TÉ KA. MKE XXXII. Vándorgyűlés Esztergom A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖNYVTÁROSOK HÍRADÓJA. XI. évf. 4. sz augusztus

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÉ KA. MKE XXXII. Vándorgyűlés Esztergom - 2000 A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖNYVTÁROSOK HÍRADÓJA. XI. évf. 4. sz. 2000. augusztus"

Átírás

1 TÉ KA MA A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖNYVTÁROSOK HÍRADÓJA XI. évf. 4. sz augusztus MKE XXXII. Vándorgyűlés Esztergom A cím azt sugallja, hogy sz egész vándorgyűlés összefoglalóját olvashatják a kollégák a következőkben. Az én tisztem azonban - szerkesztőtársam felkérésére és saját indíttatásból is - az, hogy az I. szekció munkájáról írjak, ennek a munkacsoportnak a programját és lebonyolítását ugyanis a főszervezők az MKF megyei csoportjára bízták. A szekció témája a "Történelem, régészet és a korszerű szolgáltató könyvtár" volt. Vázlatosan azért idézzük fel a vándorgyűlés lényegesebb momentumait ben nem szólhatott másról e rendezvény sem, mint "nemzeti hagyományainkról" és a korszerű szolgáltató könyvtárakról". Az évhez, a témához adott volt, hogy ezt a szakmai rendezvényt Esztergomban illik megrendezni történelmi múltja, hagyományai miatt is. Vendéglátó kollégáink pedig nagy lelkesedéssel és szívesen vállalták a házigazda szerepét Nem tudom, hogy mennyire volt tudatos a szervezők részéről a plenáris ülés, tehát a vándorgyűlés hivatalos kezdőnapjának kiválasztása, de arról illik szót ejtenünk, hogy augusztus 10- c, Lőrinc napja volt. Bár a plenáris ülésen Dr. Beér Miklós püspök, általános helynök és rektor úr köszöntőjében bibliai példát hozott fel a könyvek, a könyvtárak dicséretérc, azt nem említette senki, hogy Szent Lőrinc a könyvek és a könyvtárak védőszentje. Rómában egy tiszteletére felépített és felszentelt templom a pápai könyvtár mellett helyezkedik el. Védelmező szentünk napján kezdődhetett meg tehát ez évi országos szakmai tanácskozásunk. A plenáris ülést elsőként Latorczai János, országgyűlési képviselő úr köszöntötte, aki beszédének egy kisebb részében szólt a korszerű szolgáltató könyvtárakról, illetve az információk gyűjtéséről, feldolgozásáról és a továbbadás fontosságáról. A köszöntöket követő két előadás már valóban a központi szakmai témához kapcsolódott, de idesorolhatjuk Dr. Horváth István előadását is. Dr. Bitskey István, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a koraújkori Magyarország szellemi műhelyeiről tartott előadást. Ezután Dr. Monok István főigazgató úr (OSZK) a hagyomány megőrzésének lehetőségeiről szólt, azaz a bibliothecarus doctus-ról. Dr. Horváth István, a megyei múzeum igazgatója Esztergomnak a magyar történelemben betöltött szerepét mutatta be. Ekkor került sor a Fitz-díjak átadására is. Másnap hat szekcióba folyt a szakmai munka, illetve hallgathattunk meg előadásokat a Tanítóképző Főiskolán. Az első szekció munkáját a következőképpen foglalhatjuk össze: Sajnos mindjárt az elején néhány sajnálatosan elmaradó előadásról kellett tájékoztatnom a jelenlévő nagyszámú közönséget. Külföldi útja és hivatalos elfoglaltsága miatt nem vehettünk részt azon a tudománytörténeti sétán, amelyet Dr. Gazda István vezetett volna. Így első előadónk Dr. Síró Béla (KLTE BTK Közép- és Koraújkori Tanszék) mint könyvtáros, és mint oktató gyakorlati szempontok alapján beszélt a fenntartói és felhasználói érdekekről. Példákkal illusztrálta a felsőoktatásban, a tudományban bekövetkezett változásokat. Mind több és friss információt kell gyűjteni, és rendszerezve továbbadni. Szólt a problémákról. Az utóbbi években nem készültek el a jelentős szakbibliográfiák soron következő kötetei, melyek nélkül egy szakdolgozat elkészítéséhez szinte hozzá sem lehet fogni. A hiányosságok persze a kutatók munkáját is megnehezítik. Az előadó összegzésében így vázolta a legfontosabb feladatokat: - az állomány naprakész feldolgozása, mely jelentheti a számítógépesítést is egyben

2 VÁNDORGYŰLÉS 2 VÁNDORGYŰLÉS - láthatóvá kell tenni" a kutatási segédleteket - mint mindig: könyvtárhasználatra is kell nevelni. (Vagyis a hallgatók behatóbban ismerkedjenek meg a tanszéki és kutatóintézeti könyvtárakkal, az ott elsajátítható ismeretek megszerzése napi igényük legyen.) Következő előadónk Dr. Bíró Mária igazgató (ELTE BTK Régészettudományi Intézet Könyvtára) lett volna. Elküldött előadását Váradi Eszter, az esztergomi Városi Könyvtár munkatársa olvasta fel. A tanulmány bevezető fejezeteiben ugyancsak a problémák kerültek előtérbe: egyrészt általánosságban a dokumentum-beszerzés, illetve annak financiális nehézségei, másrészt a folyóiratok problémája. Megdöbbentő összehasonlítási adatokkal illusztrálta, hogy mennyire nagy a különbség a megvásárolható periodikák és a különböző helyekről kapott cserepéldányok között. Különösen a múzeumi könyvtárakkal kapcsolatos részletekre figyeltem: létrejöttük jelentős volt a múltban és nagy szerepük van/lenne napjainkban is a tudományos kutatás szempontjából. A tanulmánynak volt még egy olyan részlete, amelyet szívesen megbeszéltem volna személyesen az előadóval. Ez a részlet arról szólt, hogy a szerző megengedhetetlennek tartja a múzeumok és könyvtáruk közművelődési feladatainak ellátását. Azt nyilván nem várhatjuk el egy féltett állománnyal rendelkező múzeumi könyvtártól, hogy átvállalja a közművelődési könyvtár feladatát. De közművelődési tevékenység-e, ha tudományos tanácskozást, konferenciát szervez, bonyolít le egy múzeum? Es ha mindezt egy kis városban más közművelődési intézménnyel közösen teszi? Ez nyilván nem baj. Nagyobb gondot inkább én is abban érzek - és vélhetően Bíró Mária erre gondol ha például középiskolások tömegesen rohanják meg a múzeumok féltett kincseit, dokumentumait örző könyvtárat, esetleg levéltárat. Ezen viszont a különböző pálvázatok kiírói változtathatnának olyan témák megadásával, amelyeknek egy nyitottabb közgyűjtemény is megfelelne. A szünetet követően a még mindig szépszámú hallgatóság I)r. F. Romhányi Beatrix (ELTE BTK Közép- és Koraújkori Régészeti Tanszék) előadását várta volna. Sajnos előadónk erre a napra nem tudott eljönni, előadását Faxon kicsit késve küldte el. Reméljük, hogy a jó néhány remek előadás mellett olvashatjuk majd gondolatait valamely szaklapban. Dr. Fülöp Éva Mária igazgatónő (Kuny Domokos Múzeum, Tata) a felhasználók oldalát képviselte, és mint agrártörténész - arról szólt, hogy kutatóként hol, mit találhat meg a különböző közgyűjteményekben. Előadásában nagyon precízen vázolta a közgyűjtemények (elsősorban múzeum, levéltár) által nyújtott lehetőségeket, a dokumentumok, tárgyi emlékek pontos lelőhelyét, besorolását. Az elhangzottak alapján akár tiszteletbeli könyvtárossá is választhatnánk az igazgatónőt (remélve, hogy ezzel nem sértjük meg), mert egy vérbeli szaktájékoztató könyvtáros becsületére is válhatott volna tájékozottsága. Szekciónk utolsó előadójaként Dr. Fodor Péter, a FSZEK főigazgatója mondta el, menynyivel tud többet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, mint...? Előadását mindjárt a három pont feloldásával kezdte. Tehát mint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár?" Nagy átalakulások, felújítások, bővítések után, közben és előtte van az intézmény (együttes kormány és fővárosi támogatásokból!), amelyek a jövő év végére fejeződnek be teljesen. Írásvetítő segítségével tájékozódhattunk a különböző épületrészek, szintek és az ott kialakítandó részlegek elhelyezéséről. Az előadás befejező részében rendszerezve hallhattuk a szolgáltatásokkal kapcsolatos elképzeléseket, amelyeket szeretnének megvalósítani. A jövőt láthattuk. Erőt, egészséget és kitartást kívánunk ehhez a hatalmas feladathoz az ott dolgozó kollégáknak és a vezetésnek. Reméljük, Szent Lőrinc odafigyel rájuk is. Összegzésként mit is írhatnék e szekció munkájáról? Az előadások és az előadók követték a vándorgyűlés alapgondolatát. Az előadók beszédeikben kitértek nemzeti hagyományainkra", szinte mindenki adott rövid történeti áttekintést saját szakterületéről, vagy az általa képviselt intézményről. Es persze szó esett a korszerű szolgáltatásokról, a korszerűen szolgáltató intézményekről. Nap, mint nap új kihívásoknak kell megfelelnie a könyvtáraknak és a könyvtárosoknak. Az elhangzott előadások alapján magánemberként és levezető elnökként a/t állapíthatom meg, hogy időben messze visszanyúló hagyományaink vannak, amelyeket nem szabad és nem kell elvetnünk. Azokat megtartva, a megszerzett tapasztalatokra építve kell kialakítanunk a korszerű szolgáltató könyvtárai és a korszerű szolgáltatásokat. Hol járunk ezen az úton? Talán nem tévedek, ha azt írom, rátértünk a korszerűsödés útjára. A különböző típusú könyvtárak nagy rés/e ugyan még nem szolgáltat korszerű információkat korszerű

3 VÁNDORGYŰLÉS 3 ISKOLAI KÖNYVTÁRAK módon, de ez nemcsak az adott intézmény veze ésén múlik. Ha politikusaink betartják szavukat, és nemcsak ünnepi köszöntő beszédeikben adnak hangot az információ fontosságának és a könyvtárak létjogosultságának - mint a bevezető köszöntőben is hallhattuk - akkor valóban elképzelhető, hogy hagyományaink mellett korszerű szolgáltató könyvtárak is lesznek az új évezred elején. A hazai könyvtárügy és maguk a könyvtárosok is nyitottak erre. A záró plenáris ülésen hallgatva a többi összefoglalót is, úgy érzem, másutt is hasonló gondolatok fogalmazódtak meg. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete a krisztusi korba lepő (XXXIII) vándorgyűlési sorozatának következő programját Nyíregyházán tartja meg. ahol a fő téma az ottani főiskolái a is gondolva Könyvtár az iskolában, tanulás a könyvtárban" lesz. Jó pihenést az esztergomi kollégáknak és jó munkái a nyíregyháziaknak a következő vándorgyűlés előkészítéséhez. ifj. Gyüszi László Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata könyvtárigazgató Az iskolai könyvtarak 1998/99. tanévi munkájáról Az szeptember 1-i adatfelvételhez 103 általános iskola, 10 gimnázium, 13 szakközépiskola és 10 szakközépiskola és szakmunkásképző szolgáltatott adatokat a Pedagógiai Intézel kelésére. A statisztikai táblázatokhoz az alábbi kiegészítéseket fűzzük: Az általános iskolák könyvtárai Az általános iskolai tanulók száma az előző évihez képest szerény növekedést mutat: fő. A tanévben lényeges változást jelentett az iskolai könyvtárak gyarapításában, hogy könyvbeszerzésre normatív támogatást kaptak az iskolák az állami költségvetésből. Így jelentős mértékben tudták gyarapítani a könyvtárak állományát azok a/ iskolák, ahová ez az összeg ténylegesen eljutott (Dorog, Esztergom, Tata iskolai könyvtárai). A dokumentum-beszerzésre fordított összeg Ft-ról Ft-ra, a beszerzett dokumentumok száma ről re nőtt. A lényegesen nagyobb ráfordítás ellenére a könyvtárak állományának összessége nem nőtt nagy arányban, ez két tényezősei magyarázható: a dokumentumok árának emelkedésével (gyakoribb volt a CD- és egyéb beszerzés), másrészt a selejtezésekkel. A könyvtárhasználat adatai: olvasók száma: fő (68,52%) kölesönzések száma: kötet egy olvasóra jutó kölcsönzés: 9 kötet Ezek az arányok nem változtak lényegcsen az előző tanévhez, képest, a NAT követelményeknek megfelelően viszont tovább növekedeti a könyvtári órák száma. A középiskolák könyvtárai A tanulói létszám a Gimnáziumokban: 5006 fő Szakközépiskolákban: 5791 fő Szakmunkásképzőkben: 5422 fő Minden iskolatípusban nőtt a tanulói létszám az előző tanévhez, képest. Az. állománygyarapításra fordított összeg Gimnáziumokban: Ft Szakközépiskolákban: Ft Szakmunkásképzőkben: Ft Összesen: Ft A szakközépiskolában csökkent, a gimnáziumokban és a szakmunkásképzőkben gyarapodott ez az összeg. A tanulók könyvtárhasználata: Olvasók száma: 9890 fő (59,87%) Kölcsönzések száma: kötet Egy olvasóra jutó kölcsönzés: 7,50 kötet A középiskolákban rendkívül alacsony a könyvtári órák száma. Továbbképzések Megyei továbbképzés szeptember 7. Az iskolai könyvtárak szervezeti szabályzatának és gyűjtőköri szabályzatának elkészítéséről Ea: Halmi Erzsébet, szaktanácsadó Kovácsné Németh Mária, szaktanácsadó Tanczemé Jakus Emőke, szaktanácsadó október 6. Az. iskolai könyvtárak az ezredfordulón Ea: Balogh Mihály az OPKM főigazgatója

4 STATISZTIKA\ 4 STATISZTIKA

5 STATISZTIKA 5 STATISZTIKA

6 STATISZTIKA 6 STATISZTIKA

7 STATISZTIKA 7 STATISZTIKA

8 ISKOLAI KÖNYVTÁKAK 8 ISKOLAI KÖNYVTÁRAK november 3. Az olvasóvá nevelés helyzete és feladatai az iskolában Ea: Dr. Nagy Attila olvasáskutató OSZK Tanfolyami képzés október április 27-ig 60 órás tanfolyam: Hagyományos és új médiumok az iskolai könyvtárban c. tanfolyamot szerveztük, a résztvevők száma 20 fő. Országos továbbképzések november 6-7. Esztergom: A Könyvtárostanárok Egyesületének országos továbbképzése. A tanulás tanítása könyvtárral c. továbbképzés szervezetében vettünk részt június 28. -július 2. Székesfehérvár Iskolai Könyvtárosok VIII. Nyári Akadémiája foglalkozás, mesterség, hivatás címmel. A megyei KTE csoport tagjai részt vettek a konferencián. Tanulmányi Verseny A Bod Péter könyvtárhasználati verseny megyei fordulóján 16 iskola 44 tanulója vett részi Egyéb feladatok Gyűjtőköri szabályzatok készítése A 16/1998 (1V.8.) MKM rendelet alapján minden iskolai könyvtárnak el kellelt készíteni ezt a dokumentumot és szakértővel véleményeztetni. Értesüléseink szerint az iskolák többségében eleget tettek ennek a kötelezettségnek, de jó néhány iskolában még nem készült el ez a dokumentum. Halmi Erzsébet könyvtárvezető Komárom-Esztergom Megyei Pedagógiai Intézet A British Council ez évi továbbképzése A két éve kezdődött munka eredményeként ma már minden megyében van British Council tájékoztató sarok az országban. Augusztus én a megyei könyvtárak e feladattal megbízott munkatársai továbbképzésen vettek részt. A résztvevők az első napon beszámoltak a saját könyvtárban folyó munkáról, a tájékoztató sarok használatának tapasztalatairól. Ez azért is hasznos volt, mert új ötleteket kaptunk az információs források kihasználásának lehetőségeiről, válaszoltak felmerülő problémáinkra, így növelni tudjuk a tájékoztatás hatékonyságát. A második napon az iroda munkatársai számoltak be az új információs lehetőségekről. Bemutatták a magyar iroda új honlapját: ahol nagyon sok információt lehet találni, többek között egy internetes nyelvtanfolyamot, különböző szinteken. Kézhez kaptunk egy listát is a hasznos honlapokról, amelyek segítségével az aktuális angliai múzeumi belépők áraitól és nyitva tartásától kezdve a menetrendeken át a szálláslehetőségekig mindent megtalálhatunk. Szívesen segítünk - többek között ezért is hozták létre az információs sarkot - a hozzánk forduló könyvtáraknak. Kis Noémi József Attila Megyei Könyvtár Szerkesztik: ifj. Gyüszi László, Tata, Móricz Zsigmond Városi Könyvtár dr. Horváth Géza, József Attila Megyei Könyvtár Tanczerné Jakus Emőke, Tata, Kőkúti Általános Iskola Kiadja a József Attila Megyei Könyvtár, Tatahánya, Kő tér 2. Felelős kiadó: dr. Monostori Imre igazgató Felelős szerkesztő: Takács Anna ISSN Tb.MK.S-34/1999

A könyvtári rendszer

A könyvtári rendszer A könyvtári rendszer Mi a könyvtár? Információk (dokumentumok) rendszerezett gyűjteménye, amelyet közhasználatra szánnak. A könyvtár gyűjt (könyv, periodika, CD, DVD stb.) rendszerez, hogy visszakereshetők

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest, 2014. november 26. Országos Széchényi Könyvtár

Szakmai beszámoló. A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest, 2014. november 26. Országos Széchényi Könyvtár Az előttünk álló évek egyik kiemelt feladata a kulturális területen dolgozók társadalmi megbecsültségének és elismertségének növelése Szakmai beszámoló A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest,

Részletesebben

KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 82/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR INTÉZETI KÖNYVTÁRAINAK NYILVÁNTARTÁSI ÉS HASZNÁLATI RENDJÉNEK SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR INTÉZETI KÖNYVTÁRAINAK NYILVÁNTARTÁSI ÉS HASZNÁLATI RENDJÉNEK SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR INTÉZETI KÖNYVTÁRAINAK NYILVÁNTARTÁSI ÉS HASZNÁLATI RENDJÉNEK SZABÁLYZATA Miskolc, 2018 1.1.9.1. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Részletesebben

KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2014. december

KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2014. december KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014. december 1. Általános rendelkezések (1) A könyvtár neve: Edutus Főiskola Könyvtára (2) Székhelye és címe: 2800 Tatabánya, Béla király krt. 58. (3) Létesítésének

Részletesebben

POLLACK MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

POLLACK MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2. számú melléklet POLLACK MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖNYVTÁRI GYŰJTŐKÖRI SZABÁLYZAT Készítette: Pataki Sándorné Szathmáry Péterné könyvtáros ISKOLAI KÖNYVTÁRI SZABÁLYZAT A Pollack Mihály Általános Iskola

Részletesebben

Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet

Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet 2015/12/14 Pálosaink és Pécs címmel jelent meg az OSZK és a Magyar Pálos Rend közös pálos rendtörténeti kiállításához kapcsolódó 2015 februárjában

Részletesebben

MKE XXXII. VÁNDORGYŰLÉS ESZTERGOM 2000

MKE XXXII. VÁNDORGYŰLÉS ESZTERGOM 2000 MKE XXXII. VÁNDORGYŰLÉS ESZTERGOM 2000 P R O G R A M É S T Á J É K O Z T A T Ó MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE XXXII. VÁNDORGYŰLÉSE N E M Z E T I H A G Y O M Á N Y A I N K É S A K O R S Z E RŰ S Z O L G

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV-17-0033. 1. A verseny meghirdetője: ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 8. sz. melléklete AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2012.

Részletesebben

A szakfelügyeleti vizsgálatok könyvtárostanár képe

A szakfelügyeleti vizsgálatok könyvtárostanár képe Lendület éve 2010/2011 MFPI fővárosi könyvtárostanárok műhelye Budapest, 2010. szeptember 15. Dömsödy Andrea iskolai könyvtári szakreferns A szakfelügyeleti vizsgálatok könyvtárostanár képe Oktatáskutató

Részletesebben

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Könyvtárának Szervezeti és működési szabályzata

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Könyvtárának Szervezeti és működési szabályzata Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Könyvtárának Szervezeti és működési szabályzata Érvényes: 1998. november 18-tól Készítette: Jóváhagyta: Baranya Péter könyvtáros.

Részletesebben

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.

Részletesebben

alap közép felső angol német francia orosz

alap közép felső angol német francia orosz Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.

Részletesebben

A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA - 1 -

A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA - 1 - A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA - 1 - A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) Szenátusa (a továbbiakban: Szenátus)

Részletesebben

KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK

KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK Készítette: Fenyvesi Judit 2016. Elhangzott a Felkészítés a könyvtárhasználati tehetségfejlesztésre a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny új koncepciójának tükrében c.

Részletesebben

MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE. Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA

MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE. Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG 2010. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA A konferencia időpontja: 2010. szeptember 23-24. Helyszíne:

Részletesebben

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2013/2014. tanév II. kategória, 9-10. évfolyam 2014. április 24. csütörtök versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma: Elérhető pontszám: 49 Kedves Versenyző!

Részletesebben

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Könyvtárának Szervezeti és működési szabályzata

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Könyvtárának Szervezeti és működési szabályzata Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Könyvtárának Szervezeti és működési szabályzata Érvényes: 1998. november 18-tól Aktualizálva: 2013. január 15. Aktualizálva:

Részletesebben

Az iskolai könyvtár alapdokumentumai, az állományellenőrzés lépései

Az iskolai könyvtár alapdokumentumai, az állományellenőrzés lépései Az iskolai könyvtár alapdokumentumai, az állományellenőrzés lépései - Simon Krisztina- Könyvtáros szaktanácsadó simon.krisztina@pepint.sulinet.hu Simon.krisztina@fppti.hu Iskola működését szabályozó dokumentumok

Részletesebben

Könyvtárhasználati kurzusok és kompetenciák. Kristóf Ibolya, Kristof.Ibolya@lib.szie.hu Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár

Könyvtárhasználati kurzusok és kompetenciák. Kristóf Ibolya, Kristof.Ibolya@lib.szie.hu Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár Könyvtárhasználati kurzusok és kompetenciák Kristóf Ibolya, Kristof.Ibolya@lib.szie.hu Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár Tartalom Könyvtárbemutatók, használóképzés Célcsoport Tartalom

Részletesebben

Helyzet- és jövőkép a zalai iskolai könyvtárakban

Helyzet- és jövőkép a zalai iskolai könyvtárakban Helyzet- és jövőkép a zalai iskolai könyvtárakban Némethné Hajdu Márta projekt menedzser Zala Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete 2011. 03. 17 Mint a csillagokat a távcsövek, úgy húztam körém, s egyre

Részletesebben

1. A Könyvtárra vonatkozó általános tudnivalók

1. A Könyvtárra vonatkozó általános tudnivalók A Sola Scriptura Teológiai Főiskola Könyvtára (a továbbiakban Könyvtár) Szervezeti és működési szabályzatának elkészítésekor az alábbi törvények és rendeletek előírásait vettük figyelembe: a kulturális

Részletesebben

Műhelymunka az iskolai könyvtárak aktuális feladataihoz

Műhelymunka az iskolai könyvtárak aktuális feladataihoz Műhelymunka az iskolai könyvtárak aktuális feladataihoz 1., Az iskolai könyvtári SZMSZ módosításának tapasztalatai, a problémák, különös tekintettel a tankönyvtári szabályzat elkészítésére és a tankönyvrendelésre

Részletesebben

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről Beszámoló a 2016. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2016-ben nyolcadik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója

Részletesebben

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve Mikolasek Zsófia

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve Mikolasek Zsófia A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve 2013-2018 Mikolasek Zsófia József Attila Megyei és Városi Könyvtár KSZR Szakma Nap, Tatabánya, 2018.06.18. Törvényi háttér 2013. május 31. 39/2013 EMMI rendelet

Részletesebben

Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től.

Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től. Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat Érvényes: 2009. november 31-től. Jóváhagyta: Fischerné Szilasi Gabriella igazgató 1. Az iskolai

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE KÖNYVTÁROSAINAK SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSE LEBONYOLÍTÁSÁRA PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ NKA /281-ÖS KÓDSZÁMÚ PÁLYÁZATÁHOZ

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE KÖNYVTÁROSAINAK SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSE LEBONYOLÍTÁSÁRA PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ NKA /281-ÖS KÓDSZÁMÚ PÁLYÁZATÁHOZ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE KÖNYVTÁROSAINAK SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSE LEBONYOLÍTÁSÁRA PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ NKA 204104/281-ÖS KÓDSZÁMÚ PÁLYÁZATÁHOZ Adatlap-azonosító: A2016/N0713; pályázati azonosító: 204104/01478

Részletesebben

Kérdőív az iskolai (kollégiumi) könyvtárak szakfelügyeletéhez

Kérdőív az iskolai (kollégiumi) könyvtárak szakfelügyeletéhez Kérdőív az iskolai (kollégiumi) könyvtárak szakfelügyeletéhez A Létszám-adatok képzés Intézménytípus Az intézmény elérhetőségei jellege A fenntartó A könyvtár elérhetőségei 1. Azonosító 2. neve 2.1. OM

Részletesebben

Kérdőív az iskolai (kollégiumi) könyvtárak szakfelügyeletéhez

Kérdőív az iskolai (kollégiumi) könyvtárak szakfelügyeletéhez Kérdőív az iskolai (kollégiumi) könyvtárak szakfelügyeletéhez A gei A fenntartó Létszám-adatok képzés Intézménytípus Az intézmény elérhetőségei jellege 1. Azonosító 2. neve 2.1. OM azonosítója 2.2. vezető

Részletesebben

A Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola Könyvtárának éves munkaterve 2017/18-as tanév

A Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola Könyvtárának éves munkaterve 2017/18-as tanév A Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola Könyvtárának éves munkaterve 2017/18-as tanév Az iskolai könyvtár az iskolai nevelő-oktató munka szellemi bázisa. Segíti az iskolai szervezeti és működési szabályzatában

Részletesebben

Az Edutus Főiskola Könyvtára Ü gy r e n d i Sz a b á ly z a t a

Az Edutus Főiskola Könyvtára Ü gy r e n d i Sz a b á ly z a t a 3. sz. melléklet Az Edutus Főiskola Könyvtára Ü gy r e n d i Sz a b á ly z a t a 1. Általános rendelkezések (1) Az Edutus Főiskola (továbbiakban Főiskola) a Szervezeti és Működési Rend (továbbiakban SZMR)

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV-15-0004. 1. A verseny meghirdetője: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató

Részletesebben

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király

Részletesebben

Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből

Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből Készítette: Fülep Ádám EKE Tittel Pál Könyvtár, szaktájékoztató Neveléstudományi Doktori Iskola, II. évf. hallgató Eger, 2016. Dr. Kovács

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok. - Intézményi adatok. - A legfontosabb működési feltételek

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok. - Intézményi adatok. - A legfontosabb működési feltételek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok - Intézményi adatok - A legfontosabb működési feltételek - A könyvtár bélyegzői - Az intézmény típusa és helye a könyvtári rendszerben

Részletesebben

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN NTERNATIONAL VISEGRAD FUND CONTINENT-PH Kft. EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZA A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN Nemzetközi tudományos konferencia

Részletesebben

Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói

Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói Szakszolgálati feladatellátásunk a számadatok tükrében Baranya Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat I. A könyvtár általános adatai: Neve: Iskolai és Közművelődési Községi Könyvtár Székhelye: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye, 4533 Sényő, Kossuth. u. 33. Fenntartó neve: Sényő

Részletesebben

A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely

A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely WALDORF HÁZ PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET 1075 Budapest, Asbóth u. 17. Tel.: 1-4610090; 30-3287448; Fax: 1-4136866; E-mail: waldorfhaz@waldorf.hu A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely 2010. január 29-31.

Részletesebben

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÉS A PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE TEHETSÉGGONDOZÓK ÉS VERSENYSZERVEZŐK MUNKACSOPORTJÁNAK II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA 2005. május 18 20.

Részletesebben

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről Beszámoló a 2017. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2017-ben kilencedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most

Részletesebben

Szakmai beszámoló Kapcsolat könyvtár együttműködés: felelősséggel a sikeres közösségekért

Szakmai beszámoló Kapcsolat könyvtár együttműködés: felelősséggel a sikeres közösségekért Szakmai beszámoló Kapcsolat könyvtár együttműködés: felelősséggel a sikeres közösségekért A Magyar Könyvtárosok Egyesületének 48. Vándorgyűlése Veszprém, 2016. július 7-9. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete

Részletesebben

I. A Szent István Egyetem

I. A Szent István Egyetem I. A Szent István Egyetem REKTORI KÖSZÖNTŐ 2000-ben - több, korábban önálló egyetem és főiskola integrációjával - létrehozott egyetemünk névadójára, államalapító Szent István királyunkra az egész ország

Részletesebben

A Veszprém Megyei Levéltár Szakkönyvtárának gyűjtőköri szabályzata

A Veszprém Megyei Levéltár Szakkönyvtárának gyűjtőköri szabályzata A Veszprém Megyei Levéltár Szakkönyvtárának gyűjtőköri szabályzata I. Az állománygyarapítás módja 1. A szakkönyvtár gyűjtőkörét és az állománygyarapítás módját a könyvtári szabályzatban megfogalmazott

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR HÁLÓZATI KÖNYVTÁR MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR HÁLÓZATI KÖNYVTÁR MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR HÁLÓZATI KÖNYVTÁR MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Miskolc, 2016. A MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR HÁLÓZATI KÖNYVTÁR MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI

Részletesebben

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK JUTÁI AMflC-^ NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK -KÜLGAZDASÁG Egyensúly, növekedés, külgazdasági deficit TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK Kitekintés: Németország, Nagy-Britannia Szállítási logisztika Összehasonlítópolitikai

Részletesebben

Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet Könyvtára Működési Szabályzata, 2001. A pedagógiai szakkönyvtár gyűjtőköri szabályzata

Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet Könyvtára Működési Szabályzata, 2001. A pedagógiai szakkönyvtár gyűjtőköri szabályzata A pedagógiai szakkönyvtár gyűjtőköri szabályzata A Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet Könyvtára állományának gyűjtését, állományalakítását az alábbiak szerint kell végezni. 1./ A könyvtár feladataival összefüggő

Részletesebben

Könyvtárhasználat. Szerző: Sallai András, 2010 Sallai András 2010

Könyvtárhasználat. Szerző: Sallai András, 2010 Sallai András 2010 Könyvtárhasználat Szerző: Sallai András, 2010 Sallai András 2010 Ez a mű Creative Commons Nevezd meg!-ne add el!-így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt van. A licenc szövegének megtekintéséhez látogasd

Részletesebben

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több

Részletesebben

ÖSSZEHASONLÍTÓ KÖNYVTÁRTUDOMÁNY

ÖSSZEHASONLÍTÓ KÖNYVTÁRTUDOMÁNY ÖSSZEHASONLÍTÓ KÖNYVTÁRTUDOMÁNY A MKOT és a MKOF szervezésében megvalósuló könyvtárosképző tanfolyamok bemutatása Összeállította: Molnár Andrea Informatikus-könyvtáros MA Wlassics Gyula (1852-1932) miniszter

Részletesebben

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA Pályázati szakmai beszámoló az NKA Múzeumi Szakmai Kollégium 3508 altéma kódszámú kiírására NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum. Költségvetési alapokmánya. 2008. évre

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum. Költségvetési alapokmánya. 2008. évre A Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum Költségvetési alapokmánya 2008. évre Fejezet száma, megnevezése: XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium Szektor: 1051 Cím / alcím: 300 PIR törszszám: 329134 Intézmény

Részletesebben

A Nyugat-magyarorsz. magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk Szolgáltat. ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE)

A Nyugat-magyarorsz. magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk Szolgáltat. ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE) A Nyugat-magyarorsz magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk nyvtári hálózatah Szolgáltat ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE) Központi KönyvtK nyvtárában Tompa Mónika Informatikus könyvtáros

Részletesebben

Oktatást és tanulást támogató elektronikus Szakkönyvtári Partner Portál (e-szapport)

Oktatást és tanulást támogató elektronikus Szakkönyvtári Partner Portál (e-szapport) Partner Portál??? Üzleti alapú Szolgáltatás alapú (Szolgáltatók és szolgáltatások összegyűjtése az használók segítségére) A konzorcium Eszterházy Károly Főiskola (konzorciumvezető) Egri Hittudományi Főiskola

Részletesebben

Online tartalmak konzorciumi beszerzése

Online tartalmak konzorciumi beszerzése Online tartalmak konzorciumi beszerzése Lencsés Ákos Sütő Péter 2018. október 10. A konzorciumi beszerzés szempontjai könyvtári oldalról A konzorciumalapítás szempontja lehet: földrajzi elhelyezkedés;

Részletesebben

Használói elégedettségvizsgálat 2014.

Használói elégedettségvizsgálat 2014. Használói ségvizsgálat 2014. Könyvtárunk MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszerének megfelelően látogatóink könyvtárhasználati szokásait és ségét vizsgáltuk kérdőív segítségével. Az összehasonlíthatóság

Részletesebben

A Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ főbb feladatai a 2018/2019-es tanévben

A Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ főbb feladatai a 2018/2019-es tanévben A Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ főbb feladatai a 2018/2019-es tanévben Kállay Attiláné mb. főosztályvezető Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ Szaktanácsadói ellátottság

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

EGER ÉS KÖRNYÉKE ISKOLAI KÖNYVTÁROSAINAK 4. KONFERENCIÁJA

EGER ÉS KÖRNYÉKE ISKOLAI KÖNYVTÁROSAINAK 4. KONFERENCIÁJA EGER ÉS KÖRNYÉKE ISKOLAI KÖNYVTÁROSAINAK 4. KONFERENCIÁJA ÉLETPÁLYAMODELL EGY GYAKORLÓISKOLAI KÖNYVTÁROSTANÁR SZEMÉVEL ALBERT ANIKÓ KÖNYVTÁROSTANÁR EGER, 2014. DECEMBER 4. Fotó: Pataki István 2 A KÖNYVTÁR

Részletesebben

Időpontja: 2013. március 27-29.

Időpontja: 2013. március 27-29. AZ OSZMI szervezésében a közgyűjteményekben dolgozó múzeumpedagógusok részére múzeumpedagógia a társművészetek tükrében című szakmai továbbképzés című, az NKA által támogatott 3504/01374 azonosító számú

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

A 2015/2016-os és a 2016/2017-es tanévben végzett nyolcadikos tanulóink tanulmányi eredményei a középiskolák 9. és 10. évfolyamán

A 2015/2016-os és a 2016/2017-es tanévben végzett nyolcadikos tanulóink tanulmányi eredményei a középiskolák 9. és 10. évfolyamán Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200232 Levelezési cím: H - 4400 Nyíregyháza, Gomba utca 7. Telefon és Fax: +36(42)406-079/18; E-mail: info@bethleniskola.hu

Részletesebben

Könyvtári munkaterv. 2015/2016. tanév

Könyvtári munkaterv. 2015/2016. tanév Könyvtári munkaterv 2015/2016. tanév Olvassunk tehát minél többet, hiszen az irodalom az örökkévalóság távcsöve: felébreszti bennünk létünk rejtett erőit, amelyek átsegítenek minket sorsunk nagy viharain

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Egyházi Könyvtárak Egyesülése 1085 Budapest, Üllői út 24. 20/824 38 81 gabriella.hubert@lutheran.hu Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Örökségünk jövője - A 21. század kihívásai a muzeális

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A Közgyűlés VII-107/14.49/016. számú határozatának. melléklete Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU E l ő t e r j e s z t é s Dorog Város Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

Egy könyvtár három alapfunkció. Dippold Péter

Egy könyvtár három alapfunkció. Dippold Péter Egy könyvtár három alapfunkció Dippold Péter A Központi Könyvtár hármas funkciója Közkönyvtárként feladatait a 1997. CXL. törvény határozza meg Országos szakkönyvtár feladatait a 30/2014. EMMI rendelet

Részletesebben

A Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola Könyvtárának éves munkaterve 2018/19-es tanév

A Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola Könyvtárának éves munkaterve 2018/19-es tanév A Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola Könyvtárának éves munkaterve 2018/19-es tanév Az iskolai könyvtár az iskolai nevelő-oktató munka szellemi bázisa. Segíti az iskolai szervezeti és működési szabályzatában

Részletesebben

Tudásbázis és disszemináció a Nyugat-magyarországi régióban az oktatás hatékonyságának javítására

Tudásbázis és disszemináció a Nyugat-magyarországi régióban az oktatás hatékonyságának javítására Tudásbázis és disszemináció a Nyugat-magyarországi régióban az oktatás hatékonyságának javítására Barki Katalin projektmenedzser bkati@sek.nyme.hu A pályázati program "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 8. sz. melléklete AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2016.

Részletesebben

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Tudnivalók: DIÁKOKNAK A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések Ha a tanuló a nyolc évfolyamos általános iskola elvégzése esetén 17., gimnázium

Részletesebben

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló Beszámoló Taggyűlés Szegeden szakmai előadással és virágokkal 2018. március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet 2017. évi Beszámoló Taggyűlésére: - a NŐNAP alkalmával, virággal köszöntöttük a női

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

A VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAMJA. Továbbképzési időszak:

A VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAMJA. Továbbképzési időszak: A VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAMJA Továbbképzési időszak: 2019.09.01 2024.08.31 1 A továbbképzési program elkészítésénél figyelembe vett jogszabályok:

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

Tervek és tények. Hagyományok és kihívások IV

Tervek és tények. Hagyományok és kihívások IV Tervek és tények Az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálat kulturális szakembereinek képzése a szolgáltatások fejlesztése érdekében című TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0007 pályázat eredményei Hagyományok és kihívások

Részletesebben

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

Részletesebben

Beszámoló a Városközponti Főigazgatóság, Kossuth Lajos Általános Iskola, Győr Könyvtárának munkájáról 2012.

Beszámoló a Városközponti Főigazgatóság, Kossuth Lajos Általános Iskola, Győr Könyvtárának munkájáról 2012. Beszámoló a Városközponti Főigazgatóság, Kossuth Lajos Általános Iskola, Győr Könyvtárának munkájáról 2012. Kossuth Lajos 1802-1894 Kossuthról és koráról minden évben városi vetélkedőt szervezünk Iskolánk

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk. Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.hu Készítette: Percze Szilvia jegyző Nagycenk Nagyközség Önkormányzatánál

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉGEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE, KAPCSOLATTARTÁSÁNAK RENDJE, A PEDAGÓGUSOK MUNKÁJÁNAK SEGÍTÉSÉBEN

Részletesebben

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére Szakmai beszámoló A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok és

Részletesebben

Az oktatási infrastruktúra I

Az oktatási infrastruktúra I Az oktatási infrastruktúra I. 2006. 10. 10. Magyarország megyéinek HI mutatói (2003) (Forrás: Obádovics Cs. Kulcsár L., 2003) Az oktatási rendszer vizsgálata: alapfogalmak SZINTEK (intézmények programok)

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE. Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE. Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án A Képzési és Továbbképzési Intézet (a továbbiakban: KTI) ügyrendjét (a továbbiakban:

Részletesebben

Egyesületi élet. Tisztújítás után az MKE Komárom- Esztergom Megyei Szervezete. V. évfolyam. 3. szám. 2015. március.

Egyesületi élet. Tisztújítás után az MKE Komárom- Esztergom Megyei Szervezete. V. évfolyam. 3. szám. 2015. március. Egyesületi élet Rovatvezető: Kissné Anda Klára kissne.anda.klara@jamk.hu 34/513-678 V. évfolyam 3. szám 2015. március Tisztújítás után az MKE Komárom- Esztergom Megyei Szervezete Kissné Anda Klára Ismét

Részletesebben

SZAKMAI MŰHELYNAP. a nyilvános könyvtárak évi feladatairól. Gosztonyi Enikő Nyíregyháza, február 7.

SZAKMAI MŰHELYNAP. a nyilvános könyvtárak évi feladatairól. Gosztonyi Enikő Nyíregyháza, február 7. SZAKMAI MŰHELYNAP a nyilvános könyvtárak 2018. évi feladatairól Gosztonyi Enikő Nyíregyháza, 2018. február 7. 1 Témáink Ágazatstratégia kidolgozásának kérdései Jogszabályi környezet változásai Beszámoló

Részletesebben

Munkaterv 2018/2019-es tanév. Humán munkaközösség

Munkaterv 2018/2019-es tanév. Humán munkaközösség Munkaterv 2018/2019-es tanév Humán munkaközösség 1.A munkaközösség tagjai: 1.Fábiánné Morvai Dóra 2.Horvátné Baranyai Rita 3.Kapus Ildikó 4.Kobánné Horváth Éva 5.Kovácsné Györke Katalin 6.Látos Jenő 7.Nagy

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:

Részletesebben

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( )

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( ) A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum (1900-1945) Változó életformák régi és új tanulási környezetek ONK, 2013. nov. 7-9., Eger Biró Zsuzsanna Hanna, PhD ELTE PPK Előadás menete Kutatási

Részletesebben

Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ ,

Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ , A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0118 azonosító számú Krúdy A tudatos fejlődés útján a szakképzésben című pályázat Szakmai beszámoló Programelem megnevezése: Kerekasztal a hátrányos helyzetű diákok segítése érdekében

Részletesebben

BGSZC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma 1075 Budapest, Wesselényi utca 38.

BGSZC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma 1075 Budapest, Wesselényi utca 38. Gyűjtőkörök Intézményi ügyek Intézményi alapdokumentumok Fenntartói irányítás Gazdasági Hivatal anyagai Bizonyítvány másolat, másodlat Munkaszerződés és kinevezés módosítás (Munkaügy) Megállapodások, szerződések

Részletesebben

Helyszín, időpont: A találkozót 2000. november 10.-11.-ig rendezzük meg Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnáziumban

Helyszín, időpont: A találkozót 2000. november 10.-11.-ig rendezzük meg Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnáziumban "Konferencia a civilszervezetek és az iskolák együttműködési lehetőségeiről " avagy Kiegészítés vagy kompenzáció? címmel A program célja: Az iskolákkal folytatott sikeres együttműködésünk tapasztalatai

Részletesebben