Stabilan növekvő piacok, eredményesebb új év

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Stabilan növekvő piacok, eredményesebb új év"

Átírás

1 1 A Rába Járműipari Holding lapja LVIII. LVI. évfolyam szám JANUÁR október SZÁMVETÉS BALOG BÉLA PÉNZÜGYI IGAZGATÓVAL Stabilan növekvő piacok, eredményesebb új év A tartalomból: Januári lapszámunkban immáron hagyomány, hogy felkérjük a Rába Járműipari Holding Nyrt. pénzügyi igazgatóját egy olyan számvetésre, amelyben természetesen érintjük a mögöttünk hagyott esztendő legfőbb történéseit, ugyanakkor már előre is tekintünk a megkezdett új évre, melyben a holding üzleti terve a tavalyit meghaladó eredménnyel számol. Balog Béla ezúttal is készséggel állt a rendelkezésünkre. Az már önmagában rendkívüli dolog, hogy 2005-ben sikerült a piacainkat stabilan növekvő pályára állítani. Sajnos az üzemi eredményünk még negatív, de ezen a téren negyedévről negyedévre sikerült javulnunk, igaz a várt szintet, azaz a pozitív eredményt egyelőre nem tudtuk elérni. Az viszont mindenképpen kedvezőnek tekinthető, hogy az árfolyamok tavaly nem romlottak tovább, viszont rendkívül volatilisak, azaz ingadozóak voltak kezdte nyilatkozatát a pénzügyi igazgató. A termeléskoordináció zavarainak kiszűrése az elmúlt évben már hangsúlyosabban jelentkezett, ám még nem kielégítő módon, ezért aztán ez is 2006 egyik kiemelt feladata lesz. Tavaly sikerült több szempontból is a tisztánlátást segítő intézkedéseket tenni, melyeknek azonban átmenetileg negatív hatásai vannak a cégünk eredményeire. Sajnos még mindig jelentős az üzemi selejt- és próbadarabköltség, ennek (Folytatás a 2. oldalon.) Részletek a 15. oldalon évi bérmegállapodás: Nyilatkozatok 4. old. Rába Futómű Kft.: Korszerüsödik a gépállomány 5. old. ROR-program: Első jegyzés február 3-án 6. old. Tizenhárom alapító: Rába Ipari Park 10. old. ÍGY KEZDTÜK AZ ÉVET Összeállításunk a 2 3. oldalon) Megkérdeztük: Hogyan hasznosul a VBK-keret? 11. old.

2 2 SZÁMVETÉS BALOG BÉLA PÉNZÜGYI IGAZGATÓVAL Stabilan növekvő piacok, eredményesebb új év (Folytatás az 1. oldalról.) drasztikus csökkentése szintén hangsúllyal szerepel az idei feladatok sorában. A létszám-racionalizálásban viszont sikerült jelentős eredményeket elérnünk. Balog Béla ezt követően arról beszélt, hogy 2005-ben a piacainkon jelentős összetétel-változás történt. Ennek következtében a negyedik negyedévben már jelentősen több úgynevezett szerelt egységet (komplett futóművet) szállítottunk ki, amely számottevő értéktöbblettel rendelkező értékesítést jelent. Ez a tendencia várhatóan idén is jellemző lesz. Kiemelte az elsősorban a hidegüzemi területen indított komoly tavalyi fejlesz- A Rába Futómű Kft.-nél gyakorlatilag teljes körű volt a téli leállás, leszámítva a folyamatos üzemeket, ám ott is csupán úgynevezett hőntartási ügyeletet tartottak. A két ünnep között két nap munkát jelentett a csomagolásban és kiszállításban érintett néhány munkatársunknak is. Mindezt Kocsis Sándor operációs és minőségügyi igazgatótól hallottuk, aki elmondta, hogy idén kéthetes nyári és egyhetes téli üzemszünetre számíthatnak a Futómű Kft. munkatársai. Termelésprogramozással tudják majd szabályozni, így ez a kieső három hét az üzemvitelben nem jelenthet gondot. Az üzemszüneteket az elképzelések szerint összekapcsolják majd nagy karbantartásokkal, RÁBA MAGAZIN a Rába Járműipari Holding havonta megjelenő lapja a munka társak és a partnerek számára. Felelős kiadó: Csajbi Bernadett. A Rába Nyrt. megbízásából kiadja az X-Meditor Kft. (9023 Győr, Csaba u. 21.) Felelős szerkesztő: Csiszka Antal. Munkatársak: Baudentisztl Ferenc, Gaál József. Szerkesztőség: 9023 Győr, Csaba u. 21. Telefon/fax: 96/ , , ujsag@xmeditor.hu Nyomás: Palatia Nyomda és Kiadó Kft. (9026 Győr, Viza u. 4.) A Rába Magazin a honlapon megtekinthető. téseket, melyeknek folytatása biztosra vehető szigorúan kereskedelmi, üzleti alapon végrehajtott beruházások formájában. A pénzügyi igazgató 2006-ról szólva megemlítette a hasonló időszakot meghaladó mértékű megrendelésállományt, az elmúlt évihez hasonlóan emelkedő ezért aztán a takarékosságot üzemi szinten is előtérbe hozó energiaárakat, valamint a minden bizonnyal továbbra is kiszámíthatatlan árfolyam-tendenciát. Várhatóan enyhén emelkedhetnek az alapanyag-árszintek, melyek hatásait részben a már meglévő szerződéseken keresztül átháríthatjuk a vásárlóinkra. A Rába Rt. kommunikációs szervezete: 9027 Győr, Martin út 1. 96/ Lapunk következő száma február 24-én jelenik meg, minden dolgozó a munka helyén veheti át. A területcentralizáció a Futómű üzletág vonatkozásában gyakorlatilag a hónap végére befejeződött. A közúti jármű telephelyet kiürítettük, a vasúti járműben a Rába Jármű Kft. mellett már csak marginális, nem számottevő futóműjelenlét maradt. A folyamat eredményeként idén jelentős megtakarítást várunk. Minden dolgozónknak, tevékenykedjen az üzemben, legyen szellemi vagy fizikai, legyen vezető vagy vezetett, fel kell ismernie, hogy hatékonyabb termeléssel, ötletekkel, megfelelő hozzáállással és emberséggel kell tevékenykednie a közös jövőnk érdekében. Ebben segíthet a meghirdetett részvényvásárlási programunk, amelybe minél szélesebb munkavállalói kört szeretnénk bevonni, természetesen mindenkit a lehetőségei függvényében. A menedzsment mindenesetre jó példával próbál előállni. A Rába részéről mindenképpen egyedi megoldás a készpénzkímélés mellett az érdekeltség növelését célozza. Tény: ha az eredményeink megfelelő mértékben javulnak, akkor minden részvénytulajdonos jelentős haszonnal értékesítheti a papírjait zárta nyilatkozatát Balog Béla. Baudentisztl Ferenc A sikeres évvárás megalapozott a Futóműben valamint esetenként olyan projektekkel így például gép(át)telepítésekkel, melyek egyébként zavarnák a normális üzemmenetet. A decemberben megtervezett és megalapozott januári indítás a közepesnél jobbra sikerült, de néhány tekintetben elmaradt a várakozásainktól tért rá az évindítás értékelésére Kocsis Sándor. Azt terveztük, hogy a január ugyanolyan erős lesz, mint bármely más hónap, ám sajnos beszállítói problémák miatt ez nem teljesül. Az utóbbi évekhez viszonyítva azonban mégiscsak ez a mostani volt a legsimább indításunk, sőt ha az említett késedelmek miatt a szereldét nem számítanánk, akkor zökkenőmentesnek is mondhatnánk. A problémák dacára azonban az üzemek nagyon gyorsan felvették a megfelelő fordulatszámot, így aztán a következő hónapok már minden tekintetben teljes értékűek lehetnek. Eredmény, hogy míg tavaly szinte folyamatosan magas készletszinttel küszködtünk, az év végére sikerült a célértéket elérnünk, oly módon, hogy az ellátás szintje enyhén javult. Az igazgató beszélt arról, hogy minden fontos projekt, melyet tavaly kezdtek, természetesen ugyanolyan ütemben tovább folytatódik, sőt új projektek is indulnak. Bizonyos esetekben már megtörtént a programok visszaellenőrzése is, és ahol hatékonytalanságot találtak, ott beavatkoztak. Ilyen például a minőségpont rendszere, amely bár eredményét tekintve tavaly is jól működött, ám a pontokat kiváltó okok elemzése sok esetben nem történt meg a kívánt módon, azért aztán ezt a tevékenységet a jövőben az operációs és minőségügyi igazgató felügyelete mellett végzik. Van néhány tavalyi projektünk, amely példásan zárult, vagy a megvalósítása jó ütemben halad folytatta Kocsis Sándor. Megemlíteném az LK mérőgép felújítását és üzembe helyezését, az új vezérléssel és szoftverrel kapcsolatos oktatás zökkenőmentes lefolytatását. Bevezetés alatt van az OM egyik moduljaként a gyártóeszköz-nyilvántartó rendszer, ahol bár a vártnál több problémával szembesültünk, végeredményben a munkálatokkal ütemesen haladunk. Példaértékűen előkészített program- és ütemterv alapján megalapoztuk az OM karbantartási moduljának bevezetését, melyet márciustól néhány területen már használni szeretnénk. A teljes körű feltöltés és alkalmazás az év derekán várható a vevői kapcsolatokat tekintve is intenzíven indult. Az év elején hozzánk látogatnak többek között a Meritor és a Dana európai képviselői, továbbá az Isuzu auditorok, valamint a Marmon Herrington vezetői. Ütemesen haladnak a májusban esedékes ISO TS minőségügyi rendszer újratanúsításának előkészítő munkálatai, de készülünk a szintén idén esedékes környezetvédelmi újratanúsításra is. Tavaly kezdtük az épületek és gyártócsarnokok környezetének rendezését, ami idén módszeresen folytatódik tovább. Elindítottuk az Eetek-Rába Energiaszolgáltató Kft. szakembereivel havonta tartandó energetikai bejárást, melynek elsődleges célja a működést biztosító feltételek ellenőrzése, illetve az energiafogyasztással kapcsolatos takarékossági lehetőségek feltárása emelte ki Kocsis Sándor, aki az oktatások fontosságáról is beszélt a képzések terén is áttörést hozhat. Összeállítjuk a Rába Tudásakadémia komplex tervét, amely hivatott a tudás eróziójának megállítására, illetve a tudás korszerűsítésére. Lezárult a hidegüzemi és kovácsüzem teamvezetői műhelymunka, melyet a Humancapital irányított. Ezen tevékenységet a körbe még nem bevont teamvezetőkkel idén tovább folytatjuk. Folytatódik az operációirányítás műhelymunkája is, melynek üléseire meghívtuk az értékesítési igazgatót is, megkezdve azt a folyamatot, melynek célja, hogy a társszervezeteket is bevonjuk a munkába. Cél a zökkenőmentes, maximális hatékonyságú, cégérdekeket szem előtt tartó együttműködés. Az operációs és minőségügyi igazgató úgy véli, hogy a gazdaságosság és eredményesség szempontjából optimistán tekinthetnek az idei év elé. Mint mondta: nagyon sok részmunka elvégzése után megalapozottnak látják, hogy az idei sikeres esztendőként kerül majd be a Rába Futómű Kft. történelemkönyvébe. (B. F.)

3 3 Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. MÓR A Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. móri gyárában az év a termelést tekintve nyugodtan, a kereskedelmi tevékenységet illetően viszont komoly pezsgéssel indult. Az év első két munkanapján leltározási tevékenységet folytattak, az azt megelőző leállás során pedig elvégezték a tervezett karbantartásokat. Mindezt azért is említjük, mert például a hegesztő robot darabbefogó készülékeinek nagyfelújítása is megtörtént, ám azok bemérése és pontosító beállítása már az idei esztendő feladata volt. Papp Zoltán gyárigazgató az évkezdés kapcsán megemlítette a közelgő auditálásokra történő felkészülést. Február közepén, egyhetes időszakot felölelően történik majd az ISO/TS 16949:2002 tanúsító audit háromévente soros megújítása, majd márciusban hasonló okból az ISO környezetvédelmi audit is terítékre kerül a technológia fejlesztő beruházások éve volt. Idén januárban érkezik meg az a présgép, melynek elhelyezése érdekében még falat is bontani kellett. Az automata szuper szabászgép beállítása és a működtetéssel kapcsolatos betanítás is már zajlik. A három új, duplakaros hegesztőállomás kapcsán pedig annyit mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy ennek köszönhetően már az előkészítő részműveletek hegesztése is automatizáltan történhet. A beüzemelésre váró új varrógépek az új Suzuki-autó gyártócellájában kapnak majd helyet. Itt érdemes kitérni arra, hogy a Magyar Suzuki Rt. ez évben a tervek szerint 171 ezer autót (az új modell, a Swift és az Ignis) állít majd elő, s mindegyik járműben tetten érhető móri munkatársaink munkája... Papp Zoltán ezt követően a már év elejére is jellemző kereskedelmi pezsgésről szólva konkrét tervekről és kedvező kilátásokról beszélt. Mint mondta, lapunk hasábjain nagyon szeretné viszontlátni ezzel kapcsolatban a potenciális partnerek nevét, mert az azt jelentené, hogy a vállalat sikeresen mérettetett meg a piacon. Érdekességként hozzátette: ma már ezen a téren is egyre nagyobb szerepet kap az internet, amelynél konkrét határidőre, adott formában történik az ajánlatadás. Az évkezdet híre az is, hogy a műszaki változások, a minőségi követelmények növekedése, valamint az üzletfejlesztési feladatok szerencsés gyarapodása miatt, a vevői igények még rugalmasabb kezelése érdekében átszervezik és kibővítik a vállalat műszaki és kereskedelmi szervezetét. SÁRVÁR A karácsony és szilveszter közötti téli leállás után jó hangulatban, zökkenők nélkül kezdődött az év Sárváron. HOSSZABB VOLT A LEÁLLÁS, DE MINTHA NEM IS LETT VOLNA A Jármű Kft. tevékenysége folyamatában tervezhető A Rába Jármű Kft. számára csak január második hétfőjén indult az idei munkaév. A plusz egyhetes leállást már novemberben elhatározta a társaság vezetése, arról természetesen értesítette a partnereket, a beszállítókat és persze ennek megfelelően tervezték a termelési programot. A leltárt megelőzően, december 18- án befejezett gyártást január 9-én úgy folytattuk, mintha abba sem hagytuk volna, azaz abszolút zökkenőmentesen indítottuk az új esztendőt tudtuk meg Nagy András gyártásvezetőtől. A program ugyanazzal a járműtípussal indult, mint amellyel zártuk az előző évet. Méghozzá H18-as három tengelyes katonai terepjáró tehergépkocsival, amelynek specialitását az az orr-részen elhelyezett működtető adapter adja, aminek segítségével az utászoknál használatos csónakot lehet vízre bocsátani, illetve onnan kiemelni. Mint megtudtuk, a tizennyolc darabos szériából öt még decemberben elkészült, a többit jelenleg gyártják. A december közepén tisztázott feladatterv értelmében ezt követően további tizennégy katonai tehergépkocsi készül majd az üzemben a Rába saját felépítményével szerelten. Időközben realizálódott tíz darab rigai midibusz-alváz gyártása és a napokban ugyanennyi, a görög piacra készülő midibusz-alvázat is beiktathatnak a gyártandó termé- Sárváron munkába állt a harmadik Okuma megmunkálóközpont. Kezelője Pethő Lajos. kek sorába. A logisztikával közösen most azon dolgoznak, hogy ezeknek a feladatoknak az első negyedévben hogyan, milyen ütemezésben tudnak eleget tenni. Nagyon nagy előny és komoly eredmény, hogy a Rába Jármű Kft. tevékenysége folyamatában tervezhető emelte ki Nagy András, aki röviden a kiírt autóbusz-tenderről is tájékoztatást adott. A három kategóriában, a 12 és 13,5 méteres, valamint csuklós autóbuszokra kiírt tenderre február végéig lehet pályázni, a végeredményt március 22-én hirdetik ki. Reményeink szerint a Rába Jármű Kft. érdekelt lesz a tendergyőztes pályázat valóra váltásában. (B.) Boldis Géza, az alkatrészgyár igazgatója elmondta lapunknak, hogy az újév első két munkanapja az ilyenkor szokásos leltározással telt, azóta a NAF és a Metaldyne projektek felfuttatása a vasiak legfontosabb feladata. Munkába állt a harmadik Okuma megmunkálóközpont, a közel 80 millió forintos beruházással a társaság gond nélkül elégítheti ki a neunkircheni futóműgyár növekvő igényeit. Boldis Géza szerint a tavalyi év a létszám optimalizálásáról, a termékkör és a technológiák felülvizsgálatáról, a szervezet átalakításáról és a beszállítókkal folytatott ártárgyalásokról szólt, a szakemberek minden folyamatot az év végi pozitív mérleg érdekének rendeltek alá. Sárvár nyereséges lett, a racionalizációs törekvések decemberben a kargyártás Lean-filozófia szerinti átalakításával erősödtek. A Lean- projekttől az idén is komoly eredményeket vár a társaság, de az első negyedév sikeréhez új piacokra, új megrendelésekre lesz szükség.

4 4 A évi központi bérmegállapodás A munkáltatók nevében a Rába Járműipari Holding Nyrt. vezérigazgatója úgy is, mint a Rába Nyrt. által alapított leányvállalatok tulajdonosi képviselője és a megállapodásra jogosult szakszervezetek a évre szóló munkadíjazási elvekről az alábbi megállapodást kötik. Jelen központi megállapodás a Kollektív Szerződés mellékletét képezi. Az arra jogosult szakszervezetekkel történő egyeztetés alapján helyi megállapodásokban további részletes szabályok kerülhetnek kialakításra. A helyi megállapodások szintén a Kollektív Szerződés részét képezik. A megállapodás hatálya az alábbi munkáltatókra terjed ki (továbbiakban Rába Csoport): Rába Járműipari Holding Nyrt. Rába Futómű Kft. Rába Jármű Kft. Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. Rába Vagyonkezelő Kft. A munkavállalók képviseletében jelen megállapodás kötésére jogosult érdekképviseletek: Rába Rt. Munkavállalók Szakszervezete Rába Mór Vasas Szakszervezet Járműipari Dolgozók Móri Független Szakszervezete Rába Sárvár Kft. Vasas Szakszervezeti Szövetség alapszervezete évi munkadíjazás elvei a Rába Csoport tagjainál: 1. A felek megállapodnak abban, hogy a Rába Nyrt április 1-jével a Rába Csoport tagjainál átlagosan 4% -os alapbéremelésnek megfelelő összeget fordít a munkavállalók személyi alapbérének növelésére az alábbiak figyelembevételével: Vissi Ferenc, a Rába Holding HR igazgatója: A munkáltatók a helyi bérmegállapodások megkötéséig meghatározzák a évben prémiumra jogosultak körét, és részükre a Rába Nyrt. közgyűlését követő hónap végéig prémiumfeladatot tűznek ki. A premizáltakra a jelen megállapodás nem vonatkozik. A évi bérfejlesztés végrehajtásának szabályai jelen megállapodás 4. pontjában,illetve a helyi megállapodásokban kerülnek részletesen szabályozásra. 2. Az egészségpénztári hozzájárulás mértéke (VBK-keret) január 1. és december 31. közötti időszakban Ft/fő. A VBK igénybevételi lehetőség bővül az Internet-utalvánnyal. Az igénybevétel részletes szabályait az érdekképviseletekkel egyeztetett VBK-szabályzat tartalmazza. A munkába járás munkavállalói költségtérítésnél külön egyedi kérésre méltányosságból a munkáltató engedélyezi, hogy évente egyszer a visszavont költségtérítés(ek) a munkavállaló kérésének megfelelően az önkéntes egészségpénztárba vagy az önkéntes nyugdíjpénztárba átutalásra kerüljenek. 3. Egyéb juttatás: a évi bérmegállapodás terhére december havi bérfizetéssel összesen 6000 Ft, április havi bérfizetésig két alkalommal összesen Ft értékű adómentes utalvány illet meg minden munkavállalót évi bérfejlesztés megvalósításának irányelvei: a) Az alapbér-fejlesztési keretösszeg bérgazdálkodási egységenként kerül meghatározásra. b) A bérgazdálkodási egységek és az egységek közötti átcsoportosítási lehetőség meghatározása helyi megállapodásokban történik. c) A Kollektív Szerződésnek megfelelően a helyi megállapodásokban lehetőség van ösztönző bérezésben is megállapodni. d) A helyi megállapodások megkötésének határideje március 14. Az elmúlt évek során olyan együttműködés alakult ki az érdekképviselettel, hogy bár örülök a korrekt bértárgyalásnak és bérmegállapodásnak, szinte már természetesnek is veszem azt. Reális megállapodás született a két felkészült oldal között. Külön megköszönöm a népes érdekképviseleti delegációval szemben álló, általam irányított, három fős HRteam (Hajdú Károly, Mészáros Mónika és Nagy Kornélia) professzionális és elkötelezett munkáját.a decemberi egyezség jó a cégünknek, mert csökkenti a gazdasági bizonytalanságot, ugyanakkor jó a szakszervezeteknek, mert más feladatokra tudnak koncentrálni. A különféle kompenzációs elemek közül elégedett vagyok azzal, hogy a választható béren kívüli juttatás összegét három év alatt sikerült duplájára emelnünk, s bízom abban, hogy az állam továbbra is támogatni fogja ezt a juttatási formát, amelyet hosszabb távon az adómentes határig szeretnénk fejleszteni. A megkötött bérmegállapodásnak megvannak a gazdasági alapjai, persze ehhez szükséges a még hatékonyabb munkavégzés, amelyet minden munkatársunktól elvárunk. Természetesen folytatni fogjuk a javító intézkedéseket és újakat is bevezetünk. Mindenki számára a gazdaságosság legyen a fókuszban, hiszen a háttér ehhez már adott. Az év a vevői megrendeléseket tekintve is jól indult, bár tisztában vagyunk azzal, hogy a piac az piac, minden bizonytalanságával együtt. A Futómű Kft. megvalósította azt, hogy ilyen változó piaci helyzetben is stabil működésre képes. Ez valamennyiünk közös munkájának eredménye. Külön szeretném azonban kiemelni a termelési vezetőket, akik eredményesen hasznosították a számukra szervezett tréning ismereteit, tapasztalatait. A Jármű Kft. is nagyon szépen és egyenletesen teljesít, náluk is megvan a gazdasági fedezet a bérfejlesztéshez. Az Alkatrész Kft. helyzete is egyre stabilabb, így aztán általánosságban elmondható, hogy a kedvező irányú változások alapját jelenthetik a várt további javulásnak, amit csakis közösen érhetünk el. e) Az alapbéremelés vetítési alapja a bérgazdálkodási egységnél április 1-jén statisztikai állományban lévő, bérfejlesztésre jogosult munkavállalók március 31-i személyialapbér-tömege, kivéve azon munkavállalók bére, akik a felmondási idejüket töltik, akikkel szemben a munkaviszonyukból származó kötelezettségük megszegése miatt április 1-jétől a bérfejlesztés időpontjáig a munkáltató intézkedést vagy eljárást kezdeményezett és a munkavállalót elmarasztaló határozat született, akiknek a munkaviszony megszüntetését a munkáltató tervezi, és a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat átadásra került legkésőbb március 31-éig, illetve azok, akik ezen időpontig jelezték munkaviszonymegszüntetési szándékukat. f) Bérfejlesztés a munkavállalók között differenciáltan kerül megvalósításra, a differenciálás során a munkavállaló által betöltött munkakör és az egyéni teljesítmény kerül figyelembevételre. g) Az új béreknek órabéres dolgozóknál 5 Ft-tal oszthatónak, havidíjas munkavállalóknál 1000 Ft-ra végződőnek kell lennie. h) A bérfejlesztés végrehajtásáról valamenynyi munkavállaló írásos értesítést kap, * * * Alper László, a Rába Rt. Munkavállalók Szakszervezetének elnöke: Remélem, lassan már hagyománnyá válik, hogy a tárgyévi bérmegállapodást az előző év végén sikerül megkötnünk. Így volt ez egy esztendeje és így történt most is. A bértárgyalások megkezdése előtt szakszervezetünk Sokorópátkán egy felkészítő tréninget tartott, amelyen megfogalmaztuk a követendő célokat és egyeztettük a reálisan elérhető eredményeket. A konstrukció kialakításánál természetesen tekintettel voltunk a részvénytársaság helyzetére, de figyelembe vettük az országos érdekegyeztető tanács által a versenyszférában meghatározott bérajánlást, a meghirdetett adóváltozásokat, valamint az idei év várható hatásait, így például az infláció alakulását. A tárgyalásokon aztán nem játszottunk színházat, törekedtünk a mielőbbi megegyezésre. Tekintettel arra, hogy a két fél első ajánlata nem állt messze egymástól, érezhető volt, hogy megfelelő kompromisszumokkal viszonylag gyorsan kialakítható az a közös álláspont, amely mind a cég, mind pedig az érdekképviseletek számára elfogadható. Figyelembe véve a vállalat jelenlegi helyzetét, amitől nem lehet elvonatkoztatni, azon munkavállalók is, akik bérfejlesztésben nem részesültek. i) A bérfejlesztés végrehajtásáról a munkáltató legkésőbb május 15-éig tájékoztatja az érdekképviseleti szerveket. j) A jogfolytonos állományban levő munkavállalók személyi alapbére a Munka törvénykönyvében meghatározott módon és az aktív állományba való visszatérésük időpontjában kerül rendezésre. k) A táppénzes állományból visszatérő munkavállaló bérfejlesztése a jelen szabályok szerint, visszatérésük után max. 30 napon belül kerül elbírálásra, melyről a munkavállaló írásbeli értesítést kap. 5. A felek megállapodnak abban, hogy az újonnan felvett munkavállalók alapbére az adott szakterületen, munkakörben foglalkoztatottak alapbérátlagának megfelelően kerüljön megállapításra. Az irányadó alapbérátlagot jelentősen meghaladó alapbér speciális és magas szintű szaktudás esetén, vagy a munkaerőpiac által (bizonyíthatóan) igazolt egyedi esetekben állapítható meg. Erről a munkáltató évente egy alkalommal tájékoztatja az érdekképviseletet. 6. Ezen bérmegállapodásban és a Kollektív Szerződés vonatkozó rendelkezéseiben foglaltakat a bérgazdálkodási egység vezetőik munkáltatói felelősségük körében kötelesek érvényesíteni, a beosztott vezetőik javaslatait is figyelembe véve. Kelt: Győr december 13. Munkáltatók részéről: Pintér István Rába Járműipari Holding Nyrt. vezérigazgató Érdekképviseletek részéről: Alper László Kovács Imre Rába Rt. Munkavállalók Szakszervezete Zsigmond Lajos Rába Sárvár Kft. Vasas Szakszervezeti Szövetség Alapszervezete Magyarné Magyary Mónika Járműipari Dolgozók Móri Független Szakszervezete Németh Miklós Rába Mór Vasas Szakszervezete úgy gondolom, megfelelő megállapodás született. Persze, törekedhettünk volna sokkal nagyobb mérvű bérfejlesztésre is, ám szemünk előtt lebegett a Motor Kft. riasztó példája A bértárgyalásokon elsődleges célunk volt a munkahelyek megőrzése, s a munkavállalók érdekében készek voltunk az ésszerű kompromisszumokra. A megállapodás tükrözi is ezt. Elégedettek vagyunk azzal, hogy a kafetéria, azaz a választható béren kívüli (VBK) juttatás összegét három év alatt sikerült megdupláznunk. Ebben új elemként szerepel az Internet-utalvány, ami újabb lehetőséget jelent munkatársainknak. Eredménynek számít, hogy az utazási költségtérítés esetén, ha a dolgozó önhibáján kívül nem élhet vele, nem veszti el az előre igényelt összeget, hanem év végén kérheti annak átütemezését a VBK juttatási rendszer egy más elemébe. Új elem a bérmegállapodásban, hogy három alkalommal hatezer forintos adómentes utalvány jár minden munkavállalónak, ami az alacsonyabb munkabérrel rendelkező munkatársaink számára kedvező, hiszen ez független a keresetük összegétől.

5 5 ELSŐK KÖZÖTT TETTÜNK ELEGET AZ ELŐÍRÁSNAK Hivatalosan is nyilvános rt. a Rába Az európai uniós irányelveknek és a társasági törvény előírásainak megfelelően a magyarországi részvénytársaságoknak legkésőbb június 30-ig zártkörűen vagy nyíltkörűen működő gazdasági társasággá kell alakulniuk. A Rába Rt. számára ilyen értelemben jól jött az október 20-i rendkívüli közgyűlés, hiszen azon döntés születhetett a társaság alapszabályának módosításá- A Rába Futómű Kft. 67 ezer négyzetméteres üzemcsarnokában, a tengelycsuklógyártó sor irányítóhelyiségének közvetlen szomszédságában épül fel a szerszámbemérő bázis. A Kaizen Blitz eredményeként felszabadított területen (amelyet ezt megelőzően elsősorban anyag- és szerszámtárolásra használtak) helyezik el azt a pavilont, amelyet a kísérleti üzemből szállítottak ide. Az immáron tizenhárom megmunkáló központ kapacitása és a többi CNC-gép mindenképpen indokolta a bemérő bázis itteni elhelyezését. ról. Így aztán a Rába az elsők között tehetett eleget a kötelezettségének és tüntette fel nevében a működési formát. A Rába Járműipari Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövidítve: Rába Nyrt.) formula azonban csak a cégbírósági bejegyzést követően vált hivatalossá. Mindez december 6-án megtörtént, azóta a Rába az új nevét viseli. * * * Gazdasági Törvény 177. (1) A részvénytársaság zártkörűen vagy nyilvánosan működik. (2) Zártkörűen működik az a részvénytársaság, amelynek részvényei nyilvános forgalomba hozatalára nem kerül sor. Tilos a zártkörűen működő részvénytársaság részvényeseinek, illetve jegyzett tőkéjének nyilvános felhívás útján történő gyűjtése. (3) Nyilvánosan működik az a részvénytársaság, amelynek részvényei részben vagy egészben nyilvánosan kerülnek forgalomba hozatalra. (4) A részvénytársaság elnevezését, a működési forma megnevezésével ( nyilvánosan működő részvénytársaság ; zártkörűen működő részvénytársaság ), illetve rövidített elnevezésében nyrt. vagy zrt. rövidítésével a társaság cégnevében fel kell tüntetni. Új szerszámbázist alakítanak ki bázisnak köszönhetően nem kell majd a szerszámokat ilyen távon mozgatni, ugyanakkor gyors, méretpontos kiszolgálást eredményez, amely komoly szerszám- és időmegtakarítással jár. Ráadásul a mérések az új helyen, új berendezésen történnek majd. A pontos szerszámbeállítás a szerszám-, illetve a selejtköltség csökkentését jelenti. Az új szerszámbemérő berendezés további nagy előnye, hogy digitális képalkotással kiváló képminőségben mutatja meg a szerszámok élgeometriáját, amely Korszerűsödik a gépállomány A Rába Futómű Kft. beruházási gyártásfejlesztő mérnökétől, Nagy Györgytől megtudtuk, hogy a Hídház üzem kitelepítésekor döntés született egy üzemen kívüli használt berendezés felújításáról és korszerűsítéséről. Az FCV-63 típusú marógépet azóta már be is vonták a Dana 20F4 csuklók három műszakos gyártásába. A modernizált gépet a gyártósor úgymond karácsonyra kapta, hiszen még az ünnepek előtt sikerült beüzemelni, ám gyártásba csak a munka január 2-i évindításakor állt. Az új berendezés egy olyan marógép helyét foglalta el területileg és tevékenységet tekintve egyaránt, amelynek rossz műszaki állapota már rendszeresen szerszámtöréseket okozott. A gyártó tengelycsukló team szerint a munkából kivont régi marógépet is érdemes lenne felújítani s aztán tevékenysé- gét vagy a Nachi utánmegmunkáló sornál, vagy a mellsőtengelyek marásánál továbbhasznosítani. Egy korszerű CNC-marógépet ugyanis szívesen alkalmaz(ná)nak. A szakember egy másik, többé-kevésbé még ki sem csomagolt berendezést is mutatott. Az FU-315 PS2 típusú, Heckert gyártmányú vízszintes horonymarógép felújított állapotban várja, hogy a Nachi utánmunkáló soron végezhesse a tengelycsuklók horonymarását. A februárban üzembe álló gép felújításának különlegessége, hogy azt egy használaton kívüli gépért cserébe költségmentesen végezték. Az elképzelések szerint azonban nem csupán felújított és modernizált berendezésekkel gazdagodik a futóműves gépállomány, hanem vadonatúj eszközökkel is. A beruházási tervben április végi beérkezéssel szerepel egy újabb mellsőtengely-megmunkáló, UNISIGN Univers 6 típusú CNC-központ, de további gépbeszerzéseket is előkészítenek. Júniusban szállítják például az óriás Mandelli megmunkáló központot, amellyel Ex-Cell-O gépeket váltanak majd ki. B. F. Porta és észrevétel Korábban ugyanis a munkatársak kénytelenek voltak a több tucat szerszám és segédszerszám társaságában közel száz métert gyalogolni és a szükséges bemérést egy másik team gyártóbázisán elvégezni. A tervek szerint februártól működő új elengedhetetlen a korszerű és hatékony gyártásban. Az átköltöztetett pavilon a tengelycsuklógyártás központi szerszámtároló bázisaként is üzemel majd, ily módon biztonsági szempontból is előrelépésnek számít. Ezúton is tájékoztatjuk munkatársainkat, valamint mindazon beszállítóink képviselőit, kiknek a vasúti telephelyre vezet az útjuk, hogy a Belváros felőli, úgynevezett 2-es porta az építési munkálatok miatt immáron nem működik. A Rába Jármű Kft. üzemcsarnoka és irodaépülete, valamint az étterem által nyugati oldalról határolt gyárterületre bejutni ily módon már csak a Gyárváros felőli 4-es portán lehet. Ha már a portáknál tartunk, több munkatársunk is nehezményezte azokat az általuk áldatlannak nevezett állapotokat, amelyek például a reggeli munkakezdés előtt fogadják őket a reptéri telephely személyi portája előtt. Mint mondták, valahogy megoldást kellene találni, nehogy az autóbuszok és az autók között szlalomozni kénytelen gyalogosokkal baleset történjen. Egy zebra felfestése, vagy autóbuszöböl kiépítése mindenképpen segítene a jelenleg kaotikusnak tűnő helyzeten...

6 6 ELSŐ JEGYZÉS FEBRUÁR 3-ÁN A Rába opciós részvényjuttatási programja A Rába Járműipari Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága határozatban döntött arról, hogy 2006 januárjában meghirdeti a Rába Csoport munkavállalói és vezető tisztségviselői részére a Rába Opciós Részvényjuttatási Programot (ROR), melynek keretében a társaság tulajdonában lévő saját részvényei vásárolhatóak meg. A program célja a tulajdonosi szemlélet erősítése, a munkatársi elkötelezettség növelése, valamint a javuló vállalati mutatókon keresztül a részvényérték növelése és ezzel a dolgozók részesedése a növekedésből. Az ROR lényege: a társaság 2006 februárjától minden hónap harmadik munkanapján saját részvényt értékesít a programban részt vevők számára. A vételárat a tárgyhó előtti hat hónap súlyozott átlagára, vagy a tárgyhó második tőzsdei kereskedési napjának záró árfolyama közül az alacsonyabb érték jelenti. A programban a Rába-alkalmazásban álló munkavállalók mindegyike részt vehet. Fontos információ: az ROR keretében igényelt részvényeket a vásárlástól számított egy éven belül nem lehet értékesíteni. A programban történő részvétellel kapcsolatban a lebonyolításról az írás mellékleteként egy folyamatábrát közlünk, ezen jól nyomon követhetőek a szükséges lépések. A legfontosabb: a humán szervezetnél igényelni kell az értékpapírszámla megnyittatását a részvényvásárlást megelőző hónap tizenötödik napjáig. A számlanyitáshoz szükséges dokumentumokat a munkahelyen kell aláírni. Az igényelt részvénymennyiséget az Opciós igénylőlapon kell feltüntetni, és a kitöltött papírt a humán szervezetnél leadni a tárgyhó harmadik munkanapján, legkésőbb 10 óráig. A részvényvásárlás adó- és járulékmentes. A bankszámlanyitás ingyenes, az értékpapír- számla vezetése negyedévente 600 forintba kerül, de tárgyalnak ennek ingyenességéről. S ami legkorábban csak egy év múlva lehet aktuális: eladáskor a tranzakciós díj összege a részvényérték 0,3 százaléka, de minimum 3500 forint. A megvásárolt részvények szavazati jogot és osztalékhoz való jogosultságot biztosítanak és a már említett egyéves elidegenítési tilalom után szabadon átruházhatóak. Munkaviszony megszűnése esetén az ROR programban megszerzett részvények azonnal értékesíthetővé válnak. A részvények vásárlásában korlátozást jelent, hogy a munkavállalók legfeljebb a december 1-jei besorolási bérük 49 százalékának tizenkétszeresét jelentő értékben A Rába Nyrt. tulajdonosi összetétele: EBRD részvény, 10,85% részesedés; DRB Hicom Group részvény, 10,85% részesedés; Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata részvény, 7,19% részesedés; Saját részvény részvény, 5,11% részesedés; a többi részvény a tőzsdei befektetők tulajdonában van. Vissi Ferenc HR-igazgató Győrött, majd Sárváron és Móron is személyesen tájékoztatta az érdeklődő munkavállalókat a részvényprogram lényegéről, sajátosságairól. Kifejtette, hogy több oka is van annak, hogy miért most és miért ilyen formában indul február 3-án a Rába Opciós Részvényjuttatási Program. Beszélt a cégérték növelésének tulajdonosi szándékáról, ennek a részvényértékben megmutatkozó közvetlen hatásairól, az érdekeltté tett vezetői körről, a minden munkavállalónk számára kiterjesztett lehetőségről, valamint a részvényár jelenlegi mélypontjáról... igényelhetnek részvényeket. A vételárat egyébként a tárgyhó második munkanapján 19 óráig közzéteszik hirdetőtáblákon, valamint elektronikus formában. Az ROR program kapcsán bővebb információ és igénylőlap szintén található a belső elektronikus hálózaton: az intranet részvényprogram menüpontjában. Az Outlook nyilvános mappa alatt ugyancsak elérhető minden, a részvényvásárlási programmal kapcsolatos információ. Sőt, rövidesen indul az úgynevezett Véleményvonal, amely fórumként működve lehetőséget kínál arra, hogy a programmal kapcsolatosan munkavállalóink megfogalmazzák véleményüket, kérdéseiket. B. F. Steszli Ádám befektetői kapcsolattartó elmondása szerint a tőzsde pozitívan értékelte a Rába részvényprogramját, elsősorban is a vezetői részvényvásárlást. A befektetőkben az, hogy a menedzsment is tulajdonrészt vállal a cégben, erősíti a bizalmat. Azon elhatározásuk pedig még inkább bizalomerősítő, hogy kötelező érvénnyel vesznek részt fizetésük terhére a saját részvények vásárlásában. Steszli Ádám úgy véli: a program nagy előnye az egyéves elidegenítési tilalom, mert ez a hosszú távú, folyamatos növekedést ösztönzi. A részvényprogram példa arra, amikor a befektetői igények, valamint a cég, a menedzsment elképzelése szerencsésen találkozott. Ha a cég erőfeszítései gyümölcsözőek lesznek, az üzemi eredmény pozitív lesz, az mindenképpen érződik majd a cégrészvény árfolyamában, ami kedvező befektetésként még inkább vásárlásra ösztönzi majd a munkavállalókat. A remélt, folyamatosan növekvő árfolyam nagy elégedettséget okozhat és anyagi hasznot hozhat a részvényprogramban részt vevő minden munkatársunkat. A HVG gazdasági és politikai hírmagazin ez évi második száma foglalkozott a tőzsdei cégek sajátrészvény-vásárlásaival. Mint írták: Nemcsak azért törekednek sajátrészvény-tulajdonra a tőzsdei társaságok, hogy azt fizetőeszközként használják fel, hanem hogy ösztönzésként, kedvezményes áron eladják alkalmazottaiknak, illetve a vétellel és az eladással részvényeik tőzsdei árfolyamát befolyásolják. Csabai Károly írásában konkrétan foglalkozik társaságunk részvényvásárlási programjával is. Rendhagyó a Rába Járműipari Holding Rt. karácsony előtt meghirdetett programja is: a mintegy ötven vezető tisztségviselő és felső vezető számára ugyanis nem lehetőség, hanem kötelezettség a sajátrészvényvásárlás. Nekik nettó jövedelmük előre meghatározott, százaléknyi részéből havonta kell vásárolniuk a Rába-alaptőke 5,1 százalékát kitevő sajátrészvény-állományból, mégpedig a hat havi tőzsdei forgalommal súlyozott átlagár, vagy az adott hónap második napjának tőzsdei záróára közül az alacsonyabbon. Hagyományos módon, azaz önkéntesen csak a többi munkavállaló vehet papírokat.

7 7 A Rába Futómű Kft.-nél július 1-jével bevezetett, Minőségpont nevet viselő hibafeltáró program során az elmúlt évben összesen 117 pontot gyűjtöttek munkatársaink. Mint ismert, minden olyan dolgozó, aki a terméken korábbi műveletekből eredő hibát észlel és ezt jelzi, a minőségbiztosítási teamvezetőktől minőségpontot kap. A hiba súlyosságából fakadóan egy észlelésért több pont is adható. Egy minőségpont egyébként forintosítva éppen egy ezrest ér, amikor munkatársaink azt ajándékra váltják. Egy alkalommal maximum öt pont, azaz ötezer forint vásárolható le. A legeredményesebb pontgyűjtőket évente háromszor külön is jutalmazzák. Április 15-én, augusztus 15-én és december 15-én zárul le az adott időszak, amely után értékelik a pontgyűjtőket. Mivel tavaly a nyári bevezetésből Költözés Ahogy arról felvételünk is tanúskodik, a Rába Futómű Kft. 67 ezer négyzetméteres üzemcsarnokában ottjártunkkor a Rába Ipartechnika Kft. szakembereivel, egy daruval, valamint egy félig-meddig oldalára állított függőleges üregelőgéppel találkoztunk. Mint megtudtuk, a használaton kívüli berendezést azért szállították el, hogy helyet biztosítsanak a TMK villamos karbantartóknak. Húszan kaptak külön jutalmat adódóan csupán fél éven át tarthatott a pontgyűjtés, csak a december közepi záróértékelést tartották meg. A szerzett pontok alapján az alkatrész- üzem dolgozói közül Fleck Gá- bor, Alasztics Józsefné, Tóthné Varga Tünde, Dózsa Árpád és Zsolnai Szilárd részesült 5 5 ezer forint értékű ajándékutalványban. Gyökér József, Hegedűs István, Jámbor András, Szabó Ervin és Szendrei Csaba 3 3 ezer forintos ajándékutalványt vehetett át. A szereldeüzemből Póczik László, Molnár Zoltán, Reizinger József, Sarman Ferenc és Simon Zoltán kapott 5 5 ezer forintos utalványt, míg a 3 ezresek ötfős csoportját Szakács István, Fehér László, Kálmán Róbert, Boros Zoltán és Szalai András alkotta. A minőségpontosok következő külön értékelése és jutalmazása a mostani, április 15-én záruló ciklus alapján történik majd. Százhússzal tavaly Bár mindenre kiterjedő, végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, az egyértelműen kijelenthető, hogy a Rába Futómű Kft.-nél bevezetett Ötletláda a beérkezett javaslatok számát tekintve tavaly még sikeresebb volt, mint az első évnek számító 2004-ben. Az akkori 112 ötlettel szemben 2005-ben összességében kereken 120 javaslatot dobtak be munkatársaink az ötletládába. Érdekesség, hogy a százhúszas tempót figyelembe véve a december éppen a havi átlagot hozta, azaz az év utolsó hónapjában tíz ötlettel vétették magukat észre kollégáink.mint ismeretes, a novemberi és decemberi ötletek beküldői között külön sorsolást tartanak. A decemberi nyertesek nevével egyelőre nem szolgálhatunk, hiszen Fortuna közreműködésére lapzártánk után kerítettek sort. A nyertesek neveit ezért aztán februári magazinunkban olvashatják. Győztesekről azonban most is beszámolhatunk. A novemberi nyertesek már át is vették nyereményüket. A Szent István Étterembe szóló, 4000 forintot érő vacsorautalványt a felületkezelő üzem ötletduója, Nagy László és Molnár Jenő nyerte. A Rába Quelle Élményfürdőbe érvényes, 3000 forintos utalványnak a műszaki team karbantartója, Adler István örülhetett.az Ötletláda kapcsán azt is érdemes megemlíteni, hogy természetesen a program idén is folytatódik. Január ötödik napján már be is érkezett az első ötlet, amely a tányér-kúpkerék team munkatársának, Polgár Attilának a nevéhez fűződik, aki készülékátalakításra tett javaslatot. (B.) Termelési szakaszban a sárvári Lean-program Tavaly, november utolsó hetében oktatással kezdődött el a Lean-program sárvári pályafutása: a vasi alkatrészgyár vezető szakemberei a társaság ügyvezető igazgatójával ültek egy asztalhoz, Urbányi László a Lean filozófiájáról, eszközeiről, gyakorlatáról tartott előadást. A program az elsőként kiválasztott területen, a kargyártó soron január derekára eljutott a termelési fázisig, így ma már a gépeken dolgozók is tanulnak. Érdemes gyorsan hozzászokni az átalakított munkakörnyezethez, hiszen a hatékonyság elvárt szintjének elérésekor egyszeri, jelentős jutalomban részesülnek a gyártósor munkatársai. Az első programtól 31 százalékos termelésnövekedést vár a Lean irányító teamje. Pintér Roland, a sárvári alkatrészgyár termelési vezetője szerint számos érv szólt amellett, hogy Sárvár a kargyártás területén kezdje meg a Lean- program végrehajtását. A főként amerikai piacra termelő karsor ben már átesett egy racionalizáción, de azóta olyan mértékben változott meg a termékösszetétel, a darabszámok, a technológiai lépések és a használt berendezések, hogy indokolttá vált a folyamat újbóli felülvizsgálata. A menedzsment döntését a Lean-team összeállítása követte, a csapatban Boldis Géza igazgató mellett a technológia, a termelés, a logisztika, a karbantartás és a telephely-üzemelés képviselői kaptak helyet. A kiválasztott termékekkel kapcsolatban lévő területek felelősei a jelenlegi állapot felmérésével kezdték meg a munkát. A kiválasztott négy főtípus mindegyikéről értékáramlási térképet készítettek. Meghatározták a készleteket, megmérték a ciklusidőket, az átállási időket, a létszámot, a gépek számát, adatbázist hoztak létre a karok típusairól, a teljesített darabszámokról és a következő félévben várható vevői igényekről. A csapat ezt követően, a lehetőségek alapos mérlegelése után vázolta fel a jövőbeli állapot térképét, amelyben a négy főtípus esetében elérhető megtakarításokat, racionalizálásokat prognosztizálták. Az eredmény az anyagmozgatási utak nagymértékű lerövidítése, közel 100 négyzetméternyi gyártóterület felszabadítás, valamint a hatékonyság 31 százalékos növekedése lett. Az új állapot eléréséhez a támogató területek mindegyikére kiterjedő akcióterv készült. A Lean-akcióterv PINTÉR ROLAND elsősorban műszaki változtatásokat, gépáthelyezéseket, illetve átalakításokat írt elő. A december első felében elfogadott programban előírt géptelepítéseket a sárvári szakemberek a hónap során a termelés zavarása nélkül végrehajtották, s a januári leltár napjaiban fejezték be. Az új évben már az új állapotok fogadták a gyártósor téli szünetről visszatérő munkatársait, a program a termelési fázisba érkezett. A cél most a kívánt eredmények, darabszámok elérése, illetve azoknak a finomításoknak a végrehajtása, amelyek a munkahelyi komfortot növelik. Pintér Roland szerint a Lean- projekt eredményei már láthatóak. Lerövidültek a ciklusidők, az anyagáramlási folyamatok, a munkatársak gond nélkül kezelnek több gépet és számos olyan munkamozzanat költözött be a gyártósorba, amelyet eddig a csarnok távoli részein végeztek el. A sárvári Lean-program folytatódik, a team a jövőben olyan területek hatékonyságán kíván javítani, ahol tartalékok vannak, s a vevői igények növekedése várható. Ilyen például a kapcsolóagyakat és a kereszttengelyeket gyártó sor, de az átalakítás előbb-utóbb a vasi gyár egészét érinteni fogja. Pintér Roland arra számít, hogy a Lean- program folyamatos tevékenységgé válik, hiszen a jelenleginél mindig létezik egy fejlettebb, jövőbeli állapot G. J.

8 8 FÁK: 15 MILLIÓ EURÓS ÉVES FORGALOM Üzletfejlesztési eredmények A Rába Futómű Kft. üzletfejlesztési szervezetének megalakulásáról néhány hónappal ezelőtt magazinunkban is beszámoltunk. Ezúttal már a dr. Szőcs Károly igazgató irányításával működő csoport eredményeiről is írhatunk. Tevékenységük három területre összpontosul: új üzletek azonosítása és behozatala, a szerződéses feltételek biztosítása és hosszú távú szerződések megkötése, valamint az árképzésben betöltött szerep. Működésük során a fejlesztéssel, a technológiával, a beruházással, a pénzüggyel, a kontrolling szervezettel és természetesen az értékesítéssel egyaránt kapcsolatban állnak. Az év vége felé elsősorban a szerződéskötések kerülnek előtérbe, hiszen több piacon is ezen időszak alatt kerül pont a következő, általában éves megállapodások végére. Ezen célból munkatársaink jó néhány tárgyalást elindítottak, amelyek hosszú távú szerződések megújítását, illetve újak megkötését célozták. A hosszú távú szerződések nagy előnye, hogy ezáltal jobban tervezhetővé válik az értékesítés. December közepén Pintér István, a Rába Csoport elnök-vezérigazgatója, a Rába Futómű Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Szőcs Károly, a Rába Futómű Kft. üzletfejlesztési igazgatója Oroszországban és Fehéroroszországban járt, ahonnét több, fontos szerződéssel tértek vissza. Tárgyaltak a Ruszpromavto cégcsoportnál, asztalhoz ültek a Kamaz vezetőivel, valamint felkeresték a Belkommunmash trolibuszgyártót. Az eredmény: 14 millió euró értékben aláírt, 2006-ra vonatkozó szállítási szerződések. A futó üzletek és a lehetőségek alapján azonban magabiztosan kijelenthető, hogy a FÁK piacán az éves forgalmunk meghaladja majd a 15 millió eurót. Az autóbusz futóműveknél elsősorban a hajtott futóművek vonatkozásában, a tizenkét méteres és csuklós járműveknél többségi beszállítóvá váltunk fogalmazott dr. Szőcs Károly. Tárgyalásokat folytattunk a midibusz futóműveinkről is, s komoly erőfeszítéseket teszünk azért, hogy tehergépkocsi-gyárak futómű szállításába is bekapcsolódhassunk. Legsikeresebb termékünk ezen a piacon a létfokozatú futóművünk, amelynek egységesített kiviteléből 3-4 ezer darabot szállítunk ki ebben az évben. Az üzletfejlesztési igazgató említésre méltónak ítélte a Marmon Herringtonnal megkötött idei megállapodást is, amely kapcsán a tavaly megduplázott forgalom további növelése válhat elérhetővé. A vevővel közösen kitűzött üzletfejlesztési cél elérése elsősorban hajtott mellső futóművek eladásával újabb harminc százalékos bővülést hozhat. A BPW-vel folytatott sikeres tárgyalások eredményeként a kerékagylehívások mennyiségét sikerült újra növelni, ami az öntöde számára optimális műszakterhelést eredményez. BPW-vel kapcsolatos az a hír is, mely szerint komoly műszaki kihívást jelentő módosításon mennek át a nagy mennyiségben szállított kovácsolt tengelycsonkok. Az üzletfejlesztési szervezet irányításával folyik egy nagyon érdekes projekt. Lapunkban is beszámoltunk már arról az egybekovácsolt portál mellső tengelytestről, amely a japán piacra készül és jelenleg minta fázisban van. Az Isuzu részére gyártott termék a Rába által eddig készített legnehezebb és legbonyolultabb tengelytest, amelynek tervezése a kovácstechnológia és a fejlesztők közös munkájának eredményeként jó példája magas színvonalú és piacképes kutatásfejlesztési tudásunknak. Tipikus év végi tevékenység, hogy értékeljük és kölcsönös megelégedés esetén - meghosszabbítjuk a megállapodásokat a pótalkatrész disztribútorainkkal tette hozzá dr. Szőcs Károly. Örömünkre szolgál, hogy az összes pótalkatrész értékesítésünk növekszik és a létrehozott disztribútori rendszer jól működik. Megjegyezném még, hogy koncentrált erőfeszítéseket teszünk a kovácsüzem kapacitásának jobb kihasználása érdekében. Ezzel kapcsolatos, hogy megkezdődött két új Dana-tengelytest felszerszámozása, s ezen a területen megegyezés közeli állapotban vagyunk egy európai gyártóval is. -l -c A KAIZEN BLITZ NÁLUNK ÉS VELÜNK A pazarlás elleni harc(ok)ról A nyolcas sorszámot viselő Kaizen Blitz során a piros pólós csapat tagjai (Kis Gábor, Adler István, Bavolyár Miklós, Fajkusz József, Mazug László) a kovácsteam munkaterületén, a két 6300-as Maxima gyártóbázisán vették fel a küzdelmet a pazarlás ellen. A január 13-i záróprezentációjukon a házi feladatok alakulásáról, teljesüléséről számoltak be a munkahelyi vezetőknek. A zsírzás módosítása kapcsán beszéltek a zsírzópumpa áthelyezéséről, szóltak az Aquanet megfelelő adagolásáról, valamint a kis daru görgős védelméről. Mindezen beruházások a kovácsüzem keretéből valósulnának meg. A fogók és hengerlő készítése és javítása tárgykörben megtudtuk, hogy a Besche típusú gép elkészült, a szerszámok készítése pedig folyamatosan történik. Fontos feladat a zsírzás dermedés elleni védelme, valamint a kovácsládahiány megszüntetése. Felhívták a figyelmet a megelőző karbantartás szükségességére, különös tekintettel arra, hogy a fogaskerekek elhasználódása, valamint zsírproblémák okozzák a hibák túlnyomó többségét. Mint mondták, folyamatban van az üzemben elhelyezendő teamvezetői iroda kialakítása, ugyanakkor a kovácsteam kívánságát tolmácsolva személyi kérdésben is javaslatot tettek, szükségesnek tartva teamtámogató alkalmazását. A záróprezentáción Kocsis Sándor operációs és minőségügyi igazgató örömmel vette, hogy a beruházásoknál megjelentették a várható költségeket, ami ugye nagyon fontos információ. Nagyon fontos a munkavédelem javítása is, ezért aztán szívesen hallotta az ezzel kapcsolatos lépéseket. A zsírzás dermedés elleni védelme kapcsán pedig arról tájékoztatott, hogy mostantól havonta energetikai bejárást tartanak, melynek célja a hatalmas pénzeket felemésztő energiafelhasználás gazdaságosabbá tétele. Decemberben a Rába Futómű Kft. átesett a hároméves ciklus utolsó felügyeleti auditján. Ezzel megtörtént az ISO TS rendszer teljes átvizsgálása, aminek májusban történik meg az újratanúsítása, mikor is két auditor egy héten keresztül minden részletre kiterjedően megvizsgálja a társaságot. Kovács József, a Rába Futómű Kft. minőségrendszer-fejlesztési teamvezetője szerint azonban mindenképpen érdemes visszatérni a decemberi felügyeleti auditra, amely során összességében elfogadhatónak ítélték a rendszer működését. Azt azonban nem szabad elhallgatni, hogy az auditor öt fejlesztési pontot határozott meg, amire a kft. már ki is adta az intézkedési terveket. Így tettek azokkal a jegyzőkönyvben ugyan nem említett A prezentáció alkalmát kihasználva Kis Gábor beszámolt a diósgyőri Realcomp Kft.-nél Rába-közreműködéssel lefolytatott Kaizen Blitz alakulásáról. Az eredmények sorában a harminckét ötlet közül megemlítette a kimondottan a Rába Futómű Kft. kérésére megvalósult gyártásközi ellenőrzést, valamint a kialakított végellenőrző helyet. Szólt a selejt csökkentéséért tett intézkedésekről, illetve a költségcsökkentés végett a Rábával közösen tett lépésekről. Kocsis Sándor a hallottakat követően arról beszélt, hogy a Rába Futómű Kft. minden bizonnyal más perspektivikus beszállítójánál is élni fog az ilyen akciók lehetőségével. (B. F.) Újratanúsítás előtt felügyeleti audit problémákkal is, melyekre szintén a felügyeleti átvizsgáláskor figyeltek fel. Az újratanúsításra történő felkészülés menetét tartalmazó programban azonban nem csupán a decemberi értékelés tanulságait, hanem az eltelt három esztendő tapasztalatait is felhasználják, hogy zökkenőmentesen sikerüljön a májusi megmérettetés. Mint megtudtuk, ezt célozza majd az a március végén, április elején sorra kerülő házon belüli teljes rendszeraudit is, amikor felszínre kerülhetnek még megoldásra váró feladatok. Persze, a minőségbiztosítási szakemberek azt szeretnék, ha ez a belső audit néhány héttel majd a tervezett nagy auditálás előtt megnyugtató eredménnyel zárulna. Egyelőre a remények szerint minden érintett ezen (is) dolgozik

9 9 PARTNERÜNK AZ INTEGRIS Pénzügy és számvitel Téringer Lajos rulék bevallások elkészítése és a vizsgálatok kezelése is. A munkatársak közül heten Móron, négyen pedig Sárváron helyben látják el a Rába Alkatrészgyártó Kft.-vel összefüggő feladatokat. A divízió minden dolgozójának van egyébként rábás múltja, ami az ügyintézések során általában helyzeti előnyt jelent. A pénzügyi és számviteli üzletág győri központja novembertől működik a Bajcsy-Zsilinszky úti postaépület második emeletén azt megelőzően a Motor északi fejépületében tevékenykedtek. A belvárosi költözés óta vezették be azt a rendszert, hogy bizonyos napokon helyben biztosítják a pénztári kifizetéseket. Hétfői és csütörtöki napokon, 9 és 15 óra között a Rába Nyrt. reptéri telephelyén tartanak ügyeletet, míg a Jármű Kft.-nél havonta egyszer, SZÁMVITEL Ülő sor: Nyőgérné Bognár Katalin,Tóth Ferencné, Nyőgér Zoltánné, Kelemen Melinda, Gelencsérné Jankó Eszter, Nagy Péterné, Hercegh Ferencné Álló sor: Laczik Zsoltné, Varga Béláné, Kovácsné Légmán Éva, Kosztolánczy Ferencné, Sági Irén, Takács Marianna, Horváth Józsefné, Szekérné Kelemen Ildikó, Kovács Tiborné, Bajorfi Zsoltné MÓR PÉNZÜGY Ülő sor: Szemes Istvánné, Szarka Istvánné, Hucker Ferencné, Horváth Istvánné, Halász Zsigmondné, Nyikus Imréné Középső álló sor: Németh Györgyné, Kéri Gáborné, Döbrönte Lajosné, Privler Katalin, Tótné Farkas Erika, Horváth Barnabásné Hátsó álló sor: Molnár Zsuzsanna, Simon Zoltánné, Borbélyné Bánhegyi Zsuzsanna, Simon Józsefné, Varga Lászlóné Ülnek: Stettner Dorottya, Füri Józsefné Álló sor: Fuchs Zoltánné, Varga Pálné, Kemele Mária, Lampert Róbertné, Lampert Istvánné Az Magyar Telekom Csoporthoz tartozó Integris-Rendszerház Kft. bemutatásában elérkeztünk a pénzügyi és számviteli üzletághoz. Téringer Lajos, a divízió igazgatója elmondta, hogy negyvenhat munkatársuk látja el a Rába Holdinggal kapcsolatos feladatokat, amely kiterjed a banki tranzakciók ügyintézésére és pénzügyi kimutatások készítésére, a beszerzés és értékesítés kapcsán a számlaellenőrzésekre és likvidálásra, illetve a kontrolling területén a különböző költségszámlák kezelésére, valamint a havi és éves zárásokkal kapcsolatos teendők ellátására. Hozzájuk tartozik az adó- és já- igény szerinti napon, ám általában a hónap utolsó, vagy első szerdáján történik az elszámolás. Téringer Lajos a Rába Integris kapcsolat alakulásáról szólva a rendszerességet emelte ki. Mint mondta, a zárási menetrend megléte óta mindkét fél rendezettebben tudja munkáját és adatszolgáltatását ütemezni az együttműködés is tervezhetőbbé és dokumentáltabbá vált. B. F. SÁRVÁR Ül: Kemény Lajosné Álló sor: Czirók Lajosné, Kálmán Róbertné, Gombás Miklósné

10 10 TIZENHÁROM ALAPÍTÓ Rába Ipari Park Sikeres volt a Rába tavaly ősszel benyújtott pályázata, az illetékes gazdasági minisztérium rövid úton ipari parkká nyilvánította a társaság reptéri telephelyét. A Rába Ipari Park infrastruktúrájának becsült értéke 14,3 milliárd forint, területe 81 hektár, amelyen jelenleg 13 vállalkozás tevékenykedik. A számos előnnyel járó cím elnyeréséről a GKM tavaly decemberben értesítette a holdingot. A Rába Vagyonkezelő Kft. gondjaira bízott park egy szerződés aláírása után hivatalosan is megkezdheti működését. Szabó József szerint a Rába Ipari Park kötelékéhez tartozó cégek komoly előnnyel indulhatnak a legkülönfélébb innovációs pályázatokon, az ipari tevékenység területi koncentrálását többek között logisztikai és környezetvédelmi szempontok miatt támogatja az Európai Unió. A Rába beszerzési és eszközgazdálkodási igazgatója, a vagyonkezelő társaság ügyvezetője arra számít, hogy a jelenlegi, többnyire rábás érdekeltségű vállalkozások mellé az infrastruktúra, a szolgáltatások miatt is szívesen betelepülnek a cégek. Hasznosulhatnak a Reptér szabad kapacitásai. Győr új ipari parkjának alapító tagja a Rába Járműipari Holding Nyrt., a Rába Futómű Kft., a Rába Vagyonkezelő Kft., a Rábakész Kft., a Rába Bástya Kft., a Rába Energiaszolgáltató Kft., az ArrabonaMed Kft., a Rába Nyugdíjpénztár, a Food-Clean Rt., a KÖRTE Organica Rt., a Rába Mérnöki Szolgáltató, az M1 Technik Autótesztelő Kft. és a Reiffeisen Ingatlan Alap, amely a Dana félkész beruházása miatt van jelen a területen. A létszám óvatos becslések szerint az évtized végéig 24-re emelkedik. Érdemes szólni a cégek tevékenységi köréről is, hiszen a paletta színes, az alapítók szolgáltatásai a vagyonvédelemtől az étkeztetésig, az ipari takarítástól a pénzügyekig terjednek. A Rába Ipari Parkot működtető vagyonkezelő társaság jelenleg 28 szolgáltatást kínál a kapukon belüli cégeknek. Ezek jórészt ismerősek a Rába munkatársai előtt, ám a tervezett szolgáltatásokat érdemes sorra venni. A meglévő jogi tanácsadás mellett lesz műszaki, pénzügyi és gazdasági tanácsadás. A portaszolgálat és a biztonsági szolgálat munkáját riasztórendszer segíti, s lehetőség lesz műszerek, gépek kölcsönzésére. Logisztikai alapszolgáltatás lesz a rakodás, a raktározás, a csomagolás, a szállítmányozás, a vámügyintézés, s beindul a szakterülettel kapcsolatos, speciális fuvarozási, jogi és biztosítási tanácsadás. Innovációs szolgáltatásként információs iroda, szolgáltató vállalkozás és technológiai centrum nyílik a Rába Ipari Parkban. Gaál József MEGKEZDŐDÖTT A CSOPORTMUNKA IS Szerepünk az egyetemi tudásközpontban A társaságunk közreműködésével, a Széchenyi István Egyetemmel karöltve megalakult Pázmány Péter Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpont tervezett részfeladatai kapcsán a munkálatok még az elmúlt esztendőben megindultak. A részfeladatok teljesítésének rábás felelősei azonban január folyamán ültek le először, hogy belső csoportmunka során egyeztessék és kölcsönösen segítsék a munkálatokat. A Nagy bonyolultságú, magas minőségi színvonalú járműipari alkatrészek gyártástechnológiájának és szerszámainak kutatása tárgykörben a Rába Futómű Kft. kiemelt szerepet vállalt a Korszerű előgyártási technológiák és szerszámok fejlesztése, valamint a Járműipari alkatrészek és szerszámok élettartamának növelésére irányuló technológiai megoldások kutatása részfeladatokban. Előbbinek célja az előgyártási technológiák modellezésében új algoritmusok bevezetése és azok kísérleti ellenőrzése, valamint a futóművek öntött és kovácsolt alkatrészeinek minőségjavulása és gazdaságosabb gyártása. Utóbbi részfeladatot a különféle rétegtípusokkal bevonatolt szerszámok élettartam-tulajdonságaira vonatkozó információk szerzése, azok alapján új eljárásváltozatok kidolgozása, vagyis a kovácsoló és öntőszerszámok élettartamnövekedése hívta életre. A Rába Futómű Kft. üzletfejlesztési igazgatója, dr. Szőcs Károly által felügyelt, Korszerű jármű főegységek fejlesztése és diagnosztikai eljárásainak kutatása témakörben társaságunk döntő szerepet vállalt az Optimalizált konstrukciós eljárások kutatása részfeladatban, melynek célja a versenyképes termékek kifejlesztése és az új konstrukciók világpiaci bevezetése, felelőse pedig Herczeg Imre és dr. Fülöp Ernő. Szintén munkatársunk, nevezetesen Opitz Andor neve alatt fut a Speciális futómű-konstrukciók fejlesztése mezőgazdasági erőgépekhez projekt. Feladat: a versenyképes futómű-alaptípusok létrejötte, az új konstrukciók bevezetése a világpiacra, valamint az eredmények visszacsatolása a tervezési folyamatra. Szintén elsődlegesen a mi témánk a Rákóczy Kálmán vezette részfeladat, amely a Speciális futómű-konstrukciók fejlesztése környezet- és utasbarát autóbuszokhoz, trolibuszokhoz címet viseli. Célja pedig ugyanaz, mint az előbb említett projekt esetén, csak értelemszerűen nem a mezőgazdasági erőgépekre, hanem a buszokra vonatkoztatva. A témakör negyedik elemében is fontos szerep jut a Futómű Kft.-nek. Az új vizsgálati technika és minősítési eljárás létrejöttét, továbbá az új konstrukciók vizsgálati eredményei alapján a megbízhatósági értékek garantálhatóságát célzó részfeladat a haszongépjármű főegységek energiafolyamatának elemzésével, a gyártási technológia és a megbízhatóság összefüggéseinek feltárásával foglalkozik. (B.) A Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpont konzorciumi partnereinek képviselői január 11-én tartották alakuló közgyűlésüket, valamint irányítótestületi ülésüket. A Széchenyi István Egyetem, a Borsodi Műhely Kft., a Sapu Bt., valamint a Rába Futómű Kft. képviselőről a megbeszélést követően készült közös kép az egyetem épületében.

11 11 MEGKÉRDEZTÜK MUNKATÁRSAINKAT Hogyan osztották el a VBK-keretösszeget? A Rába Holdingnál 2006-ban a választható béren kívüli juttatás (VBK) teljes munkaidős éves keretösszege 120 ezer forint. Ezt az összeget oszthatta el minden munkatársunk a számára legkedvezőbb módon a felkínált hét lehetőség közül: egészségpénztári tagdíjhozzájárulás, önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-hozzájárulás, étkezési utalvány, üdülési csekk, iskoláztatási támogatás, munkába járás munkavállalói költségtérítés és újdonságként Internet-utalvány. Körkérdésünkben arra kerestünk választ, hogy munkatársaink a VBK juttatási rendszer elemei közül mi(ke)t választottak és mi alapján döntöttek így. Silvasán Ilona festödei munkatárs: Kezdeném azzal, nagyön örülök annak, hogy a VBK-keret megint növekedett. A nyilatkozaton két elemet jelöltem meg. Kértem az étkezési utalványt, arra gondolva, hogy mégiscsak a jelenben élünk, a vásárláskor jól jönnek a havi 4500 forintot érő utalványok. Ugyanakkor persze gondolok a jövőmre is, ezért aztán a fennmaradó összeget az önkéntes nyugdíjpénztárba fizetem be. Özvegyként egyedül élek, azért aztán számítok arra, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor a pénztári összeg komolyabban segít majd az anyagi helyzetem javításában. Nem titkolom, hogy nagyon szeretek utazni, ezért aztán jó lenne, ha nyugdíjasként is elutazhatnék majd néhány szép helyre. K á r o l y i Z o l t á n f e l ü l e t k e z e l ő teamvezető: Idén is két helyre osztottam el az összeget. A havi 500 forintos emel- kedésnek köszönhetően évi 54 ezer forintot jelent az étkezési utalvány igénylése. Már megszokott dolog, hogy a lányaim ezeket az utalványokat viszik első körben és költik el az üzletben. A VBK fennmaradó összegére az egészségpénztári tagdíj-hozzájárulást jelöltem meg. Szerencsére mindinkább bővül a TEMPO-vásárlás köre, így aztán nem nehéz elkölteni az ide befizetett összeget. Tavaly például cipőt vettem ebből a keretből, meg sportoláshoz szükséges kisebb kiegészítőket, valamint vérnyomásmérőt. Szerintem jó ötlet az Internet-utalvány is, ám nekem más szolgáltatóm van, amire most még ezt a lehetőséget nem lehetett igénybe venni. Természetesen örültem annak, hogy 120 ezer forint lett a VBK-keret, de miután a vállalatvezetés részéről már korábban elhangzott ilyen irányú szándék, így számítottam is az emelkedésre. Sziráczki Csabáné festödei munkatárs: Számomra a VBK-keret felhasználása évek óta egyet jelent azzal, hogy a teljes összeget az önkéntes nyugdíjpénztárba fizetem be. A közelmúltban felépültem egy súlyos betegségből, ezért aztán igyekszem még optimistábban tekinteni a jövőbe, s majd szeretnék gondtalanabb nyugdíjas éveket. Sajnos, a fizetésünk nem igazán elegendő arra, hogy évekre előre spóroljunk, így viszont adott a lehetőség a megtakarításra, ami nagyon jó dolog. S tudom azt is, hogy hiába bővülne a VBK juttatási rendszere újabb elemekkel, én a jövőben is kitartok majd a nyugdíjpénztári befizetés mellett. Molnár Jenő berendezéskezelő: A 120 ezer forintra bővült VBK-keret érthetően kedvező fogadtatásra talált a munkatársak körében. Jó dolog, hogy ily módon a tavalyihoz képest plusz 13 ezer forint sorsáról dönthettünk. Személy szerint én három helyre osztottam el a keretösszeget. Tekintettel arra, hogy a kislányom ősszel kezdte az általános iskolát, ahogy tavaly, idén is igénybe veszem az iskoláztatási támogatást. A 19 ezer forint értékű Sulicsekket majd a nyár folyamán vehetem át, és akár a nagy bevásárlóközpontokban is beválthatom tanszercsomagra, írószerekre, iskolai kiegészítőkre. Aztán kértem az étkezési utalványt, míg a fennmaradó összegre az egészségpénztári tagdíj-hozzájárulást jelöltem meg. Horváth Zsolt CNC-marós, Sárvár: Mindenki a saját belátása szerint, testre szabottan használhatja fel a béren kívüli juttatás forintjait, de az étkezési utalványt úgy gondolom, mindenki igénybe veszi. Én is ezt választottam, a maradékot az egészségpénztári számlán hagytam. Sok gyógyszer fogy a családban, nem lesz Szabó István termelésirányító, Sárvár: Jónak és fontosnak tartom, hogy van béren kívüli juttatás, de az egészségpénztári tagdíjat túlzottnak tartom. Az ember azért fizet, hogy hozzájusson az étkezési jegyeihez, a cég meg azért, hogy odaadhassa a havi 4500 forintot. Egyébként én is hideg étkezési jegyeket kértem, a többi pénzt szemüvegre, gyógyszerre költöm. Ha jól számolom, 54 ezer forintom marad, egy négytagú családban egy év alatt nem lesz nehéz elkölteni ezt az összeget. gond elkölteni az alig 60 ezer forintot. Igazából egy gondom van ezzel a rendszerrel, nevezetesen az, hogy a komoly tagdíj ellenére már a patikákban is csak recept ellenében használhatom fel a saját pénzemet. Fizetek, hogy hozzájussak az összeghez, cserébe egyre több az adminisztráció, egyre több igazolás kell, egyre inkább korlátozzák az embert. Két középiskolás ikerlányom van, nem biztos, hogy ők a kedvük szerinti sportszert vásárolhatnák meg a számlán maradt pénzből.

12 12 Tájékoztató a RÁBA Önkéntes Nyugdíjpénztár december 14-én megtartott küldöttközgyűlésének határozatairól, valamint a évi SZJA-törvény pénztári befizetéseket érintő jogszabályi változásról 7/2005. sz. határozat A küldöttek Csanaki István IT-elnököt tisztségében egyhangú szavazással megerősítették. 8/2005. sz. határozat A küldöttek egyhangúlag elfogadták az Alapszabály módosításáról (az alább közölt) az alábbi előterjesztést. 9/2005. sz. határozat A küldöttek 1 ellenvéleménnyel elfogadták a pénztár éves pénzügyi tervét. 10/2005. sz. határozat A küldöttek 1 ellenvéleménnyel és 2 tartózkodással elfogadták az eseti befizetésekre vonatkozó 98% fedezeti tartalék (egyéni számlára) és 2% működésre történő megoszlást. (Ez azt jelenti, hogy az eseti, illetve egyösszegű befizetésekből ami egyéb befizetésnek minősül 98% kerül az egyéni számlára, a működési tartalékba 2%. A havi rendszerességgel fizetett tagdíjból 96% az egyéni számlára, 4% működési tartalékba kerül.) * * * Az alábbiakban az Alapszabály módosítását tesszük közzé a vastagon szedett az új szövegrész. VIII. A tagdíj megállapítása, a tagdíj mértéke, a tagdíjfizetés és a tagdíj-megnemfizetés szabályai 24.. A tagdíj mértéke a) munkaviszony esetén a tag mindenkori keresetének, b) egyéb esetekben a tag nyilatkozatában szereplő jövedelmének, c) kereset, illetőleg bejelentett jövedelem hiányában a mindenkori nyugdíjminimumnak a 10%-a. A tag tagdíjon felüli befizetéseket is teljesíthet. Ha a tag úgy rendelkezik, a többletbefizetést előrefizetésnek kell tekinteni A tagdíjbefizetés teljesíthető: közvetlen befizetéssel, átutalással, munkáltató által történő átutalással. A tagdíj befizetése minden hónap 1. napján válik esedékessé és a tárgyhó utolsó napjáig Felhívás választásokra A Rába Futómű Kft. Üzemi Tanácsa és a Rába Rt. Munkavállalók Szakszervezete kezdeményezésére az üzemi tanácsi választások előkészítésére és lebonyolítására, valamint a Rába Futómű Kft. Munkavédelmi Bizottsága és a Rába Rt. Munkavállalók Szakszervezete kezdeményezésére a munkavédelmi képviselő-választás előkészítésére és lebonyolítására január 5-én megalakult a választási bizottság (VB). A VB tagjai: Alper László, Rába Rt Munkavállalók Szakszervezete Burkali Lajosné, Öntöde Szakaszervezete Galambos Sándor, Rába Rt Szellemi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége Galambos Szilvia, Rába Szerszámgyár Független Szakszervezet teljesíthető. A tagdíjhátralék utólagos befizetése a tagdíjfizetés esedékességének évében pótolható. A tagdíj-megnemfizetés kezdő időpontjával kezdődő időszak a várakozási időbe beszámít A tagdíj-megnemfizetés jogkövetkezményei A tagdíjfizetési kötelezettség elmulasztása esetén a tárgynegyedévet követő hónap 25. napja a tagdíj-megnemfizetés kezdő időpontjának minősül. A tagdíj-megnemfizetés kezdő időpontjától a pénztár jogosult a tag egyéni nyugdíjszámlájának befektetéséből származó hozamát a mindenkori pénztári egységes tagdíjnak a működési és likviditási alapra jutó hányadnak megfelelő összeggel, de legfeljebb a hozam összegével csökkenteni, és azt a működési, illetve likviditási alap javára jóváírni. A tagdíjat nem fizető tag részközgyűlésen részt vehet, de szavazati joggal nem rendelkezik. A pénztárban tisztséget nem vállalhat A tagdíjfizetési kötelezettség elmulasztása esetén alkalmazandó eljárások A tagdíj-megnemfizetés kezdő időpontját követően a pénztár írásban felszólítja a pénztártagot tagdíjhátralékának pótlására. Kétszeri felszólítást, illetve a tag tagdíjnemfizetési szándéknyilatkozatát követően egyéni számlája zárolásra kerül. Zárolt számlájú tag hiteligénylése esetén a zárolás tényéről a pénztár a hitelt nyújtó bankot tájékoztatja. A tagdíj-nemfizetés időtartama alatt nyújtható szolgáltatások a következők: A tagdíjat nem fizető tag jogosult egyéni számlájának alakulásáról évente egy alkalommal tájékoztatást kapni. A várakozási idő letelte előtt jogosult másik önkéntes nyugdíjpénztárba átlépni. A várakozási idő letelte után, de még a felhalmozási időszak alatt jogosult az egyéni nyugdíjszámláján lévő összeg egészét vagy egy részét felvenni, illetve a pénztárból kilépni. A nyugdíjkorhatárt elérő pénztártag jogosult nyugdíjszolgáltatásban részesülni Kecskeméthy Edit, Futómű Független Szakszervezet Kovács Béla, Rába Kapuvári gyár Szakszervezete Megál Gyuláné, Rába Kovács Szakszervezet A VB meghatározta az üzemi tanácsi és munkavédelmi képviselő-választás időpontját: március 22. A jelöltállítás határideje: február 20. Az üzemi tanács, illetve a munkavédelmi bizottság tagjává választható: aki legalább 6 hónapja a munkáltatóval munkaviszonyban áll. Nem választható üzemi tanács, illetve a munkavédelmi bizottság tagjává: aki munkáltatói jogokat gyakorol, aki a munkáltató, illetve a munkáltató vezetőjének közeli hozzátartozója, továbbá a választási bizottság tagjai. Jelöltet állíthatnak: 1. A kft-nél képviselettel rendelkező szakszervezetek (saját tagjaik közül). 2. Független jelölt állítható a munkavállalók ajánló aláírásával Mt. 49 (4) szerinti feltételekkel. Jelöltállítás módja: Szakszervezetek saját tagjaik közül a jelöltek bejelentésével, a jelölt elfogadó nyilatkozatának a választási bizottsághoz a (kijelölt határidőre) való eljuttatásával lehet. Független jelölt esetében munkavállalók ajánló aláírásával és a jelölt elfogadó nyilatkozatának a választási bizottsághoz a (kijelölt határidőre) való eljuttatásával lehet. A jelölőlistáról, valamint a választás lebonyolításáról a Választási Bizottság további tájékoztatást ad ki. Kérjük, részvételével, szavazatával járuljon hozzá a választások eredményes lebonyolításához! Tisztelettel : Alper László VB-elnök 29.. A pénztár befektetési tevékenységét megosztva saját maga és a küldöttközgyűlés döntése szerint vagyonkezelő szervezettel közösen végzi. Ennek eredményességét az igazgatótanácsnak és az ellenőrző bizottságnak évente legalább egyszer a befektetési közvetítők munkájával együtt értékelnie kell. A pénztár alkalmazottai az aktuális befektetési politika tartalmi kivonatát hivatali helyiségükben, hivatali időben a taggal előzetes bejelentés alapján ismertetik. A küldöttközgyűlés 35.. A pénztár a közgyűlési határozatokat a közgyűlést követően a munkáltató és a szakszervezet havonta megjelenő lapjában, a RÁBA Magazinban illetve a Szakszervezeti Hírlevélben közzéteszi. Megtekinthető továbbá a pénztár ügyfélszolgálati irodahelyiségében található hirdetőtáblán. XIV. Más pénztárba átlépő tag átlépésének szabályai, valamint az átlépés, kilépés, illetve nyugdíjszolgáltatás költségei A pénztár jogosult: a pénztártag más pénztárba történő átlépésekor, a pénztárból történő kilépésekor, kedvezményezett, örökös, illetve nyugdíjszolgáltatás kifizetésekor a kalkulációval alátámasztott 4000 Ft részösszeg felvétele esetén 3000 Ft egyszeri ügyintézési költséget az egyéni nyugdíjszámlán nyilvántartott összegből levonni; 2. Adóköteles összeg kifizetésével kapcsolatban felmerült és a pénztártagot terhelő adót levonni és a pénztártag helyett befizetni a vonatkozó törvényi rendelkezések alapján. E határozat következtében az Alapszabály így módosul: X. A pénztár gazdálkodási eredményei felhasználásának elvei 30.. A pénztár köteles bevételeit gazdasági tartalékokba helyezni. A tagok által fizetett tagdíjat, a munkáltatói tagok által fizetett hozzájárulást, a vagyon értékesítéséből származó összeget és a tagok egyéb befizetéseit a pénztár működési szükségleteinek megfelelően fedezeti, működési és likviditási tartalékba helyezi. A tagok által fizetett tagdíjak, a munkáltatói tagok által fizetett hozzájárulásból származó pénztári bevételek tartalékok közötti megosztásának arányai jétől a következő: a) 96,0% fedezeti tartalék, b) 4,0% működési tartalék, c) 0,0% likviditási tartalék. A tagok egyéb befizetéseiből származó pénztári bevételek tartalékok közötti megosztásának arányai jétől a következő: d) 98,0% fedezeti tartalék, e) 2,0% működési tartalék, f) 0,0% likviditási tartalék. * * * Az alábbiakban az SZJA-törvény önkéntes biztosítópénztárakat érintő évi módosításáról tájékoztatunk. Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy továbbra is évente jár a pénztártagoknak a 30% adókedvezmény a pénztári befizetéseik után. A változás csupán annyi, hogy nem a pénztártag kapja vissza az adókedvezményt, hanem az a pénztárnál vezetett egyéni számláján kerül jóváírásra (az APEH a pénztári számlára utalja) ezáltal is növelve a pénztártag megtakarítását, ami a pénztárban tovább kamatozik. Felhívjuk a figyelmet, hogy a pénztári befizetések után járó adókedvezmény továbbra is a befizetett összeg 30%-a, de legfeljebb 100 ezer forint; többes tagság (nyugdíj- és egészségpénztári tag is) esetén maximum 120 ezer forint (az öregséginyugdíj-korhatárt január 1-je előtt betöltők esetében a kiutalás felső határa 130 ezer, illetve 150 ezer forint). A pénztártag az adóbevallásában vagy az adóhatósági adómegállapításhoz tett nyilatkozatban rendelkezhet a pénztári befizetések után őt megillető összeg átutalásáról. A nyilatkozatban csak egy számla jelölhető meg. A magánszemély nyilatkozatában feltüntetett összegeket az adóhatóság utalja át a pénztárnak a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül. Ha az átutalás teljesítésekor a magánszemély már nem tagja az átutalás címzettjeként megjelölt pénztárnak, az összeget annak a pénztárnak kell átutalni, amelybe a magánszemély átlépett, vagy a magánszemélynek, ha új pénztárba nem lépett be. A magánszemély halála esetén az adóhatóság által átutalt összeget a fogadó pénztár köteles a kedvezményezett(ek)nek, örökös(ök)nek kifizetni. A nyilatkozat alapján átutalt, az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár által az egyéni számlán jóváírt összeg nem számít bevételnek. Tájékoztatjuk a pénztártagokat, hogy január végén kézhez kapják az Adóigazolásokat az Egyéni számlával együtt. Azoknak a pénztártagoknak, akik a 10 év után 2005-ben felvették a hozamukat, a 4. negyedév negatív hozama miatt az egyéni számla záró hozama vagy az értékelési különbözete is negatív számot mutat. Az 1-3. negyedév kiemelkedően magas hozama után sajnos a 4. negyedévre mínusz hozamot kellett elszámolniuk a pénztáraknak az államkötvények és a magyar részvények árfolyamcsökkenése miatt, ami várhatóan első negyedév végére már ismét pozitív lesz. Győr, január RÁBA ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR

13 13 VÁLTOZOTT SZABVÁNYNAK KELL MEGFELELNI Környezetvédelmi újratanúsítás Február 28-án a nyitóértekezlettel veszi kezdetét a Rába Futómű Kft. ISO környezetvédelmi rendszerének újratanúsítása. A négy napon át tartó vizsgálat menetrendje teljes egészében megegyezik a tanúsító audit programjával. Hofbauer Nándor, társaságunk környezetvédelmi vezető munkatársa számolt be magazinunknak arról, hogy az ISO előírásai 2004 decemberében módosultak, melyet tavaly jelentettek meg magyar nyelven. Júliustól az auditálások már az új követelményeknek megfelelően történnek. A változtatással a cél az volt, hogy a környezetvédelmi szabvány mindinkább harmonizáljon az ISO 9000-es tanúsítvánnyal. Mint megtudtuk, az átfedés szinte minden egyes pontban tetten érhető. Az ISO nél is bevezették a dokumentumkezelést, az ellenőrzés és mérés kiegészült a megfelelőség dokumentált módon történő igazolásával, mint ahogy újdonság a belső audit szabványpont is. A módosítás előnye, hogy a fentebb említett két szabványt kompletten lehet alkalmaz(tat)ni. A megváltozott előírásoknak megfelelően a Rába Futómű Kft.-nél át kellett dolgozni a környezetirányítási rendszer TORINÓBAN A TÉLI OLIMPIÁN Szinte még egy éve sincs, hogy az új Swift legördült a gyártósorról, és máris itt a Magyar Suzuki Rt. következő újdonsága. Az SX4 néven született családi és szabadidő-autó sorozatgyártása decemberben kezdődött. Nem csupán az autó új az esztergomiak számára, hanem a kategória is: most először készül a hazai Suzuki-gyárban alsó-közép kategóriás modell. Szerencsére az nem újdonság, hogy beszállítóként a Rába Járműipari Holding Nyrt. is közreműködik a legújabb Suzuki előállításában Az SX4-re egyébként jellemzőek a sportos kompakt Swift stílusjegyei, továbbá a Grand Vitara legjobb tulajdonságai, mint a megbízhatóság vagy a kiváló úttartás. A jármű két változatban készül majd. Az Urban Line, vagyis a városi változat inkább a személyautókra emlékeztet, kevesebb szabadidőelemmel, míg az Outdoor Line, azaz a szabadidőmodell egyértelműen a hobbiautók (KIR) fődokumentumát, a kézikönyvet, valamint az eljárásutasításokat. Társaságunknál ezek a módosítások még januárban életbe lépnek, amit dokumentált formában oktatások követnek, hiszen az újratanúsításnak feltétele munkatársi körben a megváltozott előírások ismerete. A napokban megjelenik a KIRkörlevél, amelyben ismertetik a tavaly elért eredményeket, tájékoztatnak a célokról, s kérik a munkatársakat, hogy megfelelő hozzáállással járuljanak hozzá az auditálás remélt sikeréhez. Hofbauer Nándor szólt arról is, hogy a veszélyes anyagok kezelése kapcsán az előírások módosítása kihat a MEBIRrendszerre is, melyben foglalkozni kell a hulladékok dokumentált kiszállításával. Ugyanakkor a negyedévente esedékes üzemi szemle a jövőben a munkavédelmi és egészségügyi mellett a környezetvédelmi felülvizsgálatot is tartalmazni fogja. A Rába Futómű Kft. felső szintű vezetése előtt ezen a héten ismertették a társaság előtt álló auditálások programját, az azzal kapcsolatos célokat és az ott hallottak alapján nyilváníthatja ki a vezetőség azt, hogy a kft. készen áll a tanúsításokra. (B.) Suzuki-premier Genfben jegyeit viseli magán. Az utóbbi változat specialitása a háromféle üzemmódban használható, Suzuki-fejlesztésű, kapcsolható négykerék-meghajtás. Az esztergomi gyárban a tervek szerint évi 60 ezer autó készül majd az új szabadidő-járműből. Ebből a mennyiségből 40 ezer kerül a Suzuki európai szalonjaiba 10 ezer a belföldi és 30 ezer a külföldi piacra, míg 20 ezer a Fiat csatornáin keresztül talál majd vevőkre. A z S X4 h i v a t a l o s b e m u t a t ó - ját a márciusi Genfi Nemzetközi Autókiállításon tartják ezt követően kerül az autó a szalonokba és kezdődik el az európai értékesítés. Ha a márkakereskedésekben még nem is, a Téli Olimpián már találkozhatunk az új autóval. Az esztergomi gyárból kigördülő SX4-gyel lényegében azonos Sedici (Fiat) lesz ugyanis a februárban zajló Torinói Téli Olimpiai Játékok hivatalos autója. KLUB, EGYESÜLET, ALAPÍTVÁNY Támogatás nyugdíjasoknak Ugye ismerős a középső úr? Palotai Károly, hajdani ETO-focista, majd világhírű játékvezető ő is gyakran megfordul a nyugdíjasklubban. A Rába nyugdíjasai nem babonásak, klubjuk idei első programját, a hagyományos névnapköszöntő farsangi bált január 13. napján, pénteken rendezték meg. Csányi László egyesületi titkár szerint a Kristály étterembeli mulatság kitűnő hangulatban telt el, de a csapat már a következő esemény, egy budapesti kirándulás előkészítésével foglalkozik. A Rába Nyugdíjas Egyesület és a Reménység Nyugdíjasklub tagjai a Mágnás Miska című operett jegyeire vadásznak. A társaság idei eseménynaptára a nyári és az őszi hónapokban is rendkívül gazdag. A tervekben többek között pöstyéni, melki, aradi, szekszárdi, veszprémi és tihanyi autóbuszos kirándulás szerepel. Csányi László elmondta lapunknak, hogy az egyesület háza táján minden a legnagyobb rendben van, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az évi ötmillió forintos támogatást idén is átutalja számlájukra egykori munkahelyük, a Rába-gyár. A Liszt Ferenc utcai klub sorsa hosszú távra rendeződött, decemberben öt évre szóló bérleti szerződést írt alá az egyesület és a Zichy- palota kezelői jogát gyakorló családi intézet. Az önkormányzati tulajdonú klubért az egyesület a korábbi bérleti díj harmadát fizeti. Újdonság, hogy a hímzők, a bélyeggyűjtők, a kártyások és a sakkozók mellett egy újabb hobbicsapat, a babakészítők győri egyesülete is beköltözött a Rába-klubba. A Rába Járműipari Holding Nyrt. a Rába Nyugdíjas Egyesület gondjaira bízta azt az alapítványt, amelynek feladata a cég egykori munkatársainak anyagi támogatása. Csányi László hírei szerint a Rába Nyugdíjasaiért Alapítvány tavaly rendben működött, minden negyedévben 25 rászoruló kaphatott 15 ezer forintos segítséget. A támogatás odaítéléséről az alapítvány köztiszteletben álló kurátorai döntöttek, de az továbbra is igaz, hogy a rendelkezésre álló pénzt a jelentkezők között osztják el. A kisnyugdíjas, vagy bármilyen okból nehéz helyzetbe került egykori rábások a győri, Liszt Ferenc utcai klubban juthatnak hozzá igénylőlaphoz, függetlenül attól, hogy tagjai vagy sem a klubnak, illetve az egyesületnek. G. J. A külső környezet is szép...

14 14 Gratulálunk a jubilánsoknak! Ezúton köszöntjük azokat a munkatársainkat, akik a napokban ünnepelhetik a Rábánál ledolgozott jubileumi esztendőjüket. 40 év: Kovács Tiborné járműalkatrész, Sárvár, üzemfenntartás, TMK, raktáros; Pörge Lajos járműalkatrész, Sárvár, Densogyártósor, NC megmunkáló központ forgácsoló. 35 év: Teplán László futómű, forgácsoló technológia, technológus; Torma Imre járműalkatrész, Mór, huzalhajlító, gépkezelő; Csákány Miklósné energiaszolgáltató, minőségügyi és EBK előadó; Papp Jenő energiaszolgáltató, elektrikus. 30 év: Vedó József futómű, Künkel-team, öntvényköszörús; Brichter Tiborné járműalkatrész, Mór, hegesztés I., gépkezelő. 25 év: Fajkusz József futómű, melegüzemi team, cellavezető; Szalai János futómű, WP-festő és csomagoló team, fémfelületelőkészítő; Varga Mária futómű, hőkezelő team, darus. 20 év: Herczeg József futómű, hőkezelő team, hőkezelő; Faragó Magdolna járműalkatrész, Mór, KTL, fémfelület előkészítő; Nagy Zoltánné járműalkatrész, Mór, szabászat, gépkezelő. 15 év: Asztalos Béla futómű, tányér- és kúpkerék team, gyártásfejlesztő; Balogh Lajos futómű, daraboló team, gépi fémfűrészelő; Cserhalmi László futómű, hőkezelő team, szemcseverő; Fekete Ferenc futómű, melegüzemi team, esztergályos; Horváth Ferenc futómű, féltengely és mellső tengely team, betanított lakatos; Kajtár Ernő futómű, kovács team, kovács; Kiss Anna futómű, Künkel-team, gépi magkészítő; Markotics Ferenc futómű, mellső tengely team, fémhajlító; Matyecz Imre futómű, 67 ezer négyzetméteres csarnok, minőségbiztosító; Méri István futómű, szerelde daraboló team, szerszámlakatos/kisgépjavító; Pápai Zoltán futómű, logisztika, raktáros; Kaiser Viola járműalkatrész, Mór, belső logisztika, logisztikai és raktári csoport vezető; Rozmann Zsolt járműalkatrész, Sárvár, beszállító ütemezés, anyagbeszerző; Simó Erzsébet ügyvezető igazgató szervezete, adminisztrátor; Kovács László energiaszolgáltató, karbantartó lakatos. MAGNETOTERÁPIA, ULTRAHANG, KINEZIOLÓGIA Az Arrabona-Med újdonságai Magazinunk hasábjain tájékoztatjuk munkatársainkat az Arrabona-Med Egészségügyi Szolgáltató Kft. foglalkozás-egészségügyi központjának újdonságairól. Ahogy azt dr. Szűcs Jenőnétől megtudtuk, január elsejétől dr. Bartha Ildikó látja el a fül-orr-gégész szakvizsgálatot, méghozzá hétfői és szerdai napokon reggel 8 és 9 óra között, ám igény esetén meghoszszabbítja a rendelési időt. A doktornő szerződött az egészségpénztárral, így a TEMPO felé számlaképes. Ingyenes kezelésre továbbra is várják a pácienseket a fizikoterápián, működik az energiapályákat harmonizáló, de fogyókúrás kezelésre is alkalmas kínai chi-gép. Új eljárásként tervezik a magnetoterápia bevezetését. Az ehhez szükséges berendezés rövidesen megérkezik. A módszer lényege az a gyógymód, amely a sejteket eredeti állapotukba rendezi. Ezzel lehetővé válik a fájdalomcsillapítás, a gyulladáscsökkentés, az ízületi problémák megszüntetése, vagy akár a látás javítása. Tervezik egy ultrahangos készülék beszerzését is a rendelőbe. Ezzel segítenék a munkavállalóinkat, hiszen egy ilyen vizsgálat a kórházban egy hónapos előjegyzéssel és várakozással működik. Idén a pszichológiai laborban is végrehajtanak fejlesztéseket. Végezetül a kineziológus munkájáról beszélgettünk, amelynek lényege a stresszoldás. Abból indulunk ki, hogy minden betegségnek és fizikális tünetnek van lelki háttere. A kineziológus feladata megkeresni ezeket a kiváltó okokat és azokat feloldani. Aki kíváncsi ennek a mikéntjére és ily módon szeretne megoldást találni a bajára, az mindenképpen keresse fel a reptéri személyi porta épületében található foglalkozás-egészségügyi központot. Vizes vizsgálat Az elmúlt tíz évben Magyarországon megkétszereződött az alkoholmentes italok iránti kereslet. E látványos növekedés az ásványvízpiac dinamikus fejlődésének köszönhető. Míg 1994-ben mindössze 10 liter vizet fogyasztottunk fejenként, ez a szám 2004-ben 64 literre nőtt. Magyarországon jelenleg kilencven kútból vagy forrásból nyernek természetes ásványvizet, melyből egyre többet palackoznak és hoznak forgalomba, így aztán az ismert külföldi márkák mellett egyre több hazai termék verseng a fogyasztók kegyeiért. E kialakuló konkurrenciaharcban sok forgalmazó figyelmen kívül hagyja az ásványvizek elnevezésére, jelölésére vonatkozó szigorú szabályokat. A vizsgált ötvennégy terméknél huszonöt In memoriam Takács Elek váratlan elhunyta nagy megdöbbenést keltett a munkatársak körében ban festő-mázoló szakmunkásként helyezkedett el a vagon gyáregységben, ahol 1975-ig dolgozott. Háromévi kitérő után lett ismét a Rába, azon belül a szerszámüzem dolgozója. Vidám alaptermészetű munkatárs volt, szinte mindenkihez volt egy-egy tréfás megjegyzése. Munkáját mindig jól és precízen végezte. Keze munkáját nem csupán az üzemben készült termékek festése, hanem az üzem belső csinosítása, az irodaépület többszöri belső kifestése is dicséri. Sokan ismerték és szerették nemcsak a gyárban, hanem szülőfalujában, Rábapatonán is. Feleségén kívül három felnőtt gyermeke is gyászolja: fia és a két leánya, akiket tavalyelőtt adott férjhez. 55 éves munkatársunknak nagy terve volt, hogy gyerekeit segíti a fészekrakásban, de sajnos a szívinfarktus ebben megakadályozta. * * * Balikó Ottó 1970 februárjától volt a Rába munkavállalója, de már az inaséveit is itt töltötte. Tizenöt év a hőkezelőben beosztottként, majd újabb tizenöt év, immáron művezetőként ben ugyanitt cellavezetőnek nevezték ki, ám ezen beosztása sajnos csak öt éven át tartott. Az egyik múlt év végi vasárnap este szokás szerint előkészítette a ruháit és a tízórait a másnap reggeli munkába induláshoz, aztán aludni tért, de többé már nem ébredt fel... Remek szakember volt, akitől nagyon sok munkatársunk tanulta a szakmát. Mindenkinek nagyon szívesen segített, mindenkihez volt egy jó szava. Mindennap megajándékozott valakit a kertjében termett almával, vagy más, saját termesztésű gyümölccsel. Sokat beszélt a gyermekeiről, Gábor fiáról és Zsuzsanna lányáról. Amikor azon a bizonyos hétfőn nem jött be dolgozni és erről nem értesítette a munkatársait, már érezték, hogy valami baj történhetett. Ahogy peregtek az órák, egyre inkább erősödött mindenkiben az érzés, hogy nagyon nagy lehet a baj. Az 52 évesen elhunyt munkatársunk temetésén nagyon sok rábás dolgozó vett részt, köztük olyanok is, akik már sok éve nyugdíjban vannak. Munkatársaiban élénken él emléke, nap mint nap emlegetik, hogy az Ottó ezt így csinálta volna... * * * Közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt, életének 92. évében elhunyt Baróti Lajos UEFA-életmű- és Magyar Örökség-díjas mesteredző, aki játékosként és edzőként is szolgálta egykor futballcsapatunkat is között zöld-fehérben Győrött kergette a labdát a zöld gyepen, majd rögtön átült az ETO kispadjára, ahonnan 101 találkozón irányította a csapatot. Játékosként kétszer jutott el a válogatottságig kiemelkedő sikereit szakemberként érte el. Klubedzőként Magyarországon az ETO után rövid ideig a Budapesti Postást, majd éveken keresztül a Vasast, később az Újpestet is szolgálta, de edzősködött Ausztriában (Wacker Innsbruck) és Portugáliában (Benfica) is. Szövetségi kapitányként százhuszonegy alkalommal ült a nemzeti tizenegy kispadján, s egy éven keresztül a perui válogatottat is irányította. A nagyszerű eredménysorral büszkélkedő Baróti Lajos sportpályafutásában játékosként az utolsó, edzőként pedig az első állomás volt Győr és az ETO. esetben volt helytelen a jelölés. Számos gyártó és forgalmazó olyan speciális jelzővel, a víz eredetiségét garantáló utalásokkal kínálta termékét, melyekkel az nem rendelkezik. Országosan ismert, népszerű márkák is beleestek abba a hibába, hogy a palackjukon feltüntetett ásványianyag-tartalom nem egyezett vizük tényleges értékeivel. Annak a jogszabálynak, miszerint az 1,5 mg/liter értéket meghaladó fluorid-koncentrációjú természetes ásványvizeknél a forgalmazó köteles feltüntetni, hogy terméke csecsemők és hétévesnél fiatalabb gyermekek általi rendszeres fogyasztásra nem alkalmas, szintén több gyártó nem tett eleget. Aggodalomra azonban nincs ok. Magyarország különösen szerencsés helyzetben van, hiszen kedvező földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően Európa egyik leggazdagabb ásványvíz-lelőhelyekkel rendelkező országa. Bár az országosan ismert márkák közül most többet elmarasztaltak helytelen jelölésük miatt, számos, jelenleg még kevésbé ismert kiváló minőségű ásványvizünk van, melyek az egész család számára korlátlan mennyiségben fogyaszthatóak.

15 15 RÁBA-BÁL FEBRUÁR 18-ÁN Pazar kínálat várja a vendégeket JUTALMAZOTT VÉRADÓINK A média viszonylagos rendszerességgel számol be arról, hogy hazánkban a vérkészletek az elsősorban a nyári időszakban tapasztalt nehézségek ellenére elegendőek a biztonságos ellátáshoz, ezzel együtt az új véradók felkutatása nagy feladatot jelent az Országos Vérellátó Szolgálat, valamint a Vöröskereszt számára. A napokban arról olvashattunk, hogy bár vidéken jóval többen mennek el vért adni, mint a fővárosban, az utóbbi időszakban ott is egyre aktívabb véradásszervezői munka szükségeltetik ahhoz, hogy elő tudják teremteni a szükséges vérmennyiséget. A figyelemfelkeltő felhívások mellett a véradókat országszerte igyekeznek nyereményjátékokkal is ösztönözni. Erre szükség is van, hiszen az emberek többsége csak akkor értékeli a véradók megfizethetetlen és hatalmas eszmei értékkel bíró tevékenységét, ha saját, vagy közvetlen hozzátartozója számára van szükség az életmentő vérre. Az év végi ünnepek előtt a Győr-Moson- Sopron megyei Vöröskereszt hagyományos módon kis ünnepségekkel köszöntötte a többszörös véradókat és az önzetlenségüket. A győri rendezvényen három kollégánk is elismerésben részesült: Keresztes István, a szerszámüzem munkatársa, Tolnai László, a Nachi tengelycsukló gyártósor dolgozója, valamint Szabó László, a felületkezelő elektroforetikus festödéjének alkalmazottja. Munkatársunknak Tolnai Lászlóval és Szabó Lászlóval sikerült szót váltania arról, hogy miért lettek véradók és milyen érzés ily módon segíteni embertársaikon. A kettejük közti hasonlóság nem csupán a keresztnevük azonosságából, vagy a tengelycsuklókkal kapcsolatos munkájukból, hanem abból is fakad, hogy mindketten ritka vércsoportúak, így aztán nemegy- Rába-bál a győri egyetemi csarnokban! A tavalyihoz hasonlóan minden bizonnyal ezúttal is nagyszerű hangulat vár minden résztvevőre. A szervezők bíznak abban, hogy mind több munkatársunk választja szórakozásul a február 18-ai eseményt, amelyre a jegyek mindössze 1500 forintba (!) kerülnek. A jegyár magában foglalja a műsor megtekintését, valamint a kétszeri ételfogyasztást. A Rába Holding által támogatott és megrendezett bál célja, hogy hagyományteremtő módon lehetőséget kínáljanak minden munkatársuknak arra, hogy családi és munkatársi körben együtt szórakozzon. A jó hangulatról a Fábry-show és a Rádiókabaré rendszeres szereplőjeként ismert, a Godot Dumaszínház ifjú tehetsége, Bödőcs Tibor, továbbá a fergeteges, hajnalig tartó mulatságról a Bergendy-zenekar gondoskodik, akik nagy örömmel vállalták el munkatársaink megtáncoltatását. Újdonságként több kategóriában is kiosztják a Rábaleg díjakat. A humoros keretek közötti elismerések során például gazdára talál a legjobb teamvezető, a legtöbb időt a cégnél töltő munkavállaló és sok egyéb kitüntető cím is, valamint a tombola sem maradhat ki a báli programból. Minden adott tehát ahhoz, hogy valóban kellemes estét szerezzenek egymásnak és önmaguknak a bál résztvevői, akik létszámban a remények szerint kihasználják majd az egyetemi csarnok kínálta térbeli lehetőségeket. A Rába-bál ételeiről és italairól idén is a Rábakész Kft. gondoskodik, amely számos finomsága mellett koktélbárral is a bálozók rendelkezésére áll, ahol étkezési jegyekért is lehet italokat vásárolni. A svédasztalos kiszolgálás alkalmával meleg ételként a vendégek választhatnak töltött káposztát, marhapörköltet túrós csuszával, brassói aprópecsenyét burgonyával és savanyúsággal, továbbá rántott karfiolt és hortobágyi palacsintát. A hideg ételek sorában található majd: töltött csirkecomb, sertéskaraj fűszerköntösben, sonka- Önzetlenül segítenek embertársaikon szer előfordult, hogy sürgős esetekben behívják őket véradásra. Mindketten készenlétes véradók, akik az úgynevezett hagyományos véradás mellett ferezises véradáson is többször részt vettek. Ennek lényege, hogy egy berendezés közreműködésével veszik le a vért, amiből a plazmát kicentrifugálják. A plazmát becsomagolják, a vért pedig visszapumpálják a szervezetbe. Az egyórás időszak alatt ezt a műveletet többször is megismétlik. Tolnai László már az úgynevezett citoferezises véradást is kipróbálta, amikor mindkét kart megszúrják, az egyiken távozik a másikon érkezik a vér, közben pedig ott működik a plazmacentrifuga. Ez a művelet közel két órán keresztül tart Közel százszoros véradónak számítok, bár azzal, hogy a véradás típusonként eltérő módon jelentkezik a számításban, egyre nehezebben követhető, hogy ki hol tart fogalmazott Tolnai László. TOLNAI LÁSZLÓ SZABÓ LÁSZLÓ tekercs, Stefánia vagdalt, kaszinótojás, franciasaláta, görög saláta, svéd gombasaláta. Desszertként túrós, meggyes és almás rétest, valamint csokoládémousse-t és trüffelt szolgálnak fel. Korlátlan italfogyasztás keretében pezsgő, folyóbor, sör, üdítő és ásványvíz között választhatnak, s minden asztalon apró pogácsa és teasütemény szolgálja a rágcsálást. Ám ezzel még nincs vége: éjfélkor burgonya és párolt káposzta kíséretében disznótoros egészíti ki a pazar menüsort. Mindent összefoglalva: nem akármilyen bál lesz! Melyhez a Rába Holding vezetősége ezúton is jó szórakozást kíván minden munkatársának! Jegyek igényelhetők: Nagy Kornélia 44-15, vagy Budai u. fszt. 18. (Jármű), Hajdú Károly , vagy Mór, Humán osztály (Alkatrész), Hoffer Katalin 43-29, vagy Martin u. fszt. 3. (Futómű), és az üzemekben az arra kijelölt helyen. Bár nem a számok és nem az elismerések számítanak, hanem a segítségnyújtás. Az alapelvem, hogy inkább én adjak vért, mint hogy én kapjak. Meg persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a rendszeres véradással minden alkalommal túlesem egy ingyenes felülvizsgálaton, ami az egészségem megőrzését tekintve is fontos dolog. Első alkalommal a kíváncsiság vitt el a véradásra, aztán Moldovát idézve úgy jártam, mint akit a mozdony füstje megcsapott. A nyolcvanas évek elejétől vagyok aktív véradó. A folyamatosság akkor sem szakadt meg, amíg másfél évig a sorkatonai szolgálatomat töltöttem, ahol természetesen a jutalomszabadság további motivációt adott. Azt még szeretném hozzátenni, hogy immáron önkéntes csontvelődonor is vagyok, ami azt jelenti, hogy ha az unión belül bárhol szükség lehet a segítségemre, akkor, ha vállalom, azonnal utaznom kell. Márpedig tudom, hogy vállalni fogom. Egyszer láttam egy ezzel kapcsolatos interjút, amin először elérzékenyültem, majd máris elkezdtem intézni, hogy szükség esetén csontvelődonorként is segíteni tudjak Tolnai László egyébként 1979 októbere óta dolgozik társaságunknál. A hőkezelőben kezdett, aztán a merev tengely gyártósoron, majd a szereldében tevékenykedett. Ezt követően a Steigerek gyártásában kapott szerepet, majd a motorgyárban is dolgozott, hogy aztán a vasszerkezeti üzemben foglalkoztassák. A Rába Futómű Kft. Nachi tengelycsukló gyártósorán 1991 óta dolgozik. Én Pápán, egy szerszámkészítő üzemben dolgoztam, amikor bár még nem voltam tizennyolc éves, munkatársaim rábeszéltek a véradásra hallottuk Szabó Lászlótól. Nagyon jó volt a kollektíva, ez is közrejátszott abban, hogy a negyedévente esedékes kiszállásos véradásokon innentől kezdve rendszeresen részt vettem. A katonaság alatt is adtam vért, nem titkolva, hogy az ezért kapott eltávozás sem jött rosszul. Magánéleti problémák miatt egy évet kihagytam, majd amikor az életem egyenesbe került, akkor egy kulcscsonttörés és a beültetett platina két évre tartott távol a véradástól től azonban rendszeresen járok vért adni, s erre a második feleségem nagyon büszke is volt Összességében már közel járok a kétszázadik véradáshoz. Szabó László tizenhárom éve dolgozik a Rábánál. A kovácsüzemben, majd az öntödében is foglalkoztatták, s éppen tíz esztendeje került át a felületkezelő üzembe, ahol azóta is komoly fizikai munkát végezve emelgeti naponta a több száz tengelycsuklót. Szeretem a munkámat és örülök annak, hogy aktív véradóként segíthetek a rászorult embereken tette hozzá Szabó László, megemlítve, hogy tapasztalata szerint társaságunknál a rendszeres váradók megítélése is pozitívan változott. Baudentisztl Ferenc

16 A szereldében... Matusz Károly fotóriportja a Rába Futómű Kft. 67 ezer négyzetméteres üzemcsarnokában, a középsorozatú szereldében készült. A felvételek tanúsága szerint munkatársunk ottjártakor éppen a Marmon Harrington számára szerelték a 683-as mellső futóműveket, illetve az egyéb futómű-alkatrészeket, főhajtóműveket...

MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET

MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET Iktatószám: Gy. 4-3/2012. MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET Budapest, 2012. január 06. MÁV-TRAKCIÓ VASÚTI VONTATÁSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1087 Budapest,

Részletesebben

3. Felügyelő bizottsági tagok

3. Felügyelő bizottsági tagok Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. felügyelő bizottsági tagjai, továbbá a vezető

Részletesebben

Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatáról

Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatáról A köztulajdonban álló gazdasági társaságok

Részletesebben

Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés

Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Az Állami Nyomda Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Rendkívüli közgyűlése Budapest, 2008. december 15. 1 Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Napirend

Részletesebben

1. Az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. tevékenységi körének ismertetése. 2. Foglalkoztatás

1. Az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. tevékenységi körének ismertetése. 2. Foglalkoztatás Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. felügyelő bizottsági tagjai, továbbá a vezető

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2011. ELSŐ NEGYEDÉV 2011. május 18. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Kibocsátó) a mai napon nyilvánosságra hozza

Részletesebben

1. Vezető tisztségviselők. 2. Felügyelőbizottsági tagok. 3. Az Mt hatálya alá tartozó munkavállalók

1. Vezető tisztségviselők. 2. Felügyelőbizottsági tagok. 3. Az Mt hatálya alá tartozó munkavállalók Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagjai,

Részletesebben

K-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL JANUÁR 16.

K-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL JANUÁR 16. K-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT. 2010. ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL 2010. JANUÁR 16. 1 A MÁV Zrt. és az aláíró szakszervezetek megállapodnak, hogy a Társaság 2010.

Részletesebben

1. Vezető tisztségviselők. 2. Felügyelőbizottsági tagok

1. Vezető tisztségviselők. 2. Felügyelőbizottsági tagok Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagjai,

Részletesebben

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt. Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Vértesi Erőmű Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai, továbbá

Részletesebben

1. Az MVM GTER Zrt. az MVM Csoport tagja

1. Az MVM GTER Zrt. az MVM Csoport tagja Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM GTER Gázturbinás Erőmű Zrt. i tagjai, továbbá a vezető besorolású, valamint

Részletesebben

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08.

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. 2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

Az FHB Nyrt. 200.000.000.000,- Ft keretösszegű. 2013-2014. évi Kibocsátási Programjához. készített Összevont Alaptájékoztatójának. 5. sz.

Az FHB Nyrt. 200.000.000.000,- Ft keretösszegű. 2013-2014. évi Kibocsátási Programjához. készített Összevont Alaptájékoztatójának. 5. sz. FHB Jelzálogbank Nyrt. Az FHB Nyrt. 200.000.000.000,- Ft keretösszegű 2013-2014. évi Kibocsátási Programjához készített Összevont Alaptájékoztatójának 5. sz. Kiegészítése Jelen dokumentum alapjául szolgáló

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XIII. évfolyam 12. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2012. OKTÓBER 11. TARTALOM A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI ZMJVK 158/2012. (X.10.) sz. hat. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének

Részletesebben

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként

Részletesebben

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Éves jelentés Főforgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. 2004 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Európai Részvény Alap Megnevezése: Az Alap típusa: CIB Európai

Részletesebben

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése. 2. Foglakoztatás

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése. 2. Foglakoztatás Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai,

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja

Részletesebben

JAVASLAT Javadalmazási Szabályzat elfogadására

JAVASLAT Javadalmazási Szabályzat elfogadására JAVASLAT Javadalmazási Szabályzat elfogadására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Településfejlesztési Osztály Ózd, 2018. november 15. Tisztelt Képviselő-testület! Az Állami Számvevőszék ellenőrzési

Részletesebben

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Sajtóközlemény azonnal közölhető! Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Budapest, 2017. július 17. Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a

Részletesebben

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés 2013 Általános rész A Pénztár az Önkéntes, Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szólótörvény hatálya alá tartozó egészségpénztár. A Pénztár alakulásának

Részletesebben

Negyedéves mérőszámok

Negyedéves mérőszámok Negyedéves mérőszámok 217 Q3 217. október 6. Negyedéves mérőszámok A DUNA HOUSE Cégcsoport jelen jelentésben olyan pénzügyi mérőszámokat tesz közzé, amelyek a negyedévet követően előzetesen már rendelkezésre

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Javaslat a Győr Megyei Jogú Város Közigazgatási területén helyi, autóbusszal végzett menetrend

Részletesebben

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt. Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Vértesi Erőmű Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai, továbbá

Részletesebben

A JAVADALMAZáSI IRáNYELVEK MóDOSíTáSA

A JAVADALMAZáSI IRáNYELVEK MóDOSíTáSA ELŐTERJESZTÉS A MAGYAR TELEKOM NYRT. KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE A JAVADALMAZáSI IRáNYELVEK MóDOSíTáSA BUDAPEST, 2015. ÁPRILIS 15. A Magyar Telekom Nyrt. 17/2012 (IV.16.) sz. Közgyőlési határozatával jóváhagyott

Részletesebben

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése. 2. Foglakoztatás

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése. 2. Foglakoztatás Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai,

Részletesebben

Harmadik feles finanszírozás jelentősége és lehetőségei energetikai beruházásoknál

Harmadik feles finanszírozás jelentősége és lehetőségei energetikai beruházásoknál Harmadik feles finanszírozás jelentősége és lehetőségei energetikai beruházásoknál II. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza 2011. május 19. Dr. Grabner Péter osztályvezető Villamos Energia

Részletesebben

Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése

Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások

Részletesebben

JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT

JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT 1 Preambulum: Túrkeve Város Önkormányzata (a továbbiakban: Tulajdonos), mint a Túrkevei Városgondnokság Nonprofit Kft, 5420 Túrkeve Kinizsi u. 51 (a továbbiakban: Társaság) 100%-ban

Részletesebben

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés év

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés év DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés 2016. év Általános rész A Pénztár az Önkéntes, Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szólótörvény hatálya alá tartozó egészségpénztár. A Pénztár

Részletesebben

AZ ECONET.HU MÉDIA, TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÉS VAGYONKEZEL

AZ ECONET.HU MÉDIA, TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÉS VAGYONKEZEL AZ ECONET.HU MÉDIA, TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÉS VAGYONKEZELŐ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TÁJÉKOZTATÓJA A SZIGET KFT. AKVIZÍCIÓJÁNAK ÁTALAKÍTÁSÁRA VONATKOZÓ SZÁNDÉKNYILATKOZAT MEGKÖTÉSÉRŐL 1. Az econet.hu

Részletesebben

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt. Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Vértesi Erőmű Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai, továbbá

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Sárospatak Város Önkormányzata

Részletesebben

./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL

./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL ./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A 2018. ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL Preambulum: 2017. március 13. napján az aláíró felek a vasutas munkavállalók jövedelmi helyzetének javítására 11703/2017/MAV számon megállapodást

Részletesebben

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai,

Részletesebben

CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA

CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA Éves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Rt. Forgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. 2004 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Ingatlan Alapok Alapja Megnevezése:

Részletesebben

www.bet.hu www.kozzetetelek.hu www.appeninnholding.com

www.bet.hu www.kozzetetelek.hu www.appeninnholding.com Az Appeninn Nyrt. a Tpt. 53. által előírt kötelezettségének megfelelően az alábbiakban közzé teszi a 2013. üzleti évéről szóló Összefoglaló jelentését. KÖZZÉTETT INFORMÁCIÓK 2013. április 12-től a jelentés

Részletesebben

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt. Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Vértesi Erőmű Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai, továbbá

Részletesebben

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok 2015. május 31.

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok 2015. május 31. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A Pilisi Parkerdő Zrt. 100%-ban állami

Részletesebben

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Sajtóközlemény azonnal közölhető! Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Budapest, 2017. június 27. Minden ötödik 200 millió és 15 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozás

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2015. 01. 01. 2015. 12. 31. Budapest, 2016. április 30... A vállalkozás vezetője ( képviselője ) 1 1. Általános bemutatás A vállalkozás neve: STEMO MARKETING Kft. A vállalkozás rövidített

Részletesebben

Egyedi Értékpapír Üzletági Hirdetmény egyes kedvezményes díjtételekről a Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzathoz

Egyedi Értékpapír Üzletági Hirdetmény egyes kedvezményes díjtételekről a Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzathoz Egyedi Értékpapír Üzletági Hirdetmény egyes kedvezményes díjtételekről a Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzathoz Hatályos: 2014. május 27. napjától OTP Bank Nyrt. Székhelye: 1051 Budapest,

Részletesebben

A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint

A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint Adatlap A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Részvénytársaság

Részletesebben

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai,

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Székhely: 1147 Budapest, Telepes u. 53. Cégjegyzékszám: 01-10-043104 Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Rendkívüli tájékoztatás A NUTEX Nyrt közleménye

Részletesebben

Előterjesztés a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. javadalmazási szabályzatáról

Előterjesztés a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. javadalmazási szabályzatáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Előterjesztés a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. javadalmazási szabályzatáról A köztulajdonban álló gazdasági társaságok

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2012. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2012.

Részletesebben

CIB EURÓ PÉNZPIACI ALAP

CIB EURÓ PÉNZPIACI ALAP CIB EURÓ PÉNZPIACI ALAP Éves jelentés Főforgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Zrt. 2005 1/10 1. Alapadatok 1.1. A CIB Euró Pénzpiaci Alap Megnevezése: Az Alap típusa: CIB Euró Pénzpiaci

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ANY BIZTONSÁGI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2015. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés

Részletesebben

Részvénytársaság. A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű

Részvénytársaság. A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű Részvénytársaság A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényekből álló alaptőkével (jegyzett tőkével) alakul. Nyrt.: nyilvánosan működik az a részvénytársaság,

Részletesebben

Az MVM OVIT Zrt. működési területe az egész országra kiterjed, Magyarország számos térségében vannak telephelyei.

Az MVM OVIT Zrt. működési területe az egész országra kiterjed, Magyarország számos térségében vannak telephelyei. Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági

Részletesebben

Rába Járműipari Holding Nyrt.

Rába Járműipari Holding Nyrt. Rába Járműipari Holding Nyrt. A Rába Járműipari Holding Nyrt. Igazgatóságának véleménye a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által a Társaság részvényeire tett nyilvános vételi ajánlattal kapcsolatosan A

Részletesebben

Cs.A.Cs Könyvvizsgáló és Informatikai Szolgáltató zrt. Átláthatósági jelentés a december 31-én végződött üzleti évre

Cs.A.Cs Könyvvizsgáló és Informatikai Szolgáltató zrt.   Átláthatósági jelentés a december 31-én végződött üzleti évre Cs.A.Cs Könyvvizsgáló és Informatikai Szolgáltató zrt. www.csacszrt.hu Átláthatósági jelentés a 2016. december 31-én végződött üzleti évre Tartalom 1. Bevezetés 2. Gazdálkodási forma és tulajdonosi viszonyok

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2007. január 1-jétől 2008. április 25-ig a Synergon Informatika Nyrt. által nyilvánosságra hozott közleményekről

Összefoglaló jelentés a 2007. január 1-jétől 2008. április 25-ig a Synergon Informatika Nyrt. által nyilvánosságra hozott közleményekről Összefoglaló jelentés a 2007. január 1-jétől 2008. április 25-ig a Synergon Informatika Nyrt. által nyilvánosságra hozott ekről A Synergon Informatika Nyrt. Összefoglaló jelentésében feltüntetett ek teljes

Részletesebben

Budapest, április 18.

Budapest, április 18. Budapest, 2013. április 18. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2013. április 18. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja a tőkepiac

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai,

Részletesebben

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai,

Részletesebben

Dr. Körmendi Lajos Dr. Pucsek József LOGISZTIKA PÉLDATÁR

Dr. Körmendi Lajos Dr. Pucsek József LOGISZTIKA PÉLDATÁR Dr. Körmendi Lajos Dr. Pucsek József LOGISZTIKA PÉLDATÁR Budapest, 2009 Szerzők: Dr. Körmendi Lajos (1.-4. és 6. fejezetek) Dr. Pucsek József (5. fejezet) Lektorálta: Dr. Bíró Tibor ISBN 978 963 638 291

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely:1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Adószám: 18061457-1-42 Bankszámlaszám: K&H Bank 10200964-20221713 Tel./Fax: (06) 1-351-4843 Tel.: (06) 1-351-0372 Honlap: www.bizalompenztar.hu

Részletesebben

GVOP-2004-2.1.2. pályázati útmutató kivonat

GVOP-2004-2.1.2. pályázati útmutató kivonat GVOP-2004-2.1.2. pályázati útmutató kivonat KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE KORSZRŰ MENEDZSMENT RENDSZEREK ÉS TECHNIKÁK TÁMOGATÁSA* Támogatás mértéke: *Forrás: www.gkm.hu A projekt elszámolható költségének

Részletesebben

Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat

Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat Ezen szabályzat továbbadása az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár írásos engedélye nélkül nem megengedett. TARTALOMJEGYZÉK 1 A SZABÁLYZAT CÉLJA...3

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK február 27-I ÜLÉSÉRE CSIZI PÉTER ALPOLGÁRMESTER

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK február 27-I ÜLÉSÉRE CSIZI PÉTER ALPOLGÁRMESTER IKTATÓSZÁM: 08-8/312-3/2014. TÁRGY: A TÜKE BUSZ ZRT.-VEL KAPCSO- LATOS DÖNTÉSEK MELLÉKLET: 2 DB.. E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2014. február 27-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 28-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 28-i rendkívüli ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám:213/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. szeptember 28-i rendkívüli ülésére Tárgy: Döntés a Munkásszállások kialakítása központi

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2008. augusztus 2 ÚJ, KÖRNYEZETKÖZPONTÚ TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉST TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁS JELENT MEG A hazai vállalkozások körében népszerű,

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2005. II. negyedév 1 Budapest, 2005. augusztus 19. A II. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaság. 2011 évi CXII törvény 1. melléklet I. pontja szerinti közérdekű adatai:

DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaság. 2011 évi CXII törvény 1. melléklet I. pontja szerinti közérdekű adatai: A DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaság 2011 évi CXII törvény 1. melléklet I. pontja szerinti közérdekű adatai: Szervezeti, személyzeti adatok I.1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos

Részletesebben

Előterjesztés a Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság 2012. június 14. napján tartandó ülésére

Előterjesztés a Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság 2012. június 14. napján tartandó ülésére MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: MH:17-074/100/2012 Üi.: Vincze Csaba Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottsága Melléklet: - Miskolc Holding

Részletesebben

A minőségbiztosítás folyamata, szereplők

A minőségbiztosítás folyamata, szereplők 7. A minőségbiztosítás folyamata, szereplők 7.1 A minőségbiztosítás bevezetésének folyamata A bevezetés első lépése és feltétele a vezetők egyöntetű és egyértelmű szándékának és elkötelezettségének kialakítása.

Részletesebben

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről 1997. év Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács 1996. december 20-i üléséről Napirend előtti felszólalásában a munkavállalói oldal a szervezkedési szabadságot veszélyeztető és a munka világát szabályozó

Részletesebben

Téli előrejelzés re: lassanként leküzdjük az ellenszelet

Téli előrejelzés re: lassanként leküzdjük az ellenszelet EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2013. február 22. Téli előrejelzés 2012 2014-re: lassanként leküzdjük az ellenszelet Miközben a pénzügyi piaci feltételek tavaly nyár óta lényegesen javultak

Részletesebben

2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21.

2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21. 2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött

Részletesebben

A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet évi közhasznúsági jelentése

A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet évi közhasznúsági jelentése A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet 2008. évi közhasznúsági jelentése 1) Számviteli beszámoló A jelentés részét képező, ahhoz mellékelt számviteli beszámolót, amely a hatályos számviteli,- és adójogszabályoknak

Részletesebben

JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT

JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT Alulírott Dorog Város Önkormányzata (adószám: 15729741-2-11, cím: 2510 Dorog, Bécsi út 79-81., képviseli: Dr. Tittmann János polgármester), mint a KOMMUNÁL-JUNK Közszolgáltató

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 7/2016. számú határozata

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 7/2016. számú határozata Közgyűlésének 7/2016. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlése az előterjesztésnek megfelelően a következő személyeket jelölte ki a Szavazatszámláló Bizottság

Részletesebben

Független Szakértői Vélemény. Nyilvános Vételi Ajánlattal Kapcsolatban

Független Szakértői Vélemény. Nyilvános Vételi Ajánlattal Kapcsolatban Pintér István Vezérigazgató Rába Járműipari Holding Nyrt. 9027 Győr Martin út 1. Független Szakértői Vélemény Nyilvános Vételi Ajánlattal Kapcsolatban Tisztelt Igazgatóság! A megbízás háttere A Magyar

Részletesebben

Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatáról és a benne foglaltakról

Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatáról és a benne foglaltakról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatáról és a benne

Részletesebben

Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve

Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve Jászivány Község Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési terve Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 61. -a szerint az államháztartási kontrollok célja az államháztartás

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

Német részvény ajánló

Német részvény ajánló Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai

Részletesebben

CSENTERICS ügyvédi iroda

CSENTERICS ügyvédi iroda CSENTERICS ügyvédi iroda ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ADATOK, INFORMÁCIÓK 1.1. A társaság teljes magyar elnevezése: 1.2. A társaság külföldi elnevezése nem kötelező elem (szerződésminta

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. MÁSODIK NEGYEDÉV 2014. augusztus 12. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZŐ INTÉZET kirendeltség kódja adatszolgáltató sorszáma KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

Részletesebben

Hegesztő üzemi technológus

Hegesztő üzemi technológus pedig Békéscsabán (PPM) található. Az OROS Divízió tevékenysége mezőgazdasági és építőipari gépgyártásra terjed ki. Elsősorban hazai, nyugat és kelet-európai, valamint észak-amerikai piacokat szolgál ki.

Részletesebben

www.raba.hu Rába Járműalkatrész Gyártó és Kereskedelmi Kft.

www.raba.hu Rába Járműalkatrész Gyártó és Kereskedelmi Kft. Rába Járműipari Holding NyRt. Rába Járműipari Holding NyRt. H-9027 Győr, Martin u. 1., Hungary Levelezési cím: H-9002 Győr, Pf.:50. Tel.: 00 36 96 622 600; Fax: 00 36 96 624 069 E-mail: raba@raba.hu Rába

Részletesebben

SZEMÉLYI ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK

SZEMÉLYI ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK SZEMÉLYI ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Várkert rakpart 17. fszt. 1., Cg. 01-10-043483) 2019. május 28-án 10 órakor, a 1074 Budapest,

Részletesebben

A rendelet hatálya. Általános rendelkezések. (1) E rendelet alkalmazásában:

A rendelet hatálya. Általános rendelkezések. (1) E rendelet alkalmazásában: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2006. (III.07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati pénzeszközökből és támogatásokból megvalósuló beszerzésekről 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Észak-pesti Ingatlan- és Térségfejlesztési Zrt. Igazgatóságának JELENTÉSE évi tevékenységéről. Készült Tulajdonosi döntéshozatalra

Észak-pesti Ingatlan- és Térségfejlesztési Zrt. Igazgatóságának JELENTÉSE évi tevékenységéről. Készült Tulajdonosi döntéshozatalra Észak-pesti Ingatlan- és Térségfejlesztési Zrt. Igazgatóságának JELENTÉSE 2015. évi tevékenységéről Készült Tulajdonosi döntéshozatalra Elfogadva: az Igazgatóság 20/2016 (IV.15.) sz. határozatával 2 A

Részletesebben

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2001 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 890-1590 Ágazati besorolás: Távközlés E-mail cím: tozsde@tvnetwork.hu Beszámolási időszak: 2011.01.01-2011.06.30.

Részletesebben

Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 2. oldal A pályázónak - konzorcium esetén annak egyik tagjának - a s

Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 2. oldal A pályázónak - konzorcium esetén annak egyik tagjának - a s Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 1. oldal Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívása autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2016. HARMADIK NEGYEDÉV 2016. november 22. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2004. IV. negyedév 1 Budapest, 2004. február 21. A IV. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Hivatal Cafetéria Szabályzatáról A közszolgálati tisztviselőkről szóló

Részletesebben

Egészség- és önsegélyező pénztári munkáltatói szerződés

Egészség- és önsegélyező pénztári munkáltatói szerződés Egészség- és önsegélyező pénztári munkáltatói szerződés amely létrejött egyrészről a Generali Egészség- és Önsegélyező Pénztár (1066 Budapest, Teréz krt. 42-44; számlavezető bankja: UniCredit Bank, számlaszáma:

Részletesebben

D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: 2014. JANUÁR 1-TŐL

D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: 2014. JANUÁR 1-TŐL D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: 2014. JANUÁR 1-TŐL I. Összevont értékpapírszámla vezetés díjtételei Díj, költség Általános díjak Összevont

Részletesebben

Vállalkozói szerződés

Vállalkozói szerződés amely létrejött egyrészről Megbízó Pásztó Város Önkormányzata Székhelye: 3060 Pásztó, Kölcsey Ferenc u. 35. Nyt.-i szám: 450823 Adószám: 15450827-2-12 Bankszámlaszám: 11741024-15450827 Képviseli: Sisák

Részletesebben

Írta: Administrator 2012 január 17. (kedd) 12:24

Írta: Administrator 2012 január 17. (kedd) 12:24 Bérkompenzáció 2012 igénylés : az elvárt béremeléshez 21 milliárdot ad a kormány. A kormány pályázati rendszerben, vissza nem térítendő támogatás formájában átvállalja a bérfejlesztés 2-3 százalékát a

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Tájékoztató

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Tájékoztató 12. a) sz. melléklet Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Tájékoztató a Pannónia Nyugdíjpénztár 2012-2013. évi tevékenységéről, a Pénztár előtt álló 2013-2014.évi feladatokról

Részletesebben

Optimista a magánszféra az egészségügyi ellátásban

Optimista a magánszféra az egészségügyi ellátásban Optimista a magánszféra az egészségügyi ban Egészségügyi szolgáltatással Magyarországon több, mint tízezer vállalkozás foglalkozik. A cégek jegyzett tőkéje meghaladja a 12 milliárd forintot, a saját tőke

Részletesebben