The country together as one!

Átírás

1 VOLUME 89. No. 3. JULY-AUGUST-SEPTEMBER ÉVFOLYAM 3. SZÁM JÚLIUS-AUGUSZTUS-SZEPTEMBER URAM, TE VOLTÁL NEKÜNK HAJLÉKUNK NEMZEDÉKRŐL NEMZEDÉKRE. Zsoltárok könyve 90. EGYÜTT AZ ORSZÁG! LORD, YOU HAVE BEEN OUR DWELLING PLACE IN ALL GENERATIONS. Psalm 90 The country together as one!

2 2. oldal MAGYAR EGYHÁZ Advent is waiting for the Messiah For many of us, December is chaotic and filled with busy preparations for Christmas. We run breathlessly through crowded shopping malls trying to find the perfect present to please every member of the family. We bake dozens of Christmas cookies and goodies. We dust off the boxes of decorations stored away in the attic or basement and festively deck the house and string the lights on the tree. We struggle to write last-minute cards and holiday greetings to cherished friends. Each year it only seems to get worse. As the shopping days decrease and our frantic pace increases, it is all too easy to lose sight of what these special preparations are meant for and to forget who it is we are getting ready to greet. Excitement fills the air and brightens our spirits as we hum snatches of Christmas carols, but our worries and the stilllengthy "To Do" list weigh heavily on us as Christmas approaches. During these hectic days, many Christian traditions celebrate the season of Advent [also called the Winter Pascha in some Orthodox traditions] as a reminder of whose coming it is that we are preparing for. Advent is designed to give us a spiritual orientation to the coming celebration and a time for reflection and interior preparation for it. Advent is a sort of spiritual "waiting room". The word "advent" comes from the Latin adventus, which means "coming" or "arrival". Throughout the Advent season we anticipate the coming or the arrival of Christ, the anointed one, the Messiah, our savior. The daily Scripture readings and meditations during this season focus on God's promise of salvation and the fulfillment of this promise in Jesus Christ. In them we see a summary of salvation history. Both the Advent season and the selection of Scripture readings are characterized by an attentive attitude, a posture of waiting. But a time of waiting is not just a period of mounting expectation, to be impatiently endured until the long-for person or event arrives. It is an opportunity to set our sights on the promise, to hold fast to it, to consider its significance, to explore and fathom who and what it is that we are waiting for. The centuries that God's people spent watching and waiting in the Old Testament, longing and hoping for the day of redemption, are mirrored and even relived in our own interior waiting in the season of Advent. This waiting is not a passive whiling away of the days and hours, but a time when our appetites are whet, when our eagerness is honed to fine-edged anticipation, when we stand on tiptoe to catch the first glimpse of his coming. J ohn Henry Newman marvelously and vividly expressed the spirit of this waiting in one of his sermons: "We are not simply to believe, but to watch; not simply to love, but to watch; not simply to obey, but to watch; to watch for what? For the great event, Christ's coming..." "I conceive it may be explained as follows - Do you know the feeling, in matters of this life, of expecting a friend, expecting him to come, and he delays?... Do you know what it is to be in anxiety lest something should happen which may happen or may not, or to be in suspense about some important event, which makes your heart beat when you are reminded of it, and of which you think the first thing in the morning. Do you know what it is to have a friend in a distant country, to expect news of him, and to wonder from day to day what he is now doing, and whether he is well? Do you know what it is so to live upon a person who is present to you, that your eyes follow his, that you read his soul, that you see all its changes in his countenance, that you anticipate his wishes, that you smile in his smile, and are sad in his sadness, and are downcast when he is vexed, and rejoice in his successes? To watch for Christ is a feeling such as all these; as far as feelings of this world are fit to shadow out those of another". Yes, Advent is the season when we stand like sentries at the post, watching for the coming dawn. Our readings are peopled by the prophets who foretold the coming of Christ, and by the men and women of Israel who looked generation after generation for his appearance. The patriarchs, Ruth, David, Isaiah, Malachi, Simeon, and Anna bring us to the gates of Bethlehem and to the threshold of the new covenant in Jesus Christ. Our watching and waiting is not in vain, for we know Christ has come, and will come again. But besides the ever present danger of being overwhelmed with merry-making and rolls of gift wrap, we can also be in danger of allowing a spiritual sentimentality to color our thoughts about the coming of Christ. We have become accustomed to imagining scenes of a snowy, starry night with a rustic stable holding an innocently smiling child on sweet-smelling hay. Christmas is, indeed, a celebration of a birth, but one that is startling, amazing, and almost incomprehensible in its reality! As Bernard of Clairvaux wrote, "God's majesty inclined to humility" in the incarnation. God's promise to send a savior for the redemption of fallen humankind is fulfilled in the Word made flesh, in the divine nature of God taking on the human nature of his creatures in the incarnate person of the Son. This is what we celebrate at Christmas, as Bernard explained: "Once a year the universal Church makes a solemn commemoration of the advent of such majesty, os such condescension, of such charity, yes, of such a glorification of the human race". Scripture and the Advent liturgy also direct our thoughts and attention to two other comings of Christ. The emphasis on waiting during this season is intentional, because we are still expecting Christ in his second and final coming - the "parousia", as the church terms it from the Greek. Interestingly, in Greek culture this word was used to describe the visitation of a God, or the coming or arrival of a king as he traveled about his realm and was greeted in town after town by his subjects. The parousia of a ruler was often an occasion when petitions were presented, favors were granted, and wrongs were righted. As the Scottish Scripture scholar William Barclay explains, "The word describes a healing and correcting visitation". We are still awaiting this final coming of our judge and savior Jesus Christ, and Advent is a yearly reminder and opportunity to do spiritual "housecleaning". It is an invitation to take stock of our relationships with the Lord and with one another, to confess our sins, to reform our lives, and to prepare ourselves for Christ's coming, which might break in on us at any moment. Thus, one of the dominant voices we hear in the Advent readings is John the Baptist's as he cries his message of repentance: "Reform your lives! The Reign of God is at hand... 'Prepare the way of the Lord, make straight his path'" (Matt. 3:2-3). Many of the Advent daily scripture texts and meditations are oriented to help us to respond to this call.

3 MAGYAR EGYHÁZ 3. oldal Bernard of Clairvaux often highlighted these dual aspects of the Advent season, and even wrote of what he described as the "three advents" of Christ. He named as first that advent which has already happened in historical time and space and which we now commemorate each Christmas, the one in which Christ entered the world through the womb of Mary to "seek and to save that which was lost". The third is the parousia, the advent in which Christ will come to judge the living and the dead, and to take us to himself. Then Bernard explained the second, or middle, advent as the "time of visitation" by which Christ is now present and active in each of our lives. Daily he is at work in us through grace to transform us into his image and likeness and to bring us salvation and healing from the sin, difficulties, sicknesses, and human frailties of our everyday lives. As we progress through this season, let us invite the Holy Spirit to deepen our appreciation and understanding of all these multiple dimensions of Advent and to stir in us an eager longing and desire to wholeheartedly greet our savior in all of his comings to us. May we be found living "lives of holiness and Godliness, waiting for and hastening the coming of the day of God" (2 Peter 3:11-12). CONTEMPLATING THE LORD'S PASSION From a sermon by Leo the Great, 5th century True reverence for the Lord's passion means fixing the eyes of our heart on Jesus crucified and recognizing in him our own humanity. The earth - our earthly nature - should tremble at the suffering of its Redeemer. The rocks - the hearts of unbelievers - should come forth, the massive stones now ripped apart. Foreshadowings of the future resurrection should appear in the holy city, the church of God: what is happen to our bodies should now take place in our hearts. No one, however weak, is denied a share in the victory of the cross. No one is beyond the help of the prayer of Christ. His prayer brought benefit to the multitude that raged against him. How much more does it bring to those who turn to him in repentance. Ignorance has been destroyed, obstinacy has been overcome. The sacred blood of Christ has quenched the flaming sword that barred access to the tree of life. The age-old night of sin has given place to the true light. The Christian people are invited to share the riches of paradise. All who have been reborn have the way open before them to return to their native land, from which they had been exiled. Unless indeed they close off for themselves the path that could be opened before the faith of a thief. The business of this life should not preoccupy us with its anxiety and pride, so that we no longer strive with all the love of our heart to be like our Redeemer, and to follow his example. Everything that he did or suffered was for our salvation: he wanted his body to share the goodness of its head. First of all, in taking our human nature while remaining God, so that the Word became man, he left no member of the human race, the unbeliever excepted, without a share in his mercy. Who does not share a common nature with Christ if he has welcomed Christ, who took our nature, and is reborn in the Spirit through whom Christ was conceived? Again, who cannot recognize in Christ his own infirmities? Who would not recognize that Christ's eating and sleeping, his sadness and his shedding tears of love are marks of the nature of a slave? It was this nature of a slave that had to be healed of its ancient wounds and cleansed of the defilement of sin. For that reason the only- begotten Son of God became also the son of man. He was to have both the reality of human nature and the fullness of the Godhead. The body that lay lifeless in the tomb is ours. The body that rose again on the third day is ours. The body that ascended above all the heights of heaven to the right hand of the Father's glory is ours. If then we walk in the way of his commandments, and are not ashamed to acknowledge the price he paid for our salvation in a lowly body, we too are to rise to share his glory. The promise he made will be fulfilled in the sight of all: Whoever acknowledges me before men, I too will acknowledge him before my Father who is in heaven. John 12:24-26 The Grain of Wheat What can a grain of wheat tell us about life and the kingdom of God? Jesus drew his parables from the common everyday circumstances of life. His audience, rural folk in Palestine, could easily understand the principle of new life produced by dead seeds sown into the earth. What is the spiritual analogy which Jesus alludes to? Is this, perhaps, a veiled reference to his own impending death on the cross and resurrection? Or does he have another kind of "death and rebirth" in mind for his disciples? Jesus, no doubt, had both meanings in mind for his disciples. The image of the grain of wheat dying in the earth in order to grow and bear a harvest can be seen as a metaphor of Jesus' own death and burial in the tomb and his resurrection. Jesus knew that the only way to victory over the power of sin and death was through the cross. Jesus reversed the curse of our first parents' disobedience through his obedience to the Father's will -- his willingness to go to the cross to pay the just penalty for our sins and to defeat death once and for all. His obedience and death on the cross obtain for us freedom and new life in the Holy Spirit. His cross frees us from the tyranny of sin and death and shows us the way of perfect love. There is a great paradox here. Death leads to life. When we "die" to ourselves, we "rise" to new life in Jesus Christ. What does it mean to "die" to oneself? It certainly means that what is contrary to God's will must be "crucified" or "put to death". God gives us grace to say "yes" to his will and to reject whatever is contrary to his loving plan for our lives. Jesus also promises that we will bear much "fruit" for him, if we choose to deny ourselves for his sake. Jesus used forceful language to describe the kind of self-denial he had in mind for his disciples. What did he mean when he said that one must hate himself? The expression to hate something often meant to prefer less. Jesus says that nothing should get in the way of our preferring him and the will of our Father in heaven. Our hope is in Paul's reminder that "What is sown in the earth is subject to decay, what rises is incorruptible" (1 Cor. 15:42). Do you hope in the Lord and follow joyfully the path he has chosen for you? "Lord, let me be wheat sown in the earth, to be harvested for you. I want to follow wherever you lead me. Give me fresh hope and joy in serving you all the days of my life."

4 4. oldal MAGYAR EGYHÁZ Water, Blood, and Spirit testifying to death and resurrection At Christ s baptism in the Jordan, the Father s voice declared Jesus to be his beloved Son, and the Spirit testified to his messianic identity, even as Jesus got in the water with sinners and set out on his saving mission. The Baptizer who pointed to Jesus declared: Behold, the Lamb of God who takes away the sin of the world. This is He who came by water and blood--jesus Christ; not by the water only but by the water and the blood. (1 John 5:1-8) Here we find The Spirit and the Water and the Blood also testifying to Christ. Our text may seem a little puzzling, but when we take a closer look at it, we ll see how it really makes sense, and indeed makes absolutely clear the beating heart of our faith and salvation. The passage is 1 John 5:6-8, as follows: This is he who came by water and blood--jesus Christ; not by the water only but by the water and the blood. And the Spirit is the one who testifies, because the Spirit is the truth. For there are three that testify: the Spirit and the water and the blood; and these three agree. The Spirit and the Water and the Blood : Now what in the world is John talking about here? And what does it have to do with us? Well, it has everything to do with us, because it is all about Jesus. And without Jesus--without the right Jesus, that is-- we have no faith or salvation or life to speak of. This passage has everything to do with who Jesus really is, contrary to any errors that were circulating back then or errors that are circulating in our day. This passage has to do with who Jesus is for us. If you don t got this Jesus, you don t got anthing! The Spirit, the water, and the blood--these three testify to who Jesus really is. In verse 1, John writes: Everyone who believes that Jesus is the Christ has been born of God. That Jesus is the Christ --file that away. And then in verse 5: Who is it that overcomes the world except the one who believes that Jesus is the Son of God? That Jesus is the Son of God. So John here is saying that the true child of God, who overcomes the world, is the person who believes these two things about Jesus: a) that Jesus is the Christ, and b) that Jesus is the Son of God. This fits very well with what John wrote at the end of his gospel, doesn t it? These are written so that you may believe that Jesus is the Christ, the Son of God, and that by believing you may have life in his name. You see, this is no arcane esoterica, this is no trivial unimportant matter, what you believe about Jesus. By no means. Who Jesus is, the person of Christ, is a matter of life or death for you--eternal life or death. And it s not just what you believe about Jesus, in some detached impersonal way. It s that you believe in Jesus, that you trust in him, and precisely as he really is, that is, that Jesus is the Christ and that he is the Son of God. That s the only Jesus who can save you. What John writes in our text about the Spirit and the water and the blood would especially go against the heresies, the false teachings, at the time of the early church. One of the heretics, Cerinthus represented Jesus as "having not been born of a virgin, but as being the son of Joseph and Mary according to the ordinary course of human generation, while he nevertheless was more righteous, prudent, and wise than other men. Moreover, after his baptism, Christ descended upon him in the form of a dove from the Supreme Ruler, and that then he proclaimed the unknown Father, and performed miracles. But at last Christ departed from Jesus, and that then Jesus suffered and rose again, while Christ remained impassible [e.i, incapable of suffering], inasmuch as he was a spiritual being." Such false teachings have been beguiling many people since then. People who do not believe that Jesus is the Christ in his person, who do not believe that Jesus is the eternal Son of God come from heaven, come in the flesh--those are contradicted: the Spirit and the water and the blood all testify against them. What John is saying when he writes: This is he who came by water and blood--jesus Christ; not by the water only but by the water and the blood. This is he, namely, Jesus, the Christ, the Son of God, whom John has just been talking about. John testifies that Jesus is the Christ; he is the divine Messiah come from heaven. It wasn t just that at his baptism the Christ came upon him for a while and then left. To be sure, at his baptism Jesus was publicly attested as the Messiah, and the Spirit did come upon him in the form of a dove. But the man Jesus and Christ the Lord is the same. Whether we like or not, it took the death of God s only Son to pay the price for our sins and to rescue us from God s judgment. We have to accept that this Jesus is, in fact, the very Son of God come in the flesh to be our Savior, and that it took his blood, shed on the cross, to take away our sin and win our salvation. Our big problem is sin, our own sin, which we cannot atone for or dig our way out of or rise above. Therefore the only remedy is the one that God provides for us in the person of his Son, Jesus Christ. And the Spirit, the water, and the blood all attest to this one great truth. And the Spirit--the Holy Spirit is testifying to this Jesus, the real Jesus, through the Epistle that John has written for us and through the preaching of that good news here and today. The Spirit is calling you today to trust in Jesus Christ, and in nothing else. The-water-and-the-blood Jesus, the one who went from his baptism in the Jordan to his death on the cross for sinners like you and me--that Jesus, and no one else, not some other Jesus who is just a good teacher or a moral example or a life coach. The-water-and-the-blood Jesus is the real Jesus, the only one who will save you. Trust in him; he is your Savior. Outside of him, apart from faith in him, there is no salvation. But in him, through faith in him, you are saved. Everyone who believes that Jesus is the Christ has been born of God. You are God s dearly loved child--taken as God s own, washed clean in Christ, gifted with the Spirit, in the water of your baptism. You who believe in Jesus, the Son of God--you are the one who overcomes the world, with all its false teachings that would pull you apart from your Savior. You overcome by the blood of the Lamb, the same blood you receive here in the Sacrament for the forgiveness of sins. Because of the-water-and-the-blood Jesus, you have life now, and you have it forever. For this same Jesus Christ rose from the dead, in victory over sin and death, and now he shares his resurrection life with all those who trust in him. For there are three that testify: the Spirit and the water and the blood; and these three agree. Let our heart agree to this as well. Amen. Rev. Dr. Eva Lukacsi, Miami,FL

5 MAGYAR EGYHÁZ MAGYAR REFORMÁTUS LELKIPÁSZTOR A TUDÁS ÉVSZÁZADÁBAN Dr. Gaál Botond, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, egyetemi tanárának az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület évi közgyűlésén elhangzott előadása szeptember 4, Ligonier, Pennsylvania, USA Kik vagyunk? Általános történeti rész A magyar református lelkésznek sokkal nagyobb a kulturaformálo szerepe hazánk életében, mint azt gondolnánk. Minden időben komoly, sőt súlyos döntéseket kellett hoznia nemzetéért. Egy ilyen döntési helyzetben volt a magyar református fiatal, amikor közvetlenül a reformáció utáni időben a nyugati egytemekre ment tanulni, s onnan hazajött. Mit látott nyugaton a 16. században? Az egyetemek meglehetősen konzervativ szemlélete azt eredményezte, hogy a külső technikai szinvonal, azaz az egyetemeken kivüli természettudományos élet magasabb szintű volt, mint az egyetemi oktatás. Ennek pontosan forditva kellett volna lennie. Az egyetemeket ebben a században éppen a külső technikai felkészültség késztette a gyorsabb fejlődésre. A magyar diák azonban ezt látta, és amikor hazajött, máris döntés előtt állt. Otthon ugyanis a Mohács-i vész utáni évtizedekben sem elegendő iskola nem volt, a külső technikai szinvonalat pedig egynesen nyomorúságosnak lehet mondani. Nem volt más választás, minthogy először iskolákat kellett alapítaniuk kellő számban, majd pedig ettől remélni az ország fejlődését mind gazdasági, mind szellemi téren. Nem csodálkozhatunk tehát Méliusz Juhász Péternek, a magyar Kálvinnak a híres mondásán, amely a hazája iránti szenvedélyes szeretetből fakadt föl benne az 1560-as években: Csináljatok a templomokból iskolákat! Ezek az őseink jól döntöttek. Szűk száz esztendővel később már jelentkezett is ennek hatása. Egy volt sárospataki diák, tanár, Mikolai Hegedűs János 1648-ban ezt irja: "Ihol az Úr az ő szolgái által megparancsolta a Magyar scholák építtetését, s hogy megfogyatkozott a szegénység!" De azon sem csodálkozhatunk, hogy az első magyar természettudósok kivétel nélkül mind református papok voltak, sőt a második és harmadik tudósnemzedék is valamelyik református kollégiumunkból került ki. A korabeli tantervek, tantárgyleírások alapján 1988-ban vizsgáltam meg, hogy a Debreceni Református Kollégiumban végzett fiatalember milyen ismeretanyaggal rendelkezett a 17. és 18. században. Az az érdekes kép tárult elém, hogy egy református lelkész teljes műveltségi ismeretanyagának mintegy 25%-át a természettudományi, 15-20%-át a jogi ismeretek, további 30%-át a mai értelemben vett filozófiai és végül pedig 25-30%-át a teológiai ismeretek tették ki. Ehhez jött jónéhány fiatalembernél az a többlet, hogy külföldön még további teológiai tanulmányokat folytathatott, sőt egyéb tudományokban is nagy jártasságot szerzett. Általában ez utóbbiakból lettek a Kollégiumaink professzorai. Ez az általános kép a 19. század elején már módosul és eltolódik valamelyest a teológiai ismeretek javára. A református lelkészeinknek ezt az enciklopédikus tudását honorálta az egyházi és világi közvélemény azzal, hogy tudós és tiszteletes prédikátoroknak nevezték őket. Abban a korban, nagyon nagy elismerés volt ez. Ma már elképzelhetetlen, milyen csodálattal tekintett egy magyar átlagember a református papra. Aztán még tartott ez a tekintély a oldal század folyamán is, de még a 20. század első felében is megvolt ez a respektus, s ekkortól kezdett rohamosan csökkenni és ma már kimondottan csak a lelkészt látják a tiszteletes úrban. Nyilván azért, mert a világ közben annyira megváltozott, pontosabban szakosodott, hogy az emberek nem is képzelhetik a papjukról azt a régi töltetű enciklopédikus tudást. Hogy milyennek kellene lennie egy református lelkésznek ma, arra nézve még nem fogalmazódtak meg általánosan elfogadott elvárások. Felsőoktatási intézményeink talán mondanak erről valamit a küldetésnyilatkozatukban. Ebben a helyzetben mindnyájunkat fölvidíthat, de el is gondolkodtat Barth Károlynak az az erény-katalógusa, amit megkövetelne egy modern műveltségű református lelkésztől: Természetesen nagyon kívánatos, hogy az Ige szolgája erkölcsi jellem, vallásos egyéniség, ízléssel és műveltséggel bíró egyén legyen, szárnyaló és józan, imádkozó és fegyelmezetten dolgozó, természetes és szellemi, jó családapa, állampolgár és hazafi, széleslátókörű és korszerű, társasági, mindenkit szerető és senkitől se félő, szabad és önként kötött, független és közkatonai engedelmességű, várakozó és aktív, békés és harcos, komoly és vidám, dogmatikus és politikus, a sportok iránt érdeklődő, nem filiszter, a proletárt, ateistát, pietistát saját maguknál jobban megértő, elméleti és gyakorlati pszichológus, praktikus és szárnyaló gondolkodású, pap, próféta, pásztor a gondolkodásban, beszédben, cselekvésben. Ebből az ideálból legalább arra érdemes figyelnünk, hogy a lelkésznek tudnia kell, milyen szellemi környezetben él, korával tisztában kell lennie, egyébként nem tudja megszólítani az embereket. Úgyszólván maga előtt kell látnia azt, milyen ismeretet hordoznak a fejükben azok a hívek, akiknek tolmácsolni szeretné Isten üzenetét. Kérdezzük most mi is: milyenek azok az emberek, akiknek a mai reformatus lelkész prédikal? Az amerikai Time Magazine 1998-ban inditott egy cikksorozatot, amelyben azt akarta megállapítani, hogy milyen is az az ember, akit a 20. század prototípusának mondhatunk. Vajon olyan, mint Einstein, Roosevelt, Gandhi, Martin Luther King, Teréz Anya, Picasso vagy Thomas Mann? Azóta már megjelent mindegyik cikk, s közben fölsoroltak száz jelentős személyiséget, majd december 31-re kiválasztottak hármat: Rooseveltet, Gandhit és Einsteint. Végül e háromból Einstein lett az évszázad embere. Őt tartják a legnagyobb hatású gondolkodónak, aki minden idők legsúlyosabb fölfedezését tette és humanista magatartásával is kivívta a világ rokonszenvét. A sorozat nagyon érdekes bevezetővel indul. Ahogy mennek a századok,, ez volt az egyik legbámulatosabb: lelkesítő, időnként borzalmas, de mindig megejtő és magával ragadó. A 15. század például meglehetősen vad volt a reneszánsszal és a spanyol inkvizicióval. Gutenberg könyvnyomtató betűivel, Kopernikusz a naprendszerével, Kolombusz Amerikába vitt európai kultúrájával. És természetesen ott volt az 1. század, amely Jézus születésével talán a legmeghatározóbb lett valamennyi századra nézve. A Krisztus előtti 4. századot Szókratész, Platón és Arisztotelész tették emlékezetessé. De mi, akik a 20. században élünk, bizonnyal elmondhatjuk, hogy a miénk lehet az egyik a leginkább jegyzett négy-öt évszázad közül. Csak néhány tény: ez a század hasította fel az atommagot, ez vitte az égre a repülőket, szállt le a Holdra és küldött járművet a Marsra, munkálta ki a relativitáselméletet, találta fel a tranzisztort és a mikrochipet, a penicillin, a DNS struktúrát, bombázta és festette Guernicát, fejlesztette ki a mozgóképet és a televíziót, győzte le a fasizmust és a kommunizmust, és hálózta körül információs vonalakkal a Földet, ( ), hozta létre a dzseszt és a Beatleseket, látta Ghandit, amint sót párol a tengerparton és legyőzi a gyarmati uralmat, ( ), minden

6 6. oldal MAGYAR EGYHÁZ valószínű veszély ellenére még elkerültük, hogy felrobbantsuk saját magunkat és Földünket. Ebből az idézetből lehetetlen nem érezni azt az irdatlan magasságokig eljutott, szinte egész létünket átható szellemi örökséget, amelynek birtokában léptük át a 21. század küszöbét. De nyomban eszünkbe ötlik, hogy Barth Károly is a 20. században élt, s személyén keresztül velünk együtt él az a másik örökség is, amit mélyen a szívünkben hordozunk, hogy tudniillik mi a reformáció felől jövünk, és bensőnkben szinte társalkodunk az örökhagyó elődeinkkel. Nem tehetjük, hogy a jövőbetekintés végett a múltat tükörül ne vennénk föl. Nekem, mint aki kisdiák koromtól fogva a Debreceni Reformatus Kollégium falai között nevelkedtem és ott dolgozom ma is, az évszázadok hitvallásainak történelmi hatása határozza meg mostani jövőlátásomat. A 16. századi Méliusz Juhász Pétertől, a magyar Kálvintól egyszer s mindenkorra megtanultam és magamévá tettem az ő hármas örökségét: a biblikusan hitvallásos elkötelezettséget, a tudományos nyitottságot és az egész népért, benne az egyházért végzendő felelős szolgálat indulatát. De a 17. századi puritánusok szemlélete is belém ivódott, és tulajdonképpen a mai hitéletünk is ugyanazon az ősi fán nőtt, amely a biblicitást, az életszentség követelményét és az egyház közéleti felelősségét termette gyümölcsként. Ha pedig a reformkorra és a 19. századi nemzeti érzés kifejeződésére gondolok, szintén van tanulnivaló örökség a debreceni szabadságharcos diákoktól és tanároktól. Őket ugyanis nem Rousseau és nem is a francia forradalom jelszavai lelkesítettek első renden, hanem a génjeikben hordozott és hitükben megélt predestinációs gondolat, amelyet a puritánoktól vettek át és általa kiválasztottságuk tudatában mentek harcba a nemzet szabadságáért. Én úgy látom, és úgy fogom föl, hogy még a 20. századi kommunista diktatórikus időszaknak is megvolt a maga jelentősége, ugyanis Isten gondolatai felől nézve a történteket, bizony, ő a mi hűségünket tette próbára, és arra tanított, hogy mindig volt és mindig is lesz maradék a kegyelemből való választás szerint. (Róm 11,5) Ez a maradék bizony az Isten igéje mellett kitartó hívők közössége volt, akiknek a tisztaszívű hitét és hűségét reprezentálja Tőkés László püspök is a maga kálvinista eleve elrendeltségében és harcában. Ezeket a tanulságokat is érdemes magunkkal hozni az eljövendő évszázadba! Az 1989-es politikai változas után odahaza sokan megpróbálták értelmezni az egyház helyzetét. Voltak, akik az egyház negyven éves pusztai vándorlásáról beszéltek, mások a babiloni fogság időszakához hasonlitották az egyház életét a kommunista korszakban. Ebből meglehetősen éles vita is keletkezett. Szinte a fél ország ezt vitatta, a szószékekről is gyakran hallottam ezeket a megnyilatkozásokat. Őszintén mondom, hogy amikor ez az értelmezés áldatlan vitatkozássá fajult, nekem már nem igazán tetszett a dolog. A református ember ugyanis elsősorban előre tekint, a múltat pedig mint tanúlságot viszi magával, s mindig azt keresi, hogy a történelem Urának mi a célja velünk. Ezért én azt ajánlottam valamennyi tanitványomnak, hogy nézzék meg, miként vélekedne egy ilyen helyzetben Pál apostol. Különösen is a figyelmükbe ajánlottam a 2Kor 2,12 versét, amelyben azt olvassuk, hogy Pál Krisztus ügyén fáradozik Troas-ban és azt mondja, hogy kapuk nyiltak előttem az evangélium hirdetésére. Én ezeknek a kapu-felnyitásoknak örültem, és azt mondom ma is, ne vesztegessük az időnket a múlt gyarlóságaira, hanem a nekünk adatott lehetőségeket becsüljük meg és ahol kapuk nyiltak előttünk, oda menjünk be, amint Pál is tette. E számvetés bennünket lelkészeket megtanít mindenekelőtt arra, hogy Isten kegyelmes választása szerint a magyar népünk körében, a református egyház lelki-szellemi keretei között mindig szükség lesz a szolgálatunkra. Ha ezt hisszük, akkor arra fel is kell készülnünk. A felkészülés pedig azt jelenti, hogy figyelünk Isten igéjére, és egyúttal kihalljuk belőle azt, hogy Isten az ő szuverén akarata szerint merre szándékszik vezetni ezt a világot a tudományban, a társadalmi életben, a történelemformálásban, az életminőség emelésében, a szeretet megélésében. Papok vagyunk, azaz olyan választott nemzetség, akikre különös felelősséggel hárul a nemzedékek vezetése Krisztus evangéliumának hirdetése útján. (1Pét 2,9) Ha ezt Krisztus követeként tesszük, akkor lehetetlen nem észrevennünk, hogy a történelem nem arra megy, amerre mi gondoljuk a véges emberi logikánk szerint. Figyeljük csak meg, hogy Kelet és Közép-Europából szinte valamennyi nemzet igyekezett Európába. Mindenki egyszerre akart bejutni az Európai Unióba, még azok is, akik nem sokkal előbb még egy másik ideológiát dicsőitettek. Istennek azonban más volt a végzése. Nem a mi törekvésünk szerint oldódnak meg a dolgok. Ugyanis Európa jött felénk, és kereste az igazi értékeket: a hűséget, a becsületet, az emberszeretetet. Pontosan azokat az értékeket, amelyeket a magyar bibliás keresztyénség évszázadokon át hirdetett. Mi csak azt láttuk, hogy népünk körében is olyan dolgok történtek, amire korábban nem is gondoltunk! Igy lesz a jövőben is. A tudós lelkipásztor is, aki nyilvánvalóan az europai kultúrember és szakember szemével nézi a világ eseményeit, az abban zajló fejlődési vonulatokat, a tudomány és technika kibontakozását, tulajdonképpen egy szemléletváltáson esik át. Egyrészt azért, mert akiknek hirdeti Isten igéjét, azok is szemléletváltást éltek már meg, ugyanakkor azonban vannak olyanok, akiket vezetni kell e szemléletváltásban. A tudós és tiszteletes lelkipásztor ilyesféle magatartást jelenthet a mai korban. Előre nézni, látni és vezetni! A keresztyénségnek pontosan ebben volt meghatározó szerepe a kezdetektől, és az európai civilizáció is éppen ennek a modellváltásos szemléletnek köszönheti, hogy minden más civilizációt meghatározó tényezővé vált. Ma az egész világ sietve siet ezt a magas kultúrát átvenni, s a népek annál jobban boldogulnak, minél jobban képesek azt alkalmazni a saját helyzetükben. Híveink, tanítványaink egyre gyakrabban fogják majd kérdezni, miben áll ennek az európai csodának a titka. Rácsodálkoznak majd: főként a keresztyénségnek köszönhetik! A szemléletváltásnak most három fontos területét szeretném kiemelni, majd pedig fölsorolunk néhány tanulságot. A tudományos gondolkodás fejlődése és annak hatása a teológiában Még mindig tart az a racionális szemlélet, amely a keresztyén gondolkodást az ember szellemi életének a perifériáján helyezi el. Valamilyen idejétmúlt eszmének tekintik, amelynek már nem sok köze van a modern tudományos gondolkodáshoz. Ha azonban komolyan végiggondoljuk a dolgot, látnunk kell, hogy a természettudományok területéről hozva példát a klasszikus mechanika, azaz közismertebb nevén, a newtoni fizika a görög tudományeszményből nem tudott volna kifejlődni. A görögöknek volt ugyanis egy nagy tehertétele, a dualista gondolkodás kátyúja. Szerintük ugyanis csak azt lehetett valóságosan is létező dolognak tekinteni, ami szükségszerűen és időtlenül igaz gondolati forma. Ezt aztán föl is ruházták isteni státusszal, az érzékelhető természetet pedig lefokozták az értelem számára nem méltó, illetve nem elégséges világgá. Ezzel szemben éppen a keresztyénség hozta azt a merőben új szemléletet, mely szerint a természet is teljes valósággal rendelkezik, hiszen Isten a világot a semmiből teremtette, azaz ő ruházta föl azt saját, teremtményű mivoltú, ra-

7 MAGYAR EGYHÁZ 7. oldal cionális renddel. Ezt pontosan az inkarnációból értjük meg. A világ tehát olyan valósággá lett, amelyet az emberi értelem kutathat, kísérletekkel faggathat, tapasztalatilag megismerhet. Az emberi értelem is a teremtett mindenség része lett, s ezzel a görögök által isteninek képzelt gondolati világukat a keresztyénség lefokozta a teremtett rend szintjére. Ezzel megkezdődött az egzakt tudományok helyes kerékvágásba terelése. De több mint másfél ezer év után el kellett jutnunk Newtonig, amikor is nagy ugrást tapasztalhatunk a tudomány fejlődésében. Ő is kísérletekkel vallatta a mindenséget és csodálatos törvényeket állapított meg. Vallásos meggyőződése révén úgy gondolta, hogy az lesz az igazi megoldás, ha a teret azonosítja Isten mindenüttjelenvalóságával, az időt pedig Isten örökkévalóságával. Így jött létre az abszolút tér és idő gondolata, mert hiszen a valóságos tér és idő azonos lett az isteni sajátosságokkal. Ez okozta a komoly fejtörést a mélyen hívő, bibliás hitű, református Maxwell-nek, akinek az elektromágneses elméletében ez a mechanisztikusnak mondott szemlélet már eltűnik és megnyílik az út az Einstein-féle relatívitáselmélet irányába. Így lett a 20. század egyik legnagyobb tudományos eredménye a tér-időbeli tárgy föltalálása. De még ezzel korántsem ért véget a mindenségről alkotott adekvát szemlélet kialakítása. Éppen a református teológusok, Barth Károllyal az élen, hangsúlyozták a legerőteljesebben, hogy a téri-idői-anyagi világhoz hozzátartozik az azt fölfogó emberi értelem is, és ez az összekapcsolás eredeti, keresztyén gondolat, amely az inkarnációnak a következménye. A világ tehát eredetét és célját tekintve nem önmagát magyarázó valóság, mert nem oka önmagának, miként a görögök is és a hozzánk közelebb eső marxizmus is tanította. A természet törvényei azonban olyan sajátságokat mutatnak, hogy a megismerés útján egyre magasabb szintre jutunk és ezen a magasabb szinten lévő összefüggések döntik el, hogy milyen érvényességi területtel bírnak az alacsonyabb szintek. De ugyanilyen tulajdonságot mutat a matematikai gondolkodás is, amely segít a természettörvények megfogalmazásában. És még inkább csodálatos, hogy általában az emberi tudományos gondolkodás is ilyen szerkezetet mutat, mert az értelem mindig úgy mozdul el a magasabb szintű tudás felé, hogy bár nem ismeri azt, de a magasabb szintű igazság mégis vezeti őt fölfelé. Ezt eredményezte a keresztyén gondolkodás, amikor helyére tette a természet-szemléletet Isten teremtett rendje és Krisztus inkarnációja összefüggésében. Maga az univerzum tehát minden egyes részében olyan természetű, hogy annak van egy immanens, de fölfelé nyitott struktúrájú rendje, s mivel az emberi értelem is ilyen, engedni kell, hogy az értelem ahhoz igazodjék. Az értelemnek tehát megvan a lehetősége, hogy a miért kérdéseket föltegye, mert kaphat rá választ. Ezt Einstein úgy fejezte ki, hogy Isten nem fondorlatosan teremtette a mindenséget, hogy becsapjon bennünket és hiába kutassuk azt. A mindenség sohasem valamilyen szükségszerű észigazságoknak engedelmeskedik. Ugyanakkor azon is elgondolkodott, hogy milyen csodálatos rend szerint működik ez a természet, és ezt a rácsodálkozását pedig úgy fejezte ki, hogy Isten nem kockajátékos, azaz nem úgy alkotta meg a vilagot, mint amelynek jelenségei a vak véletlen szerint mennek végbe. Mindezeken azért érdemes elgondolkodni, mert ha a teremtett mindenség így működik, benne az emberi gondolkodás is, akkor az értelemnek a tevékenysége révén a teológiában is lehetséges újabb és újabb modern szemléletet megvalósítanunk, azaz elérni azt, hogy minél jobban megismerjük, mi a szélessége, hosszúsága, mélysége és magassága az Isten jóvoltának (Ef 3,18) Lehet tehát a teológiát tudományosan művelni, pontosabban tudományos fegyelmezettséggel gyarapítani és a krisztusi váltságmű felől, mint magasabb nézőpont felől olyan összefüggésekre rámutatni, amelyek közelebb visznek bennünket az evangélium szívéhez. Ismét hadd idézzem Einsteint, akinek meglátásai nagyon mélyek voltak és érdemes megszívlelni őket: Jelzést akarok adni arról, hogy az emberiség laboratóriumokból él és nem oratóriumokból. De azt is meg akarom mutatni, hogy vissza kell kapnia oratóriumait, ha nem akarja, hogy belepusztuljon laboratóriumaiba. Az ember technikai környezete Most második helyen nézzük meg a környezetünket mint szemléletformáló tényezőt. A fejlődés minden területen fölgyorsult és környezetünkben minden megváltozott egy emberöltő alatt. Figyeljük csak meg először a mikrokörnyezetünket. Az otthonunkban ott van a színes TV, a videomagnó, a CD lejátszó, a mikrohullámú sütő, az önvezérléssel is rendelkező személygépkocsink, a digitális kijelzésű óráink, sok helyütt már személyi számítógép nyomtatóval, holott pár évtizeddel ezelőtt még legfeljebb csak moziba jártunk, bakelitlemezen hallgattuk a muzsikát, sparhelten főztünk, jobb esetben mechanikus doxa óráról mondtuk meg az időt, a szovjet Ladák luxusát élveztük, és még tizenöt évvel ezelőtt is írógépen írtuk a legszebb leveleinket. Hol vannak már ezek? Az ötvenes években még oly sokan kapták meg a gyermekbénulást, az antibiotikumok csak a második világháború után terjedtek el, s a doktor bácsik csak tapogatással és fonendoszkópjukkal próbálták megállapítani még húsz évvel ezelőtt is bajainkat. Az ultrahangvizsgálatot még alig 20 éve kezdték alkalmazni, nem is beszélve a computer tomográfia (CT) és a mágneses tomográfia (MT) elterjedéséről, vagy hogy a legmodernebb pozitronemissziós tomográfia (PET) csak tiz évvel ezelőtt jött be a magyarországi diagnosztikai gyakorlatba. Az ember szinte képtelen követni ezt a gyors fejlődést. Azt látjuk, hogy a néhány évtizeddel ezelőtti helyzetünkhöz képest az otthonunk egy valóságos laboratórium. Sőt, ilyen a munkahelyünk, ilyenek az orvosi rendelőink, az iskolában ezt látja sok-sok gyerek. Pedig a tranzisztort csak 1948-ban fedezték föl, a mikroprocesszort pedig csak 1971-ben. De a makrokörnyezetünk is egy óriási laboratórium. Ebben dolgozunk, ebbe születnek bele és nőnek bele a gyermekeink. Együtt élünk az egész világgal. Tudjuk, hogy Augustus császár népszámlálási rendelete kb. egy év alatt jutott el Palesztina földjére. Ez volt akkor az legnagyobb információáramlási sebesség. Ma már mosolyt ébreszt bennünk ez az iszonyatos gyorsaság ben lépett az ember a Holdra, s jelenleg felműszerezett műholdak ezrei keringenek fölöttünk, hogy akár száz csatornából foghassuk a híreket Földünk minden zeg-zugából. De tájképeket is közvetítenek olykor a Marsról, és a tudományos hírek pedig mélyen elgondolkodtatnak bennünket arról, hogyan is keletkezett a világ az ősrobbanás révén. Közben rácsodálkozhatunk arra is, ha egyáltalán van időnk a rácsodálkozásra, hogy az informatika milyen mérföldes csizmában halad előre. Ez annyira új, hogy korábban el sem tudtuk képzelni. Maga az ember létrehozott egy bonyolult szerkezetet, rendszert, amely az ő programja szerint működik, de az információk nagyon gyors visszacsatolása révén az ismét visszahat az emberre, aki szellemével újból munkára bírja a gépét, és ez a folyamat egyre gyorsabb és gyorsabb sebességgel megy végbe. Nem tudjuk, hová vezet az út! Az is lehetséges, hogy egy teljesen új szellemi tevékenység, vagy tudományág van kialakulóban, amelynek tárgya végül is nem maga az információ, hanem egyenesen az információ gyorsasága. Úgy tűnik, minél gyorsabban követhető a mindenség fejlődési folyamata, annál inkább nyert ügye van azoknak a népeknek, nemzeteknek, amelyek fölvették az emberi értelemnek ezt a szellemi sebességét. Elvileg helyeselnünk kell, és arra buzdítani minden népet, hogy ezt

8 8. oldal MAGYAR EGYHÁZ az intellektuális sebességet próbálják követni. A reformátorok azt hangsúlyozták, hogy az evangélium hirdetése és magyarázása, illetve minél pontosabb fölfogása érdekében a tudomány minden fajtája hasznos eszköz lehet. Fölmerül azonban két kérdés a gyakorlat felől. Az egyiket oly sokszor hallottuk: vajon ez a tudományos-technikai gyorsaság nem lesz-e kárára az embernek? A másik kérdést pedig most fogalmazza magában a gondolkodó ember, éppen a szeptember 11-i események láttán, hogy vajon meddig mehet az, hogy az európai civilizációban létrehívott magas szintű tudást megosztjuk mindenkivel a világon. Láttuk, miként éltek vissza ezzel a jóindulattal olyanok, akik sem egy repülőgépet, sem pedig egy olyan épületet nem tudnának megalkotni, mint amilyet szétromboltak esztelen gyűlöletükben. Itt már nagyon fontos, mit mond a keresztyénség. Mert bizony, itt a keresztyén kultúrkörben keletkezett alkotásokról van szó. Osszunk meg tehát mindent, vagy legyünk visszafogottak e tekintetben? Ezek a kérdések átvisznek bennünket a harmadik gondlatunkhoz. A gyakorlati cselekvés keresztyén etikai szintje A nyitva hagyott kérdésekre a teológusoknak is választ kell adniuk. A református lelkész nem vélekedhet úgy, hogy majd eldöntik a nálánál képzettebbek. Előttünk van egy világ, amelyről valljuk, hogy Isten teremtette az Ő dicsőségére az ember otthonául, s ennek a világnak a Teremtője megszabta a rendjét is. Az embernek pedig szellemi szabadságot adott, sőt föl is hatalmazta őt a civilizáció létrehívására a kultúrparancsban, de a művelje és őrizze azt etikai feltétel alatt. És ugyanez az ember pedig látja, hogy a technikában alkalmazott gyors fejlődés bizony többször is túlment az illetékességének határain. Nemcsak a Földünk elpusztítására, vagy az ökokatasztrófa lehetőségére gondolhatunk, hanem arra is, hogy a géntechnika, a klónozás, az emberi agy és tudat biológiai manipulálásának erőtere, vagy az ivóvíz hiánya, az egészséges táplálkozás fontossága, a fölösleges energiapazarlás, - mind olyan tényezők, amelyek a tudományos-technikai fejlődés vészhelyzeteit jelzik. A nagy sebességgel haladó fejlődés járműve sok helyen már átszakította a korlátot, s a benne ülő tudósok csak az utolsó pillanatban vették észre, hogy a korlát azért van, mert közvetlenül utána szakadék jön. Egyelőre az a helyzet, hogy ez az átszakított korlát most még megfogta ezt a rosszul kormányzott, sebes járművet, és így még élünk. De nyilvánvalóan fölmerül bennünk a kérdés, hogy abban a rohanó autóban nem kellene-e egy teológusnak is ülnie és szólnia akkor, amikor az ember rossz irányba kormányozza a szellemét és ezzel áthágja a teremtettségi rendet. Ebbe az autóba bizony már csak a tudós teológus ülhet be! Ezt elvárja a tudományos világ! Van egy más természetű gondja is az emberiségnek. Nem kell túlságosan messzire mennünk, szinte elegendő a saját házunk táján szétnézni, és, ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, nyomban megállapíthatjuk, hogy súlyos erkölcsi deficittel küzdünk már most is. Miközben a társadalmat arra tanítjuk, hogy az európai keresztyén örökség értékrendjéhez szükséges visszatérnünk, az iskolákban pedig igyekszünk a hitoktatást és erkölcstant újból a pedagógiai munkánk szerves részévé tenni, addig a szervezett állami életben és a magánszférában egyaránt a lopás, az egymás legázolása, az anyagi javak harácsolása, a fösvénység, a demokrácia nyújtotta szabadság leplében az alattomosság, a szavakkal és tettekkel történő gyilkosság, a szeretetlenség, a kegyetlen versengés a jellemző. Hol van itt a keresztyén örökség? Nagyon nehéz föllelni! Még az egyházi élet is tele van gyarlóságokkal! Azt lehet mondani, hogy az ember szellemileg bámulatosat alkotott, és sok tekintetben felnőtt a saját technikai-tudományos szintjéhez, erkölcsi szempontból azonban gyermek maradt. De még ennél is sokkal kifejezőbb az, amit a puritánus őseink életszentségnek neveztek. Ez azt jelentette, hogy minden körülmények között, mind az egyéni magatartásban, mind a közösségi áldozatvállalásban, mind pedig a tulajdonhoz való viszonyunkban szigorúan a Szentírás tanítását követjük. De ha még nem is mérünk ilyen szigorú mércével, akkor is híjával találtatunk ezekben a mindennapi elvárásokban. Baj van az értékítéletünkkel, s bizony emberöltők kellenek, amíg ismét alázatra térve a mi népünk is megmásítja az útját. A politikusaink is akkor tévednek a legnagyobbat, amikor állandóan csak a gazdasági fejlődést, vagy az anyagi javak osztogatását helyezik előtérbe, mert ezzel csak még inkább a materialisztikus szemlélet mélyébe taszítják az embereket. Figyeljük meg, hogy népünknek jelenleg a legnagyobb problémája az anyagi jólét kérdése, és közben nem vesszük észre, hogy olyan rettenetes szellemi-lelki környezetszennyezésben élünk, amelyből csak valamilyen komoly lelki ébredés jelenthet kiutat. Ez lehetne az egyházunknak is egyik legszebb programja, hiszen erre a megújulásra várunk. Már végeztek olyan vizsgálatokat, amelyekkel az élet minőségének a változását mérték a fogyasztás függvényében. Az adódott, hogy az anyagi jóléttel együtt csak egy darabig növekedett az ember életminősége, s a még több fogyasztás révén kifejezetten romlott, mert szemlélete eltorzult, és csupán az anyagi javak hajszolása maradt számára a cél, miközben ráment a házassága, megromlott az egészsége, idegileg elfáradt, alábbhagytak kapcsolatai, majd pedig életének leszálló ágába került. Mindebbe nemcsak az egyes ember, hanem az egész társadalom is belerokkanhat. Nyilvánvalóan a megoldást nem kereshetjük a mai ember logikája szerint. Maga Jézus mondja: Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall? (Mt 16,28) És nagyon érdekes, hogy a felmérést végzők is azt állapították meg, hogy az intellektuális és spirituális értékek segítenének, olyannyira, hogy egy ilyesféle új életstílussal a Föld minden lakója számára biztosítani lehetne azt, hogy ne éhezzen és ne fázzon, és valószínűleg azt is, hogy boldogabb emberek éljenek a Földön. Az emberiségnek tehát vissza kell kapnia oratóriumait! Mit tegyünk es hogyan tegyük? Azt hiszem, ez elegendő ahhoz, hogy lássuk, milyen világban él a mai tudós és tiszteletes református lelkipásztor. Most befejezésképpen beszéljünk a tanulságokról és a jövőbe mutató lehetőségekről. Általában az egyetemi alapképzés azt szolgálja a lelkészek eseteben is, hogy jó szakemberekké váljunk a hivatásunk területén. Másrészt azt is megmutatja, miként kell az ismereteket szorgalommal kiegészítenünk és a teológia területén bizonyos tudományos munkákat elkezdenünk és elvégeznünk. A tudós ugyanis nem magátol terem, az azzá válik! Azt szoktuk mérceként fölállítani, hogy egy bizonyos tudományterület akkor él egészségesen és megfelelő színvonalon, ha szakembereinek kb. 20%-a azt a területet tudományosan is műveli. Ebből a 20%-ból mintegy felének doktori fokozattal is kellene rendelkeznie. Tehát az volna a jó, ha a lelkészek 10%-a tudományos fokozatot szerezne. Egyébként nincs merítési lehetősége a szakembereket biztosító felsőoktatási intézménynek, hogy a professzori vagy tanári gárdáját karbantartsa. Erdelyben a lelkészek mintegy 2%-a, vagy 2,5%-a rendelkezik teologiai doktori fokozattal. Nyilvánvalóan tudjuk ennek az okát, de most ne visszafelé nézzünk, hanem gondoljuk el a jövőnket és tegyünk érte valamit. Egyszerűen azért, mert most ezt kell tennünk! A mi magyarországi helyzetünk jelenleg jobb, kb. 5-6% körül mozog. Az egyetemi doktorképzésünkkel javulni fog a helyzet. Az állami egyetemek felmérései szerint jelenleg átlagosan 8% körül van a doktori fokozattal rendelkezők száma, de

9 MAGYAR EGYHÁZ ehhez jönnek még az egyéni felkészüléssel doktorálók. Az allami egyetemeken tehát nem rossz a kép. Nyomorúságos helyzetünkből adódóan benne vagyunk egy ördögi körben. Tudósok ugyanis úgy lesznek, ha van számukra egyetem, azaz a professzorok és hallgatók universitasa. Ez az universitas scientiarum pedig csak úgy jön létre, ha megvannak hozzá a tudósok kellő számban. Egy professzor kikepzesehez atlagosan 21 evre van szukseg! Mi akkor itt a teendő? Ismételten azt tudom mondani, hogy nézzünk előre és vegyük célba Kolozsvárt, Debrecent és Budapestet, ahol a teologiai doktori fokozatot meg lehet szerezni. Ehhez valamilyen formában meg kell teremteni a feltételeket, alapítványokkal, kedvezményekkel és mindenféle leleményességgel, nem számít mivel, de az ügynek mennie kell. Ezek az iskolak, egyetemek fogjak adni a jovoben a tudos lelkeszeket az amerikai magyarsagnak is. Fölsoroltam sok mindent, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a jövendő lelkészeinek. Az egyházi életünk bajairól nem is beszéltem, sőt még arról sem tettem említést, hogy református híveink tudatvilága, hitismerete, erkölcsi állapota milyen szinten van. Azt ne várja egyetlen lelkész sem, hogy az általam fölsorolt problémákról az egyházi vezetéstől fog információt kapni. Ők inkább az ügyes-bajos dolgokkal vannak és lesznek elfoglalva, de ha mi is hozzájárulunk a tudományos tevékenységünkkel ahhoz, hogy az egyházunk élete javuljon, állapota erősebb legyen a küldetése betöltéséhez, már hivatásunkat gyakoroltuk rendeltetése szerint. Miért biztatok mindenkit az önállóságra? Egyszerűen azért, mert a református teológiai gondolkodás nem zárt rendszer, azaz nem mástól várjuk azt, hogy milyen eredményre kell jutnunk, mint néhány más egyházban. Ismerek olyat, amelyben csak a püspök tudhat mindent helyesen. Mi azonban valljuk, hogy a tudós és tiszteletes lelkipásztor éppen attól lesz tudós, hogy sui generis kutatói és tudósi felelőssége van. Ez az ő belső késztetése, sorsa, kötelessége, felelőssége, amelyet egyfajta belső kényszer szerint működtet a tehetsége, s mindezt pedig megerősíti a predestinációs elkötelezettségű hite. Ő a szabad ember, aki meg tudja különböztetni az igazságot a tévedéstől, s bölcsen felülemelkedik minden hétköznapi kicsinyességeken, egészen az igazság világába, hogy aztán a senkitől nem befolyásolva, senkitől nem félve mondja ki az igazat. Ez bizony nagyon is összefér magával a református lelkipásztori hivatásunkkal. Miért kell ezt tisztázni a lelkészek előtt is? Mert jó tudni azt, hogy éppen a teológiai képzettségünknél fogva felelősséget hordozunk azokért, akiknek hirdetjük az evangéliumot. Ők jobbára 9. oldal tudják, mi történik a világban, de nekik azt is tudniuk és érteniük kell, mi erről a keresztyénség véleménye. Ezt az Így szól az Úr! bátorságával kell tennünk. Éppen azért kell tudós lelkipásztorokat képeznünk, mert ma már oly széles és szerteágazó a teológia tudománya is, hogy legyen legalább egy-két mérvadó tudással rendelkező szakemberünk minden teológiai diszciplina területén. Amerikaban is máskent fog alakulni a helyzet, mint ahogyan azt gondolhatnánk. Itt most az lenne a legfőbb feladat, hogy a magyarság értékeit átmentsük, identitását valamilyen szinten megőrizzük, még akkor is, ha a nyelvet sok-sok magyar honfitársunk nem tudja megtartani. De gondoljuk meg ezt is okosan! Milyen identitást akarunk megőrizni? Azt, amelyet mostanában otthon tapasztalunk? Az egymás gyűlöletét, a tisztességtelen haszonszerzés indulatát? És itt nem találunk olyan magyar értékeket, amelyek sokkal jobban fogják őrizni a magyarság becsületét, mint otthon? A református lelkipásztornak erre is fel kell készülnie. Nagyon fontos ismerni a mi speciális magyar helyzetünket, különösen is azt a szituációt, amelyben élünk e szétszakadozottságban. Nem lesz ez így örökkön! mondja Gusztáv Adolf hitvallóan a Ne csüggedj el kicsiny sereg kezdetű szép énekében. A történelem az igazságos Isten kezében van. Mi most a tanácsom? Az, hogy a magyarságunknak ebben a helyzetében is a minőséget kell képviselnie, még akkor is, ha nagyon súlyos a lehúzó erő és a visszahúzó gonoszság. Minőséget kell alkotnunk tudományban, művészetben, hitéletben, munkában, mesterségben, erkölcsben, viselkedésben és mindenben, mert azt nem tudja elvenni tőlünk senki. Ez adja számunkra most a legnagyobb esélyt. Nekünk pedig különösen is tudnunk kell, hogy vannak olyan területek református népünk életgyakorlatában, amit nem igen tud más gyógyítani, mint az evangélium ereje. Látjuk, hogy ebből a világunkból mennyire hiányzik az életszentség! A túlságos individualizáció révén az egyén elveszítheti józan erkölcsi tájékozódó készségét a társadalomban, a társadalom pedig annyira polarizálódott, hogy ezáltal elveszítheti önszervező képességét. Nincs más választás, mint egy új nép, egy új nemzet fölnevelése egy új életminőség befogadására. Amikor Európa mifelénk sétál, akkor ezt az új életminőséget keresi és magába fogja ölelni mindazokat, akik ezt a szemléletet képviselik. Nekünk pedig lelkipásztoroknak a hivatásunkban és a hivatásunkon felül is végzendő tudományos erőfeszítéseinkben az ímé mindent újjá teszek krisztusi teremtő erőt kell követnünk, hirdetnünk, képviselnünk, hogy maga Krisztus formálhassa újjá tanítványait, olyan új teremtő szemléletre, amely megtartó erő lesz mindannyiónknak, nemzetünknek, embertársainknak, amely aztán valóban teremni fog harmincannyit, hatvanannyit és százannyit! (Mt 13,8)... A little boy was waiting for his mother to come out of the grocery store. As he waited, he was approached by a man who asked, "Son, can you tell me where the Post Office is?" The little boy replied, "Sure! Just go straight down this street a couple a blocks and turn to your right." The man thanked the boy kindly and said, "I'm the new pastor in town. I'd like for you to come to church on Sunday. I'll show you how to get to Heaven." The little boy replied with a chuckle. "Awww, come on... You don't even know the way to the Post Office."

10 10. oldal MAGYAR EGYHÁZ MERRE TART A NYUGATI PARTI MAGYAR KÖZÉLET? Az amerikai magyar diaszpóra és az egyházak Amikor a nyugati világban élő magyarságról beszélünk, mindig beleesünk abba a hibába, hogy nem tudjuk meghatározni magunkat, hogy kik vagyunk. Nem tudjuk pontosan megmutatni a térképen, hogy hol találhatnánk meg a haza határán túlra került magyarság nagy részét, mert egyszerűen szétszóratásunk szórványállapotában a nagyvilágot jelölhetnénk meg helyünknek. Nyugat-Európa, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, Kanada, Egyesült Államok és Dél Amerika azok a földrajzi helyek a Kárpát medencei Magyar hazán kívül, ahol magyar testvéreink nagyobb számban élnek. A Merre tart a nyugati parti magyar közélet konferencia lehetőség lesz ebben előre haladni. Diaszpórában élő etnikai közösség vagyunk, akikre különféle elnevezést adhatunk, mint külföldi, bevándorló, menekült, vendégmunkás, száműzött, tengerentúli közösség, etnikai közösség idegen országban, akik csak fizikailag szakadtunk el a hazától, de szétszóratásunk története lelkünkben él. Mivel nincs jobb meghatározás, így a diaszpóra elnevezést használom a továbbiakban. Tehát az új hazában magyarságunk tudatában egyházakba, klubokba, szervezetekbe tömörültünk, ez határozza meg közösségi életünket. Így a befogadó országban megszerveztük térbeli önkifejeződésünket, egyházak, szervezetek lettünk, amit igyekszünk a nemzeti térség kibővítésében is megmutatni, újabb közösségeket szervezni, mivel szétszórva, főleg világvárosok forgatagában élünk egy nagy országon belül is. Eleven emlékekkel, erős gyökerekkel, de az idegenség érzésével élünk az új országban, ahol a szülőföld mitoszával és a valamikori hazatérés vágyával a szívben, a szülőföld további támogatása aktív cselekvésre ösztönöz. Ez egy diaszpórában élő ember érzésvilága, aki még kötődik a múlthoz és nem olvadt be az új ország vegyes közösségébe. Diaszpóra létünk többet jelent attól, mint hogy elvándoroltunk, elmenekültünk, vagy egyéb okok miatt távol élünk a hazától. A távollét érzése törést jelent, amelynek megoldása abban van, hogy nem szakadunk el az óhazától. A diaszpóra a veszteség, a kiszolgáltatottság világa. Az eredet traumája, az idegenben élés, az óhazától való elszakítottság megélése teher, de nem lehet végleges állapot. Amikor a nyugati parti magyarság továbblépéséről beszélünk, elsősorban a fennmaradás, megmaradás a legfontosabb feladat. Ez pedig azt jelenti, hogy munkáljuk az önazonosságunk megőrzését és az örökség továbbadását, jellemezze és határozza meg szándékunkat a magunkkal hozott múltbeli értékek átadásán alapuló, kissebségi csoportként való fennmaradás akarata. A saját magunk megfigyelése alapján megállapíthatjuk, hogy diaszpóra életünk legfontosabb kritériuma az idő, amely vizsgáztatja az idegenben élésünk tartósságát és több generáción keresztül való fennmaradásának vágyát. Nagy segítség a csoporton belül sokaknak, hogy az utóbbi két évtizedben megadatott az óhazával való kapcsolat újraépítése, vagy az oda való visszatérés lehetősége, amely új formát alakít ki, és egy új önazonosság lehetőségét adja, amelyben a haza elhagyásával járó veszteség itt vállhat támogató erőforrássá a nemzet számára, mint egyesületi, szervezeti és kommunikációs hálózatok kiépülése, jótékonykodás, lobbizás, rokonsági kapcsolatok, vagy gazdasági befektetés, stb. területén. A kapcsolat a két évtizeddel ezelőtti években is meg volt, hiszen az el nem szakadás érzését ápolva munkálkodtak akkor is és munkálkodnak lelkiismeretesen és felelősen ma is nagyon sokan a maguk módján az óhaza és összmagyarság érdekében nem csak egyszerű emberek, de művészek, írók, költők, tudósok, lekészek, politikusok, katonák, lobbizók, tolmácsok, fordítók, akik történelmi, gazdasági, társadalmi, politikai tényekkel, irodalmi, kultúrális értékekkel gazdagították az új hazájukat, amikor ott küldetéses magyarságszolgálatukat végezték. Az új környezetben, új életfeltételek és körülmények között új viszonyítási rendszert alakított ki a diaszpóra közösség, így a világra és az óhazára való nagyobb rálátással, eltérő viszonyítási rendszerrel, dinamikus gondolkodással, több kultúrára való nyitottsággal, a nemzeti kincs nagyobb eszme-értékelésével ajánlhatja fel értékeit az anyaországnak. Bárhol éljünk magyarokként a határokon kívül, mint szétszórtságban és szórványban élő kissebbségi népcsoport vagyunk, mert a befogadó államközösségen belül nem koncentrálódtunk egy meghatározott területre, a befogadó országban különböző városokba telepedtünk le. Helyzetünk teljessége és tartóssága attól függ, hogy az előző generáció mennyire tudja tovább éltetni az itt felnőtt és később itt született új generáció felé a mitoszt, az emlékképet az óhazához, amelyhez az újak már nem azonos módon és nem azonos mértékű hatásfokkal kötődnek és ragaszkodnak. Az, hogy még van magyarság a diaszpórában, az csak annak köszönhető, hogy nem felejtettük el, hogy kik vagyunk és honnét jöttünk. Ezáltal lett fájdalmas szétszórtságunk óriási jelenlét és üzenet is a világnak, hogy vagyunk, de nemcsak önmagunkért, hanem magyar -ságunkért is helytállunk a világban, amely küldetés. A magyar diaszpóra célja és törekvése a magyar nemzeti értékek megbecsülése, védelme, terjesztése, amelyet a közösség örömmel, nagynagy áldozatkészséggel és magyarságukra nézve büszkén végez, vállalva a magyar származást és a gazdag kultúrát. A hazától távol élő közösségeink és az anyaország közötti viszony problémája, valamint a nemzetközi konfliktusok természetének átalakulása miatt a diaszpórák a nemzetközi kapcsolatok elméletében és politikai elemzéseiben is előtérbe kerültek. Utalva a konferenciát előhívó tényezőkre, részben a nyugati parti magyarság fogyása és gyengülése, de különösen az alakuló és változó politikai helyzet is meghatározza a mozdulást abban az irányban, hogy megtudjuk, milyen lesz a jövőben az új magyar kormány államhatárokon átívelő kapcsolata a nyugati magyarsággal? Felelősek vagyunk egymásért, magyar a magyarért. Ezért arra lenne szükség, hogy jobban lássuk az elmúlt két évtizedben kialakult viszonyulásokat az óhaza és a több kontinensen élő magyarság kapcsolatában, valamint azt, hogy esetünkben, az amerikai magyarok milyen szerepet tölthetnénk be egy államhatárok nélküli magyar-magyar térben. Két évtizedes amerikai-magyar életem ideje alatt meggyőződtem arról, hogy nagy munkát végzett a diaszpóra magyarság az elmúlt száz évben. Csak ha arra gondolok, hogy népünk kiemelkedik abban is, hogy mint etnikai közösség, a legtöbb templomot építette Amerikában, figyelemre méltó teljesítmény, nem be -szélve tudósok, művészek, írók, költők elévülhetetlen életművéről. Sokszor hangzott el igény arra, hogy nagyobb segítséget kaphatna a diaszpórában élő magyarság az óhazától, amit azonban sokszor a rossz politikai elképzelések nem tettek lehetővé. Megvalósulhat-e, hogy óhazai segítséggel szerveződjön meg egy tudományos, kutató program, amely részletesen felméri a diaszpóra magyarság értékeit, támaszkodva az eddigi és jelenben végzett eredményekre, amelyek nem teljesek és átfogóak. Kevés olyan hely vagy szervezet van, - (a keleti parton Washington,D.C. Amerikai Magyar Rformátus Egyesület, Ligonier,PA; Bethlen Otthon, New Brunswick,NJ; Amerikai Magyar Alapítvány, hogy

11 MAGYAR EGYHÁZ 11. oldal csak a református egyházhoz közel állókat említsem), - ahol könyvtárakban, gyűjteményekben, múzeumokban lehetne bemutatni az itt élő magyarság életét, szokásait, a megtartott és szívben megőrzött magyar értékek iránti ragaszkodást. Nem kellene haza szállítani Magyarországra ezeket a kincseket, mint azt tették már sokan. Lehetne egy központi hely, vagy több, - egy a keleti parton a másik a nyugati parton, - ami vagy amik szolgálhatnának országos központokként, amelyekben ki lehetne alakítani múzeumot, könyvtárat, színházat, akár templomot is, szoborparkot, sport létesítményt, stb., amely tudatosan hirdethetné amerikai-magyar önazonosságunk gazdag értékeit. A diaszpóra magyarság egyházi élete mindig meghatározó volt a magyarság megtartásában. Szinte a kivándorlások első pillanatától kezdve kapcsolódik a vallálos élet a fennmaradáshoz. A 20. század első évtizedeinek kivándorlási hulláma által nagyon sok magyar hagyta el országunkat főleg a gazdasági nehézségek miatt. Az Amerikába érkezők nagy részének terve az volt, hogy rövid munkavállalás és itt tartózkodás után visszamennek az óhazába, miután anyagilag biztosították maguknak és családjaiknak az otthoni megélhetést. Ez nem így történt, ami arra kényszerítette őket, hogy itt maradjanak, letelepedjenek és itt folytassák életüket. Az akkori magyar ember számára a közösségekbe való szerveződés volt a legfontosabb feladat, hiszen legtöbben nem beszélték az új haza nyelvét, így a gyorsan megalakult szervezetekben, főleg az egyházaknál találták meg ezt a helyet, ahol egymás között otthon voltak. Az akkori egyházi élet elindulásáról, a református egyház megalakulásáról és az Amerikában megmaradó magyarság egyházi, vallásos életének mindennapjairól nagyon kiváló és figyelemre méltó tanulmány jelent meg A kitántorgott egyház címmel Nt.Dr.Komjáthy Aladár református lelkész írásában. A könyv részletesen tárgyalja az akkor a keleti parton szerveződött k.b. 100 kora -beli magyar református egyház életét és munkáját az 1800-as évek vége és1900-tól a II.Világháborúig. Nem említi meg a később, az 50-es években a nyugati parton elinduló egyházi szerveződéseket, amelynek nyomán a Csendes Óceán partján is alakultak új református gyülekezetek Kaliforniában San Francisco, San Bernardino, (megszűnt) Los Angeles, Reseda, Hollywood és Ontario városokban. Később a közelmúltban 2005 után kisebb, ú.n. missziói egyházak alakultak: San Diego,CA; Seattle,WA; Denver,CO; Dallas,TX; Houston,TX; Austin;TX; Honolulu,HI; Portland,OR; városokban az ott élő kisebb-nagyobb számú magyarság között. A nyugati parton élők között már csak néhányan élnek a háború előtt kivándoroltak csoportjából, akiket egy nagyobb tömegű kivándorlás követett az 1956-os Magyar Szabadságharc eseményei hatására. Később már csak a 90-es évek elején a romániai forradalom után érkezett nagyobb számú erdélyi magyar. Az addig kivándorlók főleg politikai okokból hagyták el hazájukat, míg a 90-es évek utáni kivándorlókat főleg gazdasági okok indították távozásra. Az Amerikai Magyar Református Egyház 1924-ben alakult, és 85 éves története során sokszor nézett szembe nehézségekkel, kihívásokkal, megoldásra váró feladatokkal. 50 évvel ezelőtt még közel gyülekezetet számlált egyházunk, ma viszont 35 gyülekezetet tartozik hozzánk. Jelenlegi egyházi helyzetünkben a jelek nem túl bíztatóak, hiszen az adatok, a statisztikák kevés hibalehetőséggel állapítják meg, hogy egyházaink, szervezeteink sorvadnak, a külföldön élő magyarság népességszáma csökken, egyre kevesebb a magyarul beszélő. Sok az idős, így a halálozás száma is megnőtt, emelkedik a vegyes házasságok száma, ezáltal szórványosodás alakul ki. A régen nagy ütemben megalakuló egyházak több helyen megszűnnek, vagy beolvadnak más, közelebbi egyházakba. Az itt született harmadik, vagy negyedik generáció nem ápolja a hagyományokat, nem beszéli a magyar nyelvet, ezáltal kiesik, eltávolodik a magyar diaszpora közösségektől. A vegyesházasságok esetében amerikai egyházat látogat a házaspár vagy nem tart kapcsolatot egyik egyházzal sem. Az Európából történő bevándorlás csökken, szigorúbb az USA bevándorlási törvénye, sem politikai sem gazdasági okok nem indokolják az elvándorlást. Csábító a közelebbi Európai Unió tagállamaiba tovább menni. Az amerikai magyar lelkészképzés megoldatlan, a lelkész utánpótlást a magyarországról vagy az elszakított területeken működő egyetemeken végzettekből kell biztosítani. Tehát az egyházi viszonyok nem kedvezőek, a kihívások nagyon magasak, amihez hozzájárul a lelkészutánpótlás kérdésén felül a gyülekezetek önfenntartásának kérdése, az ebből és más személyi nézeteltérésekből származó konfliktusok kialakulása, de leginkább sok gyülekezetben a kettős küldetés dilemmája, hogy a hitünk vagy a magyarságunk fontosabb-e diaszpóra létünkben? Lehet-e a kettőt együtt végezni, és így betölteni küldetésünket, vagy csak a hitünket ápoljuk, ha már egyházhoz tartozunk. Vallom, hogy diaszpóra létünkhöz nagyon is hozzátartozik az egyháznak kultúrális központként való működése, ahol a hitélet ápolása mellett a magyarságmegtartás nemzetileg elkötelezett módon és hivatásszerüen legyen elvégezve az egyház vezetői által. Azonban legfontosabb a hitélet ápolása és gyakorlása, amit nem írhat felül a diaszpóra lét érdekében végzett aktívitás. Több egyházban, főleg a keleti parton az új, harmadik vagy negyedik generáció angol nyelvhasználata miatt már nem használják az egyházi szertartások nyelveként a magyart, vagy csak kevés esetben. A nyugati parton is van erre próbálkozás, de még nem sok esetben, mert a templomlátogató hívek leginkább csak a magyart használják és azt jobban értik. Ha ez a jövő, akkor óriási fordulatnak lehetünk a tanúi, mert inkább angolul beszélő magyar származású személyek mennek majd templomainkba, tehát magyarul beszélő egyháztagjaink nem lesznek, vagy csak nagyon kevesen. Ez lesz érvényes a világi szervezetek, klubok életére is. Ha ez folytatódik, akkor az egyházi és közösségi élet nélkülözi majd a magyar nyelvet, amely eddig a népi kultúra részét képezte. Itt már csak az a reményünk, ha elmondhatjuk ezekkel a magyarokkal kapcsolatban, hogy szívében él a nemzet. Ennek a folyamatnak pedig egyenes következménye lesz az, hogy általa átalakulnak a diaszpóra közösségeink helyi megőrzésének módjai is. Feladatunk egyértelműen meghatározott, céltudatosan végezzük küldetésünket a ránk bízott munka elvégzésében, nem szégyellve, ha ez nagyobb elvárásokra vagy többlet erő felhasználá -sára késztet. Ha választ akarunk a konferencia címében megfogalmazott kérdésre, hogy merre tartunk, feltétlenül azt kell mondanom, hogy előre. Vannak nehézségek, de bíztató jelek is közösségi életünkben, amelyeket csak akkor tudunk gazdagító erőként felhasználni a nyugati parton élő magyarságunk éltetésére, ha felelősen cselekszünk, munkánkat lelkiismeretesen végezzük megosztva egymás között. Kerüljük a magyarokra oly jellemző széthúzást, haragot, az irígységet, mert ettől többek vagyunk és többet érünk. Okosan és megalapozottan adjuk tovább az örökséget az utánunk következő új generációnak, akik itt, távol a hazától éltetik és élik majd magyarságunkat. Isten segítse és áldja magyar népünket és nemzetünket a haza határain belül és a szétszóratásban. Ontario, California március 15. Szabó Sándor püspök előadása Los Angelesben a Merre tart a nyugati parti magyar közélet konferencián

12 12. oldal MAGYAR EGYHÁZ Liturgical Changes in Scotland and in Hungary, with Special Regard to Calvin s Theological Legacy Prof. Karoly Fekete, Ph.D (Debrecen Reformed Theological University, Debrecen, Hungary, EU) I. John Calvin s Liturgical Legacy 1.In the light of the doctrine of Christian freedom, distinction needs to be made between the elements of liturgy that have a salvation value and those which are indifferent for the salvation (adiaphoron). 2. The most characteristic theoretical principle in Calvin s understanding of liturgy is the insight that the true purpose of human life is the service of the glory of God. Warranting and strengthening of the doxological structure of the worship service was a strategic question for Calvin. 3. Worship is the holiest of all human activities, that is why it is intolerable to have it succumb into superstition and idolatry. The precondition of true worship is the correct knowledge of God and the devotion of the heart. 4.The key to the understanding of the worship event is to conduct it in the mother-tongue of the faithful, therefore it is evident for Calvin to celebrate the church services in the national languages. (Institutio (1536) III.) 5. The three pillars of liturgy by Calvin: Proclamation of the Word of God, public and solemn prayer, the administration of His (Christ s) sacraments. 6. Instead of the sacrifice-character of the Mass, Calvin put the preaching-character of the worship service to the center so that a balance can be achieved between audible and the visible Word (proclamation and sacrament). He emphasized that the sermon and the Holy Communion bear the same importance. He urged to take Communion frequently. 7. The personal character of the praying Calvin can be seen in his prayers that are preserved up till today. He took the intercessory office of Christ very seriously. He experienced the power of both the free and the written prayers. He was a liturgist who avoided extreme and false enthusiasm in prayer. 8. There are prayers that we simply recite and there are others that we sing according to Calvin. He discusses the importance of singing in worship in the context of public prayer. The offering of adoration is the best worship, in which God s goodness is praised with thanksgiving. (cf. The Commentary to the Epistle to the Hebrews by Calvin). He intends to put singing and music to the service of the worship of God, avoiding any misuse of them. In 1564 the Genevan Psalter was published. Calvins Strasbourg Litugry 1st Part: Public Confession of Sins Adress of Consolation out of the Scripture Proclamation of Absolution Hymn of the Ten Commandments First part Prayer Hymn of the Ten Commandments Second part Kyrie Eleison - The mnister ascends the pulpit Words of Greeting and Opening Prayer 2nd Part Hymn Collection The Lord s Prayer Sermon Intercessions Hymn of the paraphrazed Lord s Prayer Apostle s Creed (hymn) preparations to the Holy Communion 3rd Part The Lord s Prayer Prayer before the Lord s Supper Words of Institution of the Lord s Supper Excommunications and exhortations about the Communion (free homily) Administering of the Communion in the meantime Psalm 138 Prayer of Thanksgiving Canticum Simeonis Aaronite Benediction This is a very valuable liturgical heritage, directy of Calvin. II. An Outline of the History of the Reformed Liturgies in Scotland The first Reformed liturgy is John Knox s Genevan Service Book (1556). The Church of Scotland introduced it in 1562, with minor amendments: The Form of Prayers and Ministration of the Sacrament. A psalter was added to it in 1564: The Form of Prayer or Book of Common Order. It was published many times. Liturgy of the Worship Service with Holy Communion Confession of Sins Absolutio Psalm Prayer Scripture Reading Sermon Intercessions and Thanksgiving Lord s Prayer Apostles Creed Collection/Offertories Exhortation Prayer of Consecration Prayer of Thanksgiving Anamnesis Doxology Breaking of the Bread Administration of the Elements (ministers first, then the faithful) Thanksgiving Psalm 103 Aaronite or Apostolic Benediction The Westminster Directory was introduced in The Directory was a compromise, it did not meet fully the requirements of the independent Scottish and English Presbyterians. However, it became an authority. No prayers were included but suggestions for prayer topics. The quality of the liturgy decreases drastically int he 18th century: The Credo, the Lord s Prayer, the Gloria Patri and the Amen responses of the congregation are omitted. Several ministers published their own book of liturgy in the first half of the 19th century. As a response to his chaotic situation, the Church Service Society created the Euchologion. The

13 MAGYAR EGYHÁZ 10th edition of it was published in It bears Roman Catholic characteristics, but its liturgical framework is genuinely Reformed. Sermon Prayer Exhortation Words of Institution Invitation Nicean Confession / formerly: Apostles Creed Agnus Dei Intercessions Sursum corda Thanksgiving Anamnesis Sanctus Epiclesis The Lord s Prayer Breaking of the Bread Administration of the Elements Pax Exhortation Thanksgiving Intercessions for the Church Thanksgiving for the triumphant church Hymn Benediction 1940.: Book of Common Order of the Church of Scotland. This book had a strong impact ont he English-speaking Presbyterian churches (England, Wales, Ireland, Canada, Australia, New-Zealand and the British Colonies). Further editions: 1942, 1945, 1949; amended editions with a new lectionary: 1952, 1955, 1957, 1959) : The Book of Common Order a Revision of the 1940 version. The Liturgy of the Church of Scotland Today: Book of Common Order of the Church of Scotland, Saint Andrew Press, Edinburgh, III. Calvinistic Impulses in the Hungarian Reformed Liturgies in the 20th Century No direct influence of Calvin can be traced in the early Hungarian Reformed liturgies. The Calvin-anniversary of 1909 gave impulses for this. László Ravasz, as chief editor, published a book of liturgy in 1927 (Agenda The Book of Liturgy of the Hungarian Reformed Church). He was not able to apply consequently the liturgical legacy of Calvin. The Transsylvanian book of liturgy (Our Worship Service, 1927), published under the leadership of Sándor Makkai and Lajos Gönczy, highlighted the Calvinistic elements, and included Calvin s own prayer of confession and the absolution (Jn 3,16), as a standard element of the litugry. The new Order of Worship (1998), published by the Consultative Synod of the Hungarian Reformed Churches, follows this tradition. There was an attempt of a liturgical reform in , under the leadership of László Ravasz and Sándor Makkai. It failed because of political reasons ( c.f. the forced resignation of the Bishop Ravasz.) Following the theological impulses of Calvin and of Karl Barth, they started to create a liturgy for the full worship service, i.e. the integration of the parts of homily and of the Communion, including a liturgy of the administration of Baptism, too. This rich liturgy has, unfortunately, never been introduced. 13. oldal The General Convent of the Hungarian Reformed Churches has set up a Committee of Liturgy in A new Book of Liturgical Samples is being worked on. IV. Our Church Service in a Postmodern Age Our negative heritage: a./ A Shortage of Miracles spiritual dryness. There is a burning need for a spiritual recharging of our services. b./ A cut-back of artistic value an excuse for low quality. As the earthly context of the joining to the heavenly liturgy may not be indifferent, a lot must be done for high quality of worship. c./ The lack of rites the loss of structure. The meaning of the worship is to lead us out of the society, into the realm of the Holy. Goal: the worship life should preserve and signal the structure of time. d./ The awareness of sinfulness may not weaken the proclamation of grace. The absolution has a counseling value. Challenges in the present-day social context The characteristics of our age are often in conflict with the traditional practice of worship. All the following labels made me ask a question: Consumers society Consumers (worship) service? We need more nurishment in our worship services, which invites us and welcomes us back to the presence of God in order to praise Him. Information-society How authentic is our worship? In the midst of dubious slogans and in the world of commercials we need genuine voice in our services! Secular society How can we bring back the Holy that is excluded and alienated? The Worship service must be a road to the Holy God. Communications-society Is it possible to maintain the monologue in our services? The worship service may not be indifferent to the context of the congregation, but it must have an imminent and effective reaction based on the Word. Experience- society A dry, burn-out, worship, without any experience? In order to change that we need the force-field of the Holy Spirit, who can create an extraordinary sphere at our worship services. V. How Should Our Reformed Worship Service Look Like? Some Theses: The liturgical principles of the Reformation needs to be revisited, including the concept of adiaphoron. Instead of uniformization, it should have unity in its theoretical-theological foundations. The order of worship should be shaped by theological insights instead of the vanity of some church leaders. The collection of liturgical samples should offer a variety of liturgical styles. The synchrony of proclamation and of the Sacrament are the two foci of the worship service. There should be a balance between the free and the prescribed elements in worship. The congregation should actively participate in the liturgy. The ecclesial year should be taken seriously. The eternal liturgical values, the Calvinistic principles and the practices of the world Protestantism should be taken seriously. These principles are followed in Committee of Liturgy of the General Convent, while we work for the renewal of Hungarian Reformed Worship Service. May the Holy Spirit help our efforts. (Translation: GSL)

14 14. oldal MAGYAR EGYHÁZ Forgószélben Az a fiatal nő az ablakban. Áll, lengeti a magyar zászlót. Vajon mi lett vele? A filmfelvétel kockái alapján megkeresték és letartóztatták? Akiket ugyanis a forradalom idején lencsevégre kaptak, azokat egytől egyig levadászták. Letartóztatás, börtön lett a részük, s ha még a fegyveres részvételt is rájuk bizonyították, bitófára kerültek. Akármi történt vele, az a fiatal, hosszú hajú nő, minden 56-os dokumentumfilm elhagyhatatlan szereplője, mára szabadságszimbólum. Remélem, soha nem készítenek róla szobrot, és emlékplaketten sem szeretném látni karcsú alakját. Vannak túl sokat jelentő képek, emlékek, amelyek csak a maguk konkrétságában tudnak tökéletes jelképek maradni. A kádárizmus hömpölygő folyamában 1956 volt az örvény. Hatalmas szívóereje miatt veszélyes volt, beszippantott párthazugságokat, ideológiát, hamis mítoszt, koncepciós vádakat, kreált legendákat. Cikkünk címe nem metafora. Azt a hadműveletet nevezték forgószélnek, amelyet október 31-én határozott el a szovjet vezetés. Egy nappal korábban még nyilatkozatot adtak ki csapataik kivonásáról, s hogy készek tárgyalásokba bocsátkozni. Másnap pontosítottak: Ivan Konyev marsallt megbízták a Forgószél hadművelettel, s a szovjet tankok éjszaka fölvonultak a határon. Megszállásunkról gyorsan döntöttek. Mint a forgószél. Mi vezetett el idáig? 1945 után nem látszott rögtön a szovjet befolyás alatt lévő hatalom igazi arca. De 1948-ban már félreérthetetlen jelek utaltak a diktatúrára. Pártegyesítés címén a kommunisták megsemmisítették a szociáldemokrata pártot, az államvédelmi osztályból létrehozták az ÁVH-t, és mivel monstre perre vágytak, letartóztatták Mind-szenty hercegprímást. De attól a baljós esztendőtől kezdve még nyolc évre volt szükség, hogy a nemzet sokféle akarata az 1956-os forradalomban összekovácsolódjon. Nyolc év kellett akkor is ahhoz, hogy kinyíljon a szemünk. Hogy a volt műhelytulajdonos, a csalódott párttag, a tönkretett paraszt, a gerinctörött értelmiségi rádöbbenjen végre, hogy nem egymás ellen kell acsarogniuk. Nem a városnak az elmaradott falu ellen, nem a munkásnak a nem termelő értelmiségi ellen, nem a szabotázzsal megvádolt gyári munkásnak a templomba járó keresztények ellen. Nekik egy oldalon van a helyük: szemben a Kremlből irányított bitorló hatalommal és kiszolgálóikkal. Nyolc év alatt kitisztul a látás, és megélesedik a hallás minden hazugságra. Nyolc év alatt egy ország el tud jutni odáig, hogy kimondja az ítéletét kalandor vezetői fölött ítélet volt az országvezetés fölött, ahogy az idei fölényes választási győzelem is az volt ban a művelt Nyugatot nem politikusai, hanem szellemi emberei képviselték. Amikor vér folyt az utcán, Eisenhower elnök azon meditált, imanapot tartsanak-e a magyarokért, vagy orvosi segítséget küldjenek a Vöröskereszt útján. Más beavatkozást nem tudott elképzelni. Imádkozni saját magukért kellett volna, amiért Magyarországot röpcédulákkal és rádióadásokkal hergelték és szédítették, majd a döntő pillanatban sorsára hagyták. Ezért, ha bármilyen katasztrófa idején magunkra hagy a Nyugat, nekünk az már meg sem kottyan. Igaz is: miért a szuezi válság idején jutott eszünkbe föllázadni a szovjeturalom ellen? S miért Ausztriával, miért nem Afganisztánnal van közös határunk? Akkor talán kapnánk EU-segítséget, miként Pakisztán. Albert Camus Koestlerrel, Bertrand Russellel és másokkal a Nyugat élő lelkiismerete volt akkor, amikor a politikusok befogták fülüket, szemüket. A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben írta Camus. A mi emlékezetünkben nem alvad meg soha. Körmendy Zsuzsanna, Magyar Nemzet Dsida Jenő: Gyöngék imája Jó Uram, aki egyként letekintesz bogárra, hegyre, völgyre, virágra, fűre, szétmálló göröngyre, - Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz csak nagyon-nagyon gyönge. Mert pókháló és köd a szív, selyemszőttes az álom, pehelykönnyű és szinte-szinte semmi s én erőtlen kezem még azt sem tudja Hozzádig emelni. De azért vágyaim ne dobáld a sárba, ami az Óceánnak legdrágább, legkönnyesebb gyöngye! Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz, csak gyönge, nagyon gyönge.... A vörösiszap katasztrófa Magyarországon Egy vegyész gondolatai a vörösiszap kapcsán, kiegészítve egy fizikus észrevételeivel. Az aluminium ércét, a bauxitot őrlik lisztté, és ebből az alumínium tartalmat nátrium-hidroxiddal vonják ki. Mivel az érc nem tiszta, az oldhatatlan anyagok (agyagásványok, feltáratlan bauxit, kőzetliszt, stb) egy rozsdától vörös, iszapsűrű anyaggá állnak össze a folyamat végén. Ennek neve találóan vörösiszap. Ezt jobb helyeken kicentrifugálják, illetve szeparátorokban ülepítik, majd tömbökké sajtolják, és többnyire a vaskohászatban felhasználják. Nem mellesleg ez a vörösiszap érték is lehet, mert igen dús galliumban, germániumban, amik a félvezetőipar aranyát jelentik. Magyarországon nem törődnek vele, kiengedik a természetbe, "oszt jólvan". Mivel nem víztelenítik, benne marad a nátrium-hidroxid, ismertebb nevén a marólúg egy része is. A zagytárolók kialakításánál - igen régi történet- nem vacakoltak alá fóliázással, agyagos vízzárással, hanem letaroltak egy területet, köré húztak egy gátat, "oszt jólvan." Az iszap az ülepedés és tömörödés során nagyjából úgyis elvégezte ezt a drága munkát. Tározóépítés: a képen jól látható a szintkülönbség, mely a település és a patak irányába tovább lejt. Gátszakadás, szivárgás esetén a zagy védhetetlenül a patak és a település irányába árad. Ilyen terepviszonyok mellett a talajszint alatti, lesüllyesztett tározó lett volna célszerű, de az sokkal drágább. Az olcsóbb külső tározó

15 MAGYAR EGYHÁZ megtervezése és építésének engedélyezése megalapozta a tragédiát. Gátszakadás Megbocsáthatatlan bűn! Ilyet még nem láttam! A fotó tanúsága szerint a gát két ága megerősítés nélküli derékszögben találkozott. Egy fizikus számára természetes, hogy a gátszakadás ebben a csatlakozásban történt. A derékszögű csatlakozásban ugyanis a nyomóerők elnyomják egymástól a gát két ágát. Ennek a feszítésnek nem állhat ellen az a gátvastagság, amely az egyenes szakaszon még teljesíti a kötelességét. Nem véletlen, hogy minden olyan szerkezetnél, amely belső nyomásnak kell ellenálljon, kerülik nemhogy a derékszögű, de általában az éles találkozásokat is, mert azok mindig nagyon gyenge pontok. A nyomástartó edények és más nyomástartó szerkezetek mindig lekerekítettek, hogy a belső nyomóerő eloszoljon rajtuk, ne egyetlen pontra vagy élre összpontosuljon. Megbocsáthatatlan bűnt követett el, aki ide lekerekített helyett derékszögű gátcsatlakozást tervezett. Válas György fizikus2010. október 9. Népszabadság [Ma már tudjuk, hogy pont a sarok rész alatt agyagos talajréteg található, melyen az átázott töltés megsüllyedt.] A tragédia: első sorban a hullámfront, ami végigszáguldott erdőn, mezőn, falun. Ez, a közvetlen fizikai kontaktusnál egy normáltempójú autó becsapódási erejével mér ütést mindenre. Ez az erő természetesen függ a hullámmal közvetlenül találkozó felülettől. Amint ez megtörténik, olyan súlyos tárgyak (autók, gépek, kerti butorok, farönkök) indulnak utnak, amiket maga a 15. oldal sodrás esetleg nem is tudna kimozdítani. Mint a vulkáni laharoknál és a cunamiknál, itt is az uszadékok romboló ereje okozza a legnagyobb kárt, és a legtöbb sérülést. Amint az első hullám tovahalad, mögötte a sűrű, iszapos anyag áramlik. A nagy sűrűség és a relative magas viszkozitás miatt ennek eróziós hatása is jelentős, ami a tereptárgyak sodrás felőli részén közvetlen kimosódást, mögöttük viszont komoly örvényáramlást erdményez. A szemből érkező nyomás plusz kimosódás, illetve a hátulról jövő szívóerő újabb rönkfákat, kimosott fatörzseket visz magával. Ezek ütközése emberrel, tárgyakkal nem szorul magyarázatra. Az utcák terelő hatása, a házfalaknál magasra csapó hullámok valamennyire irányítják, de egyben koncentrálják is az áradat erejét. Az elsodort emberek és állatok a gyors sodrás, a sűrű iszap miatt vannak még veszélyben. És a legfontosabb: a lúg. Értesüléseim szerint 12-13pH-t mértek az áradatban, ami kb. 1%-os lúgkoncentrációnak felel meg. Ez folyósabbá teszi az iszapot, ami a nagy területen való szétterülést eredményezi. Ez a legjobb hatása. Rosszabb, hogy ez a kevésnek tűnő mennyiség szembe kerülve nagyon rövid idő alatt vakságot okoz, így ember és állat, ha a fején átcsapott az ár, gyakorlatilag elveszett. Lenyelve a száj és a nyelőcső felmeródását okozza. A gyomrot kevésbé támadja, mert azt vastag nyálka, és a lúgot közömbösítő sósav védi. A bőrre kerülve pillanatok alatt feloldja a bőrt takaró vékony zsírréteget, majd ugyanígy a bőr rétegeit is. Ez erős égő, maró érzéssel jár, nagyon fájdalmas. A ruha csak súlyosbítja a dolgot, mert szivacsként szívja magába a marólúgot, és azt a bőrön tartja. Továbbsúlyosbítja a marást azzal, hogy a mozgásnál dörzsölő hatást fejt ki, és a megmart felületeket egyrészt irritálja, másrészt azelkocsonyásodott szöveteket is letörli, ezzel szó szerint friss húst ad a maró anyagnak. Ráadásul a körmök alatt, hajlatokban, sérülésekben a marólúg megül, és napok múlva is eszi a szöveteket, súlyos gyulladást okozva még napokkal a menekülés után is. Emberi értékek: a lúgnak olyan erős maró hatása van, hogy az üveget is megmarja. Itt, "szerencsére" a "kis" koncentráció és a rövid behatási idő miatt erről szó sincs. Az ekkora koncentrációjú lúgkőnek a legtöbb anyag ellenáll egy ideig. Gond ott van, hogy az iszap ezt a behatási időt nyújtja el. A festékek lemaródanak, a vas korrodál, ám az aluminium tárgyak (utcai lámpák, táblák tartóoszlopai, az autók motorjának borítása) gyakorlatilag feloldódnak. Ez ott jelentős, aholezek a tárgyak a kisebbnagyobb tavakban megállt vörösiszapban ragadnak. Környezet: A földeken szétterült vörösiszap, a lúgtartalom miatt gyakorlatilag sterilizálja a környezetét. A talajlakó mikroorganizmusok, rovarok, állatok ugyanúgy elpusztulnak, mint a

16 oldal MAGYAR EGYHÁZ gombák és a növényvilág. A mikroorganizmusok hiánya a talajban a lebontást állítja meg, a növények gyökérzetének legfinomabb részei pedig szintén az oldódás áldozatául esnek, a teljes növény pusztulását eredményezve. A pusztuló növények rothadása negativan hat -majd, ha tud rothadni- az élővilágra, és a növények hiánya miatt a magasabb rendű élet sem térhet vissza, táplálék híján. Kell legalább egy év, mire a helyzet nagyjából rendeződik. Az iszap felszínét az erózió kikezdi, megbontja, a lúg a levegő szén-dioxidjával reagál, és nátrium-karbonáttá (sziksó) alakul. Még így is lúgos, de nem annyira. Az aluminium és a nehézfémek nagy része a talaj felső ötven centijében többé-kevésbé megkötődnek, a sziksóval együtt. Hosszú évek esőzései ezt mind lassan-lassan belemossák az alsóbb rétegekbe, ahol egy részük megkötődik, más részük a talajvizben jelenik meg, de ennek koncentrációja már csak műszerekkel és a bulvársajtó pánikkeltő, felelőtlen riogatásaival mérhető. Ahogy amostani radioaktivitás is, ami ugyan megvan, de olyan minimális, hogy egy zsák szuperfoszfát ehhez képest Csernobil. Komoly sugárzó anyag az ajkai szén volt, amit meg évtizedekig égettek az emberek, a hamuját meg szétszórták az udvaron és a kertben, mégsem világít senki. De jelenleg a szikes földnél tartunk: Ezen már meg tudnak telepedni a szél által odasodort mikroorganizmusok. Ezek először lebontják, amit lehet, majd lassan megjelennek a sziktűrő növények, vagy ha szerencsénk van, az un. "pionir társulások", amit mi közönségesen "gaz"-nak hívunk. Tipikus példájuk a szántóföldek szélén burjánzó vegetáció. Mikor ezek megélnek, és nőnek valamennyit, megélnek rajtuk a rovarok, majd erre épülve a kisebb rágcsálók, később a többi állat. A kiszáradt vörösiszap szálló porként is veszélyezteti az élővilágot, szennyezi a környezetet! Lassan visszatér az ÉLET, de persze ez több évig is eltart. Néhány évtized múlva pedig mindez a történelem figyelmeztető példája lesz, a földben egy vörös üledékrétegel, és sok emberrel, akiknek még élniük kellett volna, akiknek szeretni és szerettetni kellene még évekig. Budai F. American Hungarian Foundation Foundation President, August J. Molnar, Retires from Post and Executive Director, Gergely Hajdu-Nemeth, Named After 55 years in the leadership post, Dr. August J. Molnar, president of the American Hungarian Foundation, is retiring on August 31, 2010, Dr. Zsolt Harsanyi, chairman of the board, has announced; however, the board of directors of the Foundation has named Dr. Molnar to remain active in the Foundation as cochairman with Dr. Harsanyi. Dr. Molnar shall continue to be at the Foundation s headquarters in New Brunswick. The Board decided not to name a new president at this time. Under the leadership of Dr. Molnar in 1989 and with an investment of $3 million the new museum, library and archives facility of the Foundation was built at 300 Somerset Street in New Brunswick, NJ. Since then numerous outstanding, major Hungarian art exhibitions have opened in the museum. The extensive collections in both the library and archives have attracted scholars and students from across the United States and abroad. The 50th anniversary of the American Hungarian Foundation in 2005 was celebrated in America with several major events and with the publication of the 288 page coffee table edition of its history: The Hungarian Legacy in America, and also with a three day international symposium in Budapest, Hungary, at the National Szechenyi Library. In 1959 Rutgers-The State University of New Jersey with funding from the American Hungarian Foundation initiated a program of Hungarian studies, which has developed into the Institute for Hungarian Studies. Dr. Molnar was the first lecturer in Hungarian studies in While on the Rutgers faculty he edited a major work in Hungarian literature, Hungarian Writers and Literature, Modern Novelists, Critics and Poets, that was published in 1964 by Rutgers University Press. The Board of Directors of the Foundation has named as of September 1, 2010, Gergely Hajdu-Nemeth, a 32 year old selfemployed attorney, to the position of executive director of the Foundation. He shall be responsible for the administrative and executive duties. Born in New Brunswick, NJ, Gergely Hajdu- Nemeth is a graduate of Rutgers-The State University and Seton Hall University School of Law. As a Rutgers student he also studied in France and was in Hungary for one year. He has been an active participant and leader in Hungarian Scouting in America. For further information about the American Hungarian Foundation please visit the website: and call the Foundation at 300 Somerset Street, New Brunswick, NJ 08903, telephone: , info@ahfoundation.org Dr. Zsolt Harsanyi, Chairman of the Board American Hungarian Foundation 300 Somerset Street (PO Box 1084) New Brunswick, NJ For Immediate Release: August 28, 2010 Contact: or info@ahfoundation.org In Memoriam The Rt. Reverend Dr. John Butosi The Rt. Reverend Dr. John Butosi, age 90 of Shelton, husband of the late Lorraine Nickel Butosi, went home to the Lord on July 12, Born December 18, 1919 in Nyírgyulaj, Hungary to the late Michael and Elizabeth Becsei Butosi, young John was accepted into the Hungarian Royal Kossuth State Realgimnazium of Cegléd where he studied from 1931 to 1939, receiving his Bachelor of Arts degree. He then followed his Calling to the Tisza István University in Debrecen which was interrupted by the WWII, when he received his orders to join the Hungarian army. After the American liberation, he eventually returned to Debrecen, where he had received his Bachelor of Divinity degree in 1943, and completed his Master of Divinity degree and Certificate of Ministerial Qualification in In December 1947 his journey led him to America, briefly to Texas at the Austin Presbyterian Seminary, then to the Princeton Theological Seminary, receiving his Master of Theology degree in He then intended to return to Hungary but was denied reentry by the Communist Hungarian Government. Rev. Butosi was then elected to his first Pastorate at the First Hungarian Evangelical Reformed Church of Hammond, Indiana ( ). He met and married Lorraine Nickel in 1953 and in 1955 accepted the Pastorate of the First Hungarian Evangelical

17 MAGYAR EGYHÁZ & Reformed Church of McKeesport, PA. ( ), where he also attended the University of Pittsburgh receiving his Doctor of Philosophy. Rev. Butosi then became the Pastor of the Hungarian Reformed Church of Norwalk, CT serving there from 1960 until 1976, when he was elected Pastor of the United Church of Christ in Bridgeport, where he served until his retirement from Pastoral ministry in The Butosi's then bought their home in Ligonier, PA, and he spent much of his "retirement" traveling extensively in the United States, Canada, Europe (especially Hungary and Romania ), Central America, South America, Africa and Australia. His wife Lorraine passed away in 1991, the same year Dr. Butosi was invited to Hungary, where he taught and chaired the Missiology Department at Debrecen University, and was awarded an Honorary Doctor of Divinity degree. In 2000, he rejoined his daughter and son in law at the newly built addition of their home in Shelton, and shortly thereafter was awarded the title Pastor Emeritus of the United Church of Christ in Bridgeport. In his Ministry, Rev. Butosi served not only his Congregations, but his local and worldwide communities. He served as President of the International Institute of Connecticut, in the Calvin Synod Conference of the UCC he served as Secretary, Deputy Bishop, President-Bishop and Bishop Emeritus. He was the first President of the Hungarian Reformed World Federation (President Emeritus). He served on the Executive Council of the National and World Council of Churches of the World Alliance of Reformed Churches. He supervised pastoral students at Yale University and was an Adjunct professor of Hungarian Studies at Sacred Heart University. He was also the author of several books, mostly in Hungarian, and published his autobiography in English, "Praise the Lord, O My Soul", in Rev. Butosi will be lovingly remembered as a Man of God, first and foremost, but also as a loving and supportive husband, father and grandfather. He will be greatly missed and remembered by many. He leaves behind his daughter, Ann Elizabeth Ballas and her husband James of Shelton CT, grandchildren Matthew and Erica Ballas, as well as several nieces and nephews in Hungary. He was pre-deceased by his wife Lorraine and daughter Sarah Joan Lynch, and also by brothers Steve, Mihaly and Michael and sisters Julie, Elizabeth and Gisella, all of Hungary. Funeral services will be held on Saturday, July 17, 2010 DIRECTLY at the United Church of Christ, corner of North and Laurel Avenues, Bridgeport at 11:00 am, with the Rt. Rev. Koloman K. Ludwig, Bishop Emeritus officiating. Calling hours will be held on Friday, July 16, 2010 from 4-8pm in the Lesko & Polke Funeral Home, 1209 Post Rd., Fairfield Center. In lieu of flowers, memorial contributions may be made to the United Church of Christ c/o 963 Laurel Ave., Bridgeport, CT 06604, or to the John Butosi Memorial Mission Fund, c/o Calvin Synod, Treasurer, 1836 Timothy Drive, West Mifflin, PA To sign an online register, please visit Dear Family of Rev.Buttosi, Dear Ann & Jim, July 16, 2010 On behalf of the Hungarian Reformed Church in America, elders, pastors, congregations we are asking God s grace and peace in this time of sorrow. Please accept our deepest sympathy. As we remembering the father, the pastor, the teacher we believe that Reverend Buttosi a servant of God, has gone home to oldal his Father, who sent him to the world as he was God s missionary. Jesus Christ as the Word of God gives power to become children of God to all who receive him and believe him. Our Lord gives us power, spiritual power, in an age when we are chrushed, overwhelmed, dwarfed by the power of the world. We need this spiritual power. Rev. Buttosi helped us to find this power. Our Lord gives us power to become. This is a large part of the Good News of the Gospel: that we can change with the Lord s help, a man of shifting sand like Peter can become the Rock. Thank to Jesus, we are not statistics but unique individuals capable of transformation and of a fresh start. Rev.Buttosi was an instrument in God s hand that many people close to him in his service was able to change and went close to the Lord Jesus Christ. Jesus gives us power to become children of God. This highest of priviliges is not ours by birthright. This new life with our Lord is a gift of God through him. All we can do, all we need to do is to receive it and use it - in a life of thanksgiving and love. As we knew Rev.Buttosi, firmly believe that he was a child of God, a servant of God, that he received the gift and put it to work and service, faithfully in his life. Praise God for the life, service and witness of Rev.Buttosi, whose gracious presence in our churches of mourning has comforted us in our sorrows. We rejoice with him, because he has heard the voice of his Lord: Well done, good and faithful servant; enter into the joy of your Master. With faith in his love: Sandor Szabo, Bishop of the Hungarian Reformed Church in America Bishop s Council Meeting May 21-22, 2010, Ligonier, PA Bishop s Report Dear Members of the Bishop s Council! Chief Elder Beke! Pastors, Chief Elders, Brothers and Sisters in the Lord Jesus Christ! Tis is the last time that I can attend the Annual Bishop s Council meeting as Bishop of the Hungarian Reformed Church in America. It is my pleasure to greet the members of the Bishop s Council, as the leadership of our Synod. In the last eight years as bishop and earlier as ecclesiastical secretary, it was a very good experience for me to see the life of the community of our Hungarian congregations all around in the American Continents. I am honored to be part of this brotherly group to lead together our church to the future. This was not just a challenge but much more, because the mission is a call from God. The mission is the most important part of the Christian life, it is in my life also. It is clear that we are different as people, but we have to be One in Christ. The only way to be One in Him to step on the road of the mission. There can be no unity unless we clearly know what the mission is for our time. The theologian Emil Brunner once said: As a fire exists by burning so the Church exists by mission; if there is no burning there is no fire; if there is no mission there is no Church. So the very existence of the Church depends upon its mission, according to Brunner. If we don t have a clear vision of what it is we are primarily about we are like a drunken person

18 18. oldal MAGYAR EGYHÁZ trying to find their way home at night. The Church is like a disorientated person when it is without clear vision of its mission. Without a clear vision of mission there can be no unity. What then is our mission? Firstly to proclaim that Jesus is Alive! And Secondly, in light of the Resurrection, our mission is to continue Jesus work of liberation and salvation. God sent his Son into the world, not to condemn the world, but in order that the world might be saved through him (John 3:17). This mission fired the early churches. The mission was about establishing churches in order to transform communities and individuals with the love of God, though Jesus Christ. In the early decades of the first century, with a clear view of its mission, Christianity spread like wildfire from Jerusalem to all the way to Rome. A clear vision of mission had the effect of a unified cause. Certainly it was never a completely unified cause; there were plenty of struggles even in those early days, for example, between Paul and the Jerusalem Church. In the life and service in the early Christian communities the mission of Jesus was clearly in focus! This call to Jesus mission will always require strong, Jesusfocussed, Spirit-led leadership. Unity can only truly come through a God-breathed focus in the mission of Jesus. On the basis of Hebrews 13, Jesus mission is the same today as it was in his earthly life: to bring about salvation and a new way from the sin in all the world. Mission demands Unity in Diversity So now we have our Mission in focus does that mean we all have to think the same, be the same, talk the same, and worship the same? Clearly not! We have all been created different to be free in God. Indeed the mission of Jesus depends upon difference! Look at the first Church of Christ; Jesus brought together 12 disciples and amongst them was a tax-collector, a fisherman and at least one zealot. Following the time of Pentecost a constant mark of the Christian communities continued to be diversity and the appreciation of diversity. Yet, Christian mission also demands unity for how can we be about the salvation of the world unless we are united? Indeed, Jesus in John s Gospel prays a great prayer of unity for his disciples, (John 17:20). It seems that we are called to use our diversity for the One purpose! We must be unified in our mission: our purpose must be crystal clear. We exist to seek the salvation and transformation of persons and communities everywhere in Jesus name! Jesus met every need, so must we. The Church is called to be the continuation of Christ s activity on earth, meeting the same needs, economic, political, social, spiritual, medical and so on. But this mission demands unity! A unity of mission; but a diversity of gifts and strategies to get there. It requires nothing less than a total unity in the Holy Spirit. We are, through the power of the Holy Spirit, any kind of people we are Christians, we are One in Christ. If we are not, then Jesus strongly implies: the world will not believe! In word and deed, spirit and truth: we are to be people of One Lord, One Faith, One Baptism. Let us celebrate God-breathed diversity, but let us use that diversity to be united in the mission of Jesus Christ! These are my emphases for our services, through various ways of keeping our eyes focused on inviting and forming disciples of Jesus Christ for the transformation of the church. I leave "how" to carry out these emphases in your local church to you because each one of our locations of ministry throughout this state is different but I invite you to renew your faith, ministry and church through them. They are foundational, time-tested, and eternally rewarding! I invite you and invite your local church to join others in renewing its commitment to Christ in the world so that we will be a denominational treasure, built on 85 years of faithful "Calvinist" Christian witness with all our locations of ministry like hope, love and joy. Let it begin with you and your site of service and ministry! In my Bishop s report, I would like to guide your attention to a few important issues. Let me mention one more time for the beginning of the unity: I had the opportunity to attend the Diaspora conference in Budapest in November 2008, and meet the leaders of every Hungarian church from around the world. This was the first time and possibly the first event that brought together and facilitated the elders of the Hungarian churches outside of Hungary. The conference addressed many questions and forwarded our collective plans to the mother church. We become the center of attention and everybody would like to learn the multifaceted nature of our American-Hungarian reformed service in two separate denomination. Our history and formation is known, along with separation and the current efforts for reuniting. We spoke many time about the issue in the last eight decades, in small steps but the long talks resulted in definite progress. I would like to list these achievements. 1.The Calvin anniversary year was opened jointly on the East-Coast at the two New York congregations in Oct of 2008, and later in many local churches and the closing service was held on the Reformation Day, October 31, 2009, at the Ontario congregation, in California. 2. In honor of the Calvin anniversary, the two church bodies will edit a joint publication during the year We are waiting for it. 3. The elders of the two church bodies came to an agreement and ready to establish a Ministerial Qualifying Committee to allow for better job placement for the pastors arriving from abroad. 4. There are discussions about to hold a joint Synod meeting, where both entities can discuss issues related to service, mission and church politics. 5. Thru a common decision both church bodies were represented at the Diaspora Conference in Budapest, on November 17-18, These steps are greatly responsible for the possibility of the American Hungarian reformed unity, which has to be the number one issue in our duty of mission. During my Bishop s visitations I always inform our congregations of the possibility of this union, which our leaders endorse and promote as well. The promotion and support of the Hungarian reformed union is our future. We have an other task in this unity, which started 15 years ago by the World Federation of the Hungarian Reformed Churches and the Consultative Synod of the Hungarian Reformed Churches and is being continued by the General Convent of the Carpathian Basin. We have to know that how dispersed we are in the world and how little we know of each other, Hungarian reformed people in the Diaspora. We need to encourage each other, pray for one another, because we are all one in Christ. We have waited a long and were finally able to experience the embrace of the mother church on May 22 in Debrecen. The first anniversary of this very historical event will be tomorrow. Our church has officially voted to join the Hungarian Reformed Church. At the historic meeting of the Constituting Synod, the Rev.Dr.Attila Kocsis, Dean and I represented our church and declared our intention to join the Hungarian Reformed Church with our signatures. The decision has to be confirmed by the 2010 General Assembly of course. During my nine month service from September to May, I

19 MAGYAR EGYHÁZ 19. oldal have visited congregations, and held services at New Brunswick,NJ; Windsor,ON; Seattle,WA; Honolulu,HI; Houston,TX; Denver,CO, Trenton,NJ, McKeesport,PA, Duquesne,PA. I visited the Roebling,NJ and Bethlehem,PA congregations after the meeting of the General Assembly of the Eastern Classis. I attended the meeting of the Consultative Synod of the Hungarian Reformed Churches in Budapest, I was in Ligonier,PA three times for various Bethlen Home and other church meetings. Important informations regarding the our congregations: Eastern Classis: 15 congregations, 15 pastors Bethlehem,PA - Rev.Ronald Hari, the congregation made a beautiful renovation on its church building and they are fighting for their future. Carteret,NJ - Rev.Oláh Károly started to make the services successfully. Miami,FL - Laszlo Lukacsi and Eva Lukacsi are working hard, with the new Chief Elder Denes Szakacs. New Brunswick,NJ - Rev.Zsolt Otvos was installed as new pastor of the congregation to lead them forward. New York,NY - Rev.Arpad Drotos pastor and congregation working together with good results. Perth Amboy,NJ - Rev.Dr.Attila Kocsis, Dean informed us about a new Hungarian school in the congregation. Poughkeepsie,NY - Rt.Rev.Alexander Forro and the small congregation are working faithfully. Rochester,NY - Rev.Dr.Maria Lallouet as supply pastor serves in the congregation. Roebling,NJ - I visited the church, Chief Elder Joseph Varga reported, that the congregation satisfied with their three different pastors, who are serving by turns on the Sunday services. Staten Island,NY - Rt.Rev.Stefan Torok - the small congregation serves faithfully. Trenton,NJ - Rev.Laszlo Ujj and the congregation looking for the future in their hard situation because of the location of the church. Washingon,DC - Rev.Judith Mayer was elected a new pastor of the congregation. They are waiting for the new student from Hungary after Rev.Laszlo Petro, who finished his studies at the Seminary. The four mission congregations have improvement; Atlanta,GA - Rev.Csaba Szilágyi, Charlotte,NC and Columbia,SC - Rev.András Debreczeni and Boston,MA - Rev.Attila Tóbiás. Central Classis: 6 congregations, 6 pastors Allen Park,MI - Rt.Rev.Ferenc Varga and the congregation look ahead, Chicago,IL - Rev.Andras Balogh, the congregation is very happy after a successful search to find a new church building what they rent. Duquesne,PA - Rev.Dr.Joseph Posta. The congregation is celebrating its 100th Anniversary at June 27th, Congratulations for their service. Toronto,ON - Rev.Eva Jolan Mezo and the small congregation working together hardly. McKeesport,PA - Rev.Dr.Daniel Borsay, the congregation stopped the Hungarian services because the 80 percent of members are Americans from the neighborhood. Windsor,ONT - Rev.Zoltan Lizik. There are many problems because some church council members who are serving at the church for many years back, criticized the new pastor for his new leadership and ministry. Most of the church members (80 percent) support the new pastor in his faithful service. The situation is very serious. The Bishop and Chief Elder visited the congregation to make decision regarding an appeal by the former church council members. They didn t accept the result of the decision and made a new appeal to the General Assembly of the Synod and they also reported the pastor to the Immigration Office to cancel his working visa status. I am very disappointed in the former members of the church council leaded by Ms.Elizabeth Mate, who earlier resigned from her office. The congregation needs for the help of the Synod. Western Classis: 13 congregations, 5 pastorsdallas,tx - I am very happy to report that the Dallas,TX congregation held Mother s Day church service at May 9, 2010, by the Rev.Zoltan Kelemen, former pastor of the Cleveland,OH West Side church, who informed me that he would like to continue the services with a big hope and faith. As the Chief Elder of the congregation Mr.Peter Vali wrote, 18 adults and 10 children were participated at the service. Again a hopeful restart in Dallas,TX with the help of God. Denver,CO - with quarterly services, the congregation is very faithful. Hollywood,CA - Rev.Balint Nagy and the congregation serve together with good connection. Honolulu,HI - The last planned church service was cancelled because the tsunami alert in the city. Houston,TX - quarterly services, growing congregation, new and young members in the Church Council. The average attendance is Ontario,CA - Rt.Rev.Sandor Szabo. The congregation is very faithful, increasing in donations. Phoenix,AZ - Rev.Dr.Sandor Tenke. The pastor is in Hungary for a very long time after a battle with the immigration law. The future unknown, the congregation wants to provide for substitute pastor because the situation is doubtful. San Diego,CA - Monthly services, small, faithful congregation. San Francisco,CA - Rev.Gabor Magyari-Kope. After a stopping short, the pastor and the congregation going forward with hope. Seattle,WA - Quarterly services by Adel Nemes and a firm Church Council. The average attendance is Vancouver,BC - Rev.Lajos Fabian. The congregation is very week, after few years didn t get over the break, yet. The remaining members at the congregation are very supportive for the pastor and church. Thanks for the congregations who serve with faithfully and I ask God to give them strength so they can continue to fight our battles and so that their efforts may come to result for the glory of God. The Ministerial Qualifying Committee didn t have any service in the last nine months. The Youth Camp was a success last year and this year as well. Thank for the service of Mr.Gabor Csapo, Chief Elder of the Trenton,NJ congregation. May God s bless follow their work. Three volumes of the past due editions of the Magyar Egyház-Magyar Church newspaper were edited in August I am so sorry and I accept responsibility for the delay of the next issues, part of the problem was my busy schedule again and the other a miscommunication with the co-editor who expected more material from me, while I was under the impression that the material I sent was sufficient. Good news that the absent issues are in the printing office, so it will be mailed as soon as we can. However, the old problem - as I reported it at the Annual Assembly meeting of the Eastern Classis that the pastors are not contributing materials for the newspaper - is still a problem, making the work of the editor harder than it has to be. I thank my colleagues for supporting my work and services in the last year and the last four years also. Mr.Anthony C. Beke, Chief Elder, Rt.Rev.Ferenc Varga,Ecclesiastical Secretary and Dean, Dr.Zoltán Mester, Lay Secretary, Mrs.Szilvia Russell, Treasurer, Mr.Károly Okos, Controller, Rev.Dr.Attila Kocsis,, Rev.Balint Nagy, Deans and every other officer for their faithful service. I wish God s blessing for the life and service of the pastors, elders of our Synod Thank you and God bless all of you and God bless the Hungarian Reformed Church in America. May 21, 2010 Sandor Szabo, Bishop

20 20. oldal MAGYAR EGYHÁZ Püspökszentelés a Kálvin Egyházkerületben A Krisztus Egyesült Egyháza Kálvin Egyházkerületének új püspöke Ft.Poznán Béla, a Fairfieldi Magyar Református Egyház lelkipásztora. Ft.Poznán Béla lelkipásztort májusában választotta meg a Ligonier, PA-ban tartott egyházkerületi közgyűlés, az egyházkerület lelkészei és gyülekezeti képviselői titkos szavazással, ahol a szolgálatba való beiktatása is megtörtént. A Szeptember 18-án Connecticut államban a Fairfield-i Magyar Református Egyház templomában az ünnepi istentisztelet keretében történt a püspökszentelés a gyülekezet tagjai és a lelkipásztor szolgatársak közösségében. Ft.Poznán Béla püspök Szlovákiából, a Felvidékról indult el szolgálatba, majd Amerikában, szolgálatba állva, hosszú időn keresztül New York-i 69-ik utcai gyülekezet lelkipásztora volt, ahonnan tovább indult szolgálati helyének új állomására Fairfieldbe, ahol közel két évtizede szolgál. A püspökszentelő istentiszteletre benépesült a Fairfield-i templom, az ünnepi istentiszteleten szép énekszámokkal szolgáltak az egyház tagjai. A jeles és emlékezetes eseményen nem csak a kerülethez tartozó lelkipásztorok és gyülekezeti képviselők voltak jelen, az egyháztestünket, az Amerikai Magyar Református Egyházat is több lelkész képviselte Szabó Sándor püspök vezetésével, ezzel is jelét adva annak a rég várt egyházi óhajnak, hogy az amerikai magyar reformátusság összetartozik és szétválaszthatatlan. A Magyarországi Református Egyházat dr. Kádár Zsolt esperes, a Doktorok Kollégiuma főtitkára képviselte. A kétnyelvű püspökszentelési istentiszteleten az angol nyelvű ünnepi igehirdető Geoffrey Black Krisztus Egyesült Egyháza elnöke volt, míg a magyar nyelvű liturgiát a Kálvin Zsinat korábbi püspökei, Ludwig Kálmán és Medgyesi Lajos vezették. A magyar nyelvű igehírdetést dr. Kocsis Attila, az Amerikai Magyar Református Egyház Keleti Egyházmegye esperese végezte, s ugyancsak magyar nyelven, a Magyar Református Egyház liturgiája alapján vette ki a püspöki esküt új szolgatársától Szabó Sándor, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke. Az istentisztelet során huszonöt lelkipásztor kért egy-egy Igével áldást a Kálvin Egyházkerület újonnan megválasztott vezetőjére. Részt vett az alkalmon Trombitás Zsófia Magyarország New York-i konzulja. Az Amerikai Magyar Református Egyház nevében Ft.Szabó Sándor az alábbi levélben köszöntötte az új püspököt: Főtiszteletű Püspök Úr! Isten végtelen kegyelme megengedte számunkra, hogy egyháztestünk, az Amerikai Magyar Református Egyház vezetősége, lelkipásztorok, gyülekezetek nevében köszöntsük Önt, mint testvéregyházunk újonnan választott püspökét, új őrállót a Kálvin Egyházkerület élén. Hisszük, hogy a felelős szolgálatba való megválasztása által új és áldásos korszak kezdődik amerikai magyar református egyházaink között, amely továbbra is a magyar református testvériség munkálásában, az egyházaink közötti szorosabb kapcsolat építésében gazdagítja majd szolgálatunkat Isten országában. Egy modern kor új kihívásai új szolgálati modell használatát igénylik, amely egyházaink számára is új lehetőségeket jelentenek. A hívő ember jövője, s ebben az Amerikában élő magyar református hívő ember holnapja is csak akkor biztos, ha mindannyian igaz szívvel és lélekkel, teljes odaszánással végezzük közös szolgálatunkat Isten dicsőségére, amely teljesedjen ki végre egyházaink között az egység munkálásában, és annak megvalósulásában. Ehhez a munkához kérjük imádságainkban az erőt, a mindennap egyre megújúló hitet, reménységet, az Istenbe vetett határtalan bizalmat. Köszöntjük a Kálvin Egyházkerület újonnan választott többi tisztségviselőt is, akiknek segítő közös szolgálata nélkülözhetetlen, és az egy igaz ügyért végzett munkája hozza meg az eredményt, amelyért nem szűnünk meg könyörögni sohasem. Egyházunk vezetősége és a magam nevében is Isten gazdag áldását kérjük Főtiszteletű Püspök úr szolgálatára, életére, családjára, szívére helyezve az Ige bíztatását: Azt pedig tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra van. Római levél 8:28 Testvéri szeretettel és hittel az Úr Jézus Krisztusban: Szabó Sándor püspök