MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK BENKß LORÁND. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék 1999

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK BENKß LORÁND. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék 1999"

Átírás

1 MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 6. BENKß LORÁND EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék

2 Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán Technikai szerkesztő: Földi Éva Munkatárs: Markó Alexandra Pávics Krisztina ISSN ISBN Bolla Kálmán A kiadvány megjelenését az ELTE Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszéke támogatta. Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. Amulett 98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F. v.: Lajtai Ferenc. 2

3 3

4 4

5 BENKŐ LORÁND VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Ahogy már az előzetes beszélgetésekben is szó volt róla, én lassanként abba a korba csúszom bele, hogy szívesebben emlékezem a régmúltra, gyerekkoromra, ifjúságomra. Ha nem is akarnék ebbe belemerülni, azért egy-két dolgot megemlítenék. Erdélyben születtem, ott töltöttem gyerekkoromat, diákéveim egy részét, és a születési hely egy bizonyos értelemben meg is határozta az életemet. Ma is kihat rám annyiban, hogy nagyon sokat és nosztalgiával gondolok az ott töltött időkre, az ifjúságra. És kihat annyiban is, hogy még tudományos tárgyválasztásaimat is bizonyos mértékben befolyásolja. Ami már közelebbről a tudományos pályámat illeti, talán azzal kezdem, hogy eléggé szerencsém volt olyan tekintetben, hogy a középiskolában is, később az egyetemen, majd az egyetem után is, olyan mestereim voltak, akiktől nagyon-nagyon sokat tanulhattam. A középiskolát Szegeden végeztem, a Klauzál Gábor Gimnáziumban, ahol nagyon kiváló tanári kar verődött össze. Olyan neveket említhetek tanáraim közül, mint a nyelvész Takács Lajos, a nyelvész és irodalomtörténész Fűr István, a klasszika filológus Szabó László, a kiváló germanista Szabó Dezső, még mások is. Olyan tanári kar volt ez, amely engemet is egy életre ellátott sok mindennel. Annak ellenére, hogy éppen a magyar nyelv és irodalom körében és a társadalomtudományok tekintetében ilyen kiváló mesterektől tanulhattam már középiskolás koromban, nekem annak idején, még érettségi táján is, nem volt különösebb szándékomban az, hogy nyelvész legyek, de még az se nagyon, hogy tanár legyek. Engem elsősorban a növény- és állatvilág érdekelt és a földrajz. Valami olyan terveim voltak, hogy talán erdőmérnök leszek, ebben a körben gondolkoztam. Édesanyámnak a rábeszélésére kerültem mégis azután a bölcsészkarra, és természetesen nem bántam meg, hogy az ő tanácsaira hallgattam. Úgyhogy 1941-ben beiratkoztam a kolozsvári egyetemnek a bölcsészkarára és ott végeztem el a tanulmányaim. Ott is 5

6 szerencsém volt, mert több olyan mesterem volt ebben az időben, akinek a hatása úgy érzem, nagyon sokat jelentett nekem, és ellátott életre szóló útravalóval. Elsősorban szeretném megemlíteni Szabó T. Attilát, aki tulajdonképpen egy kis erőszakkal ugyan, de a nyelvészet felé irányította érdeklődésemet, továbbá Mészöly Gedeont, aki a finnugor professzor volt annak idején Kolozsvárott, nagy élvezettel hallgattam az előadásait. Az irodalomtörténészek közül is több nevet említhetnék, de azokat most nem hozom föl. Csak annyit említek ebből az időszakból, hogy ha már nem sikerültek azok a gyerekkori vágyaim, hogy más pályára menjek, még itt az egyetemen is elsősorban inkább az irodalomtörténet érdekelt, és mint ahogy említettem, Szabó T. Attila volt az, aki valamit úgy látszik fölfedezett bennem a nyelv és a nyelvészet iránti hajlandóságból, és tényleg nagyon erősen rajta múlott, hogy végül én ezt a pályát válasszam. Az ő alkata, az ő tudományos habitusa, az ő tudományhoz való viszonya, az ő munkabírása, munkaszeretete mind olyan tulajdonságok voltak, amelyek egy fiatalember számára példaként nagyon sokat jelentettek, és engem is megkaptak. Aztán a történelem fordulói meg az én életsorsom is úgy hozta, hogy elszakadtam Erdélytől. Budapestre kerültem és itt megint tulajdonképpen szerencsém volt, ami a tudományos pályámat illeti legalábbis, mert olyan emberek, olyan mesterek hatókörébe kerültem, akiktől megint sokat tanulhattam nemcsak tudományban, hanem emberségben is, úgy érzem. Legelsősorban kívánkozik itt megemlítésre Pais Dezsőnek a személyisége, hatása, akivel voltaképpen nagyon szoros kapcsolatban, együttlétben jó negyedszázadot töltöttem el. Ebből 15 évet legalább, ha nem többet úgy, hogy egy szobában dolgoztunk, és mindennapos érintkezésben voltunk egymással. Pais Dezső mellett nagyon nagy szeretettel emlékezem vissza a már szintén halott Bárczi Gézára, aki megintcsak úgy gondolom, minden tekintetben nagy és jó hatással volt rám. És szeretettel gondolok Kniezsa Istvánra, akivel ugyan nekem elég sok írásbeli és szóbeli hadakozásom volt, de mindig úgy, hogy egymást kölcsönösen, emberileg és tudományosan is megbecsültük. Ami a tudományos tevékenységemet illeti, arról én érdemben keveset mondanék, azt majd nyilván nem is a jelenkor, inkább az utókor 6

7 tudja majd elbírálni. Annyit mindenesetre fölvetnék, hogy úgy érzem, két-három olyan dolog volt a tudományos életben hatással rám, ami segített engem a tudományos pályámnak a vitelében. Legelsősorban említeném azt, hogy Pais Dezsővel együtt 20 évig szerkesztettem a Magyar Nyelvet. Az ő fájdalmas halála után néhány éve már egyedül. És az, hogy most már lassan negyedszázada a Magyar Nyelvnek minden cikkét, mint szerkesztő, többször is el kellett olvasnom, akarva-akaratlanul is olyan szakirodalmi tájékozódást adott a számomra, amellyel talán nem mindenki rendelkezik, hogy úgy mondjam, beleszorított engem abba a helyzetbe, hogy a tudományos előzményeket, amik a szaktárgyamra vonatkoznak, így szinte hivatalból megismertem. Egy másik olyan körülmény, ami úgy érzem, segített a pályámban, az a Nyelvatlasz munkaközösségében és a Nyelvatlasz kutatásaiban való részvételem, amelyre nemcsak azért emlékszem vissza, mert nagyon jó emberi és szakmai közösségben töltöttem el ezeket az időket, hanem azért is, mert a nagyszámú gyűjtés során sokat tanultam. Tulajdonképpen a nyelv földrajzi megoszlásának, a nyelv szociális tagozódásának a dolgában, általában abban a problémakörben, amit ma nyelvszociológiának szoktunk nevezni, nagyon sokat gyűjtöttem össze magamnak, nemcsak anyagot, hanem, úgy vélem, problémalátást is. Nem tudom, hogy még mit említhetnék ebből a körből, de mindenesetre ez a két dolog: a Magyar Nyelv szerkesztése és a Nyelvatlaszban való részvétel eléggé elhatároló volt, úgy vélem, az én pályámon. Talán még egyet megemlíthetnék, ez pedig az Etimológiai Szótár, amelyet hát nem tudom most, hogy mit mondjak, jó- vagy balsorsom következtében 15 éve irányítok, szerkesztek, és most már a harmadik kötet befejezése előtt állunk. Azért mondom, nem tudom, hogy jó- vagy balsorsom, mert egyrészt jó volt az, hogy itt működhettem, talán a munkálatnak is voltam némi hasznára, másrészt azonban engem nagyon sokban segített az, hogy tulajdonképpen a magyar szókincs teljes problémakörét, megintcsak hivatalból, igen alaposan megismerhettem. A szókincs problémakörét persze tágabban értelmezve, tehát jelentéstan, művelődéstörténet, hangtörténet és sok más egyéb, ami a szókinccsel kapcsolatos. Itt megint sokat fölszedtem magamba, és talán lesz még alkalmam az életben hasznosítani. A balsorsot inkább azért említem az Etimológiai Szótárral kapcsolatban, mert az a 15 év más oldalról kiesett az életemből. Kiesett any- 7

8 nyiban, hogy nagyon lekötött ez a szótár, nemcsak abban a heti két napban, amikor vele hivatalosan foglalkoztam az Intézetben, hanem azon kívül is sokszor az esti, részben az éjjeli óráim egy részét is elvitte, és nem tudtam ebben az időben, ebben az utolsó 15 évben olyan dolgokkal foglalkozni, amilyenekkel szerettem volna. Dehát ez így van rendjén, azt hiszem, valamit valamiért kell adni, és nem bántam meg, hogy így választottam. Talán itt lehet megemlíteni azt, ami befejezésül kívánkozik ebben a beszélgetésben. Mégpedig az, hogy van néhány olyan tervem, amit meg szeretnék valósítani. De hogy ez sikerülni fog-e, vagy sem, lesz-e időm rá, azt nem tudom, inkább az az érzésem, hogy minden, amit elterveztem, hogy megcsinálok, annak csak egy kis része fog megvalósulni. De örülnék annak, hogyha ez a kis része is megvalósulna. Egy-két dolgot megemlítenék és ezzel befejezem. Az egyik ilyen problémakör a nyelvtörténetnek elvi és módszertani kérdései, amelyből készülök egy könyvet írni. Voltaképpen az anyag együtt van, csak össze kellene állítani, az pedig nem kicsi dolog munkában, időben, energiában. Szeretném megírni régi olasz jövevényszavainknak a történetét, egy kicsit tágabban, mint ahogy azt a nyelvészek általában föl szokták fogni. Én valahogy ezt a művelődéstörténet keretébe ágyazva, a mediterrán, adriai kultúra magyarországi hatása keretébe szeretném beállítani. Hát ez is olyan dolog, hogy az anyag együtt van, de hogy mikor lesz belőle mű, vagy mikor nem, azt majd a jövő fogja megmutatni. Megemlíthetném azt is, hogy régóta készülök olyan tanulmánynak vagy talán kisebb könyvnek vagy nagyobb könyvnek, ezt még nem tudom, a megírására, amelynek valami efféle címe vagy talán témaköre lehetne, hogy a mai nyelv a nyelvtörténész szemével. Én tudniillik, bármennyire is nagyra becsülöm a mai nyelvművelésnek az eredményeit, mert tényleg nagyra becsülöm, azokat a személyeket is, akik ezzel foglalkoznak, azt a hivatást is, amivel ezt véghezviszik, nem mindenben értek egyet azzal, ahogy a nyelvi folyamatokat szemlélik, illetőleg, ahogy némelykor a helyesség, nemhelyesség kérdéseiben állást foglalnak. Nekem van egy sajátos szemléletem, amelyik úgy tartom, hogy teljesebb szemlélet, mert történeti szemlélet. Hát ha hozzájutok, akkor ezt a tervemet is szeretném megvalósítani, talán még leghamarább az említettek közül, de ez már nehezebb terület, olyan terület, amelynek nemcsak 8

9 tudományos, hanem társadalmi és egyéb vonatkozásai is vannak, kell hogy legyenek, természetesen. Említhetnék még egyéb terveket is, de nem szeretem a tervezést túlságosan ad absurdum vinni, mert azt tartom, hogy nem a tervezés a lényeges, bár az se lényegtelen, hanem az, hogy mit tudunk belőle megvalósítani. Hogy én mit tudok még teljesíteni, azt majd a jövő megmutatja. A felvétel január 7-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le. * * * Mintegy huszonöt év telt el azóta, hogy most ez elé a mikrofon elé ültem, de úgy gondolom, hogy nem lehet csak az azóta eltelt időről beszélnem, hanem a csaknem hat évtizednyi szakmai munkásságomat egy egységként kell tekintenem. Visszanézve a pályám kezdetére, úgy érzem, hogy egy kicsit hamarabb kerültem bele a nyelvészeti közéletbe, mint kellett volna. Alig múltam el harminc éves, amikor már olyan feladatokat kellett ellátnom, amelyekre még kellő tapasztalat hiányában nem voltam felkészülve. Az persze szakmai biztatást jelentett számomra, hogy 1952-ben megkaptam a kandidatúrát. Az akkori rendszer szerint nem a disszertációt kellett megvédeni, hanem az addigi munkásságra adták meg egy igen szűk körnek ezt a minősítést, ami abban az időben még komoly elismerésnek számított. Magamról elmondhatom, hogy én elsősorban kutatói hajlamú ember voltam és vagyok, olyan, aki mindig is a filológusi munkában lelte gyönyörűségét. Ehhez adott biztatást a kandidatúra elnyerése, mégis úgy érzem, hogy később az egyre szaporodó tudományos közéleti kötelezettségek miatt nem volt már soha elég alkalmam arra, hogy ebből a szigorúan szakmai munkálkodásból nekem tetsző módon, kellő nyugalomban kivegyem a részem ban egyetemi docenssé neveztek ki ben jelent meg a Helyesírási szabályzat tizedik kiadása, amely akkoriban nagy port kavart, mivel beleszóltak az ügyekbe különböző illetéktelen szervek, pártapparátusok, amiből nagy zavar keletkezett. A helyesírási bizottság elnöke, Pais Dezső akkor annyira megundorodott ezektől a dolgoktól, hogy abbahagyta az MTA Helyesírási Bizottsága elnöki teendőinek az ellátását.. Én voltam akkor a bizottság titkára, így engem kértek fel arra, hogy vállaljam el az igen felelősségteljes elnöki posztot, ami rendkívül sok kellemetlenséggel járt számomra. 9

10 Az ötvenes évek közepén a nyugalomba vonult Mészöly Gedeon helyére akartak Szegedre leküldeni, amit én visszautasítottam, de hozzá kell tennem, hogy akkor persze nem is sejtettem, hogy Pais Dezső hamarosan nyugdíjba vonul. Őt végül is az 56-os események hatására ártatlanul kényszernyugdíjazták. Pais tanár úr nyugdíjazásakor megörököltem az ország első egyetemének, a Budapesti Egyetemnek a Magyar Nyelvészeti Tanszékét, ahol akkor különleges felelősséggel kellett dolgoznom. Szerencsémnek tartom, hogy Pais Dezső és Bárczi Géza is mellettem álltak, és tanszékvezetői kinevezésemet is ennek az idős nyelvész generációnak köszönhettem. Így kerültem én be egy olyan tudománypolitikai helyzetbe, amely nem volt egészen kedvemre való, de ennek ellenére végeztem a munkámat ben lettem először a nyelvtudományi bizottság elnöke, amely akkoriban még nagy feladatot jelentett, 1965-ben pedig az Akadémia levelező tagjává választottak. Abban a nemzedékben, amelybe én is tartozom, elsőként lettem akadémikus, így sok teher hárult rám. Igyekeztem munkámat a tőlem telhető legjobb módon végezni, amit nehezített az is, hogy idősebb segítőim elhaltak mellőlem, én pedig mivel akadályokban e téren sohasem volt hiány nem tudtam előre segíteni azokat az embereket, akikre lehetett volna támaszkodnom. Így a tudomány forgatagában, amely egyben harc is, nem egy törekvésemmel elakadtam. Kivétel e tekintetben az egyetem, ahol tanszékemet jórészt tanítványaimból kedvemre fejleszthettem, s ahol mindig igazán jól éreztem magamat. Visszatekintve úgy érzem, hogy nyugodtabb életet tudtam volna magamnak biztosítani, ha kizárólag a kutatói munkámnak szentelem magam, ha nem kellett volna olyan dolgokkal is foglalkoznom, amelyek nemcsak rengeteg időt és energiát emésztenek fel, hanem az embert magát is. A tudományban ösztönösen törekedtem arra, hogy azokat a hazai nyelvészeti hagyományokat vigyem tovább, amelyek megteremtésében már hosszú évtizedekkel az én működésem előtt elődeim nagy eredményeket értek el. Én ezeken a nyelvészeti eredményeken értem nyelvésszé, és ezekbe a hagyományokba próbáltam beleilleszkedni. Ma úgy látom, hogy szükséges volt így tennem, bár ezt akkoriban nem tudatosan tettem. Amellett mindvégig kitartottam, hogy a tudományos paletta sokszínűségének elvi helyeslése mellett is az általam nagyra tartott úgynevezett budapesti iskola szemlélete háttérbe ne kerüljön. Ebben az ügyben tudtam 10

11 valamit tenni, annál is inkább, mert a tanszék mellett 1960-tól az akadémiai intézetbe kerültem, és a magyar osztályt vezettem, ahol egyrészt lehetőségem volt arra, hogy segítsem azokat a felnövekvő nyelvészeket, akik a magyar nyelvészeti hagyományokat is folytatni tudták, másrészt pedig olyan munkálatokat tudtam megszervezni és vezetni, amelyek ebbe a nyelvészeti hagyományba tartoztak. Példaként említhetném a Történetietimológiai szótár munkálatainak megszervezését, amely az 1912-ben indult Gombocz Melich-féle etimológiai szótár nagy hagyományait próbálta továbbvinni. Ebbe a vonalba tartozik az Etimologisches Wörterbuch gárdájának megszervezése és a munkálat lefolytatása, amelynek jelentőségét abban látom, hogy azokat az eredményeket, amelyeket a magyar történeti nyelvészet elért az etimológiai kutatások terén, a magyar nyelvészet szűk körén túl nemzetközi porondra is ki lehetett vinni. Szintén idetartozik a Magyar történeti nyelvtan megszervezése és véghezvitele is, amelynek akkor lehetett nekikezdeni, amikor a TESz. munkálatai befejeződtek, mert két ilyen horderejű munkával egyszerre nem lehetett foglalkozni. (Bár később kiderült, hogy ez mégis lehetséges, hiszen a Wörterbuch és a történeti nyelvtan is egy időben készült, csak a munkatársak voltak mások.) Addigra már felnevelődött egy olyan gárda, amely képes volt e feladatoknak eleget tenni, emellett pedig az egyetemi tanszék is jelentősen besegített, sőt a történeti nyelvtan munkálatainak felét a tanszék munkatársai vállalták. Nagyban segített az is, hogy én egyszerre voltam az intézetben és a tanszéken is, és meg tudtam szervezni úgy a munkálatokat, hogy mindkét intézmény munkatársai részt vegyenek ezekben. Ez a történeti nyelvtan tulajdonképpen a 20-as években elakadt A magyar nyelvtudomány kézikönyvének hagyományait próbálta folytatni, és vitte is tovább, így megszületett a történeti nyelvtan három kötete minden szervezési és anyagi nehézség ellenére. Nem győzőm eléggé hangsúlyozni, hogy Imre Samunak, aki az ilyen jellegű, csak sokak összefogásával lehetséges munkálatoknak szintén nagy jelentőséget tulajdonított a szakmai segítsége és támogatása mennyire hozzájárult ahhoz, hogy ezek sikeresen folytak le az intézetben. Ezeknek a feladatoknak a megvalósítása rengeteg időt vett el a számomra oly kedves filológusi munkától, mégsem sajnálom a befektetett energiát, mert van látható eredménye. Még egy fontos intézeti szervezésű munkálatot kell megemlítenem, amelyben én mint munkatárs vettem részt, ez pedig a Magyar nyelvatlasz, amely az 50-es években Bárczi Géza vezetésével indult. Ez 11

12 olyan munka volt, amelyet nem lehetett eléggé szeretni, és amelyet a kutatók manapság talán nem is becsülnek kellően meg, illetőleg nem használnak fel eléggé, pedig óriási mai nyelvi, sőt már-már nyelvtörténeti értékű dokumentum, amely a magyar nyelv alakulásának rögzítésében csodálatos teljesítmény. Szólnom kell még a Magyar Nyelvtudományi Társaságról is, amely ugyan nem alkotó műhely, de mindenképpen egy olyan magyar hagyomány, amely lassan 100 éve fennáll, és a maga létével, a nyelvészek összetartásával és a közösségi tudat ébrentartásával betöltött és ma is betölt fontos funkciót. Amikor Bárczi Géza halála után engem tiszteltek meg azzal, hogy a társaságot vezessem, én ugyanabban a szellemben próbáltam a társaságot irányítani, amelyet az elődök is képviseltek. Azt hiszem, az előbb említett munkákat sikerként könyvelhetem el, de persze nemcsak a magaménak, hanem a munkaközösség és talán a speciális magyar nyelvtudomány sikerének is. Közben azonban, mint azt már említettem, mindez visszavetett saját kutatásaimban. Szerettem volna többet íróasztal mögött ülni, kutatni és az eredményeimet papírra vetni. Huszonöt évvel ezelőtt említettem, hogy terveim közé tartozott a Magyar nyelvtörténeti módszertan című mű elkészítése. Ez egy két részes munka második fele lett volna; elvi része tankönyv formájában, A történeti nyelvészet alapjai című munkámban meg is valósult, módszertani része azonban, amelyben a nyelvtörténeti munkálkodásba való bevezetést szerettem volna közreadni, elmaradt. Legalább ennyire bánom, hogy nem tudtam elkészíteni a magyar nyelv olasz jövevényszavairól szóló művemet, amihez itáliai levéltári kutatásaim során óriási anyagot gyűjtöttem össze, és amiből talán egy nagy monográfia is kikerekedhetett volna. Viszont sikerült megvalósítani az akkori tervek közül, hogy olyan művet hozzak létre, amely a magyar nyelvművelés kérdéseit a nyelvtörténész szemével vizsgálja: ez a napokban megjelenő Nemzet és anyanyelve című cikkgyűjtemény formájában lát napvilágot. Már jó ideje foglalkoztat a korai magyarság történetének kérdésköre a nyelven, főként pedig a legkorábbi magyar névanyagon keresztül szemlélve. Amikor fiatalon a névtannal kezdtem el foglalkozni, ösztönösen éreztem, hogy a nevek mögött mennyi minden rejlik. Engem a nyelvben mindig az érdekelt, amit ki lehet belőle hámozni a magyar múltra vonatkozólag. A nevek világa ebben a tekintetben rendkívül sokat nyújt, ez a témakör pedig olyan gazdag, hogy sok ember munkássága kellene feltárásához. Amíg tehetem, ebből a gazdagságból szeretnék csipegetni, 12

13 és a témával foglalkozni. Ide tartozik az Anonymus-kérdés is. Ezzel kapcsolatban még megjegyzem: Bárczi Géza vette észre holott Paisnak volt ez leginkább kedvenc témája, hogy Anonymus messze nincsen nyelvészetileg kiaknázva. Az Anonymus-kutatásnak könyvtárnyi irodalma van, de sok vizsgálat valahogy mindig mellékvágányra futott. Számosan nem magát a művet vizsgálták, hanem inkább azzal foglalkoztak, hogy mi volt a szerzőjének a neve, mit jelent a P., hányadik Béla király jegyzője volt stb. Bárczi figyelt fel arra, hogy az anonymusi műben még sok minden van, aminek a kutatására több ember egész élete sem lenne elég. A mű látszólag a honfoglalásról szól, de valójában korának a keresztmetszetét adja. Ennek feltárása az anonymusi mondanivalón keresztül nemcsak a névanyagára gondolok, hanem annak körítésére, a személyekre, a helyekre, az eseményekre, a meseszövésre vonatkozó anyagára is még nem történt meg a kívánt mértékben és eredménnyel. Irodalomtörténeti szempontból viszont elég szépen megközelítette kiváló könyvében ifjú Horváth János. Ugyanakkor nyelvészeti szempontból való rálátása, elemzése ennek az anonymusi problémakörnek még nem valósult meg igazán. Pais tanár úr annak idején a kor szellemének, szemléletének megfelelően elsősorban etimologizált. Akkor még arra gondoltak, és úgy hitték (egyébként Melich is, de főként Pais): azzal, hogy az anonymusi neveket etimologizálják, el van intézve a dolog, holott ez csak egy parányi része az anonymusi kérdéskör egészének. Hátralevő időmben ezzel szeretnék még foglalkozni, és egy teljes anonymusi jegyzetanyagot elkészíteni. Azért emlegetem annyit anonymust, mert nekem is kedvencem. (Megfigyeltem elődeimen, hogy öregkorukra az igazi filosz szenvedélyük, szakmai szerelmük visszatért, jóllehet tematikailag kissé leszűkülten. Ezt láttam Melichnél is, Paisnál is, még részben Bárczinál is, másoknál is, és magamon is tapasztalom. Hat évtizedes nyelvészpályámon elég sok mindennel foglalkoztam, s ez a szétszórtabb érdeklődés az öregkorra leszűkült. Így már engem is elsősorban a korai magyarság, az Árpád-kor és benne Anonymus érdekel.) Pályám során jutalomakban, kitüntetésekben, társadalmi elismerésben is részesültem, amelyek megerősítést, ösztönzést, biztatást adtak további munkámhoz. Közülük is a Szinnyei-emlékéremet említem elsőnek, amelyet a Magyar Nyelvtudományi Társaságtól kaptam. Két kitüntetése volt régen a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak a Szinnyeiemlékérem (ez volt a kisebbik, fiatalabb nyelvészek kapták) és a Szily- 13

14 jutalom, melyet érett nyelvészeknek adtak, akik mögött már jelentős szakmai munkásság állt. Ma is roppant kedves számomra az 1947-ben a Szinnyei-emlékéremmel kapott könyvcsomag, mert nyelvészkönyvtáram megalapítása is ehhez kapcsolódik. A magyar nyelvtudományt illetően bizonyos fokig aggódva nézek a jövőbe, mert nem abba az irányba fejlődik, ahogy én szeretném. Egysíkúnak látom a fejlődését, pedig egy tudomány akkor értékes, ha tematikailag minél gazdagabb, szemléletében és módszereiben a sokféleség érvényesül. Tolerálom a ma divatos spekulatív nyelvészetet is, mert a nyelvnek egy másik szeletét vizsgálja, bár az én érdeklődési körömtől eléggé messze esik. Azt azonban aggodalommal tapasztalom, hogy a nagy globalizációs buzgólkodás közepette a történeti nyelvészettel általában, valamint az anyanyelvi nyelvészet hagyományos irányaival szemben türelmetlenség van, és kiszorítási műveletek is tapasztalhatók. A fő bajt ebben látom. Ugyanakkor reménykedem is, hogy a magyar nyelvtudományban van még elég erő és tartás is a nemzeti hagyományokat és az anyanyelv ügyét illetően. Ez nemcsak szemlélet és módszer kérdése, hanem benne van az anyanyelv különleges ügye is. Az anyanyelvet pedig nem lehet úgy tekinteni, mint egyet a sok nyelv közül, mint például a tűzföldi indiánok nyelvét, amelyet bárki vizsgálhat csupán spekulatíve is. Az anyanyelv más szemléletet igényel, annak más a vallomása; tudományos vizsgálata is sok tekintetben más közelítési módokat kíván. Ezért mégis nagyon bízom benne, hogy a hazai nyelvtudomány a tudomány egyetemességi igényeinek magától értetődő figyelembe vétele és a nemzetközi kapcsolatok ápolása mellett nem távolodik el saját nemzeti feladataitól sem. A felvétel november 25-én készült, szövegét Pávics Krisztina jegyezte le. * 14

15 A pályakép fontosabb adatai: Benkő Loránd december 19-én született Nagyváradon. A középiskolát Szegeden, a Klauzál Gábor Gimnáziumban végezte A kolozsvári egyetemen tanult ben került a Pázmány Péter Tudományegyetemre tól dolgozik a budapesti tudományegyetemen ben elnyerte a nyelvtudományok kandidátusa fokozatot tól a Magyar Nyelv szerkesztője A magyar nyelvtörténeti és nyelvjárástani tanszék vezetője tól a nyelvtudományok doktora Az MTA Nyelvtudományi Intézete magyar osztályának a vezetője Az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese Az MTA Nyelvtudományi Bizottságának elnöke Tanszékcsoport-vezető az ELTE-n ben az MTA levelező tagjává választották Az ELTE rektorhelyettese ben a Finn Oroszlán Lovagrend parancsnoki fokozatával tüntették ki A Pedagógiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke ben megkapta az Eötvös Loránd Tudományegyetem aranyérmét tól az MTA rendes tagja től a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke ban Révai Miklós-emlékérmet kapott A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság alelnöke ban Pais Dezső-díjjal tüntették ki ben Apáczai Csere János-díjban részesült ban Déry Tibor-jutalmat kapott ben nyugállományba vonult től a TIT elnöke tól professzor emeritusz az ELTE-n ban Széchenyi-díjjal tüntették ki ben Munkácsi Bernát-díjjal tüntették ki. 15

16 BENKŐ LORÁND ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA Rövidítések: ALinguH = Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungaricae. I. Budapest, 1951 (1988-tól Acta Linguistica Hungarica néven). ÁltNyT = Általános Nyelvészeti Tanulmányok. I. Budapest, AUB SLingu = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Linguistica. I. Budapest, Ism. = ismerrtetés, MNy = Magyar Nyelv. I. Budapest, MNyj = Magyar nyelvjárások. I. Debrecen, MNyTK = A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. I. Budapest, I. OK = A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei. I. Budapest, NyIrK = Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. I. Kolozsvár, NyK = Nyelvtudományi Közlemények. I. Budapest, Nyr = Magyar Nyelvőr. I. Budapest, NytudÉrt = Nyelvtudományi Értekezések. I. Budapest, UAJb = Ural-Altaische Jahrbücher (Fortsetzung der Ungarischen Jahrbücher I XXIII. Berlin, ) XXIV. Wiesbaden (Aquis Mattiacis), Vir = Virittäjä. I. Helsinki, Üver. Erdélyi Múzeum XLIX, A barcasági Hétfalu helynevei. Erdélyi Múzeum XLIX, Hágó és társai. Erdélyi Múzeum XLIX, Szentgerice, Szentháromság. MNy XLII, A Nyárádmente földrajzi nevei. Budapest, 51 lap. (MNyTK 73.) Két térszínformanév. MNy XLIII, Vécke. MNy XLIII, Pilis, piliske. MNy XLIII, Csoktele. MNy XLIII, 207. Víz- és helységneveink viszonyához. MNy XLIII, Számló, számló föld. MNy XLIII, Adalékok a székelyföldi román névadáshoz. Erdélyi Múzeum LII, Bardoc. Erdélyi Múzeum LII, 106. Ocfalva. Erdélyi Múzeum LII, 106. Bod és származékai a székelységnél. Erdélyi Múzeum LII, A családnév-változtatás kérdései I II. Magyarosan XVII, 40 5,

17 Lok. MNy XLIV, Enlaka. MNy XLIV, 54. Betfalva. MNy XLIV, Izsó. MNy XLIV, A székelyföldi szláv eredetű víznevek kérdéséhez. MNy XLIV, Mikecs László: A moldvai katolikusok évi összeírása. Ethnographia LIX, (Ism.) A régi magyar személynévadás. Budapest, 24 lap. A családnév-változtatás kérdései III. Magyarosan XVIII, 1 6. Leürenci. MNy XLV, Csokán. MNy XLV, 78. A történeti személynévvizsgálat kérdései. MNy XLV, , Gerezd. MNy XLV, A Nyárádmente földrajzi nevei II. Debrecen, 21 lap. -ka, -ke képzős helységneveink kérdéséhez. MNy XLVI, Tővégi magánhangzók rövidült keresztneveinkben. MNy XLVI, Árpádkori személynevek. Nyr LXXIV, Fiatal nevek és őseik. Nyr LXXIV, Az í, ú, ű hang írásáról. Nyr LXXIV, Hogyan beszéltek a régi magyarok? Nyr LXXIV, Néhány becenevünkről. Nyr LXXIV, Magyar nyelvjárási bibliográfia. Budapest, 220 lap. (Társszerző: Lőrincze Lajos) Magyar nyelvtan a gimnáziumok I-IV. osztálya számára. Budapest, 256 lap. (Társszerző: Kálmán Béla) Helyesírási tankönyv. Budapest, 88 lap. (Társszerző: Rácz Endre és Takács Etel) Helyesírásunk néhány kérdéséről. MNy XLVII, Egy jobbágylevél margójára. MNy XLVII, A nyelvtani szerkezet és a nyelvtan kérdései. A Nyelvtudományi Intézet Közleményei III, A bukovinai székelyek nyelvéről. Nyr LXXV,

18 1952. Hangtani tanulmányok a magyar kettőshangzók köréből. NyK LIV, Naspolya ~ lasponya. MNy XLVIII, Ellentétes típusú kettőshangzók az Ecsedi-láp vidékén. MNy XLVIII, A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei II. kötet 1-4 szám. MNy XLVIII, (Ism.) A magyar ly hang története. Budapest, 83 lap. (NytudÉrt 1.) Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig. MNy XLIX, Pulyka. MNy XLIX, 196. A kulcs hangtörténetéhez. MNy XLIX, Verőfény. MNy XLIX, Zsúfol. MNy XLIX, Dűlő, dűlőút, dűlőre jut. MNy XLIX, Egy moldvai székely mássalhangzó-hasonulásról. MNy XLIX, Anyanyelvünk leíró nyelvtana. I. OK IV, Kniezsa István: Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig. ALinguH IV, (Ism.) Megjegyzések néhány időszerű helyesírási kérdéshez. MNy L, Egy hangfestő igecsoport. MNy L, Széljegyzetek egy helyesírási "kritiká"-hoz. Nyr LXXVIII, A magyar ly hang kérdéséhez. Budapest, lap. (NytudÉrt 6.) (Társszerző: Pais Dezső és Bárczi Géza) Helyesírásunk időszerű kérdései: Bevezetés. NytudÉrt A kiejtés szerint (fonetikus) írásmód. NytudÉrt A hagyományos írásmód. NytudÉrt 4. sz Egyéb tudnivalók. NytudÉrt 4. sz Megjegyzések Deme Lászlónak "A magyar nyelvjárások néhány kérdése" című tanulmányához. I. OK VII, Adalékok a mezőségi a-zás irodalmi nyelvi jelentkezéséhez. MNy LI, Hangjelölési adalék a XVIII. századi irodalmi szokásokhoz. MNy LI, Az l hiátustöltőről. MNy LI, Az éjszaka régi írásmódjáról. MNy LI, Fenyeget. MNy LI,

19 1956. Az á > ā labializáció eredete. In: Pais-Emlékkönyv Hozzászólás a v hang vitáján. MNy LII, Germanisztika és magyar nyelvtudomány. MNy LII, Léha. MNy LII, Az ö-zés irodalmi nyelvi szerepéről. MNy LII, Bokály. Egy európai vándorszó magyar vonatkozásai. MNy LII, Észrevételek a magyar kettőshangzók eszközfonetikai elemzéséhez. MNyj III, A régi magyar nyelvjárások. Nyr LXXX, Nyelvatlaszgyűjtő úton Romániában. Nyr LXXX, Elnöki megnyitó [a "Helyesírásunk időszerű kérdései" vitáján]. I. OK IX, Elnöki zárszó [a "Helyesírásunk időszerű kérdései" vitáján]. I. OK IX, Magyar nyelvjárástörténet. Budapest, 112 lap. Gondolatok Melich János nyelvtudományi munkásságáról. MNy LIII, Néhány megjegyzés az a > a "labializáció" eredetéhez. MNy LIII, Fonnyad. MNy LIII, (Kő Benedek néven.) Nyelvjárástörténeti megjegyzések. MNy LIII, Bámul. MNy LIII, A szorgos, szorgalmas stb. szócsalád eredete. Nyr LXXXI, Die ungarische Literatursprache in der zweiten Hälfte des 18. Jahrhunderts in Siebenbürgen. Cercetări de Linguistică (Bukarest) II, A hangsúly hangmódosító hatása a keleti magyar nyelvjárásokban. NytudÉrt Az irodalmi nyelvi téves visszaütésről. NyK LX, A Marosvásárhelyi Sorok és Glosszák. MNy LIV, Adalékok a Nyárádmente nyelvföldrajzához. MNy LIV, Új nyelv- és irodalomtudományi folyóirat Romániában. MNy LIV, Egy XVIII. századi plagizáció nyelvi vonatkozásai. NyIrK II, Opponensi vélemény Imre Samunak "A Szabács Viadala" című kandidátusi értekezéséről. In: Imre Samu, A Szabács Viadala. Budapest, Az ötéves tanárképzés és a nyelvészeti oktatás. Felsőoktatási Szemle VII,

20 1959. A táji nyelvtípusok szemlélete a XVIII. század második felében. In: Dolgozatok a magyar irodalmi nyelv és stílus történetéből. Budapest, Beszámoló az új egyetemi magyar nyelvészeti tanterv vitájáról [előadói jelentés]. MNy LV, Technikai tudnivalók folyóiratunk munkatársai számára. MNy LV, , 303 9, 441 4, A Magyar Nyelvatlasz munkálatai. Magyar Tudomány IV, A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában. Budapest, 548 lap. Irodalmi nyelvünk fejlődésének főbb vonásairól. In: Anyanyelvi műveltségünk. Budapest, Válasz a hozzászólásokra. In: Anyanyelvi műveltségünk. Budapest, Nyelvjárástörténet a névtudományban. In: Névtudományi vizsgálatok. Budapest, Technikai tudnivalók folyóiratunk munkatársai számára. MNy LVI, 143 8, 282 6, , Megjegyzések terminus technikusokról. MNy LVI, Ob osznovnih csertah razvitija vengerszkovo lityeraturnovo jazika. Annales Philologica III, Felvilágosodáskori nyelvtanaink szerepe az írásbeliség normáinak alakulásában. In: Nyelvtani Tanulmányok. Budapest, Nemzetközi nyelvjárástani kongresszus Belgiumban. MNy LVII, Pipacs. MNy LVII, Konty. MNy LVII, Új módszerbeli lehetőségek a magyar nyelvjárástani vizsgálatokban. MNy LVII, A nacionalizmus és a kozmopolitizmus problémái anyanyelvünk egyetemi oktatásában. Magyar Tudomány VI, Az egyetemi tankönyvekről. Felsőoktatási Szemle IX, Vita a nyelvtudomány elvi kérdéseiről [hozzászólás]. I. OK XVIII, Einige allgemeine Probleme der Geschichte der Literatursprache. ALinguH XII, 19 52, Adatok a magyar szókincs szerkezetének változásához. NyK LXIV, Az új magyar etimológiai szótár. MNy LVIII,

21 Néhány szó a kettőshangzókról. MNy LVIII, Reszel. MNy LVIII, (Kő Benedek néven.) A kórógyi nyelvjárás aspirált mássalhangzói. MNy LVIII, Adalékok az ősmagyar szóhasadás eseteihez. NytudÉrt Milyen eredetű a piros és családja? MNy LIX, , Mikor dőlt el az ë írásának sorsa? Nyr LXXXVII, A Magyar Nyelv Értelmező Szótára. Magyar Tudomány VIII, Bárczi Géza hetven éves. NytudÉrt l5. A magyar nyelvtörténet korszakolásáról. MNy LX, Beke Ödön. Nyr LXXXVII, Huomioita unkarin kielen sanaston alkuperästä. Vir LXVIII, A borzas és családja. MNy LXI, A földrajzi nevek nyelvtörténeti tanulságai. A Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei I, Die ungarischen etymologischen Forschungen und das neue ungarische etymologische Wörterbuch. Finnisch-ugrische Forschungen (Helsinki) XXXVI, The Periodization of the Hungarian Language. ALinguH XVI, Etymologische Bemerkungen. Studia Slavica XII, Szabó T. Attila hatvan éves. MNy LXII, Az anonymusi hagyomány és a Csepel név eredete. MNy LXII, , A magyar nyelv története. Budapest, 600 lap. (Társszerző: Bárczi Géza és Berrár Jolán) A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I. Budapest, 1142 lap. II, 1970, 1108 lap. III, lap. IV. Mutató, lap. (Főszerkesztő) A mai magyar nyelvtudomány. NytudÉrt A nyelvföldrajz történeti tanulságai. I. OK XXIV, Megemlékezés Arany Jánosról. MNy LXIII, Nyelvjáráskutatás és településtörténet. Nyr XCI,

22 1968. A Magyar Nyelvjárások Atlasza I. Budapest, térképlap. II térképlap. III térképlap. IV térképlap. V térképlap. VI térképlap. (A szerzői közösség tagja.) Die Rolle des Protestantismus bei der Herausbildung der ungarischen Literatursprache. In: Congressus Secundus Internationalis Fenno- Ugristarum (Helsinki) Die Vergangenheit und die Gegenwart der ungarischen etymologischen Forschungen. Slavica (Debrecen) VIII, Nyelvtörténet és mai nyelv. Adalékok a nyelvi szinkrónia és diakrónia viszonyához. ÁltNyT V, Két olasz jövevényszavunkról. MNy LXIV, Észrevételek a tanszéki szervezet problémaköréhez. Felsőoktatási Szemle XVII, Az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatásának továbbfejlesztéséről. Felsőoktatási Szemle XVII, Le rôle des synthèses dans la linguistique hongroise. ALinguH XIX, A szintézisek szerepe a magyar nyelvtudományban. NytudÉrt Adalékok a népi mulattatás terminológiájához. Filológiai Közlöny XIV, Emlékezés Simonyi Zsigmond "Tüzetes magyar nyelvtan"-ára. Nyr XCIII, Hozzászólás [Telegdi Zsigmondnak "Általános nyelvészetünk helyzete" című előadásához]. In: Általános nyelvészetünk helyzete. Budapest, Hozzászólás [Herman Józsefnek "Az alkalmazott nyelvészet helyzete Magyarországon" című előadásához]. In: Általános nyelvészetünk helyzete. Budapest, Zur Frage der uralischen Nomenverba im Lichte der ungarischen Sprachgeschichte. In: Symposion über Syntax der uralischen Sprachen. Göttingen, Zur Ausbildung der ältesten uralischen syntagmatischen Verbindungen. In: Symposion über Syntax der uralischen Sprachen. Göttingen, Der Zusammenhang zwischen der grammatischen Synonymik und der Semantik. In: Symposion über Syntax der uralischen Sprachen. Göttingen, Névtudományunk helyzete és feladatai. NytudÉrt

23 Legrégibb olasz jövevényszavaink nyelvi és történeti tanulságai. MNy LXVI, Megjegyzések a magyar nyelvtudomány történetéhez a Sajnovics-évforduló kapcsán. MNy LXVI, A középiskolai tanárképzés helyzete és továbbfejlesztésének perspektívái. Felsőoktatási Szemle XIX, 421 7, A középiskolai tanárok továbbképzésének megszervezése az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Felsőoktatási Szemle XIX, (Társszerző: Szathmári István) A nyelvtudomány és az anyanyelv egyetemi oktatása. NytudÉrt A tudománytörténeti hűségről és a tudománytörténész felelősségéről. NyK LXXIII, A társadalom anyagi és szellemi műveltsége a szókincs történeti vizsgálatának tükrében. ÁltNyT VIII, A pojáca idegen nyelvi előzményeihez. MNy LXVII, Az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatásügyének újabb fejlődéséről és jelenlegi helyzetéről. Felsőoktatási Szemle XX, Tudnivalók a Magyar Nyelv alakításmódjáról. Budapest, 62 lap. (MNyTK 129.) Die Bedeutung der Synchronie für die sprachgeschichtliche Forschung. UAJb XLIV, The lexical stock of Hungarian. In: The Hungarian Language. Budapest, Hungarian proper names. In: The Hungarian Language. Budapest, Az oktatás, a kutatás és a tudományos-technikai forradalom. Felsőoktatási Szemle XXI, A tudományos-technikai forradalom és az egyetemi oktatás. In: ELTE Évkönyve Réflexions sur la terminologie hongroise ancienne de la navigation. In: Mélanges offers à Aurélien Sauvageot (Paris Budapest) "Elmélettörténet" kritika etika. NyK LXXV, Búcsú Pais Dezső akadémikustól. I. OK XXVIII, Pais Dezső búcsúztatása. MNy LXIX, Pais Dezső Magyar Tudomány XVIII,

24 Kronológiai problémák a magyar szótörténetben. In: Adalékok a magyar nyelv életrajzához. Budapest, (ELTE Nyelvtudományi Dolgozatok 14.) A Pedagógiai Szemle tartalmi továbbfejlesztésének fő irányairól. Pedagógiai Szemle XXIII, 6 9. Tanárképzés és pedagógia. Felsőoktatási Szemle XXII, Beiträge zum Gebrauch von Orstnamen bei einer umgesiedelten ungarischen Volksgruppe. In: Actes du XI e Congres International des sciences onomastiques (Sofia) Eröffnungsprache [az ELTE Finnugor Tanszékének 100 éves jubileumán]. AUB SLingu V, A magyar nyelvtudomány Sajnovicstól napjainkig. MNyTK Szempontok a jelentésfejlődések jellegének, irányának, kronológiájának megállapításához. NytudÉrt Búcsú Kubinyi Lászlótól. MNy LXX, Bárczi Géza köszöntése születésének nyolcvanadik évfordulóján. MNy LXX, A nyelvtudományi irányzatok viszonyáról. Magyar Tudomány XIX, Közoktatásunk tartalma és az egyetemes közművelődés. Köznevelés XX/17, Zur Frage der Chronologisierung der Wörter. In: Congressus Tertius Internationalis Fenno-Ugristarum (Tallinn) Linguistics: Science and scholarship in Hungary. Budapest, (Társszerző: Németh Gyula) Sándor Mikesy. Onoma (Leuven) XIX, Az etimológiai kutatások újabb fejlődése Magyarországon. NytudÉrt Elnöki zárszó ["Az etimológia elmélete és gyakorlata" konferencián]. NytudÉrt A Magyar Nyelvjárások Atlaszának hangjelölési rendszere és gyakorlata. In: A Magyar Nyelvjárások Atlaszának elméleti-módszertani kérdései. Budapest, A történeti nyelvtudomány néhány kérdéséről. NyK LXXVII, Zalaegerszegtől az Akadémiáig Pais Dezső tudományos életútja. Zalai Tükör 1975/II, MNyTK Apáczai Csere János és a magyar nyelv. MNy LXXI, Az élő nyelvi múlt. Magyar Tudomány XX, Emlékezés Árvay Józsefre. MNy LXXI, 240 l. 24

25 Az anyanyelv szerepe Apáczai Csere János műveltségeszményében. Pedagógiai Szemle XXV, Mikesy Sándor. Nyr XCIX, Egy emfatikus eredetű hangváltozásról. NyK LXXVIII, Búcsú Bárczi Gézától. MNy LXXII, 1 4. A magyar szótörténeti kutatások kiemelkedő eseményéről. MNy LXXII, Pavao Tekavčić, Grammatica storica dell'italiano. MNy LXXII, (Ism.) Anyanyelv és társadalom. MNy LXXII, Szabó T. Attila köszöntése. Nyr C, 120 l, Bárczi Géza. Magyar Tudomány XXI, L'œuvre de Zoltán Gombocz reste une source de lumière. ALinguH XXVII, Österreichisch ungarische Beziehungen in der Sprachwissenschaft. AUB SLingu VII, Magyar nyelvtörténet magyar őstörténet. In: Magyar Őstörténeti Tanulmányok. Budapest, A legkorábbi magyar szövegemlék-csoport. MNy LXXIII, , Gombocz Zoltán szerepe a magyar történeti nyelvészetben. MNy LXXIII, Elnöki zárszó [a Gombocz-emlékünnepségen]. MNy LXXIII, Az idegen szavakról. Nyr CI, (Társszerző: Lőrincze Lajos) Anyanyelv és társadalom. Új Írás XVII, Herder árnyékában? Kortárs XXI, Az idegen szavakról. Magyar Tudomány XXII, (Társszerző: Lőrincze Lajos) Anyanyelvünk a közoktatásban. Pedagógiai Szemle XXVII, 3 9. Előszó [Ligeti Lajos cikkgyűjteményéhez]. In: Ligeti Lajos, A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. Budapest, III IV. Anyanyelvünk tanítása. Látóhatár március Das neue ungarische etymologische Wörterbuch und die Namenforschung. Onoma (Leuven) XXII, A legkorábbi magyar szövegemlék-csoport. MNy LXXIV, 13 27, Benkő Loránd közli. MNy LXXIV, Az irodalom szerepe nyelvünk életében (a szerző szakirodalmi bibliográfiájával). I. OK XXX,

26 A nyelvi-nyelvészeti ismeretterjesztés helyzete, feladatai és lehetőségei. Nyr CII, Az irodalom szerepe nyelvünk életében. Nyr CII, Záró megjegyzések az idegen szavakról szóló vitához. Magyar Tudomány XXIII, (Társszerző: Lőrincze Lajos) Száz éve született Horváth János. Látóhatár szeptember Szempontok a bölcsészeti karok távlati fejlesztéséhez. Felsőoktatási Szemle XXVII, (Társszerző: Unger Mátyás) Su alcuni problemi riguardo alle ricerche dei prestiti italiani nell'ungherese: Giano Pannonio (Padova) I, Zur Entwicklungsgeschichte der ungarischen Verbalpräfixe ki 'aus-' und le- 'nieder-, unter-'. Studia Slavica XXV, Anyanyelvi oktatásunk korszerűsítéséért. MNy LXXV, Az "Etymologisches Wörterbuch der ungarischen Sprache" tervezete és mutatványa. MNy LXXV, (Társszerző: Papp László) Horváth János és a magyar nyelvtudomány. Nyr CIII, 3 8. Az irodalom szerepe nyelvünk életében. Látóhatár január Elnöki megnyitó [a szövegtani konferencián]. In: A szövegtan a kutatásban és az oktatásban. Budapest, 6 8. Ruffy Péter, Bújdosó nyelvemlékeink. Irodalomtörténet LXI, (Ism.) Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. Budapest, 382 lap. Beiträge zur Geschichte der ungarischen Wortbildung. In: Congressus Quintus Internationalis Fenno-Ugristarum. Turku, Pars VI, Történeti nyelvtanírásunk helyzete és feladatai. NytudÉrt Záróbeszéd [A magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusán]. NytudÉrt Mazolán. MNy LXXVI, (Kő Benedek néven.) Cinadoff. MNy LXXVI, (Kő Benedek néven.) Problemi areali nelle ricerche del lessico. In: La lingua e la cultura ungherese come fenomeno areale. Venezia, Prolusione [a visegrádi magyar-olasz nyelvészeti szimpozionon]. In: Giano Pannonio (Budapest) II, 5 6. Le denominazioni degli italiani in Ungheria. In: Giano Pannonio (Budapest) II,

27 Über die Sammlung des gesamten Ortsnamenmaterials in Ungarn. Onoma (Leuven) XXIV, Megjegyzések a bagó eredetéhez. MNy LXXVII, Mészöly Gedeon emlékezete. MNy LXXVII, MNyTK Anyanyelvi nevelésünk néhány kérdéséről. Nyr CV, Megnyitó [a III. Magyar Névtudományi Konferencián]. MNyTK Olasz eredetű régi magyar kelmenevek. In: Lakó-Emlékkönyv, Budapest, A tudományegyetemeken folyó anyanyelvi tanári képzés problémái. In: Az anyanyelvi oktatás korszerűsítésének változatai. Budapest, Elnöki megnyitó [a Magyar Nyelv hetén]. In: Társadalmi fejlődés és nyelvi magatartás. Budapest, Megnyitó [a Pedagógiai Szemle 30 éves jubileumán]. Pedagógiai Szemle XXXI, Kazinczy Ferenc és kora a magyar nyelvtudomány történetében. Budapest, 82 lap. (NytudÉrt 113.) Problèmes relatifs à l'aire linguistique dans la recherche lexicologique. Études Finno-ougriennes (Budapest Paris) XV, Antichi nomi ungheresi di stoffa di origine italiana. Scritti Linguistici (Pisa) Mittelalterliche ungarische Siedlungsnamentypen. In: Fenno-Ugrica Suecana. In honorem Bo Wickman. Uppsala, Egy régi magyar pipafajta nyelv-, tárgy- és művelődéstörténetéről. MNy LXXVIII, A név és az ember. Nyr CVI, A nyelvjárási monográfiák elvi és módszertani kérdései. In: VEAB Értesítő (Veszprém) II, Hozzászólások [a Dialektológiai Szimpozionon]. In: VEAB Értesítő (Veszprém) II, 141 8, Mi lesz veled universitás? Köznevelés XXXVIII/14, 3 4; XXXVIII/25, Der Protestantismus in seiner Wirkung auf die ungarische Schriftsprache. AUB SLingu XIV, Észrevételek bordély szavunk eredetéhez. MNy LXXIX, A nyolcvan éves Ligeti Lajos köszöntése. MNy LXXIX, Megnyitó Társaságunk Arany-ünnepségén. MNy LXXIX, Zárszó (az első magyar helyesírási szabályzat kibocsátásának 150. évfordulóján tartott tanácskozáson). Nyr CVII,

28 A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusa. Elnöki zárszó. Nyr CVII, Adalékok a magyar zs idegen nyelvi előzményeihez. NyK LXXXV, A köznyelv szerepe és a vele kapcsolatos magatartásformák. Magyar Tudomány XXVIII, A budai Egyetemi Nyomda a felvilágosodás kori magyar nyelvi műveltség szolgálatában. In: Typographia Universitatis Hungaricae Budae. Budapest, Megjegyzések a pedagógusképzéshez. Pedagógiai Szemle XXXIII, A magyar fiktív (passzív) tövű igék. Budapest, 198 lap. Zur Geschichte des Ungartums vor der Landnahme in Zusammenhang mit Leved und Etelköz. ALinguH XXXIV, Contributo alla storia della viticultura ungherese. AUB SLingu XV, Megjegyzések az "Oxfordi glosszák" szavaihoz. MNy LXXX, Tájékoztató "A magyar nyelv történeti nyelvtana" munkálatairól. MNy LXXX, Megnyitó a Klemm Antal-emlékünnepségen. MNy LXXX, A magyarság honfoglalás előtti történetéhez Leved és Etelköz kapcsán. MNy LXXX, Elnöki megnyitó (a Kempelen-emlékünnepségen). Magyar Fonetikai Füzetek XIII, Bemerkungen zur Einteitung der ungarischen Mundarten. Dialectologia Uralica (Wiesbaden) Néhány filológiai probléma az Ómagyar Mária-Siralom körül. In: A magyar vers. Budapest, Székely Oklevéltár. MNy LXXXI, (Ism.) Iskola és nyelvhasználat. Édes Anyanyelvünk VII/2, Geschichte eines ungarischen verbalen Ableitungssuffixes. In: Lyökämme käsi kätehen. Amsterdam, Die Szekler. Zur Siedlungsgeschichte einer ungarischen Volksgruppe. Ungarn Jahrbuch (München) XIV, Eymologisches Wörterbuch der ungarischen Sprache. Entwurf des Wörterbuches. UAJb Neue Folge VI, (Társszerző: Zaicz Gábor) Lőrincze Lajos köszöntése hetvenedik születésnapján. MNy LXXXII,

29 Elnöki zárszó [a Pázmány-konferencián]. In: A magyar irodalmi nyelv Pázmánytól napjainkig. Budapest, Anyanyelvünk az iskolában. Pedagógiai Szemle XXXVI, Anyanyelvi nevelésünk néhány kérdéséről. In: Program az anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére. Budapest, Pais és Dezső. Névtani Értesítő XI, Tosu tanár úr. Édes Anyanyelvünk VIII, Rolle der Schutzheiligen in der mittelalterlichen ungarischen Namengebung. In: Forschungen über Siebenbürger und seine Nachbarn I. München, Megnyitó a Csűry Bálint-emlékünnepségen. MNy LXXXIII, Elnöki megnyitó [a Pais-emlékünnepségen]. MNy LXXXIII, Honnan vettük mester szavunkat? MNy LXXXIII, Megjegyzések néhány olasz jövevényszavunkhoz. In: Szlavisztikai tanulmányok. Budapest, Elnöki megnyitó [a nyíregyházi Anyanyelv-oktatási napokon]. In: Szemlélet - tananyag módszer. Országos Pedagógiai Intézet. Budapest, A történeti nyelvtudomány alapjai. Budapest, 282 lap. Le sedi degli Ungari nel secolo nono. In: Popoli delle steppe: Unni, Avari, Ungari. Spoleto, The Teaching of Hungarian School. Pedagogical review (Budapest) A magyar birtokos jelzős szerkezet jelölésének történetéből. MNy LXXXIV, Imre Samu köszöntése születésének hetvenedik évfordulóján. MNy LXXXIV, Yrjö Wichmanns Sammlung zur volkstümlichen Sprache der Tschangonen. AUB SLingu XIX, Megnyitó a Budenz-emlékülésen. NyK LXXXIX, A nyelvi változások mibenléte és jellegzetességei. Nyr CXII, Irodalmi nyelv köznyelv. In: A magyar nyelv rétegződése. Budapest, Záróbeszéd [A magyar nyelvészek V. nemzetközi kongresszusán]. In: A magyar nyelv rétegződése. Budapest, A terminologizálódás egy sajátos fajtájáról és terjedésének következményeiről. In: Studia in honorem P. Fábián, E. Rácz, I. Szathmári oblata a collegis et discipulis. Budapest,

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2003.9.23. HU 179 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra,

Részletesebben

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949) Raktári helye: Nagykőrös, vk. terem, 76-77. polc a) Igazgatótanácsi és tanárszéki jegyzőkönyvek 1904-1947 0,12 fm b) Ügyviteli iratok 1889-1948 (-1949) 0,14 fm c) Anyakönyvek 1865-1946 0,14 fm d) Évkönyvek

Részletesebben

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK UNGVÁR 1997 TARTALOM BEREGSZÁSZI JÁRÁS V Beregszász /EeperoBe Bakos/CBo6o,qa Szent László templom Bene/flo6pocinrm Jézus Szíve templom Bótrágy/EaTpaflb Szűz

Részletesebben

Konkordanz. Akademie-Ausgabe. Otium Hanoveranum. Leibniz-Editionsstelle Potsdam

Konkordanz. Akademie-Ausgabe. Otium Hanoveranum. Leibniz-Editionsstelle Potsdam Konkordanz zwischen der Akademie-Ausgabe und dem von Joachim Friedrich Feller herausgegebenen Otium Hanoveranum Leibniz-Editionsstelle Potsdam Stand: Sommer 2017 In der ersten Tabelle sind die Stücke nach

Részletesebben

31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal:

31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal: 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló

Részletesebben

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74 Összesített lista Hely Rajtszám NÉV Kategória I. 54 Radics László hivatásos 450 330 36,22 36,75 8,77 861,74 II. 22 Tóbiás Béla Mátyás sport 230 23,86 327,66 334,37 10,29 926,18 III. 50 Szabados Zoltán

Részletesebben

./ (342) , ; -mail:

./ (342) , ; -mail: 2046 28 2008., 28.02.2008. 96-63-5905017458-04022010-089 4 2010. «.» 16 04 2010.»,.. 2010. ), :., 2.. 95/10-8. 20/10-9 : :., 2010. 20/10-9 2.. 20/10-9 3...4 1.....9 2.., 2 (1932-1941)...55 3. (1932-1941)...93...95

Részletesebben

Adatlapok összesítése Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés. bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp

Adatlapok összesítése Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés. bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp JÁRÁSBÍRÓSÁG 6 354 3 2 92 259 141 220 22 336 Budapest Környéki Törvényszék Fővárosi

Részletesebben

Liste der Serien, Zeitschriften und Zeitungen in der hungarologischen Abteilung der Bibliothek des Finnisch-Ugrischen Seminars. vorhanden ab Jahrgang

Liste der Serien, Zeitschriften und Zeitungen in der hungarologischen Abteilung der Bibliothek des Finnisch-Ugrischen Seminars. vorhanden ab Jahrgang Universität Hamburg Finnisch-Ugrisches Seminar Zentrum für Hungarologie Anlage 6 Mai1993 Liste der Serien, Zeitschriften und Zeitungen in der hungarologischen Abteilung der Bibliothek des Finnisch-Ugrischen

Részletesebben

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN

Részletesebben

Változásmutató 2010. november válogatás

Változásmutató 2010. november válogatás Változásmutató 2010. november válogatás 6 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok Törvények (2011.04.25.) Magyarország Alaptörvénye 1952. évi IV. 1959. évi IV. a házasságról, a családról és a gyámságról a Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL

1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 4 KÖNYVEM

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)

Részletesebben

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi

Részletesebben

VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JÚLIUS VÁLOGATÁS

VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JÚLIUS VÁLOGATÁS VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JÚLIUS VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmu

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma 2015. november 5 (csütörtök) 6 (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról Egységes szerkezetben a 8/2010. (IV.12.) Ök. sz. rendelettel.

Részletesebben

A kutatási eredmények ismertetése

A kutatási eredmények ismertetése Nyilvántartási szám: T 049158 A kutatási eredmények ismertetése A II. világháború után a kolozsvári nyelvészek nagyszabású népnyelvkutató munkát végeztek a romániai magyarság körében. Számos monográfiát,

Részletesebben

VÉGH JÓZSEF (1912 1997)

VÉGH JÓZSEF (1912 1997) A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI Pályaképek és önvallomások 49. VÉGH JÓZSEF (1912 1997) ELTE Fonetikai Tanszék 1997 1 Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán Technikai szerkesztő: Földi Éva Munkatárs: Andó Éva

Részletesebben

BÖLCSKEI ANDREA N. CSÁSZI ILDIKÓ.

BÖLCSKEI ANDREA N. CSÁSZI ILDIKÓ. Hivatkozásjegyzék 1. A fanevet tartalmazó helynevek morfológiai szempontú vizsgálata. In: Név és valóság. A VI. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai. Szerk. BÖLCSKEI ANDREA N. CSÁSZI ILDIKÓ. Bp.,

Részletesebben

Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről. Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék

Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről. Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék Sztenderd - szaknyelv A fejlett nyelvek rétegződnek sztenderd

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma 2018. november 8. (csütörtök) 9. (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ . sz. melléklet JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ Jelen ismertető a Magyar Közlöny 2014. évi 84-156. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. TÖRVÉNYEK 1. 2014. évi XXIV. törvény Az Oroszországi Föderáció

Részletesebben

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA Szervezeti és Működési Szabályzatának BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA KÖRBÉLYEGZŐK (SZÁMOSAK) I. leírás: szabályos körben, 39 mm-es körkörös szegéllyel leírt kétsoros szöveg, középen az Egyházat szimbolizáló

Részletesebben

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok KOORDINÁCIÓS ÉS SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok http://www.kormanyhivatal.hu/hu/dok?source=6&type=311#!documentbrowse 1. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv Magyarország

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. a Budapest VII. kerület. Baross tér 13. szám alatti. Társasháznak. Helyrajzi szám: 32975.

MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. a Budapest VII. kerület. Baross tér 13. szám alatti. Társasháznak. Helyrajzi szám: 32975. MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA a Budapest VII. kerület Baross tér 13. szám alatti Társasháznak Helyrajzi szám: 32975. Budapest, 2013. Szerkesztette és ellenjegyezte: Dr. Bohanek

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4

Részletesebben

VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950

VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950 VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950 Nagykanizsai Irányi Dániel Gimnázium iratai 1951-1955 Elhelyezve: 34 1B 3-6, 1C 2-8, 1D 2-5

Részletesebben

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Kiadó Megítélt

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ)

Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 029635 Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) Érvényes: 2010. január 29-étől TARTALOMJEGYZÉK Téma Oldal BEVEZETÉS 5 I. RÉSZ A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ADATAI

Részletesebben

24094 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 138. szám. Kormányrendeletek

24094 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 138. szám. Kormányrendeletek 24094 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 138. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelete a járási (fõvárosi kerületi) hivatalok kialakításával összefüggésben egyes kormányrendeletek

Részletesebben

1 STÍLUS ÉS JELENTÉS

1 STÍLUS ÉS JELENTÉS STÍLUS ÉS JELENTÉS 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXI. STÍLUS ÉS JELENTÉS Tanulmányok Krúdy stílusáról Szerkesztette JENEI TERÉZ és PETHÕ JÓZSEF TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2004 4 KÖNYVEM

Részletesebben

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS. Mintatanterv

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS. Mintatanterv ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések

Részletesebben

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)

Részletesebben

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ ELSŐ RÉSZ ALAPVETÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK 1-6. SZERZŐ MÁSODIK RÉSZ ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A 2015. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2015. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2015. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Ethnographica

Részletesebben

PAPP LÁSZLÓ (1924 1996)

PAPP LÁSZLÓ (1924 1996) A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI Pályaképek és önvallomások 39. PAPP LÁSZLÓ (1924 1996) ELTE Fonetikai Tanszék 1997 1 Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán Technikai szerkesztő: Földi Éva Munkatársak: Andó

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

Munkalap2 Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX Bunte Woche Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete

Munkalap2 Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX Bunte Woche Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX. 1-298. Bunte Woche 1932-1934 Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete Burgenländische Freiheit 1930-1931 Nem teljes Burgenländische Freiheit

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZETE. Szervezeti és Működési Szabályzata. Budapest, 2010.

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZETE. Szervezeti és Működési Szabályzata. Budapest, 2010. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZETE Szervezeti és Működési Szabályzata Budapest, 2010. I. SZERVEZETI SZABÁLYZAT A. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének

Részletesebben

A 2014. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2014. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2014. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Ethnographica

Részletesebben

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács június 9-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács június 9-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2016. június 9-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK kari tanácsterem (Budapest, VIII., Múzeum

Részletesebben

SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *

SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 152 független hivatkozást ismerek, amelyek 22 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki

Részletesebben

- - 2006. szeptemberétől

- - 2006. szeptemberétől - - Germanisztika alapszak - német szakirány mintatanterve - - 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Tantárgy neve Tantárgy kódja Heti Tantárgyfelelős Meghirdetés kontakt Félévi

Részletesebben

T/9233. szám ú. törvényjavaslat. egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáró l

T/9233. szám ú. törvényjavaslat. egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáró l MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9233. szám ú törvényjavaslat egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáró l Előadó : dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügy i miniszte r Budapest, 2012. november 1

Részletesebben

4. HP-ban kért termékleírás t nem pótolta. V. Sebfedő hálók HP-ban kért referencia igazolást nem pótolta.

4. HP-ban kért termékleírás t nem pótolta. V. Sebfedő hálók HP-ban kért referencia igazolást nem pótolta. I. Szigetkötszerek vízlepergető 24 320 2 054 000 1 151 960 805 200 723 680 261 921 II. Szigetkötszerek 6400 133 180 124800 235 800 152040 109000 197400 103 262 nem III. Szigetkötszerek antibactreiális

Részletesebben

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HATÁROZATAI TÖRVÉNYEK

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HATÁROZATAI TÖRVÉNYEK JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ Jelen ismertető a 2013. december 12-e és 2014. január 21-e között a Magyar Közlöny 2013. évi 207-225. és 2014. évi 1-7. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. A

Részletesebben

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 2. Szerkesztőbizottság BÁRDOSI VILMOS, FÁBIÁN ZSUZSANNA, GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA, MAGAY TAMÁS (a szerkesztőbizottság vezetője), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos

Részletesebben

Mészáros Ágnes TANULMÁNYOK

Mészáros Ágnes TANULMÁNYOK Mészáros Ágnes Az egészségbiztosítás pénzügyi tevékenységét kifejező szakszókincs eredete II. rész. A járulékok és a pénzbeni juttatások összegének megállapítását kifejező szakszókincs kialakulása A PÉNZBENI

Részletesebben

Juhász Dezső publikációi és tudományos előadásai

Juhász Dezső publikációi és tudományos előadásai Juhász Dezső publikációi és tudományos előadásai (utolsó mentés: 2012. 02. 19.) Tartalom Juhász Dezső publikációs jegyzéke...2 Hivatkozások Juhász Dezső műveire 22 Juhász Dezső tudományos előadásainak

Részletesebben

KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *

KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 90 független hivatkozást ismerek, amelyek 21 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki

Részletesebben

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2016. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Antiqua Academiae

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és irodalom

Részletesebben

Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek

Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek I. A népmozgalom főeredményei Alsó-Fehér, Belső-Szolnok, Doboka, Kolozs, Torda megyében,

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI 8. Dr.SCHNELLER KÁROLY / 1893-1953/ SCHNELLER KAROLY NÉPESSÉGTUDOMÁNYI ÉLETMŰVE Budapest 1990/1 KÖZPONTI

Részletesebben

Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest 1947. XII. 29.) művészettörténész néprajzos

Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest 1947. XII. 29.) művészettörténész néprajzos 2014. szeptember 14. Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest. XII. 29.) művészettörténész néprajzos Névváltozata Balogh, Hélène Balogh Jolán testvére 935 Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészdoktor

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem

Részletesebben

Személyi adatlap Személyes adatok Petőcz Éva 1971

Személyi adatlap Személyes adatok Petőcz Éva 1971 név születési év intézmény neve doktori iskola Személyi adatlap Személyes adatok Petőcz Éva 1971 Wesley János Lelkészképző Főiskola Most kezdeményezés alatt álló theológiai doktori iskola adott-e már oktatóként

Részletesebben

Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből

Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből 1 2 3 Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 89. Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből Szerkesztette Haader Lea Horváth László Tinta könyvkiadó

Részletesebben

Imre Samu (1917 1990)

Imre Samu (1917 1990) A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI Pályaképek és önvallomások Imre Samu (1917 1990) ELTE Fonetikai Ranszék 1994 Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán Technikai szerkesztő: Földi Éva ISBN 963 462 938 5 Copyright:

Részletesebben

Adatlap törzstagok számára

Adatlap törzstagok számára Adatlap törzstagok számára 1. Neve: Prof. Dr. Takács Péter 2. Születési éve: 1955 3. Felsőoktatási intézmény, amelynek Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes munkaidős oktatója: 4. Beosztása: Egyetemi tanár

Részletesebben

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 37. NYÍRI ANTAL

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 37. NYÍRI ANTAL MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 37. NYÍRI ANTAL EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék 1999 1 Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán Technikai szerkesztő: Földi Éva Munkatárs: Módos Péter

Részletesebben

MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés. MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés

MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés. MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara a magyar szakos képzésk megtervezésekor alapvetően két tényezőt vett figyelembe: a hagyományos magyar szakos képzés

Részletesebben

A TERMÉSZETVÉDELMI SZAKTERÜLETRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÉS AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS EGYÉB JOGI ESZKÖZEI

A TERMÉSZETVÉDELMI SZAKTERÜLETRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÉS AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS EGYÉB JOGI ESZKÖZEI Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyi Államtitkárság Környezet- és Természetvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság A TERMÉSZETVÉDELMI SZAKTERÜLETRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÉS AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács június 9-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács június 9-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2011. június 9-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt.

Részletesebben

Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010.

Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010. Szemle 105 Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 4236 lap +

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Doktori tézisek. Hegyi Ádám Alex

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Doktori tézisek. Hegyi Ádám Alex Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Doktori tézisek Hegyi Ádám Alex A bázeli egyetem hatása a debreceni és a sárospataki református kollégiumok olvasmányműveltségére 1715 és 1785 között

Részletesebben

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok:

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok: A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok: (A jogszabályok megtalálhatók és letölthetők: magyarország.hu/keresések/jogszabályok)

Részletesebben

KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG

KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 6000 Kecskemét, Liszt Ferenc utca 19. levélcím: 6001 Kecskemét, Pf: 186. téc76 482:6Í1;fá5z76 48 1:074, e-mai1~ii1ki~@1üi~hu t~% ~ 1 HIRDETMÉNY TERMŐFÖLD-HASZONBÉRLETI

Részletesebben

MAJOROS CSILLA A BERLINI HUMBOLDT EGYETEM MAGYAR TANSZÉKÉNEK FELADATAIRÓL

MAJOROS CSILLA A BERLINI HUMBOLDT EGYETEM MAGYAR TANSZÉKÉNEK FELADATAIRÓL MAJOROS CSILLA A BERLINI HUMBOLDT EGYETEM MAGYAR TANSZÉKÉNEK FELADATAIRÓL 1.Ma a berlini Humboldt Egyetemen működő nagymúltú magyar tanszéknek (Fachgebiet Hungarotogie) elsődleges feladata a tolmács-fordító

Részletesebben

JOGSZABÁLY-ISMERTETİ TÖRVÉNYEK

JOGSZABÁLY-ISMERTETİ TÖRVÉNYEK JOGSZABÁLY-ISMERTETİ Jelen ismertetı a 2011. február 16-a és 2011. március 22-e között a Magyar Közlöny 2011. évi 14-30. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. TÖRVÉNYEK 1. 2011. évi

Részletesebben

A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)

A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) 2006 BGK-KT/ XXVI/1/2006 A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján (Tóth Béla megbízásának lejárta miatt) Stein Vera adjunktust választotta a kari Fegyelmi testület elnökének. Megbízása 2006. január 10 -től

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter tudományos főmunkatárs Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és

Részletesebben

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros 1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu

Részletesebben

DIE ROLLE DER VÖGEL IN DER NICHTUNG DES KARTOFFELKÄFERS IN UNGARN

DIE ROLLE DER VÖGEL IN DER NICHTUNG DES KARTOFFELKÄFERS IN UNGARN DIE ROLLE DER VÖGEL IN DER NICHTUNG DES KARTOFFELKÄFERS IN UNGARN Nach Zusammenfassung der einschlägigen Literatur und der ungarischen Beobachtungen über die Frage, welche Vögel Kartoffelkäfer fressen,

Részletesebben

Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)

Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 77. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 77. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd 77. szám Tartalomjegyzék 2012. évi LXXVI. törvény Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának

Részletesebben

In memoriam. Bereczki Gábor (1928 2012)

In memoriam. Bereczki Gábor (1928 2012) DEBRECENI EGYETEM FINNUGOR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉK FOLIA URALICA DEBRECENIENSIA 19. DEBRECEN, 2012 In memoriam Bereczki Gábor (1928 2012) 2012. április 4-én váratlanul elhunyt Bereczki Gábor egykori tanárom,

Részletesebben

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok: SZAKMAI ADATLAP I. Személyi adatok: Név: Prof. Dr. Szabó Imre Anyja neve: Kovács Ida Szül. helye, ideje: Mezőnagymihály, 1951. október 12. Állampolgársága: magyar Végzettség, tudományos fokozat: 1976:

Részletesebben

SZILASSY ESZTER SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

SZILASSY ESZTER SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZILASSY ESZTER SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS okleveles magyar nyelv és irodalom 1998 Kossuth Lajos Tudományegyetem, történelem szakos tanár Bölcsészettudományi (okl. sz.: 7432/1998.B) Kar

Részletesebben

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani

Részletesebben

A 2017-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2017-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2017-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Antiqua Academiae

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

A család a Magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz. 2003) meghatározása szerint a szülők, a gyermek(ek) (és legközelebbi hozzátartozóik) közössége.

A család a Magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz. 2003) meghatározása szerint a szülők, a gyermek(ek) (és legközelebbi hozzátartozóik) közössége. Hidasi Judit, Osváth Gábor, Székely Gábor A család a Magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz. 2003) meghatározása szerint a szülők, a gyermek(ek) (és legközelebbi hozzátartozóik) közössége. A rokon olyan személy,

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János

Részletesebben

Benyák Anikó (Pszichológia)

Benyák Anikó (Pszichológia) (Pszichológia) 014 1., Árendás Anikó Nevelőszülők és nevelt gyermekek több szempontú vizsgálata Előadás a 014. október -én tartott XVIII. Apáczai-napok Tudományos Konferencián. NYmE-AK, Győr (014) 013.,

Részletesebben

Kézi Erzsébet (Neveléstörténet)

Kézi Erzsébet (Neveléstörténet) (Neveléstörténet) 2016 Interdiszciplináris pedagógia és az oktatási rendszer újraformálása a IX. Kiss Árpád emlékkonferencia el adásai a Kiss Árpád archívum könyvsorozata. Link 2015 1. Elisabeth Kézi The

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 77. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 77. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd 77. szám Tartalomjegyzék 2012. évi LXXVI. törvény Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának

Részletesebben

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa június 24-i ülésének határozatai és jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa június 24-i ülésének határozatai és jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa 2010. június 24-i ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE: ELTE BTK Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A) A

Részletesebben

Kommunikációs gyakorlatok

Kommunikációs gyakorlatok Kommunikációs gyakorlatok K á r o l i J e g y z e t e k Sólyom Réka Kommunikációs gyakorlatok Kari jegyzet a Kommunikációs gyakorlatok című tárgy oktatásához és az Anyanyelvi kritériumvizsgához Lektor:

Részletesebben