Jármszám meghatározása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jármszám meghatározása"

Átírás

1 Jármszám meghatározása Megbízást kap arra, hogy egy nagyvárosban központi fekvés raktárból üzleteket lásson el áruval a városban és vonzáskörzetében. A boltok az árut 8 és 1 óra között tudják fogadni. Egy bolt átlagos igénye 0,5 tonna, a fajlagos rakodási id( a boltoknál 0,4 óra/tonna (kézi rakodás). Az alkalmazandó járm teherbírása 8 tonna. Az átlagos menetsebesség a területen 0 km/óra. Naponta átlagosan 10 boltot kell áruval ellátni. A feladathoz 10 db járm áll rendelkezésére. A város és vonzáskörzetének területe 1600 km. Elegend-e ennyi járm a feladat teljesítéséhez? Ha megválaszthatja a jármvek teherbírását, mekkora jármvel dolgozna? Ha egy járm 8/0,5 16 helyre tud ellátogatni, a szükséges járatszám 7,5 (8). 10 j 0, Ezzel egy járat várható hossza: 71, 1 km. 71,1 0 A járat idszükséglete: ,5 0,4 6, 755 óra, a raktárban történ felrakás nélkül. Tekintve, hogy 8 és 1 óra között csak 4 óra idablak van, ezért a járatok nem tudnak 16 vevt meglátogatni. Ha az elzekbl indulunk ki, akkor egy vevre átlag 6,755/16 0,4 óra jut, vagyis 4 óra alatt mintegy 4/0,4 9,48 bolt látogatható meg. Ezzel a szükséges jármszám: 10/9,48 1,65 13 gépkocsi. Mivel 9,48 0,5 4,74, ezért célszer lenne 4,5-5 tonna teherbírású jármveket használni. Pontosabb számítással: Egy 6 órás fordulóban van 16+1 átállás és 16 rakodás. Egy átállás átlagos hossza ezért 71,1/17 4,18 km, ennek idszükséglete: 4,18/0 0,1 óra. A 4 óra alatt teljesíthet n vev, azaz 4 0,1 (n-1) + n 0,5 0,4, ahonnan n 10,3. Eszerint 4 óra alatt 10,3 vev látogatható meg. Az eredmény az elzvel gyakorlatilag egyezik. A szükséges jármszám ezzel a számítással: 10/10,3 11,65 1 gépkocsi. A célszer jármteherbírás értéke itt 5-5,5 tonnára adódik. Járatkapcsolás Egy gabonaforgalmazó vállalat három malmot (M1, M, M3) üzemeltet. A malmok különböz minség lisztet állítanak el. Egy napon a cég vevi (V1, V,..,V6) egyszerre csak teljes kocsirakomány lisztet rendelnek. (Ez lehet több kocsirakomány is!) Egy napon a következ táblázatban közölt szállításokat kellett megszervezni: M1-b(l szállítandó M-b(l szállítandó M3-ból szállítandó V1-hez egy kocsi V4-hez egy kocsi V-höz egy kocsi V3-hoz két kocsi V5-höz egy kocsi V3-hoz egy kocsi V6-hoz egy kocsi V4-hez egy kocsi A tervezéshez szükséges (a malmok és az egyes vevk közötti) távolságadatokat a következ táblázat tartalmazza: Malmok M1-bl induló járatok végpontjai M-bl induló járatok végpontjai M3-ból induló járatok végpontjai V1 V3 V3 V4 V5 V6 V V3 V4 M M M

2 Minden malomnál vannak jármvek. Ezek teherbírása megegyezik. Egy kocsi naponta két rakott menetet teljesíteni tud. (A foglakoztatás id(beli feltételei ezt lehet(vé teszik.) Kérdés: hogyan oldaná meg a feladatot, ha az üres jármfutásokat minimalizálni kívánja? A feladatot a Jordan-Burns módszerrel oldjuk meg. A megtakarításokat tartalmazó táblázat a következ(: M1-V1 M1-V3 M1-V3 M-V4 M-V5 M-V6 M3-V M3-V3 M3-V4 M1-V1 XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX M1-V3 XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX M1-V3 XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX M-V XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX M-V XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX M-V XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX M3-V XXXX XXXX XXXX M3-V XXXX XXXX XXXX M3-V XXXX XXXX XXXX A táblázat adataival az összekapcsolható járatok: 1. M1-V3 - M3-V4 - M1 Járathossz: (sárga). M1- V1 - M-V4 - M1 Járathossz: (zöld) 3. M-V6 - M3- V - M Járathossz: (kék) 4. M-V5 - M1-V3 - M Járathossz: (piros) 5. M3-V3 - M3 Járathossz: Mi lenne a megoldás, ha a napi maximális futáshossz nem haladhatná meg a 50 km-t? Ekkor a 4. járat helyett két nem összekapcsolt járatot kellene indítani. 1 M M1 4 M3 Biztonsági készlet

3 Mekkora legyen a biztonsági készlet nagysága az egyes depókban, ha eredetileg egy központi raktár volt, ahol 3000 egység biztonsági készlettel dolgozott a vállalat, s az új koncepció szerint a központi raktár mellett további két regionális raktárt fognak használni? A regionális raktárakból a feltételezések szerint az összes igény felét fogják kiszolgálni. A regionális raktárak forgalma egymással egyez(re vehet( fel. c P d, d c 3000 d 3 P Összesen: Teszt Jelölje meg, hogy az alábbi megállapítások Ön szerint igazak-e vagy hamisak! Igaz Hamis - A szállításirányítási rendszerek topológiai adatbázisa tartalmazza a jármvek mszaki adatait X - A vállalati logisztikában egy raktár vagy üzem telephelyének meghatározása a stratégiai szint döntések közé tartozik X - Magyarországon csak olyan tehergépjármvek vehetnek részt külön engedély nélkül a forgalomban, amelyek 1,5 m-nél kisebb sugarú körben nem tudnak megfordulni X - Az árutonna-kilométer teljesítmény kapacitás jelleg mutatószám X - A közvetlen elosztási rendszerben általában kevesebb árukészletet kell tartani, mint az indirekt disztribúciós hálózatban X - C típusú vonalszakaszon a vasúti kocsikra nagyobb árumennyiséget lehet elhelyezni, mintha a járm A típusú pályán haladna X - A biztonsági készlet meghatározásakor az igények véletlenszer változását szokásosan exponenciális eloszlásúnak tételezzük fel X - A futás-kihasználási tényez( a rakott és az üres futás hányadosa X - A közvetett elosztási csatornában a kapcsolatok száma kisebb, mint a közvetlen struktúrájú rendszerben X - Egy tehervonat esetében az elegytonna-km nagyobb, mint az árutonna-km X Városi áruszállítás Egy nagyvárosban központi fekvés áruházból nagyobb háztartási gépek (ht(szekrény, mosogatógép stb.) házhozszállítását vállalja. A város területe 314 km. Az Ön kisteherbírású tehergépkocsijának költsége 50 Ft/km. Egyetlen (átalány) díjat határoz meg, amely az egész városra érvényes. Nem akar túl magas díjat megállapítani, mert er(s a konkurencia, s emiatt a szállításra magára nem is számít nyereséget. 1. Mekkora lesz a fuvardíj, ha egyszerre csak 1-1 gépet tud a jármvön szállítani?. Úgy kalkulál, hogy egy járaton 5 gép (vev(nként 1-1) továbbítható, vagyis körjáratokat tud indítani. Naponta 10 ilyen körjárattal számol.

4 1/ Feltételezzük a legegyszerbb esetet, vagyis a várost kör alakúra vesszük fel. A város területének sugara: R 314, innen R 10 km. 3,14 Ekkor az átlagos szállítási távolság egy tetsz(leges ponttól a következ( lesz: R ,6 km. Mivel egyszerre egy gépet tudunk csak szállítani, ezért a szükséges futásigény 6,6 km, azaz 13, km lesz. Eszerint a fuvardíj: 13, Ft/háztartási gép. / Ha 5 gépet tudunk a jármvön egy id(ben továbbítani, akkor terít( járatokkal oldható meg a feladat. A város területe megegyezik egy olyan négyzet területével, amelynek oldalhosszúsága: a ,7 km. Ezzel a várható járathossz: N 50 j 0,75 a 1 0,75 17, ,66 10 J km, mert összesen 10 járatot indítunk, s egy járat átlagosan 5-5 vevt érint. Egy járaton ezért a következ összegnek kell bejönnie:, Ft. A kiajánlható fuvardíj tehát, ami az egész város területére vonatkozik: 1135/5 7 Ft/háztartási gép.

5 VÁROI ÁRUTERÍTÉ Egy nagyvárosban központi fekvés áruházból nagyobb háztartási gépek (ht(szekrény, mosogatógép stb.) házhozszállítását vállalja. A város területe 68 km. Az Ön kisteherbírású tehergépkocsijának költsége 60 Ft/km. Egyetlen (átalány) díjat határoz meg, amely az egész városra érvényes. Nem akar túl magas díjat megállapítani, mert er(s a konkurencia, s emiatt a szállításra magára nem is számít nyereséget. a. Mekkora lesz a fuvardíj, ha egyszerre csak 1-1 gépet tud a jármvön szállítani? b. Úgy kalkulál, hogy egy járaton 4 gép (vev(nként 1-1) továbbítható, vagyis körjáratokat tud indítani. Naponta 3 gép kiszállítására lehet számítani. 1/ A város területének sugara: R 68, innen R 14,1 km. 3,14 Ekkor az átlagos szállítási távolság egy tetsz(leges ponttól a következ( lesz: R 14,1 9,3 3 3 km. Mivel egyszerre egy gépet tudunk csak szállítani, ezért a szükséges futásigény 9,4 km, azaz 18,6 km lesz. Eszerint a fuvardíj: 18, Ft/háztartási gép. / Ha 4 gépet tudunk a jármvön egy id(ben továbbítani, akkor terít( járatokkal oldható meg a feladat. A város területe megegyezik egy olyan négyzet területével, amelynek oldalhosszúsága: a 68 5,06 km. Ezzel a várható járathossz: N 3 j 0,75 a 1 0,75 5, ,1 8 J km, mert összesen 8 járatot indítunk, s egy járat átlagosan 4-4 vevt érint. Egy járaton ezért a következ összegnek kell bejönnie: 3, Ft. A kiajánlható fuvardíj tehát, ami az egész város területére vonatkozik: 198/4 48 Ft/háztartási gép.

6 TEZT Jelölje meg, hogy az alábbi megállapítások Ön szerint igazak-e vagy hamisak! Igaz Hamis - A Ro-La egy kombinált konténerszállítási rendszer X - A COMBI módszer nem szállítási, hanem értékelemzési eljárás X - Magyarországon csak olyan tehergépjármvek vehetnek részt külön engedély nélkül a forgalomban, amelyek 5 m-nél kisebb átmér(j körben meg tudnak megfordulni X - A raksúlytonna-kilométer teljesítmény kapacitás jelleg mutatószám X - A közvetlen elosztási rendszerben általában kevesebb árukészletet kell tartani, mint a közvetett disztribúciós hálózatban X - C típusú vonalszakaszon a vasúti kocsikra nagyobb árumennyiséget lehet elhelyezni, mintha a járm A típusú pályán haladna X - A biztonsági készlet meghatározásakor az igények véletlenszer változását szokásosan normális eloszlásúnak tételezzük fel X - A teherbírás-kihasználási tényez( a raksúlytonnakilométer kihasználási tényez( és a futáskihasználási tényez( hányadosa X - A közvetett elosztás feltétlen drágább, mint a közvetlen szállítás, hiszen az elosztás költségeit a raktárköltségek megemelik X - Egy tehervonat esetében az elegytonna-km megegyezik az árutonna-kilométer teljesítménnyel X

7 Járatkapcsolás Egy gabonaforgalmazó vállalat három malmot (M1, M, M3) üzemeltet. A malmok különböz minség lisztet állítanak el. Egy napon a cég vevi (V1, V,..,V6) egyszerre csak teljes kocsirakomány lisztet rendelnek. (Ez lehet több kocsirakomány is!) Egy napon a következ táblázatban közölt szállításokat kellett megszervezni: M1-b(l szállítandó M-b(l szállítandó M3-ból szállítandó V1-hez egy kocsi V4-hez egy kocsi V-höz egy kocsi V3-hoz két kocsi V5-höz egy kocsi V3-hoz egy kocsi V6-hoz egy kocsi V4-hez egy kocsi A tervezéshez szükséges (a malmok és az egyes vevk közötti) távolságadatokat a következ táblázat tartalmazza: Malmok M1-bl induló járatok végpontjai M-bl induló járatok végpontjai M3-ból induló járatok végpontjai V1 V3 V3 V4 V5 V6 V V3 V4 M M M Minden malomnál vannak jármvek. Ezek teherbírása megegyezik. Egy kocsi naponta két rakott menetet teljesíteni tud. (A foglakoztatás id(beli feltételei ezt lehet(vé teszik.) Kérdés: hogyan oldaná meg a feladatot, ha az üres jármfutásokat minimalizálni kívánja? A feladatot a Jordan-Burns módszerrel oldjuk meg. A megtakarításokat tartalmazó táblázat a következ(: M1-V1 M1-V3 M1-V3 M-V4 M-V5 M-V6 M3-V M3-V3 M3-V4 M1-V1 XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX M1-V3 XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX M1-V3 XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX M-V XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX M-V XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX M-V XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX XXXX M3-V XXXX XXXX XXXX M3-V XXXX XXXX XXXX M3-V XXXX XXXX XXXX A táblázat adataival az összekapcsolható járatok: 6. M1-V3 - M3-V4 - M1 Járathossz: (sárga) 7. M1- V1 - M-V4 - M1 Járathossz: (zöld) 8. M-V6 - M3- V - M Járathossz: (kék) 9. M-V5 - M1-V3 - M Járathossz: (piros) 10. M3-V3 - M3 Járathossz: Mi lenne a megoldás, ha a napi maximális futáshossz nem haladhatná meg a 50 km-t? Ekkor a 4. járat helyett két nem összekapcsolt járatot kellene indítani.

8 1 M M1 4 M3

9 Biztonsági készlet Mekkora legyen a biztonsági készlet nagysága az egyes depókban, ha eredetileg egy központi raktár volt, ahol 3000 egység biztonsági készlettel dolgozott a vállalat, s az új koncepció szerint a központi raktár mellett további két regionális raktárt fognak használni? A regionális raktárakból a feltételezések szerint az összes igény felét fogják kiszolgálni. A regionális raktárak forgalma egymással egyez(re vehet( fel. c P d, d c 3000 d 3 P Összesen: BIZTONÁGI KÉZLET Mekkora legyen a biztonsági készlet nagysága az egyes depókban, ha eredetileg egy központi raktár volt, ahol 000 egység biztonsági készlettel dolgozott a vállalat, s az új koncepció szerint a központi raktár mellett további 3 regionális raktárt fognak használni? A regionális raktárakból a feltételezések szerint az összes igény 60%-át fogják kiszolgálni. A regionális raktárak forgalma egymással egyez(re vehet( fel. Központi depó: c 000 d 1 P Regionális depók: c 000 d d 3 d 4 P Összesen:

10 BIZTONÁGI KÉZLET ZÁMÍTÁA Mekkora legyen a biztonsági készlet nagysága az egyes depókban, ha eredetileg egy központi raktár volt, ahol 3000 egység biztonsági készlettel dolgozott a vállalat, s az új koncepció szerint a központi raktár mellett további 3 regionális raktárt fognak használni? A regionális raktárakból a feltételezések szerint az összes igény 60%-át fogják kiszolgálni. A regionális raktárak forgalma egymással egyez(re vehet( fel. Az egyes raktárakban a biztonsági készlet a következ lesz: - Központi raktár: 3000 B k , 4 - Egy regionális raktár: 3000 B i , 6 - Összesen: Búj Bk + Bi 1897, ,6 59, i BIZTONÁGI KÉZLET ZÁMÍTÁA Mekkora legyen a biztonsági készlet nagysága az egyes depókban, ha eredetileg egy központi raktár volt, ahol 4000 egység biztonsági készlettel dolgozott a vállalat, s az új koncepció szerint a központi raktár mellett további 4 regionális raktárt fognak használni? A regionális raktárakból a feltételezések szerint az összes igény 60%-át fogják kiszolgálni. A regionális raktárak forgalma egymással egyez(re vehet( fel. Az egyes raktárakban a biztonsági készlet a következ lesz: - Központi raktár: 4000 B k Egy regionális raktár: 4000 B i Összesen: Búj Bk + Bi i

11 Városi áruszállítás Egy nagyvárosban központi fekvés áruházból nagyobb háztartási gépek (ht(szekrény, mosogatógép stb.) házhozszállítását vállalja. A város területe 314 km. Az Ön kisteherbírású tehergépkocsijának költsége 50 Ft/km. Egyetlen (átalány) díjat határoz meg, amely az egész városra érvényes. Nem akar túl magas díjat megállapítani, mert er(s a konkurencia, s emiatt a szállításra magára nem is számít nyereséget. 3. Mekkora lesz a fuvardíj, ha egyszerre csak 1-1 gépet tud a jármvön szállítani? 4. Úgy kalkulál, hogy egy járaton 5 gép (vev(nként 1-1) továbbítható, vagyis körjáratokat tud indítani. Naponta 10 ilyen körjárattal számol. 1/ Feltételezzük a legegyszerbb esetet, vagyis a várost kör alakúra vesszük fel. A város területének sugara: R 314, innen R 10 km. 3,14 Ekkor az átlagos szállítási távolság egy tetsz(leges ponttól a következ( lesz: R ,6 km. Mivel egyszerre egy gépet tudunk csak szállítani, ezért a szükséges futásigény 6,6 km, azaz 13, km lesz. Eszerint a fuvardíj: 13, Ft/háztartási gép. / Ha 5 gépet tudunk a jármvön egy id(ben továbbítani, akkor terít( járatokkal oldható meg a feladat. A város területe megegyezik egy olyan négyzet területével, amelynek oldalhosszúsága: a ,7 km. Ezzel a várható járathossz: N 50 j 0,75 a 1 0,75 17, ,66 10 J km, mert összesen 10 járatot indítunk, s egy járat átlagosan 5-5 vevt érint. Egy járaton ezért a következ összegnek kell bejönnie:, Ft. A kiajánlható fuvardíj tehát, ami az egész város területére vonatkozik: 1135/5 7 Ft/háztartási gép.

12 JÁRM6-TELJEÍTMÉNYEK MEGHATÁROZÁA A-ból B-be szállítunk árut, 00 tonnát. B-b(l A-ba nincs olyan áru, amit továbbítani lehetne. Van azonban áruszállítási igény C-b(l D-be, mégpedig 10 tonna. A szállítást 0 tonna teherbírású jármvek végzik. Az A-B viszonylatban szállítandó áru esetében a jármvek teherbírása 100%-ig kihasználható, a C-D viszonylatban ugyanakkor mivel az itt továbbítandó áru terjedelmes -, csak 50%-ban használható ki. Az egyes pontok távolságait az alábbi táblázat tartalmazza. A gépkocsik telephelye A -ban van. Kérdés: - érdemes-e kapcsolt járatokat szervezni? - mennyi lesz a futás- és a teherbírás-kihasználási tényez(, ha a feladatokat járatkapcsolással oldja meg? - Minimálisan hány járatfordulóra lesz szüksége? A B C D A B C D A/ Ha van útmegtakarítás, akkor a kapcsolást célszer végrehajtani. AB, CD d BA + d AC d BC , vagyis jelents útmegtakarítás lesz. B/ Járatkapcsolásra 10 alkalommal kerül sor.. Az összes futás egy járatban: F d AB + d BC + d CD + d DA km A rakott futás egy járatban: Fr d AB + d CD km Az árutonnakm munka egy járatban: A q AB d AB + qcd d CD tkm A raksúlytonnakm kapcitás R G F tkm Két járat esetében csak C-D viszonylatban szállítunk árut, a jármvön 5-5 tonna van. Az összes futás egy járatban: F d Ac + d CD + d DA km A rakott futás egy járatban: F r d CD 70 km Az árutonnakm munka egy járatban: A q d CD CD tkm A raksúlytonnakm kapcitás R G F tkm Összesen: - F (futás) km - F r (rakott futás) km - Á (árutonnakm) tkm - R (raksúlytonnakm) tkm. Ezekkel: - a futáskihasználási tényez: F 1840 r f 0, 5 F a teherbíráskihasználás: k A r 0, 77 f R f ,5

13 KONTÉNER OPTIMÁLI KIHAZNÁLÁA Két árufélét kell elszállítania nagyobb távolságra. Az áruk összerakhatók. A továbbításhoz IO szabvány szerinti 0 láb hosszú zárt konténert használ. Az áruk igen kicsi dobozokban vannak csomagolva, vagyis azokból gyakorlatilag kis szinte tetsz(legesen kis egységek is képezhet(k. A áru: fajtérfogata 1 m 3 /tonna, ebb(l elszállítandó 100 tonna, B áru: fajtérfogata 3 m 3 /tonna, továbbítandó 5 tonna. Hány konténerre lesz szüksége, ha az árukat összerakja és hányra, ha nem? Mit tartalmaznak az egyes konténerek? (A konténer belmérete legyen 6 m és raktömege 18 tonna.) A konténer elméleti fajtérfogata : 4/18 1,33 m 3 /tonna Eszerint az A áru raksúlyos, vagyis abból egy konténerben elhelyezhet 18 tonna. zükséges konténerszám: 100/18 5,55 teljes és egy félig rakott. B áru terjedelmes, egy konténerben elhelyezhet 4/3 8 tonna. Összesen kell tehát 5/8 3,1, vagyis 4 konténer. Összesen tehát kell konténer. Áruvegyítés esetén: 18 q1 + q 4 1 q1 + 3 q, innen q1 15 és q 3 Az A áruhoz kell: 100/15 6 konténer, kimarad 10 tonna, ennek térfogatszükséglete 10 m 3. Ennyi konténerrel elviszünk tonnát, kimarad 7 tonna, vagyis 1 m 3. A fennmaradó 3 m 3 nem elég a 10 tonna A áruhoz, ezért még egy konténerre szükség lesz. Összesen kell tehát: konténer.

14 Áruterít járat költségének becslése Megbízást kap arra, hogy egy nagyvárosban központi fekvés raktárból üzleteket, vállalatokat lásson el áruval a városban és vonzáskörzetében. El(zetes felmérések szerint naponta átlagosan 144 megrendel(t kell kiszolgálni. A város és vonzáskörzetének területe 1600 km. Egy-egy megrendelés átlagos tömege 1-1 tonna. A terítést 1 tonna teherbírású jármvekkel látja majd el. A felvehet menetsebesség 0 km/óra, a fajlagos állásid pedig 0,1 óra/tonna. A járm futásarányos költségmutatója 100 Ft/km, idvel arányos költségmutatója pedig 600 Ft/óra. zámítsa ki, hogy mennyibe fog kerülni egy nap szállítási feladatainak ellátása! Egy járat várható hossza: j 0, km, mert a város területének oldalhossza 40 km. Mivel összesen 1 járatot kell indítani, ezért a napi km teljesítmény: km. Egy járat munkaideje: menetid + rakodási id 60/ ,1 4,44 óra, összesen 53,8 óra. A szállítás napi költsége tehát: futásköltség + idvel arányos költség , Ft.

15 Járattervezés 1. Ismert a következ( távolságmátrix és szállítási igény. Minden rendelkezésre álló gépkocsik teherbírása 4,5 tonna. Hogyan alakítja ki a járatokat: a/ az útmegtakarítási eljárással b/ a pásztázó módszerrel? A távolságmátrix és az igények Raktár Vev( 1 Vev( Vev( 3 Vev( 4 Vev( 5 Vev( 6 Igény (t) Raktár *** *** Vev( 1 4 *** ,7 Vev( 5 3 *** ,8 Vev( *** ,6 Vev( *** 5 8 1,1 Vev( *** 6 0,3 Vev( ***,0 A/ Pásztázó módszerrel.járat 1.Járat * (3, 3,6) * (4, 1,1) *(1, 1,7) *(6,,0) *(Raktár) *(, 0,8) *(5, 0,3) 3.Járat A pontok mellett feltüntetjük a rendelési tömegeket. Meghúzzuk a járatokat elválasztó egyeneseket a raktárból kiindulva, az óramutató járásával megegyez irányban. 1. Járat: R 6 1 R Összesen: 4,5 tonna, 11 km. Járat: R 3 R Összesen 3,6 tonna, 16 km 3. Járat: R 5 4 R Összesen 1,4 tonna, 1 km Az összes jármfutás: 48 km

16 Ha a programozást az ellenkez irányban kezdjük, más eredményt kapunk..járat 3.Járat * (3, 3,6) * (4, 1,1) *(1, 1,7) *(6,,0) *(Raktár) *(, 0,8) *(5, 0,3) 1.Járat 1. Járat: R 5 4 R Összesen: 1,4 tonna, 1 km. Járat: R - 3 R Összesen 4,4 tonna, 16 km 3. Járat: R 6 1 R Összesen 3,7 tonna, 7 km Az összes jármfutás: 44 km B/ Megoldás a avings módszerrel V ,7 5 V , V , V , V5 3 0, V6,0 A legnagyobb megtakarítás a V4-V3 viszonylatban van. Ez a kapcsolat azonban nem lehetséges, ezért a 15-öt és a 14-et töröljük. 1. Járat: R -- V1 -- V -- V4 -- V5 R, összesen 3,9 tonna, 3 km. Járat: R V3 R összesen 3,6 tonna, 16 km 3. Járat: R V6 R összesen,0 tonna, 3 km Összes jármfutás: 4 km.járat * (3, 3,6) * (4, 1,1) 3.Járat *(1, 1,7) *(6,,0) *(Raktár) *(, 0,8) 1.Járat *(5, 0,3)

17 JÁRATZERKEZTÉ Ismert a következ( távolságmátrix és szállítási igény. Minden rendelkezésre álló gépkocsik teherbírása 5 tonna. Hogyan alakítja ki a járatokat az útmegtakarítási eljárással? A távolságmátrix és az igények Raktár Vev( 1 Vev( Vev( 3 Vev( 4 Vev( 5 Vev( 6 Vev( 7 Igény (t) Raktár *** *** Vev( 1 4 *** ,1 Vev( 5 3 *** ,8 Vev( *** , Vev( *** ,5 Vev( *** 6 5 0,6 Vev( *** 1,0 Vev( ***, Megoldás Igény , , , , , , , 1. Járat: R - V4-V7-V5 R,+1,5+0,6 4, km. Járat: R - V-V3 - R 0,8+3, 4, km 3. Járat: R V6-V1 R,0+1,1 3, km A vev>k elhelyezkedése a területen: * (3) * (4) *(1) *(6) *() * (7) *(5) *(Raktár)

18 Fuvardíj-kalkuláció városi áruterítésre 1. Egy nagyvárosban 0 lábas konténerek vasútállomásra való fel- és elfuvarozására vállalkozik. A/ Mekkora fuvardíjat ajánlana ki, ha a szállítást végz( járm km költsége 150 Ft, erre 0% nyereséget számít. (Az egész város területére egyetlen díjjal egységdíjjal dolgozik.) A város területe 314 km. B/ Mekkorák lennének az övezeti díjak, ha két övezetet alakítana ki, az els a 0-5 km-es bels területre, a második pedig a külterületekre vonatkozna? C/ Mekkora lenne a díj, ha kereskedelmi kiskonténerekrl lenne szó, amelyekbl 10 darab férne el a járm rakfelületén és egy-egy vev átlagosan - konténert rendelne és naponta átlagosan 00 konténert kellene kiszállítani? (Ezt csak egy övezetre kell elkészíteni!) A/ Feltételezzük a legegyszerbb esetet, vagyis, amikor a vasútállomás a város területének közepe táján helyezkedik el. A várost kör alakúra vesszük fel. A város területének sugara: R 314, innen R 10 km. 3,14 Ekkor az átlagos szállítási távolság egy tetsz(leges ponttól a következ( lesz: R ,6 km. Mivel nagy valószínséggel egyszerre csak egy 0 lábas konténert lehet szállítani, ezért a szükséges futásigény 6,6 km, azaz 13, km lesz. Eszerint a fuvardíj: 13, 150.1, 376 Ft/konténer.

19 B/ Ha két övezetet alkalmazunk, akkor ez a következ(képpen alakul: R r Az els övezetben: 1 5 3,3 3 km, vagyis a fuvardíj: 3, , 1188 Ft/konténer A második övezetben: r R 5 10 R + r ,778 7,8 3 r + R km, ezzel a fuvardíj: 7, , 808 Ft/konténer. C/ Ha kereskedelmi (kis-) konténert szállítunk, akkor terít járatokkal oldható meg a feladat. A város területe megegyezik egy olyan négyzet területével, amelynek oldalhosszúsága: a ,7 km. Ezzel a várható járathossz: G N j 0,75 a 1 0,75 17, ,9 100 km, mert g N összesen 00 konténert kell kivinni, de átlagosan kettt egy ügyfélhez, vagyis a naponta meglátogatandó pontok száma 00/, azaz 100 lesz. Egy járaton ezért a következ összegnek kell bejönnie: 19, , 358 Ft. A kiajánlható fuvardíj tehát, ami az egész város területére vonatkozik: 358/10 358, Ft/konténer lehet.

20 VÁROI ÁRUTERÍTÉ Egy nagyvárosban központi fekvés áruházból nagyobb háztartási gépek (ht(szekrény, mosogatógép stb.) házhozszállítását vállalja. A város területe 68 km. Az Ön kisteherbírású tehergépkocsijának költsége 60 Ft/km. Két (átalány) díjat határoz meg, az els( a bels( 8 km átmér(j (belvárosi) területre, a második a külterületekre vonatkozna. Nem akar túl magas díjat megállapítani, mert er(s a konkurencia, s emiatt a szállításra magára nem is számít nyereséget. 5. Mekkora lesz a fuvardíj, ha egyszerre csak 1-1 gépet tud a jármvön szállítani? 6. Úgy kalkulál, hogy egy járaton 4 gép (vev(nként 1-1) továbbítható, vagyis körjáratokat tud indítani. Naponta el(reláthatólag 36 gépet kell kivinnie. A várost kör alakúra vesszük fel. A város területének sugara: R R 68, innen ,14 14,1 km. A/ Az tlagos szállítási táv az els( övezetben: R 4,7 km. 3 3 Mivel egyszerre csak egy gép szállítható, ezért a szükséges futásigény,7 km, azaz 5,4 km lesz. Eszerint a fuvardíj: 5, Ft/gép. B/ A második övezetben: r R 4 14,1 R + r 14, r + R ,1 10 km, ezzel a fuvardíj: Ft/gép. C/ Terít járatokkal: A város területe megegyezik egy olyan négyzet területével, amelynek oldalhosszúsága: a 68 5,06 km. Ezzel a várható járathossz: G N 4 36 j 0,75 a 1 0,75 5, , km. g N Egy járaton ezért a következ összegnek kell bejönnie: 31, ,5 Ft. A kiajánlható fuvardíj tehát, ami az egész város területére vonatkozik: 188,5/4 470,6 Ft/gép.

21 Teszt Jelölje be az igaz állításokat! A PARAGON járattervez( rendszer (Fastnet opció nélkül) - egyike az Európában leginkább használt járatterez( szoftvereknek X - lehet(vé teszi több országra kiterjed( szállítások megtervezését is X - csak terít( járatok szervezésére alkalmas - segítségével a disztribúciós csatornahálózat optimalizálható - vagy csak a járm raksúlyát, vagy csak a térfogatát tudja figyelni - térképe 8 útkategóriát különböztet meg - a vev(k árufogadási id(ablakait akár naponta négy részre is bonthatja - körülbelül ugyanazon feladatok megoldására alkalmazható, mint pl. az AUTOROUTE program - lehet(vé teszi, hogy a jármveken együtt nem szállítható árukat megkülönböztessük X - segítségével különböz( alakú és méret árufajták esetén összeállítható a jármvek optimális jármtérfogat-kihasználást biztosító berakodási tervváltozata FATNET-TEZT A Fastnet program - segítségével járatokat lehet tervezni - segítségével a stratégiai disztribúciós tervvariánsok készíthet(k X - vagy csak a szállított tömeget, vagy csak a térfogatot tudja kezelni X - a vev(k árufogadási id(ablakait akár naponta négy részre is bontja - lehet(séget ad arra, hogy az egyes raktárakban különböz( áruféléket tároljunk - térképe 6 útkategóriát különböztet meg - a csatornahálózat optimalizálásakor csak azokon a helyeken kísérli meg raktárak telepítését, amelyeket el(z(leg az adatok között megadtunk X - lehet(vé teszi több országra kiterjed( elosztási háló tervezését is X - segítségével megállapíthatjuk, hogy milyen teherbírású jármvekkel célszer dolgozni - figyelembe veszi a raktárakban lév( áruk értékével és a tárolási id(vel arányos készletköltségeket TEZT Jelölje be az igaz állításokat! A PARAGON járattervez( rendszer - úttérképe tartalmazza a közlekedési el(írásokat is (pl. egyirányú haladás) - úttérképe Magyarországra kb. 100 m-es pontosságú X - többdepós tervezési modulja a depók közötti szállításokat is automatikusan megoldja - lehet(vé teszi, hogy az ügyfeleket a térképen bárhol elhelyezzük X - 0 jármcsoportot különböztet meg - periódusos tervezése akkor javasolható, ha az igényeket több napra el(re ismerjük és ezek az adott id(szakban bármikor kielégíthet(k X - a vev(k árufogadási id(ablakait akár naponta három részre is bonthatja X - többperiódusú tervez( moduljával az elosztási logisztika egyes taktikai jelleg kérdéseire kereshetünk választ (pl. szállítások gyakoriságának hatása a költségekre) X - lehet(vé teszi többdepós üzemmódban, hogy a depókban minden egyes

22 árufélére külön kapacitáskorlátot adjunk meg - segítségével különböz( alakú és méret árufajták esetén összeállítható a jármvek optimális jármtérfogat-kihasználását biztosító berakodási tervváltozat TEZT Jelölje be a hamis állításokat! - A Fastnet program segítségével járatokat lehet tervezni X - A Fastnet programmal vagy csak tömeget, vagy csak térfogatot lehet kezelni - A Fastnet tervez( program figyelemmel kíséri a készletek értékkel arányos költségeit is X - A Fastnet a csatornahálózat optimalizálásakor csak azokon a helyeken kísérli meg raktárak telepítését, amelyeket el(z(leg az adatok között megadtunk - A Paragon járattervez( helységnévtára kb magyar helységet tartalmaz X - A Paragon többdepós tervezési modulját akkor javasolt használni, ha az egyes depók által ellátandó területek határai flexibilisek - A Paragon rendszer lehet(vé teszi, hogy az ügyfeleket a térképen bárhol elhelyezzük - A Paragon rendszer a törzsadatok között 10 jármcsoportot különböztet meg X - A Paragon interaktív programjában felülírhatja az ügyfelek id(ablakát - A Paragon lehet(vé teszi többdepós üzemmódban, hogy a depókban minden egyes árufélére külön kapacitáskorlátot adjunk meg X Néhány tipikus elméleti kérdés Az alábbiakban a szállítási problémát kell a matematika szimbólumaival definiálnia. Egészítse ki az egyenleteket! 1. Az egyes feladóhelyekr(l csak annyit lehet elszállítani, amennyi ott rendelkezésre áll:. Az egyes rendeltetési helyekre csak annyit lehet elszállítani, amennyi ott igényelnek: m x ij i1 b j 3. A programozott mennyiségek nem lehetnek negatív számok: i 1,,..., m; j 1,,..., n 4. A célfüggvény: Q m n i 1 j 1 c ij x ij min

23 A képletekben a szimbólumok jelentése: a b x c i j ij ij m n A szállítás-szervezésben számos matematikai, operációkutatási módszert alkalmazhatunk. oroljon fel ezek közül legalább négyet! nemlineáris programozás.... A szállítási probléma többféleképpen is megoldható. Néhány ismertebb megoldási módszer: Progresszív eljárás (Írja a megoldás mellé, hogy Ön szerint melyek a közelít( módszerek, s melyek adnak optimális eredményt!) A körutazási probléma többféleképpen is megoldható. Néhány ismertebb megoldási módszer: Dacey eljárás (Írja a megoldás mellé, hogy Ön szerint melyek a közelít( módszerek, s melyek adnak optimális eredményt!) Az integrált járatszerkesztési rendszereket a vállalatok több célra alkalmazzák. oroljon fel a fontosabb alkalmazási lehet(ségek közül legalább további négyet! Egységrakományos áruelosztási rendszerek támogatása Az integrált járatszerkesztési rendszerekkel a következ( stratégiai problémák oldhatók meg: A jármirányítási munka hatékonyságának vizsgálata

24 Az integrált járatszerkesztési rendszerekkel a következ( operatív, illetve taktikai feladatok oldhatók meg: Állandó (fix) járatok kialakítása Az integrált járatszerkesztési rendszerek számos el(nye van. oroljon fel legalább további hármat! Csökken a jármvek szükséges futásteljesítménye Egészítse ki a következ( ábrákat! Egyszer járat Egyszer járat Egyszer ingajárat Gyjt(-járat T T T F L F T Telephely, F Felrakóhely, L Lerakóhely Kérem, egészítse ki az alábbi ábrát, hogy az egy lehetséges járattervez( rendszer egyszersített logikai vázlatát mutassa!

25 Vev(- törzs adatok Vev(- igények KÉZLET Becsülje meg, hogy ha eredetileg az átlagos készáru készlet 1000 rakodólap volt. Ebben az a 00 rakodólapnyi áru, mint biztonsági készlet is benne van, amelyet két szórás () értékre vettek fel. A pótlás a rendelést követ>. napon érkezik. A/ Mekkora lesz Ön szerint a cég átlagos árukészlete, ha az eredeti egy depó helyett 4 depót hoz létre? B/ Mekkora a készletek napi átlagos fogyása? C/ Mekkora az igények szórása? MEGOLDÁ L 1 Q 800 Q B 00 A/ Q új B/ 800/400 C/ Q B k

26 00 INNEN 71

Szállításszervezési módszerek

Szállításszervezési módszerek Szállításszervezési módszerek 1 Néhány alapvet szempontot a járatkapcsolás eltt figyelembe kell venni. 1. Akkor célszer$ a járatokat összekapcsolni, ha ezzel költséget (távolságot, idt, járm$vet stb.)

Részletesebben

Elosztási hálók vizsgálata Elosztási költségek alakulása átrakódepók esetén

Elosztási hálók vizsgálata Elosztási költségek alakulása átrakódepók esetén A többlépcss (közvetett) áruelosztási hálózatban a disztribúcióhoz szükséges járm"- kapacitás (raksúlytonna-km-ben kifejezve), gyakorlatilag nem függ a depószámtól. (Elméleti megfontolások szerint helyesen

Részletesebben

Szállításszervezési módszerek Jármvek optimális kiterhelése 1

Szállításszervezési módszerek Jármvek optimális kiterhelése 1 Jármvek optimális kiterhelése 1 A jármvek megrakását azok teherbírása és raktérfogata (esetleg ez utóbbi helyett rakterülete) korlátozza. A szállítandó jármveknek tömege és térfogata van (ez utóbbit gyakran

Részletesebben

1. Egy háromtengelyes tehergépjármű 10 tonna saját tömegű. 130 kn. 7 m. a.) A jármű maximális össztömege 24 tonna lehet.(előadás anyaga)!!!!

1. Egy háromtengelyes tehergépjármű 10 tonna saját tömegű. 130 kn. 7 m. a.) A jármű maximális össztömege 24 tonna lehet.(előadás anyaga)!!!! TEHERELHELYEZÉS. Egy háromtengelyes tehergépjármű 0 tonna saját tömegű. a.) Ha a járművet a közúti forgalomban kívánja használni, külön engedély nélkül, mekkora lehet a jármű legnagyobb teherbírása? b.)

Részletesebben

Elosztási hálók vizsgálata Elosztási költségek alakulása átrakódepók esetén

Elosztási hálók vizsgálata Elosztási költségek alakulása átrakódepók esetén A többlépcss (közvetett) áruelosztási hálózatban a disztribúcióhoz szükséges járm"- kapacitás (raksúlytonna-km-ben kifejezve), gyakorlatilag nem függ a depószámtól. (Elméleti megfontolások szerint helyesen

Részletesebben

Szállításszervezési módszerek Járattípusok 1

Szállításszervezési módszerek Járattípusok 1 Járattípusok 1 A logisztikában a távolság-áthidalás tetemes költségeinek mérséklését alapvetően kétféleképpen érhetjük el: - a szükséges szállítási teljesítmény csökkentésével, - a szállítójárművek jó

Részletesebben

Szállításszervezési módszerek

Szállításszervezési módszerek Szállításszervezési módszerek A megtakarítási eljárás kiterjesztése 1 Néhány alapvető szempontot a járatkapcsolás előtt figyelembe kell venni. 1. Akkor célszerű a járatokat összekapcsolni, ha ezzel költséget

Részletesebben

Járattervezés számítógéppel

Járattervezés számítógéppel Járattervezés számítógéppel Mindig is kellett járatokat tervezni. Mi ezzel a gond? Az Európai Unióba belépve a magyar vállalatoknak hazai területen is ersöd külföldi konkurenciával kell számolniuk. A versenyben

Részletesebben

Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó Közlekedésüzemvitel-ellátó

Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó Közlekedésüzemvitel-ellátó Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Gyakorló feladatok Alkalmazott Operációkutatás vizsgára. További. 1. Oldja meg grafikusan az alábbi feladatokat mindhárom célfüggvény esetén!

Gyakorló feladatok Alkalmazott Operációkutatás vizsgára. További. 1. Oldja meg grafikusan az alábbi feladatokat mindhárom célfüggvény esetén! Gyakorló feladatok Alkalmazott Operációkutatás vizsgára. További példák találhatók az fk.sze.hu oldalon a letöltések részben a közlekedési operációkutatásban 1. Oldja meg grafikusan az alábbi feladatokat

Részletesebben

Áruszállítási módok részaránya az Európai Unión belül (1990): Közúti szállítás 75%, Vasúti szállítás 17%, Vízi szállítás 8%.

Áruszállítási módok részaránya az Európai Unión belül (1990): Közúti szállítás 75%, Vasúti szállítás 17%, Vízi szállítás 8%. 5. ELŐADÁS ÁRUSZÁLLÍTÁS A GLOBÁLIS LOGISZTIKÁBAN Áruszállítási módok: Közúti áruszállítás, Vasúti áruszállítás, Vízi áruszállítás, Légi áruszállítás, Csővezetékes áruszállítás, Kombinált áruszállítás.

Részletesebben

S Z Á L L Í T Á S I F E L A D A T

S Z Á L L Í T Á S I F E L A D A T Döntéselmélet S Z Á L L Í T Á S I F E L A D A T Szállítási feladat meghatározása Speciális lineáris programozási feladat. Legyen adott m telephely, amelyeken bizonyos fajta, tetszés szerint osztható termékből

Részletesebben

Trigonometria. Szögfüggvények alkalmazása derékszög háromszögekben. Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Matematika Tanszék 1

Trigonometria. Szögfüggvények alkalmazása derékszög háromszögekben. Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Matematika Tanszék 1 Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Matematika Tanszék 1 Trigonometria Szögfüggvények alkalmazása derékszög háromszögekben 1. Az ABC hegyesszög háromszögben BC = 14 cm, AC = 1 cm, a BCA szög nagysága

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Síkgeometria

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Síkgeometria MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Síkgeometria 1) Döntse el, hogy a következő állítások közül melyik igaz és melyik hamis! a) A háromszög köré írható kör középpontja mindig valamelyik súlyvonalra

Részletesebben

A közlekedési teljesítmények és kapacitások

A közlekedési teljesítmények és kapacitások A közlekedési teljesítmények és kapacitások Dr. Horváth Balázs tanszékvezető, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszék 1 Közlekedési teljesítmények Szállítási teljesítmény Üzemi teljesítmény

Részletesebben

Újrahasznosítási logisztika. 7. Gyűjtőrendszerek számítógépes tervezése

Újrahasznosítási logisztika. 7. Gyűjtőrendszerek számítógépes tervezése Újrahasznosítási logisztika 7. Gyűjtőrendszerek számítógépes tervezése A tervezési módszer elemei gyűjtési régiók számának, lehatárolásának a meghatározása, régiónként az 1. fokozatú gyűjtőhelyek elhelyezésének

Részletesebben

1. Oldja meg grafikusan az alábbi feladatokat mindhárom célfüggvény esetén! a, x 1 + x 2 2 2x 1 + x 2 6 x 1 + x 2 1. x 1 0, x 2 0

1. Oldja meg grafikusan az alábbi feladatokat mindhárom célfüggvény esetén! a, x 1 + x 2 2 2x 1 + x 2 6 x 1 + x 2 1. x 1 0, x 2 0 Gyakorló feladatok Operációkutatás vizsgára 1. Oldja meg grafikusan az alábbi feladatokat mindhárom célfüggvény esetén! a, b, c, d, x 1 + x 2 2 2x 1 + x 2 6 x 1 + x 2 1 x 1 2, 5 z 1 = 4x 1 3x 2 max; z

Részletesebben

2. hét. 8. hét Elrejelzett igény Korábbi rendelés Készlet Rendelés beérkezés Rendelés feladás. 3. hét

2. hét. 8. hét Elrejelzett igény Korábbi rendelés Készlet Rendelés beérkezés Rendelés feladás. 3. hét Utolsó módosítás dátuma: szombat, 200 november Készletek - Id-vezérelt rendelési pont - 1 Az id-vezérelt rendelési rendszert (IVR) tulajdonképpen az MRP-re alapul, hiszen a becsült igényeket onnan kapjuk.

Részletesebben

file://c:\coeditor\data\local\course410\tmp.xml

file://c:\coeditor\data\local\course410\tmp.xml 1. oldal, összesen: 5 Tanulási célok: A lecke feldolgozása után Ön képes lesz: saját szavaival meghatározni a forda fogalmát; saját szavaival meghatározni a forda célját és szerepét; kiválasztani a forda

Részletesebben

VBKTO logisztikai modell bemutatása

VBKTO logisztikai modell bemutatása VBKTO logisztikai modell bemutatása Logisztikai rendszerek információs technológiája: Szakmai nyílt nap Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar 2007. június 6. Tartalom Vagyontárgy nyilvántartó központ

Részletesebben

Logisztika alapjai 3. Az elosztási logisztika menedzsmentje

Logisztika alapjai 3. Az elosztási logisztika menedzsmentje BME GTK Ipari Menedzsment és Vállalkozásgazdasági Tanszék Menedzser Program Logisztika alapjai 3. Az elosztási logisztika menedzsmentje dr. Tóth Lajos egyetemi docens dr.. Tóth Lajos: Logisztika alapjai

Részletesebben

a = 2 + [ i] b = ahol 1 i 162 a hallgató sorszáma a csatolt névsorban, [x] az x szám

a = 2 + [ i] b = ahol 1 i 162 a hallgató sorszáma a csatolt névsorban, [x] az x szám Döntéselmélet házi feladat, 2011-12 tanév II. félév A házi feladat beadása az aláírás feltétele. A házi feladatra adott minősítés az (anyag első felére vonatkozó) jegyben 40% súllyal szerepel, ennek megfelelően

Részletesebben

4. ELŐADÁS GLOBÁLIS ÁRUSZÁLLÍTÁS

4. ELŐADÁS GLOBÁLIS ÁRUSZÁLLÍTÁS 4. ELŐADÁS GLOBÁLIS ÁRUSZÁLLÍTÁS Az eddig ismertetett hatások mellett a globalizáció a szolgáltatási logisztikai területeken is megjelenik. A logisztikai szolgáltatásokban bekövetkező változások szerepe

Részletesebben

Menedzsment és vállalkozásgazdaságtan

Menedzsment és vállalkozásgazdaságtan Menedzsment és vállalkozásgazdaságtan 4. ZH - számolós feladatok Tartalomjegyzék 1. Készletgazdálkodás 2 1.1. Egy keresked az új................................... 2 1.2. Egy üzem egyik terméke................................

Részletesebben

Gyakorló feladatok a Termelésszervezés tárgyhoz MBA mesterszak

Gyakorló feladatok a Termelésszervezés tárgyhoz MBA mesterszak Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék Gyakorló feladatok a Termelésszervezés tárgyhoz MBA mesterszak Készítette: dr. Koltai Tamás egyetemi tanár Budapest, 2012.

Részletesebben

MATEMATIKA KÖZÉPSZINT% ÍRÁSBELI VIZSGA II. É R E T T S É G I V I Z S G A május május 5. 8:00 EMBERI ERFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

MATEMATIKA KÖZÉPSZINT% ÍRÁSBELI VIZSGA II. É R E T T S É G I V I Z S G A május május 5. 8:00 EMBERI ERFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA II. A rész II. B rész a feladat sorszáma maximális 13. 10 14. 14 15. 12 17 17 ÖSSZESEN 70 elért nem választott feladat maximális I. rész 30 II. rész 70 Az írásbeli vizsgarész a 100 dátum javító tanár összesen

Részletesebben

Érettségi feladatok: Trigonometria 1 /6

Érettségi feladatok: Trigonometria 1 /6 Érettségi feladatok: Trigonometria 1 /6 2003. Próba 14. Egy hajó a Csendes-óceán egy szigetéről elindulva 40 perc alatt 24 km-t haladt észak felé, majd az eredeti haladási irányhoz képest 65 -ot nyugat

Részletesebben

Operációkutatás példatár

Operációkutatás példatár 1 Operációkutatás példatár 2 1. Lineáris programozási feladatok felírása és megoldása 1.1. Feladat Egy gazdálkodónak azt kell eldöntenie, hogy mennyi kukoricát és búzát vessen. Ha egységnyi földterületen

Részletesebben

Érettségi feladatok: Síkgeometria 1/6

Érettségi feladatok: Síkgeometria 1/6 Érettségi feladatok: Síkgeometria 1/6 2005. május 10. 4. Döntse el, hogy a következő állítások közül melyik igaz és melyik hamis! A: A háromszög köré írható kör középpontja mindig valamelyik súlyvonalra

Részletesebben

Konténer termináli díjak

Konténer termináli díjak Konténer termináli díjak A konténer termináli díjak az ÁFA-t nem tartalmazzák! 1. Tárolási díjak 1.1 Leadási forgalomban érkező (import) konténerek tárolási díja: A kombináltfuvarozási küldeményt szállító

Részletesebben

Hirkó Bálint. Bevezetés: a városi áruellátásról általában A városi áruellátás sajátos problémái A járattervez+ rendszerek felépítése, szolgáltatásai

Hirkó Bálint. Bevezetés: a városi áruellátásról általában A városi áruellátás sajátos problémái A járattervez+ rendszerek felépítése, szolgáltatásai Hirkó Bálint járattervezés és irányítás a áruellátás területén : a áruellátásról általában A áruellátás sajátos problémái, szolgáltatásai : a járattervez+ összekapcsolása más információs kel A áruellátás

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 3. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 3. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Matematika középszint

Részletesebben

12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 841 02 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja

Részletesebben

MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA KÖZÉPSZINT% II. ÉRETTSÉGI VIZSGA október október 25. 8:00 MINISZTÉRIUM. Idtartam: 135 perc.

MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA KÖZÉPSZINT% II. ÉRETTSÉGI VIZSGA október október 25. 8:00 MINISZTÉRIUM. Idtartam: 135 perc. a feladat sorszáma elért összesen maximális II./A rész 13. 12 14. 12 15. 12 II./ B rész m nem választott feladat 17 17 ÖSSZESEN 70 maximáli s elért I. rész 30 II. rész 70 MINDÖSSZESEN 100 dátum javító

Részletesebben

Elosztási hálók vizsgálata Bevezetés

Elosztási hálók vizsgálata Bevezetés Az elosztási csatornahálózat A termékeknek létrehozásuk helyérl el kell jutniuk a felhasználóhoz. Azt a módot, ahogy a termékek a gyártótól eljutnak a fogyasztóhoz eljutnak, továbbá azokat a módszereket,

Részletesebben

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV Beszerzési és elosztási logisztika Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV 2. Előadás A beszerzési logisztika alapjai Beszerzési logisztika feladata/1 a termeléshez szükséges: alapanyagok

Részletesebben

Egyes logisztikai feladatok megoldása lineáris programozás segítségével. - bútorgyári termelési probléma - szállítási probléma

Egyes logisztikai feladatok megoldása lineáris programozás segítségével. - bútorgyári termelési probléma - szállítási probléma Egyes logisztikai feladatok megoldása lineáris programozás segítségével - bútorgyári termelési probléma - szállítási probléma Egy bútorgyár polcot, asztalt és szekrényt gyárt faforgácslapból. A kereskedelemben

Részletesebben

1 = 1x1 1+3 = 2x2 1+3+5 = 3x3 1+3+5+7 = 4x4

1 = 1x1 1+3 = 2x2 1+3+5 = 3x3 1+3+5+7 = 4x4 . Orchidea Iskola VI. Matematika verseny 0/0 II. forduló = x + = x ++ = x +++ = x Ennek ismeretében mennyivel egyenlő ++++...+9+99=? A ) 0. D ) 0 000 6 C ) 0 D ) A Földközi-tengerben a só-víz aránya :

Részletesebben

MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA KÖZÉPSZINT% II. ÉRETTSÉGI VIZSGA május 3. MINISZTÉRIUM NEMZETI ERFORRÁS május 3. 8:00. Idtartam: 135 perc

MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA KÖZÉPSZINT% II. ÉRETTSÉGI VIZSGA május 3. MINISZTÉRIUM NEMZETI ERFORRÁS május 3. 8:00. Idtartam: 135 perc a feladat sorszáma maximális elért összesen II./A rész 13. 12 14. 12 15. 12 II./B rész 17 17 m nem választott feladat ÖSSZESEN 70 maximális elért I. rész 30 II. rész 70 Az írásbeli vizsgarész a 100 dátum

Részletesebben

A beszerzés rövid távú céljai és megvalósításuk módszerei

A beszerzés rövid távú céljai és megvalósításuk módszerei A beszerzés rövid távú céljai és megvalósításuk módszerei A változó piaci viszonyokhoz rugalmasan kell alkalmazkodni és ehhez biztosítani kell az áruutánpótlás folyamatosságát. Rövid tárva is kell gondolni

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) Közlekedési alapismeretek (közlekedés-üzemvitel) középszint 1221 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Gyakorló feladatok (szállítási feladat)

Gyakorló feladatok (szállítási feladat) Gyakorló feladatok (szállítási feladat) 1. feladat Egy élelmiszeripari vállalat 3 konzervgyárából lát el 4 nagy bevásárlóközpontot áruval. Az egyes gyárak által szállítható mennyiségek és az áruházak igényei,

Részletesebben

IV. Felkészítő feladatsor

IV. Felkészítő feladatsor IV. Felkészítő feladatsor 1. Az A halmaz elemei a (-7)-nél nagyobb, de 4-nél kisebb egész számok. B a nemnegatív egész számok halmaza. Elemeinek felsorolásával adja meg az A \ B halmazt! I. 2. Adott a

Részletesebben

Operációkutatás. 4. konzultáció: Szállítási feladat. A feladat LP modellje

Operációkutatás. 4. konzultáció: Szállítási feladat. A feladat LP modellje Operációkutatás 1 NYME KTK, gazdálkodás szak, levelező alapképzés 2002/2003. tanév, II. évf. 2.félév Előadó: Dr. Takách Géza NyME FMK Információ Technológia Tanszék 9400 Sopron, Bajcsy Zs. u. 9. GT fszt.

Részletesebben

Hirkó Bálint. Számítógépes járattervezés és irányítás a városi áruellátás területén

Hirkó Bálint. Számítógépes járattervezés és irányítás a városi áruellátás területén Hirkó Bálint járattervezés és irányítás a áruellátás területén : a áruellátásról általában A áruellátás sajátos problémái, szolgáltatásai : a járattervező összekapcsolása más információs kel A áruellátás

Részletesebben

6. előadás: Áruszállítás menedzsmentje

6. előadás: Áruszállítás menedzsmentje 6. előadás: Áruszállítás menedzsmentje A közlekedés személyek és tárgyak helyváltoztatása technikai eszközök, berendezések térbeli, földrajzi távolságok leküzdése Földrajzi elhelyezkedés alapján Szlovákia

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) Közlekedési alapismeretek (közlekedés-üzemvitel) középszint 1211 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Vállalati modellek. Előadásvázlat. dr. Kovács László

Vállalati modellek. Előadásvázlat. dr. Kovács László Vállalati modellek Előadásvázlat dr. Kovács László Vállalati modell fogalom értelmezés Strukturált szervezet gazdasági tevékenység elvégzésére, nyereség optimalizálási céllal Jellemzői: gazdasági egység

Részletesebben

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2009/2010 Matematika I. kategória (SZAKKÖZÉPISKOLA) 2. forduló feladatainak megoldása

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2009/2010 Matematika I. kategória (SZAKKÖZÉPISKOLA) 2. forduló feladatainak megoldása Oktatási Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny / Matematika I. kategória (SZAKKÖZÉPISKOLA) 2. forduló feladatainak megoldása. Oldja meg a valós számok legbővebb részhalmazán a egyenlőtlenséget!

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI MATEMATIKA ÚTMUTATÓ ÉRETTSÉGI VIZSGA KÖZÉPSZINT% ÍRÁSBELI. ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 21. OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI MATEMATIKA ÚTMUTATÓ ÉRETTSÉGI VIZSGA KÖZÉPSZINT% ÍRÁSBELI. ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 21. OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Matematika középszint Javítási-értékelési útmutató 063 MATEMATIKA KÖZÉPSZINT% ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÉRETTSÉGI VIZSGA 006. február. OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Fontos tudnivalók

Részletesebben

Megoldások IV. osztály

Megoldások IV. osztály Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások IV. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI május 29. KÖZÉPSZINT

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI május 29. KÖZÉPSZINT MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 005. május 9. KÖZÉPSZINT 1) Mely x valós számokra igaz, hogy x I. 9? x 1 3. x 3. Összesen: pont ) Egy háromszög egyik oldalának hossza 10 cm, a hozzá tartozó magasság hossza 6 cm.

Részletesebben

Szállítási feladat_1.

Szállítási feladat_1. Szállítási feladat_. Bevezetés, a vállalkozás bemutatása A vállalkozás 992-ben alakult, mint egyszemélyes vállalkozás, majd évek során kinőtte magát, tevékenysége és vevőköre egyre kiszélesedett, így 2002-ben

Részletesebben

Megoldások p a.) Sanyi költötte a legkevesebb pénzt b.) Sanyi 2250 Ft-ot gyűjtött. c.) Klára

Megoldások p a.) Sanyi költötte a legkevesebb pénzt b.) Sanyi 2250 Ft-ot gyűjtött. c.) Klára Megoldások 1. feladat: A testvérek, Anna, Klára és Sanyi édesanyjuknak ajándékra gyűjtenek. Anna ötször, Klára hatszor annyi pénzt gyűjtött, mint Sanyi. Anna az összegyűjtött pénzének 3/10 részéért, Klára

Részletesebben

LOGISZTIKA. Áruszállítás. Az áruszállítás. Szakálosné Mátyás Katalin

LOGISZTIKA. Áruszállítás. Az áruszállítás. Szakálosné Mátyás Katalin LOGISZTIKA Áruszállítás Szakálosné Mátyás Katalin Az áruszállítás Anyagok, termékek (áruk) helyváltoztató mozgatása, térbeli áthelyezése, rendeltetési helyre juttatása. A faanyag nagyobb távolságra, zömében

Részletesebben

Játékszabály. Logikai játék 2 5 fő részére 7 éven felülieknek 1 játszma időtartama kb. 45 perc. A doboz tartalma:

Játékszabály. Logikai játék 2 5 fő részére 7 éven felülieknek 1 játszma időtartama kb. 45 perc. A doboz tartalma: Játékszabály Logikai játék 2 5 fő részére 7 éven felülieknek 1 játszma időtartama kb. 45 perc A doboz tartalma: 75 fakocka (15 15 db öt színből) 5 db kétoldalú játéktábla pontozótábla 5 db pontszám jelölő

Részletesebben

2. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2014/2015 tanév. 1. Számkeresztrejtvény:

2. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2014/2015 tanév. 1. Számkeresztrejtvény: 1. Számkeresztrejtvény: MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2014/2015 tanév 2. forduló Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy a négyzet alakú mezőkbe

Részletesebben

Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2012/2013-as tanév első (iskolai) forduló haladók II. kategória

Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2012/2013-as tanév első (iskolai) forduló haladók II. kategória Bolyai János Matematikai Társulat Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2012/2013-as tanév első (iskolai) forduló haladók II. kategória Megoldások és javítási útmutató 1. A 23-as szám című misztikus filmben

Részletesebben

MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA EMELT SZINT% ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 15. 2013. október 15. 8:00 MINISZTÉRIUMA EMBERI ERFORRÁSOK

MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA EMELT SZINT% ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 15. 2013. október 15. 8:00 MINISZTÉRIUMA EMBERI ERFORRÁSOK I. rész II. rész a feladat sorszáma maximális pontszám elért pontszám maximális pontszám 1. 11 2. 12 51 3. 14 4. 14 16 16 64 16 16 8 nem választott feladat Az írásbeli vizsgarész pontszáma 115 elért pontszám

Részletesebben

Ügyfelünk a mall.cz. A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára

Ügyfelünk a mall.cz. A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára Ügyfelünk a mall.cz A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára Rugalmas B2C logisztikai megoldás Egy nagy online webáruházban mint mint például a Mall.cz esetében minden megtalálható, amire

Részletesebben

Minta 2. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR. I. rész

Minta 2. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR. I. rész 2. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR I. rész A feladatok megoldására 45 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A feladatok megoldásához

Részletesebben

MATEMATIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MATEMATIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Matematika emelt szint 0613 ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. május 8. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Formai előírások: Fontos tudnivalók

Részletesebben

Haladók III. kategória 2. (dönt ) forduló

Haladók III. kategória 2. (dönt ) forduló Haladók III. kategória 2. (dönt ) forduló 1. Tetsz leges n pozitív egész számra jelölje f (n) az olyan 2n-jegy számok számát, amelyek megegyeznek az utolsó n számjegyükb l alkotott szám négyzetével. Határozzuk

Részletesebben

file://c:\coeditor\data\local\course410\tmp.xml

file://c:\coeditor\data\local\course410\tmp.xml 1. oldal, összesen: 7 Tanulási célok: A lecke feldolgozása után Ön képes lesz: saját szavaival meghatározni a grafikus fordatervezés módszerét támogató körülményeket; saját szavaival meghatározni a grafikus

Részletesebben

Mozgással kapcsolatos feladatok

Mozgással kapcsolatos feladatok Mozgással kapcsolatos feladatok Olyan feladatok, amelyekben az út, id és a sebesség szerepel. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás esetén jelölje s= a megtett utat, v= a sebességet, t= az id t. Ekkor érvényesek

Részletesebben

MTMG Logisztikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság DÍJSZABÁS

MTMG Logisztikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság DÍJSZABÁS MTMG Logisztikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság DÍJSZABÁS Budapest, 2014. január 27. Kalmár István vezérigazgató 1 Bevezetés Az MTMG Logisztikai Zrt. (továbbiakban: MTMG Zrt.) Díjszabása az Árufuvarozás

Részletesebben

A 2006-2007. tanévi matematika OKTV I. kategória első (iskolai) fordulójának pontozási útmutatója

A 2006-2007. tanévi matematika OKTV I. kategória első (iskolai) fordulójának pontozási útmutatója SZAKKÖZÉPISKOLA A 006-007. tanévi matematika OKTV I. kategória első (iskolai) fordulójának pontozási útmutatója. Feladat: Egy számtani sorozat három egymást követő tagjához rendre 3-at, -et, 3-at adva

Részletesebben

Logisztikai teljesítménytol függo költségek. Teljes logisztikai költségek. Logisztikai teljesítmény hiánya okozta költségek. költség.

Logisztikai teljesítménytol függo költségek. Teljes logisztikai költségek. Logisztikai teljesítmény hiánya okozta költségek. költség. 0., ELŐADÁS LOGISZTIAI ÖLTSÉGE A tevékenységek esetén is számolni kell ekkel. Ezek a ek különbözőképpen számolhatóak, attól függően, hogy milyen tényezőket vesznek számításba és hogy a tevékenységek hogyan

Részletesebben

13. a) Oldja meg a valós számok halmazán a következ egyenletet! 2

13. a) Oldja meg a valós számok halmazán a következ egyenletet! 2 A 13. a) Oldja eg a valós száok halazán a következ egyenletet! ( x ) 90 5 (0,5x 17) 3 x b) Oldja eg a valós száok halazán a egyenl tlenséget! 7x a) 5 pont b) 7 pont 1 pont írásbeli vizsga, II. összetev

Részletesebben

Árufuvarozó vasútvállalatok 2013

Árufuvarozó vasútvállalatok 2013 NEWS - V0 elkerülő 1968 óta a második tervezett új vasútvonal (Őriszentpéter) Budapest tehermentesítés Fejlődés az építőiparban Finanszírozás: Kínai Fejlesztési Bank és Uniós források Tervezett vonalátadás:

Részletesebben

Megoldás: Mindkét állítás hamis! Indoklás: a) Azonos alapú hatványokat úgy szorzunk, hogy a kitevőket összeadjuk. Tehát: a 3 * a 4 = a 3+4 = a 7

Megoldás: Mindkét állítás hamis! Indoklás: a) Azonos alapú hatványokat úgy szorzunk, hogy a kitevőket összeadjuk. Tehát: a 3 * a 4 = a 3+4 = a 7 A = {1; 3; 5; 7; 9} A B = {3; 5; 7} A/B = {1; 9} Mindkét állítás hamis! Indoklás: a) Azonos alapú hatványokat úgy szorzunk, hogy a kitevőket összeadjuk. Tehát: a 3 * a 4 = a 3+4 = a 7 Azonos alapú hatványokat

Részletesebben

Ügyfelünk a Knorr-Bremse. Központilag szervezett európai disztribúció

Ügyfelünk a Knorr-Bremse. Központilag szervezett európai disztribúció Ügyfelünk a Knorr-Bremse Központilag szervezett európai disztribúció Copyright Knorr-Bremse AG Közös növekedés lépésről lépésre A stabil kapcsolatok kialakulásához idő kell. Idő kell a kölcsönös bizalom

Részletesebben

I. A gyökvonás. cd c) 6 d) 2 xx. 2 c) Szakaszvizsgára gyakorló feladatok 10. évfolyam. Kedves 10. osztályos diákok!

I. A gyökvonás. cd c) 6 d) 2 xx. 2 c) Szakaszvizsgára gyakorló feladatok 10. évfolyam. Kedves 10. osztályos diákok! Kedves 10. osztályos diákok! Szakaszvizsgára gyakorló feladatok 10. évfolyam Közeleg a szakaszvizsga időpontja, amelyre 019. április 1-én kerül sor. A könnyebb felkészülés érdekében adjuk közre ezt a feladatsort,

Részletesebben

NÉGYOSZTÁLYOS FELVÉTELI Részletes megoldás és pontozás a Gyakorló feladatsor II.-hoz

NÉGYOSZTÁLYOS FELVÉTELI Részletes megoldás és pontozás a Gyakorló feladatsor II.-hoz NÉGYOSZTÁLYOS FELVÉTELI Részletes megoldás és pontozás a Gyakorló feladatsor II.-hoz Gedeon Veronika (Budapest) A javítókulcsban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók. A pontszámok részekre

Részletesebben

Operációkutatás. Vaik Zsuzsanna. Budapest október 10. First Prev Next Last Go Back Full Screen Close Quit

Operációkutatás. Vaik Zsuzsanna. Budapest október 10. First Prev Next Last Go Back Full Screen Close Quit Operációkutatás Vaik Zsuzsanna Vaik.Zsuzsanna@ymmfk.szie.hu Budapest 200. október 10. Mit tanulunk ma? Szállítási feladat Megoldása Adott: Egy árucikk, T 1, T 2, T,..., T m termelőhely, melyekben rendre

Részletesebben

A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MATEMATIKA I. KATEGÓRIA (SZAKKÖZÉPISKOLA) Javítási-értékelési útmutató

A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MATEMATIKA I. KATEGÓRIA (SZAKKÖZÉPISKOLA) Javítási-értékelési útmutató Oktatási Hivatal 04/0 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MTEMTIK I KTEGÓRI (SZKKÖZÉPISKOL) Javítási-értékelési útmutató Határozza meg a tízes számrendszerbeli x = abba és y =

Részletesebben

MATEMATIKA KÖZÉPSZINT% ÍRÁSBELI VIZSGA II. É R E T T S É G I V I Z S G A május május 5. 8:00 EMBERI ERFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

MATEMATIKA KÖZÉPSZINT% ÍRÁSBELI VIZSGA II. É R E T T S É G I V I Z S G A május május 5. 8:00 EMBERI ERFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA II. A rész II. B rész a feladat sorszáma maximális 13. 11 14. 13 15. 12 17 17 ÖSSZESEN 70 elért nem választott feladat maximális I. rész 30 II. rész 70 Az írásbeli vizsgarész a 100 dátum javító tanár összesen

Részletesebben

Járatoptimalizálási programcsomagok

Járatoptimalizálási programcsomagok LOGISZTIKAI RENDSZEREK Járatoptimalizálási programcsomagok Miben különböznek egymástól a járatoptimalizáló programcsomagok? Milyen követelményeket kell teljesíteniük? Ezekre a kérdésekre kereste a választ

Részletesebben

2004_02/10 Egy derékszögű trapéz alapjainak hossza a, illetve 2a. A rövidebb szára szintén a, a hosszabb b hosszúságú.

2004_02/10 Egy derékszögű trapéz alapjainak hossza a, illetve 2a. A rövidebb szára szintén a, a hosszabb b hosszúságú. Geometria háromszögek, négyszögek 2004_01/10 Az ABC háromszög C csúcsánál derékszög van. A derékszöget a CT és CD szakaszok három egyenlő részre osztják. A CT szakasz a háromszög egyik magassága is egyben.

Részletesebben

Emelt szintű érettségi feladatsorok és megoldásaik Összeállította: Pataki János; dátum: november. I. rész

Emelt szintű érettségi feladatsorok és megoldásaik Összeállította: Pataki János; dátum: november. I. rész Pataki János, november Emelt szintű érettségi feladatsorok és megoldásaik Összeállította: Pataki János; dátum: november I rész feladat Oldja meg az alábbi egyenleteket: a) log 7 log log log 7 ; b) ( )

Részletesebben

LINEÁRIS PROGRAMOZÁSI FELADATOK MEGOLDÁSA SZIMPLEX MÓDSZERREL

LINEÁRIS PROGRAMOZÁSI FELADATOK MEGOLDÁSA SZIMPLEX MÓDSZERREL LINEÁRIS PROGRAMOZÁSI FELADATOK MEGOLDÁSA SZIMPLEX MÓDSZERREL x 1-2x 2 6 -x 1-3x 3 = -7 x 1 - x 2-3x 3-2 3x 1-2x 2-2x 3 4 4x 1-2x 2 + x 3 max Alapfogalmak: feltételrendszer (narancs színnel jelölve), célfüggvény

Részletesebben

EUROLOGISZTIKA c. tantárgy 2006/2007. tanév I. félév gépészmérnöki szak, főiskolai szint levelező tagozat

EUROLOGISZTIKA c. tantárgy 2006/2007. tanév I. félév gépészmérnöki szak, főiskolai szint levelező tagozat EUROLOGISZTIKA c. tantárgy 2006/2007. tanév I. félév gépészmérnöki szak, főiskolai szint levelező tagozat Aláírás és a gyakorlati jegy feltétele az ellenőrző kérdésből szerezhető pontszámnál minimálisan

Részletesebben

MATEMATIKA EMELT SZINT% ÍRÁSBELI VIZSGA. 2014. október 14. 8:00 EMBERI ERFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA. Az írásbeli vizsga idtartama: 240 perc

MATEMATIKA EMELT SZINT% ÍRÁSBELI VIZSGA. 2014. október 14. 8:00 EMBERI ERFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA. Az írásbeli vizsga idtartama: 240 perc I. rész II. rész a feladat sorszáma maximális pontszám 1. 12 2. 11 3. 14 4. 14 16 elért pontszám maximális pontszám 51 16 64 16 16 8 nem választott feladat Az írásbeli vizsgarész pontszáma 115 dátum javító

Részletesebben

Folyadékszcintillációs spektroszkópia jegyz könyv

Folyadékszcintillációs spektroszkópia jegyz könyv Folyadékszcintillációs spektroszkópia jegyz könyv Zsigmond Anna Julia Fizika MSc I. Mérés vezet je: Horváth Ákos Mérés dátuma: 2010. október 21. Leadás dátuma: 2010. november 8. 1 1. Bevezetés A mérés

Részletesebben

352 Nevezetes egyenlôtlenségek. , az átfogó hossza 81 cm

352 Nevezetes egyenlôtlenségek. , az átfogó hossza 81 cm 5 Nevezetes egyenlôtlenségek a b 775 Legyenek a befogók: a, b Ekkor 9 + $ ab A maimális ab terület 0, 5cm, az átfogó hossza 8 cm a b a b 776 + # +, azaz a + b $ 88, tehát a keresett minimális érték: 88

Részletesebben

További programozási esetek Hiperbolikus, kvadratikus, integer, bináris, többcélú programozás

További programozási esetek Hiperbolikus, kvadratikus, integer, bináris, többcélú programozás További programozási esetek Hiperbolikus, kvadratikus, integer, bináris, többcélú programozás Készítette: Dr. Ábrahám István Hiperbolikus programozás Gazdasági problémák optimalizálásakor gyakori, hogy

Részletesebben

Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform - NEJP

Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform - NEJP Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 2018. 10. 05. 1 Digitális kapcsolatok NMFR 91 millió mobilparkolási tranzakció 1 650 000 ügyfél 40 milliárd Ft bevétel beszedése és elszámolása 23 viszonteladó integrálása (kkv-k

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: nem programozható számológép, vonalzó

Tájékoztató. Használható segédeszköz: nem programozható számológép, vonalzó 35/2016. (VIII. 31.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 841 02 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 2008. október 21. KÖZÉPSZINT I.

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 2008. október 21. KÖZÉPSZINT I. MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 008. október 1. KÖZÉPSZINT I. 1) Adja meg a 4 egyjegyű pozitív osztóinak halmazát! A keresett halmaz: {1 4 6 8}. ) Hányszorosára nő egy cm sugarú kör területe, ha a sugarát háromszorosára

Részletesebben

3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez AZ EGYSZER ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez AZ EGYSZER ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Kompetencia Alapú Levelező Matematika Verseny

Kompetencia Alapú Levelező Matematika Verseny Név: Iskola: Kompetencia Alapú Levelező Matematika Verseny 2012. december 10. 2. forduló Pótlapok száma: db. 1. Egy telek területe 2000 m 2. Adja meg az érdeklődő angol vevőnek, hány négyzetlábbal egyenlő

Részletesebben

Bevezetés. A Díjszabás az MMV Zrt. székhelyén (1035 Budapest, Kerék u. 80.), illetve a honlapján hozzáférhető. I. Fejezet. Díjszámítási feltételek

Bevezetés. A Díjszabás az MMV Zrt. székhelyén (1035 Budapest, Kerék u. 80.), illetve a honlapján hozzáférhető. I. Fejezet. Díjszámítási feltételek Bevezetés Az Árudíjszabás (továbbiakban: Díjszabás) az MMV Zrt Árufuvarozási Üzletszabályzata feltételei szerint kötött fuvarozási szerződések alapján a Magyar Köztársaság országos vasúti pályahálózatán

Részletesebben

Continental Railway Solution Kft. Díjszabás a vasúti árufuvarozási tevékenységekhez

Continental Railway Solution Kft. Díjszabás a vasúti árufuvarozási tevékenységekhez Continental Railway Solution Kft. Díjszabás a vasúti árufuvarozási tevékenységekhez Bevezetés A Continental Railway Solution Kft. (a továbbiakban CRSHU) által fuvarozott küldeményeknél a fuvarozási szerződésre

Részletesebben

Az egyenes egyenlete: 2 pont. Az összevont alak: 1 pont. Melyik ábrán látható e függvény grafikonjának egy részlete?

Az egyenes egyenlete: 2 pont. Az összevont alak: 1 pont. Melyik ábrán látható e függvény grafikonjának egy részlete? 1. Írja fel annak az egyenesnek az egyenletét, amely áthalad az (1; 3) ponton, és egyik normálvektora a (8; 1) vektor! Az egyenes egyenlete: 2. Végezze el a következő műveleteket, és vonja össze az egynemű

Részletesebben

4. modul Poliéderek felszíne, térfogata

4. modul Poliéderek felszíne, térfogata Matematika A 1. évfolyam 4. modul Poliéderek felszíne, térfogata Készítette: Vidra Gábor Matematika A 1. évfolyam 4. modul: POLIÉDEREK FELSZÍNE, TÉRFOGATA Tanári útmutató A modul célja Időkeret Ajánlott

Részletesebben

A Markowitz modell: kvadratikus programozás

A Markowitz modell: kvadratikus programozás A Markowitz modell: kvadratikus programozás Harry Markowitz 1990-ben kapott Közgazdasági Nobel díjat a portfolió optimalizálási modelljéért. Ld. http://en.wikipedia.org/wiki/harry_markowitz Ennek a legegyszer

Részletesebben

ÍRÁSBELI VIZSGA május 7. 8:00 II. Idtartam: 135 perc. ÉRETTSÉGI VIZSGA május 7. pontszám. pontszám. II. rész 70. I.

ÍRÁSBELI VIZSGA május 7. 8:00 II. Idtartam: 135 perc. ÉRETTSÉGI VIZSGA május 7. pontszám. pontszám. II. rész 70. I. a feladat sorszáma maximális elért összesen II. A rész 13. 12 14. 12 15. 12 II. B rész 17 17 m nem választott feladat ÖSSZESEN 70 maximális elért I. rész 30 II. rész 70 Az írásbeli vizsgarész a 100 dátum

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

1. tétel. 1. Egy derékszögű háromszög egyik szöge 50, a szög melletti befogója 7 cm. Mekkora a háromszög átfogója? (4 pont)

1. tétel. 1. Egy derékszögű háromszög egyik szöge 50, a szög melletti befogója 7 cm. Mekkora a háromszög átfogója? (4 pont) 1. tétel 1. Egy derékszögű háromszög egyik szöge 50, a szög melletti befogója cm. Mekkora a háromszög átfogója? (4 pont). Adott az ábrán két vektor. Rajzolja meg a b, a b és az a b vektorokat! (6 pont)

Részletesebben

Számítógépes döntéstámogatás OPTIMALIZÁLÁSI FELADATOK A SOLVER HASZNÁLATA

Számítógépes döntéstámogatás OPTIMALIZÁLÁSI FELADATOK A SOLVER HASZNÁLATA SZDT-03 p. 1/24 Számítógépes döntéstámogatás OPTIMALIZÁLÁSI FELADATOK A SOLVER HASZNÁLATA Werner Ágnes Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék e-mail: werner.agnes@virt.uni-pannon.hu Előadás

Részletesebben