J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés június 18-i üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2010. június 18-i üléséről."

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a június 18-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Barcza Gábor, Boldog István, Bóta Mizsei Ilona, Dobos László, Fejér Andor, Földváriné Greiz Ágnes, Dr. Juhász Enikő, Kiss János, Kovács Sándor, Krokavecz László, Molnár Imre, Rózsa Lajos, Sági István, Sebestyén Ferenc, Szabó László, Szádvári Gábor, Szórád Róbert, Szűcs Lajos, Vadas Sándor, Vida Tamás, Dr. Wirth István, Balogh Béla, Buzás Sándor, Elek Sándor, Gulyás Adrienn, Dr. Jernei Zoltán, Kántorné Bíró Emília, Katona József, Rédai János, Szabó Zsigmond, Tokajiné Demecs Katalin, Tokár István, Urbán Csaba, Dr. Czuczi Mihály, Dr. Magyar Levente, Petronyák László és Bordás Imre, a Közgyűlés tagjai. Bejelentéssel távol: Molnár Péter és Zachar Ferenc, a Közgyűlés tagjai. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző, Nagy Tünde Mária könyvvizsgáló, Dr. Debreczeni Ferenc, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft igazgatója, Dr. Tatár Attila dandártábornok, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató, Tóth Tibor tű. alezredes, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Kovács Antal, a Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke, Kurgyis János, a Megyei Tűzoltók Szövetségének elnöke, Víghné Károlyi Katalin pályázó, Demeter Istvánné pályázó, Dr. Horváth László, a Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója, a Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezetői, közigazgatási szervek megyei vezetői, a sajtó képviselői, meghívottak. Fejér Andor: köszönti a Megyei Közgyűlés tagjait, a meghívott szervezetek képviselőit, a Közgyűlés valamennyi résztvevőjét. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a Megyei Közgyűlés tagjai határozatképes számban jelen vannak. A munka törvényes feltételei biztosítottak, a Közgyűlés ülését megnyitja. Bejelenti, hogy Búsi Lajos alelnök - helyettes államtitkári kinevezése miatt - írásban benyújtotta lemondását alelnöki tisztségéről és közgyűlési tagságáról június 17-i hatállyal. Indítványozza, hogy a Közgyűlés vegye le napirendjéről a 11. számú előterjesztést, amely a Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság nem közgyűlési képviselő tagjának visszahívására tesz javaslatot, mivel Tuzáné Farkas Katalin június 11-i levelében lemondott bizottsági tagságáról. Bejelenti, hogy a Közgyűlés ülését megelőzően a FIDESZ-KDNP frakció ülést tartott, amelyen a frakció tagjai 1 millió Ft-ot ajánlottak fel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvízkárosultak javára. A pénzt már összegyűjtötték és gondoskodni fognak annak a rászorulókhoz való eljuttatásáról.

2 2 A Közgyűlés a módosított napirendi javaslatot 35 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadja. Az ülés napirendje a következő: 1. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2010. (II. 8.) KR. számú rendelet módosítására Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 3. Előterjesztés a Közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására, a Közbeszerzési Bizottság tagjainak kiegészítésére Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 4. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési- és tandíjakról szóló, többször módosított 7/2005. (IV. 28.) KR. számú rendelet módosítására Előadó: Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke 5. Tájékoztató a és között az Észak-alföldi régióba és Jász-Nagykun- Szolnok megyébe érkezett Európai Uniós és hazai támogatásokról Előadók: Bondor István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztályának vezetője Dr. Debreczeni Ferenc, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 6. Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tevékenységéről Előadók: Tóth Tibor, mk.tű.alezredes, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója Molnár Imre, az Ügyrendi Bizottság elnöke Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség munkájáról Előadók: Kovács Antal elnök Molnár Imre, az Ügyrendi Bizottság elnöke Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetsége munkájáról Előadók: Kurgyis János elnök Molnár Imre, az Ügyrendi Bizottság elnöke 7. Beszámoló a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulásban végzett munkáról Előadó: Dr. Wirth István, a Megyei Közgyűlés által delegált tag

3 3 8. Előterjesztés a Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatói pályázatának elbírálására Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 9. Előterjesztés a Fenyves Otthon Fogyatékosok Otthona igazgatói pályázatának elbírálására Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 10. Előterjesztés a Megyei Közgyűlés elnöke költségátalányának megszüntetésére Előadó: Molnár Imre, az Ügyrendi Bizottság elnöke 11. Előterjesztés a gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmények érdekképviseleti fórumai megalakítási és működési szabályainak meghatározására, valamint a fenntartót képviselő tagok megbízására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 12. Előterjesztés a KATASZTRÓFA ELHÁRÍTÁSÉRT Közalapítvány alapító okiratának módosítására Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 13. Előterjesztés a Tiszazugi Földrajzi Múzeum fejlesztését szolgáló együttműködési megállapodás megkötésére Tiszaföldvár Város Önkormányzatával Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 14. Előterjesztés az Alföld szíve Térségi Turisztikai Egyesületben való tagi részvételre Előadó: Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke 15. Előterjesztés egyes megyei fenntartású intézmények alapító okiratának módosítására Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 16. Előterjesztés egyes közoktatási intézményekben a szakmai létszám csökkentésére Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 17. Előterjesztés a létszámcsökkentési döntésekkel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igényléséhez pályázat benyújtására Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 18. Előterjesztés pályázat benyújtására a működőképesség megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásra Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 19. Előterjesztés a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatási feladatok ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előadó: Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke

4 4 20. Előterjesztés pályázat benyújtására a megyei területrendezési terv módosítása kidolgozásának támogatására Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 21. Előterjesztés nevelőszülők továbbképzését szolgáló pályázat benyújtásának támogatására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 22. Előterjesztés a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Gyermekek és fiatalok integrációját segítő programok című pályázatok benyújtásának támogatására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 23. Előterjesztés a módosított Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Koncepció véleményezésére Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 24. Előterjesztés irodalmi, művészeti, kulturális folyóirat, periodika megjelentetésének támogatására kiírt pályázat elbírálására Előadó: Dr. Wirth István, az Oktatási, Kulturális és Vallásügyi Bizottság elnöke 25. Előterjesztés levéltári anyag illetékességből történő átadásához-átvételéhez előzetes egyetértés megadására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 26. Előterjesztés egészségügyi szűrőprogram szervezéséről Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 27. Előterjesztés a szomszédos országok magyarlakta területeivel való kapcsolat erősítésére Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 28. Előterjesztés a Megyei Közgyűlés II. félévi munkatervére Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Zárt ülés: Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak adományozására Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Interpelláció, kérdés nem hangzik el.

5 5 1./ NAPIRENDI PONT: Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Fejér Andor elmondja, hogy a beszámolóhoz készített kiegészítést az ülés előtt kiosztották. Kéri, hogy az abban foglaltakat a Közgyűlés az írásos beszámolóval együtt tárgyalja. Az írásos előterjesztés alapján a Megyei Közgyűlés 36 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 78/2010. (VI. 18.) számú határozata az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, valamint a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról 1.) A Megyei Közgyűlés jóváhagyja o a Megyei Közgyűlés elnökének átruházott hatáskörben hozott következő döntéseit: - a Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet részére 77,2 m 2 nagyságú gépjárműjavító műhely bérbeadásához való hozzájárulást gépjárművek karbantartása céljából és 1 db 26,24 m 2 területű iroda bérbeadásához való hozzájárulást a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara tevékenységéhez kapcsolódó megyei feladatok ellátása céljából, továbbá 1 db 19,48 m 2 területű vizsgáló helyiség bérbeadásához való hozzájárulást gasztroenterológiai orvosi magánrendelés céljából, - a Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon részére a karcagi iskolaépületben 1 m 2 terület bérbeadásához való hozzájárulást italautomata elhelyezése céljából, /2010. (V. 17.) számú határozatát a Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet részére feleslegessé vált szerszámok, gépek, járművek értékesítésének engedélyezéséről, /2010. (III. 25.) számú határozatát a Tóparti Otthon Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézménye részére 1 db FG Delta G100 típusú mérőóra értékesítésének engedélyezéséről, - 606/2010. (III. 24.) számú határozatát az Önkormányzati Hivatal részére a berekfürdői Touring Hotelben elhelyezett ágyak selejtezésének és térítésmentes átadásának engedélyezését az önkormányzat fenntartásában működő intézmények részére, /2010. (V. 28.) számú határozatát a Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium részére kis és nagy értékű gépek, szerszámok értékesítésének engedélyezéséről, /2010. (V. 19.) számú határozatát a Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet részére 1-1 db Karl Storz TELECAM típusú endoszkópos kameravezérlő egység és kamerafej beszerzésének engedélyezéséről ,- Ft + 25 % ÁFA = ,-Ft összegben, melyeknek forrását az intézmény biztosította,

6 6-850/2010. számú határozatát Horváth Csaba László györkönyi lakosnak a jászapáti Fehér Akác Otthonba történő felvételéről, - a 4 fő esetében megállapított személyi térítési díjat, - a 161/2008. (X. 31.) KH. számú határozattal jóváhagyott, a devizapolitika és likvidpénzeszközök kezeléséről szóló szabályzat V. fejezete alapján a kötvénnyel kapcsolatosan az alábbi átruházott hatáskörben hozott tranzakciókat: - rövid lejáratú betétlekötések HUF = , április május 17. = , május augusztus 9. = , május november rövidlejáratú betétlekötések EUR = , április április 9. = , április április 16. = , április április 17. o a Megyei Közgyűlés Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottsága átruházott hatáskörben hozott - 29/2010. (VI. 1.) számú határozatát a évi Etnikai Alap pályázat kiírásáról, - 30/2010. (VI. 1.) számú határozatát a évi Idősügyi Alap felosztásáról. o A Megyei Közgyűlés Oktatási, Kulturális és Vallásügyi Bizottsága átruházott hatáskörben hozott - 48/2010. (VI. 2.) számú határozatát a évi egyházi ingatlanok felújítási alapjának felhasználásáról, - 49/2010. (VI. 2.) számú határozatát pályázat kiírásáról az Ifjúságbarát Önkormányzat cím elnyerésére. - 50/2010. (VI. 2.) számú határozatát a évi közművelődési alap felosztásáról. o A Megyei Közgyűlés Gazdasági Bizottsága 25/2010. (VI. 3.) számú átruházott hatáskörben hozott határozatát a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő Jászdózsa, Katalin u. 28. szám alatti ingatlan értékesítéséről. 2.) A Megyei Közgyűlés az 50/1992. (VI. 26.), 147/2006. (XII. 15.), 194/2009. (XII. 11.), 223/2009. (XII. 11.), 7/2010. (II. 5.), 10/2010. (II. 5.), 15/2010. (II. 5.), 24/2010. (II. 5.), 27/2010. (II. 5.), 28/2010. (II. 5.), 36/2010. (IV. 16.), 40/2010. (IV. 16.), 43/2010. (IV16.), 44/2010. (IV.16.), 45/2010. (IV.16.), 47/2010. (IV.16.), 49/2010. (IV.16.), 50/2010. (IV. 16.), 54/2010. (IV. 16.), 55/2010. (IV. 16.), 57/2010. (IV. 16.), 58/2010. (IV. 16.), 59/2010. (IV. 16.), 60/2010. (IV. 16.), 61/2010. (IV. 16.), 62/2010. (IV. 16.), 63/2010. (IV. 16.), 64/2010. (IV. 16.), 65/2010. (IV. 16.), 66/2010. (IV. 16.), 67/2010. (IV. 16.), 73/2010. (IV. 16.), 74/2010. (IV. 16.), 75/2010. (IV. 16.), 76/2010. (IV. 16.), valamint a 77/2010. (IV. 16.) számú határozatokban meghatározott határidős feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja. 3.) A 194/2009. (XII.11.) számú határozatot hatályon kívül helyezi.

7 7 Erről: 1. A Megyei Közgyűlés bizottságainak elnökei 2. A Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezetői értesülnek. Ezután az írásos előterjesztés alapján a Megyei Közgyűlés 25 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 79/2010. (VI. 18.) számú határozata a JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthonban (5461 Tiszaföldvár-Homok, Beniczky G. út 5.) ellátott feladatok módosításáról szóló 199/2009. (XII.11.) KH. számú határozat módosítására A Megyei Közgyűlés a 199/2009. (XII. 11.) számú határozatát a következők szerint módosítja: 1. A határozat 2. pontja helyébe a következő szövegrész lép: 2. A Megyei Közgyűlés a JNSZM Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, Tiszaföldvár-Homok, Döbrei János u szám alatt lévő lakásotthon feladatellátását legkésőbb március 31-vel megszünteti. Az otthont 8 férőhelyes normál lakásotthonként működteti a megszűnéséig. A működési engedély módosítását ennek megfelelően kell kezdeményezni Az itt élők gondozási helyének megváltoztatásáról az intézmény vezetője kellő időben gondoskodik. Határidő: március 31. Felelős: Burai Zsuzsanna, a JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon igazgatója Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője 2. A határozat 5. pontja helyébe a következő szövegrész lép: 5. A Megyei Közgyűlés a JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, Tiszaföldvár-Homok engedélyezett dolgozói létszámát március 31-től 2 fővel, azaz 169 főről 167 főre csökkenti. Az intézmény igazgatója tegye meg az álláshely csökkentéssel összefüggő munkajogi intézkedéseket. Határidő: március 31. Felelős: Burai Zsuzsanna, a JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon igazgatója Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője

8 8 3. A határozat 7. pontja helyébe a következő szövegrész lép 7. A Megyei Közgyűlés a JNSZM Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, Tiszaföldvár-Homok, Hunyadi J. u. 19. szám alatt lévő utógondozó lakásotthont április 1-től 10 férőhelyes normál lakásotthonként működteti. A működési engedély módosítását ennek megfelelően kell kezdeményezni. Határidő: április 1. Felelős: Burai Zsuzsanna, a JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon igazgatója Hajdúné Gácsi Mária, a Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője Erről: 1. A Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző, 3. a Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezetői 4. Burai Zsuzsanna igazgató 5. Szalayné Farkas Julianna igazgató 6. Dr. Borbás István, az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala Szolnoki Osztályának osztályvezetője értesülnek. Ezt követően az írásos előterjesztés alapján a Megyei Közgyűlés 36 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 80/2010. (VI. 18.) számú határozata a JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE TŰZVÉDELMÉNEK KORSZERŰSÍTÉSÉÉRT Alapítvány alapító okiratának elfogadásáról A Megyei Közgyűlés a JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE TŰZVÉDELMÉNEK KORSZERŰSÍTÉSÉÉRT Alapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát elfogadja. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat bírósági nyilvántartásba vételéről gondoskodni kell. Erről: 1./ A Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2./ OMIKRON Kft, 1092 Budapest, Kinizsi út 33. I/10. értesülnek. Végül az írásos előterjesztés alapján a Megyei Közgyűlés 36 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza:

9 9 81/2010. (VI. 18.) számú határozata Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa alapító okiratának módosítására 1./ A Megyei Közgyűlés Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa alapító okiratát a következők szerint módosítja: A Közalapítvány képviselője, kezelője és a működés szabályai című fejezetből a következő szövegrészt törli: 6. (1) Az Alapítványi Tanács elnöke: Beleznay Sándor, Tiszaszentimre, Ív u. 11. tagjai: Baginé Gavaldik Lívia, Jászladány, Tűzoltó u. 8. Fazekas János, Kunszentmárton, Fél u. 2/b. Dr. Györgyi Lajos, Kunszentmárton, Munkácsy u. 39. Huber Ferenc, Fegyvernek, Felszabadulás u. 184/a. A törölt szövegrész helyébe a következő rendelkezés lép: 6. (1) Az Alapítványi Tanács elnöke: Beleznay Sándor, Tiszaszentimre, Ív u. 11. tagjai: Baginé Gavaldik Lívia, Jászladány, Sas u. 2. Fazekas János, Kunszentmárton, Fél u. 2/b. Dr. Györgyi Lajos, Kunszentmárton, Munkácsy u. 39. Huber Ferenc, Fegyvernek, Felszabadulás u. 184/a. 2./ Gondoskodni kell a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat bírósági nyilvántartásba vételéről. Határidő: június 22. Felelős: Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője Erről: 1./ A Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2./ Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője 3./ Beleznay Sándor, az alapítványi tanács elnöke, Tiszaszentimre, Ív u / Illés Péter, a felügyelő bizottság elnöke, Jászapáti, Szabadság u. 23. értesülnek.

10 10 2./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2010. (II. 8.) KR. számú rendelet módosítására Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Fejér Andor köszönti Nagy Tünde könyvvizsgáló asszonyt, akit a napirendi pont tárgyalásához meghívtak. Tokajiné Demecs Katalin elmondja, hogy nem tartozik, ugyan szorosan a napirendi ponthoz a kötvénykibocsátások helyzete, de az önkormányzat gazdálkodásához igen. A Közgyűlés legutolsó ülésére, szeptemberre kér egy részletes írásos tájékoztatást a kötvénykibocsátással kapcsolatban. Térjenek ki a tájékoztatóban arra, hogy hogyan alakultak a kötvény kamatai, hozadékai, a közben kifizetett jutalékok és a fizetés ütemezése. Fejér Andor megígéri, hogy ezt a tájékoztatót el fogja készíteni a Hivatal és minden közgyűlési tag megkapja, de röviden most is beszámol a kötvény-kibocsátás aktuális adatairól. Emlékeztet arra, hogy minden közgyűlésen tájékoztatást kapnak a képviselők az átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló beszámolóban a kötvény-kibocsátással összefüggő betétlekötésekről. Hangsúlyozza, hogy jutalékot senkinek sem fizetett az Önkormányzat. Ezt követően az írásos előterjesztés alapján minősített többséggel - a Közgyűlés 25 igen és 3 nem szavazattal, 9 tartózkodás mellett a következő rendeletet alkotja meg: 9/2010. (VI. 22.) KR számú rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2010. (II. 8.) KR számú rendelet módosításáról A Megyei Közgyűlés a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CXXX. számú törvény és az államháztartásról szóló, többször módosított évi XXXVIII. törvény alapján a évi költségvetéséről szóló 2/2010. (II.8.) KR. sz. rendeletét továbbiakban: rendelet az alábbiak szerint módosítja: 1. (1) A Megyei Közgyűlés a rendelet 2. (1) bekezdésében megállapított a) bevételi főösszegét eft-ra - működési célú bevételeit eft-ra - fejlesztési célú bevételeit eft-ra b) kiadási főösszegét eft-ra - működési célú kiadásait eft-ra - fejlesztési célú kiadásait eft-ra c) működési c. pénzmaradványát eft-ra d) felhalmozási c. pénzmaradványát eft-ra

11 11 e) finanszírozási célú bevételeit eft-ra f) finanszírozási célú kiadásait eft-ra módosítja az 1/a. sz. melléklet szerint. (2) Az (1) bekezdés b) pontjában megállapított kiadási főösszeg, működési célú intézményenkénti és feladatonkénti kötelező előirányzatait a módosított 1/a., 2/a., 2/b., 3/a., 3/b., 3/c., 3/d., 4/a. és 4/b. számú mellékletek tartalmazzák az alábbiak szerint: - személyi juttatások eft - munkaadókat terhelő járulékok eft - dologi kiadások eft - pénzeszköz átadás áht-n kívülre eft - támogatásértékű kiadások eft - előző évi pénzmaradvány átadása eft - ellátottak juttatásai eft - felhalmozási célú kiadások eft - felújítási kiadások eft - működési célú tartalékok eft - fejlesztési célú tartalékok eft - munkáltatói kölcsön eft - kölcsönök nyújtása eft - értékpapír vásárlás kiadásai eft - fejlesztési hitelek kiadásai eft - létszámkeret 3.597,5 fő - szociális foglalkoztatottak száma 152 fő (3) Az (1) bekezdés a) pontjában megállapított bevételi főösszeg jogcímenkénti előirányzatait az 1/a., és a 2/a. sz. mellékletek tartalmazzák az alábbiak szerint: - működési bevételek eft - illetékek eft - felhalmozási és tőkejellegű bevételek eft - átengedett SZJA eft - költségvetési támogatások eft - pénzeszköz átvételek eft - támogatásértékű bevételek eft - támogatási kölcsönök visszatérülése eft - működési célú hitel eft - működési célú pénzmaradvány eft - fejlesztési célú pénzmaradvány eft 2. Az előirányzat-felhasználási ütemtervet a 7. sz. melléklet tartalmazza.

12 12 3. Ezen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Fejér Andor a Megyei Közgyűlés elnöke Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 3./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására, a Közbeszerzési Bizottság tagjainak kiegészítésére Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Tokajiné Demecs Katalin az SZMSZ módosításával kapcsolatban tesz észrevételt. Az előterjesztésben a döntéshozatali eljárás biztonságát hozzák fel indokolásképpen a módosításhoz, amelynek keretében a Közbeszerzési Bizottság tagjainak számát 5 főről 7 főre bővítik. Azt vélelmezi, hogy erre azért van szükség, mert bizonyos érintett bizottsági tagok nem tudnak részt venni az üléseken. Frakciójának az a véleménye, hogy ha nem tudnak részt venni a bizottsági tagok az üléseken, akkor sokkal üdvösebb lenne, ha lemondanának megbízatásukról, ezáltal is hozzájárulva ahhoz a megkezdett takarékossághoz, amelyet a Közgyűlés folytat és könnyebb helyzetbe hoznák az Önkormányzatot, amikor a 15 %-os költségcsökkentést végre kell hajtani. Fejér Andor szerencsésebbnek tartotta volna, ha előbb kérdést tett volna fel a Frakcióvezető Asszony és utána mondja el a véleményét. Elmondja, hogy itt olyan közgyűlési tagokról van szó, akik tagjai a Közbeszerzési Bizottságnak és a Fűtéstechnikai Kft. felügyelő bizottságának is. Ez a két dolog összeférhetetlen. Nem nem tudnak részt venni a bizottsági ülésen, hanem összeférhetetlen bizottsági tagságukkal. Egyébként elmondja, hogy nem szereti a feledékeny embereket. Utal egy öt évvel ezelőtti ülésre, amikor azért, mert egy közbeszerzési bizottsági ülésen az MSZP frakció nem tudta keresztül vinni az akaratát, azonnal megnövelték két fővel a Közbeszerzési Bizottság létszámát. Kéri, hogy egyforma mércével mérjék az eseményeket, memóriájuk terjedjen ki több önkormányzati ciklusra is, amit jelenleg nem lehet tapasztalni. Mivel Tokajiné Demecs Katalin újra hozzászólásra jelentkezik, tájékoztatja, hogy a hozzászólások lezárultak, hozzászólásra csak a következő alkalommal tud lehetőséget biztosítani.

13 13 Ezt követően az írásos előterjesztés alapján minősített többséggel - a Közgyűlés 25 igen és 9 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett a következő rendeletet alkotja meg: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 10/2010. (VI. 22.) KR számú rendelete a Közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló, többször módosított 8/1995. (VII.1.) számú rendelete módosításáról A - a helyi önkormányzatokról szóló módosított évi LXV. tv. 1.. (6) bek. a./ pontjában, valamint a 18.. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló, többször módosított 8/1995. (VII.1.) KR.sz. rendeletét (továbbiakban: rendelet) az alábbiak szerint módosítja: 1. A rendelet 56/A. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (2) A Közbeszerzési Bizottság 7 főből áll. A Bizottság elnökét, alelnökét, tagjait a Megyei Közgyűlés választja meg saját tagjai közül. 2. Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Fejér Andor a Megyei Közgyűlés Elnöke Rentzné dr. Bezdán Edit megyei főjegyző Fejér Andor tájékoztatja a Közgyűlést, hogy Molnár Imre és Krokavecz László személyes érintettségüket bejelentették, az előzetes egyeztetés alapján a szavazásban részt kívánnak venni. A Közgyűlés tagjai nem kezdeményezik a szavazásból történő kizárásukat. Ezután az írásos előterjesztés alapján minősített többséggel - a Megyei Közgyűlés 25 igen és 11 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza:

14 14 82/2010. (VI. 18.) számú határozata a Közbeszerzési Bizottság tagjainak kiegészítéséről A - a Közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló, többször módosított 8/1995. (VII.1.) sz. rendelete 56/A. (2) bekezdése módosításának hatályba lépése napjával a Közbeszerzési Bizottság tagjává megválasztja. Molnár Imrét és Krokavecz Lászlót Erről: 1. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2. Rentzné dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 3. a Közbeszerzési Bizottság tagjai értesülnek. Fejér Andor megállapítja, hogy a Megyei Közgyűlés a határozatot elfogadta, Molnár Imrét és Krokavecz Lászlót a Közbeszerzési Bizottság tagjaivá megválasztotta. Gratulál és új megbízatásukhoz jó munkát kíván. 4./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési- és tandíjakról szóló, többször módosított 7/2005. (IV. 28.) KR. számú rendelet módosítására Előadó: Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke Az írásos előterjesztés alapján minősített többséggel - a Közgyűlés 24 igen és 12 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett a következő rendeletet alkotja meg: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 11/2010. (VI. 22.) KR. számú rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési- és tandíjakról szóló, többször módosított 7/2005. (IV. 28.) KR számú rendelet módosításáról A a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bek., a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény (a

15 15 továbbiakban: Kt.) 102. (2) bek. b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - a Kt (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési- és tandíjakról szóló, többször módosított 7/2005.(IV.28.) KR számú rendeletét (továbbiakban: rendelet) az alábbiak szerint módosítja: 1. (1) A rendelet 5. (1) bekezdésének utolsó mondata az alábbiak szerint módosul: Térítési díj- és tandíjfizetésre először kötelezett tanulók az I. félévre tanulmányi eredmény alapján nem részesülhetnek díjfizetési kedvezményben. (2) A rendelet 5. (2) bekezdésének második mondata az alábbiak szerint módosul, illetve egészül ki: A kérelem benyújtásának határideje a tárgyév szeptember 1. és február 1. Térítési díj- és tandíjfizetésre először kötelezett tanulók esetében az I. félévre vonatkozóan augusztus 18. (3) A rendelet 6. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul, illetve egészül ki: A térítési díjat és a tandíjat tárgyév szeptember 15-ig és március 10-ig köteles befizetni a tanuló az intézményben. Térítési díj- és tandíjfizetésre először kötelezett tanulók esetében a befizetés határideje az I. félévre szeptember 1. (4) A rendelet 7. (3) és (4) bek. az alábbiak szerint módosul, illetve egészül ki: (3) A térítési díj és tandíj mértékét az intézmény vezetője állapítja meg tárgyév szeptember 5-ig és február 15-ig. Térítési díj- és tandíjfizetésre először kötelezett tanulók esetében az I. félévre vonatkozóan augusztus 25-ig kerül sor a térítési- és tandíj megállapítására. Az intézmény vezetője a térítési- és tandíjról hozott döntéseiről tájékoztatja a megyei főjegyzőt. (4) Az intézmény igazgatója a tanulók által fizetendő térítési díjak és tandíjak összegéről, az adható kedvezmények köréről, valamint a fizetés szabályairól tájékoztatja a) az intézménybe felvételre jelentkező tanulókat a felvételi követelményről szóló tájékoztatás során, b) az intézményi képzésben résztvevő tanulókat minden év szeptember 1-ig és február 1-ig.

16 16 2. Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Fejér Andor a Megyei Közgyűlés elnöke Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 5./ NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a és között az Észak-alföldi régióba és Jász-Nagykun- Szolnok megyébe érkezett Európai Uniós és hazai támogatásokról Előadók: Bondor István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztályának vezetője Dr. Debreczeni Ferenc, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója és Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Fejér Andor köszönti a napirendi pont előadóit. Az írásos előterjesztés alapján a Közgyűlés 36 igen és 1 nem szavazattal a következő határozatot hozza: 83/2010. (VI. 18.) számú határozata a 2007 és 2009 között az Észak-Alföldi régióba és Jász-Nagykun-Szolnok megyébe érkezett Európai Uniós és hazai támogatásokról 1) A Megyei Közgyűlés a 2007 és 2009 között az Észak-Alföldi régióba és Jász- Nagykun-Szolnok megyébe érkezett Európai Uniós és hazai támogatásokról szóló tájékoztatókat megtárgyalta és tudomásul veszi. 2) A Megyei Közgyűlés megköszöni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztályának a között megvalósult vidékfejlesztési programok végrehajtásáról szóló tájékoztató elkészítését. 3) A Megyei Közgyűlés megköszöni az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft-nek a megyébe érkezett uniós és hazai támogatásokról szóló tájékoztató összeállítását. Erről: 1. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2. Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke

17 17 3. Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke 4. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 5. Megyei Önkormányzati Hivatal Térségfejlesztési és Külügyi Iroda 6. Bondor István főosztályvezető, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztálya, 1860 Budapest, Pf Dr. Debreczeni Ferenc igazgató, Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft, 4028 Debrecen, Simonyi u. 14. értesülnek. Fejér Andor megköszöni az előadóknak a tájékoztatást és további jó munkát kíván. 6./ NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tevékenységéről Előadók: Tóth Tibor, mk.tű.alezredes, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója Molnár Imre, az Ügyrendi Bizottság elnöke Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség munkájáról Előadók: Kovács Antal elnök Molnár Imre, az Ügyrendi Bizottság elnöke Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetsége munkájáról Előadók: Kurgyis János elnök Molnár Imre, az Ügyrendi Bizottság elnöke Fejér Andor köszönti a napirendi pont előadóit, külön köszönti Dr. Tatár Attila dandártábornokot, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatóját. Dr. Tatár Attila dandártábornok, főigazgató megköszöni a tájékoztatás lehetőségét és náhány szóban rövid kiegészítést fűz a Megyei Igazgatóság szakmai értékeléséhez. Pozitívan értékeli a Tóth Tibor igazgató kinevezése óta eltelt időszak eredményeit, kinevezését jó szakmai döntésnek tartja, amelyet bizonyít a szakmai feladatok végrehajtása, és a szakmai felügyelet pozitív megítélése is. Elmondja, hogy az állomány jól felkészült, a munka jól tervezett, dicséri az Igazgató szakmai együttműködő képességét és készségét, amelyet különösen fontosnak tart. Látogatásakor teljesen rendben találta az Operatív Törzset és a veszélyhelyzet kezeléssel kapcsolatos felkészülést, az esetleges intézkedésekre készen állnak. Ezt követően az árvízi védekezéssel kapcsolatosan eddig történtekről és az aktuális eseményekről, az együttműködésről és az összefogás erejéről tájékoztatja a Közgyűlést. Beszél a Tisza ezen szakaszán szükséges megelőzési munkálatokról, valamint a technikai és személyi feltételek rendelkezésre állásáról.

18 18 Megköszöni kollégáinak, a tűzoltóknak, a polgári védelmi szakembereknek, a rendészeti és honvédelmi szerveknek, az önkormányzatoknak, valamint a lakosságnak azt az emberfeletti munkát, amelyet az elmúlt időszakban végeztek, bízik abban, hogy ilyen nagyságrendű beavatkozásra a megyében nem lesz szükség. Még egyszer megköszöni a tájékoztatás lehetőségét és az Igazgatóság támogatását. Tóth Tibor tűzoltó alezredes kiegészítésként ismerteti a közelmúlt időszak árvízi-, belvízi védekezése során a megyében végrehajtott feladatokat, intézkedéseket, főbb adatokat. Beszél a széleskörű összefogásról, a helyi önkormányzatok támogatásáról, amelyekért köszönetét fejezi ki. Kurgyis János kiegészíti írásos jelentésüket, amelyben szól a Megyei Szövetség megalapítója Dr. Kele József érdemeiről, sírjának megtalálásáról, felújításáról, megszenteléséről. Tájékoztat a közeljövő feladatairól, a Szövetség megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepi közgyűlésről, zászlóadományozásról. Dr. Szerencsés István Jászdózsa község polgármestere a május 17-ei eseményekről ad tájékoztatást. E napon a településen III. fokú ár- és belvízvédelmi készültség volt érvényben és a helyszínen tapasztalható állapotok miatt azonnali intézkedést kért a település védelme érdekében. A védekezéshez a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint azon túl több mint száz, más településekről érkezett tűzoltó, még több polgárőr nyújtott segítséget. Ezúton köszöni meg az Önkormányzat és a lakosság nevében azt a segítséget, amelyet a község részére az előbb említett szervezetek, a védekezésben részt vevők nyújtottak. Dr. Wirth István szintén köszönetet mond - mint a Jászárokszállási Köztestületi Tűzoltóság alelnöke a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, hogy 4 szivattyút bocsátott rendelkezésükre. Annak a reményének ad hangot, hogy a jövőben a köztestületi tűzoltóságok részére amelyek szakmailag nagyon jól felkészültek - is nyílnak pályázati lehetőségek árvízvédelmi eszközeik gyarapítása érdekében. Petronyák László az iránt érdeklődik, hogy a tűzoltó egyesületek ilyen mértékű számszerű csökkenésének mi lehet az oka? Tóth Tibor tűzoltó alezredes ismerteti a Megyei Tűzoltó Szövetség által nyilvántartott adatokat, amelyek szerint a megyében működő tűzoltó egyesületek száma 25, ebből kb egyesület rendelkezik olyan technikai eszközökkel, amelyek folyamatosan bevethetőek. Beszél együttműködési megállapodásaikról és számuk hosszú ideje tartó csökkenéséről. Azon dolgoznak, hogy a helyben bevethető erőket, önkéntes tűzoltó egyesületeket újraélesszék, felszereljék. Ezt a munkát különböző pályázatokkal segítik. Az írásos előterjesztés alapján a Közgyűlés 35 igen és 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza:

19 19 84/2010. (VI. 18.) számú határozata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tevékenységéről szóló tájékoztatóról 1. A Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tevékenységéről szóló tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja. 2. A Közgyűlés megköszöni és elismeri a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kiemelkedő szakmai tevékenységét, eredményes munkáját. Erről: 1. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 3. Tóth Tibor tű. alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója értesülnek. Ezt követően a Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján 36 igen szavazattal, 1 tartózkodás melett a következő határozatot hozza: 85/2010. (VI. 18.) számú határozata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség munkájáról szóló tájékoztatóról 1. A Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség munkájáról szóló tájékoztatót elfogadja. 2. A Megyei Közgyűlés megköszöni és elismeri a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség tevékenységét és önzetlen munkáját. Erről: 1. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2. Rentzné dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 3. Kovács Antal elnök, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség értesülnek. Végül a Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján 37 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza:

20 20 86/2010. (VI. 18.) számú határozata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetsége munkájáról szóló tájékoztatóról 1. A Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetsége munkájáról szóló tájékoztatót elfogadja. 2. A Megyei Közgyűlés megköszöni és elismeri a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetsége tevékenységét, tagjainak önzetlen munkáját. Erről: 1. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2. Rentzné dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 3. Kurgyis János elnök, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetsége értesülnek. Fejér Andor megköszöni a Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Polgári Védelmi Szövetség és a Tűzoltók Szövetségének a munkáját, a jövőbeni tevékenységükhöz sok sikert kíván. Külön köszönetet mond az árvízvédelem során nyújtott áldozatos, kiemelkedő munkájukért. 7./ NAPIRENDI PONT: Beszámoló a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulásban végzett munkáról Előadó: Dr. Wirth István, a Megyei Közgyűlés által delegált tag Balogh Béla kérdéseket tesz fel a beszámolóhoz: Helyes volt-e, hogy a megyében csak egy TISZK alakult, tapasztalt-e a térségben feszültségeket és ezeknek mi volt az oka, miért húzódnak a viszonylag egyszerű döntések is a helyi önkormányzatoknál, mennyire arányos a fejlesztés a szakképző iskolák között, milyen a kapcsolat rendszeressége a helyi önkormányzatokkal, a jászberényi szakképző intézményekkel és az önkormányzattal milyen a kapcsolat, a fejlesztési lehetőségeket hogyan minősíti az előadó? Dr. Wirth István válaszában beszél a megyei szervezet létrehozásának folyamatáról, amely helyes döntés volt, a szakképzési támogatás fogadásáról, a végrehajtott szakképzési beruházásokról, amelyeket részletesen ismertet. Sajnálatosnak tartja, hogy a támogatásból csak ennyi fejlesztést sikerült megvalósítani. Beszél a TISZK konzorcium-szerű működéséről, a döntések mechanikájáról. Ismerteti Jászberény speciális helyzetét, ahol két típusú szakképzés van jelen, van egy magán iskola is, a Terplán Zénó Szakképző Iskola, amely egy másik TISZK-hez tartozik. Az iskolák között versenyhelyzet van, ami feszültséget okoz, mindenki szeretne olyan fejlesztéseket, amelyekkel megnövelhető a tanulólétszám, változhat a szakmai struktúra.

21 21 Úgy érzi, hogy Jászberény önkormányzatával ennek ellenére megfelelő a kapcsolat, többkevesebb vitával döntést tudnak hozni. Szól az alapszabály sűrű módosításáról, amelyre többnyire a fenntartók adataiban bekövetkezett változások miatt van szükség. Ezek csak úgy valósíthatóak meg, hogy minden önkormányzat testületének jóvá kell azt hagynia, ezért ezek a döntések elhúzódnak. Beszél az RFKB. módosulásáról is. Dr. Magyar Levente ügyrendi hozzászólásában jelzi, hogy a terem azon részében nem volt hallható Dr. Wirth István hozzászólása, nem értik, hogy miről folyik a vita. Dobos László szerint a TISZK a lehető legjobb munkát végezte, amit végezni lehetett ebben a témában. Elmondja, hogy a TISZK féle rendszerrel egyáltalán nem ért egyet, a szakképzés helyzete teljesen rendezetlen az országban, pedig fontos lenne, hogy szakképzett szakemberek kerüljenek ki az iskolapadokból. Ezt a célt a TISZK jelenlegi rendszere nem szolgálja. Balogh Béla úgy érzi, hogy kérdéseire nem kapott választ. Úgy érzi, hogy a könnyebben képezhető és nem a piac által igényelt szakképzés felé megy el a képzés, ezeknek az anomáliáknak kellene megváltoznia. Véleménye szerint a Jászságnak az a problémája, hogy nem csak egy TISZK-et kellett volna létrehozni a megyében, hanem térségi szerveződéseket, amelyek áttekinthetőek, irányíthatóbbak lettek volna, arányosabb fejlesztésekkel. Szádvári Gábor véleménye szerint azt, hogy Jászberényben miért nem szavazzák meg a TISZK-es előterjesztéseket, az ottani képviselőktől kell megkérdezni, csak ők tudnak rá válaszolni. Beszél a TISZK-ek támogatási mechanizmusáról, más megyei gyakorlatokról. Megállapítja, hogy az első években a Jászság jól járt, szép támogatásokat kapott, az nem ismeretes, hogy az új oktatási kormányzat hogyan módosítja a rendszert. Arra kell törekedni, hogy ezt a rossz törvényt igyekezzen a megye minél jobban, minél kisebb kár okozásával végrehajtani, a szakképzés színvonalát emelni. Dr. Wirth István megismétli válaszainak lényegét, beszél az intézmények támogatásának aránytalanságáról, felhasználásukról, a feszültségekről. Hangsúlyozza, hogy a megye minden szakképző iskolájában lehetetlenség fejlesztést végrehajtani, hiszen folyamatosan csökken a gyermeklétszám. Beszél az RFKB hatásköréről, tagjainak megválasztásáról. Sajnálja, ha Balogh Béla nem elégedett a TISZK munkájával, javasolja, hogy vegyen részt üléseiken, ismerkedjen meg a munkával, lehet, hogy megenyhül a véleménye. Fejér Andor is válaszol néhány kérdésre. Elmondja, hogy a Megyei Önkormányzat nem saját magától döntött úgy, hogy megpróbálja összefogni a megye szakképzését, hanem a rendszer bizonytalansága miatt. Azt előre lehetett tudni, hogy a társulások csak egy pályázaton fognak nyerni, de arra nem lehetett előre számítani, hogy surranó-pályán lesz olyan magánérdekeltségű szakképzési cég, amely ugyanannyi pénzt nyer, mint a önkormányzat együtt. Ezzel az aránytalan elosztással senki nem ért egyet. Szól a fejlesztések korlátozott lehetőségeiről, amelyeket jogszabály szabályoz, a nehézkes döntéshozatali mechanizmusról. Hangsúlyozza, hogy nem a Megyei Közgyűlés felelőssége az, hogy a TISZK így működik, a szakmai iránymutatást az RFKB-tól kapják, tagjait a minisztérium jelölte ki. Nem tartja jogosnak, hogy a rendszer hibáiért Dr. Wirth Istvánt

22 22 próbálják felelősségre vonni, aki a működés első évében vezette a TISZK-et. Véleménye szerint munkájukat igazságosabban kell megítélni. Ezt követően a Közgyűlés 24 igen és 2 nem szavazattal, 11 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 87/2010. (VI. 18.) számú határozata a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulásban végzett munkáról A Megyei Közgyűlés elfogadja Dr. Wirth István beszámolóját a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás tevékenységéről és az ott végzett képviselői, elnökhelyettesi munkájáról. A Közgyűlés megköszöni a Társulásban eddig végzett magas színvonalú, lelkiismeretes munkáját. Erről: 1. A Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2. Rentzné Dr. Bezdán Edit, megyei főjegyző 3. a Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezetői 4. Dr. Wirth István, az Oktatási, Kulturális és Vallásügyi Bizottság elnöke 5. Karcagi Nagy Zoltán, a Társulási Tanács elnöke értesülnek. Fejér Andor megköszöni a beszámolót, további munkájukhoz sok sikert kíván. 8./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatói pályázatának elbírálására Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Fejér Andor köszönti Vighné Károlyi Katalin pályázót, akit a napirendi pont tárgyalásához meghívtak. Az írásos előterjesztés alapján a Közgyűlés minősített többséggel - 31 igen és 1 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 88/2010. (VI. 18.) számú határozata a Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatójának megbízására kiírt pályázat elbírálásáról A a helyi önkormányzatokról szóló módosított évi LXV. törvény 9. (4) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva augusztus 1-i hatállyal július 31-ig megbízza

23 23 Vighné Károlyi Katalin kisújszállási lakost a kisújszállási Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatói teendőinek az ellátásával. Havi illetményét augusztus 1-i hatállyal a közalkalmazottak jogállásáról szóló módosított évi XXXIII. törvény alapján I fizetési osztályát és 12 fizetési fokozatát figyelembe véve az alábbiak szerint állapítja meg: garantált illetmény további szakképesítés összesen: összesen kerekítve: magasabb vezetői pótlék gyógypedagógiai pótlék illetménykiegészítés visszavonásig (távolléti díj alap) Összes illetmény: Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Erről: 1. A Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2. Víghné Károlyi Katalin, Kisújszállás, Ady E. u Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 4. Magyar Államkincstár Észak-alföldi Regionális Igazgatósága, Szolnok 5. Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon, Kisújszállás értesülnek. Fejér Andor megállapítja, hogy a Megyei Közgyűlés a határozatot elfogadta, az intézmény igazgatói teendőinek ellátásával Vighné Károlyi Katalint bízta meg. Megbízásához gratulál és jó munkát kíván. Vighné Károlyi Katalin megköszöni a bizalmat. 9./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Fenyves Otthon Fogyatékosok Otthona igazgatói pályázatának elbírálására Előadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Fejér Andor köszönti a pályázókat, akiket a napirendi pont tárgyalásához meghívtak. Az írásos előterjesztés alapján a Közgyűlés minősített többséggel - 35 igen és 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza:

24 24 89/2010. (VI.18.) számú határozata a Fenyves Otthon Fogyatékosok Otthona igazgatói pályázatának elbírálásáról A a helyi önkormányzatokról szóló módosított évi LXV. törvény 9. (4) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva a bánhalmai Fenyves Otthon Fogyatékosok Otthona igazgatójának július 1-i hatállyal határozatlan időre kenderesi lakost nevezi ki. DEMETER ISTVÁNNÉ Havi illetményét július 1-i hatállyal a közalkalmazottak jogállásáról szóló módosított évi XXXIII. törvény alapján bruttó Ft-ban állapítja meg. Erről: 1. A Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2. Demeter Istvánné, Kenderes, Hunyadi u Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 4. Magyar Államkincstár Észak-alföldi Regionális Igazgatósága, Szolnok 5. Fenyves Otthon Fogyatékosok Otthona, Kenderes-Bánhalma értesülnek. Fejér Andor megállapítja, hogy a Megyei Közgyűlés a határozatot elfogadta, az intézmény igazgatói teendőinek ellátásával Demeter Istvánnét bízta meg. Megbízásához gratulál és jó munkát kíván. Demeter Istvánné megköszöni a bizalmat. Az ülés vezetését Kovács Sándor alelnök veszi át. 10./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Megyei Közgyűlés elnöke költségátalányának megszüntetésére Előadó: Molnár Imre, az Ügyrendi Bizottság elnöke Balogh Béla érdeklődik, hogy az előterjesztés összefüggésben van-e azzal a ténnyel, hogy az Elnök Úr országgyűlési képviselő lett és ott veszi fel a költségtérítést? Molnár Imre válasza, hogy igen, összefüggésben van, de mindez az előterjesztésben szerepel, el kell olvasni. Kovács Sándor tájékoztatja a Közgyűlést, hogy Fejér Andor elnök úr személyes érintettségét bejelentette, az előzetes egyeztetés alapján a szavazásban részt kíván venni.

25 25 A Közgyűlés tagjai a döntésből való kizárást nem kezdeményezték. Az írásos előterjesztés alapján a Közgyűlés 36 igen és 1 nem szavazattal a következő határozatot hozza: 90/2010. (VI. 18.) számú határozata a Megyei Közgyűlés elnöke költségátalányának megszüntetéséről A a módosított LXIV. törvény 18. -ának figyelembevételével a Megyei Közgyűlés elnöke költségátalányának megállapításáról szóló 4/2008. (II.22.) számú határozatot május 1-i hatállyal hatályon kívül helyezi. Erről: 1./ Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2./ Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi és Beruházási Iroda értesülnek. Az ülés vezetését Fejér Andor veszi vissza. 11./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmények érdekképviseleti fórumai megalakítási és működési szabályainak meghatározására, valamint a fenntartót képviselő tagok megbízására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke Az írásos előterjesztés alapján a Közgyűlés minősített többséggel - 37 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: 91/2010. (VI. 18.) számú határozata a gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmények érdekképviseleti fórumai megalakítási és működési szabályainak meghatározására A a Megyei Önkormányzat által fenntartott gyermekvédelmi intézményekben működő érdekképviseleti fórumok megalakítási és működési szabályait az előterjesztés melléklete szerint elfogadja. Határidő:2010. július 1. Felelős: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke Dr. Györgyi Lajos irodavezető

XX. évfolyam 3. szám 2010. június 22. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XX. évfolyam 3. szám 2010. június 22. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA 1 XX. évfolyam 3. szám 2010. június 22. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. SZEMÉLYZETI RÉSZ Z-1/2009.

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság Jegyzőkönyv a bizottság június 1-i üléséről

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság Jegyzőkönyv a bizottság június 1-i üléséről Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság Jegyzőkönyv a bizottság 2010. június 1-i üléséről A bizottság taglétszáma: 13 fő Jelen vannak: Vadas Sándor, Bóta Mizsei

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2010. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2010. február 5. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2010. június 4-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2010. június 4-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2010. június 4-i üléséről. Helyszín: Megyeháza, Külső-Szolnok terem Jelen vannak: Molnár Imre, a Bizottság elnöke

Részletesebben

RENDELET HATÁROZATOK

RENDELET HATÁROZATOK 2011. február 24. 6. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 4/2011. (II. 24.) önkormányzati rendet 6/2011. (II. 24.) önkormányzati rendet 7/2011. (II. 24.) önkormányzati rendet A Baranya Megyei

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága február 8-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága február 8-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2008. február 8-i üléséről. Helyszín: Megyeháza, Külső-Szolnok terem Jelen vannak: Molnár Imre, a Bizottság elnöke

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága április 5-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága április 5-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2007. április 5-i üléséről. Helyszín: Megyeháza, Külső-Szolnok terem Jelen vannak: Molnár Imre, a Bizottság elnöke

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. április 20-i üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. április 20-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. április 20-i üléséről 2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. április 20-i közgyűlés üléséről.

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2011. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2011. február 11. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság Jegyzőkönyv a bizottság január 19-i üléséről

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság Jegyzőkönyv a bizottság január 19-i üléséről Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság Jegyzőkönyv a bizottság 2010. január 19-i üléséről A bizottság taglétszáma: 13 fő Jelen vannak: Vadas Sándor, Bóta Mizsei

Részletesebben

Hét község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(II.05.) számú rendelet az Önkormányzat 2010.évi költségvetéséről. A rendelet hatálya 1..

Hét község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(II.05.) számú rendelet az Önkormányzat 2010.évi költségvetéséről. A rendelet hatálya 1.. Hét község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(II.05.) számú rendelet az Önkormányzat 2010.évi költségvetéséről Hét község Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2009. június 19-i üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2009. június 19-i üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2009. június 19-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Barcza Gábor, Boldog István, Bóta Mizsei Ilona, Búsi Lajos, Dobos László, Fejér Andor, Földváriné

Részletesebben

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 2007. március 23. 3. szám A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT A KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 4/2007. (III. 23.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről

Részletesebben

RENDELET HATÁROZATOK MELLÉKLETEK

RENDELET HATÁROZATOK MELLÉKLETEK 2011. június 23. 12. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 11/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelet A Baranya Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 5/2011. (II. 24.) önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. november 9-i üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. november 9-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. november 9-i üléséről 2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. november 9-i üléséről. Az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének módosításáról MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 4700. Mátészalka, Hősök tere 9. Tel.: 501-358. Fax.: 501-360. Száma: 169-24/2008. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata

Részletesebben

RENDELETEK HATÁROZATOK MELLÉKLETEK

RENDELETEK HATÁROZATOK MELLÉKLETEK 2012. február 20. 4. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal SZEMÉLYI RÉSZ 10/2012. (II. 14.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat aljegyzői álláshelyére beérkezett pályázatok elbírálása 12/2012. (II. 14.)

Részletesebben

RENDELET HATÁROZAT MELLÉKLET

RENDELET HATÁROZAT MELLÉKLET 2009. február 27. 2. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 2/2009. (II. 27.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről 2 szóló 4/2008. (III. 7.) Kgy. rendelet módosítása 3/2009.

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2010. június 25. XX. évfolyam 4. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Személyi rész 2 II. Önkormányzati rendeletek 3 III. Közgyűlési határozatok 5 IV. Közlemények, hirdetmények 7 2 I. Személyi

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 8/2007. (IX. 28.) Kgy. rendelet

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 8/2007. (IX. 28.) Kgy. rendelet Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 8/2007. (IX. 28.) a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II. 2) módosításáról A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban:

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS. 2009. I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS. 2009. I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2009. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2009. február 20. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2006. I. félévi M U N K A T E R V E 2006. február 17. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE 221/2007. (XII. 13.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE február 14. (csütörtök) 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésének megállapítása

Részletesebben

XVIII. évfolyam 4. szám 2008. október 3. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XVIII. évfolyam 4. szám 2008. október 3. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XVIII. évfolyam 4. szám 2008. október 3. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. SZEMÉLYI RÉSZ 123/2008. (VII.

Részletesebben

1/2007. (II. 22.) Kgy. rendelet

1/2007. (II. 22.) Kgy. rendelet 1/2007. (II. 22.) Kgy. rendelet a Baranya Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 2/2006. (II. 22.) Kgy. rendelet módosításáról A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE A 212/2008. (XII. 4.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. ÉVI MUNKATERVE február 19. (csütörtök) 1. Egyetértés a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet igazgatóhelyettesének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. május 05-én Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat -testülete nyílt r e n d k í v ü l i ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth

Részletesebben

15/2012.(II. 14.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi Munkaterve

15/2012.(II. 14.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi Munkaterve 15/2012.(II. 14.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. évi Munkaterve 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2012. évi munkatervét a határozat melléklete szerint állapítja

Részletesebben

Martfű Város Polgármesterétől. Előterjesztés. a évi pénzügyi terv módosításáról

Martfű Város Polgármesterétől. Előterjesztés. a évi pénzügyi terv módosításáról Martfű Város Polgármesterétől Előterjesztés a 2011. évi pénzügyi terv módosításáról Martfű Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. február 11-én elfogadta a 2011. évi költségvetését a 6/2011.(II

Részletesebben

1. napirendi pont: Döntés Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének 3/2013. (III.25.)

1. napirendi pont: Döntés Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének 3/2013. (III.25.) JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 17-én, 9.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal 2230 Gyömrő, Szabadság út 1. sz. alatt, az

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I Személyi rész 2 II Önkormányzati rendeletek 2 III Közgyűlési határozatok 5 IV Tájékoztató 7 2 I Személyi rész Heves Megye Közgyűlése a 171/2008 (XI 28) közgyűlési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 22-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 22-i ülésére 1937-1/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2017. február 22-i ülésére Tárgy: A Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről szóló 1/2016. (II. 25.)

Részletesebben

Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/ 2012.(II.24.) rendelete a községi önkormányzat 2012.évi költségvetéséről

Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/ 2012.(II.24.) rendelete a községi önkormányzat 2012.évi költségvetéséről Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/ 2012.(II.24.) rendelete a községi önkormányzat 2012.évi költségvetéséről Csólyospálos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság. Jegyzőkönyv a bizottság 2008. június 3-i üléséről

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság. Jegyzőkönyv a bizottság 2008. június 3-i üléséről Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság Jegyzőkönyv a bizottság 2008. június 3-i üléséről A bizottság taglétszáma: 13 fő Jelen vannak: Vadas Sándor, Elek Sándor,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés október 11-i alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés október 11-i alakuló üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2006. október 11-i alakuló üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Barcza Gábor, Boldog István, Búsi Lajos,

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének:

Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének: Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 2-8/2013 d.) melléletei N A P I R E N

Részletesebben

KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 31/2008. (X.29.) önkormányzati rendelete

KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 31/2008. (X.29.) önkormányzati rendelete KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 31/2008. (X.29.) önkormányzati rendelete a költségvetési és zárszámadási rendelet tartalmáról, a mellékleteiről és a szöveges indokolásról Kisújszállás Város Önkormányzatának

Részletesebben

XIX. évfolyam 3. szám 2009. június 24. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XIX. évfolyam 3. szám 2009. június 24. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XIX. évfolyam 3. szám 2009. június 24. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal SZEMÉLYI RÉSZ Z-1/2009. (VI. 19.)

Részletesebben

Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

d) költségvetési kiadásit 11.333.567 ezer forintban, azaz Tizenegymilliárd-háromszázharminchárommillió-ötszázhatvanhétezer

d) költségvetési kiadásit 11.333.567 ezer forintban, azaz Tizenegymilliárd-háromszázharminchárommillió-ötszázhatvanhétezer A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 3/2012. (II. 20.) rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 5/2011. (II. 24.) rendelet módosításáról A Baranya Megyei Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

Isaszeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete Isaszeg Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésről

Isaszeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete Isaszeg Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésről Isaszeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete Isaszeg Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésről 1 Isaszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

16. sz. melléklet C Í M R E N D I. KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Cím száma neve Alcím száma neve gazdálkodási jogköre: teljes önállóan gazdálkodó részben

16. sz. melléklet C Í M R E N D I. KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Cím száma neve Alcím száma neve gazdálkodási jogköre: teljes önállóan gazdálkodó részben 16. sz. melléklet C Í M R E N D I. KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Cím Alcím gazdálkodási jogköre: teljes önállóan gazdálkodó részben önállóan gazdálkodó 1. Megyei Önkormányzat Hivatala 1.1. Közgyűlés és bizottságai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 12. napján tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 12. napján tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 12. napján tartandó rendkívüli ülésére Tárgy: Az általános iskolai és óvoda részére történő közétkeztetési

Részletesebben

Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről

Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

2007. szeptember 28. 10. szám. Tartalomjegyzék

2007. szeptember 28. 10. szám. Tartalomjegyzék 2007. szeptember 28. 10. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal SZEMÉLYI RÉSZ 87/2007. (IX. 20.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága vezetője közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság. Jegyzőkönyv a bizottság szeptember 9-i üléséről

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság. Jegyzőkönyv a bizottság szeptember 9-i üléséről Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság Jegyzőkönyv a bizottság 2008. szeptember 9-i üléséről A bizottság taglétszáma: 12 fő Jelen vannak: Vadas Sándor, Elek Sándor,

Részletesebben

Működési mérleg. Fejlesztési mérleg. Finanszírozási bevételek

Működési mérleg. Fejlesztési mérleg. Finanszírozási bevételek 1.sz. melléklet Működési és felhalmozási bevételek és kiadások, finanszírozási műveletek mérlege 2011. évi CXCV. Törvény 23. (2) bekezdés BEVÉTELEK KIADÁSOK Működési mérleg Megyei önkormányzat feladatai

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat. 2011. évi költségvetés

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat. 2011. évi költségvetés Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 1/a. sz. melléklet 2011. évi költségvetés Működési és felhalmozási bevételek és kiadások, finanszírozási műveletek mérlege 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2012. (X. 19.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2012. (X. 19.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2012. (X. 19.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend. 2.) Az Ágasegyházáért Alapítvány alapító okiratának módosítása Előadó: Polgármester

Jegyzőkönyv. Napirend. 2.) Az Ágasegyházáért Alapítvány alapító okiratának módosítása Előadó: Polgármester Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 8/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

MUTATÓ. Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 24-én megtartott soron kívüli nyílt testületi üléséről. Hat. Rend.

MUTATÓ. Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 24-én megtartott soron kívüli nyílt testületi üléséről. Hat. Rend. MUTATÓ Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 24-én megtartott soron kívüli nyílt testületi üléséről Tárgy: Hat. Rend. száma: Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A költségvetés főbb adatai

A költségvetés főbb adatai 3/2008. /II.25../ sz. KT. RENDELET Monostorpályi Község Önkormányzatának 2008. évi költségvetésére Monostorpályi Község Önkormányzati Képviselő Testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.

Részletesebben

Jász - Nagykun - Szolnok Megyei Oktatási, Kulturális és Vallásügyi Bizottság. Jegyzőkönyv a bizottság 2007. szeptember 5-i üléséről

Jász - Nagykun - Szolnok Megyei Oktatási, Kulturális és Vallásügyi Bizottság. Jegyzőkönyv a bizottság 2007. szeptember 5-i üléséről Jász - Nagykun - Szolnok Megyei Oktatási, Kulturális és Vallásügyi Bizottság Jegyzőkönyv a bizottság 2007. szeptember 5-i üléséről Helyszín: JNSZ Megyei Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium,

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 1. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 1. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 1. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2013. március 21-én, 10.00 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága üléséről

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. június 23-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. június 23-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 23-án tartott n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen alkotott rendelet száma Tárgya 9/2015. (VI. 24.) 2015. évi költségvetési rendelet

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 1/2015.(I.05.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 2/2015.(I.05.)

Részletesebben

RENDELET HATÁROZATOK

RENDELET HATÁROZATOK 2006. december 21. 19. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 20/2006. (XII. 21.) Kgy. a Baranya Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 2/2006. (II. 22.) Kgy. rendelet módosításáról

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V Száma:5-5 /2011. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Újfehértó Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 14-én 14 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal hivatali helyiségében

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14.-én megtartott soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné és Major Mária

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2017. január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Bertók Ferenc polgármester, Borbás Sándor

Részletesebben

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2012. (IV. 24.) önkormányzati rendelete

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2012. (IV. 24.) önkormányzati rendelete Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/01. (IV..) önkormányzati rendelete az Önkormányzat költségvetésének végrehajtásáról Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

SZUHA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET TERVEZETE

SZUHA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET TERVEZETE SZUHA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET TERVEZETE az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól Szuha Község Önkormányzata

Részletesebben

I. A rendelet hatálya. II. A költségvetés bevételei és kiadásai [1]

I. A rendelet hatálya. II. A költségvetés bevételei és kiadásai [1] Jász-Nagykun-Szolnok Megye Közgyűlésének 2/2015. (II.19.) önkormányzati rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetésének megállapításáról A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2007. december 14-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Barcza Gábor, Boldog István, Búsi Lajos, Dobos László, Farkas András Andor, Kovács Sándor,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottsága 2010. december 16-án 8:20 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2011. május 27. XXI. évfolyam 7. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Személyi rész 2. II. Közgyűlési határozatok 4. 2 I. Személyi rész A Heves Megyei Közgyűlés 135/2011. (V. 27.) közgyűlési határozatával

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 31/2013. (XII.20. ) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 31/2013. (XII.20. ) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 7. számú előterjesztés a Képviselő-testület 2013.12.19.-i ülésére MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08. napján 18 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08. napján 18 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08. napján 18 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem A Képviselő-testület

Részletesebben

RENDELET HATÁROZATOK

RENDELET HATÁROZATOK 2010. szeptember 23. 10. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal SZEMÉLYI RÉSZ 78/2010. (IX. 16.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 28-án de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulási Tanács tanácsüléséről

Részletesebben

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2012.(I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE POLGÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2012.(I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE POLGÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2012.(I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE POLGÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL 2 POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. (II. 23.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2015.(VIII..07.) önkormányzati rendelet 10/2015.(VIII..07.) önkormányzati

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága szeptember 29-i üléséről

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága szeptember 29-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2017. szeptember 29-i üléséről 29/2017. (IX.29.) ÜB. számú bizottsági határozat az Ügyrendi Bizottság 2017. szeptember

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi- 1./ Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi- 1./ Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság 11/2016 (II.9) számú Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi- Ellenőrző-Közbeszerzési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 20-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 20-i ülésére 7415/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 20-i ülésére Tárgy: A Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről szóló 1/2016.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó Napirendi pont: Határozat szám: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-i

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének. 1/2008. (II. 25.) Kgy. rendelete

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének. 1/2008. (II. 25.) Kgy. rendelete Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 1/2008. (II. 25.) Kgy. rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II. 22.) Kgy. rendelet módosításáról A Baranya Megyei

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 13-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-én megtartott üléséről.

Részletesebben

Működési mérleg. Fejlesztési mérleg. Finanszírozási bevételek

Működési mérleg. Fejlesztési mérleg. Finanszírozási bevételek 1. sz. melléklet BEVÉTELEK Működési és felhalmozási bevételek és kiadások, finanszírozási műveletek mérlege 2011. évi CXCV. Törvény 23. (2) bekezdés 2015. évi 2016. évi Működési mérleg KIADÁSOK 2015. évi

Részletesebben

XIX. évfolyam 4. szám 2009. szeptember 28. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XIX. évfolyam 4. szám 2009. szeptember 28. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA 1 XIX. évfolyam 4. szám 2009. szeptember 28. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS

Részletesebben

Működési mérleg. Fejlesztési mérleg. Finanszírozási bevételek

Működési mérleg. Fejlesztési mérleg. Finanszírozási bevételek A 2/2016. (II.24.) önkormányzati rendelet 1.sz. melléklete Működési és felhalmozási bevételek és kiadások, finanszírozási műveletek mérlege 2011. évi CXCV. Törvény 23. (2) bekezdés BEVÉTELEK KIADÁSOK Eredeti

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. március 29-i ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. március 29-i ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. március 29-i ülésének jegyzőkönyvéből: 48/2012.(III.29.) sz. önkormányzati határozat: A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 25-én 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Nagy András polgármester Patyi Norbert alpolgármester

Részletesebben

Javaslat Lőrinci Város Önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására

Javaslat Lőrinci Város Önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL Cím: 3021 Lőrinci, Szabadság tér 26. E-mail: ph@lorinci.hu Telefon: (37) 388-155 Fax: (37) 388-464 ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. MÁRICUS 17. NAPJÁN

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból: 1/2011. (I. 21.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2011. január 21-ei ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének

Részletesebben

A 12/2007. (VI.15.) rendelet 1-10. számú mellékletei KIMUTATÁS. a Veszprém Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetési bevételeinek alakulásáról

A 12/2007. (VI.15.) rendelet 1-10. számú mellékletei KIMUTATÁS. a Veszprém Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetési bevételeinek alakulásáról A 12/2007. (VI.15.) rendelet 1-10. számú mellékletei 1. sz. melléklet (1. sz. melléklet) KIMUTATÁS a Veszprém Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetési bevételeinek alakulásáról adatok ezer forintban

Részletesebben

Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről

Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város évi költségvetéséről

KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város évi költségvetéséről KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város 2004. évi költségvetéséről Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. szeptember 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. szeptember 28-i ülésére H AL I MB A K Ö Z S É G Ö N K O R M ÁN Y Z AT A P O L G Á R M E S T E R 8452HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 237-003 fax:(88) 237-794 Ügyszám: 11/896/2015. Az előterjesztést összeállította: Stampfné Varga Erika

Részletesebben

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat

Részletesebben

A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének

A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(IV.19.) számú Önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés módosításáról az 1/2009. (I.30.) számú önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! TÁPIÓGYÖRGYE KÖZSÉG POLGÁRMESETRÉTŐL E l ő t e r j e s z t é s Tápiógyörgye Községi Önkormányzat Képviselő-Testület 2013. április 29-án tartandó nyílt ülésére 5. Napirendi pont: Tárgy: a 2013. évi pénzügyi

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések Marcalgergelyi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2009. (II.13.) rendelete az önkormányzatának 2009. évi költségvetéséről (A 9/2009. (IX.16.); 11/2009. (XI.24.); 5/2010. (III. 31.) rendeletekkel

Részletesebben