ELTE Kerekes Kollégium. Elnöki program. Handzó Luca

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELTE Kerekes Kollégium. Elnöki program. Handzó Luca 2015.10.02."

Átírás

1 Handzó Luca

2 Bemutatkozás Elnöki Bemutatkozás Handzó Luca Eger városában születtem, október 25-én. Otthonom a Heves megyei kisváros Heves volt, ahol általános iskolai tanulmányimat is kezdtem. Szüleim unszolásával, biztatásával és bizalmával 6 osztályos gimnáziumi tanulmányaimat már Budapesten folytattam a Baár-Madas Református Gimnáziumban, mely egyben általános iskola, gimnázium és diákotthon is, így a kollégista létet már igen korán kipróbálhattam. Érettségi után az ELTE Bölcsészettudományi Karának germanisztika német szakára nyertem felvételt, ami mellé azóta a szlavisztika orosz szak is párosult. Mivel már a gimnáziumi éveim alatt is kollégista voltam, így az egyetemen eltöltött első évem alatt a koli annyira nem vonzott, a kampuszon töltöttem szinte minden percemet. Az érdekképviseleti munkába is először a kari hallgatói önkormányzat által kóstolhattam bele. Majd szépen lassan az új dolgok varázsa elmúlt, és zavart, hogy szinte csak aludni járok haza. Elkezdtem ismerkedni és kihasználni az akkori diákbizottság által a lakóknak szervezett programokat, és lassan a kollégium az otthonom lett. Egyre többször segítettem a programok alatt, majd októberében Bekő Márta akkori diákbizottsági elnök felkért, hogy erősítsem csapatát mint rendezvényekért felelős megbízott. Megszeppenve és örömmel fogadtam el felkérését, majd onnantól kezdve már mint diákbizottsági tag képviseltem és segítettem a többi lakót októberében a Kerekes Kollégium Küldöttgyűlése megtisztelt bizalmával és diákbizottsági elnöknek választott, így lassan egy éve ezt a tisztséget látom el, és mint diákbizottsági elnök koordinálom a diákbizottság munkáját és képviselem kollégiumunk lakóit. Motiváció Az első évemet a kollégiumban elpazaroltam, és látom azt, hogy ahogyan én tettem, úgy sokan mások is ezt teszik. Szeretném, ha a kollégiumban otthon éreznék magukat a hallgatók, illetve másik oldalról pedig ha ehhez meg lennének teremtve a kellő feltételek. Hiszem azt, hogy a kihívásokkal teli munka során kitartásommal és eltökéltségemmel képes vagyok megvalósítani a célokat. Előző éves munkám során sok mindent megtapasztaltam és bizonyos szempontból az állapotfelmérés éve is volt, de így is sikerekben gazdag évet tudhatunk magunk mögött. 1

3 Az eddigi tapasztalatokkal és sikerekkel felvértezve motiváltnak érzem magam arra, hogy az elkövetkező évből a lehető legjobbat hozzuk ki. Alelnöki bemutatkozás Zsibrita Vera december 24-én láttam meg a napvilágot a Békés megyei Gyula városában. Az tanulmányaimat az Mezőberény Bélmegyer Kistérségi Általános Iskolában kezdtem majd érettségimet a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumban szereztem meg. A gimnázium után az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán belül politológus szakirányra nyertem felvételt, ahol jelenleg harmadéves hallgató vagyok. Vidéki egyetemistaként több szociális kollégiumot is megpályáztam, végül a Kerekes Kollégiumban biztosítottak helyet számomra. A kollégium pezsgő közösségi életében már a kezdetektől részt vettem, először csak segítőként majd 2014-ben a diákbizottság elnöke Handzó Luca felkért a pályázati ügyekért felelős megbízott tisztségre, amit örömmel vállaltam el. Ez alatt az időszak alatt megtanultam a pályázatírás fortélyait márciusában ugyancsak Handzó Luca diákbizottsági elnök kérésére a megüresedett alelnöki tisztséget foglaltam el, amelyet jelenleg is betöltök. Azóta is igyekszem legjobb tudásommal segíteni a diákbizottság munkáját. Szabadidőmben is szívesen vagyok társaságban, fontosnak tartom, hogy a kollégiumban olyan közösség alakuljon ki, amely életre szóló barátságokat, felejthetetlen élményeket nyújtson az egyetem és tanulás mellett. Partnerek Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Ugyanúgy fontosnak tartom fenntartani a jó kapcsolatot a diákbizottsági és választmányi elnökökkel, mint a KolHÖK elnökségi tagjaival. Az előző év során a kapcsolatunkat a KolHÖK választmányi tagokkal, és a KolHÖK elnökségi tagokkal szerencsére az együttműködés és támogatás jellemezte, ezt a jövőben is szeretnénk fenntartani. 2

4 Kollégiumi Szolgáltató Központ A zökkenőmentes együttműködés az egyetemi alkalmazottak és a diákbizottság között elengedhetetlen a a kitűzött célok elérése szempontjából. Az eddigi kiemelkedően jó kapcsolatunkat a Kollégiumi Szolgáltató Központ munkatársaival továbbra is szeretnénk megtartani, hisz mindkét oldal célja a kollégisták számára a kellemes, élhető környezet megteremtése, mely csak összefogásban valósulhat meg. Hotel Góliát Kiemelkedően fontosnak tartom a Kerekes Kollégium lakóinak számára helyet biztosító Hotel Góliát munkatársaival a hatékony együttműködés kialakítását és a megfelelő kommunikációt. Az előző év során sikerült egy jó viszonyt kialakítanunk, melyet a jövőben csak tovább szeretnék építeni. ELTE Kollégiumi Hallgatói Alapítvány Az ELTE Kollégiumi Hallgatói Alapítvány támogatásával és a hatékony együttműködésnek köszönhetően sikerül olyan programokat és szolgáltatásokat nyújtanunk a lakóknak, melyek által a kollégium számukra nem csak egy alvásra kijelölt hely lesz, hanem egy szórakozással és lehetőségekkel teli otthon. BEAC A sportélet szervezésében segítséget nyújtó Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubbal való kapcsolattartás is kiemelkedően fontos, hisz az ő segítségükkel tudunk heti rendszerességű aerobik órát biztosítani a kollégisták számára, illetve a kollégiumi napjaink alatt tartott Sportnapot is a BEAC támogatásával szervezzük. 3

5 Szakmai program #csakakerekes Kiemelkedően fontos számomra és számunkra az, hogy az emberek szeressenek a Kerekes Kollégiumban lakni, szeressenek KUK-osok lenni. Fontos az összetartozás érzése, hisz nem a hely adottságaitól fogja otthon érezni magát egy kollégiumban az ember, hanem az emlékektől és barátoktól. Törekszünk arra, hogy minél több olyan lehetőséget biztosítsunk a hallgatók számára, amelyek során megismerhetik egymást, pl. az év elején szervezett játékos/ismerkedős napok. Törekszünk arra, hogy ezeket egész évben megtartsuk, és ötletelünk, hogy minél színesebbé tehessük. Szeretnénk idén is biztosítani a lehetőséget a KUK lakóinak, hogy KUK-os pólót és pulcsit rendeljenek, és ezáltal is kifejezhessék hovatartozásukat. Kollégiumunk rengeteg mindenen ment keresztül az elmúlt időszakban, kezdve onnan, hogy meg akarták szüntetni. Akkor sikerült elérni, hogy ez ne történjen meg, és ezt a harcot továbbra is folytatjuk, hisz kollégiumunk jövője állandó kérdés. Házirend A Kerekes Kollégium jelenleg használatos házirendje szeptemberében született. Azóta rengeteg változás történt akár egyetemi szabályzatokat is tekintve, így a házirend átdolgozása már régóta esedékes. A diákbizottsággal a módosító javaslatokat már az előző félév során elkezdtük kidolgozni, ügyelve arra, hogy a nekünk otthont adó Hotel Góliát házirendjével összhangban legyen. Utánpótlásképzés Az utánpótlásképzés (UPK) szerepe és feladata az, hogy az érdeklődő újak betekintést nyerhessenek a diákbizottság feladataiba, elsajátítsák az érdekképviselet alapjait és fejlődjenek, majd ezekkel a tapasztalatokkal és saját ötleteikkel együtt magabiztosabban vágjanak bele a tevékenykedésbe. 4

6 A tavalyi év során több, rendkívül tapasztalt diákbizottsági tagunktól is el kellett búcsúznunk, akik bár pótolhatatlanok, de nélkülük is tovább kell dolgoznunk. Az idei UPK-ra 15-en jelentkeztek a Kerekes Kollégiumból, akik az őszi szemeszter során 4, speciálisan a mi kollégiumunkat érintő kérdéseket vizsgáló alkalmon vehetnek részt, amit a diákbizottság szervez. Közélet A kollégiumi közélet fellendítésére több különböző programot működtetünk. Állandó programjaink közé tartozik például a heti rendszerességű teaház, melynek az idei évtől kezdve minden hónap első alkalma különlegesebbé van/lesz téve. Továbbá egy új program elindítását tervezzük, ami a kéthetente megrendezésre kerülő karaoke lenne. Ezekkel a programokkal próbáljuk elősegíteni, hogy az együtt elő kollégisták meg is ismerjék egymást és, hogy örömmel tartsanak vissza egy fárasztó nap után a kollégiumba. Ezeken a heti rendszerességű programjainkon kívül időközönként kisebb-nagyobb rendezvényekkel is szórakoztatjuk a lakókat. Ilyen kisebb rendezvény például minden félév elején a Szemeszternyitó Party. Nagyobb rendezvényeink közé tartozik a Városligeti Szüreti Mulatság, melyet az Ajtósi Dürer sori és Damjanich utcai Kollégiumokkal együtt szervezünk, és a Kerekes Kollégium biztosít neki helyszínt. Az idén 6. alkalommal megrendezésre kerülő Mulatságra az előkészületeket már a nyár folyamán megkezdtük, hogy a hagyományosan október közepén megrendezésre kerülő program több száz kollégista fennakadásuk nélkül szórakozhasson. Másik nagy rendezvényünk a kollégiumi napjaink a Kerekes Napok, mely hagyományosan tavasszal kerül megrendezésre. A több napból álló rendezvény alatt több különböző programban vehetnek részt a vendégek. Hagyományosan egy napot a sportoknak szentelünk, ahol különdöző aerobik, illetve küzdősport órákon vehetnek részt a látogatók, illetve megtekinthetnek különböző bemutatókat is. Az előző és során a rúdtáncot is kipróbálhatták, illetve lasertag bajnokságban is részt vehettek. A többi napon fellépőkkel és kulturális programokkal szórakoztatjuk a vendégeket. 5

7 Ezen programok megszervezése fontos feladata a diákbizottságnak, hisz az együtt élő hallgatók mindennapjait teszik színesebbé, egy összetartóbb lakóközösséget formálnak. Az előző évi ötletelések alapján a következő év során szeretnénk ezeket a programokat interaktívabbá tenni, hogy ne csak látogatói, hanem részesei, alakítói is legyenek a lakók a programoknak. Sport Sajnálatos módon nincs saját kültéri sportpályánk, és lehetőségünk sincs építeni, de ezt próbáljuk minél jobban ellensúlyozni minél több belső térben űzhető sport kialakításával, és az azokhoz szükséges eszközök beszerzésével. Jelenleg a kollégium lakói használhatják a számukra kialakított konditermet, a fitnessztermet, illetve heti 2 aerobik órán vehetnek részt. Az előző félév során belekezdtünk egy boxterem kialakításába, melyhez beszereztük a kellő eszközöket, és várhatóan október végétől elérhető lesz a kollégisták számára is. Az adottságokhoz mérten próbálunk minél több lehetőséget biztosítani, és az egészséges életmódot népszerűsíteni. Szeretnénk több hétvégi túrát tartani a hétvégére fentmaradó lakóknak, melyek során fellátogatnánk például a budapesti Erzsébet-kilátóba. Ezáltal nem csak egy kis mozgásban lehetne részük az embereknek, de közös élményt is nyújtana. Jövőkép Az előző évek során a Kerekes Kollégium rengeten mindenen ment keresztül, kezdve onnan, hogy meg akartak minket szüntetni. Ezeket a harcokat újra és újra le fogjuk játszani, de addigis mindent megteszünk a lakókért. Az előző éves tapasztalatokkal magunk mögött azon leszünk, hogy a változó igényekhez mérten alakítsuk ki a megfelelő szolgáltatásokat és kikapcsolódási lehetőségeket lakóinknak. 6

2016. október 12. Zsibrita Vera. Elnöki program. ELTE Kerekes Kollégium

2016. október 12. Zsibrita Vera. Elnöki program. ELTE Kerekes Kollégium 2016. október 12. Zsibrita Vera Elnöki program ELTE Kerekes Kollégium Soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, ha kell, mindig újra kezdeni /Kossuth Lajos / Bemutatkozás: Elnöki bemutatkozás 1994. december

Részletesebben

ELNÖKI PROGRAM. Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt

ELNÖKI PROGRAM. Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt ELNÖKI PROGRAM Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt Pável Ágoston Kollégium 2018/2019 Tartalom: TARTALOM:... 1 HAJMÁSI BÁLINT ELNÖKJELÖLT BEMUTATKOZÁS ÉS MOTIVÁCIÓ... 2 BEMUTATKOZÁS...

Részletesebben

2019 május október

2019 május október Diákbizottsági beszámoló 2019 május- 2019 október Zsámboki Enikő- elnök 6. Az rendkívüli Közgyűlése zajlott le. 8. Részt vettem a Kollégiumi Központ által összehívott Kollégiumi Tanácson, amelyen a nyári

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

Paradigmaváltás. Kiss Zsombor Elnöki Program ELTE KCSSK Diákbizottság 2017/2018

Paradigmaváltás. Kiss Zsombor Elnöki Program ELTE KCSSK Diákbizottság 2017/2018 Paradigmaváltás Kiss Zsombor Elnöki Program ELTE KCSSK Diákbizottság 2017/2018 A közhelyes idézet helye:.. Elnöki bemutatkozás A nevem Kiss Zsombor. Debrecenben születtem 1994. június 8.-án. Középiskolába

Részletesebben

Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program

Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program Budapest, 2016. október 10. Tisztelt Hallgatói Önkormányzat, tisztelt hallgatók! Csótka Ildikó vagyok, jelenleg első éves hallgató a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

I.Sz: OE-KVKHOK-217/17

I.Sz: OE-KVKHOK-217/17 Pályázat Az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kari Hallgatói Részönkormányzat Kari Tanács tag pozíció betöltésére I.Sz: OE-KVKHOK-217/17 Bemutatkozás A nevem, 1996. Július

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól,

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség az egyetemi órákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 5. oldal szekciók LisKaLand műhelyek Szakmai Hetek közösségépítés

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Pályázat a Földrajz- és Földtudományi szakterületi koordinátori tisztségre Sipos Fanni, Földtudomány BSc, II. évfolyam 1 Bemutatkozás:

Részletesebben

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság Elnöki Program Varga Viktória 1 Tartalom Varga Viktória elnökjelölt bemutatkozás és motiváció... 3 Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Gerván Dániel alelnök jelölt

Részletesebben

A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.... 3 II. A KOLLÉGIUM VEZETÉSE ÉS IRÁNYÍTÁSA... 3 2.... 3 A Kollégiumi Közgyűlés... 3 3....

Részletesebben

Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére

Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére Sárhegyi István Jogász III. Évfolyam Neptun-kód: EK5J7A 2014.10.02.

Részletesebben

ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖK

ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖK Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának 2014-es évre vonatkozó költségvetési beszámolója A költségvetés rövid ismertetése: Az Egyetem Szenátusa által jóváhagyva az ELTE HÖK 286-os

Részletesebben

Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program

Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program Budapest, 2017.10.01. Tisztelt Hallgatói Önkormányzat, tisztelt hallgatók! Csótka Ildikó vagyok, másodéves közigazgatás-szervező szakos hallgató. Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság Elnöki Program Varga Viktória 1 Tartalom Varga Viktória elnökjelölt bemutatkozás és motiváció:... 3 Bemutatkozás:... 3 Motiváció:... 3 Puju Robin alelnök jelölt

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ EHÖK ÁLTALÁNOS ALELNÖKI POSZTJÁRA

PÁLYÁZAT AZ EHÖK ÁLTALÁNOS ALELNÖKI POSZTJÁRA PÁLYÁZAT AZ EHÖK ÁLTALÁNOS ALELNÖKI POSZTJÁRA Bálint Szabolcs Pécs, 2011-01-14 ÖNÉLETRAJZ BÁLINT SZABOLCS 7626, PÉCS FARKAS ISTVÁN 1/1 TEL.: 06-30-939-9113 Szül:1980. 11.26 Végzettség, tanulmányok 2003-

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág

PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE Horváth Virág közigazgatás-szervező BA II. évfolyam Gondosan előkészített csapatmunkával

Részletesebben

A Diákönkormányzat éves munkaterve. 2010/2011 -es tanévre

A Diákönkormányzat éves munkaterve. 2010/2011 -es tanévre A Diákönkormányzat éves munkaterve 2010/2011 -es tanévre A tanulók és a tanulóközösségek érdekeinek képviseletére, a tanulók tanórán kívüli, szabadidős tevékenységének segítésére az iskolánkban diákönkormányzat

Részletesebben

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT. Erdélyi Hanga elnöki programja. 1) Bemutatkozás. Rólam

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT. Erdélyi Hanga elnöki programja. 1) Bemutatkozás. Rólam EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT Erdélyi Hanga elnöki programja 1) Bemutatkozás Rólam Erdélyi Hanga vagyok, 1994. október 10-én születtem Sopronban. Az általános iskola elvégzése után a helyi Széchenyi István Gimnáziumban

Részletesebben

A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE

A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE ALELNÖKI PROGRAM AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS ÜGYEKÉRT FELELŐS ALELNÖKI TISZTSÉGÉRE Németh Olívia Jogász II. évfolyam

Részletesebben

BEAC Az elsők címmel rendez sporttörténeti kiállítást egyesületünk

BEAC Az elsők címmel rendez sporttörténeti kiállítást egyesületünk 1 / 5 2016.06.03. 13:52 Menü Sportolni szeretnék Sportágak Zenés és táncos sportok Harcművészet Labdás csapatsportok Erő, állóképességi sportok Ütős sportok Fitnesz és életmód sportok Szabadtéri sportok

Részletesebben

BÜK Tisztújító választás BÜK. hogy tovább folytathassuk az eddig megkezdett munkánkat. Kedves Kollégák!

BÜK Tisztújító választás BÜK. hogy tovább folytathassuk az eddig megkezdett munkánkat. Kedves Kollégák! BÜK 2018-2019 BÜK Tisztújító választás 2018 Kedves Kollégák! A 2018-as Tisztújító Választáson a már megszokott érdekképviseleti csapatunk néhány új taggal kibővülve indul. Megköszönve eddigi bizalmatokat,

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT. Pályázat rendezvényszervező biztosi tisztségre.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT. Pályázat rendezvényszervező biztosi tisztségre. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Pályázat rendezvényszervező biztosi tisztségre Góth Roland Bemutatkozás Góth Roland vagyok, 1992. november 29-én, Zalaegerszegen

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT. Külügyekért felelős alelnök tisztségére

PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT. Külügyekért felelős alelnök tisztségére PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Külügyekért felelős alelnök tisztségére Katona Viktória Jogász, III. évfolyam Neptun-kód: DK63LZ Bemutatkozás

Részletesebben

ELTE TáTK HÖK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR. Elnöki pályázat 2017/2018 Boronkay Takáts Réka

ELTE TáTK HÖK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR. Elnöki pályázat 2017/2018 Boronkay Takáts Réka EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR ELTE TáTK HÖK Elnöki pályázat 2017/2018 Boronkay Takáts Réka Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább

Részletesebben

Elnöki program. Hajcsák Gábor elnökjelölt. Puju Robin alenökjelölt 2016/2017. Vezér úti Kollégium

Elnöki program. Hajcsák Gábor elnökjelölt. Puju Robin alenökjelölt 2016/2017. Vezér úti Kollégium Elnöki program Hajcsák Gábor elnökjelölt Puju Robin alenökjelölt 2016/2017 Vezér úti Kollégium 1 Tartalom Hajcsák Gábor elnökjelölt bemutatkozás és motiváció... 3 Bemutatkozás:... 3 Motiváció:.3 Puju Robin

Részletesebben

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv 2015 / 2016. tanév A kollégium éves munkaterve A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ALELNÖK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ALELNÖK Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának 2015-ös évre vonatkozó költségvetési beszámolója A költségvetés rövid ismertetése: Az Egyetem Szenátusa által jóváhagyva az ELTE HÖK 286-os

Részletesebben

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket

Részletesebben

Lipcsei Ádám. Elnöki Pályázat. ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Nagytétényi úti Kollégiumi Hallgatói Részegység 2015.

Lipcsei Ádám. Elnöki Pályázat. ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Nagytétényi úti Kollégiumi Hallgatói Részegység 2015. Lipcsei Ádám Elnöki Pályázat ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Nagytétényi úti Kollégiumi Hallgatói Részegység 2015. Bemutatkozás Nyíregyházán, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében születtem 1993.09.24-én.

Részletesebben

Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet

Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet 2. Számú Melléklet Pályázati adatlap A sikeres pályázat érdekében minél részletesebben töltsd ki az adatlapot. A megadott információkkal minél precízebben próbáld megfogalmazni gondolataidat, szándékodat.

Részletesebben

PÁLYÁZAT TANÁRKÉPZÉSI SZAKTERÜLETI KOORDINÁTOR TISZTSÉGRE

PÁLYÁZAT TANÁRKÉPZÉSI SZAKTERÜLETI KOORDINÁTOR TISZTSÉGRE Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat PÁLYÁZAT TANÁRKÉPZÉSI SZAKTERÜLETI KOORDINÁTOR TISZTSÉGRE PINTÉR KORNÉLIA Bemutatkozás Pintér Kornélia vagyok, 1994 decemberében

Részletesebben

Budapest 2015.április

Budapest 2015.április EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Pályázat a Hallgatói Önkormányzat rendezvényekért felelős alelnöki tisztségére Palóc André Neptun-kód: BNGYN1 Budapest 2015.április Magamról Palóc

Részletesebben

Az elmúlt évek során olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, mely megfelel az Önök által meghirdetett pozíció elvárásainak.

Az elmúlt évek során olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, mely megfelel az Önök által meghirdetett pozíció elvárásainak. Domán Dániel Zoltán (Magyarország) (+36) 30 308 0841 puncsoskocka@gmail.com Küldöttgyűlés B épület - EHÖK iroda Egészségház út 4. 3300 Eger Magyarország Tárgy: Egri Campus Hallgatói Önkormányzat elnök

Részletesebben

ELTE KSZK Vezér Úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Petró Marcell

ELTE KSZK Vezér Úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Petró Marcell ELTE KSZK Vezér Úti Kollégium Diákbizottság Elnöki Program Petró Marcell 2017 Tartalomjegyzék Petró Marcell elnökjelölt bemutatkozás és motiváció... 3 Szarvas Katalin alelnökjelölt bemutatkozás és motiváció...

Részletesebben

FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY

FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY A DIÁKÖNKORMÁNYZATD SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 4 sz. függeléke OM azonosító kód: 031198

Részletesebben

PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág

PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE Horváth Virág közigazgatás-szervező BA III. évfolyam Az igazi csapatmunka olyan, mint egy

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

Balatoni József. Jocó bácsi világa

Balatoni József. Jocó bácsi világa Balatoni József Jocó bácsi világa ELŐSZÓ Egy nagy vágyam teljesült azzal, hogy most ezeket a sorokat olvasod kedves Olvasó. Ennek két oka is van: egyrészt mert megjelent az első könyvem, másrészt mert

Részletesebben

Államtudományi és Közigazgatási Kar. Választási Program

Államtudományi és Közigazgatási Kar. Választási Program Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Választási Program Böszörményi Balázs Budapest 2017. október Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bemutatkozás... 2 Múlt, jelen, jövő...

Részletesebben

A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁRJÁBAN)

A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁRJÁBAN) A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2013. JANUÁRJÁBAN) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde igazgatóhelyettes Az adatokat összesítette: Horváth Erika és Szabados Mátyás Budapest, 2013.

Részletesebben

FOGYATÉKKAL ÉLŐK SPORTJA Az asztalitenisz - speciális körülmények között 2013. március 21., Szeged. Készítette: Szabó Brigitta, ATSK Szeged

FOGYATÉKKAL ÉLŐK SPORTJA Az asztalitenisz - speciális körülmények között 2013. március 21., Szeged. Készítette: Szabó Brigitta, ATSK Szeged FOGYATÉKKAL ÉLŐK SPORTJA Az asztalitenisz - speciális körülmények között 2013. március 21., Szeged Készítette: Szabó Brigitta, ATSK Szeged Egyesületünk - Az ATSK Szeged alakulása: 1996 - Utánpótlás-nevelésre

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

Eseménynaptár. www.hook.hu, e-mail: info@hook.hu

Eseménynaptár. www.hook.hu, e-mail: info@hook.hu Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2015. március 3. Dunaújváros Gazdálkodási folyamatok feltérképezése a Dunaújvárosi Főiskolán Lenner Tamás 2015. március 5. Nyíregyháza Gazdálkodási folyamatok feltérképezése

Részletesebben

Takács Gergő Haladás VSE. Pályázat a régióvezetői tisztség betöltésére. Légy Te magad a változás, amit látni szeretnél a világban.

Takács Gergő Haladás VSE. Pályázat a régióvezetői tisztség betöltésére. Légy Te magad a változás, amit látni szeretnél a világban. Takács Gergő Haladás VSE Pályázat a régióvezetői tisztség betöltésére Légy Te magad a változás, amit látni szeretnél a világban. 1. Bemutatkoza s Név: Takács Gergő Születési dátum: 1987. 03. 16 Lakhely:

Részletesebben

INTÉZMÉNYI SPORTSZAKMAI FEJLESZTÉSI PROGRAM TÁMOP E-13/1/KONV

INTÉZMÉNYI SPORTSZAKMAI FEJLESZTÉSI PROGRAM TÁMOP E-13/1/KONV INTÉZMÉNYI SPORTSZAKMAI FEJLESZTÉSI PROGRAM A SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE 2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30. SPORTIRODA RÓZSA JÓZSEFNÉ SPORTIRODA VEZETŐ 2015. JÚNIUS 25. AZ INTÉZMÉNYI

Részletesebben

Eseménynaptár. Időpont Helyszín Esemény június 17. Balatonlelle Elnökségi projektnap június 17. Balatonlelle HÖOK Választmány ülése

Eseménynaptár. Időpont Helyszín Esemény június 17. Balatonlelle Elnökségi projektnap június 17. Balatonlelle HÖOK Választmány ülése Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2016. június 13. Budapest Egyeztetés Németh Gergővel az EFOTT Civil térrel kapcsolatban 2016. június 17. Balatonlelle Elnökségi projektnap 2016. június 17. Balatonlelle

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Erasmus+-program, április Weiden - Neustadt

BESZÁMOLÓ. Erasmus+-program, április Weiden - Neustadt BESZÁMOLÓ Erasmus+-program, 2016. április 12-19. Weiden - Neustadt 2014. április 12-19. között Varga László és Sima Péter kollegák Németországban jártunk az Erasmus3-program keretén belül. Látogatásunk

Részletesebben

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM 040512 Munkaterv 2017 / 2018. tanév A kollégium éves munkaterve A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi

Részletesebben

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences Egyetemi éveim alatt sokat hallottam az Erasmus + programról főleg barátoktól, akik már részesei voltak a kalandnak. Mindig is nagyon vonzott a külföldön tanulás lehetősége, így izgatottan, ábrándozva

Részletesebben

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,

Részletesebben

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.

Részletesebben

AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁR)

AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁR) AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2011. JANUÁR) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde Budapest 2011. január 1 Az óvoda iskola átmenet tapasztalatai 2010/2011. Elégedettségi mérést az

Részletesebben

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3 II. A Szülői Munkaközösség alapvető célja 3 III. A Szülői Munkaközösség alapvető feladata

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája Pályázati kategória kódja Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely Település Székhely Megye Projekt címe Igényelt támogatás összege - 0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége - 0002

Részletesebben

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV 2016/2017. tanév Összeállította: Csibor Lászlóné DÖK munkáját segítő pedagógus Mezőberény, 2016. szeptember

Részletesebben

Megint egy évvel öregebbek lettünk

Megint egy évvel öregebbek lettünk Megint egy évvel öregebbek lettünk Szeptemberben ismét elkezdődött egy újabb tanév. Az évnyitón még a nyári emlékek hatása alatt ültünk az udvaron. Vidáman, nevetve meséltük egymásnak a szünet élményeit.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Központi Kollégiumi Bizottság ügyrendje

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Központi Kollégiumi Bizottság ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Központi Kollégiumi Bizottság ügyrendje 1. Az ügyrend meghatározza a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (továbbiakban: EHÖK) Központi

Részletesebben

Az ELTE Kollégiumi Szolgáltató Központ Házirendjének Ajtósi Dürer sori Tagkollégiumára vonatkozó különös rendelkezések. Preambulum

Az ELTE Kollégiumi Szolgáltató Központ Házirendjének Ajtósi Dürer sori Tagkollégiumára vonatkozó különös rendelkezések. Preambulum Az ELTE Kollégiumi Szolgáltató Központ Házirendjének Ajtósi Dürer sori Tagkollégiumára vonatkozó különös rendelkezések Preambulum Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: Egyetem) Kollégiumi Szolgáltató

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE 1. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék 3. melléklet A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Gazdasági elnökhelyettes Az ELTE TTK HÖK 2016. év II. negyedéves gazdasági beszámolója Kiadások költségvetési soronként (felhasználás célja szerint): Költségvetési sor Kiadás Képviselet: 0 Képzés: 695.501

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Intézkedési terv a 2011-2012-es tanévre vonatkozóan, a 2010-2011-es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Dobó István Gimnázium 3300. Eger, Széchenyi út 19. Készült: 2011. június 30.

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Budapest, 2012. árpilis 12-13. Támogatók: A játékosok, szervezők és a kilátogató nézők ellátását biztosítja Támogatók: Médiapartnereink: 2 A MAGYAR

Részletesebben

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV.

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. Mucsi Georgina - Boros Julianna B. Erdős Márta SZAKMAI MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. - a tananyagfejlesztés gyakorlatba való átültetésének eredményei - 2012 A Szakmai módszertani készségfejlesztés

Részletesebben

A megkezdett úton. Orosz Gábor Elnöki program ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat 2015.

A megkezdett úton. Orosz Gábor Elnöki program ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat 2015. A megkezdett úton Orosz Gábor Elnöki program ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat 2015. BEMUTATKOZÁS... 1 ELNÖKI BEMUTATKOZÁS... 1 MOTIVÁCIÓ... 2 ELNÖKSÉG... 2 PARTNEREK... 11 EHÖK... 11 KOLLÉGIUMI SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

(Min ségirányítási eljárás) 4. sz. verzió. A kiadás dátuma: 2008. március 3. Prof. Dr. Rudas Imre rektor

(Min ségirányítási eljárás) 4. sz. verzió. A kiadás dátuma: 2008. március 3. Prof. Dr. Rudas Imre rektor BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA 11 HALLGATÓI ÉLET (Min ségirányítási eljárás) 4. sz. verzió A kiadás dátuma: 2008. március 3. (Érvényes visszavonásig) FOLYAMATGAZDA: FHÖK elnök JÓVÁHAGYTA: Prof. Dr. Rudas Imre

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KOLLÉGIUMI HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT ALAPSZABÁLYA 2015.

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KOLLÉGIUMI HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT ALAPSZABÁLYA 2015. AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KOLLÉGIUMI HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT ALAPSZABÁLYA 2015. Tartalom PREAMBULUM... 4 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 A KOLLÉGIUMI HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE...

Részletesebben

Pályázat. Érdekvédelmi Ügyekért Felelős Alelnök. Pályázó: Pintér Ádám. Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat

Pályázat. Érdekvédelmi Ügyekért Felelős Alelnök. Pályázó: Pintér Ádám. Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Pályázat Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Érdekvédelmi Ügyekért Felelős Alelnök Pályázó: Név Neptun Kód Szak : : J25IT7 Évfolyam : 2009 : Mérnök Informatikus Mobil :

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 9/2018. (IX. 10.) számú rektori - kancellári együttes utasítás kollégiumi térítési és juttatási szabályzatról Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szervezeti

Részletesebben

Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata

Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata Ikt.sz: Békés Megyei Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium Gyula Szent István út 38- Diákönkormányzat

Részletesebben

Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 RKK (0_koros_2016_rkk) Válaszadók száma = 22. Felmérés eredmények

Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 RKK (0_koros_2016_rkk) Válaszadók száma = 22. Felmérés eredmények Elégedettség 0 körös elégedettség 06 RKK (0_koros_06_rkk) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Elégedettség 0 körös elégedettség 2015 RKK (0_koros_2015_rkk) Válaszadók száma = 49. Felmérés eredmények

Elégedettség 0 körös elégedettség 2015 RKK (0_koros_2015_rkk) Válaszadók száma = 49. Felmérés eredmények Elégedettség 0 körös elégedettség 0 RKK (0_koros_0_rkk) Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Elégedettség 0 körös elégedettség 2015 KVK (0_koros_2015_kvk) Válaszadók száma = 108. Felmérés eredmények

Elégedettség 0 körös elégedettség 2015 KVK (0_koros_2015_kvk) Válaszadók száma = 108. Felmérés eredmények Elégedettség 0 körös elégedettség 0 KVK (0_koros_0_kvk) Válaszadók száma = 08 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Benkovics Dóra AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT

Benkovics Dóra AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT Benkovics Dóra P Á L Y Á Z A T AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT Érdekvédelmi ügyekért felelős koordinátor POZÍCIÓJÁNAK BETÖLTÉSÉRE BUDAPEST,

Részletesebben

HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata a 2014. szeptember 17-én az ELTE vezetése által kiadott közlemény II. fejezet 2. pontjában található 5. bekezdés kérdéseire készek vagyunk tényekkel

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az intézményi házirend célja, hogy a korai fejlesztésben és fejlesztő nevelésben résztvevő gyermekek, továbbá az itt dolgozó pedagógus és nem pedagógus kollégák belső intézményi

Részletesebben

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista 1. NTP-SZKOLL-12-P-0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége 3 000 000 2. NTP-SZKOLL-12-P-0002 Luther Otthon - Luther Márton 2013. tavasz 3. NTP-SZKOLL-12-P-0003 ELTE Eötvös József

Részletesebben

OE_marketing_2012. Válaszadók száma = 738. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

OE_marketing_2012. Válaszadók száma = 738. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% OE_marketing_0 Válaszadók száma = 78 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2015. június 24. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

Eseménynaptár október február 16.

Eseménynaptár október február 16. Eseménynaptár 2015. október 10. 2016. február 16. Időpont Helyszín Esemény 2015. október 16. Pécs HÖOK Választmány ülése 2015. október 17. Pécs HÖOK Közgyűlés ülése 2015. október 20. Budapest HÖOK Elnökség

Részletesebben

WTF ősz tavasz. November. Október. Szeptember. Április WTF. 2 nyitás volt Biztosítottuk a 120 privát használatát

WTF ősz tavasz. November. Október. Szeptember. Április WTF. 2 nyitás volt Biztosítottuk a 120 privát használatát WTF 2016 ősz 2 nyitás volt Gólyabálos nyitásunk pörgös volt Volt pár kisebb helyi nyitás Próbásokat oktattuk Nyitottunk a félév elejei, gólyahetes eseményeken A nagytakarítás elvégeztük Ledes nyitva tábla

Részletesebben

Hallgatói értékelés az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolában folytato tanítási gyakorlatról

Hallgatói értékelés az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolában folytato tanítási gyakorlatról Hallgatói értékelés az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolában folytato tanítási gyakorlatról 2/211-es tanév 46 megkérdezett V. éves egyetemi hallgató 1. A gyakorlati képzés milyen mértékben egészítette

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKI TISZTSÉGÉRE

PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKI TISZTSÉGÉRE PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKI TISZTSÉGÉRE Takáts Réka SZOCIOLÓGIA III. ÉVFOLYAM 2016.03.27. Egy olyan hegyet, mint az Everest, nem úgy

Részletesebben

Pályázat Elnöki Posztjára Bátori Ágnes

Pályázat Elnöki Posztjára Bátori Ágnes Pályázat Az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Neumann János Informatikai Kari Részönkormányzatának Elnöki Posztjára Bemutatkozás: A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászberényben születtem 1988. január

Részletesebben