J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 5-én, órai kezdettel megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Kazár Magtárház Jelen vannak: Fekécs Zoltán alpolgármester 3. Cziglerné Pántya Mónika képviselő 4. Gecse Ákos képviselő 5. Nagy Szilárd képviselő 6. Szabó László képviselő 7. Tóth Tiborné képviselő Tanácskozási joggal részt vesz: Győriné Új Mária könyvvizsgáló Licskó Bálint ügyvezető Tőzsér László művelődés-szervező : Köszönti a képviselőtestületek tagjait és a meghívottakat. Megállapítja, hogy a 7 fős képviselő-testületből 7 fő jelen van, így az ülés határozatképes. A napirendi pontokat mindenki írásban megkapta, melyek a következők: Napirendi pontok: 1. Tájékoztatás a település egészségügyi helyzetéről Előterjesztő: Dr. Baranyi György háziorvos, Dr. Koncz Gábor fogorvos, Oláhné Deák Éva védőnő 2. A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló rendelet módosítása Előterjesztő: 3. Kazár Község Önkormányzata évi költségvetésének módosítása Előterjesztő: 4. Tájékoztató a Kazári Búcsú előkészítéséről Előterjesztő: Tőzsér László művelődés-szervező, Gecse Ákos Kulturális- Hagyományőrző és Turisztikai Tanácsnok 5. Kazári Szociálpolitikai Nonprofit Kft évi üzleti tervének módosítása Előterjesztő: Licskó Bálint ügyvezető 6. Az önkormányzat által a civil szféra munkáját elismerő díjakhoz érkezett javaslatokról Előterjesztő: Tőzsér László művelődés-szervező, Nagy Szilárd Civil Tanácsnok 1

2 7. Bojtorján Óvodafenntartó Társulás mb. vezetőjének megbízása. Döntés a Bóbita Óvodafenntartó Társulás létszámleépítéséről Előterjesztő: 8. Egyebek Kéri, hogy aki a kiküldött napirendi pontokkal egyetért, jelezze. Jegyzőkönyv hitelesítésére Gecse Ákos és Nagy Szilárd képviselőket kéri fel, amelyet a testület határozathozatal mellőzésével egyhangúlag elfogad. 1. Napirendi pont Tájékoztatás a település egészségügyi helyzetéről : Köszönti Oláhné Deák Éva védőnőt és dr. Baranyi György háziorvost. Tájékoztatja a jelenlévőket, hogy dr. Koncz Gábor fogorvos elfoglaltsága miatt jelenleg is rendel - nem tudott megjelenni az ülésen. A beszámolókat mindenki írásban megkapta. Megkérdezi a megjelent előterjesztőket, hogy szóbeli kiegészítésük van-e. Szóbeli kiegészítés nincs. Kérdés, vélemény? Szabó László képviselő Kazár lakossága 1959 fő, a doktor úr beszámolójában a betegek számaként 1779 fő van feltüntetve. Miből adódik a különbség? Dr. Baranyi György háziorvos Szabad orvosválasztás van, többen akik betelepülnek, előfordul, hogy maradnak a korábbi orvosuknál. A különbség döntő része pedig abból adódik, hogy a gyermekek kártyáját a gyermekorvosnak adják le. Fekécs Zoltán alpolgármester A fő betegségként a cukorbetegség és a magas vérnyomás szerepel. Mit lehetne azért tenni, hogy ez az arány csökkenjen. Dr. Baranyi György háziorvos Az objektív feltételek biztosítottak. Minden eszköz megvan ezek kezelésére. Inkább szubjektív okokon múlik, amit az egyén tud teljesíteni szűréseken való rendszeres megjelenés, diéta megtartása, stb. Tóth Tiborné képviselő Ha van EKG készülék, miért kell Salgótarjánba menni? Dr. Baranyi György háziorvos Sürgősségi alapon végzünk ilyen vizsgálatokat. Kívánságra is működik, egy vizsgálat ára 500,-Ft. Cziglerné Pántya Mónika képviselő A beszámolóban szerepel, hogy a szaknővér nyugdíjba vonul. Hogyan fog ez után működni a szolgálat. Betöltésre kerül-e az állás? 2

3 Dr. Baranyi György háziorvos Nem kerül betöltésre. Egy nővérrel fogunk tovább működni. Fekécs Zoltán alpolgármester Megköszöni az iskolában végzett védőnői és orvosi munkát. Szabó László képviselő A védőnői beszámolóban szerepel utolsó mondatban egy olyan megjegyzés, amit le kellene tisztázni. Oláhné Deák Éva védőnő Az iskolai munkámért járó finanszírozást az önkormányzat kapja meg. A társadalombiztosítás 40,- Ft-al finanszírozza ezt a munkámat gyermekenként, ezt én nem kapom meg. : Az OEP finanszírozás ebben az évben Ft. Havi ellátási fix támogatás 100 e Ft, fejkvóta ,-Ft. Tehát havonta ,-Ft kap az önkormányzat. Az önkormányzat helyett ,-Ft-ot költ a védőnői finanszírozásra. Tehát több mint 600 e Ft tal többet fizet ki az önkormányzat, mint amennyi támogatást kap. Nincs ilyen finanszírozás, hogy 40,-Ft gyermekenként. A védőnőnek a munkaviszonya az önkormányzatnál van, de nem tudjuk, hogy mit csinál, a munkaköri leírásában foglaltakat nem kérhetjük számon. Kicsit furcsán működik ez az egész rendszer. Dr. Baranyi György háziorvos Elmondja, hogy változások lesznek a védőnői szolgálatnál is. Már most is nagyon sok helyen a védőnő vállalkozásban működik. : Éveken keresztül nagyon sokszor előjött a szenvedélybetegség kérdése. Most a beszámolóban nem szerepel. Dr. Baranyi György háziorvos Gyakorlatilag stagnál ez az arány. Tájékoztatja a jelenlévőket, hogy az iskolai orvosi munkát csak olyan felszerelésekkel felszerelt orvosi szobában lehet biztosítani, ami szinte egy orvosi rendelőben is van. Pl. injekciózni nem lehet, ha nem állnak fenn ezek a feltételek. A csoportos oltásokat különösen szigorúan kell venni. : Megköszöni a beszámolókat, az eddigi együttműködést. A fogorvosi munkánál is látszik, a tavalyi és az idei betegszám közti jelentős különbség. Ebben az évben a páciensek száma sokkal több, úgy látszik elindult valami pozitív változás a lakosság körében. Jó munkát és a továbbiakban is sikeres együttműködést kíván. A testület tudomásul vette a beszámolókat. 2. Napirendi pont 3

4 A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló rendelet módosítása A rendelet több helyen módosításra szorul. Az egyik a fizetés kérdése, az elmúlt évben 630 e Ft-ot költöttünk a temetőre, ez csak dologi kiadás ban vezettük be, hogy minimális sírmegváltási díjat kell fizetni. A díjak esetében a környező települések rendeleteit is átnézve a beterjesztett anyagban a térítési díjak összegeként a környező településeken alkalmazott térítési díjak kb. 1/3-ada. Pontosítani kell néhány dolgot a szolgáltatók felé a bejelentéskötelezettség terén, illetve a jogszabályváltozásokat is szükséges átvezetni. Illetve kiegészítésként jelenik meg egy olyan pont, mely szerint, amennyiben nem kazári lakos szeretne temetkezni a kazári temetőben a megállapított sírhelydíjon felül pótdíjat kell fizetni. A cél nem lehet az, hogy rentábilis legyen a működtetése, mert ez soha nem lesz. Kérdés, vélemény? Szabó László képviselő Hiányolja, hogy nem jelenik meg a rendeletben azzal kapcsolatban semmi, hogy ha temetés során a temetkezési vállalkozó kárt okoz a mellette lévő sírban, kártérítési kötelezettsége van. A fenntartó felelősséggel tartozik a sírok megőrzéséért. Győriné Új Mária könyvvizsgáló A fenntartó önkormányzatnak semmi köze nincs hozzá. A két magánszemély a polgári jog alapján kell rendezze. A sír tulajdonosának kell rendezni a szolgáltatóval. Csak a temető területe az önkormányzat tulajdona, a sírok nem. Az önkormányzat közvetíthet az ügyben, a vállalkozó és az ügyfél között, hiszen tudja, melyik temetkezési vállalkozó volt jelen a temetőben, de nem léphet be hivatalosan az ügybe. Fekécs Zoltán alpolgármester A temető nyitvatartási rendje szabályozva van. Ennek ellenére a kapu állandóan nyitva van. Az luxus, hogy egy temetőgondnokot fenntartsunk. A jelenlegi temetőgondnok a temetőgondnoki feladatok ellátása mellett más feladatokat is ellát. Különben a temető hátulról is megközelíthető. A temetőgondnoki feladatokat nem mindenki vállalja. Másik az, hogy nem minden hónapban van temetés, illetve a temetőben feladat, ezért máshová is el kell vezényelni. Cziglerné Pántya Mónika képviselő A halottasház használati díját kinek kell fizetni? 4

5 A temetkezési vállalkozó beépíti a szolgáltatás díjában a halottasház használati díját A sírhelyek díját az önkormányzat felé kell rendezni. A sírhelyekről egy jól működő nyilvántartást kell vezetni. Kérdésként merül fel, hogy a 25 éves megváltásnál, honnan számoljuk a 25 évet. Fel kell mérni a régi sírhelyeket, amennyiben az ügyfél igényt tart rá, váltsa meg újra. Fekécs Zoltán alpolgármester Nagyon soknak tartom azt, hogy ha megváltja valaki a sírhelyet, és ha nem temetkezik bele, akkor évente 8.000,-Ft-ot fizessen. Pont az lenne a cél, hogy ne tartsunk fel üres sírhelyeket fölöslegesen. Fekécs Zoltán alpolgármester Tudomásul kell venni, hogy az idősek előre gondoskodni szeretnének a sírhelyükről. Azt is tudomásul kell venni, hogy a temetőnek is van egy sírhelykapacitása. A jogszabályok szerint 25 év után újra meg kell váltani a sírt, de eddig még ezt itt nem léptük meg. A képviselő-testület a rendelet módosítást részletesen megvitatta és az alábbi kérdések merültek fel a vita során: mi minősül egyáltalán üres sírhelynek? 25 év után újra meg kell váltani a sírhelyet. Honnan számolják a 25 évet? 1996-tól, vagy évtől visszaszámolva? az urnafülke megváltási időtartama is 25 év melyik sírhely a megváltható? előtt ingyenes volt, ez év után meg kell váltani újra. A lakosság kiértesítése hogyan történik? Ki fizet, mikortól fizet. a rendelet elfogadása után a jegyző kiértesíti a lakosságot, hogy a törvény értelmében meg kell váltani 25 évre a sírt. A törvény azt írja elő, hogy 25 év után kihantoltatjuk a halottat és betehetjük egy közös sírba. A sír újramegváltásának összegét az önkormányzat határozza meg. Összefoglalva az alábbi döntés született: Fel kell mérni a sírhelyeket. Pontos nyilvántartást kell vezetni. Eltemetés óta eltelt 25 év meg kell váltani a sírt. Tehát július 6. után eltemetetteket fel kell szólítani a sír újramegváltására. Az az üres sírhely, ahová még soha nem temetkeztek, illetve ami nincs megváltva. Kazári újságban részletesen tájékoztatni a lakosságot minderről. Van e a rendelettel kapcsolatos módosítási javaslat? 5

6 Fekécs Zoltán alpolgármester Továbbra is soknak tartja az évenkénti 8.000,-Ft-os megváltási díjat, azon esetnél, mikor a megváltáskor halott elhelyezésére nem kerül sor. Véleménye szerint a rendelet tartalmazzon egy fogalomtárat, így tisztázva lenne, mi minősül üres sírhelynek, és miért kell érte fizetni, illetve honnan számoljuk a 25 évet a megváltásnál. Az urnafülke egyszeri megváltásánál (rend. 6.. (2) bekezdés c) pontja) is oda kellene írni a 25 évet. A halottasház használati díj 8.000,-Ft. /alkalom. Itt meg kell jegyezni, hogy ezt a szolgáltatónak, a temetkezési vállalkozónak kell fizetni. Megkéri Fekécs Zoltán alpolgármestert, hogy a rendelettel kapcsolatban a módosító javaslatát tegye meg. Fekécs Zoltán alpolgármester Az évenkénti 8.000,-Ft-os megváltási díjat javaslom eltörölni. Kéri, aki a módosító javaslatot támogatja, jelezze. A képviselő-testület 2 fő igen szavazat 5 fő nem szavazat mellett a módosító javaslatot nem fogadta el. (Szavazás módja: egyszerű 94/2011. (VII. 05.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Fekécs Zoltán alpolgármester temetői rendelethez tett módosító javaslatát nem fogadja el. A rendelet módosítást a megbeszélt kiegészítésekkel együtt aki elfogadja, jelezze! A képviselő-testület egyhangúan elfogadta. (Szavazás módja: minősített többség, nyílt szavazás.) 8/2011. (VII. 06.) sz. rendelet Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 17/2000. (XII. 14.) Kazár Község Önkormányzat rendeletének módosítását a kiegészítésekkel együtt elfogadja. A kazári újságba írni kell egy cikket ezzel kapcsolatban, illetve a rendeletet a honlapon meg kell jelentetni. 3. Napirendi pont Kazár Község Önkormányzata évi költségvetésének módosítása 6

7 A féléves beszámolóval egyezően a módosításokkal átdolgoztuk a bevételeket és a kiadásokat. Jelentős bevételként jelentkezett a közmunkásokra kapott pályázati támogatás. Győriné Új Mária könyvvizsgáló Tekintettel arra, hogy a hiány mértéke nem nőtt és nem is csökkent javaslom a költségvetésének módosítását elfogadni. Az eredeti költségvetésben elfogadottakkal megegyezően a költségvetési működési hiány 25 millió, a felhalmozási hiány 10 millió, tehát változás nem történt. A könyvvizsgáló írásos véleményét a testületi tagok az ülésen megkapták. Kérdés, vélemény? Cziglerné Pántya Mónika képviselő A Pénzügyi Bizottság tárgyalta az előterjesztést, a költségvetés módosítását elfogadásra javasolja. Kéri, aki a Kazár Község Önkormányzata évi költségvetésének módosítását elfogadja, jelezze. A képviselő-testület egyhangúan elfogadta. (Szavazás módja: minősített többség, nyílt szavazás.) 9/2011. (VII. 06.) sz. rendelet Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Kazár Község Önkormányzata évi költségvetésének módosítását a melléklet szerint elfogadja. 4. Napirendi pont Tájékoztató a Kazári Búcsú előkészítéséről Az írásos anyagot az ülésen került szétosztásra. Tőzsér László művelődés-szervező A Civil Tanács és a Kulturális Hagyományőrző és Turisztikai Tanács tárgyalta a programtervezetet. Ismerteti a XXI. Kazári Búcsú tervezett időpontját és programját. Kérdés, vélemény? Nem volt. A tájékoztatást a testület tudomásul vette. 5. Napirendi pont Kazári Szociálpolitikai Nonprofit Kft évi üzleti tervének módosítása 7

8 Az anyagot írásban mindenki megkapta. Az ügyvezetőnek szóbeli kiegészítése nem volt. Cziglerné Pántya Mónika képviselő A Pénzügyi Bizottság tárgyalta az anyagot, elfogadásra javasolja. Javaslatként hangzott el a mezőgazdasági tevékenység beindítása. Licskó Bálint ügyvezető Kiegészítésként elmondja, hogy a nagyüzemi termelés gondolatát el kell vetni, nem rentábilis. Az önkormányzati, illetve a lakossági megkereséseket tudják kiszolgálni. Szabó László képviselő A leírtak nem teljes mértékben elégítik ki őt. A három elképzelést elfogadhatónak tartja, egyetért azzal, hogy mikro-betonüzem nem veszi fel a versenyt a többi gyártóval. Az önkormányzati és a lakossági igényeket viszont ki tudják szolgálni. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a mezőgazdasági tevékenységekre. Sok embert tudunk közmunkásként foglalkoztatni. Javasolja, hogy a Kultúrház rendbetételét, olyan állapotba hozni, hogy működni tudjon. Példaként említi Vizslást, irigyli a közösségi ház létrehozását. Észrevételként hozzáteszi, hogy dönteni kellett, iskolát kell-e építeni, vagy kultúrházat rendbe tenni. Meg kell próbálni forrásokat szerezni rá. Fontossági sorrendet kellett felállítani. Cziglerné Pántya Mónika képviselő A két települést nem lehet összehasonlítani. Kazáron rengeteg önkormányzati épület lett felújítva. Az iskola építése, fejlesztése fontos feladat volt, hiszen itt az iskola központja. A kultúrház rendbetételére elkészült egy pályázat, nem volt rá forrás, bármikor megjelenik rá pályázati lehetőség, be lehet adni. Fekécs Zoltán alpolgármester Egy kétezer lélekszámú községnek el kell dönteni, mi a fontosabb, mit tud fenntartani. A Kft. üzleti tervénél nem látom a gépjárművek üzemeltetésének a ráfordítási költségét. Az önkormányzat finanszírozza. Szabó László képviselő Ez így egy kicsit fals képet mutat az üzleti terv. Valóban nem teljes képet mutat a dolog, hiszen a közmunkások bére sem ott jelenik meg. Győriné Új Mária könyvvizsgáló 8

9 A közmunkaprogramhoz nagyon sokat kell az önkormányzatnak hozzátenni. A Kft. nem lehet ilyen helyzetbe hozni. Ha mindent összeszámolunk, a közmunkaprogram csak 80 %-os támogatással bír. 20 %-os önerőt kell hozzáadni. További kérdés, vélemény, megjegyzés nem volt. A képviselő-testület 6 fő igen szavazattal, 1 fő tartózkodással a Kazári Szociálpolitikai Nonprofit Kft. üzleti tervének módosítását elfogadja. (Szavazás módja: egyszerű 95/2011. (VII. 05.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kazári Szociálpolitikai Nonprofit Kft. üzleti tervének módosítását a melléklet szerint elfogadja. 6. Napirendi pont Az önkormányzat által a civil szféra munkáját elismerő díjakhoz érkezett javaslatokról Tőzsér László művelődés-szervező Civil tanácsülésen tárgyalták a témát. Mind a három kategóriába jött már javaslat, de úgy döntöttek, hogy ezen a héten csütörtökig még lehet javaslatokat beadni a neten letölthető, illetve a hivatalban is elérhető adatlapon. Jövő héten hétfőn dolgozza fel és értékeli a Civil tanács a beadott javaslatokat. A képviselő-testület a címek és díjak adományozásának hatáskörét a Civil Tanácsra ruházta át. Tudomásul vesszük az elmondottakat. 8. Napirendi pont Bojtorján Óvodafenntartó Társulás mb. vezetőjének megbízása. Döntés a Bóbita Óvodafenntartó Társulás létszámleépítéséről A témával már több testületi ülésen foglalkoztunk. Az új társulás megalakult, a szakértői véleményt követően a megyei önkormányzat illetékes bizottsága is jóváhagyta a társulás létrejöttét, jelenleg folyamatban van a MÁK-nál a törzskönyvi bejegyzés, illetve a KIR-ben történő bejelentés. Rákóczibánya testülete nyilatkozott, hogy sem kinevezett, sem megbízott óvónőt nem kíván megnevezni. A kazári óvóda testületével történő előzetes egyeztetés alapján megbízott óvónőnek Katona Miklósnét javasoljuk megbízott 1 évre megbízott óvodavezetőnek. Később az óvódavezetői pályázat kiírásra kerül Egy óvónő alkalmatlan az óvónői feladatok ellátására. A felmentéssel kapcsolatos összegeket ki kell fizetni. Ahhoz azonban, hogy a létszámleépítésre vonatkozó pályázaton ezen összegeket vissza tudjuk igényelni, bizonyos feltételeknek meg kell felelnünk. 9

10 Szükséges a születések számát figyelembe véve, illetve a törvényi előírásoknak megfelelően 1 fő létszám leépítését javaslom. Kérdés, vélemény? Nem volt. Aki egyetért azzal, hogy 1 éves időtartamra Katona Miklósnét megbízzuk az óvodavezetői feladatok ellátásával, kérem jelezze! A képviselő-testület egyhangúan elfogadta a javaslatot (Szavazás módja: egyszerű 96 /2011. (VII.05.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bojtorján Óvodafenntartó Társulás megbízott vezetőjének határozott időre, ig tartó időtartamra Katona Miklósné 3127 Kazár Kossuth Lajos út 69. szám alatti lakost bízza meg. Aki egyetért azzal, hogy a kazári óvoda létszámát 1 fővel csökkentsük, kérem jelezze. 97/2011. (VII.05.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a jelenleg még működő Bóbita Óvodafenntartó Társulás létszámának egy fővel történő csökkentését támogatja. Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete kijelenti, hogy a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatott, munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli foglalkoztatására nincs lehetőség. Tájékoztatásul elmondja, hogy a leépítést a három település, a kinevezést a két település képviselő-testülete is elfogadta. 8. Egyebek 1. Ismerteti Bátonyterenye Város Önkormányzatának levelét a testülettel. A Bátonyterenye Ózdi úton található hrsz-ú, 2282 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan több községi önkormányzat osztatlan közös tulajdonában van. Az ingatlan kezelésének költségét évtől Bátonyterenye Önkormányzata állja. Kazár Község Önkormányzata 22530/ (3,6%) tulajdoni aránnyal rendelkezik. Két lehetőség merült fel: a) az önkormányzat a közös tulajdont terhelő kötelezettségek ellentételezéseként térítésmentesen átadja, elajándékozza a tulajdonrészét Bátonyterenye Város Önkormányzatának; 10

11 (ebben az esetben a szerződéskötéssel, fölhivatali bejegyzéssel járó összes költséget, díjat vállalná Bt. Önkormányzata) b) a felmerült költségek megfizetése a tulajdonszerzés időpontjától számítva. A testület megvitatta a két lehetőséget. Javasolja az a) variáció elfogadását, azzal a kitétellel, hogy nem ajándékozás címén, hanem térítésmentes átadással. Kérdés, vélemény? Nem volt. Kéri, aki elfogadja a javaslatot, jelezze. A képviselő-testület egyhangúan elfogadja a javaslatot. (Szavazás módja: egyszerű 98/2011. (VII.05.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bátonyterenye Város Önkormányzattal közös tulajdonú ingatlanok helyzetének rendezése érdekében, a Bátonyterenye Ózdi út hrsz-ú, 2282 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan 22530/ tulajdoni hányadát térítés nélkül átadja Bátonyterenye Város Önkormányzata részére. A térítés nélküli átadással felmerülő ügyvédi, földhivatali költségeket Bátonyterenye Város Önkormányzata viseli. A képviselő-testület felhatalmazza t a szerződés aláírására. 2. Lakossági kérelem érkezett Kazár község Helyi Építési Szabályzatának módosítására. A módosításnak jelentős pénzvonzata van. Már érkezett régebben is módosításra javaslat. Javasolja, hogy amennyiben a Helyi Építési Terv módosítása napirendre kerül, az eddig felmerült módosítási igényeket majd figyelembe kell venni. Tudomásul vettük, visszatérünk rá a rendezési terv felülvizsgálata kapcsán. Kérem, aki ezzel egyetért, jelezze. A képviselő-testület egyhangúan elfogadja a javaslatot. (Szavazás módja: egyszerű 99/2011. (VII.05.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Berki Béla 3127 Kazár Liget út 67. szám alatti lakos Kazár Község Helyi Építési Szabályzatának módosításával kapcsolatos beadványát megtárgyalta, javaslatát a szabályzat legközelebbi módosításánál figyelembe veszi. 11

12 3. A VGÜ a testület által már korábban tárgyalt pályázatot én szeretné beadni. Ezzel kapcsolatos projekt előkészítésére állított össze egy együttműködési megállapodást. A megállapodás tartalmazza, hogy a települési szilárhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése érdekében létrejövő társulás megalakításához és az ennek érdekében benyújtandó projekt-javaslatot megalapozó megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez közös költségviselés mellett hozzájárulnak a helyi önkormányzatok. A tanulmány elkészítését ,-Ft+ ÁFA összegben maximálja. Jeleztem, hogy a lakosságszám sem teljesen stimmel. Javaslom az együttműködési megállapodás elfogadását. Kérdés, vélemény nem volt. Kéri, aki a javaslattal egyetért, jelezze. A képviselő-testület egyhangúan elfogadja a javaslatot. (Szavazás módja: egyszerű 100/2011. (VII.05.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a települési szilárdhulladékgazdálkodási rendszerek fejlesztése érdekében létrejövő társulás megalakításához és az ennek érdekében benyújtandó projekt-javaslatot megalapozó előzetes megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez közös költségviselés mellett hozzájárul, felkéri t az együttműködési megállapodás aláírására. 4. A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar együttműködési megállapodása a testületi anyagban kiküldésre került. A főiskolának pályázat beadásához kellett ez a megállapodás. A főiskolával több projektben működtünk már együtt. Az együttműködési megállapodásban foglaltaknak pénzügyi vonzata nincs. A megállapodás célja, hogy közös tevékenységgel hozzájáruljunk Nógrád megye és települései gazdasági és társadalmi fejlesztésének előmozdításához. Kérem erősítsük meg ezt a megállapodást. Kérem, aki egyetért, jelezze. A képviselő-testület egyhangúan elfogadja a javaslatot. (Szavazás módja: egyszerű 101/2011. (VII.05.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért a Budapesti Gazdasági Főiskola és Számviteli Kar Salgótarjáni Intézete és Kazár Község Önkormányzata között létrejött együttműködési megállapodás megkötésével. A megállapodó felek közösen tevékenykedve a jövőben hozzájárulnak Nógrád megye és települései gazdasági és társadalmi fejlesztésének előmozdításához. A megállapodás nem tartalmaz kötelező pénzügyi előírásokat a megállapodó felek számára. 12

13 5. Ingatlanok megvásárlása vonatkozóan érkezett javaslat. A kiküldött anyagban szerepel az ingatlanok alaprajza, ill. a tulajdoni lapok másolatai. Az egyik ingatlannak már elrendeltük a kényszerbontását. Mindkettő lepusztult állapotban van, az egyik valamivel jobb. A tulajdonosokkal a beszélgetés során felvetődött, hogy gondolják meg, ,-Ft összeg megvételére vonatkozó javaslatot a testület elé terjesztek, akkor, ha elfogadja a testület, nem kell lebontaniuk az ingatlant, mely szintén jelentős költségekkel járna. A lakóházak megvételéhez képviselő-testületi döntés szükséges. Kérem, aki egyetért azzal, hogy ,-Ft összegért megvegye az önkormányzat, jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot. (Szavazás módja: egyszerű 102/2011. (VII.05.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete vételi ajánlatot tesz a hrsz: 120. valóságban a 3127 Kazár Petőfi út 18. és a hrsz.: 128/1, 128/2. valóságban 3127 Kazár Petőfi út 34. szám alatti lakóépületek megvásárlására összesen ,-Ft, azaz Egyszázezer forint összegben. Felkéri t és Mona Gyula jegyzőt, hogy az adás-vételi szerződés megkötése érdekében a tulajdonossal vegye fel a kapcsolatot, és az adásvételi szerződést a polgármester kösse meg. 6. A Római Katolikus Egyházközség egy területrészt ajándékozna az önkormányzatnak. Mindennek előzménye, hogy az önkormányzat az egyházközség kérésére lebontott egy ingatlanrészt, ennek fejében adja át ezt az területrészt. Az önkormányzatnak szüksége van arra, hogy a területet le tudjuk zárni. Ezzel az ajándékozási szerződés megkötésével le tudjuk zárni a dolgot, és be tudjuk adni a földhivatalhoz a kérelmet, hogy bejegyzésre kerüljön. Kérem, aki egyetért az ajándékozási szerződés aláírásával, jelezze. A képviselő-testület egyhangúan elfogadta a javaslatot. (Szavazás módja: egyszerű 103/2011. (VII.05.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Római Katolikus Egyházközség (3127 Kazár Kossuth út 2. kép.: Zahar Béla plébános) által Kazár Község Önkormányzata részére ajándékozni kívánt Kazár 56. hrsz-ú alatt nyilvántartott templom megnevezésű, 7878 m2 alapterületű ingatlanból 1162 m2-t terület térítésmentes átvételéhez hozzájárul. Fent nevezett területet az ST-Szerpentin Bt. által 39/2010. munkaszámú változási vázrajz alapján Kazár Község Önkormányzatának tulajdonában álló Kazár 57. hrsz-ú, temető megnevezésű ingatlanhoz csatolnak. 13

14 A képviselő-testület tudomásul veszi, hogy a fenti jogügylettel kapcsolatban felmerülő költségek a megajándékozott Kazár Község Önkormányzatát terhelik. Felkéri t az ajándékozási szerződés aláírására. 7. Az önkormányzatoknak esélyegyenlőségi tervet kell készíteni, mely már a pályázatok benyújtásának feltétele. Ennek elkészítése szakértői gárdát igényel. Az elkészült közoktatási esélyegyenlőségi tervvel kell majd összedolgozni. Kértünk árajánlatot. Két céggel is beszéltem, közel azonos ajánlatot adott, úgy gondolom, hogy lakosságszám arányában számolnak. Az Euron Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Euron Pedagógiai Intézete által adott árajánlat ,-Ft+Áfa. Még esetleg meg lehet próbálni megkérni őket, ha Vizslás is elfogadja, hogy engedjenek az árból. Úgy gondolom, hogy mindenképpen meg el kell készíttetni, a szerződésbe bele kell foglalni garanciát. Esélyegyenlőségi szakértő van felkérve a munkához. Úgy gondolom, hogy mindenképpen meg el kell készíttetni, a szerződésbe bele kell foglalni garanciát. Részenként a szakértővel vizsgáltassuk át. Javaslom a árajánlat elfogadását. Kérem, aki ezzel egyetért, jelezze. A képviselő-testület egyhangúan elfogadta a javaslatot. (Szavazás módja: egyszerű 104/2011. (VII.05.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Euron Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Euron Pedagógiai Intézet által Kazár Község Önkormányzata Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatára és az Esélyegyenlőségi Terv elkészítésére tett árajánlatát, ,-Ft + Áfa- elfogadja. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a szerződést készítse elő. 8. A szociális étkeztetést átadtuk kistérségi hatáskörbe. Korábban ki lett írva a közbeszerzési eljárást, melyet az ANIFER Kft. nyert meg. Ez a szerződés val letelt. Az étkeztetést kivették a közbeszerzési eljárás hatálya alól. Előzetes egyeztetés alapján azonban olyan elvárásunk azért volt, hogy az a szolgáltató működtesse, mint a konyhát és a gyerekek étkeztetését. Minden település ugyanazt az álláspontot képviselte, mint mi, hogy ahol konyha van, az működtesse a szociális étkeztetést. A döntés azonban a kistérség hozza meg. 14

15 9. Cigány Kisebbségi Önkormányzat tagja kereste meg polgármester asszonyt azzal, hogy ha vitás kérdések merülnek fel, akkor közvetítő szerepet játszana az ügyben. Az önkormányzatnak nem jár semmiféle költséggel. Aki egyetért a megállapodási szerződés aláírásával, kérem jelezze. A képviselő-testület egyhangúan elfogadta a javaslatot. (Szavazás módja: egyszerű 105/2011. (VII.05.) sz. határozat Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért Pántya Renáta roma mediátorral a helyi roma közösségek és Kazár Község Önkormányzata közötti kommunikáció elősegítése érdekében létrejött együttműködési megállapodás megkötésével. Felhatalmazza t az együttműködési megállapodás aláírására. Tájékoztatta a képviselő-testületet a Turul madár helyreállításával kapcsolatos fejleményekről. Közel két millió Ft-ba kerülne. A szobrász már azt is felajánlotta, hogy részletekben fizessen az önkormányzat. Sokallom a két millió forintot. Egyeztessünk még a szobrásszal. Tájékoztatja a képviselő-testületet a műszaki egyetem hallgatóinak a községben végzett munkálatairól, illetve a csehországi és a erdélyi utazásokról. Kérdés, vélemény? Nem volt, így a nyílt testületi ülést berekeszti, az ülés zárt ülés keretében folytatódik. Kmf. Molnár Katalin polgármester Mona Gyula körjegyző Jegyzőkönyv hitelesítők: Gecse Ákos képviselő Nagy Szilárd képviselő 15

KAZÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÉVRE SZÓLÓ ÜLÉSTERVE

KAZÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÉVRE SZÓLÓ ÜLÉSTERVE KAZÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÉVRE SZÓLÓ ÜLÉSTERVE Február 1. Kazár község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. évi ülésterve 2. Kazár Község Önkormányzatának 2010-2014 közötti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület 6 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület 6 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. július 26.-án, az önkormányzat házasságkötő termében 10 órai kezdettel megtartott, soron kívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 2-án 11.30 órai kezdettel megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza Jelen vannak: 1. 2. Fekécs

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott rendkívüli üléséről

6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 27-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.) KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 240-4/2014/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-én 16.00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az

Részletesebben

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 20. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én (hétfő) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 19-én, 16.00. órai kezdettel megtartott nyílt testületi üléséről. Az ülés helye: Kazár Magtárház Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 20-án 16 órakor a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi

Részletesebben

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április hó 10. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április hó 10. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április hó 10. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/2017. 11.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Polgármesteri Hivatal (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. szeptember

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 122/2013. (X.09.) Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:2013. november 21-én Várgesztes, Községházán 19,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Menoni

Részletesebben

CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csákánydoroszló önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én megtartott nyílt képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 127/2011.(VII.29.) 128/2011.(VII.29.) 129/2011.(VII.29.) 130/2011.(VII.29.)

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 85-86 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Nyírparasznya

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 17:00 órai kezdettel Balatonszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen - megtartott Képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés)

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés) Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:1-3/2013. (I. 18.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat 2013. május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 31-én 16.30 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. május 6-i rendkívüli testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. május 6-i rendkívüli testületi üléséről Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. május 6-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/30/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 10. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-16/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 145/2012.(VII.31.) 146/2012.(VII.26.)

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 106/2018.(IX.13.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA

PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA XV. Iktatószám: 262-10/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2017. június 29-én megtartott, n y í l t, s o r o

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július hó 19. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július hó 19. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július hó 19. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA VII. Iktatószám: 278-4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2018. február 28-án megtartott, nyílt,soros üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete H egyh á thod ász, H egyh á ts ál és N ád asd Hegyháthodász: 32-9/2011. szám Hegyhátsál: 31-12/2011. szám Nádasd: 28-22/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 2-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 2-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 2-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

- 1 - J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 29-én megtartott nyílt üléséről.

- 1 - J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 29-én megtartott nyílt üléséről. - 1 - Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3127 Kazár, Tanács út 1. Tel/fax.: 32/341-333 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 29-én

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-13/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 15. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 117/2013. (IX.25.) Helyi önkormányzatok működőképessége

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. április 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 2-án 9.00 órai

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 24-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 24-én megtartott üléséről Apaj Község Önkormányzata 2345. Apaj, Fő tér 2. Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-én megtartott üléséről Megalkotott rendeletek: 5/2014. (V. 8.) önkormányzati

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v N e m e s s z a l ó k K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9 5 3 3 N e m e s s z a l ó k, R á k ó c z i u. 1 5. Tel: 89/400-200; 30/278-1096 Fax.: 89/342-642 e-mail: nemesszalok@emw.hu Szám: 52-4/2015.

Részletesebben

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről.

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről. Iktatószám:116-../2015. 17. számú jegyzőkönyv Készült: 2015. június 29-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségének aljegyzői irodájában, 3073

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós

Részletesebben

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén 113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. július 04-én megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

o k t ó b e r á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

o k t ó b e r á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben