A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTÔ PROBLÉMÁKRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTÔ PROBLÉMÁKRÓL"

Átírás

1 HASZNOS TANÁCSOK NÔKNEK A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTÔ PROBLÉMÁKRÓL Dr. Csiszár Miklós - Nora Igloi Syversen

2 Ha megismerjük szervezetünk működését és életmódunkkal támogatjuk azt, a betegségnek nem kell az életünk részévé válnia. Magunknak érdemes kézbe vennünk az egészségünk megőrzését. Ennek képezi szerves részét a hormonegyensúly kialakítása is, amely a nők számára különösen fontos terület. E rövid tájékoztató igyekszik közérthetően szólni a női problémák mögött húzódó hormonális és egyéb okokról, valamint a megoldás természetes lehetőségeiről. A leírtak Dr. John R. Lee norvég származású amerikai orvos tapasztalatain és kutatásain alapulnak. A Magyarországon ma még kevésbé (el)ismert témakör a világban immár közel 40 éve jelen van. E fontos tapasztalatok nem a konvencionális orvoslás helyett, hanem azzal együtt, azt kiegészítve alkalmazandók, ahogy az a világ több országában ma már történik. A kiadvány egyben előzetese a témát bővebben kifejtő, a Naturwell Életmód Kötetek soron következő, nők számára készülő könyvének is.

3 HASZNOS TANÁCSOK NÔKNEK A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTÔ PROBLÉMÁKRÓL Dr. Csiszár Miklós - Nora Igloi Syversen Naturwell Kiadó

4 TARTALOM A PROBLÉMÁKRÓL DIÓHÉJBAN... 5 A NŐI SZERVEZET ÉS A HORMONOK... 7 A SZABÁLYOS NŐI CIKLUS...11 A HORMONEGYENSÚLY FELBORULÁSA AZ ÖSZTROGÉNDOMINANCIA...13 A HORMONÁLIS EGYENSÚLYZAVARRAL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁK...18 A STRESSZ HATÁSA A NŐI SZERVEZETRE A MENOPAUZA IDŐSZAKA AMI A FÉRFIAKAT ILLETI DIAGNOSZTIKA EGYSZERŰBBEN...41 A MEGOLDÁSI LEHETŐSÉGEKRŐL RÖVIDEN FELHASZNÁLT FORRÁSOK...47 A SZERZŐK KÖNYVAJÁNLÓ Dr. Csiszár Miklós Nora Igloi Syversen Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, adatfeldolgozó rendszerben való tárolás, adaptáció, valamint interneten történő megjelenítés kizárólag a Kiadó előzetes írásbeli hozzájárulásával történhet. ISBN Naturwell Kiadó, Budapest 2012

5 5 A PROBLÉMÁKRÓL DIÓHÉJBAN Ma a nők többsége életük számos pozitívuma ellenére olyan panaszoktól szenved, amelyek nemcsak egészségüket, de nőiségük megélését is csorbítják. A legtöbb problémára azonban létezik megoldás, még akkor is, ha sokszor már nem látszik a kiút. A problémák első helyen történő említését az indokolja, hogy a tartós gyógyulás a tünetek elnyomása helyett mindig a probléma felismerésével és a valódi ok megoldásával lehetséges. Menstruációs zavarok, szabálytalan ciklus, túlsúly, meddőség... A nőket érintő problémák testi szinten legtöbbször hormonális zavar formájában nyilvánulnak meg. Ennek oka egyrészt az, hogy az életműködések döntő többségét hormonok irányítják, másrészt az, hogy a hormonális rendszert nap mint nap számos előnytelen hatás éri. A legtöbb probléma mélyén azonban érzelmi okok állnak, amelyeket az életmódbeli hiányosságok, a stressz és a szervezet működését károsító környezeti hatások súlyosbítanak. Ösztrogéntengerben élünk vallják a témával fog lal kozó szakemberek. A káros vegyületek jelen vannak a levegőben, a vizekben, a talajban, az élelmiszerekben és a kozmetikumokban. Stresszhatások és azok belső megélése Életmódbeli hiányosságok Környezeti hatások Következményes problémák: kimerültség, állóképesség-csökkenés keringési és légzőszervi problémák vércukorszint-ingadozás, cukorbetegség anyagcserezavarok, elhízás emésztési zavarok, bőrtünetek immunrendszeri gyengeség hormonális zavarok, nőgyógyászati problémák, meddőség A menstruációs zavarok, az emlőcsomók, a petefészekciszták, a meddőség vagy a rosszindulatú folyamatok a belső egyensúly felborulásának és a külső körülmények káros hatásainak együttes következményei. A kialakuló panaszok mélyen befolyásolják a mindennapokat, a közérzetet, a munkabírást, ezáltal az

6 egész életminőséget. Bár a káros hatások elől teljes egészében kitérni szinte lehetetlen, ismeretük birtokában a negatív következmények nagymértékben csökkenthetők. Férfiak, gyermekek, idősek A környezeti hatások a férfiakat sem kímélik. Hormonális problémáikért nemcsak a rohanó életmód, a teljesítménykényszer okozta stressz vagy a táplálkozási hibák, hanem a fogamzásgátlók és egyéb hormontartalmú készítmények ivóvizekbe kerülő bomlástermékei, az élelmiszeripari adalékok és az állati eredetű élelmiszerek hormonhatású vegyületei is felelősek. A női hormonok a férfi szervezetbe kerülve gyengítik a férfihormon, a tesztoszteron védő hatását, amelynek következtében a nemzőképesség és a potencia csökken, a testsúly gyarapszik, a prosztata megnagyobbodik vagy rákosan elfajul. Ugyanezek a vegyületek kerülnek kölcsönhatásba a gyermekek és fiatalok érzékeny, fejlődésben lévő hormonális rendszerével is. Amikor fiatal lányok számára fogamzásgátlót írnak fel a pattanások, a menstruációs zavarok vagy a védekezés egyszerűbb lehetősége miatt, a szintetikus készítmények e rendkívül sérülékeny rendszerbe avatkoznak be és okozhatnak problémákat a jövőre nézve. De érintettek az idősebb korúak is, akik a hormonegyensúly-zavar vagy a csontritkulás miatt szintetikus hormonkészítményt kapnak, a hormonális egyensúly természetes helyreállítása azonban elmarad. Sokfelől éri tehát káros hatás az embert, és az önmagukban jelentéktelennek tűnő hatások összeadódva már komoly kockázatot teremtenek. Nem mindegy ezért, hogy milyen ismeretekkel rendelkezünk a bennünket érintő problémákkal kapcsolatban. A hormonegyensúly kérdése a nők szempontjából olyan alapvető, minden korosztályt érintő probléma, hogy megléte nélkül főleg a mai környezetben aligha lehet tartósan egészséges életet élni.

7 6 7 A NŐI SZERVEZET ÉS A HORMONOK A női szervezet felépítése A női és a férfi szervezet felépítése legalapvetőbben a nemi szervek területén tér el, amelyek nőkben rejtetten, a medencecsont védelmében helyezkednek el. A szeméremdomb alatti nagy- és kisajkak a külső nemi szerveket rejtik. A belső nemi szerveket a petefészkeket, a petevezetékeket és a méhet a hüvely köti össze a külvilággal, amely a szaporodást, a menstruációs vér levezetését, valamint a szülés folyamatát szolgálja. A körte alakú méh izmos, üreges szerv, amelyet belülről a ciklustól függő vastagságú méhnyálkahártya borít. Szerepe szintén többrétű: nyálkahártyája havonta újjáépülve előkészül a megtermékenyített petesejt befogadására, izomzata védi a magzatot, a szülés során pedig segíti a magzat világrajövetelét. A méhnyak a hüvely felső részébe nyúlik, a rajta lévő nyílás a méhszáj. A méh két oldalán, a kismedence falához rögzítetten elhelyezkedő petefészkek petesejtet érlelnek és nemi hormonokat termelnek. A tüszőrepedéskor kiszabaduló petesejtet a méhkürt és a petevezeték tereli a méh ürege felé. méhtest petefészek méhkürt petevezeték méhnyak méhszáj A külső és belső nemi szervek hüvely Tágabb értelemben a nemi szervekhez tartoznak az emlők is, amelyek tejmirigyekből, az emlőbimbón nyíló tejkivezető járatokból, kötőszövetből és jelentős mennyiségű zsírszövetből állnak. A havi ciklus során azonban nemcsak a nemi szervek, hanem a szervezet minden területén változások zajlanak, amelyeket speciális molekulák, hormonok irányítanak.

8 A hormonok harmonikus világa A hormonok olyan szabályozó anyagok, amelyek a vér útján továbbítják az üzeneteket a szabályozni kívánt sejtek felé. Egyes folyamatokat beindítanak vagy serkentenek, másokat gátolnak vagy lassítanak, attól függően, hogy a megfelelő működéshez éppen mire van szükség. Jelenlétük nélkül elképzelhetetlen a szervezet összehangolt működése. A hormonok azonban csak azokra a sejtekre képesek hatni, amelyek az általuk közvetített üzenetek vételére alkalmas antennával, úgynevezett receptorral (kötőhellyel) rendelkeznek. A hormon kötődése a receptorhoz a jel a sejt számára, hogy valamilyen feladatot, biokémiai folyamatot végre kell hajtania. A hormonokat termelő sejtek speciális szervekbe, belső elválasztású mirigyekbe tömörülnek. Ilyenek az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy, a mellékvesék vagy az ivarmirigyek a petefészkek is. E mirigyek váladékukat nem a tápcsatornába vagy a bőrre, hanem közvetlenül a vérbe juttatják, ezért belső elválasztásúak. agyalapi mirigy pajzsmirigy mellékvesék inzulintermelő szigetek a hasnyálmirigyben petefészkek A hormontermelő mirigyek a női szervezetben A hormonális rendszer felsőbb utasításai az idegrendszerből származnak. Az agy speciális területei a külső és belső tényezőktől függően adják ki az aktuális utasításokat, amelyeket az érzelmek is nagymértékben befolyásolnak. Az utasítások központi végrehajtója az agyalapi mirigy, amely a többi hormontermelő mirigy működését különböző serkentő hormonok révén irányítja. Mivel az érzelmi állapotok a női ciklusban erőteljesen megnyilvánulnak, nagyon fontos szerepe van annak, hogy egy nő hogyan éli meg az őt érő hatásokat, milyen érzelmi jelentőséget tulajdonít nekik, és milyen előjellel ruházza azokat fel. Jól ismert tény, hogy erős érzelmi hatások, például a várandósság utáni erős vágy vagy az attól való félelem, a létbizonytalanság, vagy a kapcsolati problémák a tüszőrepedést és a menstruációt egyaránt felfüggeszthetik.

9 8 9 A nemi hormonok szerepe és hatásai A nemi hormonok döntően a petefészekben termelődnek. Ide tartozik a tüszőhormon (ösztrogén), amely a ciklus első, valamint a sárgatesthormon (progeszteron), amely a ciklus második felében termelődik.* Az ösztrogént az érésben lévő tüsző, míg a progeszteront a megrepedt tüsző helyén keletkező sárgatest termeli (lásd később). Kis mennyiségben férfi nemi hormonok is termelődnek a női szervezetben, amelyek teljessé teszik a női hormonok hatásait, és nélkülözhetetlenek például a nemi vágy fenntartásában, valamint a hormonális rendszer egyensúlyának szabályozásában. Ösztrogén Az ösztrogén az elsőszámú női hormon, amely felelős a női nemi tulajdonságok kialakításáért. A nőies alkat, a szélesebb csípő, a kes kenyebb váll, a mell mérete és formája, a petesejt érése vagy a megtermékenyülés képessége más hormonokkal együttműködve döntően az ösztrogénnek tulajdonítható. Az érő tüszőkben termelődő ösztrogén legfőbb hatása a sejtburjánzás, vagyis a mennyiség létrehozása, amely az emlő növekedésében, a méhnyálkahártya felépülésében vagy a hüvelyváladék bővebb termelődésében nyilvánul meg. Az ösztrogén a női nemi szerveken kívül a pajzsmirigyre és más hormontermelő szervekre, valamint a csontokra, az erekre és az idegrendszerre is hatással van. Az ösztrogének fokozzák a zsírok raktározását is, amely miatt a női szervezet zsírtartalma nagyobb a férfiénál. Progeszteron A másik női hormon, a progeszteron elsősorban a várandósságban játszott szerepe kapcsán ismert. Jelentősége azonban jóval túlmutat ennél: a progeszteron az egyetlen hormon, amely képes egyensúlyt tartani az ösztrogénnel. Ez az egyik legfőbb biztosítéka a ciklus szabályos voltának és a női hormonegyensúly fenntartásának. A progeszteron a női szervekre gyakorolt hatásán túl szintén számos területen csont-, ér-, immun- és idegrendszer kifejti hatását. A progeszteron kulcsszerepét igazolja az a tény is, hogy az ösztrogének, a férfi nemi hormonok, valamint a stresszhormon mind a progeszteron előanyagából képződnek. Ezért is nevezik a progeszteront anyahormonnak. Míg az ösztrogén a méhnyálkahártya mennyiségi felépítését, a progeszteron annak minőségi átalakítását, a megtermékenyült pete befogadására alkalmassá tételét végzi. A két hormon csak együtt és megfelelő arányban képes biztosítani a női szervezet megfelelő működését. * Bár az ösztrogén emberben több különböző hormont is jelöl, a szó a szövegkörnyezettől függően a jobb érthetőség kedvéért egyes vagy többes számban egyaránt szerepelhet.

10 Noha az ösztrogén és a progeszteron hatásai sokszor ellentétes előjelűek, a két hormon közel sem egymás ellensége. Feladataikat egymás hatásait kiegészítve, egy nagyobb és egységesebb rendszer részeiként végzik. Az ösztrogén és a progeszteron főbb hatásai Ösztrogén: a női nemi jelleg kialakítása a tüsző érése a ciklus első felében a méhnyálkahártya felépítése a méhizomzat összehúzódása a nemi vágy fenntartása só- és folyadékvisszatartás a csontállomány megtartása Progeszteron: a méhnyálkahártya átalakítása az embrió életben tartása a méhösszehúzó hatások gátlása az ösztrogénhatások ellensúlyozása a nemi vágy fenntartása általános védő hatás a csontépülés serkentése Az agyalapi mirigy hormonjai A nemi hormonok csak akkor termelődnek, ha az agyalapi mirigy hormonjai erre utasítást adnak. Az egyik ilyen hormon a tüsző érését, ezáltal az ösztrogén termelését serkenti (folliculus stimuláló hormon, FSH). Az érett tüsző megrepedése és a progeszteront termelő sárgatest kialakulása azonban már a sárgatest érését serkentő hormon (luteinizáló hormon, LH) jelenlétét igényli. Az agyalapi mirigyben termelődő hormonok növekedési hormon (GH) a tüsző érését serkentő hormon (FSH) a sárgatest érését serkentő hormon (LH) a pajzsmirigy működését serkentő hormon (TSH) a mellékvesekéreg működését serkentő hormon (ACTH) vízvisszaszívást serkentő hormon (ADH) prolaktin (PRL) oxitocin Az agyalapi mirigy e két, a petefészek működését szabályozó hormonon kívül más hormonokat is termel. Ezek közül a prolaktin nemcsak a tejelválasztásért felelős hormon, hanem szerepe van az anyai ösztönök kialakításában, valamint a stresszhatásokkal kapcsolatban is. Az oxitocin a méhizomzat összehúzódását váltja ki a szülés során, de felelős a fájdalmas menstruációs görcsökért is a hormonegyensúly felborulásakor.

11 A SZABÁLYOS NŐI CIKLUS A nemi működések alapvető célja a faj fenntartása. A női nemi működésnek a folyamatos jellegű férfiéval szemben sajátos ritmusa van, amely a havi ciklusban nyilvánul meg. Bár a ciklus történései átfolynak egymásba, praktikus okokból a ciklus első napjának a szabályos menstruáció első napja számít. A havi ciklus két félre, tüszőrepedés előtti és utáni időszakra osztható. progeszteron hatás tüszőrepedés menstruáció ösztrogén hatás A szabályos ciklus napjai A ciklus első felében a petefészekben a tüsző érése, a méhben a nyálkahártya felépülése zajlik. A ciklus közepén az érett petesejt kiszabadul a tüszőből (tüszőrepedés vagy ovuláció). A megrepedt tüsző helyén kialakul a sárgatest, amely a ciklus második felében a progeszteron termelése révén tovább érleli a már felépült méhnyálkahártyát. Ha nem jön létre megtermékenyülés, a méhnyálkahártya a menstruáció során lelökődik. Az esetleges pecsételés barnázás nem szabályos vérzés, ezért az nem számítandó a menstruáció napjaihoz. A ciklus általában 28 napig tart, de a nap közé eső ciklus is szabályos, ha a hossza tartósan nem ingadozik. Ha tehát valakinek nem éppen 28 napos, de egyenletes a ciklusa, az is normálisnak tekintendő. A petefészek a tüsző érési fázisaival Az érett tüsző megreped, és a kiszabaduló petesejt a petevezetékbe jut. A megrepedt tüsző helyén kialakuló sárgatest progeszteront termel. Minden ciklusban egyszerre több tüsző kezd el érni, de a teljes érésig többnyire csak egyetlen tüsző jut el. Amikor a tüsző érése teljessé válik, és a méhnyálkahártya is felépült, a ciklus közepén, annak 14. napja körül a tüsző megreped, és az érett petesejt kilökődik (ovuláció). A tüsző megrepedése szabályos esetben nem jár fájdalommal, legfeljebb enyhe vagy mérsékelt alhasi érzéssel. A tüsző ürege bevérzik, amely miatt a ciklus közepén kisebb vérzés előfordulhat. Az érett pete a petevezetékbe jutva megkezdi vándorlását a méh felé.

12 A petesejt kilökődése után a megrepedt tüsző sárgatestté alakul, amely megkezdi a progeszteron termelését. A közel két héten át termelődő hormon maximumát a tüszőrepedést követően egy héttel éri el. Amennyiben a progeszteron termelődése idő előtt csökken, sárgatest-elégtelenségről van szó. A sárgatest sorsa attól függ, hogy létrejön-e megtermékenyülés vagy sem. Megtermékenyülés esetén a sárgatest több héten át fennmarad, és a progeszteron szintje tovább emelkedik. Amennyiben nem következik be megtermékenyülés, vagy a beágyazódás nem jön létre néhány napon belül, a sárgatest elsorvad, és a feleslegessé váló méhnyálkahártya vérzés kíséretében lelökődik. A menstruáció befejeztével a méhnyálkahártya újra elkezd felépülni, miközben a soron következő tüsző érése is megindul, hogy egy újabb ciklus vehesse kezdetét. A szabályos menstruáció jellemzői: általában 4-6 napig tart az első napok erősebb vérzéssel járnak mennyisége átlagosan fél deciliternyi (40-60 ml) fájdalommentes, legfeljebb kellemetlen érzéssel és kísérő tünetekkel járhat Ha a menstruáció nem a fentiek szerint zajlik például a méhnyálkahártya lelökődéséhez szükséges méhösszehúzódások olyan mértékűek, hogy fájdalomcsillapítóra van szükség, a vérzés nem tekinthető szabályosnak. Váratlan esemény, érzelmi sokkhatás, fizikai megerőltetés vagy betegség esetén a menstruáció előbb vagy később is megjöhet, akár el is maradhat. A progeszteron kielégítő termelődésének feltétele az egészséges, ép tüszők megléte, valamint a tüszőrepedés megtörténte, mert csak ekkor alakulhat ki a tüsző helyén a progeszteront termelő sárgatest. A női ciklus épségéhez elegendő progeszteronmennyiséget tehát csak a tüszőrepedést követően kialakuló sárgatest képes termelni. Ha a tüszőrepedés nem következik be, vagy ha a sárgatest nem termel elegendő progeszteront, az ösztrogén és a progeszteron egyensúlya felborul, és ösztrogéndominancia ösztrogéntúlsúly alakul ki, amellyel a következő rész foglalkozik.

13 12 13 A HORMONEGYENSÚLY FELBORULÁSA AZ ÖSZTROGÉNDOMINANCIA Röviden az ösztrogéndominanciáról A nők hormonális egészségének alapját a tüszőhormon és a sárgatesthormon az ösztrogén és a progeszteron megfelelő egyensúlya képezi. Ahogy a ciklus első felében az ösztrogénnek, a második felében a progeszteronnak kell dominálnia. Ekkor lehet csak beszélni egyensúlyról. Az ösztrogéndominancia az az állapot, amikor az ösztrogén túlsúlyba kerül a progeszteronhoz képest. Ez fennállhat az ösztrogén emelkedett, normál vagy alacsony szintje mellett is. Az ösztrogéndominancia tehát nem azt jelenti, hogy önmagában sok az ösztrogén, hanem azt, hogy a progeszteronhoz képest sok. Az ösztrogéndominancia lényege éppen a kóros arányeltolódás az ösztrogén javára. Tartósan alacsony progeszteronszint vagy progeszteronhiány esetén törvényszerű az ösztrogéndominancia kialakulása, mivel ilyenkor még a normál ösztrogénszint is relatív túlsúlyt jelent. Az ösztrogéndominancia okozta panaszok Ha megszűnik az egyensúly, és az ösztrogén mellől hiányzik a megfelelő mennyiségű progeszteron, a kialakuló ösztrogéntúlsúly idővel felborítja a ciklust, gátolja az ovulációt, emlőcsomót, petefészekcisztát, miómát, meddőséget és vetélést okoz, akadályozza más hormonok hatását, pajzsmirigyés mellékvesekéreg-működési zavart, férfias jellegű tüneteket idéz elő, vagy fokozott burjánzásra készteti a női szövetek sejtjeit, amelynek túlépült méhnyálkahártya, bőséges menstruáció vagy daganat lehet a következménye. A hormonegyensúly-zavar hatásai nemcsak a női szervek az emlő, a méh, a petefészek és a hüvely területén, hanem a szervezet minden részében jelentkeznek. A hormonegyensúly felborulása egy nő életminőségét alapjaiban képes megváltoztatni. Egy 23 éves hölgy erről így számol be: Erőtlennek és gyengének érzem magam, a vállamon és az államon pattanások jelentek meg, ízületi panaszaim vannak, és az utóbbi években felszedett plusz kilókat sem sikerül leadnom. A menstruációm néha hónapokig elmarad, vagy ha megjön, kifejezetten görcsös, amely miatt fájdalomcsillapítót kell szednem. A menstruációt megelőzően erős indulatkitöréseim is vannak, amelyeket képtelen vagyok megfékezni. A melleim fájnak és feszülnek, és a hasam puffad. A panaszok mögötti lelki okokra rákérdezve kiderült,

14 hogy a háttérben komoly érzelmi probléma áll fenn. A nyálmintából végzett hormonvizsgálat a progeszteronszint olyan alacsony voltát mutatta, hogy e fiatal nő szervezetében gyakorlatilag nem volt progeszteron. Az ösztrogén és progeszteron aránya az ösztrogénszint alacsony volta ellenére több mint 30-szoros mértékben tért el a normálistól. A stresszhormon értéke szintén a legalsó határ közelében volt, amely a kimerültségre vonatkozó panaszokat teljes mértékben indokolta. Ilyen értékek esetén nem csoda, ha a menstruációval vagy a fogamzással problémák adódnak. Az ösztrogéndominancia okaként vagy következményeként, valamint az azzal párhuzamosan megjelenő leggyakoribb tüneteket az alábbi ábra szemlélteti: emlőfeszülés, emlőcsomók szabálytalan ciklus menstruációs görcsök petefészekciszták endometriózis jó- és rosszindulatú elváltozások meddőség, vetélés alvászavar, kimerültség, fejfájás hangulat- és memóriazavarok pajzsmirigyműködési zavarok pattanások, szőrösödés, hajhullás édességvágy, emésztési zavarok csökkent nemi vágy folyadékvisszatartás, súlygyarapodás Fontos annak felismerése, hogy a tünetek kialakulása nem az ösztrogén hibája. Az ösztrogén alapvető hormon, amelynek hatásai nélkülözhetetlenek az egészséges női léthez. Az ösztrogéndominancia jóval inkább az emberi környezet káros hatásainak a következménye. Magyarországon szinte majdnem minden nőnél észlelhetők az ösztrogéntúlsúly, illetve a progeszteronhiány egyértelmű vagy kevésbé nyilvánvaló jelei. De vajon mi lehet ennek az egyre gyakoribbá váló problémának az oka? Az ösztrogéntúlsúly okai Az ösztrogén és a progeszteron természetes egyensúlyát ma már egyre nehezebb fenntartani, mivel az ösztrogénhatású vegyületek jelenléte miatt a mérleg minduntalan az ösztrogén javára billen. Különösen nehéz fenntartani akkor, ha a tüszőrepedés is elmarad, mivel elegendő progeszteron csak ovuláció esetén termelődhet. A leggyakoribb okok, amelyek az ösztrogén mennyiségét növelik vagy a progeszteronét csökkentik, az alábbiak.

15 14 15 Elégtelen progeszterontermelés a tüszőrepedés elmaradása, hormonális problémák, fogamzásgátlók tartós szedése, elhízás, máj- és a veseműködési zavarok, sérült tüszők jelenléte. Környezeti vegyszerek a szervezetbe jutó mesterséges ösztrogénvegyületek az ösztrogénhatásokat fokozva borítják fel a hormonegyensúlyt. Tartós stressz fizikai vagy érzelmi stresszhatás esetén kevesebb progeszteron jut a női ciklus fenntartására és az ösztrogénhatások ellensúlyozására. Az említetteken kívül kevésbé nyilvánvaló okot képeznek a helytelen táplálkozási szokások (finomított szénhidrátok és állati termékek főleg zsírok rendszeres fogyasztása, koplalás, ösztrogéntartalmú táplálékok túlsúlya), valamint a vitamin- és tápanyaghiányok is. A cikluszavarok említése előtt külön is szólni kell arról a megkerülhetetlen, a problémák nagy részéért felelős tényezőről, amely hatásait észrevétlenül, mégis szüntelenül kifejti: a szervezetet napi szinten érő vegyszerterhelésről. Az ilyesfajta összefüggésekről keveset hallani, amelynek oka sejthető. A világ iparának nagy része hamar ingataggá válna pusztán attól, ha a nők a fennálló problémáiknak a jelenleginél nagyobb jelentőséget tulajdonítanának. Vegyszerek otthon és a környezetben A vegyi anyagok többsége olyan alkotóelem, amely a természetben nem fordul elő, ezért a szervezet nem rendelkezik velük szemben hatékony elhárító mechanizmussal sem. E káros anyagok nagy része várandósság esetén a méhlepényen át a magzatba, az anyatejjel pedig a csecsemőbe is bekerül. Számos vegyület, amely egy-egy alkalommal csak elhanyagolható mennyiségben kerül a szervezetbe, az évek során felhalmozódva toxikussá vagy rákkeltővé válhat. Bár a káros vegyszerektől mentesen élni ma szinte lehetetlen, ismeretük mégsem felesleges, mivel tudatos kerülésükkel sokat tehetünk önmagunk, gyermekeink és mások érdekében. Külső ösztrogénforrások A xenohormonok (xeno = kívülről származó, idegen) olyan testidegen vegyszerek, amelyek a szervezetbe jutva megzavarják a hormonális rendszer működését. Az ösztrogénhatásokat utánzó, azt agresszíven növelő vegyületek a xenoösztrogének. E vegyületek napi szinten jelen vannak az életünkben: megtalálhatók a körömlakkoktól a kozmetikumokig, a háztartási vegyszerektől

16 az ipari kemikáliákig, a csapvíztől az állati termékekig, a növényvédő szerektől a fogamzásgátlókig. Ezek az anyagok a hormonális problémák és a cikluszavarok mellett immunrendszeri és pszichés zavarokat, daganatos elváltozásokat, magzati tüszőkárosodást, fejlődési és tanulási zavarokat okozhatnak. A xenoösztrogénekkel kapcsolatban az egyik legsúlyosabb problémát az jelenti, amikor a káros hatás a várandós anya szervezetét, és a méhében fejlődő leány magzatot éri. Az anya sokszor nem is tud arról, hogy leánygyermeke menstruációs problémáinak vagy későbbi meddőségének a saját várandóssága alatt elszenvedett káros hatás az oka. A következmények ugyanis mindaddig rejtve maradnak, amíg a megszületett leány nemi érése meg nem indul, vagy a gyermekvállalás kérdése fel nem merül. Ezért is fontos a várandósság alatti táplálkozás és életmód, amely képes biztosítani azokat a tápanyagokat és feltételeket, amelyek az anya és a magzat egészségéhez szükségesek. Mindez azonban nemcsak a várandósság alatt, hanem már korábban is fontos. Álljon itt egy rövid, nem teljes körű lista azokról a termékekről, amelyek nagy része káros vegyületeket tartalmazhat. szintetikus mosószerek és öblítők, háztartási tisztítószerek tusfürdők, samponok, testápolók, izzadásgátlók, fogkrémek kozmetikumok, körömlakkok, hajlakkok, hajfestékek, napozószerek illatosított, fehérített termékek (parfümök, légfrissítők, intimbetétek) lágyított műanyagok (ételhordók, palackok, cumisüvegek, játékok) PVC-k, padlószőnyegek, festékek, lakkok, hígítók, oldószerek növényvédőszerrel kezelt élelmiszerek A sort hosszasan lehetne folytatni. A táplálkozás terén a legrosszabbul a tápláléklánc tetején álló csúcsragadozó, az ember jár. Mivel a tápláléklánc alján álló növényekben kevesebb méreganyag halmozódik fel, a vegetáriusok szervezetébe kevesebb káros anyag kerül. Bár a növényekben is jelentős lehet a vegyszertartalom, a növényi rostok a mérgező anyagok nagy részét megkötik, amelyek a széklettel távoznak.

17 16 17 Szintetikus hormonok A szintetikus vegyületek amelyek leggyakrabban fogamzásgátlókban és hormonpótló készítményekben fordulnak elő nem azonosak a természetes eredetű hormonokkal, amelyeket a szervezet állít elő, és amelyeket ősidők óta értelmezni tud. A mellékhatásokról ember és ipar egyaránt hajlamos megfeledkezni. Először 2002-ben jelent meg olyan tanulmány, amelyben a hormonpótló vegyületekkel végzett kezelés tényei nyilvánosságra kerültek.* A menopauza után lévő nők bevonásával végzett vizsgálat eredményei olyan riasztóak voltak, hogy azt idő előtt félbe kellett szakítani, mivel a szintetikus hormonkészítmények számos betegség nőgyógyászati daganat, agyvérzés, szívinfarktus kockázatát jelentősen növelték. Fogamzásgátlók A hatékonyabb védekezéssel, valamint a ciklus rendezésével úgy tűnik, ideális lehetőség van a nők kezében. A fogamzásgátlók alkalmazása azonban kétélű fegyver, mivel praktikus voltuk mellett éppen a női ciklus lényegét, az ovulációt függesztik fel. Az ovuláció elmaradása okozta progeszteronhiány következtében az ösztrogén sejtburjánzást okozó hatása mind erőteljesebben érvényesülhet. Ahogy említésre került, az ösztrogénhatás alapvetően fontos a női szervezet számára. A probléma az ösztrogén és a progeszteron egyensúlyának felborulásából adódik, amikor az ösztrogénhatások kóros mértékűvé válnak. Ezért nevezik az ösztrogént az élet és halál angyalának is, mert bár e hormonnak köszönhető a női lét és annak minden szépsége, tartósan fennálló túlsúlya számos női probléma és nőgyógyászati betegség alapját teremti meg. * Risks and benefits of estrogen plus progestin in healthy postmenopausal women: principal results from the Women s Health Initiative randomized controlled trial; Jacques E. Rossouw et al., Journal of the American Medical Association, 288 (2002):

18 A HORMONÁLIS EGYENSÚLYZAVARRAL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁK Mivel a szervezetben minden mindennel összefügg, a hormonális egyensúly felborulása számos tünetet produkál. A női kórképek nagy része közvetlenül hormonális zavar, közvetetten azonban életviteli hiba, túlterheltség, energiahiány, környezeti ártalom, valamint lelki és érzelmi probléma. A kívülről származó káros hatások és a belülről fakadó problémák egymás hatását erősítve súlyosbítják az állapotot. A következőkben olyan női problémák kerülnek említésre, amelyek szorosan összefüggenek az ösztrogén hormon túlsúlyával. A tüszőrepedés elmaradása anovuláció A női ciklus legszilárdabb alapja a rendszeres tüszőrepedés. Ha elmarad a tüszőrepedés, nem képződik sárgatest, amely a progeszteront termelné, és nem képződik petesejt sem, amely megtermékenyülhetne. A tüszőrepedés elmaradása és a progeszteronhiány a meddőség és az ösztrogéndominancia leggyakoribb közvetlen oka. A nők többsége abban a tudatban él, hogy ha van menstruációja, akkor tüszőrepedése is volt. Ezzel szemben a harmincas éveikben járó, menstruáló nők közel felének nincs rendszeres ovulációja. Ennek leggyakoribb okai az alábbiak. Hormonális okok magas tesztoszteron- vagy prolaktinszint, ösztrogéntúlsúly, pajzsmirigy-alulműködés, petefészek-kimerülés. Fogamzásgátlók a tüszőrepedés mesterséges felfüggesztése. Stresszhatások fizikai vagy érzelmi megterhelések, amelyek mind felelősek lehetnek az ovuláció elmaradásáért. Táplálkozási tényezők helytelen étkezési szokások, tápanyaghiányok, finomított szénhidrátok (cukrozott ételek és italok, fehérlisztből készült pékáruk, fehérrizs, tésztafélék, desszertek, sütemények), ösztrogénhatású vegyszert vagy alkotóelemet tartalmazó élelmiszerek. Elhízás a nagyobb mennyiségű zsírszövet nagyobb mennyiségű ösztrogént képes tárolni és előállítani. Magzati korban sérült tüszők ha a leány magzat az anyja méhében tartósan ösztrogénhatású vegyületeknek volt kitéve, a magzat érzékeny tüszői maradandó sérülést szenvedhettek (lásd a 16. oldalon).

19 18 19 A meg nem repedt tüsző folyadékkal telt hártyás falú tömlővé, cisztává alakul, amely nagymennyiségű ösztrogént termel. A tüsző feszülése következtében a ciklus közepén fájdalom jelentkezhet. A probléma felismerésében a tünetek jellege, különböző vizsgálatok, valamint a hormondiagnosztika segíthetnek. A hormonszintek kimutatására a vérből történő vizsgálat mellett ma már lehetőség van a nyálmintából történő hormonmeghatározásra is (lásd később). Az ösztrogén és a progeszteron arányának kóros megváltozása az egyik legfontosabb adat arra vonatkozóan, hogy a hormonális rendszerben zavar van. Anovuláció esetén a legalapvetőbb feladat az ok felderítése és a tüszőrepedés lehetőleg természetes módon történő elősegítése. A menstruáció napjainak nyilvántartása mellett az ovuláció rendszeres követése minden nő számára fontos lenne, nemcsak a természetes születésszabályozás, hanem az egészség megőrzése érdekében is. Amennyiben felmerül a gyanú, hogy rendszeresen elmarad a tüszőrepedés, érdemes mielőbb olyan szakemberhez fordulni, aki a rendelkezésre álló legtermészetesebb módon képes segíteni annak létrejöttét, mielőtt kivizsgálások hosszú sora kezdődne. Menstruációs zavarok A menstruáció a méhnyálkahártya ciklikus, átlagosan 28 naponta történő leválása, amely a nemi éréstől kezdve a menopauza időszakáig tart. A havivérzés nemcsak a feleslegessé váló méhnyálkahártya lelökődését, hanem tisztulási folyamatot is jelent. A menstruáció zavarai közé a rendszertelen, a görcsös, a darabos, a bő és a kismennyiségű vérzés, a menstruáció elmaradása, a premenstruációs szindróma, valamint az endometriózis tartozik. A menstruációs zavarok hátterében nemcsak hormonegyensúly problémák vagy szervi okok, de a nőiség megélésének zavarai, különböző félelmek és egyéb lelki problémák is állnak. Fájdalmas menstruáció Az alhasi fájdalmakkal, gyengeséggel, ingerlékenységgel és egyéb tünetekkel járó menstruáció számtalan nő életét keseríti meg havi rendszerességgel. Az intenzív, szinte elviselhetetlen görcs endometriózis tünete is lehet (lásd később). A görcsös menstruáció gyakori részjelensége az ösztrogéndominanciának, mivel ilyenkor a nyálkahártya leválásához szükséges méhösszehúzódások intenzívebbé válnak. A fájdalmas menstruáció oka lehet továbbá mióma, kismedencei gyulladás, hasüregi összenövés, pajzsmirigy-alulműködés

20 vagy magas prolaktinszint is. Az alábbi eset jellemző példája az ösztrogéndominancia okozta menstruációs zavarnak: 38 éves nő vagyok, és a menstruációm rendszeres ugyan, de az első két napon annyira fájdalmas, hogy többször is görcsoldót kell bevennem, mert anélkül nem tudnám elviselni. Előfordul, hogy a görcsök miatt nem bírok állva maradni és a padlóra kényszerülök. Az utóbbi időben a vérzésem ráadásul erősebbé is vált, és a ciklus közepén fáj és szúr a petefészkem. A köztivérzés megjelenésekor már biztos voltam benne, hogy valami nagyon nincs rendben. Premenstruációs szindróma (PMS) A menstruáció előtt néhány nappal akár egy-két héttel jelentkező tünetek a nők közel felének okoznak komoly gondokat. A panaszok miatt sok nő ilyenkor önmagára neheztel, holott a tünetek a hormonális egyensúlyzavar, és nem a negatív személyiség számlájára írandók. Ennek megértése és tudomásul vétele nemcsak a környezet vagy a család, de a munkáltatók részéről is fontos lenne, mivel súlyosabb esetben a munkaképesség átmeneti elvesztése is előfordulhat. A PMS legjellemzőbb panaszai hasonlóak az ösztrogéndominancia tüneteihez. Jellemző továbbá az ingerlékenység, az agresszió és az emiatt érzett bűntudat, a makacs fejfájás, a hasi puffadás, az édesség utáni vágy, valamint a sírógörcsök, a mintha nem is én lennék érzése. 33 éves nő vagyok. A fő panaszom, hogy négy éve a menstruáció előtt egy héttel kifejezetten feszültté és nyugtalanná válok. Olyan türelmetlenül viselkedem ilyenkor a párommal, hogy magamra sem ismerek. Tudom, hogy ezt nem akarom, de mégis megteszem, és utána a bűntudat miatt nem győzök elnézést kérni. Ő meg is bocsát, de nem tudom, meddig bírja türelemmel. A másik gondom az, hogy ezeken a napokon az önkontrollom is teljesen cserben hagy, nem tudok dönteni, nem tudom, mit hogyan csináljak. Nem tudom felmérni a piroson való áthajtás veszélyét sem, és csak megszokásból állok meg ilyenkor. A levertség, puffadás, fejfájás és emlőfeszülés szinte fel sem tűnik, mert az említett problémák sokkal jobban zavarnak. A nehéz napoktól való rendszeres félelem tovább rontja az állapotot. A hagyományos hozzáállás ilyenkor legtöbbször nyugtatót vagy antidepresszánst javasol, amely a problémát nem oldja meg, és a valódi ok feltárása is elmarad. A panaszok oka legtöbbször a sárgatest elégtelen progeszterontermelése, amely a méhnyálkahártya idő előtti leválását és barnás, pecsételő jellegű

A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTŐ PROBLÉMÁKRÓL

A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTŐ PROBLÉMÁKRÓL HASZNOS TANÁCSOK NŐKNEK A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTŐ PROBLÉMÁKRÓL Dr. Csiszár Miklós Nora Igloi Syversen Ha megismerjük szervezetünk működését és életmódunkkal támogatjuk azt, akkor a betegségnek nem kell

Részletesebben

Dr. Csiszár Miklós Nora Igloi Syversen. Női igazságok. Naturwell Kiadó

Dr. Csiszár Miklós Nora Igloi Syversen. Női igazságok. Naturwell Kiadó Dr. Csiszár Miklós Nora Igloi Syversen Női igazságok Hormonegyensúly és egészség Naturwell Kiadó Budapest, 2014 Mindig van kiút A valódi gyógyításban a tudományos megközelítés mellett helyet kell kapnia

Részletesebben

A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTô PROBLÉMÁKRÓL

A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTô PROBLÉMÁKRÓL HASZNOS TANÁCSOK NôKNEK A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTô PROBLÉMÁKRÓL Dr. Csiszár Miklós - Nora Igloi Syversen Ha megismerjük szervezetünk működését és életmódunkkal támogatjuk azt, a betegségnek nem kell az

Részletesebben

Naturwell Életmód Kötetek. A jobb életminőségért. 2. kötet

Naturwell Életmód Kötetek. A jobb életminőségért. 2. kötet Naturwell Életmód Kötetek A jobb életminőségért 2. kötet Dr. Csiszár Miklós Nora Igloi Syversen Női igazságok Hormonegyensúly és egészség Naturwell Kiadó Budapest, 2014 Tartalom Köszönetnyilvánítás...9

Részletesebben

Találd meg az egyensúlyod! A hormonális egyensúly meglétének fontossága életünkben

Találd meg az egyensúlyod! A hormonális egyensúly meglétének fontossága életünkben Találd meg az egyensúlyod! A hormonális egyensúly meglétének fontossága életünkben Miről is lesz szó? Ha megismerjük szervezetünk működését és életmódunkkal támogatjuk azt, a betegségnek nem kell az életünk

Részletesebben

A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTô PROBLÉMÁKRÓL

A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTô PROBLÉMÁKRÓL HASZNOS TANÁCSOK NôKNEK A HORMONEGYENSÚLYT ÉRINTô PROBLÉMÁKRÓL Dr. Csiszár Miklós - Nora Igloi Syversen TARTALOM A problémákról dióhéjban........................... 5 A női szervezet és a hormonok......................

Részletesebben

angyala STÍLUS Az élet és a halál Amit minden nônek tudnia kell 1. rész T Í L U S Egyetlen nônek sem szabadna elfogadnia,

angyala STÍLUS Az élet és a halál Amit minden nônek tudnia kell 1. rész T Í L U S Egyetlen nônek sem szabadna elfogadnia, S STÍLUS T Í L U S Amit minden nônek tudnia kell 1. rész Az élet és a halál angyala A hormonegyensúly rendkívül izgalmas témaköre nemcsak azért fontos, mert számos nôt, feleséget, anyát, barátnôt érint,

Részletesebben

Homonértékek a nöi ciklusban

Homonértékek a nöi ciklusban Homonértékek a nöi ciklusban http://babatervezok.otthona.net Forrás: med4you.at 2007 LH és FSH Vérvétel az LH és FSH hormonok kimutatására a ciklus 1-5 napja között szokott történni. FSH mértékegység LH

Részletesebben

Az ember szaporodása

Az ember szaporodása Az ember szaporodása Az ember szaporodásának általános jellemzése Ivaros szaporodás Ivarsejtekkel történik Ivarszervek (genitáliák) elsődleges nemi jellegek Belső ivarszervek Külső ivarszervek Váltivarúság

Részletesebben

Milyen típusú gyógyszer a Yadine?... 2. További információ a fogamzásgátló tablettáról... 9. Hasznos tanácsok a Yadine szedéséhez...

Milyen típusú gyógyszer a Yadine?... 2. További információ a fogamzásgátló tablettáról... 9. Hasznos tanácsok a Yadine szedéséhez... TARTALOMJEGYZÉK Milyen típusú gyógyszer a Yadine?... 2 További információ a fogamzásgátló tablettáról... 9 Hasznos tanácsok a Yadine szedéséhez... 17 Kérdések és válaszok: Mit tegyek, ha?... 23 KEDVES

Részletesebben

Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató

Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató Bevezetés Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus Szülő- és betegtájékoztató Minden szülő azt várja, hogy gyermeke egészséges lesz. Így azután mélyen megrázza őket, ha megtudják, hogy

Részletesebben

PCOS mellett az élet

PCOS mellett az élet PCOS mellett az élet Dr. Semjéni Mariann PCOS Amazonok alapítója Budapest 2018. 07. 14. Naja Forest Szakmai Nap A bajok okai Életmód GnRH- LH/FSH- androgén hormonok tengely Genetika Magzati korban az anya

Részletesebben

A nem. XY XX nemi kromoszómapár. here - petefészek. férfi - nő. Női nemi szervek. Endometrium. Myometrium

A nem. XY XX nemi kromoszómapár. here - petefészek. férfi - nő. Női nemi szervek. Endometrium. Myometrium Reproduktív funkciók Nemi hormonok: Androgének Ösztrogének Gesztagének Támpont: 86 (nyomokban 90 is) A nem Genetikai nem Gonadális nem Nemi fenotípus XY XX nemi kromoszómapár here - petefészek férfi -

Részletesebben

Dr. Fábián Emília, PhD

Dr. Fábián Emília, PhD Hormonhiánya van? PROGESZTERON JELEK ÉS TÜNETEK SOHA MINDIG 1. A melleim nagyok. Közvetlen környezetem arra panaszkodik, hogy ideges és izgatott vagyok. 3. Ideges vagyok. 4. Éberen és nyugtalanul alszom.

Részletesebben

A 2-es típusú cukorbetegség

A 2-es típusú cukorbetegség A 2-es típusú cukorbetegség tablettás kezelése DR. FÖLDESI IRÉN, DR. FARKAS KLÁRA Az oktatóanyag A MAgyAr DiAbetes társaság vezetôsége Megbízásából, A sanofi támogatásával készült készítette A MAgyAr DiAbetes

Részletesebben

Mindentudó A vérzészavarokról

Mindentudó A vérzészavarokról A vérzészavarokról Mindentudó A vérzészavarokról Schering Holdfény Club A Nôk Egészségéért Alapítvány klubtagoknak szóló kiadványa 2004 nyár BI. oldal 2004 ôsz A Nôk Egészségéért Alapítvány kiadványa A

Részletesebben

A meddőség a páciensek szemszögéből. Borján Eszter Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástan Tanszék

A meddőség a páciensek szemszögéből. Borján Eszter Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástan Tanszék A meddőség a páciensek szemszögéből Borján Eszter Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástan Tanszék Egészség - betegség Az egészség nem csupán a betegség és nyomorékság hiánya, hanem a teljes

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI Az erekben keringő vér nyomást fejt ki az erek falára: ez a vérnyomás. Szabályozásában részt vesz a szív, az erek, az agy, a vesék és

Részletesebben

Endometrio' zissal e' lni. Le' tezik kiu' t a fa'jdalombo' l. Ez a tájékoztató csak olyan nôknek adható át, akiknek kezelôorvosa Visanne -t írt fel.

Endometrio' zissal e' lni. Le' tezik kiu' t a fa'jdalombo' l. Ez a tájékoztató csak olyan nôknek adható át, akiknek kezelôorvosa Visanne -t írt fel. Endometrio' zissal e' lni. Le' tezik kiu' t a fa'jdalombo' l. Ez a tájékoztató csak olyan nôknek adható át, akiknek kezelôorvosa Visanne -t írt fel. 1 Tartalomjegyzék Bevezetés 2 Mi az endometriózis?

Részletesebben

HOMEOPÁTIÁVAL ELÉRT EREDMÉNY PSORIASISBAN DR. DÉRER CECILIA HOMEOPATA BAJA II.INTERDISZCIPLINÁRIS KOMPLEMENTER MEDICINA KONGRESSZUS A PSORIASIS GYAKRAN ELŐFORDULÓ BŐRBETEGSÉG. A BETEGEK 5-8 %-A SZENVED

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

Mindentudó. Premenstruális szindróma. 2003 tavasz. Schering Holdfény Club A Nôk Egészségéért Alapítvány klubtagoknak szóló kiadványa

Mindentudó. Premenstruális szindróma. 2003 tavasz. Schering Holdfény Club A Nôk Egészségéért Alapítvány klubtagoknak szóló kiadványa Mindentudó Premenstruális szindróma Schering Holdfény Club A Nôk Egészségéért Alapítvány klubtagoknak szóló kiadványa 2003 tavasz A Nôk Egészségéért Alapítvány kiadványa Tavaszi Mindentudónk szerzôje dr.

Részletesebben

Ha nem jön a baba... azaz, amit a meddőségi vizsgálatokról tudni érdemes

Ha nem jön a baba... azaz, amit a meddőségi vizsgálatokról tudni érdemes Ha nem jön a baba... azaz, amit a meddőségi vizsgálatokról tudni érdemes A családtervezés nagy döntés az életben, és szerencsés, ha a baba megszületése igazodik egy fiatal pár terveihez. Sajnos korunk

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az szinte már népbetegség

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar.

A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar. Evészavarok A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar. Két legismertebb típusa: az anorexia és a bulimia

Részletesebben

dr. Kranjec Ferenc A modern holstein-fríz tehén reprodukciós jellegzetességei, annak javítására alkalmazható módszerek

dr. Kranjec Ferenc A modern holstein-fríz tehén reprodukciós jellegzetességei, annak javítására alkalmazható módszerek dr. Kranjec Ferenc A modern holstein-fríz tehén reprodukciós jellegzetességei, annak javítására alkalmazható módszerek Bodrog, Szerencsi MGZRT. A petefészek ellés utáni ciklusba lendülése Tejtermelés,

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Fertavid 300 NE/0,36 ml oldatos injekció béta-follitropin

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Fertavid 300 NE/0,36 ml oldatos injekció béta-follitropin BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Fertavid 300 NE/0,36 ml oldatos injekció béta-follitropin Mielőtt elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.

Részletesebben

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az inkontinencia az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az inkontinencia

Részletesebben

Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató

Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat Frissített útmutató Page 2 Miért kell a kolposzkópia klinikára mennem? További vizsgálatra van szükség, mivel a méhnyakszűrés a méhnyakon sejtelváltozásokat mutatott.

Részletesebben

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István www.szulesz-nogyogyaszt.hu 1. Fogamzás előtti ( praeconceptionalis ) tanácsadás, gondozás 2. Kismamák gondozása a szülésig 1. A kismama és fejlődő magzatának

Részletesebben

TÁPLÁKOZÁS ÉS A B U D A P E S T 2 0 1 1. 0 6. 0 4.

TÁPLÁKOZÁS ÉS A B U D A P E S T 2 0 1 1. 0 6. 0 4. TÁPLÁKOZÁS ÉS A REPRODUKTÍV SZERVEK EGÉSZSÉGE B U D A P E S T 2 0 1 1. 0 6. 0 4. M I X T A Y Z S U Z S A N N A 3 6 7 0 4 3 4 2 9 8 3 w w w. m a c r o b i o t i c u m. h u m i x t a y z s @ g m a i l. c

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az inkontinencia az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az inkontinencia

Részletesebben

A rettegett dioxin. szervezetünkbe, képesek mimikálni az ösztrogént!

A rettegett dioxin. szervezetünkbe, képesek mimikálni az ösztrogént! A rettegett dioxin Kezdjük az elején, hogy teljes képet kapjunk ezen a területen! Xenoösztrogének A dioxin egy xenoösztrogén. Xenoösztrogéneknek hívjuk azokat a vegyszereket, amelyek bejutva a szervezetünkbe,

Részletesebben

Az ember összes kromoszómája 23 párt alkot. A 23. pár határozza meg a nemünket. Ha 2 db X kromoszómánk van ezen a helyen, akkor nők, ha 1db X és 1db

Az ember összes kromoszómája 23 párt alkot. A 23. pár határozza meg a nemünket. Ha 2 db X kromoszómánk van ezen a helyen, akkor nők, ha 1db X és 1db Testünk minden sejtjében megtalálhatók a kromoszómák, melyek a tulajdonságok átörökítését végzik. A testi sejtekben 2 x 23 = 46 db kromoszóma van. Az egyik sorozat apánktól, a másik anyánktól származik.

Részletesebben

Biológia felkészítő. Stromájer Gábor Pál

Biológia felkészítő. Stromájer Gábor Pál Biológia felkészítő Stromájer Gábor Pál 2 Hormonális szabályozás alapelvei A hormonális szabályozást kémiai anyagok, ún. hormonok végzik. A hormonok sejtekben, szövetekben vagy belső elválasztású mirigyekben

Részletesebben

Az ember szaporodása

Az ember szaporodása Önreprodukció, szaporodás Szerkesztette: Vizkievicz András Bevezetés Az önfenntartás és az önszabályozás mellett az állati szervezetek harmadik alapvető működése az önreprodukció. Az önreprodukció magába

Részletesebben

Jelentés asszisztált reprodukciós eljárásokról

Jelentés asszisztált reprodukciós eljárásokról Jelentés asszisztált reprodukciós eljárásokról Az asszisztált reprodukciós beavatkozásokat végző intézetek kötelező adatgyűjtését a 339/2008 (XII.30.) Kormányrendelet szabályozza. Az intézetek az adatszolgáltatást

Részletesebben

NEMI SZERVEK (ORGANA GENITALIA) IVARRENDSZER

NEMI SZERVEK (ORGANA GENITALIA) IVARRENDSZER NEMI SZERVEK (ORGANA GENITALIA) IVARRENDSZER szaporodás szervei feladatuk: ivarsejtek termelése azok egyesülésének létrehozása nemi mirigyek termelése másodlagos nemi jellegek nőknél még a magzat védelme,

Részletesebben

Qlaira Betegtájékoztató Fogamzásgátlás harmóniában a női természettel

Qlaira Betegtájékoztató Fogamzásgátlás harmóniában a női természettel Bayer Hungária Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 50. Tel.: 06-1-487-4100, Fax: 06-1-212-1574 www.bayerscheringpharma.hu www.harmoniqusno.hu L.PH.WH.Qlaira.2010-06-23.1525 Qlaira Betegtájékoztató Fogamzásgátlás

Részletesebben

A szív- és érrendszeri megbetegedések

A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az ember hormonrendszerének felépítése

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az ember hormonrendszerének felépítése TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az ember hormonrendszerének felépítése A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az ember szabályozó szervrendszere: A törzsfejlődés során a növények és az állatok szervezetében

Részletesebben

Sikertörténetek I. Joli eltűnt" a cisztája. boldogan várják a babát Böbe 6 éve nem menstruált 24 órán belül megjött a menstruációja

Sikertörténetek I. Joli eltűnt a cisztája. boldogan várják a babát Böbe 6 éve nem menstruált 24 órán belül megjött a menstruációja Joli - 3 éve próbálkoznak babával sikertelenül 2 évvel ezelőtt bal petefészkét kivették ciszta miatt A lombikprogram 1 évvel ezelőtt sikertelen volt Kétségbeesve jött a tornára, mert a jobb petefészkén

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! B BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Azalia 75 mikrogramm

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Trisequens filmtabletta ösztradiol és noretiszteron-acetát

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Trisequens filmtabletta ösztradiol és noretiszteron-acetát BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Trisequens filmtabletta ösztradiol és noretiszteron-acetát Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.

Részletesebben

Családtervezés római katolikusok számára. Dr. Timmermann Gábor

Családtervezés római katolikusok számára. Dr. Timmermann Gábor Családtervezés római katolikusok számára Dr. Timmermann Gábor Keresztény családtervezés! Fogamzás szabályozás! A várandósság előkészítése! Meddőségi kivizsgálási és kezelési elvek az egyház szerint Miért

Részletesebben

HORMONKEZELÉSEK. A hormonkezelés típusai

HORMONKEZELÉSEK. A hormonkezelés típusai HORMONKEZELÉSEK A prosztatarák kialakulásában és progressziójában kulcsszerepük van a prosztatasejtek növekedését, működését és szaporodását elősegítő férfi nemi hormonoknak, az androgéneknek. Az androgének

Részletesebben

3 praktikus intim tipp nőknek

3 praktikus intim tipp nőknek Viszlát, kellemetlen tünetek! 3 praktikus intim tipp nőknek A következő tanulmány azoknak a nőknek szól, akik kellemetlen intim tünetektől szenvednek, és szeretnének ezektől végre megszabadulni. Sok nő

Részletesebben

NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL. Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta

NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL. Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta NŐK ÉLETSZAKASZAI Újszülött kor Csecsemőkor Kis gyermekkor Óvodás és kisiskolás

Részletesebben

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte

Részletesebben

Beutalást igénylô állapotok. A beutalás az emlôbetegséggel foglalkozó sebészhez történjen. Minden új, körülírt csomó.

Beutalást igénylô állapotok. A beutalás az emlôbetegséggel foglalkozó sebészhez történjen. Minden új, körülírt csomó. Az emlôpanaszos nôk beutalásának irányelve (Guidelines for the referral of patients with breast problems) NHS Breast Screening Programme & The Cancer Research Campaign Elôszó Az emlôrák a nôket érintô

Részletesebben

A fele se mese. A Humán Papillomavírus-HPV és a méhnyakrák megelõzése. Írták: Tóth Icó és a Mályvavirágok Rajzolta: Bartus Betty

A fele se mese. A Humán Papillomavírus-HPV és a méhnyakrák megelõzése. Írták: Tóth Icó és a Mályvavirágok Rajzolta: Bartus Betty A fele se mese A Humán Papillomavírus-HPV és a méhnyakrák megelõzése Írták: Tóth Icó és a Mályvavirágok Rajzolta: Bartus Betty Megdöbbentõ, ha azt mondom, hogy ezt a rákos betegséget vírus okozza? Pedig

Részletesebben

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé.

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé. Test-elemzés Bioelektromos impedancia mérés 5 különböző pályán kerül mérésre (lábtól-lábig, kéztől-kézig, bal kéztől a jobb lábig, jobb kéztől a bal lábig, bal kéztől a bal lábig). Ezzel 100%-os lefedettséget

Részletesebben

Leukémia (fehérvérûség)

Leukémia (fehérvérûség) Leukémia (fehérvérûség) Leukémia - fehérvérûség A leukémia a rosszindulatú rákos megbetegedések azon formája, amely a vérképzõ sejtekbõl indul ki. A leukémia a csontvelõben lévõ éretlen és érettebb vérképzõ

Részletesebben

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide!

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide! Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Nap mint nap, emberek millió szenvednek valamilyen tüdőbetegség következtében, ráadásul a halálokok között is vezető szerepet betöltő COPD előfordulása

Részletesebben

Sarkantyú kezelése gyógytornával

Sarkantyú kezelése gyógytornával Sarkantyú kezelése gyógytornával A sarkantyú tulajdonképpen egy meszes kinövés a sarokcsont talpi felszínén, vagy az Achilles ín sarkon tapadó részén. Gyógytornászként sokszor találkozom ezzel a problémával,

Részletesebben

Amit a kongenitális hipogonadotrop hipogonadizmusról (CHH) és a Kallmann szindrómáról (KS) tudni kell

Amit a kongenitális hipogonadotrop hipogonadizmusról (CHH) és a Kallmann szindrómáról (KS) tudni kell (Magyar) Amit a kongenitális hipogonadotrop hipogonadizmusról (CHH) és a Kallmann szindrómáról (KS) tudni kell Mit jelent a CHH? A CHH-t a gonadotropin releasing hormon (GnRH) hiánya okozza. Mikor ez a

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

Megelőzési hormon vizsgálati csomag

Megelőzési hormon vizsgálati csomag SZOLGÁLTATÁSOK Nyálból végzett hormon- vizsgálati csomagok Magyarországon csak nálunk! Hungary 2800 Tatabánya, F tér 36. Telefon: 06 20 372 1216 Tel./fax: +36 34 316 259 E-mail: info@laborex.hu web:www.laborex.hu

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1.

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 1. feladat: Felnőtt beteg C-vitamin tartalmú készítményt szeretne kérni Öntől. Tájékoztassa a beteget a vízben oldódó vitaminkészítményekről és a rendelkezésre álló C- vitamin tartalmú termékekről! A tájékoztatás

Részletesebben

Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett,

Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett, Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett, később már csak kizárólag az étvágy hiányát jelentette. Kialakulásának magyarázatában kezdetben vallásos elképzelések

Részletesebben

Nőgyógyászati daganatokról

Nőgyógyászati daganatokról Nőgyógyászati daganatokról 2015.10.08 Egészségfejlesztési Iroda Tapolca Dr. Lövei Péter Anatómia Méhtest Méhnyak Méhnyak Méh üregében: egyrétegű hám Hüvelyben: többrétegű hám A kettő találkozásánál: átmenet

Részletesebben

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül I. A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül A rák legyőzése - 1. kötet: Az elképzelhetetlen megvalósítható 1. tény: Az iparosodott világban a harmadik leggyakoribb halálozási ok a rák A 21.

Részletesebben

Mellrák tudatosság Változások észlelése

Mellrák tudatosság Változások észlelése Mellrák tudatosság Változások észlelése Mellrák tudatosság: Változások észlelése Észak-Írországban a nőknél a mellrák a rák leggyakoribb formája - 75 éves korig 12 nőből 1-nél alakul ki mellrák. A mellrák

Részletesebben

HORMONOK BIOTECHNOLÓGIAI ELŐÁLLÍTÁSA

HORMONOK BIOTECHNOLÓGIAI ELŐÁLLÍTÁSA Az élettudományi-klinikai felsőoktatás gyakorlatorientált és hallgatóbarát korszerűsítése a vidéki képzőhelyek nemzetközi versenyképességének erősítésére TÁMOP-4.1.1.C-13/1/KONV-2014-0001 HORMONOK BIOTECHNOLÓGIAI

Részletesebben

Biológia jegyzet A szabályozás és a hormonrendszer copyright Mr.fireman product

Biológia jegyzet A szabályozás és a hormonrendszer copyright Mr.fireman product A Szabályozás feladata: Szabályozás homeosztázis fenntartása (élőlények szabályozott belső állandósága) külső környezethez való alkalmazkodás biztosítása A szabályozás mechanizmusa: A.) Vezérlés: A szabályozott

Részletesebben

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07.

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás I. 26 éves férfi 6 héttel korábban bal oldali herében elváltozást észlelt,majd 3 héttel később haemoptoe miatt kereste fel orvosát antibiotikumos

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a

Részletesebben

KÜLÖNLEGES KEZELŐELJÁRÁSOK

KÜLÖNLEGES KEZELŐELJÁRÁSOK KÜLÖNLEGES KEZELŐELJÁRÁSOK SZAKMAI INFORMÁCIÓTARTALOMT RÉSZBEN LEÍRTAKRA. 1. Masszázsgolyó: különböző, szárított gyógynövényekkel töltött, stamppel végzett masszázs. A stampeket forró vízbe vagy gőzbe

Részletesebben

A lehetőségek tárháza. Naptármódszer. Fogamzásgátlás a gyermekáldás után

A lehetőségek tárháza. Naptármódszer. Fogamzásgátlás a gyermekáldás után Fogamzásgátlás a gyermekáldás után A baba megszületésével új fejezet kezdődik életünkben. Megtelik a lakás élettel, babaillat tölti be a szoba levegőjét, néhány óránként hangos cuppogás jelzi a kis csöppség

Részletesebben

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm.

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm. A QMED Akupresszúrás matrac ÉS PÁRNA egy praktikus, esztétikus egészségmegőrző eszköz, mely 100 % organikus pamutból és mérgező anyagoktól mentes ABS műanyagból készült. A matrac hossza 67 cm, szélessége

Részletesebben

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár LISZTÉRZÉKENYSÉG (COELIAKIA) SZŰRÉS (GLUTÉN-SZŰRÉS) VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR MI A LISZTÉRZÉKENYSÉG? A lisztérzékenység a kalászos gabonák fogyasztásával provokált autoimmun betegség, mely a bélrendszer és

Részletesebben

HORMONÁLIS SZABÁLYOZÁS

HORMONÁLIS SZABÁLYOZÁS HORMONÁLIS SZABÁLYOZÁS Hormonok: sejtek, sejtcsoportok által termelt biológiailag aktív kémiai anyagok, funkciójuk a szabályozás, a célsejteket a testnedvek segítségével érik el. Kis mennyiségben hatékonyak,

Részletesebben

Gonádműködések hormonális szabályozása áttekintés

Gonádműködések hormonális szabályozása áttekintés Gonádműködések hormonális szabályozása áttekintés Hormonok szerepe a reproduktív működésben érett ivarsejtek létrehozása és fenntartása a megtermékenyítés körülményeinek optimalizálása a terhesség fenntartása,

Részletesebben

Stressztörések megelőzése és kezelésének támogatása dietoterápia segítségével. Tihanyi András Krea-Fitt Sporttáplálkozási Team SPORTORVOS.

Stressztörések megelőzése és kezelésének támogatása dietoterápia segítségével. Tihanyi András Krea-Fitt Sporttáplálkozási Team SPORTORVOS. Stressztörések megelőzése és kezelésének támogatása dietoterápia segítségével Tihanyi András Krea-Fitt Sporttáplálkozási Team SPORTORVOS.hu PORTÁL Manteo Mitchell, London 4x400-as váltó Élsport Egészség?

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Betegtájékoztató PG/53 FERTILITY TESZTER Fogamzásgátlás, Családtervezés a

Részletesebben

Kapuzárás helyett kérdezze férfigyógyászát!

Kapuzárás helyett kérdezze férfigyógyászát! Kapuzárás helyett kérdezze férfigyógyászát! A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota. (Albert Schweitzer) TARTALOM Önnek van férfigyógyásza? Kincs, ami nincs? Férfiegészség

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium

Részletesebben

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár 2015.10.19.

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár 2015.10.19. LISZTÉRZÉKENYSÉG (COELIAKIA) SZŰRÉS (GLUTÉN-SZŰRÉS) VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR MI A LISZTÉRZÉKENYSÉG? A lisztérzékenység a kalászos gabonák fogyasztásával provokált autoimmun betegség, mely a bélrendszer és

Részletesebben

Tájékoztató a Down szűrésről Első trimeszteri KOMBINÁLT TESZT

Tájékoztató a Down szűrésről Első trimeszteri KOMBINÁLT TESZT Tájékoztató a Down szűrésről Első trimeszteri KOMBINÁLT TESZT A terhességek kb. 1%-ában az újszülött teljesen egészséges szülőktől súlyos szellemi vagy testi fogyatékkal születik. A veleszületett értelmi

Részletesebben

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA)

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) Verzió 2016 1. MI A GYERMEKKORI SPONDILARTRITISZ/ENTEZITISSZEL ÖSSZEFÜGGŐ ARTRITISZ

Részletesebben

5. Termékenységgel kapcsolatos problémák esetén miért csak házaspárokat gyógyít a NaProTechnológia?

5. Termékenységgel kapcsolatos problémák esetén miért csak házaspárokat gyógyít a NaProTechnológia? 1. Mi a NaProTechnológia és mit jelent a FertilityCare? A NaProTechnology egy reprodukciós orvostudomány, egy természetes módszer a gyermeket vállalni szándékozó házaspárok részére, mely a női ciklussal

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A skizofrénia A skizofrénia A skizofrénia kifejezést szinte mindenki hallotta már valahol. Az emberek zöme azonban mégsem tudja biztosan, mi is ez, mi az oka, és hogyan gyógyítható. Mit jelent a skizofrénia

Részletesebben

A kiválasztó szervrendszer és betegségei

A kiválasztó szervrendszer és betegségei A kiválasztó szervrendszer és betegségei A szervezetben az anyagcsere során számtalan káros és felesleges anyag képződik. A sejtek bomlástermékei, a bekerült mérgezőanyagok, mind-mind eltávolításra várnak.

Részletesebben

Tanácsok férfiaknak az egészséges szexuális élethez

Tanácsok férfiaknak az egészséges szexuális élethez Cialis/Betegtáj/148x105 2003/12/13 12:26 Page 1 További információért hívja a Sárga Info Vonalat: 06-40-24-00-00, vagy látogasson el a internetes honlapra. Tanácsok férfiaknak az egészséges szexuális élethez

Részletesebben

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register!

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Tulita filmtabletta ösztradiol / noretiszteron-acetát Mielott

Részletesebben

Mindentudó. A meddôség. 2003 ôsz. Schering Holdfény Club A Nôk Egészségéért Alapítvány klubtagoknak szóló kiadványa

Mindentudó. A meddôség. 2003 ôsz. Schering Holdfény Club A Nôk Egészségéért Alapítvány klubtagoknak szóló kiadványa Mindentudó A meddôség Schering Holdfény Club A Nôk Egészségéért Alapítvány klubtagoknak szóló kiadványa 2003 ôsz A Nôk Egészségéért Alapítvány kiadványa A Mindentudó füzet megírásáért köszönetünket fejezzük

Részletesebben

AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan!

AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan! Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 november, 1. évfolyam. III. szám Légy erős, élj hosszan! Legyen több élet a napjaidban és több nap az életedben! AZ ÉLET DIADALA A Napharcos

Részletesebben

Iratjel kikmitakarnakasopsoprogrammal140905csatolmany1-12 MELLÉKLET Melléklet-1:

Iratjel kikmitakarnakasopsoprogrammal140905csatolmany1-12 MELLÉKLET Melléklet-1: Iratjel kikmitakarnakasopsoprogrammal140905csatolmany1-12 MELLÉKLET 1-11. Melléklet-1: A Biblia héber nyelvű szövege szerint a sózott takarmány egészséges 1/16. oldal, 2014-09-05, Iratjel: kikmitakarnakasopsoprogrammal140905csatolmany1-12

Részletesebben

A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk.

A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk. A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk. Az eseteink túlnyomó részét neuro-, immunológiai eredetű kórképek adják.

Részletesebben

Amit az a llergiás nátháról tudni kell

Amit az a llergiás nátháról tudni kell Amit az a llergiás nátháról tudni kell írta: dr. Márk Zsuzsa pulmonológus, Törökbálinti Tüdőgyógyintézet MSD Pharma Hungary Kft. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8. Telefon: 888-5300, Fax: 888-5388 Mi

Részletesebben

Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül

Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül Tejtermelő tehenek szaporításának nehézségei tenyésztői szemmel A tejtermelés világszerte szinte kizárólag holstein

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Utrogestan 100 mg hüvelykapszula mikronizált progeszteron

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Utrogestan 100 mg hüvelykapszula mikronizált progeszteron BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Utrogestan 100 mg hüvelykapszula mikronizált progeszteron Mielott elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.

Részletesebben

Prof Dr. Pajor Attila Szülész-nőgyógyász, egyetemi tanár AUTOIMMUN BETEGSÉGEK ÉS TERHESSÉG

Prof Dr. Pajor Attila Szülész-nőgyógyász, egyetemi tanár AUTOIMMUN BETEGSÉGEK ÉS TERHESSÉG Prof Dr. Pajor Attila Szülész-nőgyógyász, egyetemi tanár AUTOIMMUN BETEGSÉGEK ÉS TERHESSÉG Melyik autoimmun betegség érinti a szülőképes nőket? Izületi betegségek : RA, SLE Pajzsmirigy betegségek: Kevert

Részletesebben