SAJTÓANYAG. Diabétesz Világnap 2011 eredményei A NEMZETI DIABÉTESZ PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SAJTÓANYAG. Diabétesz Világnap 2011 eredményei A NEMZETI DIABÉTESZ PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁRÓL"

Átírás

1 SAJTÓANYAG Diabétesz Világnap 2011 eredményei A NEMZETI DIABÉTESZ PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁRÓL 2011-ben a korábbi célkitűzéseknek megfelelően immáron négy megye szervezte meg együtt, összefogva a Diabétesz Világnapot, november 26-án. Ezúttal Székesfehérváron. A szakmai konferencián többek közt megvitatták a közelmúltban elfogadott Nemzeti Diabétesz Program által szabott feladatokat. Továbbá ismertették az elmúlt két évben végzett, Európában is egyedülálló vizsgálatok eredményét, mely megállapította: tovább terjed a népbetegség. Ma magas rizikójú személy 46 és fél százaléka cukorbeteg, vagy a diabétesz valamely kormegelőző állapotában van. A Veszprémben tartott sajtótájékoztatón Vándorfi Győző, a Veszprém Megyei Diabétesz Egyesület elnöke összegezte a konferencia által meghatározott feladatokat: sürgette az új magyar egészségügy felépítését, a Findrisk rizikó alapú szűrővizsgálat elindítását minden korcsoportban. A belgyógyász-diabetológus főorvos kitért azon kormányzati intézkedésekre is, melyek elmondása szerint rendkívül hátrányosan érintik a cukorbetegeket. Ilyenek az egy recepten egy hónapra való gyógyszer felírásra vonatkozó korlátozás, a továbbá azon rendelet, mely irreális vizsgálati eredményekhez köti, ki jogosult ingyenesen igénybe venni az OEP által támogatott, új fajta inzulinokat november 26-án a Diabétesz Világnap alkalmából fórumot szervezett Székesfehérváron a veszprémi székhelyű Alapítvány a Cukorbetegekért, Veszprém Megyei Diabetes Egyesület, Fejér Megyei Szent György Kórház, Székesfehérvár Önkormányzata, a Székesfehérvári Első Lions Klub, a szentesi Dr. Bugyi István Kórház, valamint a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet. Az egész napos rendezvényen négy megye- Fejér, Csongrád, Békés és Veszprém megye betegszervezetei, orvosok, nővérek, döntéshozók, és az egészségipar képviselői közösen hallatták hangját a Nemzeti Diabetes Program szellemében. A Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) ajánlása alapján a Világnap témája 2009 és 2013 között a diabétesz oktatása és a megelőzés.

2 2009-ben - a megyék között elsőként Veszprémben tavaly előtt Szentesen, regionális szinten találkoztak az érintett szervezetek, orvosok, gyógyszer gyártók és a betegek, hogy együttesen indítsák el azt az összefogást, képzési, oktatási folyamatot, mely a jövőben jelentősen csökkentené a cukorbetegség súlyos következményei által szenvedők számát. A jövőben szeretnénk évente további két, egy nyugaton és egy keleten fekvő megyékkel bővíteni összefogásunkat ben a Magyar Diabetes Társaság több szakmai szervezet véleményét is kikérve megalkotta a Nemzeti Diabetes Programot. (Megtalálható a Diabetológia Hungarica című lap 2011/3-as supplementumában, valamint a oldalon.) Célunk volt többek között az érintettek megismertetése a Nemzeti Diabetes Program üzeneteivel, illetve a négy megye vállalásainak ismertetése a program kapcsán. Ennek szellemiségéhez több ponton kapcsolódik Székesfehérvár városának egészségügyi programja. Ma világszerte több mint 250 millió cukorbeteg él, és számuk évente 7 millióval növekszik. Magyarországon a lakosság 7,6% cukorbeteg, közülük félmillióan valamilyen gyógyszeres kezelésben részesülnek. A Magyar Diabetes Társaság ben 693 háziorvosi praxis részvételével nemzetközileg validált kérdőív segítségével rizikószűrést végzett, fő bevonásával. A kérdőív értékelése alapján (41%) magas rizikójú személynél vércukor terhelés történt. Az Európában is egyedülálló vizsgálat megállapította, hogy a vércukorterheléssel megvizsgált személyek 46,5 %-ában cukorbetegséget, vagy a diabétesz valamely kormegelőző állapotát derítették fel. Közülük 7,66% bizonyult cukorbetegnek. A következő 15 évben az ötévesnél fiatalabb diabeteses gyermekek száma várhatóan megduplázódik majd, a 15 év alattiak száma pedig mintegy 70%-kal nő. A betegség felismerése, különösen a 2-es típusú kórformában gyakran késik, emiatt az érszövődmények hamarabb kifejlődnek, jelentős egészséghátrányt okozva ban az OEP 174,5 milliárd forintot költött a cukorbetegség és szövődményeinek kezelésére. Ez a GDP 0,65 %-a. A további terjedés csak akkor fordítható vissza, ha késlekedés nélkül nekilátunk az egészséges életmód népszerűsítésének kormányzati és helyi szinten is. Fel kívánjuk hívni a magyar kormány és a helyi döntéshozók figyelmét, hogy hatékony stratégiára és irányelvek megfogalmazására van szükség a cukorbetegség megelőzése, időben való felismerése és

3 megfelelő kezelése érdekében. Az egészségügyben dolgozó szakembereket arra kívánjuk ösztönözni, hogy fejlesszék, bővítsék ismereteiket és a gyakorlatban is alkalmazzák a bizonyítékokon alapuló irányelveket. Jelentős felelősségük van a megelőzésben és a kezelés hatékonyságának fokozásában a betegeknek is! A négy megye összefogásának célja volt, hogy a már említett feladatok terén közelebb hozza egymáshoz, és közös gondolkodásra ösztönözze az egészségügyi szakmát, az ügyben érintett civil szervezeteket, a törvények alkotóit, a médiát, az egészségipart és mindazokat, akik közreműködése előbbre mozdíthatja a cukorbetegség hatékonyabb megelőzését és a betegségteher csökkentését. A rendezvényen neves szakemberek és a betegszervezetek képviselői segítségével taglaltuk a diabetes terjedését, kialakulását, a szövődményektől a megelőzésig, a gondozással kapcsolatos feladatokat és ellátási nehézségeket mind a négy megyében. Diabétesz Világnap 2011 fő megállapításai, teendők a diabétesz helyzet javítására: A Nemzeti diabetes program céljainak megvalósítása, melyet megyei, kistérségi szintre szükséges lebontani, vagy éppen innen felépíteni! Az állam, az orvos szakmai társaságok, a betegszervezetek, a különböző szintű önkormányzatok, az egészségipar és a sajtó szerepe és összefogásuk nélkülözhetetlen. Fontos a források biztosítása! A cukorbetegségre népegészségügyi prioritásként szükséges tekinteni! Az elhízás a cukorbetegség, a cukorbetegség a szív-érrendszeri betegségek előszobája. Mindegyik korán felismerhető, megelőzhető és kezelhető! Új egészségügy felépítése (Semmelweis terv), mely a feladatokhoz szabja az ellátási struktúrát, pontosan meghatározza az ellátási csomagokat és szakmai alapon alakítja ki a beteg utakat! Minőségi alapon történjen az ellátás finanszírozása! Fontos végre felismerni, hogy az egészségügy az egészségiparral együtt fontos jövedelem- és egészségnyereséget termelő ágazat, mely munkahelyeket teremt és a társadalom fejlődésének az egyik alapja. Politikai és társadalmi konszenzus szükséges! A már kipróbált, létező Findrisk rizikó alapú szűrővizsgálat elindítása mielőbb minden korcsoportban, minden háziorvosi praxisban! Ebben felelőssége van az önkormányzatoknak, a háziorvosoknak és betegszervezeteknek is! Több prevenciós akció a közszolgálati médiumokban! A háziorvosi prevenciós és gondozási gyakorlat finanszírozási ösztönzése minőségi indikátorok alapján! Minden cukorbetegnek joga és a korszerű ellátás feltétele az évenkénti, tágított pupilla melletti szemészeti vizsgálat! A szemészeti vizsgálat hozzáférését javítani szükséges!

4 Költséghatékony lehetőség a fundus kamerával végzett szűrővizsgálat telemedicina alapú kiértékeléssel! Minden cukorbetegnek joga és a korszerű ellátás feltétele a lábak évenkénti vizsgálata az érszűkület és a neuropátia korai diagnózisához és kezeléséhez! A felnőtt és gyermek diabetes centrumok interdiszciplináris fejlesztése, ellátás-szervezési funkciókkal való felruházása! A finanszírozási adatok minőségi indikátorokkal való kiegészítése és mérési célokra való felhasználása indokolt! Minden terhes nőnél a terhességi hét között 2 pontos vércukorterhelés elvégzése feltétlenül szükséges! Érdemesnek látszik megvizsgálni egy országos diabétesz ellátási, gondozási modell, pilot vizsgálatként való megszervezését és indítását a négy megyében! Mit kell tennie a cukorbetegnek, hogy elkerülje a szövődményeket? Étkezzen egészségesen! Mozogjon rendszeresen! Ellenőriztesse állapotát rendszeresen! (HbA1c, vesefunkciók, vérzsírok, lábvizsgálat, szemészet) Ellenőrizze magát rendszeresen! (testsúly, vércukor, vérnyomás, lábak) 50 év felett szedjen aszpirint! Ha szükséges szedjen koleszterincsökkentőt! Ne dohányozzon! Amiben segítséget kérünk: Háziorvosok: Szűrővizsgálatok, céltartományon belüli kezelés, a betegségkarrier fontos pontjain diabétesz szakkonzílium kérés Páciensszervezetek: több cukorbeteg megszólítása, páciens oktatás szervezése, megelőzésben való segítség Sajtó: pozitív diabétesz hírek, egészségtudatosság fejlesztése Egészségipar: termék független támogatás folytatása a diabétesz ellátás minden terén Dr. Gyimesi András, a békéscsabai Réthy Pál Kórház Rendelőintézet osztályvezető főorvosának, Prof. Dr. Jermendy György, MDT alelnökének, a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház osztályvezető főorvosának,

5 Dr. Földesi Irén, a szentesi Dr. Bugyi István Kórház osztályvezető főorvosának Dr. Szabó Zoltán, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet belgyógyász főorvosának Dr. Papp András, Semmelweis Egyetem Retina Munkacsoport vezetőjének, a Magyar Retina Társaság titkárának Dr. Karádi Zsuzsa, a Fejér Megyei Szent György Kórház diabetológus főorvosának előadása alapján szerkesztette Dr. Vándorfi Győző a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. Belgyógyászati, Diabetes és Anyagcsere Centrum vezető főorvosa, a MDT vezetőségi tagja Reagálások a cukorbetegeket hátrányosan érintő kormányzati intézkedésekre a beteg és az orvos szemszögéből január 3-án jelent meg a Magyar Közlönyben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) 2/2012 (I.3.) saláta rendelete, melyben három lényeges témakörrel vannak problémáink. Az első témakör az egy recepten egy hónapra való gyógyszer felírásra vonatkozó korlátozás: A cukorbaj krónikus természetű megbetegedés. Bár kétségtelen, hogy az alkalmazandó gyógyszerek köre és dózisa a betegség stádiumától függően változhat, az esetek többségében a gyógyszerszedés tartósan folytatandó. A gyógyszerfelírás egy hónapra történő korlátozása különösen inzulint (is) kapó személyeken feleslegesen növeli a rendelések terheltségét, az orvos, de főleg a betegek elfoglaltságát (havonkénti bejelentkezés a háziorvoshoz, vagy szakorvoshoz, havonkénti patikába járás). A betegek jó része ma már úgysem engedheti meg magának, hogy több nagyértékü gyógyszert egyszerre három hónapra kiváltson. Meggyőződésünk, hogy önmagában nem szolgálja a gondozás hatékonyabbá válását, sőt, elveszi az időt az alaposabb ellenőrzésektől, a kezelési napló(k) áttanulmányozásától. A gyakoribb receptírás nagyobb recept- és nyomtatóigényt is jelent, nem beszélve a minden szinten velejáró adminisztráció növekedésével, mindegyik szintén költségnövelő tényező. Javasoljuk ezért, hogy a krónikus természetű megbetegedésekben szenvedők esetében, amilyen a cukorbetegség is, kerüljön vissza a rendszerbe az egy recepten három hónapra történő felírás engedélyezése. A második témakör a hatóanyag tartalmú gyógyszerrendelés: A hatóanyag alapú receptfelírást, ami egyelőre kísérletképpen, márciustól kezdődően, csak a vérzsír csökkentőkre vonatkozik

6 határozottan ellenezzük. Nem szabad a patikus jogkörévé tenni annak mérlegelését, hogy adott hatóanyag tartalommal melyik készítményt preferálja, mert az eltérő adalékanyagok, stabilizátorok is okozhatnak nem kívánatos reakciókat. A betegek nem egyformán reagálnak a különböző hatóanyagú koleszterin csökkentőkre. Ez a rendelet az orvosi tevékenység leértékelését, fiskális szempontoknak való aláhelyezését jelenti, mely az orvostársadalom újbóli fronton való ellenállását válthatja ki, ugyanúgy, mint az első és a harmadik témakör is. A harmadik témakör az előző kettőnél is nagyobb problémát jelent az inzulinnal kezelt cukorbetegek egy jelentős rétegének. A kérdés megértéséhez néhány alapfogalmat előzően tisztázni szükséges. Ma már az orvos ténykedését alapvetően meghatározzák, az un szakmai ajánlások. Ezek nemzetközi és hazai szinten is rendszeresen kidolgozásra kerülnek, erre a szakmai társaságokat törvény is kötelezi. Ezekben az ajánlásokban csak olyan eljárások szerepelnek, melyek bizonyítottan hatásosak. Az orvostársadalom azt is elfogadja, hogy a bizonyítottan hatásos eljárások közül nem lehet mindent és jelentős mértékben finanszírozni, ennek gátat szab az ország anyagi teljesítőképessége. Ugyanakkor számtalan egészség-közgazdasági vizsgálat alátámasztja, hogy a hatásos eljárások egyben költséghatékonyak is. A cukorbetegségben bizonyított, hogy a jó anyagcserehelyzet jelentősen csökkenti a rettegett és igen drága eljárásokat igénylő szövődmények kialakulását (vakság, érszűkület, stroke, koszorúér betegségek, veseelégtelenség, idegrendszeri betegségek, meddőség, merevedési zavar stb.). A jó anyagcserehelyzet mérésére nemzetközileg elfogadott a vérből kimutatható HbA1c, mely jelképesen a vérvételt megelőző 2-3 hónap átlagos vércukorértékére utal. Nagy nemzetközi vizsgálatok alapján bizonyított, hogy a tartósan 7% alatti HbA1c érték esetén a fenti szövődmények előfordulása sokkal ritkább. Ugyanakkor ez az egyes betegre csak átlagban igaz, a fiatal, hosszú betegségtartamra számítható betegeknél ennél szigorúbb (6%) érték elérésére van szükség, míg az idősebb, már szövődménnyel, vagy súlyosabb társbetegségben is szenvedő betegnél a kritérium sokkal enyhébb (8%). Így a Magyar Diabetes Társaság (MDT) 2011-es ajánlása is elérendő céltartományról (6-8% HbA1c) és nem célértékről (7%) beszél. Magyarországon a HbA1c meghatározást az OEP 3 havonta finanszírozza, így optimális esetben is többnyire csak 3 ízben juthat a beteg egy ilyen vizsgálathoz (a legtöbb laborban előjegyzéskérés, a beteg egyéb elfoglaltságai nem teszik lehetővé az évi 4x mérést). Ma a világ fejlett országaiban (ebben a kategóriában mi is ide tartozunk) az inzulinok két nagy csoportja érhető el. Az egyik az un. hagyományos, humán inzulinok, a másik a modern, analóg inzulinok. Minkét inzulinféleséggel elérhető a fent említett 6-8% HbA1c céltartomány. A modern, analóg inzulinok alkalmazása mellett sokkal kevesebb a kóros vércukoresés (hipoglikémia) fordul

7 elő, mely akár eszméletvesztéshez is vezethet. A másik előnyük a könnyebb életvitel. A hagyományos inzulinok mellett pontos napirend betartása szükséges. A leggyakrabban alkalmazott napi 4x inzulin kezelés esetén az inzulin beadásnak mindig adott időpontban kell történnie, az inzulin beadás után fél órával étkezhet a beteg, a háromszori főétkezés mellett szintén adott időpontban kis étkezésekre (tízórai, uzsonna, utóvacsora) is szükség van, éppen a kóros vércukoresések elkerülése miatt. A modern inzulinok mellett elég a 3x étkezés, az étkezések időpontjában adható az inzulin, a négy inzulin közül csak a lefekvés előttinek kell adott időpontban történnie. A NEFMI rendelete sajnálatos módon nem veszi figyelembe a legújabb nemzetközi és hazai ajánlásokat a 6-8% HbA1c céltartomány vonatkozásokban. A rendelkezés azt tartalmazza, hogy a betegnek évente 2x 7% alatti kell, legyen a HbA1c értéke, ahhoz, hogy finanszírozza a modern inzulinkezelést. Ez a betegek jelentős számánál nem teljesíthető és sokaknál nincs szükség, sőt egyenesen káros a 7% alatti HbA1c tartós elérése. Mi tegyen az orvos és a beteg, ha a modern inzulinkezeléssel a korában magas, mondjuk 9-10% HbA1c-t sikerült 7-7,5% közé leszorítani a hagyományos inzulinkezelésről a modernre váltással? Térjünk vissza oda, ahonnan elindultunk? Hogy fogja ezt az orvos a betegének elmagyarázni? Kétségkívül ma több beteg részesül modern inzulinkezelésben, akiknél 8% c felett van a HbA1 érték, nekik a hagyományos inzulin is megfelelő lenne, életmódjukkal is tudnának ehhez alkalmazkodni és jelentős összegeket lehetne megtakarítani. A kórházunk Belgyógyászati, Diabetes és Anyagcsere Centrumának munkatársai már régóta hirdetik ezt a szemléletet. Az orvosokat meg lehet győzni, vagy szükség esetén szakmailag korrekt finanszírozási rendlettekkel rá lehet szorítani arra, hogy a kétszer olyan drága modern inzulinkezelést nem lehet és nem is érdemes minden betegnél alkalmazni. Különösen sajnálatos, hogy a rendelet előtt az eddigi szokásos egyeztetés a szakmai kollégiummal és a MDT-vel ezúttal elmaradt. Miért ez a nagy rohanás, mely jelentős kárt okoz értelmes célok és eszközök kidolgozásában és elfogadtatásban? A szakma pedig számított erre, hiszen például az inzulin pumpa finanszírozási rendeletének megalkotásánál a múlt évben konszenzus volt elérhető. Itt a célértéket 8% HbA1c-ben határoztuk meg közösen a finanszírozóval. A szakma is tisztában van azzal, hogy a lehetőségek nem korlátlanok és kitartó kommunikációval, mely elsősorban a szervezett és a finanszírozott betegoktatásban kellene megnyilvánulni, a betegek együttműködését is el lehet és szükséges elérni. Ma a világon minden törekvés a betegek oktatására, az önmenedzselés elérésére irányul a rohamosan szaporodó számú krónikus betegségek területén, ahova a cukorbetegség is tartozik. A betegoktatás, mely a korszerű gondozás része a bizonyítottan hatékony gyógyszereléssel együtt sokkal olcsóbb, mint a szövődmények kezelése.

8 Dr. Vándorfi Győző Reichardt Béláné Takács-Pintér Bernadett Magyar Diabetes Társaság Alapítvány a cukorbetegekért Veszprém Megyei Diabetes Egyesület képviseletében A Diabétesz Világnap történetéről, célkitűzéseiről, nemzetközi és hazai eseményeiről még többet megtudhat: linkre kattintva! Ugyaninnen több Világnapi illusztrációra alkalmas plakát letölthető.

együtt erősebbek vagyunk program

együtt erősebbek vagyunk program Ko Zvetlen lakossági kommunikáció tudomány kiadó együtt erősebbek vagyunk program - 120 - Mi a program célja? Az Együtt erősebbek vagyunk program célja, hogy felhívja a diabéteszgondozásban résztvevők

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

A 2-es típusú cukorbetegség

A 2-es típusú cukorbetegség A 2-es típusú cukorbetegség tablettás kezelése DR. FÖLDESI IRÉN, DR. FARKAS KLÁRA Az oktatóanyag A MAgyAr DiAbetes társaság vezetôsége Megbízásából, A sanofi támogatásával készült készítette A MAgyAr DiAbetes

Részletesebben

A háziorvosi szolgálatok indikátor alapú teljesítményértékelési rendszerének változásai, eredményei

A háziorvosi szolgálatok indikátor alapú teljesítményértékelési rendszerének változásai, eredményei A háziorvosi szolgálatok indikátor alapú teljesítményértékelési rendszerének változásai, eredményei Dr. Kőrösi László (Országos Egészségbiztosítási Pénztár) 1. Bevezetés, célok A háziorvosi és házi gyermekorvosi

Részletesebben

DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL

DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL 1 DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL FELMÉRÉS 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK KÖRÉBEN Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ), a NOVARTIS támogatásával KINCSES JÁNOS a MACOSZ elnöke 2010. januárjában

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG. Háziorvosi Munkacsoport. Háziorvosi Nővér Akadémia. Balatonalmádi, 2012. november 17. Partner Tájékoztató

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG. Háziorvosi Munkacsoport. Háziorvosi Nővér Akadémia. Balatonalmádi, 2012. november 17. Partner Tájékoztató MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport Háziorvosi Nővér Akadémia Balatonalmádi, 2012. november 17. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja,

Részletesebben

XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja

XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja Wimbledon terem 12.00-13.30: Ebéd 13.30-13.50: Megnyitó 2015. március 12. (csütörtök) 13.50-14.20: Plenáris ülés - Új antidiabetikumok alkalmazása 1-es

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY Kockázat alapú cukorbeteg szűrés indul Magyarországon idén

SAJTÓKÖZLEMÉNY Kockázat alapú cukorbeteg szűrés indul Magyarországon idén SAJTÓKÖZLEMÉNY Kockázat alapú cukorbeteg szűrés indul Magyarországon idén A cukorbetegség exponenciálisan növekvő előfordulású, az érintettek számát tekintve népbetegség, gyakoriságából, fennállásának

Részletesebben

Diabétesz Világnap 2011 Székesfehérvár

Diabétesz Világnap 2011 Székesfehérvár Diabétesz Világnap 2011 Székesfehérvár 2011. november 26. Székesfehérvár, Szent István Művelődési Ház A Diabétesz Világnapról A Diabétesz Világnapot minden évben november 14 én ünnepeljük. Ezen a napon

Részletesebben

Ambuláns betegoktatás, egy reményteljes jobb életminőségért

Ambuláns betegoktatás, egy reményteljes jobb életminőségért Ambuláns betegoktatás, egy reményteljes jobb életminőségért IX. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2012. Szeptember 13-15. Balatonfüred Konczné Molnár Ibolya Diabetologia szakápoló, Karcag A diabetes

Részletesebben

Dr. Schiszler István igazgató XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata

Dr. Schiszler István igazgató XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata igazgató XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Szakorvosi rendelési idő: 14 óra Dietetikai tanácsadás: 4 óra Szakasszisztensi tanácsadás 6 óra Gondozott betegek száma: 1793 Éves esetszám: 4391

Részletesebben

Távdiagnosztika és konzultáció -Távgondozás háziorvosok és szakorvosok együttműködésével az EFOP projekt keretében

Távdiagnosztika és konzultáció -Távgondozás háziorvosok és szakorvosok együttműködésével az EFOP projekt keretében Távdiagnosztika és konzultáció -Távgondozás háziorvosok és szakorvosok együttműködésével az EFOP 1.9.6-16 projekt keretében Dr. Margitai Barnabás - Dr. med. habil Kósa István BALATONFÜRED, 2018. SZEPTEMBER

Részletesebben

93/2018. (IV.24.) határozat 1. melléklete:

93/2018. (IV.24.) határozat 1. melléklete: 93/2018. (IV.24.) határozat 1. melléklete: Tájékoztatós információk a háziorvosi feladat ellátásról a 2017-es évről Dr. Jambrikné Dr. Takács Imola Munkánk része a primer és szekunder prevenció, akut és

Részletesebben

STRUKTURÁLT BETEGOKTATÁS BEVEZETÉSE ÉS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE DIABETOLÓGIAI OSZTÁLYON

STRUKTURÁLT BETEGOKTATÁS BEVEZETÉSE ÉS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE DIABETOLÓGIAI OSZTÁLYON STRUKTURÁLT BETEGOKTATÁS BEVEZETÉSE ÉS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE DIABETOLÓGIAI OSZTÁLYON DR. TURBUCZ PIROSKA NEVES BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM 2015 A SZERVEZETI EGYSÉG BEMUTATÁSA PEST MEGYEI FLÓR FERENC KÓRHÁZ I.BELGYÓGYÁSZAT

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

Folyamat-optimalizálás az egészségügyben

Folyamat-optimalizálás az egészségügyben Folyamat-optimalizálás az egészségügyben Dr. Kósa István egyetemi docens Pannon Egyetem, Egészségügyi Informatikai Kutató- Fejlesztő Központ, Veszprém Innovációs Konferencia, Veszprém 2011. Március 30.

Részletesebben

Cukorbetegként is stabilan két lábon

Cukorbetegként is stabilan két lábon Cukorbetegként is stabilan két lábon Sipos-Kolarovszki Erzsébet Diabetológiai szakápoló Varga Tünde Emese Intézetvezető főnővér XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Balatonfüred, 2018. Cukorbetegség

Részletesebben

Fourmed Kft. Gyógyház 8200 Veszprém Ádám Iván u. 1. Telefon: 88/421-217, 421-251, 564-180, 564-181 e-mail: fourmed@vnet.hu

Fourmed Kft. Gyógyház 8200 Veszprém Ádám Iván u. 1. Telefon: 88/421-217, 421-251, 564-180, 564-181 e-mail: fourmed@vnet.hu Gyógyház, ahol valóban Ön a fontos! Fourmed Kft. Gyógyház 8200 Veszprém Ádám Iván u. 1. Telefon: 88/421-217, 421-251, 564-180, 564-181 e-mail: fourmed@vnet.hu www.fourmed.hu A legjobb befektetés az egészség!

Részletesebben

Abbott Laboratories Kft. szimpózium Diabeteses dyslipidaemia - új evidenciák a teljes lipidkontrollért Előadó: Prof. Dr.

Abbott Laboratories Kft. szimpózium Diabeteses dyslipidaemia - új evidenciák a teljes lipidkontrollért Előadó: Prof. Dr. Előzetes program 2011. június 3., péntek 13.30 14.00 Megnyitó Zsigó Róbert, Baja város polgármestere Dr. Vácity József, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus

Részletesebben

SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram

SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Dr. Margitai Barnabás Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Projektmenedzsment Szervezet Vezető DEMIN 2016. május 27. Svájci Hozzájárulás Tematikus Prioritásai

Részletesebben

A 2-es típusú cukorbetegség. inzulinkezelése

A 2-es típusú cukorbetegség. inzulinkezelése A 2-es típusú cukorbetegség inzulinkezelése DR. FÖLDESI IRÉN, DR. FARKAS KLÁRA SAN_MTD fuzet 200x200_Feltolteni_FF.indd 46 A 2-es típusú cukorbetegség diétával, mozgással, testsúlycsökkentéssel és tablettákkal

Részletesebben

Hidvégi Annamária. 77 Elektronika Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 98. Tel.: +36 (1) 206-1480 Fax: +36 (1) 206-1481 http://www.e77.

Hidvégi Annamária. 77 Elektronika Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 98. Tel.: +36 (1) 206-1480 Fax: +36 (1) 206-1481 http://www.e77. Hidvégi Annamária 77 Elektronika Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 98. Tel.: +36 (1) 206-1480 Fax: +36 (1) 206-1481 http://www.e77.hu Öregedő és fogyó népesség Fogyó családok Növekvő számú válás Csökkenő

Részletesebben

Laboratóriumi vizsgálatok összehasonlító elemzése 2010-2013

Laboratóriumi vizsgálatok összehasonlító elemzése 2010-2013 Laboratóriumi vizsgálatok összehasonlító elemzése 2010-2013 dr. Kramer Mihály tanácsadó Magyar Diagnosztikum Gyártók és Forgalmazók Egyesülete (HIVDA) 2014.08.30 MLDT 57 Nyíregyháza 1 Célkitűzések Négy

Részletesebben

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017.

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. Pécsvárady Zsolt Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Központi Rizikófelmérési Kérdőív 2012-2016. évi eredmények, és a visszérbetegség kockázat összefüggésének

Részletesebben

Részletesebb előzetes program március 8. csütörtök

Részletesebb előzetes program március 8. csütörtök Részletesebb előzetes program 2018 2018. március 8. csütörtök Wimbledon terem 13.30 13.45: Megnyitó: Dr. Dávid Gyula, veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, Dr. Gaál Zsolt, Kelet-Magyarország képviseletében,

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Homonnai Balázs ACNIELSEN Programstatisztika 2010-2011-2012 Összesen 528 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 191 o 2012:

Részletesebben

Dr.Varga Annamária belgyógyász, diabetológus

Dr.Varga Annamária belgyógyász, diabetológus Dr.Varga Annamária belgyógyász, diabetológus A szénhidrát-, a zsír-, a fehérje és a nukleinsav-anyagcsere komplex zavara Oka: a hasnyálmirigyben termelődő - inzulin hiánya - a szervezet inzulinnal szembeni

Részletesebben

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén Dr. Sárkány Csaba háziorvos, üzemorvos MIÉRT? TÉNYEK, SZÁMOK,

Részletesebben

Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása

Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása Vincze Ferenc, Bárdos-Csenteri Orsolya, Kovács Nóra, Nagy Attila, Poráczkiné Pálinkás Anita, Szőllősi Gergő József, Vinczéné Sipos Valéria,

Részletesebben

Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28.

Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Öngyógyító Lenti Kistérség Egészségfejlesztés az összefogás erejével Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Összefogás - Együttműködés Egészségügyi kormányzat OEFI

Részletesebben

Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért

Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért Kedvezményezett neve: Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi íoktatókórház A projekt címe: Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért A pályázat azonosító száma: TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0016

Részletesebben

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001

Részletesebben

Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében

Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében Dr. Bicsák Krisztina mb. főosztályvezető Népegészségügyi Főosztály Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014. február 26. Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében EFI-k elhelyezkedése

Részletesebben

Fekete László Zsoltné XX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia Balatonfüred 2018.szept

Fekete László Zsoltné XX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia Balatonfüred 2018.szept Fekete László Zsoltné XX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia Balatonfüred 2018.szept. 19-21. Diabeteszes betegeket megtanítsuk az ÖNMENEDZSELÉSRE A kezelés irányítása a napi rutin során! - önálló

Részletesebben

A SZAKDOLGOZÓ, MINT MENEDZSER A CUKORBETEGEK GONDOZÁSÁBAN

A SZAKDOLGOZÓ, MINT MENEDZSER A CUKORBETEGEK GONDOZÁSÁBAN A SZAKDOLGOZÓ, MINT MENEDZSER A CUKORBETEGEK GONDOZÁSÁBAN Kolarovszki Erzsébet Sándor Attiláné Varga Tünde Emese Dr. Fehér Zsuzsánna XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat A 2-ES TÍPUSÚCUKORBETEGSÉG

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján Lobbista neve: VAJDA ANDRÁS Lobbiigazolvány sorszáma: 07325 A tájékoztató időszaka: 2009. III. negyedév 1. A lobbitevékenységgel érintett

Részletesebben

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12. VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel

Részletesebben

EGÉSZSÉGSZERVEZÉS FEJLESZTÉSEI A GYAKORLATI TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN KONFERENCIA EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT PROJEKT

EGÉSZSÉGSZERVEZÉS FEJLESZTÉSEI A GYAKORLATI TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN KONFERENCIA EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT PROJEKT EGÉSZSÉGSZERVEZÉS FEJLESZTÉSEI A GYAKORLATI TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN KONFERENCIA EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT PROJEKT 2015.11.27. TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001 Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi

Részletesebben

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,

Részletesebben

Az alábbiakban megjelölt akkreditált helyen letöltendő gyakorlatok időtartama, alapszakvizsgák szerint:

Az alábbiakban megjelölt akkreditált helyen letöltendő gyakorlatok időtartama, alapszakvizsgák szerint: A Debreceni Egyetemen a belgyógyász, csecsemő-és gyermekgyógyász, vagy háziorvos szakorvosok által megszerezhető diabetológiai licenc képzési követelményei és feltételei (2014. évtől kezdődően) A képzés

Részletesebben

oktatásuk jelentősége és

oktatásuk jelentősége és Cukorbetegek állapotfelmérése, oktatásuk jelentősége és eredményessége az intézeti kardiológiai rehabilitáció során Simon Éva 1, Huszáros Bernadatt 1, Simon Attila 2, Veress Gábor2, Bálint Beatrix 3, Kóródi

Részletesebben

Dr. Üveges Szilvia Egészségügyi Kft. Mobil szűrőprogramok

Dr. Üveges Szilvia Egészségügyi Kft. Mobil szűrőprogramok Dr. Üveges Szilvia Egészségügyi Kft. Mobil szűrőprogramok Az egészséges életmód jóval drasztikusabban csökkenti egy krónikus betegség kialakulásának kockázatát, mint azt eddig feltételezték: az egészségtelen

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Balatonalmádi, 2012. november 16-17. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, az AAC

Részletesebben

A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke

A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke dr. Nagy Attila, Csenteri Orsolya, Szabó Edit, Ungvári Tímea, dr. Sándor János DE OEC Népegészségügyi Kar DEBRECENI

Részletesebben

Öt éves szervezési tapasztalatok és eredmények az emlőszűrés területén

Öt éves szervezési tapasztalatok és eredmények az emlőszűrés területén Öt éves szervezési tapasztalatok és eredmények az emlőszűrés területén Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely Makó Gyurisné Pethő Zsuzsanna és Makay Anikó. 1 Szervezett emlőrák-szűrés

Részletesebben

Szolnok. VII. Kelet- Magyarországi Diabétesz hétvége. Szolnok, 2011. szeptember 29 október 1.

Szolnok. VII. Kelet- Magyarországi Diabétesz hétvége. Szolnok, 2011. szeptember 29 október 1. Szolnok VII. Kelet- Magyarországi Diabétesz hétvége Szolnok, 2011. szeptember 29 október 1. VII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége Szolnok, 2011. szeptember 29 október 1. TUDOMÁNYOS PROGRAM 2011. szeptember

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az

Részletesebben

KÖZPONTBAN A GYERMEK

KÖZPONTBAN A GYERMEK KÖZPONTBAN A GYERMEK Térségi ellátás és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Észak- közép- magyarországi térség Korszerű terhesgondozás Dr. Bálint Koppány Korszerű terhesgondozás A terhesgondozás célja:

Részletesebben

A HÁZIORVOSI SZOLGÁLATOK INDIKÁTOR ALAPÚ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSE 2014. ÁPRILISTÓL Felnőtt és Vegyes praxisok

A HÁZIORVOSI SZOLGÁLATOK INDIKÁTOR ALAPÚ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSE 2014. ÁPRILISTÓL Felnőtt és Vegyes praxisok A HÁZIORVOSI SZOLGÁLATOK INDIKÁTOR ALAPÚ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSE 2014. ÁPRILISTÓL Felnőtt és Vegyes praxisok Az alábbiakban megpróbáljuk érthetően leírni, hogy az egyes szakmai indikátorok mit jelentenek

Részletesebben

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság

Részletesebben

Caronax - 4 féle gombakivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő

Caronax - 4 féle gombakivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő Caronax - 4 féle gombakivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő Tisztelettel köszöntöm a kedves érdeklődőt! A Max-Immun Kft. 2013 júliusában bízta meg cégünket az angliai székhelyű Bujtar Medical Ltd.-t (Company

Részletesebben

GNTP. Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport. Kérdőív Értékelő Összefoglalás

GNTP. Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport. Kérdőív Értékelő Összefoglalás GNTP Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport Kérdőív Értékelő Összefoglalás Választ adott: 44 fő A válaszok megoszlása a válaszolók munkahelye szerint Személyre szabott orvoslás fogalma Kérdőív meghatározása:

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés 2012. július 2013. július A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja projekt keretében szakemberek 2010 és 2020

Részletesebben

Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke

Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2014. november 28-án 10.00-14.00 óra között, a Stefánia Palotában kerül sor. A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak, hiszen európai

Részletesebben

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP S Z E G E D, 2 01 2. O K T Ó B E R 1 2 1 3. PROGRAM

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP S Z E G E D, 2 01 2. O K T Ó B E R 1 2 1 3. PROGRAM VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP S Z E G E D, 2 01 2. O K T Ó B E R 1 2 1 3. SZTE JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT 6722 SZEGED, ADY TÉR 10. PROGRAM ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A KONGRESSZUS ÉS AZ OKT.

Részletesebben

2. Hatályát veszti az R. 25. (11) bekezdése.

2. Hatályát veszti az R. 25. (11) bekezdése. 50714 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 71. szám Az emberi erőforrások minisztere 31/2013. (IV. 30.) EMMI rendelete a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek

Részletesebben

Összekapcsolt adatok alkalmazhatósága a kistérségi egészségfejlesztési tevékenység során

Összekapcsolt adatok alkalmazhatósága a kistérségi egészségfejlesztési tevékenység során Összekapcsolt adatok alkalmazhatósága a kistérségi egészségfejlesztési tevékenység során Gyurisné Pethő Zsuzsanna. programigazgató 2016. szeptember 14. A szervezet bemutatása 2008 - Hódmezővásárhely Megyei

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között

A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között Prof. Dr. Kiss István Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége SZÉNP Programtanácsának elnöke 1 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI

Részletesebben

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei Pádár Katalin Programstatisztika 2010-2011 Összesen 332 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 192 1 229 616 átfogó vizsgálat

Részletesebben

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Vezető betegségek Magyarországon Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Megválaszolandó Kérdések Melyek azok a betegségek amelyek a ranglistát vezetik? Mennyire vagyunk felelősek

Részletesebben

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye 2014. október 10-11.

Részletesebben

VASTAGBÉLSZŰRÉS CSONGRÁD MEGYÉBEN TÁMOP A-13/ PROJEKT

VASTAGBÉLSZŰRÉS CSONGRÁD MEGYÉBEN TÁMOP A-13/ PROJEKT VASTAGBÉLSZŰRÉS CSONGRÁD MEGYÉBEN TÁMOP 6.1.3.A-13/1-2013-0001 PROJEKT 2015.06.11. DR. KOVÁCS RITA SZAKMAI KOORDINÁTOR A PROJEKT KÖZVETLEN CÉLKITŰZÉSE Az alprojekt rövid és hosszú távú céljai Kommunikációs

Részletesebben

Eredmények és lehetőségek a háziorvosi kardiovaszkuláris prevencióban. Dr. Papp Renáta (Országos Alapellátási Intézet)

Eredmények és lehetőségek a háziorvosi kardiovaszkuláris prevencióban. Dr. Papp Renáta (Országos Alapellátási Intézet) Eredmények és lehetőségek a háziorvosi kardiovaszkuláris prevencióban. Dr. Papp Renáta (Országos Alapellátási Intézet) Háttér Hazánkban a születéskor várható élettartam bár 6,05 évvel (férfiak), illetve

Részletesebben

Gyógyszerészi gondozás beadandó projekt feladat október 10.

Gyógyszerészi gondozás beadandó projekt feladat október 10. Gyógyszerészi gondozás beadandó projekt feladat 2016. október 10. Projekt feladat célja Gyógyszerelési áttekintés keretében, valós élethelyzeten alapuló gyógyszerelési probléma feltárása, intervenció javaslata

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 www.egeszsegprogram.eu EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A Programban résztvevők egészségi állapotára irányuló statisztikai jelentés Projekt:

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet. Ápolás és betegellátás szak

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet. Ápolás és betegellátás szak Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet Ápolás és betegellátás szak Az előadása mint módszer az egészségpedagógiában Laczkó Marianna II. évf. levelezős 2009.04.10.

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottság működési rendje

A Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottság működési rendje A Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottság működési rendje 2015-2017 - végleges - A Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottsága (továbbiakban: GYTB) 41/2007 (IX. 19) EüM rendeletének 35 -ban

Részletesebben

fős fókuszcsoport

fős fókuszcsoport 10 000 fős fókuszcsoport Cukorbetegek közössége Central Médiacsoport Fábián Sándor Az elmúlt tíz évben közel duplájára nőtt a diabétesszel küzdők száma 2015-ben több mint 1,2 millió felnőtt élt együtt

Részletesebben

TANULMÁNY NEMZETI VESE PROGRAM

TANULMÁNY NEMZETI VESE PROGRAM TANULMÁNY NEMZETI VESE PROGRAM A tanulmányt készítette: Well PR Ügynökség Budapest, 2012. január 12. HÁTTÉRINFORMÁCIÓK A Nefrológiai Szolgáltatók Egyesülete kommunikációs tendert hirdetett meg az alábbi

Részletesebben

A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája

A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája Laborvizsgálatok célja diabetes mellitusban 1. Diagnózis 2. Monitorozás 3. Metabolikus komplikációk kimutatása és követése Laboratóriumi tesztek a diabetes

Részletesebben

Iv. budapesti kardiológiai napok - visszaadott életévek metabolizmus és kardiovaszkuláris betegségek

Iv. budapesti kardiológiai napok - visszaadott életévek metabolizmus és kardiovaszkuláris betegségek Program 2016. november 18., Péntek 11.00 Megnyitó 11.00 12.40 A SZIVINFARKTUS KEZELÉSÉNEK IZGALMAS KÉRDÉSEI Üléselnök: Prof. Dr. Merkely Béla Hazai infarktus regiszter tapasztalatai Prof. Dr. Jánosi András

Részletesebben

GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ

GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ A Generali modern, új-generációs diagnosztikai berendezésekkel felszerelt szűrőbuszai hétről hétre más és más városba látogatnak el, hogy az érintett páciensek gyorsan, szakszerűen

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján Lobbista neve: Nagy Ákos Lobbiigazolvány sorszáma: 07116 A tájékoztató időszaka: 2010. 1. negyedév 1. Egészségügyi Minisztérium az

Részletesebben

Kezelési napló. nem inzulinnal kezelt cukorbetegek számára

Kezelési napló. nem inzulinnal kezelt cukorbetegek számára Kezelési napló nem inzulinnal kezelt cukorbetegek számára Ellenôrzési eredmények Tisztelt Betegek! Kedves Hölgyem/Uram! Személyi adatok A tablettával kezelt cukorbeteg számára fontos, hogy állapotát mind

Részletesebben

Acut stroke ellátás a következő 5 év feladatai. Bereczki Dániel SE Neurológiai Klinika BUDAPEST

Acut stroke ellátás a következő 5 év feladatai. Bereczki Dániel SE Neurológiai Klinika BUDAPEST Acut stroke ellátás a következő 5 év feladatai Bereczki Dániel SE Neurológiai Klinika BUDAPEST A 60 ÉV ALATTIAK ARÁNYA 27%!! Százezer lakosra egy év alatt jutó halálestek száma Fél óránként Másfél óránként

Részletesebben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Szívhang Egerben Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Magyarországon 65 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségekben. Közel 2,5 millió ember szenved magas

Részletesebben

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és V. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia, 2008. szeptember 18-20., Balatonfüred Egészségpolitika I. Szekció, 2008. szeptember 19. Az apró munka és

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap

Részletesebben

Beszámoló háziorvosi tevékenységről 2018.

Beszámoló háziorvosi tevékenységről 2018. Beszámoló háziorvosi tevékenységről 2018. A 2017. évben bevezetett EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) projekt kiteljesedőben van, nagy hasznát vesszük. Nagyon jól használható a lelet érkeztető

Részletesebben

Ki, ha Mi nem? Egy megvalósult álom a Felső-Szabolcsi Kórházban

Ki, ha Mi nem? Egy megvalósult álom a Felső-Szabolcsi Kórházban Ki, ha Mi nem? Egy megvalósult álom a Felső-Szabolcsi Kórházban Készítette: Kővári Georgina (diabetológiai szakápoló és edukátor) 2018. szeptember 19. A 2017-es adatok alapján közel 425 millióra tehető

Részletesebben

A Nemzeti Betegfórum. kommunikációja

A Nemzeti Betegfórum. kommunikációja ,,Marketing, public relations és reklám az egészségügyben XVII. Országos Konferencia A Nemzeti Betegfórum kommunikációja Budapest, 2014. február 20. Betegjogok Európában - 2010 Betegjogok Európában - 2011

Részletesebben

Engedélyszám: 6195-6/2009-0003EGP Verziószám: 1. 2332-06 Diabetológiai szakápolás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 6195-6/2009-0003EGP Verziószám: 1. 2332-06 Diabetológiai szakápolás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Új kolléganő betanítására kérte meg vezetője. Feladata az 1. típusú diabetesszel kapcsolatos és a diabetes szövődményeként jelentkező alsó végtagi kritikus állapotokhoz kapcsolódó ismeretek

Részletesebben

DR. VARGA ZSUZSANNA BKS RESEARCH KFT. ALBERT SCHWEITZER KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET, HATVAN

DR. VARGA ZSUZSANNA BKS RESEARCH KFT. ALBERT SCHWEITZER KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET, HATVAN Háziorvosok szerepe és fontossága a klinikai kutatások során. A beteg, a szponzor és a vizsgálóorvos szemszögéből DR. VARGA ZSUZSANNA BKS RESEARCH KFT. ALBERT SCHWEITZER KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET, HATVAN Háziorvos

Részletesebben

CIVIL-EGÉSZSÉG-HÍD HELYZETFELMÉRÉS 2012 FÖLDES

CIVIL-EGÉSZSÉG-HÍD HELYZETFELMÉRÉS 2012 FÖLDES CIVIL-EGÉSZSÉG-HÍD HELYZETFELMÉRÉS 2012 FÖLDES Készítette: dr. Tamás Gábor, a projekt szakmai vezetője EGÉSZSÉG (WHO DEFINÍCIÓ) Az ember testi, lelki és szociális jólétét jelenti és nem csupán a betegség

Részletesebben

A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével

A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével dr. Móczár Csaba Irinyi utcai Háziorvosi Rendelő, Kecskemét 20 éves MaMMa Zrt A háziorvos szűrési tevékenysége Egészségügyi

Részletesebben

2018. március 8. csütörtök

2018. március 8. csütörtök 2018. március 8. csütörtök Wimbledon terem 13.30 13.45: Megnyitó: Dr. Dávid Gyula, veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, Dr. Gaál Zsolt, Kelet-Magyarország képviseletében, Dr. Vándorfi Győző,

Részletesebben

Gyógyszertári ügyvitel előadáshoz (2015. március 6.) Esettanulmány I.

Gyógyszertári ügyvitel előadáshoz (2015. március 6.) Esettanulmány I. Gyógyszertári ügyvitel előadáshoz (2015. március 6.) Esettanulmány I. Az expediálás során a beteg arra panaszkodik, hogy az előző hónapban, amikor ugyanezt a magasvérnyomás kezelésére szolgáló 30x-os kiszerelésű

Részletesebben

A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével

A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével dr. Móczár Csaba Irinyi utcai Háziorvosi Rendelő, Kecskemét 20 éves MaMMa Zrt A háziorvos szűrési tevékenysége Egészségügyi

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Balatonalmádi, 2013. november 8-9. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich

Részletesebben

Kardiológiai rehabilitációban résztvevő cukorbetegek diétás ismereteinek jellemzése

Kardiológiai rehabilitációban résztvevő cukorbetegek diétás ismereteinek jellemzése Kardiológiai rehabilitációban résztvevő cukorbetegek diétás ismereteinek jellemzése Dr. Kóródi Tünde (Székesfehérvár), Dr. Simon Éva (Sopron), Huszáros Bernadette (Sopron) Dr. Simon Attila (Balatonfüred),

Részletesebben

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15 A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző

Részletesebben

Az első hazai, teljes településen/háziorvosi praxisban elvégzett diabeteses láb szűrővizsgálat és annak eredményei

Az első hazai, teljes településen/háziorvosi praxisban elvégzett diabeteses láb szűrővizsgálat és annak eredményei Az első hazai, teljes településen/háziorvosi praxisban elvégzett diabeteses láb szűrővizsgálat és annak eredményei DR. KÖKÉNY ZOLTÁN 1,2 JUHÁSZ JUDIT 2 1 JAHN FERENC DÉL-PESTI KÓRHÁZ ÉS RENDELŐINTÉZET,

Részletesebben

Magasvérnyomásés cukorbetegség

Magasvérnyomásés cukorbetegség Magasvérnyomásés cukorbetegség Szûrôprogramok Országos Kommunikációja TÁMOP-6.1.3-08/1-2008-0002 azonosító jelû kiemelt projekt Projektgazda: Országos Tisztifôorvosi Hivatal (1097 Budapest, Gyáli út 2-6.)

Részletesebben

Teljes név: Maitreya Buddhista Harcművész Szövetség Közhasznú Egyesület. Rövid név: MABUHASZ KHE. 2013. évi Közhasznúsági melléklet

Teljes név: Maitreya Buddhista Harcművész Szövetség Közhasznú Egyesület. Rövid név: MABUHASZ KHE. 2013. évi Közhasznúsági melléklet Teljes név: Maitreya Buddhista Harcművész Szövetség Közhasznú Egyesület Rövid név: MABUHASZ KHE 2013. évi Közhasznúsági melléklet 1. A KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ADATAI Név: Mabuhasz Közhasznú Egyesület Székhely:

Részletesebben

pusú diabetes Nagy Attila Csaba, Sándor János, Ádány Róza Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar

pusú diabetes Nagy Attila Csaba, Sándor János, Ádány Róza Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar A 2-es 2 típust pusú diabetes szövődm dményeinek megelőzési lehetőségei az alapellátásban Nagy Attila Csaba, Sándor János, Ádány Róza Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Prevalencia a Háziorvosi Morbiditási

Részletesebben

Háziorvosi Reumatológiai Esték 2. Egészségbiztosítási szervek új struktúrája Egészségbiztosítási szervek új struktúrája

Háziorvosi Reumatológiai Esték 2. Egészségbiztosítási szervek új struktúrája Egészségbiztosítási szervek új struktúrája Háziorvosi Reumatológiai Esték 2. Egészségbiztosítási szervek új struktúrája Egészségbiztosítási szervek új struktúrája OEP Észak-alföldi Területi Hivatala eath@oep.hu Észak-alföldi Regionális Egészségbiztosítási

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS

Részletesebben

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / 2010-2011-2012-2013-2014. évi eredmények, összefüggések bemutatása II. Dr. habil Barna

Részletesebben