Ivóvíztisztitás integrált fertőtlenítéssel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ivóvíztisztitás integrált fertőtlenítéssel"

Átírás

1 VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK 3.5 Ivóvíztisztitás integrált fertőtlenítéssel Tárgyszavak: ivóvíz-fertőtlenítés; integráció. A jelenleg folyamatosan fejlődő szabályozási környezetben a vízművek gyakran dilemma elé kerülnek. Egyidejűleg kell fokozniuk a kórokozók pusztítását és csökkentetniük a fertőtlenítési melléktermékek (DBP) koncentrációját. A klór és a klór-aminok amelyekre az ipar valamikor elsősorban támaszkodott ma már nem felelnek meg a követelményeknek. A komplex kihívások összetett megoldásokat igényelnek: eljött az integrált fertőtlenítési eljárások ideje. A fertőtlenítés két folyamatból áll: a kórokozók inaktiválása, és ezek fizikai eltávolítása. Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) szerint a fizikai eltávolítás is a fertőtlenítéshez tartozik, mivel a szűrés és egyéb szilárdanyag-eltávolítási folyamatok alapját képezi. A fertőtlenítés célja inkább a kórokozók (baktériumok, vírusok és amőbaciszták) inaktiválása/eltávolítása, mint valamennyi mikrobatípus sterilezése vagy elpusztítása. Az ideális fertőtlenítő szernek gyorsan el kell pusztítania a kórokozókat különböző viszonyok között, tartósan meg kell maradnia, elhanyagolható íz és szag keletkezésével kell járnia, nem szabad káros melléktermékeket létrehoznia, az alkalmazása nem kerülhet sokba, és könnyen kimutathatónak kell lennie. A víztisztítás során jelenleg használt egyetlen fertőtlenítő szer sem felel meg az összes említett követelménynek. A megoldás kulcsa: a többrészes fertőtlenítő szerek pozitív jellegeinek kihasználása, a lehető legtöbb kívánatos tulajdonság kombinálásával.

2 Fertőtlenítési lehetőségek A fertőtlenítő szerek két általános csoportba sorolhatók: kémiai szerek (klór, klór-aminok, klór-dioxid, ózon) és fizikai módszerek (UI-fény, hő, besugárzás), bár az UI-kezelés az egyedüli, amelyet tipikusan ivóvíztisztításra alkalmaznak. Az egyes fertőtlenítő szerek hatékonysága több tényezőtől függ (célszervezetek, vízminőség, hatékony érintkezési idő, keverés). Minden egyes fertőtlenítő szernek más a hatékonysága különböző kórokozók inaktiválása szempontjából. Így pl. a vírusok klórral végzett inaktiválásához kisebb adagok és rövidebb érintkezési idő szükséges, mint pl. Cryptospridium esetében. A vízminőségi tényezők (turbiditás, hőmérséklet, oldott szerves szén, ph, redukált szerves szennyezések) különböző mértékben befolyásolják az egyes fertőtlenítő szerek hatékonyságát. Bár néhány fertőtlenítési rendszer hosszabb érintkezési időt biztosít, a hatékony érintkezési idő a legfontosabb. A megfelelő keverés biztosítja a fertőtlenítő szer és a kórokozó érintkezését, ha kémiai fertőtlenítést alkalmaznak. Az 1. táblázat összefoglalja az ivóvízkezelésre használt, szokásos fertőtlenítő szerek előnyeit és hátrányait. Integrált fertőtlenítés E módszer lényege a fertőtlenítő szerek egymást követő alkalmazása a hatékonyság fokozása céljából, a szabályozott DBP-k képződésének korlátozásával egyidejűleg. Az integrált fertőtlenítés kombinálja a többszöri fertőtlenítés előnyeit. Ez a gyakorlat többszörösen gátolt inaktiválást eredményez, felismerve a többféle fertőtlenítő szer alkalmazásából eredő szinergiákat. Integrált fertőtlenítő szerek alkalmazásához több tényező szükséges. A napi és évszakos vízminőség befolyásolhatja a fertőtlenítőszeradagolás nagyságrendjét. Így pl. nyersvízzel működő berendezés esetében amelynek nagy a ózonigénye hasznos lehet kis mennyiségű klór vagy klór-dioxid hozzáadása ozonizálás előtt. Ha a nyersvíz nagyobb koncentrációban tartalmaz bromidot, akkor a klór vagy klór-dioxid hozzáadása csökkentheti a brómátképződést. Az állami szabályozási követelményeket figyelembe kell venni az integrált fertőtlenítési stratégia alkalmazása előtt, mert egyes államok egyedi követelményeket támasztanak az ózon és klór-dioxid felhasználásával kapcsolatban.

3 1. táblázat A szokásos fertőtlenítő szerek előnyei és hátrányai Fertőtlenítő szer Klór Klór-aminok Klór-dioxid Ózon UI-fény Előnyök Olcsó Nincs szükség helyszíni fejlesztésre, előnyös a Na-hipoklorit Helyszíni előállítás Együttes előnyöket nyújt /Fe és Mn eltávolítása/ Olcsó Nem reagál NOM-mal A fertőtlenítőszer-maradványok eltarthatók Pozitív szerepe van a Cryptospridium-fertőtlenítésben, ha erősebb fertőtlenítő szereket követően alkalmazzák Nem reagál NOM-mal Vírusok és Giardia ellen hatékony Együttes előnyökkel jár Kis tőkeköltség Nem reagál NOM-mal Vírusok, Giardia és Cryptosporidium ellen hatékony Együttes előnyök (oxidálja a T+O-t, szintetikus szerves vegyületek, szín) Kis működési költség Nem termelődnek szabályozott melléktermékek Inaktíválja a Cryptosporidiumot és Giardiát Viszonylag kis tőke- és üzemköltség Hátrányok NOM-mal reagálva TOX-ot képez Cryptosporidium ellen hatástalan A biztonságos klórgáztárolás nehezen megoldható Gondot okoz az NDMA, CNCl és TOX Vírusok és Cryptosporidium ellen hatástalan Korlátozott megengedett dózis Nagy vegyi/működési költség T+O problémák a fogyasztónál Bromátképződés Asszimilálható szerves szén képződése Hosszú kontakt idő Cryptospridium esetében, alacsony hőmérsékleten Nagy tőkeköltség Nincs eltartható maradék Nincs mérhető maradvány Reaktorstandardizálási gondok Adenovírus ellen alig hatékony Szabadalmaztatási lehetőségek Rövidítések CNCl = cianogén klorid Fe = vas Mn = mangán NDMA = nitrozodimetil-amin NOM = természetes szerves anyag T+O = íz és szag TOX = összes szerves halid

4 A fertőtlenítő szerek integrálása fokozhatja a tisztítóberendezés működésének bonyolultságát. Ha ugyanis a klórt ozonizálás előtt adagolják, a klór akaratlan túladagolása további ózonigényt eredményez, ami befolyásolja az érintkezési időt. Az ozonizálás fokozza a víz UI 254 -áteresztő képességét. Az ózon alkalmazása az UI-fertőtlenítés irányával szemben csökkenti az UI-reaktor költségeit és a rendszer energiaigényét. Mivel a fertőtlenítő szerek hatékonysága különböző kórokozókkal szemben változó, előnyös az egyes mikrobák megcélzása más-más fertőtlenítő szerrel. Így pl. alkalmazható UI-inaktíválás Cryptosporidium és Giardia esetében, míg a szabad klór megfelel a vírusok elpusztításához szükséges kontaktidő biztosításához. Esettanulmányok Klór-dioxid és ózon értékelése Víztisztító telepen (WTP) vizsgálták az előoxidáció hatását. A direkt szűrést alkalmazó WTP a nyersvizet előozonizálta a szűrés fokozására, majd a szűrés után ozonizálást végeztek primer fertőtlenítés céljából. Azt várták, hogy a nyersvíz klór-dioxiddal való kezelése csökkenti a teljes ózonadagot, így redukálja a bromátképződést és az energiafogyasztást, miközben megmarad az előozonizálás szűrést fokozó hatása. A kutatási terv keretében meg akarták határozni, hogy a nyersvíz preoxidálása klór-dioxiddal milyen mértékben csökkentette az ózonigényt/-dózist, csökkentette a bromátképződést, csökkentette az energiafogyasztást, eredményezte klorátion képződését, biztosította az élőozonizálás szürési előnyeit, csökkentette trihalometán és haloecetsav képződésének lehetőségeit. A vizsgálat magában foglalta három bromátcsökkentő módszer (nyersvíz előoxidálása klór-dioxiddal, ph-beállítás, ammónia hozzáadása) teljes körű értékelését is, az egyes eljárások alkalmazhatóságának meghatározása céljából. Megállapítható, hogy a klór-dioxiddal végzett előoxidálás lényegesen csökkentette a bromátképződést az ózonadag redukálása folytán. Váratlan eredmény volt, hogy az előoxidálás a bromátképződést is csökkentette, konstans ózondózis mellett. Speciális vizsgálatok szerint a klórdioxid hozzáadása után képződő klorit fontos szerepet játszik a

5 bromátképződés csökkenésében. Az előoxidálás egyedül klór-dioxiddal vagy ózonnal kombinálva hasonló mennyiségű koagulánst igényelt, és a szűrés utáni elfolyó turbiditása összehasonlítható az egyedül ózonnal kapott értékekkel. Klór-dioxid alkalmazása ózonnal kombinálva mérsékelten csökkentette az energiaigényt és áramfogyasztást. Ózon és UI-fény alkalmazásának értékelése A New Hampshire Egyetemmel együttműködve végzett kutatások azt mutatták, hogy az ózont követően UI-fény alkalmazása gazdaságos fertőtlenítési eljárás, amellyel egyidejűleg inaktíválhatók a kórokozók és minimálható a DBP. Az USA-ban ez az első olyan kutatás ezen a téren, amelyet egyidejűleg fél-, ill. próbaüzemi méretekben végeztek. Tanulmányozták az ózon és UI-fény együttes alkalmazását szűretlen víz kezelésére, tekintetbe véve az elosztóhálózatot is. Elsőként építették és üzemeltették a legnagyobb, ózont és UI-fényt alkalmazó berendezést. A kutatások meggyőzően bizonyították, hogy az ózon oxidációra, íz-és szagcsökkentésre és vírusinaktiválásra való képessége kombinálva az UI-fény Cryptosporidium- és Giardia-inaktíváló hatásával, valamint a klór és klór-aminok baktériuminaktíválásával gazdaságos tisztítási stratégiának tekinthető. A séma nagyfokú fertőtlenítést eredményez, csökkenti a káros melléktermékek szintjét, és minimálja az ártalmas vízhálózati hatásokat (vörös elszíneződés, baktériumok újraszaporodása). Ezenkívül kiderült, hogy az ozonizálás szerves vegyületek lebontása útján hozzáférhetőbbé teszi a vizet UI-fény számára. Ennek eredményeképpen az UI-alkalmazás előtt végzett ozonizálás várhatóan az új UIrendszer tőkeköltségét 20%-kal, működési költségét pedig 30-kal csökkenti. Következtetések Új eljárásokra van szükség, hogy a berendezések megfelelhessenek a kórokozók fokozott inaktíválását megkívánó, egyre szigorúbb szabályozásoknak, és egyidejűleg alacsonyabb szintű DBP-t eredményeznek. Ilyen stratégia az integrált fertőtlenítés. A víztisztításra általában használt fertőtlenítő szereknek egyaránt vannak előnyei és hátrányai. A megoldás kulcsa az összetett fertőtlenítő szerek pozitív jellemzőinek kihasználása, amely jobb minőségű ivóvizet eredményez. Az új rendszer

6 többszörös gátból álló védelmet biztosít, valamint csökkentheti a tőke- ill. működési költségeket. Összeállította: dr. Pálfi Ágnes Long, B. W.; Hulsey, R. A. Neeaman, J. J.: Mixing it up : Integrated disinfection scenarios in drinking water treatment. = Journal American Water Works Association, 97. k. 10. sz p McNeill, L. S.; Edwards, M.: Degradation of drinking water treatment plant infrastructure from enhanced coagulation. = Journal of Infrastructure Systems, 9. k. 4. sz dec. p Röviden A vízhiány továbbra is probléma marad a világ nagy része számára re legalább 3,5 milliárd ember fog szenvedni a vízhiánytól, csaknem tízszer anynyian, mint 1995-ben re a világ lakosságának kétharmada krónikus vízhiányú területeken fog lakni. A világ egészségügyi problémáinak 60%-ában szerepe van a szennyezett víznek. Becslés szerint naponta a világon ember hal meg közvetlenül a szennyezett víz okozta betegségek miatt. Ez évi 14 millió haláleset. Az ENSZ szerint Afrika lakosságának egyharmada, a fejlődő világ nagyvárosainak többsége szembesülni fog a vízhiánnyal. Kína félmilliárd lakosú északi fele máris szenved a vízhiánytól. Peking alatt a talajvízszint óta közel 200 méterrel csökkent. A vízhasználat egyéb problémákat is előidéz. Az öntözésre használt víz elpárolgás után ásványokat hagy a talajban ra a világ öntözhető területének 30%, 2050-re pedig 50%-a elszikesedik. A szikesedés már most csökkenti a terméshozamokat Indiában, Pakisztánban, Egyiptomban, Mexikóban, Ausztráliában és az Egyesült Államok egyes részein. A környezetszennyezés tovább csökkenti a biztonságos ivóvíz utánpótlását. Indiában a folyók és a talajvíz kiterjedt szennyezettsége miatt becslés szerint 300 millió ember nem jut biztonságos ivóvízhez. A vízminőség biztosítása a fejlett országokban is növekvő probléma. Az Egyesült Államok Atlanta városában, például, ahol a vezetékes ivóvíz szolgáltató rendszer 100 éves és nem megfelelően karbantartott, gyakori a fővezetékek törése, ennek következtében föld, törmelék, baktériumok és egyéb szennyezés kerül a hálózatba.

7 Számos ökológus szerint a globális felmelegedés az Egyesült Államokban az aszályokat gyakoribbá teszi, még a Mississippi-folyótól nyugatra is. Következmények Az elkövetkező évtizedekben várható, hogy az ismétlődő éhínségek és a sivatagosodás gyakoribbá és súlyosabbá válnak. A már egy évtizede megjósolt vízért folytatott háborúk küszöbön állnak olyan helyeken, mint Kasmír: a Pakisztán által felhasznált víz nagyrészt az India fennhatósága alatt álló Kasmír területéről származik. A víz miatti konfliktusok kiterjedhetnek Törökországra, Szíriára és Irakra a Tigris és Eufrátesz folyók vize miatt; Izraelre, Jordániára, Szíriára és Palesztinára a Jordán-folyó vize és a Golán-fennsík alatt lévő víztároló miatt; Indiára és Bangladesre a Gangesz és Brahmaputra vize miatt; Kínára, Indokinára és Thaiföldre a Mekong vize miatt; Kirgizisztánra, Tadzsikisztánra és Üzbegisztánra az Oxus és Jaxartes folyók vize miatt; Etiópiára, Szudánra és további legalább hat kelet-afrikai országra beleértve Egyiptomot a Nílus-folyó vize miatt. A vízszennyezések problémája a lakosság elöregedésével nőni fog, mivel fogékonyabbá válik a fertőző betegségekre. Az Egyesült Államok régi városaiban, így New-Yorkban, Bostonban és Atlantában az elöregedett vízvezeték-hálózat megújítása az egyik legsürgetőbb feladat. Ennek a munkának a becsült költsége eléri az 1000 milliárd dollárt. Az Egyesült Államok vízszolgáltatói az elkövetkező öt évben több előírással szembesülnek, mint amennyit az 1974-ben elfogadott Biztonságos vízre vonatkozó törvény alapján megvalósítottak. (The Futurist, 39. k. 2. sz p )

A közeljövő feladatai az ivóvíztisztítás területén

A közeljövő feladatai az ivóvíztisztítás területén A közeljövő feladatai az ivóvíztisztítás területén Licskó István (BME VKKT) Laky Dóra Sonia AL Heboos (BME VKKT) Czégény Ildikó (TRV ZRt.) Mivel foglalkoznak külföldön? On-line monitoring (adat kezelés,

Részletesebben

VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK. UI-fertőtlenítés költségei vízművekben. Tárgyszavak: ivóvíz; UI-fertőtlenítés; vízmű; költségbecslés.

VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK. UI-fertőtlenítés költségei vízművekben. Tárgyszavak: ivóvíz; UI-fertőtlenítés; vízmű; költségbecslés. VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK 3.5 UI-fertőtlenítés költségei vízművekben Tárgyszavak: ivóvíz; UI-fertőtlenítés; vízmű; költségbecslés. Elsőként 1910-ben, Marseille-ben alkalmaztak UI-fényt fertőtlenítésre

Részletesebben

A csapvíz is lehet egészséges és jóízű?

A csapvíz is lehet egészséges és jóízű? A csapvíz is lehet egészséges és jóízű? Dr. Radnai Ferenc 2/14/2014 1 Szennyezők a fogyasztási helyen A szennyezők forrása Elégtelen tisztítás Másodlagos szennyezés Szennyezők típusa Oldott anyagok Biológiai

Részletesebben

A klórozás hatása a vizek mikrobaközösségeire. Készítette: Vincze Ildikó Környezettan BSc Témavezető: dr. Makk Judit Mikrobiológia Tanszék

A klórozás hatása a vizek mikrobaközösségeire. Készítette: Vincze Ildikó Környezettan BSc Témavezető: dr. Makk Judit Mikrobiológia Tanszék A klórozás hatása a vizek mikrobaközösségeire Készítette: Vincze Ildikó Környezettan BSc Témavezető: dr. Makk Judit Mikrobiológia Tanszék A víz Az élet alapja, tápanyagforrás Az ivóvíz nélkülözhetetlen

Részletesebben

Mikroszennyezők az ivóvízben és az Ivóvízminőség-javító Program

Mikroszennyezők az ivóvízben és az Ivóvízminőség-javító Program Mikroszennyezők az ivóvízben és az Ivóvízminőség-javító Program Dr. Czégény Ildikó, TRV (HAJDÚVÍZ) Sonia Al Heboos, BME VKKT Dr. Laky Dóra, BME VKKT Dr. Licskó István BME VKKT Mikroszennyezők Mikroszennyezőknek

Részletesebben

hatékonysága a melléktermékek képződésén lemérve

hatékonysága a melléktermékek képződésén lemérve VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK 3.2 3.5 Az ivóvíz fertőtlenítésének hatékonysága a melléktermékek képződésén lemérve Tárgyszavak: ivóvíz-fertőtlenítés; ózon; klór; melléktermékek elemzése. Fertőtlenítés

Részletesebben

A ferrát-technológia klórozással szembeni előnyei a kommunális szennyvizek utókezelésekor

A ferrát-technológia klórozással szembeni előnyei a kommunális szennyvizek utókezelésekor A ferrát-technológia klórozással szembeni előnyei a kommunális szennyvizek utókezelésekor Gombos Erzsébet PhD hallgató ELTE TTK Környezettudományi Kooperációs Kutató Központ Környezettudományi Doktori

Részletesebben

Vizsgálólaboratórium szerepe a vízkezelési technológiák üzemeltetésében és fejlesztésében

Vizsgálólaboratórium szerepe a vízkezelési technológiák üzemeltetésében és fejlesztésében Vizsgálólaboratórium szerepe a vízkezelési technológiák üzemeltetésében és fejlesztésében Dr. Czégény Ildikó Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség Ivóvíztechnológiai

Részletesebben

Magyar-szerb határon átnyúló szakmai együttműködés az arzénmentes ivóvízért (IPA projekt)

Magyar-szerb határon átnyúló szakmai együttműködés az arzénmentes ivóvízért (IPA projekt) Magyar-szerb határon átnyúló szakmai együttműködés az arzénmentes ivóvízért (IPA projekt) Melicz Zoltán EJF Baja MaSzeSz Konferencia, Lajosmizse, 2012. május 30-31. Arzén Magyarország Forrás: ÁNTSZ (2000)

Részletesebben

Ferrát-technológia alkalmazása biológiailag tisztított szennyvizek kezelésére

Ferrát-technológia alkalmazása biológiailag tisztított szennyvizek kezelésére Ferrát-technológia alkalmazása biológiailag tisztított szennyvizek kezelésére Gombos Erzsébet Környezettudományi Doktori Iskola II. éves hallgató Témavezető: dr. Záray Gyula Konzulens: dr. Barkács Katalin

Részletesebben

SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL

SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL Kander Dávid Környezettudomány MSc Témavezető: Dr. Barkács Katalin Konzulens: Gombos Erzsébet Tartalom Ferrát tulajdonságainak bemutatása Ferrát optimális

Részletesebben

Törésponti klórozást alkalmazó ammónium eltávolítási technológiák optimalizálása, üzemeltetési tapasztalatok, vízbiztonsági szempontok

Törésponti klórozást alkalmazó ammónium eltávolítási technológiák optimalizálása, üzemeltetési tapasztalatok, vízbiztonsági szempontok Törésponti klórozást alkalmazó ammónium eltávolítási technológiák optimalizálása, üzemeltetési tapasztalatok, vízbiztonsági szempontok 2016. Május 10. Vízbiztonsági kockázat: öthm Megelőzés: ClO 2 adagolás

Részletesebben

Szennyvíztisztítás III.

Szennyvíztisztítás III. Szennyvíztisztítás III. Harmadlagos tisztítás lehetséges eljárásai Fertőtlenítés Kémiai szennyvíztisztítás Adszorpció Membránszeparáció Elpárologtatás Ultrahangos kezelés Szennyvíz fertőtlenítés Szennyvíz

Részletesebben

A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA

A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA 1971-2002 Nemzetközi Fürdőhigiénés Konferencia Budapest 2005 március 10-11 Rebecca L. Calderon U.S. Environmental Protection Agency National Health

Részletesebben

Szennyvíztisztítás III.

Szennyvíztisztítás III. Szennyvíztisztítás III. Harmadlagos tisztítás lehetséges eljárásai Fertőtlenítés Kémiai szennyvíztisztítás Adszorpció Membránszeparáció Elpárologtatás Ultrahangos kezelés Szennyvíz fertőtlenítés Szennyvíz

Részletesebben

Nkd aqua ZÉRÓBaktérium vízszűrő kulacs. Vízszűrő kulacsok legújabb generációja : egészséges, BIZTONSÁGOS és ízletes víz bármilyen forrásból *

Nkd aqua ZÉRÓBaktérium vízszűrő kulacs. Vízszűrő kulacsok legújabb generációja : egészséges, BIZTONSÁGOS és ízletes víz bármilyen forrásból * Nkd aqua ZÉRÓBaktérium vízszűrő kulacs Vízszűrő kulacsok legújabb generációja : egészséges, BIZTONSÁGOS és ízletes víz bármilyen forrásból * A szűrő a NASA űrprogramokra kifejlesztett technológiát tartalmazza,

Részletesebben

Membrántechnológiai kihívások a felszíni vizek kezelésében, Lázbércen Molnár Attila Műszaki igazgató

Membrántechnológiai kihívások a felszíni vizek kezelésében, Lázbércen Molnár Attila Műszaki igazgató Membrántechnológiai kihívások a felszíni vizek kezelésében, Lázbércen Molnár Attila Műszaki igazgató 3700 Kazincbarcika, Tardonai u. 1. Levélcím: 3701 Kazincbarcika, Pf. 117. Tel.: (48) 500-000 Telefax:

Részletesebben

VÍZTISZTÍTÁS, ÜZEMELTETÉS

VÍZTISZTÍTÁS, ÜZEMELTETÉS VÍZTISZTÍTÁS, ÜZEMELTETÉS Területi vízgazdálkodás, Szabályozások, Vízbázisok és szennyezőanyagok SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar KLING ZOLTÁN Gödöllő, 2012.02.08. 2011/2012. tanév 2. félév

Részletesebben

A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei

A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei A Debreceni Szennyvíztisztító telep a kommunális szennyvizeken kívül, időszakosan jelentős mennyiségű, ipari eredetű vizet is fogad. A magas szervesanyag koncentrációjú

Részletesebben

Fordított ozmózis. Az ozmózis. A fordított ozmózis. Idézet a Wikipédiából, a szabad lexikonból:

Fordított ozmózis. Az ozmózis. A fordított ozmózis. Idézet a Wikipédiából, a szabad lexikonból: Fordított ozmózis Idézet a Wikipédiából, a szabad lexikonból: A fordított ozmózis során ha egy hígabb oldattól féligáteresztő és mechanikailag szilárd membránnal elválasztott tömény vizes oldatra az ozmózisnyomásnál

Részletesebben

Vízminőségi problémák megoldása felszíni vízműben ÉRV ZRt - Lázbérc Kulcsár László Divízióvezető

Vízminőségi problémák megoldása felszíni vízműben ÉRV ZRt - Lázbérc Kulcsár László Divízióvezető Vízminőségi problémák megoldása felszíni vízműben ÉRV ZRt - Lázbérc Kulcsár László Divízióvezető 3700 Kazincbarcika, Tardonai u. 1. Levélcím: 3701 Kazincbarcika, Pf. 117. Tel.: (48) 560-601 Telefax: (48)

Részletesebben

Az Ivóvízminőség-javító program technológiai vonatkozásai. Licskó István Laky Dóra és László Balázs BME VKKT

Az Ivóvízminőség-javító program technológiai vonatkozásai. Licskó István Laky Dóra és László Balázs BME VKKT Az Ivóvízminőség-javító program technológiai vonatkozásai Licskó István Laky Dóra és László Balázs BME VKKT Arzén Ammónium ion Bór Fluorid Vas Mangán Nitrit??? Metán Szén-dioid Célkomponensek Lehetséges

Részletesebben

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez A mai közel-keleti változások elemzéséhez elengedhetetlen az eseményeket jelentős mértékben

Részletesebben

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK Jelentős exportőrök végső durva szemcsés gabona készletei várhatóan tovább

Részletesebben

TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek

TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek A talajszennyezés csökkenése/csökkentése bekövetkezhet Természetes úton Mesterséges úton (kármentesítés,

Részletesebben

Szennyvíztisztítás. Harmadlagos tisztítás

Szennyvíztisztítás. Harmadlagos tisztítás Szennyvíztisztítás Harmadlagos tisztítás Harmadlagos tisztítás lehetséges eljárásai Fertőtlenítés Kémiai szennyvíztisztítás Adszorpció Membránszeparáció Elpárologtatás Ultrahangos kezelés Szennyvíz fertőtlenítés

Részletesebben

Vízkezelések hatása a baktériumközösségek összetételére tiszta vizű rendszerekben- az ivóvíz

Vízkezelések hatása a baktériumközösségek összetételére tiszta vizű rendszerekben- az ivóvíz Vízkezelések hatása a baktériumközösségek összetételére tiszta vizű rendszerekben- az ivóvíz Készítette: Korányi Erika Környezettan Alapszakos Hallgató Témavezető: Majorosné Dr. Tóth Erika Mikrobiológia

Részletesebben

Előnye: magnézium pótlás az aktív életet élőknek, sportolóknak. + Mg ionokat adagol a szűrt vízbe

Előnye: magnézium pótlás az aktív életet élőknek, sportolóknak. + Mg ionokat adagol a szűrt vízbe *Ezek a márkák harmadik személy tulajdonában vannak, akik semmilyen módon nem kapcsolódnak a LAICA SPA-hoz, vagy a Siko&Co. Kft -hez. Kizárólag a beazonosíthatóság érdekében szerepelnek. Előnye: magnézium

Részletesebben

Természetes vizek szennyezettségének vizsgálata

Természetes vizek szennyezettségének vizsgálata A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Természetes vizeink összetételének vizsgálata, összehasonlítása Vízben oldott szennyezőanyagok kimutatása Vízben oldott ionok kimutatása Eszközszükséglet: Szükséges

Részletesebben

A vízminőség új dimenziója

A vízminőség új dimenziója VariTab A vízminőség új dimenziója Újdonság Az uszoda felhőtlen élvezete Kétrétegű tabletta a gyors és hosszú távú fertőtlenítésre Eljött az ideje a medencevíz kezelés alapjaiban új módszerének. A BAYROL

Részletesebben

Gázok az ivóvíz minőségének javításában Tisztítási eljárások

Gázok az ivóvíz minőségének javításában Tisztítási eljárások Szakmai publikáció, 2006.09.22. MM Műszaki Magazin, 2006/10, 46-47. o. Gázok az ivóvíz minőségének javításában Tisztítási eljárások Az ivóvízre vonatkozó új irányelveinek a nemzeti jogba történő átültetésekor

Részletesebben

Nemzetközi kreditmobilitás a partnerországok felsőoktatási intézményeivel. Education and Culture Erasmus+

Nemzetközi kreditmobilitás a partnerországok felsőoktatási intézményeivel. Education and Culture Erasmus+ Nemzetközi kreditmobilitás a partnerországok felsőoktatási intézményeivel Education and Culture Erasmus+ Miről szól a nemzetközi kreditmobilitás? Erasmus nemzetközi kinyitása Rövid-időtartamú mobilitás

Részletesebben

Mélységi víz tisztítására alkalmas komplex technológia kidolgozása biológiai ammónium- mentesítés alkalmazásával

Mélységi víz tisztítására alkalmas komplex technológia kidolgozása biológiai ammónium- mentesítés alkalmazásával 2. Junior szimpózium 2011. december 9. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mélységi víz tisztítására alkalmas komplex technológia kidolgozása biológiai ammónium- mentesítés alkalmazásával Készítette:

Részletesebben

LCA alkalmazása talajremediációs technológiákra. Sára Balázs FEBE ECOLOGIC 2010

LCA alkalmazása talajremediációs technológiákra. Sára Balázs FEBE ECOLOGIC 2010 LCA alkalmazása talajremediációs technológiákra Sára Balázs FEBE ECOLOGIC 2010 Mire alkalmas az LCA? Talajremediáció csökkenti a helyi környezeti problémákat de az alkalmazott technológiáknak vannak helyi,

Részletesebben

AsMET víztisztító és technológiája

AsMET víztisztító és technológiája AsMET víztisztító és technológiája Horváth Dániel mérnök daniel.horvath@smet.hu S-Metalltech 98. Kft. Tartalom I. AsMET adszorbens - Tulajdonságok II. Alkalmazási példák III. Regenerálás Hulladék kezelése

Részletesebben

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás Víztisztítási technológiák Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem. RKK. 2010. Vízfelhasználások Közműolló VÍZFORRÁSOK Felszíni és felszín alatti vizek

Részletesebben

Nagyhatékonyságú oxidációs eljárás alkalmazása a szennyvízkezelésben

Nagyhatékonyságú oxidációs eljárás alkalmazása a szennyvízkezelésben Nagyhatékonyságú oxidációs eljárás alkalmazása a szennyvízkezelésben Gombos Erzsébet Környezettudományi Doktori Iskola I. éves hallgató Témavezető: dr. Záray Gyula Konzulens: dr. Barkács Katalin PhD munkám

Részletesebben

A nitrifikáció folyamatát befolyásoló tényezők vizsgálta ivóvízelosztó rendszerekben

A nitrifikáció folyamatát befolyásoló tényezők vizsgálta ivóvízelosztó rendszerekben A nitrifikáció folyamatát befolyásoló tényezők vizsgálta ivóvízelosztó rendszerekben Szerző: Nagymáté Zsuzsanna (II. éves PhD hallgató) Témavezető: Márialigeti Károly Eötvös Loránd Tudományegyetem Mikrobiológia

Részletesebben

Megbízható mérés és szabályozás

Megbízható mérés és szabályozás Megbízható mérés és szabályozás Pontosság tervezéssel www.prominent.com Az optimális adagolás garanciája az adagolószivattyú, a szabályzó és az érzékelő tökéletese együttműködése. A ProMinent maximális

Részletesebben

ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK SEGÍTÉSÉRE, mint hozzá is intézett kárelhárító, nyilvános közérdekű bejelentés, a Ptk. 484-487. alapján IVÓVÍZTISZTÍTÁS

ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK SEGÍTÉSÉRE, mint hozzá is intézett kárelhárító, nyilvános közérdekű bejelentés, a Ptk. 484-487. alapján IVÓVÍZTISZTÍTÁS ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK SEGÍTÉSÉRE, mint hozzá is intézett kárelhárító, nyilvános közérdekű bejelentés, a Ptk. 484-487. alapján IVÓVÍZTISZTÍTÁS ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK felkérése a vízminőség javítás ürügyén

Részletesebben

G L O B A L W A R M I N

G L O B A L W A R M I N G L O B A L W A R M I N Az üvegházhatás és a globális felmelegedés Az utóbbi kétszáz évben a légkör egyre többet szenved az emberi tevékenység okozta zavaró következményektől. Az utóbbi évtizedek fő változása

Részletesebben

Nagytisztaságú ózonos víz felhasználása a szőlőültetvényekben

Nagytisztaságú ózonos víz felhasználása a szőlőültetvényekben kft Nagytisztaságú ózonos víz felhasználása a szőlőültetvényekben Az ieog ( indirekt Elektrolízises Ózon Generátor ) ózonvizes technológia előnyei a hagyományos korona kisüléses ózongenerátor rendszerekkel

Részletesebben

MTA Izotópkutató Intézet

MTA Izotópkutató Intézet MTA Izotópkutató Intézet Takács Erzsébet http://www.iki.kfki.hu MHT, Takács 2008. Erzsébet, szeptember 10. IKI A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tevékenysége a témával kapcsolatban Koordinált kutatási

Részletesebben

GE Power & Water Water & Process Technologies. Értékes erőforrások, erőteljes kihívások. Tisztább Megoldások.

GE Power & Water Water & Process Technologies. Értékes erőforrások, erőteljes kihívások. Tisztább Megoldások. GE Power & Water Water & Process Technologies Értékes erőforrások, erőteljes kihívások Tisztább Megoldások. Értékes erőforrások Amennyiben a vízfogyasztás ilyen mértékben növekszik, a statisztikák figyelemfelkeltőek:

Részletesebben

A 2K fertőtlenítő rendszer

A 2K fertőtlenítő rendszer A 2K fertőtlenítő rendszer A Kärcher kidolgozott praktikus rendszermegoldást kínál istállók, fejőállások, tejkamrák, mezőgazdasági épületek és gépek tisztítására és fertőtlenítésére Célcsoportok Sertéshízlaldák

Részletesebben

Húsipari szennyvíz fertőtlenítése ózonnal

Húsipari szennyvíz fertőtlenítése ózonnal VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK 3.5 Húsipari szennyvíz fertőtlenítése ózonnal Tárgyszavak: húsfeldolgozás; szennyvíz; fertőtlenítés; ózon; szennyvízkezelés; szennyvíztisztítás. A vágóhidakon és húsfeldolgozókban

Részletesebben

Lakossági ózongenerátorok

Lakossági ózongenerátorok Lakossági ózongenerátorok AQUTOS ózonos-víz előállító mikrogenerátor. A legkompaktabb ózongenerátor. A generátort könnyen, szerszám nélkül lehet a vízhálózathoz csatlakoztatni, használata, működtetése

Részletesebben

Korszerű eleveniszapos szennyvízkezelési eljárások, a nitrifikáció hatékonyságának kémiai, mikrobiológiai vizsgálata

Korszerű eleveniszapos szennyvízkezelési eljárások, a nitrifikáció hatékonyságának kémiai, mikrobiológiai vizsgálata Korszerű eleveniszapos szennyvízkezelési eljárások, a nitrifikáció hatékonyságának kémiai, mikrobiológiai vizsgálata Készítette: Demeter Erika Környezettudományi szakos hallgató Témavezető: Sütő Péter

Részletesebben

A víz fertő tlenítése

A víz fertő tlenítése A víz fertő tlenítése Mérő-, elemző-, Elektrolízises Klór-dioxid UV- szabályzórendszerek rendszerek berendezések technológia Szenvedélyünk a víz A vízfertőtlenítés specialistái vagyunk: Mérjük, elemezzük

Részletesebben

A szennyvíztisztítás üzemeltetési költségének csökkentése

A szennyvíztisztítás üzemeltetési költségének csökkentése A szennyvíztisztítás üzemeltetési költségének csökkentése a gáztérben mért biológiai aktivitással történő szabályozással. Ditrói János Debreceni Vízmű Zrt. Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség 2018.

Részletesebben

Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem

Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem Környezetbarát energia technológiák fejlődési kilátásai Óbudai Egyetem 1 Bevezetés Az emberiség hosszú távú kihívásaira a környezetbarát technológiák fejlődése adhat megoldást: A CO 2 kibocsátás csökkentésével,

Részletesebben

Kommunális szennyvizek kezelése ferrát-technológiával Gombos Erzsébet Környezettudományi Doktori Iskola III. éves hallgató

Kommunális szennyvizek kezelése ferrát-technológiával Gombos Erzsébet Környezettudományi Doktori Iskola III. éves hallgató Kommunális szennyvizek kezelése ferrát-technológiával Gombos Erzsébet Környezettudományi Doktori Iskola III. éves hallgató Témavezető: dr. Záray Gyula Konzulens: dr. Barkács Katalin PhD munkám célja Különböző

Részletesebben

Környezetvédelmi műveletek és technológiák 4. EA. Víz fertőtlenítése Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem RKK KMI 2010

Környezetvédelmi műveletek és technológiák 4. EA. Víz fertőtlenítése Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem RKK KMI 2010 Környezetvédelmi műveletek és technológiák 4. EA. Víz fertőtlenítése Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem RKK KMI 2010 FERTŐTLENÍTÉS = DEZINFEKCIÓ Cél: a vízben lévő kórokozó baktériumok eltávolítása.

Részletesebben

VÍZGAZDÁLKODÁS. Vízminõség ELÕADÁS ÁTTEKINTÉSE A BIOLÓGIAI VÍZMINÕSÍTÉS HAZAI GYAKORLATA

VÍZGAZDÁLKODÁS. Vízminõség ELÕADÁS ÁTTEKINTÉSE A BIOLÓGIAI VÍZMINÕSÍTÉS HAZAI GYAKORLATA ELÕADÁS ÁTTEKINTÉSE VÍZGAZDÁLKODÁS A vízek fizikai, organoleptikus, kémiai, biológiai, bakteriológiai jellemzése. Vízminõség A BIOLÓGIAI VÍZMINÕSÍTÉS HAZAI GYAKORLATA 1. Organoleptikus (érzékszervi tulajdonságok);.

Részletesebben

A Homokháti tanyai gazdaságok vízminősége vizsgálatának eredményei

A Homokháti tanyai gazdaságok vízminősége vizsgálatának eredményei A Homokháti tanyai gazdaságok vízminősége vizsgálatának eredményei Bugac, 2016. április 27. Batiz Károly Kamra-túra Homokháti Gazdák Egyesülete NAK Nonprofit Kft. A 2015. évi Tanyafejlesztési Program Tanyákon

Részletesebben

Különböző szűrőbetét formulák, eltérő igényekhez!

Különböző szűrőbetét formulák, eltérő igényekhez! Különböző szűrőbetét formulák, eltérő igényekhez! (bi-flux szűrőbetét forma megegyező, de belső összetétel( formula ) változik a felhasználáshoz igazodva) Kávé&tea szűrőbetét Minerálbalance szűrőbetét

Részletesebben

MASZESZ. Vízipari újdonságok, fejlesztések, innovációk. ReWater konténeres ivóvíztisztító rendszer. Lajosmizse,

MASZESZ. Vízipari újdonságok, fejlesztések, innovációk. ReWater konténeres ivóvíztisztító rendszer. Lajosmizse, MASZESZ Vízipari újdonságok, fejlesztések, innovációk ReWater konténeres ivóvíztisztító rendszer Lajosmizse, 2017. 05. 17. Technológiai újdonság Magyarországon ReWater = Biológiailag tisztított szennyvízből

Részletesebben

Norit Filtrix LineGuard

Norit Filtrix LineGuard Norit Filtrix LineGuard BEMUTATÁS A LineGuard egy ultraszűrést alkalmazó vízkezelő rendszer. Az ultraszűrő (UF) alkalmazása nagyon széleskörű ezek egyike az ivóvíz kezelés. Felhasználási területek: Az

Részletesebben

A VÍZ. Évenként elfogyasztott víz (köbkilométer) Néhány vízhiányos ország, 1992, előrejelzés 2010-re

A VÍZ. Évenként elfogyasztott víz (köbkilométer) Néhány vízhiányos ország, 1992, előrejelzés 2010-re Évenként elfogyasztott víz (köbkilométer) A VÍZ km3 5000 1000 1950 ma 2008. 02. 06. Marjainé Szerényi Zsuzsanna 1 2008. 02. 06. Marjainé Szerényi Zsuzsanna 2 Évenként és fejenként elfogyasztott víz (köbméter)

Részletesebben

Laky Dóra, Licskó István. Ivóvizek arzénmentesítése

Laky Dóra, Licskó István. Ivóvizek arzénmentesítése Laky Dóra, Licskó István Ivóvizek arzénmentesítése Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék; 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. Az előadás vázlata A magyarországi

Részletesebben

, Budapest. stakeholder workshop TAKING COOPERATION FORWARD 1. Kiss Veronika- KSzI Kft.

, Budapest. stakeholder workshop TAKING COOPERATION FORWARD 1. Kiss Veronika- KSzI Kft. 2019.06.18., Budapest stakeholder workshop Kiss Veronika- KSzI Kft. TAKING COOPERATION FORWARD 1 Akcióterv és megvalósítási lehetőségek a hazai mintaterületeken TAKING COOPERATION FORWARD 2 . A PROJEKT

Részletesebben

Ózon fertőtlenítéshez és oxidációhoz ProMinent Környezetbarát ózon előállítás és adagolás

Ózon fertőtlenítéshez és oxidációhoz ProMinent Környezetbarát ózon előállítás és adagolás Ózon fertőtlenítéshez és oxidációhoz ProMinent Környezetbarát ózon előállítás és adagolás Printed in Germany, PT PM 020 07/08 H MT18 A 01 07/08 H Ózon előállítás és adagolás OZONFILT OZVa ózonberendezések

Részletesebben

AZ RO (fordított ozmózis) víztisztítóinkról általánosságban

AZ RO (fordított ozmózis) víztisztítóinkról általánosságban AZ RO (fordított ozmózis) víztisztítóinkról általánosságban A fordított ozmózis technológiával működő VÍZTISZTÍTÓK, a mosogatópultba könnyen beépíthetőek, használatuk kényelmes, mert a normál ivóvízhálózatra

Részletesebben

Az UNICEF humanitárius tevékenységének eredményei 2014-ben

Az UNICEF humanitárius tevékenységének eredményei 2014-ben UNICEF/HIVA2014-00005/SCHERMBRUCKER UNICEF/SUDA2014-XX657/NOORANI UNICEF/NYHQ2014-1407/NESBITT UNICEF/NYHQ2014-1556/ZAIDI UNICEF/ETHA-2014-00408/OSE UNICEF/UKLA2013-00958/SCHERMBRUCKER Az UNICEF humanitárius

Részletesebben

Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás. Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék

Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás. Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék Kezelés Fizikai, fizikai-kémiai Biológiai Kémiai Szennyezők típusai Módszerek Előnyök

Részletesebben

A Tócó, egy tipikus alföldi ér vízminőségi jellemzése

A Tócó, egy tipikus alföldi ér vízminőségi jellemzése A Tócó, egy tipikus alföldi ér vízminőségi jellemzése Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlés Somlyai Imre, Dr. Grigorszky István Debreceni Egyetem, Hidrobiológiai Tanszék Témafelvetés

Részletesebben

AQUAFILTER EXCITO-B ÁSVÁNYI ANYAGOT MEGTARTÓ VÍZTISZTÍTÓ HELYEZÉSI SEGÉDLET V2. 1.oldal

AQUAFILTER EXCITO-B ÁSVÁNYI ANYAGOT MEGTARTÓ VÍZTISZTÍTÓ HELYEZÉSI SEGÉDLET V2. 1.oldal AQUAFILTER EXCITO-B ÁSVÁNYI ANYAGOT MEGTARTÓ VÍZTISZTÍTÓ ÜZEMBE HELYEZÉSI SEGÉDLET WWW.KRIMMLER.HU 2014 V2 1.oldal Biztonsági előírások: FIGYELEM! A rendszer nem használható mikrobiológiailag szennyezett

Részletesebben

Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM013) 3. Népesedésünk és következményei. 1. A népesedési problémák és következményeik

Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM013) 3. Népesedésünk és következményei. 1. A népesedési problémák és következményeik . A népesedési problémák és következményeik Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM0). Népesedésünk és következményei 08/0-es tanév I. félév Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, AHJK, Környezetmérnöki

Részletesebben

Paradicsom és paprika tápoldatozása fejlődési fázisai szerint. Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V

Paradicsom és paprika tápoldatozása fejlődési fázisai szerint. Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V Paradicsom és paprika tápoldatozása fejlődési fázisai szerint Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V page 2 A növények növekedésének alapjai: Napenergia,CO2, víz, tápelemek Tápelemeket 2 csoportra osztjuk:

Részletesebben

Bakó Krisztina Környezettudományi szak Környezet-földtudomány szakirány

Bakó Krisztina Környezettudományi szak Környezet-földtudomány szakirány Bakó Krisztina Környezettudományi szak Környezet-földtudomány szakirány A vizsgálat tárgya: pakurával szennyezett, majd kármentesített terület A vizsgálat célja: meglévő adatok alapján végzett kutatás

Részletesebben

VÍZ A VÉGES ERŐFORRÁS HIDVÉGHINÉ DR. PULAY BRIGITTA

VÍZ A VÉGES ERŐFORRÁS HIDVÉGHINÉ DR. PULAY BRIGITTA VÍZ A VÉGES ERŐFORRÁS HIDVÉGHINÉ DR. PULAY BRIGITTA ÉDESVIZEK FAJTÁI FELSZÍN ALATTI VIZEK Kontinentális víztározók (nk-i) Karsztvizek rétegvizek FELSZÍNI VIZEK Folyók, tavak Esővíz Gleccserek, jégsapkák

Részletesebben

Antal Gergő Környezettudomány MSc. Témavezető: Kovács József

Antal Gergő Környezettudomány MSc. Témavezető: Kovács József Antal Gergő Környezettudomány MSc. Témavezető: Kovács József Bevezetés A Föld teljes vízkészlete,35-,40 milliárd km3-t tesz ki Felszíni vizek ennek 0,0 %-át alkotják Jelentőségük: ivóvízkészlet, energiatermelés,

Részletesebben

Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség. Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02.

Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség. Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02. Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02. Hajdúnánástól kapott adatok a 114-es kútról Általános információk Geotermikus adatok Gázösszetétel Hiányzó adatok: Hő

Részletesebben

A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése

A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése 1. A környezet védelemében: Hatékony oltóanyagok biztosítása a környezeti károk helyreállítása érdekében Szennyezett talajok mentesítési

Részletesebben

Kínában a fenntarthatóság retorikája és gyakorlata közötti szakadék áthidalása

Kínában a fenntarthatóság retorikája és gyakorlata közötti szakadék áthidalása A TERMÉSZETES ÉS ÉPÍTETT KÖRNYEZET VÉDELME 6.1 1.4 Ökológiai földművelés Kínában a fenntarthatóság retorikája és gyakorlata közötti szakadék áthidalása Tárgyszavak: öko-mezőgazdaság; Kína; hagyományos

Részletesebben

SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE,

SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE, SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE, ÖSSZETÉTELE, MEZŐGAZDASÁGI FELHASZNÁLÁSRA TÖRTÉNŐ ÁTADÁSA Magyar Károly E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. SZENNYVÍZ ÖSSZETEVŐI Szennyvíz: olyan emberi használatból származó hulladékvíz,

Részletesebben

TOXIKOLÓGIAI ALAPISMERETEK Tompa Anna

TOXIKOLÓGIAI ALAPISMERETEK Tompa Anna 1 TOXIKOLÓGIAI ALAPISMERETEK Tompa Anna A nemzetközileg regisztrált vegyi anyagok száma az 1990-es évekre elérte a 10 milliót, amiből 50-75 ezer anyag kerül be közvetlenül a környezetbe. Ezek száma országonként

Részletesebben

10 rémisztő tény a globális felmelegedésről

10 rémisztő tény a globális felmelegedésről 10 rémisztő tény a globális felmelegedésről A globális felmelegedés az egyik legégetőbb probléma, amivel a mai kor embere szembesül. Hatása az állat- és növényvilágra, a mezőgazdaságra egyaránt ijesztő,

Részletesebben

OLAJOS MAGVAK: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM AZ EU REPCE TERMELÉSÉNEK VISSZAÁLLÍTÁSA ELLENSÚLYOZZA AZ ALACSONYABB BEHOZATALT

OLAJOS MAGVAK: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM AZ EU REPCE TERMELÉSÉNEK VISSZAÁLLÍTÁSA ELLENSÚLYOZZA AZ ALACSONYABB BEHOZATALT OLAJOS MAGVAK: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM AZ EU REPCE TERMELÉSÉNEK VISSZAÁLLÍTÁSA ELLENSÚLYOZZA AZ ALACSONYABB BEHOZATALT Kép EU-28 repce kínálata és forgalmazása 2017/18-ban EU repce termelése várhatóan

Részletesebben

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül I. A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül A rák legyőzése - 1. kötet: Az elképzelhetetlen megvalósítható 1. tény: Az iparosodott világban a harmadik leggyakoribb halálozási ok a rák A 21.

Részletesebben

Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása

Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Doktori beszámoló 5. félév Készítette: Tegze Anna Témavezető: Dr. Takács Erzsébet ÓBUDAI EGYETEM ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK

Részletesebben

TCE-el szennyezett földtani közeg és felszín alatti víz kármentesítése bioszénnel

TCE-el szennyezett földtani közeg és felszín alatti víz kármentesítése bioszénnel TCE-el szennyezett földtani közeg és felszín alatti víz kármentesítése bioszénnel Tervezési feladat Készítette: Csizmár Panni 2015.05.06 Szennyezet terület bemutatása Fiktív terület TEVA Gyógyszergyár

Részletesebben

HC3: ÚJ FEGYVER A KÓRHÁZI FERTŐZÉSEK ELLENI HARCBAN

HC3: ÚJ FEGYVER A KÓRHÁZI FERTŐZÉSEK ELLENI HARCBAN HC3: ÚJ FEGYVER A KÓRHÁZI FERTŐZÉSEK ELLENI HARCBAN INNOVATÍV ANTIBAKTERIÁLIS BEVONAT A KILINCSEKEN Kórházi fertőzések Az egészségügyi intézményekben terjedő, és alapvetően megelőzhető fertőzések (HAI

Részletesebben

DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN

DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN Tisztelt Királyi Felségek, Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Főtitkár Úr, Excellenciás Hölgyek és Urak!

Részletesebben

Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése

Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése dr. Kerekesné Steindl Zsuzsanna főosztályvezető helyettes

Részletesebben

Adszorbeálható szerves halogén vegyületek koncentráció változásának vizsgálata kommunális szennyvizek eltérő módszerekkel történő fertőtlenítése során

Adszorbeálható szerves halogén vegyületek koncentráció változásának vizsgálata kommunális szennyvizek eltérő módszerekkel történő fertőtlenítése során Eötvös Loránd Tudományegyetem Analitikai Kémiai Tanszék Adszorbeálható szerves halogén vegyületek koncentráció változásának vizsgálata kommunális szennyvizek eltérő módszerekkel történő fertőtlenítése

Részletesebben

Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel

Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Környezettudományi Centrum Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel készítette: Felföldi Edit környezettudomány szakos

Részletesebben

DesinFix Fertőtlenítő szer az Ön környezetéért

DesinFix Fertőtlenítő szer az Ön környezetéért DesinFix Fertőtlenítő szer az Ön környezetéért A tiszta víz globális szükség A Kemira elkötelezett a hatékony és innovatív szennyvíz tisztító technológiák iránt. A fertőtlenítés lehetővé teszi a szennyvízkezelés

Részletesebben

Vízkémia Víztípusok és s jellemző alkotórészei Vincze Lászlóné dr. főiskolai docens Vk_7 1. Felszíni vizek A környezeti hatásoknak leginkább kitett víztípus Oldott sótartalom kisebb a talaj és mélységi

Részletesebben

Várszegi Csaba: New York ivóvízellátása

Várszegi Csaba: New York ivóvízellátása Az amerikai metropolis vízellátását a világ egyik legérdekesebb rendszerével oldották meg. Bár két folyó, az East River és a Hudson között helyezkedik el a város, azok vize annyira sós, hogy nem lehetett

Részletesebben

Mi az ÓZON és hogyan hat?

Mi az ÓZON és hogyan hat? Mi az ÓZON és hogyan hat? Az ÓZON egy háromatomos oxigén molekula. Az ÓZON, kémiailag nagyon aktív instabil gáz. Ha baktériummal, vagy szagmolekulával találkozik, azonnal kölcsönhatásba lép azokkal. Ez

Részletesebben

Bogárdi János. Fejlödéskutatási Központ, Senior Fellow Bonni Egyetem, Németország iask, Köszeg, vendégprofesszor

Bogárdi János. Fejlödéskutatási Központ, Senior Fellow Bonni Egyetem, Németország iask, Köszeg, vendégprofesszor MaSzeSz Országos Konferencia Lajosmizse 2018 május 28 Sustainable Water Future Programme Urbanizáció, migráció, klimabizonytalanságok, fenntartható fejlödési célok: a települési vízgazdálkodás kihívásai

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1104/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. Központi Laboratórium (8200 Veszprém,

Részletesebben

A hazai vízművek NORM-os felmérése

A hazai vízművek NORM-os felmérése A hazai vízművek NORM-os felmérése Juhász László, Motoc Anna Mária, Ugron Ágota OSSKI Boguslaw Michalik GIG, Katowice Hajdúszoboszló, 2012. április 24-26 Értelmezés NORM: Naturally Occurring Radioactive

Részletesebben

Kiadás: 2010. 11. 07. Oldalszám: 1/5 Felülvizsgálat: 2010. 11. 13. Változatszám: 2

Kiadás: 2010. 11. 07. Oldalszám: 1/5 Felülvizsgálat: 2010. 11. 13. Változatszám: 2 Kiadás: 2010. 11. 07. Oldalszám: 1/5 1. A keverék és a társaság azonosítása 1.1. A keverék azonosítása: égetett alumíniumoxid kerámiák 1.2. A keverék felhasználása: szigetelőcső, gyújtógyertya szigetelő,

Részletesebben

Talaj mikrobiális biomasszatartalom. meghatározásának néhány lehetősége és a módszerek komparatív áttekintése

Talaj mikrobiális biomasszatartalom. meghatározásának néhány lehetősége és a módszerek komparatív áttekintése Talaj mikrobiális biomasszatartalom mennyiségi meghatározásának néhány lehetősége és a módszerek komparatív áttekintése A talajminőség és a mikrobiális biomassza kapcsolata A klasszikus talajdefiníciók

Részletesebben

Légszennyezés. Molnár Kata Környezettan BSc

Légszennyezés. Molnár Kata Környezettan BSc Légszennyezés Molnár Kata Környezettan BSc Száraz levegőösszetétele: oxigén és nitrogén (99 %) argon (1%) széndioxid, héliumot, nyomgázok A tiszta levegő nem tartalmaz káros mennyiségben vegyi anyagokat!

Részletesebben

A környezetvédelem alapelvei

A környezetvédelem alapelvei A környezetvédelem alapelvei Alapelvek funkciói Kettős: - iránymutatás a jogalkotás számára - eligazítás a jogi dokumentumok gyakorlati alkalmazásában Az egzakt megismerés elve A környezet állapotának,

Részletesebben

Humán használatú vizek egészségkockázatának előrejelzése

Humán használatú vizek egészségkockázatának előrejelzése Humán használatú vizek egészségkockázatának előrejelzése Vargha Márta Országos Könyezetegészségügyi Intézet Vízhigiénés és Vízbiztonsági főosztály Vízzel kapcsolatos betegségek Vízben lévő mikroorganizmusok

Részletesebben

Akadályok és lehetőségek

Akadályok és lehetőségek Akadályok és lehetőségek Katasztrófa? London 2010 vagy inkább kaland? A törvény nem ismerése nem mentesít a büntetés alól Nem levezetni; Nem drága, épített tározókban; Nem akkor, amikor már baj van; Nem

Részletesebben