A Rendszerváltozási Idők Nyomában

Átírás

1 A Rendszerváltozási Idők Nyomában Beszélgetés Nanovfszky Györggyel, a rendszerváltozási idők első moszkvai nagykövetével: nagyköveti kinevezéséről, a sürgős megoldást követelő feladatokról, a keleti és nyugati egyházfők találkozásának előkészítéséről, nyelvrokonainknál tett zarándokútjáról II. Alexij pátriárchával, az új Oroszország elnökének magyar parlamenti felszólalásáról és sok egyéb másról - Mindkét ország a hagyományos keresztény állami berendezkedés felé törekedett. Hogyan lett Ön nagykövet? - A rendszerváltozást követően nyilvánvalóvá vált, hogy az új Antallkormány elsősorban új és az előző rendszerben nem kompromittálódott személyeket keres a legfontosabb beosztásokra. Dr. Nanovfszky György Az elhatározáshoz tartozott Antall József határozott kívánsága, miszerint kormánya nem tart igényt azon személyek szolgálatára, akik az MSZMP apparátusában dolgoztak, vagy akik közvetve vagy közvetlenül együttműködtek a titkos szolgálatokkal. Döntése különösen érzékenyen érintette a Külügyminisztériumot, ahol a személyi állomány nagyobb része nem volt mentes a fenti kritériumoktól. Az új nagykövetek kiválasztásánál, az ország számára fontosnak ítélt nagyköveti posztokra, a miniszterelnök személyesen hozta meg döntését és a megbízás előtt személyes beszélgetést folytatott a jelölttel, mielőtt azt az Országgyűlés külügyi bizottsága, az előírásoknak megfelelően, meghallgatta volna. Kétségtelen, hogy a rendszerváltozást követően, az egyik legfontosabb nagyköveti poszt a moszkvai volt, ahol a kinevezett személynek bírnia kellett a miniszterelnök és kormánya személyes bizalmát. Egyben maximális segítséget kellett nyújtania az egykori szovjet-magyar (gyarmati jellegű) kapcsolatok átalakításához, két egyenrangú, ha nem is egyforma fajsúlyú ország között. - Sokszor nem volt túl irigylésre méltó a követek élete a magyar történelemben. Manapság a követ nagykövet fogalmához az társul, hogy egy ország több évre küldi ki képviseletre, célfeladatokra. A rendszerváltozás időszakában a rengeteg új feladatok megoldása előtt nem volt az Ön kiküldetése sem B. Jelcin első magyarországi látogatása II. János Pál pápa és Antall József Budapesten

2 Külügyminiszteri látogatás Moszkvában éppen veszélytelen megtiszteltetés. Milyen sürgős megoldást követelő feladatok vártak Önre? - Számos, azonnali rendezendő kérdések közé tartozott: a szovjet csapatok kivonása utáni helyzet, a szovjet államadósság mielőbbi rendezése, továbbá a II. Világháború alatt elszállított magyar műkincsek és a Szovjetunióba elhurcolt magyar állampolgárok sorsának rendezése. Ide tartoztak nemzetközi síkon a KGST és a Varsói Szerződés megszűnését követő helyzet tisztázása is. Ez a téma Magyarországon kívül súlyosan érintette a többi volt szövetséges, úgynevezett szocialista országot is. Az új szovjet-magyar, illetve orosz-magyar államközi szerződés aláírására kijelölt magyar kormány delegációját személyesen Antall József miniszterelnök vezette és írta alá a ma már történelmi jelentőségű megállapodásokat, december 7-én Moszkvában, Gorbacsovval és Jelcinnel. Az új megközelítést, szemléletet Antall József azzal is jelezni kívánta, hogy kiérkezése előtt, Moszkvából hazahívatta az akkori nagykövetet, Györke Sándort és így a hivatalos tárgyalásokon és az aláírásokon - a magyar nagykövetség részéről az ügyvivő vett részt. II. Alexij patriarcha dolgozó szobájában követelményeinek eleget tenni és azokat maradéktalanul megvalósítani. Antall József híres mondása szerint: Ha az oroszok leveszik kezünkről a bilincset, akkor mi azt baráti jobbként fogjuk odanyújtani. Meggyőződése szerint a magyar-orosz kapcsolatok mindkét fél számára rendkívül fontosak, azokat a barátság, a jó szomszédság és a közös érdekek alapján kell rendezni, tisztázva minden korábbi problémát. - Kik voltak erre a rendkívüli feladatra a jelöltek? - Tudomásom szerint három komoly név merült fel a poszt betöltésére. Az első jelölt nyelvi felkészültsége és a terület nem megfelelő ismerete miatt utasította vissza az ajánlatot. A második jelölt korábban magas pozíciót töltött be az MSZMP PBben. Kinevezéséhez a miniszterelnök nem járult hozzá a már ismert elvei alapján. A harmadik egy nagy magyar vállalat vezérigazgatójaként döntött úgy, hogy inkább nem vállalja a feladatot. Így került sor rám, a Magyar Gazdasági Kamara akkori főtitkár helyettesének személyére, aki mind gazdaságilag, mint pedig politikailag megfelelő tájékozottsággal és lojalitással rendelkezett az új kormánnyal szemben és a korábbi nemzetközi tapasztalatai, többek között az ENSZ-ben, garanciát jelentettek a feladat ellátására. Rövid beszélgetést követően, mind a külügyminiszterrel, majd a miniszterelnökkel, a magyar hatóságok döntöttek. Öt hónap szünet után, ami a korábbi gyakorlat alapján szokatlan volt, az új nagykövet májusában átadhatta megbízólevelét a Kremlben, már, mint Magyarország és nem a Magyar Népköztársaság nagykövete, s nem a Szovjetunióban, hanem Oroszországban. Emlékezetes a dátum is (1992. május - Ha jól értem, akkor egy rövid időszakban a diplomáciai nagyüzem az előkészítés időszakában volt. A diplomácia zátonyainak megoldásához annál inkább nagyobb és sürgősebb erővel kellett hozzálátni. Jól gondolom? - Igen decemberétől a következő év májusáig hazánknak nem volt moszkvai nagykövete. A mintegy öt hónapos szünet alatt itthon lázasan keresték a megfelelő embert erre a rendkívüli fontos posztra, aki mind szakmailag, mind nyelvileg alkalmas lesz a rendszert váltó kormány elképzeléseinek és Egyetemi évfolyamtársak között Moszkvában. (Később mindegyikből nagykövet lett) 2

3 Deseő László tábornok hamvainak hazaszállítása június 3.-án a krasznogorszki temetőből. 25.) hiszen annakidején Nedeczky Sándor követ, május 15-én, adta át megbízólevelét Nagy Péter cárnak, Rákóczi Ferenc aláírásával. - Diplomáciai tapasztalatai, kapcsolatai voltake, mielőtt elfoglalta volna e felelősségteljes posztot? - Végzettségemet illetően igen, hiszen tanulmányaimat Budapesten az ELTE-n, majd a Moszkvai Lomonoszov Egyetemen, valamint a diplomataképző Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében végeztem Moszkvában. Helyismeretem és nyelvismeretem a megfelelő szinten volt. Úgy foglaltam el a nagyköveti posztot, hogy előtte szovjet diplomáciai kapcsolataim nem voltak. Ezért feladataim között a kapcsolatkiépítés nagy szerepet játszott. - Az első gyakorlati sikerélménye mi volt? A tények, források a kezdeti diplomáciai kapcsolatok hiányában hogyan segítették? - Említettem, hogy több sürgős megoldást igénylő feladat volt, amely azonnali intézkedésre várt: a szovjet csapatkivonás utáni helyzet alakítása, a magyar műkincsek visszaszolgáltatása, hősi halottaink sírhelyeinek felkutatása. Helyi források segítették munkámat pl. Deseő László tábornok hamvainak felkutatásában és hazaszállításában. Ő először a katonai elhárításnál dolgozott, majd katonai attasé lett Oroszországban ben hazahívták, majd később a szovjet fronton részt vett a II. Világháborúban, és ezt követően 1943-ban Voronyezsnél szovjet fogságba esett. Érdekes, hogy nem is mindig hivatásos diplomaták voltak azok, akiket Horthy Miklós kormányzó és bizalmas munkatársai felkértek, például, a nyugati szövetségesekkel történő tárgyalásokra. Így a Moszkvába 1944 őszén küldött fegyverszüneti delegációt is csak egy rendőr tábornok vezette. A volt katonai attasék jelentős része sokkalta fontosabb szerepet töltött be, mint az a beosztásuktól elvárható lett volna. Voltaképpen már korábban akadtak fegyverszüneti próbálkozások, de ezekről kevesen tudtak. Az első sikeresen megoldott feladatom azért is volt emlékezetes, mert lehetőségeimhez képest igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni az eddig elhallgatott múlt felfedésében. Munkámat, többek között, inspirálta kollégám, Deseő László a tábornok fia, aki abban az időben Stockholmban volt nagykövet. Ő és Antall József miniszterelnök kért meg arra, hogy keressem meg Deseő tábornok hamvait Oroszországban. Nagy feladat volt. Orosz, japán, és német kutatások, rajzok alapján sikerült őt megtalálni. Tiszteletadás mellett hazahozattuk és a család kérésére Sárospatakon temettük el. A másik sikeres hazatalálás Bethlen István egykori miniszterelnöké volt. Ő mindvégig hű maradt a kormányzóhoz. Horthyval jó kapcsolatban voltak. A háború ideje alatt Magyarországon élt ben ő saját maga jelentkezett a szovjet parancsnokságon azzal a szándékkal, hogy segítsen a szovjet-magyar kapcsolatok rendezésében a háború után. Aktív tevékenysége a magyar-orosz kapcsolatokban nemcsak szolgai végrehajtás, hanem alkotói közreműködés is lett volna. A helyzetet úgy ítélték meg, hogy Horthy kormányzó, a németek által akadályoztatva van az államfői feladatok ellátásában. Ezért a kormányzó és a Kállay kormányfő által kinevezett követeknek tekintették magukat, s a világ felé tovább képviselték Tiszti Kereszt átvétele Göncz Árpádtól és Orbán Viktortól a Parlamentben október 23. Bethlen István miniszterelnök hamvainak megtalálása és hazahozatala előtti emléktábla felavatása június 3.-án a Donszkoj kolostor temetőjében. 3

4 Várszegi Asztrik főapát, II. Alexij patriarcha és Dr. Nanovfszky György nagykövet Pannonhalmán az addigi magyar külpolitikai vonalvezetést. Bethlen István, amikor felkereste tárgyalás céljából a szovjet parancsnokságot, rögtön letartóztatták és a Szovjetunióba szállították. A börtönben volt egy külön elit cellája, háza, ott lakott, 1944-ben ismeretlen körülmények között halt meg. Hamvait nagyon nehéz volt megtalálni, mert aki a börtönben halálozott el, azt elhamvasztották, majd közös sírba temették. Szerencsére voltak konkrét feljegyzések, és így sikerült megtalálni abban a közös sírban, ahol, többek között, Wallenberget is eltemették. II. Alexij és Várszegi Asztrik a moszkvai Magyar Nagykövetségen Hogyan alakultak, a nagyköveti posztra való kinevezése után az új, orosz-magyar ú.n. népi diplomáciai kapcsolatok? - Ez kapcsolataink újabb története, egyáltalán nem hasonlítható az előző Varsói- szerződés és a KGST időszakához. Két egyenlő országról, népről volt szó, még akkor is, ha az egyik nagy a másik pedig kicsi. Én a normális, kiegyensúlyozott irányvonalat követtem: se nem lekopni, se nem imádni. Nagyon sok orosz értelmiségi, tudós és művész ember jól ismerte Magyarországot, szimpatizáltak velünk, tudták, hogy országunk egy nagy történelmi hagyományokkal rendelkező, kulturált ország, velük kezdtem kiépíteni a kapcsolatokat május 25-én adtam át megbízólevelemet. Onnan kezdve 6 és fél évig voltam Moszkvában nagykövet. Én voltam az a nagykövet, aki harmadikként a leghosszabb időt töltötte Oroszországban. Szerencsém volt abban, hogy a két leghíresebb moszkvai egyetemet végeztem, így megfelelő hely-, és emberismerettel rendelkezhettem. Tudtam, hogy a Szovjetunióban sem volt mindenki kommunista. Az orosz embereket így tájékozottságukban, emberi tulajdonságukban és világnézetileg is ketté tudtam választani. Jól ismerem az ott élő emberek mentalitását. E nélkül nem lehet sikeres diplomáciai munkát végezni. A mi korosztályunk sajnos kettős nevelésben nőtt fel. Én is egy polgári családban nevelkedtem: anyám tanár volt, apám orvos. Nem a politika volt nálunk a legfontosabb, hanem az, hogy az emberi normákhoz hogyan viszonyulunk. Ezt az örökséget vittem magammal Moszkvába is. Ellátogatott hozzánk pl. a Nobel díjas író A. Szolzsenyicin, jó kapcsolatom volt II. Alexij pátriárkával. Akkor kezdtem el a magyar katolikus egyház és az orosz ortodoxia közötti kapcsolatok kiépítését, amelynek történelmi eseménye lett II. Alexij magyarországi látogatása. Nem úgy, mint magánlátogató, hanem, mint az orosz ortodox egyház feje jött el hozzánk Pannonhalmára. Haláláig személyesen is jó kapcsolatban voltunk, gyakran találkoztunk és sokat beszélgettünk, leveleket váltottunk, még anyám születésnapjára is gratulált. Hazajövetelem után is megmaradt a jó kapcsolatunk. II. Alexij patriarcha, Dr. Nanovfszky György és Göncz Árpád Erőnk a hagyományainkban, lelkületünkben, kultúránkban van. Nagyköveti tevékenysége is ezt az irányt követte. Megosztaná velünk egy pár maradandóbb konkrét élményét? - Megfogalmazásával nagyon egyetértek. Az orosz-magyar kulturális életben otthonosan mozogtam. Rengeteg író, művész ismerősöm volt. A kultúra eszköze nélkül létezni sem tudunk. Kis országként fenyegetni, elfoglalni nem tudunk senkit és semmit (nem mintha ez lenne a vágyam), viszont kulturális kapcsolatokban sokat tudunk nyújtani egymásnak. A gazdasági kapcsolatokban nem nagyon akartam beleszólni, az egy külön téma. Volt ott egy erős kereskedelmi képviseletünk (800 fős személyi állománnyal), végezzék el a feladatukat ők! A rendszerváltozási időszakban a gazdasági kapcsolatok terén nagyon sok probléma merült fel. Egyrészt, az oroszok 4

5 A moszkvai Magyar Nagykövetség kulturális rendezvényén Kirill püspök nem tudtak konvertibilis valutába fizetni, másrészt nem mindent tudtunk megvenni, amire kölcsönösen szükségünk lett volna. A rendezésre különböző technikákat alkalmaztak. Nem akartam belefolyni ebbe a munkába, mint már említettem, a feladatot a nagy létszámú, évek óta kint dolgozó szakemberekre bíztam. Én a társadalmi- politikai és a kulturális kapcsolatokra koncentráltam. Különösen foglalkoztatott a finnugor rokonságunk története. Tudom, e körül manapság nagyon sok vita van. Általában: török, görög, baszk, zsidó és egyéb nemzeteket is rokonítanak velünk. Ez mind nagyon jó, csak nem igaz. Mivel nyelvrokonaink nagy része a Szovjetunió területén élt, ahol katonai bázisok, hadi üzemek és zárt városok voltak, nem lehetett nagyon boncolgatni, kutatni ezeket a kérdéseket. Ide még az orosz embereket is csak engedéllyel engedtek be, mert főként a nemzetiségi területeken fejlesztették ki a hadiipart és gyártották a rakétákat. A Szovjetunió szétesése után az ott élő nemzetiségek kissé fellélegezhettek. Emlékezetes számomra az júniusi dátum. Akkor sikerült megszerveznem közös történelmünkben először egy Urál- menti finnugor körutat, köztársaságunk elnökének, Göncz Árpádnak. A Komi köztársaságtól kezdve, a mordvinokig, az udmurtokig és a hanti- manysikig végig jártuk ezt a magyar államelnökök által még soha nem látogatott területeket. Óriási esemény volt ez a finnugor földeken, de még Tatársztánban és Baskíriában is. Rokon népeinknél ez volt az első ilyen, magas szintű látogatás. Néhány megható jelenetnek voltam a tanúja, amit a mai napig nem tudok meghatottság nélkül elmesélni. Ez úgy történt, hogy Udmurtiában egy fejkendős, idős parasztasszony odalépett a magyar államelnökhöz Göncz Árpádhoz. Megfoghatom a kezedet elnök úr?- kérdezte tegezve (hiszen rokonok vagyunk)? Természetesen szólt a válasz. Vegyél el engem feleségül! Jól főzök, jó háziasszony vagyok. folytatta az asszony. Nem tudlak, mert már van egy feleségem- válaszolt Göncz Árpád. Van egy kérdésem elnök úr. Nálatok a rádió magyarul beszél? Magyarul. Az újság, a TV, a színház is magyarul Finnugor nyelvrokonainknál. 1994, Sziktivkár. van. - reagált az elnök. Nálatok nincs kötelezően egy második nyelv? Nem mondják azt, hogy ne beszéld azt a csúnya nyelvedet, ami az anyanyelvem? Beszélj csak oroszul, mert az a tudomány és a kultúra nyelve! De most, hogy tudom, nálatok ez másként van, számomra ez egy nagy megkönnyebbülés. Mert remélem, egyszer nálunk is így lesz Megható látogatások voltak, nem mindennapi eseményekkel. Látható, hogy milyen nagy szükség volt a Finnugor Világkongresszus megalakítására, amelynek az idén lesz a 20-éves évfordulója. Az első kongresszusunk Sziktivkárban volt 1992 decemberében, azóta négyévenként öt világkongresszust tartottak. Én, mint a mozgalom egyik alapító atyja, büszkén vállalom ezt a címet. Az idén Siófokon rendezzük meg, szeptember elején a hatodik kongresszusunkat, amelynek jelmondata, azaz logója a Nemzet és a Nyelv. Nyelvrokonaink 5 szekcióban és több bizottságban fognak dolgozni, tapasztalatokat cserélni. Annak ellenére, hogy 2000-éve nem élünk együtt, kb közös szavunk van. A szervezők szeretnék hangsúlyozni, hogy hagyományaink, nem csak táncainkban és jó töltött káposztainkban lelhető fel, hanem van közös kultúránk, nyelvünk, irodalmunk, költészetünk és népművészetünk. Kutatásaim és személyes tapasztalataim, utazásaim alapján írtam meg az eddigi legátfogóbb könyvet a finnugorokról, amelynek címe: Nyelvrokonaink. Rokon népeink történelmét, irodalmát, népművészetét, különböző mozgalmait, de még a himnuszait is mind tartalmazza a könyv, egyfajta enciklopédia formájában. A több, mint ötszáz oldalas könyvet lefordították már angolra és oroszra. Zsírai A Mojszeev együttes a moszkvai Magyar Nagykövetség kulturális rendezvényén

6 II. Alexij patriarcha és Várszegi Asztrik a moszkvai Magyar Nagykövetségen, Arto Musala finn nagykövet és Dr. Nanovfszky György társaságában. Miklós híres, a finnugorokról szóló könyvét annak idején 1937-ben úgy volt kénytelen megírni, hogy személyesen soha nem járhatott ezeken a földeken. - Nemzetiségi kérdésekről beszélni és felemelkedésüket aktivizálni, nem volt könnyű feladat. Minden mondatért, cselekedetért felelni kellett. De nem csak cselekedett, hanem műveivel a világhoz is szólt, Finnugor Világkongreszszust alapított. Nem volt ez akkor még kockázatos vállalkozás? Hogyan tudta elfogadtatni magát az akkori, reformváltozások Oroszországában? - Az elfogadtatásnak két módszerével éltem: jól tudok oroszul és ez által sikerült Lebedev tábornok, krasznodári kormányzó a Magyar Nagykövetségen, a magyar, a svéd és az osztrák nagykövetek társaságában. közelebb kerülnöm az oroszok lelkéhez, pszichológiájához. Ezen ismeretek nélkül nehezen lehet az oroszokkal tárgyalni, mert ez olyan nép, amelyiknek nagyon nagy a lelke. Ha csupán a nyelvtani szabályok szerint beszéltem volna, az nem lett volna elég. A másik érv, amiért megtaláltam velük a közös hangot: én nem vagyok senkivel fenntartással, nem általánosítok. Nincsenek előítéleteim. Tudom, vannak történelmi problémák a magyar és az orosz nép között (pl. 1848, a II. világháború, az 1956-os forradalom leverése ), nem beszélve az előző századokról. Én azt mondtam: nem ezzel szeretném kezdeni a munkámat, hanem egy új országgal és azok polgáraival. Ami jó, azt próbáljuk összerakni, kiemelni. Megértették, hogy én nem követem a Tovariscsi konyec - plakát stílusát. Tapasztalták, hogy én egy normálisan gondolkodó, mai magyar ember vagyok, akivel lehet beszélni: zenéről, irodalomról, történelemről Legendássá váltak például: a moszkvai nagykövetségi kulturális események. Meghívást kapni ezekre a rendezvényekre minőséget, élményt jelentett. Volt olyan rendezvényünk, amikor vendégünk volt a fél orosz kormány, a KGB vezetői is ott ültek egy vegyes társaságban. Előfordult, hogy rendezvény előtt és után lezárták a fél moszkvai utcát. Megkértem, ezt ne csinálják. Lelőnek minket, s akkor az egész nemzetközi sajtó erről fog írni! - válaszolták. Én nem akarom a lövöldözéseket, csupán azt, hogy jól érezzék magukat és lazítsanak válaszoltam. Nem csak a kormánypárti újságírók kaptak meghívást nálam, bőven jelen voltak az ellenzékiek is és a különböző pártvezérek. - Sokat küzdött az eddig elhallgatott múltunk bemutatásáért, az igazságért. Jelcin látogatásával ledobták a hallgatás sötét palástját és nyílt vallomással, bocsánatkéréssel az akkori elnök a magyar parlament szószékére lépett. Beszélne nekünk erről a történelmi eseményről? Hiszen e látogatás előkészítője és szervezője volt. Mi történt a háttérben? - Természetesen mi sem lenne kényelmesebb hallgatni a két nép, ország közötti problémákról. Az élet nem adja olcsón a megoldást. Sokat kellett törnöm a fejem és dolgoznom, hogy ez megtörténjék. Egy nagy ország elnökének fogadásának előkészítése kb. 4-5 hónapot igényel. Mi pedig az októberi forradalom emléknapjaira szerettük volna időzíteni látogatását. A kormány meghívása után 3-hétre leszállt Jelcin gépe november 4-én, a budapesti repülőtéren. Hogyan történt? Az előkészítő tárgyalások során az elnöknek két kérése volt, amely prioritást élvezett. Az első: Jelcin szeretett volna felszólalni a magyar Parlamentben és bocsánatot kérni a magyar néptől 1956 miatt. A második feltétel: kimenni Nagy Imre sírjához a temetőbe és azt megkoszorúzni. Ezzel együtt még volt egy további személyes kérése az elnöknek. Borisz Jelcin elnök magyarországi látogatását azonos időben október 23-án, magyar Borisz Jelcin orosz elnök a Magyar Parlamentben. 6

7 II. János Pál pápa és Dr. Nanovfszky György Pannonhalmán idő szerint órakor, egyszerre jelentsék be a magyar és az orosz rádióban. Minden feltétel teljesült. Az óriási történelmi esemény fényét még az is emelte, hogy a felek 8 új államközi megállapodást írtak alá. Ez jelentős áttörés volt a szovjet/orosz-magyar kapcsolatok terén. Ettől kezdve beszélhetünk az új oroszmagyar kapcsolatokról. E történelmi látogatás és az új megállapodások teljesen új alapokra helyezték a magyar-orosz viszonyokat. Ezekről az eseményekről az Oroszország 1995-től című könyvemben, amely jelenleg a legnagyobb, az említett korszakot összefoglaló mű, tényekkel és adatokkal alátámasztva, részletesen beszámolok. A külügyesek Orosz Bibliájuknak nevezték el ezt a könyvet. Ebből tanulnak, készülnek, benne van még az új orosz alkotmány is. Egyes fejezeteit Amerikában is lefordították, mert megtalálható benne számos fontos információ: sajtó, kultúra, művészet, politika, történelem, egyház Számomra óriási lehetőséget jelentett, hogy a 90-s évek elején már lehetet foglalkozni az eddig elhallgatott tényekkel, kutatásokkal, forrásanyagokkal. Több könyvet is írtam ezekben a felszabadított és a hiteles forrásanyagokhoz hozzájutható időszakban. - Úgy tudom, hogy a Kereszténység, Katolicizmus, Ortodoxia című könyvének megírása is a végzet műve, amelytől semmiféle kockázat vagy rossz szándék nem tudta eltéríteni. Érdekes és hiányt pótló mű. Tehetségeset és hasznosat alkotott. Rendkívül hasznos mind a hívő, mind a nem vallásos olvasóknak. Hogyan született ez a - ritka alkotásnak számító mű? - A könyv az szeptemberében tervezett egyházfői találkozóra készült, amely sajnos, nem jött létre, mivel a Szent Szinódus az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy ebben az időben korai lenne még a két egyházfő II. János Pál pápa és II. Alexij pátriárka - találkozója. A könyv története azonban ezzel nem II. Alexij patriarcha fogadja Dr. Nanovfszky György nagykövetet dolgozó szobájában fejeződött be. Az egyházfői találkozó ugyan elmaradt, de mindkét érintett, egyháza nevében enciklikát (egyházfői nyilatkozatot) jelentetett meg, amelyben kifejezték és jellemezték történelmileg és egyházilag egymás iránti álláspontjukat. Az én remélt célom és feladatom az volt, hogy összehozzam a keleti és a nyugati egyházat. Nem csak azt szerettük volna, hogy II. Alexij eljöjjön Magyarországra, mert ez megvalósult, eljött. Mi azt akartuk elérni, hogy a Szentatya és a Páriárcha találkozhassanak. A keleti és a nyugati kereszténység 1054-ben vált ketté, azóta az egyházfők nem találkoztak és nem szerették egymást. Az ügy iránt érzett tisztelettel és elhívatottsággal kerestem fel II. Alexij pátriárchát, megkérdeztem, mit szólna, ha találkozhatna a Pápával? Örülne neki! volt a válasz. II. János Pál nyilatkozata pedig az volt, hogy élete nagy vágya találkozni Minden Oroszok Pátriárchájával és hogy a Pannonhalmi Apátságban a megbeszélés megtörténjék. Szerencsém volt a pápai látogatással is, hiszen lengyel-orosz szakon végeztem, és így sehol sem volt szükségem tolmácsra. Most is szó szerint emlékszem a Szentatya szavaira: Milyen jó, hogy ezt maga csinálja és szervezi. Maga nem katolikus, nem ortodox, így egyiküknél sincs elkötelezve, 'angazsálva'. Maga egy rendes magyar protestáns ember. Egy hajszálon múlott a találkozásuk! július 16- án a pátriárcha felhívott magán telefonján, hogy nagyon sajnálja, már minden elő volt készítve az ajándékokkal együtt, de nem jöhet létre a találkozó, mert azt a Szent Szinódus leszavazta, attól félve, hogy a nyugat-európai katolikus egyház beolvasztja az ortodoxiát ban, amikor ezt a történetet megírtam, a Pannonhalmi Apátságban tartották a nagy ökumenikus püspöki konferenciát. A világ számos egyházfője jelen volt. Csak az orosz pátriárcha nem jött el, de írt egy nagyon szép üzenetet, egy enciklikát az államelnöknek címezve, Magyarország 1100-éves jubileuma alkalmából, amelyet mind a mai napig Pannonhalmán, a Tihanyi Alapítólevél mellett őriznek. Amikor bizonyossá vált a pátriárcha látogatásának elmaradása, akkor írtam meg az említett könyvem bővített kiadását, amely megjelent oroszul is. II. Alexij előszót írt az orosz kiadáshoz, ami rendkívüli tisztesség, hiszen külföldi szerzőnek az orosz ortodox egyházzal foglalkozó művét nem szokás kiadni Oroszországban. Fülemben csengenek számomra ma is megdöbbentő és megtisztelő mondatai: 7

8 Egy nagy esély, egy megismételhetetlen esély veszett el. Erről is beszélgettem II: Alexijjal a meg nem valósult reményeink után. Jó barátságban, nagy tisztelettel voltunk egymás iránt, közvetlen, őszinte beszélgetéseink voltak. Meghívásának eleget téve 1993-ban elkísértem egy nagy zarándokútra az oroszországi Finnugor földekre is. Amikor a több tucat főpap körében üdvözölték az egyházfőt, én is ott állhattam mellette. Életem legszebb, legtartalmasabb napjait tölthettem közelségében. Egykori leningrádi egyetemisták kitüntetése, akik 1957-ben kiálltak a magyar forradalom mellet és ezért 5-7 évi GULÁG-on töltendő büntetést kaptak Tudja nagykövet úr, Oroszországban külföldi szerzőtől nem engedünk egyházi könyvet kiadni. De a maga könyvét nem csak kiadjuk, hanem én írom hozzá az előszót is. Ha az 1996-os találkozót sikerült volna létrehoznunk, akkor megkapták volna mindketten a Béke Nobel-díjat. A Pannonhalmi Apátság helyszíne ideális lett volna a találkozásra, hiszen az apátságot azok a Bencések alapították, akik a keleti egyházhoz is szorosan kötődtek. A beolvasztási félelemnek más oka is volt. Hiszen 1996-ban volt 400-éve, hogy a görög katolikusok kiszakadtak a bizánci-keleti egyházból. Elismerték a pápa főségét, azaz fennhatóságát. Ugyanakkor a rítus, a liturgia bizánci maradt. Főként Észak-Magyarországon, Kárpátalján, Szlovákiában és Erdélyben vannak görög katolikusok. Amikor ennek az uniónak a 400-éves évfordulójára emlékeztek 1996-ban, a kijevi pátriárcha is ultimátumot adott II. Alexijnek. Üzenete úgy szólt: ha elmegy Magyarországra és találkozik a pápával, akkor ő kilép ebből az ortodox szövetségből, mert ezt úgy fogja értelmezni, hogy a Pátriárcha elárulta az ortodoxiát. Bonyolult egyházi ügyek voltak. Pedig nem kellett volna a Béke Nobel díjról sem lemondani. A két szláv származású egyházfő jelenléte, nem minden században fordul elő. Elősegíthette volna a megegyezést, a keleti és a nyugati egyház 1054 óta várt kézfogását. - Nagy emberek, művészek, politikusok egyházfők, barátok között dolgozott Moszkvában. Gondolom, ellenfelek is akadtak, de ez természetes, így van feszültsége az életnek. Élményekkel, tapasztalatokkal tért haza nagyköveti szolgálata után. Munkájának célkitűzéseit megvalósította. Hogyan foglalná össze tapasztalatai alapján az új Oroszországot? - Az első benyomásom az volt: annak ellenére, hogy hirdették, nem szakítottak azonnal a kommunizmussal. A valóságban még sokáig sok minden a szovjet rendszer szerint működött. Ott nem volt igazi vezetőváltás. Leváltották Gorbacsovot, de ott voltak a többi pártaparatcsikok, vagy ahogyan ők nevezték magukat a pártokraták. A többpártrendszer és a parlamenti rendszer csak szavakban volt jelen, és csak formálisan működött. Az biztos, hogy a kommunizmus 70 éve után az emberek többsége valami mást akart és abban reménykedtek, hogy azt meg tudják valósítani. A szocializmusból kapitalizmust akartak csinálni, de azonnal, annak ellenére, hogy azt mindenki tudja: hogyan kell rántottát csinálni a tojásból, de azt viszont senki hogy a rántottából hogyan lesz ismét tojás. Szolgálati időm alatt megfigyeltem, akarták az átalakulást nagyon, de nem tudták, hogyan? Nem tudták, mit jelent az új rendszer! Ez épp olyan, mintha mi azt mondanák nekünk, holnaptól törzsszövetségben éljünk, de nem tudnánk, ezt hogyan kell csinálni és az micsoda? A demokráciában nem volt tapasztalatuk: a cári rendszer nem volt demokratikus, a kommunizmus sem. Egy olyan helyzetbe kerültek, hogy majdnem az egész világ az ellenségükké vált. Ez A Petőfi téri ortodox templomban II. Alexij patriarcha II. Alexij patriarcha, a moszkvai nagykövet felesége Gérecz Mária és a Filareta szerzetes. 1995, Moszkva. 8

9 óriási lelki törést jelentett Oroszországnak. A fiatalabb pártvezéreknek volt egy része, akik azt mondták: Próbáljuk meg! Először néhányan kaptak útlevelet, aztán mind többen. A vijezdnoj, azaz a kiutazási engedély pecsétje, nagy dolognak számított. Oroszországban is megengedték a külföldi utazásokat. Azt mondták: jöjjön egy új rendszer, hiszen a régi rossz volt! Közben a boltok kongtak az ürességtől. A Szovjetunió szétesett, elveszítette korábbi területeinek közel 50 %-át, 270 millió lakosságából megmaradt 140 millió. A Baltikumban például olyan nagy volt az ellenszenv az oroszok iránt, hogy szinte nem lehetett megszólalni oroszul, mert nem válaszoltak. Kimondottan utálták őket. Mást akartak oly módon, hogy megtartsák a régit is! Ez nem ment Zsirinovszkij párttitkár híres mondatát, hadd idézzem: Szeretnénk visszaállítani Oroszországot, a Szovjetunió határain belül. Szembeállítva Hável elnök mondataival, aki azt nyilatkozta, hogy sokkal jobban szeretem az ezer sebből vérző Oroszországot, mint az erős szovjet birodalmat. Ez a két mondat szépen visszaadja a lényeget: az oroszok szeretnék megtartani a területeiket, befolyásukat, de nem akarják a régi rendszert és bizonytalanok az újban. Ismerik bűneiket is, de a bocsánatkérés mindenkinek rosszul esik. Jól ismerik: a GULÁG-ot, Katynt, Szolyvát..., ez mind nekik volt köszönhető. Itt kell nekik nagyon okosan cselekedniük! Ha valaki valamilyen irányba el van kötelezve, az nem mindig tudja azt gyorsan és fájdalommentesen meglépni. Nagyon jól kell ismerni az oroszokat, hogy ezeket a dolgokat megértsük. Keskeny Ernő, szintén volt moszkvai nagykövet, megírta, hivatkozva az én tanulmányaimra is, hogy a probléma súlyát erősíti a volt kommunista rendszer kivételezettjeinek még mindig nagy tömege. Őket érzelmek és érdekek kötik a nagy Szovjetunióhoz. Magyarországon is jelen vannak a volt kivételezettek. Az oroszokat nem is annyira ismerik, viszont szeretik a Szovjetuniót, ami már nincs. A többi meg utálja, mert: megerőszakolták az anyját, elvettek tőle mindent, apját elvitték Szolyvára vagy Szibériába Tehát, a kapcsolatrendszerben ez egy problematikus helyzet, de sorolni való akadna bőven: 1849, a Don-kanyar, 1956 stb. A cél az lehetne: a problémamentes szálakat összekötni, s ezen a vonalon a kapcsolatokat fejleszteni. Én elsősorban a kultúra területén látom a kezdetek kulcsát. Ez a vonal mindkettőnknél nagyon erős. Természetesen itt is adódhatnak problémák. Például nagyon megsértődtek, amikor a Moszkva teret Széll Kálmán térre kereszteltük. Én erre azt válaszoltam: ti is a Gorkij sugárutat átkereszteltétek Tverszkájára, pedig Gorkij világhíres orosz-szovjet író volt, mégsem akartátok megőrizni az utcáját! Ha majd Moszkvában is lesz Budapest tér, akkor nálunk is újból lehet Moszkva tér, addig pedig várunk! - Meglep interjúalanyom őszintesége. Nem kísértette meg: a rang, a helyzet a világ irányítói között, a cím, az érdemrend, a hangzatos szavak. Csupán elismerést és méltóságot akar az emberek és a nemzetek tömegei között. Szándékában van-e megírni életútjának történetét mindannyiunk hasznára és tapasztalatainak bővítésére? Milyen tervei vannak? - Dolgozom egy könyvemen: Szilánkok lesz a címe. Szilánkokból, azaz rövid történetekből állítom össze, de átlátható lesz az egész életutam. Ígérem az irodalmi színvonalra is ügyelni fogok. Nem szeretem a szép vastag, de olvashatatlan könyveket. Véleményem szerint, ami nem érdekes és nem igaz, az nem irodalom. Ezt tapasztalom az egyetemen is. 30-éve tanítok, majdnem felnőtteket, akik nem jönnek el, ha nem érdekes az előadás és az előadó elkeni a dolgokat. - Sok egyéb funkciója mellett, hogyan szólítják? - Különböző képen: nagykövet úr, elnök úr, tanár úr A legjobban a tanár úr megszólítást szeretem. Kosztolányi Alakok című művében, tudja, kit neveznek tanár úr -nak? A hóhért!?- nos, erre nem pályázom. Kedvenc időtöltésem a tanítás és az olvasás. Több, mint 8000 kötetes könyvtáram van. Szeretem az embereket. Nemrég volt a 70. születésnapom, 60 barátom, jó ismerősöm jött el köszönteni. Csodálkoztak is a vegyes társaságon, volt közöttük: püspök, orvos, tanár, politikus, művész Természetesen, az ember minél öregebb, annál több az egészségügyi problémája, a betegség gyakran méregeti az erődet. De jól vagyok, rendszeres kontrollal nem hagyom, hogy lopakodjon a betegség. A legfontosabb: rend legyen a lelkedben és a dolgaidban, így maradsz erősebb. Messzebbre látni, jó emberismerettel rendelkezni: a dolgok így lesznek egyszerűbbek és igazabbak. Ezt szeretném átadni tanítványaimnak is. Budapest augusztus Ortutay Mária 9

10 Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek (Egy korábban megjelent interjú ismételt közlése dr. Luka Lászlóval, külföldön élő orvos-pszichiáterrel, 80.- születésnapjának tiszteletére) Nemcsak a hit és a tehetség, bátorság is kellett azokhoz az időkhöz, amikor nemcsak az alapvető megélhetésért, az életért kellett küzdeni, hanem a lelket is életben kellett tartani. Emlékein keresztül úgy ismerjük meg a magyar közelmúlt egy-egy fontos epizódját, mint élményt, mint feszültséget, képet és drámát.., ezért is megrázó. Beszélgetés során különleges, felhangolt lelkiállapotba kerül még a munkáját végző újságíró is. Szelleme és bátorsága megérintett. Dr. Luka László - Életében meghatározó szerepet játszott korai gyermekkora? Milyen családban nőtt fel? Életének boldog korszaka volt ez? - Apám körzeti orvos volt Budán. Hatan voltunk testvérek. Én voltam az elsőszülött, ez sokkal nagyobb felelősséggel járt a testvéreimhez viszonyítva. Főleg akkor, amikor a legkisebb 16-évvel volt fiatalabb nálam. A család javaslatára a cisztercitákhoz írattak be iskolába. Ott érettségiztem 1951-ben, nyolc évvel később, de akkor már József Attila Gimnázium volt, 3- éve államosították. Korai gyermekkoromra is kérdezett, m int az emberi élet fejlődésének meghatározó szerepére Életem egyik legnagyobb tragédiáját éltem meg: 5- éves voltam, amikor elveszítettem édesanyámat. A testvérem 2-éves volt. Apám ott maradt fiatalon, 33-évesen, kicsi gyerekekkel. - A társadalmi drámák is hatottak a személyiségére? - Erőteljesen. 18-éves voltam, amikor 1951-ben megkezdődtek a kitelepítések. Emlékszem, egy ismerősöm megkért, menjünk Ifjúkor. Családi körben valakihez segíteni. 24-óra alatt kellett kiköltöztetni egy nagy családot, gyorscsomagolásra volt szükség. Tologatni kellett a bútorokat, s amit lehet, megmenteni. Elmentem, tologattunk, csomagoltunk. A végén maradt egy rejtélyes csomag. A háziasszony, aki egy fiatal repülőszázados özvegye volt (a férje Finnországban zuhant le), 2-gyerekkel lett kitelepítve, a következő szavakkal fordult hozzám: Lacikám, könyörgöm, ezt dobd be a Dunába! Erre felfigyeltem, s amikor kezembe vettem a csomagot, láttam, hogy ezek a férje fegyverei. Megfogtam a ládát és azt válaszoltam: Igen, Dóczi néni, bedobom! Rögtön tudtam, hogy nem dobom be Rohantam vele nagyanyámhoz. Félrevonulok, megnézem, majd utána el fogom rejteni gondoltam majd ezt is cselekedtem. - Erről senki sem tudott? - Az egyik legjobb barátomnak elmeséltem, hogy mihez jutottam. Rettenetesen megijedt, de nem magát féltve. Lacikám,te megőrültél! Ha ezt nálad megtalálják, akkor az egész földalatti hitoktatásból egy fegyveres összeesküvés lesz! Dobd el azonnal! mondta felhevülten. Én egy engedetlen 19-éves kamasz voltam Két év telt el ban meghalt Sztálin és Németországban is lezajlott egy felkelés. - Visszatérhetnénk részletesebb emlékeihez? Hogyan kezdődött az orvos-per? Mit tartalmazott? - Egyszerű szabálysértéssel indult. Egy orvos álfeljelentéseket fogalmazott a kommunisták ellen, hogy az ÁVÓ-nak legyen mivel eltöltenie az idejét. A cél az volt, hogy ne tisztességes embereket üldözzön, hanem saját embereit. Tehát, mindenféle trükkös módszerekkel hamis feljelentéseket ké- 10

11 szített. Konkrétságra kérdezett, ezért említek egy példát. Elküldött egy párttitkárnak egy röpcédulát a következő kísérőlevéllel: A kommunista rendszernek vége, minden ismerősödnek terjeszd e röpcédulát. A szóróanyagra a következő volt írva: Elég a vérből, elég a jajból, elég a vörös Orvos édesapja rémuralomból! Ez nagyon jó kis szöveg volt. Akciójába becsúszott egy kis hiba. Akkor küldte el a röpcédulát a kiválasztott párttitkárnak, amikor az éppen nyaralt. A postázással együtt történt a feljelentés is, hogy az illető dugdossa és olvassa az említett lázító anyagot. Kiszálltak a kommunisták, a postaládában megtalálták a röpcédulákat. A dolog stimmelt Az volt a baj, hogy a párttitkár nyaralt, így nem nyithatta fel a postaládáját. Nem lehetett mondani, hogy röpcédulákat rejteget, amikor még nem is látta. A vizsgálat során felmérték a gyanúsítottak körét és őket folyamatosan követték. Észrevették, őt is követve, hogy sok-sok levelet dobál a levélszekrényekbe. Kinyitották a postaládákat és ezekben mind megtalálták a röpcédulákat. Így kapták el azt a fiatal orvost.., három hete nősült. Azonnal elvitték a feleségét is, általa nyomást gyakorolva rá. Még azt is sikerült belőle kiverni, kiktől kapta kölcsön az írógépet. Tőlem kapta! - Tehát, életének egyik majdnem halálos sebét az írógépért kapta? - Így is mondhatjuk Az írógépemért kerültem az orvos-perbe, illetve a börtönbe. Ez volt az utolsó nyilvános per az úgynevezett Népi demokráciában. - Letartóztatásának szomorú emlékét élesen őrzi? - Ez sohasem felejthető szeptember 18- án, hajnal 3-4 óra között jöttek értem. Akkor már a Nagy Imre kormány három hónapja volt hatalmon. Előzőleg ismeretlen helyeken bujdostam, mert számítottam rá, hogy elkaphatnak, hiszen kapcsolatunk volt egymással. Már-már azt hittem, nem fognak elvinni, hiszen új szelek fújtak, de tévedtem. Szerencsére, a régi vallatási módszereket már nem használták, én egy ütést sem kaptam. Amikor az orvos barátomat vallatták, aki sok mindent tudott Családjával Genfben rólam, még azt is elmondta, hogy én fel akartam gyújtani a marxista tanszéket. Tehát még ezzel is vádoltak. - Ezek tervek voltak? - Épp úgy, mint a flórsavas írás: Ruszkik haza! Nem tudtuk megvalósítani, mert a röpcédulák lebuktattak. Így lettem összeesküvő.., harmadéves orvostanhallgató voltam. - Pressziót nem alkalmaztak, mint orvos barátjánál? Kényszerítették valamivel? - A pressziót általánosan alkalmazták, majdnem mindenkire. Amikor nem akartam aláírni a jegyzőkönyvet, azt mondták, behozzák apámat. Apám nem is tudott rólam, én már akkor elköltöztem otthonról. Megkérdeztem tőlük, ezt hogyan gondolják?! Azt válaszolták: Mit gondol? Nem tudunk mi itt ebben az országban bárkit is elítélni legalább három évre? Aláírtam a jegyzőkönyvet arra gondolva, ezt úgyis visszavonhatom a tárgyaláson. Első fokon hét évet kaptam, amit később leszállítottak ötre. A hét évet azért kaptam, mert az utolsó szó jogán nem azt mondtam, amiben megállapodtam az ávósokkal. - Miben állapodtak meg? - A beismerő vallomást akarták! De én nem csináltam beismerő vallomást Jónás bíró előtt! A Jónás-tanács előtt ott volt a papír, a szöveg legépelve, amiben az ávósokkal megegyeztünk. Én egészen mást mondtam.., ezt ők nem szerették. Egyetlen bizonyítható dolog volt ellenem: a kölcsönadott írógép, amelyet egy délutánra adtam oda. Ez volt az egész, ezért kaptam hét évet. Jogilag csak ez volt rám bizonyítható. Valószínűleg tudtak az illegális hitoktatásról, hiszen figyeltek. Veszélyesnek tartottak. Még azt sem engedték meg az ítélet után, hogy valamelyik rabkórházban dolgozhassak ápolóként. - Az új létforma kényszere nagyon megviselte? - Nem! A börtönben kitűnő emberekkel kerültem össze. Kellemes, intelligens, gondolkodó társaság volt. Szeretet vett körül (én már akkor régen hiányoltam a családi közösséget). A legfiatalabb voltam, alig húsz éves. Erős szellemi és gondoskodó kapcsolatban éltem a nagyobbak között. Ez a felismerés megnyugtatott. Nem féltem és nem szenvedtem. A kirakat-per 11

12 ítéletének kihirdetése után először a Gyűjtőfogházba, majd Vácra kerültem a gombüzembe. Ott ismertem meg többek között Kecskéssy Tibort, Pfitzner Rudit, Tóth Bálintot. Emlékszem, Tóth Bálint miatt még öt nap sötétzárkát is kaptam, mert egy névsorolvasás közben nem volt ott, s én jelentkeztem helyette. Gyorsan rájöttek Politikai fogsága után erre, hiszen jól ismerték a rabokat, főleg a renitens fiatalokat. - Értelme, haszna volt annak, hogy odakerült? - Feltétlenül! Vác- remek hely volt! Nem úgy éreztem magam, mint a rabok a koncentrációs táborban vagy a GULÁG-on. Közösségi életet éltünk, örökre szóló barátságok születtek. Pfitznerrel és Kecskéssyvel voltam egy cellában, rajtunk kívül még kilencen voltak. Emlékszem még bele is javítottam Tibor most már világszerte ismert versébe, a Bebádogoztak minden ablakot c. írásába. Tibor nagyon hallgatott a kritikusaira. Azon a nyáron, amikor a valóságban is bebádogoztak minden ablakot együtt voltunk. A mi társaságunk adta elő először ezt a megrázó verset. Ujjunk hegyéből kiserken a vér. /Mint koporsóba, be vagyunk szegezve /Csak daróc szúr vagy poloska ér/simogatnánk a sugaras Napot, s bebádogoztak minden ablakot (részlet Kecskéssy Tollas Tibor Bebádogoztak minden ablakot c. verséből). Emlékszem, a versírás ihletében figyelmeztettük őt: Tibor, ne írd a poloskát (a poloska-szúrás résznél) nagybetűvel! - Netalán volt ennek valami szimbolikus jelentősége? - Nem szimbolikus, hanem reális! Az egyik börtönőrt, politikai alhadnagyot Poloskának hívtuk egymás között. A versben is rá asszociáltunk. Rendszeresen voltak élcelődések. Mit tudtunk mi ott a börtönben nevetni! Te jó ég! Már éreztük a következő rendszer előszelét a börtönben. A besúgóktól még félnünk kellett, de a kegyetlenségek, éheztetések már megszűntek. Mondjuk, kapott időnként az ember egyegy sötétzárkát, de nem volt az olyan rettenetes. - Nem volt rettenetes? Egy kívülálló számára ezt szörnyű hallani! Hogyan tudták befolyásolni az érzékszerveiket, hogy ezt a megaláztatást nem tartották tragikusnak? Mivel segítették a magány és az embertelenség túlélését? - Én jól tűrtem a sötétzárkát..., számomra nem volt szörnyű. Nem volt bent öt napnál tovább. - Mi volt a kapaszkodó? Gondolataik túllépték a realitást? - Ha az embernek van fantáziája, akkor nincs egyedül! Az lesz a világunk, amire gondolunk, szinte megszűnik a magány. Közelebb kerülünk a szabadsághoz, sokkal közelebb, mint nyitott szemmel a bezárt börtönben. A beszéd ideje szünetel, de az ember önmagával kommunikál, befelé hallgatózik és arra válaszol Sötétzárkában az ember megteremthette magának a szabadság képzeletét. Arra gondolt, amire akart. Tollas Tibor és Tóth Bálint valószínűleg verseket írhatott a sötétzárkában, én ifjúsági találkozókra, politikai pártokra, tudományos konferenciákra gondoltam, sokszínű volt a repertoárom. - Védtelen érzésvilágába nem hatoltak be sötét, pesszimista gondolatok? Kiszolgáltatottan egyedül volt, még ha fantáziája erős kapaszkodót jelentett is. Nem voltak kétségei a jövőt illetően? - Nem voltak! Éreztük ott bent is, hogyan megy tönkre ez a hazug, diktatórikus rendszer. Nem tarthat sokáig! ez volt a meggyőződésünk. Ebben a hitben Ajándék Genf városának, Beck András műve: Tiszta forrásból élt az egész börtön. A legtöbben fiatalok, éves diákok voltunk. Én egy pillanatig sem voltam depressziós. - Soha? - Talán mégis..., amikor kihirdették a 7-éves börtönítéletet, a semmiért. Akkor úgy éreztem, hogy fejbe vágnak. Egy évre számítottam, az szörnyű volt nagyon. Az ember nagyon hamar alkalmazkodik a börtönhöz. - Mi segítette ezt a nagy alkalmazkodást? - A szeretet, ami körülvett. Főleg az olyan gyereket (20-21 év közötti voltam), mint én. Emlékszem az egyik rabtársamra (báró Szegedi), aki elsőnek jött hozzám öt darab kockacukorral. Én voltam a legkisebb. Nagyon sok fiatalt tartóztattak le abban az időben. Az öregek bátorítottak minket. Egy dologtól mindig óvtak. Attól féltek, tapasztalva a fiatalok bátorságát a kitörésre és a börtönből való 12

13 Tehát, mi volt a jobb? A másik jó élményem az otthon érzete. Beszélgetésünk elején említettem, hogy el kellett jönnöm otthonról, el kellett hagynom a családomat, így ez az igényem is részben teljes kielégítést kapott. Kint szinte fizikailag, lelkileg nyomorogtam. A börtönben nem nyomorogtam. Anyám korán meghalt, gyengédséget nem ismertem. A benti közösségi érzés, szeretet nagy nyugalmat és egyensúlyt adott. Találkoztak a szellemi pontok, ez bizonyos mértékű boldogságot adott. DIES Akadémián szökésre, hogy meggondolatlanul ne szervezkedjünk, az úgyis hiábavaló szökésre. - Gyakran volt rá példa? - Volt. Konkrét példaként említve: Gérecz Attila (később hősi halált halt, fiatal tehetséges költőnk) szökési kísérletét. Kockázatos körülmények között átúszott a Dunán. Ott voltam, amikor meggyötört külsővel visszahozták. Egy hétig volt büntetésben, aztán megmutatták, hogy lássuk..., az egész börtön lássa elrettentő példaként. Viszont nem hozták vissza Királyt, a félkarú szerelőt. Ő készített magának egy börtönőr-ruhát, egy hamis igazolványt és kisétált a börtönből. Kisétált a börtönből és nem kapták el! Szerencséje volt. Szabadságigényem belső törvényét ezek az élmények helyettesítették. Számomra ez egy csodálatos három év volt, amit a börtönben töltöttem! Nem voltam hitemtől, reményeimtől megfosztva! A valóság, a környezet rideg tapasztalata nem keserített el, mert tudtam, nem tart sokáig. - Döbbenet hallani, amit mond. Tudom, hogy a szolidaritás, az emberi kapcsolatok és a szeretet olyan minőségét ismerhette meg e összekapaszkodó, egymást támogató közösségben, mint azelőtt sehol máshol. De lehettek fizikai szenvedései is! Például, fiatal szervezete nem éhezett? Minimális táplálékigényét kielégítették? - Én már nem éheztem, akkor már nem éheztették a rabokat. Természetesen, volt olyan hét, amikor nyolcszor ettem lencsét, de ez nem volt baj. Egyetemista koromban a menzára jártam repetálni, mert nem tudtam kifizetni az ebédemet. - Az erősen korlátozott mozgási terepet, a rácsokat, a kapukat, bezártságot, a figyelő őrséget, hogyan viselte? Szökési kísérlete Gérecz Attillához hasonlóan nem volt? - Igen. Voltak szökési gondolataim. A magányt nem éreztem, de a zártságot annál erőteljesebben. Fiatal társaimhoz hasonlóan nekem is volt egy szökési tervem. A kék munkakötényből rövid nadrágot varrtam. Akkor jöttem rá, hogy szabásmintát is kell csinálni, mert anélkül nem lehet semmit sem megvarrni. Nagyon szép kis nadrágot varrtam. Ebben akartam megszökni, már a dátumot is meghatároztam magamnak. - Terve meghiúsult? - Igen. Börtönlázadás tört ki. Mindig kint ebédeltek a rabok az udvaron. A gombüzemben rettenetesen büdös volt (a formalin készítmények borzalmasan csípték az ember szemét), örültünk annak, ha levegőn voltunk. Fél óra volt az ebédszünet. Nem lehet kijönni! ordította az apró termetű, roszszindulatú börtönparancsnok. Valószínűleg valakinél jó pontot akart szerezni. Ez a jelenet májusában történt. Erre az egész börtön (gombüzem) hátat fordított: Megyünk viszsza a zárkába, nem vagyunk kényszermunkások mondtuk valamennyien. A börtönparancsnok végigjárta a cellákat és megkérdezte: Megtagadja a munkát? Az ismételt személyes visszakérdezésből kb. százan maradtunk, akik azt mondták: Nem megyünk dolgozni! Ezt a száz rebellist átvitték a szigorúbb magánzárkákba. Munkatagadók voltunk, ez volt az első lázadás a börtönben. Szükségük volt egy bűnbakra is. Kapóra jött az én újabb engedetlenségem. Tudni illek, azt mondtam, hogy ha nem kapunk estére a magáncellákba 13

14 Vendége, szívbéli jó barátja, Dr. Varga László képviselő takarót, akkor el kezdjük ütni az ajtót. Ez olyan volt, mint a sing-sing - koncert, közben átkiabáltunk egymásnak. A dörömbölés olyan nagy volt, hogy a váciak összefutottak a börtön előtt, hogy mit csinálnak a szegény rabokkal? Valaki kifigyelte, hogy én orkesztrálom a dörömbölést, legalábbis ezt állították. Másnap kiszálltak a hatalmas Belügyből a régi kihallgatóim, meg ilyen-olyan ezredesek és azt mondták, hogy én csináltam az egészet. Kellett nekik egy bűnbak. Valahogy ki akartam védeni a támadást, ezért hivatkoztam az állandóan kiújuló homloküreggyulladásomra. Erős fájdalomra és rosszullétre hivatkozva azt mondták nekik, hogy vigyenek vissza a kórházba. Kértem, hadd jelentkezzem a gyengélkedőre! Nem vittek el a gyengélkedőre, hanem behoztak Budapestre, a központi rabkórházba. Kihoztak a váci börtönből. Rabtársaim nem tudták, hová kerültem, mi történt velem. Volt, aki azt hitte, megszöktem. Fogságom színhelye átkerült a Tétényi úti rabkórházból és Vácról a Gyűjtőbe. Így kerültem újból Budapestre. - A metszési pontok, az emberi jellemek újból találkoztak? Vagy esetleg itt már depressziós hangulatba került? - Emberi vonalon mindig szerencsém volt. Itt is nagyszerű emberekkel kerültem kapcsolatba. Egy jogász, egy tábornok, egy vezérkari őrnagy társaságába kerültem, nagyszerű emberek voltak! Egy hónapot töltöttem velük egy cellában, amikor átvittek műszaki rajzolónak egy mérnöki irodába. Csak azt kellett mondanom, értek a műszaki rajzhoz, s rögtön volt feladatom. Szeptembertől október 23-ig a Gyűjtőfogház mérnöki irodáján rajzoltam. - Teljesen függetlenítve voltak a kinti valóságtól? Nem jutott be a hír a börtön falai közé? Nem érezték, hogy közel került a szabadság, az újjászületés reménye? Mit hallottak a magyar forradalom kezdetéről? - A kezdetéről szinte semmit. Feltűnt, hogy október 23-án 7-órakor vittek vissza a zárkába. Eddig mindig 8-órakor, különösen hónap végén, amikor teljesíteni kellett a tervet. Megduplázták az őrséget. Október én nem vittek bennünket dolgozni. Vajon mi történt? Valaki azt mondta, ágyúlövéseket hallott. Nem hittük el! Hallucinálsz! - vágtuk vissza. Akkor, miért nem visznek dolgozni? szólt a logikus válasz án már mi is hallottuk a sorozat lövéseket. Mi lehet ez? A rendőrség vagy katonaság összetűzése az ÁVO-val? Ezek itt egymásnak estek! Nem tudtuk mire vélni Október 29-én már egy hetes szakállunk volt. Nem vittek ki minket sétálni sem. Aznap éjszaka közepén két ávós rántja ki az ajtót: Borotválkozás! kiáltja. Kivittek a zárkából a csillag közepére. Ezt eddig sohasem csinálták, mindig a zárka előtt borotváltak. Egyedül maradtam a borotváló őrmesterrel, halkan megkérdeztem: Őrmester úr, mi van itt? Körbenézett a csillag többi szárnyába, s azt mondta: Örüljön, hogy bent van! Hát ez a hetedik mennyország?! Mi lehet kint, ha nekem itt bent, mint politikai fogolynak örülnöm kell! gondoltam magamban. Visszamentem rabtársaimhoz és azt mondtam: Gyerekek, itt valami rettenetes dolog történik! Október 31-én jutott el hozzánk az igazi hír, a magyar forradalom híre. Darvas Attiláért, aki a mérnöki irodában a mérnököm volt (rajzolója voltam) eljött a testvére Darvas Iván és felszabadító barátai. Ők mesélték el, mi van kint. Döbbenten hallgattuk. November 1-én, hajnalban két órakor megnyílt minden zárkaajtó. Nálatok van Merényi Aladár? csattant a kérdés. Láttam, amikor kutatva benézett hozzánk egykori váci rabtársam. Válaszom az volt: Ő nincs, de Ernő, én viszont itt vagyok! Október 31-én kiengedtek embert, de válogatva, nem akárkit. Összesen kb an voltunk. Névsor szerint mentünk, de csak minden ötödiket engedték el. Ezt megfigyeltük. Ernő barátom újból megszólalt: Lacikám, körbevettük a börtönt, benneteket jöttünk kiszabadítani, itt van velünk három tank Mindenki kiözönlött a folyósóra, fegyelmezetten álltunk. Megnyugtató és örök emléknek szóló élmény volt a HIMNUSZ és a SZÓZAT felszabadult éneklése. Filmszerűen pörögtek az események - Nem volt körülöttük semmiféle fenyegető szándék? A foglyok kiszabadítását nem akadályozták? Minden simán ment? - Az embernek mindig az a legfontosabb, ami a jelen pillanatban történik. Történelmi pillanatok voltak. Hosszú börtönévek után az újjászületés reményében azonnal menekülni akartunk. Természetes reakció. Képzelje el a szituációt: 1200 rab között Egy vidám est a barátaival 14

15 Kitüntetés a Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjével egy felszabadító egyetemistával (nevét sohasem felejtem, Péterfy Miklósnak hívták), aki elmeséli, mi van kint a börtönfalakon túl. Emlékszem, felhevült állapotban magyarázott, kezével és pisztolyával a lendületet fokozva. Az extázis jele az arcán, bennünket is magával ragadott az élmény. Lelkesített, de egyben türelemre is intett. - Miért? Mit akart elérni? - Vissza akarta fogni a tömeget, bennünket, rabokat. Most nem mehettek ki, mert éjszaka van! Majd holnap, a forradalom rendje szerint! És így tovább - hangoztatta katonásan. Menjetek vissza a zárkába! parancsolta. - Tehát, elmesélte, mi történik kint, szavaival megmutatta a szabad világot, a magyar forradalmat, az emberek eufórikus állapotát..., aztán vissza a zárkába, még ha rövid időre is. Elképzelhető volt e felfokozott hangulatban a szófogadás? Hogyan élték ezt meg? - Döbbenetes, drámai szituáció keletkezett. Én rászóltam: Te, ilyet nem lehet csinálni! Az emberek már tudják, hogy egy hete győzött a forradalom. Ki fog visszamenni a zárkába? Nem lehet! Emberileg nem lehet ezt csinálni! Teljes extázisban volt a fiú, mi fegyelmezettebbek voltunk, hozzászoktunk az alkalmazkodáshoz. Természetesen, mi is felfokozott hangulatban voltunk. Ezt csak hatványozta a Himnusz és a Szózat közös éneklésének felejthetetlen, gyönyörű pillanata. - Rabtársai érzéseinek, hangulatának, tenni akarásának tolmácsolása a fiatal forradalmár felé, megoldotta a konfliktust? Érvényesültek meggyőző szavai? Megértette, mire figyelmezteti? - Nehezen! Fogd be a szád! Menj vissza a zárkába! ordította most már felém (egyidősek lehettünk). Könyörgöm, ilyet nem lehet csinálni! Győzött a forradalom, nem mehetünk vissza a zárkába! Ez pszichikailag is lehetetlen! folytattam könyörgésemet. - Elgondolkodott a javaslatán? - Extázis állapotban ezt nehéz megtenni. Ne pofázz! szólt a durva válasz. Majd elkapta a csuklómat, a rabkabátomat és bevonszolt a csillag közepére. Egyik kezében én voltam (csüngtem, mint egy ruhafogason) a másikban a pisztoly. Hirtelen arra gondoltam, le fog lőni..., mert, hogy ellenkezem és ő rendet akar. A forradalomban nagyon gyorsan elmegy egy golyó. - Rejtett indulatok törtek felszínre? - Ez borzalmas lett volna, ha ennek utat engedünk. Fennállt a veszélye, hogy belém eresztenek egy golyót, engedetlenség miatt. Győzött a forradalom és közben lelőnek Már arra is felkészültem, hogy ez a külvilágból, a városból jött műegyetemista megbüntet, a legdrasztikusabb formában. - Ennyire nem értette meg rabtársainak üzenetét? - Nehéz erről ítélni. Pillanatok alatt kellett intézkedni, dönteni, a szituáció sem volt mindennapi. A szerencse mellém szegődött. Ismeritek ezt az embert? ordította felemelve a csuklómat. Az egész börtön visszakiáltott: Hogyne, hogyne! Megválasztjátok-e börtönparancsnoknak? szólt a másik kérdés. Igen! üvöltötték mindannyian. Te tartod Tapasztalatok átadása Orbán Viktornak itt a rendet holnap reggelig! szólt a parancs. Jó! - válaszoltam, majd hozzátettem: ha másnap 8-óráig nem jönnek a megígért szabadítók a Belügyből, akkor nekimegyünk a kapunak. Így lettem én, a forradalom idején, rabtársaim által megválasztott börtönparancsnok. - Győzött! Felléphetett a szolgálat dobogójára. Hogyan tudta meggyőzni, most már Ön, rabtársait? Engedelmességet, türelmet parancsolt? - Megpróbáltam megértetni: nem tudunk éjszaka kimenni, nincs villamos, rabruhában elfoghatnak. Másnap pedig mindenki kiveszi a saját ruháját a letétből A forradalom győzött mondtam ezen a pár órán már ne múljon. A meggyőző erőt főként utolsó mondataim jelentették, amikor megígértem, hogy holnap estig lebonyolítjuk teljes mértékben a szabadítást. - Valóságra, valós lehetőségekre építette ígéretét? 15

16 mondtam: Most mindent meg akarok nézni, leellenőrizni! A végrehajtás teljesítéséről szerettem volna megbizonyosodni. - Ennyire magáénak érezte a célt, a feladatot, amit vállalt? - Teljesíteni akartam választóim megbízatását. Bíztak bennem, hogy ígéretemhez híven estére mindenki kiszabadul. A genfi polgármesterrel Claude Kettererrel - Úgy éreztem igen. Megnyugodtak, bíztak bennem, ez jóleső érzés volt. Perspektívát vázoltam az elkövetkező órákra. - Megszólalt a jövő pszichiátere, pszichológusa? - Lehetséges. Jó volt tapasztalni: nem volt lázadás, ordítozás, nem mentek neki a kapunak. - Hogyan kezdte el a börtönparancsnoki munkáját? Tudott megoldást sugallni, magatartási mintát adni? - Cselekvő pozícióba hoztam rabtársaimat. Megválasztottam helyetteseimet, kulcsosokat állítottam, elkezdődött a szabadítást lebonyolító munka. - Reggel 8-órára kijöttek az ügyintéző belügyesek? - Valóban kijöttek, de nagyon lassan ment a munka. Valaki odajött hozzám jelenteni 11-órakor: Laci, még alig ment el 20 ember. Ott állnak a bérelszámolásnál, mert mindenkit számfejtenek, visszamenőleg is. Ha valaki itt van már 45-óta, még annak is kiszámítják, mennyi pénz jár neki és mennyi az államnak. Elképedtem ezen a lassúságon és számfejtési módszeren. Így még egy hét alatt sem tudom kiengedni ezt az embertömeget- gondoltam. Odamentem a pénztárhoz és azt mondtam: Erről itt szó sem lehet! Bérelszámolás nincs! Mindenki kap egy százast, a bérelszámolást elintézik később! Ezt nem lehet csinálni, itt több, mint 1000 rab van. Ki vállalja a felelősséget, hogy több, mint 1000 embernek kiadjuk bérszámfejtés nélkül 100-forintokat? kérdezte a pénzügyőr. Én, a börtönparancsnok, vállalom! - mondtam. Adjam ezt írásban! természetesen írásban adtam. Ez volt az első börtönparancsnoki aláírásom. Intézkedésem után gyorsan mentek ki az emberek. Ha ezt a döntést nem vállalom, nem jutottunk volna ki estig. Szavamat adtam meggyötört rabtársaimnak. Este 7-8 óra lehetett, mire úgy tűnt, minden rendben van. Akkor azt - Ellenőrzése során talált még feladatot? - Sajnos, igen. Voltak még titkos, eldugott rabok. Például, szinte a semmiből, mélyen rejtett cellákból kihozták a Grősz-pereseket (Grősz József kalocsai érsek), Lajos atyát (Tüll Alajos jezsuita generális-apát), a jezsuita rend főnökét, Endrédy Vendelt, a cisztercita rend főnökét, a zirci apátot Szinte mindannyiukat személyesen is ismertem, emberileg is kiváló egyéniségek voltak. - Milyen szerencse, hogy ragaszkodott az üres börtön ellenőrzéséhez! - Valóban! Ha nem vagyok ilyen erőszakos, akkor talán sohasem találunk, találnak rájuk. Tehát, már akkor is lehetett látni, milyen trükköket csináltak. Átugrották őket, ott akarták tartani őket, tehát tudták, hogy jönnek az oroszok. A titkos rabokat, november 1-én este 7-8 óra között szabadítottuk ki. Aztán az én újjászületésemnek is volt két eufórikus napja: november 2-3-a (két igazi szabadnapom). November 4-én bevonultak az oroszok - Tehát, ha nem a saját döntési formájában bonyolítják a szabadulást, akkor még az is megtörténhetett volna, hogy a majdnem 1000 rabból csupán ember szabadult volna? Jól gondolom? - Valószínűleg ez történt volna..., ha nem vállalom a bérszámfejtés azonnali felfüggesztését. Az utolsó busszal száguldottunk ki a börtönből. Sötét volt, az ablakokban égtek a gyertyák, november 1-t írtunk. Megrendítő élmény volt végig menni az Üllői úton. Élményeim mélységét még az is meghatározta, hogy én ott jártam börtönéveim előtt egyetemre. Megdöbbentő hatást váltott ki belőlünk a Corvin-köz látványa Apámhoz kopogtam be először. A család nem tudta, mi van velem. Elővettem az eldugott fegyvereket és beálltam a szabadságharcosok egyik alakulatába. Tudtam, hogy ha az oroszok jönnek, akkor nekem más feladatom nem lehet. És november 4-én jöttek. Beszöktem a Vöröskereszt Kórházába az egyik barátomhoz, aki ott volt szigorló orvos (ma a Korányi Intézet igazgatója), ő bújtatott el. Nélküle nem sokra mehettem volna. Vele beszéltem meg a további tervet, mit is csinálhatunk a következő lépésben? 16

17 - A cselekvésnek megvolt a feltétele? - Nem. Éppen elmentem egy autót rekvirálni, miután összehívtam a helyetteseimet és egy-két barátomat. Hamis papírokkal kimentünk segítségért. - Segítségért?! Hová? - Igen. Segítségért Bécsbe siettünk az Amerikai Követségre. Mindannyian szenvedtünk, éreztük a katasztrófa előjelét, cselekednünk kellett. Tájékoztattuk őket, jelentettük: A semleges Magyarországot lerohanták az oroszok. Jöjjenek, segítsenek! Gondoltam, ez nekik is fontos! - Mi volt a konkrét válasz? - Magyarország benne van a Varsói Szerződésben, nem tudunk segíteni! Kiléptünk! szinte ordítottam válaszként. Arról nekünk nincs hivatalos dokumentumunk. Ki tudja azt, hogy Nagy Imre kilépett? A válasz lelkileg összetört. Vissza akartunk menni harcolni segítség nélkül..., eltökélt szándékunk volt. Embereket is tudtunk mozgósítani, megvolt a hangulati, lelki háttér. - Nem gondoltak arra, hogy ez a szándék teljesen reménytelen, hiába van meg a lelki háttér? - Nem! Szinte kilépve a saját énünkből és a realitásból, vissza akartunk menni harcolni hazánk szabadságáért. Ez nem felejthető! Eljutottunk odáig, hogy semmitől sem féltünk, még a biztos haláltól sem. A reménytelenséget a legnehezebb elviselni, volt 2-3 napom, amikor úgy éreztem: meg akarok halni. - Az életben meghalni talán könnyebb, mintsem elviselni, amit az ember lát és átél. Akkor, abban a reménytelen órákban ezt így érezte? - Igen. A halált akartam választani, mintsem kint A Gyűjtőfogház felszabadítása emlékére állított márvány tábla maradjak, tudván, hogy otthon, mi történik. Úgy éreztem, nincs mód másra. Ez november én volt. Szándékomat Eszterházyval való találkozásom fordította meg. Előzőleg ő is börtönben volt. Azt mondta nekünk: Dehogy mentek vissza a biztos halálba, meghalni később is ráértek! Az életet újra kell kezdeni! - Talán ez nehezebb? - Önmagamat, reményeimet, életemet és életünket újraépíteni, akkor nekem nehezebb volt. Tragikus, drámai változásokat láttam, éltem meg otthon, nem tudtunk segíteni..., ezt nagyon nehéz volt elviselni. A svájciak már akkor nem vettek be senkit, de Eszterházy elintézte, hogy hármunkat kivittek. A történelmi változások negatív hatása még sokáig elkísért, de már lassan kezdtünk azon gondolkodni, milyen megoldások lehetnek, hogyan lehetne lelkileg is talpra állni. - A svájci élet elfedte a nyílt lelki sebeket? Svájcban is látták, mi történik Magyarországon? Milyen híreket hoztak az országról és az emberekről? - A svájciak elborzadva szemlélték és hallgatták, hogyan pusztították az országot. Borzasztó volt hallani (a Szabad Európai Rádió mindig friss információkat hozott), hogy minden visszarendeződik. - Új hazájában, hogyan fogadták? - Megértést és reményt adtak az embernek. Ez pedig minden válságból ad egy kivezető utat. Magyar közösségben éltünk. Főként a volt politikai foglyok közösségében. Nekünk már akkor az volt a fontos, hogy mindazok, akik börtönben ültek, kimentsék a bőrüket. Nem tudtunk hazajönni, tehát menekültünk. Most már én is belátom, hogy abban az időben hazajönni, csak meghalni lehetett. Meghalni a hazáért értelmetlenül nem egy bölcs dolog. Ha van értelme, akkor igen! Láttuk, milyen túlerővel lőtték szét hazánkat. Segíteni másként kellett Érdeklődésem a tudományok felé fordult, de ez már életem új szakasza. Meggyőződve arról az igazságról: Az életben meghalni nem nehéz, az életet alkotva megélni nehezebb. Folytatom tehát, a számomra rendelt utat, mindig vállalva a jobbítás kockázatát. Talán így is tudok másokat vigasztalni, támogatni. De legyen ez egy másik beszélgetésünk témája! Ortutay Mária 17

18 Apai Örökség A Határon Túli Magyarokért Kiemelt Közhasznú Alapítvány tulajdonába került - dr. Benza Gyögy végakarata szerint, hálából a magyar állampolgárságért a kárpátaljaiak összetartozásának jelképévé vált - Riviera Park Hotel A család magántulajdona köztulajdonná vált! A kárpátaljaiak számára oly nagyon szeretett és tisztelt dr. Benza Gyögy a legnehezebb időkben is - nem a panaszkodást, hanem a cselekvést választotta. Mindannyiunk számára ismeretes, hogy az elmúlt évszázad tragédiái a magyarság jó részét az ország határain túlra kényszerítették. A Benza család Beregszászban élt, a szovjetek által megszállt, ősi magyar földön, s még a legsötétebb korszakban sem veszítette reményét. Pedig lett volna rá oka: Trianon után nem csak a nemzetiségek nagy része, hanem minden harmadik magyar is a határokon kívül találta magát. Kárpátalja már nem az 1000-éves Magyarország része volt, hanem Csehoszlovákiájé. A magyarok mellett az ott élő nemzetiségek többsége, köztük a legnagyobb a kb. 500 ezres Balatonföldvár, Riviéra Park Hotel ruszinok is Szent-István-i szellemiségűek voltak. Hosszú évtizedeken keresztül tabu volt Trianon említése és a kirívóan igazságtalan békediktátummal összefüggő nemzeti és nemzetiségek veszteségeinek hangoztatása. Pedig e traumáról beszélni kell, hogy feldolgozható legyen a nemzet emlékezete számára. A szenvedés csíráját akkor vetették el, amely Kárpátalján 1944 őszétől, a szovjet rendszerben csúcsosodott ki. Sokan hangoztatták a Szovjetunióban, hogy ezen a földön ezer évig nem volt semmi. A sok szenvedés után Kárpátalján is sokan azt vallották: ez a föld már a hatalmon lévők tulajdona, mi épp csak elvagyunk, meghúzzuk magunkat és várjuk a csodát. A szenvedést, a családok szétszakítását látva és tapasztalva, terjedt a lemondás, a beletörődés, no meg az, hogy itt már nem lesz jobb soha. Az asszimilálódás veszélyei hatványozott mértékben megnőttek. Dr. Benza Gyögy ügyvéd reményét a pozitív változásra sohasem adta fel. Vallotta: az ember többre született, mint hogy megadja magát a hatalmasságoknak. Ha csak el nem pusztítják, cselekedni kell! A családfő akkor, hivatását magas szinten és nagy felelősséggel végző ügyvéd, folyamatosan segítette az ott élőket. Az akkori szovjet rezsim a magyarok és az ott élő nemzetiségek üldözéseit sötét, de átlátszó köntösbe bujtatta. Üldözendő volt minden, ami magyar és a vallásukat nyíltan vállaló magyarok és ruszinok, különösen a görög-katolikusok. A sztálini hatalom köztudottan mániákusan félt a görög-katolikus vallástól, a görög-katolikus papságtól, mert tapasztalta tömeges hatását valamint a nyugati egyház beolvasztásától féltette a pravoszláviát. Egy bizonyos átjárót vélt felfedezni az orosz právoszláv egyház és Vatikán között. A görög-katolikus egyház működése Szovjetunió széthullásáig tiltva volt, egyházvetői többségét, papjaikat bebörtönözték. Dr. Benza György volt az az ügyvéd, aki a súlyos kockázattól nem félve, gondolkodás nélkül vállalta: a magyarok, a hitüket felvállalók, a görög-katolikusok, a párton kívüliek, minden segítségért hozzá forduló ember jogi képviseletét. Ukrajna, illetve Szovjetunió legfelsőbb bírósága előtt küzdött jogaikért. 18

19 Családi körben (balról az első Dr. Benza György) A manipulált szovjet igazságszolgáltatás időszakában ez rendkívül vakmerő és bátor magatartás volt, hiszen a tényleges ítéleteket valóságban nem a bíróságok hozták. Mindent a kommunista párt irányított. Dr. Benza György (éppen úgy, mint szülei, felesége, Boksai Márta gimnáziumi tanárnő, apósa Dr. Boksai Gyula, a beregszászi kórház és rendelőintézet igazgatója), soha nem volt a szovjet kommunista párt tagja, soha nem hódolt be az elnyomó rezsimnek, soha nem vallotta - azt a sajnos napjainkban is egyre gyakrabban hangoztatott elvet, mely szerint: a szakmai érvényesüléshez párttagnak kell lenni. Több száz, több ezer magyar és zsidó családnak intézte a kitelepülését Magyarországra, Amerikába, Izraelbe és más akkor élhető országba. Emiatt folyamatosan a KGB célkeresztje alatt kellett naponta elvi hitvallást tenni az emberi szabadságjogokról. Felvállalta az egzisztenciális veszélyt, kiállt a kitelepülő barátok, a honfitársak mellett. Ismeretes, hogy a Szovjetuniót elhagyókat, kitelepülteket a nép ellenségének, a szovjet rendszer árulóinak nevezték, még akkor is, ha családegyesítésről volt szó. Később az anyaországba áttelepülve is folytatta segítő, támogató tevékenységét. Dr. Benza György emléke, az emberek hálája és munkájának nyoma örökké Dr. Benza György felesége és apósa megmarad. Nem csak abban a szűkebb közösségben, ahová őt a történelmi tragédiák belekényszerítették. Emlékét és tetteit soha nem boríthatja a feledés fátyla. A későbbi nemzedékek is tudni fogják, ki volt, mire törekedett és mit cselekedett. Magyarországon először dr. Benza György indította el a kárpátaljai árvagyerekek, később árvízkárosultak támogatását is. Ő volt az a jótevő, aki először évente két hétre biztosította számukra az ingyenes balatonföldvári üdülést. Aktív részt vállalt Kerényi Gyula, Brenner Sándor, Dénesi Ödön és számos más beregszászi öregdiák Vérke- parti, rendszeres évi balatonföldvári és beregszászi találkozójának megszervezésében. A beregszásziaknak, a kárpátaljaiaknak, a ruszinoknak és magyaroknak ő volt az ingyenes, az azonnali szolgálatot teljesítő jogvédője egyszemélyes jogi intézménye. Sokat tett annak érdekébe, hogy a határon túl élő honfitársakat sajnos, ami még a rendszerváltás utáni időszakban is előfordult ne nézzék másodrendű állampolgárnak, betolakodónak. Hiszen nem ők mentek el, a határ változott, külhonba szorítva védtelen életüket. A ruszin önkormányzat létrejöttét követően a VIII. kerületi ruszinok életében is aktív részt vállalt. A ruszin nemzet elismertetésének, a történelmi-, nyelvi igazság helyreállításának mozgalmában - számos más, a ruszin identitást vállaló, a szovjet érában elnyomott értelmiségiek mellett aktívan küzdött. Nagyszülők Halála után, végrendeletének megfelelően került bejegyzésre a nevét viselő: Dr. Benza György a Határon Túli Magyarokért Közhasznú Alapítvány. Sokrétű feladata mellett, s ezzel párhuzamosan, immár több mint tíz éve fogadja a Kárpátaljáról elszármazó és ma is ott élő vendégeket. Állandó nyári tartalmas pihenéssel, kikapcsolódással teli - balatonföldvári otthont ad a kárpátaljaiaknak. Utolsó éveiben közhasznú munkáját a világhírű operaénekes Györgyi lánya és György építész fia segítették. Céljukat elérték: a balatonföldvári Riviera Park Hotel ma már több egy egyszerű szállodánál. Az igazi pihenésen kívül, valódi tartalommal lett megtöltve. A fenntartók szerint: nem elég csak a pihenési, sportolási lehetőségeket a legmagasabb szinten biztosítani, a balatoni tájba 19

20 gyönyörködni, hanem Balatonföldvárat olyan hellyé kell alakítani, amely érezteti látogatóival: ez az a hely, ahol otthon, barátok között vagyok és tapasztalom az összetartozást és a kölcsönös támogatást, segítséget, s ez mindennél emlegette, hogyha megvalósul ez az álma, akkor a családi vagyon legnagyobb részét közcélra fordítja. Munkájának középpontjában priorítást élvezett a kiszolgáltatott határon kívül maradt honfitársainak megsegítése, fontosabb. A szabadidő, emberjogi támogatása. valamint az alkotó időszak napjaira több lehetőséget is kínáltak. Végeredményben komoly vonzerővel bíró turisztikai látványossággá Családja tiszteletben tartja az apai örökséget, végakaratát. Ragaszkodnak édesapjuk által elindított hagyományokhoz, vált általa Balatonföldvár, célkitűzésekhez, tudva a kárpátaljaiak megsegítésére, Nemzetközi Művészeti Alkotótáborok azt, hogy hagyományainkhoz összetartozására indított célkitűzésével és az évente több alkalommal is megrendezésre kerülő Nemzetközi Művészeti Alkotótáboraival egyetemben. A Kárpátaljaiak Összetartozásának Jelképévé formált nagy értékű Balaton-parti szálloda Dr. Benza György végakaratának megfelelően - a kettős állampolgárság intézményének megvalósítását követően - a Határon Túli Magyarokért kiemelten Közhasznú Alapítvány tulajdonába került. A kárpátaljaiak újra magyar állampolgárok lehetnek! Dr. Benza György ügyvéd ezért dolgozott egész életében, ebben hitt, ezt tartotta természetesnek, erre várt! Sajnos, korán veszítettük el, nem tudta megélni, való igazodás erősíti a közösség és a szeretet kötelékét. Fia, Benza György mélységes meggyőződéssel vallja: édesapja szellemi örökségét újraalkotva, hogy a magyarság megújulása, nemzetünk újjáéledése csak a szétszakított Magyarország jelenlegi, határon kívüli magyarlakta területekről indulhat el. Tapasztalatokra hivatkozik, amikor azt mondja: a magyarság utolsó kristály kútja Kárpátalja. Erdély, Felvidék mellett itt található az az erő, amelyik az ezer sebből vérző, a több, mint húsz év elvesztegetett lehetőségei által a végsőkig legyengített anyaországot kisegíti és megerősíti, helyes útra tereli. hogy a kárpátaljaiak újra magyar állampolgárok lehetnek. Tudósítónktól Életében, emberi szolgálata közben mindig azt Kiadja a Kárpátok Régió Kultúráért Közhasznú Egyesület. Felelős kiadó: Manajló András - az egyesület elnöke. Főszerkesztő: Ortutay Mária. Telefon: Szerkesztőség címe: 2600 Vác, Bulcsú u pannon.vilag@gmail.com Készült: Koverell Kft. HU ISSN