Beszámoló a debreceni Tóth Árpád Gimnázium BIOCÉN Környezet- és Természetvédelmi Diákklubja által szervezett Zöld Hetekről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló a debreceni Tóth Árpád Gimnázium BIOCÉN Környezet- és Természetvédelmi Diákklubja által szervezett Zöld Hetekről"

Átírás

1 Beszámoló a debreceni Tóth Árpád Gimnázium BIOCÉN Környezet- és Természetvédelmi Diákklubja által szervezett Zöld Hetekről Június 5. A Környezetvédelmi Világnap. Ennek tiszteletére programsorozatot szerveztünk iskolánkban. Előkészítéseként már a Föld Napján (április 22-én) meghirdettük azt az iskolai pályázatot, melyre kisebb méretű (30-50 cm-es) alkotásokat vártunk hulladékokból. Nyitányaként május 28-án megtartottuk a hagyományos Földi János környezet- és egészségvédelmi diákkonferenciánkat, melyen 20 diák munkájának eredményeként 12 előadást hallgathattunk meg. Segítő tanárainkon Budayné Kálóczi Ildikó, Szűcsné Kerti Anita, Pócsiné Erdei Irén kívül megtisztelte a programot Fenyősné Kircsi Amália igazgatóhelyettes, s Nábrádiné Horváth Ildikó osztályfőnök. A zsűri elnöke Czeglédi Erika, könyvtáros, a Szerkő Környezeti Nevelési Egyesület képviselője volt. Nagyon érdekes előadásokat hallhattunk, köztük három, a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny országos döntőjén sikeres előadást, s nagyon örültünk annak is, ahogyan a zsűri dicsérő szavai mellett Nábrádiné tanárnő is nagyon pozitívan értékelte a hallottakat nemcsak előadásokként, hanem érdekességként, tartalmasságként is (ő magyar szakos tanárnő). Az igazgatóhelyettes köszönt, zsűri a háttérben A hallgatóság egy csoportja:

2 Május 28 és június 5 között a biológia munkaközösség tagjai közül Budayné Kálóczi Ildikó, Szűcsné Kerti Anita és Novák Vera tanárnők több osztályban (309 fővel) megíratták a KEOP-os tevékenységben Szűcsné Kert Anita által a háztartás környezettudatosabb használatával kapcsolatosan összeállított totót, majd a 12, illetve magasabb pontosok közt (147 db) kisorsoltuk az ajándékokat június 5. nagyszünetében a kiállítás megnyitója után. A jelenlévők több jutalmat vihettek el (addig sorsoltunk, míg az illető jelen volt, így valamennyi jutalom gazdára talált). A Környezet és Energia Operatív Program keretében megalkotott totó-megoldási verseny jutalmának átadása

3 Június 5-ére összeállítottuk a BIOCÉN Klub idei ötödik kiállítását (a BIOCÉN 20 éves jubileumi három kiállítása: BIOCÉN-történelem, Hortobágy fotokiállítás, Kozák-fiúk állatkertje valamint a Darwin200 projekt kiállítása után) az Újrahasznosítás kreatív munka kiállítást, illetve a Kis dolgok is számítanak (WC-papír bemutatót). A megnyitót Veres Hajnalka, a TerepSzemle Stúdió elnöke tartotta, aki méltatta az újraalkotás örömét, s gratulált a szellemes munkákhoz. (A megnyitó után is érkeztek alkotások, így a végén 21 műre lehetett szavazni a közönségnek.) Jelen voltak azok a külföldi vendégtanárok, akik éppen aznap tanulmányozták az iskolánkban folyó munkát. Tetszett nekik is a WC-papír simogató, s persze egyetértettek a gondolattal, ami a kiállítás eme részének apropója volt: Mint csepp a tengerben. A kis dolgok is számítanak a környezetvédelemben, hiszen nagyon sok ember él a Földön. Talán nem is gondoltál rá, hogy a mindennapok luxusáért mekkora árat fizet a Föld, s közvetetten az emberiség. Te is tehetsz a fenntartható életért! A WC-papír mindennap kéznél van. Kezd ezzel! Figyelj rá, mit használsz, hiszen a fehérített, finomított, mintázott, színezett sokkal környezetszennyezőbb előállítású, mint az egyszerű, de a célnak megfelelő. A kreativitás-kiállítás tárgyait nem rangsoroltuk, csak közönségszavazást szerveztünk. A szavazatokat szokás szerint teafilteren lehetett leadni, s az eredményhirdetést június 12-én tartottuk a nagyszünetben. 72 szavazat érkezett, a nyertes 34 szavazattal Kalászi Mariann 9. D osztályos tanuló Távoli jövő? Riasztó jelen? című munkája lett. A jutalom is kiállítási tárgy: színes rétegezett fürdőkristály flakonban

4 20 szavazattal II. lett a Curie-team 10. F (Hutóczki Katalin, Pajkos Vivien, Rozsnyai Erika) keze nyomán született az Ez marad utánunk? Című munka. Szavazatot kaptak még: A túlélés fája - Balogh Zsolt 9. D, Rémálom - Besenyei Enikő 10. C, TÁG-embléma - Kovács Enikő- Kőrösi Szilvia 12. H, Szomjoltó paletta - Budayné Kálóczi Ildikó, Gyerekjáték? - Besenyei Enikő 10. C, Új funkcióban - Besenyei Enikő 10. C. Zsolt A túlélés fájával A szomjoltó palettán csak a víznek nincs kupakja! Te mérlegeled-e ezt választáskor?

5 A kiállított tárgyak egy részét a Szerkő Egyesület Gondolatébresztő 2009 pályázatára is benevezzük. Ebben az alábbi elgondolkodtató gondolat által inspirált műveket várnak....miközben az emberiség az őt körülvevő természetet vandál módon pusztítja, saját magát is ökológiai katasztrófával fenyegeti. Ha már a gazdasági vonzatait is érzi, talán elismeri hibáit, de akkor valószínűleg már túl késő lesz. De arra legalább rá fog jönni, hogy ez a barbár folyamat az ő lelkében micsoda károkat okozott. A természettől való általános, egyre fokozódó elidegenedés nagymértékben okolható a civilizált emberiség esztétikai és etikai eldurvulásáért. A felnövekvő generáció hogyan tanulná meg bárminek is a tiszteletét, ha maga körül csak emberkéz alkotta környezetet talál, ami sokszor még talmi és visszataszító is? A nagyvárosokban még a csillagos eget is elrejtik előle a toronyházak és a légszennyeződés. (Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne 1973) Pletka Fanni 10. C, a BIOCÉN Klub diákvezetője és dr. Budayné dr. Kálóczi Ildikó a BIOCÉN Klub tanárvezetője már 21. éve

6 A Tóth Árpád Gimnázium BIOCÉN Klubja Újrahasznosítás kreatív munka pályázatának megnyitójára Szeretettel köszöntök mindenkit a BIOCÉN Klub újrahasznosítási pályázatára beérkezett pályaművek kiállításán! Ha valaki egy kiállításra invitál bennünket, először valószínűleg valamilyen képzőművészeti alkotás jut eszünkbe, egy festmény, egy fotó, de akár autók, vagy a legújabb lakberendezési eszközök. A kiállítások egyik típusa az újdonságokat mutatja be, ahol a legmodernebb, legdivatosabb és ezzel együtt mostanában a legkörnyezetbarátabb megoldásokat kínálják megvásárlásra. A másik típus a már meglévő, de megismertetésre, bemutatásra szánt, értékesnek gondolt tárgyakat vonultatja fel. Ezekben a kiállított tárgyakban azonban van valami közös. Annak a kornak a lenyomatát fedezhetjük fel bennük, amelyikben születtek. Azok a tárgyak, amelyeket itt láthatunk, szintén viselik ennek a kornak a lenyomatát, sőt, ebből merítik tárgyukat, témájukat is. Műanyagkupakokból, csomagolópapírokból és különféle plasztik tárolóedényekből készült jelképes alkotások, melyek, ha használatuk szerint rendszereznénk őket, mindennapi szükségleteinket jelentik, ha pedig újragondolt, újrahasznosított formájuk szerint vizsgáljuk, jelképesen mindennapjaink határait és korlátait jelenítik meg. A környezetvédelemben az újrahasznosítás az egyszer már fölhasznált, de újból használható nyersanyagok visszaforgatását jelenti. A kiállított tárgyak is egy újrahasznosítás, újragondolás eredményei. Az újragondolás, a gondolkodás: alkotás, az alkotás pedig öröm. Remélem, hogy a pályaműveket elkészítők megérezték ezt, az alkotás örömét, kívánom, hogy mind a pályázat résztvevői, mind a kiállítást megtekintők fedezzék fel, és őrizzék meg az alkotás, újraalkotás örömét, és hasznosítsák, ültessék át élményeiket, tapasztalataikat az élet, a saját életük más területére, és a környezetvédelembe is. Debrecen, június 5. Veres Hajnalka TerepSzemle Stúdió elnöke

Kőbánya az én városom címmel.

Kőbánya az én városom címmel. Kőbánya az én városom P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ és a Szülőföld Könyvkiadó (továbbiakban: Kiíró)

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok Szép eredményeket értek el rajzosaink októberben. Három rajzpályázat eredményeinek összefoglalása képekkel: 1. XI. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat (Hajdúszoboszló) 2. Rajzpályázat az 1956-os

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban

Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban 2018. április 23-27. Korunk egyik legfontosabb kérdése, a globális felmelegedés több tudományág szakembereit foglalkoztatja. Nem lehet elég

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17-ES TANÉV

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17-ES TANÉV ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17-ES TANÉV Készítette: Az ÖKO munkacsoport Beled, 2016. szeptember 5. Az ÖKO-munkacsoport tagjai: Borosné Tóth Zsuzsanna Ágostonné Hajnali Csilla Homlokné Halász Judit igazgató

Részletesebben

Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből

Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből A pályázat részletekbe menően ismerteti iskolánk elmúlt15 évének eredményeit, melyet a pályázó vezetése alatt ért el.

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Öko Munkacsoport Koordinátor Kovácsné Lébényi

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Bolyai Természettudományi Csapatverseny

Bolyai Természettudományi Csapatverseny Bolyai Természettudományi Csapatverseny 2016. február 5 én rendezték meg a Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulóit. Iskolánkból a 7. évfolyamról két csapat, a 8. évfolyamról pedig hat

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

Communitas beszámoló

Communitas beszámoló Communitas beszámoló Az ösztöndíj legnagyobb részét nyersanyagokba fektettem, így születtek az új festményeim. Az összeg másik részét pedig arra használtam, hogy néhány utazást finanszírozzak a környező

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

Besz. számol. Már az első akciónk sikere is a felkészülésen múlt: a Föld Napján gondolj a Földre!

Besz. számol. Már az első akciónk sikere is a felkészülésen múlt: a Föld Napján gondolj a Földre! Besz számol moló a Jubileumi Zöld 7-ről A BIOCÉN Klub 25 éves évfordulója és a Föld napja alkalmából megrendezésre került a Jubileumi Zöld 7 elnevezésű rendezvény-sorozatunk. A klub keretein belül (a foglalkozásokon)

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3410/2012. 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. november 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,

Részletesebben

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről Iskolánk nagy lelkesedéssel csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek

Részletesebben

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018. Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola OM: 033454 4965 Kölcse, Arany J. u. 1. Tel.: 44/435-621, 44/435-622 ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete Kölcse, 2017. szeptember

Részletesebben

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök Zsoldos Napok 2012. október 18. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napokat megnyitja: Pintér Etelka igazgatónő 8 óra: Nullenergiás házak előadás Előadó: Pászti Tóth Gyula Helyszín: B épület 2. terem 8 óra: 8.

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013/2014 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. tanév Készítette: biolológia-földrajz szakos tanár tanító Debrecen,2015. szeptember 2 ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI tanár Munkacsoport vezető tanító

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje 11. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

Öko munkaterv tanév FM ASZK MÁTRA TAGINTÉZMÉNY. 2.számú melléklet. Környezeti-nevelési munkacsoport tagjai: nevelési igazgató helyettes

Öko munkaterv tanév FM ASZK MÁTRA TAGINTÉZMÉNY. 2.számú melléklet. Környezeti-nevelési munkacsoport tagjai: nevelési igazgató helyettes Öko munkaterv 2017-2018. tanév FM ASZK MÁTRA TAGINTÉZMÉNY Környezeti-nevelési munkacsoport tagjai: Karnis Pálné Fülöpné Patlók Zsuzsanna Máté Pál Kovácsné Fejes Erika Dr Fodorné Fehér Erika Hanák Sándor

Részletesebben

tanító, szakvizsgázott pedagógus, mesterpedagógus osztályfőnök - 1.b pszichológus, szakpedagógus, mentálhigiénikus pedagógiai szakpszichológus

tanító, szakvizsgázott pedagógus, mesterpedagógus osztályfőnök - 1.b pszichológus, szakpedagógus, mentálhigiénikus pedagógiai szakpszichológus 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. Tanáraink Bakné Moldoványi Anikó Erika Baloghné Hosek Marianna Barna Judit Bartókné Kuti Anita Basa Éva Bene Sápi Szabina Bimbi Judit Bobikné Tóth

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11.

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11. 46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, 2018. november 11. Női abszolút kategória (5 km) 1. Gulyás Vera DSC-SI 17.45 2. Ferenczi Nikolett DSC-SI 18.41 3. Dobi Lili DSC-SI 18.57

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari

Részletesebben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2017/18-as tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2017/18-as tanévben A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2017/18-as tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Ráckeve Város Pedagógiai Díjával kitüntetett

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Elérhetőség: ramolasz60@gmail.com Név:

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Elérhetőség: ramolasz60@gmail.com Név:

Részletesebben

Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről

Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. december 7. Rendező intézményének neve: Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája,

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10. számú melléklet a 11/1994 (VI.8 ) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Környezetvédelmi versenyt hirdetünk az Építőipari TISZK tanulóinak Környezetvédelem a művészet szemével címmel

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Környezetvédelmi versenyt hirdetünk az Építőipari TISZK tanulóinak Környezetvédelem a művészet szemével címmel A pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Környezetvédelmi versenyt hirdetünk az Építőipari TISZK tanulóinak Környezetvédelem a művészet szemével címmel A tanulóknak a környezet tiszteletére, a környezetvédelem

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZAKGIMNÁZIUMA

BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZAKGIMNÁZIUMA BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 4100 Berettyóújfalu, Kossuth L. u. 35. Telefon/fax: 54/402-250 Intézményvezető: Mihucz Sándorné OM azonosító: 203030

Részletesebben

ó-ió-ció-áció-formáció-reformáció Hitvallás és szabadság rajzpályázat

ó-ió-ció-áció-formáció-reformáció Hitvallás és szabadság rajzpályázat ó-ió-ció-áció-formáció-reformáció Hitvallás és szabadság rajzpályázat A Református Pedagógiai Intézet a Reformáció Emlékbizottság támogatásával a Reformáció 500. évfordulóját ünneplő református rendezvénysorozat

Részletesebben

ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019

ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019 A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019 ÖKO munkacsoport vezetője: Paulcsikné Budás Gabriella Természettudományi munkaközösség II. vezetője:

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

TakkART KösszMűvészeti pályázat

TakkART KösszMűvészeti pályázat TakkART KösszMűvészeti pályázat Pályázati kiírás Az ember itt kevés a szeretetre Elég, ha hálás legbelűl ezért-azért; egyszóval mindenért Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik

Részletesebben

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Elérhetőség: ramolasz60@gmail.com

Részletesebben

BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA

BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA ELŐDISKOLÁINK FÉNYES TÁNCSICS SZIGETI KOSSUTH A Budai Középiskola születése 2004 Táncsics Mihály Angol Kéttannyelvű Gimnázium Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Élménybeszámoló A magyar Science on Stage Fesztivál 2016. október 7-től 9-ig került megrendezésre a debreceni Agóra Tudományos Élményközpontban. Ezen a rangos és sikeres eseményen vehettek részt a Tankockakör

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás

Részletesebben

Beszámoló a Városközponti Főigazgatóság, Kossuth Lajos Általános Iskola, Győr Könyvtárának munkájáról 2012.

Beszámoló a Városközponti Főigazgatóság, Kossuth Lajos Általános Iskola, Győr Könyvtárának munkájáról 2012. Beszámoló a Városközponti Főigazgatóság, Kossuth Lajos Általános Iskola, Győr Könyvtárának munkájáról 2012. Kossuth Lajos 1802-1894 Kossuthról és koráról minden évben városi vetélkedőt szervezünk Iskolánk

Részletesebben

Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI Herman Ottó Általános Iskolája Tatabánya. Ökoiskola munkaterve. a 2016/2017-es tanévre

Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI Herman Ottó Általános Iskolája Tatabánya. Ökoiskola munkaterve. a 2016/2017-es tanévre Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI Herman Ottó Általános Iskolája Tatabánya Ökoiskola munkaterve a 2016/2017-es tanévre értelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindnyájunk szülőanyjához, a természethez

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Kisbolygó-látogatások

Kisbolygó-látogatások Kisbolygó-látogatások A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal együttműködve,

Részletesebben

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2014. augusztus 9. Az II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszáson összesen 129 induló állt a rajtvonalhoz. 76 fő az átúszást, 53 fő a körbeúszást választotta.

Részletesebben

A nap részletes programjáról tájékozódjon honlapunkon:

A nap részletes programjáról tájékozódjon honlapunkon: Köszöntő: Kedves Barátunk! Különleges eseményre invitáljuk Önt 2012. december 14-ére az Országos Idegennyelvű Könyvtárba! Ezen a napon, 16-tól 20 óráig Legyen ünnep! című programsorozatunk keretében a

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető. Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető. Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes ÖKOISKOLAI MUNKATERV Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes Sugár Kinga (munkacsoportvezető) Károlyi Csilla Makkos Eszter Tóth Éva (DÖK)

Részletesebben

Egy hét a kedvencemmel

Egy hét a kedvencemmel PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Igazgatók, Igazgatónők, Pedagógusok! A környezeti nevelés és a felelős kisállattartás fontosságának hangsúlyozására a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatot hirdet

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév Készítette: Bádonyiné Olasz Erzsébet Börcsökné Csontos Tünde Ökoiskolai munkacsoport: Tagjai: Alsós osztályfőnöki mk: Felsős osztályfőnöki mk.: Alsós humán mk.: Felsős

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2013. július 27. Helyezettek Átúszás Férfi 1. helyezett: Ifj. Konkoly József idő: 27:23 2. helyezett: Varenke Gergő idő: 32:03 3. helyezett: Rettegi András

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Számadás és összegzés

Számadás és összegzés BIOCÉN Környezet- és Természetvédelmi Diákklub Számadás és összegzés az elmúlt évekről avagy Vidd hírét., (az összegyűjtő által segített hírköltés módjai) Összeállította: dr. Budayné dr. Kálóczi Ildikó

Részletesebben

MAGYAR NAP a Varsói Egyetemen

MAGYAR NAP a Varsói Egyetemen Barátka Agnieszka PhD hallgató, Varsói Tudományegyetem, Magyar Tanszék MAGYAR NAP a Varsói Egyetemen 2017. május 26-án megrendezésre került a Varsói Tudományegyetem Magyar Tanszékének és a Varsói Magyar

Részletesebben

A projekt címe: Környezetvédelem

A projekt címe: Környezetvédelem A projekt címe: Környezetvédelem Cél: A környezetünk védelmének tudatosítása, környezetvédelmi nevelés. Megtanulni, megtanítani egy szemléletet, a környezetünk védelmének és tisztaságának szemléletét,

Részletesebben

2018.április.23. hétfő

2018.április.23. hétfő 2018.április.23. hétfő Idő Aula 21-es terem 22-es terem iskolaudvar Zenés ráhangolás PPt-bemutató újrahasznosítás - fenntarthatóság! PET palack újrahasznosítása! Baracsyné Megnyitó! Iskolai Pivonka Szilvia

Részletesebben

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E FEJÉR MEGYE NAGYKARÁCSONY 2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Az ülésen hozott határozatok száma: 12/2011.(XI.28.) sz. Ök. rendelet 43./2011.(XI.28.) sz. Ök.

Részletesebben

VI. BÉKEFI ANTAL NÉPZENEI VERSENY RÉSZTVEVŐ ISKOLÁI, SORREND:

VI. BÉKEFI ANTAL NÉPZENEI VERSENY RÉSZTVEVŐ ISKOLÁI, SORREND: VI. BÉKEFI ANTAL NÉPZENEI VERSENY RÉSZTVEVŐ ISKOLÁI, SORREND: Padányi Katolikus Iskola Nepomuki Szt. János Római Katolikus Általános Noszlopi Német Általános Iskola Noszlop Csetényi Vámbéri Ármin i Cholnoky

Részletesebben

Informatika verseny Nevezés alapján Varga Csongor Terv szerint megvalósult 27 versenyző

Informatika verseny Nevezés alapján Varga Csongor Terv szerint megvalósult 27 versenyző TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA 2014.03.-24-től 04.22.-ig Program Időpont Helyszín Résztvevők Felelős Megjegyzés Víz Világnapi megemlékezés Iskolarádiós műsor 03.24. Minden diák Jávorszky Györgyné

Részletesebben

A Vajda 2000 Közhasznú Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2011. évről

A Vajda 2000 Közhasznú Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2011. évről Vajda 2000 Közhasznú Alapítvány 8360 Keszthely, Fő tér 9. Telefon/Fax: 83/312-439 A Vajda 2000 Közhasznú Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2011. évről Az alapítvány a törvényi előírásoknak megfelelően

Részletesebben

Kutakodók szakkör és tábor projekt NTP-KKT-B-14

Kutakodók szakkör és tábor projekt NTP-KKT-B-14 Kutakodók szakkör és tábor projekt NTP-KKT-B-14 A hat vagy nyolc évfolyammal működő középiskolák tehetségsegítő programjainak támogatása címmel kiírt nyertes pályázatunk 700 000 Ft-ot biztosított az idei

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31.

Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 2014 Ökoiskolai munkaterv Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 1. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Tápai Zsuzsanna Tamás Emilia Élő Márta Jobbágy Miklósné Felker Fruzsina Lecsek

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014/2015 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő technikai dolgozó) Munkaközösségi vállalások elkészítése

Részletesebben