az őshonos bivalyok szerepe a mórahalmi nagyszéksós-tó ökológiai egyensúlyának helyreállításában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "az őshonos bivalyok szerepe a mórahalmi nagyszéksós-tó ökológiai egyensúlyának helyreállításában"

Átírás

1 A Dél- Alföldi Élelmiszer Minőségbiztosítási Hálózat havi lapja. VI. évfolyam 1. szám március hó Agrárium Élelmiszerminôség és biztonság Innováció Európai Unió Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program Európai Regionális Fejlesztési Alap az őshonos bivalyok szerepe a mórahalmi nagyszéksós-tó ökológiai egyensúlyának helyreállításában már szemmel láthatóvá váltak. Mérhető és tapasztalható az az ökológiai haszon, ami a bivalyok betelepítésének köszönhető a Nagyszéksós-tón. Az őshonos állatok által a nád, és a növényzet tómederből való kilegelésével és kitaposásával egyre látványosabb nagyságú teret hódít vissza a víz, egyre nagyobb szabad vízfelületek lesznek újra láthatók. Mindez elősegíti a korábban oly gazdag madárvilág viszszatelepülését ebbe a térségbe. A mórahalmi Nagyszéksós-tói bivalyrezervátum fejlesztésére irányuló pályázat lassan a végéhez közeledik tavaszára fejeződnek be a bivalyrezervátum fejlesztésére vonatkozó munkálatok, és ekkorra a partner város, a románinai Pécska is tíz darab bivalyt telepít be a Maros Ártérbe. Mórahalom Város Önkormányzata és románániai partnerei: Pécska Város Helyi Tanácsa, és a Pécskai Natura Környezetvédő Egyesület a Magyarország Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében összesen mintegy EUR öszszegű beruházást valósít meg két helyszínen. A partnerek a beruházásokat az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint a Magyar Köztársaság és Románia társfinanszírozásával valósítják meg. Mórahalmon a HURO/0802/014_AF kódszámú, a Fenntartható szikes és vizes élőhely-rehabilitációs program védett területeken, őshonos, veszélyeztetett haszonállatfajok betelepítésével és hasznosításával elnevezésű pályázat keretei között több épület létesül: egy oktató-bemutató ház, egy fedett bivalybeálló, egy szerszámtároló, valamint egy mérési központ, ahol a bivalyokkal kapcsolatos, tudományos jellegű megfigyelések és vizsgálatok folytatására is lehetőség nyílik. A három évvel ezelőtt elindult vizes élőhely-rehabilitációs program eredményei mára Az állatok kitaposása, dagonyázása révén kiédesedett tómederben újraindult a szikesedési folyamat. A forró, aszályos nyáron visszahúzódó vízszint miatt felszáradt, illetve a kilegelt területeken a száradás után láthatóvá vált a sziksó. A tó ökológiai egyensúlyának helyreállítását, a jó vízminőségét bizonyítja az is, hogy az utóbbi években tavasszal megjelenik a tavirózsa is a vízfelszínen. A bivaly maga is rendkívül jól érzi magát a Nagyszéksós-tói környezetben, az életfeltételei kiválóan adottak ebben a térségben. Ennek legkiválóbb bizonyítéka, hogy a bivalygulya létszáma évről-évre szépen gyarapszik; az eredetileg 45 tagú gulya mára már közel 80 tagúra duzzadt. A pályázat eddigi eredményei is azt bizonyítják, hogy a vizes élőhelyek rehabilitációjára legalkalmasabb állat a bivaly. Az állat a legeléssel, a kitaposással kedvező folyamatokat indít be az élővízben, melynek hatását nemcsak a szakemberek, hanem a turisták is élvezhetik. A visszaköltöző őshonos vízi madarak, az újra megjelenő, őshonos növények látványa mellett természetesen a bivalygulya maga is egyre több és több turistát vonz Mórahalomra minden évben. A projekt keretében fontos szerepet kap a térségi gazdák információkkal való ellátása is, mivel a magánkézben lévő legelők, vizes illetve semlyékes területek karbantartásában ugyancsak nagy szerepet kaphatnak az őshonos bivalyok. A kedvező mórahalmi tapasztalatokat felhasználva kezdett neki a pályázat megvalósításának Mórahalom partnere, a romániai Pécska városa és a Pécskai Natura Környezetvédő Egyesület. A Maros árterében a mórahalmihoz hasonló beruházás kezdődött el: a Pécskát körülvevő mintegy 17 ezer hektáros tájvédelmi körzetbe 10 bivalyt telepítenek, hogy megtisztítsák a területet a nem őshonos, gyorsan szaporodó növényektől és a sűrű nádastól, melynek révén oda is visszatérhetnek a területen korábban megtalálható madárfajták. A romániai városban a projekt keretében állatorvosi rendelő és egy megfigyelő torony is épül. Jelen cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

2 2 REGEMIDA HÍRLEVÉL március Élelmiszertermelés, élelmiszerbiztonság Élelmiszeripari vállalkozásoknál foglalkoztatottak részére kötelező élelmiszer-higiéniai ismeretek c. képzés lehetőségei Mindenkinek, aki az élelmiszer ellátásban pl. kisboltban, presszóban, kocsmában stb. dolgozik, rendelkeznie kell a felelősségével és feladatával arányosan, a munkavégzéséhez szükséges élelmiszer-higiéniai ismeretekkel. Jogszabály nem rendelkezik arról, hogy ezt a tudást szervezett keretek között, külső oktatóval, vagy saját oktatás keretében kell megszerezni. Arról sem rendelkezik jogszabály, hogy mi legyen a tananyag. A hangsúly két ponton van: az élelmiszervállalkozó felelősségén, és a dolgozók valós, a gyakorlatban is alkalmazott ismeretein. Semmi előírás nincs arra vonatkozóan, hogy az oktatásokat ki végezze, és arra sincs, hogy ezeket milyen gyakorisággal kell megtenni. Amennyiben az egység vezetője, azaz a felelős élelmiszeripari vállalkozó, vagy megbízottja, dolgozója stb. kellő ismeretekkel rendelkezik, a vállalkozás saját maga is bonyolíthatja az oktatásokat, de akár igénybe vehet erre külső szolgáltatásokat is. A hatóság csak az oktatások megtörténtét ellenőrzi, és hangsúlyosan azt vizsgálja, hogy a dolgozók munkavégzés közben megfelelő higiéniai gyakorlatot tanúsítanak-e. Az ismeretek hiányát ugyanis az ellenőrzésen, a látottak és a tapasztaltak alapján nagyon gyorsan fel lehet mérni. Az oktatási papírok, dokumentumok bemutatása önmagában ilyenkor mit sem ér. Ha a hatóság úgy ítéli meg, hogy a dolgozók nem rendelkeznek kielégítő ismeretekkel mivel ez a fogyasztók egészségét veszélyeztetheti, előírhatja az újbóli oktatást. Egy MgSzH elnökhelyettesi utasítás alapján, a hatóságilag elrendelt oktatást éppen azért, hogy a képzést végző vállalkozók között zajló piacszerzéstől e tevékenységet távol tartsuk -, magának a hatóságnak kell elvégeznie. Jogszabály adta lehetősége a hatóságnak az is, hogy az oktatást követően annak eredményességét felmérje. Jó hír, hogy a napokban elkészült A vendéglátás és étkeztetés nemzeti Jó Higiéniai Útmutatója, (GHP) amely ingyenesen, bárki számára hozzáférhető, és letölthető az MgSzH honlapjáról. ( szakteruletek/elelmiszer _takarmanybiztonsag/kozerdeku_adatok/vendeglatas_ghp/utmutato_egyseges_szerkezetben) Az útmutató széles szakmai konszenzussal készült, elismert szakemberek, és a szakmai civil szervezetek képviselőinek közreműködésével. Többek között kitér az oktatásokkal kapcsolatos vállalkozói feladatokra, segítséget ad a dolgozók minimum ismereteinek átadásához, a házi oktatások egyszerű dokumentálásához. Az a vállalkozó, aki az útmutatónak a saját tevékenységére vonatkozó fejezeteit ismeri, kellő tudással rendelkezik. Dr. Farle Csaba Csongrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság - igazgató főállatorvos Tanyagazdaságok piacra jutása Csongrád megyében A Csongrád Megyei Agrár Nonprofit Közhasznú Kft., a Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett tanyafejlesztési programja támogatásával tanyai termékek piacra jutásának elősegítését szolgáló projektet valósít meg. Projektünk célja, hogy a Duna - Tisza közi homokhátság Csongrád megyei tanyavilág gazdasági életképességének megújítását elő- mozdítsuk. Az egymástól fizikailag is szórt tanyák termelési potenciáljának feltárásával pontos képet szeretnénk kapni a tanyák gazdasági potenciáljáról, termelési szerkezetükről. A feltárás eredményeként pontosabban lehet meghatározni a gazdasági integráció, a közös piacra lépés módját, fejlesztési szükségleteket. A középtávú elképzeléseinkben szerepel a tanyagazdaságok integrálása. További fontos célkitűzésünk, hogy a projekt bemutassa a megye lakosságának és élelmiszer kiskereskedőinek, vendéglátósainak, hogy milyen mennyiségű és típusú tanyai élelmiszerek lehetnének kaphatók az élelmiszerüzletekben, ezzel keresletet szeretnénk generálni a tanyai élelmiszerek iránt. A projektet januárban kezdtük, és júniusban fejezzük be. Szabó Zoltán Csongrád Megyei Agrár Nonprofit Közhasznú Kft. Hírek, információk Gyümölcsfeldolgozó épül Kisteleken Kisteleken az ipari parkban készül a Bio-Naturline Kft. gyümölcsfeldolgozó üzeme. A beruházások még ebben az évben befejeződnek és üzembe helyezik az 500 m 2 alapterületen működő lekvár és gyümölcslé gyártó gépsorokat. Az épület készültsége kb. 50%-os, a technológiai berendezéseké mintegy 80%-os. Az üzem a zöldség- és gyümölcsfeldolgozás teljes technológiai, értéknövelő folyamatát felöleli majd: a gyártáshoz friss alapanyagot használ fel és üvegbe csomagolt, címkézett készterméket állít elő. Jelenleg az épülő üzemmel szemben, a régi Rákóczi iskolában működik a vállalkozás. 6 fő foglalkoztatásával végez méz csomagolást és készít egészséges csicsóka szirupot. A hazai élelmiszerláncokkal építi kapcsolatait, valamint saját terítőhálozatát építi Budapesten és Pest megyében. A közvetlenül ellátott értékesítési pontok száma folyamatosan emelkedik, a mostani 40-ről év végére 120 élelmiszerbolt, biobolt és zöldség-gyümölcs üzletet látogat a Bio-Naturline. A vállalkozás saját 280 családos méhészettel rendelkezik és 1 hektáron termel csicsókát. A beruházásokhoz az Európai Unió 50% mértékű utólagos támogatást nyújt az EMVA mezőgazdasági termékek értéknövelése jogcím keretből. Váraljai László Ügyvezető A kisgazdaságok felé nyit a kormányzat: 300 milliárd agrár- és vidékfejlesztésre Magyarország mindig akkor volt erős, amikor virágzott a mezőgazdasága. A vidék jövője Magyarország jövője, ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) széles körű társadalmi vita után véglegesítette a 2020-ig szóló Nemzeti Vidékstratégiát. A Darányi Ignác-terv a nemzeti vidékstratégia végrehajtására szolgáló keretterv, amelynek célja többek között az egészséges élelmiszer előállításának segítése, a piac jó minőségű élelmiszerekkel történő ellátása. A 300 milliárd forintos keretből különböző célokat támogatnak, köztük az élelmiszerek magasabb feldolgozottsági szintjét, az élelmiszer-ipari fejlesztéseket, az őshonos állatfajtákat, növényfajtákat, az erdőtelepítést, a mikrovállalkozásokat, a fiatal gazdaságok indítását, a fiatal gazdákat. A 2 évre terjedő program az európai uniós költségvetéssel van összhangban, és a következő költségvetési ciklusban is folytatódik. A családi gazdaságok elsőbbséget élveznek Szakáll Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője elmondta, a Darányi Ignác-terv tulajdonképpen egy hosszú távú koncepciót és egy rövidebb távú fejlesztési programot tartalmaz. Ebből az uniós ciklusból hátra van még 2 év, annak az összes agrár- és vidékfejlesztését magában foglalja ez a 300 milliárd forint, ami

3 2012. március REGEMIDA HÍRLEVÉL 3 Hírek, információk még nincs lekötve. A tervben elsőbbséget élvez a családi gazdaság, a kisárutermelők piacra jutásának segítése, a vidékfejlesztés, s bekerült a tanyaprogram is. A 300 milliárd időarányosan ugyanannyi, mint amennyit az elmúlt években felhasználtak az agrárium fejlődésére, tulajdonképpen az unió által elfogadott agrár- és vidékfejlesztési koncepciónak a pénzügyi hátterét képezi ez az összeg. Hamarosan meghirdetnek több pályázatot, elsősorban a kisgazdaságok felé nyit a kormányzat. Mivel nem zártrendszerű pályázatról van szó, bármely mezőgazdasági termelő pályázhat. Nagy állattartó telepek már valószínűleg nem jelentkezhetnek, mert a számukra meghirdetett program éppen kifutóban van. Kisebb gépek vásárlására lehet majd pályázni, a kertészetfejlesztés is helyet kap, de hogy mekkora összeggel, az még nem dőlt el. Folyamatosan dolgozzák ki a pályázati kiírásokat, és a megpályázandó keret, az összeg nagysága is utólag derül majd ki. A kertészetfejlesztést például nemrég hirdették meg 50 milliós felső támogatási szinttel, tehát kimondottan kisgazdaságok számára. Ahogyan a vidékfejlesztési miniszter is fogalmazott, odafigyeléssel, tervszerű beruházásokkal a vidék megadhat mindent: a nagyvárosi életformával összemérhető kényelmet, tisztes megélhetést, biztonságot, tiszta levegőt, egészséges ivóvizet, jó minőségű, ízletes hazai élelmiszereket, háborítatlan környezetet a kikapcsolódáshoz. A nemzeti önrendelkezés alapja a 21. században egyre inkább a mezőgazdaság, az élelmiszer-termelés, az ivóvíz- és energiaellátás biztonságától, a környezetbiztonságtól függ. A bevált európai agrármodellnek és a saját hagyományainknak is megfelelően a Nemzeti Vidékstratégia a családi gazdaságok fejlesztésének ad elsőbbséget. Jelentős foglalkoztatás-növelés a családi-gazdasági üzemszerkezet mellett valósulhat meg. Lesz-e elegendő pénz? A tanyaprogram 1,5 milliárd forintos kerettel indul, ennek segítségével vissza akarják állítani a tanyasi gazdálkodást. A helyben termelt egészséges élelmiszereket szeretnék közvetlenül a közétkeztetésbe bevinni a társtárcákkal együttműködve, ehhez a vágópontok támogatása éppúgy eszköz, mint a gazdapiacok megnyitása egyszerűsített szabályok mellett. A faluházak megújítása is tartalmaz gazdasági funkciót, például az internet-hozzáférést. A különböző hivatali szolgáltató pontok is segítik, hogy a gazdálkodók olyan szolgáltatáshoz jussanak, amelyek a városban természetesek. Ha országosan is megnyitják a pályázatokat, nagy valószínűséggel 5-6 ezren biztos jelentkezni fognak, megyénkből legalább 500-an. Egyedüli kérdés, lesz-e elegendő pénz. Legutóbb, amikor a fiatal agrárvállalkozók kezdő támogatását meghirdették, csak a jelentkezők 20 százaléka kapott segítséget. A helyben lakó, kis- és közepes méretű birtokkal rendelkező gazdákat földhaszonbérlethez segíti a kormányzat. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) októberben kezdte el közzétenni a pályázatokat, és eddig 33 ezer hektár állami tulajdonú termőföld haszonbérletét hirdette meg. Egy hónapon belül további 1500 eredményes pályázóval köt szerződést az NFA, átlag hektárnyi területekre. A szerződéskötéssel a Kormány Birtokpolitikai Irányelvei válnak valóra. A sikeres haszonbérleti pályáztatás döntő lépés ahhoz, hogy a vidék életében alapvető és gyökeres fordulatot érjen el a tárca. A Darányi Ignác-tervnek fontos eleme még a jogszabályi környezet megújítása, egyszerűsítése, a szemléletformálás, illetve az ügyfélbarát támogatási- és intézményrendszer kialakítása. A vidékstratégiai célok megvalósításához elengedhetetlen a helyi fejlesztéseket, az életképes agrár- és élelmiszer-termelést, a helyi gazdaság és a vidéki közösségek fejlődését gátló szabályok felszámolása. Határment együttműködés keretében futó sikeres agrárprojektek a Szegedi Tudományegyetemen A Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program fő célja, hogy az Európai Unió támogatásával lehetőséget biztosítson a magyar-szerb határvidék közös fejlesztésére egy harmonikus, együttműködő, fenntartható és biztonságos környezettel rendelkező régió létrehozásával. I. Magyarország-Szerbia IPA határon átnyúló együttműködést elősegítő támogató program keretében jelenleg három projekt megvalósítása van folyamatban: 1., A Szegedi Tudományegyetem egy hazai (Gabonakutató Nonprofit Kft., Szeged) és két szerbiai (Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Kar, Újvidék, és Élelmiszertechnológiai Intézet, Újvidék) partnerrel összefogva támogatást nyert a régióban termesztett kukorica, illetve kukorica alapú takarmányok toxinszintjének csökkentésére (ToxFreeFeed, HU-SRB/1002/122/062). A projekt futamideje két év, a támogatás teljes összege mintegy Euro. A Dél-Alföldi régió és a Vajdaság éghajlata igen kedvező a kukoricatermesztésre. Amellett, hogy a kukorica az egyik legfontosabb exportterméke hazánknak, a takarmányok egyik legfontosabb összetevője világszerte. A kukorica (és más gabonafélék) mikotoxin szennyezettsége világszerte fontos ember- és állategészségügyi kockázatot jelent. A projekt fő célja termesztett kukorica és a belőle készült takarmányok mikotoxin szintjének csökkentése. A cél elérése érdekében a kutatók vizsgálják a régióban termesztett kukoricahibridek ellenállóságát mikotoxin termelő gombakártevőkkel (Fusarium fajok, Aspergillus flavus) szemben. A projekt eredményeként a kukorica gombafertőzöttségének és a kukorica illetve takarmányok mikotoxin szintjének csökkentését célzó, az alkalmazott agronómiai módszerek módosításával kapcsolatos ajánlásokat juttat el a kukoricatermesztőkhöz, illetve a takarmányfeldolgozókhoz. Az ajánlások kiterjednek a kukoricahibridek különböző gombapatogénekkel szembeni ellenállóságára, a takarmánykészítés során a mikotoxin szint csökkentésére alkalmazható tisztítási módszerekre, az optimális tárolási körülményekre és hőkezelésekre egyaránt. A növénynemesítők a projekt eredményeként ki tudják választani a megfelelő rezisztens vonalakat, melyek felhasználhatóak lehetnek nemesítési programokban ellenállóbb kukoricahibridek előállítására. 2., A Szegedi Tudományegyetem (Természettudományi és Informatikai Kar Mikrobiológiai Tanszék) és a kamanci EDUCONS Egyetem (Környezettudományi Kara; Fakultet zaštite životne sredine, Univerzitet Edukons, Sremska Kamenica) támogatást nyert a Magyarország-Szerbia IPA határon átnyúló támogatási program keretében, egy szabadföldön alkalmazható, ökológiailag biztonságos, bio-zöldségek termesztésénél hasznosítható, folyamatosan detoxifikáló technológia kifejlesztésére (PHANETRI, HU-SRB/1002/214/068). A projekt futamideje két év, a támogatás teljes összege Euro. A kutatás során kifejleszteni tervezett termék két komponensből áll majd: Egyrészt egy Trichoderma fonalasgomba törzset tartalmaz, amely segíti a talajban folyó mineralizációs folyamatokat. A rhizoszférában alkalmazva amellett, hogy elpusztítja a gyökérzónában támadó növénypatogén gombákat, képes a növény biokémiai védekezési-rendszerének indukciójára is. A másik gombatörzs amely a technológiához szükséges, egy kiváló talajtűrő képességgel rendelkező Phanerochaete chrysosporium törzs, mely extracelluláris ligninbontó enzimei segítségével a szennyezőanyagok széles spektrumának lebontására képes. Ez a rendszer nagy mértékben segíti a toxikus nehézfémeket kötő humuszanyagok polimerizációját a talajban, csökkentve a toxikus fémek oldható mennyiségét, ezáltal csökkentve a zöldségnövény által felvehető mennyiségüket is. Mindkét gomba képes a mikotoxinokat is inaktiválni a talajban. 3., A Szegedi Tudományegyetem (Természettudományi és Informatikai Kar Mikrobiológiai Tanszék) és az Újvidéki Egyetem (Technológiai Kar; Tehnološki Fakultet, Univerzitet u Novom Sadu, Novi Sad) támogatást nyert a Magyarország-Szerbia IPA határon átnyúló támogatási program keretében, egy olyan lakkáz enzim keveréken alapuló technológia kifejlesztésére, amely képes a környezetben található anilin és fenol származékok semlegesítésére (LACREMED, HU-SRB/1002/214/147). A projekt futamideje két év, a támogatás teljes összege 287 ezer Euro. A talajvíz és a felszíni vizek, valamint a talaj gyakran szennyeződhetnek növényvédő-szerekkel és bomlástermékeikkel. Amenynyire csak lehetséges meg kell előznünk az ilyen típusú szennyeződést, mivel közvetlenül

4 4 REGEMIDA HÍRLEVÉL Hírek, információk március (mérgezés) vagy közvetve (táplálékláncba kerülve) hatnak az emberi egészségre, ill. a vízi életközösségekre. A magas kockázati faktorral rendelkező peszticidek közé tartoznak az anilin- és fenol jellegű aktív összetevőket tartalmazó szerek, melyek mikrobiológiai lebontása során klórozott, erősen toxikus anilin és fenol származékok keletkeznek. A gomba eredetű extracelluláris lakkáz enzimek azonban képesek az erősen mérgező vegyületeket rosszul oldódó, nagy molekulasúlyú termékekké oxidálni illetve polimerizálni, melyek ülepítéssel vagy szűréssel könnyen eltávolíthatók a vízből. A talajban az enzimek humuszsavakhoz kötik a szennyezőanyagokat, így meggátolják továbbterjedésüket, illetve kimosódásukat a talajból. A projekt végső célja egy olyan lakkáz enzimkeverék létrehozása, és alkalmazási feltételeinek vizsgálata, amely képes az anilin és fenol származékok semlegesítésére. II. Magyarország-Románia ETE-HURO határon átnyúló együttműködést támogató program keretében egy projekt megvalósítása van folyamatban: 1., Négy partnerszervezet együttműködésében (Szegedi Tudományegyetem, Gabonakutató Nonprofit Kft., Bánáti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, Temesvár, Pedológiai és Agrokémiai Tudományok Hivatala, Temesvár) január elseje óta folyik közös kutatás egy, a Magyarország-Románia átnyúló támogatási program (SOILMAP) keretében. A Magyarország és Románia közti határmenti régió talajai döntő szerepet játszanak a régió mezőgazdaságának fenntarthatóságában. A klímában és termőterülethasználatban bekövetkező változások, a talajeróziót fokozó technológiák, a szervesanyagszint csökkenése, a szennyezések, a sófelhalmozódás, a tömörülés és a talajbiodiverzitás csökkenése miatt nehezedő, növekvő környezeti nyomás kedvezőtlen hatást fejthetnek ki. A felsorolt tényezők károsítják a talaj mikrobiális életminőségét, ami általános probléma a határmenti régió talajainak esetében is. A 18 hónapos együttműködés euróból valósul meg, döntően az Európai Unió támogatásával. A projekt következő eseményére, egy munkaértekezletre és tréningre április 20-án, Temesváron kerül sor. Gázolaj jövedéki adó visszaigénylése a mezőgazdaságban 2012-ben újabb változásokkal! 2012-ben is apróbb változásokkal aktuálissá vált a mezőgazdaságban használatos gázolaj jövedéki adójának visszaigénylése. A tavalyi évhez hasonlóan idén is január 15-től lehetséges benyújtani a nyomtatványokat papír vagy elektronikus formában. A mezőgazdaságban egyéni vállalkozóként tevékenykedő gazdálkodó csak elektronikus bevallást készíthet, egyébként is javasolt az elektronikus kitöltő program használata, mivel az adminisztratív hibákat pontosítani tudjuk, ezzel is megkönynyítve a későbbi feldolgozást és a kifizetés ütemezését. Fontos felhívni a figyelmet, mind az elektronikus és papír alapon történő igénylés során, hogy az igénylést szolgáló programok és dokumentumok frissültek. Az elektronikus kitöltést használók esetében a J04 nyomtatványt felváltja a BEV_J04 nyomtatvány. A kitöltéshez szükségünk lesz a legfrissebb verzió számú ÁNYK programra, mellyel továbbra is hiba mentesen tudjuk elkészíteni kérelmünket. A változások a NAV megalakulásának köszönhetőek, az egyforma arculat és formai követelményeknek megfelelve. Mind a program és a kitöltendő nyomtatvány jelenlegi elérhetősége: letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok/ nyomtatvanykitolto_programok_nav/bevallasok/bev_j04.html Változás a gázolaj jövedéki adó esetében: A évi vámszakmai nyomtatványok egységesítésénél a nyomtatványok főlapja került átalakításra. A főbb változások között említendő, hogy az országkód helyett a székhely, illetve levelezési cím megadásánál az ország nevének megadását kérjük. A bevallás típusának, a bevallás időszakának kiválasztására és az önellenőrzés jelölésére szolgáló adatmezők helyett bevallás jellege és bevallás gyakorisága elnevezéssel új adatmezők kerültek kialakításra, megteremtve a NAV részére benyújtandó bevallások egységes logikai rendszerét. Továbbá módosult a pénzforgalmi jelzőszám kezelése, magyar pénzintézet esetén nem kell rögzíteni az IBAN-t, külföldi esetén kitöltendő az IBAN és pénzforgalmi jelzőszám, vagy IBAN nélküli esetén a külföldi pénzforgalmi jelzőszám. A nyomtatványok kitöltési útmutatója részletesen tartalmazza a megváltozott főlap kitöltési szabályait. Forrás: tajekoztatoja.html Idén is szükségünk lesz a 341/2007 (XII.15) Korm. rendelet 1.sz. mellékletére, melyet a falugazdászoknál és kamarai tanácsadóknál is beszerezhetnek, azonban e nyomtatványt hivatalos pecséttel csak a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal dolgozói tudnak majd ellátni. A visszaigénylés ütemezése sem változott az éves bevallást, tárgyévet követő év január 15-től, gyakorított visszaigénylés esetében a féléves bevallást tárgyév július 15-től, a harmadik negyedéves bevallást a tárgyév október 15- től a negyedik negyedéves bevallást a tárgyévet követő január 15-től lehet benyújtani. A jövedéki adótörvény felhatalmazása alapján a gázolaj után a vásárlás időpontja szerint visszatéríthető adómérték: után vásárolt gázolaj után visszatéríthető: 77,88 Ft/liter után vásárolt gázolaj után visszatéríthető: 90,487 Ft/liter (változás a Ft/l elszámolásban a három tizedes jegyig történő alkalmazás!) A visszaigényelhető mennyiség 97 liter/ hektár. A bérmunkaszámla esetén a felhasználótól kell kérni a gázolaj mennyiségének, értékének feltüntetését, ilyen esetben a gázolaj felhasználásának időpontja segíthet a megfelelő adómérték kiválasztásában. A nyomtatott bevallásokhoz a gázolajvásárlásról kiállított számlákat időrendben rendezve csatolni kell a falugazdászi igazolással együtt. A nyomtatott, vagy formanyomtatvány alapon kitöltött adatlapokat a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága területileg illetékes Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság részére kell postázni. Mészáros Norbert ÚMVP agrárkamarai tanácsadó Megalakult a makói hagymások szövetkezete Makón 45 hagymatermesztő gazda és 5 hagymával régóta foglalkozó vállalkozás megalakítja a hagymatermelők szövetkezetét. Az alapítók összesen 235 ha. területen vállalták ezen növények termesztését. A központi támogatásnak egy szövetkezet alapítása alapvető feltétele volt. A szándéknyilatkozat aláírói várhatóan Makói Hagymaszövetkezet néven kérik a bejegyzést. Az alapítók a szövetkezet létrehozásával és működtetésével az alábbi célokat tervezik megvalósítani: 1. Meglevő genetikai anyagokból visszaállítani az eredeti makói hagyma fajtákat (dughagymás, Makói Bronz ). 2. Makóra telepíteni a szaporítóanyag termelést (vetőmag, dughagyma). 3. A felújított fajták termelésbe állítása Hungarikumként. Ezt követően prémium kategóriás termékként piacra kerülésének marketing és egyéb módon történő támogatása. 4 Felkutatni a világ bármely területén olyan intenzív, meleg tűrő fajtákat, amelyek Magyarországon is képesek t termést teremni hektáronként. Ezt követően ilyen fajták szükséglet szerinti előállítása, termelése. 5 A hagyma termesztés során előállított áru minél magasabb szinten történő feldolgozása az értékesítés előtt. A feldolgozás magában foglalja a hagymaszárító létesítését, krémüzem, konzerváló üzem létrehozását, mélyhűtő rendszer kiépítését. A szövetkezet vezetőségét akkor választják meg, ha körvonalazódnak a működéssel kapcsolatos lehetőségek, az állami támogatás lehetséges mértéke. Várják a csatlakozókat a Makói kistérségből, de más hagymatermesztő vidéken, így a Jászságban és Békés megyében is toboroznak. Mágori Józsefné Országgyűlési képviselő Kezdeményezés elindítója

5 2012. március REGEMIDA HÍRLEVÉL 5 Fórum Védett lett az alföldi kamilla Felkerült a közelmúltban a védett eredetű európai uniós termékek listájára az alföldi kamillavirág. 8 évig dolgoztak azon, hogy a tea alapanyagaként is használt vadon termő kamillát megillesse a védelem. A Herbária Zrt. Vásárhelyhez közeli székkutasi üzeméből 4 millió dobozos, tasakos gyógynövény, valamint tea kerül ki évente. A Herbária vezetésével még 2004-ben alakult meg az Alföldi Vadon Termő Kamillavirág Gyűjtők és Feldolgozók Csoportosulása. Célja: a hungarikumként is emlegetett növény minőségének és hírnevének öregbítése. Kizárólag kézi erővel, úgynevezett kamillafésűvel gyűjtött, szárított, gondosan válogatott, megőrölt kamillavirágzatról van szó. A termesztett növényhez képest erős, zamatos, kellemes illatú, kissé kesernyés ízű, feldolgozáskor nem esik szét, kevésbé porlik, jobban megtartja az illóolaját, amelyben jelentősebb mennyiségben található gyulladáscsökkentő és fekélyellenes hatást eredményező komponens. Értékes, gyógyszertárkönyvi minőségű drog, amelyből kiváló tea főzhető. A Herbária Zrt. vadon termő alföldi kamillavirágból gyártott filteres teája a Szik Aranya nevet kapta. A védettség könnyebb eligazodást és biztonságot nyújt a fogyasztónak. A bejegyzett elnevezést más uniós ország nem használhatja. A vadnövényből évről évre változó mennyiség terem. Tavaly ezer kilogrammot gyűjtöttek be az Alföld egyes vidékeiről. Ennek mintegy negyede származott a dél-alföldi régióból. A belőle készült tea Olaszországban, Németországban és Ausztriában is népszerű. A kamillavirág az egyik legismertebb gyógynövény, gyógyhatása sokrétű. Külsőleg és belsőleg is alkalmazzák. A kamillából készült tea gyulladáscsökkentő, hurutoldó és baktériumölő hatású. Mintegy 1000 termék szerepel a földrajzi eredete vagy helyi hagyományai miatt védett termékek uniós listáján. A hazai palettáról korábban felkerült már többek között a szegedi téliszalámi, a szegedi paprika, a csabai kolbász, a gyulai kolbász, a hajdúsági torma és a makói hagyma. Forrás: delmagyar.hu Homokháti Receptverseny Homokháti recept versenyt hirdet a Csongrád Megyei Agrár Nonprofit Közhasznú Kft március hónapban. A beküldött receptek a beküldő névjegyével ellátva, szakmai értékelést követően kerülnek be a versenyt követően elkészülő 4 évszakos Homokháti szakácskönyvbe. Az értékelésnél fontos szempont, hogy a receptben fellelhető hozzávalók mennyire illeszkednek a térségi hagyományokhoz, tanyasi vi- déki életmódhoz és a Homokhátság természeti adottságai által megtermelhető alapanyagokhoz. Célunk, hogy már elfeledett, nem használt, vagy a modern, egészséges táplálkozásnak megfelelő hazai alapanyagok is megtalálhatók legyenek az egyes receptek hozzávalói között. Fontos szempont, hogy olyan hozzávalókból álljanak össze a receptek, melyek illeszkednek egy-egy évszakhoz. A recepteket az alábbi helyeken gyűjtjük: 1. Csongrád Megyei Agrár Nonprofit Közhasznú Kft. Szeged, Kossuth L. sgt. 17. Levélben: Csongrád Megyei Agrár Nonprofit Közhasznú Kft Szeged, Pf Elektronikusan: agrovik@gazdaportal.hu kegyervaro@morahalom.hu 2. Kenyérváró üzletházban elhelyezett gyűjtő dobozban 6782 Mórahalom, István király út 8. Figyelem, csak azok a receptek kerülnek értékelésre, melyek megfelelnek az alábbi előírásoknak: Recept fantázianévvel van ellátva, pontos hozzávalók felsorolásra kerültek, elkészítés részletesen, érthetően van leírva. Kérjük jelöljék meg, hogy melyik évszakhoz köthető a recept, és fel kell tüntetni a beküldő teljes nevét, elérhetőségeit. Minden beküldő receptenként a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő hozzájárulásaként 1 db fürdőjegyet kap ajándékba, melyek átvehetők április 01-től 2012 május 31-ig a Kenyérváró üzletházban (6782 Mórahalom, István király út 8.). A kiválasztott receptek a beküldő nevével ellátva bekerülnek a több mint 1000 példányban elkészülő szakácskönyvbe. Az értékelést végző szakemberek által kiválasztott legjobb recept beküldője, a Hotel Colosseum Mórahalom étterme felajánlásaként, 2 személyes vacsora utalványban részesül. Receptek beküldési határideje: április 20. A szakácskönyv összeállítása és nyomdai megvalósítása a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatással kerül kiadásra. Keresd a helyit! A Keresd a helyit! a VAN Alapítvány történetének legnagyobb szemléletformáló kampánya, amely az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósult meg, Magyarország hat vidéki régiójának 18 megyéjében. A kampány intenzív szakaszában, december és február között átfogó marketingkommunikációs és sajtókampány zajlott le a hat érintett régióban. Mindannyiunk közös érdeke, hogy minőségi élelmiszerekhez jussunk korrekt áron, és ez a gyermeket nevelő családokra különösen igaz. Köztudott, hogy amennyiben az élelmiszereket helyi, vagy lakóhelyünkhöz közeli termelőktől vásároljuk azok szállítási költsége is kisebb, a szállítás során kevesebb környezetet károsító szennyező anyag kerül a levegőbe, és nem mellesleg új munkalehetőségeket is teremthet a kereslet növekedése. Egyre nagyobb jelentősége van a családi gazdaságoknak, és a helyi kapcsolatoknak az élelmiszerek feldolgozásában, értékesítésében, és a minőség fenntartásában. Minél nehezebb a gazdasági környezet, annál nagyobb összefogásra van szükség. Úgy gondolom, hogy a Keresd a helyit! kampány is e célt szolgálja. Reméljük, hogy a fogyasztók nem csak keresik, hanem már meg is találták a termelőket, és rendszeres vásárlókként a kampány jelmondatát Keresd a helyit! -ből Szeresd a helyit! -té változtatják. foglalta össze Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. A Keresd a helyit! program keretében a VAN Alapítvány létrehozta Magyarország legnagyobb, nyilvános, helyi termelői adatbázisát. A ma 2800 helyi termelő elérhetőségeit tartalmazó online adatbázis, a oldalon érhető el A dél-alföldi régióból, amely Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéket foglalja magába jelenleg 610 regisztrált helyi termelő található az ingyenesen használható adatbázisban. A helyi termelőket és az irántuk érdeklődő tudatos helyi vásárlókat összekapcsoló platform, a dél-alföldi régióban az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel, a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamarával, a Dél-Alföldi Biokultúra Egyesülettel, a Közép-Békési Területfejlesztési Önkormányzati Társulással és a Körösök Völgye Natúrpark Egyesülettel való együttműködéseken keresztül jött létre. A Keresd a helyit! kampány záróakkordjaként, a VAN Alapítvány régiónként 300 ezer, azaz összesen 1,8 millió darab a kampány jelmondatával és logójával ellátott ingyenes, környezetbarát csomagolóanyagot oszt ki azoknak a termelőknek és szervezeteknek, akik csatlakoztak a kampányhoz és regisztráltak a weboldalon. További információk: Oláh Péter VAN Alapítvány info@itt-van.hu Tel.: +36 (30) Felelős kiadó: Dr. Frank László DABIC Dél-Alföldi Bio-Innovációs Centrum Nonprofit Kft Szentes, Alsórét 154. Tel.: , Fax: laszlo.frank@vnet.hu Felelős szerkesztő: Kormányos Sándor Rektorálta: Kovács Ferencné Műszaki szerkesztő: Bágyoni József Csongrád Megyei Agrár Nonprofit Közhasznú Kft Szeged, Kossuth L. sgt. 17. Tel.: , Fax: skormanyos@csmak.hu

6 6 REGEMIDA HÍRLEVÉL Vállalkozói életképek Csáki Lajos a 21. századi tanyagazda március het. A szarvasmarhák a legelőn vannak, estére vagy télre bejönnek egy másik tanyatelekre félig nyitott karámba. 3 db 5 férőhelyes sertésól kőépületben, kifutók faszerkezetűek sertésólat saját célra nevelt hízók népesítik be. A vályús etető, itató, jó állapotú. A 100 férőhelyes tyúkól csak estére, vagy rossz időben telik meg, a kakasok, tyúkok és csirkék napközben szabadon szedegetik a magvakat, bogarakat. A gazdaság másik szegletében 30 gyöngyös kapirgál. A magtár: használaton kívül aljzatbeton hiányos és beázik. A terület a gabonatermesztésnek, legelő állattartásnak kedvez. A gazdaság mérete 47 ha. A föld művelője törekszik a gabonatermesztés, a kapáskultúrák, a takarmánytermesztés és az állattenyésztés gazdaságon belüli egyensúlyára. Vannak elsősorban piacra szánt termékei is (pl.: tej, növendékállat, hízott marha, stb.). Az önellátás kb. 10%-ot, az árutermelés 90%-ot tesz ki a gazdaságon belül. A sertés és a baromfitartás, tej kisebb része a saját ellátást szolgálja. Állattenyésztés húzó ágazata a szarvasmarha tartatás 7 db Magyar tarka, 50 db Holstein fríz, egyéb húshasznú vagy tejhasznú. A tanya mellett korábban volt gyümölcsös is, de elöregedett, jelenleg a fák kiszedése folyamatban van, pályázat keretében szeretnék a kivágni és újratelepíteni. A gazda a 81/2011. (VIII. 11.) VM rendelet a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében, térségi tanyafejlesztési programok kidolgozása célterületen a tanyák és az alföldi tanyás térségek megőrzése, fejlesztési keretre nyújtott be pályázatot. A tanya korábbi állapotának és funkciójának visszaállításához komoly beruházás szük- Milyen egy 21. századi tanyagazda? A Hódmezővásárhelytől 12 km-re fekvő Batida egyik tanyáján élő 31 éves Csáki Lajost kicsattanó egészségű, napbarnított, fiatalemberként ismertem meg. Gyerekkora óta részt vesz a gazdálkodásban. Édesapja korán meghalt, hamar saját lábára kellett állni. Az iskola padjai helyet inkább a tehéntartást választotta, folyatva a szülői, nagyszülői hagyományt. Korábban a városból járt ki, majd több mint 5 évig nagyszülőknél élt tanyán, a jelenlegi lakhelye szomszédos a korábbival. A fürge észjárású fiatal élettársa is tanyasi. Nincs sok ideje a pihenésre, mert a gazdálkodásban kell segédkeznie és 3 eleven fiúcska édesanyja. A tanya ún. udvaros telepítésű. Jellemzője, hogy a tanyatelek közepe nem beépített, hanem körbeépített, az épületek többsége az udvar felé nyílik, kifelé zártak a homlokzatok, a lakóépületből átlátható és ellenőrizhető a gazdaság. Különálló épületek alkotják a tanyát, mert különböző időszakokban építették. A szarvasmarha istálló 8 férőhelyes, vályogfallal, cseréptetős, fajászollal. jelenleg használaton kívüli. Tervezik, hogy betegség vagy új állat érkezésekor karanténként működséges. Ezt több lépcsőben tervezik árbevétel és pályázati források függvényében. A jelenlegi összeg a fejlesztési igény egy részét fedezi csak. Most a legfontosabbnak a forgóeszközök biztosítását tartották, háti permetező és benzinmotoros fűrész beszerzését tervezik. Szántóföldi és kertészeti szaporítóanyag vásárlását irányoztak elő (2/3 siló, 1/3 szemes kukorica, lucerna, zab vetőmagot, 30 db gyümölcsfa csemetét őszibarack, birsalma, körte: cseresznye, meggy). Állatállomány bővítési terve: 150 db kettőshasznosítású napos csibe, gyöngyös 100 db, 7-8 db szarvasmarha kerül beállítása. Árbevételből 10%-os növekedést terveznek. Hagyományos gazdálkodáshoz való viszszatérés: Őshonos fekete erdélyi kopasznyakú vagy kendermagos tyúk, kékesszürke napos gyöngyös. Patyi tájfajta kukorica vásárlásával. Állomány növelés: 7-8 db növendék szarvasmarha beszerzés. Innováció: éghajlatváltozásra való felkészülés szárazságtűrő növény, a batáta kipróbálása. Kertészet újra indítása. A gazdaság jól gépesített. Traktorok, munkagépekkel, bálázó, pótkocsi, bálaszállító, lovaskocsi segíti a földművelést és állattenyésztést. A komplett gazdasághoz sok munka és befektetés kell még, megvan a növénytermesztés és állattenyésztés természetes körforgása is. Nagyon fontos azonban, hogy megvan az utánpótlás is. A három fiú közül biztosan lesz legalább egy, aki ezt az életformát választja. Seprenyiné Erdei Gizella szaktanácsadó Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program Határ menti együttműködés a közös célok elérése érdekében! A HURO/0802/032_AF sz. Régiós zöldség-gyümölcs élelmiszerbiztonsági hálózat és közös termékpiac kialakítása c. projekt a Magyarország - Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében ( az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint Magyarország és Románia társfinanszírozásával valósul meg. A program célja közelebb hozni egymáshoz a határmenti térségben élő embereket, közösségeket és gazdasági szereplőket az együttműködésbe bevont térség közös fejlesztésének elősegítése érdekében. Partnerek: Csongrád Megyei Agrár Nonprofit Közhasznú Kft, a Temes Megyei Kereskedelmi, Ipar és Agrárkamara (Románia), a Haréna Nonprofit Kft. (Mórahalom), Kistelek Város Önkormányzata, Maroslele Község Önkormányzata, Zsombolya Város Önkormányzata (Románia) A közelmúltban megtapasztalt termelői együttműködések kudarcai ellenér valljuk, hogy a termelők és feldolgozók hangolják össze beszerzési, termelési, értékesítési érdekeiket, alakítsanak ki együttműködést. Ez egy lehetőség a vállalkozásoknak, ami a jövőt, a piacon maradást jelentheti. A projektünk területen kíván hatékonyan fellépni. Kereskedelmi oldalról, a két régiót lefedő termékvédjegy és minőségbiztosítási hálózat kialakításával, termelői oldalról egységes, ágazati szaktudás megalapozásához és fejlesztéséhez szükséges elméleti és gyakorlati tudást nyújtó oktató és bemutató központok, ágazati szaktanácsadást biztosító információs központ létrehozásával. Ehhez román és magyar partnerség keretében határon átnyúló infrastruktúrafejlesztést hajtunk végre. A célok megvalósítása érdekében létrejövő beruházások: Hideg- és melegházas hajtatásos termelést bemutató telep és technológia-transzfer innovációs központok kialakítása térségi innovációs termék - export és - import tanácsadói és kereskedelmi kompetencia központ kialakítása növényi olajat gyártó gépsor üzembe helyezése mellett, környezetbarát csomagolóanyagok használatának ismertetésére, terjesztésére lesz lehetőség. A projekt megvalósításával a négy beruházó partnernél 17 fő foglalkoztatására munkahely létesül. Minden beruházási helyszín non-profit módon működik. Program honlapja: Jelen cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját. Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap

Tanyafejlesztési Program - 2011

Tanyafejlesztési Program - 2011 Tanyafejlesztési Program - 2011 Kis Zoltán Osztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. szeptember 1. Budapest VM 2. célterület (TP-T2) Tanyagazdaságok fejlesztésének pályázatai

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program

Tanyafejlesztési Program Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2015 szeptember Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya

Részletesebben

TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI Szarvas, szeptember 5.

TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI Szarvas, szeptember 5. TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI 2011-2014 Szarvas, 2014. szeptember 5. Szabó Tibor, szaktanácsadó Kecskeméti Főiskola Területi Szaktanácsadó Központ Tanyafejlesztési Program A Vidékfejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő

Részletesebben

Háztáji- és Tanyafejlesztési Program. Szabó Mátyás főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2014. December 16.

Háztáji- és Tanyafejlesztési Program. Szabó Mátyás főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2014. December 16. Háztáji- és Tanyafejlesztési Program Szabó Mátyás főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2014. December 16. 2011 óta hirdeti meg a Minisztérium minden évben A Program

Részletesebben

2. melléklet a 35/2015. (VI. 30.) FM rendelethez

2. melléklet a 35/2015. (VI. 30.) FM rendelethez 66 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y. évi 9. szám. melléklet a /. (VI..) FM rendelethez Értékelési szemrendszer a. () bekezdése alapján benyújtott pályázatokhoz Értékelési szem Értékelési szemok kategóriák A TANYA

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program

Tanyafejlesztési Program Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2016 május Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya a magyar

Részletesebben

A Tanyafejlesztési Program

A Tanyafejlesztési Program A Tanyafejlesztési Program Háda Attila osztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2015. április 23. HELYI TERMÉK-HAGYOMÁNY, HÁLÓZAT AVAGY FIATAL KUTATÓK VIDÉKEN, MEZŐTÚR A Program

Részletesebben

A Tanyafejlesztési Program

A Tanyafejlesztési Program A Tanyafejlesztési Program Szabó Mátyás főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2015. március 12. Tanyavilág 2020 szakmai műhelykonferencia, Szentkirály A Program előzményei,

Részletesebben

A évi tanyafejlesztési pályázatok aktualitásai

A évi tanyafejlesztési pályázatok aktualitásai A 2016. évi tanyafejlesztési pályázatok aktualitásai Dr. Szabó Mátyás Agrárfejlesztési Főosztály főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium 2016. május 17. A 2016. évi Tanyafejlesztési Program indító

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA 2014-2020 UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat

Részletesebben

Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása

Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2014. december 10. A Tanyafejlesztési

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program 2016

Tanyafejlesztési Program 2016 Tanyafejlesztési Program 2016 Háda Attila Elemér Főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2016. április 27. Homokháti tanyák ivóvíz ellátásáért projekt-záró értékelése,

Részletesebben

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár Fiatal gazdák az állami földbérleti rendszerben Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár A magyar mezőgazdaság számára a legfontosabb piac a helyi és a hazai piac. Olyan fejlesztések és beruházások

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

A Tanyafejlesztési Program bemutatása. HÁDA, Attila Elemér

A Tanyafejlesztési Program bemutatása. HÁDA, Attila Elemér A Tanyafejlesztési Program bemutatása HÁDA, Attila Elemér Földművelésügyi Minisztérium Agrárfejlesztési és Vidékstratégiai Főosztály 2017. július 27. Mi a tanya? Történelmi hagyományon alapuló, lakó- és

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP6-16.9.1-17 Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

TANYAFEJLESZTÉS 2015. -kivonat- Támogatás vehető igénybe

TANYAFEJLESZTÉS 2015. -kivonat- Támogatás vehető igénybe TANYAFEJLESZTÉS 2015 -kivonat- Támogatás vehető igénybe 1. a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztésekhez (1. célterület), 2. a tanyák

Részletesebben

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár 2014. október 30. Herceghalom, Tejágazati Konferencia Az új Közös Agrárpolitika

Részletesebben

A Tanyafejlesztési Program

A Tanyafejlesztési Program A Tanyafejlesztési Program V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2016. május 17. A 2016. évi Tanyafejlesztési Program indító

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program

Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program Pályázatok és általános információk gazdálkodók részére HBF Hungaricum Kft. Az előadás tartalma Vidékfejlesztési Program (VP) támogatási lehetőségek 2020 Közeljövőben várható VP

Részletesebben

A célok megvalósítása érdekében létrejövı beruházások:

A célok megvalósítása érdekében létrejövı beruházások: Miközben a fogyasztói oldalon tapasztalható a termék és terményváltás iránti növekvı igény (eredetigazolt, minıségi, egészséges termékek), az ehhez szükséges minıségi termelés és elıállítás szervezeti

Részletesebben

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember Megvalósítási határidő hosszabbítás A LEADER HACS közreműködésével megvalósuló, 2012-2014. években benyújtott támogatásban részesült kérelmek esetében meghosszabbításra került a megvalósítási határidő.

Részletesebben

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 20 pontos akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.14. Az élelmiszeripar helyzete Az élelmiszeripart a Kormány stratégiai ágazattá nyilvánítja. 2015 20 pontos akcióterv

Részletesebben

A Tanyafejlesztési Program eredményei és a jövőbeli feladatok Budapest, Parlament - Vadászterem, január 30.

A Tanyafejlesztési Program eredményei és a jövőbeli feladatok Budapest, Parlament - Vadászterem, január 30. A Tanyafejlesztési Program eredményei és a jövőbeli feladatok Budapest, Parlament - Vadászterem, 2014. január 30. dr. Viski József VM Stratégiai Főosztály 1 A Program előzményei, jogi háttere 49/2009.

Részletesebben

Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 Darányi Ignác Terv

Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 Darányi Ignác Terv Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 Darányi Ignác Terv Búsi Lajos Vidékfejlesztésért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 szakterületei 1. Agrárgazdas rgazdaság 2. Vidékfejleszt

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már

A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már megtett lépések Kis Miklós Zsolt agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Közgazdász Vándorgyűlés Kecskemét

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI 8. melléklet A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett nyilvános termőföld-haszonbérleti pályázat keretében benyújtott ajánlatok részét képező

Részletesebben

1. melléklet az 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete 6,20 0,00 2,60 1,38 1,66 0,56 0,00

1. melléklet az 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete 6,20 0,00 2,60 1,38 1,66 0,56 0,00 1. melléklet az 1248/20. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete neve 1. 2. 3. 4. 5. VP1-1.1.1- VP1-1.2.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- Agrárgazdasági képzések

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete 1. Felhívás azonosító jele 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. A B C D E F G H I J K VP1-1.1.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- VP1-2.3.1-4.1.1.1-4.1.1.2-4.1.1.3-

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai. Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai. Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens Vidékfejlesztési Program forrásai Összes forrás - 1294 Mrd Ft Megjelent Megjelenésre vár 6% 94% Felfüggesztett pályázati

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

(telefon, e-mail, stb.)

(telefon, e-mail, stb.) I. Tanya paraméterei Címe: Tulajdonosa: Mérete, terület nagysága, épületei: Üzemeltető: Megközelíthetősége: Elérhetőségei: (telefon, e-mail, stb.) Lakott, ott élők száma: Infrastruktúra (internet, telefon,

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete

A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete azonosító jele neve keretössz ege (Mrd Ft) 1. VP1-1.1.1-17 Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek 6,20 standard Meghirdetve: 2017. 2. VP1-1.2.2-16

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP I. tengely A minőség és a hozzáadott érték növelése a mezőés erdőgazdaságban,

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai Pallóné Dr. Kisérdi Imola osztályvezető HÍR BB elnök FM Eredetvédelmi Főosztály OMÉK - HÍR Gála 2015. szeptember 24. Védjegyek

Részletesebben

2012. január 1-je előtt érvényes nyomtatvány kódja január 1-jétől érvényes nyomtatvány kódja. nyomtatvány megnevezése J01 BEV_J01 J02

2012. január 1-je előtt érvényes nyomtatvány kódja január 1-jétől érvényes nyomtatvány kódja. nyomtatvány megnevezése J01 BEV_J01 J02 Adóbevallás 2012: új vámszakmai bevallások és nyomtatványok 2012. január 1-től - ADÓBEVALLÁS 2014 Adóbevallás 2012: új vámszakmai bevallások és nyomtatványok 2012. január 1-től. 2012. január 1-jével az

Részletesebben

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. február 6. Élelmiszergazdaság

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek

A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek TERMÉSZET ÉS BIODIVERZITÁS Miért fontos Önnek is? A biodiverzitás az élet biológiai sokféleségét jelenti. Ez jólétünk és gazdaságunk alapja Az élelem, a víz, a levegő, az egészség, a talaj termőképessége

Részletesebben

A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 498 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 8. szám A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 1. A Kormány megállapítja a Vidékfejlesztési

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkár Miniszterelnökség Hagyomány - Helyi termék - Hálózat Mezőtúr, 2014. november

Részletesebben

A támogatás jellege és célterületei

A támogatás jellege és célterületei A támogatás jellege és célterületei (1) Az e rendelet szerinti támogatás vissza nem térítendő támogatás. (2) Támogatás vehető igénybe a) a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzését és fejlesztését

Részletesebben

A Tanyafejlesztési Program pályázatainak tapasztalatai

A Tanyafejlesztési Program pályázatainak tapasztalatai A Tanyafejlesztési Program pályázatainak tapasztalatai Dr. Szabó Mátyás Agrárfejlesztési Főosztály főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium 2016. augusztus 22. XVII. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

b) a tanyák és az alföldi tanyás térségek megőrzése, fejlesztése érdekében a tanyagazdaságok fejlesztéséhez (a továbbiakban: 2.

b) a tanyák és az alföldi tanyás térségek megőrzése, fejlesztése érdekében a tanyagazdaságok fejlesztéséhez (a továbbiakban: 2. TANYAPROGRAM PÁLYÁZAT! 2015. július 15-től!!! Bővebben személyesen: Dr. Fröschl-Nagy Péter Jegyző Bugaci Közös Önkormányzati Hivatal 76-575-100/116 A támogatás jellege és célterületei (1) Az e rendelet

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016

VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016 VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016 (Jelen információk tájékoztató jellegűek, az Egyesület munkatársainak információi alapján kerültek összeállításra!) VP1-1.1.1-16 Agrárgazdálkodási

Részletesebben

Farmtípusú szaktanácsadás az Észak-alföldi régióban Dr. Jávor András

Farmtípusú szaktanácsadás az Észak-alföldi régióban Dr. Jávor András Farmtípusú szaktanácsadás az Észak-alföldi régióban Dr. Jávor András Debrecen 2013. május 15. Mezőgazdasági szaktanácsadás célja Gazdálkodást támogató, versenyképességet fokozó információszolgáltatás Értékesítési

Részletesebben

I. Mezıgazdasági termékek értéknövelése (feldolgozóipar)

I. Mezıgazdasági termékek értéknövelése (feldolgozóipar) I. Mezıgazdasági termékek értéknövelése (feldolgozóipar) Támogatás összege: 1.,2. célterület: 8.000 1.600.000 euró, 3. célterület: 8.000 480.000 euró (szoftverfejlesztés: max 200.000 euró) Támogatási arány:

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP2-6.3.1-16 Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Szentháromság

Részletesebben

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN 78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ 2017. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN i. Kistermelő, vagy kézműves terméket előállító mikrovállalkozás terméke ii. Kisvállalkozás által előállított termék iii. Közepes-és nagyvállalkozás

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Nagy Attila főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Miniszterelnökség Eredetvédelmi Fórum, Miskolc 2017. május 12. A Vidékfejlesztési Program végrehajtásának előrehaladása

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum

Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum Budapest, 2011. június 7. Dr. Bujáki Gábor ügyvezető igazgató Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

Részletesebben

TANULÓ VIDÉKI TÁJAK NEMZETI KONFERENCIA II. SZAKMAI TALÁLKOZÓ 2014. MÁRCIUS 27. TATÁRSZENTGYÖRGY

TANULÓ VIDÉKI TÁJAK NEMZETI KONFERENCIA II. SZAKMAI TALÁLKOZÓ 2014. MÁRCIUS 27. TATÁRSZENTGYÖRGY TANULÓ VIDÉKI TÁJAK NEMZETI KONFERENCIA II. SZAKMAI TALÁLKOZÓ 2014. MÁRCIUS 27. TATÁRSZENTGYÖRGY dr. Nagy Réka, vidékfejlesztési referens Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezet Témák HELYI

Részletesebben

MVH hírlevél 59. szám, 2013.január 28

MVH hírlevél 59. szám, 2013.január 28 MVH hírlevél 59. szám, 2013.január 28 Ön a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hírlevelének 59. számát olvassa. Hírlevelünkben az elmúlt hét legfontosabb agrártámogatásokhoz kapcsolódó információit

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban.

A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban. A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban. Pest megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

Részletesebben

LEADER vállalkozási alapú

LEADER vállalkozási alapú HPME-hez rendelt forrás HPME HVS célkitűzéshez Helyi termékre épülő bemutató helyek, látványműhelyek kialakítása Versenyképesség (411) LEDER vállalkozási alapú 55 000 000 Ft Míves Térség térség gazdasági

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen

Részletesebben

A Tanyafejlesztési Program eddigi eredményei Változások a 2015. évi Tanyafejlesztési Programban

A Tanyafejlesztési Program eddigi eredményei Változások a 2015. évi Tanyafejlesztési Programban A Tanyafejlesztési Program eddigi eredményei Változások a 2015. évi Tanyafejlesztési Programban Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi

Részletesebben

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271

Részletesebben

Vállalkozás általános bemutatása

Vállalkozás általános bemutatása Helyi adottságokhoz, erőforrásokhoz illeszkedő térségi gazdaságfejlesztés keretében Helyi vállalkozások fejlesztése, új szolgáltatási paletták kialakítása, versenyképességük növelése célterületre benyújtott

Részletesebben

HELYI TERMÉKEK PIACRA JUTÁSI LEHETŐSÉGEI. Előadó: dr. Matus László - referens (FM-AfVsF) Dátum: május Orosháza

HELYI TERMÉKEK PIACRA JUTÁSI LEHETŐSÉGEI. Előadó: dr. Matus László - referens (FM-AfVsF) Dátum: május Orosháza HELYI TERMÉKEK PIACRA JUTÁSI LEHETŐSÉGEI Előadó: dr. Matus László - referens (FM-AfVsF) Dátum: 2017. május 11. - Orosháza FENNTARTHATÓSÁG - TUDATOS HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS A fenntarthatóság 3 alappillére:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Rábaközi Tájtermék Klaszter tagjai között (a továbbiakban Tagok) az alábbi feltételekkel: Az együttműködési megállapodás megkötésének célja, hogy a klaszter

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2015. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES FEJLESZTÉSI KERET

Vidékfejlesztési Program 2015. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES FEJLESZTÉSI KERET Vidékfejlesztési Program 2015. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES FEJLESZTÉSI KERET Felhívás azonosító tervezett ideje VP4-10.1.1-15 Agrárkörnyezetgazdálkodási kifizetés 158.6 egyszerűsített október VP4-11.1.1-11.2.1-15

Részletesebben

Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP )

Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP ) Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP1-2.1.1-2.1.2-17) A Felhívás célja az agrár-, erdő-, és élelmiszergazdaság szereplői számára

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

Vértes-Gerecse Közösség tájékoztatója önkormányzatok, civil szervezetek számára a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között várható támogatásokról

Vértes-Gerecse Közösség tájékoztatója önkormányzatok, civil szervezetek számára a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között várható támogatásokról A Vidékfejlesztési Program legfrissebb verziója letölthető a Vértes-Gerecse Közösség honlapjáról is: http://vercse.hu VP M07 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben (20. cikk)

Részletesebben

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Bioélelmiszerek Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Biotermék A valódi biotermék ellenőrzött körülmények között termelt, semmilyen műtrágyát és szintetikus, toxikus anyagot nem tartalmaz. A tápanyag-utánpótlás

Részletesebben

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben Tószegi-Faggyas Katalin vidékfejlesztési igazgató Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság Tudásmegosztó Nap - Székesfehérvár, 2014. november 27. A vidékfejlesztés

Részletesebben

A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA

A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA A mórahalmi Fenntartható Fejlődés Háza Pályázati azonosító: KEOP-6.2.0/B-2008-0007 Projekt gazda: Mórahalom Város Önkormányzata A fenntartható életmódot és az ehhez

Részletesebben

Az élelmiszeripar jelene, jövője

Az élelmiszeripar jelene, jövője Az élelmiszeripar jelene, jövője dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. április 25. Élelmiszergazdaság jelentősége Stratégiai jelentőségű ágazat:

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok A LEADER program a társadalmi-gazdasági szereplők együttműködését ösztönzi az olyan javak és szolgáltatások létrejötte, fejlesztése érdekében, amelyek a lehető legnagyobb hozzáadott értéket biztosítják

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP5-8.6.1-17 Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások pályázat tervezetének rövid összefoglaló

Részletesebben

Kistermelő: az 1. (1) bekezdésében meghatározott tevékenységet végző természetes személy;

Kistermelő: az 1. (1) bekezdésében meghatározott tevékenységet végző természetes személy; Kistermelő: az 1. (1) bekezdésében meghatározott tevékenységet végző természetes személy; Aki: Kis mennyiségű, általa megtermelt alaptermékkel, vagy az általa megtermelt alaptermékből előállított élelmiszerrel

Részletesebben

Pályázati felhívás. A mentorálási szolgáltatás célja

Pályázati felhívás. A mentorálási szolgáltatás célja Pályázati felhívás Az (OFA Nonprofit Kft.) pályázatot hirdet Társadalmi vállalkozások mentorálására a GINOP-5.1.2-15-2016-00001 PiacTárs Kiemelt projekt a társadalmi vállalkozások ösztönzésére a kiemelt

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA DR. BARANCSI ÁGNES Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens I. MNVH INFORMÁCIÓS PONT IRODA Gál Ferenc Főiskola Térségfejlesztő

Részletesebben

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok A Z Ú M V P I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K 8 /2011 (II.8) S Z Á M Ú K Ö Z L E M É N Y E A 1 2 2 / 2 0 0 9 ( I X. 1 7. ) FVM R E N D E L E T K E R E T É B E N B E N Y Ú J T O T T P Á L Y Á Z A T

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 70. szám 5451 A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 1. A Kormány a) megállapítja a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Vállalkozói. Hírlevél. A gazdaságélénkítésről szóló önkormányzati rendelet módosult. Tisztelt Vállalkozók!

Vállalkozói. Hírlevél. A gazdaságélénkítésről szóló önkormányzati rendelet módosult. Tisztelt Vállalkozók! Vállalkozói Hírlevél A gazdaságélénkítésről szóló önkormányzati rendelet módosult Tisztelt Vállalkozók! Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének gazdaságélénkítésről szóló 2/2016. (I.29.)

Részletesebben

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk:

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: HÍRLEVÉL 2007/8. Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: 1. az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével

Részletesebben

EU agrárpolitika és vidékfejlesztés

EU agrárpolitika és vidékfejlesztés EU agrárpolitika és vidékfejlesztés Székesfehérvár 2012. április 18. UDVARDY Péter Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Közös agrárpolitika - KAP Már a Római szerződésben szerepelt (39. cikkely)

Részletesebben

A Székelygyümölcs mozgalom (Hagyományaink gyümölcsei) Egy lehetséges jó példa hagyományra és innovációra alapozott vidékfejlesztésre

A Székelygyümölcs mozgalom (Hagyományaink gyümölcsei) Egy lehetséges jó példa hagyományra és innovációra alapozott vidékfejlesztésre A Székelygyümölcs mozgalom (Hagyományaink gyümölcsei) Egy lehetséges jó példa hagyományra és innovációra alapozott vidékfejlesztésre Kolumbán Gábor,Székelyudvarhely, Civitas Alapítvány, Székelygyümölcs

Részletesebben

Pályázati felhívás sportegyesületek részére

Pályázati felhívás sportegyesületek részére Pályázati felhívás sportegyesületek részére Kiírás Leadási határidő Elbírálás 2014. február 5. 2014. február 21. 2014. március 7. iktatószám: 7738/2014/MAV. Pályázati Kiírás A MÁV Zrt. Támogatói Bizottsága

Részletesebben

Az ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások (ÚMVP)...3

Az ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások (ÚMVP)...3 AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak II. évfolyam 3. szám 2008. január 29. Tartalomjegyzék 300 milliárd

Részletesebben