypiacok és az árupiaci termékek számára is eredményes volt. A kockázati

Részletesebben

Havi jelentés MÁJUS 2011

Havi jelentés MÁJUS 2011 Fio Havi jelentés Tıkepiaci hírek MÁJUS 2011 Összegzés / 2011 májusa a kockázatos eszközök számára nem sikerült túl jól, mivel a legtöbb részvénypiac csökkent és az árupiacok sem szerepeltek jól. A kockázatos

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio Elemzések és ajánlások Telefónica O2 Czech Republic, a.s. Fio o.c.p., a.s. Ajánlás: felhalmozás Célár: 434 CZK 2011.3.24 A Telefónica O2 Czech Republic, a.s társaság értékelésének frissítése Új ajánlás

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio o.c.p., a.s. 15.2.2012 Pegas Nonwovens SA Új ajánlás: vétel Célár : 544 CZK Elızı célár: 495 CZK Elızı ajánlás: felhalmozni Fio A társaság alapvetı adatai: A társaság székhelye: Pegas Nonwovens s.r.o.

Részletesebben

Heti jelentés. 2011. augusztus 8. 12. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Változás % Index Múlt hét Aktuális hét PX 1092,40 988,70-9,49

Heti jelentés. 2011. augusztus 8. 12. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Változás % Index Múlt hét Aktuális hét PX 1092,40 988,70-9,49 Fio Heti jelentés Tıkepiaci hírek Fio o.c.p., a.s. Csehország 2011. augusztus 8. 12. A PX index mozgása Index Múlt hét Aktuális hét Változás % PX 1092,40 988,70-9,49 / Folytatódott a prágai tızsde csökkenése,

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio Elemzések és ajánlások Az Unipetrol, a.s. új fundamentális elemzése. Fio o.c.p., a.s. 31.1.2012 Unipetrol, a.s. Új ajánlást - tartani Elızı ajánlás akkumulálni Új célár 179,- CZK Elızı célár 202,-

Részletesebben

Összefoglaló. A világgazdaság

Összefoglaló. A világgazdaság Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz

Részletesebben

Heti jelentés. 2012. február 27. március 2. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Változás % Index Múlt hét Aktuális hét

Heti jelentés. 2012. február 27. március 2. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Változás % Index Múlt hét Aktuális hét Fio Heti jelentés Tıkepiaci hírek A PX index mozgása Index Múlt hét Aktuális hét Változás % PX 1001,30 1017,90 +1,66 / A prágai tızsde a hét nagy részében az 1 000 pontos szint fölött tudott maradni és

Részletesebben

Technikai elemzés. Ford - napi bontású grafikon (Forrás: Bloomberg) Ford. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. 25.1.20121

Technikai elemzés. Ford - napi bontású grafikon (Forrás: Bloomberg) Ford. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. 25.1.20121 Fio o.c.p., a.s. Fio Technikai elemzés Ford 2012.1.25 Pozíció lezárása a nyereség realizálása A jelenlegi értéken javasoljuk lezárni a pozíciót, mivel a Ford részvényei 13 USD alá emelkedtek, ami mintegy

Részletesebben

Fio jelentés 2011 NOVEMBER

Fio jelentés 2011 NOVEMBER Fio jelentés havi tıkepiaci hírek 2011 NOVEMBER Összegzés / 2011 novembere a kockázati eszközök számára vegyesen alakult, mivel a legtöbb részvénypiac csökkent, az árupiaci termékek pedig emelkedtek. A

Részletesebben

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az

Részletesebben

Fio jelentés 2012 JANUÁR

Fio jelentés 2012 JANUÁR Fio jelentés havi Tıkepiaci hírek 2012 JANUÁR Összegzés / 2012 januárja a kockázati eszközök számára nagyon kedvezıen alakult, mivel a legtöbb figyelt részvénypiac hirtelen emelkedett és az árupiaci termékek

Részletesebben

Heti jelentés. 2011. május 16. 20. Csehország. Tıkepiaci hírek

Heti jelentés. 2011. május 16. 20. Csehország. Tıkepiaci hírek Fio Heti jelentés Tıkepiaci hírek Fio o.c.p., a.s. 2011. május 16. 20. Csehország A PX index mozgása Index Múlt hét Aktuális hét Változás % PX 1265,70 1255,20-0,83 / A négy emelkedı hét után (ezek egyike

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio Elemzések és ajánlások Erste Group Bank AG Fio o.c.p., a.s. 16.12.2011 Az Erste Group Bank AG új értékelése Új ajánlás - vétel Elızı ajánlás vétel Új célár 23 EUR 599 CZK Eredeti célár 26 EUR 667 CZK

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio Elemzések és ajánlások Erste Group Bank AG Fio o.c.p., a.s. 18.11.2011 Az Erste Group Bank AG új értékelése Új ajánlás - vétel Korábbi ajánlás vétel Új célár 26 EUR, 667 CZK Korábbi célár 40,2 EUR,

Részletesebben

15. Hét 2010. április 13. Kedd

15. Hét 2010. április 13. Kedd Napii Ellemzéss 15. Hét 2010. április 13. Kedd Összegzés A hét első kereskedési napja meglehetősen nyögvenyelősre sikeredett. Az európai mutatók stagnáltak, vagy minimális emelkedéssel vették a napot.

Részletesebben

Elemzések és ajánlások FORTUNA ENTERTAINMENT GROUP N.V.

Elemzések és ajánlások FORTUNA ENTERTAINMENT GROUP N.V. Fio o.c.p., a.s. Fio Elemzések és ajánlások FORTUNA ENTERTAINMENT GROUP N.V. Ajánlás: akkumulálni Célár: 5,09 EUR 124,- CZK 19.7.2011 Új ajánlás - akkumulálni Elızı ajánlás tartani Új célár 5,09 EUR 124,-

Részletesebben

Heti jelentés. Változás % / 3/30 AAA Auto 2011 4. negyedéves eredmények / 3/31 VIG 2011 4. negyedéves eredmények. Fio o.c.p., a.s.

Heti jelentés. Változás % / 3/30 AAA Auto 2011 4. negyedéves eredmények / 3/31 VIG 2011 4. negyedéves eredmények. Fio o.c.p., a.s. Fio Heti jelentés Tıkepiaci hírek Fio o.c.p., a.s. 2011. március 21. 25. CZ A PX index mozgása Index Múlt hét Aktuális hét Változás % PX 1211,30 1245,40 + 2,82 / A múlt hét folyamán a világpiaci hangulat

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

Heti jelentés. 2011. június 13. 17. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Hírek a cseh piacról. Változás %

Heti jelentés. 2011. június 13. 17. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Hírek a cseh piacról. Változás % Fio Heti jelentés Tıkepiaci hírek Fio o.c.p., a.s. 2011. június 13. 17. Csehország A PX index mozgása Index Múlt hét Aktuális hét Változás % PX 1215,40 1216,50 + 0,09 / A prágai tızsde részvényei megtudták

Részletesebben

Heti jelentés. 2011. november 7. 11. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Változás % Index Múlt hét Aktuális hét PX 917,70 910,0-0,84

Heti jelentés. 2011. november 7. 11. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Változás % Index Múlt hét Aktuális hét PX 917,70 910,0-0,84 Fio Heti jelentés Tıkepiaci hírek / A PX index mozgása Index Múlt hét Aktuális hét Változás % PX 917,70 910,0-0,84 / A prágai tızsde teljesítménye továbbra is elmarad a többi piac mozgásától és a különbség

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások 2011.4.29 Fio o.c.p., a.s. Pegas Nonwovens Új ajánlás: Felhalmozás Célár: 495 CZK Elızı célár: 462 CZK Elızı ajánlás: Tartás Fio A társaság alapvetı adatai A társaság címe: Pegas Nonwovens Přímětická 86

Részletesebben

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről CIB Nyugdíjpénztár A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről Budapest, 2017.05.29 Tartalom Teljesítmény-bemutatás a portfolió teljesítménye

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Pénteken a munkaerıpiaci adatok negatív meglepést hoztak: a mezıgazdaságon kívül álláshelyek száma a várakozásokkal ellentétben jelentıs visszaesést mutatott.

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 9.

Vezetői összefoglaló február 9. 2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Heti jelentés. 2012. március 12. 16. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Hírek a cseh piacról. Változás %

Heti jelentés. 2012. március 12. 16. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Hírek a cseh piacról. Változás % Fio Heti jelentés Tıkepiaci hírek 2012. március 12. 16. A PX index mozgása Csehország Hírek a cseh piacról Index Múlt hét Aktuális hét Változás % PX 997,90 994,20-0,37 / A prágai tızsde a múlt hét folyamán

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 19.

Vezetői összefoglaló március 19. 2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 14.

Vezetői összefoglaló december 14. 2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 6.

Vezetői összefoglaló április 6. 2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.01.02. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében gyengült, a dollárral szemben erősödött.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 18.

Vezetői összefoglaló július 18. 2017. július 18. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében gyengült, a svájci frank viszonylatában stagnált, a dollárhoz képest pedig kis mértékben erősödött. A BUX 5,6 milliárd

Részletesebben

24 Magyarország 125 660

24 Magyarország 125 660 Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

31. Hét 2009. július.31. Péntek

31. Hét 2009. július.31. Péntek Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.31. Péntek Összegzés Kedvezı makrogazdasági adatok által támogatott optimista hangulatban telt a tegnapi amerikai kereskedés. Már a nyitásban jelentıs pluszok mutatkoztak

Részletesebben

33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd

33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Összegzés Enyhén negatív nyitás, majd lassú egész napos csorgás jellemezte a tegnapi amerikai kereskedést, mely jelentısebb makrogazdasági és vállalati

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 19.

Vezetői összefoglaló június 19. 2017. június 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében stagnált. A BUX 33,6 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS A CIB Elemzés összes publikus anyaga a következı internetes címen is elérhetı: http://www.cib.hu/maganszemelyek/aktualis/elemzesek/index Továbbra is lehetséges a magyar

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 24.

Vezetői összefoglaló október 24. 2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 2.

Vezetői összefoglaló január 2. 2018. január 2. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár ellenében erősödött, míg a svájci frank viszonylatában gyengült. A BUX 7,3 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

Elemzések és ajánlások

Elemzések és ajánlások Fio Elemzések és ajánlások Erste Group Bank AG Fio o.c.p., a.s. 3.1.2011 Az Erste Group Bank AG fundamentális értékelése Ajánlás vétel Célár 1026,- CZK (41,- EUR) Alap információk a társaságról A társaság

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 6.

Vezetői összefoglaló november 6. 2017. november 6. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, míg a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 15,9 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI PIACI ÖSSZEFOGALÓ Magyarország Infláció: folytatódó

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 11.

Vezetői összefoglaló augusztus 11. 2017. augusztus 11. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 7,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

Heti jelentés. 2011. május 30. június 3. Csehország. Tıkepiaci hírek

Heti jelentés. 2011. május 30. június 3. Csehország. Tıkepiaci hírek Fio Heti jelentés Tıkepiaci hírek Fio o.c.p., a.s. 2011. május 30. június 3. Csehország A PX index mozgása Index Múlt hét Aktuális hét Változás % PX 1239,0 1231,60-0,60 / A prágai tızsde sorozatban már

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 4.

Vezetői összefoglaló július 4. 2016. július 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel vegyesen teljesített a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,08 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális, 0,01 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND

NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND Az összetett makrogazdasági folyamatok közül a jelentés négy meghatározó trendet emel ki, melyek a legnagyobb befolyással voltak a világgazdaság alakulására 2014ben (ugyanis a kiadvány

Részletesebben

Heti jelentés. Csehország. Változás % / 11/24 Pegas 3. negyedéves eredmények. Fio o.c.p., a.s.

Heti jelentés. Csehország. Változás % / 11/24 Pegas 3. negyedéves eredmények. Fio o.c.p., a.s. Fio Heti jelentés Tıkepiaci hírek / A PX index mozgása Index Múlt hét Aktuális hét Változás % PX 910,0 870,70-4,32 / A prágai tızsde követte a korábbi csökkenéseket és a rövidített héten ismét lejjebb

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 3.

Vezetői összefoglaló október 3. 2017. október 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 10,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Heti jelentés. 2011. július 11. 15. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Változás % Index Múlt hét Aktuális hét PX 1219,60 1199,20-1,67

Heti jelentés. 2011. július 11. 15. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Változás % Index Múlt hét Aktuális hét PX 1219,60 1199,20-1,67 Fio Heti jelentés Tıkepiaci hírek Fio o.c.p., a.s. 2011. július 11. 15. Csehország A PX index mozgása Index Múlt hét Aktuális hét Változás % PX 1219,60 1199,20-1,67 Komentář k vývoji indexu / A prágai

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 28. Vezetői összefoglaló Szerdán pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.07.10. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében erősödött.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. május 26. Vezetői összefoglaló Pénteken vegyes makrogazdasági hírek jelentek meg, a vezető nemzetközi tőzsdék többsége erősödéssel reagált. Négyhavi csúcson a forint: az euró/forint árfolyam

Részletesebben

A gazdasági növekedés elırejelzésének nehézségei a pénzügyi válságban

A gazdasági növekedés elırejelzésének nehézségei a pénzügyi válságban A gazdasági növekedés elırejelzésének nehézségei a pénzügyi válságban Csermely Ágnes Államadósság és Gazdasági Növekedés A Költségvetési Tanács munkáját támogató szakmai konferencia 2012. Május 15. 2 Trend

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 13.

Vezetői összefoglaló február 13. 2017. február 13. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Infláció, növekedés, gazdaságpolitika

Infláció, növekedés, gazdaságpolitika Infláció, növekedés, gazdaságpolitika Makroökonómia - 9. elıadás 1 Az infláció fogalma: a pénzmennyiség megnövekedése, a mögötte álló árualap (termelés) növekedése nélkül, a belsı érték nélküli pénz elértéktelenedése:

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 3.

Vezetői összefoglaló július 3. 2017. július 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

AEGON RUSSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS

AEGON RUSSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON RUSSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 2010. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELİ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelı Zrt., mint az AEGON Russia

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 19. Vezetői összefoglaló A várakozásoknak megfelelő növekedési adatokat tett közzé Kína (a GDP 6,9 százalékkal; ipari termelés 5,9 százalékkal; beruházások 10,0 százalékkal növekedtek),

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben