HVCA 2012 MÁSODIK NEGYEDÉVES HÍRLEVELE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HVCA 2012 MÁSODIK NEGYEDÉVES HÍRLEVELE"

Átírás

1 HVCA 2012 MÁSODIK NEGYEDÉVES HÍRLEVELE Bethlen Miklós BEVEZETŐ jó irányban haladunk afelé, hogy az egyesület a lehető legjobban szolgálja tagjainak igényeit. Tisztelt Tagunk! 2012 második negyedéve eseményekben gazdag volt a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület számára. Új ügyvezető titkárunk, Takács Zsuzsanna teljes körűen átvette az egyesület tevékenységének napi szintű irányítását és a HVCA működésének folyamatos fejlesztésére irányuló páratlan energiája és eltökéltsége máris érezteti a hatását. Ezzel összhangban elvégeztük az első éves felmérést tagjaink között, amely megerősítette, hogy jó irányban haladunk afelé, hogy az egyesület a lehető legjobban szolgálja tagjainak igényeit. A kérdésekre 28,41%-os arányban adott válaszok alapján olyan értékes véleményeket, illetve észrevételeket kaptunk, amelyeket hasznosítani szándékozunk a jövő évi eredmények javítása érdekében. A felmérés egyértelmű győztese, Herczku György és a KBC az idén márciusban rendezett bórkóstoló kapcsán szerzett maximális (ötből öt) ponttal. Az egyéb HVCA rendezvények tekintetében valamennyi befektetői ebéd és közgyűlés a maximálisan adható öt pontból négy pont feletti eredményt ért el. Ez arra utal, hogy ezen a téren még tovább fejlődhetünk, de ugyanakkor általános elégedettséget is jelez. A legalacsonyabb pontszámok a külső kommunikáció területén születtek, ahol az Igazgatóság a közelmúltban hozott döntést a korábbi irányvonal módosításáról. A kedvezőtlen költség-haszon arány miatt a PR tevékenységek vonatkozásában megszüntettük partneri viszonyunkat a Front Page Communications társasággal, és ismételten nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni a HVCA Oktatási Bizottságának tevékenységére. Fokozott érdeklődést tapasztaltunk az újonnan felállított oktatási bizottságban történő részvétel iránt, és nagy örömömre szolgál, hogy Zsembery Leventét az Oktatási Bizottság elnökeként, Hild Imrét pedig a Global Entrepreneurship Ambassador pozícióban üdvözölhetem. Meggyőződésem, hogy korábbi tapasztalataik, motivációjuk és képességeik elősegítik, hogy a HVCA hatékony kommunikációt tudjon folytatni a kockázati és magántőke finanszírozásban rejlő előnyökkel kapcsolatban, és ez lehetővé teszi számunkra, hogy a magyar vállalkozóknak további képzést biztosítsunk a kockázati és magántőke finanszírozás által nyújtott lehetőségekkel kapcsolatban. Mint mindig, most is várjuk észrevételeiket és javaslataikat, és egyben kellemes nyaralást kívánunk! Chairman@hvca.hu HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 1

2 Keller Edward ESEMÉNYEK Szeptember 5-én egy Vége a nyárnak, vissza a munkához apropójú borkóstolóval indítjuk a szezont. HVCA Éves Gála Vacsora Határozott véleményünk, hogy egy neves közgazdász vezérszónokként történő bevonása, valamint egy olyan rendkívülmagas színvonalú helyszín, mint a Szépművészeti Múzeum, jelentős média figyelmet és politikai érdeklődés fog felkelteni egyesületünk iránt. Ahogy a nyár a végéhez közeledik, a HVCA elnöksége figyelmét a HVCA események következő sorozatának megszervezésére összpontosítja. Ahogy azt az előző hírlevélben is írtuk, vegyesen informatív és tisztán társasági eseményeket szeretnénk szervezni. Az alábbiakban találja a 2012-es év hátralevő részére tervezett HVCA események ütemezését. Szeptember 5-én egy Vége a nyárnak, vissza a munkához apropójú borkóstolóval indítjuk a szezont. A Janus Pincészet (a villányi régió egy kisebb, feltörekvő pincészete) vezetőjét hívtuk meg, hogy bemutassa nekünk boraikat ( Azoknak, akik nem ismerik a Janust, elmondhatjuk, hogy boraik Bordeaux legjobb borainak hagyományát követik, és a villányi régió testes boraihoz képest visszafogottabb aromával rendelkeznek. A meghívót hamarosan kiküldjük, kérjük, ne felejtsen időben visszajelezni, hogy számíthatunk-e szíves jelenlétére. Már most keményen dolgozunk az idei HVCA Éves Gála Vacsora megszervezésén, mely novemberben, reményeink szerint még a tavalyinál is exkluzívabb keretek között kerül megrendezésre. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy legalább évente egyszer mindannyian összejöjjünk és megünnepeljük iparágunkat. Emellett a gála fantasztikus lehetőséget kínál az iparág népszerűsítésére is. Ennek érdekében terveink szerint egy neves közgazdászt (vagy hasonló pozícióban levő személyt) hívunk meg vezérszónoknak. Számos neves közgazdásszal folytatunk jelenleg is tárgyalásokat, reményeink szerint jövő hónapban már bejelenthetjük, hogy ki lesz majd a vezérszónok. Ugyancsak feltételesen már lefoglaltuk a Szépművészeti Múzeumot, mint az esemény helyszínét. Határozott véleményünk, hogy egy neves közgazdász vezérszónokként történő bevonása, valamint egy olyan rendkívül magas színvonalú helyszín, mint a Szépművészeti Múzeum, jelentős média figyelmet és politikai érdeklődés fog felkelteni egyesületünk iránt. Természetesen mindez pénzbe kerül, így tagjaink hozzájárulására is számítunk a szükséges források összegyűjtése során. Tekintettel az esemény nagy horderejű jellegére, vélhetően jelentős médiavisszhangjára, valamint a résztvevők várhatóan fős számára, úgy véljük, hogy az esemény egy egyedülálló promóciós lehetőséget nyújt majd az esetleges szponzoroknak. Amennyiben érdekli a szponzoráció lehetősége, kérjük, ne habozzon közvetlenül kapcsolatba lépni velem (ekeller@whitecase.com). Ami az informatív eseményeket illeti, folytatjuk az M27 Absolvo-val közösen szponzorált konferencia sorozatunkat, melynek célja a kockázati- és magántőke iparág magyarországi népszerűsítése. Az első ilyen eseményre a nyári szünet után, szeptember 6-án kerül sor, mikor is az innovációra fogunk összpontosítani (ideértve azt is, hogy hogyan lehet befektetéseket bevonni az innovációk finanszírozásához). Ugyancsak nagyobb hangsúlyt fektetünk ezentúl az AmCham-mel folytatott együttműködésünkre, melynek keretében Entrepreneurship Summit néven szervezünk az AmCham-mel, a CEU-val és az Egyesült Államok Nagykövetségével közösen egy rendezvényt. A többi rendezvénnyel együtt erről is hamarosan meghívót és további információt küldünk Önnek. Egyéb eseményeket is tervezünk, melyeket megtalál az alábbi eseménynaptárban. Remélem, hogy (a szokatlanul magas hőmérséklet ellenére) mindenkinek kellemesen telik a nyara és várom, hogy hamarosan újra találkozhassunk szeptember 5-én, a következő borkóstolónkon! Edward HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 2

3 szeptember 5. szeptember 6. október 2. október 9. október 16. október vége november 7. november vége december Borkóstolással egybekötött Társasági Vegyülés HVCA Innovációs és Finanszírozási Konferencia HVCA Konferencia a Nemzetköziesülésről Hogyan finanszírozhatja vállalkozásának más joghatóságba történő terjeszkedését? Entrepreneurship Summit (HVCA, AmCham, CEU, Egyesült Államok Nagykövetsége) Magyar Innovációs Nap Londonban HVCA konferencia Hogyan tegyük vonzóvá üzleti vállalkozásunkat stratégiai/társasági befektetők számára HVCA Éves Gála Vacsora HVCA konferencia a jogutódlásról Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre üzleti vállalkozásunk jogutódlási tervének kialakítása során HVCA Közgyűlés Elnökválasztás. Felhívjuk figyelmét, hogy a fenti eseményekről külön ben küldünk majd további tájékoztatást. Events@hvca.hu Tánczos Péter KONFERENCIA A második negyedév legfontosabb eseménye a június 7-én rendezett éves HVCA konferencia volt, amelyet egyesületünk idén is a Portfolio.hu-val közösen szervezett a már megszokottnak számító Hilton Vár helyszínen. A konferenciát az elnöki köszöntőt követően idén is egy rendhagyó, a kockázati tőke és a vállalati pénzügyek világától távoli előadás indította. Szemerédi Endre idén Ábel díjat nyert matematika professzor meghívása abba a hagyomány teremtő kezdeményezésünkbe illik, hogy szakterületükön kimagasló egyéni teljesítményt felmutató emberek példáján keresztül hívjuk fel a figyelmet az emberi tényező jelentőségére a befektetések területén is. Az előadást követően az üzleti világ magyar sikeremberei közül mutatkozott be Lantos Csaba, mint befektető és Somlai Fischer Szabolcs, a Prezi.com egyik alapítója, mint sikeres vállalkozó. Az M&A piac szokásos áttekintését követően a KKV finanszírozásé volt a terep a tőkefinanszírozók és a sikeresen tőkét bevonó vállalkozások panelbeszélgetései mutatták be az elmúlt évben példa nélkül felpezsdült piac jellemzőit a két oldal tapasztalatain keresztül. A konferenciát egy szokásos iparági áttekintés zárta: idén a TMT szektort vette górcső alá a szakmai panel. HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 3

4 A konferencia idén is nagyszámú érdeklődőt vonzott, összesen 178 regisztrált résztvevőnk volt. Büszkék vagyunk, hogy az eseményen idén is részt vett a fenntartható, társadalmi felelősségvállalást hangsúlyozó vállalkozásokat támogató NESsT, aki piacterén minden résztvevővel megismertethette a támogatott vállalkozásokat és az együttműködés lehetőségeit. A konferencia idén is nagyszámú érdeklődőt vonzott, összesen 178 regisztrált résztvevőnk volt. Külön köszönet illeti az eseményt idén is támogató tagjainkat, a Deloitte Zrt-t és a Morley Allen & Overy Irodát. Conference@hvca.hu Szombati András PÉNZÜGY NEGYEDÉV Bevételek: Az egyesület aktív tevékenységének egyik pozitív hozadéka, hogy a második negyedében 4 társult tag és három új egyéni tag csatlakozott a tagsághoz. Ahogy korábbi jelentésünkben már megírtuk, az egyesület vezetése komoly hangsúlyt fektet arra, hogy növelje az egyesület szponzorációs bevételeit, ezzel fedezve például az egyesületi rendezvények megrendezésének költségeit. Jó példa erre az egyesület május 24-én megtartott közgyűlése, melynek rendezési költségének egy részét fedezte az Aon Magyarország Kft szponzorációja. Összességében véve a második negyedév során az Egyesület árbevétele meghaladta a 2,4 millió forintot. Költségek: A mögöttünk álló működés alapján látható, hogy az egyesület működésének fenntartása (bérleti díj, irodai költségek, munkabér stb.) havonta körülbelül 1 millió Ft költségből lehetséges. A második negyedévben a standard költségek mellett felmerült pár egyszeri költségtétel, amely a múltban eldöntött projektekhez kapcsolódnak, de kifizetésük ebben a negyedévben vált esedékessé, mint pl.: jubileumi évkönyv előállításához kapcsolódó utólag felmerülő költség, az egyesület által alkalmazott PR ügynökség díja, az új HVCA weboldal fejlesztési költségének utolsó részlete. A második negyedévben költségként merült fel továbbá az éves közgyűlés megrendezése, amit csak részben fedezett az eseményhez kapcsolódó szponzori bevétel. Mindezeket egybevéve a második negyedévben az Egyesület összes költsége elérte a 10 millió Ft-os nagyságrendet, amelyből az egyszer felmerülő költségek mintegy 6,1 millió forintot tettek ki. HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 4

5 HVCA fő adatok (HUF 000) 2012 Q1 Tény 2012 Q2 Tény 2012 Terv Tagságból származó bevétel Szponzorációból származó bevétel Egyéb bevétel (pl. HVCA-Portfiolio konferencia) Bevétel összesen , Irodával kapcsolatos költségek Személyi költségek Működési költség összesen Rendezvény, konferencia költségek Kommunikációs költségek Szakmai tevékenységhez kapcsolódó költségek összesen Költségek összesen Adózás előtti nettó nyereség Kilátások év végéig: A harmadik és negyedik negyedév során újabb egyesületi tagbővülésekkel számolunk, melyek év végéig jelképes bevételeket eredményeznek, ugyanakkor 2013-as teljes üzleti évben jelentős mértékben hozzájárulnak majd az árbevétel kibővüléséhez. A harmadik negyedévre kalkulálunk az éves HVCA konferencia bevételével, melyet a Portfolio.hu-val közösen rendezett az egyesület és várhatóan 2,5-3 millió közötti árbevételt generál. Az év hátralevő részében az Egyesület nem tervez további jelentős kommunikációs feladatokat, így ilyen jellegű költség felmerülésére nem számítunk. Az egyesületi rendezvények kapcsán a legfontosabb elvet követve úgy számolunk, hogy szponzoráció révén azok vagy semlegesek lesznek, vagy javítani fogják az Egyesület eredményét. A negyedik negyedévre tervezzük az Egyesület legfontosabb zászlóshajó rendezvényét (HVCA Éves Gála Vacsora), amely kapcsán előzetes felmérések alapján szolid nyereséggel számolunk. HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 5

6 2012-ben mérsékelt veszteséggel számolunk, amelynek hátterében az év során felmerülő egyszeri költségek állnak, melyek felmerülésére a 2013-as üzleti évben már nem számítunk. TAGSÁG 2012-ben összességében véve egy mérsékelt veszteséggel számolunk, amelynek hátterében az év során felmerülő egyszeri költségek állnak, melyek felmerülésére a 2013-as üzleti évben már nem számítunk. Finance@hvca.hu Takács Zsuzsanna A második negyedévben a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület újabb tagokkal bővült, Társult tagként csatlakozott közösségünkhöz: HITA, V-csoport SpenglerFox International Lánchidi és Társai Ügyvédi Iroda, Egyéni tagként: Rajné Adamecz Ildikó Hild Imre Mráz Dániel. továbbra is dolgozunk azon, hogy még több cég számára tegyük a HVCA tagságot vonzóvá. Legújabb tagjainkról bővebb információt a HVCA új tagjait bemutató ben küldünk. Ebben a negyedévben is van távozó tagunk: sajnálattal szüntettük meg Valner Szabolcs és a Bancroft Services UK Limited Magyarországi Fióktelepe tagságát. Jelenleg a HVCA közössége 70 tagból áll, és továbbra is dolgozunk azon, hogy még több cég számára tegyük a HVCA tagságot vonzóvá. Takács Zsuzsanna OKTATÁS azon dolgoztunk, hogy a vállalkozókat illetve leendő vállalkozókat megszólítsuk. Mint arról már tájékoztattuk Önöket, megalakult a HVCA új Oktatási Bizottsága Zsembery Levente vezetésével. A bizottság terveiről és programjáról a következő negyedéves hírlevelünkben számolunk be. Az elmúlt negyedévben azon is dolgoztunk, hogy a vállalkozókat illetve leendő vállalkozókat megszólítsuk. Ennek érdekében szorosabbra fűztük a kapcsolatot az American Chamber of Commerce-szel (AmCham), amelynek eredményeként a következő események kerülnek megrendezésre: Start your Business program célja, hogy ösztönözzük a Budapesti Műszaki Főiskola hallgatóit és a leendő vállalkozókat, hogy indítsanak saját vállalkozást, és hogy ehhez praktikus és gyakorlati tanácsokat adjunk a megfelelő területeken (jog, közgazdaságtan, HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 6

7 pénzügy, emberi erőforrások, vállalatirányítás, menedzsment- és magántőke). A program a Budapesti Műszaki Főiskolán kerül megrendezésre 2012 október 16.-án és 30.-án. Entrepreneurship Summit rendezvény megszervezésében az AmCham és a HVCA mellett a Central European Business School, és az Amerikai Nagykövetség is részt vesz. A rendezvényről bővebb tájékoztatást később fogunk küldeni. A HVCA gyakornoka, Csorba Benedek segítségével felvettük a kapcsolatot az inkubátor házakkal és tech transzfer irodákkal, hogy első kézből értesülhessenek a HVCA hozzájuk szóló rendezvényeiről. Doszpod Endre és Budai Judit SZABÁLYOZÁSI KÉRDÉSEK A javaslatcsomag célja, hogy a HVCA szélesebb körben világítson rá, hogy a kockázati és magántőke hogyan tud hatékonyabban részt venni a gazdaságélénkítésben több mint 30 cikk jelent meg a legfontosabb nyomtatott és on-line médiumokban illetve iparágunk fontosabb külföldi sajtó orgánumai is lehozták a hírt. HVCA JAVASLATCSOMAG SAJTÓREGGELI május 22-én sajtóreggelin prezentálta a HVCA a kormányhoz eljuttatott 21 pontos iparági javaslatcsomagját. A javaslatcsomag célja, hogy a HVCA szélesebb körben világítson rá, hogy a kockázati és magántőke hogyan tud hatékonyabban részt venni a gazdaságélénkítésben és ehhez a magyar kockázati és magántőke iparágat érintő közeljövőben várható európai jogi szabályozási reformon, a hírlevelünk e számában részletesebben AIFMD implementáción túlmutatóan milyen további szabályozási reformot látna még célszerűnek az iparág. A sajtótájékoztatón összegeztük a javaslatcsomag 3 fő szakpolitikai területét. Ezek közül az első terület az adózási szabályozási javaslatok. E körben a javaslatok egy része azt célozza, hogy az adózási szabályok vonzóbb körülményeket teremtsenek a magán és intézményi befektetőknek a kockázati tőkebefektetésekhez. A javaslatok egy másik része pedig a kockázati tőkét bevonó innovatív és kezdeti stádiumban lévő portfólió vállalatok kezdeti adózási és járulékterheinek enyhítését célozza. A javaslatcsomag második fő területe állami és kockázati tőkebevonással megvalósuló inkubátor programok létrehozását célozza. A javaslatok harmadik része, pedig a kockázati tőkealapok és alapkezelők működési szabályainak korszerűsítését, a működési modell sajátosságainak megfelelő rugalmasabb felügyeleti ellenőrzését célozza meg összhangban a küszöbön álló EU szabályozási reformmal. A sajtótájékoztatón több mint 15 újságíró köztük az MTI képviselője -, valamint egyesületünknek a javaslatcsomag összeállításában résztvevő munkabizottsági tagjai voltak jelen. A HVCA működését, az iparág eredményeit és a javaslatcsomag tartalmát Bethlen Miklós, elnök, valamint Dr. Budai Judit, Tüske Balázs és Doszpod Endre prezentálták. Az eseménynek a Szecskay Ügyvédi Iroda volt a vendéglátója. A média iparágunk iránti érdeklődésének köszönhetően több mint 30 cikk jelent meg a legfontosabb nyomtatott és on-line médiumokban, több rádió interjúra kaptunk felkérést, illetve iparágunk fontosabb külföldi sajtó orgánumai is lehozták a hírt. HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 7

8 AZ ALTERNATÍV BEFEKTETÉSI ALAP-KEZELŐKRŐL SZÓLÓ IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSÉNEK STÁTUSA ÉS A HVCA EZZEL KAPCSOLATOS FELADATAI ÉS TEVÉKENYSÉGE (I) ÖSSZEFOGLALÓ AZ ALTERNATÍV BEFEKTETÉSI ALAP-KEZELŐKRŐL SZÓLÓ IRÁNYELVRŐL Hatály Az Európai Parlament és a Tanács június 8-án kelt 2011/61/EU Irányelve az alternatív befektetési alap-kezelőkről, valamint a 2003/41/EK és a 2009/65/EK Irányelv, továbbá az 1060/2009/EK és az 1095/2010/EU rendelet módosításáról (az ABAK Irányelv), az (átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokat (alapokat) szabályozó) UCITS Irányelvtől eltérően, nem vezeti be közvetlenül az európai szabályozást az alternatív befektetési alapok (ABA) vonatkozásában. Ehelyett az Európai Unión belüli alternatív befektetési alapok kezelése tekintetében egy engedélyezési és felügyeleti rendszert ír elő alternatív befektetési alapok kezelői (ABAK-ok) számára, amely rendszer több szempontból is hasonló az UCITS alapok kezelői részére előírt szabályozáshoz. Az új szabályozási rendszer hatálya az alábbiakra terjed ki: (a) uniós ABAK-ok; (b) nem uniós ABAK-ok, amelyek uniós alternatív befektetési alapokat kezelnek (c) nem uniós ABAK-ok, amelyek alternatív befektetési alapjaikat az Unióban forgalmazzák. Továbbá az UCITS rendszer által alkalmazott elvhez hasonlóan, az alternatív befektetési alapoknak rendelkezniük kell a vagyoni eszközeiket őrző letétkezelővel továbbá vállalatirányításukkal szemben fokozott transzparencia követelmények kerülnek előírásra. Tehát az ABAK Irányelv hatálya széleskörű; kiterjed az alternatív befektetési alapok kezelésére. ABAK alatt értendő lényegében minden olyan alap illetve alapként működő vállalkozás, amely nem tartozik az UCITS Irányelv hatálya alá, függetlenül azon vagyoni eszközöktől, amelybe az alap befektet (pl. tőke vagy ingatlan), illetve az alap befektetési stratégiájától. Az Unióban létrehozott alternatív befektetési alapok kezelői felügyeleti engedély birtokában jogosultak csak az alapok kezelésére, azonban ez az engedély kiterjeszthető az Unió egész területére. Főbb rendelkezések Az alábbiakban áttekintést adunk az ABAK Irányelv főbb rendelkezéseiről: ABAK meghatározása: minden olyan jogi személy, amely rendszeres gazdasági tevékenységként egy vagy több ABA-t kezel. ABA meghatározása: bármilyen kollektív befektetési vállalkozás, amely nem UCITS, és amely: több befektetőtől gyűjt tőkét; és a tőkét meghatározott befektetési politikának megfelelően fekteti be. Küszöbértékek / Mentességek: Azon alternatív befektetési alapok, amelyek kezelését, HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 8

9 illetve forgalmazását az Unión belül működő valamely ABAK biztosítja az ABAK Irányelv hatálya alá tartoznak bizonyos, többek között az alábbiakban felsorolt mentességek figyelembevételével: olyan ABAK-ok, amelyek olyan alternatív befektetési alapokat kezelnek, amelyek eszközeinek értéke nem haladja meg összesen a 100 millió EUR küszöbértéket; vagy olyan ABAK-ok, amelyek olyan alternatív befektetési alapokat kezelnek, amelyek eszközeinek értéke nem haladja meg összesen az 500 millió EUR küszöbértéket, feltéve, hogy az ABA portfóliójába tartozó eszközök nem hitelből finanszírozottak, és amelyek esetében az egyes alternatív befektetési alapok tőkejegyei öt éven belül nem válthatóak vissza. A további főbb mentességek a holding társaságokra, cégcsoportokra, nyugdíjalapokra és munkavállalói juttatási alapokra vonatkoznak. Útlevél: Az egész Unióra kiterjedő tevékenységi engedély (útlevél) kibocsátása az engedélyezett ABAK-ok részére alapjaik forgalmazása céljából. Harmadik országok alapjai: Kétéves halasztással, az engedéllyel rendelkező alapkezelők harmadik országok alapjait is forgalmazhatják az Unió területén, feltéve, hogy az alapok és azok kezelői teljesítik az ABAK Irányelvben előírt követelményeket. A feltételes zártkörű forgalomba hozatali rendszerek egyelőre fennmaradnak. Passzív forgalmazás: Az ABAK Irányelv hatásköre nem terjed ki a passzív forgalmazásra. Letétkezelő: Valamennyi ABA-nak rendelkeznie kell letétkezelővel, amely jellemzően hitelintézet vagy befektetési társaság, azzal a kivétellel, hogy a magántőke alapok és az ingatlan alapok szakmai tanácsadót alkalmazhatnak. Letétkezelő felelőssége: Általánosságban felelősség terheli hanyagság vagy szándékos mulasztás esetén, valamint korlátozott esetekben objektív felelősség terheli. A letétkezelő felelősséggel tartozik megbízottjának tevékenységéért, kivéve ha az ilyen megbízott közvetlen felelősséggel tartozik az ABA felé. Javadalmazás: Az ABAK-okra a CRD Irányelvekben a bankárok javadalmazása és bónusz kifizetése tekintetében meghatározott korlátozásokhoz hasonló korlátozások alkalmazandók, azzal, hogy a jogszabály bizonyos arányosságot is figyelembe vesz. Fokozott felelősségű vállalatirányítás: Az ABAK-ok kötelesek az általuk kezelt ABA érdekei, az ABA befektetőinek érdekei és a piac integritásának megőrzése érdekében eljárni, ideértve az ABA vagyoni eszközeire vonatkozó független értékelés rendszerének kialakítását és a kockázatok és likviditás megfelelő értékelését és kezelését, a kellő körültekintést és az öszszeférhetetlenség kezelését. Továbbá a kockázatértékelés és az értékelési műveletek funkcionálisan elválasztandók a portfoliókezeléstől. Delegálás: Korlátozások vonatkoznak az ABAK funkciók átruházására, ideértve az ABAK letelepedése szerinti tagállam előzetes jóváhagyásának követelményét. Átláthatóság: Fokozott feltárási kötelezettségek a befektetők és az illetékes szabályozó ha- HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 9

10 tóságok vonatkozásában, valamint meghatározott feltárási kötelezettség a befektetési céltársaságokba történő befektetések kapcsán. Vagyon kimazsolázás (asset stripping): A magántőke alapkezelőkre korlátozások vonatkoznak a bevonható tőke mértékét illetően a tőzsdén nem jegyzett társaságokba történő befektetés esetén a befektetést követő két éves időszakon keresztül. Tőkeáttétel: A kezelők kötelesek hitelfelvételi korlátozásokat szabni és azokat betartani. Rendkívüli helyzetekben a kölcsönfelvétel vonatkozásában a letelepedés szerinti tagállamok korlátozások előírására jogosultak. Short Selling: Az ABAK Irányelv hatálya nem terjed ki a short selling ügyletekre. Engedély: Az ABAK-ok kötelesek beszerezni a letelepedésük szerinti tagállam szabályozó hatóságának engedélyét az ABA-knak biztosított kezelői szolgáltatásokra, illetve azok részvényeinek forgalmazására vonatkozóan. A kiadott engedély érvényes a tagállamok bármelyikében folytatott működésre (azzal, hogy a letelepedés szerinti tagállam útján bejelentési eljárást, vagyis útlevélkérelmezést, kell lefolytatni). Tőkekövetelmények: A külső kezelőként kijelölt ABAK-nak legalább EUR indulótőkével kell rendelkeznie (ez az összeg belső kezelésű ABA-k esetében EUR összegre emelkedik). Uniós útlevél és zártkörű kibocsátási rendszerek: Uniós Útlevél kerül bevezetésre, amely az ABAK-oknak lehetővé teszi a kezelt alternatív befektetési alapok forgalmazását az Unión belüli szakmai befektetők számára, feltéve, hogy azok megfelelnek a jogszabályok által előírt szigorú követelményeknek. Az uniós ABAK-ok 2013-tól szerezhetnek ilyen útlevelet, míg a nem uniós ABAK-ok 2015-től, azt követően, hogy az általuk kiválasztott tagországban regisztrálásra kerültek és megfeleltek számos követelménynek ig kettős forgalmazási rendszer működik, amikor is a nemzeti zártkörű kibocsátási rendszerek az ESMA (Európai Értékpapír és Tőkepiaci Hatóság) által lefolytatott felülvizsgálatot követően várhatóan megszűnnek. A nem uniós ABA-k forgalmazásának feltétele, hogy maguk az ABA-k is az ABAK Irányelv előírásainak hatálya alá tartozzanak, kivéve a teljes körű letétkezelésre és az éves beszámolóra vonatkozó követelményeket, továbbá, hogy megvalósuljon az alábbi triple lock feltétel: a szabályozási és adóinformációk cseréjének biztosítása, együttműködési megállapodások megléte, és az a feltétel, hogy az érintett állam ne szerepeljen a FATF pénzmosási feketelistáján. (II) AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL KIDOLGOZANDÓ MÁSODLAGOS JOGFORRÁSOK Az ABAK Irányelv számos rendelkezése (a keretirányelv első szintje ) további tisztázást igényel. Számos részlet meghatározására második szinten kell, hogy sor kerüljön, másodlagos intézkedések útján. Ezen intézkedések az alábbiak: a Bizottság által az ESMA útmutatása alapján kidolgozott végrehajtási intézkedések (ideértve a delegált és végrehajtási intézkedéseket); HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 10

11 az ESMA által a Bizottság általi későbbi elfogadás céljából kidolgozott technikai előírások; és az ESMA által elfogadott útmutatások. A Bizottság felhatalmazással rendelkezik arra, hogy az alábbiak tekintetében elfogadja a másodlagos jogforrásokat (az esetek többségében az ESMA-val történt egyeztetést követően), amelyek (kivéve a forgalmazással és harmadik országokkal kapcsolatos rendelkezéseket) várhatóan 2012 során kerülnek végrehajtásra: Mentességek/Küszöbértékek; Működés; Tőkeáttétel; Kockázatkezelés; Likviditás kezelés; Befektetés értékpapírosítási pozíciókba; Irányítás és Szervezet; Kritériumok az alábbi kötelezettségek betartásának értékelésére vonatkozóan: üzleti kötelezettségek, az ABA-k és a befektetők érdekeit szolgáló eljárásra vonatkozó kötelezettség, összeférhetetlenség kezelése, piac integritásának és a valamennyi befektetővel szembeni tisztességes eljárás biztosítása; Szervezeti követelmények; Értékelés; Delegálás; Letétkezelők; Átláthatóság; Forgalmazás; Az ESMA jóváhagyását követően az Uniós Útlevél rendszer bevezetésének lehetővé tétele; valamint a nemzeti zártkörű kibocsátási rendszer megszüntetése. Európai Értékpapír és Tőkepiaci Hatóság: Az Európai Értékpapír és Tőkepiaci Hatóság (ESMA) a CESR utódjaként 2011 januárjában kezdte meg működését Párizsban. Az ABAK Irányelv 72 feladat ellátására jogosítja fel az ESMA-t, ideértve a felügyeleti tevékenységet, a beavatkozást, szankciók kiszabását az érintett felek vonatkozásában és az illetékes hatóságok közötti jogviták eldöntését. Az ESMA kiemelkedő szerepet játszik az útlevelek engedélyezésében. Habár az útlevelet a nemzeti hatóságok fogják kiadni, az ESMA útmutatást írhat elő ennek mikéntjére vonatkozóan. Az ESMA értesül valamennyi útlevélre vonatkozó kérelemről és központilag feketelistát vezet az elutasított ABA-król. Az ESMA rendkívüli helyzetekre vonatkozó jogosítványokkal fog rendelkezni és a nem uniós ABA-kat befogadó tagállamok nemzeti hatóságait felszólíthatja az ABA tevékenységének korlátozására, a pénzügyi stabilitást érintő veszélyek esetén. Az ESMA felügyeletével működő új rendszer bevezetésére a következő néhány év folyamán kerül sor, a folyamat 2013-ban az uniós ABAK-okra vonatkozó útlevelek kiadásával indul, amelyet 2015-től a nem uniós ABAK-okra vonatkozó útlevelek kiadása követ. (III) ÁTÜLTETÉS A tagállamok július 22-ig kötelesek átültetni nemzeti jogszabályaikba az Irányelv rendelkezéseit. ABAK Irányelv 1. szintű szabálya Az ABAK Irányelv július 1-én került közzétételre a Hivatalos Közlönyben és 20 nappal később, július 21-én lépett hatályba. Az ABAK Irányelvnek az Európai Parlament és a Tanács részéről történő hivatalos aláírására június 8-án, Strasbourg-ban került sor. A tagállamok július 22-ig kötelesek átültetni nemzeti jogszabályaikba az Irányelv rendelkezéseit. Az ABAK Irányelv 2. szintű szabályai november 16-án az ESMA közzétette a Bizottság részére szóló végső technikai iránymu- HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 11

12 tatását a 2. szintű végrehajtási intézkedések vonatkozásában. A Bizottság várhatóan a 2012-es év folyamán fogadja el az ESMA iránymutatásán alapuló végrehajtási intézkedéseket áprilisában az ABAK Irányelvre vonatkozóan a 2. szintű intézkedések két tervezete (Delegált Rendelet) került közzétételre. Ezen Delegált Rendelet célja, hogy megadja az ABAK Irányelv bizonyos rendelkezéseire vonatkozó végrehajtási intézkedéseket. Iparági álláspont: A tervezetek nagy felzúdulást keltettek az iparágban, mivel a Bizottság tervezetei számos kulcsfontosságú kérdésben jelentősen eltérnek az ESMA által megfogalmazott irányelvektől. Az hedge fundokat képviselő nemzetközi szervezet, az AIMA az alábbiakban fogalmazta meg a kulcsfontosságú kérdéseket (lásd from_esma_advice_-_aima_note_-_ec.pdf): Az ESMA iránymutatásaitól való eltérések típusai tulajdonképpen hét kategóriába sorolhatók: Az ESMA iránymutatásában megfogalmazottakon túli új jogi kötelezettségek megfogalmazása; Az ESMA iránymutatás teljes szabályozási területeinek törlése, azok pótlása nélkül; Árnyalatnyi megfogalmazás beli módosítások, melyek esetlegesen nagy horderejű szabályozási változásokhoz vezetnek; Az ESMA iránymutatásban javasolt technikai paraméterek megváltoztatása vagy cseréje; Bizonyos szolgáltatások nyújtásának korlátozása kizárólagosan EU entitásokra; Arányosságra és lényegességre vonatkozó rendelkezések törlése; és Egyértelmű rendelkezések lecserélése zavaros, kétértelmű rendelkezésekre. A tartalom vonatkozásában a területek, melyeket a változások érintettek a következők: Kezelés alatt álló eszközök meghatározása; Szavatoló tőke; Tőkeáttétel; Szakmai felelősségbiztosítás; Szervezeti követelmények; Feladat átruházás (delegálás); Kockázatkezelés; Átláthatóság; HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 12

13 Letétkezelők; és Harmadik országokra vonatkozó szabályok. A rugalmasság tagállamok általi elvesztése semmilyen nemzeti jogalkotás nem szükséges a szabályozás nemzeti jogba történő átültetéséhez, a szabályok közvetlen hatállyal rendelkeznek és hamarabb hatályba lépnek. Továbbá meglepetés, hogy ez a 2. szintű szabályozás rendeleti formában születik majd meg. Így semmilyen nemzeti jogalkotás nem szükséges a szabályozás nemzeti jogba történő átültetéséhez, a szabályok közvetlen hatállyal rendelkeznek és hamarabb hatályba lépnek. Egy irányelv ugyanakkor néhány évet enged a nemzeti jogba történő átültetésre. Valamint egy rendelet meg is szünteti a nemzeti szabályozók hazai jogba történő átültetéskor élvezett rugalmasságát. A vita még nem ért véget és így a rendelet végső formája sem ismert még. Az ESMA technikai előírásai és irányvonalai A fentieken túl az ESMA a ráruházott felhatalmazás alapján folytatja a technikai előírások és irányvonalak megfogalmazását, így például következőkre vonatkozóan: tőkeáttétel számítás; javadalmazásra vonatkozó szabályozás; és ellenőrzési együttműködési megállapodások. Mindezidáig 2012 júniusában tett közzé az ESMA egy konzultációs tanulmányt az ABAK-ok javadalmazására vonatkozó javasolt irányvonalakról. Ez alapján az alapoknak ésszerű és prudens javadalmazási politikát és struktúrát kell majd bevezetniük a befektető-védelem növelése és az érdekellentétek elkerülése céljából, melyek túlzott mértékű kockázatvállaláshoz vezethetnek. A konzultáció szeptember 27-ig tart és az ESMA egy záró beszámolót kíván kiadni a 2012-es év vége előtt, így az még az ABAK Irányelv átültetésének július 22-i határideje előtt megszületik, amikor az iránymutatások hatályba lépnek. További konzultációs tanulmányok más technikai előírásokról és iránymutatásról az idei év során később kerülnek közzétételre azzal a céllal, hogy megismerhetőek legyenek a július 22-i átültetési határidő előtt. Az ABAK Irányelv tagállami jogba való átültetése, az EVCA támogatása és a HVCA szerepe Jelenleg legalább négy tagállamban született jogszabálytervezet az ABAK Irányelv átültetésére: Dániában, Németországban, Luxemburgban, Hollandiában. A többi állam még az átültetés korai fázisban van és mindezidáig egy állam sem foglalta törvénybe az ABAK Irányelvet. A European Venture Capital Association (EVCA) melynek a HVCA is tagja és mely szervezet folyamatosan dolgozik az iparági észrevételek megfogalmazásán az 1. és 2. szintű ABAK Irányelv előkészítő jogszabályalkotás során, figyelemmel kíséri az átültetési folyamatot. HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 13

14 A HVCA is folyamatosan részt vesz folyamatban azzal, hogy az EVCA a HVCA tagok támogatását kéri abban, hogy azok csatlakozzanak vagy tegyenek hozzá a különféle jogszabálytervezetekhez kapcsolódó iparági észrevételekhez leghatékonyabban becsatornázzuk a hazai iparági észrevételeket a jogszabály előkészítési folyamatba A HVCA is folyamatosan részt vesz ebben folyamatban azzal, hogy az EVCA a HVCA tagok támogatását kéri abban, hogy azok csatlakozzanak vagy tegyenek hozzá a különféle jogszabálytervezetekhez kapcsolódó iparági észrevételekhez, melyek nem feltétlenül tükrözik a magántőke és a kockázati tőke eszközosztály és annak kezelése sajátosságait. Pl. legutóbb az EVCA a HVCA támogatását kérte abban, hogy letéteményesi rendszer szabályait az iparági előírásokhoz igazítsák. Másrészről a Nemzetgazdasági Minisztérium az 1. szintű szabályozás EU általi kidolgozásának kezdetei óta és a 2. szintű előkészítő jogalkotás során is konzultál a HVCA-val. A HVCA további feladata, hogy 2012 őszétől külön konzultációt folytasson az ABAK Irányelv átültetési folyamatáról a Minisztériummal, a PSZÁF-fal és a BAMOSZ-szal. A HVCA a jelen hírlevéllel is törekszik arra, hogy minél szélesebb körben bevonja a HVCA tagokat e folyamatba és a leghatékonyabban becsatornázzuk a hazai iparági észrevételeket a jogszabály előkészítési folyamatba abból a célból, hogy a magyar piac sajátosságai figyelembe legyenek véve, mikor az ABAK Irányelv diszpozitív szabályai alapján a magyar állam szabadon választhat a jogalkotói megoldásról. Az ABAK Irányelv és a javasolt Európai Kockázati Tőkealap Rendelet közötti kapcsolat Az ABAK Irányelven túl a javasolt Európai Kockázati Tőkealap Rendeletet is követnünk kell. Az ABAK Irányelv és a javasolt Európai Kockázati Tőkealap Rendelet, amennyiben elfogadásra kerül egymással párhuzamosan és egymást kiegészítő jogi aktusok lesznek. Alternatív befektetési alapkezelők, melyek kezelésében álló eszközök értéke az 500 millió eurót nem haladják meg, nem tartoznak az ABAK Irányelv hatálya alá. Az ilyen kisebb alapok kezelői, akik érdekeltek abban, hogy egy EU marketing útlevél előnyeit élvezzék, választhatnak, hogy az ABAK Irányelv korlátozóbb rendszere alá vagy a javasolt európai kockázati tőkealap szabályozás kevésbé szigorú rendszere alá tartozzanak. Regulatory@hvca.hu HVCA 2012 második negyedéves hírlevele 14

Az alternatív befektetési alapok kezelőire vonatkozó irányelvjavaslat

Az alternatív befektetési alapok kezelőire vonatkozó irányelvjavaslat Az alternatív befektetési alapok kezelőire vonatkozó irányelvjavaslat Bartal Róbert Pénzügyminisztérium Pénzügyi szolgáltatások főosztálya 2010. február 27. Előzmények, háttér Pénzügyi válság (alapkezelők

Részletesebben

Tájékoztató az alternatív befektetési alapkezelőkre vonatkozó új, egységes európai adatszolgáltatásról

Tájékoztató az alternatív befektetési alapkezelőkre vonatkozó új, egységes európai adatszolgáltatásról Tájékoztató az alternatív befektetési alapkezelőkre vonatkozó új, egységes európai adatszolgáltatásról Szeles Angelika Felügyeleti statisztikai önálló osztály 2014. november 25. Tartalom I. Jogszabályi

Részletesebben

Rövid összefoglalás az egyéb EU direktívákról(td Review, SLD, PD Review (Prospektus), AIFMD) Előadó: dr. Szmolen Dénes

Rövid összefoglalás az egyéb EU direktívákról(td Review, SLD, PD Review (Prospektus), AIFMD) Előadó: dr. Szmolen Dénes Rövid összefoglalás az egyéb EU direktívákról(td Review, SLD, PD Review (Prospektus), AIFMD) Előadó: dr. Szmolen Dénes Tőkepiaci szabályozási tervek az EU-ban, készülő CESR sztenderdek szakmai konzultáció

Részletesebben

7474/16 ADD 1 ll/adt/kb 1 DGG 1B

7474/16 ADD 1 ll/adt/kb 1 DGG 1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 21. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0033 (COD) 7474/16 ADD 1 EF 67 ECOFIN 260 CODEC 359 FELJEGYZÉS AZ I NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy:

Részletesebben

Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára

Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára Az egyes strukturált ÁÉKBV-k kockázatának mérésére és teljes kitettségének számítására vonatkozó iránymutatások ESMA/2012/197

Részletesebben

Javadalmazási politika

Javadalmazási politika Javadalmazási politika Tartalom I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni elvárások 2 I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni

Részletesebben

Shadow banking Az árnyékbankrendszer

Shadow banking Az árnyékbankrendszer Shadow banking Az árnyékbankrendszer Tartalom I. A shadow bankinget érintő nemzetközi munkák II. A shadow banking lehetséges hazai vonatkozásai 2 Tartalom I. A shadow bankinget érinti nemzetközi munkák

Részletesebben

A könyvvizsgálat jelenlegi helyzete Európában

A könyvvizsgálat jelenlegi helyzete Európában A könyvvizsgálat jelenlegi helyzete Európában Az EU és a könyvvizsgálók Olivier Boutellis-Taft, FEE ügyvezető igazgató Standing for trust and integrity 2013. szeptember 19-20. MKVK, Magyarország Jó! Több,

Részletesebben

2012 Harmadik negyedéves hírlevél

2012 Harmadik negyedéves hírlevél Harmadik negyedéves hírlevél Bevezető Bethlen Miklós Örülünk, hogy olyan új tagokat üdvözölhetünk, akik korábban nem vettek aktívan részt a HVCA munkájában. Tisztelt Tag! A harmadik negyedév igen izgalmasan

Részletesebben

Dr. Bodzási Balázs Tanszékvezető BCE Gazdasági Jogi Tanszék

Dr. Bodzási Balázs Tanszékvezető BCE Gazdasági Jogi Tanszék Dr. Bodzási Balázs Tanszékvezető BCE Gazdasági Jogi Tanszék balazs.bodzasi@uni-corvinus.hu Szabályozási háttér A nyilvánosan működő, tőzsdei részvénytársaságok tipikusan nagyméretű, nemzetgazdasági vagy

Részletesebben

A8-0126/ Irányelvi javaslat (COM(2016)0056 C8-0026/ /0033(COD)) AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

A8-0126/ Irányelvi javaslat (COM(2016)0056 C8-0026/ /0033(COD)) AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 2.6.2016 A8-0126/ 001-001 MÓDOSÍTÁSOK 001-001 előterjesztette: Gazdasági és Monetáris Bizottság Jelentés Markus Ferber A pénzügyi eszközök piaca A8-0126/2016 Irányelvi javaslat (COM(2016)0056 C8-0026/2016

Részletesebben

Iránymutatás. Az ABAK-irányelv kulcsfontosságú fogalmaira vonatkozó iránymutatás ESMA/2013/611

Iránymutatás. Az ABAK-irányelv kulcsfontosságú fogalmaira vonatkozó iránymutatás ESMA/2013/611 Iránymutatás Az ABAK-irányelv kulcsfontosságú fogalmaira vonatkozó iránymutatás 13.08.2013 ESMA/2013/611 Dátum: 13.08.2013 ESMA/2013/611 Tartalomjegyzék I. Hatály 3 II. Fogalommeghatározások 3 III. Cél

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.12.17.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.12.17.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.12.17. C(2013) 9098 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.12.17.) a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az alternatívbefektetésialapkezelők

Részletesebben

AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A BANKI ÉS PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK

AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A BANKI ÉS PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK EURÓPAI BIZOTTSÁG A PÉNZÜGYI STABILITÁS, A PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A TŐKEPIACI UNIÓ FŐIGAZGATÓSÁGA Brüsszel, 2018. február 8. Rev1 KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ

Részletesebben

Változások az alapkezelők nemzeti adatszolgáltatásában

Változások az alapkezelők nemzeti adatszolgáltatásában Változások az alapkezelők nemzeti adatszolgáltatásában Dr. Németh Pál Felügyeleti statisztikai önálló osztály 2014. November 25. Tartalom Az adatszolgáltatás módosításának főbb szempontjai Jogszabályi

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2016. június 9. (OR. en) 2016/0033 (COD) PE-CONS 23/16 EF 117 ECOFIN 395 CODEC 651 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

A 30/2013. (XII. 16.) MNB

A 30/2013. (XII. 16.) MNB A Magyar Nemzeti Bank elnökének 30/2013. (XII. 16.) MNB rendelete16 a befektetési alapokkal összefüggő bejelentési kötelezettségek teljesítésének tartalmi és formai feltételeiről A Magyar Nemzeti Bankról

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2008. augusztus 2 ÚJ, KÖRNYEZETKÖZPONTÚ TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉST TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁS JELENT MEG A hazai vállalkozások körében népszerű,

Részletesebben

Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Szavazati jogok gyakorlásának stratégiája

Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Szavazati jogok gyakorlásának stratégiája Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Hatályos: 2018. március 29-től 1 Tartalom 1. BEVEZETÉS ÉS ALAPELVEK... 3 2. ÁTTEKINTÉS... 3 3. SZAVAZATI JOGOK GYAKORLÁSÁRA VONATKOZÓ POLITIKA... 4 4. SZAVAZATI JOGOK

Részletesebben

11170/17 ol/eo 1 DGG1B

11170/17 ol/eo 1 DGG1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései

Részletesebben

Befektetési szolgáltatások

Befektetési szolgáltatások Bank - Tőkepiaci alaptan Befektetési szolgáltatások Tőkepiac szerepe Tőkepiac szabályozása Tőkepiaci tevékenység Tőkepiac felügyelete 2014 ősz MsC képzés 1 Bank Pénzügyi közvetités Fizetések bonyolítása

Részletesebben

Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (NTfA) Tóth József tranzakciós igazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Budapest, szeptember 20.

Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (NTfA) Tóth József tranzakciós igazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Budapest, szeptember 20. Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (NTfA) Tóth József tranzakciós igazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Budapest, 2018. szeptember 20. VÁLLALATFEJLŐDÉSI SZAKASZOK ÉS ÁLLAMI FORRÁSOK Inkubáció Széchenyi Tőkealap-kezelő

Részletesebben

NÖVEKEDÉS A TŐZSDÉVEL

NÖVEKEDÉS A TŐZSDÉVEL NÖVEKEDÉS A TŐZSDÉVEL ELITE Program, együttműködésben a BÉT-tel VÉGH RICHÁRD vezérigazgató BÉT A SIKERES HAZAI VÁLLALKOZÁSOKÉRT 2016. november 16. A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE STRATÉGIÁJA Főbb stratégiai célok

Részletesebben

Összefoglaló (A harmadik fél letétkezelők bemutatása a harmadik fél országa, és a harmadik fél típusa szerint)

Összefoglaló (A harmadik fél letétkezelők bemutatása a harmadik fél országa, és a harmadik fél típusa szerint) TÁJÉKOZTATÓ A magyarországi székhelyű befektetési vállalkozások által igénybe vett harmadik fél letétkezelők közreműködésével kapcsolatos kockázatok feltérképezéséről Előzmény Az MF Global UK Limited (valamint

Részletesebben

TERVEZET. ./2012. (.) Korm. rendelet egyes pénzügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról

TERVEZET. ./2012. (.) Korm. rendelet egyes pénzügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról ./2012. (.) Korm. rendelet egyes pénzügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 235. (1) bekezdés k) pontjában

Részletesebben

A UCITS IV. irányelv. dr. Straub Dániel dr. Turzó Tamara január 27.

A UCITS IV. irányelv. dr. Straub Dániel dr. Turzó Tamara január 27. A UCITS IV. irányelv dr. Straub Dániel dr. Turzó Tamara 2010. január 27. A UCITS fogalma Áttekintés A UCITS-ok Magyarországon az ún. európai befektetési alapok (Tpt.), illetve ÁÉKBV-k (Bszt.), amelyek

Részletesebben

Credit Suisse Bubor Plusz Alapokba Befektető Befektetési Alap Megszűnési jelentés 2009. 09. 18.

Credit Suisse Bubor Plusz Alapokba Befektető Befektetési Alap Megszűnési jelentés 2009. 09. 18. Credit Suisse Bubor Plusz Alapokba Befektető Befektetési Alap Megszűnési jelentés 2009. 09. 18. A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (továbbiakban Tpt. ) 21.sz.melléklet 1. pont:. A Credit Suisse

Részletesebben

Hitelintézetekre vonatkozó hazai és EU szabályozási változások

Hitelintézetekre vonatkozó hazai és EU szabályozási változások Hitelintézetekre vonatkozó hazai és EU szabályozási változások Seregdi László PSZÁF 2010. november 18. Témák 1. Pénzügyi szabályozás fő nemzetközi mozgatóelemei 2. Hitelintézeti szektor 3. Könyvvizsgálattal

Részletesebben

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 12. 5125/15 LIMITE EMPL 4 SOC 6 ECOFIN 15 EDUC 5 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: a szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoport Dátum: 2015. január

Részletesebben

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK3 Alapok Alapja Befektetési Alap I. Féléves jelentés

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK3 Alapok Alapja Befektetési Alap I. Féléves jelentés Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK3 Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés (Időszak: 2016.03.04-2016.06.30.) I. Vagyonkimutatás indulás: 03.04.. Vége: 2016.06.30. Instrumentum Érték

Részletesebben

CONCORDE PB2 ALAPOK ALAPJA

CONCORDE PB2 ALAPOK ALAPJA CONCORDE PB2 ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2015. A Concorde PB2 Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás 2014.12.3 1 Vagyonkimutatás

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2013. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2013. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap Az Alap rövidített

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Elnökének 1/2010. számú ajánlása a javadalmazási politika alkalmazásáról. I. Az ajánlás célja és hatálya

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Elnökének 1/2010. számú ajánlása a javadalmazási politika alkalmazásáról. I. Az ajánlás célja és hatálya A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Elnökének 1/2010. számú ajánlása a javadalmazási politika alkalmazásáról I. Az ajánlás célja és hatálya 1. Az ajánlásban foglalt elvárások követése a Pénzügyi

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

Kötelezően alkalmazandó Javadalmazási politika pénzügyi szervezetek részére

Kötelezően alkalmazandó Javadalmazási politika pénzügyi szervezetek részére Kötelezően alkalmazandó Javadalmazási politika pénzügyi szervezetek részére 2011 Hír-ADÓ Hírlevelünk célja ügyfeleink tájékoztatása a Kormány által a Parlamentbe benyújtott és a pénzügyi szervezetek felsővezetőinek

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁS: 1-25. Jogi Bizottság 2007/2238(INI) 8.5.2008. Véleménytervezet Piia-Noora Kauppi (PE404.799v01-00)

EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁS: 1-25. Jogi Bizottság 2007/2238(INI) 8.5.2008. Véleménytervezet Piia-Noora Kauppi (PE404.799v01-00) EURÓPAI PARLAMENT 2004 Jogi Bizottság 2009 2007/2238(INI) 8.5.2008 MÓDOSÍTÁS: 1-25 Piia-Noora Kauppi (PE404.799v01-00) a fedezeti alapokról és a magántőkéről (2007/2238(INI)) AM\722236.doc PE405.953v01-00

Részletesebben

Engedélyezési útmutató. I. A már létező ÁÉKBV-k és ABA-k PPA-ként történő engedélyezésének közös szabályai

Engedélyezési útmutató. I. A már létező ÁÉKBV-k és ABA-k PPA-ként történő engedélyezésének közös szabályai 2018. november 12. Engedélyezési útmutató az Európai Parlament és a Tanács 2017. június 14-i (EU) 2017/1131 számú EU Rendelete által szabályozott pénzpiaci alapként (PPA) történő engedélyezésre irányuló

Részletesebben

CONCORDE USD PB3 ALAPOK ALAPJA

CONCORDE USD PB3 ALAPOK ALAPJA CONCORDE USD PB3 ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2016. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde USD PB3 Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források

Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Energiahatékonyság finanszírozása műhelyfoglalkozás I. Miskolc, 2019. április 16. Tisza Orsolya vezető projektmenedzser BEVEZETÉS Uniós finanszírozás

Részletesebben

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK2 Alapok Alapja Befektetési Alap I. Féléves jelentés

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK2 Alapok Alapja Befektetési Alap I. Féléves jelentés Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK2 Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés (Időszak: 2016.03.04-2016.06.30.) I. Vagyonkimutatás indulás: 03.04.. Vége: 2016.06.30. Instrumentum Érték

Részletesebben

XT 21023/17 hk/ms 1 TFUK

XT 21023/17 hk/ms 1 TFUK Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 22. (OR. en) XT 21023/17 BXT 31 INF 100 API 73 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk Az EUSZ 50. cikke szerinti tárgyalások

Részletesebben

CONCORDE-VM EURO ALAPOK ALAPJA

CONCORDE-VM EURO ALAPOK ALAPJA CONCORDE-VM EURO ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2015. A Concorde-VM Euro Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás I. I/1. I/2. I/3.

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP 2013. féléves jelentése 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban:

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.21. COM(2016) 818 final 2016/0411 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló

Részletesebben

CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde USD Pénzpiaci Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült.

Részletesebben

CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2015. A Concorde Kötvény Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás Vagyonkimutatás

Részletesebben

CONCORDE PB3 ALAPOK ALAPJA

CONCORDE PB3 ALAPOK ALAPJA PB3 ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2015. A Concorde PB3 Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás Vagyonkimutatás Tárgynap (T): 2014.12.31

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

CONCORDE RÖVID KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE RÖVID KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE RÖVID KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Rövid Kötvény Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült.

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.26. C(2016) 3020 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2016.5.26.) a pénzügyi eszközök piacairól szóló 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi

Részletesebben

A fizetésimérleg-statisztika és a külföld számla új közvetlen adatgyűjtési rendszere november 29., Magyar Statisztikai Társaság

A fizetésimérleg-statisztika és a külföld számla új közvetlen adatgyűjtési rendszere november 29., Magyar Statisztikai Társaság A fizetésimérleg-statisztika és a külföld számla új közvetlen adatgyűjtési rendszere 2010. november 29., Magyar Statisztikai Társaság Sisakné dr. Fekete Zsuzsanna Magyar Nemzeti Bank Statisztika Fizetésimérleg-statisztika

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.8.28. C(2017) 5812 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2017.8.28.) az (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendeletnek a rendszeres internalizálók

Részletesebben

QUANTIS HUF Likviditási Alap. Féléves jelentés 2014.

QUANTIS HUF Likviditási Alap. Féléves jelentés 2014. QUANTIS HUF Likviditási Alap Féléves jelentés 2014. Budapest, 2014. augusztus 26. Cím: H-1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 79. 5. em. Cégjegyzékszám: 01-10-046082 Telefon: (36) 1 413 2280 Fax: (36) 1

Részletesebben

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Az üzleti angyalok köztünk vannak Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Bevezetés Kockázati tőke (venture capital): olyan sajáttőkebefektetések,

Részletesebben

valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE

valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE A NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐSÉG EURÓPAI INTÉZETE valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE között létrejött együttműködési megállapodás Preambulum Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) és a Nemek Közötti

Részletesebben

Arts et Techniques du Progrès megvásárolja az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. fennmaradó részvényeit

Arts et Techniques du Progrès megvásárolja az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. fennmaradó részvényeit Arts et Techniques du Progrès megvásárolja az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. fennmaradó részvényeit Befektetői Prezentáció 2013. szeptember 24. Kedd Fontos Figyelmeztetés Az Ajánlat, beleértve a mellékleteit

Részletesebben

AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A VÁMÜGYEKRE, VALAMINT A KERESKEDÉS UTÁNI PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK

AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A VÁMÜGYEKRE, VALAMINT A KERESKEDÉS UTÁNI PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK EURÓPAI BIZOTTSÁG A PÉNZÜGYI STABILITÁS, A PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A TŐKEPIACI UNIÓ FŐIGAZGATÓSÁGA Brüsszel, 2018. február 8. KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE

Részletesebben

JAVADALMAZÁSI POLITIKA

JAVADALMAZÁSI POLITIKA JAVADALMAZÁSI POLITIKA Hatályos: 2012. augusztus 1. napjától Bevezetés A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. (továbbiakban: Bank ) a 234/2007. (IX. 4.) Korm. rendelet a hitelintézetek nyilvánosságra hozatali

Részletesebben

CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2015. A Concorde USD Pénzpiaci Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

Útmutató kockázati tőkealapok kezelési szabályzatának, valamint a kezelési szabályzat módosításának jóváhagyásához

Útmutató kockázati tőkealapok kezelési szabályzatának, valamint a kezelési szabályzat módosításának jóváhagyásához Útmutató kockázati tőkealapok kezelési szabályzatának, valamint a kezelési szabályzat módosításának jóváhagyásához Tartalom Irányadó jogszabályok... 3 A Felügyelet engedélyezési hatásköre... 3 Egyéb jogszabályi

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.9.19.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.9.19.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.9.19. C(2014) 6515 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.9.19.) a 2014/17/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv a hitelközvetítők számára

Részletesebben

CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA

CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Hold Euro Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

CONCORDE EURO PB3 ALAPOK ALAPJA

CONCORDE EURO PB3 ALAPOK ALAPJA CONCORDE EURO PB3 ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Euro PB3 Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.13. C(2014) 1633 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.) a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv IV. mellékletének a 2017.

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/935 HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/935 HATÁROZATA 2017.6.1. L 141/21 AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/935 HATÁROZATA (2016. november 16.) a szakmai alkalmasságra és üzleti megbízhatóságra vonatkozó határozatok elfogadásával kapcsolatos hatáskör-átruházásról

Részletesebben

A KELER KSZF Zrt. Javadalmazási Politikája

A KELER KSZF Zrt. Javadalmazási Politikája A KELER KSZF Zrt. Javadalmazási Politikája A file megnevezése: javadalmazási politika v.1.1 Felelős szervezeti egység: Emberi Erőforrás Menedzsment Hatálybalépés dátuma: 2014. október 1. 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

14127/16 ea/kz 1 DGG 2B

14127/16 ea/kz 1 DGG 2B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 8. (OR. en) 14127/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. november 8. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 13265/16 Tárgy: FIN

Részletesebben

Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS augusztus

Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS augusztus Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap 2012. augusztus Könyvvizsgáló: HKH Consulting Kft. Kibocsátás időpontja: 2008.05.19 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-278 ISIN kód:

Részletesebben

Access Global Aggressive Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS 2012 Március

Access Global Aggressive Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS 2012 Március Access Global Aggressive Nyíltvégű Befektetési Alap 2012 Március Könyvvizsgáló: ABN Könyvvizsgáló Kft.. Kibocsátás időpontja: 2001.02.06 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-110 ISIN kód: HU0000701933 Az

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.4.26. C(2018) 2420 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.4.26.) a 907/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendeletnek a kifizetési határidők

Részletesebben

CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA

CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA HOLD EURO ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2015. A Concorde Hold Euro Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás I. I/1. I/2. I/3. I/4.

Részletesebben

Nyilvános kibocsátók IFRS vizsgálatainak felügyeleti tapasztalatai

Nyilvános kibocsátók IFRS vizsgálatainak felügyeleti tapasztalatai Nyilvános kibocsátók IFRS vizsgálatainak felügyeleti tapasztalatai Előadó: Farkas Ákos 2010. november 18. Az előadás főbb pontjai Jogszabályi háttér A Felügyelet szerepe IFRS Compliance tevékenység folyamata

Részletesebben

Árfolyam

Árfolyam Access Global Aggressive Nyíltvégű Befektetési Alap 2012 Június Könyvvizsgáló: ABN Könyvvizsgáló Kft.. Kibocsátás időpontja: 2001.02.06 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-110 ISIN kód: HU0000701933 Az Alapkezelő

Részletesebben

Az Alapkezelő Végrehajtási és Kiegészítő Végrehajtási Politikája

Az Alapkezelő Végrehajtási és Kiegészítő Végrehajtási Politikája Az Alapkezelő Végrehajtási és Kiegészítő Végrehajtási Politikája Hatályos: 2018. augusztus 29.. A Végrehajtási Politika célja és hatálya A Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt.a Bizottság 231/2013/EU

Részletesebben

Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS Február

Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS Február Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap Könyvvizsgáló: HKH Consulting Kft. Kibocsátás időpontja: 2008.05.19 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-278 ISIN kód: HU0000706437 Az

Részletesebben

EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA

EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA NAGY KÁLMÁN ügyvezető igazgató CONCORDE VÁLLALATI PÉNZÜGYEK KFT. Alkotás Point Irodaház 1123 Budapest Alkotás utca 50. Telefon: 06 1 489-2310

Részletesebben

CRD IV/CRR hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális szabályozásának várható változásai

CRD IV/CRR hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális szabályozásának várható változásai CRD IV/CRR hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális szabályozásának várható változásai dr. Kardosné Vadászi Zsuzsanna 2012. április CRR/CRD IV javaslat áttekintése A 2006/48/EK és 2006/49/EK

Részletesebben

KÖZZÉTÉTEL. - éves kockázatkezelési jelentés -

KÖZZÉTÉTEL. - éves kockázatkezelési jelentés - KÖZZÉTÉTEL - éves kockázatkezelési jelentés - A GlobalFX Investment Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1113 Budapest, Nagyszőlős utca 11-15., cégjegyzékszám: 01-10-046511; továbbiakban: Társaság)

Részletesebben

Féléves jelentés MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap

Féléves jelentés MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Féléves jelentés 2013 DIALÓG MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: 1112-234 PSZÁF engedélyszám: KE-III-413/2010 ISIN kód: HU0000709464 Általános adatok: Az Alap

Részletesebben

Ingatlan Alap Figyelő

Ingatlan Alap Figyelő Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés december Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág

Részletesebben

Ingatlan Alap Figyelő

Ingatlan Alap Figyelő Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés október Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág

Részletesebben

CONCORDE PB3 ALAPOK ALAPJA

CONCORDE PB3 ALAPOK ALAPJA CONCORDE PB3 ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde PB3 Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás 2016.12.31

Részletesebben

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása 2009 június Tartalom Elan SBI Capital Partners Tőkealapkezelő Zrt.- Bemutatása SBI European Tőkealap (Alap) - Bemutatása SBI European Tőkealap

Részletesebben

CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2016. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Kötvény Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

HVCA 2012 ELSŐ NEGYEDÉVES HÍRLEVELE

HVCA 2012 ELSŐ NEGYEDÉVES HÍRLEVELE HVCA 2012 ELSŐ NEGYEDÉVES HÍRLEVELE Bethlen Miklós BEMUTATKOZÁS Kedves Tag! Örömmel mutatom be Önnek a legelső negyedéves HVCA hírlevelet! A negyedéves hírlevél ötlete abból ered, hogy közvetlen kommunikációs

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 10.3.2015 EP-PE_TC1-COD(2013)0214 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2015. március 10-én került

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

Változások az uniós szabályozásban: Az új tőkeszabályozás (CRD IV/CRR) hazai bevezetése

Változások az uniós szabályozásban: Az új tőkeszabályozás (CRD IV/CRR) hazai bevezetése Változások az uniós szabályozásban: Az új tőkeszabályozás (CRD IV/CRR) hazai bevezetése Előadó: dr. Kardosné Vadászi Zsuzsanna Vezető szabályozási szakreferens Nemzetközi és szabályozáspolitikai főosztály

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2014. április 23. napján 14.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2014.04.23.

Részletesebben

Compliance szerepe és felelőssége a magyar bank/tőke és biztosítási piacon

Compliance szerepe és felelőssége a magyar bank/tőke és biztosítási piacon Compliance szerepe és felelőssége a magyar bank/tőke és biztosítási piacon Szabó Katalin Csilla felügyelő Tőkepiaci felügyeleti főosztály Tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatóság 2015. november 27. 1 A

Részletesebben

CONCORDE 2016 DEVIZÁS VÁLLALATI KÖTVÉNY SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE 2016 DEVIZÁS VÁLLALATI KÖTVÉNY SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE 2016 DEVIZÁS VÁLLALATI KÖTVÉNY SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2016. FÉLÉVES JELENTÉS A Féléves jelentése a Tpt. V. fejezetében foglaltak alapján készült. I. Vagyonkimutatás Piaci

Részletesebben

Védelmi Vonalak - Compliance

Védelmi Vonalak - Compliance Dr. Wieland Zsolt igazgató Compliance Igazgatóság Védelmi Vonalak - Compliance 2013. Február 14. Tartalom 1 2 3 4 1 2 3 4 Védelmi vonalak Compliance az mi? Compliance feladatok Gyakorlatban 1 Belső védelmi

Részletesebben

az értékpapírosítási ügyletek burkolt támogatásáról

az értékpapírosítási ügyletek burkolt támogatásáról EBA/GL/2016/08 24/11/2016 Iránymutatás az értékpapírosítási ügyletek burkolt támogatásáról 1 1. Megfelelés és beszámolási kötelezettségek Az iránymutatások jogállása 1. Az e dokumentumban szereplő iránymutatásokat

Részletesebben

CONCORDE HOLD ALAPOK ALAPJA

CONCORDE HOLD ALAPOK ALAPJA CONCORDE HOLD ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Hold Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás 2016.12.31

Részletesebben

10451/16 ADD 1 hs/af/ms 1 GIP 1B

10451/16 ADD 1 hs/af/ms 1 GIP 1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 7. (OR. en) 10451/16 ADD 1 PV/CONS 35 ECOFIN 633 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2016. június 17-én Luxembourgban tartott 3475. ülése

Részletesebben

CONCORDE FORTE HUF ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP PRÉM SOROZAT

CONCORDE FORTE HUF ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP PRÉM SOROZAT CONCORDE FORTE HUF ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP PRÉM SOROZAT Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A ának Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

CONCORDE HOLD ALAPOK ALAPJA

CONCORDE HOLD ALAPOK ALAPJA HOLD ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2015. A Concorde Hold Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás I. I/1. I/2. I/3. I/4. Vagyonkimutatás

Részletesebben