Kérdések és válaszok az abortusz- kiáltványhoz

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kérdések és válaszok az abortusz- kiáltványhoz"

Átírás

1 Kérdések és válaszok az abortusz- kiáltványhoz A kérdések és válaszok értelmezéséhez mindenekelőtt figyelmesen olvasd el a kiáltványt: Válaszok: Raffai Péter Szerkesztette: M.C. 1. "Mi az álláspontod a magyarországi abortuszszabályozással kapcsolatban? " (1) El kívánom érni, hogy az anya súlyos válsághelyzete hivatkozást töröljék az abortusz lehetséges indokai közül. A magyar szabályozás ezen részét elfogadhatatlannak tartom, akkor is, ha a magyar emberek többsége esetleg kiáll mellette. (2) Mivel a megfogant gyermeket élő emberi lénynek tartom, ezért nem értek egyet azzal, hogy a fogyatékossága, vagy bűncselekményben foganása miatt el lehessen pusztítani. El tudom fogadni viszont ebben a mostani szabályozást (ami e két esetben is lehetővé teszi az abortuszt), ha a magyar emberek többsége ennek fenntartását akarja. (3) Támogatom, hogy az anya abortuszt kérhessen, ha a várandósság vagy a szülés orvosilag igazoltan veszélyezteti az ő életét. (4) Méltányosnak tartanám, ha az állam anyagi rászorultság alapján költségcsökkentett vagy ingyenes fogamzásgátlást biztosítana az ezt igénylő - magyar állampolgár - nőknek. A súlyos válsághelyzet indikáció eltörlésével egyébként évi 1 milliárd forintos anyagi keret szabadulna fel, ami ilyen megelőzésekre lenne fordítható. (5) További részleteket tőlem itt találsz: 2. "Miért akarod mások érdekével szemben szigorítani a mostani abortuszszabályozást?" Jog- és alkotmánysértő [1] szabályozást kijavítani szerintem nem szigorítás. De nem is ízlés, szimpátia, vagy közszavazás kérdése. 3. "Miért akarod elérni, hogy az állam szülésre kényszerítse a várandós nőket?" Magyarország első állami abortuszrendeletét június 4- én fogadták el [2] nyara után így az állam együttműködést vállalt, mi több, segédkezett az abortuszok végrehajtásában. Ha ma úgy döntene, hogy bizonyos esetekben többé nem vállalja ezt az együttműködést, szerintem igazságtalan vád lenne azt állítani, hogy ezzel kényszert valósít meg bárki felé. A baj az, hogy ma valóban valamit el kell venni a törvényből. Azonban annak a törvénybe már bekerülni sem lett volna szabad (alkotmányjogi értelemben sem; lásd pl. az as Ab- határozatot [1]). Ma ezért érzik úgy sokan, hogy a változtatással valamit veszítenénk. Azonban ha kezdettől fogva az nem kerül be a törvénybe, ma nem kellene változtatni, és nem lenne senkinek Oldal 1 / 8

2 veszteség- vagy "kényszer"- érzete. Akkor sem a gondolkodás, sem a gyakorlat nem idomult volna 56 éven át ahhoz, hogy ez így VAN, és ezt így LEHET. Most ehhez a megszokott LEHET- hez képest érzik sokan "kényszernek" azt, ami valójában nem az. Mert ahhoz a gondolkodáshoz képest, ami megszokta, hogy ezt LEHET, a változtatás bizonyos értelemben valóban kényszer. Kényszer arra, hogy változtassunk a megszokott gondolkodáson, és kényszer arra, hogy újragondoljuk, mit tehet egy család, egy anya, ha nehézségei vannak egy gyermek vállalásában. De kényszer az államnak is, hogy újragondolja, mit tehet ő ilyen nehézségek esetén. Amikor azonban ez válik (újra) természetessé, senki nem fogja kényszernek érezni, ahogy valójában nem is az. Mert a természetes szerintem az, hogy az állam, vagy bárki fel sem veti lehetőségként egy válsághelyzetben lévő anyának, hogy a gyermekéről mondjon le. Ez nem alternatíva. Csak arra vannak, arra lehetnek alternatívák, hogy a válsághelyzetet hogyan oldjuk meg. Hogy az anyát, a gyermekével együtt hogyan segítsük ki a válsághelyzetből. Én magam is segítséget akarok adni. És az államtól mint közösségtől, amely a tagjának tekint, az anyák és gyermekek felé segítségnyújtást várok el. Az abortusz, mint ehhez képesti alternatíva nélkül. Ezt szeretném világossá tenni. Az állam mint közösség ezután kényszer nélkül eldöntheti, hogy vállalja- e ebben velem az együttműködést, vagy fenntartja a mai szabályozást és gyakorlatot. Ha fenntartja, úgy a döntés rajtam áll, hogy a gyakorlattal, vagy akár magával a közösséggel fenntartom- e a továbbiakban az együttműködést. 4. "Így akarod megoldani Magyarország népesedési problémáját?" Tiszteletben tartom bárki érdeklődését, de ha őszinte vagyok, Magyarország népességi adata nem nagyon érdekel. Ezen felül nem érzem azt, hogy önmagamon kívül bárkinek programot adhatnék. Nem vagyok politikus, önbecsapásnak és tiszteletlenségnek érezném, ha ilyen szerepkört kisajátítanék. Nem tudom megmondani, mit hogyan és hogyan nem kéne, csak azt, hogy én mivel tudok együttműködni, és mivel nem. Minden más eszmefuttatást szereptévesztőnek érzek. 5. "Te a várandós nőt gyerekszülésre kényszerítenéd?" A várandós nőt egyetlen dolog kényszeríti a szülésre: az, hogy várandós. Nem azt kérem az államtól, aminek tagja vagyok, hogy egy kismamát szülésre kényszerítsen, hanem azt, hogy egy megszületendő gyermek elpusztításában ne működjön együtt. Különösen korlátlanul ne, ahogy az most (elismerten) történik [1]. Azt kérem tőle, hogy ha egy anya valóban válsághelyzetben van, akkor ne abortuszt kínáljon a számára, hanem segítséget. Bármi áron, amit egy (kettő) ember élete megér. 6. "Te megtiltanád, hogy a nő szabadon dönthessen az abortuszáról?" Ha a törvényhozók elfogadják az indítványomat, az abortusz elvégzése három esetben marad törvényes: ha az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok áll fenn, ha a magzat súlyos Oldal 2 / 8

3 fogyatékosságban vagy károsodásban szenved, vagy ha a fogantatás bűncselekmény következménye [4]. Ezek mindegyike ma is speciális igazolásokhoz kötött. 7. "Nemi erőszak esetén is lehetőséget akarsz adni az apának, hogy a nő döntésébe beleszóljon?" Nemi erőszak esetén a biológia igen, de a jog nem fogadja el az erőszaktevőt apának. Nem szándékozom indítványozni ennek megváltoztatását. 8. "Nem lehet egyenlővé tenni az anya és apa döntési jogát az abortuszban. Mi van például egy olyan ellentmondásos helyzetben, mikor az apa ragaszkodik az abortuszhoz, miközben a gyermeket az anya megtartaná?" A történet nem kettő- (apa + anya), hanem háromszereplős (apa + anya + gyerek). A mostani szabályozás mellett egyedül az anya döntési joga érvényesül az apa döntésével és a gyermek élethez való jogával szemben [1]. Ha a két szülő egyenlő jogot kap a döntésben, akkor ha közülük bármelyik fél mond is felelősen igent a gyermek születésére, az ő döntése és a gyermek élethez való joga együtt nagyobb súlyt kell, hogy kapjon, mint az abortuszt kérő szülő döntéshez való joga. Az apának törvény és gyakorlat által elismerten kellene, hogy egyenlő joga és felelőssége legyen a gyermekét érintő valamennyi kérdésben. Ennek gyakorlását Magyarország nemzetközi egyezményben is vállalta [5], de a vállalását nem érvényesíti, ha apák jogfosztottságáról van szó. 9. "Az abortuszt megtagadni egy nőtől olyan, mintha az apa törvényesen elraboltatná az anyát, és kivetetné a veséjét, hogy más ember azzal élhessen." Nem értek egyet a példával. Ugyanakkor, ahogy a példa vád apák, rokonok, és olyanok felé, akik jó szándékkal a gyermekek életének védelmét látják időszerűnek, bármely példám vád lehet az abortuszt végzett nők felé. Ez pedig ellentétes azzal a meggyőződésemmel, hogy a vádat ők sem érdemlik meg. Nemcsak mert a számarányokból is következően [6] ők anyáink, testvéreink, lányaink; hanem, mert ugyanúgy áldozatai a történetnek, és áldozatai annak a tévhitnek, hogy aminek ma nincs érdemi gátja, azt LEHET. 10. "A magzat fogalmát használod arra, ami valójában csak egy embrió." Az embrió az ember ivadéka a méhen belüli fejlődés 8. hetéig. Utána magzatnak nevezzük (lásd pl. [7, 8]). Magyarországon "súlyos válsághelyzetre" hivatkozva a várandósság 12. hetéig végezhető abortusz, más körülmények esetén akár a 24. hétig is [3]. A nőgyógyászok a 8. hét utánra "ajánlják" és időzítik az abortuszt, mivel akkor már hallható a magzat szívverése, ami bizonyossá teszi a várandós állapotot, élő gyermekkel. Az abortuszok kontextusában tehát már magzatokról van szó. 11. "Isten szabad akaratot adott az embernek. Ki vagy te, hogy felülbíráld?" Isten életet adott egy embernek. Ki vagyok én, hogy felülbíráljam? [9] Oldal 3 / 8

4 12. "Az abortuszkérdést nem lehet megoldani annyival, amit javasolsz. Abortuszt szerencsétlen sorsú nők kérnek, akik súlyos válsághelyzete minden esetben valós. Előbb a nők helyzetén kell javítani, és csak utána foglalkozni az abortuszszabályozással." Távol áll tőlem, hogy meg kívánjam oldani az összes egyéni, ill. kollektív abortuszproblémát. Őszintén, fogalmam sincs, mit kellene csinálni, és nem is tartom elég felkészültnek, tapasztaltnak, elkötelezettnek magam ahhoz, hogy ezeket megoldjam. Arról nyilatkoztam, hogy ÉN mit fogok csinálni. Ez a probléma egészét nézve magától értetődően nem teljes lista. Ezen felül ezer dolog van, amit tenni lehetne, tenni kellene, tenni lenne jó. Ami nem szerepel a listámon, azt meghagyom más küldetésének tulajdonképpen reménykedve, hogy lesz, aki azt a küldetést vállalni fogja. Ha eltökélten hisz azok igazságában, csak őszintén remélni tudom, hogy a tetteivel valaki sikeresen megelőz. 13. Túlegyszerűsíted az abortuszkérdést. Ez egy sokkal bonyolultabb dolog. Bizonyos szempontból jól látod az álláspontomat. Rágódtam eleget tétlenül a kérdésen; tudva, hogy férfiként nőket és gyermekeket egyaránt kell védenem. A válság- abortuszok hazai szabályozása, mint probléma, mindig akkor bonyolódott el számomra, amikor nyugalmat és felmentést kerestem alóla. Ma az igazságom egyszerű: hajlandó vagyok elfogadni, ha meggyőznek arról, hogy a mostani az egyetlen módja segíteni egy bajba jutott anyán. Nehéz elhinnem, hogy ennek bármikoris lehet egy gyermek élete az ára - főleg megalapozott indoklás nélkül. Ebben pedig nem az a kérdés, hogy mit tesz egy elesett nő, hanem az, hogy mit kínál, és miben működik együtt egy közösség, aminek része vagyok, ami engem részének tart. 14. "Te milyen alapon korlátoznád a nők szabad önrendelkezéshez való jogát?" Az abortuszok viszonylatában a nő szabad önrendelkezési jogával szemben a megfogant gyermek élethez való joga áll. Esetenként az abortuszt kérő nő önrendelkezési joga a törvényes apa gyermekéhez fűződő tájékozódási, döntési jogaival is szembekerül. Bármely abortuszszabályozás ezért valamilyen jogkorlátozással jár. Egyik jog a másikkal szemben pedig, csak az elengedhetetlenül szükséges mértékben, de korlátozható. A kérdés tehát az, hogy egy abortuszszabályozás által okozott jogkorlátozás milyen mértékű, és mennyire tartós érdeksérelmet okoz. Ezt megállapítani különösen általánosságokra vonatkoztatva kétségtelenül nehéz feladat, és körültekintést igényel. Az es években elterjedt, megengedő abortuszszabályozások mérlegelési folyamatából köztük az ban bevezetett magyarországi szabályozáséból rengeteg fontos tényező kimaradt. Nem létezett még dajkaanyaság, molekuláris genetika, méhen belüli képalkotás, amelyek a magzat önálló emberi lény voltát tették volna nyilvánvalóvá. A korra jellemző magas újszülött- halandóság mellett elképzelhetetlen volt, hogy koraszülött- gondozással egy gyermek a várandósság hetétől önálló életre hozható [10]. Közel hatvan évvel ezelőtt hatékony, Oldal 4 / 8

5 biztonságos, és hozzáférhető fogamzásgátlás nem csak Magyarországon, de sehol a világon nem volt [11]. Az érintett jogok és érdeksérelmek arányításában az '50- es évek mércéi szerintem nem fenntarthatók. Abortuszkutatás jellemzően ott élénk csak, ahol a szabadabb női önrendelkezés a cél. A kutatások közül egyszerűen ezt fizetik meg. Egy várandós nő és gyermeke egy gyermeket nem vállaló nővel szemben kétségtelenül kevesebb rövidtávú nyereséggel jár. Magyarországon ezért, ahol a női önrendelkezés az abortuszszabályozásban alig szenved csorbát, kevés a vonatkozó kutatási adat. A gyermeki élet kioltása visszafordíthatatlan. Az abortuszhoz vezető női önrendelkezés tartósságáról elvétve, de vannak külföldi adatok. Hosszú távú felmérésként e három munka az, ami ma a legtöbbet hivatkozott: David 1988 (könyv, lásd [12]) ill. David 1992 (cikk, lásd [13]), Major et al [14], és Foster et al (publikációsorozat, lásd [15][16][17]). Major et al. 418, abortuszt végeztetett nőt kísért nyomon az Egyesült Államokban. Közülük 10,8% döntött úgy az abortusz után 1 hónappal, hogy a gyermekét vállalnia kellett volna. Két évvel a beavatkozás után ugyanez az arány 16,3% volt. Major et al. valamennyi kutatással egybehangzóan állítja, hogy az arányszám az idő előrehaladtával folyamatosan nő. Magyarországon a 16,3% ma közel 5900 olyan gyermeket jelentene évente, akit utólag megbánt döntéssel vetetnek el. Foster et al és David olyan nőket vizsgált, akik abortuszkérelmét valamilyen okból megtagadták, és a szülésre így került sor (a "Foster et al" anyák amerikaiak, míg a "David" anyák csehországiak). Foster et al szerint csak az anyák 5%- a tart ki amellett a gyermek születése után, hogy jobb lett volna, ha az abortuszkérelmüket elfogadják [18]. Foster szerint az eredményeik egybevágnak Davidéivel is, akinél 9 évvel a gyermek születése után az anyák 38%- a állítja egyenesen azt, hogy megbánta, hogy egyáltalán kereste az abortusz lehetőségét [12]. Hasonlóra enged következtetni az is, hogy a "David"- gyermekeknek végül 6%- a kerül csak örökbeadásra [13]. Mindez szerintem azt is mutatja, hogy a "szabad önrendelkezés" (legyen bármi is az), biztosított és megtagadott abortusz esetén egyaránt a kész helyzethez idomul csak. Magyarországon ma épp ahhoz, hogy állami együttműködéssel abortuszt végezni az anya puszta kérelmére is LEHET. Mindez nem mérvadó, és jó lenne a magyarországi adatokat ismerni. Mindenesetre mérlegelendő annak tisztázásában, mennyire érvényesül a "szabad" önrendelkezés az abortuszkérelmekben; és hogy mennyire áll arányban egy változó női önrendelkezés egy elvett magzati élet visszafordíthatatlanságával. 15. "Amikor helyesled, hogy egy válsághelyzetben lévő állapotos nő vállalja a gyerekszülést, ezzel azt implikálod, hogy ha egy ilyen nő abortuszt kér, az helytelen. Ez nagyfokú tiszteletlenség ezekkel a nőkkel szemben, amit nincs jogod képviselni." Egy nőt tisztelet illeti meg, ha vállalja az anyaságát, s több, ha ezt nehéz körülmények között teszi meg. Egy nőt tapintat igen, de tisztelet nem illet meg az abortuszáért. Oldal 5 / 8

6 Az is kétséges számomra, hogy egyáltalán van nő, aki maga helyesli a saját abortuszát. A szakirodalom szerint a szubjektív élményspektrum a "nem érdekel"- től a "a döntés helytelen, de meg kell hoznom"- ig terjed. Vagyis a döntés érdektelenség vagy helytelen kényszer eredménye, ami mindkettőnek ma az állam szabad utat hagy. Sőt, segédkezet nyújt hozzá. Oldal 6 / 8

7 Hivatkozások [1] 48/1998. (XI. 23.) AB határozat; [2] 1043/1956. számú minisztertanácsi rendelet; Kihirdetve: június 4- én. [3] évi LXXIX. törvény, 6. ; [4] 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet, 9. (2) pont; [5] évi 10. törvényerejű rendelet az december 18- án New Yorkban elfogadott nemzetközi egyezmény alapján; IV. rész, 16. Cikk 1/d) e) és f) pontjai [6] (Előszó, első bekezdés) [7] [8] [9] ( ) [10] [11] [12] David H., Dytrych, Matejcek, Schuller, Born Unwanted: Developmental Effects of Denied Abortion. Springer Pub. Co., New York (1988) [13] David, H. P. 1992, "Born Unwanted: Long- Term Developmental Effects of Denied Abortion", Journ. of Soc. Iss. 48, 3: ; b1- ba81- a07ce7ef7031%40sessionmgr4&vid=2&hid=1 [14] Major, B., et al. 2000, "Psychological Responses of Women After First- Trimester Abortion", Arch. Gen. Psychiatry 57: ; Oldal 7 / 8

8 [15] Foster, D. G. 2013, "The Turnaway Study"; [16] Foster, D. G., et al. 2013; [17] Foster, D. G.: "What Happens to Women Who Are Denied Abortions?", New York Times, június 12; women- denied- abortions.html [18] 5. oldal, 7. bekezdés a [8] cikkben: women- denied- abortions.html?pagewanted=5 Oldal 8 / 8

Előszó az abortuszról

Előszó az abortuszról Előszó az abortuszról Magyarországon ma minden harmadik várandósság végződik abortusszal [1]. A pontos százalékarány az Európai Unió tagországai között a 3., világviszonylatban a 8. legmagasabb [2]. Az

Részletesebben

A SÚLYOS VÁLSÁGHELYZET INDIKÁCIÓJÚ ABORTUSZOK SZABÁLYOZÁSÁNAK ALKOTMÁNYELLENESSÉGÉRŐL

A SÚLYOS VÁLSÁGHELYZET INDIKÁCIÓJÚ ABORTUSZOK SZABÁLYOZÁSÁNAK ALKOTMÁNYELLENESSÉGÉRŐL A SÚLYOS VÁLSÁGHELYZET INDIKÁCIÓJÚ ABORTUSZOK SZABÁLYOZÁSÁNAK ALKOTMÁNYELLENESSÉGÉRŐL 2012. január 1. előtt Magyarország Alkotmánya [1], azóta pedig Magyarország Alaptörvénye [2] az állam elsőrendű kötelezettségeként

Részletesebben

A MORÁLIS ÉS A JOGI ÉRTÉKELÉS ELTÉRÉSEI

A MORÁLIS ÉS A JOGI ÉRTÉKELÉS ELTÉRÉSEI Takács Albert A MORÁLIS ÉS A JOGI ÉRTÉKELÉS ELTÉRÉSEI Az alkotmányosságról vallott felfogás lényegét 1. aligha lehet jobban szemléltetni, mint ha ez ugyanazon tárgykörben különbözô idôpontokban hozott

Részletesebben

BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL

BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL Sokak számára furcsán hangozhat a feminizmusnak valamilyen tudományággal való összekapcsolása. Feminizmus és antropológia

Részletesebben

ALKOTMÁNYJOGI PANASZ

ALKOTMÁNYJOGI PANASZ ALKOTMÁNYJOGI PANASZ Alulírott Raffai Péter 1, az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 26. (2) bekezdése alapján az alábbi alkotmányjogi panasz indítványt terjesztjük elő: Kérjük a tisztelt

Részletesebben

2. oldal a)1 a Magyarország területén lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár, b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutaz

2. oldal a)1 a Magyarország területén lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár, b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutaz 1. oldal 1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről 1 Az Országgyűlés annak tudatában, hogy2 - a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel; - a magzati élet védelme a gyermeket

Részletesebben

1. Érvelések. Az élet kezdete mint etikai probléma. 1. Érvelések az abortusz vita kapcsán 2. Történeti megközelítés 3.

1. Érvelések. Az élet kezdete mint etikai probléma. 1. Érvelések az abortusz vita kapcsán 2. Történeti megközelítés 3. Az élet kezdete mint etikai probléma 1. Érvelések az abortusz vita kapcsán 2. Történeti megközelítés 3. Mai álláspontok 1. Érvelések Bioetikai kérdés, de nem csupán Az abortusz kérdése filozófiai, jogi

Részletesebben

A MÁSODIK ABORTUSZDÖNTÉS BÍRÁLATA

A MÁSODIK ABORTUSZDÖNTÉS BÍRÁLATA Tóth Gábor Attila A MÁSODIK ABORTUSZDÖNTÉS BÍRÁLATA Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az utóbbi évek legjelentôsebb alkotmánybírósági határozata az 1998 novemberében kihirdetett abortuszdöntés. Elsôsorban

Részletesebben

Uwe CORSEPIUS, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Uwe CORSEPIUS, az Európai Unió Tanácsának főtitkára AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2013. december 2. (OR. en) 17228/13 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma: 2013. november 25. Címzett:

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

AMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ

AMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ Kis János Sajó András AMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ Alulírottak, Kis János egyetemi tanár és dr. Sajó András akadémikus, egyetemi tanár az alábbi amicus curiae levéllel fordulunk a T. Alkotmánybírósághoz.

Részletesebben

Neményi Mária Takács Judit Az apák családi szerepvállalása védőnői tapasztalatok tükrében. Kutatási összefoglaló

Neményi Mária Takács Judit Az apák családi szerepvállalása védőnői tapasztalatok tükrében. Kutatási összefoglaló Neményi Mária Takács Judit Az apák családi szerepvállalása védőnői tapasztalatok tükrében Kutatási összefoglaló Készült a Védőnők továbbképzése és ismeretterjesztő kampánya az apák gyermekgondozási feladatainak

Részletesebben

Kérések és javaslatok a CSW 62. ülésszakának záródokumentumával kapcsolatban Magyarország delegációja felé

Kérések és javaslatok a CSW 62. ülésszakának záródokumentumával kapcsolatban Magyarország delegációja felé Kérések és javaslatok a CSW 62. ülésszakának záródokumentumával kapcsolatban Magyarország delegációja felé Ne támogassa Magyarország a gender ideológiát, az abortuszt és a gyermekek szexualizálását az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

Iromány száma: H/1184. Benyújtás dátuma: :07. Parlex azonosító: DLU9DWL10002

Iromány száma: H/1184. Benyújtás dátuma: :07. Parlex azonosító: DLU9DWL10002 Iromány száma: H/1184. Benyújtás dátuma: 2018-08-29 07:07 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: DLU9DWL10002 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Határozati javaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

A magzat életének védelme az új alkotmányban

A magzat életének védelme az új alkotmányban HÁMORI ANTAL A magzat életének védelme az új alkotmányban 1967-ben született Komlón. Állam- és jogtudományi, valamint kánonjogi doktor, okl. levéltáros, etika- és hittanár. Egyetemi tanulmányait az ELTE

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i üléséről 27-29/2009. (10. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i

Részletesebben

A Társaság a Szabadságjogokért Gyerekkel vagyok című kampánya keretében folytatott felmérésének összegzése alapján elkészített javaslatok

A Társaság a Szabadságjogokért Gyerekkel vagyok című kampánya keretében folytatott felmérésének összegzése alapján elkészített javaslatok A Társaság a Szabadságjogokért Gyerekkel vagyok című kampánya keretében folytatott felmérésének összegzése alapján elkészített javaslatok A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet egy Magyarországon

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Abortusz, a legalitás határai. Szerző: dr. Faix Nikoletta

Abortusz, a legalitás határai. Szerző: dr. Faix Nikoletta Abortusz, a legalitás határai Szerző: dr. Faix Nikoletta Az abortusz mind erkölcsi, mind társadalmi, mind jogi megítélése változott az évek során. Egymással szöges ellentétben álló csoportok, álláspontok

Részletesebben

Van jogom, de még sincs (esszé)

Van jogom, de még sincs (esszé) III. díj Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Szabadka Bakos Rebeka: Van jogom, de még sincs (esszé) Szabadka, 2014. november 24. 1 Az idei év nyarán eltűnt, többszörösen fizikailag és szexuálisan

Részletesebben

Mars és Vénusz párkeresőben

Mars és Vénusz párkeresőben Mars és Vénusz párkeresőben 1. Bevezetés Sok férfi és nő szeretne biztonságos párkapcsolatban élni, de legtöbbjüknek fogalma sincs arról, hogyan és hol keresse az igazit. Arról pedig még kevésbé, hogy

Részletesebben

É h e z ő m i l l i ó k m e g m e n t é s e.

É h e z ő m i l l i ó k m e g m e n t é s e. É h e z ő m i l l i ó k m e g m e n t é s e. Ez a szándék a leginkább kétséges, felületes és hiteltelen érve a biotechnológia indokainak, a saját szükségszerűségének az igazolására. Az előző (2.) témából

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN

GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN Tér és Társadalom 7. 1993.1-2: 103-111 GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN (Employment situation of men and women in rural and urban settlements of Somogy country) TARDOS

Részletesebben

BETEGEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN

BETEGEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN EK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN Feith Helga Judit PhD Társadalomtudományi Tanszék ETK-EDUVITAL 2013. ÁPRILIS 26. Stróbl Alajos Justitia szobra a XIX. századból Beteg

Részletesebben

Amerikából jelentem XXX. - Bump, az Abortusz Show

Amerikából jelentem XXX. - Bump, az Abortusz Show 2010 február 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 'Miért van az, hogy Európa a jó kezdeményezéseket figyelmen kívül hagyja,

Részletesebben

Terhességmegszakítás. Dr. Timmermann Gábor

Terhességmegszakítás. Dr. Timmermann Gábor Terhességmegszakítás Dr. Timmermann Gábor Megszülettünk hirtelen Egyikünk se kérte Kérve kérünk szép jelen Meg ne büntess érte. (Devecseri Gábor) Terhességmegszakítás Művi vetélés = abortus arteficialis

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

24/2014. (VII. 22.) AB határozat

24/2014. (VII. 22.) AB határozat 24/2014. (VII. 22.) AB határozat az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 22. (3) bekezdésének szövegrésze, valamint az egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól szóló

Részletesebben

Gondolatok a lelki egészség szerepéről a gyermekvállalásban. Dávid Beáta

Gondolatok a lelki egészség szerepéről a gyermekvállalásban. Dávid Beáta BIZTONSÁG ÉS GYERMEKVÁLLALÁS Gondolatok a lelki egészség szerepéről a gyermekvállalásban Dávid Beáta A családdá és szülővé válás egészségügyi vonatkozásai. Műhelykonferencia a Semmelweis Emlékév és a Népesedési

Részletesebben

Az emberi embrió szabályozásának kérdéseiről

Az emberi embrió szabályozásának kérdéseiről Vörös Judit ügyvédjelölt, Galavits, Ábrahám & Kondacs Ügyvédi Iroda (Budapest) 1. Előszó Napjainkban úgy tűnik, a jogalkotók egyre inkább felismerik az emberi élet, személyiség mint érték védelmének fontosságát.

Részletesebben

alkotmányjogi panaszt Indítványunkban mindenekelőtt az indítványozói jogosultságunkat kell alátámasztanunk.

alkotmányjogi panaszt Indítványunkban mindenekelőtt az indítványozói jogosultságunkat kell alátámasztanunk. Tisztelt Alkotmánybíróság! Alulírott INDEX.HU Zrt. ( ) meghatalmazott jogi képviselőnk, Dr. Majtényi László (Dr. Majtényi László Ügyvédi Iroda ) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény

Részletesebben

az alkotmánybíróság határozatai

az alkotmánybíróság határozatai 2015. október 7. 2015. 19. szám az alkotmánybíróság határozatai az alkotmánybíróság hivatalos lapja Tartalom 28/2015. (IX. 24.) AB határozat a Kúria Knk.IV.37.467/2015/2. számú végzése alaptörvényellenességének

Részletesebben

Jövőnk a gyermek. Gyermekvállalás és család június 20. Hablicsekné dr. Richter Mária

Jövőnk a gyermek. Gyermekvállalás és család június 20. Hablicsekné dr. Richter Mária Jövőnk a gyermek Gyermekvállalás és család 2018. június 20. Hablicsekné dr. Richter Mária Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely Létrehozása, munkája, ez a konferencia A

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 16- án 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontágh Tamás

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

A magyarországi abortuszszabályozás demográfiai hatásai, 1956-2011

A magyarországi abortuszszabályozás demográfiai hatásai, 1956-2011 A magyarországi abortuszszabályozás demográfiai hatásai, 1956-2011 Kelecsényi Nándor, Raffai Péter, Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Magyarországon a várandósságok mintegy harmada terhesség-megszakítással

Részletesebben

Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései

Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései 1. A státusz-meghatározás korábbi szabályai, módja Emlékeim szerint korábban nem volt egységesen előírt

Részletesebben

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2013. március 27-én 9.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi rendkívüli ülésről Ülés helye: Borsosberény

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5213/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5213/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5213/2014. számú ügyben Előadó: dr. Kussinszky Anikó Az eljárás megindítása 2014 októberében több internetes hírportál számolt be arról, hogy a fővárosi Bajcsy-

Részletesebben

Kérdőív a családról. Bert Hellinger

Kérdőív a családról. Bert Hellinger Kérdőív a családról Létezik egy mélység, amelyben minden összefolyik. Ez a mélység kívül esik az idő határain. Az életet egy piramishoz hasonlatosnak látom. Fenn, az egészen pici kis csúcson zajlik minden,

Részletesebben

Motivációs teszt válaszok, kiértékelés

Motivációs teszt válaszok, kiértékelés A tesztalany sorszáma (áldozatvállalási készség) 1 2 2 2 3 3 3 2 2 2 2 2 2 1 3 2 2 2 3 3 3 2 3 3 3 2 3 3 3 3 2 3 2 3 3 2 2 3 0 2 2 2 1 2 2 1 3 1 2 3 2 4 1 3 3 1 1 2 2 3 2 3 0 2 1 3 2 2 5 2 3 2 1 1 1 3

Részletesebben

Felnőttek, mert felnőttek

Felnőttek, mert felnőttek Zolnai Erika Felnőttek, mert felnőttek Értelmi sérült felnőttek szexuálpedagógiai támogatása KLTE S z o c í o Í ő í í í ű Tanszék Könyvtára Leli, KEZEM FOGVA ÖSSZ EfO & K > Kézenfogva Alapítvány Budapest,

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

A BETEGEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI (AZ 1997.ÉVI CLIV.TÖRVÉNY ALAPJÁN)

A BETEGEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI (AZ 1997.ÉVI CLIV.TÖRVÉNY ALAPJÁN) A BETEGEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI (AZ 1997.ÉVI CLIV.TÖRVÉNY ALAPJÁN) I. Az egészségügyi ellátáshoz való jog Minden betegnek joga van jogszabályban meghatározott keretek között az egészségi állapota által

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-537/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-537/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-537/2013. számú ügyben Előadó: dr. Tóth Lívia Az eljárás megindítása Egy idősotthont és fogyatékosok otthonait fenntartó nonprofit kft. ügyvezetője fordult

Részletesebben

100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon

100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon 100 női önismereti kérdés 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon Kedves Olvasó! Talán az Ön fejében is megfordult a kérdés: vajon miért

Részletesebben

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.)

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.) Az individuálpszichológia megjelenése a nevelési tanácsadói munkában avagy: ˇBirtokba venni a Napot nem elég, ha nem tudjuk másoknak is odaadni. Készítette: Kolozsvári Katalin pszichopedagógus Óvodai intézményünkben

Részletesebben

A MUNKAHELYI NEMEN ALAPULÓ KÜLÖNBSÉGTÉTEL FELSZÁMOLÁSÁNAK ELŐFELTÉTELE A NEMEN ALAPULÓ RÉSZREHA JLÁS FELSZÁMOLÁSA A SZÜLŐI SZEREPEK TEKINTETÉBEN

A MUNKAHELYI NEMEN ALAPULÓ KÜLÖNBSÉGTÉTEL FELSZÁMOLÁSÁNAK ELŐFELTÉTELE A NEMEN ALAPULÓ RÉSZREHA JLÁS FELSZÁMOLÁSA A SZÜLŐI SZEREPEK TEKINTETÉBEN A HIVATÁS ÉS A CSALÁDI ÉLET ÖSSZEEGYEZTETÉSE Várandós munkavállalók védelme; szülési szabadság; szülő i szabadság Kollonay-Lehoczky Csilla JÓ MUNKAVÁLLALÓ kontra JÓ GONDOZÓ még meddig? A MUNKAHELYI NEMEN

Részletesebben

Nincstelenség - korlátlan birtoklás

Nincstelenség - korlátlan birtoklás Nincstelenség - korlátlan birtoklás A birtoklás kérdése az elmúlt időszakban sokat foglalkoztatott azért is vállalkoztam e cikk megírására, hátha segít kicsit összerendezni a gondolataimat. Menet közben

Részletesebben

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja Mit mutatnak az adatbázisok a részmunkaidős (nem teljes munkaidős) foglalkoztatást illetően? készítette: MARMOL Bt. 2008. április

Részletesebben

volt, ő már maga után hívta a volt feleségét, hogy most is akkor üzent, hogy hívja fel, amikor éppen ebben az évben májusban elvett valakit feleségül

volt, ő már maga után hívta a volt feleségét, hogy most is akkor üzent, hogy hívja fel, amikor éppen ebben az évben májusban elvett valakit feleségül Él egy férfi Torontóban. Ötvenegy éves, boldogtalan. Van munkája, jól keres és mellette egy nő, aki gondját viseli. Olyan autón jár, amilyenen szeretne, olyan lakásban lakik, amilyet sokan irigyelnének.

Részletesebben

Cégvezető, MIR vezető: rajtuk áll vagy bukik minden

Cégvezető, MIR vezető: rajtuk áll vagy bukik minden Cégvezető, MIR vezető: rajtuk áll vagy bukik minden Mit mond az ISO 9001 es szabvány a vezetővel kapcsolatban? A szabvány 8 fejezetből áll, ebből a 8-ból egy fejezet teljes mértékben a vezetői feladatokról

Részletesebben

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA ÚJSÁGÍRÓI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS TRÉNING. Hallgatói elméleti anyag. 2012. tavasz

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA ÚJSÁGÍRÓI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS TRÉNING. Hallgatói elméleti anyag. 2012. tavasz BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA ÚJSÁGÍRÓI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS TRÉNING Hallgatói elméleti anyag 2012. tavasz www.bkf.hu / Karriercentrum / Tréningek / Letölthető állományok Szakirodalom: Németh

Részletesebben

Gebhardt Nóra. 12 hét. Mindent az abortuszról (azt is, amit az orvosok nem közölnek)

Gebhardt Nóra. 12 hét. Mindent az abortuszról (azt is, amit az orvosok nem közölnek) Gebhardt Nóra 12 hét Mindent az abortuszról (azt is, amit az orvosok nem közölnek) Csak erős idegzetűeknek ajánlott! A könyv a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, felkavaró képeket tartalmaz. Előszó

Részletesebben

Prostitúció és kizsákmányolás

Prostitúció és kizsákmányolás Prostitúció és kizsákmányolás Kizsákmányolják Önt vagy akarata ellenére prostituáltként dolgozik? Vagy ismer valakit, akinek ehhez köze van? Kérjen segítséget! Ha Ön prostituáltként dolgozik, könnyen lehet,

Részletesebben

A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora

A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora Kovács Anita (felvezető női hang): Az Irhás árok Budapest egyik szép kirándulóhelye, de azoknak, akik ott laknak, bizony okoz bizonyos problémákat

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Rózsa Huba HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Elhangzott Budapesten, a Szent István Társulat régi székházának dísztermében 2011. május 30-án, a Társulati Esték a Család Évében című rendezvénysorozat

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben

Részletesebben

A patikában nem kapható: Egészség másképp

A patikában nem kapható: Egészség másképp A patikában nem kapható: Egészség másképp Egészség másképp? Azoknak, akik elviselhetetlen fájdalmaktól szenvednek, vagy olyan problémájuk van, amit az egészségügy feltehetően nem tud az elvárásunknak megfelelően,

Részletesebben

Az antik világ nemi erkölcse

Az antik világ nemi erkölcse Az antik világ nemi erkölcse (T elein, X. évi., 8-'), '...m i, s.vrk.: liinődi A., líu d ap est, 1912, 108-112.) D r. K erényi Krtroly r. m. ( m ár elő ad ása a T e le ia E gyesületben, ((lynrsfrásos lejegyzés

Részletesebben

Mit közvetítenek a női magazinok 2012-ben?

Mit közvetítenek a női magazinok 2012-ben? Haraszti Adrienn Tömör Ágnes Mit közvetítenek a női magazinok 0-ben? A Nők Lapja, a Kiskegyed, az Éva és a Cosmopolitan magazinok 0-es évfolyamának tartalomelemzése Bevezetés A tömegkommunikáció korszakában

Részletesebben

A jogi ismertek oktatásának célja kettős:

A jogi ismertek oktatásának célja kettős: A jogi ismertek oktatásának célja kettős: az egészségügyi joganyag elsajátítása: azoknak az ismereteknek a megszerzése, ami a gyakorló orvos munkájához elengedhetetlenül szükséges az igazságügyi orvostan

Részletesebben

Alkotmány 54. (1) bekezdés az emberi méltósághoz való jog Alkotmány 70/A. (1) bekezdés a jogegyenlőség elve

Alkotmány 54. (1) bekezdés az emberi méltósághoz való jog Alkotmány 70/A. (1) bekezdés a jogegyenlőség elve Az Alkotmánybíróság legutóbbi döntéseibôl 68/E/2004. AB határozat Alkotmány 54. (1) bekezdés az emberi méltósághoz való jog Alkotmány 70/A. (1) bekezdés a jogegyenlőség elve Egy indítványozó mulasztásban

Részletesebben

SEK Budapest Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

SEK Budapest Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium SEK Budapest Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Szerződési feltételek A Bevezetés és fogalom-meghatározások 1. A jelen Szerződési Feltételek oktatási szolgáltatásra vonatkozó jogviszony alapját képezik.

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől

3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől -1- -2- -3- -4- 3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől Magyarország Alaptörvényének II. Cikke alapvetésként rögzíti, hogy mindenkinek joga van

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ. A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai)

KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ. A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai) KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai) Az adatokról A számok nem reprezentatívak, és nem is teljesek (nem mindenről

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 30-i nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 30-i nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 30-i nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek: Nyílt

Részletesebben

KOVÁCS GABRIELLA, KOVÁCS VIKTÓRIA A HIV/AIDS FERTŐZÖTTEK BETEGJOGAI ÉS SZEMÉLYISÉGI

KOVÁCS GABRIELLA, KOVÁCS VIKTÓRIA A HIV/AIDS FERTŐZÖTTEK BETEGJOGAI ÉS SZEMÉLYISÉGI KOVÁCS GABRIELLA, KOVÁCS VIKTÓRIA A HIV/AIDS FERTŐZÖTTEK BETEGJOGAI ÉS SZEMÉLYISÉGI JOGAI A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSBAN ÉS BÜNTETÉS- VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEKBEN, VALAMINT AZ EBBŐL EREDŐ POLGÁRI JOGI FELELŐSSÉGI

Részletesebben

Diákönkormányzat és Művészeti Iskola DÖK Intézményvezetői pályázatok értékelése Javaslattétel

Diákönkormányzat és Művészeti Iskola DÖK Intézményvezetői pályázatok értékelése Javaslattétel ETYEK KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL H-2091 Etyek, Körpince köz 4. Telefon: 06-22/353-633; 06-22/353-698 Fax: 06-22/353-655 E-mail: titkarsagetyek@fibermail.hu Ügyiratszám: 860-32/2009 Ügyintéző: Palotai

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével

Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével Paár Ádám Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével Kevés személyiség nyomta rá a bélyegét a világ arculatára olyan mértékben, mint George W. Bush. Valószínűleg még sokáig elhúzódik a vita arról,

Részletesebben

BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1

BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1 Dr. Fazekas Judit Dr. Gyenge Anikó BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1 I. BEVEZETŐ NEMZETKÖZI ÉS KÖZÖSSÉGI JOGTÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK I.1. A NEMZETKÖZI

Részletesebben

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL RÓZSÁSSY BARBARA 59 gondolok, kell, méghozzá az írás, a vers létjogosultsága mellett. Miként valamiképp a szerzõ is ezt teszi könyvében mindvégig. Hogy a társadalomnak mára nemhogy perifériájára került,

Részletesebben

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? 1. oldal Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? Nagy Erika, 2013 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 18-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 11/2015. (VIII.19.) önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről 198/2015.

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

FÉRFIAK KLUBJA - Női teszt a férfi értékekről 2015 Minden jog fenntartva.

FÉRFIAK KLUBJA - Női teszt a férfi értékekről 2015 Minden jog fenntartva. 1 Ez a kutatás és az elemzése, annak minden szerzői joga és a szerzői joghoz kapcsolódó vagyoni jog a Férfiak Klubja tulajdona. Részeinek vagy egészének felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel, a Férfiak

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

A PDSZ PROGRAMJA 2011-2015

A PDSZ PROGRAMJA 2011-2015 A PDSZ PROGRAMJA 2011-2015 A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének programja 1. Alapelvek A PDSZ-nek, mint nyitott szakmai szakszervezetnek legfontosabb célja a közszolgálat területén, ezen belül

Részletesebben

Tisztelt Módszertani Gyermekjóléti Szolgálat!

Tisztelt Módszertani Gyermekjóléti Szolgálat! Tisztelt Módszertani Gyermekjóléti Szolgálat! Magyarországon évente 1000 serdülőkorú lányból 30 lesz várandós nagykorúságának betöltése előtt. Közel felük megszakíttatja terhességét, másik felük pedig

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve tervezete 2011. szeptember 26-i munkaanyag

Az új Munka Törvénykönyve tervezete 2011. szeptember 26-i munkaanyag Az új Munka Törvénykönyve tervezete 2011. szeptember 26-i munkaanyag I. A tervezet és a háromoldalú tárgyalásokon született megállapodások viszonya (Dőlt betűvel a háromoldalú tárgyalásokon született megállapodások

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8250/2012. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8250/2012. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8250/2012. számú ügyben Előadó: dr. Zemplényi Adrienne Az eljárás megindulása A panaszos azért fordult hivatalomhoz, mivel sérelmezte, hogy a közfoglalkoztatás

Részletesebben

I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA

I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA 1. SZOCIOLÓGIAI-DEMOGRÁFIAI ADATOK A Forrásközpont honlapján közzétett kérdőívünkre 21 fő válaszolt. Válaszadóink többsége nő (81%), férjezett/nős (62%), Budapesten,

Részletesebben

Az üzletrész-átruházási szerződésről

Az üzletrész-átruházási szerződésről Pintér Attila Az üzletrész-átruházási szerződésről 1. Bevezetés A napi gyakorlatban számtalanszor kötnek a felek üzletrész-adásvételi szerződést, jogviszonyukra pedig a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

A legjobb érdek érvényesítése a gyermekvédelmi

A legjobb érdek érvényesítése a gyermekvédelmi Both Éva Kuslits Gábor A legjobb érdek érvényesítése a gyermekvédelmi szakellátásban minden gyermek egyéni érdekén kívül álló érdek csak akkor érvényesülhet, ha azt a gyermek érdeke megkívánja vagy megengedi.

Részletesebben

Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Hatodik rész. Dolgozó nők a magánéletben

Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Hatodik rész. Dolgozó nők a magánéletben Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Hatodik rész Dolgozó nők a magánéletben A válaszolók 52%-a gyermektelen, 19-19%-nak egy vagy két gyermeke van, legkevesebben (1%) a 3-nál több gyermekes családanyák

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI 2014. január 24. 2014. 2. szám AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HIVATALOS LAPJA TARTALOM 1/2014. (I. 21.) AB határozat a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése és az Országos Választási

Részletesebben

Mi a Creative Commons? Amit kihoznak belőle...

Mi a Creative Commons? Amit kihoznak belőle... Mi a Creative Commons? Amit kihoznak belőle... A Creative Commons témáját körbejáró kerek-asztal beszélgetés alapjául szolgáló MIE vitaanyag 2006. október 9-én az it.news.hu internetes honlapon nyilvánosságra

Részletesebben