Kézbe vett sors. örülünk, lám, a helyi közélet sorsa miként mozgósítja. Húsz éve fogadta el az országgyűlés az önkormányzati

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kézbe vett sors. örülünk, lám, a helyi közélet sorsa miként mozgósítja. Húsz éve fogadta el az országgyűlés az önkormányzati"

Átírás

1 Hajdú-bihari [ IV. évfolyam 31. szám szeptember 29. ] Fotó: Nagy Gábor Kézbe vett sors Az országgyűlési választás nem izgatott, az a nagypolitika játéka, de ez a voksolás valóban rólunk szól hallani a sarkos véleményt az intercityn a szomszédban beszélgetők egyikétől. Akiről az is kiderül, csak havonta szokott a fővárosi munkásszállásról hazavonatozni. Ám a választás miatt most tíz napon belül másodszor is útnak indul falujába: nem mindegy, hogy otthon miként alakulnak a dolgok Otthonunk, persze, az ország is, s az éppúgy fontos, hogy hazánk merre halad, tennénk hozzá csendben, de nem morgolódunk, inkább örülünk, lám, a helyi közélet sorsa miként mozgósítja az ott élőket. Húsz éve fogadta el az országgyűlés az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényt. Megszűnt a tanácsrendszer, s új típusú önkormányzatok jöttek létre, amelyek ellentétben a közös tanácsokkal már minden településen megalakulhattak, s a polgároknak lehetőségük nyílott a helyi közügyekben való érdemi részvételre. Azóta minden négy évben eljön az a vasárnap, amikor élhetünk a demokrácia adta jogunkkal, lehetőségünkkel (kötelességünkkel...), s döntünk arról, kik képviseljenek minket szűkebb hazánkban. Vasárnap 3176 településen összesen választópolgár szavazhat. A közelmúltban elfogadott (a takarékosságot, a hatékonyságot és az átláthatóságot megvalósítani szándékozó) törvénymódosítás szerint jelentősen csökkent a megszerezhető mandátumok száma: a megyei (fővárosi) közgyűlésekben 424, a települési önkormányzatokban pedig választott tisztségviselő tevékenykedhet majd. Árvay Sándor

2 2 Az ország [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] Egyetlen megoldás: a család Napirend előtt kért szót az Országházban Pálffy István, aki a Fidesz-KDNP hajdú-bihari listájáról jutott az Országgyűlésbe. A korábbi televíziós műsorvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy tízmillió alá csökkent az ország lakosságának száma. Soltész Miklós államtitkár válaszában világossá tette, hogy az új kormány nemzeti ügynek tekinti a család- és népesedéspolitikát. Tízmillió alatt PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): ennyien élünk ebben az országban. Átfordult tehát a népességszámláló 10 millió alá csökkent Magyarország lakosságszáma. Ezt a kalkulációt egyébként a Népességtudományi Kutató Intézet is megerősítette. Nos, hát én még úgy tanultam valamikor, hogy 11 millió lakosa van Magyarországnak. 45 év kellett ahhoz, hogy 1 millióval csökkenjen a lélekszám. Még riasztóbb azonban, hogy a következő 1 milliós veszteséget 25 évre prognosztizálják. Ráadásul az utolsó utáni pillanatban vagyunk, mert a Ratkó-generáció unokái az utolsó időszakot élik, amíg szülőképesek, és az utána következő két generáció létszáma jóval alacsonyabb. Egy közvélemény-kutatás alapján ma 20 magyar fiatal 24 gyereket tervez, de ebből mindössze 13 születik meg. Az okok egészen nyilvánvalóak. Csökken a házasságok száma, és egyre kitolódik a nők első gyermekvállalásának átlagéletkora. A családalapítás időpontja Magyarországon drasztikusan megváltozott az utóbbi húsz év alatt ben az első gyerekek még a nők 23 éves átlagéletkoránál születtek meg. Tudják, ma mennyi ez a szám? Huszonnyolc! De felmerül az a kérdés is, hogy mit tett a politika az elmúlt húsz esztendőben. Nos, hát az első tízben gyakorlatilag semmit, illetve pusztított, mert a Bokros-csomag járt olyan következményekkel, hogy jelentősen csökkent a gyermekvállalás száma. Gyermekvállalás ösztönzése Aztán a polgári kormány 2001-ben létrehozta ugyan a népesedési kormánybiztosságot, de a következő, a szocialista-liberális kabinet ezt a programot ellehetetlenítette, egyre kevesebb pénzt juttatott a költségvetésbe, kevesebbet a tervezettnél, aztán később már annyit sem, végül semmit. Az előző kormány erejéből ez ügyben csak olyan ötletekre futotta, mint a bevándorlási betelepítés, és olyan őrületekre, hogy a szülők választhassák meg azt, hogy a gyerek fiú legyen-e vagy lány. Nos hát, tisztelt képviselőtársaim, nem a természet rendjébe kell beavatkozni, hanem a káoszba. Erre a súlyos demográfiai helyzetre egyetlen válaszunk lehet, és ez a család. Nem megoldás a bevándorlás, mert a mi esetünkben, a magyarok esetében ez a határon túli magyarság vérveszteségével is járhat, és nem megoldás a nyugdíjkorhatár emelése sem, mert ugyan fontos, hogy kitolódjon az aktív életkor, de a nyugdíjasok sem terhelhetők. Számunkra tehát az egyetlen lehetőség most a családalapítás, a gyermekvállalás ösztönzése Családbarát adórendszerre van szükség. A franciák és a skandináv államok ezt már felismerték. Most rajtunk a sor, hogy a gyermekvállalás ne a szegényég vállalásával legyen azonos lehet. Nyilvánvalóan olyan szociálpolitikai intézkedések kellenek, amelyek elősegítik, hogy ezek a bizonyos tervezett gyerekek, az óhajtott gyerekek, az a 24 megszülethessen. Vannak olyan elképzelések, amelyek a jövő évi 3 százalékos hiánycél és a 2800 milliárdos nemzetközi hiteltörlesztési kötelezettségvállalás mellett is megvalósíthatók, és ehhez kérem már most jó előre minden képviselőtársam támogatását. A felsőoktatás, az oktatás mellett a másik lehetőség a családi értékek felmutatása, mégpedig a médiában, a média használatában, a családbarát médiában van, mert az öncélú, fogyasztásközpontú gazdaság érdeke szerint klónozott fogyasztói embertípussal szemben csak a biztos érzelmi háttérrel rendelkező, a hosszú távra tervező magyar emberek fognak tudni a mai demográfiai helyzeten változtatni. Nemzeti ügy SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Valóban elkeserítőek ezek az adatok. Hadd utaljak arra is, hogy idén januártól júniusig gyermek született. Ez a tavalyi adatokhoz képest 4,3 százalékos csökkenést jelent. Elkeserítő az is, hogy 10 millió alá csak azért nem csökkentünk már jóval korábban itt Magyarországon, mert a Kárpát-medencei magyarság egy jó része áttelepült, sőt, ami még segített minket itt helyben, sokuknak a gyermeke is ide született, tehát ennek következtében nem értük el még korábban a 10 milliós, tényleg lélektani határt. A családpolitika és a népesedéspolitika, azt gondolom, hogy az a nemzeti ügy, amely mellé a parlamenti pártoknak legalábbis egy jó része mellé tud állni. Franciaországban egyébként teljesen mindegy az, hogy baloldal vagy jobboldal vezeti az országot, ugyanazt a családpolitikát, népesedéspolitikát támogatják, hiszen felismerték, hogy másként a francia nemzet és az oda betelepülők, akik a francia nemzet részeivé váltak, nem tudnak fennmaradni. Ugyanezt a családtámogatási rendszert a skandináv államok is fölismerték, és nem véletlen az, hogy a gyermekek száma növekszik, és a családalapítások száma növekszik. Gyes ismét három év Mindehhez mi kell, tisztelt hölgyeim és uraim? Az egyik a kiszámíthatóság. Kiszámíthatóság a családtámogatási rendszerben, és kiszámíthatóság emellett az otthonteremtésben, a hitelfelvételben. Talán az egyik nagyon fontos döntés a gyermekek elhelyezésének támogatása, segítése, mindazon édesanyák számára, akik korábban vissza szeretnének menni volt munkahelyükre vagy egy új munkahelyre. Ez nem történt meg az elmúlt években, nem történt ebben áttörés; ezt mindenképp támogatni fogjuk. Mindamellett pedig, amit korábban bejelentettünk, a gyes visszaállítása három évre mindazoknak, akik eddig gyesen voltak, mindenképp egy fontos lépés lesz. Családbarát adórendszerre van szükség. Ez azt szolgálja és azt segíti, hogy ha valaki gyermeket vállal, gyermeket nevel, az ne a szegénység vállalásával legyen azonos, és igenis a gyermekvállalás büszkeséggel tölthesse el bármely generációt. D. F. I.

3 [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] A megye 3 Az együvé tartozás jegyében A volt megyeházán tartotta kampánynyitó, egyúttal programismertető nagygyűlését Berettyóújfaluban Muraközi István, a Fidesz polgármesterjelöltje. Az ülésen részt vett Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, Rácz Róbert országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke, Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője és Székelyhidi Ágoston, az Erdélyi Szövetség örökös elnöke. Sportoló vagyok, győzni szeretnék, de úgy, hogy az ellenfeleimet is tiszteletben tartom. Hiszek a csapatmunkában, valamint abban, hogy a becsülettel végzett munka meghozza gyümölcsét mondta elöljáróban Muraközi István, s az elmúlt négy év munkájának folytatásához kérte a jelenlévők felhatalmazását az újabb ciklusra, majd bemutatta a Fidesz jelöltjeit: Kovács Zoltánt, Nagy Istvánnét, Szabó Katalint, Király Sándort, Pálfi Anikót, Szeifert Ferencet, Nagy Lászlót és Bónácz Jánost. A jelenlévőknek átadott programfüzet egyúttal számvetés is az elvégzett munkáról, hangsúlyozta a jelölt, s felsorolta az elmúlt évek fejlesztéseit, melynek következtében egy valóban élhető város jött létre. S a cél az, hogy elsősorban a berettyóújfaluiak érezzék jól magukat városukban. Az elkövetkező években az egészségmegőrzésre kívánnak összpontosítani. Ezt szolgálja a Gróf Tisza István Kórház 2,2 milliárdos fejlesztése, illetve az egészségturizmus lehetőségeinek kiaknázása. Berettyóújfalut biztonságos várossá szeretnék tenni. Ennek érdekében a rendőrséget tavaly ötmillió, idén hatmillió forinttal támogatja az önkormányzat. A rendőrség mellett a polgárőrséget is támogatni kívánják, hiszen ők eddig is sokat tettek a lakosság biztonságérzetének javításáért. Vállalkozásbarát várost is szeretnék hangsúlyozta Muraközi István. Ennek első lépéseit január 1-jével meg is tesszük. Eltöröljük Muraközi István: Egészséges, biztonságos és vállalkozásbarát várost építenénk az idegenforgalmi adót, illetve a vállalkozók kommunális adóját. Tervezzük a településkártya bevezetését a berettyóújfalui bejelentett állandó lakcímmel rendelkezőknek, akik a közintézményekbe kedvezménnyel juthatnak be. Célunk, hogy a fizetőképes kereslet helyben maradjon. Ha mindez sikerül, büszkék lehetünk eredményeinkre. A továbbiakban Pálfi Anikó, a Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány nevében, svédországi adományból származó húsz járókeretet adott át Rácz Róbertnek, a megye szociális intézményeiben elhelyezett idősek számára. A közgyűlési elnök köszönetnyilvánításában elmondta: a megyei önkormányzat a maga eszközeivel igyekszik támogatni az időseket, a rászorulókat, de minden jó szándékú, külső segítségnek örülnek. Az elnök arra kérte a jelenlévőket, hogy szavazatukkal a Fidesz polgármester- és képviselőjelöltjeit támogassák október 3-án. Tőkés László beszéde elején utalt arra, hogy brüsszeli irodájába menet, mindennap elhalad a szép emlékű Pálfi István koszorúval övezett képe előtt, mely azt hirdeti: Európában vagyunk, s ott kell képviselnünk nemzetünk érdekeit. Furcsa érzés az 1920 után felépített megyeházán lenni, a határ túloldaláról, de ugyanúgy együvé tartozik Csonka-Bihar és Bihar megye, mint a megcsonkított ország és Erdély. Azonban itt az alkalom, hogy kinőjük csonkaságunkat, s erre első lépés a június 4-ét a nemzeti összefogás napjává nyilvánító országgyűlési határozat hangsúlyozta Tőkés László. A tavaszi sikeres országgyűlési választások után itt az ideje, hogy nemzeti önkormányzatok legyenek, s ehhez az kell, hogy tovább erősödjön az összefogás a jelöltek által. Székelyhidi Ágoston az évfordulók kapcsán Trianon 90 éve, Horthy bevonulása Erdélybe 70 évvel ezelőtt, az 56-os forradalom 55 éve, a rendszerváltás 20 éve szembenézésre késztette hallgatóságát. Kiemelte: csak abban bízhatunk, aki és ami az önrendelkezés képességét képviseli. Kurucz Imre újfalui szobrászművész végezetül Trianon-emlékplakettet adományozott Tőkés Lászlónak, Vitányi Istvánnak és Székelyhidi Ágostonnak. G. Z. Legyen váltás A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjével és képviselőjelöltjeivel találkozhattak Polgáron az érdeklődők. A város képviselő-testületét egy polgármester és nyolc képviselő fogja alkotni. Puskás Ferenc polgármesterjelölt elmondta, hogy a városban vezetőváltásra van szükség, mert eljött az idő, hogy végre Polgáron is meginduljon az a változás, amely tavaszszal az országban elkezdődött. A jelölt bemutatta azt a hét képviselőjelöltet, akikkel megválasztása esetén együtt szeretné megvalósítani ezt a változást: Bene Lászlóné, Kovács István, Szabó Edit, Vámosi Gyula, dr. Vámosi Judit, dr. Hatvani Zsolt, ifj. Zajácz Zoltán. Puskás Ferenc Beszélt az Új utakon Polgárért! című választási programjáról, amelyet a képviselőjelöltekkel együtt, a megkérdezett választópolgárok javaslatainak figyelembe vételével állított össze. Elmondta, hogy az önkormányzatiság legfontosabb feltételének a tisztességet és emberséget, az összefogást, a város és közösség érdekeinek hiánytalan képviseletét tartja. A helyi Fidesz-csoport alapító elnöke, Szabó Edit az elmúlt évek közösen végzett, egymás mellett jó és rossz időkben egyaránt kitartó csapat munkáját értékelte. Ez az összeszokott társaság lehet a záloga az új irányban induló fejlődésnek. A régi emberek ezután is csak azt tudják majd tenni, amit eddig is tettek. Ezért el kell felejteni a régi arcokat, és az elmúlt éveket, évtizedeket megbélyegző meddő vitákat, a közösséget romboló, uszító várospolitikát, az őszödi szellemiséget, a haveri körök érdemtelenül kedvező helyzetbe hozását. Új, élhető, fejlődő, fiatalodó várost csak új emberekkel, vadonatúj városvezetéssel lehet építeni hangsúlyozta Szabó Edit. Mindenki egyetértett abban, hogy Polgáron is olyan városvezetőségre van szükség, amely a lakossággal összefogva, a kormánynyal azonos színben és összhangban szolgálja a közjót. Nyírő Gizella Megjelenik: Hajdú-Bihar megyében példányban Főszerkesztő: Szénási Miklós Szerkesztő: Gurbán György Lektor: Arany Lajos Fotó: Nagy Gábor Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) Kiadja: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) hbmhet@deol.hu Felelős kiadó: Angi János Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella Lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) Terjesztés: Magyar Posta Zrt. ISSN X Terjesztési reklamáció: (52) A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi grafikai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.

4 4 A megye [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] Színházterem szépült Ünnepélyesen átadták múlt hét csütörtökön a vámospércsi művelődési ház felújított nagytermét. A helyi összefogás mellett a közösségi színtér rendbehozatalát a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 12 millió forintos támogatással segítette. A rekonstrukciós munkálatok nagy részét a helyi karbantartók és a közfoglalkoztatottak végezték, így a pénz nagy részét az anyagköltségekre tudtuk fordítani mondta el Ménes Andrea. A település polgármestere szerint az általa levélben kért támogatás is mutatja, hogy a kormánynak fontos Magyarország minden települése, hisz a legkisebbek eredménye is hozzájárul egy sikeres nemzet képéhez. A kultúra közös értékeinket, hagyományainkat ötvözi, ezért minden helyi embernek fontos annak őrzése, ápolása. A kultúra otthona a művelődési ház, ahol betölthetjük azt a fontos feladatunkat, hogy a kulturális hagyatékainkat gyerekeinknek átadjuk. A ma már impozáns színházterem az itt lakók közös munkájával újult meg tolmácsolta büszkeségét az átadási ünnepségen összegyűlt helyieknek a polgármester, majd hozzátette, hogy ez a beruházás is azt mutatja, nem szabad feladnunk álmainkat, mert ha nagyon akarjuk, elérhetjük az áhított célt. Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy példamutató a Tisztesség és józan ész jellemzi az új kormányt. Ám szükség van a települési önkormányzatokkal való együttműködésre is. Ehhez az kell, hogy egy irányba húzzanak itt, Komádiban is hangsúlyozta Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat elnöke azon a lakossági fórumon, melyet a Fidesz helyi polgármesterjelöltje, Tóth Ferenc hívott össze. Az avatóünnepségen Ménes Andrea és Halász János helyiek összefogása, és a felújítás folytatásához további segítséget ígért a szaktárcától. Az államtitkár szerint a közös ügy felkarolása helyben manapság nagy érték, hisz nem mindenkinek ez a természetes, de a jó példa ragadós és minden hasonló együttműködés eredményre vezet majd. Ezt azzal is alátámasztotta Halász János, hogy egy országgyűlési határozat kimondja a nemzeti együttműködés rendszerének kiépítését, mely szerint támogatandó a közös értékteremtés, az egymásra való odafigyelés. Az államtitkár hozzátette, hogy a felújítás után pedig a működést kell támogatni ebben ugyancsak számíthat az intézmény a kormány segítő kezére. Rácz Róbert elöljáróban megköszönte a komádiaknak, hogy a tavaszi választásokon szavazataikkal már az első körben az országgyűlésbe juttatták Vitányi Istvánt, majd áttekintette a polgári kormány eddig hozott intézkedéseit: a három csapás törvényét, 200 milliárdos bankadót, a családi pótlék folyósításának iskolába járáshoz kötését, a devizahitelesek megsegítését, a parlamenti és az önkormányzati képviselők számának csökkentését. Rácz Róbert a közös munkálkodás miatt kérte, hogy szavazzanak október 3-án Tóth Ferencre és a Fidesz jelöltjeire. A vendég Czomba Sándor államtitkár elmondta: a közötti uniós költségvetési időszakban nyolcezermilliárd forint állt rendelkezésre hazánknak, ám ebből már hatezermilliárdot eltapsoltak a szocialisták. Diósné Kozma Erzsébet, a művelődési ház vezetője örömünnepként emlékezett meg az átadás napjáról, és köszönetet mondott a támogatásért, illetve a helyiek áldozatos munkájáért. Az átadás után pedig élettel akarja megtölteni a házat, amelyben minden korosztály megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő kulturális programot. A napsárgára festett színházterem új burkolattal, színpaddal és mutatós függönyökkel fogadta az ünnepségre érkezőket. A nézők a Csokonai Színház művészeinek előadásában a Fodrásznő című nagy sikerű előadással avathatták fel az új köntösbe öltöztetett nagytermet. Batta Ágnes Egy irányba húzzanak Jövőre pedig csak kamatként kell 2500 milliárdot kifizetnünk, amikor az éves nyugdíj 1800 milliárd forint taglalta az államtitkár, hozzátéve, hogy sem a gazdasági, sem a munkaerőhelyzet nem javult az elmúlt időszakban. A közfoglalkoztatásról elmondta: az út a munkához program maga a teljes kudarc, mert éppen a munkakerülésre kiválóan alkalmas. Jelenleg 106 ezer ember vesz részt ebben, ami 14 milliárd forintjába kerül az államnak. Ez az állapot tarthatatlan, ezért a polgári kormány értékteremtő munkát kíván felajánlani a munkanélkülieknek. Komplex fejlesztés Vámospércsen a felújított művelődési ház körül korszerű parkoló is épült. De a listának még nincs vége: a városban október elsején lerakják a kistérségi ellátást biztosító járóbeteg-szakellátó központ alapkövét is. A városfejlesztés során a Vámospércs önkormányzata igyekezett komplex módon gondolkodni és cselekedni, ennek eredménye, hogy a megújult intézmény környékén korszerű parkolót alakítottak ki, és az ünnepélyes átadó idejére a közelben lévő bentlakásos Idősek Otthonát is kívül, belül felújították, korszerűsítették és akadálymentesítették. A lakók mozgását belső lift is könnyíti, és mostantól folyamatosan lehet visszaköltözni az intézménybe. A vámospércsiek életére azonban a Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központ megépítése lesz majd a legnagyobb hatással. A beruházás alapkövét október elsején rakják le, és az új intézmény a tervek szerint jövő májusra készül el. Ménes Andrea polgármester elmondta: azért örülnek nagyon a szakrendelőnek, mert Vámospércs mindig is törekedett arra, hogy a környékbeli települések között kistérségi integráló szerepet töltsön be. Ennek az egészségügyi központnak pedig valóban a városhatárokon is átnyúló, érezhetően kedvező hatása lesz a környékbeliek számára is. A vámospércsieknek és a kistérségi területen élőknek olyan korszerű egészségügyi szolgáltatásokat tudnak rövidesen nyújtani, amelyekért eddig Debrecenbe kellett utazniuk. A polgármester kiemelte azt is, hogy az egészségügyi centrum ember számára ad majd munkahelyet. Ez a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben különösen nagy segítség az ott élők számára.

5 [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] A megye 5 Százévnyi lemaradást pótoltak Nyolc éve vezeti Szerep községet Győri Balázs polgármester. Azt mondja: 2002-ben szó szerint romos állapotban vette át a falut. Legalábbis ez föltétlenül elmondható volt az önkormányzati intézményekről. Győri Balázs: Kemény harcokat vívtunk sikerrel A polgármesteri hivatal, könyvtár, orvosi rendelő, jegyzői lak beázott, a vakolat négyzetméterenként hullott róla. Sikerült valamennyit felújítani, és a vasútállomás is megszépült, hiszen éveken át a falu szégyene volt emlékezik vissza a kezdetekre Győri Balázs. Mindez persze önerőből nem sikerült volna, így pályázatokat írtak, s olyan sikerrel, hogy az iskola régóta dédelgetett álmát is valóra tudták váltani: beépítették az épület tetőterét. De megújult a község óvodája is, ami a megye legkorszerűtlenebb intézménye volt. Ebédlő épült, új helyre költözött a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat és a falugazdász. Piacteret, buszmegállókat alakítottak ki. És kemény harcokat vívtunk mondja Győri Balázs, hogy a reggeli buszjárat eredeti vonalának álljon vissza, és ne szűnjön meg a vasútvonal. Mindez sikerült, sőt játszóteret, sportpályát, emlékparkot építettek. De eredményesen küzdött a község a térség legrégebbi épített történelmi értéke, a szerepi csonkatorony tulajdonjogának megszerzéséért is. Ezzel terveik vannak, emlékparkot szeretnének kialakítani körülötte. Ugyancsak jelentős eredményként könyvelhették el, hogy felépítette az önkormányzat, pályázaton elnyert pénzből az Életházat, az idősek nappali ellátóhelyét. A faluhoz tartozó Hosszúháton is történtek jelentős fejlesztések. Járdákat újítottak fel, buszmegállót alakítottak ki, víztisztító berendezéseket helyeztek el, és segítették az itteni intézmény egyik szárnyának felújítását. Új aszfaltot kapott több utca is a faluban. És a 100 éves polgármesteri hivatal épülete is részben megújulhatott. Győri Balázs polgármester azt mondja: ha bizalmat kap újra a falu lakosaitól, folytatódik a járdák teljes felújítása, útalapokat, aszfaltburkolatot építenek ott, ahol még hiányzik, fedett piacot alakítanak ki, és a templom is megújul egy már elnyert sikeres pályázat eredményként. De tervezik egy ifjúsági ház létrehozását is a településen. És minden kínálkozó pályázati lehetőséget megragadnak a fejlődés érdekében. Arnóth Sándor, a térség országgyűlési képviselője úgy véli: Szerep az előző kormányzat hátráltató gazdaságpolitikája és megszorításai ellenére az elmúlt években tulajdonképpen százéves lemaradást pótolt. Győri Balázs polgármester ezt az utat szeretné folytatni. Hiszen mint mondja Szerep 1000 éves múltja kötelezi erre. S. A. OkTÓBER 3-Á n Újra Fidesz, hogy Hajdú-Bihar nyerjen! Kérem, szavazatával támogassa a Fidesz megyei listáját, polgármesterjelöltjeit és képviselőjelöltjeit. RÁCZ RÓBERT a megyei közgyűlés elnökjelöltje (fizetett politikai hirdetés)

6 6 Megyei krónika [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] 6 Utca újul Uniós pályázat segítségével újítja fel a hajdúszoboszlói önkormányzat a József Attila utcát. Az úttest mellett az elavult járdaszakasz, a csapadékvíz-elvezető is megújul, és korszerűsítik az elektromos hálózatot. Az építési munkálatok szeptember 20-án megkezdődtek, ekkor írták alá a kivitelezési szerződést is. A munkálatok másfél hónapig tartanak az utcában. Apáti öröm Megújult Körösszegapáti faluközpontja. A református templom melletti tér az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszírozásából, csaknem ötvenmillió forintból szépült meg, s vált a község nívós központjává. Az avatóünnepségen Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: büszkék lehetnek az itt lakók, akiknek ilyen szép parkot sikerült varázsolni a falu központjában. Örömmel állapította meg: a helységnévtáblán kétnyelvű felirat köszönti a betérőket. Ez annak jele, hogy itt békében élnek együtt magya- A napokban megtörtént a műszaki átadása annak a vízműtelepnek, amelyik Hajdúböszörmény-Pród településrészt látja el megfelelő minőségű ivóvízzel. A telepet Kiss Attila polgármester adta át rendeltetésének rok és románok. Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: elismerésre méltó, amit Tarsoly Attila polgármester kormányzati ellenszélben is elért ezen a településen. A politikus hozzátette, hogy a polgármester újbóli megválasztása esetén, a kormánnyal együttműködve, még nagyobb eredményeket érhet el Körösszegapáti. Segítettek Élelmiszer-segélycsomagot osz - tottak ki az elmúlt héten Pocsajban, ezúttal is a Gyermekétkeztetési Alapítvány jóvoltából, az önkormányzat segítségével. A csomag tartalmazott lisztet, cukrot, háromféle száraztésztát, kukoricakonzervet, vaníliás karikát, háztartási kekszet. Az adományt a rászorulók, kis összegű nyugdíjban részesülők, nagycsaládosok kapták. Ez évben még egyszer egy hasonló mennyiségű és e termékekből összeállított csomagot osztanak még ki. Természetesen Megkezdődhet az Érmellék láposítása bizonyos területeken, az állat- és növényvilág visszaállítása egy pályázatnak köszönhetően. Pocsaj és Biharfélegyháza önkormányzata 35 millió forintot nyert pályázaton az Érmellék rehabilitációs tervének elkészítésére. A szerződést a napokban írják alá, tájékoztatta lapunkat Kecskés Gyula polgármester. Futófesztivál A szív világnapján, szeptember 26-án rendezték meg negyedik alkalommal az M3 Archeopark Futófesztivált, melyet az M3 Archeopark és a Hajdú-Bihar Megyei Atlétikai Szövetség szervezett a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat támogatásával. A versenyre több száz gyermeket és felnőttet vártak a polgári pihenőparkba. Beváltatlan ígéretek. Folyamatos elbocsátások. Romló közbiztonság. Totális hatalom. Tényleg ezt akartuk? Nem dönthetnek mások helyettünk! Fizetett politikai hirdetés Október 3-án szavazzon a Magyar Szocialista Párt megyei listájára, polgármesterés képviselő-jelöltjeire!

7 7 [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] A megye 7 Élt a bizalommal 2006-ban Biharnagybajom lakossága Szító Sándorra bízta a község irányítását. A bizalmat pedig a jelenlegi önkormányzattal közösen megszolgálta a fiatal polgármester. Az eltelt négy évben ugyanis számos jelentős fejlesztés valósult meg, és van folyamatban jelenleg is ben befejeződött a sportöltöző felújítása, a Rákóczi úti orvosi rendelő felújítása, valamint ez évben fejeződött be a bölcsőde felújítása is, mindezek mellett folyamatosan készültek a felújítási tervek ben zajlott az egészségház felújítása. Ez elkészült, kellemes környezetet nyújt azóta a védőnőknek és település legapróbb gyermekeinek. Ugyanebben az évben a 2. számú orvosi rendelő akadálymentesítése is megtörtént. Számos pályázat elkészült. Ezek gyümölcsét leginkább a 2010-es év hozta meg. Megújult a rendőrőrs, folyamatban van a polgármesteri hivatal akadálymentesítése, és a főtérrendezés is elkezdődött, valamint Bihanagybajom polgármestere (jobbról) az átépítés alatt álló művelődési ház előtt az Egyesített Szociális Intézmény a felújított Rákóczi út 17. szám alá költözhetett. A művelődési ház integrált közösségi szolgáltató térként hamarosan a lakosság rendelkezésére áll már zajlik az átépítése. A közösségi élet is virágzik Biharnagybajomban. Számos nagy rendezvényt tartottak a településen az elmúlt években. Ismét lesz Bursa Jövőre is kapnak ösztöndíjat a megyei önkormányzattól az itt tanuló, szociálisan rászoruló egyetemisták és főiskolások. A megye ugyanis ismét csatlakozott a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázathoz, így a következő tanévben 15 millió forintot osztanak ki az arra jogosult tanulók között. A Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer 2001-ben indult, a megyei önkormányzat azóta minden évben csatlakozott a pályázathoz. Idén például 15 millió forinttal támogatja a tanulókat. Az ösztöndíjra a megyében állandó lakóhellyel rendelkező, szociálisan rászoruló, felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatalok, illetve felsőoktatási intézményekbe felvételizni szándékozó tanulók jelentkezhetnek. A megyei önkormányzat kiemelt céljának tekinti, hogy a megyében élő, nehéz szociális helyzetű, felsőoktatásban résztvevők tanulmányait támogassa. Ezért csatlakozott a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer es évi pályázati fordulójához. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő Hajdúsági Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. a fenntartásában működő Balmazújvárosi Humán Szolgáltató Otthonba INTÉZMÉNYVEZETŐ munkatársat keres. Feladatok: Az intézmény vezetéséhez, irányításához kapcsolódó tevékenységek ellátása, a szakmai irányítás, személyzeti-munkáltatói, gazdálkodási és hivatali adminisztrációs feladatok, melyek során a vezető gyakorolja a jogszabályokban és az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában számára biztosított jogköröket, Felelős az intézmény jogszerű működtetéséért, a fenntartó gazdasági érdekeinek védelméért, Eleget tesz adatszolgáltatási kötelezettségének. Elvárások: Az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 9/A pontja szerinti szakirányú szakképzettség, Legalább 5 év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a szociális ellátás, illetve az egészségügyi ellátás területen ellátott munkakörben szerzett szakmai gyakorlat, Magyar állampolgárság, Büntetlen előélet, Felhasználói szintű számítógép-kezelői ismeretek (Word, Excel, PowerPoint stb.), Kiváló szintű kommunikációs készség, Precizitás, terhelhetőség. Előnyt jelent: Középfokú angol vagy/és német nyelvtudás, Szociális intézményben szerzett vezetői gyakorlat, Szociális szakvizsga. A munkaviszony időtartama: A munkaviszony határozatlan időre szól 3 hónap próbaidő kikötésével Az állás betölthető: november 1. A pályázat benyújtásának határideje: október 15. A pályázat tartalma: Részletes szakmai önéletrajzot, a személyi adatok és a legfontosabb foglalkoztatási adatok feltüntetésével 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány (vagy az igénylőlap postára adását igazoló szelvény másolata) Az álláshely betöltéséhez szükséges képesítés meglétét igazoló okmány(ok), okiratok másolatát Az intézmény szakmai és gazdasági hatékonyságának megvalósítására vonatkozó szakmai programot A pályázó nyilatkozatát arról, hogy a vonatkozó törvényekben meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn A pályázat benyújtásának módja és helye: A pályázatot zárt borítékban, egy eredeti példányban, Balmazújváros-Nagyhát intézményvezetői pályázat megjelöléssel Verdó György ügyvezetőnek címezve kell benyújtani a következő címre: Hajdúsági Szociális NKft., 4080 Hajdúnánás, Fürdő u.1. TISZTÁN LÁTÁS, ÉLES VÁLTÁS! Új HAJDÚNÁNÁS OKTÓBER 3. y! irány! Fizetett politikai hirdetés

8 8 A megye [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] 8 A rendtől a babakötvényig Bemutatta programját a napokban Szandai Kázmér, a Fidesz hajdúszoboszlói polgármesterjelöltje. A gyűlésen részt vett és felszólalt Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke is. A legerősebb jelölt csapata a Fidesznek van jelentette ki Nagy Bálint László, a kormányzó párt helyi csoportjának elnöke. Hangsúlyozta: nem az ellenfél lejáratása a céljuk, hanem kész programot tárnak a választópolgárok elé. Rácz Róbert a polgári kormány eddigi főbb intézkedéseivel kapcsolatban többek között elmondta: a költségvetési hiányt a bankokra kivetett 200 milliárd forintos adóval pótolják a lakosság megsarcolása helyett, az 500 millió forint alatti forgalmat produkáló cégek esetében pedig felére csökkentették a társasági adót, a kis- és közepes hazai vállalkozásokat segítve. Az erőszakos bűncselekmények büntetését szigorítottuk, és szabadságvesztéssel sújtjuk a tanárokra támadókat is hangsúlyozta Rácz Róbert. A Fidesz- Rácz Róbert, Nagy Bálint László és Szandai Kázmér egy irányba húznak KDNP-kormány célja az, hogy viszszaterelje az országot abba a kerékvágásba, ahonnan nyolc évvel ezelőtt a szocialisták kibillentették. A 3200 települési és 19 megyei önkormányzat együttműködésére van szükség, ennek érdekében kérem a szoboszlói választókat is, hogy a Fidesz-jelölteket támogassák az egy irányba haladás érdekében. A továbbiakban Szandai Kázmér, gimnáziumi igazgató, polgármesterjelölt, bemutatta a jelölteket, Kocsis Róbertet (1. v.k.), dr. Rácz Tibornét (2. v.k.), Harsányi Istvánt (3. v.k.), Majoros Petronellát (4. v.k.), Szöllősi Kálmánt (5. v.k.), Örvendi Lászlót (6. v.k.), Nagy Bálint Lászlót (7. v.k.) és dr. Papp Jenőt (8. v.k.). Szandai Kázmér programját a munka, a rend, a biztonság, a család és az egészség szakpolitikai szempontok köré építette fel. Meg kell találni a munkahelyteremtés lehetőségeit, ugyanis a fürdő szezonálisan csupán három és fél ezer embernek ad munkát. A mezőgazdaság adottságait kihasználva nyitni kell a biogazdálkodás irányába, illetve geotermikus hőerőmű létesítésével a termálvíz hasznosítását is bővíthetjük. Vendégváró információs pontot kívánunk felállítani a város bevezető pontjain, kiszűrve ezáltal a vendégfogókat. Egy elöregedő városnak nincs jövője. Ezért a gyermekvállalás ösztönzése érdekében babakötvényt vezetnének be mondta a jelölt, aki oktatási szakemberként cáfolta az újabb iskola összevonásról szóló pletykákat. Szandai Kázmér szerint a vállalkozóknak eddig méltatlanul hátrányos megítélésben volt részük, ezért megválasztása esetén négyöt tagú tanácsadó testületet kíván létrehozni a vállalkozók érdekében. Új inkubátorház épül Debrecenben Szabó Gyula képviselõjelölt Szabó Lajos képviselõjelölt Rácz Ildikó képviselõjelölt Gálfi József Menyhért képviselõjelölt Kovács Sándorné képviselójelölt A Cívis Inkubátor című projekt kivitelezési munkái án kezdődtek meg. Az épület kialakítását közel 230 millió forint európai uniós forrásból és ezt meghaladó önerőből valósítja meg a Cívis Ház Zrt. Az Inkubátorház jövő év márciusában nyitja meg kapuit a bérlők előtt. Az inkubátorház a Piac utca 77. szám alatt, frekventált üzleti környezetben kerül kialakításra, 2767 m 2 nettó alapterületen szolgáltató, termelő vállalkozás részére klasszikus és virtuális irodai elhelyezést nyújt. A virtuális irodát bérlők számára fizikai jelenlét nélkül kerül biztosításra az állandó elérhetőség. Recepció és telefonközpont fog működni, valamint teljes infrastruktúrával felszerelt tárgyalók, irattár, telefon- és internetvonal bérlése is biztosított lesz. Az intézmény támogatást nyújt a beköltözőknek adminisztratív, pénzügyi és egyéb feladataik ellátásában. Kezdő vállalkozóként elsődleges kérdésként merül fel az irodabérlés, szükséges-e egyáltalán irodát bérelni, otthonról végezhető ügyintézés esetén, hova szervezhetők az üzleti megbeszélések. Számos ügyintézéssel kapcsolatos gyakorlati kérdés merül fel, amiben tanácstalanok a cégvezetők. Az Inkubátorház az irodabérlési lehetőségen túl ezekre a problémákra is kényelemes és széles körű megoldást nyújt. Az átadás én várható, de már most várják a beköltözők jelentkezését. További információk: Szilágyiné Kóródi Ágnes 4024 Debrecen, Iparkamara u. 2.; Tel.: / ; Mobil: / ; szilagyine. agnes@civishaz.hu. Lakatos József képviselõjelölt Huszti János képviselõjelölt Fizetett politikai hirdetés MÉNES ANDREA polgármesterjelölt Tömöri Lajos képviselõjelölt Polgárné Nagy Elvira képviselõjelölt Folytassuk együtt Vámospércs! A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

9 [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] Szerintem 9 Bocsánat Lejáratódott a baloldali szó, annak teljes tartalmával együtt, benne valamennyi résztvevőjével... Az MSZP korábbi debreceni elnökének szavai ezek. Kurucsó Péter önkormányzati képviselői mandátuma lejártával bocsánatot kért: a mélységesen csalódottaktól, akik mostanra kiábrándulni kényszerültek belőlünk, mert hittek nekünk, szocialista párti vezetőknek. Azoktól, akik azt hitték meghallják, megértik a gondjaikat, és remélték, hogy önzetlenül segíteni fognak rajtuk, és a magyar társadalmon is. (...) A korábban büszke, jóravaló, dolgos embereknek mára el kell tűrniük a családjukban, baráti köreikben, még a munkahelyeken is a lesajnáló megjegyzéseket csak azért, mert hittek az MSZP-nek. (...) Mi, reformerek voltunk kevesen, és sajnos gyengék ahhoz, hogy a párton belüli rossz folyamatokat a jó irányba vigyük. Naivan hittünk a megújulás, az öntudatra ébredés képességében, de mára tudom, hogy a változni képtelen jelenlegi vezetés a hatalmához mindenáron való ragaszkodása miatt ez teljeséggel reménytelenné vált. Valami elkezdődött. Vagy véget ért? (szénási) Ugróiskola Mindenkit érhet baleset (Nagy Gábor fotói) Kisebbség Az új kormány megalakulását követően kifejezésre juttatta: olyan helyzetet teremt, hogy négy év múlva már kisebbségi országgyűlési képviselőkre is lehessen szavazni. Ám addig meg kell találni a megoldást arra, hogy ne fordulhassanak elő visszaélések. Nem könnyű a helyzet, mert nem lehet a választópolgárok kisebbségi identitását ellenőrizni.így fordult elő, hogy nem Hajdú-Biharban tudunk olyan kisebbségi képviselőjelöltről, aki 98-ban cigánynak, 2002-ben horvátnak, 2006-ban megint cigánynak, végül 2010-ben románnak vallotta magát. Megyénkben most közel tízezren kerültek fel a kisebbségi választói névjegyzékbe. Döntő többségük a cigánysághoz tartozik. Hajdúhadházon például 788 roma, Körösszakálon 155 román iratkozott fel a listára. Debrecenben is vannak németek (124), bolgárok (67), örmények (64), ruszinok (52) Öröm látni, hogy ők is alakíthatnak önkormányzatot. Arra viszont megoldást kellene találni, hogy a demokrácia csúcsát jelentő szabad választásokba az etnobiznisszel ne lehessen csak úgy belerondítani. (domdám) A smasszer vacsorája Akkor be lettek hozva előzetesbe az emberek Már akkor látszott rajtuk, hogy jól elvannak intézve Össze voltak verve. Akkor falhoz lettek állítva, hátul a kezük páronként nyakmagasságba összebilincselve, hogy ha az egyik pihentetné elgémberedett karját, akkor a másikét húzza szóval hogy fájdalmat okozzanak egymásnak. Így lettek állítva órákon át Amelyiknek megroggyant a térde, abba belerúgtak, vagy gumibottal rásóztak Kapott egy combost vagy egy vesést Volt aztán, aki összepisilte magát Voltak nagyon fiatalok, lányok is, meg idős nők is Aki tiltakozott, azt elvitték egy külön helyiségbe, pucérra vetkőztették, megalázták és brutálisan megverték. Volt kamu orvosi vizsgálat, a bévések kitöltötték a papírt, hogy bántalmazásnak nincs nyoma, az orvos meg később aláírta Az elöljárók szabad kezet adtak, azt mondták, hogy ezek bűnözők, huligánok, akik gyújtogattak, kollégákra támadtak, úgyhogy ezeket irtani kell, mert ezek férgek Voltak itt, akik brutálisan ütöttek, például NA, BI és mások, akikre így emlékszem. Az elöljárók mind tudtak a dolgokról, a saját szemükkel látták. Ha nem akarták volna, ez nem lett volna. Közülünk nem tiltakozott senki, mert mindenki féltette az állását. Komoly túlórapénzt kaptunk, és jutalmul egy díszvacsorát rendeztek. Rántott hús volt, hasábburgonya, meg gulyásleves, ha jól emlékszem Személy szerint én nagyon megbántam, hogy ebben részt vettem, mert sajnálom azokat az embereket, s most is, hogy felállt ez a vizsgálóbizottság, hát a fejesek mindent összehordanak, bújnak ki a felelősség alól. Pedig ha ezt most rendesen kivizsgálják, akkor itt nagyon sokat megüthetik a bokájukat. Én ugyanezt elmondanám a bizottság előtt is, ha gondoskodnak a védelmemről, hogy azok nehogy utánam nyúljanak Ezek a szavak a Célpont című oknyomozó riportműsorban hangzottak el, a szemtanú a büntetés-végrehajtásnál szolgált 2006 októberében. Börtönőr volt, akit indokolatlan és aránytalan műveletre utasítottak vagy ösztönöztek. Négy évvel később elsötétített arccal, eltorzított hanggal tett tanúságot az elszabadult hatósági terrorról. Amiről megemlékezik, annak éppen az ellenkezőjét állította az az illusztris szakemberekből, tudósokból, értelmiségiekből álló bizottság, melyet az akkori magyar miniszterelnök az események történelmi távlatú kivizsgálására kért föl. Amit ez a lelkiismeret-furdalástól gyötrődő egyszerű smasszer elénk tár, arról nem tudósított a közszolgálati magyar média, az nem kapott teret a szakfolyóiratokban és a közéleti orgánumokban, azt nem elemezték hosszasan az egyébként oly jogérzékeny polgárjogi harcosaink sem itthoni, sem külföldi lapokban. Sem forintért, sem guruló eurókért. Az órákig a fogdában, előzetesben vagy a rádió udvarán térdepeltetett, meztelenre vetkőztetett, testüregi motozásnak alávetett, megbotozott, félelmükben bevizelő ártatlanok ügyét csak civil jogvédők képviselték, miközben a bíróságok félperces eljárásban szakmányban ítélték el őket, egymás mellett kötelékben tanúskodó karhatalmi bántalmazóikat pedig sorra felmentették. Mindez azért, mert némely politikus és társai azt gondolták, hogy a politikában mindent lehet. Előidézték és aztán kihasználták a zavargások okozta helyzetet. A felkészületlen, de politikailag motivált rendőrség jogellenesen lépett fel, és sem az ügyészségnek, sem a bíróságnak nem voltak eszközei az igazság bizonyítására. A kormányfő és a főpolgármester hivatalukban tartotta és kitüntette az elöljárókat, akik bevédték a beosztottakat és megvacsoráltatták a smasszereket. Ártatlanok szenvedtek, vétleneket ítéltek el, s a közélet szereplőinek túlnyomó része vidoran szónokolt vagy cinkosan hallgatott. A megelőző húsz évben soha nem voltunk ilyen közel a jogállam teljes összeomlásához. A megalázottak megérdemlik az igazság kiderítését. (Árvai Köves)

10 10 A megye [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] Domb utcai viszontagságok Panasszal fordultak lapunkhoz a napokban a téglásiak. A problémájukat egy utca áldatlan állapota jelenti. A helybéliek arról számoltak be, hogy a település ugyan épül-szépül, egymás után aszfaltozzák az utcákat, viszont a belvárosban lévő Domb utca egy része még mindig burkolat nélküli. A helybéliek arról is beszéltek, hogy a közelmúltban ezen a szakaszon egy mentőautó is elakadt, s a gazdáknak kellett kiszabadítani a beteghez indult járművet. Az utca lakói arra voltak kíváncsiak, hogy mikor aszfaltozzák le az utca többi részét is, hogy őket sem lepje el a sár. Megkeresésünkre Czibere Béla, Téglás polgármestere elmondta, hogy egyre kevesebb az aszfalt nélküli utca a település belterületén, hiszen már évek óta arra törekszenek, hogy minél jobbak Az utcát még száraz időben is tankcsapdák borítják legyenek a közlekedés feltételei a településen. A városvezető hozzátette: az a céljuk, hogy minden utcát jó minőségű burkolat borítson, és a lakók elégedettek legyenek. A konkrét kérdésre azonban, hogy az említett utcarész mikor kap burkolatot, nem tudott válaszolni. B. A. Közérdekű PÁLINKAFŐZÉS. Hétfőtől érvényesek a jövedéki jogszabályok magánfőzésre, valamint a bérfőzésre vonatkozó új rendelkezései. A Vám- és Pénzügyőrség tájékoztatja az érdeklődőket, hogy magánfőzésben a 18. életévét betöltött személy saját vagy vásárolt gyümölcsből évente, kizárólag személyes fogyasztásra 50 liter 86 fokos párlatot állíthat elő adómentesen (amely 86 liter 50 fokos, vagy 100 liter 43 fokos párlatnak felel meg). Ezen mennyiség fölött, illetve ha a párlatot a magánfőző értékesíteni akarja, meg kell fizetni a jövedéki adót, amely idén 1380 forint, 1 liter 50 fokos párlat esetében, és az előállítást a vámhatóságnak három nappal korábban be kell jelenteni. A magánfőző által egy évben előállított párlat mennyisége nem haladhatja meg a két hektoliter tiszta szesz mennyiséget (azaz a 400 liter 50 fokos párlatot, melyből a fentiekben említett mennyiség adómentes). Magánfőzést végezni legfeljebb 100 liter űrtartalmú lepárló berendezésben lehet. Ezt a vámhatóságnak nem kell bejelenteni. Egy háztartásban akkor is csak 50 liter párlat állítható elő adómentesen, ha abban több magánfőző él, azaz az adómentes mennyiséget a háztartásban élő magánfőzők nem vonhatják össze. A vámhatóság ellenőrzései során a jövedéki szabályokban meghatározottak teljesülését vizsgálja. A részletes szabályozás a Vám- és Pénzügyőrség honlapján ( vam.gov.hu) olvasható, illetve a telefonszámon lehet érdeklődni. MUNKA NÉLKÜL. Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal, 546 ezerre csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma augusztusban Magyarországon, annak ellenére, hogy a nyolcadik hónapban havi összehasonlításban tovább csökkent az új állások száma. Amint az az Állami Foglalkoztatási Szolgálat statisztikáiból kiderül, a foglalkoztatók augusztusban 27 ezer 200 új álláslehetőséget jelentettek be a munkaügyi kirendeltségekhez, ez az előző hónap adatánál 11 százalékkal kevesebb. Az előző év azonos időszakához képest ugyanakkor 12 százalékos növekedés következett be. A legtöbb, csaknem 123 ezer álláskeresőt továbbra is az Észak-Alföld régióban tartják nyilván, de Észak-Magyarországon is 100 ezer feletti a létszámuk. A nyilvántartott álláskeresők közel 30 százaléka tartósan, vagyis több mint egy éve folyamatosan regisztrált álláskereső, számuk az előző hónaphoz képest kissé nőtt. LOTTÓ. A Szerencsejáték Zrt. október 3-ától lehetővé teszi az ötös lottón, hatos lottón, jokeren, luxoron, totón és góltotón elért 200 ezer forintot el nem érő ún. Szabad a főzés kisnyeremények korábbi kifizetését. Ezeket már a húzást követő napon (pl. az ötös lottón elért háromtalálatos nyereményt akár vasárnap is), illetve a totófogadási ajánlat legkésőbb befejeződő mérkőzésének másnapján felvehetik a nyitva tartó értékesítőhelyeken. ZÖLDALMAPÁLYÁZAT. Játékra invitálja az általános iskolás gyermekeket a Bookline.hu Nyrt. A pályázók feladata, hogy minél változatosabb technikák felhasználásával, csapatmunkában elkészített képzőművészeti alkotások révén bemutassák, milyen jelentéseket hordoz számukra a fa. A legjobb alkotást beküldő csapat jutalma sok érdekes és izgalmas könyv, amit az iskolai könyvtár kap meg. Az iskola egy éven keresztül rendszeres, egymillió forint értékű könyvtámogatásban részesül, és ha még nincs könyvtára, így megteremtheti annak alapját. További díjazott csapatok iskolájában a WWF-fel együttműködve kalandos természetbúvár foglalkozást szervez a pályázat kiírója. A pályázaton kizárólag csoportmunkában (legalább 8 személy) készült munkákkal lehet részt venni, kizárólag idén készült alkotásokkal. A pályázat részeként be kell nyújtani egy rövid leírást a műről, mely tartalmazza, milyen gondolatok, elképzelések és szándékok vezérelték a közös a munkát. Egy pályázó több pályaművel is indulhat a versenyen. Az iskola nevét, az alkotók nevét és osztályát, valamint a pályamű címét jól láthatóan fel kell tüntetni a beküldött munkán. Az alkotások postára adásának határideje: december 1. Postacím: Bookline.hu Nyrt Budapest, Ecseri út A borítékra írják rá: Zöldalmapályázat. Eredményhirdetés: december 15., ünnepélyes díjátadó: január. A legjobb alkotásokból a kiíró 2011-ben kiállítást rendez. További információ:

11 11 [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] Debreceni krónika 11 Kutatóegyetem Elindult a Debreceni Egyetem (DE) kutatóegyetemi programja, amelyen öt fókuszterületen, kiváló akadémiai kutatócsoporthoz, doktori iskolákhoz és innovatív kutatói teamhez kapcsolódóan 118 kutatócsoport dolgozik jelentette be Fábián István rektor sajtótájékoztatón az egyetemen. Csaknem 3 milliárd forint EU-forrást és több százmillió forint önerőt fordít arra az intézmény, hogy még eredményesebbé tegye a kutatást a molekulatudomány, a fizika-, számítás-, és anyagtudomány, a molekuláris medicina, az egészség- és környezettudomány, illetve a nyelvtechnológia és bioetika területén. Megújulás Szokatlan módon, istentisztelethez kapcsolódva tartották meg a Református Nagytemplom belső felújításának projektindító rendezvényét Debrecenben. Vad Zsigmond esperes emlékeztetett rá, hogy 10 évvel ezelőtt újították fel a templom nagy orgonáját, 6 éve korszerűsítették az elektromos hálózatot, 4 éve fejeződött be a Egész napos és ingyenes programokkal várta a látogatókat a négyéves születésnapját ünneplő Modem szószék és környékének teljes rekonstrukciója, október 1-jén pedig megkezdődik a templombelső felújítása. A teljes felújítási költség 88 millió forintba kerül; az összeg 90 százalékát az Észak-alföldi Regionális Operatív Program pályázatán nyerte a Debrecen-nagytemplomi egyházközség, 10 százalékát pedig saját erő lesz. Rovartan Debreceni Egyetem (DE) Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének kutatói egy kétéves kutatási program végeztével arra a nemzetközi figyelmet is kiváltó eredményre jutottak, hogy a rovarok is rendelkeznek saját személyiséggel. A tanszék állati viselkedéssel foglalkozó kutatói rovarokon, mégpedig a köznyelvben suszterbogárként is ismert verőköltő bodobácsokon (pyrrhocoris apterus) bizonyították be, hogy a rovarok is rendelkeznek saját személyiségjegyekkel írta Barta Zoltán, a DE Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének professzora közleményében. Fejlesztések Félmilliárd forintból komplex irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztést végeztek a Hajdú Volánnál, ennek keretében például az országban elsőként vezettek be elektronikus bérletrendszert a menetrendszerű távolságibusz-közlekedésben mutatta be a megoldást Zilahi-Sebess Géza. A cég vezérigazgatója sajtótájékoztatón elmondta, hogy a programhoz az EU és a magyar állam összesen 400 millió forinttal járult hozzá. A projekt két év alatt, összesen hat ütemben valósult meg: a technikai háttérrendszer kialakítását és az eszközbeszerzést követően a társaság 220 autóbuszát szerelték fel korszerű pénztárgépekkel és GPS-alapú utastájékoztató berendezéssel. Fizetett politikai hirdetés

12 12 A megye [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] Megvalósult fejlesztések a válság Többségében sikerült megvalósítani mindazokat a fejlesztéseket és más célkitűzéseket, amelyeket a megyei önkormányzat a 2007 és 2010 közötti időszakra tervezett. A hároméves gazdasági programról szóló beszámolót legutóbbi ülésén fogadta el a megyei képviselőtestület. Most sorba vesszük a legfontosabb megvalósult és meg nem valósult terveket. Ami sikerült Gyarapodott az önkormányzati vagyon, amelynek értéke 2006 és 2010 között 19 milliárdról 25 milliárdra nőtt. Ez 32 százalékos emelkedést jelent. A vagyon növelése mellett fontos célkitűzés volt a pályázati források bevonása. A beszámoló szerint 2007 és 2010 között 333 nyertes pályázat során több mint négy és fél milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a megyei önkormányzat részére. Jelenleg is bírálatra vár még 12 pályázat, több mint ötmilliárd forint összértékben. A gazdasági program idején befejezték a címzett, a cél és egyéb központi támogatással megvalósuló nagy beruházásokat (megyei könyvtár, Kenézy-kórház, Komádi Fogyatékosok Otthona, berettyóújfalui speciális gyermekotthon). Megvalósult az önkormányzati fenntartású intézményekben a vizesblokkok és a világítástechnika egyes elemeinek energiatakarékos cseréje csaknem 25 millió forintért. Jelenleg tovább vizsgálják a hőszivattyús, valamint napkollektoros melegvíz-ellátó rendszer telepítésének, illetve egyéb vízfelhasználást ésszerűsítő szerelvények, takarékos csapfejek, zuhanyzók elhelyezésének lehetőségét. Elvégezték az önkormányzati informatikai rendszer fejlesztését is, amely teljesen megújult mind szoftver, mind hardver szinten. Sikerült csökkenteni az intézmények bérköltségeit, amit a társasági formába történő átszervezés, és az ezzel járó létszámleépítés révén értek el állapítja meg a jelentés. Fontos célkitűzés volt a 2007 és 2010 közötti időszakra a kulturális intézményi szervezetrendszer és az infrastruktúra fejlesztése. A jelentés ezek közül a megyei könyvtárban, a múzeumokban és a levéltárban tett elsősorban infrastrukturális fejlesztéseket emelte ki. A beszámoló szerint jelentősen emelkedett a sporttevékenységek támogatására fordítható összeg. Így a 2007-es 17,4 millió forintról 2010-re 37,4 millióra nőtt a többek között sportösztöndíjakra, utánpótlás-nevelésre, sportági szakszövetségek támogatására költhető forrás. A civilszervezeteknek összesen több mint 17 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a megye az elmúlt három évben a működési költségeik fedezésére, rendezvények szervezésére és azokon történő részvételre. A gazdasági program a szakképzés fejlesztését is célul tűzte ki. Ezt szintén sikerült megvalósítani. Ennek eredményeképp a biharkeresztesi Bocskai-szakiskolában, valamint a debreceni Kós Károly-szakközépiskolában is bővült a szakmai képzés szerkezete, új szakmákat vezettek be, és emelkedett a tanulók létszáma. Az egészségügyben is több fontos átalakítást hajtott végre a megyei önkormányzat az elmúlt években. Erre a kormányzati intézkedések révén bekövetkezett drasztikus ágyszám- és finanszírozáscsökkenés miatt, a csődhelyzet elkerülése és a folyamatos betegellátás érdekében volt szükség. Első lépésben gazdasági társaságokká alakították a Kenézy-kórházat, majd egységes egészségügyi holdingba szervezték a megyei és a debreceni betegellátó intézményeket a minél hatékonyabb működés és a magasabb színvonalú gyógyítás érdekében. Ezt szolgálta a Kenézy-kórház és az egészségügyi járóbeteg-központ városi és megyei szakrendeléseinek összehangolása is, megvalósítva a szakmák közötti átjárhatóságot és megszüntetve a felesleges a párhuzamosságokat emeli ki a beszámoló. A társadalmi szükségletnek megfelelően növelték az ápolási és krónikus kapacitásokat, ennek megfelelően 2007-ben az ápolási osztály ágyszáma 41-ről 66-ra nőtt. Kiemelt szolgáltatásként megnyílt a MedHotel, amelynek kialakítása 18 millió forintba került. A A Komádi Gyermekotthon kiváltásának I. üt kórház valamennyi épületét és a rendelőintézetet is akadálymentessé tették. Kiemelt célkitűzés volt 2007 és 2010 között az állami gondozott gyermekek körülményeinek javítása. A Komádi Gyermekotthon kiváltásának I. üteme 2 lakásotthon létesítésével kezdődött, az épületeket 2008 szeptemberében adták át. Növelték a nevelőszülők számát is, míg ban 244, addig 2009-ben már 268 nevelőszülő dolgozott. Ezzel együtt 697-ről 760-ra nőtt a nevelőszülős családban elhelyezett gyermekek száma. Ugyancsak sikerült megvalósítani a szociális intézmények működőképességének fenntartását. Ennek érdekében a területi elhelyezkedés, a szakmai és finanszírozási szempontok figyelembevételével átalakították és összehangolták a személyes gondoskodást nyújtó intézmények működését. Így két összevont intézmény, a Hajdúsági Szociális Nonprofit Kft. és a Bihari Szociális Nonprofit Kft. végzi ezeket a feladatokat a megyében. Ami nem valósult meg Sikerült megvalósítani a szociális intézmények működőképességének fenntartását A forgalomképes ingatlanok esetében a vagyon megőrzését és gyarapítását tűzte ki célul a hároméves gazdasági program. Az ingatlanpiac beszűkülése, valamint a gazdasági válság ezt szinte lehetetlenné tette írja a beszámoló. A három év alatt összesen 459 millió forint értékben adott el ingatlanokat a megye. Ugyancsak cél volt a magánszféra bevonása a gazdasági programban lévő fejlesztésekbe és beruházásokba. A pénzügyi válság, a körbetartozások, és a teljes eladósodás időszakában ez sem valósult meg. Szintén elmaradt a Komádi Gyermekotthon kiváltásának II. ütemében tervezett, 48

13 [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] A megye 13 ellenére is Sikeres átszervezések Jelentős anyagi tehertől szabadult meg a megyei önkormányzat az elmúlt években végrehajtott intézményi átszervezések révén. Részben ennek köszönhető, hogy sikerült megőrizni a működőképességet az egyre romló feltételek ellenére is. Többek közt ezt állapította meg a megyei önkormányzat elmúlt hároméves gazdálkodását összegző beszámoló. eme 2 lakásotthon létesítésével kezdődött A megyei könyvtár ma már igazi kultúrpalotaként működik férőhelyes gyermekotthon kialakítása. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az Európai Unió által tervezett, a kiváltásokat támogató pályázati felhívások ugyanis a mai napig sem jelentek meg. Ennek hiányában az ideiglenesen elhelyezett gyermekeknek szükséges befogadó otthon bővítése is a következő 4 év feladata marad olvasható a jelentésben. A dokumentum megjegyzi, hogy a Debreceni és Nyírségi Lakásotthonok befogadó otthonának korszerűsítése ugyancsak pályázati források hiányában nem valósulhatott meg. Kenyeres Attila Romló körülmények A beszámoló szerint a legfontosabb körülmény az volt a 2007 és 2010 közötti időszakban, hogy az állam évről évre kevesebb forrást nyújtott a feladatellátásra. A as pénzügyi és gazdasági válság, valamint a 2010-es költségvetési törvény módosításai miatt tovább romlott a helyzet. Így a szükségesnél jóval kevesebb állami pénzt kapott a megye a kötelező feladatok ellátására. A változást számokkal is alátámasztja a jelentés. Megemlíti, hogy míg 2005-ben a megyei önkormányzatnak 37 százalékkal kellett kiegészítenie a normatív támogatásokat, addig 2010-ben már 48 százalékkal. Emiatt az elmúlt években az önkormányzati intézményekben az ellátás megőrzése volt a cél. Ez egyre nagyobb erőfeszítést igényelt. A jelentés megállapítja, hogy a csökkenő források veszélyeztették az idősek gondozását, a gyermekek oktatását, valamint a gyermekvédelmi és az egészségügyi feladatok ellátását is. Nemcsak a központi támogatás lett kevesebb, hanem az önkormányzat egyéb bevételi lehetőségei is beszűkültek, a tartalékai pedig kimerültek. Meghozott intézkedések Az átszervezések a Győrffy-kollégium kihasználtságát is növelte A megyei önkormányzat hivatalában és intézményeiben több intézkedést is hoztak a költségtakarékosságra és a többletbevételek feltárására, valamint a hatékonyabb feladatellátásra. Felülvizsgálták a kötelezően ellátandó feladatokat, ugyanakkor a közoktatási, a közművelődési, a szociális, a gyermekvédelmi, az egészségügyi intézményhálózat és a Gazdasági Szolgáltató Főigazgatóság működését is ésszerűsítették. Az intézmények működőképességének megőrzése és újabb pénzügyi források bevonása érdekében a megyei önkormányzat szélesebb együttműködést kezdeményezett a települési önkormányzatokkal, a többcélú kistérségi társulásokkal, illetve más szervezetekkel. Mindezeken felül intézményi átszervezést hajtottak végre a közoktatásban, a betegellátásban és a szociális ellátásban. A Gazdasági Szolgáltató Főigazgatóság az intézményi dologi kiadások csökkentése érdekében központosította a beszerzést és a szolgáltatásvásárlást. A közüzemi kiadások, az energia- és üzemeltetési költségek lefaragására pedig felmérést készített az energiatakarékos megoldásokról. A személyi juttatások visszafogását szolgálta a minden évben kötelező bérmegtakarítás, s üres álláshelyeket is megszüntettek. Külső cégekre bízták az intézményekben a takarítói, a karbantartási, az őrzésvédelmi, portai és az étkezési tevékenységet szögezi le a beszámoló. Zsugorodó költségvetés A jelentés azt is megemlíti, hogy az önkormányzat költségvetése jelentősen zsugorodott az elmúlt években. Míg 2006-ban 25 milliárd forintból, addig 2010-ben már csak 9,6 milliárdból gazdálkodott a megye. A nagymértékű csökkenést egyrészt a már említett intézményi átszervezések okozták, valamint az, hogy időközben befejeződtek a címzett, céltámogatással megvalósuló beruházások. A beszámoló összegezve megállapítja: a szakmai és a gazdaságos működés tekintetében hatékony volt a szociális intézmények gazdasági társaságok fenntartásába történő átszervezése. Ennek eredményeképp az állami finanszírozás folyamatos csökkenése ellenére a gazdasági társaságok egyre kevesebb önkormányzati kiegészítő támogatást igényeltek ben, az intézmények átszervezése előtt még 369 millió forint támogatással tudta az önkormányzat az intézményeit működtetni, addig 2010-ben a gazdasági társaságok már csak 143 millió forint kiegészítést kaptak. K. A.

14 14 14 A megye [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] Szükség van az összefogásra A vidék előtt egyetlen lehetőség van: a családi gazdaságok megerősítése. A földnek és a vízkészletnek magyar kézben kell maradnia tolmácsolta a kormány álláspontját a helyi és környékbeli gazdák előtt Fazekas Sándor agrárminiszter Derecskén. A miniszter a problémákról tájékozódott A szakminiszter Bakó István polgármester, Márton Attila országgyűlési képviselő, Kocsis Róbert megyei közgyűlési alelnök társaságában egy mezőgazdasági vállalkozás telephelyén tett látogatást. Ott Hoch István ügyvezető bemutatta a Héka Kft.-t, mely szántóföldi zöldségtermesztéssel, illetve az utóbbi években vetőmagtermeléssel is foglalkozik. A szakminiszter elmondta: fontosnak tartja, hogy a helyszínen tájékozódjon az agrárium problémáiról. Hoch István sorolt is ilyeneket, hangsúlyozván: a támogatás szükséges rossz, ugyanis nem ez lenne a megoldás, hanem jövedelmező megélhetést nyújtó felvásárlási árak kellenének. Fazekas Sándor a felvetésre elmondta: a jövedelmezőség nemcsak magyar, hanem európai uniós probléma is, hiszen a harmadik világból érkező olcsó élelmiszerek elárasztják egész Európát. A gazdák jelenlétében zajlott fórumon a helyi vadászházban a szakminiszter áttekintette az új kormány megalakulása óta eltelt idő eseményeit. Mint mondta, súlyos örökséget vettek át, ez vidékellenes intézkedéseket takar: iskolák, posták bezárását. A polgári kormány legfontosabb célja a magyar emberek boldogulása, hiszen versenyképes, kiváló termékeink vannak, ám azoknak elsősorban hazai piacokat kell teremtenünk húzta alá a miniszter. Ezt szolgálja a közbeszerzési törvény megváltoztatása szeptember 15-től, a helyi feldolgozás és értékestés, a házi disznóvágás, a lekvár- és pálinkafőzés engedélyezése is. Erős helyi közösségek nélkül nincs felemelkedés, ezért nagy a tétjük az önkormányzati választásoknak aktualizált a miniszter. Most van szükség az összefogásra, hogy helyben is egyértelmű eredmény szülessen, éppen ezért nem kellenek a bukott rendszer képviselői szögezte le Fazekas Sándor. Szóba került a derecskei gazdák gondja is. A M35-ös autópálya nyomvonalát ugyanis a településtől nyugatra jelölték ki, oda, ahol a legjobb termőföldek vannak, holott a keleti oldal az arra eső települések igényeit is jobban szolgálná. A miniszter válaszában leszögezte: minden területen átvilágítást végeznek, ezért is állt le a pályázatok elbírálása. Hatalmas ügyhátralék van a minisztériumban. Az ezekkel összefüggő feladatokat fél éven belül szeretnék elvégezni. Kép és szöveg: Nyírő Gizella ŠkodaOctavia Clever: Fizetett politikai hirdetés KÉRJÜK, SZAVAZATÁVAL TÁMOGASSA A FIDESZ-KDNP HAJDÚDOROGI JELÖLTJEIT! POLGÁRMESTERJELÖLT: TÓTH MIHÁLY KÉPVISELŐJELÖLTEK: DEBRECZENI CSABA GÖRÖGH LÁSZLÓ KRANYIK LÁSZLÓ OROSZ IMRE MIKLÓS RÁCZ ISTVÁN SIMON ZOLTÁN TÓTH MIHÁLY DR. ZELENI FERENC A tökéletes is lehet vonzóbb A legapróbb részletekig kielemezve készítettük fel sikermodellünket, hogy magabiztosan szolgálja mindazokat, akik minden helyzetben elvárják a maximumot. Nekik ajánljuk a gazdag felszereltségű Octavia Clever-t: Ft-tól *, vagy az Octavia Classic modellünket már: Ft-tól * A részletekről és az ajánlatunkban részt vevő gépjárművekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! * V motorral szerelt 5 ajtós modell esetén. Ajánlatunk között érvényes. Kombinált átlagfogyasztás: 4,51 7,7l/100 km, CO 2 -kibocsátás: g/km. A kép csak illusztráció.

15 [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] A megye 15 Javítják a sürgősségi ellátást Eszközfejlesztést és ágyszámbőví tést is eredményez a Kenézykórház beruházása, amelyhez csak nem félmilliárd forint támogatást nyert az Európai Uniótól. Az elmúlt négy esztendőben mintegy 6 8 milliárd forintot vontak a kórháztól emlékeztetett Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke. A szocialista kormányzat intézkedésein jelentősen csökkentették a mi megyei kórházunk finanszírozását is. Most ezen a szorításon próbálunk oldani. Az SO1 szintű sürgősségi osztály fejlesztése a debreceni Kenézy Kórház Rendelőintézetben című pályázattal a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Kenézy Kórház Nonprofit Kft. mintegy 457 millió forintot nyert az EU-tól. A projekt megvalósításához szükséges saját erő csaknem 64 millió forint, ismertette Rácz Róbert a részleteket. A szakmai terv teljes megvalósulása révén Hajdú-Bihar megye sürgősségi ellátásának egy olyan bázisa fog kialakulni, amely teljes körűen a mostaninál magasabb A fejlesztés várhatóan jövő nyárra valósulhat meg színvonalon, egykapus rendszerben végzi a 352 ezer fős kör sürgősségi ellátását. Ugyanakkor növeli a megye és a régió lakóinak életesélyeit, ezáltal pedig támogatja a terület további gazdasági, társadalmi fejlődését. A beruházással a megye lakói még jobb színvonalú sürgősségi ellátásban részesülhetnek. Nő az ágyszám, a betegeket súlyossági szempontból fogják osztályozni, és a diszpécserszolgálatban is további fejlesztések lesznek. Ugyancsak bővítik a sürgősségi ellátó szolgálatot (a mozgó sürgősségi orvosi csapatot), s növelik az osztály komfortfokozatát (például a légkondicionálással). Tízágyas őrző - részleget alakítanak ki, az eszközfejlesztés eredményeként pedig magasabb szakmai szintű szolgáltatások is nyújthatók; ilyen az életfunkciók monitorizálása, valamint a sokktalanító fejlesztése is. A változások elősegítik az érintetteknek az egy ponton történő belépést, amely által gyorsabb és egyszerűbb lehet a kivizsgálás és a végleges ellátáshoz jutás. A kórháznak az is célja, hogy mindenkinek egyformán hozzáférhető, folyamatos és hatékony ellátást nyújtson hangsúlyozta Lampé Zsolt ügyvezető. Elsőként az épületi teret alakítják át, és emellett az energiaracionalizáló épületgépészeti munkálatokat, valamint az akadálymentesítést is elvégzik. Korszerűsítik az orvostechnológiai eszközállományt, továbbá minőségileg fejlesztik a betegellátást, az egészségügyi szolgáltatást és az osztály humánerőforrás-bázisát. A kiviteli tervek elkészítése a napokban fejeződik be, október elején pedig várhatóan elkezdődhet a kivitelezői közbeszerzési eljárás. Családbarát stadion lesz Zöld utat adott a kormány a debreceni Nagyerdei Stadion és a környéke rekonstrukciójának jelentette be szeptember 23-án Kósa Lajos polgármester. A BL-döntő kivételével minden futballmeccs helyszínének alkalmas 20 ezer néző befogadására képes létesítmény részletes kormány-előterjesztése október 15- ig készül el. Kidolgozásában részt vesz az önkormányzat, s az MLSZszel és az OLLÉ-programmal is együtt kell működni. A dolgozat tartalmazza majd azt is, hogy milyen költségvetési támogatással és jogi konstrukcióban valósuljon meg a beruházás. A projektben fontos szempont a komplexum megközelíthetősége, a Nagyerdő funkciójának érvényesülése, valamint az is, hogy az aréna illeszkedjen a debreceni nagyrendezvények lehetséges helyszínei közé. A természet- és környezetvédelmi követelmények A múlt előtti tisztelgés érdekében meghagyják a víztorony felőli kaput hiánytalan teljesülése érdekében Kósa Lajos felkérte Aradi Csabát, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatóját arra, hogy felügyelje a munkákat hiszen azok Natura 2000-es területen zajlanak majd. Az átadást a DVSC 110. születésnapjára, 2012-re tervezik, az üzemeltetés mikéntjeiről viszont még tárgyalni kell. Kováts Ákos főépítész a helyszínen azt is elmondta, hogy ez a terület társadalmi és műszaki okból is a legalkalmasabb; alacsony a talajvízszint, és villamossal és autópályáról is jól elérhető. Cél az is, hogy család- és futballbarát stadion épüljön, ahol akár már a meccs előtt egy-két órával is nagyon jól érezhetik magukat az emberek. Egy mérkőzésnek nálunk is társadalmi eseménynek kell lennie, amely nemcsak két csapat és a szurkolóik csatájáról szól szögezte le a szakember. Mindezek érdekében várhatóan ereklyeboltot és szurkolói kocsmát is nyitnak, a lelátók pedig fedettek lesznek. Az új pálya a tervek szerint ugyanúgy fog elhelyezkedni, mint a mostani, ám a leendő létesítmény az eddigi terület mintegy kétharmadát foglalja majd el.

16 16 Tájoló [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] FILMLEVÉL Belügy Alig néhány éve annak, hogy Don Vito Corleone megint elvitte a pálmát. A Premier magazin 2004-ben minden idők száz legeredetibb filmkarakterét rangsorolta. A listás összesítés élén A Keresztapa címszereplője végzett, olyanokat utasítva maga mögé, mint James Bond vagy Annie Hall. A csúcsragadozó a saját kategóriájában ma is világelső, a rendezőnek, Francis Ford Coppolanak 72 óta ugyanis nem akad igazi kihívója, bár egy-egy aspiráns időről időre feltűnik (pl. Ridley Scott: Amerikai gengszter, 2007). A francia Laurent Tuel mai környezetbe helyezett maffiafilmjét nem érdemes A Keresztapához mérni, de az Amerikai gengszterrel való összehasonlításban is igencsak alulmarad. A belső kör esetében ugyanis nem teremtődik meg a gengsztermítosz, a zsáner alfája és ómegája. A törökök elől Franciaországba menekülő örmények, az 1915-ös népirtás túlélői tűnnek fel először archív felvételeken, miközben a narrátor egy fél mondattal intéz el majd száz évet. Mire felocsúdunk, már a bűn útjára tévedt bevándorlókról beszél, majd egy motorbiciklis ápolónő segítségével kaput nyit a Malakian-klán vezérének rezidenciájára. A pazar dél-franciaországi villában még a fű is úgy hajlik, ahogy a zord úr, Milo Malakian (Jean Reno) parancsolja. Hajbókoló és mindenre elszánt fegyveresei hol autót lopnak, hol műkincseket lovasítanak meg. Milo egyetlen, még élő fia, Anton (Gaspard Ulliel) fejben mégis a maga útját járja: önálló döntéseket akar hozni, pl. szerelmével, a kívülálló Elodieval (Vahina Giocante) kapcsolatban. S bár terve van elég, anyagilag teljességgel kiszolgáltatott apjának, aki előtt titkolja álmait. A belső kör rendezőjét két dolog foglalkoztatja: egyrészt szeretné bemutatni a klán utolsó, nagy akcióját, másrészt a Milo és Anton közti, ambivalens apa-fiú kapcsolatot. Ám bármenynyire komótosan ágyaz meg a családi drámának, nem tudja elmélyíteni az érzelmeket. A rendező kelléktára gazdag, de főleg a gengszterfilmek kliséiből áll. S bár az eredeti elgondolás hiánycikk A belső körben, jól eltalált adagokban kapjuk a romantika-akció fantázianevű koktélt, és kifejezetten elégedettek lehetünk Tuel semleges alapállásával, azzal, ahogy kerüli a részrehajlást, az ítélkezést. (wiedemann) KORONGOK Szürkeség A Nem vénnek való vidék írója, a Pulitzer-díjas Cormac McCarthy Az út című sikerkönyve, mely alapvető emberi értékekre, a hitre, reményre és szeretetre kérdez rá, májusban a filmvászonra is megtalálta az utat. A világvége után játszódó, sötét, kényelmetlen és kevéssé fantáziadús víziót az a John Hillcoat vitte filmre, aki már Az ajánlattal sem tréfálkozott. Mi kell ahhoz, hogy túléljünk egy világméretű katasztrófát? Pontosabban, ha túléltük, van-e esélyünk életben maradni? Apát és fiát a szeretet tartja össze a tenger felé tartó vándorút során, melyet roncsok, kérlelhetetlen fenevadak, összedőlt házak, por és homok szegélyeznek, s ahol folyamatosan jelen van a dilemma: azt a két golyót, ami a fegyverükben maradt a kannibáloknak szánják, vagy maguknak. Mert nem tudni biztosan, mi vár lent, délen, az út végén. A csodaváró, ugyanakkor a végletekig összezavarodott ember keres itt menedéket, miközben fokozatosan elveszti a kapcsolatát a rideg valósággal. TÁJOLÓ Zeneszeretet A világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin kezdeményezésére az UNESCO éppen harmincöt évvel ezelőtt döntött arról, hogy minden évben legyen önálló napja a zenének. A zene világnapján, október elsején komolyzenei programmal készülnek a debreceni filharmonikusok és a Kodály Zoltán zeneművészeti szakközépiskola, igényes könnyűzene pedig a Belvárosi Közösségi Ház pódiumtermében szól majd. A Bartók Teremben este hét órától Rossini vígoperáját, A sevillai borbélyt játsszák, a zeneművészeti középiskola Simonffy-termében pedig az intézmény tanárai és növendékei lépnek fel. A 13 órakor kezdődő rendezvényen F. Chopin szerzeményét, a Fantaisie-impromtut Takács Viktória adja elő zongorán, A zene című Dés Nemes-művet Grega Csaba énekli, a First Magic Jazzegyüttes pedig örökzöld melódiákkal készül. Populáris slágereket és latin dallamokat is ígér az ének-gitár felállásban játszó Micheller Myrtill és Pintér Tibor duó a világnapra: fellépésük este hét órakor kezdődik a Kossuth utca 1. szám alatt. w.k. LAPOZGATÓ Útelágazások Laurent Gaudé-nak, a kortárs francia irodalom 1972-ben született, egyik legsikeresebb szerzőjének életműsorozatát ezzel a kötettel indítja útjára a Cartaphilus Kiadó. A 2006-ban megjelent Eldorádó az író negyedik regénye. Nagyon is valóságos problémákról ír, ám annak komorsága ellenére is élvezetes stílusban. Hőse, Piracci kapitány az olasz parti őrségnél dolgozik, s az a feladata, hogy a nyomorúságos sorsuk elől Európába áramló illegális bevándorlókat kapja el, és küldje vissza oda, ahonnan jöttek. Egy nap azonban egy különösen hányatott sorsú nővel hozza össze az élet a kapitányt. A nő olyan hatással lesz rá, hogy átértékeli és feladja hirtelen üresnek érzett addigi életét. Útra kel, hogy saját szemével lássa azt a földet, ahonnan a bevándorlók érkeznek. Miközben a kapitány egyre mélyebbre merül egy szegénységgel teli, durva világba, utazásával párhuzamosan nyomon követhetjük egy fiatal afrikai férfi kalandos útját az ő Eldorádója felé. Tudós traktátusok (szem) A Ráció Kiadó Ligatúra-sorozatának ötödik darabjaként jelent meg a minap Kerényi Ferenc Színek, terek, emberek című tanulmánykötete. A ligatúra nyomdai szakkifejezés, az egybeöntött ikerbetűt nevezik így; a sorozat plánuma ugyanis az, hogy fölmutassa az irodalomtudomány és más diszciplínák (eddig a történelem, a médiatörténet, vagy a kulturális antropológia) közös kutatási mezsgyéin munkálkodó alkotók kevéssé ismert műveit. Bár Kerényi Ferenc a klasszikus magyar irodalom és magyarországi színháztörténet enciklopédikus tudású szakértője volt, a két esztendeje elhunyt literátornak korábban még nem jelent meg tanulmánygyűjteménye. A posztumusz válogatás a szerző között, tudományos folyóiratokban megjelent tizenöt munkáját tartalmazza. A kötetnek a 18. század közepétől a 20. század elejéig húzódó íve jelentős irodalom- és színháztörténeti korszakot tükröz. A filológiai alaposságú tanulmányokat eszszészerű írások váltják, a szerző figyelmét nem kerülték el az elmaradt irodalmi nemzedékváltások tanulságai, de a régi magyar színésznők névhasználata sem. (t)

17 17 [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] Korzó 17 Családi park épülhet Sáránd hamarosan akár a nemzetközi turizmus éllovasai közé kerülhet. Legalábbis ezt célozza meg a Hajdú Family Park terve. A célkitűzés az, hogy a Hajdú Family Park projekt, az Észak- Alföld régió középpontjában elhelyezkedő Sárándon olyan komplex turisztikai szolgáltatásokat valósítson meg, melyek alapját a természeti értékek és a kiemelt jelentőségű kulturális örökségeink képzik mondta el érdeklődésünkre Varga Gábor András projektvezető. A helyszín több szempontból is kiválóan alkalmas, ugyanis Sáránd rendkívül előnyös elhelyezkedésű. Megközelíthetőségét a 47. számú főközlekedési út, a mindössze 10 kilométerre található nemzetközi repülőtér is segíti. Ehhez jön még majd a tervezett M 35-ös gyorsforgalmi autóút. A Hajdú Family Park két ütemben épülhet meg. Az első fázisban azok a létesítményeket és szolgáltatásokat alakítják ki, melyek a szabadidő hangulatos eltöltését impozáns környezetben teszik lehetővé. A fejlesztési koncepció elkészítésekor figyelembe vették mindazon szempontokat, melyek egy család, vagy csoport számára fontosak, hogy szabadidejük eltöltésekor megfelelő kikapcsolódásban és feltöltődésben lehessen részük. A park látványterve felülnézetből A projekt előkészítését és megvalósítását számos együttműködő- és támogató partner segíti. Horgásztavat, kemencés grillteraszt, borászati bemutatópincét, játszóteret, recepciót alakítunk ki, a létesítményeket összekötő sétányokkal, gépkocsi és kerékpártárolókkal együtt mondja a projektvezető. A beruházással új munkahelyeket is teremtünk, illetve lehetőséget adunk a kistermelők számára, hogy piacra juttathassák termékeiket. A második ütem a területen található Szikes-tó egyedülálló élővilágán, valamint a Kárpát-medencében egyedülálló régészeti lelőhelyeken (szarmata-germán kori Testhalmok) alapszik. Ezek bemutatásával, valamint hiánypótló témákkal és szolgáltatásokkal versenyképes turisztikai attrakciót terveznek létrehozni. A Hajdú Family Park projekt további fejlesztéseiként a Szikes-tó tanösvény, a római császárkori Testhalmok tanösvény, a Helytörténeti kiállítóterem, a Magyar lovaspark, a Planetárium és Csillagda-kilátó-, a Tanyasi udvar és Kézművesház, valamint a Cultus Domus (a vallás háza) épülhet meg. Ha minden az elképzelések szerint alakul, a területrendezési tervekkel még az idén elindulhat a munka, s 2011 áprilisára át is ad - nák az első fázis létesítményeit. GAZDASÁGÉLÉNKÍTÉST NÁDUDVARON IS! Fizetett politikai hirdetés KIÚT A VÁLSÁGBÓL A FIDESZ-KORMÁNNYAL ÉS A NÉPPEL EGYÜTTMŰKÖDVE Fórum ÚJABB AKCIÓ! Most 4 receptenként 600 Ft értékű ajándékutalványt adunk Önnek!* *Részletekről tájékozódjon a gyógyszertárban. Jelen akció más kedvezménnyel egyidejűleg nem összevonható! Az akció jelen hirdetés megjelenésétől, visszavonásig érvényes. Debrecen, Csapó u. 30. Tel./fax: 06 52/ Nyitva tartás: H Szo: 9 20, V: Fizetett politikai hirdetés

18 18 18 Korzó [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] A minőség jegyében Immár hetedik alkalommal osztotta ki a Hajdú- Bihar Megyei Minőségi Termék Tanács a minőségi termék díjat. Idén tradicionális kézzel varrott cipő, panírozott mirelit sajtcsalád, közvilágítási lámpatestcsalád, méhészeti termékek, illetve honfoglaláskori talpasíjász bőrcsizma és táltoscipő volt a díjazott termékek között. A Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék díjat 2004-ben osztották ki először. Az idei felhívásra is három kategóriában (kézműves alkotás, mezőgazdasági-élelmiszeripari, vagy ipari termék) jelentkezhettek a pályázók. Az öt díjazott az előző évekhez hasonlóan elnyerte annak jogát, hogy visszavonásig termékeikre feltehesse a Hajdú-Bihar Megye Minőségi Terméke logót. A minőségi termék díj pályázata és logója 2004 óta sok változáson ment át, ami csak javára vált, növelte a kitüntetés presztízsét. A díjat figyelemfelhívásnak szántuk, hogy mások is észrevegyék, milyen magas színvonalú termékeket állítanak elő a megyében fejtette ki Szólláth Tibor. A megyei önkormányzat alelnöke elmondta, hogy ismét nehéz dolga volt a Hajdú- Bihar Megyei Minőségi Termék Tanács tagjainak, hisz magas színvonalú termékek közül kellett kiválasztani, hogy ki kapja a minőségi, illetve a kitüntetett minőségi termék díjat. Az alelnök büszke rá, hogy az elmúlt hét évben többen újra jelentkeztek megújult termékpalettával, és ismét kiérdemelték a kitüntetést. Szólláth Tibor megköszönve a terméktanács eddigi munkáját minden tagjának egy oklevelet és egy Méliusz Juhász Péter-bibliafordítás másolatot adott át. Minőségi termék díjat kapott a hajdúdorogi Fodor Tamás méhészeti termékeivel, illetve a debreceni Váradi Lászlóné honfoglaláskori talpasijász bőrcsizmáival és táltoscipőivel. Az Magas színvonalú termékeket állítanak elő erkölcsi elismerést jelentő kitüntetett minőségi termék díjat idén a hajdúböszörményi Kozma Romulus Tibor tradicionális kézzel varrott cipői, a Nádudvari Élelmiszer Kft. panírozott mirelit sajtcsaládjának termékei, illetve a berettyóújfalui Mezei-Vill közvilágítási lámpatestcsalád termékei vívták ki. Batta Ágnes Együtt a fejlődés útján! Máthé Attila Gyula polgármesterjelölt A magyar nemzet az elmúlt évtizedekben soha nem volt olyan egységes, mint ma, és ezt tovább erősíthetjük október 3-án az önkormányzati választáson. Egy város élete, jövője és sikere a benne élők együtt működésén múlik. Hiszem, hogy a hajdúsám soni emberek megfontoltan, jól döntenek az önkormányzati választásokon, mert tisztában vannak azzal, hogy Hajdúsámson előtt nagy lehetőség áll. Az erő az összefogásban rejlik. A felelősség és a munka óriási, de közösen összefogva nem ismerünk leküzdhetetlen akadályokat. Jakubecz Sándor 1. választókerület Emődyné Nagy Piroska 2. választókerület Dobránszky Sándor 3. választókerület Dobosné Haju Anikó 4. választókerület A megszerzett tapasztalatok és kiépített kapcsolati tőke birtokában eredményesebben és hatékonyabban tudjuk képviselni településünket, mert Hajdúsámson fejlődése nem állhat meg! Tudom, hogy Hajdúsámson életében a biztonság és a gyarapodás ciklusa következik, ha a településért, a közösségért tenni akarók kerülnek döntéshozó helyzetbe. Fizetett politikai hirdetés Kérem Önöket, dolgozzunk tovább együtt Hajdúsámson jövőjéért! Dandé Lászlóné 5. választókerület Bihari Lajosné 6. választókerület Október 3-án szavazatukkal támogassák a FIDESZ polgármesterjelöltjét, képviselőjelöltjeit, illetve a Fidesz megyei listáját. Szabó Kálmán 7. választókerület Antal Szabolcs 8. választókerület

19 [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] Hívogató 19 Megyei programsoroló Mit ajánl? BERETTYÓÚJFALU A Nadányi Zoltán Művelődési Központ programjaiból: Szeptember 30. (csütörtök), 15 óra: csontritkulást megelőző gerinctorna Október 5. (kedd), 14 óra: Berettyóparti Nyugdíjasok Egyesülete Hagyományőrző Népdalkör összejövetele. 15 óra: csontritkulást megelőző gerinctorna Október 7. (csütörtök), 15 óra: csontritkulást megelőző gerinctorna DERECSKE Az Oázis Ifjúsági Ház és Mozi műsorából: Szeptember 30. (csütörtök), 19 óra: K-Pax A belső bolygó filmvetítés EGYEK Tájház: a hagyományos paraszti élet bemutatása látogatható április 15. és október 15. között előzetes bejelentkezés alapján: kedd szombat óra, bejelentkezés: 06-52/ vagy a 06-20/ telefonszá mokon Művelődési ház: Egyeki életképek fotókiállítás Zeleiné Várhalmi Edit gyűjteményéből (júl. 6-ig) HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Szeptember 30-ig: I. HB-kupa Nemzetközi Hőllégballonverseny HAJDÚDOROG Szeptember 30. (csütörtök), 10 óra: művelődési ház: Az ősi megfázásos betegségek megelőzéséről dr. Szabó Éva gyermekorvos előadása Október 1. (péntek), 10 óra, városi könyvtár: Cigány kultúra Hajdú dorogon óvodástól a középiskolás korú cigány gyerekek zenés, táncos, verses bemutatkozása Október 1. (péntek), 15 óra, Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény: A zene világnapja műsor vendégművészek közreműködésével Október 1. (péntek), 17 óra, Görög Demeter Művelődési Ház: IV. Hajdúdorogi kistérségi mesefesztivál: Benedek Elek nyomában kiállítás, a rajz-, játék- és meseíró-pályázat eredményhirdetése, díjak átadása. A kiállítást megnyitja és a díjakat átadja: Csige Tamás polgármester Október 1. (péntek), 19 óra, mozi, nagyterem: Zene szárnyán Erkelemlékest. Közreműködik: Böjte Sándor énekművész, Böszörményi Judit, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának adjunktusa, Mercs Angéla énekművész, Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zenei tagozatának tanárai, Tűzvarázs táncegyüttes Október 3-ig, Helytörténeti Gyűjtemény: Szülőföldünk térképei a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum vándorkiállítása HAJDÚNÁNÁS Kéky Lajos VMK programjaiból: Szeptember 30. (csütörtök), 17 óra: cukorbetegek klubja Október 1. (péntek), 17 óra: idősek világnapja polgármesteri köszöntő, Bökfy Gusztáv nosztalgiaműsora. 21 órától Jurij-, French Girls Feet-koncert, utána rockdiszkó Október 2. (szombat), 18 óra: Tóni és a Sárgarózsák évadnyitó bálja Október 6. (szerda), 18 óra: nemzeti gyásznap. Program: hajdúnánási diákok felvonulása, megemlékezés a Kossuthszobornál Október 10-ig: Girus Miklós szőrmekészítő kiállítása HAJDÚSÁMSON Állandó kiállítások: Öntöttvas tárgyak gyűjteménye, vitéz Bakó István ejtőernyős-emléktárgyai, Hajdú sám son régi fényképeken látogatható kedd péntek 8 12, óráig, egyéb időpontban előzetes bejelentkezésre, II. Rákóczi-iskola kiállítóterme: Hajdúsámsontól a Góbi sivatagon át a szaud-arábiai sivatagokig, látogatható előzetes bejelentkezésre, tel.: 52/ , 52/ HAJDÚSZOBOSZLÓ Kovács Máté VMK programjaiból: Szeptember 30. (csütörtök), : lakossági véradás HORTOBÁGY Október 2. (szombat), 8.30, Hortobágy-Halastó vasútállomás: Európai madármegfigyelő napok: túra, teleszkópos madármegfigyelés Október 2. (szombat), Pusztai Állatpark: bikaárverés KABA A Mácsai Sándor Művelődési Ház programjaiból: Szeptember 30. (csütörtök), 17 óra: Az élő isten háza Répási Róza festőművész kiállítása. Mny.: Sohajda Mihály lelkipásztor. 18 órától a Kabai Nótaklub összejövetele. 18 órától a Bánszky Pál Alkotó Kör foglalkozása Október 1. (péntek), 18.30: Ragadozók filmvetítés Október 4. (hétfő), 14 óra: Hímző szakkör. 17 órától a Kabai Kertbarát Kör foglalkozása Október 5. (kedd), 16 óra: az Őszirózsa Hagyományőrző Egyesület foglalkozása. 18 órától jógatanfolyam Október 6. (szerda), 9 óra, es emlékmű: Az aradi vértanúk emlékére városi megemlékezés Október 6. (szerda), 14 óra: az Őszidő Nyugdíjasklub összejovetele. 16 órától a Búzavirág Pávakör foglalkozása Október 7. (csütörtök) 17 óra: a kabai nótaklub összejövetele NÁDUDVAR Az Ady Endre Általános Művelődési Központ programjaiból: Október 1. (péntek), 19 óra: Salt ügynök filmvetítés Október 1. (péntek), 17.30, színházterem: A zene világnapja ünnepi hangverseny. Km.: Liszt Ferenc Kórus, Kéknefelejcs Citerazenekar, az alapfokú művészeti iskola tanárai és tanítványai Október 5. (kedd), 19 óra: Toy Story 3. filmvetítés, utána Rochester Bandkon cert NAGYRÁBÉ Október 2. (szombat), 10.30, Bihardancsháza: 25. szüreti felvonulás. Program: csikósbemutatók, tánccso portok, a Szentjobbi Pávakör, a Nagyrábéi Pávakör műsora. 17 órától szüreti vacsora a felvonulók részére a művelődési házban. 20 órától szüreti bál. Lm.: Stefi, Cheops NYÍRADONY Október 2. (szombat), 10 óra: Fecskeház, kollégium előtti tér: Szüreti sokadalom és II. Nyíradonyi murciskrumpli fesztivál. Program: megnyitó, krumpliszentelés, fogatosok, lovasok mustrája. 11 órától szüreti felvonulás tól az ételek és a murcik zsűrizése. 12 órától Gyere, babám egy kis táncra, rogyózzék a csizmám szára! óvodások műsora tól mazsorettbemutató tól eredményhirdetés, díjkiosztás, nép táncgála és táncház PÜSPÖKLADÁNY Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ programjából: Október 2. (szombat), 14 óra: Őszi játszóház. 19 órától PG Csoport-koncert A Karacs Ferenc Múzeum programjaiból: Október 1. (péntek), 17 óra: A zene világnapja: hangverseny. Km.: a Csenkii Imre Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény tanárai, növendékei Október 10-ig: Györfi Ádám szobrászhallgató első, önálló kiállítása Állandó kiállítás: A bihari Nagy-Sárrét története a lecsapolástól 1914-ig. Karacs Ferenc élete és munkássága, megtekinthető: hétfő kivételével óráig. Érdeklődni: 54/ VÁMOSPÉRCS Szeptember 30. (csütörtök), 16 óra, művelődési ház: idősek napi rendezvény Október 2. (szombat), 14 óra, sporttelep: Erős Emberek Magyar Kupája. 17 órától Chrome Rt.-koncert (eső esetén a művelődési házban) Baranyai Etelka, a nádudvari Ady Endre Általános Művelődési Központ igazgatója: Bízva abban, hogy október második hétvégéjén még napsütéses időnk lesz, kérem, látogassanak el Nádudvarra egy hagyományokat bemutató, szabadtéri városi rendezvényre. Nádudvar napján nyolcadik alkalommal mutatkoznak be a helyi és térségi népművészek, kézműves-foglalkozások és népi hagyományainkat őrző kulturális műsorok fogadják az érdeklődőket október 8 9-én. A rendezvény első napján délután nádudvari kézművesek műhelyei és a szakiskolások kézművesmunkáival berendezett Szín-tér nyílik meg a látogatók előtt. 16 órától szakmai nap kezdődik a múzeumok, kiállítóhelyek szerepe a helyi turizmus fejlesztésében témában. Előadást tart Vajda Mária főmuzeológus, néprajzkutató Nádudvari emlékek a Déri múzeumban, illetve Dani János régész Nádudvar története a régészeti leletek tükrében címmel. Szombaton nyolc órától az alapfokú művészeti iskola zenekarának ébresztője harangozza be az egész napos szabadtéri rendezvényt. Délelőtt tíz órától ünnepélyes megnyitót követően megnyílik a kézművesek utcája, helyi és térségi népművészek bemutatóival. Kezdetét veszi a tájjellegű, népi ételek készítése, emellett kézművesbemutatók és -játszóházak várják a vendégeket. Elindul a hagyományos szüreti szekeres felvonulás, a szabadtéri színpadon pedig a helyi amatőr csoportok lépnek fel.

20 20 20 Korzó [ Hajdú-bihari Hét szeptember 29. ] Kerekes örömök Hajdúböszörményben harmadszorl rendezték meg az Európai Mobilitási Hetet, az önkormányzat pedig tizedik alkalommal szervezett autómentes napot. A Mobilitási Hét témája az egészség és a mobilitás, melynek idei jelmondata: Közlekedj okosabban, élj egészségesebben! A gyaloglás és a kerékpározás ugyanis a közlekedés olyan módjai, amelyek fontos szerepet játszhatnak abban, hogy mindennap végezzünk valamilyen testmozgást. A közlekedés nem motorizált formái minimális költséggel könnyen beépíthetők életünkbe, egyben gondoskodnak arról, hogy rendszeresen mozogjunkhajdúböszörményben rendszeresen járnak a lakosok biciklivel munkába, óvodába, iskolába, de szabadidős tevékenységként is sokan kerékpároznak. Mivel sok böszörményi lakos dolgozik és tanul a környező városokban, főleg Debrecenben, így a buszpályaudvar környéke az utazók kerékpárjaitól rendkívül zsúfolt. Ezt a problémát orvosolandó, Nagy Antal János, a Nagév Kft. ügyvezető igazgatója és Hajdúböszörmény díszpolgára száz férőhelyes kerékpártárolót adományozott a városnak. Az autómentes nap ezúttal is nagy siker volt nem csak Hajdúböszörményben. Hiszen többek között Debrecenben is több ezer biciklis vett részt a Critical Mass felvonuláson. (Horváth Tamás felvételei) Új irány, új szemlélet Hajdúszoboszlón Fizetett politikai hirdetés Szandai Kázmér polgármesterjelölt Fejlődik a város, mert mögöttünk a kormány!

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) 1 / 5 2017. 08. 14. 8:23 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Gyakorló Óvoda

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/8/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: egyszerű

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 58-59., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére. Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner

Részletesebben

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szerzői Jogi Főosztály Nemzetközi Szerzői Jogi Osztályára.

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szerzői Jogi Főosztály Nemzetközi Szerzői Jogi Osztályára. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 45. (1) bekezdése, a közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból: 1/2011. (I. 21.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2011. január 21-ei ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére Tárgy: Az Egyesített Szociális Intézmény intézményvezetői beosztására

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

Intézményvezető álláspályázat

Intézményvezető álláspályázat Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók! Pályázati hirdetmény betölthető állásokra hatályos: 2014.08.26 2014. EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 25-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 25-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 2/2018. (I. 25.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal korábban

Részletesebben

Javaslat a Családsegítő Központ intézményvezetőjének megbízására irányuló pályázat kiírására Appelshoffer Ágnes, a Társulási Tanács elnöke

Javaslat a Családsegítő Központ intézményvezetőjének megbízására irányuló pályázat kiírására Appelshoffer Ágnes, a Társulási Tanács elnöke 4. sz. előterjesztés Minősített szótöbbség Előterjesztés Tolna és környéke Szociális Alapszolgáltatási és Gyermekjóléti Társulása Társulási Tanácsának 2019. február 14-i ülése IV. napirendi pontjához:

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Ikt.szám.: 2051-1/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv A 2016. április 6-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (41-42/2016. sz. önkormányzati határozat) (-/2016. sz. önkormányzati

Részletesebben

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket Megjelent: www.veszpremkukac.hu Korszerű és környezetbarát villamosenergia napelem rendszer kerül a megyei Csolnoky Ferenc Kórház A, D és E épületének

Részletesebben

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői tisztségére vonatkozó pályázat

Részletesebben

Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos egyes intézkedések megtétele

Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos egyes intézkedések megtétele Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 14/2007. (II. 15.) Kgy. számú határozat Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata Tárgy: Napirend elfogadása 141/2018. (X. 15.) számú határozata A Képviselő-testület az alábbi napirendet fogadta el: 1. Őz utca útburkolat felújításáról, kivitelező kiválasztásáról döntés 2. 2019. évi

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02 A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Budapest, 1173 XVII. kerület, Pesti út 165. A munkakörhöz

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Palotakerti Óvoda intézményvezetői állásának betöltésére. Előterjesztő:

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2285 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 2. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. június 23-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Erzsébet Kórház- rendelőintézet igazgatói állására beérkezett pályázat elbírálása Előadó

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet: TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Napilapcsoportunk kiadója egy EU-s pályázat keretében online kutatást végzett az Európai Unió kohéziós politikájának és úgy általában, Európának

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Témafelelős: Farkasné Kiri Klára Iktatószám: 1477- /2011 Véleményező Bizottság: SZOKB Tárgy: Pályázat kiírása a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott intézmények magasabb vezetőjének megbízására

2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott intézmények magasabb vezetőjének megbízására KIVONAT KÉSZÜLT AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG 2015. SZEPTEMBER 14. NAPJÁN MEGTARTOTT 9. sz. NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVÉBŐL 2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015.(IX.25.)önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer elbírálásának szabályairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2012. ikt. Sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 3-án, 09 óra

Részletesebben

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Fővárosi Munkaügyi Központ + Pest Megyei Munkaügyi Központ = KMRMK 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11. : 303-0722, fax: 303-0717 22 kirendeltség a Közép-magyarországi

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24.i ülésére 9. napirend

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24.i ülésére 9. napirend 1 Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24.i ülésére 9. napirend Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: Döntés az óvoda-konyha intézmény vezetői állásra kiírandó

Részletesebben

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 3707 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő

Részletesebben

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032 Rákosmenti közlekedési és útfelújítási program EXPRESSZ PROGRAM 8 újabb utat épített Rákosmente Önkormányzata Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP.1.1./B 09 009 003 Az Európai Unió

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. augusztus

Pályázati figyelő 2010. augusztus Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 ot (célok) Támogatási keret Támogatás összege Nemzeti Kulturális Alapprogram Múzeumi Szakmai Kollégium Érvényes működési

Részletesebben

Egységes szerkezetben. I. fejezet. d) az e rendeletben meghatározott tanulmányi elvárásoknak megfelelnek. 3 1/6

Egységes szerkezetben. I. fejezet. d) az e rendeletben meghatározott tanulmányi elvárásoknak megfelelnek. 3 1/6 Hatályosítás ideje: 2018. 10.19. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2018. (X.18) számú ök. rendelettel, 1/2018.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel.

JEGYZŐKÖNYV február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel. Jelen vannak: Pergõ Margit Fülöp Attila Héninger László Herczeg Gabriella

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása aljegyzői állás betöltésére Előterjesztő: dr. Gábor Ferenc jegyző

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hosszabb időtartamú értékteremtő közfoglalkoztatási program támogatása

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-001 Fax: 85/501-055 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 7902/7/2016. 5. sz. előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó E L

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

Egységes szerkezetben

Egységes szerkezetben Hatályosítás ideje: 2015. 05. 28. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (V.28.) számú rendelettel, a 17/2011.

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására Készítette: Kiss István OSZI igazgató

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról

ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról

Részletesebben

Aljegyzői pályázat kiírásáról

Aljegyzői pályázat kiírásáról Aljegyzői pályázat kiírásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. (1) bekezdés szerint a képviselő-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek

Részletesebben

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Előterjesztő: polgármester Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása Ügyiratszám: /2011. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Határidő: azonnal Előterjesztést összeállította:

Részletesebben

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások - Óvodáztatási támogatás - Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás - Intézményi étkezési térítési díj Óvodáztatási támogatás Visszatekintés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat május 14-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat május 14-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. Ikt. szám: 6-10/2013. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. május 14-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. TARTALOMBÓL

Részletesebben

Budapest II. Kerületi Családsegítô és Gyermekjóléti Központ új telephelyre költözése

Budapest II. Kerületi Családsegítô és Gyermekjóléti Központ új telephelyre költözése Budapest II. Kerületi Családsegítô és Gyermekjóléti Központ új telephelyre költözése 2 Szebb, jobb és megfelelôbb környezet szolgálja a szociális tevékenységet A II. kerületi Családsegítô és Gyermekjóléti

Részletesebben

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből 2016. február 25-i ülésének könyvéből 39/2016.(II.25.) számú határozata A Lakiteleki Közvilágítási Beruházási Nonprofit Kft. végelszámolásáról Lakitelek Önkormányzat Zobokiné Kiss Anita előterjesztését

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

II/1. számú táblázat: Álláskeresési segélyben részesülők száma

II/1. számú táblázat: Álláskeresési segélyben részesülők száma Helyi Esélyegyenlőségi Program áttekintése 1. Helyzetelemzés helytállósága: A helyi esélyegyenlőségi program elkészítésének részletes szabályairól szóló 2/2012. EMMI rendeletének 1. és 2. számú melléklete

Részletesebben