Europroyectos Leonardo da Vinci. Napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Dél-Spanyolországban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Europroyectos Leonardo da Vinci. Napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Dél-Spanyolországban"

Átírás

1 fipjfr AC Traductores Napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Dél-Spanyolországban HU01-KA /KA1VET/335 ÚTIBESZÁMOLÓ Spanyolország Cordoba, Granada február március 01. Résztvevő neve Küldő intézmény neve Kasoly Sándor Békéscsabai Központi Szakképző Iskola Dátum Utazás: Budapest-Malaga A konzorcium békéscsabai képviselői kisbusszal utaztak fel a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre, majd ott találkoztunk az Óbudai Egyetem által delegált kollégákkal.

2 Traductores E u ío p r o y e c iü S Az utat a későbbiekben együtt folytattuk, költségtakarékoskodási okok miatt fapados járattal folytattuk utunkat Malagába. A megérkezésünk után rögtön autókat béreltünk, majd elfoglaltuk a külvárosi szállásainkat. Este rövid megbeszélést tartottunk, majd körülnéztünk a környéken. Nagyobb csoportban utazva, a közösen bérelt autó, a közösségi közlekedés áraihoz mérten gazdaságosnak bizonyult és jelentősen növelte a csoportunk mobilitását. Résztvevő a l á í r á s a...

3 Dátum Utazás Granadába A bérelt autókkal elindultunk Granadába, a megérkezésünk után elfoglaltuk a szálláshelyünket, majd csoportosan átmentünk az AC Traductores fogadó intézet telephelyére. Találkozó a fogadó intézmény képviselőjével. Az AC Traductores képviselője nagyon kedvesen fogadott bennünket, megtörtént a kölcsönös bemutatkozás. A cég tevékenységének megismerése. A következő hét munkaprogramjának megbeszélése. A fogadó partner ismertette az előttünk álló munkaprogramot, ez a tervezetthez képest csak kis mértékben változott. Érdekes volt számomra egy olyan spanyol cég megismerése, amelynek fő profilja, a nemzetközi mobilitások lebonyolítása, s mindez piaci alapon. Itt meg kell jegyezni, hogy a szolgáltatásuk ára barátságos volt, a programszervezés minősége ellen nem volt kifogásunk. Sajnos a magyar köznevelési rendszerben a nemzetközi mobilitással foglalkozó kollégák feladataikat sokadik megterhelésként a kötelező óraszámuk felett végzik el.

4 AC Traducíores Europroyeclűs Leonardo tía Vinci Talán érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy nagy oktatási intézetben főállású munkatársak foglalkozzanak ezzel a területtel, akár piaci alapon is. Fel lehetne vetni az újonnan alakult Szakképzési Centrumokban főállású mobilitási kollégák szükségességét. Résztvevő aláírása:

5 Dátum Granada, Local Government (Deputación de Granada), Local Agency fór energy Chamber of Commerce and Industry in Granada. (Kereskedelmi és Iparkamara) A Granadai Önkormányzat környezetgazdálkodási politikájának, környezetvédelmi stratégiájának megismerése. A megújuló energia alkalmazása a térségben. A Granadai Önkormányzat nagy figyelmet fordít a megújuló energiagazdálkodás és a környezetvédelem területére. Létrehoztak egy bemutatóközpontot, ahol a lakosságot és a kisvállalkozásokat tájékoztatják a lehetőségekről. A Kereskedelmi és Iparkamara tevékenységének megismerése. Spanyolországban a közelmúlt törvényi változásai miatt eltörölték a kötelező kamarai tagságot, ez radikális változást eredményezett a kamara életében, a korábbi tagok csupán hét százaléka maradt bent a rendszerben, ez igen elgondolkoztató. Vajon nálunk a kamarák betöltik-e azt a szerepet amiért létrehozták? Vagy csak egy plusz hivatal, ahová be kell fizetni a kötelező tagsági díjat.

6 Nem lehet tudni, hogy ilyen esetben nálunk hány százalék maradna, de ez is rávilágít arra, hogy minden szektor számára szolgáltatást adó kamarára van szükség, a kamara szolgálja a gazdaság érdekét és nem fordítva. Kamarai tagság, helyi vállalkozások. A kamara szolgáltatásai. A Spanyol kamara egyértelműen a szolgáltatások irányába mozdul el. A megújuló energiagazdálkodás és a környezetvédelem számos jele látható a középületeknél, például akkumulátoros motorkerékpárok alkalmazása. Töltő a főépület előtt is. Napelemek alkalmazása az épület tetején. A kötelező kamarai tagság eltörlésére már nálunk is voltak kísérletek, ha esetleg bekövetkezik, akkor a tagság csak akkor marad bent a rendszerben, ha ezzel kézzelfogható előnyök járnak, a gazdasági élet szereplőinek ad valami pluszt a tagság. Résztvevő aláírása:

7 Traductores Dátum Granada-Alquife, Iberdrola Renovables, WIND TURBINE PLÁNT Almeria- Tabernas, La Plataforma Solar de Almería Szélerőmű megtekintése. A szélgenerátor működési elve, a villamos energia előállítása. A napenergia alkalmazásának gyakorlata. Villamos energia előállítása. Hőenergia hasznosítása. Az Iberdrola Renovables a szélenergia alkalmazás területén a világ legnagyobb cégei közé tartozik MW villamos kapacitással rendelkezik összesen a világon, melyből közel 6000 MW a Spanyolországban főleg Andalúziában rendelkezésre álló teljesítmény. Folyamatosan bővítik az erőműveiket, növelik a kapacitásukat. A megtekintett szélerőmű park a 4. legnagyobb Európában a 180 MW teljesítménnyel, 100 turbinával. Évente kb MWh villamos energiát állítanak elő, mely kb lakás energiaellátására elegendő. Az erőmű park a Sierra Nevada hegységben található, ahol mindig erős szelek fújnak. A legmagasabb helye telepített szélgenerátor 1315 méter magasan helyezkedik el. A La Plataforma Solar de Almería cég a napenergia széleskörű alkalmazásának

8 Eufopfoyectos kutatásával foglalkozik. Több különböző projekten dolgoznak párhuzamosan: napenergia hőjének hasznosítása anyagtechnológiai vizsgálatokra (hőállóság), az űrsikló hőszigetelő rétegének a tesztelését például itt végezték el, Villamos energia előállítása (fotovillamos, naphőerőmű), kidolgoztak egy Stirling motort, amely közvetlenül képes villamos energiát előállítani, vegyészmérnöki kísérleteket is végeznek a naptomyok által előállított hatalmas hőfok segítségével A napenergia hazánkban viszonylag jól hasznosítható, ezért a szakképzésbe kívánatos az oktatása, sajnos az OKJ átdolgozásával az iskolánkban oktatott megújuló energiagazdálkodási technikus képzést megszűntették. A szélenergia Magyarországon sajnos csak Győr környékén hasznosítható igazán, ott egy viszonylag stabil, állandó széláramlás van. Ott áramlik be a levegő nyugatról a kárpát medencébe. Résztvevő aláírása:

9 Europroyeclűs Dátum Alhambra Solar del Valle Photovoltaic Plant en Parque Tecnológico Rabanal Délelőtt az Alhambra megtekintése Délben utazás Córdobába Találkozó az Leonardo da Vinci képviselőjével, munkatársaival. A cég, és tevékenységeinek a bemutatása. A Solar del Valle Photovoltaic Plant megtekintése Napelemek installálása gépjármű parkoló tetejére. Villamos energia előállítása helytakarékos módon. Az épületbe integrált megoldások jelentős tudatformáló hatással bírnak A napelemek árának csökkenésével lehetőség nyílik épületszerkezetbe integrált megoldások alkalmazására. Résztvevő aláírása:.

10 Europroyeclos Leonardo ds Vinci Dátum Solar Thermal Power Plánt AFRICANA Magtel napelempark Alcazar A Magtel cég naperőműveket üzemeltet Cordoba közelében. A látogatás célja az erőmű berendezéseinek megismerése. Hatékonyság, gazdaságosság, üzemeltetés. Foto villamos naperőmű megtekintése (A BéKSZI tanulóinak gyakorlati helye is). Solar Thermal Power Plánt AFRICANA naphőerőmű megtekintése. Napkollektorok, hőátadó közeg, hőerőmű, a hő tárolására alkalmas tartályok (olvadt só). A gőz előállításához, és a hűtéshez felhasznált víz forrásai. Az erőmű 50 MW teljesítmény leadására képes folyamatos üzemben. A folyamatos üzemmódot két hőtároló tartály teszi lehetővé, amelyben tonna folyékony sóban tárolják a hőenergiát. Ez akár több napos borús időjárás esetén is képes az energiatermelést fenntartani. A nap hőenergiáját hatalmas felületű napkövető tükörrendszerrel fogják be A tükrök fókuszpontjába elhelyezett csőben fokra olajat melegít fel a napsugárzás

11 A megtermelt hőenergiát gőzturbinás erőművi berendezésekkel villamos energiává alakítják Az erőmű felépítése és működése témakör érdekes kiegészítője a tananyagnak. Az ilyen típusú erőművek hazánkban is gazdaságosak lehetnek, főleg a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területeken. Résztvevő aláírása:

12 Europroyeclos Leonardoda Vinci Dátum Equipsol company IBESOL company A cégek tevékenységének megismerése. Napenergia hasznosítása melegvíz előállítására. Az Equipsol cég napkollektoros rendszerek felszerelésével, és javításával foglalkozó cég A BéKSZI tanulóinak egyik gyakorlati helye a cég. Az IBESOL cég komplex, könnyen installálható napkollektoros melegvíz előállító berendezéseket tervez, és gyárt. A lakosság széles körben vásárolja és telepíti ezeket a rendszereket A berendezések nagy részét a környéken állítják elő, munkát adva ezáltal a régió lakosainak. A napenergia lakossági felhasználásával kapcsolatban korábban szkeptikus voltam, de ezen néhány tény változtatott. 1. Magyarország klímája sajnos folyamatosan melegszik, ez növeli a gazdaságosságot.

13 Europroyeclos 2. A majdnem nulla százalékos banki reálkamathoz képest, a viszonylag kis hozamú napkollektoros vagy napelemes rendszerek is lehetnek gazdaságosak. 3. Ha a lakosság telepíti a rendszereket, akkor ez nem állami tehervállalás. 4. Soha még senki nem vetette fel azt a kérdést, hogy mikor térül meg egy gázkazán, vagy egy benzinüzemű autó ára. Résztvevő aláírása:..

14 Dátum Zárótalálkozó a fogadó intézménynél. A projekt szakmai tanulmányútjának értékelése. Az intézmények közötti jövőbeli együttműködés lehetőségeinek a megbeszélése. Este utazás Malagába A bérelt autókkal elindultunk Malagába, majd a szállás elfoglalása után, megtekintettük az éjszakai városképet. A záró találkozón megbeszéltek alapján lehetőség van további mobilitások megvalósítására, még több szakmacsoportban tanuló diákunkat tudják fogadni a későbbiekben. Az ilyen típusú tanulmányutak hozzájárulnak a pedagógusok szakmai fejlődéséhez, az ideális az lenne, ha kötelező eleme lehetne az életpályának. Résztvevő aláírása:

15 Leonardoda Vinci Dátum Délelőtt Malaga történelmi városközpontjának megtekintése a fogadóintézmény munkatársának vezetésével. Délután utazás: Malaga-Budapest A visszaúton megbeszéltük, összegeztük a látottakat és elterveztük a projekt zárásához szükséges teendőket magyarországi szakmai képzésekbe A tanulmányutakon a szakmai tapasztalatszerzés mellett fontosnak tartom, hogy egy kicsit bepillanthassunk az adott ország történelmébe, kultúrájába. A tanulmányút valamennyi résztvevője számára nagy élmény volt a kint eltöltött idő. A látottakat jól tudjuk majd hasznosítani szaktanári munkánkban. Résztvevő aláírása:.

Napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Dél-Spanyolországban 2014-1-HU01-KA102-000335 14/KA1VET/335

Napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Dél-Spanyolországban 2014-1-HU01-KA102-000335 14/KA1VET/335 Euro proyectos L-eortardo da V in ti Napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Dél-Spanyolországban 2014-1-HU01-KA102-000335 14/KA1VET/335 ÚTIBESZÁMOLÓ Spanyolország

Részletesebben

Napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Dél-Spanyolországban 2014-1-HU01-KA102-000335 14/KA1VET/335

Napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Dél-Spanyolországban 2014-1-HU01-KA102-000335 14/KA1VET/335 Euro proyectos Lao nardo da Vinci Napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Dél-Spanyolországban 2014-1-HU01-KA102-000335 14/KA1VET/335 ÚTIBESZÁMOLÓ Spanyolország

Részletesebben

Napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Dél-Spanyolországiban 2O14-1-HU01-KA102-0OO335 14/KA1VET/335

Napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Dél-Spanyolországiban 2O14-1-HU01-KA102-0OO335 14/KA1VET/335 Europroyectos Napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Dél-Spanyolországiban 2O14-1-HU01-KA102-0OO335 14/KA1VET/335 ÚTIBESZÁMOLÓ Spanyolország Cordoba, Granada 2015.

Részletesebben

Környezetgazdálkodási műszaki technológia, módszerek és oktatás tanulmányozása Észak-Olaszországban

Környezetgazdálkodási műszaki technológia, módszerek és oktatás tanulmányozása Észak-Olaszországban Környezetgazdálkodási műszaki technológia, módszerek és oktatás tanulmányozása Észak-Olaszországban LdV-HU-11-VEP-3028 ÚTIBESZÁMOLÓ Olaszország Modena 2012. március 10-2012. március 17. Résztvevő neve

Részletesebben

A nap- és szélerőművek integrálásának kérdései Európában. Dr. habil Göőz Lajos professor emeritus egyetemi magántanár

A nap- és szélerőművek integrálásának kérdései Európában. Dr. habil Göőz Lajos professor emeritus egyetemi magántanár A nap- és szélerőművek integrálásának kérdései Európában Dr. habil Göőz Lajos professor emeritus egyetemi magántanár A Nap- és szél alapú megújuló energiaforrások nagyléptékű integrálása az országos és

Részletesebben

Az alternatív energiák fizikai alapjai. Horváth Ákos ELTE Atomfizikai Tanszék

Az alternatív energiák fizikai alapjai. Horváth Ákos ELTE Atomfizikai Tanszék Az alternatív energiák fizikai alapjai Horváth Ákos ELTE Atomfizikai Tanszék Az energia felhasználása Hétköznapi energiafelhasználás: autók meghajtása, háztartási eszközök működtetése, fűtés ipari méretű

Részletesebben

A NAPENERGIA HASZNOSÍTÁSÁNAK HAZAI LEHETŐSÉGEI. Farkas István, DSc egyetemi tanár, intézetigazgató E-mail: Farkas.Istvan@gek.szie.

A NAPENERGIA HASZNOSÍTÁSÁNAK HAZAI LEHETŐSÉGEI. Farkas István, DSc egyetemi tanár, intézetigazgató E-mail: Farkas.Istvan@gek.szie. SZENT ISTVÁN EGYETEM A NAPENERGIA HASZNOSÍTÁSÁNAK HAZAI LEHETŐSÉGEI MTA Budapest, 2011. november 9. GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR KÖRNYEZETIPARI RENDSZEREK INTÉZET Fizika és Folyamatirányítási Tanszék 2103 Gödöllő

Részletesebben

Németország környezetvédelme. Készítették: Bede Gréta, Horváth Regina, Mazzone Claudia, Szabó Eszter Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola

Németország környezetvédelme. Készítették: Bede Gréta, Horváth Regina, Mazzone Claudia, Szabó Eszter Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola Németország környezetvédelme Készítették: Bede Gréta, Horváth Regina, Mazzone Claudia, Szabó Eszter Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola Törvényi háttér 2004-ben felváltotta elődjét a megújuló energia

Részletesebben

NAPENERGIA HASZNOSÍTÁS - hazai és nemzetközi helyzetkép. Prof. Dr. Farkas István

NAPENERGIA HASZNOSÍTÁS - hazai és nemzetközi helyzetkép. Prof. Dr. Farkas István NAPENERGIA HASZNOSÍTÁS - hazai és nemzetközi helyzetkép Előadó ülés Magyar Meteorológiai Társaság, Budapest, 2017. május 9. Prof. Dr. Farkas István Szent István Egyetem, KÖRI Fizika és Folyamatirányítási

Részletesebben

Fénytechnika. Tükrös nap erőmű. Dr. Wenzel Klára. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. egyetemi magántanár

Fénytechnika. Tükrös nap erőmű. Dr. Wenzel Klára. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. egyetemi magántanár Fénytechnika Tükrös nap erőmű Dr. Wenzel Klára egyetemi magántanár Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem A Föld energia forrásai A kimerülőben lévő energia források: Fa Szén Lignit Kőolaj Földgáz

Részletesebben

Napenergiás helyzetkép és jövőkép

Napenergiás helyzetkép és jövőkép Napenergiás helyzetkép és jövőkép Varga Pál elnök MÉGNAP Egyesület Napkollektoros és napelemes rendszerek (Magyarországon) Napkollektoros és napelemes rendszerek felépítése Hálózatra visszatápláló napelemes

Részletesebben

Napenergia-hasznosítás iparági helyzetkép

Napenergia-hasznosítás iparági helyzetkép Figyelem! Az előadás tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, azt a szerző kizárólag a konferencia résztvevői számára, saját felhasználásra bocsátotta rendelkezésre, harmadik személyek számára nem átruházható,

Részletesebben

Magyarország megkívánt szerepe a megújuló technológiák, illetve a napelemes rendszerek elterjedésében Kiss Ernő MNNSZ elnök

Magyarország megkívánt szerepe a megújuló technológiák, illetve a napelemes rendszerek elterjedésében Kiss Ernő MNNSZ elnök Magyarország megkívánt szerepe a megújuló technológiák, illetve a napelemes rendszerek elterjedésében Kiss Ernő MNNSZ elnök Felhasznált források: www.mnnsz.hu EPIA Global market outlook for PV 2013-2017

Részletesebben

Megépült a Bogáncs utcai naperőmű

Megépült a Bogáncs utcai naperőmű Megépült a Bogáncs utcai naperőmű Megújuló energiát hazánkban elsősorban a napenergia, a geotermikus energia, a biomassza és a szélenergia felhasználásából nyerhetünk. Magyarország energiafelhasználása

Részletesebben

Napkollektoros pályázat 2012. Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató

Napkollektoros pályázat 2012. Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató Napkollektoros pályázat 2012 Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató 10 ÉVE MEGÚJULUNK 2 2002 óta azért dolgozunk, hogy Magyarországon is minél több ember számára legyen elérhető

Részletesebben

Energiahordozók II. kommunikációs dosszié ENERGIAHORDOZÓK II LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KÖTELEZŐ TANTÁRGYA

Energiahordozók II. kommunikációs dosszié ENERGIAHORDOZÓK II LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KÖTELEZŐ TANTÁRGYA ENERGIAHORDOZÓK II LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KÖTELEZŐ TANTÁRGYA TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA

Részletesebben

Napenergia-hasznosítás iparági helyzetkép

Napenergia-hasznosítás iparági helyzetkép Termikus hasznosítás - Napkollektor Globális helyzetkép 62 GW th (89 millió m 2 ) 435 GW th (622 millió m 2 ) Forrás: EA Solar Heating & Cooling Programme Solar Heat Worldwide, 2016 51 TWh 357 TWh A folyadék

Részletesebben

A napenergia felhasználásának lehetőségei Magyarországon fűtési és melegvíz előállítási célokra

A napenergia felhasználásának lehetőségei Magyarországon fűtési és melegvíz előállítási célokra A napenergia felhasználásának lehetőségei Magyarországon fűtési és melegvíz előállítási célokra Készítette: Galambos Csaba KX40JF A jelenlegi energetikai helyzet Napjainkban egyre nagyobb gondot jelent

Részletesebben

Napelem vagy napkollektor? Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató

Napelem vagy napkollektor? Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató Napelem vagy napkollektor? Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató SOKAN MÉG ÖSSZEKEVERIK 2 ŐKET Magazin címlap, 2012 Magazin ajánló, 2012 NAPKOLLEKTOROS RENDSZEREK 3 Napkollektoros

Részletesebben

A finn autószerelői képzés tanulmányozása az ECVET-alapú transznacionális mobilitás tükrében. LdV-HU-13-VEP-3011 13/0030-L/3011 ÚTI BESZÁMOLÓ

A finn autószerelői képzés tanulmányozása az ECVET-alapú transznacionális mobilitás tükrében. LdV-HU-13-VEP-3011 13/0030-L/3011 ÚTI BESZÁMOLÓ A finn autószerelői képzés tanulmányozása az ECVET-alapú transznacionális mobilitás tükrében LdV-HU-13-VEP-3011 13/0030-L/3011 ÚTI BESZÁMOLÓ Úti cél: Sataedu, Finnország Időtartam: 2013. október 26. -

Részletesebben

Tervezzük együtt a jövőt!

Tervezzük együtt a jövőt! Tervezzük együtt a jövőt! gondolkodj globálisan - cselekedj lokálisan CÉLOK jövedelemforrások, munkahelyek biztosítása az egymásra épülő zöld gazdaság hálózati keretein belül, megújuló energiaforrásokra

Részletesebben

Napenergia-hasznosítás hazai és nemzetközi helyzetkép. Varga Pál elnök, MÉGNAP

Napenergia-hasznosítás hazai és nemzetközi helyzetkép. Varga Pál elnök, MÉGNAP Varga Pál elnök, MÉGNAP Globális helyzetkép Forrás: EA Solar Heating & Cooling Programme Solar Heat Worldwide, 2016 A többi megújuló-energia hasznosítási módhoz hasonlítva, az éves hőenergia termelés tekintetében

Részletesebben

Magyar László Környezettudomány MSc. Témavezető: Takács-Sánta András PhD

Magyar László Környezettudomány MSc. Témavezető: Takács-Sánta András PhD Magyar László Környezettudomány MSc Témavezető: Takács-Sánta András PhD Két kutatás: Güssing-modell tanulmányozása mélyinterjúk Mintaterület Bevált, működő, megújuló energiákra épülő rendszer Bicskei járás

Részletesebben

Prof. Dr. Farkas István

Prof. Dr. Farkas István NAPENERGIÁS KUTATÁSOK A SZENT ISTVÁN EGYETEMEN MEE - SZIE - Solart System szakmai rendezvény Gödöllő, 2012. május 15. Prof. Dr. Farkas István Szent István Egyetem, Fizika és Folyamatirányítási Tanszék

Részletesebben

Az önkormányzati energiagazdálkodás néhány esete Dr. Éri Vilma Éghajlatváltozás, energiatakarékosság, környezetvédelem és kármentesítés VIII. Környezetvédelmi Konferencia Dunaújváros, 2006. június 6. Amiről

Részletesebben

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1.

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az enhome komplex energetikai megoldásai Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az energiaszolgáltatás jövőbeli iránya: decentralizált energia (DE) megoldások Hagyományos, központosított energiatermelés

Részletesebben

A befektetői elvárások gyakorlati megoldásai Kisigmánd Ibedrola szélpark alállomási bővítése

A befektetői elvárások gyakorlati megoldásai Kisigmánd Ibedrola szélpark alállomási bővítése A befektetői elvárások gyakorlati megoldásai Kisigmánd Ibedrola szélpark alállomási bővítése Siófok, 2010. szeptember 17. GA Magyarország Kft., Papp László Tartalom 1. Bevezetés 2. Terjedelem 3. Megoldandó

Részletesebben

Megújuló energia, megtérülő befektetés

Megújuló energia, megtérülő befektetés Megújuló energia, megtérülő befektetés A megújuló energiaforrás fogalma Olyan energiaforrás, amely természeti folyamatok során folyamatosan rendelkezésre áll, vagy újratermelődik (napenergia, szélenergia,

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés év

Éves energetikai szakreferensi jelentés év Éves energetikai szakreferensi jelentés 2017. év Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Vezetői összefoglaló... 2 Energiafelhasználás... 4 Villamosenergia-felhasználás... 4 Gázfelhasználás... 5 Távhőfelhasználás...

Részletesebben

Energiahasznosítás lehetőségei koncentráló kollektorokkal Délkelet-Magyarországon

Energiahasznosítás lehetőségei koncentráló kollektorokkal Délkelet-Magyarországon Energiahasznosítás lehetőségei koncentráló kollektorokkal Délkelet-Magyarországon Dr Fodor Dezső PhD főiskolai docens Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar- Mérnöki Kar 2010 szept. 23-24 A napenergia

Részletesebben

Magyar Energetikai Társaság 4. Szakmai Klubdélután

Magyar Energetikai Társaság 4. Szakmai Klubdélután Magyar Energetikai Társaság 4. Szakmai Klubdélután Az "Energiewende" energiagazdálkodási, műszaki és gazdasági következményei Hárfás Zsolt energetikai mérnök, okleveles gépészmérnök az atombiztos.blogstar.hu

Részletesebben

NCST és a NAPENERGIA

NCST és a NAPENERGIA SZIE Egyetemi Klímatanács SZENT ISTVÁN EGYETEM NCST és a NAPENERGIA Tóth László ACRUX http://klimatanacs.szie.hu TARTALOM 1.Napenergia potenciál 2.A lehetséges megoldások 3.Termikus és PV rendszerek 4.Nagyrendszerek,

Részletesebben

4. Az energiatermelés és ellátás technológiája 1.

4. Az energiatermelés és ellátás technológiája 1. 4. Az energiatermelés és ellátás technológiája 1. Közvetlen energiatermelés (egy termék, egy technológia) hő fűtőmű erőmű Kapcsolt energiatermelés (két termék, egy technológia) fűtőerőmű Kombinált ciklusú

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIÁK INTEGRÁLÁSA A HAZAI ENERGIARENDSZERBE, KÜLÖNLEGES TEKINTETTEL A NAPENERGIA TERMIKUS HASZNOSÍTÁSÁRA. Prof. Dr.

MEGÚJULÓ ENERGIÁK INTEGRÁLÁSA A HAZAI ENERGIARENDSZERBE, KÜLÖNLEGES TEKINTETTEL A NAPENERGIA TERMIKUS HASZNOSÍTÁSÁRA. Prof. Dr. MEGÚJULÓ ENERGIÁK INTEGRÁLÁSA A HAZAI ENERGIARENDSZERBE, KÜLÖNLEGES TEKINTETTEL A NAPENERGIA TERMIKUS HASZNOSÍTÁSÁRA. Napsugárzás Mérlege Összesen: =100% napsugárzás =30% reflexió a világűrbe =2% ózon

Részletesebben

A Bükk-Térségi LEADER Egyesület "1 Falu -1 MW" Programja

A Bükk-Térségi LEADER Egyesület 1 Falu -1 MW Programja A Bükk-Térségi LEADER Egyesület "1 Falu -1 MW" Programja Dr. Nagy József Bükk Térségi LEADER Egyesület, Kádárné Dr. Horváth Ágnes Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet A BTLE települések 44 település

Részletesebben

Az ENERGIA. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért. Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.

Az ENERGIA. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért. Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Az ENERGIA 2011. április 14. Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.eu Tartalom: 1. Miért alakult? 2. Kik a tagjai? 3. Hogyan

Részletesebben

Megújuló energetikai ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében

Megújuló energetikai ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Megújuló energetikai ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Ágazat nemzetközi megatrendjei EU országai 5 fő energiapiaci trenddel és folyamattal számolnak levegőszennyezés és a bekövetkező

Részletesebben

Az 55/2016. (XII. 21.) NFM rendelet a megújuló energiát termelő berendezések és rendszerek műszaki követelményeiről

Az 55/2016. (XII. 21.) NFM rendelet a megújuló energiát termelő berendezések és rendszerek műszaki követelményeiről 55/2016. (XII. 21.) NFM rendelet beszerzéséhez és működtetéséhez nyújtott támogatások igénybevételének A rendeletben előírt műszaki követelményeket azon megújuló energiaforrásból energiát termelő rendszerek

Részletesebben

JÜLLICH GLAS SOLAR Karnyújtásnyira a Naptól Nagyméretű napelemes erőművek

JÜLLICH GLAS SOLAR Karnyújtásnyira a Naptól Nagyméretű napelemes erőművek JÜLLICH GLAS SOLAR Karnyújtásnyira a Naptól Nagyméretű napelemes erőművek A megújuló energiák között a napenergia hasznosítása a legdinamikusabban fejlődő üzletág manapság. A napenergia hasznosításon belül

Részletesebben

A NAP ÜZENETE I. A NAPENERGIÁNAK A SZAKKÉPZÉSBEN A HELYE!!!

A NAP ÜZENETE I. A NAPENERGIÁNAK A SZAKKÉPZÉSBEN A HELYE!!! A NAP ÜZENETE I. A NAPENERGIÁNAK A SZAKKÉPZÉSBEN A HELYE!!! Kísérleti Program 2010-2015 NINCS BENNE! Az elleneérdekeltség stratégiája. Minnél kevesebben tudjanak róla Lehetőléeg hazug dolgokat Ne kerüljön

Részletesebben

A napenergia hasznosítása

A napenergia hasznosítása A napenergia hasznosítása A napenergia hasznosítás technológiájának és gyakorlati oktatásának tanulmányozása Spanyolországban 2014-1-HU01-KA102-000335 2015.02.21 2015.03.01. A tanulmányúton az Óbudai Egyetem,

Részletesebben

Geopower projekt találkozó Budapest 2012. július 18-19.

Geopower projekt találkozó Budapest 2012. július 18-19. Geopower projekt találkozó Budapest 2012. július 18-19. A Geopower projekt 6. találkozóját ezúttal Budapesten rendezték meg 2012. július 18-19- én. Szerda reggel 9 órakor indultunk a tanulmányút első színhelyére,

Részletesebben

Szivattyús tározós erőmű modell a BMF KVK Villamosenergetikai Intézetében

Szivattyús tározós erőmű modell a BMF KVK Villamosenergetikai Intézetében Szivattyús tározós erőmű modell a BMF KVK Villamosenergetikai Intézetében Dr. Kádár Péter BMF KVK Villamosenergetikai Intézet kadar.peter@kvk.bmf.hu Kulcsszavak: Szivattyús energiatárolás, Pelton turbina

Részletesebben

MMT Magyar Megújuló Energia Technológia Szolgáltató Zrt. Medgyesegyházi projektterv bemutatása

MMT Magyar Megújuló Energia Technológia Szolgáltató Zrt. Medgyesegyházi projektterv bemutatása MMT Magyar Megújuló Energia Technológia Szolgáltató Zrt Medgyesegyházi projektterv bemutatása 2011 Az MMT Zrt bemutatása Megújuló energia projektekbe történő befektetések, fejlesztések és kivitelezések

Részletesebben

A napenergia szektor hazai helyzete, kihívásai és tervei, a METÁR-KÁT szerepe

A napenergia szektor hazai helyzete, kihívásai és tervei, a METÁR-KÁT szerepe A napenergia szektor hazai helyzete, kihívásai és tervei, a METÁR-KÁT szerepe Előadó: Kiss Ernő MNNSZ elnök MTVSZ ENERGIAÁTMENET országos fórum FUGA - Budapesti Építészeti Központ, Budapest 2018.11.29.

Részletesebben

Hazai műszaki megoldások az elosztott termelés támogatására

Hazai műszaki megoldások az elosztott termelés támogatására Hazai műszaki megoldások az elosztott termelés támogatására Bessenyei Tamás Power Consult Kft. tamas.bessenyei@powerconsult.hu Program Bevezetés Problémák Megoldási lehetőségek Szoftver bemutató 2 Bevezetés

Részletesebben

Energetikai gazdaságtan. Bevezetés az energetikába

Energetikai gazdaságtan. Bevezetés az energetikába Energetikai gazdaságtan Bevezetés az energetikába Az energetika feladata Biztosítani az energiaigények kielégítését környezetbarát, gazdaságos, biztonságos módon. Egy szóval: fenntarthatóan Mit jelent

Részletesebben

Energiatárolás szerepe a jövő hálózatán

Energiatárolás szerepe a jövő hálózatán Energiatárolás szerepe a jövő hálózatán Horváth Dániel 60. MEE Vándorgyűlés, Mátraháza 1. OLDAL Tartalom 1 2 3 Európai körkép Energiatárolás fontossága Decentralizált energiatárolás az elosztóhálózat oldaláról

Részletesebben

Operatív programok. TÁMOP 966,0 milliárd Ft

Operatív programok. TÁMOP 966,0 milliárd Ft Energiaracionalizálást támogató pályázati források Energiahatékonysági Információs Nap 2010. március 31. Bükiné Foki Ariel regisztrált pályázati tanácsadó ÚMFT forrás megosztás összegben Operatív programok

Részletesebben

Nap-, szél- és geotermikus energiák, biomassza-hasznosítás a IV. Megújuló Energia Szakmai Napon

Nap-, szél- és geotermikus energiák, biomassza-hasznosítás a IV. Megújuló Energia Szakmai Napon Sűrű és gyorsan pergő szakmai programon vett részt az a több mint 200 épületgépész és villamos szakember, akik a MÉGSZ által szervezett szakmai napra ellátogattak november 15-én a budapesti Lurdy Ház konferenciaszintjére.

Részletesebben

A Fóti Élhető Jövő Park kisfeszültségű hálózati szimulátora. MEE Vándorgyűlés 2015.09.17. Kertész Dávid ELMŰ Nyrt. Sasvári Gergely ELMŰ Nyrt.

A Fóti Élhető Jövő Park kisfeszültségű hálózati szimulátora. MEE Vándorgyűlés 2015.09.17. Kertész Dávid ELMŰ Nyrt. Sasvári Gergely ELMŰ Nyrt. A Fóti Élhető Jövő Park kisfeszültségű hálózati szimulátora MEE Vándorgyűlés 2015.09.17. Kertész Dávid ELMŰ Nyrt. Sasvári Gergely ELMŰ Nyrt. Tartalom 1 2 3 4 5 6 7 Célok Az eszköz bemutatása A leképzett

Részletesebben

Energetikai Szakkollégium Egyesület

Energetikai Szakkollégium Egyesület Csetvei Zsuzsa, Hartmann Bálint 1 Általános ismertető Az energiaszektor legdinamikusabban fejlődő iparága Köszönhetően az alábbiaknak: Jelentős állami és uniós támogatások Folyamatosan csökkenő költségek

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

BETON A fenntartható építés alapja. Hatékony energiagazdálkodás

BETON A fenntartható építés alapja. Hatékony energiagazdálkodás BETON A fenntartható építés alapja Hatékony energiagazdálkodás 1 / Hogyan segít a beton a hatékony energiagazdálkodásban? A fenntartható fejlődés eszméjének fontosságával a társadalom felelősen gondolkodó

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés év

Éves energetikai szakreferensi jelentés év Éves energetikai szakreferensi jelentés 2018. év Készítette: Terbete Consulting Kft. szakreferensi névjegyzéki jelölés: ESZSZ-56/2019 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Vezetői összefoglaló... 2 Energiafelhasználás...

Részletesebben

Kombinált napkollektoros, napelemes, hőszivattyús rendszerek. Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató

Kombinált napkollektoros, napelemes, hőszivattyús rendszerek. Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató Kombinált napkollektoros, napelemes, hőszivattyús rendszerek Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató Termikus napenergia hasznosítás napkollektoros rendszerekkel Általában kiegészítő

Részletesebben

Integrált város- és városkörnyék-fejlesztés Grazban 2000-2020

Integrált város- és városkörnyék-fejlesztés Grazban 2000-2020 Tanulmányút a Zala megye és Stájerország közti együttműködés kialakítására Graz, 2014. április 28. Integrált város- és városkörnyék-fejlesztés Grazban 2000-2020 Christian Nussmüller, Graz városa, városépítési

Részletesebben

Az iskolarendszerű és felnőttképzés kapcsolata és egymásra épülése a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégiumban

Az iskolarendszerű és felnőttképzés kapcsolata és egymásra épülése a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégiumban Az iskolarendszerű és felnőttképzés kapcsolata és egymásra épülése a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégiumban Vlcskó Pál Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium szakmai főigazgató-helyettes

Részletesebben

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ

Részletesebben

EEA Grants Norway Grants A geotermikus energia-hasznosítás jelene és jövője a világban, Izlandon és Magyarországon

EEA Grants Norway Grants A geotermikus energia-hasznosítás jelene és jövője a világban, Izlandon és Magyarországon EEA Grants Norway Grants A geotermikus energia-hasznosítás jelene és jövője a világban, Izlandon és Magyarországon Merényi László, MFGI Budapest, 2016. november 17. Megújuló energiaforrások 1. Biomassza

Részletesebben

Hulladékhasznosító Mű bemutatása

Hulladékhasznosító Mű bemutatása Hulladékhasznosító Mű bemutatása Fenntartható Hulladékgazdálkodás GTTSZ Fenntartható Fejlődés Tagozata Sámson László, igazgató, Hulladékkezelési Igazgatóság, FKF Nonprofit Zrt. Budapest, 2018. április

Részletesebben

Az Ister-Granum Eurorégió magyarországi területének napenergia potenciáljai

Az Ister-Granum Eurorégió magyarországi területének napenergia potenciáljai Dr. Munkácsy Béla Borzsák Sarolta Egri Csaba Az Ister-Granum Eurorégió magyarországi területének napenergia potenciáljai összegzı kutatási jelentés A napenergiában rejlı potenciálok kapcsán látnunk kell,

Részletesebben

NAPOS BERUHÁZÁSOK A VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEMSZÖGÉBôL

NAPOS BERUHÁZÁSOK A VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEMSZÖGÉBôL NAPOS BERUHÁZÁSOK A VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEMSZÖGÉBôL elôadó: Csanaky Lilla SUNNY DAY KONFERENCIA Budapest, 2012. április 11. 2 RÓLUNK 1990 óta Célunk: új szemléletmód Eszközeink: kutatás,

Részletesebben

Önkormányzatok megújuló energia használatának lehetőségei. Vámosi Gábor igazgató

Önkormányzatok megújuló energia használatának lehetőségei. Vámosi Gábor igazgató Önkormányzatok megújuló energia használatának lehetőségei Vámosi Gábor igazgató Energiaügynökségek Európában Energia Ügynökség Magyarországon Észak-Alföldi Régió Megyék (települések száma): - Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Galambos Erik. NAPENERGIÁS RENDSZEREK TERVEZÉSE MEE - SZIE - Solart System szakmai rendezvény Gödöllő, május 15.

Galambos Erik. NAPENERGIÁS RENDSZEREK TERVEZÉSE MEE - SZIE - Solart System szakmai rendezvény Gödöllő, május 15. NAPENERGIÁS RENDSZEREK TERVEZÉSE MEE - SZIE - Solart System szakmai rendezvény Gödöllő, 2012. május 15. Galambos Erik Szent István Egyetem, Fizika és Folyamatirányítási Tanszék Páter K. u. 1., H-2103 Gödöllő

Részletesebben

Napenergia hasznosítása

Napenergia hasznosítása Napenergia hasznosítása A felhasználható energia szinte teljes egészében a Napból (fosszilis energia, biomassza, szél, beeső sugárzás)ered. A napsugárzásból eredő energia- mennyiség: 178 ezer terrawatt

Részletesebben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Szakmai beszámoló Időpont: 2012.03.17 2012.03.27. Helyszín: Rzeszów, Lengyelország Látogatásunk célja: lengyel partnereink

Részletesebben

Napelemes Rendszerek a GIENGER-től

Napelemes Rendszerek a GIENGER-től Napelemes Rendszerek a GIENGER-től Előadó: Laszkovszky Csaba 1 Naperőmű kapacitás Világviszonylatban (2011) 2 Naperőmű kapacitás Európai viszonylatban (2011) 3 Kínai Gyártók Prognosztizált Napelem árai

Részletesebben

SOLART-SYSTEM KFT. Napenergiás berendezések tervezése és kivitelezése. 1112 Budapest XI. Gulyás u. 20 Telefon: 2461783 Telefax: 2461783

SOLART-SYSTEM KFT. Napenergiás berendezések tervezése és kivitelezése. 1112 Budapest XI. Gulyás u. 20 Telefon: 2461783 Telefax: 2461783 30 ÉV Napenergiás berendezések tervezése és kivitelezése Több napelem, több energia Csak egyszer kell megvenni, utána a villany ingyen van! 1m 2 jóminőségű napelem egy évben akár 150 kwh villamos energiát

Részletesebben

Európai Uniós támogatással megvalósuló programok intézményeknél 2011. év

Európai Uniós támogatással megvalósuló programok intézményeknél 2011. év 4/a./II. sz. melléklet 1. oldal B E V É T E L E K i K I A D Á S O K i II./1. Tempus Közalapítvány Leonardo da Vinci mobilitási projektekre Azegész életen át tartó tanulás program Szerz.sz. 10/0242-L/1067

Részletesebben

11. Előadás: A napsugárzás és a földhő energetikai hasznosítása, hulladékgazdálkodása. (kimeríthetetlen energiaforrások)

11. Előadás: A napsugárzás és a földhő energetikai hasznosítása, hulladékgazdálkodása. (kimeríthetetlen energiaforrások) 11. Előadás: A napsugárzás és a földhő energetikai hasznosítása, hulladékgazdálkodása. (kimeríthetetlen energiaforrások) 11.1. A Nap sugárzásának és a Föld közethőjének fizikája, technikai alapok. 11.2.

Részletesebben

ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA

ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA TARTALOM I. HAZAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 1. KEHOP, GINOP 2014-2020 2. Pályázatok előkészítése II. ENERGIA HATÉKONY VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEK

Részletesebben

SZÉL A KIMERÍTHETETLEN ENERGIAFORRÁS

SZÉL A KIMERÍTHETETLEN ENERGIAFORRÁS SZÉL A KIMERÍTHETETLEN ENERGIAFORRÁS MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK Napenergia Vízenergia Szélenergia Biomassza SZÉL TERMÉSZETI ELEM Levegő vízszintes irányú mozgása, áramlása Okai: eltérő mértékű felmelegedés

Részletesebben

(PV) Fotovillamos rendszerek Védelmi-és kapcsolási elemek tervezése

(PV) Fotovillamos rendszerek Védelmi-és kapcsolási elemek tervezése (PV) Fotovillamos rendszerek Védelmi-és kapcsolási elemek tervezése M E E 60. Vándorgyűlés és Konferencia A1 Szekció: - Új utakon az energiatermelés Darvas István Kft. 30kWp teljesítményű PV - fotovillamos

Részletesebben

Napenergiás jövőkép. Varga Pál elnök. MÉGNAP Egyesület

Napenergiás jövőkép. Varga Pál elnök. MÉGNAP Egyesület Napenergiás jövőkép Varga Pál elnök MÉGNAP Egyesület Fototermikus napenergia-hasznosítás Napkollektoros hőtermelés Fotovoltaikus napenergia-hasznosítás Napelemes áramtermelés Új technika az épületgépészetben

Részletesebben

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28.

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28. Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az

Részletesebben

Napenergia kontra atomenergia

Napenergia kontra atomenergia VI. Napenergia-hasznosítás az épületgépészetben és kiállítás Napenergia kontra atomenergia Egy erőműves szakember gondolatai Varga Attila Budapest 2015 Május 12 Tartalomjegyzék 1. Napelemmel termelhető

Részletesebben

Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban

Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban Kiss Balázs Energia Központ Debrecen, 2011. április

Részletesebben

K+F lehet bármi szerepe?

K+F lehet bármi szerepe? Olaj kitermelés, millió hordó/nap K+F lehet bármi szerepe? 100 90 80 70 60 50 40 Olajhozam-csúcs szcenáriók 30 20 10 0 2000 2020 Bizonytalanság: Az előrejelzések bizonytalanságának oka az olaj kitermelési

Részletesebben

NAPELEMES RENDSZEREK és ALKALMAZÁSUK TERVEZÉS, KIVITELEZÉS. Herbert Ferenc Budapest, 2012.dec. 6. LG

NAPELEMES RENDSZEREK és ALKALMAZÁSUK TERVEZÉS, KIVITELEZÉS. Herbert Ferenc Budapest, 2012.dec. 6. LG NAPELEMES RENDSZEREK és ALKALMAZÁSUK TERVEZÉS, KIVITELEZÉS Herbert Ferenc Budapest, 2012.dec. 6. LG Családi ház, Németország Fogadó Kis gazdaság, Németország Fogadó 2 LG 10 kw monokristályos napelemmel

Részletesebben

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17.

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. 2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök

Részletesebben

A TISZTA SZÉN TECHNOLÓGIA ÉS AZ ENERGIATÁROLÁS EGYÜTTES LEHETŐSÉGE AZ ENERGETIKAI SZÉN-DIOXID KIBOCSÁTÁS CSÖKKENTÉSÉRE

A TISZTA SZÉN TECHNOLÓGIA ÉS AZ ENERGIATÁROLÁS EGYÜTTES LEHETŐSÉGE AZ ENERGETIKAI SZÉN-DIOXID KIBOCSÁTÁS CSÖKKENTÉSÉRE A TISZTA SZÉN TECHNOLÓGIA ÉS AZ ENERGIATÁROLÁS EGYÜTTES LEHETŐSÉGE AZ ENERGETIKAI SZÉN-DIOXID KIBOCSÁTÁS CSÖKKENTÉSÉRE dr. habil. Raisz Iván Vizsgáljuk meg, hogy e négy szereplőcsoportból összeállt rendszer

Részletesebben

A napenergia aktív hőhasznosítása - hazai és nemzetközi helyzetkép

A napenergia aktív hőhasznosítása - hazai és nemzetközi helyzetkép 2017. 05. 09. A napenergia aktív hőhasznosítása - hazai és nemzetközi helyzetkép Varga Pál, elnök Magyar Épületgépészek Napenergia Egyesülete Globális helyzetkép 62 GW th (89 millió m 2 ) 435 GW th (622

Részletesebben

Energetikai pályázat GINOP 4.1.1.-16. VEKOP 5.1.1. 5.1.2-16. Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva

Energetikai pályázat GINOP 4.1.1.-16. VEKOP 5.1.1. 5.1.2-16. Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva Energetikai pályázat GINOP 4.1.1.-16. VEKOP 5.1.1. 5.1.2-16. Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva 1 Jelentős tétel a termelési költségei között az energia? Ennek

Részletesebben

A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások

A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások Romvári Róbert tervezési referens Magyar Tanyákért Programiroda NAKVI Tanyavilág 2020 Szentkirály, 2015. 03. 11. Amiről szó lesz 1. Megújuló energiaforrások

Részletesebben

Frank-Elektro Kft. EMLÉKEZTETŐ Nyílt napról

Frank-Elektro Kft. EMLÉKEZTETŐ Nyílt napról Frank-Elektro Kft. 5440 Kunszentmárton Zrínyi u. 42. Telefon: 56/560-040, 30/970-5749 frankelektro.kft@gmail.com EMLÉKEZTETŐ Nyílt napról Frank-Elektro Kft. telephely korszerűsítése, építési munkái. A

Részletesebben

A napenergia családi házakban történő felhasználási lehetőségeinek áttekintése. Szabó Zsuzsanna V. földrajz környezettan szak

A napenergia családi házakban történő felhasználási lehetőségeinek áttekintése. Szabó Zsuzsanna V. földrajz környezettan szak A napenergia családi házakban történő felhasználási lehetőségeinek áttekintése Szabó Zsuzsanna V. földrajz környezettan szak Szakdolgozat témakörei 1. Nap, napsugárzás, napenergia Nap felépítése napsugárzás,

Részletesebben

Megújuló energiaforrásokkal működő termék vizsgálatok a TÜV Rheinlandnál

Megújuló energiaforrásokkal működő termék vizsgálatok a TÜV Rheinlandnál Megújuló energiaforrásokkal működő termék vizsgálatok a TÜV Rheinlandnál Zsákai Zoltán osztályvezető TÜV Rheinland InterCert Kft. Energia Kompetencia Központ 1 Energia Kompetencia Központ gazdasági szereplőknek

Részletesebben

A napkollektoros hőtermelés jelenlegi helyzete és lehetőségei Magyarországon

A napkollektoros hőtermelés jelenlegi helyzete és lehetőségei Magyarországon A napkollektoros hőtermelés jelenlegi helyzete és lehetőségei Magyarországon 2012. Újabb lehetőség a felzárkózásra? Varga Pál elnök, MÉGNAP 2013. Újabb elszalasztott lehetőség I. Napenergia konferencia

Részletesebben

Frank-Elektro Kft. BEMUTATKOZÓ ANYAG

Frank-Elektro Kft. BEMUTATKOZÓ ANYAG Frank-Elektro Kft. 5440 Kunszentmárton Zrínyi u. 42. Telefon: 56/560-040, 30/970-5749 frankelektro.kft@gmail.com BEMUTATKOZÓ ANYAG Frank-Elektro Kft. telephely korszerűsítése, építési munkái. A Frank-Elektro

Részletesebben

Önfinanszírozó beruházások, energiamegtakarítás ESCO konstrukcióban. Kuntner Gábor vezérigazgató, Energy Hungary Zrt

Önfinanszírozó beruházások, energiamegtakarítás ESCO konstrukcióban. Kuntner Gábor vezérigazgató, Energy Hungary Zrt Önfinanszírozó beruházások, energiamegtakarítás ESCO konstrukcióban Kuntner Gábor vezérigazgató, Energy Hungary Zrt Energiamegtakarítás = függetlenség Energiamegtakarítás Energiahatékonyságból Plusz energiateremtés

Részletesebben

Szakolyi Biomassza Erőmű kapcsolt energiatermelési lehetőségei VEOLIA MAGYARORSZÁGON. Vollár Attila vezérigazgató Balatonfüred, 2017.

Szakolyi Biomassza Erőmű kapcsolt energiatermelési lehetőségei VEOLIA MAGYARORSZÁGON. Vollár Attila vezérigazgató Balatonfüred, 2017. Szakolyi Biomassza Erőmű kapcsolt energiatermelési lehetőségei Vollár Attila vezérigazgató Balatonfüred, 2017. március VEOLIA MAGYARORSZÁGON Több, mint 20 éve a piacon Víz Hulladék Energia ESZKÖZÖK AJÁNLATOK

Részletesebben

Villamosenergetikai Intézet Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Tantárgy neve és kódja: Energiagazdálkodás KVEEG11ONC Kreditérték: 6

Villamosenergetikai Intézet Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Tantárgy neve és kódja: Energiagazdálkodás KVEEG11ONC Kreditérték: 6 Óbudai Egyetem Villamosenergetikai Intézet Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Tantárgy neve és kódja: Energiagazdálkodás KVEEGONC Kreditérték: 6 nappali 6. félév Szakok melyeken a tárgyat oktatják: Villamosmérnöki

Részletesebben

Köszöntjük a 3. Nemzetközi Szolárkonferencia résztvevőit. 3. Nemzetközi Szolárkonferencia 2014.03.12.

Köszöntjük a 3. Nemzetközi Szolárkonferencia résztvevőit. 3. Nemzetközi Szolárkonferencia 2014.03.12. Köszöntjük a 3. Nemzetközi Szolárkonferencia résztvevőit 3. Nemzetközi Szolárkonferencia 2014.03.12. 1. szekció: A napenergia szektor helyzete Európában és Magyarországon - jövő, trendek 09:10 Napelemes

Részletesebben

Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben

Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben Péterffy Attila erőmű üzletág-vezető ERŐMŰ FÓRUM 2012. március 22-23. Balatonalmádi Tartalom 1. Bemutatkozás 1.1 Tulajdonosi háttér 1.2 A pécsi erőmű 2. Tapasztalatok

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft.

Részletesebben

ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség bemutatása. Vámosi Gábor igazgató

ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség bemutatása. Vámosi Gábor igazgató ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség bemutatása Vámosi Gábor igazgató 1 Megalakulás Az intézmény az Intelligens Energia Európa Program támogatásával alakult meg 2009. március 6-án Tulajdonosok:

Részletesebben

A megújuló energiahordozók szerepe

A megújuló energiahordozók szerepe Magyar Energia Szimpózium MESZ 2013 Budapest A megújuló energiahordozók szerepe dr Szilágyi Zsombor okl. gázmérnök c. egyetemi docens Az ország energia felhasználása 2008 2009 2010 2011 2012 PJ 1126,4

Részletesebben

Megújuló források integrálása az épületekben Napenergia + hőszivattyú

Megújuló források integrálása az épületekben Napenergia + hőszivattyú Megújuló források integrálása az épületekben Napenergia + hőszivattyú Dr. Ádám Béla PhD HGD Kft. ügyvezető igazgató 2016.11.25. Német-Magyar Tudásközpont, 1024 Budapest, Lövőház utca 30. Tartalom HGD Kft.

Részletesebben

A napenergia-hasznosítás jelene és jövője, támogatási programok

A napenergia-hasznosítás jelene és jövője, támogatási programok A napenergia-hasznosítás jelene és jövője, támogatási programok Dr Grabner Péter Elnökhelyettes úr megbízásából Tóth Tamás Főosztályvezető Naperőmű Tervezők Fóruma 2018. május 30. 1 Tartalom A megújuló

Részletesebben